adozona.hu
BH+ 2003.10.496
BH+ 2003.10.496
Felszámolási eljárásban a munkavállalót jogszerű rendkívüli felmondás esetén megillető járandóságok besorolásánál irányadó szempontok [1992. évi XXII. tv. (Mt.) 92. § (2) bek., 93. § (3) bek., 95. §, 96. § (7) bek., 1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 57. § (1) bek. a) és d) pont, (2) bek. a) pont, (3) bek., 1/2003. PJE].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság az adós gazdálkodó szervezet felszámolását a 2000. március 14-én meghozott és ugyanezen napon jogerőre emelkedett végzésével rendelte el. A felszámolási eljárásra a többször, lényegesen az 1993. évi LXXXI. és az 1997. évi XXVII. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (többször módosított Cstv.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
A hitelező az adós gazdálkodó szervezet munkavállalója volt, aki munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette. Ezt a felszámoló a 2000. ...
BH+ 2003.10.496 Felszámolási eljárásban a munkavállalót jogszerű rendkívüli felmondás esetén megillető járandóságok besorolásánál irányadó szempontok [1992. évi XXII. tv. (Mt.) 92. § (2) bek., 93. § (3) bek., 95. §, 96. § (7) bek., 1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 57. § (1) bek. a) és d) pont, (2) bek. a) pont, (3) bek., 1/2003. PJE].
Az elsőfokú bíróság az adós gazdálkodó szervezet felszámolását a 2000. március 14-én meghozott és ugyanezen napon jogerőre emelkedett végzésével rendelte el. A felszámolási eljárásra a többször, lényegesen az 1993. évi LXXXI. és az 1997. évi XXVII. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (többször módosított Cstv.) rendelkezéseit kell alkalmazni.A hitelező az adós gazdálkodó szervezet munkavállalója volt, aki munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette. Ezt a felszámoló a 2000. május 4-én hozott intézkedésével 2000. május 8. napi hatállyal elfogadta, és rendelkezett a hitelezőt a Munka Törvénykönyve szerinti felmentési időre járó átlagkeresetnek megfelelő munkabér és végkielégítés felszámolási költségként való besorolásáról, illetőleg a kollektív szerződés szerinti felmentési időre járó átlagkeresetnek megfelelő mértékű munkabérnek a többször módosított Cstv. 57. § (1) bekezdésének d) pontjába történő besorolásáról.
A felszámoló intézkedése ellen a hitelező kifogást nyújtott be, melyben a felszámolónak arra kötelezését kérte, hogy a felmentési időre járó átlagkeresetnek megfelelő munkabért is felszámolási költségként sorolja be és fizesse ki. A hitelező a munkaügyi bírósághoz 2000. május 25. napján előterjesztett fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmében 1 310 956 Ft, mint a munkaviszony megszűnésének napján esedékes munkabér és egyéb járandóság megfizetésére kérte kötelezni az adóst.
Az elsőfokú bíróság a kifogáson kívül a hitelezőnek ez utóbbi kérelmét is kifogásként bírálta el, és végzésével a kifogást elutasította.
Döntését azzal indokolta, hogy a többször módosított Cstv. 57. § (3) bekezdése szerint a munkáltató rendes felmondása esetén a munkavégzés alóli felmentési időre járó átlagkereset és a végkielégítés összegéből felszámolási költségként legfeljebb olyan összeg vehető figyelembe, amely a munkavállalót az Mt. 92. § (2) bekezdése és a 93. § (3) bekezdése, illetőleg 95. §-a alapján megilleti.
Az 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 96. § (7) bekezdése szerint, ha a munkaviszonyt a munkavállaló szünteti meg rendkívüli felmondással, a munkáltató köteles annyi időre járó átlagkeresetet a részére kifizetni, amely a munkáltató rendes felmondása esetén járna, továbbá megfelelően kell alkalmazni a végkielégítés szabályait is. E jogszabályhelyek egybevetése alapján az elsőfokú bíróság arra a jogi következtetésre jutott, hogy a jogkövetkezmények tekintetében nincs különbség a munkavállaló rendkívüli felmondása, illetőleg a munkáltató rendes felmondása vonatkozásában. Ebből következően helytállóan döntött a felszámoló a hitelezőt megillető igény besorolása tekintetében, amikor is azt a munkáltató rendes felmondására vonatkozó szabályai szerint rangsorolta. Ebből következően a hitelező ez irányú kifogása nem megalapozott.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen a hitelező nyújtott be fellebbezést, melyben a végzés megváltoztatását kérte kifogása szerint. Kérte az adóst a felmerült költségek megfizetésére is kötelezni.
Fellebbezésének indokolása szerint az elsőfokú bíróság határozata hibás jogértelmezés következtében téves, mert a döntés olyan helyzetet idéz elő, amely a munkavállaló érdekeit rendkívüli módon sérti. A Munka Törvénykönyve elsőfokú bíróság végzésében felhívott 96. § (7) bekezdésének célja nem az, hogy párhuzamot vonjon a munkavállalói rendkívüli és a munkáltatói rendes felmondás között, hanem éppen ellenkezőleg, azt biztosítja, hogy a munkavállaló jogszerű rendkívüli felmondása esetén ne kerüljön hátrányosabb helyzetbe, ugyanis a munkaviszony megszűnésére a munkáltató jogellenes magatartása miatt került sor. Az elsőfokú bíróság a többször módosított Cstv. 57. § (3) bekezdésében foglalt előírást - mely egyértelműen és félreérthetetlenül csak a munkáltatói rendes felmondásra vonatkozik - analóg módon; jogszabálysértően alkalmazta a munkavállaló rendkívüli felmondására is.
A fellebbezésre adott észrevételében az adós az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását kérte annak helyes indokai alapján.
A fellebbezés nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bszi.) 25. § c) pontja szerint a bíróságokra kötelező 1/2003. PJE számú jogegységi határozatában úgy foglalt állást, hogy a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló többször módosított 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 57. §-ának (3) bekezdésében foglalt korlátozó rendelkezés nemcsak a munkáltató rendes felmondása esetén, hanem a munkavállaló által történő jogszerű rendkívüli felmondás esetén is alkalmazandó. Ebből következően a jogszerű rendkívüli felmondással élt munkavállalót megillető végkielégítés, illetve felmentési időre járó átlagkereset ősszegéből is csak a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) rendelkezései alapján járó összeg vehető figyelembe a Cstv. 57. § (2) bekezdés a) pont szerinti - és így a Cstv. 57. § (1) bekezdés a) pontjába sorolandó - felszámolási költségként, míg az ezt meghaladóan a kollektív szerződésben vagy egyedi munkaszerződésben történt megállapodás alapján járó összeget a Cstv. 57. § (1) bekezdés d) pontjába kell sorolni.
E jogegységi határozatra is figyelemmel az elsőfokú bíróság végzése helyes. A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság végzését a többször módosított Cstv. 6. § (2) bekezdése értelmében megfelelően alkalmazott Pp. 259. §-a folytán, a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf.Bír. Fpk.VI.30.660/2001. sz.)