adozona.hu
BH+ 2003.2.84
BH+ 2003.2.84
Ha a munkáltató a több műszak számát egy műszakra csökkentette és ezért az egyik művezető munkaviszonyát rendes felmondással megszüntette, a felmondás közlésekor fennállt e körülmény megalapozta az intézkedését [Mt. 89. § (1), (2) és (3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a módosított keresetében a művezető munkakörben fennállt munkaviszonya 1999. szeptember 3-án rendes felmondással történt megszüntetése jogellenességének megállapítását, és az eredeti munkakörébe visszahelyezése mellőzésével elmaradt munkabére, a jogellenesség jogkövetkezményeként négyhavi átlagkeresete, valamint további kéthavi végkielégítés és tizenöt nap felmondási időre járó átlagkereset megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság az ítéletével elutasította a felperes keresetét.
A...
BH+ 2003.2.84 Ha a munkáltató a több műszak számát egy műszakra csökkentette és ezért az egyik művezető munkaviszonyát rendes felmondással megszüntette, a felmondás közlésekor fennállt e körülmény megalapozta az intézkedését [Mt. 89. § (1), (2) és (3) bek.].
A felperes a módosított keresetében a művezető munkakörben fennállt munkaviszonya 1999. szeptember 3-án rendes felmondással történt megszüntetése jogellenességének megállapítását, és az eredeti munkakörébe visszahelyezése mellőzésével elmaradt munkabére, a jogellenesség jogkövetkezményeként négyhavi átlagkeresete, valamint további kéthavi végkielégítés és tizenöt nap felmondási időre járó átlagkereset megfizetését kérte.A munkaügyi bíróság az ítéletével elutasította a felperes keresetét.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes a rendes felmondást azzal indokolta, hogy az üdítőital-gyártásban a kereskedelmi igény csökkenése miatt az sz-i üzemben a műszakok számát és a létszámot egy műszakra csökkentette, és a továbbiakban a felperes beosztására nem tart igényt.
A rendes felmondás indoka tekintetében a munkaügyi bíróság tényállásként állapította meg, hogy az alperes 1999. január 1-jétől kezdte üzemeltetni a jogelőd munkáltatótól átvett b-i üzemet, ahol a felperes 1994-től művezetőként dolgozott. A felperes mellé művezetőként az alperes 1999. áprilistól H. I.-t is alkalmazta. A kezdeti egy műszakos termelés helyébe az alperes 1999. június 21-étől két műszakot szervezett, és előbb a két művezető helyettesítésére, majd 1999. augusztus 9-én művezetőnek kinevezte a két meglévő művezető mellé P. L.-t és G. L.-t. Az alperes azt követően, hogy a felperes 1999. augusztus 9-11-éig kivette a három nap betegszabadságát, augusztus 17-én felajánlotta a részére a műszerész-villanyszerelő munkakört, amit a felperes nem fogadott el. A termelés, a kereslet csökkenése miatt 1999. szeptember elején véglegessé vált, hogy a két műszak nem tartható fenn, ezért a létszámot, ezen belül a művezetői létszámot csökkenteni kell. Az alperes G. L.-t és P. L.-t foglalkoztatta tovább művezetőként, H. I. a munkaszerződése raktáros munkakörre vonatkozó módosítását elfogadta, az alperes a felperes munkaviszonyát felmondta.
A munkaügyi bíróság az így megállapított tényállásból a rendes felmondás jogszerűségére következtetett. Kifejtette, hogy a munkaügyi perben nem vizsgálható az átszervezés célszerűsége, továbbá az a körülmény, hogy a munkáltató miért az érintett munkavállaló, nem pedig más azonos munkakörű munkavállaló munkaviszonyát mondta fel, mert az ezekben való döntés a munkáltató mérlegelésébe tartozik.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az ítéletével megválasztotta a munkaügyi bíróság ítéletét, megállapította a rendes felmondás jogellenességét, és kötelezte az alperest 377 251 forint megfizetésére.
Álláspontja szerint a munkaügyi bíróság a helytállóan megállapított tényállásból téves jogi következtetésre jutott. A munkáltató 1999. augusztus 9-ei, az új művezetők kinevezésére vonatkozó intézkedései és a felperes szeptember 3-ai munkaviszonyának megszüntetése egy folyamatot képeznek, a további két művezető megbízása az üdítőital-gyártás szezonális jellege miatt nem volt indokolt, de ezzel az intézkedéssel a munkáltató számára lehetővé vált a három héttel későbbi műszak-, és létszámcsökkentésre hivatkozással történő munkaviszony megszüntetés. Ennek valódi oka azonban az volt, hogy az alperes nem volt elégedett a felperes munkájával, és a felperes a felajánlott másik munkakört nem fogadta el. Ilyen körülmények között a másodfokú bíróság a rendes felmondás indokát okszerűtlennek, az intézkedést jogellenesnek minősítette.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt, és ebben a jogszabálysértő ítélet helyett a jogszabályoknak megfelelő határozat hozatalát kérte, jogszabálysértésként az Mt. 89. §-ának (2) bekezdése, és a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése megsértését jelölte meg. Álláspontja alátámasztására hivatkozott az MK. 95. számú állásfoglalására és a Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntésére. Érvelése szerint az alperes jogszerűen eldönthette, hogy meddig működteti a két műszakot, annak megszüntetésekor a megmaradó műszak vezetésére hány munkavállalót alkalmaz, és leépítéskor kit küld el. E körben a jogerős ítélet logikai ellentmondásosságára is hivatkozott. Amennyiben ugyanis a felmondás és a további két művezető kinevezése valódi oka a felperes alkalmatlansága lett volna, már a további műszakvezetői kinevezéskor felmondták volna a felperes munkaviszonyát.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében - annak tartalmából megállapíthatóan - valójában nem a tényállás megállapítását, hanem az abból levont jogi következtetést vitatta. A másodfokú bíróság a munkaügyi bíróság által megállapított, és a másodfokú eljárásban az alperes által nem vitatott elsőfokú ítéleti tényállásból indult ki, és ebből jutott a munkaügyi bíróságtól eltérő következtetésre. Ezért a jogerős ítélet által alapul vett tényállás - jogszabálysértés hiányában - a felülvizsgálati eljárásban is irányadó [Pp. 270. § (1) bekezdés, 275. § (1) bekezdés].
Az Mt. 89. §-ának (2) bekezdése értelmében a rendes felmondás indoka valós és okszerű voltát a munkáltatónak kell bizonyítania. Az elsőfokú bíróság a rendes felmondás jogszerűségét a per összes adatai egybevetésével és értékelésével vizsgálta.
A való és okszerű felmondási indoknak a felmondás közlésekor kell fennállnia [Mt. 89. § (2) bekezdés]. A perben nem volt vitatott, hogy a műszakszám és a létszám csökkentésére vonatkozó felmondási indok az intézkedéskor fennállt.
A másodfokú bíróság egyfelől megalapozottnak találta a munkaügyi bíróságnak a felmondás indoka valóságára levont következtetését, ugyanakkor az indok okszerűtlenségét egyedül abban látta, hogy álláspontja szerint az alperes a felmondásban valójában nem a tényleges okot (alkalmatlanság, munkaszerződés módosítás megtagadása) tüntette fel. A másodfokú bíróság jogi következtetése ellentmondásosságára ezért a felülvizsgálati kérelem alappal hivatkozott.
A munkaügyi bíróság a perbeli bizonyítékok alapján helytállóan állapította meg a műszak és létszámcsökkentési indok valóságát. Az a körülmény, hogy az alperes a két műszaknak a zökkenőmentes ellátására, az üdítőital-gyártás és forgalom időszerűségéhez fűződő gazdasági érdekére tekintettel a két művezető mellé a szezonban további két művezetőt nevezett ki azok közül, akik már a nyári helyettesítést is ellátták, az egy hónappal későbbi műszakszám csökkentésre és létszámcsökkentésre vonatkozó indok valóságát nem cáfolja. Peradat, hogy az alperes a kereskedelmi forgalom csökkenése miatt az egy műszakra áttéréskor a felperesen kívül a műszakjába tartozó 9 munkavállaló munkaviszonyát is megszüntette.
A munkaügyi bíróság helytállóan hivatkozott arra: miszerint a munkáltató döntési körébe tartozott, hogy a művezetői munkakörök közül melyiket tartja fenn, és az azonos munkakörű munkavállalók közül kinek szünteti meg a munkaviszonyát, illetve kinek ajánl fel másik munkakört.
A másodfokú bíróság tehát a rendes felmondásnak a közléskor fennállt valós indokát megalapozatlanul értékelte okszerűtlennek, a jogerős ítéletben - a fellebbezési érveléssel azonosan - ezzel összefüggésben kifejtettek mindezt nem támasztották alá, ezért a munkaügyi bíróság ítéletét jogszabálysértéssel változtatta meg.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az alperes a másodfokú eljárásban a perköltségigényéről lemondott, a felülvizsgálati eljárásban ellenkérelmet nem terjesztett elő, ezért e költségek felől a Legfelsőbb Bíróságnak nem kellett határoznia.
A 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a értelmében a másodfokú és a felülvizsgálati eljárás illetékét az állam viseli. (Legf. Bír. Mfv. I. 10.971/2001. sz.)