adozona.hu
BH+ 2002.12.636
BH+ 2002.12.636
A per során tett nyilatkozatot csak akkor lehet tartozás elismerésnek tekinteni, ha erre a nyilatkozat kifejezetten utal [Ptk. 242. §].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A periratok szerint az alperes 1992. január 2-ától alkalmazta a felperest építésvezetőként havi 15 000 forint munkabérrel. A felperes 1992. február és március hónapban az alperes megbízásából Németországban dolgozott építésvezetőként. Minthogy állítása szerint az alperes nem fizette meg az őt megillető díjazást, a felperes keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz, amelyben két hónapra járó ellátmány összegeként 6000 DM, O H építési vállalkozó részére három dolgozó kiközvetítése címén 1162...
A munkaügyi bíróság az ítéletével a felperes keresetének részben helyt adott és kötelezte az alperest, hogy tizenöt nap alatt ellátmányként 555 DM-et, gépkocsiátalányként 1531,55 DM-et, költségként 468 DM-et fizessen meg, továbbá ezen összegek után 1992. március 22-étől a kifizetésig évi 20% kamatot. Rendelkezett a perköltség és az illeték viseléséről is. A végzésével a közvetítési díj címén előterjesztett felperesi kereset tárgyában a pert megszüntette, és a keresetet áttette a B.K.K. Bírósághoz. A végzés fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett.
A munkaügyi bíróság ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felek között létrejött a munkaviszony, bár a munkaszerződés-tervezetet, illetve a külföldi kiküldetésre vonatkozó megállapodást szabályszerűen nem írták alá. A felek jogviszonyára a perbeli időszakban hatályban volt 1967. évi II. törvényt, illetve a 157/1989. MT. rendeletben foglaltakat alkalmazta. A bíróság megítélése szerint a németországi munkavégzés elszámolását az alperes ügyvezetője által készített irat szerint lehetett lebonyolítani, amely szerint a felperest 2000 DM ellátmány illeti meg havonta, továbbá prémiumlehetőség, 1000 DM gépkocsiátalány, valamint H vállalkozó részére kiközvetített munkavállalók után a számlából 5%-os gépkocsiátalány térítés. Minthogy a felperes ezt a díjazást a munkaügyi bíróság szerint nem kifogásolta, a bíróság úgy tekintette, hogy ennek alapján lehet a felperes igényét elszámolni.
A tanúvallomások alapján megállapította, hogy a felperes 1992. március 21-éig dolgozott külföldön, ezért február és március hónapokra időarányosan 3365 DM illetmény illette meg. Az alperes által csatolt, az ellátmány elszámolására vonatkozó igazolások alapján levonásba helyezte a február hónapban a felperes számára kifizetett 1500 DM-et, április hónapban 500 DM-et, május hónapban 325 DM-et és június hónapban 485 DM-et. Megállapította, hogy ezen összegeket ellátmányként vette fel a felperes. Ennek ellenkezőjét a felperes nem bizonyította.
A felperesnek járó 3365 DM-ből levonva a felvett 2810 DM-et, az elmaradt 555 DM megfizetésére kötelezte ellátmány címén az alperest. Megállapította, hogy a felperest tevékenysége folytán gépkocsihasználat, illetve a használat ellenértéke fejében térítés illeti meg. Az alperes 150,45 DM gépkocsihasználati díj kifizetését tudta igazolni, ezt levonva a felperest időarányosan megillető 1682 DM gépkocsiátalányból, 1531,55 DM megfizetésére kötelezte e jogcímen az alperest. Az elismerése alapján - napi 13 DM költség elszámolásával - összesen 478 DM költség, mint dologi kiadás megfizetésére kötelezte a bíróság az alperest. Az egyéb költségek tekintetében a felperes keresetét elutasította, figyelemmel arra, hogy a csatolt számlák alapján nem volt megállapítható, hogy a tankolások ténylegesen az alperes érdekében történtek-e, a dolgozók tankolásának költségeit fizette-e ki a felperes, a számlák ugyanis nem az alperes nevére szóltak. Megállapította az ítélet azt is, hogy a felperes a megismételt eljárásban az építkezéshez vásárolt különböző anyagok és szerszámok ellenértékére vonatkozó 1324 DM követelésétől elállt, egyéb tekintetben a keresetét fenntartotta. Ennek alapján rendelkezett az illeték, illetve a perköltség viseléséről is.
Az ítélet ellen mindkét peres fél fellebbezést jelentett be, melynek eredményeként a másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú ítéletet a per fő tárgya és a perköltségre vonatkozóan helybenhagyta megállapítva, hogy az alperes által fizetendő 2554,55 DM marasztalási összeg forint ellenértéke 122 695 forint, ez után tartozik az alperes 1992. március 22-étől évi 20%-os kamatot megfizetni. Leszállította a kereseti illetéket, amelynek megfizetésére a fellebbezési illetékkel együtt az alperest kötelezte azzal, hogy a másodfokú költségeiket a felek maguk viselik.
A másodfokú bíróság egyetértett a munkaügyi bíróság által kifejtett indokolással, kiegészítve azzal, hogy a T. Rt. igazolása szerint a felperes minden esetben "nettó ellátmány" jogcímen vette fel a márkában kifizetett különböző összegeket. Ezzel szemben nem tudta bizonyítani, hogy ezen összegeket szálláshelyek kifizetésére vagy útiköltségre fordította volna. Alaptalannak tartotta a felperes fellebbezését a márciusi teljes ellátmány, illetve a perköltség tekintetében is.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes annak hatályon kívül helyezését, és az alperesnek a módosított keresetében foglaltak szerint 10 658 DM megfizetésére kötelezését igényelte a perköltségével együtt. Arra hivatkozott, hogy az alperes 1995. november 8-án, illetve 1996. szeptember 4-én a tárgyaláson tárgyalási jegyzőkönyvbe (közokiratba) foglalt tartozáselismerő nyilatkozatot tett. Első alkalommal úgy nyilatkozott, hogy a T Rt.-vel történő kapcsolatfelvételt követően kiegyenlíti a felperes követelését, második alkalommal pedig 6000 DM kiegyenlítését vállalta. A Ptk. 242. § (1) bekezdése szerint a tartozás elismerés a tartozás jogcímét nem változtatja meg, azonban az elismerőt terheli annak bizonyítása, hogy a tartozás nem áll fenn. Erre tekintettel jogsértő a jogerős ítéletnek az az álláspontja, hogy a felperes tartozott volna bizonyítani, a munkaviszony megszűnését követően kifizetett összegeket nem ellátmányként kapta. Hivatkozott arra, hogy nem napi nyolc, hanem naponta 10-12 órát dolgozott, bőven teljesítette az egy hónapra eső munkaidőkeretet márciusra is, ezért teljes hónapra kell elszámolni az ellátmányt és a gépkocsiáltalányra vonatkozó igényét is. Ennek alátámasztásául a hatályos Munka Törvénykönyve 8., 9. és 118. §-aira hivatkozott. Kifogásolta a pernyertesség arányára tekintettel megállapított perköltségviselést is.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte arra hivatkozva, hogy tartozáselismerő nyilatkozatot a Ptk. szerint nem tett, hiszen 1992 óta folyt a per, amelynek tárgya éppen a felperessel való elszámolás volt. A felperes követelésének sem a jogalapja, sem az összegszerűsége nem volt egyértelmű.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye. Megállapítható, hogy a munkaügyi bíróság széles körű bizonyítási eljárás alapján, a bizonyítékok gondos mérlegelésével és okszerű értékelésével állapította meg az ítéleti döntés alapjául szolgáló tényállást, amely iratellenességet, kirívóan téves következtetést nem tartalmaz. Ekként tehát az eljárt bíróságok által kialakított tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó.
Az alperes a felperes felülvizsgálati kérelmében írt nyilatkozatokat a per során tette. Az ítélethozatalt megelőző végleges nyilatkozata szerint a T. Rt. szerződései alapján összesen 1807 DM-ben ismerte el a felperes járandóságát, amelyben a költségek is benne foglaltattak. A felperes ezt az összeget nem fogadta el, mint ahogy nem állapodtak meg ezt megelőzően sem a per során a felperes követeléseiről. Az ítélkezési gyakorlat szerint a per során tett nyilatkozatot csupán akkor lehet a Ptk. 242. § szerinti tartozás-elismerésként elfogadni, amennyiben ez a nyilatkozat erre kifejezetten utal. Ennek hiányában a per során a felek által tett előadások valóságtartalmát a bíróság a bizonyítékokkal összevetve jogosult vizsgálni, mint ahogy a jelen perben is tette a bíróság, amikor megállapította, hogy a felperes az általa felsorolt és elszámolt összegeket ellátmány jogcímén vette fel. Alaptalan tehát a felperes felülvizsgálati kérelmének az a hivatkozása, hogy az alperes részéről tartozáselismerés történt volna, amelynek folytán a bizonyítási teher mind a jogcím, mind az összegszerűség tekintetében az alperesre hárult. Az alperes a becsatolt iratokkal bizonyította a kifizetések összegszerűségét, amelyek tekintetében csupán a munkaviszonya megszűnését követően kifizetett összegek tekintetében vitatta a felperes azok jogcímét.
Az egyéb költségek elszámolására nézve is helytállóan állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a költségek felmerülésének és jogcímének számlákkal történő igazolása a felperes kötelezettsége lett volna. Alaptalanul hivatkozik egyébként a felperes a jelenleg hatályos Munka Törvénykönyvének az érvénytelenségre, illetve a munkaidő beosztására vonatkozó előírásaira, ugyanis azok a perbeli időszakban még nem voltak hatályban.
Nem alapos a felülvizsgálati kérelemnek a perköltséget kifogásoló része sem. Az eredetileg 10 804 DM összegű követelésből 1162,8 DM munkaközvetítésre vonatkozó igényt a munkaügyi bíróság az illetékes városi bírósághoz áttett, míg 1324 DM - építkezéshez vásárolt különböző anyagok és szerszámok ellenértéke - követelésétől a felperes a megismételt eljárásban elállt. Ehhez képest a pernyertesség arányának megfelelő mértékű perköltség megfizetésére kötelezte a munkaügyi bíróság a felperest, és ugyancsak ennek megfelelően marasztalta a Legfelsőbb Bíróság a felperest az alperes javára felülvizsgálati eljárási részperköltség megfizetésére a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján.
A 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 2. §-a alapján a felülvizsgálati eljárás illetéke az államot terheli. (Legf. Bír. Mfv. II. 11.030/2001. sz.)