adozona.hu
BH+ 2002.1.48
BH+ 2002.1.48
A valutában költségtérítésként kifizetett összeg nem vehető munkabérként figyelembe. Más megítélés alá esik azonban, ha az e jogcímen kifizetett összeg egy részéről megállapítható, hogy annak rendeltetése nem a felmerült költségek megtérítése, hanem az a munkaviszonyon alapuló személyes közreműködést, a végzett munka anyagi elismerését szolgálja [Mt. 142. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes első ízben 1992. december 9-én létesített határozott időre szóló munkaviszonyt az alperessel. A munkaviszonya a tovább dolgozása folytán határozatlan idejű munkaviszonyra változott.
A felek az első szerződést többször módosították, legutoljára 1995. január 1-jén.
A felperes kiküldetéssel mindvégig Németországban dolgozott építésvezető munkakörben. Az utolsó szerződés szerint a munkabére 25 000 Ft/hó, a devizaellátmánya 3000 DM/hó volt, amelyet később 30 000 Ft/hó-ra és 3300 DM/hó...
BH+ 2002.1.48 A valutában költségtérítésként kifizetett összeg nem vehető munkabérként figyelembe. Más megítélés alá esik azonban, ha az e jogcímen kifizetett összeg egy részéről megállapítható, hogy annak rendeltetése nem a felmerült költségek megtérítése, hanem az a munkaviszonyon alapuló személyes közreműködést, a végzett munka anyagi elismerését szolgálja [Mt. 142. §].
A felperes első ízben 1992. december 9-én létesített határozott időre szóló munkaviszonyt az alperessel. A munkaviszonya a tovább dolgozása folytán határozatlan idejű munkaviszonyra változott.A felek az első szerződést többször módosították, legutoljára 1995. január 1-jén.
A felperes kiküldetéssel mindvégig Németországban dolgozott építésvezető munkakörben. Az utolsó szerződés szerint a munkabére 25 000 Ft/hó, a devizaellátmánya 3000 DM/hó volt, amelyet később 30 000 Ft/hó-ra és 3300 DM/hó-ra módosítottak, majd szóbeli megállapodás alapján "nettó" 3810 DM/hó-ra emeltek.
A munkaviszonyt az alperes 1998. január 4-ével rendes felmondással megszüntette és a forintban fizetett munkabér alapulvételével elszámolta a felperes járandóságait.
A felperes az elszámolással nem értett egyet és a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében a devizajárandósága alapján különböző jogcímeken további igényt terjesztett elő.
A munkaügyi bíróság az ítéletével az alperest a szabadság idejére járó munkabérként 23 314,5 DM, végkielégítésként 13 678 DM, a felmentési időre járó átlagkeresetként 11 812,68 DM, szabadságmegváltásként 12 133,54 DM és mindezeknek az 1977. december 17-től számított a MNB által jegyzett libor kamata, prémium címén 7136 DM és az 1997. május 15-től esedékes a MNB által jegyzett libor kamata, valamint 26 991 Ft adóelőleg, 300 000 forint perköltség és 394 770 forint illeték megfizetésére kötelezte.
Az ítélet indokolása szerint a bíróságnak mindenek előtt abban a kérdésben kellett határoznia, hogy a munkaviszony fennállásának idején a felperes részére devizában elszámolt járandóság munkabérnek minősül-e és ilyenként az átlagkereset számítás alapjául szolgálhat-e. A tartósan külföldön foglalkoztatottak díjazásáról szóló 29/1992. (II. 13.) Korm. rendelet a devizaellátmányról költségtérítésként rendelkezett. Az 1996. január 1-jével hatályba lépő devizakódex azonban a kormányrendeletet hatályon kívül helyezte és lehetővé tette, hogy a külföldön foglalkoztatottak munkabérét a munkáltató devizában fizesse. Ugyanakkor az Mt. 153. §-ának (2) bekezdésének rendelkezése ellenére a külföldön foglalkoztatott munkavállalók költségtérítésére vonatkozóan új jogszabály nem lépett életbe.
A jogszabályváltozások, illetőleg az újabb rendelkezés hiányára figyelemmel a felperesnek a devizában kifizetett járandóságát a bíróság az Mt. 142. §-ában jelzett személyi alapbér részének értékelte, és miután az alperes az összegszerűséget nem vitatta, a felperes részére napi 310,86 DM figyelembevételével az alperest különböző jogcímeken további kifizetésekre kötelezte. A bíróság a felperesnek a prémium kifizetésére vonatkozó igényét is megalapozottnak találta.
Az alperes részéről előterjesztett és az adóelőleg visszafizetésére kötelező rendelkezést nem érintő fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét a prémium tekintetében helybenhagyta, a felperes ezt meghaladó keresetét elutasította, és a kereseti illeték összegét 45 684 forintra leszállította. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az ítélet fellebbezett részében a tényállást helytállóan állapította meg, azonban tévedett a devizaellátmány minősítését és a személyi alapbér fogalomkörét illetően. A periratoknál lévő munkaszerződés és módosításai külön tüntették fel a munkabérként és a devizaellátmányként kapott összeget, mely utóbbi egyösszegű ellátmányból és ösztönzőből állt.
Az utolsó munkaszerződés módosítás a devizában fizetendő térítéseket (szállásköltség, tartózkodási és munkavállalási engedély költsége stb.) külön szabályozta azzal, hogy a munkavállaló az egyéb létfenntartással kapcsolatos költségeit a devizaellátmányból fedezi.
A másodfokú bíróság kiemelte, hogy ez a módosítás az akkor hatályos jogszabályoknak megfelelően tartalmazta a juttatások rendszerét és a kifizetés is ehhez igazodott. Az 1996. január 1-jén bekövetkezett jogszabályi változások nyomán a felek a közöttük fennálló munkaszerződést nem módosították, a juttatások elnevezését és tartalmát sem változtatták meg, továbbra is a korábban kialakult gyakorlatnak és szerződési feltételeknek megfelelően történt a felperes alkalmazása és kifizetése. Mivel 1996. január 1-jétől jogszabály a juttatás feltételeit nem szabályozta, kizárólag a felek között létrejött szerződési megállapodás az, amely e juttatásra nézve irányadó.
A munkaszerződés alapján az alperes sikeresen bizonyította, hogy a felperes bérét kizárólag a forintban meghatározott munkabér jelentette, a szerződésben rögzített devizaellátmány kizárólag a megélhetésére megállapított ellátmány, illetőleg juttatás volt.
A másodfokú bíróság a deviza-prémium tekintetében az elsőfokú bíróság döntését mind a jogalap, mind az összegszerűség tekintetében megalapozottnak találta.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes annak az elsőfokú ítéletet megváltoztató rendelkezései hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül, az Mt. 141. és 153. §-aiba ütközően értékelte, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a munkabérét kizárólag a forint munkabér jelentette, míg a devizaellátmány a megélhetésre megállapított ellátmány, illetőleg juttatás volt. A devizaellátmányt az alperes is munkabérként kezelte, hiszen utána e szerint adózott, az építésvezetők részére Németországban kötelező bérezés mértékre felemelte, a prémium számítás alapját ez képezte és végül a költségeit külön megtérítette. Utalt arra az ellentmondásra, hogy a bíróság a megítélt prémium összegét az átlagkereset számításánál és az általa érvényesített járandóságok elbírálásánál figyelmen kívül hagyta.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A perben azt a kérdést kellett eldönteni, hogy a munkaszerződés alapján a felperesnek valutában fizetett ellátmány munkabérnek minősül-e, ezért azt az átlagkeresetbe, távolléti díjba be kell számítani, vagy költségként kapta, ennek folytán a különböző járandóságok kiszámításánál figyelmen kívül kell hagyni.
A kialakult gyakorlat szerint a költségtérítésként kapott összeg nem vehető munkabérként figyelembe. Más megítélés alá esik azonban, ha az e jogcímen feltüntetett és kifizetett összeg egy részéről megállapítható, hogy annak rendeltetése nem a felmerült költségek megtérítése, hanem az a munkaviszonyon alapuló személyes közreműködést, a végzett munka anyagi elismerését szolgálja.
Az 1995. január 1-jei munkaszerződés módosítás szerint a "devizaellátmány - az ellátmány + prémium - kifizetése az éves tervhez (bevétel, kiadás és eredmény), tehát az ún. 100%-os teljesítéshez kötött". A munkaviszony fennállása alatt ez a kikötés nem, csupán a felperes devizaellátmányának összege és a forintban meghatározott munkabére változott. A felperes tehát az ellátmányra a munkavégzés eredményétől függően, arra tekintettel volt jogosult, vagyis az munkabérnek minősült. A másodfokú bíróság ezzel ellentétes álláspontja téves.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét a felülvizsgálattal érintett részében hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítéletet ebben a körben helybenhagyta.
Az alperesnek pervesztessége folytán meg kell térítenie a felperes másodfokú és felülvizsgálati eljárás költségét, valamint a másodfokú és a felülvizsgálati eljárás illetékét. (Legf. Bír. Mfv. II. 10.011/2000. sz.)