adozona.hu
BH+ 2001.5.240
BH+ 2001.5.240
A német adójogszabályok szerint a Németországban tartós ideig munkát végzett munkavállalótól levont adó visszaigénylésére kizárólag az adóalany, az adott esetben a munkavállaló jogosult. Ha a munkáltató vagy megbízottja az által kezelt és a visszaigénylés alapjául szolgáló adókártyákat a munkavállaló rendelkezésére bocsátotta, ő azonban azok birtokában meg sem kísérelte az adó visszaigénylési eljárás megindítását, alaptalan a munkáltatójával szemben támasztott, kártérítésre irányuló követelése [Mt. 174. § (
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1988. április 25-étől 1993. január 31-éig állt az alperes jogelődjének alkalmazásában. 1988. szeptember 20-ától folyamatosan Németországban dolgozott.
A felperes 1993. augusztus 26-án keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz, amelyben az alperest az úgynevezett béradó kártya (Lohnsteuer) kiadására kérte kötelezni. A felperes a keresetét az eljárás során módosította és az alperessel szembeni igényét a német államtól visszakapott és jogosulatlanul magánál tartott teljes adóössze...
BH+ 2001.5.240 A német adójogszabályok szerint a Németországban tartós ideig munkát végzett munkavállalótól levont adó visszaigénylésére kizárólag az adóalany, az adott esetben a munkavállaló jogosult. Ha a munkáltató vagy megbízottja az által kezelt és a visszaigénylés alapjául szolgáló adókártyákat a munkavállaló rendelkezésére bocsátotta, ő azonban azok birtokában meg sem kísérelte az adó visszaigénylési eljárás megindítását, alaptalan a munkáltatójával szemben támasztott, kártérítésre irányuló követelése [Mt. 174. § (1) bek., 175. § (2) bek.].
A felperes 1988. április 25-étől 1993. január 31-éig állt az alperes jogelődjének alkalmazásában. 1988. szeptember 20-ától folyamatosan Németországban dolgozott.A felperes 1993. augusztus 26-án keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz, amelyben az alperest az úgynevezett béradó kártya (Lohnsteuer) kiadására kérte kötelezni. A felperes a keresetét az eljárás során módosította és az alperessel szembeni igényét a német államtól visszakapott és jogosulatlanul magánál tartott teljes adóösszeg, késedelmi kamat és perköltség tekintetében tartotta fenn. Kérését azzal indokolta, hogy az alperes a tőle levont, és a német államtól visszaigényelt adóösszeggel jogalap nélkül gazdagodott.
A munkaügyi bíróság az ítéletével elutasította a keresetet, és a felperest 1000 forint perköltség megfizetésére kötelezte. Tényként állapította meg, hogy az 1991., 1992. és 1993. években a felperes részére kifizetett devizaellátmányból a német adójogszabályok szerint adót vontak le, amellyel kapcsolatban az adminisztrációt a munkáltató megbízásából a Kft. végezte. A munkavállaló a béradó kártya alapján adó-visszatérítést igényelhetett volna, amelynek mértéke különféle tényezőktől függően változó lehetett. A per során a Kft. a béradó kártyát a felperes részére kiadta, és tájékoztatta a felperest, hogy az adó visszatérítést neki kell intéznie. Ezzel összefüggésben a bíróság szakértő tanút hallgatott ki, és bizonyítottnak találta, hogy az alperes a német adóhatóságtól a felperest megillető adó-visszatérítést nem vette, de nem is vehette fel, ezért a felperes "a visszatérített adóösszeg" kiadását az alperestől nem követelheti.
A bíróság az adóként levont összeg tekintetében az alperes Mt. 174. §-ának (1) bekezdése szerinti kártérítési felelősségét is vizsgálta. Megállapította, hogy a felperes 1995-ben az adókártyákat kézhez vette, de az adó-visszatérítés érdekében intézkedést nem tett, ezért nem nyert bizonyítást, hogy az adó-visszatérítéstől a béradó kártya késedelmes kiadása miatt esett el.
Az ítélet ellen előterjesztett fellebbezésében a felperes arra hivatkozott, hogy az első fokon eljáró bíróság a tényállást nem tárta fel kellő mértékben.
A másodfokú bíróság további bizonyítást rendelt el, és a felperes által kért adószakértőt tanúként hallgatta ki. Ennek alapján az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást úgy módosította, hogy a német adójogszabályok szerint 1992. december 31-éig a magyar munkavállalóktól Lohnsteuer címen nem személyi jövedelemadó levonást, hanem biztosítási (társadalombiztosítási jellegű) levonást eszközöltek, ezt követően pedig a jövedelemadózás attól függött, hogy a kint tartózkodás az évi 183 napot meghaladta-e. Az úgynevezett adókártya csak azt bizonyította, hogy annak tulajdonosa adóalannyá vált. A német szabályok a kártya kiadására a magyar munkáltatókat nem kötelezték. Az adó-visszatérítésre irányuló eljárásra csak akkor kerülhetett sor, ha a munkavállaló önadózásra tett nyilatkozatot. Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság megállapította, hogy a felperestől személyi jövedelemadó levonásra nem került sor, ezért az alperest ezzel összefüggésben mulasztás nem terheli.
A felperes a jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen annak megváltoztatását, és az alperesnek a keresete szerinti marasztalását, másodlagosan az eljárt bíróságok ítéleteinek hatályon kívül helyezését, a munkaügyi bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a tényállást a bíróságnak hivatalból kell tisztáznia, ennek ellenére azt a másodfokú bíróság sem tárta fel teljes körűen. Sérelmezte, hogy a bíróságok a német adó és vámhatóságokat nem keresték meg, így tisztázatlan maradt, az alperes a német államtól kapott-e adó-visszatérítést, illetve részére járt volna-e visszatérítés.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes a perben az alperessel szembeni követelését egyrészt az alperes jogalap nélküli gazdagodására, másrészt az adókártyák késedelmes kiadása miatt az alperes helytállási kötelességére alapozta. A bizonyítási eljárás során kihallgatott két szakértő tanú egybehangzóan vallotta, hogy a német adójogszabályok szerint a levont adó-visszaigénylésére kizárólag az adóalany, ez esetben a felperes volt jogosult.
Peradat, hogy az adókártyát 1995. októberében a Kft. bocsátotta a felperes rendelkezésére, vagyis a visszaigénylés alapjául szolgáló adókártya addig időpontig a kft. birtokában volt.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint mindezek elegendő bizonyítékul szolgáltak annak megállapításához, hogy az alperes a német államtól a felperes helyett adót nem igényelt, de nem is igényelhetett vissza. Ezt a megállapítást egyéb bizonyíték hiányában az alperes jogelődje igazgatójának 1993. április 12-én kelt levele sem teszi kétségessé. Mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperes az alperestől visszatérített adóösszeg kiadását nem kérheti.
Az Mt. 174. §-ának (1) bekezdése szerint a munkáltató a munkavállalónak a munkaviszonyával összefüggésben okozott kárért vétkességére tekintet nélkül teljes mértékben felel. Helytállóan utalt az elsőfokú bíróság arra, hogy a munkáltató ugyanezen felelősségi szabály alapján felel a munkavállalót ért olyan kárért, amely valamely törvényben kiadni rendelt okmány visszatartása miatt keletkezik.
Ilyen esetben azonban a kár bekövetkezését és annak a munkáltatói magatartással való okozati összefüggését, valamint a kár összegszerűségét a munkavállalónak kell bizonyítania. A felperesnek ezzel összefüggésben a bíróság hivatalbóli bizonyítási kötelezettségére vonatkozó álláspontja téves. Peradat, hogy a felperes a megkapott adókártya birtokában sem kísérelte meg az adó-visszaigénylési eljárás megindítását, ennek hiányában pedig a kár bekövetkezését és annak összegszerűségét a perben nem bizonyította.
A Legfelsőbb Bíróság az előzőek alapján a másodfokon eljárt bíróság ítéletét a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A felperesnek a költségekben való marasztalása a Pp. 78. §-ának (1) bekezdésében foglaltakon alapul.
A 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 2. §-ának (1) bekezdésének f) pontja szerint a per tárgyi költségmentes, ezért a felülvizsgálati eljárás illetékét az állam viseli. (Legf. Bír. Mfv. II. 10.662/1999. sz.)