adozona.hu
BH+ 2001.5.239
BH+ 2001.5.239
Több felmondási indok megjelölése esetén elégséges, ha azok egyike bizonyul valónak és a munkaviszony megszüntetését kellően indokolja [Mt. 89. § (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A periratokból megállapítható tényállás szerint a felperes 1992. július 6-ától számítástechnikai vezetői munkakört látott el az alperesnél, ez a munkaviszonya 1993. október 1-jétől alakult át határozatlan idejűvé. A munkáltató az 1997. augusztus 8-án kelt rendes felmondásával 1997. november 12-re megszüntette a felperes munkaviszonyát arra hivatkozással, hogy a felperes július 21-étől augusztus 4-éig úgy volt távol a munkahelyétől, hogy erről előzetesen sem szóban, sem írásban nem tájékoztatt...
BH+ 2001.5.239 Több felmondási indok megjelölése esetén elégséges, ha azok egyike bizonyul valónak és a munkaviszony megszüntetését kellően indokolja [Mt. 89. § (2) bek.].
A periratokból megállapítható tényállás szerint a felperes 1992. július 6-ától számítástechnikai vezetői munkakört látott el az alperesnél, ez a munkaviszonya 1993. október 1-jétől alakult át határozatlan idejűvé. A munkáltató az 1997. augusztus 8-án kelt rendes felmondásával 1997. november 12-re megszüntette a felperes munkaviszonyát arra hivatkozással, hogy a felperes július 21-étől augusztus 4-éig úgy volt távol a munkahelyétől, hogy erről előzetesen sem szóban, sem írásban nem tájékoztatta a közvetlen gazdasági vezetőjét, helyettesről nem gondoskodott. Ezzel megteremtette annak potenciális veszélyét, hogy a folyamatban lévő ügyek késedelmet szenvedjenek, illetve nem biztosította a külső partner és a vállalat közötti zavartalan együttműködést.Az eredménytelen egyeztetést követően előterjesztett keresetében a felperes kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, a munkáltató jogellenesen szüntette meg a munkaviszonyát, mivel az indokolásban foglaltak nem felelnek meg a valóságnak. A módosított keresetében elmaradt munkabér címén az új munkaviszonyának létrehozásáig havi 336.700 forint, 1997. október 6-ától az ítélet jogerőre emelkedéséig további munkabér-különbözet megfizetését kérte, minthogy az új munkáltatójánál az átlagkeresete havi 200.000 forint volt. Ezen összegek után a középarányos kamat magítélését, továbbá végkielégítés címén 1.346.800 forint megfizetését kérte, valamint az alperes perköltségben való marasztalását.
Az alperes kérte a kereset elutasítását.
A bizonyítási eljárás lefolytatását követően a munkaügyi bíróság az ítéletével megállapította, hogy a munkáltató az 1997. augusztus 8-án kelt rendes felmondásával jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely munkaviszony 1997. október 3-án szűnt meg. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek elmaradt munkabér és munkabér-különbözet címén 1.732.016 forintot és ezen összeg után 1998. január 15-étől a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatot, valamint végkielégítés címén 1.346.800 forintot. Az alperest kötelezte az ügyvédi munkadíj és az eljárási illeték megfizetésére is.
A munkaügyi bíróság a Munka Törvénykönyve előírásai alapján megállapította, a felperes nem tett eleget annak a kötelezettségének, hogy az alapszabadság egynegyede kivételének időpontját a megelőző 15 nappal korábban jelezze a munkáltatónak. Ugyanakkor megállapította azt is, hogy a munkáltató nem dolgozott ki ütemtervet a szabadságok kivételére, nem határozta meg az alapszabadság háromnegyed része kiadásának időpontját. A szabadság kiadásának időpontját nem közölte az azt megelőző egy hónappal korábban a munkavállalókkal. Tényként állapította meg, hogy júliusban a felperes a szabadságát megelőző utolsó meetingen említést tett arról, a következő meetingen nem tud részt venni. Megállapította azt is, hogy a munkáltatónál előfordult olyan eset, amikor a szabadságot írásban utólag engedélyezték, ennek ellenére a munkáltató nem alkalmazott hátrányos jogkövetkezményt a munkavállalóval szemben. A felperes távollétét is igazolta a munkáltató és utólag aláírta a szabadság engedélyezését. Ugyanakkor bizonyítottnak találta, hogy a felperes szakmai tudására a szabadsága idején szükség volt és a távollétében a folyamatos munkák intézése lelassult, illetve akadozott. Azt viszont nem bizonyította az alperes, hogy a cég zavartalan együttműködését a külső partnerekkel veszélyeztette volna a felperes távolléte. Mindezen tények mérlegelése alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felmondási indokok nem voltak okszerűek, nem tették jogszerűvé az alperes felmondását. Minthogy a munkáltató jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, az Mt. 100. §-ában foglaltak alkalmazásával elmaradt munkabér és végkielégítés megfizetésére kötelezte az alperest.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy az eljárás illetékét az állam viseli, ugyanakkor kötelezte a felperest, hogy az alperes képviselőjének együttes első és másodfokú perköltséget fizessen meg. A másodfokú bíróság a periratok alapján kiegészítette a munkaügyi bíróság által megállapított tényállást azzal, hogy a hálózatvezető, a felperes közvetlen felettese 1997. márciusában felhívta a munkatársakat az éves szabadság-felhasználási tervük elkészítésére. Ha azt is elterveznék, hogy a szabadság ideje alatt ki helyettesít, "az nagyszerű volna". Ezt követően a felperes arról tájékoztatta a hálózatvezetőt, hogy nem tudja, mikor veszi igénybe a szabadságát. A másodfokú bíróság az ekként kiegészített tényállás alapján nem értett egyet az elsőfokú bíróságnak a felmondás okszerűsége körében kifejtett álláspontjával. A felperes a ténylegesen igénybe vett nyári szabadságát megelőzőleg sem szóban, sem írásban nem jelentette be a munkahelyi felettesének és a helyettesítéséről a szabadsága időtartamára nem gondoskodott. A másodfokú bíróság hivatkozott az Mt. 103. §-a (1) bekezdésének a) pontjára és 107. §-ának f) pontjára, továbbá a szabadság igénybevételének feltételeire. A munkáltató a szabadság kivételével kapcsolatban a munkavállalókkal szemben csupán azt a minimális elvárást támasztotta, hogy a munkavállaló a szabadságot megelőzően pontosan közölje a munkáltatóval a szabadság tartamát, és idejét, tartsa be az adminisztrációs rendet, a munka folyamatos biztosítása érdekében megfelelő helyettesről gondoskodjon. Az elsőfokú eljárás során lefolytatott bizonyítás egyértelműen igazolta, hogy a felperes a munkáltató által megkívánt minimális elvárásnak sem tett eleget, és ezzel az Mt. 3. §-a (1) bekezdésében szabályozott együttműködési kötelezettségét is megszegte. A felperes a felmondás jogellenességével kapcsolatban nem is hivatkozott arra, hogy a szabadság pontos időtartamát (kezdetét és végét) jelezte volna, azt írásban valamilyen formában előre közölte volna, vagy helyettest állított volna a távolléte idejére. A bizonyított felperesi mulasztás és kötelezettségszegések nyomán megállapította, hogy ezekre tekintettel a munkaviszony felmondásának indoka valós és okszerű is volt. Az a körülmény, hogy utóbb a munkáltató a felperes távollétét igazoltnak tekintette, nincs kihatással a felmondás jogszerűségére.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet megváltoztatását, és a másodfokú tárgyaláson kiegészített keresetének helyt adó döntést kért azzal, hogy a munkaviszonya 1999. április 21-én szűnt meg. Álláspontja szerint a jogerős ítélet törvénysértő, mert a másodfokú bíróság iratellenesen, nyilvánvalóan helytelenül és okszerűtlenül következtetve, logikai ellentmondást tartalmazó módon állapította meg a tényállást. Az eset valamennyi körülményének mérlegelésével az állapítható meg, hogy az alperes által közölt felmondási indok nem okszerű, a felmondásra a hálózati vezető személyes ellenszenve miatt került sor. Ezt az is igazolja, hogy utólag aláírták a szabadság-engedélyt, továbbá később megkísérelték a munkaviszonyának módosítását, illetve közös megegyezéses megszüntetését. A szabadságra menetel körülményeit csupán ürügyként használták fel a munkaviszonyának megszüntetéséhez.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Arra hivatkozott: az a felmondási indok, amely szerint a felperes 1997. július 21-augusztus 4-e között úgy volt távol a munkahelyéről, hogy erről előzetesen sem szóban, sem írásban nem tájékoztatta közvetlen vezetőjét, önmagában elegendő a felperes munkaviszonyának felmondással történő megszüntetéséhez. Vitatta, hogy a hálózatvezető személyes ellenszenve lett volna a felmondás valódi indoka, amit az is cáfol, hogy nevezett javaslatára a felperes fizetésemelésben is részesült.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-a (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye. A tényállás módosítására csupán iratellenesség, vagy a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen, logikátlan értékelése esetében van lehetőség. A felperes a felülvizsgálati kérelmében vitatta a másodfokú bíróság ítéletének tényállását, iratellenességet állítva, ennek mibenlétét azonban nem jelölte meg. A másodfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelése alapján, azok logikus értékelésével jutott arra a következtetésre, hogy a felmondás indokát a munkáltató bizonyította, és az a munkaviszony megszüntetésének okszerű indoka volt. A felperes nem bizonyította, hogy a munkáltató a felmondás jogát rendeltetésellenesen gyakorolta volna, a felülvizsgálati kérelmében hivatkozott körülmények a rendeltetésellenes joggyakorlás megállapításához nem elegendőek.
Az általánosan követett bírói gyakorlat szerint több felmondási indok megjelölése esetén elégséges, ha azok egyike bizonyul valónak és a munkaviszony megszüntetését kellően indokolja. A felmondás indokai közül kétségtelenül bizonyítást nyert, hogy a vezető beosztású felperes az 1997. július 21. és augusztus 4-e közötti távollétét előzetesen sem szóban, sem írásban nem jelentette be, a közvetlen vezetőjének távolléte a munka megfelelő színvonalú végzésében problémákat is okozott. Miután ez a felmondási ok bizonyítást nyert, a felmondásban közölt egyéb körülmények bizonyításának hiánya miatt a felmondás nem jogellenes.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
A Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte a felperest a felülvizsgálati eljárás költségének az alperes javára történő megfizetésére. (Legf. Bír. Mfv. II. 10.633/1999. sz.)