adozona.hu
BH+ 2001.3.137
BH+ 2001.3.137
I. A munkáltató a közlést követően nem vonhatja vissza és nem módosíthatja a kitűzött és a munkáltatóval közölt olyan prémium feladatot, amelynek teljesítését a munkavállaló már megkezdte (MD I. 335.) II. A prémium munkabér. A munkavállaló a munkabérére vonatkozó igényéről előzetesen nem mondhat le [Mt. 164. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A periratokból megállapítható tényállás szerint a felperes 1993. május 1-jétől 1996. május 30-áig terjedő határozott idejű munkaviszonyban állt a II. r. alperes alkalmazásában ügyvezető igazgató munkakörben.
Az 1993. május 1-jén kelt munkaszerződés értelmében a munkáltatói jogkört az alapító gyakorolja. A felperes személyi alapbére 105.000 forint volt havonta, melyen felül a társaság nyereséges gazdálkodása esetén prémium illette meg. A prémium feltételeit és mértékét az alapító határozta me...
BH+ 2001.3.137 I. A munkáltató a közlést követően nem vonhatja vissza és nem módosíthatja a kitűzött és a munkáltatóval közölt olyan prémium feladatot, amelynek teljesítését a munkavállaló már megkezdte (MD I. 335.)
II. A prémium munkabér. A munkavállaló a munkabérére vonatkozó igényéről előzetesen nem mondhat le [Mt. 164. § (1) bek.].
A periratokból megállapítható tényállás szerint a felperes 1993. május 1-jétől 1996. május 30-áig terjedő határozott idejű munkaviszonyban állt a II. r. alperes alkalmazásában ügyvezető igazgató munkakörben.Az 1993. május 1-jén kelt munkaszerződés értelmében a munkáltatói jogkört az alapító gyakorolja. A felperes személyi alapbére 105.000 forint volt havonta, melyen felül a társaság nyereséges gazdálkodása esetén prémium illette meg. A prémium feltételeit és mértékét az alapító határozta meg.
1994. március 12-én a felperes számára a következőként határozták meg a tárgyévi prémium feltételeit: az 1994. évre a jóváhagyott üzleti terv adózott eredményének teljesítése esetén a vetítési alap a ledolgozott időnek megfelelő éves alapbér, ennek megfelelően illeti meg a prémium. Többleteredmény elérése esetén az eredmény-növekmény minden 1%-a után a kifizethető prémium az alap prémium 0,5%-ával nő. Amennyiben az elvárt eredmény alacsonyabb, minden 1 %-os eredmény hiány után a kifizethető prémiumot 1%-kal csökkenteni kell. Ha a prémium-számítás alapjául szolgáló mutató nem éri el az 50%-ot, prémium nem fizethető. Meghatározták azt is, hogy az éves prémium megállapítására a mérlegbeszámolót követő taggyűlésen kerülhet sor. A felperes személyi alapbérét 1994. május 1-jétől havi 125.000 forintban határozták meg.
1994. május 30-án a felperes és a vezérigazgató írásban megállapodtak abban, hogy a felperes munkaviszonyát közös megegyezéssel 1994. június 15. napjával megszüntetik.
A felperes 1995. januárjában a megállapodást írásban megtámadta, majd ennek eredménytelenségét követően keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz: a megállapodás érvénytelenségének a megállapítását és a határozott időből hátra lévő időre járó 3.062.500 forint munkabér és kamatai, továbbá az 1994. évre arányosan járó prémium megfizetését kérte.
A per során a felperes a keresetét leszállította az elmaradt 1.516.922 forint összegű prémium megfizetésére és annak járulékaira. Utalt arra, hogy az 1994. esztendőben a jóváhagyott tervet túlteljesítették, ezért az időarányos prémium megilleti.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték arra hivatkozva, hogy a felperes munkaviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó megállapodásban a felek rögzítették, hogy egymással szemben nincs követelésük, tehát a felperes az 1994-es évre járó prémium igényéről is lemondott. Utaltak arra is, hogy a prémium odaítéléséről a taggyűlés nem döntött, hivatkoztak továbbá arra, hogy a bíróságnak azt is vizsgálnia kell, a felperes milyen mértékben hatott közre az eredményben.
A tanúk kihallgatását és az igazságügyi könyvszakértői vélemény beszerzését követően a munkaügyi bíróság az ítéletével a felperes keresetének helyt adott és kötelezte a II. r. alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 1.517.954 forintot és ennek 1995. április 21-étől számított évi 20%-os kamatát, továbbá a felperes elsőfokú perköltségét. A felperes keresetét az I. r. alperes vonatkozásában elutasította és a felperest az I. r. alperes javára perköltség megfizetésére kötelezte. Az elsőfokú bíróság a II. r. alperest kötelezte a kereseti illeték és a szakértői díj megfizetésére is.
A munkaügyi bíróság az igazságügyi könyvszakértői vélemény alapján megállapította, hogy az 1994-es üzleti terv adózott eredményét 283,81%-ra teljesítették. A felperes vonatkozásában prémiumcsökkentő vagy kizáró körülmény nem állt fenn, ezért a prémium feltételek teljesítésére tekintettel a prémiumra a felperes alanyi jogot szerzett, függetlenül attól, hogy a taggyűlés döntött-e annak odaítéléséről. A szakvélemény alapján a felperes számára az 1994. május 31-ig történt munkavégzésére figyelemmel 1.517.954 forint prémium járt.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a prémium munkabér jellegű juttatás, ezért az Mt. 164. §-a értelmében a munkavállaló a munkabérre vonatkozó igényéről előre nem mondhatott le. Ezért alaptalannak találta az alperesnek azt a hivatkozását, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése kapcsán tett felperesi lemondó nyilatkozat egyúttal lemondást jelentett a prémiumról.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen a II. r. alperes fellebbezett. A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította, kötelezve a felperest együttes első és másodfokú perköltség megfizetésére.
A másodfokú bíróság a munkaügyi bíróság ítéletének tényállását nem érintette, jogi álláspontjával azonban nem értett egyet, minthogy a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó megállapodás a felek között érvényesen létrejött. Nincs akadálya annak, hogy a munkáltató és a munkavállaló a jogai egy részét kölcsönösen elengedve egyezséget kössenek. A felperes ezt az egyezséget utólag nem támadhatta meg, lemondása folytán megszűnt az igénye a prémiumra, minthogy a prémium - a másodfokú bíróság álláspontja szerint - nem tekinthető munkabérnek.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását, továbbá az alperesnek a költségek megfizetésére kötelezését kérte. A kérelmében kifejtette, hogy a munkaviszony megszüntetése tárgyában keletkezett megállapodás csak az annak időpontjában fennálló jogokra vonatkozhatott. A prémiumra való jogosultságát csupán 1995-ben lehetett elbírálni, a prémiumról csak az igényjogosultság megállapítása után mondhatott volna le. Álláspontja szerint a prémium munkabér, ezért az Mt. 164. §-a értelmében a prémiumról, mint munkabér jellegű juttatásról előre nem mondhatott le.
A II. r. alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását és a felperes perköltségben való marasztalását kérte. Álláspontja szerint a Bírósági Határozatok 1994. évi számában 53. sorszám alatt közzé tett eseti állásfoglalásra tekintettel nem volt akadálya annak, hogy a jogaik egy részéről kölcsönösen lemondjanak és peren kívül megállapodhassanak. Álláspontja szerint a prémium bérnek nem tekinthető, munkajogi szempontból nem lehet alkalmazni az adótörvény, vagy más jogszabályok bérre vonatkozó fogalom meghatározását.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt rámutat arra, hogy a következetesen folytatott ítélkezési gyakorlat egységes abban a vonatkozásban, hogy a prémium munkabér, amelynek visszakövetelésére az Mt. rendelkezései az irányadók. Helytállóan mutatott rá az elsőfokú bíróság, hogy amikor a peres felek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó megállapodást 1994. május 30-án megkötötték, a felperes prémium igényének jogalapja és összegszerűsége még nem volt elbírálható, erre csak a munkaviszonyának megszűnését követően, a mérleg eredményének ismeretében 1995-ben kerülhetett sor. Ekként tehát a felperes számára járó prémium a jövőben esedékes munkabér követelésnek volt tekinthető, amelyről az Mt. 164. §-a értelmében jogszerűen nem mondhatott le.
A Munka Törvénykönyve 164. §-ának (1) bekezdése értelmében a munkavállaló a munkabérére vonatkozó igényéről előre nem mondhat le. Ez az előírás összhangban áll az Mt. 8. §-ának (2) bekezdésével, mely szerint a munkavállaló a munkabérének védelmét biztosító jogairól előre nem mondhat le és nem köthet előzetesen olyan megállapodást, amely e jogokat az ő hátrányára csorbítja.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében foglaltakra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy a BH-ban 1994/53. szám alatt közzé tett eseti állásfoglalás szerint valóban nincs akadálya annak, hogy a munkáltató és a munkavállaló a jogaik egy részének kölcsönös elengedése vonatkozásában peren kívül megállapodást kössenek, de a munkavállaló a munkabérére vonatkozó igényéről előre nem mondhat le. Az állásfoglalás egészének ismerete alapján az állapítható meg, hogy az elsőfokú bíróság hozott a perben jogszerű döntést, amikor a felperes keresetének helyt adott. A teljesség kedvéért emeli ki a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperes igényének jogszerűsége szempontjából nincs jelentősége annak, hogy 1994. júliusában a vezetők számára fizethető prémiumfeltételeket módosította az ÁPV Rt., mint többségi tulajdonos, minthogy a munkáltató a közlést követően nem vonhatja vissza és nem módosíthatja a kitűzött és a munkavállalóval közölt olyan prémiumfeladatot, amelynek teljesítését a munkavállaló már megkezdte (MD I. 335.).
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A II. r. alperes perköltségben való marasztalása a Pp. 78. §-ának (1) bekezdésén alapul.
A II. r. alperes a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. §-ának (3) bekezdése alapján köteles a másodfokú és a felülvizsgálati eljárás illetékének megfizetésére. (Legf. Bír. Mfv. II. 10.668/1999. sz.)