adozona.hu
BH+ 2001.1.39
BH+ 2001.1.39
A vezető munkakört betöltő munkavállaló a munkaidő és a szabadság bizonylatolásának hiányára hivatkozással nem tarthat igényt a szabadságának a munkaviszony megszűnése esetén történő megváltására, ha arra nézve a munkaszerződése nem tartalmaz rendelkezést és nem bizonyítja a szabadság igénybevételét akadályozó körülményeket [Mt. 192. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1992. november 24-étől 1998. január 9. napjáig munkaviszony jellegű jogviszonyban az alperesnél elnöki tisztséget töltött be. A felperes elnöki tisztsége 1998. januárjában megszűnt, majd a munkaviszonyát 1998. május 18-án közös megegyezéssel megszüntették. A felperest az 1995. évben 26 nap, az 1996. és 1997. években 27 nap, 1998-ban pedig 12 nap időarányos szabadság illette meg. A felperes egy napi átlagkeresete 1995. évben 4000,- Ft, 1996. évben 5000,- Ft, 1997. évben 7905,- Ft, 1...
BH+ 2001.1.39 A vezető munkakört betöltő munkavállaló a munkaidő és a szabadság bizonylatolásának hiányára hivatkozással nem tarthat igényt a szabadságának a munkaviszony megszűnése esetén történő megváltására, ha arra nézve a munkaszerződése nem tartalmaz rendelkezést és nem bizonyítja a szabadság igénybevételét akadályozó körülményeket [Mt. 192. § (1) bek.].
A felperes 1992. november 24-étől 1998. január 9. napjáig munkaviszony jellegű jogviszonyban az alperesnél elnöki tisztséget töltött be. A felperes elnöki tisztsége 1998. januárjában megszűnt, majd a munkaviszonyát 1998. május 18-án közös megegyezéssel megszüntették. A felperest az 1995. évben 26 nap, az 1996. és 1997. években 27 nap, 1998-ban pedig 12 nap időarányos szabadság illette meg. A felperes egy napi átlagkeresete 1995. évben 4000,- Ft, 1996. évben 5000,- Ft, 1997. évben 7905,- Ft, 1998. évben pedig 6500,- Ft volt.A felperes a munkaviszony megszüntetésekor a ki nem vett szabadságának pénzbeni megváltását kérte, az alperes azonban ezt nem teljesítette.
A felperes ezt követően keresetet terjesztett elő, amelyben 1995. évre vonatkozóan 6 nap, az 1996. és 1997. évekre vonatkozóan 27-27 nap, az 1998. évre vonatkozóan pedig 6 nap ki nem adott szabadságának pénzbeni megváltására kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság az ítéletével az alperest 333.489 forint és ennek az 1998. május 18-ától a kifizetés napjáig számított évi 20%-os késedelmi kamata megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan elutasította a keresetet. Ezen túlmenően az alperes terhére 20.000 forint ügyvédi költséget és 20.000 forint illetéket állapított meg. Az indokolás szerint a felperesnek az 1995. évi szabadság megváltás iránti igénye elévült, mert a munkavédelmi felügyelőség vizsgálata után a teljes évi szabadság kiadásának akadályoztatását nem találta bizonyítottnak.
A lefolytatott bizonyítás alapján megállapította, hogy a felperes 1996., 1997. és 1998. években az évi rendes szabadságát ténylegesen nem vette igénybe, miután a munkaköri feladatait folyamatosan ellátta. Az Mt. 136. §-ának (1) bekezdése alapján a munkavállaló munkaviszonya megszűnésekor, ha a munkáltatónál eltöltött idővel arányos szabadságot nem kapta meg, azt pénzben kell megváltani.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezést terjesztett elő.
A megyei bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a fellebbezett részét helybenhagyta. Az alperest 8000 forint fellebbezési eljárási költség és 20 000 forint illeték megfizetésére kötelezte.
Az indokolás szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helytállóan állapította meg, és abból helytálló következtetést vont le, ezért az ítéletet a megyei bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése és 254. §-ának (3) bekezdése alapján indokainál fogva hagyta helyben. Megjegyezte, hogy a munkáltató első számú vezetője esetén is érvényesül az a szabály, hogy a munkáltatót terheli annak bizonyítása, mely szerint a vezető állású dolgozó az évi rendes szabadságát a tárgyévben kivette. Ezt a tényt az alperesnek nem sikerült bizonyítania, erre vonatkozó előadását a bércsoport vezető, bérszámfejtő tanúvallomása sem támasztotta alá.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben a felperes keresetének elutasítását, a perköltségekben való marasztalását, valamint az alperesnek az állam javára történő illetékfizetési kötelezettség alóli mentesítését kérte. Arra hivatkozott, hogy az eljárt bíróságok az Mt. 192. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat tévesen értelmezték. A munkavédelmi felügyelőség az alperesnél kifogásolta a vezető állású dolgozók szabadság kiadására vonatkozó gyakorlatot, azonban a felperes, mint az alperes első számú vezetője a törvényes gyakorlatot ez után sem követte.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A per adatai szerint a felperes 1992. november 24-étől töltötte be az elnöki tisztséget, az elnöki munkakör mellett azonban továbbra is ellátta a korábbi gépesítési ágazatvezetői munkaköri feladatait. Az Mt. 188. §-ának (1) bekezdése szerint a szövetkezet elnöke vezető állású munkavállalónak minősül. Az Mt. 192. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy a vezető a munkaidő beosztását, valamint a pihenőidő (szabadság) igénybevételét - a munkaszerződésben foglaltak szerint - maga állapítja meg. A felperes és az alperes a munkaszerződésben a szabadság igénybevételéről nem rendelkeztek. Az alperes vezető beosztású dolgozói, így a felperes és a 3 főágazat-vezető jelenléti ívet nem vezetett, a szabadság igénybevételéről maguk rendelkeztek. A tanúként kihallgatott bércsoport vezető, bérszámfejtő aki az alperesnél a bérszámfejtési és a munkaügyi feladatokat végezte, azt vallotta, hogy a nyilvántartás a felperes által igénybe vett szabadságot tartalmazza.
A vezető munkakört betöltő munkavállaló önmagában a munkaidő és a szabadság bizonylatolásának hiányára hivatkozással nem tarthat igényt a szabadságának a munkaviszony megszűnése esetén történő megváltására, ha arra nézve a munkaszerződése nem tartalmaz rendelkezést, és nem bizonyítja a szabadság igénybevételét akadályozó körülményeket (BH 1999/476. számú jogeset). A megyei bíróság ezzel ellentétes álláspontja téves.
A felperes azonban a perben bizonyította, hogy a szabadságot ténylegesen nem vette igénybe, mert más munkaköri feladatot is ellátott.
Az előbbiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Az alperesnek a költségekben való marasztalása a Pp. 78. §-ának (1) bekezdésén, a felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére való kötelezés a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. §-ának (3) bekezdésében foglaltakon alapul. (Legf. Bír. Mfv. II. 10.535/1999. sz.)