adozona.hu
BH+ 2001.1.36
BH+ 2001.1.36
A törvényben előírt rendkívüli felmondási ok hiányában a rendkívüli felmondás jogszerűsége nem állapítható meg akkor sem, ha a munkavállaló a körülményekből következtethetett ugyan a munkáltató kötelezettségszegésére, de az alaptalannak bizonyult [Mt. 96. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1978. január 30-tól, pénzbeszedő munkakörben az alperesnél fennállt munkaviszonyát 1997. január 3-án rendkívüli felmondással megszüntette. Indokolásként 50 százalékos munkaképesség-csökkenésére hivatkozott, amely miatt a pénzkezelői munkakörét nem tudja ellátni. A munkáltatónál működő rehabilitációs bizottság, illetve a munkáltató eljárását törvényellenesnek és méltánytalannak tartotta.
A felperes a keresetében a rendkívüli felmondás jogkövetkezményeként 70 napi felmondási időre j...
BH+ 2001.1.36 A törvényben előírt rendkívüli felmondási ok hiányában a rendkívüli felmondás jogszerűsége nem állapítható meg akkor sem, ha a munkavállaló a körülményekből következtethetett ugyan a munkáltató kötelezettségszegésére, de az alaptalannak bizonyult [Mt. 96. § (1) bek.].
A felperes 1978. január 30-tól, pénzbeszedő munkakörben az alperesnél fennállt munkaviszonyát 1997. január 3-án rendkívüli felmondással megszüntette. Indokolásként 50 százalékos munkaképesség-csökkenésére hivatkozott, amely miatt a pénzkezelői munkakörét nem tudja ellátni. A munkáltatónál működő rehabilitációs bizottság, illetve a munkáltató eljárását törvényellenesnek és méltánytalannak tartotta.A felperes a keresetében a rendkívüli felmondás jogkövetkezményeként 70 napi felmondási időre járó 84.000 forint és nyolc havi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítés címén 224.000 forint, valamint ezek kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság az ítéletével elutasította a felperes keresetét.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1996. május 20-tól december 11-ig keresőképtelen állományban volt. A rokkantsági nyugdíj iránti kérelmét - 50 százalékos munkaképesség-csökkenése miatt - a megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóság az 1996. november 18-án kelt határozatával elutasította. E határozat indokolása szerint felperes fokozottan nem balesetveszélyes munkahelyen, nehéz terhek emelésével nem járó, könnyű munkát végezhet. Az alperesnél működő rehabilitációs bizottság 1996. december 10-én a felperes eredeti pénzbeszedői munkakörben történő foglalkoztatását fenntarthatónak találta és más munkakört nem ajánlott fel részére. A Megyei Jogú Város Helyi Rehabilitációs Bizottsága 1996. december 18-án kelt jegyzőkönyve szerint a felperes egészségi állapotának nem felelt meg az eredeti munkakörében történő foglalkoztatás. Az alperes 1996. december 31-én kelt levelében a felperest arra szólította fel, hogy igazolja távolmaradását és mielőbb jelentkezzen munkavégzésre, vagy rendezze a munkaviszonyát.
A felek között kártérítés iránt folyamatban lévő perben beszerzett igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján a bíróság megállapította, hogy a felperes az egészségi állapotánál fogva a pénzbeszedő munkakör ellátására alkalmas volt.
A munkaügyi bíróság mindezek alapján elsősorban annak alapján állapította meg a rendkívüli felmondás jogellenességét, hogy a felperes a három munkanapos szubjektív határidőt elmulasztotta. Érdemben is vizsgálta a rendkívüli felmondás indokát, és az orvosszakértői vélemény alapján arra következtetett, hogy mivel a felperes az egészségi állapotánál fogva a pénzbeszedő munkakör ellátására alkalmas volt, az alperes nem tanúsított olyan magatartást, amely a rendkívüli felmondásra okot adott volna. Ezért valótlan és okszerűtlen indokai miatt is jogellenesnek találta a rendkívüli felmondást, és a felperes keresetét, mint alaptalant, elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az ítéletével helybenhagyta a munkaügyi bíróság ítéletét.
A megyei bíróság az eredménytelen egyeztetés tényével kiegészített tényállást az ítélkezése alapjául elfogadta, és az abból levont jogi következtetéssel egyetértett. Tényként hangsúlyozta, hogy a felperes a felmondási jogát elkésetten gyakorolta. A fellebbezésben foglaltakkal szemben kifejtette, hogy az orvosszakértői vélemény a perben vitatott kérdésben aggálytalan megállapítást tartalmaz, a felperes a betöltött munkaköre ellátására alkalmas volt.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását" és lényegében a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Az alperessel folytatott levelezésre hivatkozva vitatta, hogy nem az előírt határidőben gyakorolta a rendkívüli felmondás jogát. Azzal érvelt, hogy a felmondás közlésekor még nem tudhatott a későbbi orvosszakértői véleményről. Ezért az 1996. december 18-án kelt jegyzőkönyvben foglaltak alapján jóhiszeműen feltételezhette, hogy a felajánlott munkakört megalapozottan nem fogadta el.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes a rendkívüli felmondást az alperes munkáltatónak arra a kötelezettségszegésére alapította, hogy a munkaképesség-csökkenésének megállapítása ellenére az eredeti pénzbeszedő munkakörében kívánta foglalkoztatni. Ezért a perben azt kellett bizonyítania, hogy az egészségi állapotánál fogva nem volt alkalmas az eredeti munkaköre ellátására.
A munkaügyi bíróság a munkahelyi rehabilitációs bizottság és a helyi rehabilitációs bizottság egymástól eltérő álláspontjára tekintettel a vitatott kérdésben az igazságügyi orvosszakértő aggálytalan véleményét helytállóan vette figyelembe a tényállás megállapításánál [Pp. 206. §-a (1) bekezdése].
Adott esetben egyébként a helyi rehabilitációs bizottság a felperesre vonatkozó rehabilitációs intézkedés véleményezésére nem volt jogosult, mert ezt a feladatot csak olyan munkáltatók tekintetében végzi, ahol rehabilitációs bizottság nem működik [8/1983. (VI. 29.) EüM-PM rendelet 7. §-a (1) bekezdésének c) pontja].
Az így irányadó tényállás alapján - amely szerint a rehabilitációs eljáráskor a felperes az egészségi állapotánál fogva a munkaköre ellátására alkalmas volt - megalapozott az a jogi következtetés, hogy az alperes a munkáltatót terhelő, a felperes foglalkoztatásával kapcsolatos kötelezettségszegés hiányában a rendkívüli felmondásra nem adott okot.
A törvényben előírt rendkívüli felmondási ok (minősített munkáltatói kötelezettségszegés) hiányában a rendkívüli felmondás jogszerűsége nem állapítható meg akkor sem, ha a munkavállaló a körülményekből a munkáltató kötelezettségszegésére következtethetett ugyan, de az alaptalannak bizonyult. Ezért a helyi rehabilitációs bizottság jegyzőkönyve alapján feltételezhető felmondási okra vonatkozó felülvizsgálati érvelés a jogerős ítélet jogszabálysértő voltának megállapítására nem adott alapot.
A joggyakorlási határidő tekintetében az eljárt bíróságok tévesen nem vették figyelembe, hogy a felperes által feltételezett munkáltatói mulasztás folyamatos magatartás volt, ennélfogva a szubjektív határidő elmulasztása nem jöhet szóba. A szubjektív határidővel kapcsolatos jogellenesség megállapítására vonatkozó részt a jogerős ítélet indokolásából a Legfelsőbb Bíróság mellőzi. Ez azonban a törvényes felmondási ok hiányában érdemben helytálló döntés jogszerűségét nem érinti.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta, és a felperest a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése szerint kötelezte az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére.
A felülvizsgálati eljárás illetékét a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a értelmében az állam viseli. (Legf.Bír Mfv. I. 10.962/1998. sz.)