adozona.hu
BH+ 2000.3.218
BH+ 2000.3.218
I. A tartozás elismerése a tartozás jogcímét nem változtatja meg, de az elismerőt terheli annak bizonyítása, hogy a tartozása nem áll fenn, hatósági úton nem érvényesíthető vagy a szerződés érvénytelen. A tartozás-elismerés folytán a bizonyítási teher átszáll az elismerő nyilatkozatot tevőre [Ptk. 242. § (1) bek.]. II. A kiküldetéssel, a külszolgálattal és a munkába járással összefüggő költségtérítés mentes a végrehajtás alól. Az ezekből történő levonáshoz adott hozzájárulás, mint jogszabályba ütköző, semmi
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A periratokból megállapítható tényállás szerint az alperesek a felperesnél gépkocsivezető munkakörben dolgoztak, rendszeresen teljesítettek fuvart a felperes telephelyéről Németországba. Az alperesek a munkájukat Volkswagen Transporter személygépkocsival végezték.
Az alperesek a fuvarjárataikat rendszerint külön-külön teljesítették. A peres eljárással érintett 1995. január 1-jétől és szeptember hó végéig terjedő időszakban az I. rendű alperes 33 alkalommal, a II. rendű alperes pedig 30 alkal...
BH+ 2000.3.218 I. A tartozás elismerése a tartozás jogcímét nem változtatja meg, de az elismerőt terheli annak bizonyítása, hogy a tartozása nem áll fenn, hatósági úton nem érvényesíthető vagy a szerződés érvénytelen. A tartozás-elismerés folytán a bizonyítási teher átszáll az elismerő nyilatkozatot tevőre [Ptk. 242. § (1) bek.].
II. A kiküldetéssel, a külszolgálattal és a munkába járással összefüggő költségtérítés mentes a végrehajtás alól. Az ezekből történő levonáshoz adott hozzájárulás, mint jogszabályba ütköző, semmis [Mt. 8. § (1) bek., 1994. évi LIII. tv. (Vht.) 74. § i) pont].
A periratokból megállapítható tényállás szerint az alperesek a felperesnél gépkocsivezető munkakörben dolgoztak, rendszeresen teljesítettek fuvart a felperes telephelyéről Németországba. Az alperesek a munkájukat Volkswagen Transporter személygépkocsival végezték.Az alperesek a fuvarjárataikat rendszerint külön-külön teljesítették. A peres eljárással érintett 1995. január 1-jétől és szeptember hó végéig terjedő időszakban az I. rendű alperes 33 alkalommal, a II. rendű alperes pedig 30 alkalommal végzett fuvart S. és H. között. A tankoláshoz szükséges fizetési eszközöket külföldi út esetén valutában a felperes bocsátotta az alperesek rendelkezésére. Az S és a magyar határ közötti üzemanyag felhasználás mértéke nem képezte a per tárgyát.
A felperes ügyvezetői, a főkönyvelő és a jogi képviselő, továbbá az alperesek 1995. október 12-én jegyzőkönyvet írtak alá, melyben az I. rendű alperes vállalta, hogy 5400 DM-et, a II. rendű alperes pedig 4800 DM-et megfizet a felperes részére az 1995. év során szeptember hó végéig megállapított üzemanyag-hiány rendezése érdekében. A megtérítést akként vállalták, hogy a németországi útjaik során elszámolható napidíjból esetenként 64 DM összeget a munkaadó nem fizet ki. Ehhez képest az I. rendű alperes 84 DM, a II. rendű alperes 75 DM kiküldetéssel kapcsolatos levonással rendezi a tartozását.
Ezt követően olyan megállapodást írtak alá a felek 1995. október 16-án, hogy az alperesek külföldi kiküldetéseik alkalmával esetenként 100 DM összeget fizetnek kártérítés címén. A felperes a valuta ellátmányból ezt követően az I. rendű alperestől 800 DM-t, a II. rendű alperestől pedig 700 DM-t vont le. Minthogy az alperesek a munkaviszonyukat megszüntették a felperesnél és ezt követően a fizetési kötelezettségüket nem teljesítették, a felperes fizetési meghagyás kibocsátását kérte az alperesekkel szemben a városi bíróságtól. Az alperesek a fizetési meghagyást ellentmondással támadták meg és az ügy perré alakult.
A felperes e perben - többek között - arra hivatkozott, hogy az alperesek a kárt nem a munkaviszonyból eredő kötelezettség vétkes megszegésével, hanem a munkajog keretein kívül érvényes általános tilalom megszegésével okozták, ezért az igénye fizetési meghagyás útján érvényesíthető.
A városi bíróság a hatásköre hiányát megállapítva mindkét per iratait áttette a munkaügyi bírósághoz, ahol a pereket egyesítették.
Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, emellett az I. rendű alperes 800 DM, a II. rendű 700 DM megfizetése iránt viszontkeresetet terjesztettek elő a felperessel szemben, aki a viszontkeresetek elutasítását kérte.
A bizonyítási eljárás lefolytatását követően a munkaügyi bíróság az ítéletével az I. rendű alperest kötelezte, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 1500 DM-t, a II. rendű alperes pedig 1350 DM-t. Rendelkezett az ítéletben a perköltség és a szakértői költség megfizetéséről is. A bíróság a felperes keresetét ezt meghaladó részében, illetve az alperesek viszontkeresetét elutasította.
Ítéletének indokolásában az elsőfokú bíróság utalt arra, hogy a gépjármű szakértő részletes és kiegészített, kellően megalapozott szakértői véleménye alapján arra a következtetésre jutott, hogy egzakt módon nem bizonyítható az üzemanyag túlfogyasztás ténye, melynek különböző okai vannak. Tényként állapította meg, hogy az alperesek az 1995. október 12-ei, illetve 16-ai nyilatkozataikat, valamint a jogi képviselőjük útján 1996. március 8-án tett nyilatkozatukat nem kényszer hatása alapján tették meg. Utalt a Ptk. 242. §-ára, melynek értelmében a tartozás elismerőt terheli annak bizonyítása, hogy a tartozása nem áll fenn. A lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy a felperes olyan útidőt szabott meg az alperesek számára, melynek betartása esetén az optimálisnál gyorsabb mértékű haladás vált szükségessé, és ez az optimálishoz viszonyítottan jelentős mértékű üzemanyag többletfelhasználást eredményezett. Ennek a következményeit álláspontja szerint a felperesnek kellett viselnie. A bíróság a felek közrehatását figyelembe véve a Pp. 164. §-a (1) bekezdésében foglaltak alapján csak részben tartotta teljesíthetőnek a felperes kereseti kérelmét, míg a viszontkeresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen bejelentett fellebbezésében a felperes annak megváltoztatását kérte: az elsőfokú ítéletben írt kötelezésen túlmenően az I. rendű alperest további 194.346 forint, összesen 338.796 forint, a II. rendű alperest további 172.377 forint, összesen 302.382 forint és ezen összegeknek 1995. október 12. napjától számított évi 20%-os késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni. Előadta, hogy az alperesek elfogadhatatlanul nagy mennyiségű üzemanyagot számoltak el, ugyanakkor az 1995. október 16-ai megállapodás semmisségét bizonyítani nem tudták.
Az I. és a II. rendű alperes is fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, melyben a felperes keresetének elutasítását és a viszontkeresetüknek megfelelő döntés hozatalát kérték. Álláspontjuk szerint a bíróság nem vizsgálta az 1995. október 16-ai megállapodás semmisségét, holott az az Mt. 169. §-ának (1) bekezdésébe ütközik. Mindezek alapján a felperes jogalap nélkül vont le az I. rendű alperestől 800 DM-t, illetve a II. rendű alperestől 700 DM-t, melyek értéke forintban 77.040, illetve 67.410 forint.
A megyei bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. rendű alperesnek 77.040 forintot, a II. rendű alperesnek 67 410 forintot, valamint ezen összegek után 1996. február 16. napjától a kifizetésig járó évi 20%-os kamatot, továbbá 50 000 forint perköltséget. A felperest kötelezte az állam részére az eljárási illeték és a szakértői költség megfizetésére.
A megyei bíróság szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helytállóan állapította meg, azonban abból nem helytálló jogi következtetésekre jutott. Kifejtette, hogy az Mt. 169. §-ának alkalmazhatósági köre, azaz a vétkesség nélküli felelősség szabályai az üzemanyag túlfogyasztásért való felelősségre nem alkalmazhatók. Amennyiben a gépkocsivezető az üzemanyag felhasználási normát túllépte, csak vétkessége esetén lehet vele szemben kártérítést kiszabni. A perbeli esetben az alperesekkel a németországi utak megtétele előtt a felperes nem közölt üzemanyag normát, nem határozta meg azt írásban és az üzemanyag norma túllépés következményeit sem jelölte meg. Ugyanakkor a felperes megszabta az útidőt. A németországi úti cél időpontját, illetve a visszaérkezés időpontját is megjelölte. Ennek következtében az alperesek a németországi útszakaszon, ahol nincs sebességkorlátozás, az optimálisnál nagyobb sebességgel közlekedtek, hogy a felperes által kitűzött útidőt teljesíthessék. Ezt az elsőfokú eljárásban kihallgatott tanúk igazolták. Az alperesek részéről a felperes munkáltatói utasításának teljesítését jogszerű magatartásként kell értékelni, ennek következtében a túlfogyasztás nem tekinthető kötelezettségszegésnek. A perbeli németországi utak teljesítésével kapcsolatos felperesi utasítást az alpereseknek nem kellett megtagadniuk.
A felperes az eljárás során nem bizonyította, hogy az alperesek a munkaviszonyukból eredő kötelezettségüket vétkesen megszegték és ezzel okozati összefüggésben kárt okoztak a felperesnek. Ennek alátámasztásául hivatkozott a másodfokú bíróság a felperesnek a városi bíróság ügyiratához érkezett előkészítő iratára, amelyben rögzíti, hogy a II. rendű alperes a felperes által megjelölt kárt nem a munkaviszonyából eredő kötelezettségének vétkes megszegésével okozta. Mindezekre figyelemmel a megyei bíróság megállapította, hogy az alperesek által 1995. október 16-án aláírt megállapodás az Mt. 8. §-a értelmében semmisnek kell tekinteni, mert az az Mt. 166-167. §-ában, illetve a 169. §-ában leírtakkal ellentétes.
Minthogy a felperes keresetét jogalap hiányában elutasította, helyt adott az alperesek viszontkeresetének, ugyanis a felperes jogalap nélkül vont le az alpereseket megillető deviza ellátmányból az I. rendű alperestől 800 DM-t, illetőleg a II. rendű alperestől 700 DM-t, aminek forint ellenértékére a felek egybehangzó nyilatkozatot tettek.
A felperes illetékfizetési kötelezettségének meghatározásánál a másodfokú bíróság beszámította a felperes által az elsőfokú eljárás során lerótt 28.345 forint, továbbá a fellebbezésre lerótt 22.000 forint illetéket, így további 43.949 forint illeték megfizetésére kötelezte a felperest. Kötelezte továbbá az elsőfokú eljárás során felmerült szakértői díj, illetve az alperesek jogi képviselőjének ügyvédi munkadíja megfizetésére.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését, az alperesek viszontkeresetének elutasítását, az I. rendű alperesnek 338.796 forint és a II. rendű alperesnek 302 382 forint, valamint annak 1995. október 12. napjától járó évi 20%-os késedelmi kamata fizetésére kötelezését, perköltség és a szakértői költség megfizetését kérte. A felülvizsgálati kérelem indokolása szerint a másodfokú ítélet jogszabálysértő egyrészt az Mt. 8. §-ának és 169. §-ának téves értelmezése, továbbá a 199. § (5) bekezdésében foglaltak figyelmen kívül hagyása miatt. Hivatkozott arra, hogy az alperesek az ideiglenes külföldi kiküldetések alkalmával jegyzék és elismervény aláírásával vették át az üzemanyag vételezéséhez szükséges valuta ellátmányt. Sok esetben képtelen mennyiségű üzemanyag vételezésről adtak számot, néhányszor olyan mennyiségű benzin tankolását akarták elfogadtatni, ami nem is férhetett az üzemanyag-tartályba, illetve meghaladta a norma szerinti mennyiség 5-10-szeresét. Állította, hogy eredményes egyeztetés alapján került sor az 1995. október 12-ei megállapodás megkötésére. Az alperesek nem csak ekkor, hanem 1996. március 8-án, majd május 24-én és október 16-án is megismételték a tartozásuk csökkentésére vonatkozó ajánlatukat. Az alpereseket az Mt. 169. § (3) bekezdése szerinti felelősség terhelte az általuk kezelt pénz tekintetében, a megállapodás nem ütközött tehát jogszabályba. Állította, hogy az alperesek nem az üzemanyag túlfogyasztásuk miatt vállalták tartozásuk megtérítését, hanem azért, mert az elszámolásukban alaptalan és nem valós tételek is szerepeltek. Emellett a per tárgya az átvett és állandóan őrizetben tartott pénzzel való elszámolás. Az alperesek nem az üzemanyag-normát lépték túl, hanem az elszámolásuk volt aggályos.
Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályban tartását és a felperes perköltségben való marasztalását kérték.
A felperes észrevételeiben kiemelte, hogy az alpereseket a megismételt kötelezettségvállalásuk alapján kérte marasztalni, egyezségük a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése rendelkezésére figyelemmel nem tekinthető semmisnek, keresetének jogalapja - az alperesek elismerése - nem változott.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az eljárt bíróságok a megalapozott döntéshez szükséges bizonyítási eljárást lefolytatták, az általuk kialakított tényállás a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján a felülvizsgálati eljárásban is irányadó.
A per tárgya az alperesek kártérítési felelőssége volt, ez képezte az alperesek tartozás-elismerésének tárgyát. A Ptk. 242. §-ának (1) bekezdése szerint a tartozás elismerése a tartozás jogcímét nem változtatja meg, de az elismerőt terheli annak bizonyítása, hogy a tartozása nem áll fenn, bírósági úton nem érvényesíthető vagy a szerződés érvénytelen. A tartozás-elismerés folytán tehát a bizonyítási teher átszáll az elismerő nyilatkozatot tévőre. A perbeli esetben ez azt jelenti, hogy az alpereseknek kellett kimenteni magukat a kártérítési felelősség alól, bizonyítva, hogy a németországi útjaik alkalmával történt gépkocsi használat során a felvett valutával megfelelően elszámoltak, üzemanyag túlfogyasztással a felperesnek kárt nem okoztak, a munkaviszonyukkal összefüggő előírásokat vétkesen nem szegték meg.
Peradat, hogy a felperes az egyes külföldi útjaikat követően az elszámolás helyességét nem vonta kétségbe, kifogást nem támasztott. Az alperesek a rájuk bízott valutával elszámoltak, ezért az Mt. 169. §-a szerinti felelősségük nem jöhet szóba. Ettől függetlenül kell vizsgálni, hogy a valutából vásárolt üzemanyag felhasználása során vétkesen okoztak-e kárt [Mt. 166. § (1) bekezdés].
A peres eljárásba bevont műszaki szakértő a vegyes használatú gépkocsi indulási és érkezési tankkészletének különbözősége, valamint a fajlagos fogyasztás adatai alapján azt állapította meg, hogy a gyári normához viszonyítottan, az alperesek azért használtak fel több üzemanyagot, mert helytelen időbeosztás miatt az optimálisnál nagyobb sebességgel kellett közlekedniük. 1995. július 13-ától kezdődően viszont - amikor a felperes kifogásolta a németországi magas fogyasztást, az alperesek megváltoztatták a közlekedési stílusukat, és szakértői módszerekkel túlfogyasztás már nem volt megállapítható. Az üzemanyag felhasználás viszonylag magasabb költsége tehát a szakértő szerint a helytelen időbeosztás miatti túlfogyasztás eredménye volt.
Helyálló a másodfokú bíróságnak az az okfejtése, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az állapítható meg, az alperesek a munkáltató utasításának megfelelően jártak el, tehát vétkesen, jogellenesen nem okoztak kárt a felperesnek. Alappal hivatkozott a másodfokú bíróság arra is, hogy az alperesek felelőssége az Mt. 166-167. §-ai alapján nem állapítható meg, ezért az általuk tett elismerő nyilatkozat a Munka Törvénykönyve előírásaiba ütközik.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az 1995. október 12-én, illetőleg 16-án aláírt tartozás-elismerő megállapodás csak abban a vonatkozásban semmis, amennyiben a Vht. 74. §-a i) pontjába ütközik, ugyanis mentes a végrehajtás alól a kiküldetéssel, külszolgálattal és munkába járással összefüggő költségtérítés. Az alperesek a nyilatkozatukkal a kiküldetési költségükből történő levonáshoz járultak hozzá, amely nyilatkozatuk mint jogszabályba ütköző, semmis [Mt. 8. § (1) bekezdés].
Az alperesek kifogásolhatták a tartozás elismerés alapjául szolgáló fizetési kötelezettségük, kártérítési kötelezettségük fennállását, a felperes által velük szemben támasztott igénnyel szemben bizonyíthatták, hogy a felperesi követelés jogcíme, jogalapja: az ő kártérítési kötelezettségük, nem áll fenn.
A perben az alperesek nem az Mt. 169. §-ának (3) bekezdése alapján tartoztak elszámolási kötelezettséggel, elszámolásukat a felperes nem kifogásolta. Mind a fizetési meghagyásban, mind a későbbi nyilatkozataiban arra hivatkozott, hogy az alperesek az üzemanyaggal nem tudtak elszámolni. Arra nincs adat, hogy az alperesek a tartozásuk megtérítését nem az üzemanyag túlfogyasztásra figyelemmel vállalták volna, hanem azért, mert az elszámolásukban valótlan tételek szerepeltek.
Végül rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy az alperesek által aláírt jegyzőkönyv, tartozás-elismerés nem tekinthető munkajogi jogvitában az Mt. 199. §-ának (5) bekezdése szerint kötött egyezségnek.
A Legfelsőbb Bíróság az előző indokolásbeli kiegészítéssel a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
A Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte a felperest az alperesek javára a felülvizsgálati eljárási költség megfizetésére.
A 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. §-ának (2) bekezdése alapján köteles a felperes a felülvizsgálati eljárás illetékét megfizetni, mely a perérték alapján 47 136 forint. Minthogy a felülvizsgálati kérelmén lerótt 38 500 forint illetéket, ennek beszámításával a Legfelsőbb Bíróság a különbözetként mutatkozó 8636 forint felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére kötelezte a felperest. (Legf. Bír. Mfv. II. 10.555/1999. sz.)