adozona.hu
BH 2008.2.51
BH 2008.2.51
Kötelezettségszegésen alapuló munkáltatói rendes felmondásnál súlyosbító körülményként az öt évvel korábbi figyelmeztetés nem vehető figyelembe [Mt. 89. § (3) bekezdés].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében a munkáltató rendes felmondása jogellenességének megállapítását, és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének mellőzésével, 12 havi átalánytérítés megfizetésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes 2004. december 10-én kelt rendes felmondással jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, és az az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. Kötelezte az alperest négyhavi ...
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes 2004. december 10-én kelt rendes felmondással jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, és az az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. Kötelezte az alperest négyhavi átlagkereset, elmaradt munkabér, valamint perköltség fizetésére.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a felperes 1994. november 15-étől állt az alperes alkalmazásában futárként. 2004. december 10-én 17 óra 15 perckor megjelent a két kiemelt ügyfél F. úti székhelyén küldemények felvétele céljából. Az ügyfelenkénti 4-5 csomag átvételét követően az egyik ügyfél munkavállalója arról tájékoztatta a felperest, hogy további 20-25 csomag elszállítása szükséges, amelyek az emeleten találhatóak. A felperes az épületet elhagyva telefonon a diszpécsertől segítséget kért arra hivatkozással, hogy a többletküldemény adminisztrálása és elszállítása nem fér bele a munkaidejébe. A munkáltató ezt követően két ízben is utasította a felperest a munka elvégzésére, miközben P. G. futárt kisegítőként a helyszínre küldte. A felperes és a munkatársa a feladatot elvégezte, az utólagos adminisztratív tevékenység alól a munkáltató a felperest mentesítette, aki így 18 óra 7 perckor a munkát befejezte.
Az alperes a felperes munkaviszonyát rendes felmondással azon indokolással szüntette meg, hogy 2004. december 10-én tanúsított hozzáállása, magatartása súlyosan károsítja az alperes hitelét. Hivatkozott arra, hogy az alperes a felperest korábban írásbeli figyelmeztetésben részesítette, amelyben felhívta figyelmét, ha hozzáállásán nem változtat, a legsúlyosabb következményekre számíthat. A felperes magatartásán nem változtatott, az alperes üzleti megítélésének súlyos veszélyeztetése miatt élt a munkáltató a rendes felmondással.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperesnek az alperes hitelét károsító magatartása a perben nem volt bizonyított, a telefonbeszélgetésekből a munkáltató megrendelői semmit sem észleltek. A küldeményeket a felperes, valamint P. G. időben elszállították, a munkavégzésben fennakadás nem történt, a munka megtagadására az alperes sem hivatkozott. A felperes a figyelmeztetést a perbeli esetet megelőzően öt évvel kapta, így nem helytálló a felmondás azon indoka, hogy magatartásán nem változtatott.
A mindkét fél fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a keresetet elutasította, és a felperest perköltség fizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az Mt. 103. § (1) bekezdés b) pontja alapján a munkavállalónak a munkáját a munkáltató utasításainak megfelelően kell végeznie. A felperes akkor járt volna el helyesen, ha legalább megkezdi a munkavégzést kollégája megérkezéséig, vagy csak a teljes munkafolyamat munkaidőben történő befejezésének veszélyét jelzi.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását" és az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. Álláspontja szerint tévesen értékelte a másodfokú bíróság azt a körülményt, hogy a munkaideje 18 óráig tartott, mivel a munkafolyamatot azért tudta 18 óra 7 percre befejezni, mert kisegítőt kapott, valamint mentesítették a telephelyre beérkezést követő utólagos munkálatok elvégzése alól. A felperes segítség nélkül 18 óra 45 percre nem készült volna el, pedig a szállítást végző autónak legkésőbb ezen időpontban el kellett indulnia a repülőtérre. Az alperes maga sem állította a felperes részéről megvalósuló munkamegtagadást, a rendes felmondás is azt rögzíti, hogy a munkát elvégezték. A felperes a munkáltató hitelét nem rontotta, az ügyfelektől panasz nem érkezett, és problémát nem is észleltek.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A jogerős ítélet a felek együttműködési kötelezettsége körében kizárólag az Mt. 103. §-ában foglaltakat vizsgálta, amely a munkavállaló kötelezettségét rögzíti. Nem értékelte azonban az Mt. 102. §-ának (3) bekezdés a) pontját, amely szerint a munkáltató köteles a munkát úgy megszervezni, hogy a munkavállaló a munkaviszonyból eredő jogait gyakorolni, kötelezettségeit teljesíteni tudja. Ennek elmulasztása következményei nem háríthatóak a munkavállalókra.
A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható volt, hogy a felperes munkaideje 18 óráig tartott, a perbeli napon feladatait 18 óra 7 perckor befejezte, ez azonban annak tudható be, hogy segítséget kapott, illetőleg az utólagos adminisztráció elvégzése alól mentesítették. Önmagában az a körülmény, hogy a vártnál lényegesen nagyobb csomagmennyiség feldolgozása és elszállítása érdekében a munkáltatójához fordult segítségért, nem jelent jogellenes magatartást, különösen nem munkamegtagadást, amelyre egyébként a felmondásban az alperes maga sem hivatkozott. Az sem volt ítéleti bizonyossággal megállapítható, hogy a felperes munkatársa megérkezéséig utasítás ellenére nem végzett munkát, mivel a helyszínen jelen lévő személyek tanúkénti meghallgatásuk során ennek tényét nem támasztották alá.
A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a felmondás előfeltételei vizsgálata során a felmondás alapjául szolgáló kötelezettségszegést megelőző magatartások is mérlegelhetők. Jelen esetben azonban a felperes a munkáltatói figyelmeztetést a felmondást megelőzően öt évvel korábban kapta, így az abban foglaltak a munkáltatói intézkedés alátámasztására nem voltak alkalmasak.
Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság az ítéletében, hogy az alperes a hitelrontás indokának valóságát nem bizonyította (Pp. 206. §). A tanúvallomások alapján az volt megállapítható, hogy az ügyfelek a munkaszervezési problémát nem érzékelték, részükről panasz nem érkezett.
Nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy a felperes magatartását, illetve eljárását az alperes maga sem értékelte olyan súlyúnak, amely azonnali intézkedést igényelt volna, hiszen a felperest a karácsonyt megelőző, köztudottan nagy munkateherrel járó időszakban továbbfoglalkoztatta, és csupán ennek elmúlásával, december 23-án találta indokoltnak a munkavállaló hosszú ideje fennálló munkaviszonyának megszüntetését.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét - a rendes felmondás keltét elírás folytán tévesen tartalmazó ítéleti rendelkezést módosítva - helybenhagyta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.316/2007.)