BH 2007.1.25

A munkáltatónak a törvényben foglaltaknak megfelelően meghozott rendkívüli felmondásról szóló döntése nem minősülhet rendeltetésellenesnek amiatt, hogy a munkaszerződés a vezetői megbízás visszavonását követően rendes felmondást írt elő [Mt. 4. §, 96. § (1) bekezdés].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felperes keresetében az alperes 2003. július 4-én kelt rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását, és a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével elmaradt munkabér, végkielégítés, felmentési időre járó átlagkereset, szabadságmegváltás, étkezési utalvány, arcképes MÁV igazolvány arányos értéke, és a jogellenesség szankciójaként további 12 havi átlagkereset megfizetését kérte. Keresetét arra alapozta, hogy jóhiszeműen, az alperes érdekében járt el, amikor munkáltatói jogkör gyakor...

BH 2007.1.25 A munkáltatónak a törvényben foglaltaknak megfelelően meghozott rendkívüli felmondásról szóló döntése nem minősülhet rendeltetésellenesnek amiatt, hogy a munkaszerződés a vezetői megbízás visszavonását követően rendes felmondást írt elő [Mt. 4. §, 96. § (1) bekezdés].
A felperes keresetében az alperes 2003. július 4-én kelt rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását, és a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével elmaradt munkabér, végkielégítés, felmentési időre járó átlagkereset, szabadságmegváltás, étkezési utalvány, arcképes MÁV igazolvány arányos értéke, és a jogellenesség szankciójaként további 12 havi átlagkereset megfizetését kérte. Keresetét arra alapozta, hogy jóhiszeműen, az alperes érdekében járt el, amikor munkáltatói jogkör gyakorlóként elfogadta és jogszerűnek minősítette két munkavállaló rendkívüli felmondását.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes p.-i főnökség vezetésére kapott megbízást, amit az alperes - a munkaszerződésbe foglalt megállapodás szerint - 2003. június 30-ai hatállyal visszavont. Ezt megelőzően 2003. május hónapban az alperes területi felügyeleti osztályvezetője által végzett vizsgálat során feltárt hiányosságok miatt az alperes a kollektív szerződésében szabályozott eljárásban 9 hónapra 20%-os személyi alapbércsökkentés hátrányos jogkövetkezménnyel sújtotta. Ugyancsak fegyelmi büntetésben részesült - ugyanezen vizsgálattal feltárt mulasztások miatt - K. A. és M. L. is.
A felperes az alperes által felajánlott munkaköröket nem fogadta el, és kérte a munkaviszonya megszüntetését. Az ezzel kapcsolatos 2003. július 1-jei megbeszélésen Sz. A. igazgató arról szerzett tudomást, hogy a felperes munkáltatói jogkör gyakorlóként néhány nappal korábban, 2003. június 27-én elfogadta és jogszerűnek minősítette K. A. és M. L. írásbeli rendkívüli felmondását, és rendelkezett az ennek alapján járó juttatások megfizetéséről.
Az alperes a 2003. július 4-ei rendkívüli felmondását azzal indokolta, hogy a felperes a munkavállalói rendkívüli felmondások elfogadásával megszegte a munkáltatónak a 2003. júliusi szervezeti átalakítással kapcsolatos 2003. május 26-ai rendelkezését, mely arra vonatkozott, hogy akinek a vezetői megbízatása 2003. július 1-jén megszűnik, már csak halaszthatatlan, a működéshez szükséges ügyekben intézkedjenek. A rendkívüli felmondásban az alperes a felperesnek a munkavállalók ellen folyt eljárásban való érintettségére, és ezzel összefüggően pártatlansága hiányára is hivatkozott.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója az előírt 15 napos határidőben és megalapozottan élt a rendkívüli felmondás jogával. A felperes a munkáltató utasítását megszegve nem halaszthatatlan ügyben intézkedett, az alperesnek több milliós kárt okozott, mivel az érintett két munkavállaló részére a felperes elfogadó jognyilatkozata alapján a bíróság megítélte a rendkívüli felmondások anyagi jogkövetkezményeit.
A munkaügyi bíróság bizonyítottnak találta azt is, hogy a felperes személyes érintettsége ellenére intézkedett a két munkavállaló ügyében. Mindezeket a rendkívüli felmondást megalapozó súlyúként értékelte.
A felperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetének helyt adott.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok betartásával járt el, a felperes által sérelmezett elutasított tanúmeghallgatás szükségtelen volt, a rendkívüli felmondás jogával a munkáltatói jogkör gyakorlója élt, így a felperes kifogásai alaptalanok voltak.
A rendkívüli felmondás érdemét illetően annak tulajdonított döntő jelentőséget, hogy az alperes a perbeli utasításával a felperes munkáltatói jogkörét nem vonta vissza. Ezt azzal is bizonyítva látta, hogy az alperes nem élt fellebbezéssel a két munkavállalói rendkívüli felmondással kapcsolatos munkaügyi perben a felperes elfogadó jognyilatkozata miatt elmarasztaló elsőfokú ítélet ellen, a jognyilatkozat érvénytelensége megállapítását nem kérte. Így nem minősülhet a rendkívüli felmondást megalapozó súlyú kötelezettségszegésnek, hogy a két munkavállalói rendkívüli felmondást halaszthatatlan döntést igénylőként minősítette.
A másodfokú bíróság mindezeken túlmenően rendeltetésellenes joggyakorlásnak minősítette az alperes eljárását azzal összefüggésben, hogy a munkaszerződésben meghatározott, a vezetői megbízás visszavonása közlésétől számított 15 napon belül nem élt rendes felmondással, hanem a rendkívüli felmondással e kötelezettsége alól kívánt szabadulni.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős közbenső ítélet "megváltoztatását", és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyó határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság megsértette a Pp. 206. § (1) bekezdését, 221. § (1) bekezdését, továbbá - tartalmát tekintve - az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontját is a törvényi feltételek téves értékelése miatt. Hangsúlyozta a rendkívüli felmondás súlya vizsgálatánál annak figyelmen kívül hagyását, hogy a rendkívüli felmondásokat benyújtó két munkavállaló ellen folyt fegyelmi eljárásban a felperest is elmarasztalták, ezért tőle elfogulatlan megítélés nem volt elvárható. Fenntartotta, hogy a felperes megszegte az alperes utasítását, semmi nem indokolta az azonnali intézkedést, a felperes perbeli védekezésével szemben - miszerint ő kártól kívánta az alperest a jogos rendkívüli felmondások elfogadásával megóvni - éppen hogy jelentős kárt okozott. Nem lehet alperes terhére értékelni a két munkavállaló munkaügyi perében a fellebbezés hiányát, és nem maradhat figyelmen kívül, hogy abban a perben a munkaügyi bíróság - éppen felperes jognyilatkozata miatt - érdemben nem vizsgálta a rendkívüli felmondásokat. Vitatta a rendeltetésellenes joggyakorlásra vonatkozó megállapítást is.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartását kérte, mivel álláspontja szerint a valóságnak megfelelő tényállásból a másodfokú bíróság megalapozott jogi következtetést vont le. Továbbra is hivatkozott arra, hogy a rendkívüli felmondást 2003. július 23-án kézbesítették a részére, ezért az elkésett, valamint a jognyilatkozatot nem a munkáltatói jogkör gyakorlója írta alá, a kötelezettségszegése pedig nem érte el a jogszabályban meghatározott mértéket. A rendkívüli felmondásokra tett feljegyzése a munkaügyi vezetőnek szólt, azt az alperes "adta ki" a munkavállalóknak, a kifizetésben a feljegyzésnek így nem volt jelentősége, a két munkavállaló tudomásszerzése az alperes saját felróható magatartásának a következménye. A munkavállalói rendkívüli felmondások megalapozottak voltak, az alperes perbeli utasítása nem adott eligazítást, hogyan kell munkaügyekben eljárni, így a bizonytalanságot maga alperes teremtette.
Az alperes felülvizsgálati kérelme kiegészítésében kifejtette, hogy a keresetet jogalapja, és nem az összegszerűség tekintetében vitatta.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A felperes felülvizsgálati kérelemmel nem élt, a felülvizsgálati ellenkérelme - a Pp. 273. § (6) bekezdése alapján alkalmazandó 244. § (2) bekezdésében előírt 8 napos határidő elmulasztása miatt - csatlakozó felülvizsgálati kérelemként nem minősül, ezért az alperes által a felülvizsgálati kérelmében nem támadott körben a jogerős közbenső ítélet irányadó. Így tehát már nem vitatható, hogy az alperes 2003. július 4-ei, jegyzőkönyvben közölt jognyilatkozata minősült rendkívüli felmondásnak, ezért a 2003. június 27-ei kötelezettségszegéshez képest a rendkívüli felmondás nem késett el, továbbá azt a felperes felett munkáltatói jogkört gyakorló vezető írta alá.
A másodfokú bíróság abban egyetértett az elsőfokú ítéleti következtetéssel, hogy a felperes a rendkívüli felmondásban neki felrótt kötelezettségszegést elkövette, de a körülményekre tekintettel úgy ítélte meg, hogy annak súlya nem érte el a jogszabályi mértéket, így az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt együttes feltételek nem álltak fenn.
A másodfokú bíróság valamennyi körülmény együttes értékelését hangsúlyozta, azonban csupán annak tulajdonított jelentőséget, hogy az alperes az átszervezéssel kapcsolatos intézkedésében nem vonta vissza a felperes munkáltatói jogkörét, ezért jogszerűen mérlegelhette a munkavállalói rendkívüli felmondások megalapozottságát. Ez a következtetés téves.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott arra, hogy az átszervezéssel kapcsolatban a vezetői jogkörök gyakorlására vonatkozó intézkedése tartalmát tekintve munkáltatói utasításnak minősült, azt a felperes ismerte. Eszerint a felperes valamennyi vezetői jogkörét és hatáskörét illetően - beleértve a munkáltatói jogkörét is - 2003. június 27-én érvényben volt az a munkáltatói rendelkezés, mely szerint az átszervezésre tekintettel a 2003. július 1-jéig megszűnő vezetői munkakörben dolgozók csak halaszthatatlan, működési zavart elhárító kérdésben döntsenek. A két munkavállalói rendkívüli felmondás tekintetében tehát a halaszthatatlanságot kellett vizsgálni.
A munkaügyi bíróság helytállóan állapította meg, hogy a munkáltatói utasításban előírt feltételek nyilvánvalóan nem álltak fenn, az azonnali felperesi intézkedés a munkáltató szempontjából indokolatlan volt. A felperes a tőle mint vezetőtől elvárható gondosságot és körültekintést elmulasztotta, a jóhiszeműség és a tisztesség általános elve figyelmen kívül hagyásával járt el [Mt. 103. § (1) bekezdés b) c) pontok]. Mindez független a munkavállalói rendkívüli felmondások tartalmától, az indokok valós vagy valótlan voltától.
A másodfokú bíróság nem érintette az elsőfokú bíróság megállapítását arról, hogy az alperesnél folyt vizsgálat során feltárt hiányosságok, mulasztások miatt egyidejűleg marasztalták el a felperest és a rendkívüli felmondással élt két munkavállalót, továbbá az érintett munkavállalók rendkívüli felmondásukban - egyebek mellett - éppen ennek az elmarasztalásnak az alapján tartották lehetetlennek a továbbfoglalkoztatásukat.
A felperesnek a munkavállalói rendkívüli felmondások indokolása tekintetében való közvetlen érintettsége, a rendkívüli felmondásoknak a vezetői megbízása megszűnése előtti napokban, a munkáltató utasításával ellentétesen történt azonnali jogszerűként minősítése, és a jogszerűként elismert jognyilatkozat anyagi jogkövetkezményei kifizetésére az alperes munkaügyi osztálya részére tett írásbeli intézkedése az alperes rendkívüli felmondását megalapozó súlyú kötelezettségszegések voltak.
Az alperes jognyilatkozata eszerint megfelelt az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt együttes követelményeknek.
A rendkívüli felmondás érdemét illetően a felülvizsgálati eljárásban irányadó - a perben sem vitatott - jogerős ítéleti tényállás szerint az alperes 2003. június 30-ai határidővel (2003. június 11-én) visszavonta a felperes vezetői megbízását, a felek a további foglalkoztatás feltételeiben 2003. július 1-jéig érdemben tárgyaltak, az alperes több munkakört ajánlott fel. Mindezt a keresetben tett felperesi előadás is alátámasztja. Ezért abból a körülményből, hogy a 2003. június 27-én elfogadott munkavállalói rendkívüli felmondásokról a 2003. július 1­jei, a felperes munkaviszonyáról folytatott egyeztetéskor tudomást szerző munkáltatói jogkör gyakorló rendkívüli felmondással élt, a másodfokú bíróság alaptalanul következtetett rendeltetésellenes joggyakorlásra, figyelemmel az előzőekben a rendkívüli felmondás indoka megalapozottságáról kifejtettekre is.
A részletezettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a kifejtettek szerint jogszabálysértő jogerős közbenső ítéletet hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságnak a felperes keresetét elutasító ítéletét helybenhagyta [Pp.-nek az ügyben irányadó 275. § (4) bekezdése].
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.592/2005. sz.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.