adozona.hu
BH 2006.3.94
BH 2006.3.94
A baleseti és egészségkárosodási járadékot ténylegesen elért jövedelemként kell figyelembe venni [Mt. 182. § b) pont; 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet 24/A. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében jogszabálysértőnek minősítve a másodfokú bíróságnak a gerinc-megbetegedésnél bekövetkezett állapotrosszabbodásról elfoglalt jogi álláspontját, előadta, hogy a gerincbetegségre, illetve az állapotrosszabbodásra alapított igény 1999. április 1-jén keletkezett. Ezért a másodfokú bíróság - tartalmilag - az Mt. 205. § megsértésével döntött arra hivatkozva, hogy az állapotrosszabbodás ténye önmagában nem eredményezheti a nem vagyoni kártérítésre való jogosult...
BH 2006.3.94 A baleseti és egészségkárosodási járadékot ténylegesen elért jövedelemként kell figyelembe venni [Mt. 182. § b) pont; 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet 24/A. §].
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében jogszabálysértőnek minősítve a másodfokú bíróságnak a gerinc-megbetegedésnél bekövetkezett állapotrosszabbodásról elfoglalt jogi álláspontját, előadta, hogy a gerincbetegségre, illetve az állapotrosszabbodásra alapított igény 1999. április 1-jén keletkezett. Ezért a másodfokú bíróság - tartalmilag - az Mt. 205. § megsértésével döntött arra hivatkozva, hogy az állapotrosszabbodás ténye önmagában nem eredményezheti a nem vagyoni kártérítésre való jogosultság keletkezését, mert a kártérítési felelősséget "annak idején" jogszabály kizárta.Az alperes az Mt. 182. § c) pontjába ütköző jogszabálysértést is panaszolt, mert bizonyítottan nem tud elhelyezkedni az egészségi állapota miatt.
A teljes kártérítés elvének megsértésére, és az Mt. 182. § b) pont megjelölésével a baleseti járadék levonását sérelmezte.
Érvelése szerint a másodfokú bíróság a Pp. 182. § (3) és (4) bekezdésének megsértésével mellőzte a további orvosszakértői vélemény beszerzését, annak ellenére, hogy - előadása szerint - a perben az orvosszakértői vélemény felülvéleményezésének szükségességére többször is rámutatott. Ezzel összefüggésben vitatta dr. K. F. orvos szakértő véleményében foglaltakat.
Az Mt. 184. § (1) bekezdése és a 7. § megsértését azért állította, mert a felperes jogellenesen egyoldalúan módosította a kártérítési felelősségének mértékét. Mindezek alapján az alperes az ítéletek "megváltoztatását", és a viszontkeresetnek helyt adó határozat meghozatalát kérte azzal, hogy a Legfelsőbb Bíróság vegye figyelembe a fellebbezésében lévő részletesebb érvelését is.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, mivel álláspontja szerint az Mt. 205. §-ának megsértése nem történt meg, továbbá az alperes téves megállapításokra jutott a minimálbér, a baleseti járadék figyelembevétele, valamint felperes kereseti kérelmének értelmezése és az orvos szakértő véleményének mérlegelése körében.
Az alperes észrevételében - összefoglalóan - arra hivatkozott, hogy a kártérítési igény keletkezése csak az az időpont lehet, amelytől az orvos szakértő, illetve a bíróság megállapította a foglalkozási megbetegedés fennállását. Ismételten előadta, hogy a bírói gyakorlat szerint az állapotrosszabbodást önálló igénynek kell tekinteni.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálat önálló jellegéből kiindulva a korábbi beadványokra utalást nem vehette figyelembe [Pp. 272. § (2) bekezdés].
Az elsőfokú bíróság a felülvizsgálati kérelemmel érintett körben a következőket állapította meg.
Az alperes a felperes jogelődjénél 1982. december 8-án létesített munkaviszonyt vájvégi vájár munkakörben. 1988. augusztus 1-jén 36%-os munkaképesség-csökkenése miatt rehabilitációs eljárás keretében az alperest földalatti operátor munkakörbe helyezték, amelyben 1990. június 2-áig dolgozott. Ekkor ismételt rehabilitáció eredményeképpen a P. Vállalathoz helyezték át, ezt követően több munkáltatónál dolgozott, majd 1995. október 6-án az A. Központnál létesített munkaviszonyt takarító munkakörben. E munkakör betöltésére alkalmatlanná vált, ezért a közalkalmazotti jogviszonya egészségi alkalmatlanság miatt felmentéssel megszűnt. A 2000 júliusában készült igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint az alperes munkaképesség-csökkenésének mértéke 50%, ebből foglalkozási eredetű 36%.
A felperes a 2001. október 9-én kelt határozatával az alperes részére 2001. július 6-ától kártérítési járadékot állapított meg. Ebben teljes anyagi felelősségét ismerte el az A. Központnál elvesztett munkabér, és az alperes tényleges jövedelme közötti különbözet tekintetében.
A felperes 2003. április 9-én járadékmegállapító határozatot hozott, amelyben 2002. november 1-jétől havi 21 664 forintban, 2003. január 1-jétől pedig havi 23 241 forintban határozta meg az alperes részére folyósítandó járadékot, továbbá 2003. április 18-án a járadék leszállítása iránt keresetet indított. A kereset indokolása szerint bebizonyosodott, hogy az alperes részben sorsszerű megbetegedések miatt vált alkalmatlanná az A. Központnál betöltött munkakörének ellátására, ezért figyelembe véve az elvárhatóan megszerezhető jövedelmet is, a felperes a kártérítési felelősségének mértékét 60%-ban kérte megállapítani.
Az alperes 2003. május 23-án viszontkeresetet indított, amelyben a felperes 2003. április 9-ei járadékmódosító határozatának hatályon kívül helyezését, és 2001. július 6-áig visszamenőleg a felperes marasztalását kérte a mindenkori minimálbér levonásának mellőzésével. Azt is kérte, hogy a bíróság elmaradt jövedelemként vegye figyelembe a baleseti járadékot, amelyre a munkabéren felül volt jogosult. A viszontkeresetét 538 000 forint nem vagyoni kártérítésre és annak kamatára terjesztette ki, amelyet azzal indokolt, hogy a gerinc-megbetegedése foglalkozási betegség, és okozati összefüggésben van a felperes jogelődjénél végzett munkával.
A munkaügyi bíróság igazságügyi orvosszakértői véleményt szerzett be, ennek alapján megállapította, hogy az alperesnél a zaj okozta halláskárosodás és a vibrációs ártalom együttesen 24-26%-os munkaképesség-csökkenést okozott, ez a gerinc-megbetegedéssel együtt eredményez összesen 36%-os munkaképesség-csökkenést. Az alperes azonban sorsszerű betegségei miatt a foglalkozási megbetegedések hiányában sem lenne alkalmas tartósan, illetve közepesen nehéz fizikai munka végzésére (takarító).
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a másodfokú bíróság korábbi jogerős ítélete, továbbá az 1967. évi II. törvény 62. § (1) bekezdése, és a 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 83. § (1) és (2) bekezdése alapján a felperest nem terheli felelősség az alperes gerinc-megbetegedéséből eredő károkért (kártérítési járadék, nem vagyoni kártérítés). A bíróság álláspontja szerint az alperes elhelyezkedésének az egészségi állapot csak részben képezi akadályát, mivel az összefügg az általános munkaerőhelyzettel is. Ezért az a körülmény, hogy részmunkaidőben az alperes nem tud munkaviszonyt létesíteni, és ezzel nem tudja megkeresni a mindenkori minimálbér 50%-át, nem alapozza meg a felperes kártérítési felelősségét.
A baleseti járadék figyelembevételére vonatkozó viszontkereseti kérelmet a munkaügyi bíróság az Mt. 182. § alapján utasította el, és az előbbiek figyelembevételével értékelte a mindenkori minimálbér 50%-át. Mindezek alapján a munkaügyi bíróság a felperes járadékleszállításra, illetve a túlfizetett járadék beszámítására irányuló keresetét alaptalannak találta, az alperes viszontkeresetét a nem vagyoni kártérítés vonatkozásában ugyancsak alaptalannak találta, míg a járadékfelemelés vonatkozásában a viszontkeresetnek részben helyt adott.
Az ítélet ellen az alperes nyújtott be fellebbezést.
A másodfokú bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét a kereset elutasítására vonatkozó kiegészítéssel, fellebbezett részében helybenhagyta.
A nem vagyoni kártérítésről az volt a megyei bíróság álláspontja, hogy az állapotrosszabbodás ténye önmagában nem eredményezheti a nem vagyoni kárpótlásra való jogosultság létrejöttét abban az esetben, ha a kártérítési felelősséget a jogszabály "annak idején" kizárta. Ezért a jelenleg hatályos Mt. alapján az alperes ilyen igényt nem érvényesíthet.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú eljárásban beszerzett igazságügyi orvosszakértői vélemény aggálytalan [Pp. 182. § (3) bekezdés], ezért azt az alperes alaptalanul támadta, felülvélemény beszerzésére nincs szükség, és ugyancsak szükségtelen a tanúbizonyítás elrendelése is, arra figyelemmel, hogy az elsőfokú bíróság a döntését a törvénynek megfelelően indokolta. A szakvélemény vitatásával kapcsolatban a megyei bíróság a bírói gyakorlatra is hivatkozott (BH 1998.534).
A megyei bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helytállóan indult ki abból, hogy az alperes 2001. július 6-ától sorsszerű megbetegedései miatt sem tudta volna ellátni takarítói munkakörét, ennek pedig az a következménye, hogy a felperes elismerése alapján az elsőfokú ítélet számítása szerint a felperest a kár 60%-ának megfizetésére kell kötelezni. A másodfokú bíróság utalt arra is, hogy az adott esetben az MK 30. számú állásfoglalásban írt feltétel nem valósult meg.
A minimálbér 50%-ának figyelembevételéről az volt az álláspontja, hogy erről az elsőfokú bíróság mérlegeléssel helytállóan döntött. A baleseti járadékot kizárólag az elvárható jövedelem körében lehet számításba venni, ezért az elsőfokú bíróság megalapozottan vette figyelembe a felperes javított összegszerűségre vonatkozó kimutatását (Mt. 183. §).
A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 275. § (2) bekezdés figyelembevételével bírálta el. A kialakult bírói gyakorlat szerint a nem vagyoni kártérítésre vonatkozó igény akkor válik esedékessé, amikor a kártérítés alapjául szolgáló sérelem bekövetkezik (BH 2000.35). Ezért az alperes gerincbetegségére alapított vagyoni és nem vagyoni kártérítés iránti követelést ennek alapján kell vizsgálni - figyelembe véve azt a tényt is, hogy az alperes erről a betegségéről mikor szerzett tudomást [Mt. 11. § (3) bekezdés]. Az eddig rendelkezésre álló bizonyítékokból a sérelem bekövetkezésének és az alperes tudomásszerzésének pontos időpontja nem állapítható meg. A fentiekből következően amennyiben a sérelem - gerincbetegség - által okozott személyiségi jogi jogsértés, amelyet az alperes összefoglalóan a munkavégző képességét - ideértve a rehabilitációs munkakörként ellátott takarító munkakört is - csökkentőként jelölt meg, az Mt. hatálybalépése után következett be, az Mt., nem pedig a korábbi munkajogi szabályok irányadók [Mt. 205. § (1) bekezdés].
Figyelemmel arra, hogy a bírói gyakorlat értelmében az állapotrosszabbodás - amennyiben nem vagyoni kártérítést megalapozó személyiségi jogi jogsértést okoz - ön-állóan nem vagyoni kártérítés iránti igény alapját képezheti, ez esetben is a fentiek szerint kell vizsgálni az alkalmazandó munkajogi szabályokat. Ezért a másodfokú bíróság (részben a hiányos tényállás miatt) megalapozatlanul hagyta helyben az elsőfokú bíróságnak a gerincbetegségre alapított kártérítés iránti igényeket elutasító döntését [Pp. 206. § (1) bekezdés]. Téves továbbá az állapotrosszabbodásról szóló jogi okfejtése is. A kifejtett bizonyítás kiegészítés alapján az elévülést is vizsgálni kell [Mt. 11. § (2) bekezdés].
Az alperes nyilatkozatát, és a további bizonyítékokat alapul véve a másodfokú bíróság helytállóan döntött a további orvosszakértői vélemény beszerzésének mellőzéséről, a döntésének indokolása a törvénynek megfelel [Pp. 221. § (1) bekezdés, 182. §], ezért a felülvizsgálati kérelemnek az újabb szakvéleményről kifejtett érvelése alaptalan.
Az Mt. 182. § c) pontjával összefüggésben az alperes a felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott arra, hogy a munkavállalóra vonatkozó valamennyi körülményt értékelni kell az elvárhatóan megkereshető jövedelem körében. Ezt a mérlegelést a bíróságok az adott esetben körültekintően elvégezték, döntésüket indokolták [Pp. 221. § (1) bekezdés]. A felülvizsgálati eljárásban továbbá nincs lehetőség felülmérlegelésre (BH 1996.506).
Az alperes a viszontkeresetében előadta, hogy baleseti és egészségkárosodási járadékban részesül, ebből következően az e jogcímen kapott bevételeket az Mt. 182. § alkalmazásánál ténylegesen elért jövedelemként kell figyelembe venni a jogszabály b) pontja szerint. Ebből következően (függetlenül attól, hogy a baleseti járadékokat a másodfokú bíróság tévesen nevezte elvárható jövedelemként) az összegszerűség megállapítása nem jogszabálysértő, a felülvizsgálati kérelem érvelése téves. A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletének azt a rendelkezését, amellyel (a kereset elutasításával kiegészítve) a munkaügyi bíróság ítéletének a lejárt és a jövőben fizetendő keresetveszteségi járadékra vonatkozó részét - ideértve e jogcímen a viszontkeresetet részben elutasító rendelkezését is - helybenhagyta, hatályában fenntartotta.
A Pp. 275. § (4) bekezdés alapján a másodfokú ítéletnek azt a rendelkezését, amellyel az elsőfokú ítéletnek a gerincbetegség miatt benyújtott vagyoni és nem vagyoni kártérítésre irányuló viszontkeresetet elutasító rendelkezését helybenhagyta, hatályon kívül helyezte, és e körben a másodfokú bíróságot új eljárásra, és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.660/2004. sz.)