adozona.hu
BH 2005.8.301
BH 2005.8.301
A rendes felmondás összefoglalóan megjelölt indokát a perben nem lehet tartalmi bővítésnek minősülő módon bizonyítani [Mt. 89. § (3) bekezdés; MK 95. állásfoglalás].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a rendes felmondás egyik indoka visszavonására vonatkozó megyei bírósági döntést, és a "munkaerő-racionalizálás" alapján a jognyilatkozata jogellenességének megállapítását tekintette jogellenesnek a Legfelsőbb Bíróság számos eseti döntésére, és az MK 95. számú állásfoglalásra hivatkozással. Érvelésének lényege szerint a felperes számára világos volt, hogy a munkaerő-racionalizálás mit jelent (létszámcsökkentés), ezért a másodfokú bíróság a kereseti kére...
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a munkaerő racionalizálást, mint az alperes rendes felmondásának egyik indokát a világosság követelményébe ütközés miatt jogellenesnek tartotta, emiatt - mivel az elsőként megjelölt indok visszavonására a hozzájárulása miatt az alperesnek nem volt lehetősége - a másodfokú bíróság ítéletének hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes az elsőfokú bíróság ítéletét 2003. augusztus 15-én vette át, a fellebbezését - a postabélyegző szerint - 2003. augusztus 29-én adta (ajánlott küldeményként) postára, ezért a fellebbezés elkésettségére az alperes alaptalanul hivatkozott [Pp. 349. § (1) bekezdés, 234. § (1) bekezdés].
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes 2003. április 18-án rendes felmondással felperes munkaviszonyát megszüntette, mert a felperes a munkája során összeférhetetlen magatartást tanúsított, továbbá, mert az alperes gépesítési ágazatnál munkaerő-racionalizálást hajtott végre. Az alperes a peres eljárás során az elsőként megjelölt felmondási indokot visszavonta.
A munkaügyi bíróság tényként állapította meg, hogy a felperesén kívül még két munkavállaló munkaviszonya is megszűnt nyugdíjazásuk folytán, továbbá vizsgálta a felperes szakképzettségét, a gépesítési ágazatban foglalkoztatottak végzettségét, a felperes által 2002-2003. évben eltöltött munkanapok számát.
A tényállásból arra következtetett, hogy az alperes által fenntartott felmondási ok jogszerű, mert a felperessel együtt három fő munkaviszonya szűnt meg, a felperes csak vezetői engedéllyel rendelkezik, más szakképesítése nincs, ezért az alperesnél végrehajtott racionalizálás létszámcsökkentést, másrészt a felpereshez képest "egyéb" szakképesítéssel rendelkező személyek munkaviszonyának fenntartását jelentette. Mindezek miatt a munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben a munkavállalók szakképzettsége vizsgálatának jogellenességére, az első indok visszavonására hivatkozott. Kifogásolta a többi munkavállaló szakképzettsége vizsgálatának módját (az adatok valódisága vizsgálatának elmulasztását), illetve hosszabb idő óta fennállt kifogás alá nem eső munkaviszonyára, munkavégzésére hivatkozott. Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében - egyebek mellett - a vissza nem vont indok jogszerűségével érvelt.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, megállapította az alperes felmondásának jogellenességét, ennek következményeként az alperest 800 000 forint megfizetésére kötelezte, egyebekben az ítéletet helybenhagyta. Álláspontja szerint az első felmondási indok visszavonása végleges, a visszavonáshoz a felperes nem járult hozzá, ezért az alperes eljárását csak úgy lehet értelmezni, hogy ezt a felmondási indokot maga is jogellenesnek tekintette. A másodfokú bíróság a munkaerő-racionalizálásként megjelölt második felmondási okot a világosság követelményének megsértése miatt minősítette jogellenesnek. Mindezek miatt az Mt. 100. § (4) bekezdése alapján marasztalta az alperest oly módon, hogy a felperes különböző jogviszonyait az alperesnél 1962 óta fennállónak tekintette.
A hosszabb idő óta egységes ítélkezési gyakorlat, az MK 95. számú állásfoglalás értelmében a munkáltató döntésének a rendes felmondásban, mint egyoldalú címzett jognyilatkozatban való indokolása végleges, utólag nem egészíthető ki. A véglegességből következően a jognyilatkozat egyoldalú szűkítésére sincs törvényes lehetőség. Ebből következően a munkáltatónak az első indok (egyoldalú) visszavonásáról tett nyilatkozatát a másodfokú bíróság - összefoglalóan - helytállóan értékelte akként, hogy az alperes "visszavonása" folytán ez a felmondási ok bizonyítottsága és további felmondási ok hiányában jogellenességet alapozhat meg.
A keresetlevél tartalmi elemzése alapján nem állapítható meg, hogy a felperes értette, hogy a rendes felmondás másik indoka, a munkaerő-racionalizálás mit jelent, ennek értelmezését nem támaszthatta alá az sem, hogy az alperes az említett körülménnyel a felperesnek az Mt.-ben nem szabályozott "elbocsátását" tartotta indokoltnak.
Az elsőfokú eljárásban a felperes a felmondási okokat vitatta, illetve az alperesnek arra a nyilatkozatára, miszerint a "munkaerő-racionalizálás" azt jelenti, hogy a részére nem tudnak munkát biztosítani, ennek bizonyítottsága hiányára hivatkozott. Ezt követően az alperes a munkaerő-racionalizálást úgy határozta meg, hogy két személy nyugdíjba ment a gépesítési ágazatnál, akiknek a helyére az alperes nem kíván új munkavállalót alkalmazni. Mindezek alapján a másodfokú bíróságnak az a mérlegelése, hogy az adott esetben a felperes a rendes felmondás közlésekor nem tudhatta, hogy a közhelyszerű indok (munkaerő-racionalizálás) ténylegesen mit jelent, tehát miért nincs lehetőség a munkaviszonyának fenntartására, megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésének, tehát nem minősíthető iratellenesnek, a logika szabályaiba és a bizonyított tényekbe ütközőnek. Az elvi határozatnak minősülő MK 95. számú állásfoglalás II. pontjában kifejtett világos indokolásnak tehát nem felelhet meg az, amelyből a rendes felmondás közlésekor - részben a törvényben nem szabályozott intézkedés (elbocsátás) megjelölése miatt - a munkavállaló részéről nem állapítható meg, hogy a munkájára miért nincs szükség. Ettől függetlenül továbbá általában az indok összefoglaló megjelölésének lehetősége nem értelmezhető akként, hogy az adott helyzetben nem egyértelmű és világos okot a peres eljárás során a nyilatkozattevő a felmondási indok jogellenes bővítésének minősülő módon bizonyíthatja. A fentiek miatt az alperes felülvizsgálati kérelmének a rendes felmondás jogi mérlegelése jogszabályba ütközéséről tett előadása nem megalapozott.
Az alperes helytállóan hivatkozott a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél nem 1962 óta állt fenn, hanem többször állt nála jogviszonyban, utoljára 1995 óta. A másodfokú bíróság ezért a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütközően állapította meg, hogy a felperesnek 1962 óta folyamatosan állt fenn a jogviszonya az alperesnél. Ez a jogszabálysértés azonban az ügy érdemi megítélésére nem volt kihatással, mert az Mt. 100. § (4) bekezdésének megfelelő jogkövetkezmény alkalmazásánál a másodfokú bíróság a további körülményeket a bírói gyakorlatnak és a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően értékelte.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Mfv. I. 10.904/2003. sz.)