adozona.hu
EH 2004.1052
EH 2004.1052
A munkáltató gazdálkodási körébe tartozik annak eldöntése, hogy változó munkahelyre szólóan köt-e munkaszerződést abban az időpontban, amikor csak egy telephellyel rendelkezik. E szerződés alapján a munkavállaló az új telephelyre vonatkozóan nem tagadhatja meg a munkavégzést [Mt.-nek az ügyben irányadó Mt. 76. § (3) bek.-e, és az ügyben irányadó Mt. 105. §-a].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében az alperes 2000. október 2-án kelt rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását, és a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével az alperesnek az Mt. 100. §-a szerinti marasztalását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a munkaviszony jogellenes megszüntetését, és a felperes munkaviszonyának az ítélet jogerőre emelkedésekor való megszűnését, továbbá kötelezte az alperest 2 366 843 forint megfizetésére. Ezt meghaladóan (a jogelőd munkáltató kolle...
EH 2004.1052 A munkáltató gazdálkodási körébe tartozik annak eldöntése, hogy változó munkahelyre szólóan köt-e munkaszerződést abban az időpontban, amikor csak egy telephellyel rendelkezik. E szerződés alapján a munkavállaló az új telephelyre vonatkozóan nem tagadhatja meg a munkavégzést [Mt.-nek az ügyben irányadó Mt. 76. § (3) bek.-e, és az ügyben irányadó Mt. 105. §-a].
A felperes keresetében az alperes 2000. október 2-án kelt rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását, és a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével az alperesnek az Mt. 100. §-a szerinti marasztalását kérte.A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a munkaviszony jogellenes megszüntetését, és a felperes munkaviszonyának az ítélet jogerőre emelkedésekor való megszűnését, továbbá kötelezte az alperest 2 366 843 forint megfizetésére. Ezt meghaladóan (a jogelőd munkáltató kollektív szerződésében lévő többlet-végkielégítést illetően) a keresetet elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint az alperes a felperest gázszerelő munkakörben változó munkahelyre alkalmazta. A munkáltató 2000. április 13-án tett intézkedését követően - amikor az alperes a felperest V. községben lévő telephelyére osztotta be csatorna építési tevékenységre - keresőképtelen állományba került. A felperest a munkaköri orvosi alkalmassági vizsgálat a gázvezeték és gázkészülék-szerelői munkakörben - korlátozás nélkül - alkalmasnak minősítette. Az alperes a felperest a munkába állásakor (2000. október 2-án) ismét a v.-i telephelyre osztotta be gázkészülék-szerelői feladatokra. A felperes - a munkaügyi bíróság megállapítása szerint - azt kérte az ügyvezetőtől, hogy a hosszabb keresőképtelenséget követően ne kelljen rögtön a távolabbi telephelyen felvenni a munkát, rendezhesse családi és egészségügyi problémáit, továbbá kérte az áthelyezés alaposabb előkészítését.
Az alperes a kérelmet elutasítva aznap rendkívüli felmondással élt azzal az indokolással, hogy a változó munkahelyre alkalmazott felperes az "átirányítást" nem volt hajlandó végrehajtani, és a munkavégzés megtagadásával lényeges kötelezettségét szándékosan megszegte.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint, bár a felek változó munkavégzési helyben állapodtak meg, a telephelyen kívüli tipikus munkavégzésre tekintettel a felperes munkavégzési helye állandó volt, így csak az Mt. perbeli időben hatályos Mt. 105. § (1) és (4) bekezdésében meghatározott feltételekkel volt kötelezhető más munkahelyen való munkavégzésre. Ezért a munkáltató szabálytalan intézkedése nem adhatott jogszerű alapot a rendkívüli felmondásra.
A munkaügyi bíróság megállapította továbbá, hogy a munkamegtagadásról felvett jegyzőkönyv tartalmát a tanúk nyilatkozata nem támasztotta alá. Az elsőfokú bíróság vizsgálta a megadott telephelyen a gázszerelő szükségességét, és arra következtetett, hogy a munka nem volt előkészítve, megszervezve, arra lényegében nem is volt szükség. Az alperes magatartását indokolatlanul sürgetőnek ítélte.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatva az alperes marasztalásának összegét 3 936 425 forintra felemelte.
A másodfokú bíróságnak az volt az álláspontja, hogy az alperes nem bizonyította kétséget kizáróan azt a rendkívüli felmondási indokot, hogy a felperes jogos ok nélkül ellenszegült a munkavégzésre (munkahely kijelölésére) vonatkozó munkáltatói utasításnak. Kiemelte, hogy bár a felperes felrótt magatartásáról felvett jegyzőkönyvet a műszaki vezető, a gazdasági vezető és a titkárnő is aláírta, az előbbi két személy meghallgatása a jegyzőkönyvet nem támasztotta alá, az ügyvezető és a felperes pedig egymásnak (feloldhatatlanul) ellentétesen nyilatkoztak.
A másodfokú bíróság az indok bizonyítottsága hiányának megállapítása mellett a felperes fellebbezése alapján vizsgálta a többlet-végkielégítés iránti - az elsőfokú bíróság által az Mt. 40/A. § (1) bekezdésére figyelemmel elutasított - igényt. Arra következtetett, hogy az 1995-ben a felperessel a munkáltatói jogutódlásra tekintettel kötött munkaszerződés a jogelőd kollektív szerződését "értelemszerűen alkalmazandónak nyilvánította a felperes egyedi jogviszonyára", az a munkaszerződés részévé vált, ezért a felperest a törvényi végkielégítésen felül megilleti a kollektív szerződésben lévő további hat havi végkielégítés.
A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, és a munkaügyi bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása, másodlagosan a felperes keresetét elutasító határozat hozatala iránt az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel.
Az alperes szerint téves a munkaügyi bíróságnak a változó munkahelyet vitató álláspontja, a felperes alaptalanul tagadta meg a munkavégzést a munkáltató által jogszerűen megjelölt másik munkavégzési helyen. Iratellenes a rendkívüli felmondási indok bizonyítása hiányára vonatkozó jogerős ítéleti következtetés, mivel az okot az alperes által becsatolt jegyzőkönyv tanúsította, a megjelölt tanúk ezt nem cáfolták. Az alperes a Legfelsőbb Bíróság MK 95. számú állásfoglalása megsértésére is hivatkozott amiatt, mert az eljárt bíróságok mérlegelési körükbe vonták az alperes gazdasági döntéseit, és annak szükségszerűségét. A többlet-végkielégítéssel kapcsolatos jogerős ítéleti döntést az Mt. 40/A. §-ába ütközőnek és a Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseivel ellentétesnek tartotta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálatot elrendelte abban a kérdésben, hogy a változó munkahelyre vonatkozó munkaszerződéses kikötés esetén a munkáltató milyen feltételekkel jelölhet ki más munkavégzési helyet, továbbá rendkívüli felmondási indok tekintetében miként értékelhető a tanúk nyilatkozatával szemben a munkavállaló magatartását tartalmazó jegyzőkönyv.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint a munkáltató a kikötött változó munkavégzési hely ellenére az Mt. akkor hatályos 105. §-a szerinti átirányítással legfeljebb két hónapra küldhette volna V.-re, ezért a jogellenes munkáltatói utasítást megtagadhatta volna, erre azonban nem került sor, ezt az alperes nem bizonyította, az átirányítás gazdaságilag szükségtelen is volt. A felperes hivatkozott még az ügyvezetővel fennállt "ellenséges" viszonyára, és ezzel összefüggésben az alperes rendeltetésellenes joggyakorlására. A végkielégítéssel kapcsolatos alperesi érvelést alaptalannak tartotta.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A perben nem volt vitás, hogy a felek változó munkavégzési helyben állapodtak meg, azaz az alperes a felperest egész működési területén foglalkoztathatta. Következésképpen a munkáltató egyoldalúan jogosult volt a felperes munkavégzési helyét meghatározni, függetlenül attól, hogy az adott telephelyen korábban is működött-e vagy sem. A felperesnek ezért a más munkahelyre való beosztása nem minősült az Mt. perbeli időben hatályos 105. §-a szerinti intézkedésnek, az alperes ugyanis nem az állandó munkahelyen kívüli munkavégzést rendelt el.
A munkáltató gazdálkodási körébe tartozó kérdés, hogy egy adott munkakör tekintetében változó munkavégzési helyet alkalmaz akkor is, ha több telephellyel ekkor még nem rendelkezik.
A munkaügyi bíróság eszerint a jogszabály téves értelmezésével állapította meg, hogy a felperes csak különösen indokolt esetben, a két hónapos időkorlát betartásával, az erről való kötelező tájékoztatással rendelhette volna el a vidéki telephelyen történő munkavégzést. A felperesnek a változó munkavégzési helyre tekintettel a munkahelyváltozásokkal eleve számolnia kellett, másik telephelyre átirányítása szükségességét nem vitathatta.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében helyesen hivatkozott arra, hogy a munkáltató gazdasági döntéseinek célszerűsége a munkaügyi jogvita keretein kívül esik (MK 95. számú állásfoglalás). A munkaügyi bíróság azonban nem általában, hanem a perbeli átirányítással (Mt. adott időben hatályos 105. §-a) kapcsolatos téves álláspontjánál fogva a különös indokoltság körében (a fentiek szerint szükségtelenül) vizsgálta a perbeli munka elrendelése szükségességét, előkészítettségét, megszervezését.
A másodfokú bíróság helytállóan indult ki a rendkívüli felmondás indokának a munkáltatóra háruló bizonyítási terhéből [Mt. 96. § (2) bekezdés, 89. § (2) bekezdés].
Az alperes az első fokú eljárásban csatolta a 2000. október 2-án a rendkívüli felmondás indokául szolgáló felperesi magatartásról felvett jegyzőkönyvet. Eszerint amikor a felperes a keresőképtelenségét követően munkára jelentkezett, az ügyvezető azt közölte vele, hogy a korábban a keresőképtelensége előtt a részére kiadott utasítás szerint a v.-i telepen kell munkát végeznie. A felperes azonban kijelentette, hogy az átirányítási utasítást nem hajtja végre, V.-n nem hajlandó munkát végezni. A jegyzőkönyvet az ügyvezető, a műszaki vezető, a gazdasági vezető és a titkárnő aláírták.
A felperes a perben nem vitatta, hogy az alperes már a keresőképtelensége előtt elrendelte a v.-i telephelyen való munkavégzést, a felperes a gázvezeték- és készülékszerelő munkakörben való munkavégzésre az orvosi alkalmassági vizsgálat szerint alkalmas volt.
A felperesnek az elsőfokú eljárásban tett előadása szerint: "az alperesnél... 1997. óta létrejöttek különböző telephelyek, pl. a v.-i telephely, ahol hónapokig dolgoztunk, tekintettel arra, hogy a feladatunk a falu teljes gázellátása volt. Voltak ezen kívül más területek is, ahol ugyanilyen komplex feladatokat láttunk el, azok ...általában több napig tartottak". Az ügyvezető - a felperes által nem cáfolt - tanúnyilatkozata szerint a megyén kívüli hálózatépítések 1995. óta folytak, és ezekben a munkálatokban a felperes is részt vett.
A felperes arról is nyilatkozott, hogy a kérdéses napon az ügyvezető utasításakor P. K., a titkárnő és "még egy idegen ember" volt jelen. A jegyzőkönyvet azért nem írta alá, mert nem megfelelően tartalmazta a történteket. A felperes ugyanakkor nem cáfolta az ügyvezető előadását arról, hogy a jegyzőkönyvet aláírók jelen voltak, amikor a felperes kijelentette, hogy nem hajlandó V.-re menni, és a felperes a jegyzőkönyv elkészülte előtt távozott.
Peradat, hogy 2000. szeptember 11-én az építésvezető feljegyzést készített az ügyvezetés részére, és sürgette a településen - ahová az alperes vezette be a gázt - a lakosságnak tett alperesi ígéret teljesítését, miszerint ide egy fő gázszerelőt telepítenek. P. K. tanú előadása szerint az alperesnél a szervizüzem 1999-ig működött, a megyében gázszerelési munka alig volt, felperesre V.-n lett volna szükség. A tanú arról is nyilatkozott, hogy "a felperes azért nem ment le V.-re, mert a lakóhelyén volt komoly kuncsaftköre, ...a felperessel előfordult, hogy megtagadta a munkavégzést, de mi semmit nem tettünk". A felperes e tanú nyilatkozatakor nem tett észrevételt, a tanú által is aláírt jegyzőkönyvet és ezt a fenti előadást nem vitatta.
A gazdasági vezető tanúként azt adta elő, hogy a felperes "először elvállalta a perbeli munkavégzést, kért másfél órát ügyintézésre, de amikor az eltelt, azt mondta, hogy nem hajlandó lemenni". A tanú további nyilatkozata arra vonatkozik, hogy nem volt ott, amikor a felperesnek megszüntették a munkaviszonyát, (azaz nem a jegyzőkönyv felvételekor nem volt ott), és csak hallomásból szerzett tudomást arról, hogy a felperes az egészségi állapotára, szerszámhiányra, és a felkészülés hiányára hivatkozott.
Mindezekből kitűnően az elsőfokú bíróság iratellenesen állapította meg a perbeli munkahelyen való munkavégzés szükségessége hiányát. A másodfokú bíróság pedig téves következtetéssel, a 2000. október 2-án készült, és négy személy által aláírt jegyzőkönyvet figyelmen kívül hagyva állapította meg, hogy a felperes a rendkívüli felmondásban felrótt kötelezettségszegést nem követte el. A peradatok ezt aggálytalanul alátámasztották, J. A. hallomáson alapuló tanúnyilatkozata mindezek cáfolatára nem alkalmas.
A változó munkahelyre alkalmazott munkavállalónak eleve számolnia kell a munkahelyváltozásokkal, a munkáltató más telephelyére átirányítása szükségességét és indokoltságát nem vitathatja [az ügyben irányadó Mt. 76. § (3) bekezdése, MK 5. számú állásfoglalás]. A munkáltatónak azonban az új munkavégzési helyre történő beosztásnál is be kell tartania fő kötelezettségeit, azaz úgy kell a munkát megszerveznie, hogy a munkavállaló a kötelezettségeit teljesíteni tudja [Mt. 102. § (3) bekezdés a) pont, EH 2003.895].
A felperes ezzel kapcsolatos kifogásait (amelynek tekintetében a bizonyítás a felperest terheli) az eljárt bíróságok téves álláspontjuknál fogva nem vizsgálták, ezért az eddigi peradatokból nem állapítható meg, hogy a bizonyított munkamegtagadás megalapozta-e az alperes rendkívüli felmondását [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
A bizonyítékok mérlegelése során nem a felperes és az ügyvezető közötti, a tulajdonosváltással összefüggő ellentétnek kell döntő jelentőséget tulajdonítani. Az ügyvezető jogosult volt a munkákat érintő döntések meghozatalára, a felperes az alperes gazdasági körülményeit, a korábbi utasítást ismerte. A megismételt eljárásban értékelni kell, hogy a felperesnek a munkába álláskor az átirányítással számolnia kellett-e.
Helytálló a jogerős ítéletnek a többlet-végkielégítéssel kapcsolatos álláspontja. Az alperes jogelődje és az alperes által 1995-ben kötött megállapodás, valamint az 1995. március 1-jén kötött munkaszerződés 7. pontja szerint a D. Rt.-nél 1995. március 1-jén érvényes kollektív szerződés minden pontja változatlanul érvényes mindaddig, amíg az alperesnél új kollektív szerződést kötnek, vagy új munkaszerződésben állapodnak meg. Az alperesnél másik kollektív szerződést nem kötöttek szakszervezet működésének hiányában, a felek a munkaszerződést nem módosították, ezért a jogelődnél kötött, a jogutódláskor hatályos kollektív szerződést az adott esetben a jogutód alperesnél a végkielégítés tekintetében alkalmazni kell [Mt. 40/A. § (1) bekezdés].
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Mfv. I. 10.139/2003. sz.)