adozona.hu
BH 2005.5.191
BH 2005.5.191
Szervezeti egység megszűnése esetén a kártérítési járadék összegének megállapításakor a bíróságnak mérlegelnie kell a káron szerzés általános tilalmát is [Mt. 184. § (4) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek a 2001. évre, illetőleg a 2002. január 1-jétől a 2003. július 31-éig terjedő időre és a 2003. augusztus 1. napjától járó keresetveszteségi járadékra vonatkozó része "megváltoztatását" kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság döntése a Mt. 184. § (3) bekezdésébe, a 178. § (1) és (2) bekezdésébe és a Pp. 221. § (1) bekezdésébe ütközik, amely jogszabálysértések az ügy érdemi eldöntésére kihatással voltak.
Előadta, hogy a törvény ...
BH 2005.5.191 Szervezeti egység megszűnése esetén a kártérítési járadék összegének megállapításakor a bíróságnak mérlegelnie kell a káron szerzés általános tilalmát is [Mt. 184. § (4) bekezdés].
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek a 2001. évre, illetőleg a 2002. január 1-jétől a 2003. július 31-éig terjedő időre és a 2003. augusztus 1. napjától járó keresetveszteségi járadékra vonatkozó része "megváltoztatását" kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság döntése a Mt. 184. § (3) bekezdésébe, a 178. § (1) és (2) bekezdésébe és a Pp. 221. § (1) bekezdésébe ütközik, amely jogszabálysértések az ügy érdemi eldöntésére kihatással voltak.Előadta, hogy a törvény alapján a károsult felperessel azonos munkakört betöltő munkavállaló ténylegesen megvalósult átlagos bérfejlesztése az irányadó, összehasonlító munkavállalók hiányában a szervezeti egységnél, ennek hiányában a munkáltatónál megvalósult éves bérfejlesztést kell alapul venni. A másodfokú bíróság az alperes által kimutatott raktári dolgozókra vonatkozó adatok helyett a 2001. és 2002. évre nézve a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatközlését vette figyelembe, mely szerint a bérfejlesztés mértéke 89, illetve 66%-os volt. Ezzel szemben az alperes adatközlése 14 és 6%-os bérfejlesztést igazolt a raktári dolgozókra vonatkozóan. A másodfokú bíróság az ítéletében nem fejtette ki, hogy miért a KSH adatokból állapította meg a bérfejlesztés mértékét, amely nyilvánvalóan az életszerűséget nélkülöző eredményt hozott, mert a szellemi és a fizikai állomány együttes bértömegét vetette egybe a 2000. évi adatokkal. Ily módon jutott arra az eredményre, hogy a felperes elérhető havi jövedelme 366 599 forint volt, mellyel szemben I. G. raktárvezető átlagos havi keresete 264 968 forint volt. E körben az alperes a Pp. 221. § (1) bekezdésbe ütköző jogszabálysértést azért is sérelmezte, mert a másodfokú bíróság nem fejtette ki a törvénynek megfelelően, hogy miért tartotta ellentmondásosnak az alperes által kimutatott adatokat, másrészt a bíróság számításának helyessége az ítélet alapján nem ellenőrizhető.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében az általa megjelölt bérfejlesztés alapján részletes számításokat adott elő a felperes káráról, miszerint 2001. évben az elérhető és a tényleges jövedelem közötti különbözet 418 731 forint, 2002. évben pedig a felperest nem érte kár, illetve az alperes túlfizetésben van. Az alperes azt is előadta, hogy a felperesnek a 2002. és 2003. évre vonatkozóan keresetvesztesége nem állapítható meg, ezért 2003. augusztus 1. napjától keresetveszteségi járadékra nem jogosult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
Az összehasonlító dolgozókat érintően arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság azért nem tudta alapul venni a hasonló munkakörben foglalkoztatottakat, mert a felperes munkaköre több munkakörből tevődött össze, és ez a helyzet az ítélethozatal időpontjában már nem állt fenn. A felperes vitatta, hogy a másodfokú bíróság nem tett eleget az indokolási kötelezettségének. Előadta, hogy az alperes a peres eljárás során az adatszolgáltatás körében nem jóhiszeműen járt el. Megítélése szerint a bizonyítékok szabad mérlegelését nem lehet korlátozni, és figyelemmel arra, hogy a felperes munkakörében ma már több személy dolgozik, méltánytalan lenne a legalacsonyabb raktári dolgozó munkabérének figyelembevétele.
Az elsőfokú bíróság (a megismételt eljárásban) a keresetveszteségi járadék tekintetében az alábbi tényállást állapította meg.
A felperes a balesetet megelőzően áruszállító és raktáros munkakörben dolgozott, és 1994. és 1995. években az alperestől munkabért és vállalkozói jövedelmet is kapott, mert az alperes a minimálbéren felül a felperes által benyújtott számla ellenértékeként jutalékot is fizetett. A felperes 1996. február 22-ei munkahelyi balesete előtt, tehát 1995. évben a felperes részére fizetett jutalék összege meghaladta az I. G.-nek (akinek a munkaköri feladatai jórészben felperesével voltak azonosak) megfizetett jutalékot. Az alperes 1996-ban is forgalmi jutalékot fizetett a felperesnek, ezáltal a jövedelme 1996ban meghaladta a kötelező legkisebb munkabérért foglalkoztatottak jövedelmét. A számlák benyújtásának lehetősége 1996-ban megszűnt. A munkaügyi bíróság e tényállásból arra következtetett (az összegszerűség kifejtése mellett), hogy a felperesnek 1996-ban elmaradt jövedelme nem keletkezett.
1997. évre vonatkozóan megállapította, hogy kizárólag egy személy dolgozott a felperessel azonos munkakörben, ezért a felperes elmaradt munkabérét az ő munkabérének figyelembevételével kell meghatározni (I. G.). Az összegszerűség részletes kifejtése mellett ezért a munkaügyi bíróság 1997. évre vonatkozóan 1998. február 1-jéig terjedő időre 1 202 331 forint kárt állapított meg.
A felperes 1998. február 1-jétől az alperesnél ismét munkába állt, és raktárosi munkát végez, de az áruszállítást a balesete miatt nem tudja ellátni, ezért részére az alperes új munkakört adott. Ebből az következik, hogy az alperes nem hivatkozhat arra, hogy az elmaradt munkabért a felperes "raktári munkája" alapján kell megállapítani. A körülményekben továbbá változás is történt, az alperes új munkavállalókat alkalmazott, I. G. raktárvezető lett, ily módon a munkaköre már nem is hasonlít a felperes baleset előtti munkaköréhez. A munkaügyi bíróság a bizonyítékok értékelése alapján arra következtetett, hogy R. T. az a munkavállaló, aki az esetek többségében ugyanezt a feladatot látta el, mint a felperes, ezért az 1998. évtől kezdődő keresetveszteség összegét az R. T. által betöltött munkakörben végrehajtott átlagkereset-változás alapján határozta meg (1998. február 1-jétől december 31-éig összesen 176 000 forintban).
1999. évben a munkaügyi bíróság a fentiek alapján a kár összegét 484 000 forintban határozta meg. Hasonlóképpen járt el a 2000. évre (804 000 forint), a 2001. évre (1 184 000 forint 2002 májusáig) vonatkozóan. Megállapította, hogy a 2002. április 1-jétől a bérfejlesztés 10% volt, ennek alapján a járadék összegét az Mt. 183. § (1) bekezdés alapján számította ki.
Az elsőfokú ítélet ellen benyújtott fellebbezésében a felperes az alperesnek a kereset szerinti marasztalását kérte I. G. kereseti adatainak figyelembevételével, a másodfokú eljárásban a fellebbezését, illetve a keresetét pontosította, és 2000. évtől kezdődően a KSH adatok alapulvételével kérte a keresetveszteségének meghatározását.
Az alperes módosított fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú ítéletnek a keresetveszteségre vonatkozó része hatályon kívül helyezését, és e körben az elsőfokú bíróságnak új eljárásra utasítását, másodlagosan a keresetveszteség összegének módosítását kérte (elmaradt munkabérre vonatkozó nyugdíjjárulék levonása).
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatásával az 1997, január 1-jétől 1998. január 31-éig terjedő időszakra 719 564, az 1998. február 1-jétől december 31-éig terjedő időre 165 873, 1999. évre 240 279, 2000. évre 408 097, 2001. évre 1 354 683, 2002. január 1-jétől 2003. július 31-éig 3 776 592 forint elmaradt jövedelmet állapított meg a felperes javára. Rendelkezett a kamatok tárgyában is. Az alperest 2003. augusztus 1-jétől kezdődően a jövőben folyamatosan havi 198 768 forint keresetveszteségi járadék folyósítására kötelezte, míg a további keresetveszteségi járadék iránti kérelmet elutasította.
A másodfokú bíróság nem fogadta el az elsőfokú bíróság számítási módszerét. Utalt a korábbi ítéletnek a hatályon kívül helyezésről rendelkező okfejtésére, továbbá az irányadó jogszabályokra. A számítások elvégzéséhez további adatokat szerzett be a KSH-tól a 2001. és a 2002. évi adatok tekintetében. Ezek alapján, figyelemmel az álláspontja szerint az alperes által szolgáltatott adatok ellentmondásosságára, a KSH adatokat vette alapul oly módon, hogy a raktári dolgozók bérfejlesztéséről szóló kimutatás adatait fogadta el, azzal az eltéréssel, hogy 1997. évre bérfejlesztéssel nem számolt, mert ekkor szűnt meg az alperesnél a jutalékos rendszer, és az alperes a korábban jutalékként kifizetett összeget a munkavállalók munkabérébe beépítette. Ez az eljárás 1997. évben 213%-os bérfejlesztést eredményezett, a felperes esetében azonban a jutalékot a bíróság a bázisévi kereset meghatározásakor figyelembe vette, tehát azt 1997. évben bérfejlesztésként nem lehetett ismételten értékelni. Mindezek alapján a másodfokú bíróság az 1995. évi bázisévi havi 54 613 forint átlagkereset alapján 1996-ban a raktári dolgozók, 1998-tól 2000-ig szintén a raktári dolgozók bérfejlesztésének mértéke, míg 2001. és 2002. évben a KSH által közölt bérfejlesztés alapján állapította meg a felperes elérhető havi átlagos keresetét (összegszerű indokolás 4-től 6. oldal).
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
Az alperes által a másodfokú eljárásban benyújtott beadványban foglaltakat a másodfokú bíróság helytállóan tekintette olyanként, amelyből az Mt. 184. § (3) és (4) bekezdése alkalmazásához szükséges adatok aggálytalanul nem állapíthatók meg (pl. "...a jutalékról kiállított számla nem pontosan követte a ténylegesen kifizetett jutalék összegét..."). A felperesnek arra a nyilatkozatára, miszerint a fenti adatközlésben az alkalmazott munkavállalók számát számszaki hibával jelölték meg, az alperesnek nem volt észrevétele. Ebből következően a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül folytatta le a további szükséges bizonyítást (KSH adatok beszerzése; felperes bizonyítási indítványa).
Az Mt. 184. §-ának irányadó rendelkezéseire a másodfokú bíróság helytállóan hivatkozott, azonban e jogszabályok alkalmazása téves a tekintetben, hogy a másodfokú bíróság a káron szerzés általános tilalma, a teljes kártérítés általános elvének mellőzésével vette figyelembe 2001. évtől kezdődően az alperes munkáltató valamennyi munkavállalójára vonatkozó bérfejlesztés mértékét. A KSH által megküldött adatokból kétséget kizáróan megállapítható, hogy a fizikai és a szellemi állományú alkalmazottak munkabére eltérő volt. Az említett alapelvek, és az Mt. 184. § (4) bekezdésének együttes és helyes alkalmazása szerint ezért az adott esetben azt a bérfejlesztést, ami a felperest akkor sem érintette volna, ha nem éri baleset, a keresetveszteségi járadék meghatározásánál nem lehet számítása venni. A felperes a nem vitatott tényállás szerint a balesete előtt áruszállító és raktáros volt, ezért a balesete hiányában sem részesült volna az alperesnél szellemi foglalkozásúként foglalkoztatottak bérfejlesztéséből, ezért a másodfokú bíróság tévesen, megalapozatlanul alkalmazta a 2001-től megállapított KSH adatokat [Pp. 206. § (1) bekezdés].
Az irányadó tényállás szerint az alperesnél a felperes balesetét követően jelentős változások történtek nemcsak a bérezés módja, hanem a tevékenységének fejlődése miatt is. Ebből következően a felperesével azonos munkakört betöltő összehasonlító személy nincs, azonban az kétséget kizáróan megállapítható, hogy az alperes szellemi és fizikai foglalkozásúakat foglalkoztat. Ezért a felperes esetében az utóbbiak minősülnek (szervezeti egység hiányában, és függetlenül a munkakörük megnevezésétől, az ellátott feladatoktól) a károsulttal megközelítőleg azonos munkakört ellátóként amiatt is, hogy a munkáltatónál elkülöníthető, ezáltal vizsgálható a fizikai és nem fizikai állományúak munkabére. Az Mt. 184. § (4) bekezdésének a káron szerzés általános tilalmával együttes alkalmazása olyan bírói mérlegelést kíván, amely eredményeképpen a károsult teljes kártérítést ér el, de nem részesül a tényleges káron felüli többletjuttatásban.
A Pp. 221. § (1) bekezdés alapján az ítélet indokolásából ki kell tűnnie a bíróság álláspontja kialakítását alátámasztó tényeknek (az adott esetben a számítás módjának), ami a másodfokú ítéletnek a 2001. és 2002. évre vonatkozó indokolásából nem állapítható meg (mely számítás eredménye a 89, illetve a 66%-os bérfejlesztés).
A megismételt eljárásban ezért a fentiek szerint kell eljárni, a bizonyítási eljárás, a bizonyítási teher szabályainak szükség szerinti alkalmazásával (Pp. 177. §).
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp.-nek az ügyben irányadó 275. § (4) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletének a 2001. évre megállapított 1 354 683 forintra és ennek 2001. július 1-jétől járó évi 11%-os kamatára, a 2002. január 1-jétől 2003. július 31-éig terjedő időre megállapított 3 776 592 forintra és ennek 2002. október 15-étől járó évi 11%-os kamatára, valamint a 2003. augusztus 1-jétől a jövőben járó havi 198 768 forint keresetveszteségi járadékra vonatkozó; továbbá a le nem rótt kereseti illeték összegét 146 700 forintra, a le nem rótt fellebbezési illeték összegét 146 700 forintra felemelő, a 300 000 forint együttes első- és másodfokú részperköltségről rendelkező részeit hatályon kívül helyezte, és e körben a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalra utasította. A jogerős ítélet további rendelkezéseit nem érintette [Pp. 275. § (2) bekezdés]. (Legf. Bír. Mfv. I. 10.841/2003. sz.)