adozona.hu
BH 2004.10.428
BH 2004.10.428
A munkáltatónak a túlmunka elvégzéséhez fűződő bizonyított méltányolható érdeke - a túlmunkavégzés időtartamára tekintet nélkül is - megalapozhatja a rendkívüli felmondásra okot adó kötelezettségszegés jelentős mértékét [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság közbenső ítéletének hatályon kívül helyezését, és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte. Érvelése szerint a munkáltató utasításának megtagadása az eset körülményei alapján jogszerű indoka volt a rendkívüli felmondásnak. Ennek alátámasztásául az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont alapján a Legfelsőbb Bíróság két eseti döntésére hivatkozott - tartalmilag - annak előadásával, hogy a felvetett jogkérdésben elvi határozat nincs.
...
A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárást rendelt el abban a jogkérdésben, hogy a túlmunkavégzés megtagadása minősülhet-e rendkívüli felmondási okként.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében azzal érvelt, hogy a Pp. 270. § (2) bekezdés alapján a felülvizsgálati kérelemben megjelölt eseti döntésekre figyelemmel a felülvizsgálati kérelem elutasításának van helye. Álláspontja szerint a per tárgyát csak a 2001. május 29-ei és a június 2-ai események képezhetik (MK 95. számú állásfoglalás).
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az elsőfokú bíróság a következő tényállást állapította meg. Az alperes a felperes csomagoló munkakörben fennállt munkaviszonyát a 2001. május 29-én meghozott rendkívüli felmondással azért szüntette meg, mert a felperes az előző napon, 2001. május 29-e délutánjára és a 2001. június 2-ára (szombatra) a nagytételű megrendelés teljesítése céljából elrendelt túlmunka teljesítését megtagadta.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy az alperes rendelésállománya ingadozott, a cégnél csak 5 alkalmazottat foglalkoztattak, a munkahelyi légkör "családias volt", a munkavállalók tudták, hogy a jövedelmük és a cég fennállása a megrendelések határidőben való teljesítésétől függ.
Az ügyvezető 2001. május 28-án aznapra vonatkozóan kérdést, a hét további napjaira a szombatot is ideértve kérést intézett a faxon érkezett sürgős megrendelés miatt a túlóravégzés tárgyában a munkavállalókhoz. A felperes ezen a napon nem végzett túlmunkát, majd másnap, május 29-én délelőtt indulatosan kijelentette, hogy aznap a túlmunkát nem kívánja elvégezni, szombaton pedig lakodalomba megy.
Ezt a munkáltatói jogkört gyakorló nem vette tudomásul, és közölte a felperessel, hogy magatartásának következményei lesznek, és legalább a szombat kivételével a többi napon végezze el a túlmunkát. A felperes a túlmunkát nem végezte el, ennek tartama 2001. május 29-én 1-2 óra volt.
A munkaügyi bíróság a felperesnek a 2001. május 29-ei túlmunkavégzés megtagadására vonatkozó magatartását - az alperes cég nagyságát, a munkahelyi légkört, és a szombati napra vonatkozóan a felperesnek a munkáltató által is méltányolt, távolmaradását igazoló indokát mérlegelve - jelentős súlyú lényeges kötelezettség szándékos megszegésének minősítette. Álláspontja szerint az adott esetben a fentiek tükrében nincs jelentősége a tényleges túlmunkavégzés 1-2 órás tartamának. Ezért a felperes keresetét elutasította.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, megállapította a rendkívüli felmondás jogellenességét, a felperes munkaviszonya megszűnésének napját, és egyebekben az elsőfokú bíróságot további eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az indokolásban kifejtette, hogy a felperes egy napra tagadta meg a túlmunkavégzést, mivel 2001. május 30-án az alperes a felperest már nem engedte be a telephelyre. Ez a bizonyított kötelezettségszegés nem lehet a munkaviszony rendkívüli felmondással való megszüntetésének jogszerű indoka, mivel a szombati napra vonatkozó távolmaradást a munkáltató elfogadta.
Az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjában lévő munkavállalói fő kötelezettség - egyebek mellett - az együttműködés és a munkáltató károsodása bekövetkezését előidéző magatartástól való tartózkodás. Mindezek mellett a feleket általában terheli a jóhiszeműség, a tisztesség követelményének betartása. Az elsőfokú bíróság (hallgatólag) fenti alapelveket is figyelembe véve helytállóan foglalt állást a munkáltatói utasítás (ezen belül a túlmunka elrendelése) súlyáról és a kötelezettségszegésről, nem mellőzve az eset sajátosságait sem. Mindezek alapján a jogi mérlegelése is helytálló [Pp. 206. § (1) bekezdés]. Az a munkavállaló tehát, aki tudatában van annak, hogy a heti pihenőnapra jogszerűen elrendelt túlmunkától való távolmaradását a munkáltató méltányosan eljárva tudomásul vette, egy azt megelőző másik munkanapra vonatkozóan ugyancsak jogszerűen elrendelt túlmunka elvégzését figyelemfelhívás ellenére megtagadja, szándékos, lényeges kötelezettségszegést követ el. A munkáltatónak a túlmunka elvégzéséhez fűződő bizonyított méltányolható érdeke a kötelezettségszegés jelentős mértékét megalapozhatja. Az adott esetben az alperes bizonyította a fentieket, továbbá nem volt vitatott, hogy a kevés számú munkavállalót foglalkoztató munkáltatónak csak a túlmunka elrendelésével volt lehetősége a sürgős megrendelés teljesítésére. Mindezek alapján az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak hiányára a jogerős ítélet tévesen következtetett, az elsőfokú bíróság ítéletének a törvényi feltételek fennállásáról kifejtett érvelése helyes.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a másodfokú bíróság közbenső ítéletét hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Mfv. I. 10.218/2003. sz.).