EH 2002.695

A károsult a személyes és vagyoni körülményeit nem köteles változatlanul megőrizni avégett, hogy a kártérítés összege ne módosulhasson. Ilyen esetben is irányadó a káronszerzés tilalma, valamint a tisztességes eljárás alapelve [Mt. 184. §].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felperes az 1990. július 12-én elszenvedett, nyílt horpadásos koponyacsonttörést, és egyéb sérüléseket okozó munkahelyi balesetéből eredő kárának megtérítése iránt indított keresetet az alperes ellen.
A munkaügyi bíróság - megismételt eljárásban hozott - ítéletével kármegosztást alkalmazva az alperest nem vagyoni kár, és egyéb vagyoni károk jogcímén marasztalta.
A Legfelsőbb Bíróság a részítéletével hatályában fenntartotta a megyei bíróság jogerős ítéletének a kármegosztásról, valamint a ...

EH 2002.695 A károsult a személyes és vagyoni körülményeit nem köteles változatlanul megőrizni avégett, hogy a kártérítés összege ne módosulhasson. Ilyen esetben is irányadó a káronszerzés tilalma, valamint a tisztességes eljárás alapelve [Mt. 184. §].
A felperes az 1990. július 12-én elszenvedett, nyílt horpadásos koponyacsonttörést, és egyéb sérüléseket okozó munkahelyi balesetéből eredő kárának megtérítése iránt indított keresetet az alperes ellen.
A munkaügyi bíróság - megismételt eljárásban hozott - ítéletével kármegosztást alkalmazva az alperest nem vagyoni kár, és egyéb vagyoni károk jogcímén marasztalta.
A Legfelsőbb Bíróság a részítéletével hatályában fenntartotta a megyei bíróság jogerős ítéletének a kármegosztásról, valamint a vagyoni kár és a kártérítési járadék megfizetéséről szóló részét, az állattartással összefüggő kártérítés tekintetében a megyei bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A Legfelsőbb Bíróság ezt követően a megyei bíróságot az állattartásból elmaradt jövedelem tekintetében ismét új eljárásra utasította.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az alperest 476 437 forint kártérítés, ennek 1996. január 1-jétől járó évi 20%-os kamata, 2001. évtől minden év november 30-áig esedékesen évi 106 875 forint járadék megfizetésére kötelezte; ezt meghaladóan a felperesnek az állattartás elmaradásából eredő követelését elutasította. Megállapította, hogy mindegyik fél maga viseli perköltségét, továbbá az alperest állam által előlegezett költség, és együttes illeték megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyező végzésében megjelölt bizonyítási eljárást lefolytatta. Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség Megyei Felügyelősége által közölt orvosi útmutató, véleményezés, az orvosszakértői és a mezőgazdasági szakértői vélemények alapján megállapította, hogy a felperes állapota a másodfokú ítélethozatalakor 50% munkaképesség-csökkenést jelentett, amely végleges (beszédzavarban, poszttraumás agykárosodásban megnyilvánuló maradó testi károsodásban szenved). A megyei bíróság a nyúltartást könnyű fizikai munkának, a sertéstartást pedig közepesen nehéz fizikai munkának minősítette, és a szakvélemények alapján azt is megállapította, hogy a felperes állattartással kapcsolatos, takarmánnyal végzendő munkára nem alkalmas, azonban rendkívüli erőkifejtés nélkül gondozhat főállás betöltése mellett 8 anyakocát, 30 db hízósértést, malacokat, valamint anyanyúl szaporulatát.
A másodfokú bíróság ezért az ügyben még irányadó 26/1980 (XII. 20.) MüM rendelet 3. § (3) bekezdésében foglaltak szerint marasztalta az alperest a szakvélemények szerint, az állattartással összefüggően igénybe vett idegen munkaerő ellenértékében.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen az állattartással kapcsolatos kereseti kérelem teljes elutasítását, másodlagosan a marasztalás 50%-kal való leszállítását, a kamat mértékének 2000. szeptember 1-jétől 11%-ra módosítását, a 2001-től fizetendő járadék 37 406 forintra való leszállítását kérte.
Elsődleges kérelmét azzal indokolta, hogy a felperes a balesete előtt sertés és nyúltartással a saját szükséglete feletti mértékben nem foglalkozott, ezért e tevékenység elmaradásából eredő kára nincs okozati összefüggésben a munkahelyi balesetével. Másrészt a balesete után a felperes gyalogosként balesetet szenvedett, ezért a fizikai munkavégzésben ez, és nem a munkahelyi baleset akadályozza. A felperes továbbá nem bizonyította, hogy a takarmány termesztéshez szükséges földterülettel rendelkezett, ezért az alperes a takarmány betakarításával felmerülő költségek megfizetésére nem kötelezhető.
A másodlagos felülvizsgálati kérelmét azzal indokolta, hogy a szakvélemény szerint a felperes az állatokkal kapcsolatos tevékenység 50%-át tudta csak ellátni, ezt a jogerős ítélet törvénysértéssel hagyta figyelmen kívül.
A járadék összegét az alperes a korábbi jogerős ítélettel elbírált kármegosztás figyelmen kívül hagyása miatt sérelmezte (106 875 forint járadékban történt marasztalás), ezért ennek 74 812 forintban való megállapítását, és ezen túlmenően az összeg 50%-ában való marasztalását kérte a szakvéleményre tekintettel.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
A Legfelsőbb Bíróság részítéletével a megyei bíróság ítéletének a jogalapról szóló döntését hatályában fenntartotta. Ennélfogva az alperes kártérítési felelősségének fennállása és a kármegosztás aránya a felek között vitás nem lehet [Pp. 229. § (1) bekezdés].
A másodfokú bíróság az állattartás körében a Legfelsőbb Bíróság végzésében előírt bizonyítási eljárás eredménye alapján, az igazságügyi orvosszakértő aggálytalan szakvéleményét figyelembe véve helytállóan állapította meg, hogy a felperes 1991. január 1-jét követően képes volt arra, hogy 8 db anyakoca, 30 db hízó sertés, 90 db választási malac, valamint 10 db anyanyúl és szaporulatai tartását, gondozását végezze, mivel ez a tevékenység orvosi szempontból számára nem volt veszélyes. Az orvosszakértő véleményét az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség Megyei Felügyelősége átiratában foglaltak alátámasztják, miszerint munkavédelmi szempontból a kérdéses tevékenység közepesen nehéz, illetve könnyű fizikai munkának minősül, e munkát az orvosszakértői vélemény-kiegészítés indokoltan (felperes állapotát értékelve) a felperes részére nem minősítette kizártnak. A másodfokú bíróság tárgyalásán az orvosszakértő a fenti véleményét újabb érvekkel is alátámasztotta, ennek lényege szerint a sertéstenyésztői munka végzésére felperes nem alkalmatlan. Az igazságügyi orvosszakértő a felperes gyalogosként elszenvedett balesetét is figyelembe véve nyilatkozott, ezért a felülvizsgálati kérelemnek e baleset figyelmen kívül hagyására vonatkozó érvelése alaptalan.
A másodfokú bíróság az idézetteken kívül a bizonyítékokat teljeskörűen értékelve tényként állapította meg, hogy az állatok gondozására a felperes alkalmas, azonban a takarmány mozgatását, betakarítást, kaszálást nem végezheti, ezt részére idegen munkaerőnek, ellenérték mellett kell ellátnia. Ebből a megyei bíróság arra következtetett, hogy az alperes köteles a felperes részére az idegen munka ellenértékét (napszámbér) megfizetni. E helytálló ténymegállapításon alapuló következtetés indokolása kiegészítésre szorul annak értékelése körében, hogy a felperest megilleti-e az állatokkal összefüggő kiadások miatt kártérítés, ha ilyen tevékenységet a balesete előtt eltérő mértékben végzett.
A Legfelsőbb Bíróság eseti döntésében az Mt. 184. §-ával összefüggésben elvi megállapítást tett arról, hogy a károsultat nem terheli olyan kötelezettség, amelynek értelmében a balesetkori családi állapotát, lakását, ingatlanát stb. változtatás nélkül kell megőriznie avégett, hogy a kártérítés összegét változatlanul hagyja. Ha az említett változtatás nem minősül káronszerzésnek, nem zárható ki - a kellő mértéktartás és a tisztességes eljárás alapelvét is figyelembe véve - a kártérítési kötelezettség megállapítása (módosítása).
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a fentiek irányadók az ügyben még alkalmazandó 26/1980. (XII. 20.) MüM rendelet 6. §, illetve 3. § (1) bekezdés tekintetében az adott esetben is. Az alperes nem vitatta, hogy a felperes a balesete előtt foglalkozott állatok tartásával, a felülvizsgálati kérelmében is csupán az állatok számát kifogásolta. A másodfokú bíróság családi, háztáji gazdálkodási körülményeket vizsgált a mezőgazdasági szakértő kirendelésével. A baleset előtti állattartás tényére vonatkozóan rendelkezésre álló tanúvallomásban foglaltakat az alperes nem cáfolta; továbbá életszerű, hogy a felperes a lakóhelyét, családi és egyéb körülményeit alapul véve állatok tartásával - a háztáji gazdaságát fejlesztve - foglalkozhatott volna, ha nem szenved horpadásos nyílt koponyacsonttöréssel járó, és jelentős munkaképesség-csökkenést okozó munkahelyi balesetet.
A mezőgazdasági szakértő véleményében foglaltak a mértéktartás elvének megfelelnek, nem utalnak káronszerzésre (pl. 1991-ben 75 forintos, 1996-ban 150 forintos, 2000-ben 237,50 forintos órabér figyelembevétele). A szakvélemény az összes szükséges állatgondozással összefüggő munkát éves szinten 1100 órában jelölte meg, amelyből 110 óra esik a felperesre és 990 óra az idegen munkaerőre, ezen belül kizárólag a takarmánnyal összefüggő munkákról nyilatkozva jelölte meg erre a tevékenységre az évi 450 órát. A szakvélemény helytálló voltát nem érinti, hogy a felperes honnan szerzi be az állattartáshoz szükséges takarmányt. A szakvéleményből és a per további adataiból tehát helytálló mérlegeléssel határozta meg a másodfokú bíróság az alperes kártérítési felelősségét 70%-ban [Pp. 206. § (1) bekezdés]. Az alperes ezért tévesen vonta le a fenti bizonyítékokból azt a következtetést, hogy a kármegosztásban megjelölt összeg 50%-áért tehető felelőssé a mezőgazdasági károk tekintetében.
A felülvizsgálati kérelem alappal sérelmezte a 2001. évre, illetve az ezt követően megállapított éves járadék összegét, mivel a jogerős ítélet e tárgyban meghozott rendelkezése nyilvánvalóan téves számításon alapulóan, a kármegosztás arányát figyelmen kívül hagyva határozott a 2001. évtől járó 106 875 forint járadékról. A kármegosztásról fent kifejtetteket alapul véve a felperest 2001-től az említett összeg 70%-a, azaz 74 813 forint éves járadék illeti meg (a jogerős ítélet a 2000. évre járó járadék összegét mint lejárt követelést helytálló számítással állapította meg).
A kamat esedékességének időpontjára (1996. január 1-je) figyelemmel a megyei bíróság a kamat mértékéről helytállóan rendelkezett, a felülvizsgálati kérelem e kérdésben nem alapos (Mt. 159. §, 2001. évi LXXXVIII. törvény 2. §).
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletének a 476 437 forint után járó kamat mértékéről és a perköltség viseléséről szóló rendelkezését helybenhagyta, a 2001. évtől a felperesnek minden év november 30-áig esedékesen járó járadékra vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezte, kötelezte az alperest, hogy 2001. évtől kezdődően, minden év november 30-áig esedékesen fizessen meg a felperesnek évi 74 813 (hetvennégyezer-nyolcszáztizenhárom) forint járadékot, az ezt meghaladó állattartással összefüggő kereseti kérelmet elutasító, az alperest 21 000 forint állam által előlegezett költség és 63 180 forint együttes illetékben marasztaló rendelkezését nem érintette. (Legf. Bír. Mfv. I. 10.244/2002/3. sz.).
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.