adozona.hu
EH 2002.681
EH 2002.681
A munkáltató elévülési időn belül érvényesítheti az átalánytérítés megfizetésére irányuló igényét a munkavállaló jogellenes munkaviszony megszüntetése következményeként [Mt. 11. §, 101. § (1), (4) bek., 173. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes munkáltató keresetében 130 nap felmondási idő figyelembevételével 376 658 forint kártérítés és kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest, mert álláspontja szerint jogellenesen szüntette meg a felperesnél fennállt munkaviszonyát.
A munkaügyi bíróság ítéletével a kereset szerint marasztalta az alperest.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint az alperes 2000. április 11-én kérte írásban a munkaviszonya közös megegyezéssel való megszüntetését, amihez a felperes nem járult h...
EH 2002.681 A munkáltató elévülési időn belül érvényesítheti az átalánytérítés megfizetésére irányuló igényét a munkavállaló jogellenes munkaviszony megszüntetése következményeként [Mt. 11. §, 101. § (1), (4) bek., 173. §].
A felperes munkáltató keresetében 130 nap felmondási idő figyelembevételével 376 658 forint kártérítés és kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest, mert álláspontja szerint jogellenesen szüntette meg a felperesnél fennállt munkaviszonyát.A munkaügyi bíróság ítéletével a kereset szerint marasztalta az alperest.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint az alperes 2000. április 11-én kérte írásban a munkaviszonya közös megegyezéssel való megszüntetését, amihez a felperes nem járult hozzá. Ezt követően az alperes 2000. május 2-ától a munkahelyén nem jelent meg, munkát nem végzett, a munkaviszonyát jogellenesen megszüntette, ezért a felperes követelése megalapozott. A munkaügyi bíróság nem fogadta el az alperes érvelését arról, hogy a 2000. április 11-ei jognyilatkozata rendkívüli felmondásnak minősült. Alaptalannak minősítette azt az alperesi előadást is, hogy valójában a munkáltató eljárása volt jogellenes, mert az alperes munkából való távolmaradása után a felperesnek kellett volna a munkaviszonyt rendes, vagy rendkívüli felmondással megszüntetni.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság osztotta a munkaügyi bíróság álláspontját a kereset megalapozottságáról, és az alperes 2000. április 11-ei jognyilatkozata tartalma, valamint az ezt követő magatartása megítéléséről. A fellebbezésben kifejtettek kapcsán rámutatott, hogy a felperes az Mt. 101. §-ában meghatározott kártérítési igényét az elévülési időn belül érvényesíthette.
A alperes felülvizsgálati kérelmében a Pp. 206. § (1) bekezdésébe és a Pp. 221. § (1) bekezdésébe ütköző törvénysértés miatt támadta a jogerős ítéletet, mivel álláspontja szerint nem értékelték a bíróságok, hogy a munkáltatónak a közös megegyezésre vonatkozó elutasító álláspontja közlésekor nyomban jelezte, hogy rendkívüli felmondással él. Tévesnek tartotta a felperes kártérítési igénye érvényesítési határidejére vonatkozó ítéleti álláspontot, mert az Mt. 202. § b) pontja szerint az adott esetben, mivel az igény munkaviszony megszüntetéséhez kapcsolódott, 30 napon belül lett volna helye keresetindításnak. Azzal is érvelt, hogy a felperes munkáltató jogellenes magatartásának a következménye, hogy a rendkívüli felmondását szóban közölte. A felperesnek együttműködési kötelezettségéből következően ugyanis figyelmeztetnie kellett volna őt a jognyilatkozata írásban való előterjesztésére.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A per adataiból aggálytalanul megállapítható, hogy az alperes munkavállaló 2000. április 11-én a munkaviszonya közös megegyezéssel való megszüntetéséhez kérte a felperes hozzájárulását. A kérelemben családi körülményeire, a munkáltató "bizonytalan jövőjére" hivatkozott. A felperes - a kérelemre 2000. április 17-én történt rájegyzéséből megállapíthatóan - "igényt tartott a felmondási idő ledolgozására".
A felülvizsgálati kérelemben kifejtettekkel ellentétben az alperes 2000. április 11-ei kérelme nyilvánvalóan nem minősült sem rendes, sem rendkívüli felmondásának. Továbbá nem merült fel semmilyen adat arra, hogy az alperes a kérelme elutasítása esetére szóban rendkívüli felmondást közölt, erre vonatkozóan bizonyítási indítványa nem volt.
A perben nem volt vitás, hogy az alperes 2000. május 2-ától a munkavégzéssel felhagyott, a felperes munkáltató többszöri írásbeli felhívása ellenére munkavégzésre nem jelent meg. A felperes 2000. május 9-én és 18-án kelt levelében figyelmeztette az alperest az igazolatlan távolmaradása jogkövetkezményeire, így egyebek között az Mt. 101. § (1) bekezdésében szabályozottakra. A munkáltató a munkaviszonyt megszüntető jognyilatkozatot nem tett a per adataiból megállapíthatóan.
Az alperes a 2000. május 8-án kelt, a felperes igazgatójának megküldött aláírás nélküli nyilatkozatában a 2000. április 11-ei kérelmét rendkívüli felmondásként minősítve azzal indokolta, hogy a jelenleginél a családi körülményeire is tekintettel lényegesen kedvezőbb anyagi feltételek mellett kapott állást, és a munkaviszonya megszüntetéséhez a munkáltató a hozzájárulást nem tagadhatja meg. Az alperes a nyilatkozatában kitért az Mt. 101. § (1) bekezdésében szabályozott kötelezettségére ("Kétségtelen, hogy az Mt. 101. §-a szerinti eljárásnak van helye, .... tudomásul veszem, hogy amennyiben a kilépésem az üzem működését megzavarta, kártérítési felelősséggel tartoznék.").
Mindezekre tekintettel megalapozott a másodfokú bíróság következtetése, mely szerint az alperes a munkaviszonya jogellenes megszüntetése miatt az Mt. 101. § (1) bekezdése alapján köteles megfizetni a munkáltató részére a reá irányadó felmondási időre járó átlagkeresetnek megfelelő összeget. A felülvizsgálati kérelem ezzel ellentétes érvelése téves. A kérelemben előadottak a munkaviszony megszüntetése körülményeiről nem cáfolják azt a megállapítást, hogy az alperes a munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, mivel a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó jogszabályokat nem tartotta be, (a felek között a munkaviszony közös megegyezésére vonatkozó megállapodás nem jött létre, az alperes az Mt. 89. §-ában és a 96. § (1) bekezdésében meghatározott törvényi követelményeknek megfelelő rendes, illetve rendkívüli felmondással nem élt). Az alperes továbbá a magatartása jogkövetkezményével számolt.
A kereset elkésettségére vonatkozó felülvizsgálati érvelés is téves. Helytállóan fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy a felperes az Mt. 101. § (1) bekezdésén alapuló igényét a (4) bekezdésben foglaltak szerint a 173. § szabályai alapján az elévülési időn belül közvetlenül bíróság előtt érvényesíthette. Az Mt. 202. §-ban szabályozott 30 napos határidő a munkáltató egyes sérelmezett intézkedései ellen, a munkavállaló által benyújtott kereset tekintetében irányadó, a munkáltató munkaviszonnyal kapcsolatos igénye érvényesítésére [Mt. 199. § (2) bekezdés] ez a szabály nem alkalmazható.
A részletezettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - a kifejtett pontosított indokolással - hatályában fenntartotta [Pp. 275/A. § (1) bekezdés]. (Legf. Bír. Mfv. I. 11.160/2001/3. sz.)