adozona.hu
EH 2002.680
EH 2002.680
I. Ha a munkavállaló azt állítja, hogy a keresőképtelensége tartama alatt a munkaviszonya a határozott idő eltelte miatt nem szűnt meg, a bíróságtól kérheti annak megállapítását, hogy a munkaviszonya határozatlan időre jött létre. II. A munkáltatónál a nő munkavállalók feltételezett és tényleges távolléte miatt megvalósuló létszámhelyzet önmagában nem igazolja a nagyszámú határozott időre kötött munkaszerződést megalapozó munkáltatói törvényes érdeket, ez a joggyakorlás rendeltetésellenesnek minősül [Pp. 12
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a keresetében az Mt. 79. § alapján annak megállapítását kérte, hogy a munkaviszonya határozatlan időre jött létre, az alperes az Mt. 4. és 79. §-aiba ütközően alkalmazta határozott időre.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A tényállás szerint a felperes 1993. március 3-ától határozott idejű munkaviszonyban állt D. Z.-né gyermekgondozási segélyről való visszatéréséig; 1994. augusztus 15-étől Cs.-né K. E. hasonló okból való visszatéréséig létesített határozott...
EH 2002.680 I. Ha a munkavállaló azt állítja, hogy a keresőképtelensége tartama alatt a munkaviszonya a határozott idő eltelte miatt nem szűnt meg, a bíróságtól kérheti annak megállapítását, hogy a munkaviszonya határozatlan időre jött létre.
II. A munkáltatónál a nő munkavállalók feltételezett és tényleges távolléte miatt megvalósuló létszámhelyzet önmagában nem igazolja a nagyszámú határozott időre kötött munkaszerződést megalapozó munkáltatói törvényes érdeket, ez a joggyakorlás rendeltetésellenesnek minősül [Pp. 123. §, Mt. 4. §].
A felperes a keresetében az Mt. 79. § alapján annak megállapítását kérte, hogy a munkaviszonya határozatlan időre jött létre, az alperes az Mt. 4. és 79. §-aiba ütközően alkalmazta határozott időre.A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A tényállás szerint a felperes 1993. március 3-ától határozott idejű munkaviszonyban állt D. Z.-né gyermekgondozási segélyről való visszatéréséig; 1994. augusztus 15-étől Cs.-né K. E. hasonló okból való visszatéréséig létesített határozott idejű munkaviszonyt, amely nevezett 1995. június 22-étől történt munkába állására tekintettel 1995. június 21-én megszűnt.
A felperes 1995. június 22-étől 1997. július 31-éig terhességi-gyermekágyi segélyt, gyed-et és gyes-t vett igénybe.
1997. augusztus 1-jétől a felperes október 31-éig tartó határozott idejű munkaviszonyt létesített az alperessel, a felek a szerződést 1997. október 9-én 1998. február 28-áig terjedő időre módosítottak, ilyen módosítás történt 1998. február 23-án 1998. június 30-áig terjedően, 1998. június 22-én 1998. december 31-éig terjedően, 1998. december 7-én 1999. június 30-áig terjedően, 1999. június 16-án 1999. december 31-éig tartó időre, 1999. december 17-én a 2000. június 30-áig terjedő időre, majd 2000. június 29-én a 2000. december 31-éig tartó időre nézve.
A tényállást értékelve a munkaügyi bíróság megállapította, hogy az Mt. 79. § (2) bekezdés és a Legfelsőbb Bíróság MK 6. számú állásfoglalása szerint a határozott idejű munkaviszonyok időtartama az öt évet nem haladta meg, mivel ezek tartamába az 1997. augusztus 1-je előtti idők nem számíthatók be; 1997. augusztus 1-jétől 2000. december 31-éig pedig a munkaviszony időtartama az öt évet nem haladta meg.
A munkaügyi bíróság abból kiindulva, hogy a felperes az alperes által készített kimutatás szerint 1997. augusztus 1-jétől 1998-ban és 1999-ben is Cs.-né K. E.-t, 2000-ben pedig F.-né V. I.-t helyettesítette, arra következtetett, hogy a gyermekkel összefüggő okok miatt távollévő személyek helyettesítésére az alperes jogszerűen kötött határozott idejű munkaszerződéseket a felperessel, az eljárása ezért nem ütközött az Mt. 4. §-ába.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta [Pp. 253. § (2) bekezdés, 254. § (3) bekezdés]. Kiemelte, hogy a helyettesítések tartama naptárszerűen meghatározott; a laboratóriumban foglalkoztatott nő munkavállalók távolléteire tekintettel a helyettesítés az alperes törvényes érdekei miatt pedig indokolt volt.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy a munkaviszonyokba be kell számítani a felperes gyermeke születése (1995. április 1-je) előtti időket is, mivel ezt a társadalombiztosítási, illetve anyasági ellátások igénybevétele - más munkáltatóval történt munkaviszony létesítés hiánya mellett - nem zárja ki. Álláspontja szerint az alperes az Mt. 4. §-ába ütközően járt el, mivel 1997-től kezdődően nem közölte, hogy helyettesítés céljából létesített vele határozott idejű munkaviszonyokat. Az alperesnek az volt a célja, hogy a felperest megillető juttatások és járandóságok megfizetése alól mentesüljön. Ezért a felperes a másodfokú határozat "megváltoztatását" és a keresetének helytadó döntés meghozatalát kérte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult - egyebek mellett - arra hivatkozással, hogy a helyettesítést a törvény nem tekinti a munkaszerződés nélkülözhetetlen tartalmi elemének.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
I.
A felperes, aki 2000. december 28-ától 2001. május 9-éig keresőképtelenként betegállományban volt, a 2001. január 26-án benyújtott keresetében a Pp. 123. § szerint kérhette annak megállapítását, hogy az alperessel határozatlan idejű munkaviszonya áll fenn.
1995. június 13-án az alperes a jogszabálynak megfelelő tájékoztatást adott a felperes részére, amikor a helyettesített személy munkába állása miatt állapította meg a felperes helyettesítés céljából létesített munkaviszonya megszűnését. Az alperes jognyilatkozata ellen a felperes jogvitát nem kezdeményezett, továbbá 1997. augusztus 1-jén, e naptól kezdődően kötött új munkaszerződést az alperessel. Mindezekre tekintettel a jogerős ítéletben helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az 1997. augusztus 1-je előtti időtartam a határozott idejű munkaviszony törvény szerinti felső időhatára szempontjából nem vehető figyelembe [Mt. 202. §, 79. § (2) bekezdés].
II.
Az iratok alapján a Legfelsőbb Bíróság a tényállást kiegészíti azzal, hogy az alperes nem vitatta a felperesnek azt az előadását, amely szerint az alkalmanként 6-6 hónapra szóló munkaszerződést hét alkalommal úgy kötötték meg, hogy a munkahelyi közvetlen felettes a felperest távollétében értesítette az új munkaszerződésre szóló ajánlatról ("munkaszerződés hosszabbításról"), amelyet a felperes aláírt. A munkaszerződések - ideértve az 1997. augusztus 1-jén megkötöttet is - nem utaltak helyettesítésre. A felperes tudta, hogy a laboratóriumból "többen" gyes-en, illetve gyed-en vannak. Végül a Legfelsőbb Bíróság a tényállást azzal is kiegészíti, hogy az alperes 1995. január 31-e óta csak határozott időre kötött munkaszerződéssel foglalkoztat laboránsokat.
A felek között 1997. augusztus 1-jén laboráns munkakörre jött létre a munkaviszony, a munkakör tekintetében a szerződést nem módosították, ezért az alperesnek az a hivatkozása, hogy a felperest "helyettesként" alkalmazta, megalapozatlan. A helyettesítés tényére, szükségességére a felek a munkaszerződésben nem utaltak, továbbá a helyettesítés mindig egy a munkáltatónál jogviszonyban lévő konkrétan meghatározott személy (munkavállaló) távolléte miatt történik. A kifejezetten helyettes munkakörre alkalmazott személy kivételével tehát nem felel meg a helyettesítésnek, ha a munkáltató arra a vélelemre alapítva alkalmaz határozott időre egy vagy több munkavállalót, hogy a jövőben esetleg egyes személyek nem fognak majd munkát végezni, ezáltal a helyettesítés szükséges lesz (MD II/67.).
Az adott esetben a hét esetben megvalósult határozott idejű munkaszerződések egyikének megkötésekor sem tárgyaltak a felek az alperes helyettesítésre irányuló törvényes érdekéről, erre az alperes a perben nem is hivatkozott. Az a körülmény, hogy a felperes tudta, hogy különböző okokból időszakonként a munkatársai távol vannak, szintén nem bizonyítja, hogy a felek az alperes említett törvényes érdeke miatt kötöttek határozott idejű munkaszerződést.
Az alperes saját előadása szerint 1995. január 31-e óta "műszakos" laboráns munkavállalóval - tehát valamennyivel, általában 11 fővel - csak határozott idejű munkaszerződéseket kötött; kizárólag a nappali műszakban foglalkoztatottak (öt fő) álltak határozatlan idejű munkaviszonyban. E tényekből a logika szabályai szerint arra lehet következtetni, hogy az alperesnek a nappali műszakon kívüli műszakokban is szüksége volt laboráns munkakörű munkavállalókra, ez a gazdasági érdek - folyamatossága miatt - egyéb körülmények nélkül nem igazolja kizárólag határozott idejű munkaviszonyok létesítését (BH 1999/524.).
Az alperesnek a nő munkavállalóknak a feltételezett és tényleges (terhességgel, szüléssel, a gyermek gondozásával összefüggő) távolléte miatt megvalósult fluktuációra vonatkozó előadása nem tekinthető - a már kifejtettek figyelembevételével sem - a határozott időre a felperessel hétszer kötött határozott idejű munkaviszonyt alátámasztó törvényes érdekének.
A másodfokú bíróság mindezeket a körülményeket helytelenül mérlegelte, az Mt. 4. §-ával kapcsolatos következtetése téves, ezért a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az alperes a határozott idejű munkaviszony létesítésére vonatkozó jogát rendeltetésellenesen gyakorolta; a felperes munkaviszonyát határozatlan idejűnek kell tekinteni.
A kifejtettek miatt a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, megállapította, hogy a felperesnek az alperesnél 1997. augusztus 1-jén létesített munkaviszonya határozatlan idejű. (Legf. Bír. Mfv. I. 11.103/2001/3. sz.)