adozona.hu
BH 2002.6.243
BH 2002.6.243
I. A munkaszerződéstől eltérő munkahelyen történő - nem átmeneti jellegű - munkavégzés egyoldalú elrendelése jogszabályba ütközik. Az egyoldalúan módosított munkaszerződés alapján a munkavállalót nem terheli munkavégzési kötelezettség, ezért a kötelezettség teljesítésének elmaradása miatt a munkáltató nem szüntetheti meg rendkívüli felmondással a munkavállaló munkaviszonyát [Mt. 82. § (1) bek., 105. §]. II. Változó munkahelyre szóló alkalmazás esetén ezt a feltételt kell a munkaszerződésben rögzíteni, és ne
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a keresetében a munkáltató rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását és az Mt. 100. §-ában foglalt anyagi jogkövetkezmények alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság az ítéletével elutasította a felperes keresetét.
Az ítélet tényállása szerint a felperes 1968-tól adminisztrátor munkakörben, 1995-től kezdődően pedig bolti eladóként állt az alperes alkalmazásában. Az Áruház ruházati osztályának megszűnése folytán az alperes az 1999. november 1-jén kelt intézkedésével a f...
A munkaügyi bíróság az ítéletével elutasította a felperes keresetét.
Az ítélet tényállása szerint a felperes 1968-tól adminisztrátor munkakörben, 1995-től kezdődően pedig bolti eladóként állt az alperes alkalmazásában. Az Áruház ruházati osztályának megszűnése folytán az alperes az 1999. november 1-jén kelt intézkedésével a felperest november 8-ától az élelmiszerosztályra irányította át. Ezt a felperes nem fogadta el, 1999. november 9-én kérelemmel fordult az alperes elnökéhez a munkaviszonya munkáltatói rendes felmondással való megszüntetése végett. Az alperes 1999. november 16-án írásban felhívta a felperest az új munkahelyén a munka felvételére. A felperes ennek nem tett eleget, 1999. november 8-ától a munkahelyén nem jelent meg, munkát nem végzett. Az alperes az Mt. 103. §-ában foglalt kötelezettség megszegésére hivatkozással a felperes munkaviszonyát 1999. november 23-án rendkívüli felmondással megszüntette.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a sérelmesnek tartott átirányítás miatt a felperes egyeztethetett volna az alperessel, azonban az a munkavégzés megtagadására nem jogosította fel. Ezért a felperes szándékos kötelezettségszegése miatt a munkáltatói intézkedést nem találta jogellenesnek.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság a részítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta: az alperes rendkívüli felmondását hatálytalanította, az elmaradt munkabér és egyéb járandóságok tárgyában pedig az iratokat a munkaügyi bíróságnak megküldte.
A másodfokú bíróság a tényállásból levont jogi következtetést tévesnek találta. Megállapította, hogy a felperes munkaszerződésének utolsó módosítása a felperes munkavégzési helyéül 1996. január 2-ától kezdődően kifejezetten az áruház ruházati osztályát, nem az áruházat jelölte meg. Ez nem tekinthető változó munkahelynek. Kifejtette, hogy az Mt. 13. §-ának (3) bekezdése alapján a munkaszerződésben a felek kedvezőbb feltételben állapodtak meg, mint a kollektív szerződés rendelkezése, amely az áruházi eladói munkakört a változó munkahelyek közé sorolta. Mindezek alapján a megyei bíróság arra következtetett, hogy a felek megállapodása hiányában az átirányítás egyoldalú munkaszerződés-módosítást jelentett, ezért a felperest ezen intézkedést követően nem terhelte munkavégzési kötelezettség. Ennélfogva az Mt. 96. §-a (1) bekezdésében előírt feltételek hiányában a rendkívüli felmondás jogellenességét állapította meg.
Az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint téves az a jogi következtetés, hogy a felperes munkakörét érintő munkaszerződés-módosításban a munkahely konkretizálásával a felperest kivonták a kollektív szerződés hatálya alól, amely az adott munkakört változó munkahelyűnek minősítette. Azzal érvelt, hogy az Mt. 76. §-ának (3) bekezdése értelmében a munkavégzés helyét mindenképpen meg kellett határozni, a munkaszerződés e nélkül érvénytelen lett volna. Az Mt. 76. §-ába, 103. §-ába és a 96. § (1) bekezdésének a) pontjába ütköző törvénysértést panaszolt.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős részítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy az 1992. január 2-án, 1993. december 31-én, 1995. január 2-án és 1996. január 1-jén kelt munkaszerződés-módosítások, amelyekben a felperes munkaköre adminisztrátor, bolti eladó, majd eladó pénztáros munkakörbe való áthelyezésről rendelkeztek, a felperes munkahelyére vonatkozó megállapodást is tartalmaztak: azt minden esetben az Áruház ruházati részlegében határozták meg. A felperes a munkáltató perbeli intézkedéséig mindvégig az így meghatározott munkahelyeken dolgozott.
Az előbbiekkel kiegészített, irányadó tényállás alapján megalapozott az a jogerős ítéleti következtetés, hogy a felek megállapodásukkal a munkaszerződésben a kollektív szerződéstől eltértek, a felperest az alperes nem változó munkahelyre alkalmazta. Ezt az ítéleti megállapítást a felülvizsgálati kérelem az Mt. 76. §-ának (3) bekezdésére hivatkozva téves jogértelmezéssel támadta. Változó munkahelyre szóló alkalmazás esetén ugyanis ezt kell a munkaszerződésben rögzíteni, nem a konkrét munkavégzés helyét, amelyet a munkáltató egyoldalú intézkedéssel kijelölhet.
Az alperes a perben a munkaszerződés rendelkezésével és az annak megfelelő, változatlan munkahelyen történt folyamatos foglalkoztatással szemben nem bizonyította, hogy a felperes alkalmazása változó munkahelyre szólt. Ez adott esetben a kollektív szerződés szabályából nem következett a felek eltérő - a munkavállalóra kedvezőbb - megállapodása folytán.
A munkaszerződéstől eltérő munkahelyen való - nem átmeneti jellegű (Mt. 105. §) - munkavégzés egyoldalú elrendelése a jogszabályba ütközött [Mt. 82. § (1) bekezdés]. Az egyoldalúan módosított munkaszerződés alapján a felperest munkavégzési kötelezettség nem terhelte. Ezért e kötelezettségszegésre az alperes a rendkívüli felmondást nem alapíthatta.
A másodfokú bíróság ítéletében csak az Mt. 100. §-ára alapított kereseti kérelem jogalapja felől döntött, ezért határozata közbenső ítéletnek minősül [Pp. 213. § (3) bekezdés].
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot közbenső ítéletnek tekintette, és azt a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta azzal, hogy a perköltségre és illetékre vonatkozó rendelkezéseit mellőzte.
(Legf. Bír. Mfv.I.10.781/2000. sz.)