adozona.hu
Az Kjt. 69-75. §-aihoz
Az Kjt. 69-75. §-aihoz
Kiválasztott időállapot:
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében 1999. július 6. napjától havi 20 650 forint elmaradt illetmény folyósítására kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy 1999. április 13-án az alperes az illetményét 64 200 forintban, a címpótlékát (csoportvezetői pótlékát) 20 650 forintban, az illetmény kiegészítését pedig 3200 forintban állapította meg, július 6-án azonban az illetményemelést úgy hajtotta végre, hogy a korábbi illetménypótlékát 12 350 forintra csökkentette és a különbséggel az illetményét megemelte. A...
Az Kjt. 69-75. §-aihoz
BH 2001/399. A közalkalmazott illetménypótlékra jogosult, ha a foglalkoztatására a munkaideje legalább felében a jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatok között kerül sor. Az egészségi ártalom a munkakör ellátásából eredő, azzal együtt járó tényleges károsító hatás. A károsító hatás lehetősége a pótlék megállapítása szempontjából nem elegendő, az egészségi ártalom meglétét objektív tények alapján kell megállapítani. A munkaköröket az egészségi ártalom szempontjából nem általában, hanem az adott feltételeket figyelembe véve kell vizsgálni [Kjt. 72. § (1) bek. a) pont].
BH 2002/33. Ha a közalkalmazott kinevezéssel intézetvezető-helyettesi tevékenység ellátására kapott megbízást, a vezetői pótlék megfizetése iránt indult jogvita keretein kívül esik annak vizsgálata, hogy a munkáltató a megbízásnak megfelelően foglalkoztatta-e, és a megbízás időtartama alatt ellátott-e és milyen körben vezetőhelyettesi feladatokat [Mt. 11. § (1) és (2) bek., Kjt. 70. § (1) bek., 1993. évi LXXIX. tv. 17. § (1) bek. a) pont, 18. § (1) bek., 20. § (1) bek. a) pont, 54. § (1) bek., 55. § (1) bek. a) pont, 138/1992. (X. 8.) Korm. r. 5. § (1) bek.].
1022. A munkamegosztás szempontjából elkülönült szervezeti egység vezető beosztásúnak minősülő közalkalmazottja részére vezetői pótlék jár (Kjt. 69. §).
A felperes keresetében 1999. július 6. napjától havi 20 650 forint elmaradt illetmény folyósítására kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy 1999. április 13-án az alperes az illetményét 64 200 forintban, a címpótlékát (csoportvezetői pótlékát) 20 650 forintban, az illetmény kiegészítését pedig 3200 forintban állapította meg, július 6-án azonban az illetményemelést úgy hajtotta végre, hogy a korábbi illetménypótlékát 12 350 forintra csökkentette és a különbséggel az illetményét megemelte. A per során a keresetét kiterjesztette és a "G" fizetési osztály 13. fizetési fokozatba történő besorolás helyett a "H" fizetési osztályba való besorolását és az ezzel járó illetmény-különbözet megfizetését is kérte. Arra hivatkozott, hogy elvégezte a Testnevelési Egyetem Mentálhigiénés Szakát, amely egyetemi végzettségnek minősül, ezért a "H" fizetési osztályba való besorolás megilleti.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy a felperes vezetői pótlékát 1999. július 1. napjától 13 500 forintban állapítsa meg és folyósítsa, valamint fizesse meg az elmaradt, illetve a kifizetés napjáig járó pótlék késedelmi kamatát.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes által vezetett családsegítő szolgálat elkülönült egység, amelynek következtében a felperes vezetőnek minősül és vezetői pótlékra jogosult. A pótlék mértékét a jogszabály és az alperes kollektív szerződése egyaránt a pótlékalap 100%-ában határozta meg, az pedig a perbeli időszakban 13 500 forint volt, ezért a felperes a 12 350 forint és a 13 500 forint közötti különbözetre alanyi jogosultságot szerzett.
A Kjt. 61. §-ának (1) bekezdés h) pontja szerint a "H" fizetési osztályba az egyetemi végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevélhez kötött munkakör tartozik. A felperes a mentálhigiénés szakképzettséget igazoló oklevelét főiskolai szintű alapképzési szakon szerezte meg, ezért nincs egyetemi végzettsége és a "H" fizetési osztályba nem sorolható be.
Az ítélet ellen a felperes részéről előterjesztett fellebbezés folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a megfellebbezett részét helybenhagyta. A megyei bíróság a fellebbezésre tekintettel kiemelte, hogy a 113/1992. (VII. 14.) Korm. rendelet melléklete szerinti szervezeti egységek, részlegek vezetői az egyéb vezetői pótlékalap 100%-ának megfelelő vezetői pótlékban részesülhetnek. A pótlékalap összegét az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, ugyanis nincs jelentősége annak, hogy a jogszabály és a kollektív szerződés ez irányú rendelkezése ellenére az alperes korábban a felperes vezetői pótlékát ennél magasabb összegben határozta meg és folyósította.
Végül rámutatott arra, hogy a közalkalmazottak által betölthető egyes munkakörök közalkalmazotti osztályba sorolásáról szóló 18/1992. (VII. 14.) NM rendelet 1. számú melléklete értelmében a megfelelő végzettséggel rendelkező mentálhigiénés szakember megnevezésű munkakört betöltő közalkalmazott sorolható be a "H" fizetési osztályba, a felperes viszont a kinevezése értelmében nem ilyen megnevezésű munkakört tölt be, bár kétségkívül mentálhigiénés feladatokat is ellát.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes annak az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedő hatályon kívül helyezését és a kereseti kérelmének teljes egészében helyt adó döntés meghozatalát kérte. Álláspontja szerint a vezetői pótlékának csökkenésével kapcsolatos döntés meghozatala során az eljárt bíróságok megsértették az Mt. 82. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakat, mely szerint a kollektív szerződés a kinevezést a közalkalmazott hátrányára nem módosíthatja. A besorolással kapcsolatban pedig a bíróság megsértette a 2/1997. (I. 30.) NM számú rendelet 1. számú mellékletében foglaltakat, miszerint a mentálhigiénés szakembert a "H" fizetési osztályba kell sorolni. A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 64. §-ában írtak szerint a családsegítő szolgáltatás feladata a települési önkormányzat működési területén élő szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, krízishelyzetbe került családok életvezetési képességének megőrzése.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A periratok között található a képviselő-testület 1992. október 22. napján megtartott ülésének jegyzőkönyve, amely szerint a képviselő-testület határozatában a felperesnek a Családsegítő Központ vezetésére adott megbízását 1992. december 31. napjával visszavonja, ugyanakkor az illetményét változatlanul hagyta. A családsegítő szolgálatnak a szociális intézmény szervezetében foglalt helyére figyelemmel az eljárt bíróságok helytállóan jutottak arra az álláspontra, hogy a felperes a munkamegosztás szempontjából elkülönült szervezeti egység vezető beosztásúnak minősülő közalkalmazottja, akinek a számára vezetői pótlék jár [113/1992. (VII. 14.) Korm. rendelet 3. §-a]. A pótlék mértékét ugyanezen rendelet a pótlékalap 100%-ának megfelelő összegben állapította meg és az 1990. évben hatályos kollektív szerződés is így rendelkezett. A pótlékalap 1998. február 1-jétől 13 500 forint volt. A Kjt. 71. §-ának (1) bekezdése meghatározza, hogy kiket illet meg a címpótlék, a felperes esetében azonban ezek a feltételek nem álltak fenn. Ugyanezen § (4) bekezdése ugyanakkor kimondja, hogy amennyiben a közalkalmazott vezetői pótlékra is jogosult, részére a vezetői pótlék jár.
A Legfelsőbb Bíróság megjegyzi, hogy a közalkalmazott illetményének megállapítása során a felek közös megegyezésének tárgyát az illetmény mértéke képezheti [Kjt. 21. § (3) bekezdés], a közalkalmazottat megillető pótlékok (Kjt. 69. §) azonban nem. Az valóban igaz, hogy a jogszabály által megállapított határokon belül a pótlék mértékét mérlegelési jogkörében a munkáltató állapíthatja meg és ez esetben a megállapított pótlék mértékét később egyoldalúan nem csökkentheti. Jelen esetben azonban a vezetői beosztásnak megfelelő jogállású közalkalmazott számára megállapítható pótlék mértékének felső határa a pótlékalap 100%-a, ezért helytálló az az álláspont, hogy az ezt meghaladó összeget a felperes az alperes egyoldalú intézkedésére és ezáltal a kinevezés egyoldalú módosítására hivatkozással nem kérheti.
A felülvizsgálati kérelem tévesen hivatkozik arra, hogy a mentálhigiénés szakembert a 2/1997. (I. 30.) NM számú rendelet 1. számú mellékletében foglaltak alapján a "H" fizetési osztályba kellene sorolni. A besorolásnál ugyanis az erre irányuló kérelem időpontjában, vagyis az 1997. február 1-jén hatályos Kjt. 61. §-ának (1) bekezdés h) pontjában foglaltakból kell kiindulni, miszerint a "H" fizetési osztályba az egyetemi végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevélhez kötött munkakör, vagy a főiskolai végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevélhez kötött munkakör és ehhez az oklevélhez kapcsolódó tudományos fokozat volt szükséges. A felperes a csatolt okiratok szerint egyetemi végzettséggel nem rendelkezett, ezért a "H" fizetési osztályba történő besorolását az eljárt bíróságok jogszabálysértés nélkül utasították el.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet törvénysértés hiányában a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10 749/2000.)
1023. A kollektív szerződés, illetve a munkáltató állapítja meg azokat a munkaköröket, ahol a jogszabályban szereplő egészségkárosító tényezők fennállnak. Kollektív szerződéses rendelkezés hiányában is megállapítható az illetménypótlékra való jogosultság, ha az adott munkakör a jogszabályi feltételeknek megfelel (Kjt. 72. §).
Az alperes pszichiátriai osztályán tálaló munkakörben dolgozó felperesek az egészségkárosító kockázat között végzett munkára tekintettel illetmény pótlék megítélését kérték.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg felpereseknek személyenként külön-külön 94 400 forintot, míg a felperesek ezt meghaladó keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a perben beszerzett szakértői vélemény alapján megállapítható volt, hogy a pszichiátriai osztályon akár a zárt, akár a nyitott, rehabilitációs osztályon végzett munkatevékenység a betegek kiszámíthatatlan magatartása miatt az állandó veszély tudatában történik, amely jelentős pszichés terhelést okoz. A felperesek fokozott pszichés terhelése munkaidejük egészére kiterjedően fennáll, foglalkoztatásuk egészségkárosító kockázat mellett történik. Erre tekintettel a bíróság a Kjt. 72. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján 1997. december 31-éig megállapította a pótlékra való jogosultságot, és kötelezte az alperest az ezen időszakra járó pótlék megtérítésére. Ezt azzal indokolta, hogy ebben az időszakban a törvény még nemcsak a jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatok esetén tette lehetővé a pótlék folyósítását.
Az 1998. január 1. napjától hatályos rendelkezés szerint a közalkalmazott illetménypótlékra azonban akkor jogosult, ha foglalkoztatására munkaideje legalább felében jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatok között kerül sor. A pótlékra jogosító munkaköröket a kollektív szerződés, ennek hiányában a munkáltató állapítja meg [Kjt. 72. § (1) bekezdés a) pont, (2) bekezdése]. Miután a felperesek tálalós munkakörben folytatott munkavégzése nem felel meg a 26/1996. (VIII. 28.) NM rendelet mellékletében foglalt feltételeknek, a bíróság megállapította, hogy felperesek 1998. január 1-jétől az illetménypótlékra nem jogosultak.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helyes indokaira tekintettel helybenhagyta. Hangsúlyozta, hogy a 26/1996. (VIII. 28.) NM rendelet melléklete a veszélyforrások ismert valamennyi fajtáját (a sugárveszély kivételével) átfogja, ezek alapulvételével kell a munkáltatónak a pótlékra jogosító munkaköröket meghatározni. A bíróságnak nincs mérlegelési lehetősége az egészségkárosító tényezők megítélésében, mert erre nézve a felhívott jogszabály rendelkezése az irányadó.
A felperesek felülvizsgálati kérelmükben a jogerős ítélet megváltoztatását, és a keresetüknek helyt adó határozat hozatalát kértek. Arra hivatkoztak, hogy a pótlékra való jogosultságot a konkrét munkavégzési körülmények alapozzák meg, és a szakértői vélemény szerint alkalmazásuk egészségkárosító kockázat mellett történik. Sérelmezték, hogy a bíróság helytelenül értelmezte a Kjt. 72. § (1) és (2) bekezdését akként, hogy 1998. január 1-je után csupán a 26/1996. (VIII. 28.) NM rendeletben meghatározott egészségkárosító tényezők között betöltött munkakörök esetében adható illetménypótlék. A felülvizsgálati kérelem szerint ennek ellentmond egyrészt az, hogy az 1998. január 1-je előtti időszakra a bíróság a pótlék iránti kereset alaposságát megállapította, másrészt a Kjt. 72. § (2) bekezdése szerint a pótlékra jogosító munkaköröket a kollektív szerződés illetve ennek hiányában a munkáltató köteles meghatározni.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperesek a felülvizsgálati kérelmükben a Kjt. 72. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján 1998., illetve 2000. évtől igényelt illetménypótlék iránti kereset elutasítását támadták.
A Kjt. - 1998. január 1-jétől hatályos - 72. §-a (1) bekezdésének a) pontja a jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatok között történő munkavégzés esetén jogosítja a közalkalmazottat illetménypótlékra. Az egyes egészségkárosító kockázatokat meghatározó jogszabály, a 26/1996. (VIII. 28.) NM rendelet - perbeli időben hatályos - melléklete a szakértői véleményben szereplő fokozott pszichés terhelést egészségkárosító tényezőként nem tartalmazza.
Ebből következően helyesen állapította meg a munkaügyi bíróság, hogy a felperesek nem végzik munkájukat a jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatok között, ezért nem jogosultak az igényelt illetménypótlékra.
A Kjt. 72. §-ának (2) bekezdésére hivatkozó felülvizsgálati érvelés az előbbi következtetés helytálló voltát nem érinti. A törvény e rendelkezéséből ugyanis - amely szerint a pótlékra jogosító munkaköröket a kollektív szerződés, ennek hiányában a munkáltató állapítja meg - csupán az következik, hogy a kollektív szerződés, illetve a munkáltató állapítja meg az általa folytatott tevékenység körében azokat a munkaköröket, ahol a jogszabályban szereplő egészségkárosító tényezők fennállnak, és így erre tekintettel illetménypótlék jár. Arra helyesen hivatkozott a felülvizsgálati kérelem, hogy az előbbi kollektív szerződéses rendelkezés hiányában is megállapítható az illetménypótlékra való jogosultság, ha az adott munkakör a jogszabályi feltételeknek megfelel. Az adott esetben azonban éppen a jogszabályi feltétele (a jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázat) hiányzott a Kjt. 72. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján igényelt illetménypótlékra való jogosultságnak.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság jogszabálysértés hiányában a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10 269/2002.)
1024. A veszélyességi illetménypótlékra való jogosultsághoz szükséges a munkakör ellátásából eredő egészségkárosító kockázat valószínűsége (Kjt. 72. §).
Az alperesnél közalkalmazotti jogviszonyban álló felperesek keresetükben veszélyességi pótlék megfizetésére kérték kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy a felperesek keresete nagyobb részt megalapozott, és az alperest kötelezte felperesek javára különböző összegű veszélyességi pótlék és annak kamata megfizetésére.
A munkaügyi bíróság által megállapított ítéleti tényállás szerint a felperesek munkavégzésének helye a Gyermek és Ifjúsági Fogászat volt, ahol a felperesek fogorvosi, illetve asszisztensi munkakörben dolgozott. A felperesek keresetükben különböző időpontoktól - legkorábban 1996. június 16. napjától - kezdődően a közalkalmazotti jogviszonyuk fennállásáig, illetve a jelenleg is közalkalmazottként dolgozó felperesek a jövőre nézve is kérték az alperes veszélyességi pótlék megfizetésére kötelezését, mivel munkájukat egészséget károsító kockázatok között végzik. Arra hivatkoztak, hogy ezen kockázatok a nyállal, vérrel terjedő különböző vírusok, a nehézfémek által okozott allergia, a fertőtlenítőszerek és különböző vegyszerek használatából erednek; továbbá az egyéni védőeszközöket tartósan használniuk kell, amely számukra fokozott megterhelést jelent. Keresetüket a Kjt. 72. §-a alapján terjesztették elő. Hivatkoztak arra is, hogy 1998 májusában igényelték már írásban az alperestől a veszélyességi pótlék három évre visszamenő megfizetését, amely igényt az alperes elutasított.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes kollektív szerződése a felperesek munkakörét nem minősíti pótlékra jogosító munkakörnek, azonban ez nem előfeltétele a veszélyességi pótlékra való jogosultság megállapításának. A bíróság munkavédelmi igazságügyi szakértőt, továbbá szájsebész igazságügyi orvosszakértőt rendelt ki.
A munkaügyi bíróság a munkavédelmi szakértő szakvéleménye alapján megállapította, hogy a felperesek foglalkoztatására munkaidejük legalább felében a jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatok között kerül sor, a felperesek munkavégzése a Kjt. 72. § (1) bekezdés a) pontjában szabályozott feltételeknek megfelel. Ezt azzal indokolta, hogy bár a fertőzés bekövetkezésének ténye előre nem állapítható meg, és az alperes a fertőzés megelőzéséhez szükséges egyéni védőfelszerelést a munkavédelmi szabályzatnak megfelelően biztosítja, a védőeszközök használatával sem zárható ki azonban a sérülés, illetve a fertőzés veszélye esetleges anyaghiba, illetve a kezelt személy magatartásából adódóan. A védőeszközök használata a bíróság szerint a felperesek számára fokozott megterhelést jelent. A bíróság ezt a megállapítását a munkavédelmi szakértői véleményre alapította, mert álláspontja szerint ez a kérdés munkavédelmi és nem orvosszakértői kérdés. Az igazságügyi orvosszakértői véleményt, miszerint a védőeszközök fokozott megterhelést az egyéneknek nem jelentenek, nem vette figyelembe, az OMFI hasonló véleményével egyezően.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes a kereset elutasítása érdekében nyújtott be fellebbezést, míg a felperesek csatlakozó fellebbezéssel éltek a javukra megállapított veszélyességi pótlék 100%-os mértékű pótlék alap szerinti felemelése érdekében.
A megyei bíróság ítélettel az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az alperes marasztalásának összegét a felperesek keresetfelemelésének, illetve csatlakozó fellebbezésének megfelelően felemelte, míg az ítéletet egyebekben helybenhagyta.
A másodfokú bíróság egyetértett a jogalap tekintetében az elsőfokú bíróság álláspontjával, amely szerint a Kjt. 72. §-ának rendelkezése alapján a felperesek illetménypótlékra jogosultak voltak. Az ítéleti indokolás szerint az elsőfokú bíróság a munkavédelmi szakértő véleménye alapján helyesen állapította meg, hogy a felperesek foglalkoztatására munkaidejük legalább felében a jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatok között került sor, és az egyéni védőeszközök állandó vagy tartós használata a felperesek számára fokozott megterhelést jelent. Egyetértett azzal is, hogy nem speciális orvosszakértői kérdés a fenti tények megállapítása, ezért a másodfokú bíróság orvosszakértői vélemény beszerzését mellőzte.
A másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy a Kjt. 75. § (1) bekezdése alapján a szakminiszter a Kjt. 69-74. §-ának rendelkezésein túl ágazati, szakmai sajátosságokra tekintettel további illetménypótlékokat is megállapíthat, azonban a felperesek keresetüket tartalma szerint a Kjt. 72. §-ára alapították.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperesek keresetét elutasító határozat hozatalát kérte. Sérelmezte, hogy a Kjt. 72. § (1) bekezdése szerinti jogosultsági feltételeket a bíróság munkavédelmi szakértői vélemény alapján állapította meg, holott ez a szakértő magát laikusnak tekintette annak megállapítására, hogy egy kezelés átlagosan mennyi ideig tart. Ezért annak tisztázására, hogy a közalkalmazott legalább munkaideje felében egészségkárosító kockázatok között dolgozik-e, szükséges lett volna igazságügyi orvosszakértő kirendelésre. Az elsőfokú eljárásban beszerzett dr. P. M. igazságügyi orvosszakértő szakvéleményére hivatkozott, miszerint köztudomású, hogy a gyermek-iskolafogorvosi ellátás kevesebb időt vesz igénybe, mint a felnőtt betegek esetében. Sérelmesnek tartotta, hogy az orvosszakértői véleményt a bíróság figyelmen kívül hagyta. Részletesen foglalkozott a Kjt. 75. §-a és az annak végrehajtására kiadott kormányrendelet szerinti pótlékkal, amely csak a szakellátás intézeteiben dolgozó közalkalmazottakat illeti meg.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályban tartását és az alperes perköltségben marasztalását kérték, hangsúlyozva, hogy igényüket a Kjt. 72. §-ára hivatkozva érvényesítették.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
Az eljárt bíróságok a felperesek keresetét annak megfelelően a Kjt. 72. §-a szerint bírálták el.
A Kjt. 72. §-a alapján járó illetménypótlékra való jogosultság feltétele a munkakör ellátásából eredő egészségkárosító kockázat, a károsító hatás bekövetkeztésének a valószínűsége. A károsító hatás meglétét objektív tények alapján kell megállapítani. A munkaköröket az egészségi ártalom szempontjából a tényleges munkavégzési körülményeket figyelembe véve kell vizsgálni, nem abból kiindulva, hogy estleges baleset, meghibásodás esetén milyen károsító hatás következhet be. Az egészségkárosító kockázat fennállásának megállapítása olyan szakkérdés, amit csak szakértői bizonyítás alapján lehet eldönteni.
A jelen perben a bíróság a tényállás megállapítását munkavédelmi szakértő véleményére alapította.
A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény értelmében a munkabiztonsági és a munkaügyi felügyelőségek hatósági jogkörébe a munkavédelemnek egy meghatározott területe, a munkabiztonság állami felügyelete tartozik. A felperesek egészségi kockázat címén támasztottak igényt veszélyességi pótlékra, az erre jogosító körülmények vizsgálata azonban nem munkabiztonsági, hanem foglalkozás-egészségügyi kérdés. Ezt a tényleges munkavégzési körülményekre - így különösen a felhasznált anyagok, technológiák, az alkalmazott védelem és a munkavégzés tartamára - tekintettel kell vizsgálni. A munkaügyi bíróság a perben nem mindezekre nézve kérte a Fodor József Országos Közegészségügyi Központ Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézete véleményét, ezért az a per eldöntéséhez szükséges tények megállapításához elégséges bizonyítékul nem szolgál.
A felülvizsgálati kérelem a munkavédelmi szakértői véleményre alapított tényállást mindezekre tekintettel alappal támadta. A kifejtettek szerint megalapozatlan elsőfokú ítéletet a másodfokú bíróság jogszabálysértően hagyta helyben. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet - a munkaügyi bíróság ítélete keresetnek helyt adó rendelkezéseire is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárásban a foglalkozás-egészségügyi kérdésben állásfoglalásra jogosult szakintézményt kell megkeresni (OMFI). A szakvéleménynek ki kell térnie arra, hogy az egyes felperesek milyen egészségkárosító kockázatok között és a munkaidejük milyen hányadában végzik a munkaköri feladataikat; az egyéni védőeszközök használata, annak időtartamát is figyelembe véve, jelent-e számukra fokozott megterhelést. Csak az erre vonatkozó aggálytalan szakvélemény alapján megállapított tényállásból lehet megalapozottan következtetni arra, hogy az igényelt pótlékra való jogosultság feltételei fennállnak-e. (Mfv. II. 10 122/2002.)
1025. A munkahelyi pótlék nem alapbérjellegű, ezért a közalkalmazott jubileumi jutalmának megállapításánál nem vehető figyelembe [Kjt. 75. § (1) bek., 78. §, 85. § (7) bek.].
A felperes határozott időre szóló kinevezés alapján csecsemő és gyermekápoló munkakörben dolgozott az alperesnél 2000. február 1-je és 2000. december 31-e között.
A felperes a keresetében a közalkalmazotti jogviszonya jogellenes megszüntetésének megállapítását, és az alperes kötelezését kérte az eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatására, nem vagyoni kártérítés, valamint különböző jogcímű járandóságai - köztük jubileumi jutalom-különbözet címén 21 900 forint és késedelmi kamata - megfizetésére.
A munkaügyi bíróság az ítéletében az alperest - többek között - 21 900 forint jubileumi jutalom-különbözet és ennek késedelmi kamata megfizetésére kötelezte.
Az erre vonatkozó indokolás szerint az alperes 2000 novemberében 77 800 forintot fizetett ki a felperes részére jubileumi jutalom címén. A 2000. április 20-án kelt kinevezés szerint azonban az illetménye - illetménypótlékkal együtt - összesen 49 850 forint volt, így kéthavi illetmény címén 92 700 forint illette volna meg, ezért az alperes a különbözet megfizetésére köteles.
Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezett. Az alperes a fellebbezésében a 21 900 forint jubileumi jutalom-különbözetre vonatkozó igény elutasítását, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
A megyei bíróság a felek fellebbezését nem találta alaposnak és az ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében helybenhagyta.
A jubileumi jutalom-különbözetre vonatkozóan a Kjt. 85. § (7) bekezdés i) pontjában foglaltakra, az Mt. 142. §-ára, valamint az MK 83. számú állásfoglalásában foglaltakra hivatkozott, amelyek összevetéséből arra a következtetett, hogy a jubileumi jutalomként járó havi illetménybe az alapbér jellegű pótlékot be kell számítani. A felperes kinevezési okirata állandó jellegű illetményrészként 10 950 forint munkahelyi pótlékot tartalmaz. A munkahelyi pótlék alapbér-jellegű pótlék, ennek megfelelően az illetmény része, ezért a jubileumi jutalom kifizetésénél ezt az összeget is figyelembe kell venni.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben a jubileumi jutalom-különbözet megfizetésére vonatkozó kötelezését sérelmezte. Álláspontja szerint a munkahelyi pótlék nem része az illetménynek, annak alapbér-jellegéről jogszabály nem rendelkezik, ez a Kjt. 85. § (7) bekezdés i) pontjából sem következik.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Kjt. 85. §-ának (7) bekezdés i) pontja szerint eltérő rendelkezés hiányában, ahol jogszabály személyi alapbért említ, azon illetményt is érteni kell.
E rendelkezés értelmében a közalkalmazott illetménye a munkavállaló személyi alapbérének felel meg. A közalkalmazott a fizetési fokozata alapján járó illetményen felül részesülhet illetmény-kiegészítésben, illetménypótlékban, stb. (Kjt. 67., 69. §).
A felperes a vita tárgyát képező munkahelyi pótlékban a Kjt. 75. § (1) bekezdése, illetve a perbeli időben hatályos 113/1992. (VII. 14.) Korm. rendelet 18. §-a alapján részesült. E jogszabályok az illetménypótlék "alapbér jellegéről" nem rendelkeznek, tehát nem minősítik ekként. A jogerős ítéletben kifejtett ettől eltérő álláspont téves jogértelmezésen alapul.
A Kjt. 78. § (2) bekezdés a) pontja szerint a jubileumi jutalom 25 év közalkalmazotti jogviszony esetén a közalkalmazott kéthavi illetményének megfelelő összeg. A perben nem volt vitás, hogy a felperes besorolása és fizetési fokozata szerinti illetménye a jubileumi jutalom kifizetésének időpontjában 38 900 forint volt, ezért 25 éves jubileumi jutalom címén 77 800 forint illette meg a felperest. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében megalapozottan hivatkozott arra, hogy a felperes jubileumi jutalom-különbözet címén további összegre nem volt jogosult.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet a vitatott részében - amelyben az alperes jubileumi jutalom-különbözet megfizetésére kötelezését helybenhagyta - hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperesnek a jubileumi jutalom-különbözetre vonatkozó igényét elutasította. Egyebekben a másodfokú bíróság ítéletét nem érintette. (Mfv. II. 10 287/2004.)
1026. Az egészségkárosító kockázat fennállása olyan szakkérdés, amelynek elbírálásához foglalkozás-egészségügyi szakkérdésben állásfoglalásra jogosult szakértő (szakintézmény) szakvéleménye szükséges (Kjt. 72. §).
A felperes keresetében 2001. március 15-étől havi 17 000 forint illetménypótlék megfizetésére kérte kötelezni az alperest arra hivatkozva, hogy munkaideje nagyobb részében egészségkárosító kockázatok között dolgozott.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és az alperes javára perköltség megfizetésére kötelezte.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 2001. március 15-e óta áll az alperes alkalmazásában segédápolóként. A munkahelye a Gy. K. általános gyermekosztályán volt, ahol 2004. év végéig hematológiai, onkológiai, neurológiai és kardiológiai betegségben szenvedőket kezeltek, és ennek során közös kezelő- és mellékhelyiségeket használtak. 2004. év vége felé az onkológiai részleg kivált és önálló osztályként elkülönülten helyezték el.
A felperes, mint segédápoló csak nappalos műszakban dolgozhatott, többnyire a kardiológiai és neurológiai betegek ellátásában vett részt. Alkalmanként segített az onkológiai részlegen dolgozó kollégáknak is, ahol citosztatikummal kezelt betegek feküdtek. E gyógyszerrel segédápoló nem dolgozhatott, ilyen anyaggal a felperes munkaköri feladatainak végzése során kizárólag a testváladékok edényeinek ürítése, az ágynemű cseréje, illetve gyermekek tisztába tétele során kerülhetett kapcsolatba, az alperes ezekhez a műveletekhez a szükséges védőfelszerelést biztosította. A citosztatikummal való kezelésekre általában hétfőtől péntekig került sor, a gyógyszertárból készen, gumidugóval lezárt üvegben érkezett a gyógyszer az osztályra, felhasználásáig a kezelőben tárolták. Infúzión keresztül történő beadása néhány perc időt vett igénybe, és helyes alkalmazása során az anyag nem kerülhetett a levegőbe. Ritkán előfordult, hogy ilyen kezelések hétvégén is voltak, ekkor az orvos a kezelőben keverte össze a gyógyszert, amely csupán néhány másodpercig tartott.
A felperes saját előadása szerint a citosztatikumok bekötésével, mint fő veszélyforrással egy műszakban a szakápolók kb. 10 percig foglalkoztak. Állította azonban, hogy a citosztatikumos edények a közös kezelőben álltak, emellett a betegek szervezetéből a bőrön át is párologhat citosztatikum, ezért a folyosón közlekedő gyerekek maguk is veszélyforrást jelentettek a dolgozók számára, ezt az állítását azonban a tanúk nem igazolták.
A bíróság igazságügyi munkavédelmi szakértőt rendelt ki. A szakértő véleménye szerint, ha a felperes állandóan csak a hematológián dolgozott volna, a kockázatos munkaműveletek akkor sem haladták volna meg a napi munkaidejének 20-25 százalékát. Vegyes beosztás mellett addig, amíg egyáltalán a hematológiai részlegre is beosztásra került, munkaidejének 10-15 százalékát sem érte el a felperes olyan jellegű munkája, ami során egészségkárosító kockázat jelentkezhetett. Megállapította, hogy a munkavállalók védőeszközt kaptak, a védőeszközök használata csak a munkaidő kb. 30 százalékában volt szükséges, és ez nem jelentett fokozott megterhelést a dolgozóknak. A felperes általános pszichikai terheléséről akként nyilatkozott, hogy az nem minősül jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatnak.
A bíróság annak ellenére, hogy a munkáltató a felperes munkakörét nem minősítette pótlékra alapot adónak, érdemben vizsgálta a felperes pótlékra való jogosultságát, és arra következtetett, hogy sem a Kjt. 72. § (1) bekezdés a) pontja, sem a b) pontja alapján nem jogosult kockázati pótlékra, hiszen csak a munkaideje kis százalékában végzett munkát egészségkárosító kockázatok között, egyéni védőeszközt sem kellett tartósan viselnie, és azok használata sem jelentett a számára fokozott megterhelést.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított ítéleti tényállást döntése alapjául elfogadta, és azt a felperes fellebbezésében foglaltakra tekintettel kiegészítette a szakértői vélemény alapján azzal, hogy az osztályon a citosztatikumok jelenléte egészségkárosító kockázatot jelentett. Minthogy azonban a felperes munkaköréből adódóan nem érintkezhetett és bizonyítottan nem is érintkezett ezzel a készítménnyel, önmagában a munkavégzési helyén való jelenlét kockázati tényezőként nem értékelhető. A készítmény a légtérben bizonyítottan folyamatosan nem volt jelen, a citosztatikummal kezelt betegek jelenléte, továbbá a készítményt tartalmazó lezárt üvegek kezelőben történő tárolása nem jelentett kockázati tényezőt. Az anyag a kezelő légterébe csak helytelenül végzett légtelenítés esetén kerülhetett igen kis mennyiségben és ritkán, hétvégén, amikor az orvos a kezelőben készítette az infúziót. Ezt, mint kockázati tényezőt a szakértő ténylegesen értékelte a szakértői véleményében. A felperes által vitatott százalékos meghatározás tekintetében a szakvéleményt elfogadta a másodfokú bíróság, ennek alapján nem teljesültek az illetménypótlékra való jogosultság jogszabályi feltételei.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Arra hivatkozott, hogy az eljáró bíróságok nem állapították meg, hol végezte a munkáját, gyermekosztály "egyik részlegeként" jelölték meg a munkavégzése helyét, ezen az osztályon nem lehetett elkülönített részlegekről beszélni. Minthogy a szakvélemény szerint a citosztatikumok jelenléte egészségkárosító kockázatot jelent, tévesnek tartotta a pótlék feltételeinek hiányára levont ítéleti következtetést. Sérelmezte, hogy kérelmére nem rendeltek ki új szakértőt. Álláspontja szerint a bíróságok tévedtek, amikor a citosztatikum közvetlen érintését értékelték kockázati tényezőnek. A Pp. 272. § (1) bekezdésében előírt határidő lejártát követően benyújtott beadványában a felperes tárgyalás megtartását kérte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte, mert álláspontja szerint az alapos, világos és egyértelmű szakértői vélemény alapján helytállóan jutott mindkét bíróság arra a következtetésre, hogy az illetménypótlékra való jogosultság Kjt. 72. § (1) bekezdésében foglalt feltételei nem állnak fenn.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
A Kjt. 72. §-a alapján járó illetménypótlékra való jogosultság feltétele a munkakör ellátásából eredő egészségkárosító kockázat, a károsító hatás bekövetkeztésének a valószínűsége. A károsító hatást objektív tények alapján kell megállapítani. A munkakört az egészségkárosító kockázat szempontjából a tényleges munkavégzési körülményeket figyelembe véve kell vizsgálni, nem abból kiindulva, hogy estleges baleset, meghibásodás esetén milyen károsító hatás következhet be. Az egészségkárosító kockázat fennállásának megállapítása olyan szakkérdés, amit csak szakértői bizonyítás alapján lehet eldönteni.
A jelen perben a bíróság a tényállás megállapítását munkavédelmi szakértő véleményére alapította.
A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény értelmében a munkabiztonsági és a munkaügyi felügyelőségek hatósági jogkörébe a munkavédelemnek egy meghatározott területe, a munkabiztonság állami felügyelete tartozik. A felperes egészségi kockázat címén támasztott igényt veszélyességi pótlékra, az erre jogosító körülmények vizsgálata azonban nem munkabiztonsági, hanem foglalkozás-egészségügyi kérdés. Ezt a tényleges munkavégzési körülményekre - így különösen a felhasznált anyagokra, technológiákra, az alkalmazott védelemre és a munkavégzés tartamára - tekintettel kell vizsgálni.
A felülvizsgálati kérelem a munkavédelmi szakértői véleményre alapított tényállást mindezekre tekintettel alappal támadta, az a per eldöntéséhez szükséges tények megállapításához elégséges bizonyítékul nem szolgál.
Az ilymódon megalapozatlan elsőfokú ítéletet a másodfokú bíróság jogszabálysértően hagyta helyben. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-a (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárásban a foglalkozás-egészségügyi kérdésben állásfoglalásra jogosult szakintézményt kell megkeresni (Országos Fodor József Közegészségügyi Központ Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet, OKK-OMFI). A szakvéleménynek ki kell térnie arra, hogy az egyes munkavégzési helyeken felperes milyen egészségkárosító kockázatok között és a munkaideje milyen hányadában végzi a munkaköri feladatait; az egyéni védőeszköz használata, annak időtartamát is figyelembe véve, jelent-e számára fokozott megterhelést. Csak az erre vonatkozó aggálytalan szakvélemény alapján megállapított tényállásból lehet megalapozottan következtetni arra, hogy az igényelt pótlékra való jogosultság feltételei fennállnak-e. (Mfv. II. 10 356/2006.)
1027. A közalkalmazott illetménypótlékra való jogosultságát az átlagos, tényleges munkavégzési körülmények figyelembevételével kell elbírálni, a kizárólag baleseti szituációban, a védőeszköz nem megfelelő használata mellett esetlegesen bekövetkező fertőzés az egészségkárosító kockázatok között történő munkavégzés megállapítását általában nem alapozza meg.
Ha a légtérben lévő szennyező anyag koncentrációja meghaladja a jogszabályban előírt határértéket, akkor minősül a munkavégzés egészségkárosító kockázat mellett való foglalkoztatásnak [Kjt. 72. § (1) bekezdés].
A felperesek módosított keresetükben 2001. október 1. napjáig visszamenően egy összegben elmaradt illetménypótlék, továbbá a jövőre nézve felperesenként meghatározott havi illetménypótlék megfizetésére kérték kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felpereseknek fejenként elmaradt munkabér címén 1 012 200 forintot és ezen összeg törvényes kamatát, továbbá 2006. 01. 01. napjától a jövőre nézve fizessen meg a felpereseknek fejenként a Kjt. 72. §-a szerinti illetménypótlék címén 19 600 forintot. Rendelkezett a perköltség és az illeték fizetéséről is.
Az ítéleti tényállás szerint az I. rendű felperes klinikai műtős szakasszisztens, a II. III., IV., V. és VI. rendű felperesek pedig aneszteziológus szakasszisztens munkakörben dolgoztak közalkalmazottként az alperes intézmény különböző szervezeti egységeiben.
A munkaügyi bíróság ítélete indokolásában megállapította, hogy valamennyi felperes munkakörében kémiai kockázati tényező az altatógázok, a fertőtlenítő, sterilizáló, konzerváló szerek levegőbe kerülése, valamint az elektrocoagulációs eszközök használata során fellépő füstképződés. Biológiai kockázati tényező a betegekkel történő közvetlen érintkezés, a fertőzött eszközökkel való kapcsolat, és a fertőző biológiai anyagokkal - vérrel, testváladékokkal és szöveti maradványokkal - történő kontamináció. Fizikai kóroki tényezőt jelent munkájuk során az ionizáló sugárzás a képerősítővel történő műtétek során.
Az alkalmazott, illetve képződő egészséget károsító anyagok tehát sokfélék, egészségi kockázatot jelentenek, és a felperesek műtőben töltött teljes ideje alatt hatnak. Az I. rendű felperes kivételével valamennyi felperes azonos mértékben van kitéve napi átlagban három-négy órát az ionizáló sugárzás hatásának, és azonos módon visel ólomkötényt napi átlagban 5-6 órát. Valamennyi felperes munkaidejének több mint 50%-át, minimum 80-90%-át tölti kockázati tényezőtől veszélyeztetett közegben.
A felperesek által ellátott munkaköröket sem az alperes kollektív szerződése, sem a munkáltató nem minősítette a Kjt. 72. §-a szerinti illetménypótlékra jogosító munkakörnek.
A munkaügyi bíróság alaposnak találta a felperesek keresetét a Kjt. 72. § (1) bekezdése alapján, mivel a felperesek munkavégzésére munkaidejük több mint felében egészségkárosító kockázatok között kerül sor. Az alperes álláspontjával szemben - miszerint nemcsak a kockázati tényezők fennállása, hanem azok mennyisége (pl. altatógáz koncentrációja) is döntő a jogosultság szempontjából - a bíróság úgy ítélte meg, hogy mivel a kockázat mértékéről a jogszabály nem szól, a mennyiségi tényező nem feltétele az illetménypótlék megállapításának.
Az ítélet a jogosultsági feltételek fennállását az Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézetet (OMFI) szakvéleményében, az ÁNTSZ Baranya Megyei és Pécsi Városi Intézetének ellenőrzési jegyzőkönyveiben és a beszerzett igazságügyi munkavédelmi szakértői véleményben foglaltakkal indokolta. Kitért arra is, hogy az alperesi műtőkben nem végeztek műszeres méréseken alapuló mennyiségi kockázatértékelést, ezért konkrétan nem volt meghatározható a felperesek altatógáz vegyi expozíciójának mértéke, és ennek függvényében a felperesek ezen egészségkárosító kockázatának szintje. A munkavédelmi szakértőt idézve kifejtette, hogy alperes álláspontjának elfogadása esetén, azaz az altatógázoknak csak a megengedett maximális koncentrációt meghaladó mértéke figyelembevétele mellett is megállapítható lenne, hogy a felperesek a munkaidő több mint 50%-át töltik az egyéb felsorolt egészségkárosító kockázatnak kitéve a műtőben. Az alperes által beszerelt légkondicionáló berendezések, illetve az elvégzett fejlesztések ellenére is marad bizonyos mennyiségű altatógáz a levegőben, ezért nem mellőzhető annak figyelembevétele. A bíróság a szakértői véleményeket aggálytalannak találta, azok egymással összhangban álltak, ellentmondást nem tartalmaztak, ezért azokat ítélkezése alapjául elfogadta.
Minthogy az alperes nem vitatta a felperesi számítások összegszerűségét, a bíróság a Kjt. 69. §-a figyelembevételével kötelezte az alperest az elévülési időre is tekintettel az elmaradt illetménypótlék megfizetésére, illetve a jövőre nézve az illetménypótlék fizetésére.
Az alperes fellebbezésében a felperesek keresetének elutasítását, míg a felperesek az elsőfokú ítélet perköltségre vonatkozó rendelkezése megváltoztatását, a perköltség összegének felemelését kérték.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta azzal a kiegészítéssel, hogy az alperes 2006. július 1-jétől a 19 600 forint illetménypótlékot havonta köteles megfizetni a felperesek részére személyenként, valamint a 231 216 forint állam által előlegezett költséget is köteles megfizetni.
A másodfokú bíróság helyesnek tartotta a munkaügyi bíróság által megállapított tényállást és az abból levont következtetést is. A beszerzett szakértői véleményekre hivatkozva hangsúlyozta, hogy az altatógáz egészségkárosító hatását teljesen kizárni nem lehet azokban a műtőkben, ahol a felperesek dolgoznak, még légelvezetés mellett is marad fenn altatógáz koncentráció. A tisztiorvosi szolgálat 2005. évi ellenőrzésekor megállapította, hogy a gázok aktív elszívása az alperesnél nem volt megoldott, az alperes nem is állította, hogy erre szolgáló berendezést később felszereltek volna a felperesek munkahelyén a műtőben. A műszeres méréseken alapuló mennyiségi kockázatértékelést az alperes mulasztotta el, ezért ennek hiányára kellő alappal nem hivatkozhat.
Elfogadta a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját, hogy a kockázati tényező szintjének az ismerete nem feltétele az illetménypótlékra jogosultságnak, az egészségkárosító kockázat meglétéhez elegendő a kockázati tényezőt bizonyítani. Ezek szerint a felperesek munkaidejük több mint felét kémiai kockázati tényezőknek kitéve a műtőben töltötték.
Alaptalannak találta az alperesnek a munkavédelmi szakértő vizsgálati módszerére vonatkozó kifogását. Az ítélet indokolása szerint a szakértői intézet a biológiai eredetű kockázatot a felperesek munkakörében még az egyéni védőeszközök használata mellett sem zárta ki, a fizikai egészségkárosító kockázat fennállását azonban a II-VI. rendű felperesek esetében nem valószínűsítette. Önmagában azonban a kémiai kockázati tényező léte már kimerítette a Kjt. 72. § (1) bekezdés a) pontja szerinti jogszabályi feltételt.
Pontatlan volt az elsőfokú ítélet rendelkező része, mert nem tartalmazta, hogy 2006. július l-jétől havonta köteles az alperes az illetménypótlékot a felperesek részére személyenként megfizetni, e körben a másodfokú bíróság kiegészítette az elsőfokú ítélet rendelkező részét.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet megváltoztatását és a felperesek keresetének elutasítását, másodlagosan szükség esetén a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte.
Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet megalapozatlan, további szakértői bizonyításnak kellett volna eldöntenie, hogy a felperesek esetében a megállapított kockázati tényezők munkaidejük több mint felében fennállnak-e, és felperesenként kellett volna vizsgálni a feltételek fennállását. Ezzel szemben a munkavédelmi szakértő hiányosan és pontatlanul terjesztette elő szakvéleményét, érdemi vizsgálat mellőzésével tett általános megállapításokat. A szakvélemény pontatlan, a szakértő csupán konzultációt folytatott az érintett klinikán, folyamatában a munkavégzést nem figyelte, helyszíni szemlét a műtőkben nem végzett. Az altatógázok és a röntgensugárzás tekintetében jelentősége van annak, hogy az adott munkahelyen a koncentráció mértéke mekkora, illetve, ténylegesen milyen mértékű sugárterhelésnek vannak kitéve a munkavállalók. Az altatógáz koncentráció, illetve ionizáló sugárzás mértékének ismerete hiányában nem lehet egészségkárosító kockázatról beszélni. Az OMFI vélemény is tartalmazza, hogy a jogszabályban meghatározott, megengedett koncentráció alatti munkavégzés egészséges emberben nem okoz egészségkárosodást, és az ÁNTSZ vizsgálatokra hivatkozás azt bizonyítja, hogy konkrét vizsgálatok elvégezhetők. Eseti döntésre hivatkozva kifejtette, hogy egyéni védőeszköz használata esetén annak használata időtartamát figyelembe véve lehet csak megállapítani, hogy az jelent-e a munkavállaló számára fokozott megterhelést, amely az igényelt pótlékra való jogosultságát megalapozza.
A felperesek ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályban tartását és az alperes perköltségben marasztalását kérték. Fenntartották álláspontjukat, hogy a kockázati tényező szintje, mértéke nem feltétele az illetménypótlékra való jogosultság megállapításának. Hangsúlyozták, hogy a kockázatértékelés, illetve mérés elmaradása az alperes mulasztása, ezért annak hiányára kellő alappal nem hivatkozhat. Vitatták a szakértői vélemény módszerét érintő alperesi kifogást, az azonos munkaköri leírásra, a munkahely, munkakörülmények, munkafázisok azonosságára hivatkoztak. A szakvélemény kiegészítését alperes nem kérte, nem terjesztett elő bizonyítási indítványt azonos kompetenciájú más szakértő kirendelésére. A felülvizsgálati kérelem a bírói mérlegelést támadja, jogszabálysértést nem nevesít. Nem világos, hogy milyen szakértői módszert lehet visszamenőlegesen alkalmazni, és az esetleges határértéken belüli mérés sem cáfolja a kockázat létét, mert a kockázati tényezők összeadódhatnak.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Kjt. 72. § (1) bekezdése alapján a közalkalmazott illetménypótlékra való jogosultságának feltétele, hogy
a) foglalkoztatására munkaideje legalább felében jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatok között kerül sor, vagy
b) a védelemhez szükséges egyéni védőeszköz állandó vagy tartós használata fokozott megterhelést jelent.
A megállapított - nem vitatott - tényállás szerint a felperesek
- biológiai kockázati tényezők (vér, testváladék útján terjedő vírusfertőzések kockázata),
- kémiai kockázati tényezők (altatógázok, fertőtlenítő, sterilizáló és konzerváló szerek levegőbe kerülése, elektrocoagulációs eszközök használata során fellépő füstképződés), valamint
- fizikai kóroki tényező (ionizáló sugárzás a képerősítővel történő műtétek során) alapján igényelték az illetménypótlék megfizetését.
1. A biológiai kockázati tényező tekintetében a Johan Béla Epidemológiai Központ szakvéleménye szerint a vér és testváladék útján terjedő vírusfertőzések (HBV, HCV, HIV) közül a HBV fertőzés kockázata teljes mértékben megszüntethető védőoltással, amely alkalmazási feltétel minden egészségügyi alkalmazott esetében. Mindhárom vírus esetén a fertőzés balesethez kötött (szúró, vágó, éles eszközzel történő baleset). A cseppfertőzéssel, légutakon terjedő vírusok, bakteriális kórokozók nem jelentenek biológiai kockázatot orr/szájmaszk alkalmazása esetén.
A perben arra adat nem merült fel, hogy a felperesek megfelelő egyéni védőeszközzel nem voltak ellátva, erre nem is hivatkoztak. Az ÁNTSZ ellenőrzések dokumentumai szerint megfelelő védőöltözettel, egyéni védőeszközzel ellátottak voltak a munkavállalók.
A kizárólag baleseti szituációkban, illetve a védőeszközök nem megfelelő használata estében bekövetkező esetleges fertőzések a kockázat fennállásának megállapítását általában nem alapozzák meg, mivel az egészségkárosító kockázat meglétét az átlagos, tényleges munkavégzési körülmények figyelembevételével kell vizsgálni.
Az igazságügyi munkavédelmi szakértő szakvéleményében a biológiai egészségkárosító kockázat meglétét az előbbi szakvéleménnyel ellentétesen állapította meg, indokai megjelölése nélkül.
A jogerős ítélet az előbbi ellentmondást nem vette figyelembe, a munkavédelmi szakértő véleménye alapján meglapozatlanul állapította meg a biológiai egészségkárosító kockázatok fennállását. Tévesen értelmezte a szakértői intézet szakvéleményét, amikor azt rögzítette, hogy az intézet a biológiai eredetű kockázatot felperesek munkakörében nem zárta ki egyéni védőeszköz használata mellett sem.
2. A kémiai kockázati tényezők tekintetében a munkaegészségügyi szakkérdésben illetékes OMFI szakvéleménye a 25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendeletre is hivatkozva - egyértelműen megállapítja, hogy a megengedett határértéket meghaladó levegőszennyeződés okozhat egészségkárosodást [A hivatkozott rendelet 3. § p) pontja szerint egészségkárosító kockázat: a munkahelyi légtérben lévő, szennyező anyag koncentrációja meghaladja a határértéket ...].
A szakvélemény utal arra is, hogy az ÁNTSZ megyei laboratóriumában adottak az altatógázok méréséhez szükséges feltételek, megbízható eredményeket szolgáltathatnak. Mivel az érintett műtőkben nem végeztek műszeres méréseken alapuló kockázatértékelést, konkrétan nem határozható meg felperesek altatógáz expozíciójának mértéke.
Az előbbiekkel ellentétes a munkavédelmi szakértő perbeli nyilatkozata, miszerint "mindegy a %-os mértéke a levegőben az altatógáz koncentrációnak, a jogszabály nem köti a veszélyes anyagok koncentrációjához a pótlékra való jogosultságot".
Az eljárt bíróságok ez utóbbi szakvéleménynek - a jogszabállyal ellentétes megállapítását - tévesen fogadták el, így jogszabálysértően indultak ki abból, hogy elégséges a kémiai kockázati tényező léte a jogszabályi feltétel megvalósulásához, a koncentráció szintjétől függetlenül az egészségkárosító kockázat megállapítható.
3. Az OMFI által az Országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézettől beszerzett szakvélemény szerint a röntgenberendezések környeztében kijelölt ún. "ellenőrzött területen", tényleges sugármenet alatt végzett munka ismerhető el egészségkárosító kockázat mellett végzett munkának. A műtők személyzetét tekintve tehát azok esetében, akik a röntgenkontroll alatt is a beteg környezetében tartózkodnak és csak arra az időre, amíg a röntgenberendezés sugárzást bocsát ki. A felperesek munkatükre ismeretében valószínűtlen, hogy a tényleges sugármeneti idő elérje a munkaidejük felét.
Az OMFI szakvéleménye szerint az ionizáló sugárzás veszélyének megelőzésére szolgáló egyéni védőeszköz, az ólombetétes védőkötény a női alkalmazottak számára tartós használat esetén fokozott megterhelést jelent. A rendelkezésre álló iratokból azonban nem volt megállapítható egyértelműen, hogy időszakosan ismétlődő, vagy folyamatos, tartós használatról van-e szó felperesek esetében.
Ezzel szemben a munkavédelmi szakértői vélemény azt rögzíti, hogy felperesek ionizáló sugárzásnak napi átlagban 3-4 órát vannak kitéve, az ólomkötényt pedig napi átlagban 5-6 órát viselik. Ezzel kapcsolatos adatként a szakvélemény lelet része csupán az ÁNTSZ 2002. november 7-i ellenőrzési jegyzőkönyvére utal, amely a traumatológiai műtőblokk tekintetében tartalmaz napi 3-4 órás ionizáló sugárzásban végzett munkát. A szakértő személyes meghallgatása során úgy nyilatkozatot, hogy az iratok alapján készítette a szakvéleményt és kiment minden klinikára, ahol elbeszélgetett a főnővérrel és 2-3 dolgozóval, egyetlen műtőben sem volt jelen, erre nem volt szükség.
A peres iratok ily módon nem tartalmaznak egyértelmű adatot arra nézve, hogy felperesek a számukra megterhelő egyéni védőeszközt (ólombetétes kötényt) állandóan vagy tartósan használják-e.
Etekintetben a munkavédelmi szakértőnek az a nyilatkozta is további tisztázást igénylő kérdést vet fel, miszerint a műtőkben forgó rendszerben dolgoznak, nincs olyan személy, aki csak egy műtőben dolgozik.
A munkavédelmi szakértői véleményt illetően a felülvizsgálati kérelem nem alaptalanul hiányolta, hogy a felperesek konkrét munkavégzési körülményeit illetően a szakvélemény nem tartalmaz adatot, csak általános megállapításokat tesz. A szakvélemény lelet-része etekintetben valóban hiányos.
Mindezek figyelembevételével megállapítható, hogy a munkaügyi bíróság a tényállást - téves jogi álláspontjából adódóan is - nem tisztázta kellően, ezért megalapozatlanul döntött, és a másodfokú bíróság jogszabálysértően hagyta helyben az elsőfokú határozatot.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet az elsőfokú ítéletre is kiterjedően a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárásban a kémiai kockázati tényezőt (altatógáz stb.) illetően a bizonyítás kiegészítéseként konkrét mérések alapján meg kell állapítani az egyes műtőkben a légtérben lévő szennyezőanyag koncentrációját, és ha ez meghaladja a jogszabályban előírt határértéket, akkor minősül a munkavégzés egészségkárosító kockázat mellett történt foglalkoztatásnak. Az említett méréseknél figyelembe kell venni, hogy a perbeli időben az adott műtőben volt-e elszívó berendezés, és ettől függően kell a méréseket e berendezés üzemelése mellett, illetve anélkül is elvégezni.
Ezen adatok ismeretében kell a felperesek konkrét munkavégzési helyén (meghatározott műtő) mért adatok alapján elbírálni, hogy ezen egészségkárosító kockázat mellett naponta mennyi ideig végeztek munkát.
Az ionizáló sugárzás okozta egészségkárosító kockázatra vonatkozóan is az egyes műtőkben külön-külön kell vizsgálni a sugármenet idejét (nyilvánvalóan ez eltérő pl. a traumatológiai műtőblokkban). Ugyancsak külön-külön kell vizsgálni az egyes műtőkben, hogy az alkalmazott képalkotó berendezés használatától függően az ólombetétes mellény viselése naponta állandóan vagy tartósan szükséges-e.
Ezen adatok birtokában lehet csak elbírálni, hogy az egyes műtőkben foglalkoztatott felperesek esetében akár a sugármenet ideje alapján [Kjt. 72. § (1) bekezdés a) pont] akár a megterhelést okozó védőeszköz (ólombetétes mellény) használata alapján [b) pont], az egészségkárosító kockázat fennállása megállapítható-e.
A biológiai egészségkárosító kockázat fennállása általában nem állapítható meg önmagában azon az alapon, hogy az egyéni védőeszköz (pl. gumikesztyű stb.) megsérülése, azaz baleseti szituáció esetén áll fenn a fertőzésveszély. Ezen általános megítéléstől eltérésre csak akkor van lehetőség, ha azt bizonyított speciális, konkrét körülmények meggyőzően, okszerűen indokolják, ez szakértői hatáskörbe tartozó szakkérdés. (Mfv. II. 10.359/2007.)