adozona.hu
A Kjt. 66-67. §-aihoz
A Kjt. 66-67. §-aihoz
Kiválasztott időállapot:
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1977 óta dolgozik az alperesnél, először főnővérként, majd a háziorvos mellett körzeti nővérként foglalkoztatták.
A háziorvos a praxist 1996. december 1-jétől privatizálta és azt bt. formájában működteti. A felperes a privatizálást követően is a háziorvos mellett maradt, az alperessel fennálló közalkalmazotti jogviszonyát azonban fenntartotta, a munkavégzés helye és feltételei egyébként változatlanok maradtak.
A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében 1996. decembe...
A Kjt. 66-67. §-aihoz
EH 2006.1544 A garantált illetmény összegét meghaladó, munkáltatói döntésen alapuló illetményrész a kinevezésben meghatározott illetmény része. Ebből következően a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész akkor csökkenthető vagy vonható meg, ha ez nem jár a kinevezés szerinti illetmény összegének csökkenésével [Kjt. 21. § (1) és (3) bek., 66. § (1) bek.; Mt. 82. § (1) bek.].
EH 2007.1646 A pedagógusok túlmunkadíja, távolléti díja megállapításánál illetményként a garantált illetmény és a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész együttes összegét kell figyelembe venni [Kjt. 66. § (1) bek., 138/1992. (X. 8.) Korm. r. 16. §].
BH 2007.64 Ha a közalkalmazott a törvényben szabályozott, különös feltételek alapján járó juttatásra a feltételek hiánya miatt nem jogosult, a jogszabálysértéssel megállapított juttatás a közalkalmazott hozzájárulása nélkül megvonható és az összilletmény csökkenthető [Kjt. 66. § (2) bek.].
1008. Ha a háziorvos mellett foglalkoztatott körzeti nővér e tevékenységét a praxis privatizálása után is továbbfolytatta az egészségügyi intézettel fennálló közalkalmazotti jogviszonya alapján, őt a Kjt. szerinti illetmény illeti meg, illetménykiegészítésre azonban csak külön megállapodás alapján jogosult [Kjt. 67. §].
A felperes 1977 óta dolgozik az alperesnél, először főnővérként, majd a háziorvos mellett körzeti nővérként foglalkoztatták.
A háziorvos a praxist 1996. december 1-jétől privatizálta és azt bt. formájában működteti. A felperes a privatizálást követően is a háziorvos mellett maradt, az alperessel fennálló közalkalmazotti jogviszonyát azonban fenntartotta, a munkavégzés helye és feltételei egyébként változatlanok maradtak.
A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében 1996. december 1-jétől havi 20 000 forint kártyapénz megfizetésére kérte kötelezni az alperest azzal az indokolással, hogy a kártyapénz korábban az illetményének részét képezte, azonban annak a folyósítását a privatizációt követően az alperes megszüntette.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. A megállapított tényállás szerint az alperes a háziorvosi szolgálat működtetéséért a feladat ellátásához szükséges finanszírozást az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP) kapja. A közalkalmazotti jogviszonyban álló háziorvosok és a mellettük dolgozó különböző munkakört ellátó közalkalmazottak részére - így a felperesnek is - 1996. december 1-jéig a költségek és kiadások után megmaradt összeg bizonyos részét szóbeli megállapodás alapján kártyapénzként felosztották és folyósították. A praxis privatizálásával a vállalkozóként működő háziorvos kapja meg az OEP-től a feladat ellátásához szükséges finanszírozást, amely magában foglalja a meghatározott számítási mód szerinti kártyapénzt is. A háziorvos a feladatra kapott összegből fedezi a kiadásait és a költségeit, az ezek levonása után fennmaradó összeggel ő rendelkezik. A felperes illetményét a kártyapénz miatt nem módosították, így az nem is vált az illetmény részévé, ezért annak további folyósítására a privatizációt követően nem jogosult.
Az ítélet ellen a felperes részéről előterjesztett fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság felperesnek a háziorvosnál történő foglalkoztatását az Mt. 106. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel tartalmában kirendelésnek minősítette, miután a felperes az alperes közalkalmazottja és a munkaviszonyból származó jogokat és kötelezettségeket vele szemben az alperes gyakorolja. Utalt arra, hogy a felperest megillető illetmény tekintetében a Kjt. 67. §-ában foglaltakat kell irányadónak tekinteni. E § (2) bekezdése szerint a kollektív szerződés határozza meg, hogy a munkáltató a gazdálkodás eredményének mely hányadát és milyen feltételek szerint fordítja az illetmény kiegészítésre. A (3) bekezdés szerint a munkáltató, ha az elért teljesítménytől függően térítésben részesül, annak meghatározott hányadát illetmény-kiegészítésre fordíthatja jogszabályban, vagy ennek hiányában a kollektív szerződésben foglaltak szerint. Ebben az esetben a közalkalmazottal külön megállapodásban kell meghatározni a részére járó illetmény-kiegészítés feltételeit és mértékét. A perben bizonyított, hogy nincs olyan jogszabály és az alperesnek nincs olyan kollektív szerződése, amely a kártyapénz megfizetésére kötelezné. Nem vitás, hogy 1996. december 1-jét megelőzően szóbeli megállapodás alapján az alperesnél felosztották a kártyapénzt. A privatizált praxist működtető háziorvos finanszírozását azonban ettől az időponttól nem az alperes kapja, tehát azzal az összeggel, bele értve a kártyapénzt is, nem rendelkezhet. Tekintettel arra, hogy a felperes a háziorvos részére végez munkát, rá a Kjt. 67. §-ának (3) bekezdése nem vonatkozik, így külön juttatásra, amely illetmény-kiegészítésnek felel meg, nem jogosult.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes annak megállapítását kérte, hogy az jogszabálysértő és a közalkalmazotti jogviszonyának folyamatos fennállása alatt a kártyapénz jogcímén követelt összeg folyamatosan megilleti. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a háziorvoshoz való kirendelését tévesen állapította meg, annak jogszabályi feltételei, így különösen a kirendelés ideiglenessége ugyanis nem állapítható meg. Hivatkozott arra, hogy az ítéleti döntés sérti az Mt. 142. §-ában és 143. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakat. A perbeli vitás időszakot megelőzően alperes a kártyapénzt a bérszámfejtésben munkabérként kezelte, annak járulék és adó-vonzatával együtt. Ehhez képest akár kirendeléssel, akár más formában történő egyoldalú intézkedéssel ennek az összegnek a megvonására a jogszabályok megsértése nélkül nincs lehetőség.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért a másodfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, hogy a felperes foglalkoztatása a háziorvos mellett a közalkalmazotti jogviszony megtartására figyelemmel, az Mt. 106. §-a szerinti kirendelésnek minősül még akkor is, ha a kirendelésről az alperes írásban nem rendelkezett. Ennek nem mond ellent, hogy a felperesnek a vállalkozó orvos melletti munkavégzése nem ideiglenes, a foglalkoztatás ilyen formájába ugyanis a felperes beleegyezett. Az alperes és a háziorvos közötti megállapodásból kitűnően az alperes a munkáltatói jog gyakorlását magának fenntartotta, a háziorvos a felperes munkavégzésével kapcsolatban csak szakmai felügyeletet és ellenőrzést gyakorol.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért a másodfokú bíróságnak a jogerős ítéletben kifejtett azzal az álláspontjával is, miszerint a felperest megillető illetmény tekintetében a Kjt. 67. §-ában foglaltak az irányadók. A perben nem volt vitás, hogy az alperes a felperes részére szóbeli megállapodás alapján kártyapénz címén különböző összegű illetményt fizetett, amely a Kjt. 67. §-ának (1) bekezdésében meghatározott illetmény-kiegészítésnek minősül. A háziorvosi praxis privatizálást követő időre a felperest megillető illetmény-kiegészítésre való jogosultság tekintetében a másodfokú bíróság helytállóan hivatkozott a Kjt. 67. §-ának (3) bekezdésében foglaltakra. Eszerint ugyanis a munkáltató, ha az elért teljesítménytől függően térítésben részesül, annak meghatározott hányadát illetmény-kiegészítésre fordíthatja, jogszabályban vagy ennek hiányában kollektív szerződésben foglaltak szerint. A közalkalmazottal külön megállapodásban kell meghatározni a részére járó illetmény-kiegészítés feltételeit és mértékét. 1996. december 1-jétől a háziorvosi szolgálat működtetéséhez és a feladat ellátásához szükséges finanszírozást az OEP a háziorvosnak nyújtja, és az alperes az elért teljesítménytől függő térítésben nem részesül. A megváltozott körülményekre tekintettel a kártyapénzből való juttatást és az illetmény-kiegészítés feltételeit és mértékét a feleknek megállapodásban kellett volna rendeznie, melynek során nem volt kizárt, hogy a háziorvos a kapott finanszírozásból az alperesi munkáltató részére a felperes meghatározott illetmény-kiegészítését átutalja. Ilyen megállapodásra azonban adat nem merült fel, ezért a felperes az illetmény-kiegészítésre 1996. december 1-jétől jogosultságot nem szerzett.
A kifejtettekre figyelemmel a másodfokú bíróság az ítéletét jogszabálysértés nélkül hozta meg, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10 884/2000.)
1009. Az illetménykiegészítés megvonásáról írásban kellett volna határoznia a munkáltatónak jogorvoslati kioktatással. Ennek hiányában az intézkedés jogszerűtlen volt (Kjt. 67. §).
A felperes orvos-írnokként állt közalkalmazotti jogviszonyban az alperesnél. Az alperes az 1999. február 2-án kelt intézkedésével írásbeli figyelmeztetésben részesítette a felperest munkaköri mulasztása miatt, és intézkedett az iránt, hogy a márciusban kifizetésre kerülő illetményéből 8000 forint illetménykiegészítést vonjanak le. Az alperes az 1999. május 17-én kelt felmentéssel megszüntette a felperes közalkalmazotti jogviszonyát.
A felperes a keresetében kérte a felmentés jogellenességének megállapítását, valamint a jogellenesen levont 8000 forint illetménykiegészítés és kamata megfizetését.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét teljes egészében elutasította.
Az ítélet ellen a felperes élt fellebbezéssel, amelyben a keresete szerinti döntés meghozatalát kérte.
A másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét az illetménykiegészítés tárgyában helybenhagyta, míg a felmentés tekintetében az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A másodfokú bíróság kiegészítette az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást azzal, hogy az alperes kollektív szerződése 37. §-a alapján az alperes a többletteljesítmény elismeréseként illetménykiegészítésben részesítette a felperest, melynek összegét 1997. május 1-jétől a visszavonásig havi 3000 forintban, majd 1998. március 1-jétől havi 2000 forintban, 1998. augusztus 1. napjától kezdődően havi 3000 forintban, összesen 8000 forintban állapította meg. Az osztályok, részlegek dolgozói részére kifizetésre kerülő illetménykiegészítések összegére a teljesítmény függvényében az osztály-, részlegvezetők tesznek javaslatot, amelynek esetleges megváltoztatási jogát az igazgatótanács fenntartotta. A kollektív szerződés szerint az illetménykiegészítést teljesen illetve részlegesen lehet megvonni. Kiegészítette a másodfokú bíróság a tényállást azzal, hogy az 1999. február 2-ai írásbeli figyelmeztetésre február 3-án rávezetették az illetménykiegészítés egyhavi megvonására vonatkozó javaslatot. A kiegészített tényállás alapján a másodfokú bíróság arra a megállapításra jutott, hogy az illetménykiegészítés tekintetében a felek között lényegében megállapodás jött létre, melynek része volt a Kollektív Szerződés hivatkozott rendelkezése is. Ekként az alperesnek lehetősége volt arra, hogy az illetménykiegészítést visszavonja külön eljárás lefolytatása nélkül. Az Mt. 6. § (1) bekezdése szerint a nyilatkozatokat alaki kötöttség nélkül lehet megtenni, s minthogy a kollektív szerződés nem tartalmazott előírást az illetménykiegészítés megvonásának módjáról, ezért azt írásba foglalás nélkül is megtehette az alperes. Megállapította azt is, hogy nem jogellenes az az eljárás, hogy az alperes az írásbeli figyelmeztetésben vonta meg a felperes illetménykiegészítését.
A jogerős részítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes az illetménykiegészítés kérdésében hozott jogerős döntés megváltoztatását és e körben a keresetének helyt adást kért. Arra hivatkozott, hogy munkáltató az illetménykiegészítés megvonásáról csak indokolt írásbeli határozattal rendelkezhetett volna, amelyben fel kellett volna hívni a figyelmét a jogorvoslat lehetőségére. Hivatkozott arra is, hogy a kollektív szerződés 37. §-a ellentétes az Mt. 161. § (1) bekezdésében foglaltakkal, amely szerint az illetményből való levonásnak csak jogszabály, végrehajtható határozat vagy a közalkalmazott hozzájárulása alapján van helye; ettől érvényesen eltérni nem lehet. Ezt a kógens szabályt az alperes kollektív szerződéses rendelkezése nem ronthatja le.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős részítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
A periratok alapján megállapítható, hogy az alperes elismerte, hogy az illetménykiegészítés megvonásáról felperest írásban nem tájékoztatta, erre csupán szóban került sor. A felperes állítása szerint csupán a márciusi illetményének átvételekor értesült az illetménykiegészítés levonásáról. Tény, hogy az illetménykiegészítés megvonásáról az alperes írásban nem értesítette a felperest. A periratokhoz csatolt írásbeli figyelmeztetés 1999. február 2-án kelt, annak átvételét a felperes aláírásával igazolta, az átvétel időpontját azonban nem tüntették fel. Az írásbeli figyelmeztetésre kézzel rávezették az egyhavi illetménykiegészítés megvonására vonatkozó javaslatot, ennek a dátuma 1999. február 3-a, tehát a figyelmeztetést követő időpont. Ez az egy nappal későbbi javaslat csupán belső intézkedésnek, házi feljegyzésnek tekinthető. Ekként tehát iratellenes a részítélet azon megállapítás, hogy az alperes az írásbeli figyelmeztetésben vonta meg a felperes illetménykiegészítését.
Az alperes kollektív szerződésének 37. §-a az illetménykiegészítés teljes vagy részleges megvonására vonatkozó eljárási szabályokat nem tartalmazza. A perbeli esetben az illetménykiegészítés részleges - egyhavi - megvonására került sor, amelyre a kollektív szerződés szerint akkor van mód, ha a dolgozó a kollektív szerződésben foglaltakat "felelősen megsérti (például munkaidő be nem tartása, leltárhiány, kártérítés stb.)". Ez a rendelkezése azt bizonyítja, hogy a megvonás tekintetében nem mérlegelési jogkörben jár el a munkáltató, ennek folytán csupán írásbeli intézkedéssel lehetett volna jogszerűen az illetménykiegészítést megvonni, a jogorvoslat lehetőségére is kioktatva a felperest. Minthogy ilyen intézkedést az alperes nem hozott, jogellenes volt az illetménykiegészítés levonása is.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős részítéletet e körben hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét e körben megváltoztatva kötelezte az alperest a felperes kereseti kérelmének megfelelően a jogellenesen levont 8000 forint és annak kamatai visszafizetésére. (Mfv. II. 10 340/2001.)
1010. A közalkalmazotti szabályzat nem lehet jogszabállyal ellentétes. Ha a jogszabály alapján a megyei város közgyűlése korlátozta a pénzmaradvány felhasználását, ezen fenntartói döntés az illetménykiegészítésre való jogosultság elbírálásával kapcsolatban a munkaügyi perben nem vizsgálható felül (Kjt. 67. §).
A felperesek önkormányzati költségvetési szerv közalkalmazottai voltak. Az intézmény önkormányzati döntés alapján 1995. március 8. napján megszűnt. A felperesek keresetükben az alperest, mint az intézmény fenntartóját illetménykiegészítés, késedelmi kamat és perköltség megfizetésére kérték kötelezni. Arra hivatkoztak, hogy a foglalkoztatónál hatályban volt közalkalmazotti szabályzat 38/b. pontjában foglalt felhatalmazás alapján a megszűnést megelőzően az intézmény vezetője úgy döntött, hogy illetménykiegészítésre fordítandó az intézmény mérleg szerinti 1994. évi pénzforgalmi eredményének a 40%-a. Az alperes közgyűlése határozatában az intézmény pénzmaradványának felhasználását azonban korlátozta és a felperesek a munkáltató döntésének megfelelően az illetménykiegészítést nem kapták meg.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Az ítélet indokolásában utalt a költségvetési szervek tervezésének, gazdálkodásának, beszámolásának rendszeréről szóló 137/1993. (X. 12.) Korm. rendelet 36. § (1)-(2) bekezdésére, amelynek alapján álláspontja szerint a helyi önkormányzat jogszerűen korlátozhatta a pénzmaradvány felhasználását tekintettel arra, hogy az önkormányzat gazdasági szükséghelyzetben volt.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A fellebbezés kapcsán rámutatott arra, hogy a perben nem a foglalkoztatók pénzmaradványának felhasználását korlátozó önkormányzati határozat jogszerűségéről kellett dönteni, hanem arról, hogy a közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó előírások alapján volt-e olyan érvényes munkáltatói aktus, amely alapján a felpereseket a követelt illetménykiegészítés megilleti. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kiegészítette azzal, hogy a foglalkoztató vezetője az 1995. március 6-án kelt és a címzett által március 13-án érkeztetett levelében közölte a polgármesteri hivatal népjóléti osztályvezetőjével, hogy a közalkalmazotti szabályzat 38/b. pontja értelmében döntése alapján az 1994. évi pénzforgalmi eredmény 40%-a illetménykiegészítésre fordítandó. A levél melléklete az illetménykiegészítésben részesülő közalkalmazottak 1994. évi összilletményét is feltüntette. A levelet és a mellékletét az intézményvezető a felpereseknek is megküldte. A megyei bíróság álláspontja szerint a hivatkozott levél a felperesek számára az illetménykiegészítésre alanyi jogot keletkeztető érvényes munkáltatói intézkedésnek sem tekinthető. A 137/1993. (X. 12.) Korm. rendelet 34. §-ának (2) bekezdése a helyi önkormányzat képviselő-testületét ruházza fel a foglalkoztató, mint önállóan gazdálkodó költségvetési szerv pénzmaradványának jóváhagyására. A foglalkoztató vezetője az önkormányzat képviselő-testületi korlátozás ellenére és a jóváhagyását megelőzően döntött az illetménykiegészítésről, ezért döntése nem tekinthető érvényesnek. Az Mt. 6. §-ának (4) bekezdése alapján az írásbeli nyilatkozat akkor tekinthető közöltnek, ha azt az érdekeltnek, vagy az átvételre jogosult személynek adják át. A munkáltató a felperesekkel konkrét, az illetménykiegészítés összegét is tartalmazó intézkedést nem közölt, a polgármesteri hivatal osztályvezetőjének címzett átiratból az egyes felpereseket megillető illetménykiegészítés nem tűnik ki és a pénzmaradvány önkormányzati jóváhagyásának hiányában annak összege sem volt kiszámítható.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmükben a felperesek annak a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedő hatályon kívül helyezését és a keresetüknek megfelelő döntés meghozatalát kérték. A felülvizsgálati kérelem lényege szerint a Kjt. 67. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltak alapján az illetménykiegészítésről a munkáltató dönt, és ezt a jogosultságát - a hatályban volt közalkalmazotti szabályzatban foglaltakra is figyelemmel - jogszerűen senki nem korlátozhatta. Az intézmény a 137/1993. (X. 12.) Korm. rendelet alapján önállóan gazdálkodó költségvetési szerv volt, kötelezettséget vállalhatott, a költségvetés erejéig utalványozhatott, a támogatást és a saját bevételeit önállóan használhatta, a felügyeleti szerv szabályozási joga pedig a jogi kereteken kívül a gazdasági önállóságot nem sérthette.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Kjt. 67. §-ának (1)-(2) bekezdése szerint a közalkalmazott a fizetési fokozata alapján járó illetményén felül illetménykiegészítésben részesülhet. A kollektív szerződés határozza meg, hogy a munkáltató a gazdálkodás eredményének mely hányadát és milyen feltételek szerint fordítja illetménykiegészítésre.
A foglalkoztató közalkalmazotti szabályzatának 38/a. pontja a Kjt. 67. §-ának (1) és (2) bekezdéséhez kapcsolódóan szabályozta az illetménykiegészítés juttatásának feltételeit. A Kjt. 2. §-ának (2) bekezdése szerint azonban a közalkalmazotti szabályzat nem lehet jogszabállyal ellentétes. Ebből következően a felperesek a felülvizsgálati kérelmükben megalapozatlanul hivatkoznak a közalkalmazotti szabályzat elsődlegességére a jogszabályban, adott esetben a 137/1993. (X. 12.) Korm. rendeletben foglaltakkal szemben. Nem vitás peradat, hogy a város közgyűlése a foglalkoztató pénzmaradványának felhasználását illetően korlátozó rendelkezést hozott. A megyei bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy közgyűlési döntés indokoltsága és jogszerűsége a munkaügyi perben nem bírálható felül, mert azt a közgyűlés a perbeli esetben nem mint a felperesek munkáltatója, hanem mint a foglalkoztató fenntartója hozta. Mindezekre figyelemmel a foglalkozató vezetője 1995 májusában a pénzmaradvány felhasználásáról saját hatáskörben már nem dönthetett, ezért a felperesek a vezetőnek a polgármesteri hivatal népjóléti osztályvezetőjének címzett levele alapján az illetménykiegészítésre alanyi jogosultságot nem szereztek.
A kifejtettekre figyelemmel a másodfokú bíróság az ítéletét jogszabálysértés nélkül hozta meg, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10 370/2001.)
1011. Nem alapozhat meg illetménynövekedést, ha a tanítói végzettséggel is rendelkező tanár alsó tagozatos tanulókat is oktat [Kjt. 66. § (2) bek.].
A periratok szerint az alperesnél testnevelőszakos tanárként alkalmazásban álló felperes keresetében az alperes 2000. október 18-án kelt átsorolásának módosítását kérte arra hivatkozva, hogy a testnevelésszakos általános iskolai tanári diplomáján túl megszerzett általános iskolai tanítói végzettségére és a tanítói-gyógytestnevelői szakképesítésére tekintettel az alperes által számított 5%-ot meghaladóan 8%-os mértékű illetménynövekedés illeti meg.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes 2000. október 18. napján kelt felperes részére kiállított átsorolása jogellenes. Megállapította, hogy a felperes garantált illetménye a Kjt. 66. § (2) bekezdésének b) pontja alapján legalább 8%-kal növekszik. Kötelezte az alperest, hogy a fenti besorolást visszamenően módosítsa és a felperes illetménykülönbözetét visszamenőlegesen fizesse meg.
A munkaügyi bíróság tényként állapította meg, hogy a felperes 1977-ben a B.-i Tanárképző Főiskolán szerzett általános iskolai tanító oklevelet, ezt követően 1985-ben a J. Gy. Tanárképző Főiskolán testnevelésszakos általános iskolai tanár képesítést, majd 2000. június 23-án tanítói-gyógytestnevelő szakirányú szakképzettséget a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. A bíróság a bizonyítási eljárás során megállapította, hogy a felperes kötelező óraszámának 30%-ában tart gyógytestnevelés órát közösen alsó- és felső tagozatos gyermekeknek. Ekként a felperes tanítói és tanítói-gyógytestnevelői szakképzettségét az alsó tagozatos csoportok figyelembevételével munkaidejének 15%-ában hasznosítja. Minthogy a felperes munkaidejének legalább 10%-ában hasznosítja a testnevelő tanári végzettségén túl mind a tanítói gyógytestnevelő, mind az általános iskolai tanítói szakképzettségét, ennek alapján a Kjt. 66. § (2) bekezdésének b) pontja szerint legalább 8%-kal növekszik a garantált illetménye. A felperes órafelosztásából egyértelműen megállapítható a gyógytestnevelői szakképesítés hasznosításának mértéke, ezért nincs szükség a Kjt. 66. § (4) bekezdése alapján a 138/1992. (X. 8.) Korm. sz. rendelet 14/A. §-a alkalmazására, amely szerint a további szakképesítés hasznosításának mértékétől függetlenül illetménynövekedés illeti meg a pedagógust, ha a gyógytestnevelési feladatok ellátásához a testnevelőtanári szakképzettség mellett gyógytestnevelő szakképzettséggel rendelkezik.
A bíróság álláspontja szerint az alsó tagozatos növendékekre tekintettel a felperes a gyógytestnevelés órákon hasznosítja az általános iskolai tanítói oklevelét is. Ebben a korban a készségek és képességek kialakítása az elsődleges feladat, amelyhez szükséges pedagógiai ismereteket a felperes az általános iskolai tanítói képzettsége megszerzése során sajátított el.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság további indokként utalt arra, hogy maga az alperes is feltüntette a felperes átsorolásában a tanítóképző főiskolai végzettséget, mint a Kjt. 66. § (2) és (3) bekezdése alapján illetménynövelésre jogosító további szakképzettséget. Hivatkozott a Kjt. 61. § (1) bekezdés f) pontjára, és kifejtette, hogy a felperes a kinevezésben feltüntetetthez képest olyan további képesítéssel, végzettséggel rendelkezik, amely önmagában is alkalmas lenne az azonos szintű fizetési osztályba sorolásához. Minthogy e követelménynek megfelel a felperes általános iskolai tanító képesítése, erre figyelemmel az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felperes mindkét további szakképesítése alapján jogosult a garantált illetménynövekedésre.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes az első és másodfokú ítéletek hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok a téves jogi következtetéssel hozták meg döntésüket. Kifejtette, hogy bár az alsó tagozatos évfolyamokon ellátott gyógytestnevelői munkája során a felperes a tanítói képesítését hasznosítja, ez jogot nem teremt a számára, ugyanis a felperes a perbeli időszakban és azóta sem lát el általános osztálytanítói feladatokat. Emiatt a kötelező óraszám 10%-ában ezt a szakképesítését nem hasznosítja, és illetménynövekedésre nem jogosult. Hangsúlyozta, hogy a 4/1998. (II. 13.) MKM rendelet a tanítói-gyógytestnevelői szakképzettség megszerzésének előfeltételeként határozta meg a tanítói alapvégzettséget. Ennek folytán a felperes a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 14. §-a (1) bekezdés i) pontja alapján 5% illetménynövekedésre jogosult.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Kjt. 66. § (2) bekezdése értelmében amennyiben a közalkalmazottnak a munkaköre ellátásához a besorolás alapjául szolgáló iskolai végzettség illetve szakképesítés, szakképzettség mellett a kinevezésben feltüntetett további szakképesítésre, szakképzettségre is szükség van és azzal a közalkalmazott rendelkezik, garantált illetménye egy további szakképesítés esetén legalább 5%-kal, kettő vagy több további szakképesítés esetén legalább 8%-kal növekszik. Az illetménynövekedés feltétele, hogy a közalkalmazott a további szakképesítését munkaidejének legalább 10%-ában hasznosítja.
A 2000. évi X. 18-ai átsorolás szerint a felperes munkaköre "testnevelés szaktanár". A Kjt. 66. § (4) bekezdése értelmében a hasznosítás mértéke nélkül figyelembe vehető a gyógytestnevelői szakképzettsége.
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvénynek jogvita elbírálásakor hatályos 17. §-ának (1) bekezdése értelmében szaktanítást végző pedagógus részére abban az esetben sem szükséges tanítói szakképzettség, ha az adott tárgyat az első-, negyedik évfolyamon tanítja, hiszen azt tanári végzettséggel is elláthatja. Ennek folytán a Kjt. 66. § (2) bekezdése alapján a felperes tanítói szakképzettséget nem lehet további szakképesítésként illetménynövekedésre jogosító feltételként figyelembe venni.
A felperes a 4/1998. (II. 13.) MKM rendelet szerinti tanítói gyógytestnevelés szakirányú továbbképzési szakon folytatott tanulmányai eredményeként "tanító, gyógytestnevelés szakirányon" szakképzettséget szerzett. Ennek alapján láthatja el az alsó tagozaton a gyógytestnevelést, és jogosult a Kjt. 66. § (2) bekezdés a) pontja alapján legalább 5% illetménynövekedésre.
Végül utal a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy az a körülmény, miszerint az alperes az 1999/2000-es tanévben - amikor felperes perbeli nyilatkozata szerint is már a gyógytestnevelési elemeket hasznosító testnevelési órákat tartott az alsó tagozaton - a felperes tanítói végzettségét méltányosságból illetménynövelő tényezőként figyelembe vette, nem keletkeztet a felperes számára jogalapot a keresetével támadott átsorolás jogellenességének megállapításához.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította. (Mfv. II. 11 239/2001.)
1012. A garantáltnál magasabb illetményrész csökkentése, ha az illetmény összességében nem csökkent - nem ütközik jogszabályba (Kjt. 66. §).
A felperes többször módosított keresetében az alperest a helyes alapilletményt tartalmazó átsorolásra, továbbá elmaradt minőségi kereset-kiegészítés, szakmai szorzóval számított elmaradt illetménykülönbözet megfizetésére kérte kötelezni.
A munkaügyi Bíróság ítéletével megállapította, hogy a felperest 2001. január 1-jétől garantált illetményként 66 674 forint, szakmai szorzóként 12 668 forint, további szakképesítésre tekintettel a Kjt. 66. § (2)-(3) bekezdése alapján 7500 forint, munkáltatói döntésen alapuló illetményként 26 626 forint, mindösszesen 113 468 forint, valamint magasabb vezetői pótlékként 36 600 forint, és minőségi kereset-kiegészítésként 9000 forint illeti meg. Kötelezte a bíróság az alperest, hogy a felperest a fentiek szerint sorolja át, és fizessen meg a felperesnek 36 000 forint kereset-kiegészítést, 2000. évi illetmény-különbözetként 143 412 forintot, 2001. évi illetmény-különbözetként 101 344 forintot és ezen összegek kamatát. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint a felperes 1979. február 19-étől állt közalkalmazotti jogviszonyban az alperesnél, 1989-től megbízott vezető, 1992. június 1-jétől magasabb vezetői megbízással óvodavezetőként. A munkaügyi bíróság a felperes keresetét - a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész csökkentésére vonatkozó rész kivételével - túlnyomórészt megalapozottnak találta. Megállapította, hogy az alperes a 2000. és 2001. évekre tévesen határozta meg a felperes garantált illetményét, és azt nem emelte meg a Kjt. 3. számú melléklete szerinti szakmai szorzóval. A 2000. évre megállapított garantált illetmény és szakmai szorzó figyelembevételével az egy évre eső hátralék fejében 143 412 forint, míg a 2001. évre 101 344 forint elmaradt - szakmai szorzóval megállapított - illetménypótlék megfizetésére kötelezte az alperest. Kifejtette, hogy nem jelenti a felperes kinevezése egyoldalú megváltoztatását, ha a munkáltatói döntésen alapuló korábban megállapított illetményrész terhére történik a garantált illetmény törvénynek megfelelő megállapítása.
Az alperes fellebbezésében a szakmai szorzóval számított illetményrész megfizetésére kötelezésének a mellőzését kérte arra hivatkozva, hogy a felperes ebben az illetményrészben is részesült, azonban a számítógépes program folytán illetményét egy összegben, és nem bontásban tüntették fel. A felperes csatlakozó fellebbezésében a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész havi 36 216 forintban történő megállapítását, továbbá ezen a címen az alperes nyolc havi illetménykülönbözet és kamatai megfizetésére kötelezését kérte.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét részben és akként változtatta meg, hogy a 2001. január 1-jétől esedékes helyes besorolás tekintetében az elsőfokú ítéletben feltüntetett, munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt 13 958 forintra, az összesen 113 468 forintban meghatározott illetményrészt 100 800 forintra leszállította. A felperes illetményszorzó alkalmazásával esedékes illetménykülönbözet megfizetésére irányuló keresetét elutasította, míg a meghaladó keresetet elutasító rendelkezést helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a peradatokból megállapította, hogy a képviselő-testület a korábbiaktól eltérően 1999-2000-2001. években a törvény szerinti kötelező mértéket meghaladó bérfejlesztéshez nem tudott fedezetet biztosítani, ennek következtében a munkáltató mérlegelési jogkörében további bérfejlesztés nem történt. Ezért a másodfokú bíróság szerint azt kellett vizsgálni, hogy a felperesnek a törvény szerint milyen összegű illetményben kellett részesülnie, és az átsorolás szerinti illetmény elérte-e a megelőző besorolása szerinti összilletményét. A 2000-es évre esedékes illetménykülönbözet iránti igény kapcsán megállapította, hogy a jogszabály alapján a felperest megillető garantált illetmény helyes összege 62 900 forint, a szakmai szorzó garantált összege 11 950 forint, a további szakképesítés folytán esedékes illetményrész 7500 forint, azaz összesen 82 350 forint lett volna. Ehhez képest a felperes 100 800 forint illetményrészben részesült, amely a törvény szerint járónál 18 450 forinttal több, tehát illetménye még mindig tartalmazott munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt. Megállapította a másodfokú bíróság, hogy bár téves bontásban, az egyes jogcímekre járó illetményrész összegének téves megjelölésével ugyan, de összességében nem hogy elérte, de meg is haladta a törvény szerint a felperest megillető illetményt, továbbá az átsorolás szerinti illetménye az előző besoroláshoz képest is nőtt. Ezért a felperest 2000. évre illetménykülönbözet nem illeti meg. Ugyanezen indokok alapján nem találta alaposnak a felperes 2001. évre esedékes illetménykülönbözet iránti igényét sem. Ezért az alperes fellebbezésének helyt adott.
A felperes csatlakozó fellebbezését arra figyelemmel tartotta alaptalannak, hogy a munkáltató a Kjt. szerint járó illetményen felül mérlegelési jogkörében hozott döntéssel részesítheti további illetményben a közalkalmazottat. A Kjt. 24. § (2) bekezdése értelmében az illetmény egyes részeinek az átsorolási okiratban feltüntetett megváltoztatása nem jelenti a kinevezés egyoldalú módosítását, amennyiben a közalkalmazott összilletménye nem lesz kevesebb ezáltal a korábbi besorolásban szereplőnél.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását, a 2000. évi és a 2001. évi illetménykülönbözetre vonatkozó kereseti kérelmének helyt adó határozat hozatalát kérte arra hivatkozva, hogy a munkáltató az illetményét a jogszabállyal ellentétesen csökkentette. Álláspontja szerint, ha a munkáltató a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészből hajtja végre a jogszabályban kötelezően előírt garantált illetmény emelését, az jogellenesnek minősül. Ezért a 2000. január 1-jén történt átsorolás alkalmával megállapított 36 216 forint munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt nem lehetett volna egyoldalúan csökkenteni, mert ez alanyi jogosultságként illeti meg. Az illetmény e körben történő módosításához a felek közös megállapodására lett volna szükség. Erre tekintettel kérte a 2000. és 2001. évre járó illetménykülönbözetre vonatkozóan az elsőfokú ítélet helybenhagyását.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban a jogerős ítéletet a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-a (2) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelem keretei között bírálta felül. A felülvizsgálati kérelemmel nem támadott tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó. E tényállás alapján a levont jogi következtetést a felülvizsgálati kérelem jogszabálysértés hiányában alaptalanul támadta.
A Kjt. 66. § (1) bekezdése a törvény mellékletében meghatározott besorolás szerinti garantált illetmény összegét a közalkalmazott fizetési fokozatához kapcsolódó garantált minimumként határozza meg. Ezáltal lehetőséget biztosít a munkáltató számára, hogy - amennyiben annak pénzügyi fedezete rendelkezésre áll - a közalkalmazott illetményét az illetménytáblában meghatározottnál magasabb összegben állapítsa meg. Ez a különbözet az illetmény része, de nem jelenti azt, hogy - a feltételek változásától függetlenül - a közalkalmazottat a mindenkori garantált illetményén felül megilleti a megállapításkori garantált illetményen felüli illetményrész. Ezért a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész csökkentése - ha a felperes illetménye összességében nem csökkent - nem minősül a kinevezés egyoldalú módosításának, tehát nem ütközik az Mt. 82. §-ának (1) bekezdésébe.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság - jogszabálysértés hiányában - a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelemmel támadott részében hatályában fenntartotta, míg egyekben a jogerős ítéletet nem érintette. (Mfv. II. 10 209/2002.)
1013. A közalkalmazotti munkáltató a közalkalmazott illetményét egyoldalú intézkedéssel nem csökkenthette. A jubileumi jutalomra jogosító időbe nem számítható be nem a köztisztviselői, illetve közalkalmazotti törvény hatálya alá eső szervnél fennállt munkaviszony [Kjt. 66. § (1) bek].
Az alperesnél családgondozó munkakörben dolgozó felperes a pontosított keresetében a garantált illetményen felüli, munkáltatói döntésen alapuló havi 6000 forint visszavont illetményrész, valamint a 30 éves jubileumi jutalom megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. A visszavont illetményrész iránti igény elutasítását azzal indokolta, hogy a munkáltató mérlegelési jogkörében adható többletjuttatás a költségvetési fedezet hiánya miatt egyoldalú munkáltatói döntéssel visszavonható. A jubileumi jutalomra vonatkozó kereseti kérelmet illetően megállapította, hogy a felperes 1972. szeptember 1-jétől 1984. június 30-áig a romániai sz.-i óvodában dolgozott, e külföldi jogviszonyát a fizetési fokozat megállapításánál figyelembe kell venni, azonban a jubileumi jutalomra való jogosultság szempontjából ez nem minősül közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletében a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperest 72 000 forint illetmény és ennek késedelmi kamata, valamint 459 000 forint jubileumi jutalom és perköltség megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy a felperes a 6000 forint illetmény-részt az alperes által nem vitatottan többletfeladat ellátásáért kapta, az a Kjt. 77. § (1) bekezdése szerinti kereset-kiegészítésnek minősül, amelyet az alperes egyoldalúan nem vonhatott volna vissza. A magyar állam a felperes diplomáját honosította, a Kjt. 78. §-a pedig nem tartalmaz olyan rendelkezést, hogy a jubileumi jutalom vonatkozásában a külföldi jogviszonyban töltött időt nem lehet figyelembe venni, ezért a felperes a jubileumi jutalomra is jogosult.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az alperes annak hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát kérte. Álláspontja szerint a munkáltató mérlegelési jogkörében adható garantált illetményen felüli juttatás a költségvetési fedezet hiánya miatt egyoldalú munkáltatói döntéssel visszavonható, és ezt az illetmény-részt a másodfokú bíróság tévesen minősítette a Kjt. 77. § (1) bekezdése szerinti kereset-kiegészítésnek. A Kjt. kizárólag a fizetési fokozat megállapításánál teszi lehetővé az 1992. július 1-jét megelőzően fennálló valamennyi, így a külföldi munkaviszonyban töltött idő beszámítását, ezért a másodfokú bíróság a 30 éves jubileumi jutalom kifizetésére az alperest jogszabálysértően kötelezte.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében - álláspontját részletesen megindokolva - a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálta el [Pp. 274. § (1) bekezdés].
A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
1. A Kjt. 66 § (1) bekezdése a törvény mellékletében meghatározott besorolás szerinti garantált illetmény összegét a közalkalmazott fizetési fokozatához kapcsolódó garantált minimumként határozza meg. A Kjt. 67. § (1) bekezdése szerint a közalkalmazott a fizetési fokozata alapján járó illetményén felül illetmény-kiegészítésben részesülhet. A (3) bekezdés szerint a közalkalmazottal külön megállapodásban kell meghatározni a részére járó illetmény-kiegészítés feltételeit és mértékét.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy a felperes 2000. szeptember 1-jétől a garantált illetményén felül havi 6000 forint "munkáltatói döntésen alapuló illetmény-részben" és havi 2600 forint határozott időre szóló kereset-kiegészítésben részesült. A 2002. szeptember 1-jétől hatályos besorolása is az előbbi jogcímeken ezzel azonos összegeket tartalmazott, havi összes illetménye 155 600 forint volt. Az alperes 2003. január 1-jétől - a 2003. január 8-án kelt illetményváltozásról szóló értesítés szerint - a havi 6000 forint munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt megvonta, így felperes havi illetménye 149 600 forintra csökkent.
Az előbbiek figyelembevételével a másodfokú bíróság a felperes által vitatott megvont illetményrészt tévesen tekintette a Kjt. 77. § (1) bekezdése szerinti kereset-kiegészítésnek, hiszen az e jogcímen megállapított 2600 forintot az alperes 2003. január 1-je után is változatlanul fizette a felperes részére.
A perben nem merült fel adat arra, hogy az alperesnél, az illetmény-kiegészítésről kollektív szerződés rendelkezett volna [Kjt. 67. § (2) bek.], illetve az alperes a közalkalmazottal külön megállapodásban meghatározta volna a részére járó illetménykiegészítés feltételeit és mértékét [Kjt. 67. § (3) bek.].
A másodfokú bíróságnak ezért érdemben helytálló az az álláspontja, hogy az alperes a felperes illetményét a vitatott, munkáltatói döntésen alapuló illetmény-rész megvonásával egyoldalú intézkedéssel így nem csökkenthette, mert az az Mt. 82. § (1) bekezdésébe ütköző egyoldalú kinevezés módosításnak minősül.
2. A jubileumi jutalomra jogosító közalkalmazotti jogviszonyban töltött időt a Kjt. - perbeli időben hatályos - 87. § (2) bekezdésében meghatározott jogviszonyok időtartama figyelembevételével kell megállapítani, míg a fizetési fokozat szempontjából - a (2) bekezdésben foglaltakon túlmenően - a (3) bekezdés szerinti munkaviszonyban eltöltött időt is figyelembe kell venni.
A felperesnek az 1972. szeptember 9-étől 1984. június 30-áig Romániában munkaviszonyban töltött idejét a Kjt. 87. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a fizetési fokozat megállapításánál figyelembe kellett venni. Ugyanakkor a Kjt. 87. § (2) bekezdése alapján számított, a jubileumi jutalomra jogosító közalkalmazotti jogviszony időtartamába az előbbi munkaviszony beszámítására a törvény nem ad lehetőséget, mivel nem a közalkalmazottak, illetve köztisztviselők jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó szervnél állt fenn felperes e munkaviszonya. A másodfokú bíróság tehát tévedett, amikor a jubileumi jutalomra való jogosultság szempontjából az előbbi munkaviszony időtartamát közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek tekintette. Ennél fogva a felperes jubileumi jutalomra való jogosultságát jogszabálysértően állapította meg.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletnek a felperes illetmény igénye tekintetében az alperest marasztaló rendelkezését hatályában fenntartotta, az ezt meghaladó rendelkezéseit a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróság ítéletét a jubileumi jutalom iránti keresetet elutasító részében helybenhagyta. (Mfv. II. 10 262/2004.)
1014. A közoktatási vezetői szakképzettséget - mint felsőoktatási szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettséget - illetménynövekedésre javító további szakképesítésként kell figyelembe venni [Kjt. 66. § (2) bek.].
A felperes keresetében feltétel nélküli illetménynövekedés megállapítását kérte 2001. február 13-ától 2001. június 30-áig, valamint 2002. szeptember 1-jétől 2004. szeptember 30-áig 8%-os mértékben.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes szakoktató munkakörben állt alkalmazásban az alperesnél, 1989. 06. 06-án a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola szakoktató szakán diplomát, majd 2001. június 11. napján a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Karán felsőfokú közoktatási vezető szakképzettséget szerzett. 2002. augusztus 31-áig gyakorlati oktatásvezető munkakörben dolgozott. A felperes kérésére az alperes 2001. július 1-jétől 2002. augusztus 31-éig 8%-os illetménynövekedést fizetett. A gyakorlati oktatásvezetői munkaköréből 2002. szeptember 1. napjával felmentették, majd 2003. szeptember 1-jétől az alkotóházi telep vezetésére kapott megbízást.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes szakoktatói oklevele gyakorlati tantárgyakat oktató pedagógusi munkakör betöltésére képesít. A szakmai elméleti tantárgy, szakmai előkészítő ismeret, valamint szakmai alapozó és pályaorientáció-ismeret oktatásához nem minősül a képzés szakirányának megfelelő felsőfokú iskolai végzettségnek és szakképzettségnek. Ezért a közoktatási törvény 127. § (1) bekezdés a) pontja alapján nem ismerhető el tanári szakképzettségnek sem. Ugyanígy nem értékelhető kétszeresen a vendéglátóipari szakoktatói szakképzettség sem, azaz nem tekinthető egyszerre tanári szakképzettségnek, és a képzés szakirányának megfelelő felsőfokú iskolai végzettségnek is. A Kjt. 66. § (2) bekezdés a) pontja értelmében - figyelemmel a (4) bekezdés előírására - a felperes legalább 5%-os illetménynövekedésre jogosult az egy további szakképesítés alapján.
Az előbbi indokok alapján a munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek 193 892 forint illetménykülönbözetet, továbbá ezen összeg után 2003. május 10. napjától a kifizetésig járó törvényes késedelmi kamatot.
Az ítélet ellen mindkét peres fél fellebbezett. A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és megállapította, hogy a felperes 2001. évi június 11. napjától kezdődően havi 5%-os illetménynövekedésre jogosult. Az alperest terhelő marasztalás összegét 193 892 forintról 226 974 forintra felemelte. Egyebekben az ítéletet helybenhagyta.
Az ítélet indokolása szerint a felperes fellebbezése alapos volt, amennyiben az illetménynövekedésre vonatkozó jogosultság ítéleti megállapítását is kérte, és keresetét felemelve az elszámolást a jogerős ítélet keltéig kiterjesztette. A másodfokú bíróság elfogadta azt az álláspontot, amely szerint a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 14/A. § (1) bekezdésének sem az a), sem a d) pontja nem zárja ki azokat a felsőoktatási szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettségeket, amelyek egyben magasabb fizetési osztály megállapítására is jogosítanak, ezért a "közoktatási vezető" szakképzettséget a hasznosítás mértékétől függetlenül illetménynövekedésre jogosító további szakképesítésként figyelembe kell venni. A felperes 2001. június 30. napjáig gyakorlati oktatásvezető volt, de ekkor még nem volt birtokában a közoktatási vezető képzettségnek, amely megalapozza a felperes illetménynövekedésre való jogosultságát. Ezért a felperest 2001. június 11. napjától illeti meg az 5%-os illetménynövekedés. A másodfokú bíróság ennek megfelelően számolta el a felperesnek járó járandóságot.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a felperes keresetének jogalap hiányában történő elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a módosított 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 14/A. §-ban meghatározott illetménynövekedés a pedagógust a szakképzésben akkor illeti meg, ha a képzés szakirányának megfelelő felsőfokú iskolai végzettsége és a szakképzettsége mellett felsőoktatási szakirányú továbbképzésben szerzett olyan szakképzettséggel rendelkezik, amely a kinevezésében feltüntetésre került. Arra hivatkozott, hogy a felperes "közoktatási vezető" szakképesítését egyetlen átsorolás sem tüntette fel, és felperes a kinevezés (átsorolás) rá nézve sérelmes intézkedését keresettel nem támadta meg. Vitatta azt az álláspontot, hogy ennek a perben nincs jelentősége. Sérelmezte, hogy a bíróságok nem értékelték és nem indokolták azt a lényeges körülményt, miszerint a felperest a közoktatási vezető szakképzettségére tekintettel sorolták 2002. január 5. napjától kezdődően az "F" fizetési osztály 8. fizetési fokozatából a "G" fizetési osztály 9. fizetési fokozatába. Mivel a felperes közoktatási vezetői képesítése a "G" fizetési osztályba történő besorolás alapjául szolgált, kétszeresen kerülne értékelésre, amennyiben további garantált illetménynövekedésre teremtene alapot.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Arra hivatkozott, hogy a munkáltató mulasztása volt, hogy a "közoktatási vezetői" szakképzettséget az átsorolást tartalmazó okmányokban nem tüntette fel, ez nem értékelhető a munkavállaló terhére, és az igényét az elévülési időn belül jogosult érvényesíteni.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felek által nem vitatott tényállás szerint a felperes a műszaki és gazdasági tanárok, valamint a műszaki és gazdasági szakoktatók képzéséről szóló 8/1992. (VI. 1.) MM rendelet alapján folyó képzésben szerezte meg a "vendéglátóipari szakoktató" szakképzettséget. Ez a szakképzettség gyakorlati tantárgyakat oktató pedagógusi, szakoktatói munkakör betöltésére képesítette, nem minősül a közoktatási törvény 127. § (1) bekezdés a) pontja szerint elismerhető tanári szakképzettségnek. A szakoktatói szakképzettség kizárólag a szakközépiskolákban és szakiskolákban a gyakorlati képzést végző pedagógusi munkakör betöltése tekintetében minősül a képzés szakirányának megfelelő felsőfokú iskolai végzettségnek. A felperes a 2001. június 30-án kiállított oklevélben feltüntetett "közoktatási vezető" szakképzettséget a közoktatási vezető szakirányú továbbképzési szak képesítési követelményeiről szóló szakirányú továbbképzésben szerezte meg. A szakirányú továbbképzés a már megszerzett egyetemi vagy főiskolai szintű végzettségre és szakképzettségre épülő olyan újabb végzettséget nem nyújtó képzés, amely speciális szakirányú szakképzettséget tanúsító oklevél kiadásával zárul.
Az alperes a perben arra hivatkozott, hogy 2002. január hó 5-én ezen végzettsége alapján sorolta át az "F" fizetési osztály 8. fizetési fokozatából a "G" fizetési osztály 9. fizetési fokozatába, megjelölve, hogy munkaköre: gyakorlati oktatásvezető, szakvizsgázott pedagógus. Ezt az alperesi állítást a felperes nem vitatta.
A 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 14/A. § (1) bekezdése szerint a kinevezésben feltüntetett további szakképzettség hasznosításának mértékétől függetlenül illetménynövekedés illeti meg a pedagógust, ha a szakképzésben a képzés szakirányának megfelelő felsőfokú iskolai végzettsége és szakképzettsége mellett tanári, felsőoktatási szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettséggel rendelkezik.
A Kjt. 66. § (1) bekezdésének g) pontja értelmében a "G" fizetési osztályba a főiskolai végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevélhez, és a munkakör betöltéséhez jogszabályban előírt szakvizsgát vagy jogszabályban azzal egyenértékűnek elismert vizsgát igazoló oklevélhez kötött munkakör sorolható be. Az alperes az átsorolásában a felperes megszerzett közoktatási vezetői szakképzettségére tekintettel sorolta át ebbe a "G" fizetési osztály 9. fokozatába a felperest.
A 2001. június 30-án kiállított oklevélben feltüntetett "közoktatási vezető" szakképzettséget csak a közoktatási vezető szakirányú továbbképzési szak képesítési követelményeiről szóló 8/1997. (II. 18.) MKM r. szerint folyó szakirányú továbbképzésben lehetett megszerezni.
A szakirányú továbbképzést a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 124/E. §-ának k) pontja határozza meg. A szakirányú továbbképzés a már megszerzett egyetemi vagy főiskolai szintű végzetségre és szakképzettségre épülő olyan újabb végzettséget nem adó képzés, amely speciális szakirányú szakképzettséget tanúsító oklevél kiadásával zárul.
A 138/1992. (X. 8.) Korm. r. 14/A. §-a (1) bekezdésének sem az a), sem a d) pontja nem zárja ki azokat a felsőoktatási szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettségeket, amelyek - mint a pedagógus-szakvizsgával egyenértékűek - egyben a magasabb fizetési osztály megállapítására is jogosítanak. Ezért a "közoktatási vezető" szakképzettséget - mint minden más felsőoktatási szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettséget - a hasznosítás mértékétől függetlenül illetménynövekedésre jogosító további szakképesítésként figyelembe kell venni.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10 412/2005.)
1015. Ha a mentálhigiénés szakember szakképzettségére tekintettel nem volt jogosult garantált illetménye 5%-os növekedésére, a kinevezés erről szóló rendelkezése jogszabályba ütközött, az érvénytelen rendelkezés alapján az illetményrészt nem igényelhette [Kjt. 66. § (2) bek.].
A felperes keresetében az illetménynövekedést megvonó munkáltatói intézkedés jogellenességének megállapítását, valamint 2004. szeptember 1-jétől elmaradt illetménynövekedés megfizetését kérte. Másodlagos kereseti kérelme a besorolása részbeni - a munkáltató hibájából való - érvénytelenségének megállapítására és annak orvoslásaként a 2004. szeptember 1-jei illetményre való jogosultságának megállapítására irányult, mindaddig, amíg illetményének emelése el nem éri ezt az összeget.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesnek a besorolás megváltoztatására irányuló kereseti kérelmét elutasította. Ugyanakkor kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 29 400 forint illetménykülönbözetet, és ennek törvényes kamatát.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes határozatlan idejű kinevezéssel tanítóként áll az alperes alkalmazásában. 1999-ben mentálhigiénés szakember szakirányú szakképzettséget szerzett. Az alperes 2002. január 1-jétől 2004 szeptemberéig 5 százalékos mértékű illetménynövekedést folyósított a felperesnek. A 2004. szeptember 14-én kelt intézkedésével a további szakképzettség elismerésével összefüggő illetménynövekedést megvonta a felperestől.
A munkaügyi bíróság a Kjt. 66. § (2) és (5) bekezdése, valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121. §-ának 21. pontja alapján a munkáltató intézkedését jogszerűnek tekintette és megállapította, hogy az nem számít egyoldalú kinevezés módosításnak. Ugyanakkor álláspontja szerint a kinevezésben megállapított illetménynövelő százalékot is tartalmazó illetményre a felperes alanyi jogosultságot szerzett, azt az alperes egyoldalúan nem csökkenthette, ezért arra a felperes mindaddig jogosult, ameddig illetményemelés folytán nem éri el az illetménye a 2004. szeptember 1-jei havi illetménye összegét.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét helyes indokainál fogva helybenhagyta. Hangsúlyozta, hogy az illetménynek része a munkáltató által megállapított illetménynövekedés is. A közalkalmazott illetményének csökkentését pedig nem indokolhatja a munkáltató korábbi, jogszabályba ütköző, és ezért érvénytelen döntése sem. A felperes illetményét mindaddig, amíg az nem éri a 2004. szeptember 14-ei átsorolása előtti illetményét, nem lehet csökkenteni.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását, a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát kérte. Arra hivatkozott, hogy a Kjt. 66. §-a alapján a felperes nem szerzett alanyi jogot a garantált illetménynövekedésére, mivel az emelt illetményrész kizárólag azon időszak alatt illeti meg a közalkalmazottat, amely alatt a további szakképesítést alkalmazza. A jogszabályi feltétel hiányában a "visszasorolás" jogszabályon alapul, ezért nem számít egyoldalú kinevezés módosításnak. A "visszasorolás" időpontjától kezdődően a közalkalmazottat a garantált illetményt növelő százalék jogszerűen már nem illetheti meg.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A munkaügyi bíróság a Kjt. 66. § (2) és (5) bekezdésében meghatározott feltételek vizsgálata alapján megállapította, hogy felperes a mentálhigiénés szakember szakképzettségére tekintettel - a törvényes feltételek hiányában - nem jogosult a garantált illetménye 5 százalékos növekedésére. A másodfokú bíróság ezzel egyetértett.
Az előbbiekből az következők, hogy a kinevezések a garantált illetmény növekedésére vonatkozó rendelkezése - jogszabályba ütköző volta miatt - semmis, érvénytelen [Kjt. 2. § (3) bekezdése értelmében alkalmazandó Mt. 8. § (1) bekezdés, 9. §].
Az érvénytelenség jogkövetkezménye, hogy az érvénytelen rendelkezés helyett a közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó szabályt kell alkalmazni (Mt. 9. §). Ez adott esetben azt jelenti, hogy a felperest a Kjt. 66. § (2) bekezdése alapján illetménynövekedés nem illeti meg.
Az eljárt bíróságok álláspontja téves a tekintetben, hogy az alperes az érvénytelen rendelkezés ellenére az illetménynövekedést felperestől nem vonhatta meg jogszerűen, azaz illetménye ezzel nem volt csökkenthető. A felperes ugyanis a Kjt. 66. § (2) bekezdése alapján, illetve a kinevezés e jogszabályba ütköző, érvénytelen rendelkezése alapján nem szerzett "alanyi jogosultságot" ezen illetményrészre.
A felperes az alperes intézkedését alaptalanul sérelmezte, az illetménynövekedésre vonatkozó igénye megalapozatlannak bizonyult, ezért keresetét el kellett volna utasítani.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. (Mfv. II. 10 767/2005.)
1016. A közalkalmazottat a kinevezése szerinti illetménye illeti meg, annak összegén belül a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész összege változhat. Ha a közalkalmazott illetménye összességében nem csökken, azon belül a munkáltatói döntésen alapuló illetmény csökkenhet, megszűnhet (Kjt. 66. §).
A felperes keresetében az évek óta a garantált illetményen felüli, munkáltatói döntés alapján fizetett illetményrész összegének változatlanul hagyása mellett kérte illetménye megállapítását és illetménykülönbözet megfizetését.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a perbeli esetben az alperes a fizetési fokozata alapján járó illetményén felül adott munkáltatói döntés alapján "illetménykiegészítést", amelynek mértékéről azonban a munkáltató jogosult dönteni, és ha annak nincs meg a továbbiakban az anyagi fedezete, ez az illetménykiegészítés el is vonható, vagy átsoroláskor a törvényi garantált illetmény összegének eléréséhez beépíthető. Az alperes úgy állapította meg a felperes részére az átsoroláskor az új fizetési fokozatban meghatározott minimál illetmény összegét, hogy a szükséges fedezetet a korábbi garantált illetményen felüli juttatásból biztosította. Ez az eljárása nem volt jogszabálysértő.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 211 180 forintot. Ezt meghaladóan elutasította a felperes keresetét. Az ítélet indokolása szerint a Kjt. 67. § (1) és (2) bekezdése alapján a garantált illetményen felül a közalkalmazott illetménykiegészítésben is részesülhet, amennyiben ezt a munkáltató gazdálkodásának eredményessége lehetővé teszi. Az ilyen kereset-kiegészítés feltételeinek meghatározása a munkáltató mérlegelési körébe tartozik, azonban közölnie kell a feltételeket a közalkalmazottal. Az alperes a garantált illetményen felüli illetménykiegészítést a felperes esetében nem kötötte feltétel bekövetkeztéhez, sem meghatározott feladat elvégzéséhez, amelyből arra következtetett a másodfokú bíróság, hogy az alperes által juttatott havi 39 300 forint illetménykiegészítés beépült a felperes illetményébe, mint a munkáltató által adott, és a felperes által elfogadott illetménykiegészítés. Minthogy az alperes nem tudta bizonyítani, hogy a felperes garantált illetményen felüli illetménye a költségvetésének függvénye volt, ezért ennek egyoldalú visszavonását a másodfokú bíróság jogszerűtlennek tartotta. Álláspontja szerint a korábbi 39 300 forint illetménykiegészítés, illetve a 2005. január 1-jétől megállapított 16 300 forint illetménykiegészítés közötti havi 23 000 forint különbözet tekintetében megalapozott a felperes keresete, ezért jogviszonya 2005. október 6-án történt megszűnéséig rendelkezett a felperest megillető 211 180 forint megfizetéséről.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes annak hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását, valamint a felperes perköltségben marasztalását kérte. Arra hivatkozott, hogy tévedett a másodfokú bíróság, amikor az alperes által a felperesnek adott összeget a Kjt. 67. §-ban szabályozott illetménykiegészítésnek minősítette. A becsatolt közalkalmazotti átsorolások ezt az illetményrészt egyszer sem nevesítették illetménykiegészítésként, mindannyiszor a munkáltatói döntés alapján adott illetményként határozták meg. A bírói gyakorlat szerint átsoroláskor a munkáltató ezt az illetményrészt "beolvaszthatja" az emelkedő garantált illetménybe.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában tartását kérte annak helyes jogi indokai alapján.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy a felperes a 2001. január 1-jén kelt és azt követő átsorolásai szerint a garantált illetményén felüli havi 39 300 forint illetményrészben is részesült. A 2004. augusztus 1-jén kelt átsorolási intézkedés 203 280 forint garantált illetményt és munkáltatói döntésen alapuló 39 300 forint illetményrészt, összesen 242 600 forint illetményt állapított meg részére. Ezt követően az alperes a 2005. január 1-jén kelt átsorolásról szóló intézkedésében felperes garantált illetményét 226 336 forintban, a munkáltatói döntésen alapuló, garantált összegen felüli illetményrészt 16 300 forintban, összes illetményét 242 600 forintban állapította meg. Ez az utolsó átsorolás (kinevezés-módosítás) az előző átsorolásban megállapított összes illetmény csökkenését nem eredményezte. A felperes igénye elbírálásánál ennek van jelentősége.
A Kjt. 66. § (1) bekezdése a törvényben meghatározott besorolás szerinti garantált illetmény összegét a közalkalmazott fizetési fokozatához kapcsolódó garantált minimumként határozza meg.
Ennélfogva a munkáltató számára lehetőséget ad arra, hogy a közalkalmazott illetményét az illetménytáblában meghatározottnál magasabb összegben állapítsa meg. Ez a garantált minimumot meghaladó, munkáltatói döntésen alapuló illetményrész a kinevezésbeli illetmény része, eltérően a Kjt. 67. §-a szerint, az illetményen felül adható illetménykiegészítéstől.
Minthogy a közalkalmazottat a kinevezés szerinti illetménye illeti meg, annak összegén belül a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész összege változhat. Amennyiben a közalkalmazott illetménye összességében nem csökken, a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész csökkenhet, meg is szűnhet, mert ez nem jár a kinevezés szerinti illetmény sérelmével, nem ütközik az Mt. 82. § (1) bekezdésébe.
A perbeli esetben a felperes nem a Kjt. 67. § szerinti illetménykiegészítésben, hanem munkáltatói döntésen alapuló, a garantált minimumon felüli illetményben részesült, és a vitatott átsorolás miatt az illetményének összege nem csökkent. A munkáltatói döntésen alapuló illetményrész korábbi összegét, illetve annak figyelembevételével illetménykülönbözet megfizetését alaptalanul igényelte.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a - a Kjt. 66. § (1) bekezdésébe ütközően jogszabálysértő - jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. (Mfv. II. 10 253/2006.)
1017. A fenntartói és munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt a túlóra elszámolásánál figyelembe kell venni [Kjt. 66. § (1) bek., 85. § (7) bek. i) pont].
A munkaügyi bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek a törvényes levonásokkal terhelten 15 640 forintot.
Az ítélet indokolása szerint a tanár munkakörben dolgozó, a kiemelt közalkalmazotti osztály H/6. fizetési fokozatába besorolt felperes részére az alperes munkáltatói döntésen alapuló illetményrész címén havi 20 000 forintot állapított és fizetett meg, mely összeg az átsorolási iraton a felperes havi illetményének részeként szerepelt. A munkáltatói döntésen alapuló illetményrész megállapítását a közgyűlési határozattal jóváhagyott, a közalkalmazottak 2002. szeptember 1-jei béremelésére kapott kormányzati támogatásból fennmaradó támogatási többlet elosztása tette lehetővé.
A fenntartói, illetve munkáltatói döntésen alapuló illetményrész elszámolása és kifizetése kezdetben nem jelentett problémát az alperes számára.
A polgármester a 2004. december 14-én kelt levelében úgy tájékoztatta az alperes igazgatóját, hogy az egyhavi külön juttatás kifizetésénél a Kjt. 1. számú mellékletében foglalt illetménytáblázat szerinti illetményt és a Kjt. 66. §-a szerinti képzettségi szorzót tartalmazhatja, a fenntartói és munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt azonban nem.
A felperes túlóradíját 2005. január 1-jétől kezdődően a fenntartói, illetőleg munkáltatói döntésen alapuló illetményrész figyelembevétele nélkül állapították meg és fizették.
A felperes a keresetében 15 640 forint összegű túlóradíj-különbözet megfizetésére kérte kötelezni az alperest, amely a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész figyelmen kívül hagyásából adódott a túlóra díjazásának kiszámítása során.
Az alperes és az alperes pernyertessége mellett beavatkozó önkormányzata a túlóradíj-különbözet összegszerűségét nem vitatta, azonban jogalap hiányában a kereset elutasítását kérte.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a fenntartói, illetőleg munkáltatói döntésen alapuló illetményrész a havi illetmény része, ezért eltérő rendelkezés hiányában a túlmunkadíj kiszámításánál a számítás alapját a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész is magába foglalja.
Az alperes és a beavatkozó fellebbezése, valamint a felperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és az alperest terhelő marasztalás összegét 39 238 forintra felemelte. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással és az abból levont jogi következtetéssel egyetértett, az ítélet módosítását csak az tette szükségessé, hogy a felperes a keresetét az időközben esedékessé vált túlóradíjra is felemelte [Pp. 247. § (1) bekezdés b) pont].
A jogerős ítélet ellen a beavatkozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben annak a munkaügyi bíróság ítéletére kiterjedő hatályon kívül helyezését, és a jogszabályoknak megfelelő határozat meghozatalát kérte.
A felülvizsgálati kérelmében a beavatkozó kifejtette, hogy a Kjt. 85. § (7) bekezdés i) pontja szerint, ahol jogszabály személyi alapbért említ, azon illetményt is érteni kell. A közalkalmazotti jogviszony esetében a Kjt. 67. § (1) bekezdése szerint a személyi alapbért a Kjt. 1. számú melléklete határozza meg, a közalkalmazott erre szerez alanyi jogosultságot. A felülvizsgálati kérelem hivatkozik az LB MK 83. számú állásfoglalására, amelyből azt a következtetést vonja le, hogy a személyi alapbér azonos az órabérrel, és ahhoz semmiféle egyéb juttatás nem számolható. A 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdése alapján a pedagógus túlmunkában óradíjasnak minősül, és értelmezhetetlen lenne, ha a személyi alapbér fogalma nem lenne azonos az órabéres és a havidíjas munkavállalóknál. Mindebből az a következtetés vonható le, hogy a fenntartói, illetve munkáltatói döntésen alapuló illetményrész nem tartozik a személyi alapbérbe.
A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelem akkor terjeszthető elő, ha a felülvizsgálni kért határozat az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő.
Az illetmény fogalmának meghatározásánál a felülvizsgálati kérelem maga is hivatkozik a Kjt. 85. § (7) bekezdés i) pontjában foglaltakra, miszerint eltérő rendelkezés hiányában, ahol jogszabály személyi alapbért említ, azon illetményt is érteni kell. A személyi alapbér fogalma a Munka törvénykönyvében használt fogalom, annak megfelelője a közalkalmazotti jogviszonyban az illetmény. A munkaviszonyban a személyi alapbért a munkaszerződésben kell meghatározni, a közalkalmazotti jogviszonyban pedig az illetményt a kinevezési okirat tartalmazza [Kjt. 21. § (3) bekezdés]. A személyi alapbérnek tehát a kinevezésben foglalt illetmény felel meg. A Kjt. 66. § (1) bekezdése szerint a Kjt. 1. számú melléklete csupán a garantált illetmény összegét tartalmazza, azonban a munkáltató - döntése alapján - ennél magasabb illetményt állapíthat meg, amely helyes értelmezés szerint az illetmény része. A közalkalmazott havidíjban részesül, ezért a felülvizsgálati kérelemnek az az érvelése, miszerint a túlóra elszámolásakor óradíjasnak minősül, téves. A felperesnek az iratok közt elfekvő "Értesítés az illetmény változásáról közalkalmazotti jogviszonyban" szóló okirat szerint a munkáltatói döntésen alapuló 20 000 forint a havi illetményének részét képezte, ezért mindkét bíróság helyesen foglalt állást abban, hogy a túlóra elszámolás alapjául ez az összeg nem hagyható figyelmen kívül.
A kifejtettek alapján a jogerős ítélet az ügy érdemi elbírálására kihatóan nem jogszabálysértő, ezért a felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 273. § (1) bekezdésében foglaltak alkalmazásával elutasította. (Mfv. E. 10 507/2006.)
1018. A közalkalmazott a garantált illetményen felüli munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt a mindenkori garantált illetménye összegétől függetlenül nem követelheti [Kjt. 66. § (1) bek.].
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes a 2005. szeptember 9. napján kelt intézkedésével jogellenesen csökkentette a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészét havi 5400 forintról havi 1500 forintra. Igényelte a havi 3 900 forint illetménykülönbözet egyösszegű megfizetését.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint az alperes a 2005. szeptember 9-én kelt intézkedésével a felperes garantált illetményét 85 100 forintról 89 000 forintra emelte, míg a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt 5400 forintról 1500 forintra csökkentette. Így felperes illetménye változatlanul 90 500 forint maradt. A bíróság álláspontja szerint a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész nem vált a garantált illetmény részévé, erre a munkavállalónak nincs alanyai joga. Emiatt nem volt szükség a garantált illetményen felüli munkáltatói döntésen alapuló illetményrész megváltoztatásához a felperes hozzájárulására.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, megállapította, hogy a felperes havi illetménye 2005. szeptember 1-jétől garantált illetmény címén 89 000 forint, munkáltatói döntésen alapuló illetményrész címén 5400 forint, összesen 94 400 forint. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek tizenöt nap alatt 31 200 forint illetménykülönbözetet, valamint ezen összeg törvényes kamatát.
A másodfokú bíróság abból indult ki, hogy a munkáltatói döntésen alapuló illetményt a felperes elfogadta, ezért az a felek megállapodásának részévé vált. Ennélfogva ezt az illetményrészt, amelyre a felperes alanyi jogot szerzett, a felek csak közös megegyezéssel módosíthatták volna.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Arra hivatkozott, hogy az átsorolás megfelel a Kjt. 66. § (1) bekezdésében írtaknak, mivel a munkáltatói mérlegelésen alapuló illetményrész nem vált a garantált illetmény részévé, arra a felperes alanyi jogot nem szerzett. A Kjt. 65. § (1) bekezdésének megfelelő átsorolás nem igényelt közös megegyezést a felperes részéről.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte arra hivatkozva, hogy a garantált illetményen felüli illetményrészt az alperes egyoldalúan nem módosíthatta volna.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy az alperes felperes illetményét 2005. január 1-jei hatállyal úgy állapította meg, hogy garantált illetménye 85 100 forint, a garantált összegen felüli, munkáltatói döntésen alapuló illetményrész 5400 forint, összes illetménye 90 500 forint volt. A 2005. szeptember 1-jén kelt - keresettel támadott - intézkedés szerint a felperes garantált illetménye 89 000 forint, a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész 1500 forint, összes illetménye 90 500 forint volt. A felperes illetménye tehát összességében változatlanul havi 90 500 forint maradt, az előző besorolásához képest nem változott.
A Kjt. 66. § (1) bekezdése a törvényben meghatározott besorolás szerinti garantált illetmény összegét a közalkalmazott fizetési fokozatához kapcsolódó garantált minimumként határozza meg. Ily módon lehetővé teszi, hogy a munkáltató a közalkalmazott illetményét az illetménytáblában meghatározottnál magasabb összegben állapítsa meg. Ez esetben a garantált illetmény és a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész együttesen alkotja a közalkalmazott illetményét, amelyre kinevezése (kinevezés-módosítása) alapján jogosult. Ebből következik, hogy a közalkalmazott a garantált illetményen felüli, munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt a mindenkori garantált illetménye összegétől függetlenül a megállapításkori összegben nem követelheti. Amennyiben a közalkalmazott illetménye összességében nem csökken, a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész megvonható vagy csökkenthető, mivel így a kinevezés szerinti illetménye nem változik, tehát nem ütközik az Mt. 82. § (1) bekezdésébe.
Az adott esetben tehát a felperes azért nem igényelhette a korábbi 5400 forint összegben a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt, mert az illetményének összege - a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész alacsonyabb összegben történt megállapítása mellett sem csökkent, így egyoldalú kinevezés módosításra nem hivatkozhatott.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét - az indokolás fentiek szerinti módosításával - helybenhagyta. (Mfv. II. 10 733/2006.)
1019. A túlóradíj és a jubileumi jutalom megállapításánál a közalkalmazott illetményét a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész figyelembevételével kell alapul venni (Kjt. 66. §).
Az I-VIII. rendű felperesek módosított keresetükben túlóradíj-különbözet, átalány túlóradíj különbözet, az I. rendű felperes pedig ezen felül jubileumi jutalom különbözet megtérítésére kérték kötelezni az alperest 2005. január 1. napjától kezdődően.
A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével megállapította, hogy az I-VIII. rendű felpereseket megillető eseti túlóradíj, valamint átalány óradíj, továbbá az I. rendű felperest megillető jubileumi jutalom alapja a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész figyelembevételével állapítandó meg.
Az ítéleti tényállás szerint a felperesek az alperesnél tanár, műszaki tanár, szakoktató, gyakorlati oktató munkakörben állnak közalkalmazotti jogviszonyban. Az alperes a felpereseket a törvényben meghatározott garantált illetmény összegén felül a besorolási irataikban meghatározott, munkáltatói döntésen alapuló illetményrészben is részesítette. A felperesek a jogszabály által előírt kötelező óraszámot meghaladóan - részben helyettesítés keretében - tartottak órákat, amelyek fejében az alperes a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 16. §-a szerinti óradíjat fizetett részükre, azonban annak megállapításakor a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész figyelmen kívül hagyásával számolt el velük. Ugyancsak nem vette figyelembe az I. rendű felperesnek járó 25 éves jubileumi jutalom számításakor sem az alperes a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt.
A felperesek követelése azon az állásponton alapult, hogy járandóságaik számításánál illetményként a garantált illetmény és a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész együttes összegét kell figyelembe venni. Az alperes ezt vitatta, szerinte a járandóságok számításának alapja a garantált illetmény és az óradíj esetében a jogszabály szerinti pótlékok.
Az elsőfokú bíróság a jogalap kérdésében úgy foglalt állást, hogy amennyiben a munkáltató döntött arról, hogy a közalkalmazottját a garantált illetményhez képest emelt összegű illetményben részesíti, úgy a továbbiakban az illetmény alapú elszámolásoknál ezen összeget kell alapul vennie.
A 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 16. §-a alapján a heti kötelező óraszámot meghaladóan teljesített további munkavégzés fejében a pedagógust óradíj illeti meg, és azt a munkáltatói döntésen alapuló illetményrésszel együtt megállapított illetmény alapulvételével kell meghatározni a jogszabály szerinti osztószám alkalmazásával. Ugyanígy a Kjt. 78. §-a szerinti jubileumi jutalom számításának alapja is a közalkalmazott fentiek szerinti illetménye.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú közbenső ítéletet helybenhagyta. Az ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság a tényállást a jogalap körében kellően feltárta és abból helyes jogi következtetést vont le.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a közbenső ítélet hatályon kívül helyezését, és annak megállapítását kérte, hogy a túlóradíj, helyettesítési díj alapja a pedagógus garantált illetménye. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Kjt. 66. §-ában foglaltakat. Részletesen kifejtette, hogy a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 16. §-a alapján az óradíj megállapításakor a pedagógus illetményét mely pótlékokkal növelten kell figyelembe venni, és a további szakképesítés hasznosításának mértékétől függetlenül milyen illetménynövekedés, mely esetekben illetheti meg a pedagógust (Korm. rendelet 14/A. §).
A felperesek ellenkérelmükben a jogerős közbenső ítélet hatályban tartását kérték.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Kjt. 66. § (1) bekezdése szerinti garantált illetmény összegét a törvény a közalkalmazott fizetési fokozatához kapcsolódó garantált minimumként határozza meg. Ennélfogva a munkáltató számára lehetőség van arra, hogy a közalkalmazott illetményét az illetménytáblában meghatározottnál magasabb összegben állapítsa meg. Ez a garantált minimumot meghaladó, munkáltatói döntésen alapuló illetményrész a kinevezésbeli illetmény része.
A jogalap körében kellően feltárt tényállás alapján a munkaügyi bíróság helytálló jogi következtetéssel állapította meg, hogy amennyiben az alperes a Kjt. 66. § (1) bekezdésében meghatározott garantált illetményhez képest magasabb összegű illetményt állapított meg a felperesek javára, a fizetési fokozat által meghatározott illetménynél, ez a garantált illetmény és a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész együttesen képezi a felperesek illetményét. Ezt az illetményt kell a továbbiakban az illetmény alapú elszámolásoknál figyelembe venni.
Minthogy a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 16. §-a a túlmunkadíj, illetve óradíj megállapításánál is a pedagógus illetményének - nem a garantált illetményének - meghatározott osztószámmal megállapított hányadát rendeli elszámolni, jogszerű az a közbenső ítéleti megállapítás, hogy az óradíj számításánál a pedagógusnak a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész figyelembevételével járó illetményt - valamint a 15. §-ban felsorolt pótlékokat - kell figyelembe venni. A jubileumi jutalomnál is ugyanúgy kell eljárni, a garantált illetmény és a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt együttes összege képezi a havi illetmény összegét [Kjt. 78. § (2) bekezdés].
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján - a munkaügyi bíróság közbenső ítéletét jogszabálysértés nélkül helybenhagyó - jogerős közbenső ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10 778/2006.)