adozona.hu
A Kjt. 21. §-ához
A Kjt. 21. §-ához
Kiválasztott időállapot:
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes közgazdász tanár munkakörben 1994. augusztus 1-jétől fennállt közalkalmazotti jogviszonyát az alperes az 1996. június 17-én kelt felmentéssel megszüntette azzal az indokolással, hogy a felperes a kinevezésében kikötött képesítést a megadott határidőre nem szerezte meg.
A felperes keresete a felmentés jogellenességének megállapítására, jogviszonya helyreállítására, további, egyhavi végkielégítés és elmaradt illetmény megfizetésére irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felment...
A Kjt. 21. §-ához
EH 2001.476 A határozott időre szóló közalkalmazotti jogviszony lejárat folytán történt megszűnését követően a munkáltatót nem terheli további jogviszony létesítésére irányuló kötelezettség (Kjt. 21. §).
EH 2006.1543 Ha a kinevezés határozott időre vonatkozó rendelkezése- a törvényi feltételek hiányában - érvénytelen, helyette a közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó szabályt kell alkalmazni, úgy kell tekinteni, hogy a jogviszony a kinevezéssel határozatlan időre jött létre. Ennélfogva a határozott idő lejártára hivatkozva a jogviszony megszüntetése jogellenes, annak jogkövetkezményeit kell alkalmazni [Kjt. 21. §-ának (1) bek., 34. §].
BH 2001/144. Ha a munkavállaló munkaviszonya a törvénynél fogva közalkalmazotti jogviszonnyá alakult át, ez - eltérő kinevezés hiányában - nem érinti az eredeti munkaszerződésben megállapított feltételeket. Ehhez képest a munkavállaló (közalkalmazott) kinevezésének - a közalkalmazotti jogviszony esetén is lehetséges - változó munkahelyre vonatkozó kikötését érvényesnek kell tekinteni [Kjt. 87. § (1) bek., 21. § (3) bek.].
BH 2003/519. Ha a kinevezés (megállapodás) alakilag egyébként megfelel a jogszabályoknak, az azonban a jogszabály speciális rendelkezése folytán mégis semmisnek, érvénytelennek minősül, a jogkövetkezmények tekintetében az érvénytelenségre vonatkozó szabályokat kell irányadónak tekinteni [Kjt. 21. § (2) bek.].
BH 2004/296. Gyakornoki idő kitöltését és gyakornoki vizsga letételét - miniszteri rendelet hiányában - a munkáltató is előírhatja. Erre az esetre a próbaidő kikötésének tilalma nem vonatkozik [Kjt. 21. § (3) bekezdés, 22. §].
BH 2007/164. Ha a közalkalmazott kinevezés-módosítása közös megegyezéssel meghatározott feladatra jött létre, az érvényes volt [Kjt. 21. § (2) bek.].
893. A kinevezésben a felek az adott munkakörben hasznosítható képesítés megszerzését kiköthetik. Ha a közalkalmazott az így kikötött képesítést a megadott határidőig nem szerezte meg, a közalkalmazotti jogviszony felmentéssel jogszerűen megszüntethető volt [Kjt. 21. § (3) bek., 30. § (1) bek. d) pont].
A felperes közgazdász tanár munkakörben 1994. augusztus 1-jétől fennállt közalkalmazotti jogviszonyát az alperes az 1996. június 17-én kelt felmentéssel megszüntette azzal az indokolással, hogy a felperes a kinevezésében kikötött képesítést a megadott határidőre nem szerezte meg.
A felperes keresete a felmentés jogellenességének megállapítására, jogviszonya helyreállítására, további, egyhavi végkielégítés és elmaradt illetmény megfizetésére irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felmentést hatályon kívül helyezte, megállapította, hogy a felperes közalkalmazotti jogviszonya az alperesnél folyamatosan fennáll, és az alperest elmaradt munkabér, végkielégítés, valamint perköltség megfizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság a felmentési indokok való és okszerű indoka hiányában találta jogellenesnek a felmondást.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a felmentés tekintetében megváltoztatta, ebben a körben a felperes keresetét elutasította, míg a végkielégítés tárgyában helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítve megállapította, hogy az alperes a kinevezésben kikötötte 1994. december 31-éig a "BKE Vállalkozási innovációs menedzser szakdiploma" bemutatását. A felperes műszaki tanári, valamint általános gépész üzemmérnöki képesítést nyújtó főiskolai végzettséggel rendelkezett, az alperesnél oktatott tantárgyakhoz azonban a jogszabály egyetemi (pedagógusi) végzettséget írt elő.
A felmentés indoka - a másodfokú bíróság szerint - megfelelt a valóságnak, mert felperes az egyetemi végzettséget nem biztosító, de a tanított tantárgyakhoz indokolt szakirányú továbbképzés keretében szerezhető szakdiploma bemutatására kötelezettséget vállalt 1994. december 31-éig, és eddig az időpontig azt nem szerezte meg. Mivel másfél év eltelte után sem mutatta be az oklevelet az alperes részére, ennek hiányában okszerűen került sor a jogviszony megszüntetésére.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az alperest - a jogviszony helyreállításának mellőzésével - háromszoros végkielégítés, kiesett munkabér és kamatai megfizetésére kötelező határozat hozatalát kérte.
Arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság helytelenül állapította meg a tényállást és rossz jogi következtetést vont le abból. Álláspontja szerint a "munkaszerződésben" szereplő kikötés semmis volt, mert nem a törvényben előírt képesítés megszerzését írta elő. A felmentést azért tartotta jogellenesnek, mert alperes a törvényben előírt türelmi idő [1993. LXXIX. törvény 128. § (1) bekezdés] előtt kezdeményezte a jogviszonya megszüntetését. Előadta, hogy 1996 őszén az oktatási törvényben előírt képzésben megkezdte a tanulmányait.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A másodfokú bíróság a Pp. 206. §-a (1) bekezdése szerint állapította meg a kiegészített tényállást, amely a felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal ellentétes ténymegállapítást nem tartalmaz. Ennélfogva a jogszabálysértés nélkül megállapított tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó.
E tényállás szerint a felperes a jogviszony létesítésekor a BKE Közgazdasági Továbbképző Intézetben vállalkozó innovációs menedzserképzésben vett részt, és alkalmazására ennek figyelembevételével került sor. A kinevezésben a felek ezért kötötték ki a szakosító oklevél megszerzését, illetve bemutatását. Továbbá e szakképzés a felperes munkaköre ellátásához, az általa oktatott tantárgyak szempontjából hasznosítható volt, azt a perben felperes maga sem vitatta. A másodfokú bíróság az előbbieket helyesen értékelve, jogszabálysértés nélkül állapította meg, hogy a kinevezésben a felek az előbbiekre nézve megállapodhattak [Kjt. 21. § (3) bekezdés utolsó fordulat]. A felülvizsgálati kérelem ezzel szemben a kikötés érvénytelenségére tévesen, megalapozatlanul hivatkozott.
Adott esetben önmagában az a körülmény, hogy a munkáltató méltányosságból a kikötött feltétel teljesítésére hallgatólagosan haladékot adott azzal, hogy a határidő lejártakor nem élt azonnal a felmentési jogával [Kjt. 30. § (1) bekezdés d) pont], a felmentés jogellenességére vonatkozó érévelést nem támasztja alá.
Az a felülvizsgálati kérelemben felhozott tény pedig, hogy a felmentés közlését követően a felperes megkezdte az oktatási törvényben előírt egyetemi szintű tanári képesítés megszerzése érdekében a tanulmányait, a felmentés jogszerűségének elbírálását nem érinti. A felperes felmentését ugyanis az alperes nem a hiányzó egyetemi végzettséggel indokolta. Így a törvényben biztosított türelmi idővel [1993. évi LXXIX. törvény 128. § (1) bekezdés] kapcsolatos felülvizsgálati támadás, minthogy a felmentés indokán kívül esik, a jogerős ítélet felülvizsgálatát nem alapozta meg.
A felülvizsgálati eljárásban a kereset nem módosítható. Ezért a perben előterjesztett kereseti kérelemtől eltérő tartalmú felülvizsgálati kérelem, a jogalapot illetően megalapozott volta esetén sem foghatott volna helyt.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10 837/1999.)
894. Ha a közalkalmazott - miután a közalkalmazotti jogviszonya határozatlan idejűvé változott - elfogadta az újabb határozott időre szóló kinevezést, és az előírt határidőben azt nem támadta meg, a határozott idő lejártával jogviszonya megszűnését sikertelenül kifogásolta [Kjt. 21. § (2) bek., Mt. 7. §].
A felperes 1997. november 1-jétől állt az alperes alkalmazásában napközis nevelő munkakörben, 1998. január 31-ig szóló határozott idejű kinevezés alapján. Ezt követően a felperes tovább dolgozott az alperesnél. 1998. február 10-én a felperes és az alperes új határozott idejű foglalkoztatásban állapodtak meg, akként, hogy ez a kinevezés február 1-jétől 1998. június 30-ig szól.
A felperes keresetében sérelmezte, hogy az alperes határozott idejű kinevezéssel alkalmazta és a jogviszonyát a határozott idő lejártával megszűntnek tekintette. A közalkalmazotti jogviszonya helyreállítását és elmaradt munkabérének megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 68 905 forintot és ezen összeg kamatát, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. 1998. január 1-jét követően a felperes határozott idejű kinevezése határozatlan idejűvé alakult át, azonban azzal, hogy a felperes aláírta az 1998. február 1-jétől 1998. június 30-ig szóló határozott idejű kinevezést, a jogviszonya ismét határozott idejűvé alakult át. A bíróság az alperest a ki nem adott szabadság ellenértékének megfizetésére kötelezte.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kifejtette, hogy a munkaügyi bíróság a tényállást a bizonyítékok helyes mérlegelése alapján állapította meg és annak alapján helytálló jogi következtetésre jutott. Az alperest nem terhelte tájékoztatási kötelezettség a jogszabályokról, emellett a közoktatási törvény értelmében a felperest határozatlan időre nem alkalmazhatta volna, mert az előírt feltételekkel nem rendelkezett. Az újabb határozott időre szóló kinevezést a felperes saját akaratából írta alá, ezt a megállapodást a felperes nem támadta meg.
A felülvizsgálati kérelmében a felperes elsődlegesen a jogerős ítélet megváltoztatását, a keresetének való helyt adást és az alperes perköltségben való marasztalását, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását kérte. Arra hivatkozott, hogy az alperes megsértette az Mt. 3. §-ának (1) bekezdésében írt együttműködési kötelezettségét, amikor őt nem tájékoztatta arról, hogy tovább dolgozása folytán a jogviszonya az Mt. 79. § (3) bekezdése szerint határozatlan idejűvé alakult át. Az alperes megsértette a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét is azzal a mulasztásával, hogy a jogviszonyának időközben határozatlan idejűvé alakulását nem vette figyelembe. Állította, hogy a per adataiból nem lehetett arra következtetni, hogy a felperes befolyásmentesen írta alá az újabb határozott idejű kinevezését.
Az alperes ellenkérelmében a felperes felülvizsgálati kérelmének elutasítását és perköltségben való marasztalását kérte. Hivatkozott arra, hogy a felperes az újabb kinevezést kifogás nélkül írta alá, azt az Mt. 7. § (3) bekezdésében meghatározott határidőn belül nem támadta meg.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az eljárt bíróságok a megalapozott döntéshez szükséges tényállást feltárták, az ahhoz kapcsolódó jogkövetkeztetésük is helytálló. A felperes már a fellebbezésében is hivatkozott arra, hogy az alperes eljárása az Mt. 3., illetve 4. §-ának előírásába ütközik, mert megsértette az együttműködési kötelezettséget és joggyakorlása rendeltetésellenes volt. A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy a felperes ezeket az állításait az eljárás során nem bizonyította, ugyanakkor a munkáltatót nem terhelte tájékoztatási kötelezettség a jogszabályok tartalmáról. Az Mt. 7. §-ának (1) bekezdése szerint a megállapodást meg lehet támadni, ha a fél annak megkötésekor lényeges tényben vagy körülményben tévedett, feltéve, ha a tévedését a másik fél okozta vagy azt felismerhette, illetve mindkét fél ugyanabban a téves feltevésben volt. A jogkérdésben való tévedés a megállapodás megtámadását általában nem teszi lehetővé. A felperes a keresetében előadottak szerint az újabb határozott idejű kinevezés elfogadásakor tudott arról, hogy a jogviszonya határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonnyá alakult. Ennek ellenére nyilatkozatát az Mt. 7. §-ának (3) bekezdésében megállapított határidőben nem támadta meg, ezért a megállapodást érvényesnek kellett tekinteni.
Minthogy az eljárt bíróságok helytálló döntést hoztak, a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10 866/1999.)
895. Ha a felek megállapodása meghatározott feladat ellátására irányult, a határozott idő kikötése nem ütközött jogszabályba [Kjt. 21. § (2) bekezdés].
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperes közalkalmazotti jogviszonyát az alperes - öregségi nyugdíjjogosultság megszerzésére hivatkozással - az 1997. március 26-án kelt felmentéssel megszüntette 1997. december 25-ei hatállyal. Ezt követően a felek 1997. szeptember 1-jén 1998. június 30-áig szóló megbízási szerződést kötöttek, amelynek értelmében a felperes heti 12 órában óraadó tanárként dolgozott.
A felperes az 1998. augusztus 24-én kelt keresetében a megbízási szerződés semmisségének megállapítását, közalkalmazotti jogviszony alapján a járandóságai megfizetését, közalkalmazotti jogviszonya jogellenes megszüntetése folytán jogviszonya helyreállításának mellőzésével felmentési időre járó átlagkereset és végkielégítés megfizetését kérte.
A felek 1998. szeptember 1-jén 1999. június 30-áig szóló újabb megbízási szerződést kötöttek heti 6 órás óraadói feladat ellátására.
Módosított keresetében felperes az utóbbi megbízási szerződést is közalkalmazotti jogviszonynak kérte tekinteni és ennek megfelelően a járandóságait megfizetni. A közalkalmazotti jogviszonya megszűnésének napját a Kjt. 34. §-a (4) bekezdése szerint kérte megállapítani.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest 63 270 forint elmaradt munkabér, 23 106 forint időarányos 13. havi illetmény és 43 744 forint szabadságmegváltás, valamint ezek kamatai megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy az 1997. szeptember 1-jétől 1998. június 30-áig szóló megbízási szerződésben meghatározott óraszám a polgári jogi jogviszony alapján óraadó tanárként ellátható óraszámot (a kötelező óraszám 40%-a) meghaladta [1993. évi LXXIX. törvény 121. § (1) bekezdés 25. pont]. Ezért felperes e jogviszonyát részmunkaidős közalkalmazotti jogviszonynak minősítette, és ennek megfelelően illetménykülönbözet és egyéb járandóság megfizetésére kötelezte az alperest.
A felek határozott időre vonatkozó kikötését a közalkalmazotti jogviszony tekintetében is jogszerűnek találta a bíróság [Kjt. 21. § (2) bekezdés], figyelemmel arra, hogy a felek megállapodásával meghatározott munka ellátására létesült. Ezért a jogellenes megszüntetéssel összefüggő részében a felperes keresetét elutasította.
A fellebbezésében a felperes kereseti kérelmét megváltoztatva - az időközben 1999. szeptember 1-jétől 2000. június 30-áig létesített heti 6 órás óraadói megbízási szerződésére is kiterjedően - kérte annak megállapítását, hogy közalkalmazotti jogviszonya jelenleg is fennáll, és a két jogviszony közötti illetmény és egyéb járandóság különbözetek megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, az ítélet fellebbezett részét pedig - helyes indokainál fogva - helybenhagyta.
A másodfokú bíróság egyetértett azzal, hogy a felek az 1997. szeptember 1-jén megkötött szerződésben a jogviszonyt meghatározott munka - a tantárgyfelosztás szerinti órák - ellátására létesítették, amely megfelel a Kjt. 21. §-a (2) bekezdésének. Utalt arra, hogy e meghatározott feladatnál a tanári munkakörre alkalmazott pedagógusnak a közoktatási törvény alapján ennél szélesebb körű feladatai vannak.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását és a fellebbezésében módosított keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Arra hivatkozott, hogy az 1997. szeptember 1-jén kötött megbízási szerződés határozott időre vonatkozó kikötése a Kjt. 21. §-a alapján semmis, mert nem szerepelt benne sem a helyettesítés, sem a meghatározott feladat, illetve munka megjelölése.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A peres iratok és a felperes saját nyilatkozata szerint is megállapítható, hogy 1997 szeptemberében a megbízási szerződést azért kötötték, mert két végzős, IV. osztályában a magyar tantárgy oktatását az érettségi előtt nem kívánta másnak átadni. E körülményből helyesen következtetett az elsőfokú bíróság arra, hogy a felek megállapodása meghatározott feladat ellátására irányult. Az ellátandó feladat - a végzős osztályokban az adott órák ellátása - jellegéből következett a jogviszonynak a felek megállapodásában meghatározott időtartama. Ezért az eljárt bíróságok jogszabálysértés nélkül állapították meg, hogy a felek megállapodásában a határozott idő kikötése nem ütközött jogszabályba [Kjt. 21. § (2) bekezdés]. Ennélfogva a határozott idő lejártával a felperes közalkalmazotti jogviszonya 1998. június 30-án jogszerűen megszűnt.
Az előbbieket nem érinti az a felülvizsgálati érvelés, hogy utóbb a felek óraadói tanári feladatra érvényes megbízási szerződést kötöttek ismét határozott időre. Az ugyanis, hogy a felek - a törvény által lehetővé tett módon - meghatározott feladat ellátására szóló megbízási jogviszonyt létesítettek az óraadói tanári munkára, nem cáfolja, hanem inkább alátámasztja a korábbi jogviszony azonos tartalmát, amely csupán a kikötött óraszám tekintetében minősült eltérőnek.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10 138/2000.)
896. A szívsebész szakorvosnak a szívsebészeti osztályon a fekvőbeteg ellátásból és a szívműtétektől való eltiltása a kinevezés egyoldalú módosítását jelenti, így az jogellenes volt (Kjt. 21. §).
A felperes kereseti kérelme a munkaköri leírása hatályon kívül helyezésére, és végzettségének, képesítésének megfelelő munkakörben, a fekvő- és járó beteg ellátásban és szívsebészeti műtéti tevékenységben való foglalkoztatása biztosítására irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének helyt adott. A vitatott munkaköri leírást hatályon kívül helyezte és az alperest kötelezte, hogy a felperest a végzettségének és képesítésének megfelelő munkakörben foglalkoztassa, a fekvő és járó beteg ellátásban és a szívsebészeti műtéti tevékenységben.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1994. szeptember 16-ától állt közalkalmazotti jogviszonyban az alperesnél mint egyetemi docens, egyidejűleg 1999. június 30-áig az alperes megbízta a Szívsebészeti Önálló Osztály vezetésével. Az általános sebészeti, aneszteziológusi és szívsebészeti szakvizsgával rendelkező felperes vezetői feladatai ellátása mellett rendszeresen részt vett a fekvőbeteg ellátásban és a szívműtétek végzésében is. A felperes vezetői megbízása letelte után az alperes a Szívsebészeti Önálló Osztály vezetésével dr. B. G.-t bízta meg, aki azzal a feltétellel vállalta a vezetői megbízást, hogy nem kell a felperessel együtt műtétet végeznie. Az alperes az 1999. július 14-én kiadott "ideiglenes munkaköri leírásban" a felperes munkaköri feladatait az orvostanhallgatók oktatásában, a visszarendelt, műtött szívbillentyű betegek utógondozásában és a biokémiai intézetben folyó kutatómunkában való részvételben jelölte meg. Az 1999. október 19-én készített "végleges" munkaköri leírásban az is szerepelt, hogy felperes a munkáltató utasításai szerint részt vesz a betegellátásban. Ténylegesen azonban a felperest a vezetői megbízása megszűnését követően a fekvőbeteg-ellátásban és a szívműtéti tevékenységben nem foglalkoztatták. A munkaköri feladatként megjelölt utókezelést heti egy munkanapon végzi, továbbá az orvostanhallgatók oktatását a tanrendnek megfelelően, így a feladatok a teljes munkaidejét nem töltik ki.
A munkaügyi bíróság úgy ítélte meg, hogy az alperes a Kjt. 23. §-a (7) bekezdésében előírt kötelezettségének nem tett eleget. Az alperes azzal, hogy felperest a fekvőbeteg ellátásból és az ahhoz tartozó műtéti tevékenységből kizárta, véglegesen és tartósan megváltoztatta a felperes által végzendő munka jellegét, amelyre csak a felek közös megegyezésével kerülhetett volna sor (Mt. 82. §). A bíróság megállapította, hogy a munkáltató - az osztályon szívsebészeti szakvizsgával rendelkező alkalmazottakhoz képest - a felperes foglalkoztatásánál hátrányos megkülönböztetést alkalmazott (Mt. 5. §) és jogait rendeltetésellenesen gyakorolta.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság szerint, mivel a felperesnek eredeti munkaköre nem volt, a munkaszerződés-módosítás fogalmilag kizárt. A felperes munkaköre egyetemi docens, az alperes által a munkaköri leírásban meghatározott feladatok a felperes végzettségének és szakmai képesítésének megfelelnek. A felperes tényleges munkaköri feladatai lényegesen eltérnek az adott osztályon foglalkoztatott azonos szakmai képesítésű orvosok feladataitól, és az osztály tevékenységére figyelemmel "szokatlan", hogy a jelentős szakmai gyakorlattal rendelkező szívsebész felperes nem vehet részt a fekvőbeteg-ellátásban és a szívműtétek végzésében. Mindezek ellenére a másodfokú bíróság a hátrányos megkülönböztetést nem találta megállapíthatónak, mert a felperes közvetlen munkatársainak jelentős része - a korábban hivatkozott konfliktusokra tekintettel - nem hajlandó a szívműtétek és a fekvőbeteg-ellátás során a felperessel együtt dolgozni. A személyes ellentétekkel terhes légkör a műtéti tevékenységet - amely csoportmunkát igényel - hátrányosan befolyásolhatja.
Mindezekre tekintettel a fekvőbeteg-ellátásból és műtéti tevékenységből felperes kizárása nem minősíthető az Mt. 4. §-ába ütközőnek sem.
A jogerős ítélettel szemben a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt. Eljárási jogszabálysértést panaszolt (Pp. 206. §) a fegyelmi ügyére hivatkozással tett ítéleti ténymegállapítás miatt, amely szerint korábbi konfliktusok miatt nem hajlandók vele együtt dolgozni munkatársai. Vitatta a munkatársai véleményét tartalmazó okirat bizonyítékként való értékelését. A járóbeteg-ellátásból és műtéti tevékenységből való kizárása miatt a Kjt. 23. § (7) bekezdése megsértésére hivatkozott. Az Mt. 5. § (1) bekezdésének és 4. §-ának téves értelmezése és téves ténybeli következtetés miatt is jogszabálysértőnek tartotta a jogerős ítéletet. A továbbképzési kötelezettsége teljesítésének ellehetetlenülését panaszolta. Műtéti tevékenységével kapcsolatos elmarasztalás hiányában e tevékenységtől való eltiltása jogszerűségét vitatta. A jogerős ítélet megváltoztatását, a keresetének helyt adó elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A felperes kinevezése az alperes szívsebészeti osztályára egyetemi decens munkakörre szólt, és a perben vitatott munkaköri leírás is ezen eredeti munkakörnek megfelelően jelölte meg a felperes munkakörét. Téves ezért az a jogerős ítéleti megállapítás, hogy adott esetben eredeti munkakör hiányában a munkakör - illetve kinevezés - egyoldalú módosítását az elsőfokú bíróság nem vizsgálhatta és állapíthatta meg.
A munkakör lényegéhez tartozó tevékenység a munkakörből nem mellőzhető. Ezért a perben azt kellett vizsgálni, hogy e munkakör lényeges tartalmi elemét jelenti-e a fekvőbeteg-ellátás és szívsebészi műtéti tevékenység. Tekintettel arra, hogy az alperes a szívsebész szakorvos felperest a szívsebészeti osztályon alkalmazta, amelynek alapvető feladata a szívsebészeti ellátás, és e körben vesz részt az orvostanhallgatók elméleti és gyakorlati oktatásában, az elsőfokú bíróság megalapozott, okszerű következtetéssel állapította meg, hogy a felperesnek a fekvőbeteg ellátásból és szívműtétektől való kizárása a munkaköre lényeges tartalmát érinti, tehát egyoldalú jogellenes munkáltatói intézkedésnek minősül.
A munkaköri feladatok vitatott meghatározását - a per adatai alapján - rendeltetésellenes joggyakorlásként is helyesen értékelte az elsőfokú bíróság. Az ítéletében kifejtett helyes indokokon túlmenően a Legfelsőbb Bíróság utal az új osztályvezető főorvos tanúvallomására, aki maga is elismerte, hogy műtéti tevékenység hiányában felperes a szívsebészeti gyakorlatát, manuális képességeit elveszítheti, és emiatt ő arra számított, hogy a felperes a jogviszonyát megszünteti, "keres magának megfelelő munkát". Ebből, valamint az új vezető részéről a megbízásakor szabott feltételből egyértelműen kitűnik, hogy a felperes munkaköri feladatainak ily módon való meghatározása közvetett módon a jogviszonya megszüntetésére irányult.
A jogerős ítélet felperesnek a műtéti csoportmunkát veszélyeztető magatartását megalapozatlanul, eljárási jogszabálysértéssel [Pp. 206. § (1) bekezdés] állapította meg tényként. Ezt alátámasztó bizonyítékként ugyanis a felperes korábbi fegyelmi ügye, illetve az egyes munkatársak által tett írásbeli nyilatkozat nem lett volna figyelembe vehető. A per tárgyává nem tett fegyelmi ügyben formai okból hatályon kívül helyezte a bíróság a fegyelmi határozatot, így az alapul felhozott magatartás tekintetében tényállás megállapítására, érdemi elbírálásra nem került sor. A munkatársak nyilatkozata pedig az érintettek véleményét, a felperessel való együttműködéstől való elzárkózásuk kinyilvánítását tartalmazta, konkrét tények megjelölése nélkül. Ennélfogva - amint azt az elsőfokú bíróság helyesen megítélte - a nyilatkozat csupán véleménynyilvánításnak minősül a felperes műtéti tevékenységre való alkalmatlansága (összeférhetetlensége) bizonyítására - a bírói gyakorlat szerint - nem volt alkalmas.
A felperes magatartására vonatkozó megalapozatlan ténymegállapításból következően mind a hátrányos megkülönböztetéssel, mind a rendeltetésellenes joggyakorlással kapcsolatos nemleges ítéleti álláspontot is téves.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét jogszabálysértően megváltoztató jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Mfv. I. 10 350/2000.)
897. Ha a közalkalmazottat meghatározott kutatási munkára határozott időre alkalmazták, a kinevezés határozott idejű voltát nem érintette a kutatási munka más kutatóhelyre való átcsoportosítása (Kjt. 21. §).
A felperes keresetében a közalkalmazotti jogviszonya határozott idejére vonatkozó kikötés érvénytelenségének megállapítását és a felmentési járandóságok megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a felperes 1996. január 1-jén kelt kinevezése érvénytelenségét, és az alperest 640 200 forint felmentési időre járó illetmény, valamint 853 600 forint végkielégítés, valamint ezen összegek kamatai megfizetésére kötelezte.
Az ítéleti tényállás szerint a felperest utoljára 1996. január 1-jétől 1998. december 31-éig szóló határozott idejű kinevezéssel alkalmazta az alperes. A kinevezés a Kjt. 21. §-a (2) bekezdése és a 49/1993. (III. 26.) Korm. rendelet 3. §-a alapján a B. V. által vezetett G. T. tanszéki kutatócsoport munkavégzési helyre szólt.
A munkaügyi bíróság szerint a felperes kinevezése a 49/1993. (III. 26.) Korm. rendelet 3. §-a (2) bekezdésébe ütközött, mert nem határozta meg, hogy a határozott idejű alkalmazás milyen feladat elvégzéséhez kötődik, és felperes a határozott idejű kutatómunka elvégzésére nem pályázott. Ezért a bíróság a munkáltató hibájából eredő érvénytelenség (semmisség) jogkövetkezményei [Mt. 10. § (2) bekezdés] szerint marasztalta az alperest.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítette. Megállapította, hogy a felperes 1997. január 1-jétől az M.-E. G. és T. Kutatócsoportból áthelyezéssel átkerült az M.-B. Kutatócsoportba, Á.-né R. É. kutató csoportjába. E változás miatt felperes kinevezését nem módosították.
A másodfokú bíróság - az elsőfokú bíróságtól eltérően - a peradatokból arra következtetett, hogy a kutatócsoport vezetőjének személyét is megjelölő kinevezés csupán a formai hiányosság miatt nem minősíthető semmisnek, mivel a felperes egyértelműen tisztában lehetett azzal, hogy 1996. január 1-jén mely kutatócsoport határozott munka feladata elvégzésére szólt a kinevezése. A felperes más kutatócsoporthoz történt áthelyezése folytán azonban az 1997. január 1-jétől megvalósult foglalkoztatás keretében már nem hatályosult a határozott időre szóló kinevezés közvetett munkafeladat-meghatározása. Így a felperes határozott idejű kinevezését semmisnek, és ennélfogva a keresetet megalapozottnak tekintette.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a perben hozott ítéletek hatályon kívül helyezését és a keresetet elutasító határozat hozatalát kérte jogszabálysértésre hivatkozással. A másodfokú bíróság következtetését a per adataival és a logika szabályaival, az ítélkezési gyakorlattal ellentétesnek tartotta. Azzal érvelt, hogy felperes áthelyezésére, a kutatás-átcsoportosításra a felperes kérésének megfelelően került sor; csupán a kutatást végrehajtó egység alanya módosult, az egyéb munkafeltételek nem változtak.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy felperes a B. V. által vezetett M.-E. G. T. Kutatócsoportnál - a B. V. pályázata alapján 1996. január 1-jétől három esztendőre elnyert évi egymillió forint kutatási támogatás alapján - egyetlen alkalmazott volt. A felperes kérte, hogy kutató munkáját az említett kutatócsoport helyett az Á.-né R. É. által vezetett M.-B. T. Kutatócsoport keretén belül végezhesse. Az alperes 1996. december 16-án tartott ülésén a 2. napi rendi pontként arról döntött, hogy kezdeményezi a B. V. pályázata alapján odaítélt egymillió forint átcsoportosítását az M.-B. T. Kutatócsoporthoz azzal, hogy a támogatás átadását követően, 1996. december 31-ével az M.-E. G. T. Kutatócsoport megszűnik; ezt az Akadémia Kutatóhelyek Tanácsa jóváhagyta. A felperest Á.-né R. É. a kutatócsoportjába 1997. január 1-jével átvette.
Az előbbiekből következően megállapítható, hogy felperest a kinevezése alapjául szolgáló - pályázattal elnyert támogatással végzett - kutatási munka keretében foglalkoztatták 1997. január 1-jét, azaz a másik kutatócsoportba való áthelyezését követően is.
A másodfokú bíróság a kinevezés határozott időre vonatkozó - a pályázati feladatnak, illetve támogatási időnek megfelelő tartamú - kikötését érvényesnek ítélte [Kjt. 21. § (2) bekezdés, 49/1993. (III. 26.) Korm. rendelet 3. §].
Az azonos pályázathoz kötődő, változatlan feltételekkel folytatódó alkalmazás időtartamát a másik kutatócsoporthoz történt átcsoportosítás (áthelyezés) nyilvánvalóan nem érintette. Emiatt tehát a kinevezés a jogviszony időtartama tekintetében nem módosult.
Helyesen utalt a felülvizsgálati kérelem az előbbiekkel összefüggésben arra, hogy felperes a kérésére és vele egyetértésben történt intézkedéssel kapcsolatban jogellenességre a jóhiszeműség és tisztesség elvének megsértése nélkül nem hivatkozhatott.
A másodfokú bíróság a per fentiekben részletezett adatainak figyelmen kívül hagyásával a tényállást nem a bizonyítékok teljes körű mérlegelésével állapította meg [Pp. 206. § (1) bekezdés], és abból tévesen következtetett arra, hogy az áthelyezés körülményei folytán a kinevezés határozott idejének megállapítása érvénytelen.
A kifejtettekre tekintettel a felülvizsgálati kérelem a jogerős ítéletet jogszabálysértő volta miatt alappal támadta. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatva a felperes keresetét elutasította, az alperes marasztalását mellőzte. (Mfv. I. 10 455/2000.)
898. Ha a munkáltató a magyar-orosz szakos tanár munkakörben alkalmazott közalkalmazottat annak belegyezése nélkül - a tanév tantárgyfelosztása során - tanulószobai munka, illetve napközis felügyelet ellátására osztotta be, intézkedése meg nem engedett egyoldalú kinevezés-módosításnak minősül [Kjt. 21. §, Mt. 82. § (1) bek.].
A felperes magyar-orosz szakos tanárként dolgozott az alperesnél, majd a német nyelv tanításához szükséges szakképesítést is megszerezte. Az alperes igazgatója a 2000-2001-es tanév tantárgy felosztása során a felperes részére heti négy órában a német nyelv tanítását biztosította, ezen túlmenően azonban hétfőn-kedden és csütörtökön a tanulószobára, pénteken pedig napközi felügyelet ellátására osztotta be, illetőleg szerdai napokon 1.5 óra időtartamban a német nyelvből felkészítő tanítást kellett végeznie.
A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében a napközibe, illetőleg a tanulószobára való beosztását sérelmezte, mert álláspontja szerint ezzel az alperes a munkaszerződését egyoldalúan módosította. Kérte, hogy a bíróság ezt állapítsa meg és kötelezze az alperest, hogy a végzettségének és a munkaköri leírásának megfelelő munkakörben foglalkoztassa.
Az alperes az ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy a tantárgy felosztás minden iskolában évenként történik és a gyermekek létszámától, a tanárok szakos végzettségétől és más feltételektől függően változhat, azonban az nem része a kinevezésnek, ezért nem lehet a közös megegyezés tárgya.
A munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperesnek a napközi-felügyelet (pénteki tevékenység) ellátására vonatkozó utasítása egyoldalú munkaszerződés módosításnak tekintendő, ezért a felperes munkatevékenységéből ezt a részt törölte. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A munkaügyi bíróság a döntésének indokolásában a Kjt. végrehajtásáról a közoktatási intézményekről szóló 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 7. §-ának (2), (3), (4), (6) és (7) bekezdésében foglaltakra hivatkozott. Úgy ítélte meg, hogy a tanulószobai foglalkozás a tanítással szorosan összefüggő és pedagógiai szakértelmet igénylő tevékenység, a napközis felügyelet azonban nem, ezért a felperesnek a napközibe való beosztása jogellenes egyoldalú alperesi intézkedés.
Az ítélet elleni fellebbezésében a felperes arra hivatkozott, hogy az iskolában tanulószoba nincs, az ugyanis azt jelentené, hogy a gyerekek a tanítás után haza mennek, otthon étkeznek, majd a tanulószobai foglalkozásra újból megjelennek. Ezt azzal kívánta alátámasztani, hogy az önkormányzat a napközi otthonos foglalkoztatás után nyújt normatív támogatást és az alperes azt a tanulószobára beosztott gyermekek után is felveszi.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett rendelkezéseit nem érintette, míg a fellebbezett rendelkezését helybenhagyta. A fellebbezésre tekintettel utalt arra, hogy a felperes általa sem vitatottan hétfőn-kedden és csütörtöki napokon a gyermekek étkeztetésének felügyeletében nem vett részt, ugyanakkor a tanítási órákra történő felkészítés segítségével oktatási, nevelési feladatokat látott el.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes annak az elsőfokú ítéletre kiterjedő megváltoztatását és a kereseti kérelmének megfelelő döntés meghozatalát kérte. Arra hivatkozott, hogy az elnevezésétől függetlenül az alperesnél tanulószoba nincs, holott az eljárt bíróságok az ítéletüket a napközi vagy tanulószoba megkülönböztetésre alapították anélkül, hogy a hasonlóságot, vagy az egyezőséget vizsgálták volna. Állította, hogy a tantárgy felosztással az alperes a kinevezését egyoldalúan módosította.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem megalapozott.
A munkaügyi bíróság a döntését a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 7. §-ának (2), (3), (4) és (6) bekezdésére alapozta, a kormányrendeletnek ezt a §-át azonban a 3/1997. (I. 15.) Korm. rendelet 1997. február 1-jétől módosította, illetve a (3)-(7) bekezdéseit hatályon kívül helyezte.
A másodfokú bíróság tévedett, amikor nem észlelte, hogy a munkaügyi bíróság hatályon kívül helyezett jogszabály alapján ítélkezett.
A perben azt kellett eldönteni, hogy a magyar-orosz és német szakos tanár munkakörű felperes munkakörének egyoldalú megváltoztatását jelentette-e az alperesnek az az intézkedése, amellyel a tanulószobára osztotta be.
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 53. § (2) bekezdésének a) pontjában a tanórán kívüli foglalkoztatás körében nevesíti a napközi és tanulószobai foglalkozást, és a törvény más rendelkezése sem tesz különbséget a napközi otthon és a tanulószoba között. Ebből következően jellegét illetően a tanulószobai foglalkoztatás azonos elbírálás alá esik a napközi otthonos foglalkoztatással.
A Legfelsőbb Bíróság eseti döntésében kifejtette, hogy a tanári munkakör lényege az elfogadott tanterv szerinti oktatási feladatok ellátása. A munkakör tartalmának megváltoztatása függetlenül az elnevezésétől, közös megegyezést igényel. Az alperes a felperesnek a tanulószobai foglalkozást előíró intézkedéséhez a felperes beleegyezését nem kérte ki, ezért az intézkedése a közalkalmazotti jogviszonyra is irányadó Mt. 82. §-ának (1) bekezdésébe ütközik, mert a kinevezés egyoldalú módosításának minősül.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatva a felperest a tanulószobai foglalkoztatás alól is mentesítette. (Mfv. II. 10 584/2001.)
899. A kinevezésben rögzített kifejezett megállapodás hiányában is részmunkaidőre szóló jogviszonyt létesítettek a felek, ha az összes körülményből következően részmunkaidős megállapodás jött létre köztük. Erre utal az is, ha a teljes munkaidőre járó garantált illetménynél lényegesen alacsonyabb összegben határozták meg a havi illetmény összegét, és ezt a közalkalmazott nem kifogásolta [Kjt. 21. § (3) bek.].
A felperes a keresetében annak a megállapítását kérte, hogy a közalkalmazotti jogviszonya az alperesnél 1996. október 1-jétől teljes munkaidőre szólt, és e jogviszonya 2002. november 30-ig fennállt. A megállapításra irányuló keresetét azzal indokolta, hogy a Széchenyi Professzori Ösztöndíj folyósítását beszüntették, mert az alperes a teljes munkaidős foglalkoztatás helyett részmunkaidős foglalkoztatást igazolt.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A megállapított tényállás szerint a felperest 1995. július 31-éig az alperes megbízási szerződés alapján foglalkoztatta egyetemi adjunktusként "mellékfoglalkozású jogviszonyban". Az 1996. szeptember 30-án kelt kinevezéssel az alperes felperest 1997. június 30-áig szóló határozott időre egyetemi adjunktus munkakörben, havi 24 000 forint illetménnyel, heti 6 óra kötelező óraszámmal alkalmazta. A jogviszonyt 1998. június 30-áig meghosszabbító megállapodás azonos munkakör és illetmény mellett a munkaidőt heti 0 órában jelölte meg. A következő, 1999. június 30-ig szóló kinevezés meghosszabbításban heti 30 óra munkaidő szerepel, míg a 2000. június 30-áig a jogviszonyt meghosszabbító megállapodás a munkaidőről nem rendelkezik. A közalkalmazotti jogviszonyt 2001. június 30-áig meghosszabbító okirat felperes heti munkaidejét 22 óra "részmunkaidős foglalkoztatásban" határozta meg. Az 1997. május 6-án kelt munkáltatói igazolás szerint felperes főállású munkaviszonyban teljes munkaidőben végez oktatói, kutatói munkát, míg az 1998. július 10-én kiállított munkáltatói igazolás felperes részfoglalkozású foglalkoztatását igazolja, és ugyanilyen tartalmú a 2000. január 30-án kelt igazolás is.
Mindezek alapján a munkaügyi bíróság azt állapította meg, hogy a felperes a perben heti 30 óránál hosszabb foglalkoztatást nem tudott bizonyítani, és 2000. november 30-ig állt fenn ez a részmunkaidős közalkalmazotti jogviszonya.
A felperes fellebbezése és az alperesnek az ítélet indokolása ellen előterjesztett csatlakozó fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és megállapította, hogy a felperes 1996. szeptember 30. napjától 2001. június 30. napjáig teljes munkaidős közalkalmazotti jogviszonyban állt az alperessel, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítette azzal, hogy a felperes 1996 szeptemberében az alpereshez teljes foglalkoztatására, főállású jogviszony létesítésére irányuló kéréssel fordult. Ehhez az akkori rektor hozzájárult azzal a kikötéssel, hogy nem részesülhet az addigi megbízási díjnál magasabb összegű munkabérben. A felperes előadását elfogadva a bíróság azt állapította meg, hogy felperes abban a hiszemben kötötte meg a megállapodást, hogy "teljes foglalkoztatású jogviszonyt" létesít. A felperes ténylegesen munkában töltött idejére vonatkozóan hitelt érdemlő és aggálytalan bizonyíték nem áll rendelkezésre, azonban a felek között a részmunkaidőre nézve megállapodás nem jött létre, ennek hiányában pedig a jogviszonyt teljes munkaidőre szólónak kell tekinteni. A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy ezen nem változtat a tanúknak a felperes részmunkaidős foglalkoztatására vonatkozó tanúvallomása, illetve az a tény sem, hogy a felperes díjazása a közalkalmazottakra vonatkozó jogszabályba ütközött.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben a felperes keresetének elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság által kiegészített tényállás iratellenes, a tények és a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen, logikai ellentmondásokkal terhes értékelésén alapszik, sérti a Pp. 206. §-ában foglaltakat. Kiemelte, hogy a felek között az 1996-ban létrejött megállapodás arra irányult, hogy a másik munkáltatónál megszűnt közalkalmazotti jogviszonya helyett a felperesnek ez legyen a főállású jogviszonya, az addigi megbízásos jogviszonyához képest azonban sem a felperes oktatói feladatai, sem a díjazása nem változott. A felperes és az alperes által benyújtott kimutatások a munkában töltött időre vonatkozóan tartalmukban megközelítőleg megegyeztek, ezért azokat a másodfokú bíróság kellő ok nélkül hagyta figyelmen kívül. Több adat is azt támasztja alá, hogy a felek a teljes munkaidős foglalkoztatásban nem állapodtak volna meg. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság a felperes javadalmazásának összegét a jogvita eldöntésénél figyelmen kívül hagyta.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme tartalma szerint a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A peres iratok alapján megállapítható, a felperes első ízben 1990. szeptember 24-én kötött az alperessel határozott időre szóló munkaszerződést, amely szerint az alperes mellékfoglalkozású egyetemi adjunktusként foglalkoztatta, majd ezt követően a szorgalmi időhöz igazodó, határozott időre kötött megbízási szerződések alapján mindvégig mellékfoglalkozású adjunktusként, az 1994-1995. évi tanévtől havi 24 000 forint díjazással.
A felperes személyes előadása szerint, amikor a színháznál a közalkalmazotti jogviszonya megszűnt, az alperes akkori rektorától azt kérte, hogy az alperesnél főállású közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztassák, és a rektor erre azt közölte, hogy nincs bérkerete, csak ha megfelel az addigi megbízási díjjal való alkalmazás, akkor van rá lehetőség. Így az 1996. szeptember 30-án kelt kinevezésben az E. fizetési osztály 3. fizetési fokozatba sorolt felperes havi illetménye a korábbi megbízási díjjal azonos havi 24 000 forint illetmény maradt, holott teljes munkaidős foglalkoztatás esetén az azonos besorolású közalkalmazott garantált illetménye ebben az időben 32 500 Ft/hó volt. A következő, "Határozott idejű szerződés meghosszabbítása" elnevezésű, 1997. május 27-én kelt okirat szerint a felperes illetménye változatlan (24 000 Ft/hó), az okiratban feltüntetett besorolás szerinti 26 400 Ft/hó garantált illetménnyel szemben. Az 1998. június 9-én kelt okirat a heti munkaidőt 30 órában határozta meg, melyet a felperes aláírásával igazoltan elfogadott. A felek között az 1998. július 1-je és 1999. június 30-a közötti időre szóló közalkalmazotti jogviszony tekintetében tehát a részmunkaidőre vonatkozó megállapodás kifejezetten létrejött. Az 1999. június 30-án kelt okirat a felperes J. fizetési osztály 2. fizetési fokozatba történt besorolása mellett feltüntette a garantált illetmény 51 600 forintos összegét, de ettől eltérően a felperes havi illetményét 35 800 forintban határozta meg, melyet a felperes elfogadott. Végül az utolsó, 2000. július 1-jén kelt okirat a munkaidőre vonatkozóan heti 22 órás részmunkaidőt és havi 37 600 forint "személyi illetményt" tartalmaz, amelyet a felperes "jogfenntartással" elfogadott. A felperes a perben nem vitatta, hogy 1996. október 1-jétől közalkalmazottként a korábbi megbízási díjjal azonos illetményért, azonos feladatot látott el. Továbbá maga is úgy nyilatkozott, hogy kinevezésétől a legutolsó tanévig ugyan azt a munkát végezte.
Az előbbiek figyelembevételével a per adatai nem támasztják alá azt a jogerős ítéleti megállapítást, hogy a felperes teljes munkaidőre szóló közalkalmazotti jogviszony létesítésében állapodott meg az alperessel. Ennek ellentmond, hogy a felperes a "főállású közalkalmazotti jogviszonyában a megelőző "mellékfoglalkozású" megbízási jogviszonyában járó megbízási díjjal azonos összegű illetményért azonos munkát végzett kinevezését követően is. A felperes határozott idejű jogviszonyát folyamatosan meghosszabbító megállapodások közül egyesek kifejezetten rendelkeznek a részmunkaidőről, ugyanakkor felperes azt nem bizonyította, hogy ezekben a tanévekben az ellátott feladatai lényegesen csökkentek, a hivatkozott perbeli nyilatkozata ennek ellenkezőjét tanúsítja. Valamennyi kinevezési okiratban megállapított illetményösszeg lényegesen alacsonyabb a teljes munkaidőre a törvényben előírt kötelező garantált illetmény (Kjt. 66. §) összegénél. Ezt nyilvánvalóvá teszi több esetben az adott besoroláshoz tartozó garantált illetmény összegének feltüntetése is a kinevezésben.
A kinevezésben rögzített kifejezett kikötés hiányában is részmunkaidőre szóló jogviszonyt létesítettek a felek, ha az eset összes körülményéből az következik, hogy hallgatólagosan részmunkaidőben állapodtak meg. Ezt az ellátott feladat mellett adott esetben megnyugtatóan bizonyítja, hogy a teljes munkaidőre járó garantált illetménynél lényegesen alacsonyabb összegben határozták meg minden esetben a havi illetmény összegét, és ezt a felperes nem kifogásolta.
A másodfokú bíróság a perbeli bizonyítékokat - elsősorban az előbbi lényeges körülmény tekintetében - nem összességében értékelte, ezért a tényállást jogszabálysértően [Pp. 206. § (1) bek.] állapította meg, és így az ebből levont jogi következtetése is téves.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet abban a részében, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva megállapította, hogy a felperes teljes munkaidőben állt közalkalmazotti jogviszonyban alperesnél, hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét a keresetet e tekintetben elutasító részében - az indokolás fenti kiegészítésével - helybenhagyta. Egyebekben a jogerős ítéletet nem érintette. (Mfv. I. 10 445/2004.)
900. A szakos tanári munkakörtől a napközi otthoni nevelő tanár munkakör eltér, ezért az ilyen munkaköri változtatásra vonatkozó intézkedés a kinevezés egyoldalú módosításával járt [Kjt. 21. § (3) bek.].
A felperes keresetében a kinevezése szerinti tanári munkakörből egyoldalú intézkedéssel napközi otthonos nevelő munkakörbe áthelyezését és ezzel összefüggésben az illetménye csökkentését sérelmezte. Kérte eredeti munkakörbe visszahelyezését, és az illetménykülönbözet megfizetését.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes 2003. szeptember 1-jétől jogellenesen helyezte át a felperest tanár munkaköréből napközi otthonos nevelő munkakörbe. A felperest eredeti munkakörébe visszahelyezte, és kötelezte az alperest 68 090 forint elmaradt illetmény (illetménynövekedés és osztályfőnöki pótlék) megfizetésére.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes 1985. szeptember 1-je óta állt közalkalmazotti jogviszonyban az alperesnél, illetve jogelődjénél tanár munkakörben. Az alperes 2003. szeptember 1-jétől a felperest napközi otthonos nevelő munkakörbe helyezte át, erre vonatkozóan a 2003. október 1-jei átsorolásban írásban is intézkedett, és a felperes illetményét 187 400 forintról 173 400 forintra csökkentette.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a napközi otthonos nevelő munkakör nem azonos a tanár munkakörrel, figyelemmel a feladatból adódó eltérő munkaidő-beosztásra és az eltérő illetményre, ezért az az alperes egyoldalú intézkedése az Mt. 82. § (1) és (3) bekezdésébe ütközött.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az alperes által a felperesnek fizetendő marasztalás összegét 81 144 forintra felemelte, a kamatfizetés kezdő időpontját módosította. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság nem osztotta az elsőfokú ítéleti álláspontot a kinevezés jogellenes módosítását illetően. A másodfokú bíróság szerint a jogvita elbírálásánál annak volt döntő jelentősége, hogy a felperes két szakos pedagógus iskolai végzettséggel rendelkezik, mivel főiskolán matematika szakos tanári diplomát, egyetemen pedig pedagógia szakos diplomát szerzett. Ez utóbbi alkalmassá tette napközi otthonos nevelői munkakör betöltésére. Annak eldöntése pedig, hogy a pedagógus melyik szakját hasznosítja, a munkáltató hatáskörébe tartozik a tantárgyfelosztás alapján. Az alperes azon intézkedése tehát, amely meghatározta, hogy a felperes a tanári munkakörén belül milyen feladatokat lásson el, nem jogellenes. Minthogy a felperes a munkaköréhez mindkét diplomáját hasznosítja, megilleti a Kjt. 66. § (2) bekezdése szerinti illetménynövekedés. Az osztályfőnöki pótlékot illetően, mivel a felperes ilyen tevékenységet már nem végez, nem osztotta az elsőfokú ítélet álláspontját, és a keresetet ebben a körben is elutasította.
A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyása iránt a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint a jogerős ítélet ellentétes a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 1. számú melléklet B. részében meghatározott, az egyes pedagógus munkakörökre vonatkozó szabályokkal, melyek szerint a két perbeli munkakörre a jogszabály eltérő kötelező óraszámot határoz meg, továbbá a Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszeréről szóló 9029/1993. (SK 1994.1.) KSH közlemény a két munkakört eltérően jelöli meg. A felperes az álláspontja alátámasztására a Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntésére is hivatkozott.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
1. Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint az alperes a felperest egyoldalú intézkedésével az addig ellátott matematika tanári feladatok helyett napközi otthonos nevelői tevékenység végzésére kötelezte, és ezzel egyidejűleg - az illetménynövekedés és az osztályfőnöki pótlék megvonásával - a felperes illetményét csökkentette.
A kereset megalapozottsága elbírálásához a másodfokú bíróság tévesen indult ki abból, hogy a felperes milyen iskolai végzettséggel rendelkezett. Ezzel szemben annak volt jelentősége, hogy a perbeli két feladatkör - tanár és napközi otthonos nevelő - azonos, vagy eltérő munkakörbe tartozónak minősül-e.
A felülvizsgálati kérelem ebben a körben helytállóan hivatkozott a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvényre (Kt.), amelynek 17. § (1) bekezdése az egyes pedagógus munkakörökhöz szükséges iskolai végzettség meghatározása tekintetében a szakos tanári munkakörtől eltérően szabályozza a napközi otthoni nevelő munkakört [17. § (1) bekezdés j) pont]. A Kt. 1. melléklet 3/B. része a pedagógus munkakörökhöz tartozó kötelező óraszámok tekintetében ugyancsak megkülönbözteti a két munkakört, mivel a szaktanítást végző általános iskolai tanár kötelező óraszámát 20 órában, a napközis foglalkozást tartó tanár kötelező óraszámát 21 órában határozta meg. Mindezek azt támasztják alá, hogy a két munkakör nem azonos, a munkakörbe tartozó feladatok, azok ellátásához szükséges iskolai végzettség, a feladatokhoz rendelt kötelező óraszám eltérő. A szakos tanár munkakörébe az elfogadott tanterv szerint a szaknak megfelelő oktatási feladatok, tanórák megtartása tartozik, míg a napközi otthoni foglalkozásokat tartó pedagógus a tanulók tanórák utáni, délutáni felügyeletével, szabadidejének megszervezésével, szükség szerint korrepetálásával, másnapi feladataira felkészítésével foglalkozik.
Mindezek szerint a munkaügyi bíróság helytállóan következtetett arra, hogy az alperes perbeli intézkedése a felperes kinevezés szerinti tanári munkakörének jogellenes módosítását eredményezte.
2. A másodfokú bíróság egyetértett azzal az elsőfokú ítéleti megállapításával, miszerint az alperes megalapozatlanul csökkentette a felperes illetményét a Kjt. 66. § (2) bekezdésében szabályozott, a további szakképesítés alapján járó illetménynövekedés mértékével. A felek a jogerős ítéletet ebben a körben nem támadták.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az illetménykülönbözet vonatkozásában is a munkaügyi bíróság ítélete helybenhagyását igényelte, következésképpen a felülvizsgálati eljárás tárgyát az osztályfőnöki pótlék képezhette.
Az elsőfokú ítélet az illetménycsökkentésen belül - tévesen - az osztályfőnöki pótlék megvonását is jogellenesnek minősítette, holott a felperes a perbeli időszaktól osztályfőnöki feladatot ténylegesen már nem látott el, ez a pótlék - amint a másodfokú bíróság azt helytállóan kifejtette - az ilyen feladatok ellátása esetén jár. Az osztályfőnöki megbízatás a munkáltató hatáskörébe tartozó tantárgyfelosztáson alapul, így az ilyen megbízatás hiányában - függetlenül a kinevezés módosítás jogellenességétől - a pótlék a felperest nem illeti.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek az alperest 81 144 forint és 2003. december 26-ától járó kamata megfizetésére kötelező rendelkezését nem érintette, a havi 2400 forint osztályfőnöki pótlék iránti kereset elutasítására vonatkozó rendelkezését hatályában fenntartotta, ezt meghaladóan - beleértve az alperes perköltség fizetésére kötelezése mellőzését - hatályon kívül helyezte, és ebben a körben - az áthelyezés jogellenességére, a tanári munkakörbe visszahelyezése, és az alperest perköltségre kötelező rendelkezésére - az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. (Mfv. I. 10 623/2004.)
901. Ha a kinevezésben a határozott idő kikötése érvénytelen, a közalkalmazotti jogviszony határozatlan időre jött létre, amelyet a határozott idő lejártára hivatkozva a munkáltató jogellenesen szüntetett meg. Ez esetben nem az érvénytelenség, hanem a jogellenesség jogkövetkezményeit kellett alkalmazni [Kjt. 21. § (2) bek., 25. § (1) bek. a) pont, 34. §].
A felperes a keresetében a közalkalmazotti jogviszonya jogellenes megszüntetésének megállapítását és ennek jogkövetkezményei alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, megállapította a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésének jogellenességét és az alperest ennek anyagi jogkövetkezményei tekintetében marasztalta. A megyei bíróság a felperes ismételt határozott idejű kinevezésének a határozott időre vonatkozó rendelkezését a Kjt. 21. § (2) bekezdésébe ütközőnek és emiatt érvénytelennek tekintette, ennélfogva a Kjt. 30. § mellőzésével történt jogviszony megszüntetés jogellenességét állapította meg. Minthogy felperes a továbbfoglalkoztatását nem kérte, a bíróság a Kjt. 34. §-ában meghatározott anyagi jogkövetkezményeket alkalmazta.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását, az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint is a kinevezés részleges érvénytelensége megállapítható, így ennek az Mt. 10. § (2) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményét és nem a Kjt. 43. §-át kellett alkalmazni. A munkáltatói hibával kapcsolatban lényegesnek tartotta, hogy az alperes a kereset beadását követően felajánlotta a határozatlan idejű foglalkoztatást, de ezt felperes visszautasította.
A felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján [Pp. 273. § (1) bekezdés] a következők állapítható meg.
Tekintettel arra, hogy a felülvizsgálati kérelem a kinevezés határozott időre szóló rendelkezésének érvénytelenségét nem vitatta, az erre vonatkozó ítéleti megállapítást irányadónak kell tekinteni.
Amennyiben a határozott idő kikötése érvénytelenül történt, a közalkalmazotti jogviszony határozatlan időre jött létre [Mt. 9. §, Kjt. 21. § (1) bekezdés], amely a Kjt. 25. § (1) bekezdés a) pontja alapján nem szűnt meg. Az alperes tehát a felperes közalkalmazotti jogviszonyát a határozott idő lejártára hivatkozással jogellenesen szüntette meg.
A közalkalmazotti jogviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeit a Kjt. 34. §-a szerint kell megállapítani.
Az Mt. 10. § (2) bekezdésével kapcsolatos felülvizsgálati okfejtés téves, mivel az adott esetben nem az érvénytelenség miatti azonnali hatályú felszámolással szűnt meg a jogviszony [Mt. 10. § (1) bekezdés], így ennek jogkövetkezményei nem is jöhetnek szóba.
A felülvizsgálati kérelem a kifejtettek szerint nem felel meg a törvényi feltételeknek [Pp. 270. § (2) bekezdés], ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 273. § (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10 479/2005.)
902. Ha a közalkalmazotti munkáltató a közalkalmazottat üres álláshelyre alkalmazta, nem volt kényszerítő körülmény a határozott időt illetően. A határozott idejű kikötés érvénytelensége folytán a jogviszonyt határozatlan időre létesítettnek kell tekinteni, és a jogellenes megszüntetés következményeit kell alkalmazni [Kjt. 21. § (2) bek., 34. §].
A felperes a keresetében közalkalmazotti jogviszonya jogellenes megszüntetésének megállapítását és ennek jogkövetkezményei alkalmazását, 12 havi átlagkeresetnek megfelelő összeg, felmentési időre járó 3 havi átlagkereset, 2004. július 1-jétől 2005. január 21-ig járó elmaradt illetmény, 13. havi illetmény, 14 000 forint kártérítés és ezek késedelmi kamata megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest a felmentési időre járó átlagkereset címén 262 628 forint és kamata megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan felperes keresetét elutasította.
A megállapított tényállás szerint az alperes a felperest gyermekfelügyelő munkakörben napi 4 óra munkaidővel alkalmazta határozott időre, 2002. szeptember 9-étől 2003. szeptember 9-éig. Ezt követően az alperes kinevezését 2003. december 31-ig, 2004. január 31-ig, majd 2004. június 30-ig meghosszabbította. Az alperes 2004. június 22-én értesítette a felperest, hogy közalkalmazotti jogviszonya a határozott idő lejártával 2004. június 30-án megszűnik.
A bíróság megállapította, hogy a határozott időre szóló kinevezés üres álláshelyre - nem helyettesítés vagy meghatározott feladat ellátásra - történt, a Kjt. 21. § (2) bekezdésébe ütközött, ezért a kinevezés érvénytelen. A munkáltató hibájából eredő érvénytelenség jogkövetkezményeként kötelezte az alperest a 3 havi felmentési időre járó átlagkereset megfizetésére. Az érvénytelenségre hivatkozva a jogellenes megszüntetés megállapítását és annak jogkövetkezményei alkalmazását a bíróság kizártnak tartotta, így az erre irányuló keresetet elutasította.
A felperes fellebbezésében az elmaradt munkabér iránti keresetét 2004. július 1-jétől 2005. május 10-éig terjedő időre vonatkozóan felemelte, és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság nem osztotta azt a fellebbezési álláspontot, hogy a kinevezés csak a határozott idő tekintetében, részlegesen érvénytelen. Álláspontja szerint, mivel a felek határozott időben állapodtak meg, a határozott idő kikötése nélkül a megállapodás létre sem jött volna, ezért az Mt. 9. § utolsó fordulata alapján a kinevezés érvénytelenségét kellett megállapítani.
A felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, a jogellenes megszüntetés megállapítását és az alperes 12 havi átlagkeresetnek megfelelő átalány kártérítés, 2004. július 1-jétől 2005. május 10-éig elmaradt illetménye, a Kjt. 68. §-a szerinti egyhavi illetmény, 14 000 forint kártérítés és a késedelmi kamatok megfizetésére kötelezését kérte. Téves jogszabály értelmezés miatti jogszabálysértést panaszolt [Kjt. 21. §, Mt. 4. §], részleges érvénytelenségre, a határozott időre szóló kikötés semmisségére hivatkozott. Sérelmezte a Kjt. 34. §-a alkalmazásának mellőzését.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az irányadó tényállás alapján helyesen állapították meg az eljárt bíróságok, hogy adott esetben a határozott idejű közalkalmazotti jogviszony létesítésének törvényi feltételei [Kjt. 21. § (2) bekezdés] nem álltak fenn.
Ebből következik, hogy a kinevezés határozott időre vonatkozó rendelkezése jogszabályba ütközött, tehát semmis [a Kjt. 3. §-a értelmében a közalkalmazotti jogviszony tekintetében is alkalmazandó Mt. 9. §]. Helyette a közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó szabályt kell alkalmazni, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy a közalkalmazotti jogviszony a kinevezéssel határozatlan időre jött létre [Kjt. 21. § (1) bekezdés].
A másodfokú bíróság csupán abból a körülményből, hogy a felek a határozott időre szóló jogviszonyban állapodtak meg, megalapozatlanul következtetett arra, hogy a kinevezésre ezen érvénytelen kikötés nélkül nem került volna sor. Ennek ellentmond az, hogy az alperes a felperest üres álláshelyre alkalmazta, nem volt kényszerítő körülmény a határozott időre nézve, másrészt az alkalmazás idejét ismételten többször is meghosszabbította, ami arra utal, hogy nemcsak az először (jogellenesen) kikötött határozott időre volt szüksége a felperes munkájára.
A felperes közalkalmazotti jogviszonyát - az érvénytelen határozott időre vonatkozó rendelkezés folytán - határozatlan időre létesítettnek kell tekinteni, ennélfogva azt a határozott idő lejártára hivatkozva az alperes jogellenesen szüntette meg. A felperesnek a Kjt. 34. § (4), (6) és (7) bekezdésére alapított keresetét a bíróság ezért jogszabálysértően utasította el.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletnek a kereset elutasítását helybenhagyó rendelkezését - az elsőfokú ítélet érintett részére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte. Megállapította a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésének jogellenességét, és a munkaügyi bíróságot a felperes jogellenesség jogkövetkezményei címén előterjesztett kereseti követelése elbírálása érdekében új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. II. 10 636/2005.)
903. Ha a tanárt üres álláshelyre, tehát nem helyettesként alkalmazták, a kinevezés határozott időre szóló kikötése jogszabályba ütközött [Kjt. 21. § (2) bek.].
A felperes módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy a 2003. július 2-án kelt kinevezés-módosításnak a határozott időre szóló kikötése érvénytelen, a kinevezése határozatlan időre szól, és ennek megfelelően az alperest a továbbfoglalkoztatására és a keresetvesztesége megtérítésére kérte kötelezni. Előadta, hogy 1998 márciusától több határozott idejű megbízási szerződés, majd 1999. augusztus 16-ától határozott időre szóló kinevezés alapján angol nyelvet tanított az alperes iskolában. 2002 novemberében az alperes egy tanárnő helyettesítése céljából nevezte ki határozott időre, a 2003. évi utolsó kinevezésére azonban a törvényi feltételek hiányában került sor.
A munkaügyi bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította.
A megállapított tényállás szerint miután az alperes a felperest 1999. augusztus 16-ától több ízben határozott időre alkalmazta angol nyelvtanárként, 2002. november 1-jén Sz.-né H. Zs. fizetés nélküli szabadsága idejére helyettesítés céljából nevezte ki határozott időre, majd a 2003. július 2-án kelt kinevezés-módosítás pedig csupán a határozott idő meghosszabbításáról rendelkezett.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal egyezően azt állapította meg, hogy felperes a 2003. év során is helyettesített, mivel a feltárt tényállás szerint az angoltanári munkakör csak A. V. távozásakor üresedett meg.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, a munkaügyi bíróság ítéletének megváltoztatását és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. A tényállás megállapítását illetően iratellenességet, a bizonyítékok egyoldalú mérlegelését panaszolta. Elsődlegesen a Kjt. 21. § (2) bekezdésének megsértése miatti érvénytelenségre hivatkozott, mert nem helyettesítés céljából alkalmazták a 2003. július 2-án kelt kinevezés alapján.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Kjt. 21. § (2) bekezdése szerint a közalkalmazotti jogviszony - ha a törvény eltérően nem rendelkezik - helyettesítés céljából vagy meghatározott munka elvégzésére, illetve feladat ellátására határozott időre történő kinevezéssel is létesíthető.
A határozott időre szóló kinevezés újabb határozott időre való meghosszabbítására is csak az előbbi törvényi feltételek megléte esetén kerülhet sor.
A felperes részéről a perben támadott, 2003. július 2-án kelt kinevezés-módosítás érvényességének elbírálásánál azt kellett vizsgálni, hogy a módosítás időpontjában megvalósultak-e a határozott időre szóló kinevezés jogszabályi feltételei.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy a 2002. november 1-jén kelt kinevezés a Sz.-né H. Zs. távollétének idejére szólt, az pedig a perben nem volt vitás, hogy nevezett a 2003-as tanév kezdetétől már nem volt távol, heti 10 kötelező óraszámmal tanított az alperesnél.
Az alperes igazgatója a perben azt állította, hogy a felperes nevezettet az ezt meghaladó időben helyettesítette, valamint helyettesítette a váratlanul fizetés nélküli szabadságot kérő B. I. tanárt is. Utóbbi állítást cáfolja az iratokhoz csatolt kinevezés, miszerint 2003. július 30-án B. I. távollétének idejére 2004. július 15-éig G. Gy. tanárt nevezték ki.
A peres iratokhoz csatolt, a felperes átsorolásáról szóló, 2004. február 9-én kelt irat azt tartalmazza, hogy felperest teljes munkaidős munkavállalóként, üres álláshely terhére, határozott időre alkalmazták. A 2004. július 28-án kelt elszámoló lap ugyanezt a szöveget tartalmazza. Az alperes igazgatója a perben szintén úgy nyilatkozott, hogy 2003. nyár végén felperest üres álláshelyre alkalmazta, azért határozott időre, mert nem volt elégedett a munkájával, meg akart győződni alkalmasságáról. Ezzel egyező az igazgatóhelyettes tanúvallomása, miszerint felperes 2003 őszétől üres álláshelyre lett alkalmazva. Az alperes előkészítő iratában maga is azt adta elő, hogy a felperes által betöltött álláshelyre hivatalos pályázatot írtak ki, az új igazgatónak nem volt módjában felperes alkalmasságáról meggyőződni, ezért nem a határozatlan idejű alkalmazás, hanem a pályázat mellett döntöttek. Ezen egybehangzó adatokkal és indokolt nyilatkozatokkal szemben nem foghat helyt alperes igazgatójának a perben utóbb tett előadása, amely szerint az iratok adminisztrációs hiba folytán tartalmazzák az üres álláshelyen történt alkalmazást.
Az eljárt bíróságok a tényállás megállapításánál az előbbi nyilatkozatokat, bizonyítékokat nem értékelték, így jogszabálysértően [Pp. 206. § (2) bekezdés] állapították meg, hogy alperes 2003. július 31-e után is helyettesítés céljából alkalmazta felperest határozott időre. A per előbbi adatai alapján ezzel szemben arra lehet megalapozottan következtetni, hogy felperest üres álláshelyre, tehát nem helyettesítőként alkalmazták.
Minthogy a határozott időre szóló kinevezésnek a Kjt. 21. § (2) bekezdésében előírt feltételei nem álltak fenn, a 2003. július 2-án kelt kinevezés-módosításnak a határozott időre vonatkozó kikötése jogszabályba ütköző volta miatt semmis, érvénytelen. Az érvénytelen rendelkezés helyett a jogszabály rendelkezését [Kjt. 21. § (1) bekezdés] kell alkalmazni, ez azt jelenti, hogy felperes kinevezése 2003. augusztus 1-jétől határozatlan időre szólt. Így felperes közalkalmazotti jogviszonyát az alperes jogellenesen szüntette meg a határozott idő lejártára hivatkozással. Ezért felperes a munkakörében való továbbfoglalkoztatást és elmaradt munkabérét igényelhette [Kjt. 34. § (6) bekezdés]. Ez utóbbira vonatkozóan a perben tényállást nem állapítottak meg, ez a felülvizsgálati eljárásban nem pótolható.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta; megállapította, hogy a felperes 2003. augusztus 1-jétől határozott időre szóló közalkalmazotti jogviszonyban állt az alperesnél, és az alperest kötelezte, hogy felperest eredeti angol nyelvtanári munkakörben foglalkoztassa tovább.
A felperest megillető elmaradt illetmény tekintetében a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. II. 10 336/2006.)
904. Ha a zenetanárt határozott időre alkalmazták, azért mert a hallgatók száma tanévenként változhat, ez a munkaköri feladatok ellátását nem minősíti határozott feladattá, ezért a határozott idő kikötése jogszabályba ütközött [Kjt. 21. § (2) bek.].
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy 2003. szeptember 1-jétől határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban áll az alperessel, és elmaradt illetménye megfizetését is igényelte.
A munkaügyi bíróság ítéletével azt állapította meg, hogy felperes 2004. szeptember 1-je és 2005. június 30. között határozott idejű közalkalmazotti jogviszonyban áll az alperessel, és az alperest elmaradt illetmény címén 686 527 forint és ennek kamatai megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 2001-jétől óraadó tanárként tanított az alperesnél. 2003. szeptember 1-jétől az alperes határozott időre, 2004. augusztus 15-ig kinevezte a felperest középiskolai zenetanár munkakörbe, amelyben cselló hangszeren oktatott, öt tanítványa volt. A felperes 2004 nyarán megpályázta az alperes által meghirdetett, részmunkaidős tanári állást. 2004. augusztus 30-ára összehívott rendkívüli cselló tanszaki értekezleten az alperes igazgatója ismertette, hogy a felperes pályázatát nem fogadták el, őt csak mint óraadó tanárt tudják foglalkoztatni. A heti 8 óraszámra szóló gordonka tanári óraadói megbízási szerződést - amelyet az igazgató szeptember folyamán készített el - felperes nem írta alá, és a november 4-én kelt, levélbeni felkérésre sem tett annak eleget. Óradíját sem vette fel a felperes. A tanári feladatait a 2004. szeptember 1-jével kezdődött tanévben folyamatosan ellátta, még az elsőfokú ítélet meghozatalának időpontjában is.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy mivel a felperes heti 8 órában tanított, amely elérte a kötelező óraszáma 40 százalékát, az 1993. évi LXXIX. törvény 121. §-a értelmében óraadóként nem volt foglalkoztatható, az csak a Kjt. alapján volt lehetséges. A bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy mivel az alperes szándéka határozott idejű foglalkoztatásra irányult, és a csellótanári feladatok ellátása a változó diáklétszám miatt meghatározott munkának, illetve feladat ellátásának minősül, ezért a felek között határozott idejű közalkalmazotti jogviszony létesült. Ennek alapján kötelezte az alperest a felperes elmaradt illetménye megfizetésére.
A felperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatásával annak megállapítását kérte, hogy közalkalmazotti jogviszonya 2003. szeptember 1-jétől határozatlan időtartamra jött létre. Egyebekben az ítéletet nem támadta.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezését helybenhagyta. Osztotta az elsőfokú bírósági jogi álláspontját, miszerint felperes óraszámára tekintettel óraadó tanárként nem volt foglalkoztatható, közalkalmazotti jogviszony azonban határozott időre is létesíthető volt a csellótanári munkára, mint meghatározott feladat elvégzésére.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és annak megállapítását kérte, hogy 2003. szeptember 1-jétől határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban áll az alperessel, továbbá az alperest az elmaradt illetménye - köztük a 13. havi illetménye - megfizetésére is kérte kötelezni. Vitatta a zenetanári munkakör meghatározott feladatként való értelmezését. Hangsúlyozta, hogy az alperes pedagógus munkakörbe nevezte ki, nem meghatározott feladat vagy helyettesítés céljából, és a közoktatási törvény értelmében foglalkoztatása nem minősülhet polgári jogi szerződésnek az alperes rendeltetésellenesen gyakorolja a munkáltatói jogokat, amikor többnyire részmunkaidős, illetve egyéb jogviszonyban óraadó tanári foglalkoztatással szervezi a gordonkaoktatást. Minthogy a foglalkoztatása már 2003/2004. tanévben elérte a kötelező óraszám 50 százalékát, ezért vele határozatlan idejű kinevezéssel kellett volna jogviszonyt létesíteni. Ezt követően a 2004/2005. tanévben is folyamatosan dolgozott munkáltatója tudtával, ezért közalkalmazotti jogviszonya 2003. szeptember 1-jétől határozatlan idejű jogviszonynak tekintendő.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint részben alapos.
1. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 21. § (1) bekezdése értelmében a közalkalmazotti jogviszony határozatlan időre szóló kinevezéssel, és annak elfogadásával jön létre. A 21. § (2) bekezdése szerint a közalkalmazotti jogviszony helyettesítés céljából vagy meghatározott munka elvégzésére, illetve feladat ellátására határozott időre szóló kinevezéssel is létesíthető.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy a felperest az alperes a 2003. október 7-én kelt intézkedésével 2003. szeptember 1-jétől kinevezte középiskolai zenetanár munkakörbe 2004. augusztus 15-éig, havi 104 órás munkaidővel, illetményét a "H" fizetési osztály 7. fizetési fokozata alapján állapította meg. Az ítéleti tényállás szerint felperesnek ebben a 2003/2004. tanévben 5 tanítványa volt. Az alperesnél 2004. június 15. és augusztus 30. között oktatási tevékenység nem folyt, a 2004. augusztus 30-án tartott vonós tanszaki értekezleten felperes részt vett, azt követően pótfelvételiztetett, és a tanév kezdetétől a hozzá beosztott tanítványok oktatását heti 8 óraszámban ellátta, anélkül, hogy a felek között a foglalkoztatásra megállapodás létrejött volna. A felperes 2004. december 4-én terjesztette elő keresetét a határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonya megállapítására, amelyben a Kjt. 21. § (2) bekezdésében meghatározott feltételek hiányára és az Mt. 79. § (6) bekezdésére hivatkozott.
Az előbbiek alapján megállapítható, hogy felperest 2003. szeptember 1-jétől középiskolai zenetanári munkakörben alkalmazta felperes, nem meghatározott feladat, hanem munkakör ellátására, részmunkaidőben. Az a körülmény, hogy a tanulói, hallgatói létszám tanévenként változhat az adott munkakör általános jellemzője, így ennek alapján a felperes zenetanári munkakörbe tartozó feladatának ellátását meghatározott feladatnak minősíteni nem lehet. Ebből következően a 2003. október 7-én kelt kinevezésnek a határozott időre vonatkozó rendelkezése a Kjt. 21. § (2) bekezdésébe ütközik, tehát érvénytelen, és helyette a jogszabály rendelkezését kell alkalmazni, miszerint a közalkalmazotti jogviszony határozatlan időre létesül kinevezéssel [Mt. 9. §, Kjt. 21. § (1) bekezdés].
A határozatlan idejű jogviszonyra utal egyébként az is, hogy az alperes a felperest a határozott idő letelte után a zenetanári munkakörben anélkül továbbfoglalkoztatta, hogy a felek között erre vonatkozóan újabb megállapodás - egy kinevezés elfogadásával, szerződés aláírásával - létrejött volna.
A jogerős ítélet ettől eltérő jogi következtetése téves, azt a per adatai a kifejtettek szerint nem támasztják alá, a Kjt. 21. § (2) bekezdésébe ütközően jogszabálysértő.
A felülvizsgálati kérelem tehát a jogerős ítéletet, amely a fellebbezéssel támadott részében helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, alappal támadta.
2. A felperes fellebbezésében csupán annyiban kérte a munkaügyi bíróság ítéletének megváltoztatását, hogy közalkalmazotti jogviszonya 2003. szeptember 1-jétől határozatlan időre jött létre, az elmaradt illetmény tekintetében az alperes marasztalását, illetve azt meghaladóan a keresete elutasítását fellebbezésében nem támadta. Ennélfogva a 686 527 forint összeg és kamatait meghaladó elmaradt illetmény iránti követelését elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezés jogerőre emelkedett.
A Pp. 271. § (1) bekezdés a) pontja alapján felülvizsgálati kérelemnek nem volt helye az első fokon jogerőre emelkedett, elmaradt illetmény iránti keresetet elutasító rendelkezéssel szemben. Így ebben a részében a felülvizsgálati kérelmet hivatalból el kellett utasítani [Pp. 273. § (2) bekezdés a) pont].
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet - a munkaügyi bíróság ítéletének a határozott idejű közalkalmazotti jogviszony megállapítására és a perköltség viselésére vonatkozó rendelkezésére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és megállapította, hogy a felek között 2003. szeptember 1-jétől határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony létesült.
Az elmaradt illetmény megfizetésére irányuló részében a felülvizsgálati kérelmet hivatalból elutasította. (Mfv. II. 10 433/2006.)
905. Ha a kinevezést a felek a közalkalmazott munkába lépését követően írták alá, a kinevezés próbaidőre vonatkozó rendelkezése érvénytelen [Kjt. 21. § (3) bek., Mt. 81. §].
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az első- vagy másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Kjt. 21. § (1) bekezdését. A felperes kinevezésének elfogadására, valamint aláírására 2003. szeptember 17-én került sor, ebből következően a közalkalmazotti jogviszony is ekkor jött létre, érvényes volt ezért a próbaidő kikötése, és a próbaidő alatti jogviszony megszüntetésre is jogszerűen került sor. A Kjt. "magyarázata" szerint a kinevezés a kötelező tartalmi elemek hiányában akkor sem jön létre, ha a közalkalmazott a munkavégzést már elkezdte, téves ezért az eljárt bíróságoknak az Mt. 78. § (1) bekezdésére hivatkozása, mely szerint a munkaviszony kezdete a munkába lépés napja. A perben tanúnyilatkozatokkal bizonyította, hogy a felperes már szeptember 15-e előtt tudott a próbaidő kikötéséről, a kinevezési okiratot szeptember 15-én már elkészítették, annak későbbi aláírására a felperes hibájából került sor, mivel többszöri felszólításra sem ment el orvosi alkalmassági vizsgálatra, továbbá az önéletrajzában tévesen írt név miatt a kinevezést át kellett írni. Mindezekre tekintettel a Ptk. 4. §-ának (4) bekezdésében megfogalmazott elvet kellett volna alkalmazni, mely szerint saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
A perben nem volt vitás, hogy a felperes és az alperes között a közalkalmazotti jogviszony érvényesen létrejött, a felek a kinevezés kötelező elemei tekintetében megállapodtak [Kjt. 21. § (3) bekezdés], az írásba foglalt okiratot a felek aláírták [Kjt. 21. § (1) bekezdés]. A kinevezés érvényességét, és a közalkalmazotti jogviszony létrejöttét nem érintette, hogy a kinevezés mindkét fél általi aláírására a 2003. szeptember 15-ei munkába lépést követően, szeptember 17-én került sor.
A közalkalmazottak tekintetében is alkalmazandó Mt. 78. § (1) bekezdése értelmében a felperes közalkalmazotti jogviszonya - függetlenül a kinevezés későbbi aláírásától - a 2003. szeptember 15-ei munkába lépés napjával jött létre, a jogviszony érvényessége a felek között nem is volt vitás.
Az Mt. 81. § (1) bekezdése értelmében a kinevezésben a közalkalmazotti jogviszony létesítésekor próbaidő köthető ki. A jogszabály alkalmazásával kapcsolatos bírói gyakorlat szerint érvénytelen a kinevezésnek a próbaidő kikötésére vonatkozó része, ha a kinevezést a közalkalmazott munkába lépésének napját követően foglalják írásba. A felülvizsgálati érveléssel ellentétben nem annak volt tehát jelentősége, hogy a felperessel már korábban szóban megállapodtak a próbaidőről, illetve az sem bírt jelentőséggel, hogy a kinevezési okiratot az alperes időben elkészítette.
Az első- és a másodfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a névelírás - bárkinek is volt a hibája - nem akadályozhatta a kinevezés mindkét fél általi megfelelő időben való aláírását. Abban is helytálló az eljárt bíróságok álláspontja, hogy a munkáltató terhére esik az önállótlan jogviszony létesítése bármelyik feltételének hiányában a munkába állítás, ezért az alperes az adott esetben megalapozatlanul hivatkozott a Ptk. 4. § (4) bekezdése megsértésére is.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban sérelmezett jogszabálysértések nem voltak megállapíthatóak - a Pp. 273. §-ának az adott ügyben még irányadó (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10 359/2006.)
906. Színháznál kommunikációs igazgatói munkakörre határozott idejű jogviszony nem volt létesíthető. Ha a felperes az elmaradt illetmény iránti igényét több évi késedelemmel érvényesítette, ezt a bíróság az igény megítélésnél figyelembe vette (Kjt. 21. §, 60. §).
A felperes módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperesnél határozott időre szóló kinevezése semmis, a közalkalmazotti jogviszonya határozatlan időre jött létre, erre figyelemmel alperes a közalkalmazotti jogviszonyát jogellenesen szüntette meg. A jogellenesség jogkövetkezményeként elmaradt illetmény és kamatai, hat hónap felmentési időre járó átlagkereset, öt havi végkielégítés és átalánytérítésként legalább tíz havi átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy a felperes 2002. szeptember 15. napjától 2003. július 31. napjáig tartó határozott időre szóló kinevezése semmis, a felperes közalkalmazotti jogviszonya az alperesnél határozatlan időtartamra jött létre, az alperes e jogviszonyt 2003. július 31-én jogellenesen szüntette meg. A bíróság az alperest 4 515 346 forint elmaradt átlagkeresetet és ennek kamata, 1 759 956 forint felmentési időre járó átlagkereset, 1 466 630 forint végkielégítés és 2 930 260 forint tíz havi átlagkeresetnek megfelelő "kárátalány" megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 2002. szeptember 15. napjától 2003. július 31. napjáig tartó határozott idejű közalkalmazotti jogviszonyt létesített alperessel marketing igazgató munkakörben.
Megelőzően a peres felek 2002. június 14-én megbízási szerződést kötöttek, amely szerint az alperes, mint megbízó a H. Bt. mint megbízott képviseletében eljáró felperest kommunikációs vezetői feladatok ellátásával bízta 2002. június 15. és 2002. szeptember 15. közötti időszakra nézve, majd 2002. október 1. napján további vállalkozási szerződés jött létre, 2002. október 1-je és 2003. július 31-e közötti időszakra, amelyben dramaturgiai feladatok ellátásával bízta meg a felperest az alperes.
Az alperes a 2003. május 8-án kelt levelében arról tájékoztatta a felperest, hogy nem tartanak igényt a továbbiakban a tevékenységére, 2003. július 31. napjával mind a határozott idejű közalkalmazotti jogviszonyát, mind a dramaturgiai feladatok ellátására irányuló vállalkozási szerződést megszűntnek tekintik, azok meghosszabbítását nem kívánják. A peres felek között 2003. augusztus 7-én a felperes kezdeményezésére egyeztetésre került sor, ennek során az alperes elismerte, hogy a felperes kinevezési okmányában több alaki hiba szerepel, hogy vitatható az azonnali hatályú felmondás, és egyezségi ajánlatot tett a közalkalmazotti jogviszony módosítására, amelyre azonban ténylegesen nem került sor. A vállalkozási szerződésből eredő díjtartozását az alperes 2003 decemberében kifizette a felperesnek.
A per során az alperes a kereset elutasítását kérte, arra hivatkozott, hogy a határozott időre szóló kinevezés jogszerű volt, mivel a művészeti dolgozók esetében lehetőség van egy évadra szóló határozott idejű kinevezésre.
A munkaügyi bíróság a felperes keresetét túlnyomórészt alaposnak találta a Kjt. 21. § (1) és (2) bekezdése, illetve az Mt. 79. § (2) bekezdése alapján. Utalt az alperesi kollektív szerződés azon előírására is, amely szerint határozott időre szóló kinevezés a kollektív szerződésben felsorolt művészeti dolgozók esetében lehetséges évadra szólóan, illetve öt évet meghaladó időtartamban is. E felsorolásban azonban sem a marketingigazgató, sem a kommunikációs igazgató nem szerepel, tehát nem minősül művészeti dolgozónak, ezért a kollektív szerződés kivételes rendelkezése nem vonatkozik rá. Tehát a felperes határozott időre szóló kinevezése a Kjt. 21. § (2) bekezdésében, illetve az alperes kollektív szerződésében meghatározott feltételek hiányában jogszabályba ütközik, ezért az Mt. 8. § (1) bekezdése alapján semmis.
A bíróság alkalmazta a Kjt. 34. §-a szerinti jogkövetkezményeket. A 13. havi illetmény megfizetésére irányuló keresetét nem találta alaposnak, mivel annak összegét az elmaradt illetmény számításakor már figyelembe vette.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel nem támadott rendelkezéseit nem érintette, a megfellebbezett rendelkezését részben és akként változtatta meg, hogy a végkielégítés címén fizetendő marasztalás összegét 293 326 forintra leszállította. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az alperes fellebbezését nem találta alaposnak. Egyetértett az elsőfokú bíróság által kifejtett jogi állásponttal, amely helyesen megállapított tényálláson alapult. A megyei bíróság álláspontja szerint a felperes esetében szó sem volt konkrét feladatra történő határozott idejű kinevezésről, sőt, a felperes a marketingigazgatói munkakör megjelölésén túlmenően igen szerteágazó tevékenységet folytatott, amely cáfolja az alperesnek azt az állítását, hogy a felperest konkrét munka elvégzésére nevezték ki. Rámutatott arra, hogy az alperes jelölte meg a marketingigazgatói munkakört, nem hivatkozhat az alkalmazási feltételek hiányára utólag, mert erről az alperesnek kellett volna az alkalmazást megelőzően meggyőződnie.
Az áthelyezését megelőző 11 hónap közalkalmazotti jogviszonyát figyelembe véve egyhavi végkielégítés illette meg a felperest, emiatt a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a végkielégítés összege tekintetében megváltoztatta.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az eljárt bíróságok új eljárásra és új határozat meghozatalára utasítását, másodlagosan a jogkövetkezmények tekintetében kérte a megváltoztatását. A kinevezés érvénytelenségének jogkövetkezményeként az Mt. 10. § (2) bekezdésében foglaltakat alkalmazását tartotta indokoltnak.
Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság nem folytatta le az általa kért bizonyítást, ami bizonyította volna, hogy a felperes kinevezése ténylegesen nem a kinevezésben meghatározott munkakörbeli feladatok elvégzésére vonatkozott. A bíróságok alaptalanul leszűkítették az "évados" kinevezések körét a művészeti állományú alkalmazottakra, figyelmen kívül hagyva a 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet 1. sz. mellékletét, amely az intézménynél minden fellelhető munkakörre megengedi az öt évnél hosszabb határozott idejű közalkalmazotti jogviszonyt. A munka és feladat meghatározott jellegére és ezzel kapcsolatos eseti döntésre hivatkozott. Másodlagosan a Kjt. 34. § (1) bekezdésében foglalt jogkövetkezmények alkalmazását sérelmezte.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását és az alperes perköltségben marasztalását kérte.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
1. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 21. § (2) bekezdése szerint közalkalmazotti jogviszony - ha törvény eltérően nem rendelkezik - helyettesítés céljából vagy meghatározott munka elvégzésére, illetve feladat ellátására határozott időre történő kinevezéssel is létesíthető. A határozott idejű kinevezés meghatározott munkakörre akkor jogszerű, ha annak bizonyítható oka egy meghatározott munka elvégzése. A színháznál az évad produkcióira való kinevezés ennek eleget tesz, mert kellően körülhatárolja a színész munkakört ellátó közalkalmazott teendőt. Az alperes kollektív szerződésének 20.11. bekezdése szerint az alperesnél határozott időre művészeti dolgozók esetében létesíthető közalkalmazotti jogviszony. A kollektív szerződés 20.12. pontja felsorolja, hogy mely munkakörök tekinthetők művészeti tevékenységnek. A felperes kinevezési okiratában feltűntetett munkakör, a felperes kommunikációs feladatokra vonatkozó tevékenysége sem minősül művészeti tevékenységnek, ezért munkakörére a kollektív szerződés idézett kivételes rendelkezése nem vonatkozik. Helytállóan következtetett tehát a jogerős ítélet arra, hogy a felperes kinevezésének határozott idejű volta jogszabálysértő, a Kjt. 21. § (2) bekezdésébe ütközött, így az érvénytelen rendelkezés mellőzésével közalkalmazotti jogviszonya az alperesnél határozatlan idejűnek minősül. Ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy a felperes a kinevezésében szereplő marketingigazgató munkakörtől eltérően más jellegű (kommunikációs, ügyvezetőt helyettesítő) feladatokat is ellátott, mert e tevékenység sem tartozik a művészeti tevékenységek körébe. Erre figyelemmel az ügy érdemét nem érintette az alperes által felajánlott bizonyítás indokolás nélküli mellőzése, amely bizonyítás arra irányult, hogy a marketingigazgatói tevékenységet, vagy kommunikációs feladatokat milyen mértékben látott el a felperes. Mindkét tevékenység munkakör ellátására, és nem egy meghatározott feladatra vonatkozott.
Sikertelenül hivatkozott az alperes a művészeti közművelődési munkakörökre vonatkozó 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet 3. §-ára, illetve a rendelt 1. számú mellékletére, amely szerint öt évnél hosszabb határozott idejű közalkalmazotti jogviszony is létrehozható. A rendelet 3. § visszautal a Kjt. 21. § (2) bekezdésére, amennyiben annak feltételei fennállása esetén enged eltérést, öt évnél hosszabb határozott idejű közalkalmazotti jogviszony létesítésére.
2. A jogkövetkezmények alkalmazása tekintetében azonban a felülvizsgálati kérelem a jogerős ítélet megváltoztatását részben alappal kérte.
Az eljárt bíróságok tévesen nem tulajdonítottak annak jelentőséget, hogy a felperes közalkalmazotti jogviszonya megszüntetését, 2003. július 31-ét követően csak 2005. augusztus 29-én, mintegy 2 évi késedelemmel terjesztette elő keresetlevelét a közalkalmazotti jogviszonya jogellenes megszüntetésére hivatkozva. Jóllehet a keresetindítási határidő elmulasztása a bírói gyakorlat szerint - a jogorvoslati kioktatás hiányában - nem állapítható meg, az ilyen nagyfokú késedelmes igényérvényesítés azonban alperes terhére nem eshet. Ezt az elmaradt illetmény iránti igény elbírálásánál értékelni kellett volna.
Ugyancsak figyelmen kívül hagyták az eset összes körülményének mérlegelésével megállapítandó átalánytérítés mértékének meghatározásánál az előbbieket és felperes jogviszonyának egy évnél is rövidebb időtartamát, amelyek az általános esetben irányadó középértéktől (hat havi) lefelé való eltérést indokolják a maximális mérték közelében megállapított 10 havi átalánytérítés helyett.
Az előbbiek mérlegelésével: az elmaradt illetmény az igényérvényesítést megelőző hat hónapra és azt követően az ítélethozatalig a felperes által megjelölt havi 67 626 forint "veszteség" figyelembevételével (11×67 626) 843 886 forint erejéig ítélhető megalapozottnak; az átalány-térítést pedig 3 havi átlagkeresetnek (3×293 326 = 879 978 forint) megfelelő összegben indokolt megállapítani.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság jogerős ítéletét abban a részében, amelyben az elmaradt átlagkereset és 10 havi átlagkeresetnek megfelelő átalánytérítés címén az alperes marasztalására vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezéseket helybenhagyta, hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróság ítéletét e tekintetben megváltoztatta, az alperes által elmaradt átlagkereset címén fizetendő összeget 843 886 forintra és kamatára, míg az átalánytérítés címén fizetendő összeget 3 havi átlagkeresetnek megfelelő 879 978 forintra leszállította. Egyebekben a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10 688/2006.)