adozona.hu
Az Mt. 202. §-ához
Az Mt. 202. §-ához
Kiválasztott időállapot:
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek keresetükben a munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és annak jogkövetkezményei alkalmazását kérték.
A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes a felperesek munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, munkaviszonyuk a határozat jogerőre emelkedése napján szűnik meg. Az ítélet a jogellenesség megállapítását a joggyakorlási határidő elmulasztására alapította.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság közbenső íté...
Az Mt. 202. §-ához
4/2003. Polgári jogegységi határozat - A keresetlevél benyújtására a jogszabályban megállapított határidő számítására - amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik - a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 105. § (4) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók.
A keresetlevél késedelmes benyújtása esetén, ha a keresetlevél előterjesztésére megállapított határidő - jogszabály kifejezett rendelkezése folytán - jogvesztő, vagy a mulasztás kimentésére előírt igazolással (Pp. 107-110. §) a fél nem él, illetőleg az alaptalan, a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül hivatalból el kell utasítani [Pp. 130. § (1) bekezdés h) pont], ennek elmaradása esetén a pert meg kell szüntetni [Pp. 157. § a) pont].
Ha a keresetlevél késedelmes benyújtása nem vezet jogvesztésre, és a jogszabály a mulasztás orvoslására nem ír elő igazolást, a mulasztás jogkövetkezményéről az ellenérdekű fél elévülési kifogása alapján az ügy érdemében hozott ítéletben kell dönteni.
A kifejtettek irányadóak a bírósági nemperes eljárás megindítására előterjesztett kérelemre is.
A Legfelsőbb Bíróság PK 13. számú polgári kollégiumi állásfoglalásának III. pontja e jogegységi határozat közzétételétől nem alkalmazható.
1/2005. Közigazgatási-polgári jogegységi határozat - A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 30. § (1) bekezdésének utolsó mondatában foglalt rendelkezést - miszerint, ha a jogi személy székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megye területére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el - a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozó perekben is alkalmazni kell.
A Legfelsőbb Bíróság KK. 28. számú közigazgatási kollégiumi állásfoglalása e jogegységi határozat közzétételétől nem alkalmazható.
EH 1999.58 Az Mt. 202. §-ának (1) bekezdésében megállapított keresetindítási határidő olyan eljárásjogi határidő, amelynek elmulasztását nem lehet megállapítani, ha a keresetlevelet a határidő utolsó napján postára adták.
EH 2003.975 A szakszervezetet megillető kifogás jogával a törvény nem szűkíti, hanem bővíti a szakszervezet jogérvényesítési lehetőségét. A szakszervezet a munkáltatóval szembeni követelését nem csak kifogás útján érvényesítheti [Mt. 199. § (1) bekezdés].
A döntőbíráskodás a felek érdekvitájának rendezését szolgálja [Mt. 194. § (1) bekezdés, 196-197. §].
EH 2004.1067 Ha a munkaügyi bíróság illetékességét - a Pp. 349/B. § (2) bekezdése alapján - a jogi személy munkáltató székhelye alapozza meg, a Pest megyei működési körű jogi személyre vonatkozó illetékességi szabályt a munkaügyi perben is alkalmazni kell [Pp. 30. § (1) bek.].
EH 2004.1068 I. A munkáltató saját hatáskörében meghozott kártérítési határozatához anyagi jogerő nem fűződik.
EH 2004.1069 A munkáltató és a munkavállaló által kötött kölcsönszerződéssel kapcsolatos jogvita elbírálása csak akkor tartozik a munkaügyi bíróság hatáskörébe (adhéziós munkaügyi per), ha a kölcsönszerződésre alapított követelést a felek közötti munkaviszonyból származó perben érvényesítik [Pp. 349. § (3) bek.].
EH 2005.1254 A közszolgálati jogviszony megszűnésével összefüggő járandóságot terhelő különböző járulékok, illetve jövedelem-előleg levonásával kapcsolatos vita nem munkaügyi vita, elbírálása nem tartozik a munkaügyi bíróság hatáskörébe (1952. évi III. törvény 349. §).
EH 2006.1449 Ha a munkavállaló a munkaszerződése alapján kizárólag egy adott áruházban végezte a munkáját, ahol a munkáltatója a tevékenységét, az őrzési feladatot tartósan ellátta, ez a kizárólagos és tartós munkavégzési hely a bíróság illetékességét megalapozta [1952. évi III. törvény 349/B. § (2) bek.].
EH 2006.1541 A 2002. július 3-án benyújtott keresetlevél esetén a 30 napos keresetindítási határidő elmulasztása miatt nem volt helye a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának, illetve a per megszüntetésének (az Mt. 1999. augusztus 17-étől 2003. június 30-áig hatályos 202. §-a; 4/2003. Polgári jogegységi határozat).
BH 2003/37. A perindítás hatályai a keresetnek illetőleg a viszontkeresetnek az ellenféllel való közlésével állanak be. Ebből következően a bíróságnak a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kell utasítania, ha megállapítható, hogy a felek között ugyanabból a ténybeli alapból származó ugyanazon jog iránt - akár ugyanazon bíróság, akár más bíróság előtt - per van folyamatban [Pp. 128. §, 147. §, 130. § (1) bek. d) pont, 157. § a) pont].
BH 2003/130. Ha a munkavállaló a végelszámolóval szemben annak e minőségében tanúsított magatartása miatt azért indít pert, hogy a munkaügyi perben hozott ítéletben meghatározott járandóságát megkapja, e per elbírálására az általános hatáskörű bíróság rendelkezik hatáskörrel [Ptk. 339. §, Pp. 22. §, 349. §].
BH 2003/172. Közigazgatási perben a bíróság illetékességét az első fokon eljárt közigazgatási szerv székhelye állapítja meg. Ez a rendelkezés az általános illetékességi szabálytól annyiban tér el, hogy nem a felülvizsgálni kért határozatot hozó másodfokú közigazgatási szerv, hanem az elsőfokú közigazgatási szerv székhelye szerinti bíróság illetékességét állapítja meg. Ha tehát a jogi személy székhelye Budapesten van, működési köre azonban Pest megye területére terjed ki, a Pest megye területére illetékes bíróság jár el [Pp. 30. § (1) bek., 324. § (1) bek., 326. § (1) bek.].
BH 2003/343. I. Az elsőfokú bíróság a másodfokú bíróság bizonyítást elrendelő végzéséhez kötve van, azonban a lefolytatott bizonyítás eredményeként a hatályon kívül helyező végzésben foglaltak megdőlhetnek, valamint a másodfokú eljárásban részbizonyítás is szükséges lehet [Pp. 206. § (1) bek.]
II. A bíróság a szakértői bizonyítékok körében is köteles vizsgálni a szakvélemény meggyőző erejét - egybevetve más bizonyítékokkal -; nem kizárt, hogy a bíróság a szakértői véleménytől eltérő álláspontot fogadjon el [Pp. 206. § (1) bek.].
BH 2003/388. Nem támadható a jogi képviselő nyilatkozata alapján a per megszüntetése, ha a fél csak később jelentette be a bíróságnak a meghatalmazás visszavonását [Pp. 70. § (2) bek., 71. §].
BH 2003/389. Lényeges eljárási szabálysértésnek minősül, ha a bíróság a fél részére nem teszi lehetővé észrevétel megtételét a szakértő véleményére, kiegészítő véleményére. [Pp. 180. § (3) bek., 182. § (2) és (3) bek.].
BH 2003/480. A munkáltató felelősségbiztosítása alapján a biztosítási szerződés körébe eső követelések tekintetében a biztosító a munkáltató helyett felel. Ezért a biztosítóval szemben indított igény iránt indított per elbírálása a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozik [Pp. 22. § (2) bek.].
BH 2004/125. Ha a felek között létesített munkaviszonyt a munkáltató jogellenesen szüntette meg, és ezt jogerős ítélet állapította meg, az összegszerűség iránt indult perben a munkáltató nem vitathatja a jogellenesség hiányát (Pp. 229. §).
BH 2004/298. Az elkülönítve tárgyalt ügyben is alkalmazni kell az elsőfokú eljárás szabályait; az elkülönített részek tekintetében a bíróság csak részítélettel dönthet [Pp. 149. § (1) bekezdés, 213. § (2) bekezdés].
BH 2004/431. A jogi képviselő nélkül eljáró, különösen a beteg és vagyoni szempontból nyilvánvalóan hátrányos helyzetben lévő fél jogérvényesítő képessége biztosításához a bíróságot segítségnyújtási és tájékoztatási kötelezettség terheli (Pp. 7. §).
BH 2004/520. A feleknek - a munkaviszonyhoz kapcsolódó lakásbérleti jogviszonyból eredő jogvita esetére - valamely helyi bíróság illetékességét kikötő szerződéses rendelkezése - eltérő megállapodás hiányában - kizárólagos illetékességnek minősül, ezért adhéziós munkaügyi perként a fél más perbíróságot nem választhat [Pp. 41. § (3) bekezdés, 349. § (3) bekezdés].
753. Ha meghatározott időben a jogszabály nem írta elő a keresetindítási határidő elmulasztása esetén a kimentés igazolását, a keresetlevél elutasításának, illetve a per megszüntetésének nem volt helye (Mt. 202. §).
A felperesek keresetükben a munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és annak jogkövetkezményei alkalmazását kérték.
A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes a felperesek munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, munkaviszonyuk a határozat jogerőre emelkedése napján szűnik meg. Az ítélet a jogellenesség megállapítását a joggyakorlási határidő elmulasztására alapította.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyta.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a II. rendű felperesre vonatkozó rendelkezése tekintetében a jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezését és a per megszüntetését kérte az Mt. 202. §-ába ütköző jogszabálysértés, a keresetindítási határidő elmulasztása miatt. Arra hivatkozott, hogy a II. rendű felperes 2002. június 3-án vette át a munkáltatói rendkívüli felmondást, és a kereset benyújtására csak 2002. július 5-én, tehát elkésetten került sor. Utalt a Legfelsőbb Bíróság 4/2003. polgári jogegységi határozatára, miszerint az anyagi jogszabályban előírt keresetindítási határidő utolsó napjáig a keresetlevélnek a bírósághoz be kell érkeznie.
A felperesek ellenkérelmükben a közbenső ítélet hatályában való fenntartását kérték. Nem vitatták, hogy a II. rendű felperes részére a rendkívüli felmondást 2002. június 3-án kézbesítették, és a keresetlevele 2002. július 5-én érkezett a bíróságra. Arra hivatkoztak, hogy a 4/2003. polgári jogegységi határozat rendelkezései "2003. december 21. napjától hatályosak", ezért a 2002. június-július hónapban tett eljárási cselekményekre nem alkalmazhatók. Álláspontjuk szerint II. rendű felperes a keresetindítási határidőt nem mulasztotta el, mert 2002. július 3-án - a 30 napos eljárási határidőn belül - postára adta keresetlevelét. A postára adás időpontjának bizonyítékául mellékelték a tértivevény és feladóvevény másolatát.
Az alperes előkészítő iratában vitatta a felperesek jogi álláspontját a keresetindítási határidő eljárásjogi jellege tekintetében. Ezért nincs jelentősége a postára adás időpontjának, amit egyébként sem bizonyít a csatolt feladóvevény-másolat, a boríték pedig az iratok közt nem szerepel.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül, azaz csak atekintetben, hogy a II. rendű felperes keresetlevelét az annak benyújtására előírt határidőn belül terjesztette-e elő.
A perbeli időben hatályos Mt. 202. §-ának c) pontja úgy rendelkezet, hogy a rendkívüli felmondással kapcsolatban a keresetlevelet az intézkedés közlésétől számított harminc napon belül lehet előterjeszteni; az 1999. augusztus 17-éig, illetve a 2003. július 1-jétől hatályos szabálytól eltérően nem írta elő a keresetindítási határidő elmulasztásának kimentésére az igazolást, és a Pp. 105. § (4) bekezdésében foglaltak alkalmazását sem.
Az előbbiek figyelembevételével mind a felülvizsgálati kérelem, mind a felülvizsgálati ellenkérelem téves értelmezéssel hivatkozott a 4/2003. PJE határozatra.
A jogegységi határozat a jogszabály értelmezéséről dönt, az alapulfekvő jogszabályoknak van időbeli hatálya, a jogegységi határozatnak nincs. Az adott jogszabály alkalmazása, értelmezése esetén a jogegységi határozat a bíróságokra kötelező [1997. évi LXVI. törvény 25. § c) pont]. Ennélfogva a felülvizsgálati ellenkérelemben felperesek tévesen érveltek azzal, hogy a 4/2003. PJE határozatban foglaltak az ügyben nem irányadók.
A jogegységi határozatban kifejtetteknek megfelelően az adott esetben nincs jelentősége a keresetlevél postára adása időpontjának, mivel a keresetlevél benyújtására a Pp. 105. § (4) bekezdésében foglaltak nem voltak alkalmazhatók a perbeli időben hatályos Mt. 202. §-ának erre vonatkozó rendelkezése hiányában.
A felülvizsgálati kérelem ugyancsak tévesen nem vette figyelembe azt, hogy a keresetlevél benyújtása idején hatályos jogszabály a keresetindítási határidő elmulasztása kimentésére az igazolást nem írta elő, és kifejezetten a jogvesztésről sem rendelkezett. Ez esetben a jogvesztéssel nem járó, anyagi jogi keresetindítási határidő elévülési jellegéből következően a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának [Pp. 130. § (1) bekezdés h) pont], illetve a per megszüntetésének [Pp. 157. § a) pont] nem volt helye (4/2003. PJE).
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítéletet a felülvizsgálati kérelemmel támadott vonatkozásban - azaz a II. rendű felperest érintően a keresetindítási határidő betartása tekintetében - a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta, egyebekben nem érintette. (Mfv. II. 10.237/06.)
754. A Fővárosi Lengyel Önkormányzat választott tagjai és ugyanezen képviselő-testület közötti sajátos jogvita elbírálására a munkaügyi bíróságnak van hatásköre (Mt. 202. §).
A felperesek elmaradt "megbízási díj" megfizetése és egyéb igények iránt terjesztettek elő keresetet.
A kerületi bíróság végzésével hatáskörének hiányát állapította meg azzal az indokolással, hogy az I. rendű felperes, mint a kisebbségi önkormányzat alelnöke jogviszonyára - eltérő szabályozás hiányában - a társadalmi megbízatású polgármesterre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. A Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntésére hivatkozva kifejtette, hogy a társadalmi megbízatású polgármester jogviszonya több vonatkozásban egy tekintet alá esik a foglalkoztatási jogviszonyban álló polgármesterével. Utalt a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény 13. § (1) bekezdésére, amelynek értelmében a polgármesteri foglalkoztatási jogviszonyra megfelelően alkalmazni kell a Ktv. egyes rendelkezéseit is. A II. rendű felperes vonatkozásában megállapította, hogy perbeli követelése az I. rendű felperesével azonos ténybeli és jogi alapból ered, ezért a felperesek által benyújtott kereset Pp. 51. § c) pontja alapján pertársaságnak minősül.
Mindezek alapján a keresetlevelet a Pp. 129. § (1) bekezdése alapján áttette a munkaügyi bírósághoz.
A munkaügyi bíróság végzésével szintén hatáskörének hiányát állapította meg és elrendelte az ügy iratainak felterjesztését a Legfelsőbb Bírósághoz eljáró bíróság kijelölése végett.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy az 1994. évi LXIX. (helyesen LXIV.) törvény 13. § (3) bekezdése értelmében a társadalmi megbízatású polgármester nem jogosult jubileumi jutalomra, napidíjra, közszolgálati járadékra, valamint egyéb juttatásokra, ebből következően az adott esetben a Ktv. rendelkezései nem alkalmazhatóak.
A Legfelsőbb Bíróság a hatásköri összeütközést a munkaügyi bíróság kijelölésével szüntette meg.
A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 24. §-a értelmében a kisebbségi települési és a kisebbségi helyi önkormányzatokra - ha e törvény másként nem rendelkezik - a helyi önkormányzatokról szóló törvény [1990. évi LXV. törvény (Ötv.)] rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. Az 1993. évi LXXVII. törvény 63. § (1) bekezdése alapján pedig az Ötv. és más, a helyi önkormányzatokra vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit e törvény szabályaival összhangban kell alkalmazni.
A felperesek a F.-i Lengyel Önkormányzat választott tagjai, az I. rendű felperes választás eredménye alapján társadalmi megbízatásként alelnöki tisztséget lát el. A felperesek az alelnöki tisztségből való "felfüggesztés", illetve a képviselői "tiszteletdíj" illetve, "megbízási díj" és egyéb igények iránt indítottak keresetet az alperes ellen. A sérelmezett intézkedéseket a szervezeti és működési szabályzat alapján a F.-i Lengyel Kisebbségi Önkormányzat képviselő-testülete hozta meg.
A Legfelsőbb Bíróság gyakorlata szerint, az adott esetben a társadalmi megbízatású polgármesterre alkalmazandó hatásköri szabályt, a polgármesteri tisztség ellátásairól szóló 1994. évi LXIV. törvény 13. §-át kell irányadónak tekinteni. Azt, hogy az alperesek milyen juttatásokra jogosultak, az 1994. évi LXIV. törvény 13. §-ának (1) és (3) bekezdése, továbbá a szervezeti és működési szabályzat határozza meg. Ennek alapulvételével állapítható meg, hogy a "felfüggesztésről", illetve a tiszteletdíjnak nevezett díjazásról az alperes az említett jogszabálynak és saját belső szabályzatának megfelelően rendelkezett-e. A felpereseket tehát olyan sajátos jogállású, társadalmi megbízatású tisztséget ellátónak kell tekinteni, amellyel kapcsolatos igényeik elbírálására jogszabály különös rendelkezése hiányában a munkaügyi bíróságnak van hatásköre.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság eljáró bíróságul a Pp. 45. § (2) bekezdése alapján a munkaügyi bíróságot jelölte ki. (Mpk. I. 10.618/06.)
755. A munkaviszonyból származó igényre alapított kereset elbírálása a munkaügyi bíróság hatáskörébe tarozik (Mt. 202. §).
Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a felperes követeléséről, az ún. kaucióról a felek a munkaszerződésben megállapodtak, e nélkül a jogviszony nem jött volna létre (szerződés-kiegészítés). Az igény ezért munkaviszonyból származik, tehát a kereset elbírálása a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozik [Pp. 22. § (2) bekezdése, 349. § (2) bekezdés a) pont].
Emiatt a Legfelsőbb Bíróság eljáró bíróságul a perben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező munkaügyi bíróságot jelölte ki, és erről a kerületi bíróságot értesíteni rendelte [Pp. 45. § (2) bekezdése]. (Mpk. I. 10.619/06.)
756. A munkaviszonyból származó igényre alapított kereset elbírálása a munkaügyi bíróság hatáskörébe tarozik (Mt. 202. §).
A Pp. 349/B. § (2) bekezdése alapján a munkaügyi perre kizárólag a munkáltató székhelye szerinti, illetőleg a munkáltató azon telephelye szerinti munkaügyi bíróság illetékes, ahol a munkavállaló munkaszerződése alapján munkát végez, vagy végzett.
Az írásbeli munkaszerződés hiánya az utóbbi fordulat alkalmazását nem zárja ki. Az irányadó gyakorlat szerint (MK 157.) azt kell vizsgálni, hogy megállapítható-e a munkáltatónak olyan, a munkaügyi bíróság illetékességét megalapozó telephelye, ahol a munkavállaló munkaszerződése alapján munkát végez. E tekintetben telephely az olyan munkáltatói egység, ahol bizonyos tartóssággal a munkáltató tevékenységet folytat; ennek megállapíthatósága szempontjából közömbös, hogy azt a cégjegyzékbe bejegyezték-e, és azt telephelyként (fióktelephelyként) nyilvántartják-e.
Ennek hiányában illetékes az ügy elbírálására a munkáltató székhelye szerinti munkaügyi bíróság.
A per eddigi adatai szerint a felperes a munkaszerződése alapján kizárólag Z.-n egy áruházban végezte a munkáját, ahol a munkáltatója a tevékenységét, az őrzési feladat ellátást - vállalkozási szerződés alapján - tartósan ellátta. Ez a kizárólagos és tartós munkavégzési hely adott esetben a bíróság illetékességét a fent kifejtettek szerint megalapozza.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság eljáró bíróságul a Z.-i Munkaügyi Bíróságot jelölte ki [Pp. 45. §-a (2) bekezdés], és elrendelte az ügy iratainak megküldést ehhez a bírósághoz. (Mpk. II. 10.753/06.)
757. A munkaviszonyból származó igényre alapított kereset elbírálása a munkaügyi bíróság hatáskörébe tarozik (Mt. 202. §).
Felperes a Z.-i Munkaügyi Bíróságnál előterjesztett keresetében elmaradt munkabére megfizetését kérte.
A Z.-i Munkaügyi Bíróság végzésével megállapította illetékességének hiányát és elrendelte a keresetlevél áttételét a F.-i Munkaügyi Bírósághoz.
Határozatát azzal indokolta, hogy a felperes munkaszerződéséből megállapítható a cég b.-i székhelye, a munkahelye pedig változó munkahelyként van megjelölve, ezért a kereset elbírálására az alperes székhelye szerinti F.-i Munkaügyi Bíróság rendelkezik kizárólagos illetékességgel.
A F.-i Munkaügyi Bíróság végzésével szintén az illetékességének hiányát állapította meg, és elrendelte az iratok felterjesztését a Legfelsőbb Bírósághoz. A végzés indokolásában megállapította, hogy a felperes kizárólag Z.-n és környékén végzett munkát, valamint a csatolt iratok szerint az elszámolás is itt történt. A bíróság álláspontja szerint ez alapozza meg a bíróság illetékességét.
A F.-i Munkaügyi Bíróság álláspontja helytálló.
A Pp. 349/B. § (2) bekezdése alapján a munkaügyi perre kizárólag a munkáltató székhelye szerinti, illetőleg a munkáltató azon telephelye szerinti munkaügyi bíróság illetékes, ahol a munkavállaló munkaszerződése alapján munkát végez, vagy végzett.
Az irányadó gyakorlat szerint (MK 157.) azt kell vizsgálni, hogy megállapítható-e a munkáltatónak olyan, a munkaügyi bíróság illetékességét megalapozó telephelye, ahol a munkavállaló munkaszerződése alapján munkát végez.
E tekintetben telephely az olyan munkáltatói egység, ahol bizonyos tartóssággal a munkáltató tevékenységet folytat; ennek megállapíthatósága szempontjából közömbös, hogy azt a cégjegyzékbe bejegyezték-e, és azt telephelyként (fióktelephelyként) nyilvántartják-e. Ennek hiányában illetékes az ügy elbírálására a munkáltató székhelye szerinti munkaügyi bíróság.
A per eddigi adatai alapján megállapítható, hogy a felperes munkaszerződését a felek Z.-n kötötték. A felek egyező előadása szerint az alperes munkáltatónak Z., K. utca 25. sz. alatt fiókirodája működik, a felperes a munkáját naponta ebben az irodában kezdte, itt kapta a munkavégzésre vonatkozó utasításokat, amelyek alapján a munkáját Z. megyében végezte.
Mindezek azt támasztják alá, hogy adott esetben az alperes rendelkezik olyan telephellyel, ahol a felperes a munkaszerződése alapján munkát végez, ezért nem az alperes székhelye, hanem z.-i egysége (fiókirodája) alapozza meg a bíróság illetékességét.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság eljáró bíróságul a Z.-i Munkaügyi Bíróságot jelölte ki a Pp. 45. §-a (2) bekezdése alapján, és elrendelte az ügy iratainak megküldést ehhez a bírósághoz. (Mpk. II. 10.931/06.)
758. Ha a felek megbízási szerződése teljesítési segéd igénybevételét engedte meg, az ebből eredő jogvita polgári jogi jogvita (Mt. 202. §).
A felperes 533 828 forint és járulékai iránt fizetési meghagyás kibocsátását kérte az alperessel szemben. Az alperes a fizetési meghagyás ellen a törvényes határidőn belül ellentmondással élt.
A kerületi bíróság végzésével hatáskörének hiányát állapította meg azzal az indoklással, hogy a felek között létrejött jogviszony - szerződési szándékukra való tekintettel - munkaviszonynak minősül. Ez alapján a keresetlevelet a Pp. 129. § (1) bekezdése alapján áttette a munkaügyi bírósághoz.
A munkaügyi bíróság végzésével szintén hatáskörének hiányát állapította meg és elrendelte az ügy iratainak felterjesztését a F.-i Ítélőtáblához. E bíróság az iratokat a Legfelsőbb Bírósághoz eljáró bíróság kijelölése végett megküldte.
A munkaügyi bíróság a felek által becsatolt "Megbízási Szerződés" elnevezésű megállapodás alapján - különös tekintettel az alperes úgynevezett teljesítési segéd igénybevételi jogára - megállapította, hogy a felek között megbízási jogviszony jött létre, ezért az ebből származó jutalék megfizetése iránti követelés az általános hatáskörű bíróság előtt érvényesíthető.
A Legfelsőbb Bíróság a hatásköri összeütközést a kerületi bíróság kijelölésével szüntette meg.
A fizetési meghagyás kibocsátásakor hatályos Pp. 349. §-a értelmében a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartoznak a munkaviszonyból, közalkalmazotti jogviszonyból, közszolgálati jogviszonyból, szolgálati jogviszonyból, szövetkezeti tag munkaviszony jellegű jogviszonyából, valamint a bedolgozói jogviszonyból származó perek.
Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a felek által megkötött szerződés biztosította az alperes részére teljesítési segéd igénybevételét, tehát a munkaviszonyra kógens szabályként előírt személyes munkavégzési kötelezettség nem állt fenn.
Ezért a Legfelső Bíróság eljáró bíróságul a perben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező kerületi bíróságot jelölte ki és erről a munkaügyi bíróságot értesíteni rendelte [Pp. 45. § (2) bekezdése]. (Mpk. I. 10.980/06.)
759. A Legfelsőbb Bíróság MK 157. számú állásfoglalása alapján kialakult egységes ítélkezési gyakorlat szerint a munkaügyi bíróság illetékességét az olyan telephely alapozza meg, ahol a munkavállaló a munkaszerződése alapján munkát végez, illetve végezni köteles vagy köteles volt. Az állásfoglalás szerint telephelynek olyan egységet kell tekinteni, ahol a munkáltató bizonyos tartóssággal tevékenységet folytat. Az adott esetben a felperes a változó munkahely kikötése ellenére mindvégig az alperes bajnai bányaüzemében dolgozott, ezért nem az alperes székhelye, hanem a felperes munkavégzésének helye alapján kell meghatározni a per elbírálására illetékes munkaügyi bíróságot [Pp. 349. § (2) bekezdése, illetve e jogszabályról szóló MK 157. számú állásfoglalás I. pontja], eszerint a Legfelsőbb Bíróság eljáró bíróságul a Tatabányai Munkaügyi Bíróságot jelölte ki [Mt. 199. §, Pp. 349/B. § (2) bek.]. (Mpk. I. 10.309/02.)
760. Ha a munkavállaló munkáját nem Fényeslitkén, a munkáltató székhelyén, hanem Debrecenben, a munkáltató egyik telephelyén végezte, az eljárásra a Debreceni Munkaügyi Bíróság illetékes [Mt. 199. §, Pp. 349/B. § (2) bek.]. (Mpk. 10.310/02.)
761. A Pp. 349/B. §-ának (2) bekezdése szerint munkaügyi perre kizárólag a munkáltató székhelye szerinti, illetőleg a munkáltató azon telephelye szerinti munkaügyi bíróság illetékes, ahol a munkavállaló munkaszerződése alapján munkát végez, vagy végzett. A kötelezett A.-n végezte a munkáját, ez a város Pest megyében található, így a Pest Megyei Munkaügyi Bíróság illetékes az eljárásra. (Mpk. II. 10.417/01.)
762. A Pp. 349/B. § (2) bekezdése értelmében a munkaügyi perre kizárólag a munkáltató székhelye szerinti, illetőleg a munkáltató azon telephelye szerinti munkaügyi bíróság illetékes, ahol a munkavállaló munkaszerződés alapján munkát végez, vagy végzett.
Abban az esetben, ha megállapítható a munkáltatónak olyan más munkaügyi bíróság illetékességét megalapozó telephelye, ahol a munkavállaló munkaszerződése alapján munkát végez, akkor az e telephely szerinti munkaügyi bíróságnak kell eljárnia. Ennek hiányában illetékes az ügy elbírálására a munkáltató székhelye szerinti munkaügyi bíróság (MK 157. szám). Ez az illetékesség kizárólagos.
Az illetékesség megállapításánál a Legfelsőbb Bíróság nem az alperes bejegyzett telep-, illetve székhelyét vizsgálta, hanem azt, hogy a munkavállaló tartós foglalkoztatása a munkáltató valamely szervezeti egységéhez kapcsolódott-e. A felperes keresetében azt adta elő, hogy a perbeli időben az alperes naponta autóval szállította B.-re a B. B. útra egy építkezésre. Az alperes ezt az állítást nem vitatta, ugyanakkor kijelentette, hogy e munkavégzési hely se nem telephelye, se nem székhelye a társaságnak. A per eddigi adatai szerint ezért az illetékesség szempontjából telephelynek azt a budapesti építkezést kell tekinteni, ahol a baleset időpontjában a felek szóbeli megállapodásában szereplő tartós foglalkoztatás megkezdését követően a munkavállaló munkát végzett.
Fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság eljáró bíróságul a Fővárosi Bíróságot jelölte ki [Pp. 45. § (2) bekezdés], és elrendelte az ügy iratainak visszaküldését ehhez a bírósághoz. (Mpk. I. 10.949/02.)
763. A Pp. 349/B. § (2) bekezdése alapján a munkáltató székhelye szerinti munkaügyi bíróság a munkaügyi perre kizárólag abban az esetben illetékes, ha a munkáltatónak nincs olyan más munkaügyi bíróság illetékességét megalapozó telephelye, ahol a munkavállaló a munkaszerződése alapján munkát végez, vagy végzett (MK 157.).
Az illetékesség megállapításánál elsődleges jelentősége tehát annak van, hogy a munkaviszony alapján a munkavállaló tartós foglalkoztatása kapcsolódik-e a munkáltató valamely szervezeti egységéhez. Az iratokból megállapítható, hogy a felek a munkaszerződést kifejezetten az rt. esztergomi telephelyén végzendő munkára kötötték, ezért a per eddigi adatai szerint illetékesség szempontjából telephelynek ezt az e.-i munkavégzési helyet kell tekinteni. (Mpk. I. 10.520/02.)
764. Az alperes a keresetlevélre beadott érdemi észrevételében előadta, hogy "... a felperest hegesztői munkakörben alkalmazta az e.-i S. gyárban". Csatolta a baleseti jegyzőkönyvet, részletesen nyilatkozott a felperes Esztergomban történt baleseti oktatásáról, a karosszéria gyártósor műszaki jellemzőiről, kifejtette álláspontját a baleset okáról, a felperes részére kifizetett összegekről, ezek jogcíméről. A munkavégzés helyszínéről az alperessel egyező előadást tett a felperes, továbbá K. L. és P. F. tanúk. E bizonyítékok alapján aggálytalanul megállapítható, hogy a felek szándéka arra irányult, hogy a felperes tartósan E.-ban végezze a munkáját (amit az is bizonyít, hogy az alperes szállodában bérelt szállást a felperesnek, továbbá számos más munkavállalónak). Ezért a Pp. 349/B. § (2) bekezdése és a Legfelsőbb Bíróság MK 157. számú állásfoglalása alapulvételével a tartós munkavégzés helyszíne alapján - amelynek az illetékesség elbírálása szempontjából nem kell bejegyzett telephelynek lennie - a per elbírálására a Tatabányai Munkaügyi Bíróság illetékes. Ezt nem érinti, hogy a felperes balesete a munkába állást követően rövidebb idő után következett be. (Mpk I. 10.768/02.)
765. Ha a per eddigi adataiból hitelt érdemlően megállapítható, hogy a felperes munkavégzési helye Sz.-n (bérelt ingatlanban) volt, ami kitűnik a munkaszerződésből, valamint a munkaügyi bíróságnál folyamatban volt per irataiból. Ezért a Pp. 349/B. § (2) bekezdése és a Legfelsőbb Bíróság MK 157. számú állásfoglalása alapulvételével a felperes tartós munkavégzésének helyszíne alapján - amelynek az illetékesség elbírálása szempontjából nem kell bejegyzett telephelynek lennie - a per elbírálására a Szolnoki Munkaügyi Bíróság illetékes. Fentiek miatt a Legfelsőbb Bíróság eljáró bíróságul a Pp. 45. § (2) bekezdés alapján a Szolnoki Munkaügyi Bíróságot jelölte ki az eljárásra. (Mpk. I. 10.292/03.)
766. Ha a munkavállaló nehézgépkezelőként több munkahelyen végezte munkáját, a munkáltató székhelye szerinti munkaügyi bíróság illetékes a jogvitában [Mt. 199. §, Pp. 349/B. § (2) bek.].
A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében munkabér és egyéb járandóságok megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az adott esetben a per adatai szerint a felperes a munkaszerződésben kikötött változó munkahelynek megfelelően - a 2004. szeptember 10-étől 2005. február 14-éig fennállt munkaviszonya alatt - több településen végezte nehézgép-kezelőként a munkáját, így nem állapítható meg tartósan egy telephelyhez kötődő munkavégzés, amely a telephely szerinti munkaügyi bíróság illetékességét megalapozná. Ebből következően a Pp. 349/B. § (2) bekezdése szerint a munkáltató székhelye szerinti bíróság illetékes az eljárásra.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 45. §-ának - a 2005. évi CXXX. törvény 22. § (1) bekezdése értelmében az ügyben még alkalmazandó - (2) bekezdése alapján az eljárásra az alperes székhelye szerint illetékes munkaügyi bíróságot jelölte ki. (Mpk. II. 10.213/06.)
767. A kölcsönvevő székhelye, illetve telephelye nem tekinthető a munkáltató székhelyének, illetve telephelyének, ezért az az illetékesség megállapításánál nem vehető figyelembe [Mt. 199. §, Pp. 349/B. § (2) bek.].
A felperes a T.-i Munkaügyi Bíróságnál előterjesztett keresetlevelében elmaradt munkabére megfizetésére kérte kötelezni az alperest, akivel - előadása szerint - 2004. augusztus 23-án kötött munkaszerződést, munkavégzési helye P.-n volt. Az alperes 2004. november 1. napjával "kényszerszabadságra" küldte, majd munkaviszonyát megszüntette, azonban munkabérét nem fizette ki.
A keresetlevél alapján a munkaügyi bíróság végzésével az ügy iratait a munkaügyi bírósághoz rendelte áttenni illetékességének hiányára, illetve a felperes munkavégzési helyére hivatkozva.
A munkaügyi bíróság végzésével szintén illetékességének hiányát állapította meg. A határozatát azzal indokolta, hogy az alperes munkáltatónak P.-n telephelye nincs, a munkavégzés a kölcsönvevő itteni telephelyén történt, ezért az eljárásra a munkáltató székhelye szerinti munkaügyi bíróság illetékes.
A Legfelsőbb Bíróság az eljárt bíróságok között felmerült illetékességi összeütközés elbírálásánál abból indult ki, hogy munkaerő-kölcsönzés esetén a munkaviszony a kölcsönbeadó és a munkavállaló között áll fenn (Mt. 193/B. §), amellyel kapcsolatban egyes jogok és kötelezettségek illetik, illetve terhelik a kölcsönvevőt [Mt. 193/G. § (5) bekezdése].
Ezért a munkáltató székhelye (telephelye) szerinti illetékességi szabály alkalmazásánál nem vehető figyelembe a kölcsönvevő székhelye, illetve telephelye, mert az nem a munkáltató székhelye, illetve telephelye [Pp. 349/B. § (2) bekezdés].
Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 45. § (2) bekezdése alapján az eljárásra a T.-i Munkaügyi Bíróságot jelölte ki. (Mpk. II. 10.553/06.)
768. Munkajogi jogutódlásnál a munkajogi jogutód foglalkoztatási kötelezettsége elbírálásánál a munkajogi jogutód székhelye szerinti munkaügyi bíróság illetékes [Mt. 199. §, Pp. 349/B. § (2) bek.].
A felperesek munkáltatói intézkedés jogellenességének megállapítása és jogkövetkezményei iránt terjesztettek elő keresetet. Kérelmük arra irányult, hogy a bíróság a II. rendű alperest kötelezze a munkaviszonyuk eredeti munkakörben való fenntartására.
A K.-i munkaügyi bíróság a II. rendű alperessel szemben a pert megszüntette, továbbá az I. rendű alperes székhelyére (J.) való hivatkozással, illetékességének hiányát állapította meg, a keresetlevelet a Pp. 129. § (1) bekezdése alapján áttette a munkaügyi bírósághoz.
A Sz.-i Munkaügyi Bíróság végzésével szintén illetékességének hiányát állapította meg és elrendelte az ügy iratainak felterjesztését a Legfelsőbb Bírósághoz eljáró bíróság kijelölése végett.
Indokolásában megállapította, hogy a felperesesek korábbi munkavégzési helye Ke., illetve Ki., ahol a jogutód munkáltató I. rendű alperes telephellyel rendelkezik.
A Legfelsőbb Bíróság az illetékességi összeütközést a Sz.-i Munkaügyi Bíróság kijelölésével szüntette meg.
A Pp. 349/B. § (2) bekezdése szerint munkaügyi perre kizárólag a munkáltató székhelye szerinti, illetőleg a munkáltató azon telephelye szerinti munkaügyi bíróság illetékes, ahol a munkavállaló munkaszerződése alapján munkát végez, vagy végzett.
Az eddig keletkezett periratokból megállapíthatóan a felpereseket a munkáltatói jogutód I. rendű alperessel szemben terhelte a munkavégzési kötelezettség. Ebből következően - minthogy az I. rendű alperesnél a tényleges munkavégzésük nem kezdődött meg - a munkaszerződésben megjelölt eredeti munkakörükkel, a jogutód foglalkoztatási kötelezettségével összefüggő jogvita elbírálására a munkáltató (jogutód I. rendű alperes) székhelye szerinti munkaügyi bíróság illetékes. Az adott esetben tehát a jogelődnél fennállt munkavégzési helynek nincs kihatása a bíróság illetékességére. A per érdemi elbírálására vonatkozó tények (változatlan feltételekkel való, a jogutódot terhelő foglalkoztatási kötelezettség) az illetékesség elbírálása szempontjából nem minősülnek jelentősnek.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 45. § (2) bekezdés alapján eljáró bíróságul a Sz.-i Munkaügyi Bíróságot jelölte ki. (Mpk. I. 10.579/06.)
769. Nincs helye jogutódlásnak, ha a felperes a keresetlevél postára adása után, annak a bíróságra érkezése előtt meghal [Pp. 130. § (1) bek. e) pont, 157. § a) pont].
A felperesek - az eljárás félbeszakadását követően mint jogutódok - keresetükben 3 000 000 forint nem vagyoni kártérítés, havi 15 000 forint gyógyszerköltség és 2001. február 26-ától kezdődően táppénz és átlagkereset közötti különbözet megfizetésére kérték kötelezni az alperest. Saját jogon 192 650 forint temetési költség és 18 050 forint közjegyzői költség megtérítését igényelték.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen a felpereseknek személyenként 301 706 forint átlagkereset és táppénz közötti különbözetet, 45 000 forint gyógyszerköltséget, 1 500 000 forint nem vagyoni kártérítést, 105.350 forint indokolt költséget, és ezen összegek után a késedelembe esés időpontjától a kifizetés napjáig járó késedelmi kamatot, valamint perköltséget.
A felperesek édesanyja, Ú. M. 1975-től folytatott ápolónői tevékenységet, közel 10 évig fertőző osztályon dolgozott. Egészségügyi panaszai 1990-ben jelentkeztek, Hepatitis C vírusfertőzöttségét 1996-ban diagnosztizálták. A felperesek édesanyját 2001. február 26-án tájékoztatták arról, hogy a F. József Közegészségügyi Intézet Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Osztály betegségét C-11 kódszámmal foglalkozási megbetegedésként nyilvántartásba vette.
Ú. M. 2003. július 11-én kelt, és ugyanezen napon postára adott keresetében nem vagyoni kár, gyógyszerköltség, valamint átlagkereset és táppénz közötti különbözet megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Keresetlevele 2003. július 14-én érkezett a bírósághoz.
A felperes 2003. július 11-én a kórházban elhunyt.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a keresetlevél postára adása 2003. július 11-én megtörtént, ellentétes bizonyítás hiányában az alperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a felperes elhalálozása után történt a kereset benyújtása. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint miután Ú. M. megbetegedése foglalkozási megbetegedésként nyilvántartásba került, és erről a munkáltató tudomást szerzett, de ellene kifogást nem emelt, utóbb annak foglalkozási eredetét nem vitathatja. A bíróság megállapította, hogy a felperesek mint jogutódok a vagyoni és nem vagyoni igények tekintetében is követelhetik a jogelőd által előterjesztett igényeket. A saját jogon előterjesztett keresetet a bíróság az Mt. 181. § (1) bekezdése alapján találta megalapozottnak.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét az átlagkereset és a táppénz közötti különbözet, továbbá gyógyszerköltség és nem vagyoni kártérítést illetően mindkét felperes vonatkozásában hatályon kívül helyezte, és a pert megszüntette. Az I. és II. rendű felperes javára indokolt költség címén megítélt, személyenként 105 350 forintra és kamataira, továbbá az elsőfokú perköltség viselésére vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezést hatályon kívül helyezte, és e körben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a Pp. 121. §-ának (1) bekezdéséből következően a per akkor indul meg, amikor a keresetlevelet a bírósághoz benyújtják. Jelen esetben ez az időpont 2003. július 14-e volt, vagyis a keresetlevél Ú. M. halálát követően érkezett a bírósághoz. Ezért az eredeti felperes jogképességének hiányában a keresetlevelet a Pp. 130. § (1) bekezdés e) pontja alapján idézés kibocsátása nélkül kellett volna elutasítani és a pert megszüntetni. Minderre figyelemmel a jogutódkénti perbelépésnek sem volt jogi lehetősége. A felperesek által saját jogon előterjesztett igények vonatkozásában a másodfokú bíróság eljárásjogi szabálysértést észlelt, erre tekintettel utasította az elsőfokú bíróságot az eljárás folytatására.
A felperesek felülvizsgálati kérelme a jogerős végzés permegszüntetésre vonatkozó részének hatályon kívül helyezésére, és e vonatkozásban az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. Érvelésük szerint a keresetlevél postára adásakor a felperesek jogelődje élt, így igényét időben érvényesítette az Mt. 202. § (2) bekezdése alapján. Ebből következően a másodfokú bíróság jogszabálysértően járt el, amikor a per megszüntetéséről döntött.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a keresetlevélnek a bírósághoz történő benyújtása nem perbeli cselekmény, a bírósági út az igényérvényesítés önálló szakasza (4/2003. Polgári jogegységi határozat).
A Pp. 105. §-ának (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a határidő elmulasztásának jogkövetkezményei nem vonhatók le, ha a bírósághoz intézett beadványt annak utolsó napján postára adták. E szabály azonban csak a polgári perrendtartás által meghatározott ún. eljárásjogi határidőkre irányadó. Az eljárást megindító beadványok azonban ebbe a körbe nem tartoznak, azok előterjesztésének idejét a törvény előírása helyett a fél szabad akarata határozza meg, így azokra a Pp. 105. § (4) bekezdésében írott szabály nem alkalmazható. Ebből következik, hogy az eljárás folyamatba helyezésének jogkövetkezményét a bírósághoz való tényleges megérkezésük napján váltják ki. Ennek alapján a keresetlevél benyújtásának időpontjául jelen perben 2003. július 14-e tekintendő, amikor az a bírósághoz beérkezett. A fent kifejtettek szerint a keresetlevél benyújtása idejének meghatározásánál az Mt. 202. §-ában foglaltak nem alkalmazhatóak, mivel a hivatkozott szabály csak a rendelkezés (1) bekezdésében meghatározott esetekben alkalmazandó, a per tárgya pedig ennek nem felel meg.
A másodfokú bíróság a végzésében helytállóan fejtette ki, hogy a néhai Ú. M. keresetlevelét a Pp. 130. § (1) bekezdés e) pontja alapján (perbeli jogképesség hiányában) az elsőfokú bíróságnak idézés kibocsátása nélkül kellett volna elutasítania, illetve a Pp. 157. § a) pontja alapján a per megszüntetéséről kellett volna rendelkeznie. Mindebből következően pedig a jogutódkénti perbelépésre sem volt lehetőség, az elhunyt gyermekei a nem vagyoni kártérítés, gyógyszerköltség, táppénz és átlagkereset különbözet megfizetésre irányuló igényeket ebben a perben nem érvényesíthették.
Mivel a per megszüntetésének az eljárás bármely szakaszában - így tehát a fellebbezési eljárásban is - hivatalból van helye a Pp. 157. § a), b) pontja esetében [Pp. 158. § (1) bekezdés], a jogerős végzés jogszabálysértés megállapítására nem adott módot.
Mindebből következően a Legfelsőbb Bíróság a jogerős végzést a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.474/2007.)
770. Ha valamelyik fél megszűnik, az eljárás a jogutód perbelépéséig, illetve perbe vonásáig félbeszakad (Mt. 199. §, Pp. 111. §).
A perújító felperes szállítási osztályvezetőként állt munkaviszonyban a B. Textil Rt.-vel, amely 1991. április 24-én felmondással élt. A felmondás indokolása szerint a Cs. Textil Rt.-vel való egyesülés miatt szükségessé vált szervezeti változások következtében a perújító felperes munkaköre megszűnt. A perújító felperes a munkáltatónál működött munkaügyi döntőbizottságnak a kérelmét elutasító határozat ellen keresettel élt és kérte a felmondás hatálytalanítását, a munkaviszonya helyreállítását és kiesett keresete megfizetését.
A munkaügyi bíróság ítéletével a perújító felperes keresetét elutasította, mivel megállapította az átszervezés és a munkakör megszűnés tényét. Alaptalannak ítélte az Mt. 16. §-ában szabályozott felmondási védelemre való perújító felperesi hivatkozást amiatt, hogy a perújító felperes által szervezett munkástanács a felmondáskor még nem került bejegyzésre.
A felperes 1992. július 14-én tartalmát tekintve perújítást kezdeményezett, perújítási kérelmét az elsőfokú bíróság végzésével elutasította. A másodfokú bíróságnak az elsőfokú határozatot hatályon kívül helyező végzése alapján a munkaügyi bíróság végzésével a perújítási kérelmet ismét elutasította.
A megyei bíróság újabb hatályon kívül helyező végzése alapján eljárt munkaügyi bíróság ítéletével az ítéletét hatályában fenntartotta, mivel álláspontja szerint a perújító felperes nem bizonyított olyan új tényt, amelyet az elsőfokú bíróság még nem bírált el és amely kedvezőbb elbírálásra alapot adott volna. A perújító felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét, annak helyes indokai alapján helybenhagyta. Kiemelte, hogy a perújító felperes nem tudta bizonyítani a perújítás okául felhozott új tényt, a munkásgyűlésen a "vezetőség tevékenységét bíráló felszólalásának" a felmondással való okozati összefüggését. Tény viszont a b.-i gyáregységnél a szállítási tevékenység megszűnése. Utalt a másodfokú bíróság a perújított alperes volt munkáltatójának (B. Textil Rt.) a Cs. Textil Rt-be való beolvadására és az ezzel összefüggő nagy mértékű létszámcsökkenésre. Az érdekképviseleti tevékenységgel összefüggő felmondási korlátozást illetően kifejtette, hogy a perújítás során ez a kérdés már nem vizsgálható, miután az elsőfokú jogerős ítélet erről érdemben döntött.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a perújító felperes annak megváltoztatását kérte a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésébe és a 268. §-ába ütköző törvénysértésre hivatkozással. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a perújításban vizsgálható bizonyítékokat nem a maguk összességében értékelte, azok közül kiragadott kettőt, nem foglalkozott azzal a ténnyel, hogy a perújító felperes szakszervezeti tisztségviselő volt.
A perújított alperes a felülvizsgálati kérelemre tett nyilatkozatában bejelentette, hogy a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma végzésével a felszámolási eljárást befejezte. A felosztható vagyonból 4 000 000 forintot mint tartalékot elkülönített azzal, hogy az akkor folyamatban lévő egyetlen munkaügyi per képviseletében a felszámoló a per jogerős befejezéséig köteles az adós képviseletében eljárni. A perújított alperesi céget a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság számú végzésével 1998. november 24-ei hatállyal a cégjegyzékből törölte. A perújított alperes csatolta a hivatkozott végzéseket és mindezekre tekintettel kérte az eljárás megszüntetését a Pp. 157. § a) pontjára hivatkozással.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
A Pp. 111. §-ának (1) bekezdése értelmében az eljárás a jogutód perbelépéséig, illetve a perbe vonásáig félbeszakad, ha valamelyik fél meghal, vagy megszűnik. A perújított alperes a cégjegyzékből az 1998. november 24-ei hatályú törléssel megszűnt, a másodfokú bíróság ezért ezt követően, - figyelemmel a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma hivatkozott számú végzésének a felperes követelésére tekintettel a felosztható vagyonból a per jogerős befejezéséig történt tartalékképzésre - kizárólag az eljárás félbeszakadását állapíthatta volna meg. A Pp. 112. §-ának (2) bekezdése értelmében ugyanis a félbeszakadás tartama alatt minden bírói rendelkezés, úgyszintén a felek által teljesített minden perbeli cselekmény - a félbeszakadással és annak megszüntetésével kapcsolatosak kivételével - hatálytalan.
Ennélfogva a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és megállapította, hogy az eljárás félbeszakadt. (Mfv. I. 10.232/99.)
771. A végrehajtást kérő fizetési felszólítását az adós keresettel támadta meg, ennek folytán azt a bíróság jogerősen megváltoztatta úgy, hogy az adósnak részletfizetést engedélyezett, meghatározta a kamatfizetés kezdő időpontját azzal, hogy bármely részlet elmaradása esetén az egész hátrálék esedékessé válik. A kilencedik részlettől kezdődően az adós nem fizetett, ezért a végrehajtást kérő végrehajtási lap kiállítását kérte.
E kérdésben a városi bíróság és a munkaügyi bíróság között hatásköri összeütközés merült fel.
A határozat szerint a kérelmet végrehajtási lap kiállítása iránti kérelemnek kellett tekinteni, mely kérelem elbírálása a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozik (Mt. 202. §). (Mfv. II. 10.238/01.)
772. Ha a másodfokú bíróság nem utalt azokra a bizonyítékokra, amelyek a rendeltetésellenes joggyakorlás bizonyítatlan voltát megalapozták, a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróságot a rendeltetésellenes joggyakorlás tekintetében az indokolás kiegészítése végett új eljárásra és új határozat hozatalára utasította (Mt. 202. §, Pp. 221. §).
A felperes gépkocsivezetőként állt az alperes alkalmazásában. Az alperes a felperes munkaviszonyát rendes felmondással megszüntette. Az indokolás az üzemi működés racionalizálására, munkahelyek átszervezésére, a feleslegessé vált munkakörök megszüntetésére hivatkozott.
A felperes keresetében a felmondási indok valótlansága és rendeltetésellenes joggyakorlás miatt az intézkedés jogellenességének megállapítását és annak jogkövetkezményei alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a rendes felmondás jogellenességét megállapította és az alperest kétszeres végkielégítés, elmaradt munkabér és perköltség megfizetésére kötelezte. Felperes ezt meghaladó keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság a világos indok hiánya, az átszervezés bizonyítatlansága és rendeltetésellenes joggyakorlás miatt találta jogellenesnek a munkáltató felmondását.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett - a felperes keresetének helyt adó - részét helybenhagyta azzal, hogy az elmaradt munkabér címén történt marasztalás összegét - a kereset felemelésére tekintettel - felemelte.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint sem felelt meg a felmondás indokolása a világos indokolás követelményének. A rendeltetésellenes joggyakorlást azonban nem találta kellően bizonyítottnak, ezért az elsőfokú ítélet indokolásából az erre vonatkozó részt mellőzte.
Az alperes felülvizsgálati kérelme alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, a megyei bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Megállapította, hogy az alperes a működésével összefüggő felmondási indokként az átszervezést jelölte meg, amelyen belül a felperes munkakörét érintő változtatás indokára is kitért. Ez az indokolás a jogszabályban előírt világos indokolás követelményének megfelelt. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróságot az új eljárásban a felmondási indok valósága és okszerűsége tekintetében a fellebbezés elbírálására utasította.
A megyei bíróság az új eljárásban hozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a keresetet elutasította.
A másodfokú bíróság a bizonyítást kiegészítette és az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően bizonyítottnak találta, hogy az alperes a felperes munkakörét érintő átszervezést hajtott végre, a gépkocsivezetők számát csökkentette. Kifejtette, hogy a felmondási indok valóságát és okszerűségét az nem érintette, hogy az alperes a nem várt arányban jelentkező betegségek miatt utóbb helyettesítés végett, rövid időtartamra, határozott időre gépkocsivezetőket alkalmazott.
A megyei bíróság utalt arra, hogy az alperes fellebbezésének a rendeltetésellenes joggyakorlással kapcsolatos részét már érdemben elbírálta az alapeljárásban, és nem találta bizonyítottnak a munkáltató részéről a felmondási jog rendeltetésellenes gyakorlását. Ezt az ítéleti megállapítást a felülvizsgálati határozat nem "kifogásolta".
A felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte jogszabálysértésre hivatkozással. Vitatta a felmondási indok valóságának megállapítását, mert az alperes a gépkocsivezetők közül csak az ő munkaviszonyát szüntette meg a VII. üzemben, és helyére más gépkocsivezetőket vett fel. A részvénytársaságot érintő nagy átszervezésre csak utóbb, a felmondását követően került sor. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy a felmondás a munkáltató részéről rendeltetésellenes joggyakorlás volt, mert a sztrájkban való tevőleges részvétele megtorlásának minősül.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
A felmondás indokául megjelölt, a felperes munkakörét érintő átszervezés tényét a másodfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelésével jogszabálysértés nélkül állapította meg. Azt a per adatai alátámasztják, a mérlegelés körében okszerűtlen következtetés nincs. A felülvizsgálati állásponttal szemben helytálló az a másodfokú bíróság által kifejtett érvelés, hogy a betegség folytán szükségessé vált helyettesítés miatt, rövid időtartamú, határozott idejű munkaszerződéssel alkalmazott munkavállalók felvétele a felperes munkakörét érintő átszervezést nem cáfolta, ez nem jelentette felperes munkakörének ismételt betöltését. A felmondási indok valóságára levont ítéleti következtetést tehát a felülvizsgálati kérelem alaptalanul támadta.
Ha a munkáltatói rendes felmondás eleve jogszabályba ütközik, pl. alakilag jogellenes, rendeltetésellenes joggyakorlásról nem lehet szó. A felmondás a rendeltetésellenes joggyakorlás miatt akkor minősülhet jogellenesnek, ha a rendes felmondás egyébként a felmondásra vonatkozó szabályoknak megfelel. Adott esetben az utóbbi - a felmondásban megjelölt indok valósága - elbírálása hiányában került sor az ítélet hatályon kívül helyezésére. Az előbbiekből következően az új eljárásban a másodfokú bíróság a felmondás jogellenessége elbírálása körében - a korábbi ítéletét hatályon kívül helyező felülvizsgálati határozat folytán - nem volt korlátozva, a felmondási indok valóságának elbírálása függvényében dönthetett a rendeltetésellenesség kérdésében.
Azáltal, hogy a másodfokú bíróság ítéletében ismételten rögzítette azt a korábbi ítéleti megállapítását, miszerint nem találta bizonyítottnak a munkáltató részéről a felmondási jog rendeltetésellenes gyakorlását, és e tekintetben a fellebbezést elbíráltnak tekintette, megtörtént az elsőfokú bíróság ítéletének a rendeltetésellenes joggyakorlással kapcsolatos felülbírálata is.
A másodfokú bíróság azonban az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérő, a rendeltetésellenes joggyakorlás bizonyítatlan voltára levont következtetését nem indokolta, nem utalt azokra a bizonyítékokra, amelyen ez a megállapítása alapul [Pp. 221. § (1) bekezdés]. Így a mérlegelése eredményét meghatározó indokok hiányában a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban nem volt abban a helyzetben, hogy állást foglaljon arról: a felülvizsgálattal e részében is támadott jogerős ítélet a Pp. 206. §-ának megfelelően értékelte-e a per bizonyítékait (BH 1997/7/340).
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a megyei bíróságot - a rendeltetésellenes joggyakorlás tekintetében az indokolás kiegészítése végett - új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 10.190/01.)
773. Ha az ítélet jogereje a beavatkozó és a pernyertes felperes jogviszonyára nem terjedt ki, a beavatkozó önállóan köteles megfizetni azt a másodfokú perköltséget, amely a felperesnél a beavatkozó fellebbezése folytán felmerült (Mt. 202. §).
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének - amely a munkavégzése során bekövetkezett balesettel összefüggő vagyoni kártérítés megfizetésére irányult - helyt adott, az alperest (munkáltatót) különféle jogcímek szerint marasztalta.
Az ítélet ellen a beavatkozó fellebbezett. A felperes a másodfokú bíróság tárgyalásán - amelyen a beavatkozó és az alperes nem jelentek meg - szóbeli fellebbezési ellenkérelmében költségigényét is előterjesztette.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és az alperest fellebbezési illeték és másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte.
Az alperesnek a fenti marasztaló rendelkezések ellen benyújtott kijavítás iránti kérelmét a megyei bíróság végzésével elutasította, a döntését a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. § (3) bekezdésével indokolta.
Az alperes a másodfokú bíróság ítélete ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében azt jelölte meg jogszabálysértésként, hogy a Pp. 83. § (1) bekezdésébe ütközően kötelezte a másodfokú bíróság fellebbezés hiányában, kizárólag a beavatkozó fellebbezése miatt indult másodfokú eljárásban keletkezett költség, illetve illeték megfizetésére.
A felperes és a beavatkozó felülvizsgálati ellenkérelmet nem nyújtott be.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdés alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Pp. 83. § (1) bekezdése alkalmazására irányuló bírói gyakorlat értelmében a beavatkozó által támogatott fél pervesztessége esetén a perköltség viselése attól függ, hogy az ítélet jogereje kihat-e a beavatkozó és a pernyertes fél közötti jogviszonyra. Nemleges esetben a beavatkozót önállóan annak a perköltségnek a megfizetésére kell kötelezni, ami a beavatkozó perbeli cselekményeire visszavezethetően merült föl (BH 2002.106., 2002.154.).
Az adott esetben az ítélet jogereje a beavatkozó és a pernyertes felperes jogviszonyára (figyelemmel arra, hogy a beavatkozónak az alperessel áll fenn jogviszonya a felelősségbiztosítási szerződés szerint) nem terjed ki. Ezért a beavatkozó önállóan köteles megfizetni azt a másodfokú perköltséget, amely a felperesnél a beavatkozó fellebbezése folytán felmerült, továbbá viseli a másodfokú eljárás illetékét [Pp. 75. § (1) bekezdés, 83. § (1) bekezdés, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. § (3) bekezdés].
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (2) bekezdés alapján a megyei bíróság ítéletének azt a rendelkezését, amellyel az alperest kötelezte a fellebbezési illeték és a másodfokú perköltség megfizetésére, hatályon kívül helyezte, és az említettek megfizetésére a beavatkozót kötelezte, a Pp. 275. § (2) bekezdés alapján a jogerős ítélet további rendelkezését (a per főtárgya tekintetében) nem érintette. (Mfv. I. 10.985/01.)
774. Ha a munkáltató fizetési felszólítása a munkavállaló munkaviszonnyal összefüggő tartozása megtérítésére irányul, azt végrehajtási záradékkal az adós lakhelye szerinti helyi bíróság látja el (Mt. 202. §).
A megyei bíróság a felperes fizetési felszólítás hatályon kívül helyezése iránt előterjesztett keresete alapján indult pert megszüntette.
A kerületi bíróság - az alperes kérelmére - a végrehajtási záradék kibocsátását végzésével megtagadta, majd a végrehajtás elrendelése iránt indított ügyben hozott végzésével illetékessége (helyesen hatásköre) hiányára hivatkozva a végrehajtási iratokat áttette a munkaügyi bírósághoz, mint első fokon eljárt bírósághoz.
A munkaügyi bíróság végzésével a végrehajtási lap kiállítását megtagadta, mivel a permegszüntető végzés kötelezést nem tartalmazott. Ezt követően az alperes a munkaügyi bíróságtól a fizetési felszólítás végrehajtási záradékkal való ellátását kérte. A bíróság végzésével az ügyben hatáskörének hiányát állapította meg a Vht. 20. § (1) bekezdése, illetve 23. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján, és mivel az adós lakhelye szerinti bíróság a végrehajtási ügyben már megállapította hatáskörének hiányát, eljáró bíróság kijelölése végett felterjesztette az iratokat.
A Legfelsőbb Bíróság a hatásköri összeütközést a kerületi bíróság kijelölésével szüntette meg.
A fizetési felszólítás ellen indított jogvita a per megszüntetésével zárult. A Vht. 23. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint a bíróság végrehajtási záradékkal látja el a munkáltatónak a Munka Törvénykönyve alapján a munkavállalóhoz intézett olyan - keresettel meg nem támadott - írásbeli felszólítását, amely a munkavállaló munkaviszonnyal összefüggő tartozása megtérítésére irányul. A Vht. 20. §-a (1) bekezdése értelmében az adós lakóhelye szerinti helyi bíróság látja el a végrehajtási záradékkal a jogszabályban meghatározott okiratokat.
Ezért az ügyben a kötelezett - adós - lakóhelye szerinti Kerületi Bíróságnak van hatásköre. A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 45. §-a (2) bekezdése alapján ezt a bíróságot jelölte ki az eljárásra. (Mpk. II. 10.302/02.)
775. A végrehajtási eljárás során felülvizsgálati kérelemmel a Vht. 214. § (1) bekezdésében és 219. §-ában meghatározott végzések támadhatók, ezek közé nem tartozik a Vht. 56. § (2) bekezdésén alapuló végzés (Mt. 202. §).
A végrehajtást kérő a korábbi végrehajtással kapott összegek visszafizetésére kérte kötelezi az adósokat, mert a végrehajtás alapjául szolgáló jogerős ítéletet utóbb a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte.
A munkaügyi bíróság végzésével kötelezte az adósokat a felvett összegek visszafizetésére az 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 56. § (2) bekezdése alapján. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta a kamatfizetési kötelezettségre vonatkozó rendelkezés pontosításával.
A III. rendű adós felülvizsgálati kérelmében a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és a végrehajtást kérő kérelmét elutasító határozat hozatalát kérte.
A Pp. 270. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítélet vagy az ügy érdemében hozott jogerős végzés felülvizsgálata kérhető.
Az egyes eljárások tekintetében azt, hogy mi tekinthető érdemi határozatnak, az adott eljárást szabályozó törvény határozza meg.
A Vht. 214. § (1) bekezdése, valamint 219. §-a felsorolja azokat a végzéseket, amelyek ellen felülvizsgálati kérelem benyújtásának van helye.
A hivatkozott rendelkezések együttes értelmezéséből az következik, hogy a végrehajtási eljárás során felülvizsgálattal csak a Vht. 214. § (1) bekezdésében és 219. §-ában meghatározott végzések támadhatók, ezek tekinthetők az ügy érdemében hozott határozatoknak.
Tekintettel arra, hogy a Vht. 56. § (2) bekezdése alapján hozott végzés nem tartozik az előbbi végzések körébe, a Legfelsőbb Bíróság a III. rendű adós felülvizsgálati kérelmét a Pp. 273. § (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.379/05.)