adozona.hu
Az Mt. 182. §-ához
Az Mt. 182. §-ához
Kiválasztott időállapot:
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1994. október 22-én munkavégzés közben elszenvedett balesetével összefüggően felmerült vagyoni és nem vagyoni kára megtérítése iránt élt keresettel.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest elmaradt munkabér címén nettó 258 514 forint és kamatai, továbbá havi nettó 5453 forint járadék, nem vagyoni kártérítés címén 697 318 forint és kamatai megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1994. október 22-én hibael...
Az Mt. 182. §-ához
BH 2002/77. A kártérítés összegének kiszámításánál mindazt az állami egészségügyi és a társadalombiztosítás keretében járó ellátást le kell vonni, amelyre való jogosultság összefüggésbe hozható a munkahelyi baleset következményével. Ha a munkavállaló a balesettel összefüggésben bekövetkezett rokkantsága nélkül nem lenne jogosult özvegyi nyugdíjra, annak összegét - minthogy ez a juttatás nem független a baleset következményétől - a munkáltató által fizetendő kártérítési járadék összegéből le kell vonni [Mt. 177. §, 182. § b) pont, 1997. évi LXXXI. tv. 47. § (2) bek.].
BH 2005/78. A kártérítés összegének törvény szerinti kiszámítása a személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség számszaki szempontból helytálló megállapítását, és a munkavállalói járulék tekintetében is a káron szerzés tilalma elvének alkalmazását jelenti (Mt. 182. §).
BH 2007/354. A baleseti kártérítési járadékból le kell vonni az elmaradt (elérhető) keresetre eső társadalombiztosítási járulékot és figyelembe kell venni a társadalombiztosítás keretében járó ellátást is (Mt. 182. §)
714. Az elmaradt jövedelmet bruttó alapon kell számítani és a kármegosztást a különbözetnél kell figyelembe venni (Mt. 182. §).
A felperes 1994. október 22-én munkavégzés közben elszenvedett balesetével összefüggően felmerült vagyoni és nem vagyoni kára megtérítése iránt élt keresettel.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest elmaradt munkabér címén nettó 258 514 forint és kamatai, továbbá havi nettó 5453 forint járadék, nem vagyoni kártérítés címén 697 318 forint és kamatai megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1994. október 22-én hibaelhárítási munkát végzett, ennek során villanyoszlopra kellett felmásznia, melyhez két karabineres biztonsági övet használt. A jobb oldalán karabinerrel rögzített kötél szabad végét - a villanyoszlopra történt felmászást követően - jobb kezével megfogta, átvette bal kezébe és az oszlopon átvéve a bal oldalán beakasztotta, majd az öv tartásában bízva hátradőlt. Ekkor a még a földön rögzített jobb oldali karabiner "kiakadt", és felperes mintegy öt méter magasságból az úttestre zuhant. Ennek következtében borda, csigolya, csukló és szeméremcsonttörést szenvedett. A megállapított 67 százalékos munkaképesség-csökkenésen belül a baleseti eredetű munkaképesség-csökkenését 50 százalékban határozták meg.
A felperes keresetében az 1996-1998. évekre vonatkozóan elmaradt munkabére és a jövőre nézve járadék, valamint 2 millió forint nem vagyoni kártérítés megfizetését igényelte. Az utóbbi összegébe a felelősségbiztosítás alapján részére kifizetett 500 000 forint beszámítását kérte. Az alperes a felperes vagyoni kárigényéért a felelősségét 50 százalékban ismerte el, felperes vétkes közrehatására hivatkozott.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes által használt biztonsági öv a munkavédelmi előírásoknak megfelelt és rendeltetésszerű használatra alkalmas volt, a balesettel összefüggésbe hozható hiányosságban nem szenvedett. Ebből arra következtetett, hogy a baleset oka felperes gondatlan magatartása volt: nem kapcsolta be megfelelően az öv jobb oldalán a karabinert, és azt a hátradőlés előtt nem ellenőrizte kellő módon.
A bíróság álláspontja szerint bár a felperes közrehatása nagyobb mértékben lett volna megállapítható, az alperes nyilatkozatára tekintettel csak 50 százalékos mértékű vétkes közrehatást vett alapul.
A felperes nem vagyoni kárigényét - az egészséghez és testi épséghez való jogának megsértése miatt - 900 000 forintban minősítette megalapozottnak, amelybe a biztosító által fizetett összeget a késedelmi kamattal csökkentett összegben beszámította. A vagyoni kártérítést nettó összegben határozta meg az alperest terhelő levonási kötelezettségre hivatkozva.
A felperes az alperes teljes kártérítési felelősségének megállapítása és ennek megfelelő bruttó összegű kártérítésben való marasztalása iránt fellebbezett.
A másodfokú bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletének fellebbezett részét helybenhagyta, nem fellebbezett részét nem érintette.
A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, azt csupán az elmaradt munkabér bruttó összege tekintetében egészítette ki. Megállapította, hogy a nettó számítási mód ellenére is az elsőfokú ítélet felperes részére kedvező, ezért alperes fellebbezése hiányában a marasztalás összege nem volt megváltoztatható.
A másodfokú bíróság egyetértett a baleset okáról levont ítéleti következtetéssel, a bizonyítékok szabad mérlegelésére hivatkozott. Álláspontja szerint is a baleset bekövetkezése egészben vagy részben felperes vétkes magatartásának a következménye volt. Utalt arra, hogy alperes fellebbezése hiányában a kártérítési felelősség alóli mentesülése, felperes kizárólagos károkozása kérdésében nem lehetett dönteni.
A felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a teljes vagyoni és nem vagyoni kártérítési követelésének helyt adó határozat hozatalát kérte. Arra hivatkozott, hogy az alperes a vétkes közrehatását nem bizonyította. Vitatta, hogy erre vonatkozóan T. S. tanúvallomása elegendő bizonyítékként elfogadható. Állította, egész nap úgy dolgozott, hogy a biztonsági öv vége rögzítve volt, és a nap végén érte a baleset. Azzal érvelt, hogy a baleset tényleges oka ismeretlen, ezért az alperes teljes kártérítési felelősséggel tartozik.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem részben, a következők szerint alapos.
A felperes a fellebbezésében és felülvizsgálati kérelmében sem vitatta a baleset alkalmával használt munkaöv munkavédelmi előírásoknak megfelelő, hibátlan voltára vonatkozó ítéleti ténymegállapítást.
Ugyancsak nem volt vitatott a perben az a tény, miszerint a baleset úgy következett be, hogy a munkaöv jobb oldalán a karabiner kikapcsolódott. Ennek bekövetkezésében felperes vétkes közrehatását - mulasztását - a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott tanú vallomásán (T. S. munkavédelmi vezető vallomása) túlmenően felperes perbeli nyilatkozata is alátámasztja. Eszerint "amikor az oszlopra felértem nem emlékszem pontosan arra, hogy odanézéssel meggyőződtem-e arról, hogy az öv a helyén van-e. Aki azonban már 31 évet a szakmában dolgozott, az hallomásból is tudja azt, hogy az öv a helyén van és az jól be van kapcsolva". Ebből kitűnik, hogy felperes maga sem állította, hogy mielőtt az övben hátradőlt, megfelelően ellenőrizte a jobb oldali karabiner biztonságos, bekapcsolt állapotát.
Ily módon - az előbbi kiegészítéssel - felperesnek a baleset bekövetkezésében való vétkes közrehatásáról levont ítéleti következtetés sem ténybeli, sem jogi szempontból nem tekinthető megalapozatlannak. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a kármegosztás jogalapját támadó részében a felülvizsgálati kérelmet nem találta alaposnak.
A felperes teljes, összegszerűen is megjelölt kereseti kérelmének helyt adó határozat hozatalára irányuló felülvizsgálati kérelmére tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet összegszerű marasztaló rendelkezéseit is felülvizsgálta.
A másodfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy az elsőfokú bíróság az elmaradt jövedelem, illetve járadék összegét tévesen állapította meg nettó összegben, azt bruttó összegben kell kiszámítani és megállapítani. A helyes bruttó számítási mód mellett azonban a másodfokú bíróság a kármegosztást tévesen alkalmazta, ezért megalapozatlanul hagyta helyben a vagyoni kártérítés címén megállapított marasztalási összegeket. Az 50 százalékos kármegosztást a számítás során nem az elérhető bruttó kereset összegének csökkentésével kell figyelembe venni, hanem e kereset és a baleseti rokkantsági nyugdíj összegének különbözeteként jelentkező kár összegét kell 50-50 százalékban a felek közt megosztani.
A nem vagyoni kártérítést - a kármegosztás alkalmazásának hiányában - az előbbiek értelemszerűen nem érintik. Így a felülvizsgálati kérelem, amely a nem vagyoni kártérítés tekintetében a vétkes közrehatás megállapításán kívül mást nem sérelmezett, e kártérítési igény címén történt marasztalás helybenhagyását alaptalanul támadta.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet abban a részében, amelyben a kárviselés arányára és a nem vagyoni kártérítés összegére vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezéseket helybenhagyta, hatályában fenntartotta [Pp. 275/A. § (1) bekezdés]. Az elmaradt munkabér és járadék címén történt marasztalást helybenhagyó részében a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és ebben a körben a megyei bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 275/A. § (2) bekezdés]. (Mfv. I. 10.368/1999.)
715. A járadékban történt marasztalás összege meghatározásánál a rokkantsági nyugdíjat bruttó összegben kell számításba venni (Mt. 182. §).
A felperes a 2000. július 1-jétől részére megállapított rokkantsági nyugdíj és elérhető keresetkülönbözet megfizetése iránt indított keresetet az alperes ellen.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest elmaradt járadék, ennek kamata, valamint a 2003. január 1-jétől havi 10 256 forint jövőben esedékes havi járadék megfizetésére kötelezte.
A tényállásban megállapította, hogy a felek között határozatlan idejű munkaviszony állt fenn, amellyel összefüggésben a felperes 1985. december 6-án a munkavégzés során elesett és megsérült. A táppénzes állományt követően a munkaviszonya megszűnéséig a korábbi munkakörében dolgozott tovább.
Az Mt. 174. § alapján - kizáró körülmény hiányában - a munkaügyi bíróság az alperes teljes kártérítési felelősségének fennállására következtetett. Megállapította, hogy a rokkantsági nyugállományba helyezést megelőzően a felperest nem érte kár, ezért figyelembe véve az igényérvényesítés időpontját rendelkezett a lejárt és a jövőben esedékes járadékról azzal, hogy a rokkantsági nyugdíjat a bruttó elérhető keresetből helyezte levonásba. A kártérítés összegét a felperes teljes és baleseti eredetű munkaképesség-csökkenése egybevetése alapján számította.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet az illeték összegének módosításával helybenhagyta.
Az Mt. 186. § (1) bekezdés c) pont, a (2) bekezdés c) pont alapulvételével az igény elévülésére vonatkozó alperesi hivatkozást megalapozatlannak találta. A követelés összegéről kifejtette, hogy az alperes csupán a személyi jövedelemadó (szja.) figyelembevételének mellőzését sérelmezte, a 3% tb. járulék, az 1,5% munkavállalói járulék levonásának elmulasztását nem, de miután a jövedelempótló járadék szja-köteles, az elsőfokú bíróság a marasztalási összeget helyesen állapította meg.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a kereset elutasítását, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és új eljárás elrendelését kérte.
Az elévülésről egy eseti döntésre (BH 1980/136.) hivatkozással kifejtette, hogy a rokkantsági nyugdíj és az elérhető jövedelem közötti különbözetre vonatkozó igény akkor lehet alapos, ha az elévülési időn belül a kártérítési felelősség jogalapját megállapították, ennek elmaradása miatt a jogerős ítélet jogszabálysértő. A kártérítés összegének megállapítását a káron szerzés tilalmának általános elvébe, továbbá az "szja törvénybe" ütközés miatt támadta.
A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárást rendelt el a rokkantsági nyugdíj és átlagkereset közötti különbözet, illetve az EH 57. számú határozatnak megfelelő számítási mód tárgyában.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében vitatta a követelés elévülését, a marasztalási összeget az Mt. 182. §-ban foglaltaknak megfelelőnek minősítette, ezért a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
A követelés elévüléséről a jogerős ítélet helytálló tényállás megállapítást, és a munkajogi szabályok alapján helyes jogi következtetést tartalmaz, ezt a Legfelsőbb Bíróság (ismétlés nélkül) elfogadta. A felülvizsgálati kérelemben megjelölt, a Ptk.-n alapuló régebbi bírói gyakorlatot tükröző eseti döntés a követelés elévülését nem támaszthatja alá. Mindezek miatt a rokkantsági nyugdíj és elérhető kereset közötti különbözetre vonatkozó igény az Mt. 186. § (1) bekezdés c) pontja és a (2) bekezdés c) pontja alapján megállapított időpont szerint évülhet el, e jogkérdés megítélésénél - miután a szóban lévő követelés önállóan évül el - nincs jelentősége annak, hogy a károsultnak más jogcímen merült-e fel kára, és azt érvényesítette-e.
A jogerős ítélet a marasztalási összeget nem az EH 57. számú határozatban foglaltak figyelembevételével állapította meg, mivel nem vette figyelembe, hogy az szja-fizetési kötelezettség miatt a felperes részére folyósított rokkantsági nyugdíjat is bruttó módon kell számításba venni. Ezért szükség esetén szakértő bevonásával - a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátaira vonatkozó, helytállóan hivatkozott szabály szerint - a társadalombiztosítási ellátás bruttósítását el kell végezni. Helyesen hivatkozott tehát az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a jogerős ítéletben foglaltak miatt a károsult a kárát meghaladó többletjövedelemhez juthatna.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a marasztalási összeg meghatározását az Mt. 182. §-ba ütközés miatt jogszabálysértőnek találta. Ezért a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a megyei bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 10.566/2003.)
716. Az elmaradt jövedelemre irányuló kártérítés iránti igény esetében - a bizonyítási teher szabályait is figyelembe véve - alaposan fel kell deríteni a sérült kárenyhítési kötelezettsége szempontjából lényeges körülményeket [Mt. 182. § c) pont].
A felperes 1994. december 1-jétől 1997. december 12-éig állt munkaviszonyban az alperessel lakatos-hegesztő munkakörben.
A felperes keresetében az 1995. június 12-én a munkahelyén munkavégzés közben elszenvedett, maradandó fogyatékosságot okozó balesete miatt keletkezett nem vagyoni kára, valamint elmaradt jövedelmei megtérítését kérte. Arra hivatkozott, hogy az alperesnél fennállt munkaviszonya alatt a keresete csökkent, a munkaviszonyának munkáltatói felmondással történt megszüntetését követően a baleset miatt keletkezett munkaképesség-csökkenése és az állapota miatt nem tudott elhelyezkedni, továbbá a baleset előtt végzett mezőgazdasági termelés elmaradásával jelentős jövedelemtől elesett.
A munkaügyi bíróságnak az alperes teljes kártérítési felelősségét megállapító közbenső ítéletét a másodfokú bíróság közbenső ítéletével helybenhagyta.
Az összegszerűség tekintetében a munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 4 499 485 forint és kamata, elmaradt munkabér, 4 634 013 forint és kamata elmaradt mezőgazdasági jövedelem, 500 000 forint nem vagyoni kártérítés, továbbá 2000. február 1-jétől összesen havi 242 169 forint járadék megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte még az alperest 300 000 forint perköltség, előlegezett szakértői költség és eljárási illeték megfizetésére.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az 1995. június 12-én bekövetkezett balesetben a felperes bal lábára esett egy kb. 300 kg-os acéllemez, a felperes többszörös boka-, sarokcsont- és szárkapocscsont-töréssel járó sérülést szenvedett, ami maradandó fogyatékossággal gyógyult, bokamozgása beszűkült. Az 50%-ban megállapított munkaképesség-csökkenésből 30% a baleseti eredetű, a felperes egyéb megbetegedése 20%-os munkaképesség-csökkenést okozott. A balesetet követően a felperes az alperesnél 11 hónapig dolgozott, majd az alperes felmondása alapján megszűnt a munkaviszonya, ezt követően a baleseti sérülés jellege miatt szakképzettségének megfelelő lakatos-hegesztő munkakörben nem tudott elhelyezkedni, továbbá a baleset előtt folytatott mezőgazdasági tevékenységgel - gyümölcs, fűszerpaprika és földieper termesztés, fólia alatti termesztés - fel kellett hagynia.
A munkaügyi bíróság a felperes elmaradt munkabérét az alperesnél azonos munkakörben foglalkoztatott S. Z. munkabérének megfelelő összegben, a mezőgazdasági termelés elmaradt jövedelmét a kirendelt igazságügyi mezőgazdasági szakértő véleménye alapján állapította meg azzal, hogy a jövőben fizetendő kártérítési járadékot a felperes összes elmaradt jövedelme (elmaradt munkabér, mezőgazdasági jövedelem) egybeszámításával állapította meg.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a megfellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatta, és az elmaradt munkabér jogcímű marasztalás összegét bruttó 3 000 000 forintra, az elmaradt mezőgazdasági jövedelmet 1 000 000 forint "nettó" összegre és ezek kamataira, a kártérítési járadék összegét havi bruttó 100 000 forint kiesett munkabérre, továbbá havi "nettó" 20 000 forint kiesett mezőgazdasági jövedelemre leszállította, továbbá mellőzte az alperes perköltség fizetésére történt marasztalását azzal, hogy a felek maguk viselik az első- és a másodfokú eljárási költségeket.
A másodfokú bíróság osztotta a munkaügyi bíróság álláspontját abban, hogy a felperes keresetvesztesége és mezőgazdasági jövedelem elmaradása a baleset következménye, az alperes ezért a balesettel összefüggő munkaképesség-csökkenés mértékére tekintet nélkül az ezzel összefüggő teljes kárért felelős.
Az elmaradt munkabér vonatkozásában a kárenyhítési kötelezettség elmulasztására hivatkozással "mintegy 1/3 részével" csökkentette az e címen megállapított kártérítést (lejárt követelést és járadékot). Érvelése szerint a felperes a megmaradt munkaereje hasznosításával fiatal korára tekintettel elvárhatóan újabb szakképesítés szerzésével havi 60 000 forint "körüli összegű" jövedelemre tehetett volna szert. Ezért a felperes kárát e címen 1999. december 31-éig 3 000 000 forintban, ezt követően havi 100 000 forintban állapította meg.
Az elmaradt mezőgazdasági jövedelmet illetően a megyei bíróság nem fogadta el ítélkezése alapjául az elsőfokú eljárásban beszerzett igazságügyi szakértői véleményt, mivel azt nem találta meggyőzőnek. Arra tekintettel, hogy a felperes a keresetében számottevően alacsonyabb összegben jelölte meg az elmaradt mezőgazdasági jövedelmet, és figyelemmel a házastársa tanúvallomására, a növénytermesztés kockázatos voltára, évi "nettó" 200 000 forint, 2000. február 1-jétől "nettó" havi 20 000 forint megfizetésére kötelezte az alperest. Utalt arra, hogy az elmaradt jövedelem nem éri el a személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség határát, ezért az elmaradt mezőgazdasági jövedelem "felbruttósítása" indokolatlan.
A jogerős ítélet ellen mindkét fél felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.
A felperes kérte a jogerős ítéletnek az elmaradt munkabérre valamint az elmaradt mezőgazdasági jövedelemre vonatkozó rendelkezései hatályon kívül helyezését, és ebben a körben a munkaügyi bíróság ítéletének a helybenhagyását.
Érvelése szerint a megyei bíróság ítéletének érintett rendelkezései megalapozatlanok és ezáltal jogszabálysértők, mivel az Mt. 182. § c) pontja alkalmazása tekintetében a bíróság figyelmen kívül hagyta a kárenyhítési kötelezettség körében a munkaképesség-csökkenését, mozgáskorlátozottságát, a perben bizonyított körülményeket nem értékelte, az adott helyzetben a felperestől elvárhatóság helyett az általában elvárható magatartásra alapította döntését. Az elmaradt mezőgazdasági jövedelem tekintetében sérelmezte a felek által nem vitatott szakértői vélemény mellőzését, a bizonyított kár helyett általános kártérítés megállapítását, a kár mértéke vonatkozásában pedig annak a terhére értékelését, hogy a kereset benyújtásakor még kialakulatlan egészségi állapota miatt alacsonyabb összegben jelölte meg az elmaradt jövedelmet. Ehhez képest kérte az alperes perköltségben marasztalását.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetnek részben helyt adó határozat hozatalát kérte, amiben az kerüljön megállapításra, hogy a felperes keresetvesztesége havi 20 000 forint, mezőgazdasági termelésből eredő elmaradt jövedelme havi 10 000 forint. Ilyen mértékű kártérítési kötelezettségét az alperes tehát elismerte.
Álláspontja szerint kizárólag a baleseti eredetű munkaképesség-csökkenéssel arányos kár megtérítésére kötelezhető. A felperes a tényleges kárát nem bizonyította, a bíróságok irreálisan magas összegben határozták meg a felperes elérhető munkabérét az azonos képzettségű szakmunkás bére alapulvételével, továbbá figyelmen kívül hagyták a mezőgazdasági termelés tekintetében, hogy a különböző munkákat a felperes a családjával és kisegítőkkel végezte, tehát a jövedelmet és a költségeket ezzel arányosan kellett volna figyelembe venni. A felperes a mezőgazdasági ingatlanai egy részét időközben értékesítette, ezért azokon tevékenységet már nem folytat, kára megállapításánál ezt is figyelembe kell venni. Sérelmezte továbbá az elmaradt jövedelem nettó összegben való megállapítását. Érvelése szerint az adózás szempontjából az árbevétel mértéke irányadó.
A felperes és az alperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelmek és az alperes felülvizsgálati ellenkérelme keretei között vizsgálhatta felül [Pp. 275. § (2) bekezdés].
Az igazságügyi orvosszakértői vélemények alapján megalapozottan állapították meg a bíróságok, hogy a felperes a baleset következményeként alkalmatlanná vált az eredeti szakmájában és munkakörében történő munkavégzésre, általában nehéz fizikai munkára, a tartós állással, járással járó tevékenységek végzésére, így a korábban általa folytatott mezőgazdasági termelés végzésére is. A felperes munkaviszonyát megszüntető 1997. december 12-ei munkáltatói rendes felmondás is arra hivatkozott, hogy a felperes az egészségi állapota miatt a munkakörére alkalmatlanná vált. Az alperes továbbá nem vitatta, hogy a felperesnél a sorszerű megbetegedés a balesetet megelőzően tünetet, panaszt, keresőképtelenséget nem okozott. Mindezekből megalapozottan következtettek a bíróságok arra, hogy a felperes keresetvesztesége és jövedelem kiesése a baleset folytán következett be, ezért a kárfelelősség mértéke szempontjából nincs jelentősége a balesettel összefüggő munkaképesség-csökkenés százalékos mértékének. Az alperes felülvizsgálati kérelmének ezzel ellentétes, az anyagi felelősséggel nem arányos mértékre vonatkozó érvelése téves (MK 30. számú állásfoglalás).
A munkáltató köteles megtéríteni a munkavállalónak - egyebek mellett - a károkozás miatt keletkezett keresetveszteségét és elmaradt jövedelmét [Mt. 177. § (1) bekezdés].
Az alperes a perben nem vitatta az igazságügyi könyvszakértői véleménynek az elmaradt munkabér tekintetében tett megállapításait, az irányadó időszakot, az összehasonlító adatokat, az elérhető átlagkeresetre vonatkozó számítást, ezért ezeket a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban nem vizsgálhatta.
A másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a baleset következtében megsérült, de rokkantnak nem minősülő munkavállaló tekintetében a kártérítés összegének kiszámításánál figyelembe kell venni, hogy a kárenyhítési kötelezettségét felróhatóan nem teljesítette [Mt. 182. § c) pont]. Eszerint a kártérítés összegének kiszámításánál a kártérítést csökkentő tényezőként kell figyelembe venni, azaz be kell számítani azt az összeget, amit a munkavállaló a munkaereje hasznosításával megkeresett vagy az adott helyzetben elvárhatóan megkeresett volna, kivéve a rendkívüli munkateljesítménnyel elért keresetet.
A hosszabb ideje egységes bírói gyakorlat értelmében a kárenyhítési kötelezettség elbírálásánál alaposan fel kell deríteni és értékelni kell az összes körülményt. Különös gondossággal kell vizsgálni, hogy a megváltozott foglalkoztatási helyzetben a felperes lakóhelyén és annak közvetlen környékén volt-e a felperes életkorának, iskolázottságának megfelelő vagy elfogadható munkaalkalom, figyelemmel mozgáskorlátozottságára is. E körben a konkrét adatok (például a munkaügyi központnál a felperest érintően rendelkezésre álló iratok, átképzési, továbbképzési lehetőségek) ismerete, a tényállás feltárása nélkül nem állapítható meg, hogy volt-e illetve van-e a felperesnek és milyen mértékű kárenyhítési kötelezettsége (BH 1982/66.).
Ebben a tekintetben a jogerős ítélet a tényállást nem tárta fel, a következtetése megalapozatlan, ennélfogva törvénysértő. Az adott körben a per eldöntéséhez szükséges tények bizonyítása az alperest terheli.
Az elmaradt mezőgazdasági jövedelem tekintetében helytállóan fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy ennek mértéke vizsgálatánál nem hagyhatók figyelmen kívül a felperes, valamint házastársa nyilatkozatai a tényleges jövedelemről és a művelés körülményeiről.
A bírói gyakorlat szerint a bíróság nincs elzárva attól, hogy a bizonyítékoknak a maguk összességében történő értékelése során a szakértői véleményt mellőzze, erre azonban a perben feltárt kétségtelen tényekre alapozva kerülhet sor [Pp. 182. § (3) bekezdés, 206. § (1) bekezdés, BH 2000/208.].
Az adott esetben nem volt vitás, hogy a felperes több földterületen mezőgazdasági termelő tevékenységet folytatott. Arra vonatkozóan azonban a bíróságok nem állapítottak meg tényállást, hogy a köztudottan munkaigényes termelést (gyümölcstermesztés, paprika, illetve fűszerpaprika termesztés, eperpalánta illetve földieper termesztés) a felperes mióta végezte, mennyiben végeztette másokkal (családtagok, ismerősök, bérmunkások), a közreműködés díjazás ellenében történt-e, mekkora termést ért el, milyen költségekkel, a termést konkrétan mikor, hol, mennyiért értékesítette, jövedelme után adózott-e. Erre vonatkozóan a bizonyítás a felperest terheli. A konkrét körülmények és adatok feltárása után kerülhet a bíróság abba a helyzetbe, hogy a szükséges adatok közlésével [Pp. 181. § (1) bekezdés] teljes és az adott körülményeket alapul vevő szakvéleményt szerezzen be. Amennyiben pedig a szakértői vélemény homályos, hiányos, a Pp. 182. § (3) bekezdésében előírtak szerint kell eljárni. Értékelni kell azt a körülményt, hogy a felperes a zs.-i ingatlant (gyümölcsös) 1997-ben értékesítette, és a perben korábban tett nyilatkozatával 1998-tól erre tekintettel elmaradt jövedelmet nem igényelt.
Az alperes a perben és a felülvizsgálati kérelmében az elmaradt munkabér számítását nem vitatta, az elmaradt munkabért havi 20 000 forint, az elmaradt mezőgazdasági jövedelmet havi 10 000 forint mértékig elismerte.
Ennek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság a perben nem vitatott időponttól, 1996. január 1-jétől kezdődően a 2001. április 15-éig számított időszakra lejárt marasztalásokat nem érinthette. Eszerint az alperes az elismerése alapján 1996. január 1-jétől kezdődően elmaradt munkabérként 1 030 000 forint, elmaradt mezőgazdasági jövedelemként 515 000 forint kártérítést és ezek középarányos kamatait, 2001. április 15-étől időkorlátozás nélkül elmaradt munkabérként havi 20 000 forintot, elmaradt mezőgazdasági jövedelemként havi 10 000 forintot köteles minden hónap 15-ig esedékesen a felperes részére megfizetni.
A jogerős ítéletnek a felülvizsgálati kérelmekkel érintett ezt meghaladó rendelkezéseit a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elismert összegeken felüli elmaradt munkabér és elmaradt mezőgazdasági jövedelemre vonatkozó marasztaló rendelkezéseket (egyösszegű marasztalás és járadék) hatályon kívül helyezte, és ebben a körben a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 10.639/2000.)