adozona.hu
Az Mt. 168. §-ához
Az Mt. 168. §-ához
Kiválasztott időállapot:
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében az alperesek kártérítésre kötelezését kérte arra hivatkozással, hogy bűncselekménnyel kárt okoztak.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az I. és II. rendű alpereseket egyetemlegesen 1 559 563 forint kártérítés és kamatai, a III. rendű alperest 2 701 331 forint kártérítés és kamatai, valamint mindhárom alperest egyetemlegesen további 298 000 forint kártérítés és kamatai megfizetésére.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint az alperesek pénztáros munkakörben dolgozt...
Az Mt. 168. §-ához
EH 2000.252 A munkavállaló által a munkáltatónak szándékos bűncselekménnyel okozott kár esetében kármegosztásnak általában nincs helye (Mt. 168. §).
EH 2001.577 Nem sérti a kereseti kérelemhez kötöttség elvét, ha a bíróság szándékos károkozás helyett a megőrzési felelősségre vonatkozó szabályok szerint marasztalja a munkavállalót [Pp. 215. §, Mt. 168. §, 169. § (1) bekezdés].
BH 2000/513. A munkavállaló által elkövetett bűncselekménnyel okozott kár esetén az a körülmény, hogy a munkáltatónál jelentkező hiányosságok a bűncselekmény elkövetését megkönnyítették, nem szolgálhat a károkozó javára, ez okból a munkáltató közrehatása nem állapítható meg [Mt. 168. §, 172. § (2) bek.].
BH 2002/330. I. Ha a munkavállaló a bérleti szerződés jogosulatlan felmondásával kárt okoz a munkáltatójának, azt a szándékos károkozásra vonatkozó szabályok szerint köteles megtéríteni.
II. A tartós bérleti szerződés célja a bérelt (lízingelt) vagyontárgy feletti tulajdonjog megszerzése, aminek nem mond ellent, hogy a bérbevevő a maradványértéken való megvásárlásra harmadik személyt is kijelölhet. A bérbevevő kára nem azáltal keletkezik, hogy elvesztette a vevő kijelölésére vonatkozó rendelkezési jogát, hanem azáltal, hogy a bérbeadó intézkedése következtében a lízingelt vagyontárgyat vesztette el [Mt. 168. §, 172. § (1) bek. b) pont, MK 25. sz.].
BH 2006/336. Kárnak minősül, ha a munkavállaló tévedésbe ejtése (bűncselekménye) miatt a munkáltató a be nem fizetett összeget megfizetettnek tekinti (1952. évi III. törvény 4. §; Mt. 168. §).
508. Ha a pénztárosok büntetőjogi felelősségét jogerős ítélet megállapította, a perben a bűncselekménnyel okozott kár mint jogalap nem vitatható [Mt. 168. §, Pp. 4. § (2) bek.].
A felperes keresetében az alperesek kártérítésre kötelezését kérte arra hivatkozással, hogy bűncselekménnyel kárt okoztak.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az I. és II. rendű alpereseket egyetemlegesen 1 559 563 forint kártérítés és kamatai, a III. rendű alperest 2 701 331 forint kártérítés és kamatai, valamint mindhárom alperest egyetemlegesen további 298 000 forint kártérítés és kamatai megfizetésére.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint az alperesek pénztáros munkakörben dolgoztak a felperesi takarékszövetkezetnél.
A Városi Bíróság ítéletével sikkasztás bűntettében mint bűnsegédeket mindhárom alperest bűnösnek találta, és megállapította, hogy a takarékszövetkezetnek 5 876 672 forint kárt okoztak. A munkaügyi bíróság alperesenként vizsgálta, hogy a kirendeltségvezető által elkövetett sikkasztásban milyen összegek tekintetében működtek közre bűnsegédként, és a felperes által készített részletes kimutatás alapján határozta meg a marasztalás összegét.
Az alperesek fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és a felperes keresetét 298 000 forintra vonatkozó részében elutasította, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság kiemelte a felperes 4. sorszámú beadványát, amelyben a bűncselekménnyel kapcsolatos kifizetéseket tételesen kimutatta és összesítette, ezek közül a 15. számú - 298 000 forintos tételt - nem találta bizonyítottnak. Egyebekben azonban a jogalap, mind összegszerűség vonatkozásában megalapozottnak ítélte az elsőfokú ítéletet.
A jogerős ítélet megváltoztatása és a felperes keresetét elutasító határozat hozatala iránt az I. és II. rendű alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Arra hivatkoztak, hogy a felperes kirendeltségvezetője által elkövetett sikkasztásról nem volt tudomásuk, az elsikkasztott összegből nem részesültek. Azt is sérelmezték, hogy az eljárt bíróságok nem vették figyelembe a büntető bíróság ítéletének azt a - könyvszakértői véleményen alapuló - megállapítását, miszerint a felperes 5 876 672 forint kárából 2 100 000 forint megtérült. Ehhez képest a felperes a perben 484 222 forinttal több kárt érvényesített.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem nyújtott be.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A másodfokú bíróság helytállóan állapította meg a jogalap körében, hogy a pénztáros alperesek büntetőjogi felelősségét a büntető bíróság jogerős ítéletével kimondta, eszerint az I. és a II. rendű alperesek bűnsegédként közreműködtek a sikkasztás elkövetésében. Ebből következően a munkaügyi perben már alap nélkül vitatták az Mt. 168. §-a alapján fennállt felelősségüket a szándékos károkozás tekintetében [Pp. 4. § (2) bekezdés].
Megalapozott viszont a felülvizsgálati kérelem az összegszerűség körében. Az alperesek a perben mindvégig hivatkoztak arra, hogy a büntetőeljárásban beszerzett igazságügyi könyvszakértői vélemény szerint a felperes kárából 2 100 000 forint megtérült. A felperes arról nyilatkozott, hogy ettől függetlenül a bűncselekménnyel okozott kárból semmilyen összeg nem térült meg. Az eljárt bíróságok ennek a vizsgálatára nem tértek ki, mindezeket nem tisztázták, ezért a felülvizsgálattal élő I. és II. rendű alperes vonatkozásában a jogerős ítélet az összegszerűséget illetően megalapozatlan.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletnek azt a rendelkezését, amellyel helybenhagyta az I. és II. rendű alperest kártérítés és kamatai megfizetésére vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezést - a munkaügyi bíróság ugyanezen rendelkezésére kiterjedően -, beleértve az I. és II. rendű alperest első- és másodfokú perköltség megfizetésére kötelező rendelkezéseket is, hatályon kívül helyezte, és az I. és II. rendű alperest terhelő kártérítés összegének megállapítása végett a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A jogerős ítéletet a III. rendű alperes vonatkozásában és a felperes keresetét elutasító, és a felperest fellebbezési illetékben marasztaló részében nem érintette. Az új eljárásban tisztázni kell az alperesek összegszerűségi kifogása megalapozottságát, a hivatkozott megtérülés valósága esetén pedig azt, hogy ebből mennyi esik az említett alperesekre. (Mfv. I. 10.734/2006.)
509. Szándékos károkozást követ el a munkavállaló, ha szabálytalanul hitelbe ad el árut (Mt. 168. §).
A felperes a keresetében az alperest 2 045 426 forint és ennek kamata, valamint a perköltség megfizetésére kérte kötelezni arra hivatkozva, hogy az alperes szándékos bűncselekménnyel, jogtalan hitelezéssel ilyen összegű kárt okozott a munkáltatójának.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy tizenöt nap alatt fizessen meg a felperesnek 13 774 forintot és ennek az összegnek 1997. november 15-étől a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatát. Egyebekben a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság tényként állapította meg, hogy az alperes 1996 decemberétől 1997 novemberéig terjedő időszakban a munkáltatója engedélye nélkül rendszeresen hitelezett a vásárlóknak, amivel összesen 2 045 426 forint vagyoni hátrányt okozott a felperesnek. Emiatt a Városi Bíróság az 1999. augusztus 24-én kelt jogerős ítéletével az alperes bűnösségét egy rendbeli, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében állapította meg.
A munkaügyi bíróság szerint a hiány nem volt leltárhiány, mert az az alperes által sem vitatott, ismert okból következett be. Az alperes a munkaviszonyából eredő kötelezettséget vétkesen megszegte. A bíróság álláspontja szerint azonban nem állapítható meg, hogy a cselekménye szándékos volt, mert bízott abban, hogy a vásárlók visszafizetik a hitelezett összegeket. Ezért az Mt. 167. § (1) bekezdése alapján az alperest a havi átlagkeresete 50%-ának megfelelő összegű kártérítés megfizetésére kötelezte.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részében megváltoztatta, és az alperest terhelő marasztalási összeget 2 045 426 forintra felemelte.
A másodfokú bíróság szerint a helyesen megállapított tényállásból a munkaügyi bíróság téves jogi következtetéssel jutott arra az álláspontra, hogy az alperes kellő alappal bízhatott a hitelezett összeg megtérülésében. A büntető ügyben hozott ítéletre utalva megállapította, hogy a kár bekövetkezett akkor, amikor az alperes szándékosan térítés nélkül kiadta az árut. Ezért a felperes helyesen hivatkozott az alperes szándékos károkozására.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bírósági ítélet hatályában való fenntartását, a felperes perköltségben marasztalását kérte. Arra hivatkozott, hogy mint a vegyesbolt vezetője rákényszerült arra, hogy egyes vevők részére hitelt nyújtson a lopások elkerülése érdekében, továbbá a vevőket megtartó és forgalomnövelő célzattal. Nem vitatta, hogy a felperes a hitelezést nem engedélyezte, állította azonban, hogy ez bevett gyakorlat volt. Kifejtette, hogy a szándékos bűncselekmény elkövetése nem azonosítható a szándékos károkozás fogalmával, álláspontja szerint magatartása az eredmény tekintetében nem volt szándékos. A Pp. 9. §-ával kapcsolatban kifejtette, hogy a büntetőügyben hozott ítélet csupán a bűnösség kérdésében köti a bíróságot, ugyanakkor a kártérítéssel kapcsolatban a bíróság a büntetőítélet minősítésétől függetlenül állapíthatja meg a kártérítés alapjául szolgáló tényállást. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság ítélete indokolásában nem tért ki a korábbi, jegyzőkönyv kijavítása iránti kérelmére.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati kérelem alapján abban a jogkérdésben kellett állást foglalni, hogy az alperes károkozó magatartása - miszerint a vevők számára ellenérték fizetése nélkül adott ki árut, azaz hitelezett - az Mt. 168. §-a szerint szándékos károkozásnak minősül-e, amely teljes kártérítési felelősséggel jár.
A munkavállaló szándékosan okoz kárt a munkáltatónak (Mt. 168. §), ha előre látja cselekményének (mulasztásának) károsító következményeit, és azokat kívánja (közvetlen szándék), vagy azokba belenyugszik (eshetőleges szándék) (MK 25.).
A másodfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az alperes azzal a magatartásával okozott kárt a felperesnek, amikor a felperes tulajdonát képező árut az ellenérték megfizetése nélkül a vevőnek kiadta, tehát a kár ezzel bekövetkezhetett. Ehhez képest a szándékos károkozás alperes terhére attól függetlenül megállapítható volt, hogy kár utólagos megtérülésére, a kiadott áruk vételárának utóbb történő megfizetésére számíthatott-e.
Az előbbiekre tekintettel a Pp. 9 §-ába ütköző jogszabálysértésre a felülvizsgálati kérelem alaptalanul hivatkozott, mivel az alperes magatartása - a terhére megállapított bűncselekmény minősítésétől függetlenül is - a munkajogi szabályok alapján szándékos károkozásnak minősül.
Ezt a jogi következtetést egyébként az alperes személyes nyilatkozatában foglaltak is alátámasztják (Városi Bíróság jegyzőkönyve: "Az első két, három hónapban ezzel nem is volt gond, de elég nyilvánvaló, hogy csak ilyen rossz vége lehet majd ennek, '97 májusában összegeztem és akkor jöttem rá, hogy többet már nem lehet hitelbe adni", "ez valóban egy felelőtlenség volt a részemről").
A peres iratok alapján megállapítható, hogy az alperes kérelmében megjelölt és kijavítani kért szöveg a fellebbezési tárgyalási jegyzőkönyvben nem szerepel. Így a kijavítási kérelemmel kapcsolatos felülvizsgálati támadás sem bizonyult alaposnak.
A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettekre tekintettel a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, és a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte az alperest a felperes javára a felülvizsgálati eljárási perköltség megfizetésére. (Mfv. II. 11.201/2001.)
510. Ha a munkavállaló engedély nélkül vitte a lakására a vállalati eszközöket, ennek folytán minden olyan kárért felel, ami ennek hiányában nem következett volna be. Ha ez ismételt felszólítás ellenére történt, a károkozás szándékos volt (Mt. 168. §).
A felperes a pontosított keresetében az Mt. 166. §-ának (1) bekezdése és 168. §-a alapján 624 254 forint kár és annak az 1996. január 17-étől számított késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Követelését arra alapította, hogy a felperes 1 db Hilti 92-es számú kézi fúrógépet, 1 db térerősségmérő műszert, 1 db kézi körfűrész gépet, valamint 1 db lézernyomtatót szabadságának idején a lakására szállított, azt többszöri írásbeli felszólítás ellenére a felperesnek nem szolgáltatta vissza, végül pedig bejelentette, hogy 1996. szeptember 30-án a T., M. út 101. számú épület mögött parkoló személygépkocsiját feltörték és onnan az eszközöket eltulajdonították.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest 399 156 forint és ennek az 1996. január 17-étől számított késedelmi kamata megfizetésére kötelezte, egyebekben a keresetet elutasította. Tényként állapította meg, hogy a felperes 1995. március 1-jén vállalkozási tevékenység folytatására belső önelszámoló egységet hozott létre. Az egység vezetését az alperes látta el és ő állította össze és írta alá az önelszámoló egység eszköz-listáját, amelyet a felperes az egység használatába adott. 1995 októberében az önelszámoló egység megszűnt. Az alperes 1995. október 16. és november 9-e között szabadságon tartózkodott, majd 10. és 14. között betegszabadságon volt, 15-étől pedig betegállományba került. A szabadság ideje alatt az eszközöket saját gépkocsijával a lakására szállította és ott tárolta. A felperes többször felszólította az alperest, hogy a munkaköréből adódó elszámolási kötelezettségének tegyen eleget, ez azonban eredménytelen maradt. 1996. január 12-én a felperes az alperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette. Az alperes ezt követően sem jelent meg a felperesnél, illetve 1996. január 15-én az egyik felszólításra azt válaszolta, hogy amint az egészségi állapota lehetővé teszi, az elszámolási kötelezettségének eleget tesz. Az alperes 1996. február 10-én hasonló tárgyú levelet írt a felperesnek.
A bíróság a felperesnek a perben tett nyilatkozata, valamint a T.-i Rendőrkapitányságon 1996. szeptember 30-án tett feljelentés alapján bizonyítottnak találta, hogy a per tárgyát képező eszközöket az alperes a felperes tudta és beleegyezése nélkül a lakására szállította és magánál tartotta. A felperes az alperest az eszközök visszaszolgáltatására többször felszólította, erre azonban 1996. szeptember végéig sem került sor, amikor is az eszközöket ismeretlen tettes eltulajdonította. A bíróság nem fogadta el az alperesnek azt a védekezését, hogy 1996. szeptember 30-án szándékában állt az eszközöket a felperes telephelyére visszaszállítani és azokkal elszámolni. Ezzel szemben az alperesnek azt a magatartását, hogy a szabadság megkezdése előtt az eszközöket engedély nélkül a lakására szállította, azokat a szabadság ideje alatt, továbbá közel két évig magánál tartotta, és a többszöri felszólítás ellenére meg sem kísérelte azok visszaadását, valamint az őrizetlen helyen parkoló személygépkocsijában tárolta, úgy ítélte meg, hogy az alperes előre láthatta magatartása következményeit, a kár bekövetkezésének lehetőségét, azzal szemben közömbös magatartást tanúsított. Ezért az Mt. 168. §-a szerinti kártérítési felelősséggel tartozik. A kártérítés összegének a megállapításánál figyelembe vette, hogy a Hilti 92-es kézi fúrógép és térerősség-mérő műszer értékét a felperes kétszeresen követelte vissza, ezért a kártérítés összegét módosította.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezést jelentett be, amelyben annak megváltoztatását és a teljes mentesítését kérte. Arra hivatkozott, hogy esetében az Mt. 168. §-a szerinti szándékos károkozás nem állapítható meg, a gépkocsit lezárt állapotban hagyta a parkolóban, nem láthatta előre, hogy azt valaki feltöri. Továbbra is hangsúlyozta, hogy a perrel érintett eszközöket sem jegyzék sem elismervény alapján nem vette át és kérte annak a figyelembevételét, hogy azokkal többször el akart számolni, azonban rajta kívülálló okok miatt ez maghiúsult.
A másodfokú bíróság a fellebbezést kis mértékben alaposnak találta és a kártérítés összegét 334 703 forintra leszállította. Ezt meghaladóan az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Az indokolás szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelésével a tényállást helytállóan tárta fel és abból helyénvaló érveléssel hozta meg a lényegében helytálló döntését. A másodfokú bíróság észlelte, hogy az elsőfokú bíróság az ítélet indokolásában a peradatoknak megfelelően jelölte meg az eszközöket és azok értékét, azonban az összeadásnál számítási hibát vétett, ezért a helyes számításnak megfelelően módosította a kártérítés összegét.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben annak megváltoztatását, a felperes keresetének elutasítását és a perköltségekben való marasztalását kérte. Álláspontja szerint az ítélet azért jogszabálysértő, mert a jogalap tekintetében helybenhagyta az elsőfokú bíróság érdemi döntését. Azt, hogy a felperes eszközeit T.-n egy lakótelep parkolójában parkoló gépkocsiból el fogják lopni, és ezáltal a felperest kár éri, az alperes nem látta előre, ezért marasztalása az Mt. 168. §-a szerinti szándékos károkozás alapján jogszabálysértő. Az eszközöket a felperesnek reggel vissza kívánta szállítani, vagyis nem kívánta a károsodást, hanem épp ellenkezőleg, a felperest akarta a kártól megóvni.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes engedély nélkül vitte a lakására a felperes eszközeit, ennek folytán minden olyan kárért felel, ami ennek hiányában nem következett volna be. A felperes többször felszólította az eszközök visszaszállítására, ennek azonban nem tett eleget. Mindezeket a körülményeket értékelve jogszabálysértés nélkül következtettek az eljárt bíróságok arra, hogy az alperes az eszközökkel nem kívánt elszámolni, a felperes kárát szándékosan okozta.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogszabályoknak megfelelő jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.504/2001.)
511. Szándékos károkozó magatartásnak minősül, ha a munkavállaló engedély és bizonylat nélkül kiviszi a munkahelyről a munkáltató tulajdonában lévő notebook-ot, azzal sajátjaként rendelkezik, továbbá ha az eszközt a személygépkocsijából ellopják, annak értékét megtéríteni köteles (Mt. 168. §).
A alperes 1993. január 1-jétől 1995. február 3-áig dolgozott a felperes munkáltatónál. A munkáltató eredeti kereseti kérelmében az alperest 300 000 forint kölcsöntartozása, valamint egy CD író és egy notebook ellenértékének megfizetésére kérte kötelezni.
A tartozás megfizetése tárgyában a bíróság végzésével a pert a Pp. 130. § f) pontja alapján megszüntette, mivel álláspontja szerint a munkáltató a tartozás megtérítésére irányuló igényét írásbeli felszólítással érvényesítheti. A végzés 1999. május 19-én jogerőre emelkedett.
Ugyancsak megszüntette a pert a munkaügyi bíróság a CD író ellenértéke tekintetében is arra hivatkozva, hogy ezt az igényét a munkáltató a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos ügyben viszontkeresetként érvényesítette. Ez a végzés 1998. április 15-én vált jogerőssé. A jelen per tárgya tehát az egy darab notebook ellenértékének a megfizetése, amellyel kapcsolatban a felperes előadta, hogy azt 80 000 forintért vásárolta meg magánszemélytől, és további 30 000 forintért alkatrészt vett hozzá, ezért 110 000 forintban jelölte meg a kereseti kérelmének összegét, a későbbiekben a fellebbezési tárgyaláson előadta, hogy már csupán 200 000 forintért tudna egy ilyen notebook-ot vásárolni.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének részben adott helyt és kötelezte az alperest, hogy kártérítés címén tizenöt napon belül 5250 forintot fizessen meg a felperesnek. Tényként állapította meg a bíróság, hogy az alperes a szövetkezettől egy darab notebook-ot magával vitt, amelyet nem tudott visszaadni, mert a gépkocsiját feltörték és a notebook-ot ellopták. Az alperes előadta, hogy a gépkocsi feltörését és a notebook eltűnését a rendőrségnek nem jelentette, mert felmerült benne, hogy az nem a szövetkezet tulajdona volt, hanem a szövetkezet elnökéé: Sz. T.-é. Nem vitatta, hogy nem rendelkezett olyan engedéllyel, bizonylattal, amellyel a szövetkezet területéről a notebook-ot kivihette volna.
A bíróság szerint az alperes gondatlan magatartásával okozott kárt a munkáltatónak, ezért az Mt. 166. §-ában írtak alapján a havi átlagkeresete 50%-ának, 5250 forintnak a megfizetésére kötelezte.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg 110 000 forint kártérítést a felperesnek, egyebekben a felperes keresetét elutasította. A kiegészítő ítéletével rendelkezett az alperes kamatfizetési kötelezettségéről.
Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, de az arra alapított érdemi döntése nem mindenben helyes. A másodfokú bíróság a periratok alapján megállapította, hogy az alperes a lopás tényét nem bizonyította, azt csak állította. Az alperes nem úgy járt el, ahogy hasonló helyzetben egy károsulttól elvárható. A rendőrségen nem tett feljelentést, állítólag V. K. elnökhelyettesnek elmondta, hogy a személygépkocsijából ellopták a notebook-ot. Az eltűnés tényéről a szövetkezet elnökét csak a munkaviszonyának megszüntetésekor, felszólításra tájékoztatta.
A másodfokú bíróság szerint az alperes szándékosan okozott kárt a felperesnek, mivel a notebook értékét ismerte, azt engedély nélkül vitte ki a munkáltató területéről, és felelőtlenül a személygépkocsijában hagyta. A körülményeket figyelembe véve, a személygépkocsik gyakori feltörésének ismeretében a cselekményének következményeit előre kellett volna hogy lássa, és ha azt nem is kívánta, de bizonyítottan abba belenyugodott. Az MK 25. számú állásfoglalás szerint a szándékosság megállapítható, ha az elkövető előre látja cselekményének következményeit, és azokat kívánja, vagy azokba belenyugszik. Tekintettel arra, hogy a szándékos károkozás bizonyítást nyert, a másodfokú bíróság az Mt. 168. §-a alapján kötelezte az alperest a teljes kár megfizetésére. Minthogy a felperes fellebbezésében a 110 000 forint összeget nem kifogásolta, az utóbb megjelölt 200 000 forint kárértéket ugyanakkor nem tudta bizonyítani, a másodfokú bíróság az eredeti kereseti kérelem szerinti összegben marasztalta az alperest. A CD író/olvasóval kapcsolatos igényét e perben nem érvényesítheti a felperes, azonban nincs elzárva igénye érvényesítésétől, miután a jelen perben arról a bíróság nem rendelkezett.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes annak hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Arra hivatkozott, hogy a bűncselekmények gyors és alapos felderítése a nyomozóhatóságok feladata, és észlelte ugyan, hogy a notebook-ot elvitték, azonban a bűncselekmény bizonyítására ő nem kötelezhető. Álláspontja szerint legfeljebb hanyagság állapítható meg a terhére, mert nem láthatta előre, hogy a személygépkocsiban hagyott notebook-ot onnan ellopják, ebbe nem nyugodott bele. A bűncselekménynek nem ő volt a sértettje, ugyanakkor az elnökhelyettest tájékoztatta a történtekről, tehát elsődlegesen a felperesnek kellett volna a bűncselekmény miatt feljelentést tennie. Minthogy szándékosság nem állapítható meg a részéről, ezért jogszabályt sértett a másodfokú bíróság azzal, hogy az Mt. 168. §-a alapján a notebook értékének megfizetésére kötelezte. Vitatta a tulajdonjog bizonyítását is a felperes részéről.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte kiemelve, hogy az évek óta folyó eljárás során az alperes az általa állított autófeltörést, a notebook ellopását semmivel nem bizonyította. Minimálisan elvárható magatartás lett volna, hogy a rendőrséget és a felperest is azonnal értesíti, hogy a halaszthatatlan nyomozati cselekmények eredményeként a bűncselekményt felderíthessék. Az alperes által hivatkozott V. K. nem volt a cég elnökhelyettese, tehát az alperes a szövetkezet elnökének, Sz. T.-nek lett volna köteles a tájékoztatást megadni, illetve tőle előzetesen a notebook használatával kapcsolatos engedélyeket beszerezni.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye. A felperes a csatolt adásvételi szerződéssel igazolta a notebook 1994. szeptember 20-án történt megvételét. Ekként alaptalanul vitatta a felülvizsgálati kérelem a felperes tulajdonjogának bizonyítását.
A jogerős ítélet helyesen állapította meg, hogy az alperes engedély és bizonylat nélkül vitte ki a munkahelyről a notebook-ot, azzal sajátjaként rendelkezett. Azt felelőtlenül a személygépkocsijában hagyta. A kár ebből következően a felperes vagyontárgyának engedély nélküli elvitelével függött össze: elvitel hiányában a kár nem következik be. Helyesen tulajdonított jelentőséget a bíróság annak is, hogy a személygépkocsik gyakori feltörésére tekintettel a felperesnek előre kellett volna látnia a cselekménye lehetséges következményeit, azokba azonban belenyugodott. Az eltűnés tényéről a szövetkezet elnökét csak felhívásra, a munkaviszonya megszüntetésekor tájékoztatta. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság helyesen járt el, amikor az MK 25. számú állásfoglalás alapján az Mt. 168. §-a szerint a teljes kár megfizetésére kötelezte az alperest. E körben nem hagyható figyelmen kívül a bizonyítékok értékelésénél az sem, hogy az alperes a gépkocsi feltörését, illetve a lopás tényét csupán állította, de semmivel sem bizonyította. Ezzel szemben tény, hogy az engedély nélkül általa elvitt notebook-ot a felperesnek nem szolgáltatta vissza.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.919/2001.)
512. Ha a volt munkavállaló a munkaviszonya alapján kapott telefonkártyát magánál tartotta és tovább használta, az ebből eredő költséget köteles megtéríteni a munkáltató részére (Mt. 168. §).
A versenytilalmi megállapodást megszegő munkavállaló a megállapodás szerinti összeget köteles megfizetni a munkáltatónak (Mt. 3. §).
A felperes keresetében jogtalan telefonkártya használatból eredően 551 427 forint kártérítés, továbbá a versenytilalmi korlátozás megszegésére tekintettel bruttó 2 272 090 forint és ezen összegek kamatai megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest 551 427 forint kártérítés és ennek 1999. augusztus 17-étől járó évi 20%-os kamata, továbbá 1 175 927 forint kártérítés és ennek 1998. január 1-jétől a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamata megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a területi igazgatói munkakörben a felperesnél 1997. január 1-jétől kezdődően alkalmazott alperes munkaszerződése tartalmazta azt a versenytilalmi korlátozást, hogy a munkaviszonyának munkáltatói rendkívüli felmondással, illetve munkavállalói rendes felmondással történő megszüntetését követően egy éven belül nem létesít munkaviszonyt, munkavégzésre irányuló jogviszonyt olyan munkáltatónál, aki jelenleg munkáltatójának versenytársa, vagy hasonló tevékenységet, szolgáltatást végez. A versenytilalmi korlátozás kompenzálására a felperes a munkaviszony megszüntetésekor hat havi átlagkeresetet tartozik fizetni. Amennyiben a munkavállaló megszegi a versenytilalmi megállapodást, úgy a hat havi átlagkereset nettó összegének visszafizetésén túl a kompenzálás összegével egyező átalány kártérítés is terheli.
Az alperes munkaviszonya a felperesnél 1997. szeptember 16-án kelt megállapodással, közös megegyezéssel 1997. december 30. napjával szűnt meg az alperes kezdeményezésére. A munkavégzés alól 1997. szeptember 17-étől felmentették. A felek megállapodtak abban, hogy a munkáltató a versenytilalmi korlátozások kompenzálására a hat havi átlagkeresetet, továbbá az időarányos prémiumot is kifizeti. Megállapodtak abban is, hogy az alperes a munkaviszony megszűnése napjáig, 1997. december 30-áig használhatja - egyebek mellett - a mobiltelefont az érvényes utasítások szerint. Az alperes átlagkeresete, havi 454 418 forint alapján fizette ki a felperes az alperes részére a versenytilalmi korlátozás kompenzálására megállapított hat havi átlagkeresetet, továbbá az időarányos prémiumot.
A felperes belső ellenőre megállapította, hogy bár a mobiltelefont az alperes 1997. december 30-án leadta, a SIM kártyát azonban magánál tartotta, és azt 1998. január 1. és 1999. április hónap közötti időben jogtalanul használta. Emiatt 551 427 forint távbeszélődíjat fizetett ki a felperes, amelynek kiegyenlítésére eredménytelenül szólította fel az alperest.
Az alperes 1997. október 5-étől ügyvezető tevékenységet látott el a B. Kft.-nél, amely társaság hálózatépítési keretszerződés keretében a felperesnél alvállalkozói tevékenységet végzett. A bíróság megállapította, hogy a B. Kft. tevékenységi köre részben a felperesével azonos volt, és ugyancsak a felpereséhez hasonló illetve azonos tevékenységi körű gazdasági társaságok részére végzett munkát, amelyből 1998. év végéig mintegy 4 000 000 forint bevételre tett szert.
A SIM kártya jogosultatlan használatával okozott kárért a bíróság az alperes felelősségét megállapította, mivel az alperes tudta, hogy a telefonszámla a SIM kártyához igazodik, előre látta mulasztása károsító következményeit, s ezzel a magatartásával 551 427 forint kárt okozott a felperesnek.
Ugyancsak alaposnak találta a munkaügyi bíróság a felperes keresetét az Mt. 3. § (4) bekezdésén alapuló versenytilalmi korlátozás megszegése tekintetében. Kifejtette, hogy a munkaviszony megszűnésekor hatályos Mt. 3. § (4) bekezdése alapján nem volt akadálya a közös megegyezéses megszüntetés esetére szóló versenytilalmi korlátozásnak, amelyet egyébként a közös megegyezéses megállapodásban a felek rögzítettek a munkaszerződés szerinti versenytilalmi korlátozás fenntartásával. Az elsőfokú bíróság a korlátozáshoz képest megfelelőnek találta a kompenzálás összegét is. Megállapította, hogy az alperes a felperes tudtával hozta létre a B. Kft.-t, azonban azzal, hogy ez a társaság nem lesz a felperes versenytársa. A társaság azonban nemcsak a felperes alvállalkozójaként működött a versenytilalmi korlátozás ideje alatt, hanem a felperestől független gazdasági társaság részére is végzett a felperes tevékenységi köreivel azonos vagy hasonló szolgáltatást. Ezzel az alperes a vállalt versenytilalmi korlátozást megszegte. A bíróság ezért felperes módosított keresetének megfelelően öt havi átlagkereset nettó összegének a visszafizetésére kötelezte az alperest, mivel a felek a munkaszerződésben így állapodtak meg.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét fellebbezett részében részben megváltoztatta, és az 1 175 927 forint összegű marasztalás tekintetében a kártérítési jogcím megjelölését mellőzte, valamint a kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontját 1999. november 12-ére módosította. A keresetet az ezen felüli részében elutasította, és mellőzte a felperes illetékben való marasztalását. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a megyei bíróság azzal egészítette ki, hogy a versenytilalom megszegésére hivatkozással a felperes 1999. november 12-én kelt levélben szólította fel az alperest a 2 272 090 forint és ennek kamata megfizetésére. Ennek figyelembevételével módosította a kamatfizetés kezdő időpontját. A marasztalás jogcímét az Mt. 3. §-a (4) bekezdésére, az irányadó polgári jogi szabályokra hivatkozva mellőzte. E körben az indokolást kiegészítette azzal, hogy a szerződésszegésre vonatkozó megállapodás a Ptk. 246. § (1) bekezdése szerinti kötbér kikötésnek minősül. A fellebbezés alapján rámutatott arra, hogy a felperes nem csak fizetési felszólítással érvényesíthette igényét, hanem választása szerint munkaügyi jogvitában is. Kifejtette, hogy a B. Kft. a felperes versenytársaként is megjelent a piacon, ezért a gazdasági társaságnál ügyvezetőként munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló alperes megszegte a munkáltató jogos gazdasági érdekeit veszélyeztető magatartástól való tartózkodás szerződésben vállalt kötelezettségét.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát kérte. Iratellenesnek tartotta a tényállás megállapítást atekintetben, hogy a SIM kártyát csak a munkaviszonya megszűnéséig használhatta. Továbbra is fenntartotta álláspontját, hogy a munkáltató a telefonköltséggel kapcsolatos igényét csak írásbeli felszólítással érvényesíthette volna. Arra hivatkozott, hogy a munkáltató nem tett eleget kárenyhítési kötelezettségének, mivel a SIM kártya használatát csupán hónapok múlva tiltotta le, és elmulasztotta megvizsgálni, hogy a telefon leadásával egyidejűleg a SIM kártyát is leadta-e. A vezérigazgató szóbeli engedélyére hivatkozva vitatta a szándékos károkozást. A versenytilalmi korlátozás megszegésével kapcsolatban azzal érvelt, hogy a B. Kft.-ben csak mint ügyvezető tevékenykedett, a kft.-vel mint jogi személlyel létesített jogviszonyt, a versenytilalmi rendelkezés viszont a gazdasági társaságra nem volt irányadó. Sérelmezte, hogy a versenytilalmi korlátozás területi kötöttség nélküli előírását a bíróságok nem vizsgálták. Végül arra is hivatkozott, hogy a másodfokú bíróságnak vizsgálnia kellett volna a Ptk. 4. § (4) bekezdésében foglalt tilalom betartását, mivel saját felróható magatartására előnyök szerzése végett a felperes alappal nem hivatkozhat.
A felperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A jogerős ítéletben kifejtettek szerint a másodfokú bíróság a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése alapján megállapított tényállást eljárási jogszabálysértés nélkül fogadta el ítélkezése alapjául. A felülvizsgálati kérelem iratellenességet tévesen panaszolt, a SIM kártya jogtalan használatára vonatkozóan megállapított tényállás B. E. vezérigazgató tanúvallomásában foglaltakkal nem áll ellentétben. A tanú ugyanis egyértelműen úgy nyilatkozott, hogy a munkaviszony megszüntetésekor sem szóbeli, sem írásbeli megállapodást nem kötött az alperessel a mobiltelefon használatára. Az alperesnek a SIM kártyát is a mobiltelefonnal együtt kellett volna visszaszolgáltatnia, mert a telefon használatával kapcsolatos költségek is a SIM kártyán keresztül merülnek fel. Az alperes tudta, hogy 1997. december 30-a után már csak a saját költségére használhatta volna a mobiltelefont. Az előbbiekkel nem ellentétes, hogy a felperesnél érvényesülő méltányos gyakorlat szerint a SIM kártyát átírták a mobiltelefont addig használó munkavállaló nevére, hogy a telefonszámot megtarthassa. Ez ugyanis csak a telefonszám-használatot és nyilvánvalóan nem a felperes költségére történő további mobiltelefon-használatot biztosította.
Az alperes kárenyhítési kötelezettsége elmulasztását megalapozatlanul állította a felülvizsgálati kérelem, mivel a per adatai szerint a belső ellenőri vizsgálat által feltárt esetet követően a felperes a B. Kft.-nél, majd közvetlenül az alperesnél is megkísérelte peren kívül behajtani a telefonköltséget. Ugyanakkor az alperesnek észlelnie kellett, hogy nem fizetett több mint másfél évig telefonköltséget. Erre is tekintettel a károkozó magatartása szándékosságának megállapítását - az elsőfokú ítéletben kifejtett helytálló indokolással szemben - sikertelenül vitatta.
Téves, és a jogerős ítéletben hivatkozott ítélkezési gyakorlattal ellentétes az igény fizetési felhívással való érvényesítésére vonatkozó felülvizsgálati álláspont (1/2001. MJE, BH 2001/9.), a felperes munkaügyi jogvitában is érvényesíthette az igényét.
A felperes által kötött versenytilalmi megállapodásban az alperes azt vállalta, hogy nem létesít munkaviszonyt, munkavégzésre irányuló jogviszonyt a felperes versenytársánál, a felpereshez hasonló tevékenységet, szolgáltatást végző társaságnál. E tilalom megszegését azon az alapon alperes nem vitathatta, hogy a B. Kft.-re a versenytilalmi megállapodás nem vonatkozott. E cég amennyiben nem a felperes alvállalkozójaként, hanem külső cégeknek is végzett a felperes tevékenységi körébe tartozó szolgáltatást, a felperes versenytársának minősült. Ekként tehát a B. Kft.-nél ügyvezetői jogviszonyában alperes megszegte a munkáltató jogos gazdasági érdekeit veszélyeztető magatartástól való tartózkodásra szerződésben vállalt kötelezettségét.
A munkaügyi bíróság a versenytilalom megállapodásban foglalt korlátozás és ellenérték arányosságát vizsgálta, és az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően minősítette megfelelő ellenértéknek az egy évi korlátozásra tekintettel a fél évi átlagkeresettel egyező összeget. A per adatai szerint a megállapodás méltánytalanul és túlzottan nem korlátozta az alperes munkavégzését illetve megélhetését, mivel a társaság tevékenységi körénél fogva és a felperessel kötött keretszerződésre is tekintettel a versenyhelyzet elkerülhető volt.
A felülvizsgálati eljárás tárgyát nem képezhette a felülvizsgálati kérelemnek a Ptk. 4. § (4) bekezdésével kapcsolatos érvelése. Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a felülvizsgálati kérelemben a felek új jogcímre nem hivatkozhatnak, a felülvizsgálatnak csak olyan jogi álláspont vagy mulasztás szolgálhat alapjául, amely az eljárás korábbi szakaszaiban is a per tárgya volt (BH 1995/163., 1996/372.).
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.320/2002.)
513. Eshetőleges szándékkal követi el a károkozást az a gépkocsivezető, aki ittasan a gépkocsival a vasúti síneken 250 métert halad, és csak a gépkocsi megakadásakor áll meg (Mt. 168. §).
A felperes a módosított keresetében az alperest szándékos károkozás miatt kártérítésre és úti ellátmány elszámolásból eredő tartozás megfizetésére kérte kötelezni. A kártérítés összegét 356 566 forint javítási kárban és 142 458 forint elmaradt haszonban jelölte meg, tartozás jogcímén 91 241 forintot követelt, és mindezeknek az 1995. augusztus 7-étől a kifizetés napjáig járó késedelmi kamatát és a költségeinek megtérítését kérte.
Az alperes a felelősségét gondatlan károkozásban és ehhez kapcsolódóan az egyhavi átlagkeresetének 50%-áig terjedő mértékben elismerte, ezt meghaladóan a kereset elutasítását kérte. Vitatta az elmaradt haszonnak kártérítés címén való érvényesítését és állította, hogy a munkaviszonyából eredően a felperessel szemben tartozása nincs.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 590 265 forintot és ennek az 1995. augusztus 7. napjától a kifizetésig járó évi 20%-os késedelmi kamatát, valamint 15 000 forint perköltséget.
A lefolytatott bizonyítási eljárás alapján tényként állapította meg, hogy az alperes 1995. május 16-án a felperes által üzemeltetett DZH-977 rendszámú IVECO típusú tehergépkocsival 22 óra körüli időpontban E.-ben az S. úti vasúti átjáróban a közútról letérve az azt keresztező síneken indult tovább abból a célból, hogy a V. telephelyére hajtson. Az alperes a síneken mintegy 250-300 métert tett meg, majd a vasúti talpfák és a sínek között fennakadt és mindkét sínpárt keresztezve fél-keresztben állt meg. Az alperes a cselekménye elkövetésekor ittas állapotban volt, a véralkohol vizsgálat 2,66-2,72 ezrelék véralkohol koncentrátumot mutatott. A Városi Bíróság az 1995. augusztus 7. napján jogerőre emelkedett ítéletével az alperest bűnösnek mondta ki egy rendbeli ittas járművezetés vétségében, valamint egy rendbeli közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétségben.
A munkaügyi bíróság a felelősség mértékének megállapításánál az alperes okfejtését nem fogadta el. Rámutatott arra, hogy a Pp. 9. §-ából következően a bíróságot a büntetőbíróság határozata csak annyiban köti, miszerint nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. Az alperes a cselekményével egyrészt a Btk.-ba, másrészt az Mt.-be ütköző jogsértést követett el, azonban a cselekmény kifejtésében a vétkességének mértéke nem feltétlenül azonos. A büntetőbíróság az alperes azon magatartását értékelte gondatlanként elkövetettnek, hogy a vasúti sínekre hajtása a közlekedési útvonalon akadályt képezett.
Ezzel szemben az alperesnek, mint foglalkozásszerűen tehergépkocsit vezető személynek az általa vezetett jármű felépítését ismernie kellett, tudatában kellett lennie, hogy a vasúti pálya azon esetlegesen sérülést okozhat. Az alperes a közút minőségétől köztudottan eltérő szerkezetű vasúti pályán 250-300 métert haladt és a nyomozati iratok között fellelhető fényképfelvételek tanúsága szerint a tehergépkocsi vezetésével kizárólag akkor hagyott fel, amikor annak kerekei a sínek, illetve a talpfák közé beszorultak. A bíróság álláspontja szerint az alperes által ilyen körülmények között megtett távolság mindenféleképpen az esetleges kárba való belenyugvást tanúsítja. Ebből viszont az következik, hogy az alperes a károkozást a szándékos károkozás enyhébb módját tanúsítva, azaz eshetőleges szándékkal követte el, amelyért az Mt. 168. §-a szerint a teljes kár megtérítésére köteles.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a szándékosan okozott kár esetében a teljes kár fogalmába az elmaradt haszon is beletartozik. Az igazságügyi szakértői véleményekben megállapított kár összegét sem a javítási költség, sem a kiesett bevételt illetően az alperes nem kifogásolta.
A munkaügyi bíróság a szakértői bizonyítás alapján tényként állapította meg, hogy az alperes az 1995. április 19-én felvett 47 444 forint és az 1995. május 29-én felvett 43 797 forint ellátmánnyal nem számolt el, ezért a felperes keresetét e vonatkozásban is megalapozottnak találta.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és az alperest perköltség megfizetésére kötelezte. Az indokolás szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy az alperes eshetőleges szándékkal belenyugodott a felperes tulajdonában álló gépjármű károsodásába. A megyei bíróság maradéktalanul egyetértett az elsőfokú bírósággal abban is, hogy az alperes a felperes teljes kárának megtérítésére köteles.
A könyvszakértő által elvégzett részletes vizsgálat megállapításai alapján a megyei bíróság abban is egyetértett az elsőfokú bírósággal, hogy az alperes köteles az el nem számolt 91 241 forint megtérítésére is.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az alperes annak a munkaügyi bíróság ítéletére kiterjedő megváltoztatását, és a felperes keresetének az általa elismert részét meghaladó elutasítását, és a perköltségekben való marasztalását kérte. A felelősség mértéke tekintetében megismételte a perben elfoglalt álláspontját. Arra hivatkozott, hogy a büntetőügyben eljárt hatóságok a rongálást megvalósító eredményt illetően csak a gondatlanságát állapították meg, következésképpen a tehergépkocsiban okozott kár tekintetében is csak gondatlanság terheli. Hivatkozott a BH-ban közzé tett eseti döntésre, miszerint az ittas járművezetés szándékos bűncselekmény, ugyanakkor a baleset okozása, illetőleg a járművekben és egyéb tárgyakban okozott egyéb rongálás nem minősül szándékosnak. A szándékosságnak az eredmény tekintetében kell megvalósulnia, és a lefolytatott bizonyítás adatai nem támasztották alá, hogy a gépkocsi károsodását kívánta, illetőleg annak lehetőségét felismerve abba belenyugodott.
Álláspontja szerint a felperessel szemben fennálló tartozása szakértői bizonyítás alapján nem állapítható meg, annak valóságát továbbra is vitatta.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül.
Az alperes a felülvizsgálati kérelemben a felperesnek a gépkocsi megrongálódásával összefüggő kártérítési igényével kapcsolatban az eljárt bíróságok által megállapított tényállást és a kár összegét nem vitatta, a jogalap tekintetében azonban mindvégig arra hivatkozott, hogy a kárt gondatlansággal okozta. Ezt azzal indokolta, hogy büntetőbíróság a szándékosnak minősülő ittas járművezetés vétsége mellett a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétségben találta bűnösnek, következésképpen az eljárt bíróságok tévesen jutottak arra az álláspontra, hogy a vasúti berendezésekben gondatlanul okozott kár mellett a felperes által üzemeltetett gépkocsiban keletkezett kár tekintetében szándékosság terheli.
Helyes értelmezés szerint a jelen perben az eljárt bíróságoknak abban a kérdésben kellett dönteniük, hogy az alperes a cselekményével megvalósította-e a munkavállalói kártérítési felelősség Mt. 166. §-ának (1) bekezdésében meghatározott törvényi tényállását, és a károkozás tekintetében gondatlanság, vagy szándékosság terheli. E körben - ahogyan erre a munkaügyi bíróság helyesen rámutatott - a jogerős büntető ítélet csak annyiban kötötte, hogy a munkaügyi bíróság nem állapíthatta meg, miszerint az elítélt nem követte el a terhére rótt cselekményt. A bíróságot azonban határozatának meghozatalában a büntetőeljárás során megállapított tényállás nem kötötte [Pp. 9. § (1) és (2) bekezdése]. Az alperes a megrakott tehergépkocsival nem csak ráhajtott, hanem tovább közlekedett a vasúti síneken, amit a helyismeret hiánya nem ment. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a tényállásból az eljárt bíróságok okszerűen jutottak arra a következtetésre, hogy az alperes cselekményének káros következményeibe belenyugodott (eshetőleges szándék), vagyis a kárt a munkáltatónak szándékosan okozta.
Az alperes az úti ellátmány elszámolásával kapcsolatos felperesi igény fennállását mindvégig vitatta, de annak visszafizetését nem bizonyította és bizonyítási indítványt sem terjesztett elő. Ezzel szemben a szakértői vizsgálat a 91 241 forintnak megfelelő összeg elszámolásra történt átvételét kétségen kívül alátámasztotta, amellyel szemben az alperes a hiánymentes elszámolást semmivel nem bizonyította.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.352/2000.)
514. Eshetőleges szándékkal okozott kárnak minősül, ha a kellő gyakorlattal rendelkező munkavállaló készpénz helyett engedély nélkül vásárlási utalványt fogad el ellenérték fejében, és az ellenérték ennek folytán nem térül meg (Mt. 168. §).
Az alperes 1997. november 27-éig eladóként, majd ezt követően üzletvezetőként dolgozott a felperes élelmiszerboltjában. Az 1997. április 21-től 1997. október 19-ig terjedő leltáridőszakban az üzletben 140 934 forint leltárhiány, míg az 1997. október 19-étől 1997. november 26-a közötti leltáridőszakban 18 537 forint leltárhiány keletkezett. Az alperes 1997. április 21-étől szeptember 1-jéig együtt dolgozott az üzletben D. J.-né eladóval, aki az árukészlet kezelésében is részt vett. Ezt követően D. J.-né munkaviszonya megszüntetésekor leltározásra nem került sor. A felperes keresetében 159 471 forint és 1997. november 20. napjától a kifizetésig járó évi 20%-os kamat, valamint perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy az 1997. április 21-étől október 10-éig terjedő leltáridőszakban 140 934 forint hiány keletkezett, amelyért az alperes az elszámolási hiányért való felelősség szabályai szerint az Mt. 169. §-a alapján tartozik felelősséggel. Hivatkozott arra, hogy a leltáridőszakban az alperes 98 000 forint mértékű szövetkezeti üzletrészt fogadott el, melynek ellenértékeként árut adott ki, és ezért a szándékos károkozás szabályai szerint is felel. Másodlagosan - arra az esetre, ha a szándékos károkozást a bíróság nem tartaná megállapíthatónak - a gondatlan károkozás szabályai szerint kérte az alperest marasztalni.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy tizenöt nap alatt fizessen meg a felperesnek 8904 forintot és 1997. november 20-ától a kifizetésig járó évi 20%-os kamatát, valamint 18 537 forintot és ennek 1997. november 26-ától a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatát. Egyebekben a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság a felek személyes előadása, a tanúvallomások és a könyvszakértő meghallgatása, valamint az iratok alapján tényként állapította meg, hogy az első leltáridőszakban az alperes nem kezelte kizárólagosan az üzlet árukészletét, ezért az ezen időszakban keletkezett 140 934 forint áruhiányért nem tartozik az Mt. 169. §-a szerinti felelősséggel. Ugyancsak nem látta megállapíthatónak, hogy a hiányt okozó 98 000 forint névértékű üzletrész elfogadásáért az alperes a szándékos károkozás szabályai szerint felelne, hiszen az alperes úgy vélte, hogy az értékpapíron feltüntetett névérték és az üzletrész tényleges értéke azonos. Ezért az alperest az Mt. 167. § (1) bekezdése alapján a gondatlan károkozás esetére megállapított egyhavi átlagkereset 50%-ának kártérítésként való megfizetésére kötelezte 8904 forint összegben. Ugyanakkor az 1997. október 19-étől november 26-áig terjedő leltáridőszakban már egyedül dolgozott az alperes, az egyszemélyessé alakított üzletben az árukészletet leltárral átvette, azt kizárólagosan kezelte, ezért a könyvszakértői véleménnyel is alátámasztott 18 537 forint leltárhiány megtérítésére kötelezte.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét nem fellebbezett részében nem érintette, fellebbezett részében megváltoztatta és az alperest terhelő 8904 forint összeget 98 000 forintra felemelte, ezt meghaladóan az ítéletet helybenhagyta.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az iratok közt fellelhető szerződés tartalma alapján kiegészítette azzal, hogy az alperes M. G.-nétől megvásárolt 98 000 forint értékű szövetkezeti üzletrészt 6000 forintért, és az üzletrész eladójának árut adott cserébe. A 98 000 forint névértékű szövetkezeti üzletrész az alperes tulajdonában van. Nem osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját a felperes magatartásának megítélésével kapcsolatban rámutatva arra, hogy a szakképzett és kellő kereskedelmi gyakorlattal rendelkező alperesnek tudnia kellett, hogy csak készpénzt fogadhat el a kereskedelmi forgalomban, vásárlási utalványt csak írásbeli munkáltatói engedély alapján. Az alperes meg sem kísérelte, hogy a felperesnél tájékozódjon az üzletrésznek mint fizetőeszköznek az elfogadhatóságáról és beszámítható értékéről. Mivel közömbös volt az esetleg bekövetkező kár iránt, ezért az eshetőleges szándék megállapítható. Az Mt. 168. §-a szerint a munkavállaló a teljes kárt köteles megtéríteni szándékos károkozás esetén függetlenül attól, hogy a szándékosság melyik fajtája valósult meg.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének hatályban tartását kérte, másodlagosan pedig a másodfokon eljárt bíróság új eljárásra utasítását. Hivatkozott arra, hogy a bíróságok megsértették a kézbesítésre vonatkozó szabályokat, mert bár a jegyzőkönyvben a bíróság rögzítette a lakhelyét, ennek ellenére az idézéseit korábbi lakcímére kézbesítették. Kifogásolta, hogy a bíróságok az érdemi védekezésének vizsgálata nélkül fogadták el a felperes által benyújtott iratok tartalmát és figyelmen kívül hagyták azt az előadását, hogy a perbeli időben őt munka közben megtámadták és jelentős mennyiségű árut vittek el tőle erőszakkal. Amikor a felperes a periratokhoz csatolt jegyzőkönyvet felvette, abban az időben orvosi kezelés alatt állt az elszenvedett támadás miatt. A felperes "ráerőszakolta" azt a jegyzőkönyvi vallomást, hogy üzletrészért adta ki valakinek az árut, holott az alperes kezdettől fogva arra hivatkozott, hogy a hiány rablásból ered, és az üzletrészt ő ajánlotta fel kárenyhítésként. Az őt ért támadást azért nem merte jelenteni, mert félt az esetleges megtorlástól. Végül törvénysértőnek tartotta a jogerős ítéletnek azt a megállapítását, hogy 98 000 forint értékű üzletrészt fogadott volna el áruért cserébe, amikor azt rögzíti, hogy ezt az üzletrészt 6000 forintért vásárolta meg, illetve ilyen értéken adott az eladó részére árut.
A felperes a jogerős ítélet hatályban tartását és az alperes perköltségben marasztalását kérte. Arra hivatkozott, hogy a bíróság nem sértette meg az eljárási szabályokat, amikor az iratokat a pártfogó ügyvéd (meghatalmazott) részére postázta, mert az alperesnek a pártfogó ügyvédjével kellett volna a kapcsolatot tartania. Alaptalannak tartotta az alperesnek azt a hivatkozását, hogy az általa megvásárolt üzletrészt kárenyhítésre kívánta felhasználni, ugyanis a törvény értelmében a szövetkezetnek, illetve tagjainak elővásárlási joga van a szövetkezeti üzletrész tekintetében, ezért az üzletrészre vonatkozó megállapodás az alperes és M. G.-né között érvényesen nem jöhetett volna létre. Az üzletrészt mai napig is M. G.-né tulajdonaként tartják nyilván a felperesnél.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes előadásában számos ellentmondás található, az általa állított kényszert és fenyegetést semmiféle adat, bizonyíték nem támasztotta alá. A periratokhoz csatolt nyomozati iratból megállapítható, hogy az alperes 1997. december 16-án tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen, állítva, hogy 1997. szeptemberének egyik szombatján délelőtt behatoltak az élelmiszerboltba, és ott az egyedül tartózkodó feljelentőt egy fegyvernek látszó tárggyal megfélelmítették, miközben mintegy 98 000 forint értékben különféle élelmiszereket vittek el. A nyomozati eljárás során a feljelentésben foglaltak nem nyertek bizonyítást. Ugyancsak nem bizonyította az alperes, hogy az 1997. november 20-án felvett jegyzőkönyvi meghallgatásakor kényszer vagy fenyegetés hatása alatt állt volna. Erre bizonyítást sem ajánlott fel. Előadta, hogy két idegen férfi vitt el árut mintegy 100 000 forint értékben az üzletből, amelyet 98 000 forint értékű szövetkezeti üzletrésszel egyenlített ki, ezért azonban M.-nénak nem adott át 6000 forintot. Az üzletrészt papíron azért vásárolta meg, mert saját és gyermekei biztonságát féltette a két idegen személytől. Az értékpapír a birtokában van. Az idézettekhez képest eltérő állításokat tartalmaz az alperes felülvizsgálati kérelme, amelyekre hivatkozva sérelmezte, hogy az eljárt bíróság a bizonyítékokat megalapozatlanul, okszerűtlenül értékelte.
A rendelkezésre álló iratok alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a másodfokú bíróság által kiegészített tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó. Ennek alapján okszerűen jutott a másodfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a szakképzett és kellő kereskedelmi gyakorlattal rendelkező alperesnek tudnia kellett, csak készpénzt fogadhat el a kereskedelmi forgalomban, vásárlási utalványt csak a munkáltató engedélye alapján. Ellentmondásos előadásokat tett az alperes a tekintetben, hogy miként jutott a 98 000 forint értékű üzletrészhez, a kényszer, fenyegetés megtörténtét nem tudta bizonyítani, az idegen személyek támadását a nyomozó hatóság eljárása alapján sem állapították meg.
Az alperes állítása szerint az események szeptemberben történtek, feljelentést csupán decemberben tett, meg sem kísérelte időközben, hogy a felperesnél tájékozódjon, elfogadható-e az üzletrész fizetőeszközként.
Mindezek alapján helytálló a másodfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy az alperes eshetőleges szándéka folytán az Mt. 168. §-a szerint a teljes kár megtérítésére köteles. A teljes kár jelen esetben az alperes által is elismert 98 000 forint értékű áruhiány.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 11.022/2001.)
515. Ha a tőzsdei ügyletekkel foglalkozó zrt. alkalmazottja kódjával több száz fiktív tranzakcióra került sor, az ebből eredő kár megtérítését tartozáselismerésben vállaló alkalmazott marasztalása helytálló [Mt. 168. §, Ptk. 242. § (1) bek.].
A felperes munkáltató keresetében szándékos károkozásra hivatkozással 20 000 000 forint kártérítés és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest, mint volt munkavállalóját.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 20 000 000 forint kártérítés és annak 2003. február 17-étől járó kamatai megfizetésére.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint az alperes 2000-től állt munkaviszonyban a tőzsdei ügyletek lebonyolításával foglalkozó felperessel, ahol back-office munkatársként feladatát képezte az üzletkötők által megkötött tőzsdei üzletkötések és egyéb tranzakciók számítógépre való bevitele, illetve egyes tranzakcióknak az értékpapír számlákhoz történő telepítése. A felperes az alperesnek és az üzletkötőknek más-más, havonta változó külön kódot biztosított. A felperesnél belső vizsgálat folyt azt követően, hogy J. E. b.-i központban dolgozó vezetőnek feltűnt egy N. B. néven lévő számla negatív egyenlege. Az alperes meghallgatásakor a felperes vezetői megállapították, hogy az ügyfelek egymásközti fiktív 600 tranzakciójából 500 az alperes kódjával történt. Az alperes 2003. február 10-én, a meghallgatása napján tartozáselismerő nyilatkozatot írt alá 20 000 000 forint összegre. Ebben "feltétel nélkül és visszavonhatatlanul" elismerte, hogy a felperesi részvénytársaságnak az értékpapírok szabályellenes és jogosulatlan kezelésével kárt okozott, szándékos károkozó magatartásával a felperes nyilvántartásaiban megjelölt értékpapírok hiányát idézte elő. A kár összegét 20 000 000 forintban jelölte meg, és kötelezettséget vállalt arra, hogy 2003. február 17-éig megállapodik a felperessel a megtérítés módjáról és határidejéről.
Az alperes 2003. február 28-án ismeretlen tettes ellen tett feljelentése alapján a nyomozóhatóság önbíráskodás bűntette miatt indított eljárást megszüntette azzal az indokolással, hogy a felperes által kilátásba helyezett feljelentés nem volt alkalmas arra, hogy az alperest szabad akarata szerinti nyilatkozattételében akadályozza. A felperes által az alperes és az érintett üzletkötők ellen tett feljelentése alapján folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt folyt nyomozás után az ügyészség vádat emelt többek ellen, így az alperessel szemben is.
A felperes keresetében az Mt. 168. §-ára hivatkozással a tartozáselismerő nyilatkozat alapján kérte az alperes kötelezését 20 000 000 forint kártérítés megfizetésére.
A munkaügyi bíróság a Legfelsőbb Bíróság 258. számú elvi döntése alapján alkalmazandó Ptk. 242. § (1) bekezdése és az Mt. 7. §-a alapján megalapozottnak találta az alperes szándékos károkozását és a felperes összegszerű igényét, kiemelve, hogy a kifogásolt átutalásokat az alperes kódjával hajtották végre, továbbá a tartozás hiányát az alperesnek kellett volna bizonyítania, de ez sikertelen volt.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság helytállónak ítélte az elsőfokú bíróság által feltárt tényállást, és osztotta a jogi álláspontot is.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és tartalmilag a keresetet elutasító határozat hozatalát kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperest képviselő ügyvéd őt is képviselte, amikor a tartozáselismerő nyilatkozatot megszerkesztette, és a másodfokú bíróság tévesen állapította meg, miszerint ez nem hatott ki az eljárás egészének jogszerűségére, illetve a jognyilatkozata érvényességére. Vitatta az EBH 2000.258. számú elvi határozat alkalmazhatóságát, és a tartozás-elismeréssel szemben a fellebbezésében előterjesztett, a Ptk. 236. § (3) bekezdése szerinti érvényességi kifogásra is hivatkozott. Sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok ellentmondásosnak minősítették a N. B.-vel kapcsolatos nyilatkozatait, miszerint fiktív vagy létező személyről van-e szó. Azt is sérelmesnek tartotta, hogy a bizonyítás terhét a bíróságok reá telepítették. A bizonyítási indítványait elutasították, a felperes viszont a kárt nem bizonyította, és figyelmen kívül maradt, hogy a kódját a bizonyított szabadsága alatt is használták, a kódját a munkatársai is ismerték, így legfeljebb a gondatlansága állapítható meg. Kifogásolta, hogy az ügyvéd a tartozáselismerés aláírása előtt nem adott megfelelő tájékoztatást. Arra is hivatkozott, hogy a rendőrségi feljelentését az Mt. 7. §-a szerinti írásbeli megtámadásnak kellett volna tekinteni, aminek a pszichikai kényszer miatt helye is volt. Hangsúlyozta, hogy "valaki más végezte a szabálytalan átvezetéseket", és emiatt a perben szakértő bevonása és az érintett ügyfelek meghallgatása lett volna szükséges. A terhére rótt téves tájékoztatások kárt nem okoztak, a lakáscímek átvezetése is tudtán kívül történhetett. Alaptalannak tartotta, hogy nem volt jogosultsága a számlanyitásra. Arra is hivatkozott, hogy az első- és a másodfokú bíróság jelentős körülményekkel nem foglalkozott, következtetései iratellenesek, életszerűtlenek, és a Pp. szabályait megsértve mulasztották el az eljárás felfüggesztését a büntetőeljárásra tekintettel, amivel "korlátozták bizonyítási lehetőségeit". Megítélése szerint szükség lett volna a választottbírósági eljárás és a PSZÁF vizsgálat anyagainak beszerzésére is. Kifogásolta még a kártérítés kamatszámítását, mivel álláspontja szerint a kamat az ügyfelek kártalanításától lett volna számítható.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A jogi képviselővel kapcsolatos alperesi érvelés alaptalan, mivel nevezett ügyvéd felperes jogi képviselőjeként járt el, és az a körülmény, hogy tanúként aláírta a perbeli tartozás-elismerésre vonatkozó megállapodást, nem tette őt mindkét fél érdekeit képviselő személlyé, ezzel összefüggésben a jognyilatkozat nem érvénytelen.
A 2003. február 10-én megkötött tartozáselismerésre vonatkozó megállapodást az alperes nem támadta meg az Mt. 7. § (3) bekezdésében előírt határidőben. Minden alapot nélkülöz az alperesi hivatkozás arra, hogy a feljelentését megtámadásként kellett volna értékelni. Az Mt.-nek a megtámadásra vonatkozó rendelkezéseire tekintettel ebben a körben az alperes által felhívott polgári jogi rendelkezés nem alkalmazható, az alperesnek 30 nap állt rendelkezésére, hogy a felpereshez intézett jognyilatkozatával a tartozáselismerő nyilatkozatát az állított akarathiba miatt megtámadja, erre azonban nem került sor, így az ezzel összefüggő felülvizsgálati előadás nem vehető figyelembe.
Az előbbiekből következően a munkaügyi bíróság helytállóan indult ki abból, hogy az alperes érvényes és konkrét tartozáselismerő nyilatkozatot tett, a szándékos károkozását az értékpapírok szabálytalan és jogosulatlan kezelése vonatkozásában elismerte, az általa okozott kár összegét 20 000 000 forintban jelölte meg. Ehhez képest az alperest terhelte a bizonyítás, hogy a tartozás nem áll fenn, bíróság előtt nem érvényesíthető, illetve érvénytelen [EBH 2000/258.; Ptk. 242. § (1) bekezdés].
Mindezek tekintetében az alperes tartalmilag a bizonyítékok bírói mérlegelését támadta [Pp. 206. § (1) bekezdés]. A felülvizsgálati kérelem rendkívüli jogorvoslati jellegéből eredően a felülvizsgálati eljárásban nincs helye a bizonyítékok újra értékelésének, felülmérlegelésnek (BH 2001/197., BH 2002/29.). A felülvizsgálati érvelés nem adott alapot a tényállás körében kirívóan okszerűtlen, iratellenes, vagy logikailag nem megfelelő következtetésre, ezzel szemben az eljárt bíróságok a bizonyítási teher alapulvételével a bizonyítékok okszerű és életszerű értékelésével állapították meg a tényállást, az értékelést kellő mértékben és meggyőzően indokolták [Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés].
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében kifogásolta bizonyítási indítványai elutasítását, ezek az indítványai azonban nem lettek volna alkalmasak a tartozáselismerés megdöntésére [Pp. 164. § (1) bekezdés, Ptk. 242. § (1) bekezdés]. Így arra vonatkozóan nem tartalmaz meggyőző érvelést a felülvizsgálati kérelem, hogy mennyiben lett volna jelentős az alperes több órás meghallgatása, az általa ismert adatok és a szándékos cselekmények feltárása alapján tett tartozáselismerését illetően a megjelölt PSZÁF vizsgálati, és a választott-bírósági eljárási anyagokban lévő esetlegesen feltárt szabálytalanságok, amelyeknek az alperes cselekményével való összefüggése a perben nem merült fel.
A munkaügyi bíróság a Pp. 152. § (1) bekezdése megsértése nélkül járt el, mivel a perbeli bizonyítékok alapján az ügyet eldönthetőnek minősítette; a felfüggesztésre vonatkozóan nem állt fenn kötelezettsége.
A N. B. tanúkénti meghallgatásával kapcsolatos alperesi indítvány elvetése körében a felperes helytállóan fejtette ki felülvizsgálati ellenkérelmében, hogy a nevezett akár fiktív személy, akár valós, de hamis személyazonosságot igazoló személy volt, ezen okok miatt a tanúkénti megidézése nem lett volna lehetséges.
A károsult ügyfelek kárigényének a károkozástól való esedékessége miatt az alperes alap nélkül kifogásolta a kamat számítását is.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.444/2007.).