adozona.hu
Az Mt. 143. §-ához
Az Mt. 143. §-ához
Kiválasztott időállapot:
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1992. július 1-jétől 1995. április 24-ig állt az alperesnél munkaviszonyban üzletkötő munkakörben. A felperes 1995. november 27-én benyújtott keresetében az alperes által fizetési felszólításokban megjelölt ... forint megfizetése alóli mentesítését kérte. Keresetét a későbbiekben pontosította, illetve kiterjesztette, megjelölve dátum szerint az egyes fizetési felhívásokat és azok összegét. A keresetpontosítás szerint a MIL-lapon feltüntetett ... forint tartozás hatályon kívül helye...
Az Mt. 143. §-ához
EH 1999.44 Prémium a munkaszerződésben is kiköthető. A munkaszerződésben megállapított prémium fizetését a munkáltató a prémiumfeladat kitűzéséhez és teljesítéséhez kötheti, ha azonban ezt elmulasztja, erre mint kizáró okra nem hivatkozhat, és a munkaszerződésben kikötött juttatást megfizetni köteles [Mt. 76. § (3) bek.].
EH 2004.1057 A munkaszerződésben kikötött prémium megilleti a munkavállalót akkor is, ha a munkáltató a prémiumfeladat kiírásával oly mértékben késlekedett, hogy annak teljesítése már nem volt elvárható (Mt. 143. §).
BH 2000/125. I. Részteljesítés esetén nem illeti meg prémium a munkavállalót, kivéve, ha a munkáltató a kitűző intézkedésében erre nézve kifejezetten rendelkezett [Mt. 143. § (2) bek.].
II. Ha a munkavállaló évek óta fennálló betegségei miatt bekövetkezett keresőképtelenség és a munkáltató által közölt jogellenes rendkívüli felmondás között nincs okozati összefüggés, a munkavállaló kártérítési igényét jogalap hiányában el kell utasítani [Mt. 100. § (1) bek.].
BH 2000/226. A kártyapénz teljesítményarányos díj, amelyből az orvos is részesülhet. A munkaviszonyban álló orvosok részére folyósított kártyapénz munkaviszonyból származó munkabérnek minősül. A kártyapénz bérjellege - külön megállapodás hiányában - nem teszi lehetővé, hogy abba az orvos készenléti, ügyeleti és túlmunkadíjazását is beszámítsák [Mt. 142. §, 143. § (1) és (2) bek.].
BH 2001/245. A biztosítási ügynök jutalékra csak akkor tarthat igényt, ha a munkáltatója az ajánlat alapján szerződést kötött, és a szerződést a biztosított fenntartotta [1995. évi XCVI. tv. 37. § (1) és (2) bek., 155. §, Ptk. 209. § (3) bek., Mt. 143. § (2) bek.].
BH 2001/494. Ha a munkáltató a szabályzatában meghatározott feltételekkel és esedékességgel kötelezettséget vállalt az általa ingyenesen kibocsátott vagyonjegy visszavásárlására, a munkavállalók ennek alapján igényt tarthatnak a névértéknek megfelelő ellenértékre [94/1988. (XII. 22.) MT rend. 7. § (3) és (4) bek.].
BH 2001/593. Ha a munkáltató év végi többletbér és ún. bónusz kifizetését határozza el, és a kifizetés feltételeit is megállapítja, a munkavállaló nem követelheti ezeknek az anyagi juttatásoknak a kifizetését, ha nem felel meg a közölt feltételeknek [Mt. 5. § (1) bek.].
BH 2002/158. Ha a munkáltató a munkaszerződés megkötésekor kötelezettséget vállal a prémium kitűzésére, annak elmulasztása a munkavállaló igényét nem érinti, mert a munkáltató kötelezettségvállalása folytán jogosultságot szerez a prémiumra [Mt. 3. § (1) bek., 76. § (3) bek.].
BH 2003/90. Ha a munkáltató a munkaszerződésben vállalta, hogy - feltétel nélkül - meghatározott mértékű prémiumot fizet a munkavállalónak, és ezért prémiumfeladatot nem tűzött ki, utóbb nem hivatkozhat a prémiumfeladat kitűzésének hiányára. Ha azonban a munkáltató nem vállalja, hogy feltétel nélkül meghatározott mértékű prémiumot fizet, a munkavállaló alaptalanul követeli annak fizetését a perben [Ptk. 4. § (1) bek., 207. § (1) bek.].
BH 2004/122. Különös és egyéni teljesítményen alapuló bérrendszer nem ütközik az ágazatközi besorolási rendszerbe (Mt. 143. §).
BH 2007/312. A felek megállapodása alapján jutalék a munkáltató árbevétele alapján is járhat (Mt. 143. §).
443. A jutalékelőleg a hároméves elévülési időn belül visszakövetelhető, azonban csak a ténylegesen kifizetett nettó összeg erejéig van helye igényérvényesítésnek, a költségtérítésként fizetett összeg nem követelhető vissza (Mt. 143. §).
A felperes 1992. július 1-jétől 1995. április 24-ig állt az alperesnél munkaviszonyban üzletkötő munkakörben. A felperes 1995. november 27-én benyújtott keresetében az alperes által fizetési felszólításokban megjelölt ... forint megfizetése alóli mentesítését kérte. Keresetét a későbbiekben pontosította, illetve kiterjesztette, megjelölve dátum szerint az egyes fizetési felhívásokat és azok összegét. A keresetpontosítás szerint a MIL-lapon feltüntetett ... forint tartozás hatályon kívül helyezését és az alperesnek tartozásmentes MIL-lap kiadására kötelezését kérte. Az ítélethozatalt megelőzően bejelentette, hogy az alperes kiadta a számára a tartozásmentes munkáltatói igazolást, így az erre irányuló kereseti kérelmétől elállt.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperes fizetési felszólítását hatályon kívül helyezte, míg a tartozásmentes munkáltatói igazolás kiadásával összefüggő kereseti kérelem tárgyában az eljárást megszüntette.
A munkaügyi bíróság ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy az alperesnek a jutalékszabályzatai alapján lehetősége volt a jutalék visszaírására a biztosított részéről történő szerződés felmondás, visszavásárlás vagy díj nemfizetés miatti törlés esetén. A fizetési felszólítások mellékletei alapján megállapította a bíróság, hogy az alperes a felperes által mely időpontokban kötött és mikor megszűnt szerződések alapján követelte vissza a jutalékot. A fizetési felszólításokban szereplő összegek bruttó összegek, figyelmen kívül hagyják a minimálbér összegét meghatározó és az érintett időszakra vonatkozó 14/1994. (II. 1.) és a 6/1995. (I. 31.) Korm. rendeleteket. Amennyiben a szerződések megszűnésével kapcsolatban a jutalék visszaírás jogalapja fennállt, abban az esetben is csak a jutalék címén fizetett, minimálbért meghaladó nettó összeget követelhette volna vissza az alperes. A költségtérítés visszakövetelésének nincs helye. A jutalék egy meghatározott teljesítmény elérésére kitűzött teljesítménybér, amelynek eléréséhez a munkavállalónak nyilvánvalóan költségei merültek fel. Az iratok között meglévő bérkartonok alapján megállapította a bíróság, hogy 1994-1995 évben a felperes jutalék címén havi bruttó 10 500 Ft-ot, illetve 12 200 Ft minimálbért vett fel. Erre figyelemmel nincs jogi lehetőség a jutalék visszakövetelésére, mert annak mértéke a minimálbért nem haladta meg. Az alperes maximum a bruttó minimálbért meghaladó nettó összeget követelhette volna vissza.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Rámutatott arra, hogy a jutalékelőleg a hároméves elévülési időn belül visszakövetelhető, azonban csak a ténylegesen kifizetett nettó összeg erejéig van helye igényérvényesítésnek, a költségtérítésként fizetett összeg nem követelhető vissza. Az alperes által költségtérítésként kifizetett összeg előlegnek az Mt. 153. § szerint nem tekinthető.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet megváltoztatását, és a felperes keresetének elutasítását, valamint költségben marasztalását kérte. Arra hivatkozott, hogy az eljárt bíróságok a Pp. 206. § (1) bekezdését megszegve feltűnően okszerűtlenül mérlegelték a rendelkezésre álló bizonyítékokat, és indokolási kötelezettségüknek sem tettek eleget. Bár az alperes a költségtérítési előleg elszámolása során az üzletkötők nyilatkozatát vette figyelembe, ez azonban nem jelenti azt, hogy utóbb ne vizsgálhatná később felmerült okok miatt az üzletkötő költségelszámolásának helyességét. Erre ugyanúgy módja van, mint ahogy a felperes is megváltoztatta a korábbi nyilatkozatát, amelyben még nem kifogásolta a jutalék-visszaírást, részletfizetési engedélyt kért. Hivatkozott arra, hogy a munkaszerződés-módosítással a munkáltató előzetesen járult hozzá az egyéb költségek megtérítéséhez, azonban csak a szükséges és indokolt költségek megtérítéséhez. A munkaszerződés szerint a jutalék költségelőlegként kezelendő és visszaírás alapját képezi.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos a következők szerint.
Helytállóan mutattak rá az eljárt bíróságok, hogy a jutalék a teljesítménybér sajátos formája. Ha a jutalékot a szabályzat szerint a munkavállaló elszámolási, visszatérítési kötelezettséggel veszi fel, a jutalék előlegnek minősül, nem vonatkoznak rá az Mt.-nek a tévesen kifizetett munkabér visszakövetelésére vonatkozó rendelkezései. Az előleg jellegén nem változtat az a körülmény, hogy a jutalék visszakövetelésére nyitva álló, a szerződéskötéshez igazodó határidő esetleg a munkaviszony megszűnését követően telik le (MD I. 336.)
Az alperes felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy az eljárt bíróságok a bizonyítékokat feltűnően okszerűtlenül mérlegelték, nem tértek ki arra, hogy a költségtérítési előleg elszámolása az alperesnél miként történt, és hogy miért ne lehetne utólag elszámoltatni az üzletkötőket.
A periratok alapján megállapítható, hogy az alperes ténylegesen nem számoltatta el a felperest sem tételesen és bizonylatok alapján arról, hogy mennyiben volt szükséges és indokolt a felszámolt költségtérítés. Tény, hogy a periratokhoz munkaszerződés-módosítás szerint erre lehetősége lett volna, ezzel a jogával azonban az alperes nem élt. Nem alapos az alperesnek e körben a felperes 1995. február 7-i elismerésére hivatkozása, minthogy a felperesnek ez a nyilatkozata nem tekinthető a Ptk. 242. § szerinti tartozás elismerésnek, annál is inkább, mert még ugyanebben a hónapban írásban kifogásolta a vele szemben írásba foglalt jutalék visszatérítés összegét és jogalapját.
A Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Az alperes a perben nem bizonyította, hogy a felperes számára költségtérítésként kifizetett összeg olyan mértékű volt, amelynek elszámolására a felperesnek nem volt lehetősége.
A felülvizsgálati kérelemben sem vitatta az alperes a felperesnek a minimálbérhez való jogát - melyet munkaszerződés is rögzített - és azt az ítéleti megállapítást, hogy ha az alperes által visszakövetelt összegű jutalékok visszaírásra kerültek volna, abban az esetben a felperes nem jutott volna hozzá a minimálbérhez. Nem okszerűtlen tehát az eljárt bíróságoknak az a következtetése, hogy utóbb az alperes nem hivatkozhat kellő alappal a költségek tényleges felmerülését alátámasztó okiratok hiányára, miután a költségtérítés indokoltságát annak kifizetésekor elfogadta.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta és kötelezte az alperest a felülvizsgálati eljárás illeték állam javára történő megfizetésére. (Mfv. II. 11.081/2001.)
444. A munkáltató a munkavállaló részére történt előlegnyújtásból eredő követelését a munkabérből levonhatja, ez a teljesítménybérnek minősülő prémiumra adott előlegre is kiterjed (Mt. 143. §).
A periratokból megállapítható tényállás szerint a felperes 1991. június 25-étől állt az alperesnél munkaviszonyban, 1992. január 1-jétől számviteli főosztályvezetői munkakörben. Az alperes 1995. július 7-én a bruttó 306 000 forint alapján nettó 168 790 forint prémiumelőleget fizetett a felperesnek.
Az alperes az 1995. augusztus 29-én kelt felmondásával 35 nap felmondási idő figyelembevételével 1995. október 2. napjára megszüntette a felperes munkaviszonyát. Az alperes 1995. szeptember 1-jén kifizette a felperes számára a havi munkabérét, a felmentési időre esedékes bérét és a végkielégítést. Ezzel egyidejűleg "a prémiumelőleg - nem teljesítés miatt - visszavonva" szöveggel a felperes a prémiumelőleget az alperes pénztárába visszafizette.
A felperes által a prémiumelőleg visszafizetése miatt kezdeményezett egyeztetés nem vezetett eredményre: az alperes közölte a felperessel, hogy a prémiumfeladat nem teljesítése miatt prémiumra nem jogosult és az elnök-vezérigazgató rendelkezett az előleg összegének levonásáról. A felperes kereseti kérelmében sérelmezte a számára kifizetett végkielégítés, a felmondási időre esedékes bér összegét. Állítása szerint magasabb vezetőállású munkavállalónak minősült, ezért magasabb felmondási idő és végkielégítés illette volna meg, melynek összegét azonban nem határozta meg. Kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a visszavont prémiumelőleg kamatokkal együtt történő megfizetésére, továbbá a munkaviszonya megszűnéséig - 1995. október 2-áig - járó időarányos prémiuma megfizetésére. Kérte a felmondás jogellenességének megállapítását is, ettől a kereseti kérelmétől a per során elállt. Az alperes a felperes keresetének elutasítását és a perköltségben való marasztalását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg az alperesnek perköltséget. Ítéletének indokolásában az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy a felperes a kitűzött prémiumfeladatokat nem teljesítette. Az alperes elnök-vezérigazgatója az 1995. évre a következő prémiumfeladatokat határozta meg a felperes számára:
1. A részvénytársaság olyan mértékű nyereséges gazdálkodása, amely a prémium kifizetését lehetővé teszi.
2. Konszolidált mérleg előkészítése, a részvénytársaság átszervezésével járó és a felperes hatáskörébe tartozó feladatok megoldása.
A prémium mértékét az éves alapbér időarányos részének 60%-ában határozta meg azzal, hogy az egy hónapot meghaladó folyamatos betegállomány esetén a kieső idő a prémium alapjába nem számít bele. Az 1., illetve 2. pont egymástól függetlenül való meghiúsulása is a teljes prémium megvonását, illetve csökkentését idézheti elő. A prémiumfeladat teljesítését (közvetlen felettese javaslata alapján) a vezérigazgató bírálja felül. A prémium kifizetéseket a lezárt gazdasági év mérlegadatainak alapulvételével kell értékelni. A gazdasági eredményektől függően év közben a vezérigazgató döntése alapján előleget lehet fizetni. Amennyiben a kifizetési feltételek nem teljesülnek, az előleget vissza kell fizetni.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a felperes a prémiumfeladatok időarányos részét nem teljesítette maradéktalanul, ezért az időarányos prémiumra nem tarthat igényt. A bírói gyakorlat szerint a prémiumelőleget munkaviszonyának megszűnése esetén a munkavállaló abban az esetben köteles visszafizetni, ha a prémiumfeltételeket a munkaviszony megszűnésének időpontjáig részarányosan sem teljesítette, a prémiumfeladat határidőben maradéktalanul nem valósult meg. A prémiumelőleg visszakövetelésére a munkajogi általános elévülési időben van lehetőség, ezért a munkáltató az Mt. 161. §-ának (2) bekezdése alapján a munkavállaló részére történt előlegnyújtásból eredő követelését a munkabérből levonhatta. A prémiumelőleget a munkavállaló elszámolási kötelezettséggel veszi át, ezért fogalmilag kizárt annak tévesen kifizetett bérként való minősítése. Végül a felperes felmondási időre járó munkabér és végkielégítés mértékére vonatkozó keresetével kapcsolatban azt állapította meg a munkaügyi bíróság, hogy az alperes Szervezeti és Működési Szabályzata ezekről nem rendelkezik, az alperes nem rendelkezik kollektív szerződéssel sem. Az SZMSZ-ből kitűnően a felperes középvezetőnek minősült, ezért nem illették meg azok a többletjuttatások, amelyek a felsőbb vezetőkre vonatkoztak.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen a felperes a prémiumfeladat teljesítésére hivatkozva nyújtott be fellebbezést, melyben annak megállapítását kérte, hogy a prémium időarányos részére jogosult volt.
A másodfokon eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét részben megváltoztatta és kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen a felperesnek bruttó ..., nettó ... forintot és ezen összeg után 1995. szeptember 1. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatot. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság ítéletének indokolása szerint a fellebbezési kérelem és ellenkérelem keretei között bírálta felül az elsőfokú ítéletet. A tényállást kiegészítette az általa beszerzett igazságügyi könyvszakértői vélemény alapján azzal, hogy a felperes a konszolidált mérleg előkészítési feladatait nem kezdte meg. Az előkészítési feladatokat már 1995. év elején meg kellett volna kezdeni, annál is inkább, mert az alperesnek már az előző évben szándékában állt a konszolidáció bevezetése. A felperesnek, mint számviteli főosztályvezetőnek prémiumfeladata teljesítése érdekében az előkészítést a vezetőinél kezdeményeznie kellett volna és az előkészítésben tevékenyen részt venni, ez azonban nem történt meg. A felperes tehát a prémiumfeladat e részét nem teljesítette. A prémiumkitűzés feltételeire tekintettel a bíróságnak nincs joga felülbírálni a munkáltatónak a prémium részbeni vagy teljes megvonására kikötött jogosultságát. Ugyanakkor a rendelkező rész szerinti döntését arra alapította, hogy nem jogszerű az alperesnek a prémiumelőleg visszafizettetése iránti intézkedése, minthogy erre csak az Mt. 162. §-a szerint lett volna módja. Minthogy az alperes indokolással ellátott felszólító levelet nem bocsátott ki, ezért a prémiumelőleg visszakövetelésére nincs lehetősége.
A jogerős ítélet ellen mind a felperes, mind az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a kereseti kérelmének helyt adást igényelte, azaz, hogy a bíróság állapítsa meg a prémiumfeladatok időarányos teljesítését. Álláspontja szerint nem a felperes hibájának tudható be, hogy a prémiumkiírás második pontjának egy része nem teljesült, így emiatt az alperes nem vonhatta volna meg a prémium kifizetését.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását, valamint a felperes perköltségben való marasztalását kérte. Hivatkozott arra, hogy a felperes a prémiumelőleg levonásának módját nem sérelmezte, ténylegesen nem levonás történt, hanem a prémiumelőleget a felperes önként visszafizette. Álláspontja szerint tévedett a másodfokú bíróság, amikor a prémiumelőleg visszafizetése tekintetében az Mt. 162. §-ának a jogalap nélkül kifizetett munkabér visszafizetésére vonatkozó előírásait alkalmazta. Hivatkozott a bírói gyakorlatra, amely szerint a prémiumfeladatok nem teljesülése esetén a prémiumelőleg visszakövetelhető, hiszen azt a munkavállaló elszámolási kötelezettséggel vette át, ezért fogalmilag kizárt annak tévesen kifizetett bérként való minősítése.
A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos, míg az alperes felülvizsgálati kérelme alapos a következők szerint.
Az eljárt bíróságok a tanúvallomások, illetve szakértői vélemény alapján helyesen állapították meg, hogy a felperes a kitűzött prémiumfeladatokat teljes mértékben nem teljesítette, ezért a prémiumkitűzés szerint az alperes a teljes prémiumot megvonhatta. A kialakult bírói gyakorlat szerint a munkáltató a prémiumfeladatok meghatározása mellett a kifizetést kizáró vagy csökkentő tényezőket is megállapíthat. Ilyen kizáró tényező volt bármelyik feladat teljesítésének elmaradása.
A kifejtettekre tekintettel tehát a felperes felülvizsgálati kérelme kellő alap nélkül támadta a prémium időarányos nem teljesítésére vonatkozó jogerős döntést.
Tévedett azonban a másodfokú bíróság, amikor az alperesnek a prémiumelőleg visszafizetése iránti eljárását nem tekintette jogszerűnek, minthogy szerinte a prémiumelőleg csak az Mt. 162. §-a szerint, fizetési felszólítással követelhető vissza.
Az Mt. 161. §-ának (1) bekezdése értelmében a munkabérből való levonásnak csak jogszabály, végrehajtható határozat, vagy a munkavállaló hozzájárulása alapján van helye. A 161. § (2) bekezdése szerint a munkáltató a munkavállaló részére történt előlegnyújtásból eredő követelését a munkabérből levonhatja. Nincs olyan korlátozás, hogy ez a rendelkezés csak a másodfokú bíróság által említett előlegfajtákra vonatkozna, a teljesítménybérnek minősülő prémiumra adott előleg esetében azonban nem. A levonás (beszámítás) lehetősége a munkaviszony fennállása alatt illeti meg a munkáltatót, ezt követően az előlegnyújtásból eredő követelését munkavállalói tartozásként fizetési felszólítással érvényesítheti (MD II. 336.). A levonásra (beszámításra) az 1994. évi LIII. tv. (Vht.) 61-65. §-aiban foglaltakat kell alkalmazni [Mt. 164. § (4) bekezdés].
A perbeli esetben a felperes hozzájárult a beszámításhoz, de ő is csak a levonásmentes munkabérrészt meghaladó összeggel rendelkezhetett. Az alperes követelése a jogcímét tekintve nem tartozik a Vht. 65. §-ának (2) bekezdése szerinti körbe, de a Vht. 63. §-a alapján a felperesnek kifizetett nettó összegből korlátozás nélkül le lehetett vonni az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének ötszörösét meghaladó részt. Ebben a körben a felperes is rendelkezhetett a munkabérével.
Az előbbiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróság ítéletét a fellebbezett részében helybenhagyta. (Mfv. II. 10.569/1999.)
445. A munkavállaló a tárgyévi prémium-igényéről a tárgyév folyamán érvényesen nem mondhatott le (Mt. 143. §).
A periratokból megállapítható tényállás szerint a felperes 1993. május 1-jétől 1996. május 30-áig terjedő határozott idejű munkaviszonyban állt a II. rendű alperes alkalmazásában ügyvezető igazgató munkakörben.
Az 1993. május 1-jén kelt munkaszerződés értelmében a munkáltatói jogkört az alapító gyakorolja. A felperest a társaság nyereséges gazdálkodása esetén prémium is megillette. A prémium feltételeit és mértékét az alapító határozta meg.
1994. március 12-én a felperes számára a következőként határozták meg a tárgyévi prémium feltételeit: 1994. évre a jóváhagyott üzleti terv adózott eredményének teljesítése esetén a vetítési alap a ledolgozott időnek megfelelő éves alapbér, ennek megfelelően illeti meg a felperest prémium. Többleteredmény elérése esetén az eredmény-növekmény minden 1%-a után a kifizethető prémium az alap prémium 0,5%-ával nő. Amennyiben az elvárt eredmény alacsonyabb, minden 1%-os eredmény hiány után a kifizethető prémiumot 1%-kal csökkenteni kell. Ha a prémium-számítás alapjául szolgáló mutató nem éri el az 50%-ot, prémium nem fizethető. Meghatározták azt is, hogy az éves prémium megállapítására a mérlegbeszámolót követő taggyűlésen kerülhet sor. A felperes személyi alapbérét 1994. május 1-jétől havi 125 000 forintban határozták meg.
1994. május 30-án a felperes és a vezérigazgató írásban megállapodtak abban, hogy a felperes munkaviszonyát közös megegyezéssel 1994. június 15. napjával megszüntetik.
A felperes 1995 januárjában a megállapodást írásban megtámadta, majd ennek eredménytelenségét követően keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz: a megállapodás érvénytelenségének a megállapítását és a határozott időből hátra lévő időre járó munkabér és kamatai, továbbá az 1994. évre arányosan járó prémium megfizetését kérte.
A per során a felperes a keresetét leszállította az elmaradt prémium megfizetésére és annak járulékaira. Utalt arra, hogy az 1994-es esztendőben a jóváhagyott tervet túlteljesítették, ezért az időarányos prémium megilleti.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték arra hivatkozva, hogy a felperes munkaviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó megállapodásban a felek rögzítették, hogy egymással szemben követelésük nincs, így a felperes az 1994-es évre járó prémium igényéről is lemondott. Utaltak arra is, hogy a prémium oda ítéléséről a taggyűlés nem döntött, hivatkoztak továbbá arra, hogy a bíróságnak azt is vizsgálnia kell, a felperes milyen mértékben hatott közre az eredményben.
A tanúk meghallgatását és az igazságügyi könyvszakértői vélemény beszerzését követően a munkaügyi bíróság a ítéletével a felperes keresetének helyt adott és kötelezte a II. rendű alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek ... forintot és ennek 1995. április 21-étől számított évi 20%-os kamatát, továbbá a felperes elsőfokú perköltségét. A felperes keresetét az I. rendű alperes vonatkozásában elutasította és a felperest az I. rendű alperes javára perköltség megfizetésére kötelezte. Az elsőfokú bíróság a II. rendű alperest kötelezte a kereseti illeték és a szakértői díj megfizetésére is.
A munkaügyi bíróság megállapította az igazságügyi könyvszakértői vélemény alapján, hogy az 1994-es üzleti terv adózott eredményét 283,81%-ra teljesítették. A felperes vonatkozásában prémiumcsökkentő vagy kizáró körülmény nem állt fenn, ezért a prémium feltételek teljesítésére tekintettel a prémiumra a felperes alanyi jogot szerzett, függetlenül attól, hogy a taggyűlés döntött-e annak odaítéléséről. A szakvélemény alapján a felperes számára 1994. május 31-éig történt munkavégzésére figyelemmel ... forint prémium járt.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a prémium munkabér jellegű juttatás, ezért az Mt. 164. §-a értelmében a munkavállaló a munkabérre vonatkozó igényéről előre nem mondhatott le. Ezért alaptalannak találta az alperes azon hivatkozását, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése kapcsán tett felperesi lemondó nyilatkozat egyúttal lemondást jelentett a prémiumról.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen a II. rendű alperes fellebbezett. A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította, kötelezve a felperest együttes első- és másodfokú perköltség megfizetésére.
A másodfokú bíróság a munkaügyi bíróság ítéleti tényállását nem érintette, jogi álláspontjával azonban nem értett egyet, minthogy a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó megállapodás a felek között érvényesen létrejött. Nincs akadálya annak, hogy a munkáltató és a munkavállaló a jogai egy részét kölcsönösen elengedve egyezséget kössenek. A felperes ezt az egyezséget utólag nem támadhatta meg, lemondása folytán megszűnt az igénye a prémiumra, minthogy a prémium - a másodfokú bíróság álláspontja szerint - nem tekinthető munkabérnek.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását, továbbá az alperesnek a költségek megfizetésére kötelezését kérte. Felülvizsgálati kérelmében kifejtette, hogy a munkaviszony megszüntetése tárgyában keletkezett megállapodás csak az annak időpontjában fennálló jogokra vonatkozhatott. A prémiumra való jogosultságát csupán 1995-ben lehetett elbírálni, a prémiumról csak az igényjogosultság megállapítása után mondhatott volna le. Álláspontja szerint a prémium munkabér, ezért az Mt. 164. §-a értelmében a prémiumról, mint munkabér jellegű juttatásról előre nem mondhatott le.
A II. rendű alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását és a felperes perköltségben való marasztalását kérte. Álláspontja szerint a Bírósági Határozatok 1994. évi számában 53. sorszám alatt közzé tett eseti állásfoglalásra tekintettel nem volt akadálya annak, hogy a jogaik egy részéről kölcsönösen lemondjanak és peren kívül megállapodhassanak. Álláspontja szerint a prémium bérnek nem tekinthető, munkajogi szempontból nem lehet alkalmazni az adótörvény, vagy más jogszabályok bérre vonatkozó fogalom meghatározását.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt rámutat arra, hogy a következetesen folytatott ítélkezési gyakorlat egységes a vonatkozásban, hogy a prémium munkabér, amelynek visszakövetelésére az Mt. rendelkezései az irányadók. Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság arra, hogy amikor a peres felek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó megállapodást 1994. május 30-án megkötötték, akkor a felperes prémium igényének jogalapja és összegszerűsége még nem volt elbírálható, erre csak a munkaviszonyának megszűnését követően, a mérleg eredményének ismeretében 1995-ben kerülhetett sor. Ekként tehát a felperes számára járó prémium jövőbeni munkabér követelésnek tekinthető, amelyről az Mt. 164. §-a értelmében jogszerűen nem mondhatott le.
A Munka Törvénykönyve 164. §-ának (1) bekezdése értelmében a munkavállaló a munkabérére vonatkozó igényéről előre nem mondhat le. Ez az előírás összhangban áll az Mt. 8. §-ának (2) bekezdésével, mely szerint a munkavállaló a munkabérének védelmét biztosító jogairól előre nem mondhat le és nem köthet előzetesen olyan megállapodást, amely e jogokat az ő hátrányára csorbítja.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében foglaltakra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy a BH-ban 1994/53. szám alatt közzé tett eseti állásfoglalás szerint valóban nincs akadálya annak, hogy a munkáltató és a munkavállaló a jogaik egy részének kölcsönös elengedése vonatkozásában peren kívül megállapodást kössenek, de a munkavállaló a munkabérére vonatkozó igényéről előre nem mondhat le. Az állásfoglalás egészének ismerete alapján az állapítható meg, hogy az elsőfokú bíróság hozott a perben jogszerű döntést, amikor a felperes keresetének helyt adott. A teljesség kedvéért emeli ki a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperes igényének jogszerűsége szempontjából nincs jelentősége annak, hogy 1994 júliusában a vezetők számára fizethető prémiumfeltételeket módosította a többségi tulajdonos, minthogy a munkáltató a közlést követően nem vonhatja vissza és nem módosíthatja a kitűzött és a munkavállalóval közölt olyan prémiumfeladatot, amelynek teljesítését a munkavállaló már megkezdte (MD. I. 335.).
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. (Mfv. II. 10.668/1999.).
446. Ha a munkáltató a munkaszerződés megkötésekor kötelezettséget vállal a prémium kitűzésre, ennek elmulasztása a munkavállaló igényét nem érinti (Mt. 143. §).
A felperes 1983. március 31. napján létesített az alperesnél munkaviszonyt, fordítási ügyintézői munkakörben. Munkaviszonya 1996. december 20-án az alperes rendes felmondása folytán megszűnt.
A felperes a keresetében az alperessel szemben prémium címén az 1996. évi II. negyedévre szólóan ... forint, a III. negyedévre ... forint iránti igényt jelentett be és kérte az alperes marasztalását a késedelmi kamat és perköltség megfizetése tekintetében is.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetnek részben helyt adott és az alperest az 1996. II. negyedévi prémium címén bruttó ... forint, a III. negyedévi időarányos prémium címén ... forint, késedelmi kamat, részperköltség, illeték és szakértői díj megfizetésére kötelezte.
Tényként állapította meg, hogy a felek 1993. január 4-én új munkaszerződést kötöttek, amelynek 6. pontja szerint a munkavállalót külön feladat meghatározása esetén prémium illeti meg. A prémiumfeladatot a munkáltató az adott év március 1. napjáig tartozik kitűzni, és a feladatokat a munkáltató gazdálkodásában év közben bekövetkezett lényeges változásra hivatkozva, legfeljebb egy alkalommal módosíthatja. A prémiumfeladat kiírása a munkaszerződés mellékletét képezi. Az alperes vállalta, hogy a felperest alapbér plusz prémium rendszerben foglalkoztatja oly módon, hogy részére a tárgyév március 1. napjáig a prémiumfeladatot kitűzi. A bíróság a csatolt okirati bizonyítékok és tanúvallomások alapján a döntése meghozatalánál figyelembe vette, hogy az alperes 1992. évtől az osztály dolgozói részére prémiumként különböző összegeket fizetett ki. Mindezek alapján megállapította, hogy az alperes a jóváhagyásával 1992-től a fordítási osztály teljesítménye, azaz a befolyt árbevétel függvényében prémiumot vezetett be. A premizálási rendszer az 1994. évi módosítással 1996. évben is hatályban volt, ezért a felperest a prémium megilleti. Az összegszerűség tisztázására a bíróság igazságügyi szakértőt vett igénybe.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az indokolás szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg és helytálló az arra alapított érdemi döntése is. A felperes a munkaszerződésben foglaltak alapján a prémiumra alanyi jogosultságot szerzett, az alperes hibája, hogy vállalt kötelezettsége ellenére a felperes részére külön prémiumfeladatot nem adott.
Az alperes a jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében annak hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte. Az eljárt bíróságok az Mt. 3. §-ának (1) bekezdésében foglaltakkal ellentétesen jutottak arra a következtetésre, hogy a felperest a prémium megilleti. A felperes részére prémiumfeladatot nem tűzött ki, prémiumszabályzat nem volt, és a felperes a munkakörét meghaladó feladatokat nem végzett.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a másodfokú ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem alapos.
Az Mt. 3. §-ának (1) bekezdése szerint a munkáltató, az üzemi tanács és a munkavállaló a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során köteles együttműködni.
Az alperes a felülvizsgálati kérelemben nem indokolta meg egyértelműen, miért sérti a jogerős ítélet a munkaviszony alanyainak együttműködési kötelezettségét. A perben azt kellett elbírálni, hogy a felperes alanyi jogot szerzett-e a prémium kifizetésére.
Tény, hogy az alperes az 1993. január 4-én kelt munkaszerződés megkötésekor vállalta, hogy a prémiumfeladatot az adott év március 1-jéig kitűzi. Ennek elmulasztása - a felülvizsgálati kérelem gondolatmenetével szemben - sokkal inkább az alperes részéről valósította meg az együttműködési kötelezettség általános elvének megsértését.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint, ha a munkáltató a munkaszerződés megkötésekor kötelezettséget vállal a prémium kitűzésre, annak elmulasztása a munkavállaló igényét nem érinti, mert a munkáltató kötelezettségvállalása folytán jogosultságot szerez a prémiumra (BH 1997/553.).
A kifejtettekre figyelemmel a jogerős ítélet jogszabályt nem sért, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.783/1999.).
447. A munkaszerződésben meghatározott, a munkavállaló tevékenységével összefüggésben jelentkező eredményen alapuló jutalék a munkavállalót megilleti (Mt. 143. §).
A periratokból megállapítható tényállás szerint a felperes az 1996. március 8-án kelt munkaszerződése alapján határozatlan idejű munkaviszonyban állt az alperessel. A munkaszerződés 2/b. pontja szerint a munkaköre üzletkötő volt, a személyi alapbére havi nettó ... forint.
A felperes jutalék elszámolása iránt benyújtott keresetét a munkaügyi bíróság ítéletével elutasította. A megyei bíróság végzésével a munkaügyi bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróságot új eljárásra, új határozat hozatalára utasította a végzésben meghatározott további bizonyítás lefolytatása végett.
Az új eljárásban a munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy az eljárási illetéket az állam viseli. A munkaügyi bíróság a bizonyítékok értékelése alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperes ténylegesen nem üzletkötői munkakört látott el, hanem gépkocsivezető volt. Az elért nettó árbevétel nem a felperes tevékenységének az eredménye. A kikötött jutalék csak akkor illette volna meg, ha saját üzletkötői munkaköréből fakadóan jönnek létre olyan üzletek, amelyeknek szerződési kereteit nem az alperes alakította ki. Ilyen ügyletkötés csupán elenyésző mértékű volt, ezért a felperes jutalékra jogszerűen nem tarthat igényt.
A felperes fellebbezésében a felemelt keresete szerint ... forint jutalék, késedelmi kamat és perköltség megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Az alperes a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság kijavított ítéletét megváltoztatta és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek ... forintot, ezen összegnek 1996. október 26. napjától a kifizetésig járó évi 20% kamatát, valamint első- és másodfokú perköltséget. Kötelezte az alperest, hogy az állam által előlegezett költséget, valamint az első- és másodfokú illeték egy részét fizesse meg.
A megyei bíróság ítéletének indokolása szerint a munkaügyi bíróság a tényállást a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésével, helytelenül állapította meg. Tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a peres felek között két munkaszerződés jött létre. A perben ugyanis nem áll rendelkezésre a felperes gépkocsivezetői munkakörére vonatkozó szerződés, ugyanakkor a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a rendelkezésre álló, üzletkötői munkakört tartalmazó munkaszerződésen túlmenően a felperessel további munkaszerződést kötött gépkocsivezetői munkakör ellátására. Ennek az alperes nem tudott eleget tenni, mert önmagában D. M. tanúvallomása a rendelkezésre álló iratokkal szemben ennek bizonyítására nem volt elegendő. Az alperes üzletkötő munkakörre keresett munkavállalót, s abból, hogy a peres felek a munkaszerződést a hirdetés megjelenését követően két nappal kötötték meg, okszerűen arra lehet következtetni, hogy a perben rendelkezésre álló munkaszerződés tartalma szerint kívánta az alperes a felperest alkalmazni. A felperes szakképzettsége és korábbi munkavégzései is arra engednek következtetni, hogy üzletkötőként kívánt az alperesnél dolgozni. Az okirat bizonyító erejét a tanúvallomás nem rontotta le.
A munkaszerződés 2/a. pontja egyértelműen meghatározza, hogy a termékek vevő részére történő leszállítása és értékesítése a felperes feladata. A nettó bevétel 14%-ában rögzített jutalék kifizetését az alperes nem kötötte ahhoz a feltételhez, hogy az csupán a felperes által szerzett megrendelések után járna. Végül életszerűtlennek tartotta a másodfokú bíróság a munkaügyi bíróságnak a gépkocsi biztosításával összefüggő álláspontját is, minthogy szükségtelen gépjármű használati lehetőséget kikötni akkor, ha ez a munkakörnél az alkalmazás feltétele lenne.
A kirendelt igazságügyi könyvszakértő a munkaszerződés jogszabályi szempontból történő minősítésére nem hivatott, így a szerződés értelmezésénél a szakértő ezen álláspontja nem vehető figyelembe. Minthogy a szakértő véleménye számszaki szempontból helyes, ezért a felperes jutalékát a bizonyítottan általa elért árbevétel alapján köteles az alperes megfizetni.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helyben hagyását kérte. Állította, hogy a másodfokú bíróság a bizonyítékok felülmérlegelése során megsértette a Pp. 206. § (1) bekezdésének előírásait. A felperesnek csupán a munkáltató által gyártott termékek leszállítása volt a feladata. A jutalékra vonatkozó szerződési kitétel nyelvtanilag és logikailag nem kapcsolódik az előző, nettó munkabérre vonatkozó mondathoz. Végül hivatkozott arra, hogy a felperes mint munkavállaló nem ért el nettó bevételt.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes által gyártott és forgalmazott termékek értékesítése a felperesen múlott, ugyanis az egyes megrendelők az ő jelentkezését követően vásároltak a termékekből. Ezen nem változtat az sem, hogy az alperesnek egyes megrendelő társaságokkal keretszerződése volt, mivel a tényleges értékesítés adott bolt számára történt, amelynek vezetője a keretszerződésről korábban nem is tudott. Az értékesítés bevétele ennek folytán a felperes tevékenységének eredménye, ami után a munkaszerződésének megfelelően a jutalék megilleti.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.887/1999.)
448. Ha a munkáltató a tárgyévre vonatkozó prémiumfeladatot képlettel meghatározta, annak alapulvételével kell elbírálni, hogy az elnököt prémium megilleti-e vagy sem (Mt. 143. §).
A felperes 1993. május 18-ától az alperesi szövetkezet elnöke volt, a munkaviszonya 1998-ban szűnt meg.
Az alperes a felperes részére 1997. évben prémiumelőleget fizetett, a munkaviszony megszűnésekor azonban a további prémium kifizetését megtagadta.
A felperes a módosított keresetében az alperest ... forint és ennek az 1998. május 22-étől a kifizetés napjáig járó késedelmi kamata, valamint perköltség megfizetésére kérte kötelezni. Másodlagos kereseti kérelme szerint, ha a bíróság 1997. évre érvényes prémiumfeladat hiányát állapítaná meg, ugyanezen összeg erejéig az alperes marasztalását a prémiumfeladat meghatározásának elmulasztása miatt kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította és a felperest perköltség megfizetésére kötelezte. Megállapította, hogy a felek között létrejött munkaszerződésben az alperes juttatásként prémium fizetését vállalta. A bíróság álláspontja szerint a szövetkezet igazgatóságának 1997. március 18-án megtartott üléséről felvett jegyzőkönyv mellékletét képező "Vezetői prémium 1997. évre" című okirat prémiumkitűzésnek minősül. A 84/1988. (XII. 15.) MT rendelet 6. §-ának (3) bekezdése szerint a vezető dolgozók prémiumának forrása az adózott eredmény. A felperes által is elfogadott és mérlegadatok szerint az alperes gazdálkodása 1997. évben veszteséges volt. Az alperes a felperes részére 1997. évre is - csak úgy, mint az előző években - nyereségtől függő prémiumot tűzött ki, ez a feltétel azonban nem teljesült, ezért a felperes részére a prémium nem jár.
A felperes az ítélet ellen előterjesztett fellebbezésében arra hivatkozott, hogy a prémiumfeladatát a 2/1997. számú jegyzőkönyv melléklete szerinti képlet képezte, amelynek alapján részére a prémium a három éves nyereség átlaga és a három éves szövetkezeti vagyonátlag arányában számított szorzókulcs szerint jár. A szövetkezet az 1997. évi veszteséggel együtt három éves átlagban nyereséges volt.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta és a felperest perköltség megfizetésére kötelezte. Egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal az állásfoglalásával, hogy a felperes részére a munkaszerződése alapján alanyi jogon a prémium nem jár. A vezetői prémium 1997. évre megjelölésű irat minősítését illetően azonban eltérő álláspontra helyezkedett. Kiemelte, hogy a középvezetőkkel szemben a vezetők esetében a felperesi álláspont szerint sem került sor prémiumfeltételként írásba foglalt konkrét feladat meghatározásra. Ebből arra lehet következtetni, hogy amíg a felperes a szövetkezet elnöke volt, hallgatólagosan az általános vezetői feladatot tekintették a prémium kifizetés alapjának, azaz azt a tevékenységet, ami a szövetkezet vezetőjének egyébként is a feladata volt, munkakörébe tartozott. A munkaszerződésben az alperes a prémium fizetésére nem vállalt feltétlen kötelezettséget, annak az alapbérhez viszonyított összegét vagy %-os arányát nem határozta meg (BH 1997/316.). Az 1997. év vonatkozásában konkrét prémiumfeladat nem volt meghatározva, az általános vezetői feladat, az eredmény és a vagyon növekedése pedig nem valósult meg, hanem csökkenés következett be, így a felperes által kért prémiumszámítási mód nem alkalmazható. Kitért arra is, hogy az elsőfokú bíróság által felhívott, hatályon kívül helyezett jogszabály az ügy érdemi elbírálására nincs kihatással.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes annak hatályon kívül helyezését és a vagylagos kereseti kérelmének megfelelő döntés meghozatalát kérte.
Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság a csatolt okiratokat nem minősítette prémiumkitűzésnek. Álláspontja szerint az abban foglaltak megegyeznek a korábban hatályos 10/1987. (X. 25.) ÁBMH rendelet 3. §-ában és 1. számú mellékletében kötelezően előírt prémiumfeladattal, amelyet az alperes az úgynevezett vezető állású dolgozók tekintetében tíz éven át jónak és ösztönzőnek tartott. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy a munkáltató az 1997. évi prémiumfeladatát meghatározta és az a három év nyereségének átlagától, nem pedig a tárgyévi nyereségtől függött. Kifogásolta, hogy a másodfokú bíróság a vagylagosan előterjesztett kereseti kérelme tárgyában nem döntött.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A Legfelsőbb Bíróság elsődlegesen utal arra, hogy az 1992. július 1. napját megelőzően hatályban volt rendelkezések a munkáltatót jogosították fel a prémium kitűzésére. A hatályos Mt. nem tartalmaz ilyen rendelkezést, ezért a munkáltató szabadon állapíthat meg premizálási feltételeket, de erről a felek is megállapodhatnak [Mt. 76. § (3) bekezdés]. Az eljárt bíróságok helytállóan helyezkedtek arra az álláspontra, miszerint az iratok közt elfekvő munkaszerződés 2/a. pontja alapján a felperes a prémiumra alanyi jogosultságot nem szerzett. A szerződésben a munkáltató a prémium fizetését nem vállalta feltétel nélkül és a mértékét sem határozta meg. A felek viszont abban megállapodtak, hogy az éves prémiumfeladatot évente március 31. napjáig ki kell tűzni.
A munkaszerződésben vállalt kötelezettségnek megfelelően az alperesi szövetkezet igazgatósága az 1997. március 18-án megtartott ülésén a 3. napirendi pontként felvett javadalmazások körében a főkönyvelő javaslatára a jegyzőkönyvhöz csatoltak szerint elfogadta az elnök, a főmérnök és a főkönyvelő 1997. évi prémiumfeladatait. Ebből következően az egyébként helyesen megállapított tényállás alapján a másodfokú bíróság okszerűtlenül vonta le azt a következtetést, miszerint az alperes részéről prémiumfeladat kitűzésére nem került sor. A jegyzőkönyv mellékletét képező képletet az alperes prémiumfeladatként fogadta el, amelyben - ahogyan erre a felperes a felülvizsgálati kérelmében hivatkozik - a nyereség összegének és a vagyon alakulásának egymáshoz való viszonya konkrét feladat-meghatározást takar. E prémiumfeladat az összegszerűség kiszámításánál három év nyereségének átlagából indul ki, amely - kizáró feltétel hiányában - három év átlagában a veszteséggel záró évet is magába foglalja.
Az eljárt bíróságok téves jogi álláspontjuk miatt nem vizsgálták, hogy a "Vezetői prémium 1997. évre" című prémiumfeladat és egyben a prémium összegének kiszámítási alapjául is szolgáló képlet szerint a felperest 1997. évre megilleti-e és milyen összegben további prémium, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet - az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárásban - szükség esetén szakértő bevonásával - az elsőfokú bíróságnak erre a kérdésre kell választ adnia. (Mfv. II. 10.910/1999.).
449. Ha konkrét esetben a bónusz-juttatás nem előre meghatározott eredményhez kapcsolódott, hanem az év végére ténylegesen elért eredmény függvényében döntött az igazgatótanács a felosztható összegről és annak elveiről, az ilyen juttatás kifizetésére a munkáltató nem köteles, annak feltételeit maga határozhatja meg (Mt. 143. §).
A periratokból megállapítható tényállás szerint a felperes információs munkatárs (portás) munkakörben állt az alperesnél munkaviszonyban.
Az alperes az 1997. november 21-ei intézkedésével rendes felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát, a felmondási idő teljes tartamára felmentette a munkavégzés alól. Az egyeztetés során a felmondási idő módosult, ténylegesen 1998. január 19-én szűnt meg a felperes munkaviszonya.
A felperes keresetlevelében annak megállapítását kérte, hogy munkaviszonya végéig jogosult az alperes által kifizetett mindenfajta juttatásra. A felperes beadványában a keresetét akként pontosította, hogy meghatározott összegű bónusz és egyhavi illetmény megfizetésére kérte az alperest kötelezni, ezen összegeknek a dolgozók részére való kifizetésétől számított 20%-os kamatával együtt.
A munkaügyi bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatását követően hozott ítéletével a felperes keresetét elutasította. Tényként állapította meg, hogy az alperes a személyi alapbéren felül további juttatásokat is fizetett a munkavállalóinak, így rendszeresen úgynevezett bónuszt is. A bónusz a dolgozók jutalmazására szolgált, melynek éves keretösszegét a részvényesek határozták meg és azt az elnök-vezérigazgató osztotta fel az egyes igazgatóságok között úgy, hogy a felosztási alapelveket mindig esetenként, azaz évente határozták meg.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy 1996. óta a bónusznak nevezett többletjuttatás pénzügyi konstrukciója megváltozott. A bónusz kifizetések kísérőlevelei is igazolták az alperesnek azt az állítását, hogy a kifizetés feltételeiről, mértékéről és a jogosultak köréről a munkáltató elnöki döntéseket hozhat. Tény, hogy a felperes még 1997. január 20-án is olyan szövegű kísérőlevéllel kapott a személyi alapbérén felül juttatást, hogy a bónusz a bankcsoport 1996. évi sikeres üzleti tevékenységének és a munkavállaló munkájának elismerése. Ez az összeg a dolgozói részvények árfolyamnyereségének formájában áll rendelkezésre, melyből az első, meghatározó részletet 1997. január 22-én utalják át a dolgozók számlájára.
A bíróság vizsgálta, hogy a kifizetésekre milyen vezetői utasítások alapján került sor, s ezek következtében a felperes jogosultságot szerzett-e a személyi alapbéren felüli további juttatásokra. A munkaügyi bíróság hivatkozott az elnök-vezérigazgató 1997. december 15-ei átiratára, amelyben meghatározta az 1997. évi dolgozói részvénykeretet és előírta azt, hogy a keretből nem részesülhetnek azok a dolgozók, akik 1997. október 1-je után jöttek, a munkaviszonyuk megszüntetését bejelentették, a munkaviszonyuk bármilyen jogcímen megszűnt vagy megszűnik, valamint akiknek a fegyelmi határozata erre utal.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a személyi béren felüli juttatás, a jutalom kifizetésének feltételeit a munkáltató szabadon határozhatja meg, erre tekintettel a felperes nem szerzett jogosultságot jutalomra.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelésével, helyesen állapította meg a tényállást és helytálló az arra alapított érdemi döntése is. A felperes által a fellebbezésben kért bizonyítás elrendelését mellőzte, mert nincs annak perdöntő jelentősége, hogy az alperes a saját szabályaitól eltérve esetleg adott-e valakinek jutalmat, aki a kizáró feltételek alá esett.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes annak megállapítását kérte, hogy a munkáltatónak az alapbéren felüli juttatásokra vonatkozó utasításai a diszkrimináció tilalmába (Mt. 5. §) ütköztek. Részítéletet kért a decemberi plusz bérre, valamint a bónuszra vonatkozó jogával kapcsolatban, az összegszerűség tekintetében pedig az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását, minthogy könyvszakértő kirendelése szükséges annak megállapítása végett, hogy a felperessel azonos beosztású munkavállalók milyen összegű bónuszt kaptak 1998. évre.
A felperes felülvizsgálati kérelmében részletesen kifejtette azt a jogi álláspontját, hogy a bónusz nem jutalom volt, hanem év végi részesedés, nyereségrészesedés, melyre a felperes jogosult volt, minthogy az 1997. év teljes időtartamában munkaviszonyban állt. Másodlagosan arra hivatkozott, hogy a munkáltató eljárása nem csak a nyereségrészesedésre vonatkozó több évtizedes bírói gyakorlatot sérti, hanem az Mt. 5. § (1) bekezdésébe is ütközik, minthogy az illetménykiegészítésből való kizárást megalapozó indokok okszerűsége nem állapítható meg, ezeket a bíróság nem is vizsgálta. A munkáltató diszkriminatív szempontokat határozott meg a juttatásból való kizárási okok meghatározásával. Álláspontja szerint munkaviszonnyal összefüggő körülmény lehet a megkülönböztetés alapja, a jogintézmény rendeltetéséhez képest indokolt és ésszerű megkülönböztetés tekinthető jogszerűnek.
Az alperes a felülvizsgálati kérelem elutasításét és a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Rámutatott arra, hogy a perbeli esetben nem tekinthető a bónusz nyereségrészesedésnek. Nem előre meghatározott, elvárt eredményhez kapcsolódott, hanem a ténylegesen elért eredmény függvényében utólag (decemberben) döntött úgy az igazgatótanács, hogy ezzel a juttatással az arra érdemes dolgozók munkáját honorálja, és az igazgatótanács határozta meg a felosztható összeget is. Ez soha nem volt kötelező, nem volt része az alkalmazottak munkaszerződésének, emellett a munkáltató egyéni mérlegelésétől függött, hogy kit és milyen mértékben részesített ebből a béren felüli juttatásból.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A jelen perben megállapítható, hogy az eljárt munkaügyi bíróság a megalapozott döntéshez szükséges bizonyítási eljárást lefolytatta, a tényállás alapján helytálló jogi következtetésre jutott. Tény, hogy az alperes vezérigazgatója az igazgatótanács döntése alapján határozta meg az egyes igazgatóságok számára a kibocsátott dolgozói részvényekből felosztható keret nagyságát, illetve a keretből való kizárás okait. Az 1997. december 15-ei átirat szerint a keretből - többek között - nem részesülhettek azok a dolgozók, akiknek a munkaviszonya bármilyen jogcímen megszűnt vagy megszűnik. Lényegében ezen kizárási feltételeket tartalmazta az 1997. december 22-ei utasítás is, amely a december havi plusz bér kifizetésére vonatkozott. Ez utóbbi szerint nem részesülhetnek ebből a juttatásból azok, akik felmondás alatt állnak. Ekként tehát okszerűen jutott a munkaügyi bíróság arra a következtetésre, hogy a felperes sem a december havi plusz bér, sem a bónusz kifizetésére nem vált jogosulttá, miután felmondás alatt állt, a munkaviszonya megszűnése folyamatban volt.
A Legfelsőbb Bíróság osztja az eljárt bíróságoknak azt a következtetését, hogy a perbeli esetben a decemberi plusz bére, illetve a bónusznak nevezett juttatásra a felperes nem szerzett alanyi jogot. A bónusz nem előre meghatározott eredményhez kapcsolódott, hanem az év végére ténylegesen elért eredmény függvényében, utólag döntött évenként a bank igazgatótanácsa arról, hogy jutalomban részesíti a dolgozók meghatározott körét. Ennek végrehajtása érdekében meghatározta a felosztható összeget, és a kizáró feltételeket. Ekként tehát a bónusznak nevezett juttatás abban az esetben illette meg a munkavállalókat, ha a munkáltató a gazdálkodás eredményéből részesíteni kívánta őket. A Legfelsőbb Bíróság egy korábbi döntésében már rámutatott arra, hogy az ilyen feltételekkel meghatározott bónusz nem minősül "kollektív prémiumnak", inkább egyfajta év végi részesedés, melynek kifizetésére a munkáltató nem köteles, annak feltételeit meghatározhatja, a kizáró feltételeket is megszabhatja (Mfv. II. 10.768/1997/2. szám).
Az Mt. 5. §-ának (1) bekezdése szerint a munkaviszonnyal kapcsolatosan tilos hátrányos megkülönböztetést alkalmazni a munkavállalók között nemük, koruk, nemzetiségük, fajuk, származásuk, vallásuk, politikai meggyőződésük, munkavállalói érdekképviseleti szervezethez való tartozásuk, vagy ezzel összefüggő tevékenységük, továbbá minden egyéb, a munkaviszonnyal össze nem függő körülmény miatt. Nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek a munka jellegéből vagy természetéből egyértelműen következő megkülönböztetés.
A perbeli esetben az alperes által meghatározott kizáró feltételek nem ütköznek az Mt. 5. § (1) bekezdésében meghatározott hátrányos megkülönböztetés tilalmába. Az alperes által megszabott kizáró feltételek a munkaviszonnyal összefüggő körülmények: a dolgozók a munkáltatóhoz való kötődését és sikeres, eredményes munkavégzésüket jutalmazza. Ekként tehát a kizáró feltételek nem tekinthetők okszerűtlennek, vagy olyannak, amely indokolatlan különbséget tenne az azonos elbírálás alá tartozó munkavállalók között.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.570/1999.)
450. Az üzemág-vezető által magára nézve elkészített és a vezérigazgató által hallgatólagosan elfogadott prémium-feltétel prémiumkitűzésnek minősül, és annak alapján teljesítés esetében prémium jár (Mt. 143. §).
A felperes 1993 óta dolgozott az alperes jogelődjénél, a soproni üzemegység vezetője volt. Munkaviszonya saját rendkívüli felmondása folytán 1995. november 10-én szűnt meg. A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében - többek között - azt kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest az 1995. évi 481 636 forint prémium és késedelmi kamata kifizetésére. Az igényét arra alapozta, hogy premizált munkakörben dolgozott és az évi átlagkeresetének 60%-át prémiumként minden évben megkapta.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest 481 636 forint prémium, késedelmi kamat, perköltség és illeték megfizetésére kötelezte.
Az indokolás szerint a bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy a felperes által elkészített prémium-tervezet prémiumkitűzésnek minősül, az abban foglalt feladatot a felperes teljesítette, ezért 1995. évre az időarányos prémium megilleti.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezéssel élt, amelyben az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással szemben vitatta, hogy a felperes hatályos prémiumkitűzéssel rendelkezett, illetve a prémiumra való jogosultsága a munkaszerződéséből vagy annak módosításából levezethető volna. Hivatkozott arra, hogy a felperes az általa megfogalmazott prémiumfeladat teljesítéseként egy udvari kamion leselejtezését is felsorolta, amellyel összefüggésben a peres eljárásban bizonyítást nyert, hogy visszaélt a vezetői beosztásával és nyilvánvalóan anyagi hátrányt okozott a munkáltatójának, amikor a kamiont utánfutóként a K. Kft.-nek értékesítette.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Az alperes perköltség és illeték fizetésére vonatkozó marasztalását mellőzte, a felperest pedig 30 000 forint perköltség megfizetésére kötelezte.
Az indokolás szerint a megyei bíróság a bizonyítási eljárás adatai alapján osztotta az elsőfokú bíróság ítéleti megállapítását, mely szerint a felperes által elkészített prémium-tervezet, amelyre a vezérigazgató elmulasztotta a válaszadást, elfogadottnak, azaz prémiumkitűzésnek tekintendő.
Ezt követően a megyei bíróság a prémiumfeladat teljesítését vizsgálta. Miután a prémiumfeladat kiértékelésére az alperes részéről nem került sor, a teljesítésre nézve a felperes 1998. július 8-án kelt 8-as sorszámú beadványban foglaltakat tekintette irányadónak. E vonatkozásban a munkaügyi bíróság előtt folyamatban volt ügy jogerős ítéletének tényállásából megállapította, hogy a kamion selejtezésére és értékesítésére nem a vezérigazgató utasításának megfelelően került sor, amelyből azt a következtetést vonta le, hogy a prémium fizetés feltételét jelentő teljes körű feladat teljesítés bizonyítása sikertelen maradt. Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntésére, mely szerint részleges teljesítés esetén a prémium általában nem jár, kivéve, ha a prémiumkitűzés ezt kifejezetten megengedte, a jelen esetben azonban ilyen kifejezett engedélyt a prémiumkitűzés nem tartalmazott.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság által is prémiumfeladatként elfogadott feladatot az általa vezetett üzem teljesítette, az ott dolgozók a prémiumot megkapták. Egyébként a helyesen félpótkocsinak minősülő és G. Á. műszaki osztályvezető által megállapított 32 612 forintos nyilvántartási értéken szereplő eszközt a MÉH-nek értékesítették, amellyel kapcsolatban a másodfokú bíróság tévesen túlzott hangsúlyt tulajdonított a vezérigazgató 1995. november 10-én kelt 81/1995. számú feljegyzésének. Ebben ugyanis selejtezésről van szó, a selejtezés pedig nem az ő munkaköri feladata volt. A pótkocsival kapcsolatos döntése ésszerű és jogszerű volt, az eladási ár az alperes számlájára befolyt, és az ügy lebonyolítására munkaköréből és a vállalati ügyrendből következően felhatalmazása volt.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint megalapozott.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal egyezően érvényes prémiumkitűzésként fogadta el a felperes által elkészített 1995. évi prémiumfeladatok tárgyú levelet, amelyet a felperes az alperes vezérigazgatójának küldött meg. Ebben a felvásárlásra, termelésre és kereskedelemre vonatkozó feladatok mellett "Egyéb" cím alatt szerepel a termelés esetleges megszűnésével kapcsolatos, a vezérigazgató által meghatározott feladatok végrehajtása. E körben a másodfokú bíróság a részfeladat teljesítésének elmaradásaként értékelte, hogy a 81/1995. számú vezérigazgatói feljegyzés szerint a soproni üzem területén lévő 2 db félpótkocsi selejtezése nem az engedélyezésnek megfelelően történt.
Az iratok közt megtalálható a felperesnek G. Á. műszaki és beruházási osztályvezetőhöz írt levele, amelyben a szóban forgó szerelvények selejtezésének és értékesítésének feltételei felől érdeklődik. G. Á. tanú vallomása szerint elkészített egy feljegyzést a vezérigazgató részére, amelyben a szerelvényeknek saját dolgozókkal való szétbontását javasolta és ezt a vezérigazgató engedélyezte. G. Á. vallotta, hogy az iratot a felperesnek csupán megmutatta, abból másolatot neki nem adott. A MÉH-be történő szétszedés nélküli elvontatás érdekében egyébként a tanú maga is eljárt. Mivel a felperes a szétbontáshoz a tűzvédelmi előadótól állásfoglalást kért, és a lángvágóval való szétbontás tűzveszélyes és bonyolult munkának bizonyult, a felperes a szerelvények egyben történő értékesítéséről döntött. Peradat, hogy az értékesítés a MÉH részére történt. Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság a felperes döntését tévesen értékelte a vezérigazgató utasítása megszegésének és ennek alapján okszerűtlenül jutott arra a következtetésre, hogy a felperes a prémiumfeladat egyéb cím alatt megjelölt feltételét nem teljesítette. A rendkívüli felmondás jogszerűségének megállapítására irányuló felperesi kereset elutasítása ugyanis önmagában a prémiumfeladat teljesítésének vagy a teljesítés elmaradásának megítélésére nem alkalmas. (Mfv. II. 10.041/2000.)
451. A jutalékelőleg-tartozást a munkáltató az általános elévülési időben követelheti vissza. Ehhez a munkavállaló felróható magatartása nem szükséges (Mt. 143. §).
A felperes 1995. október 20-ától 1997. szeptember 22-éig dolgozott az alperesnél üzletkötő munkakörben. Az alperes a felperest a munkaviszony megszűnését követően több fizetési felszólításban, különböző összegű jutalék visszafizetésére szólította fel. A megyei bíróság által elrendelt új eljárásban a felperes a pontosított keresetében az alperesnek az 1998. május 18-án kelt 3822 forint, az 1998. június 26-án kelt 370 000 forint és az 1998. augusztus 14-én kelt 241 592 forint visszafizetésére irányuló fizetési felszólításai hatályon kívül helyezését, az alperesnek 7148 forint járandóság megfizetésére kötelezését, valamint a munkaszerződés 6. pontjában és a jutalékszabályzat 1.7 és 1.7.B. pontjában írtak semmisségének megállapítását, valamint az alperesnek a perköltségekben való marasztalását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a 3822 forint és a 370 000 forint megfizetésére kötelező fizetési felszólítást teljes egészében, míg az 1998. augusztus 14. napján kelt fizetési felszólítást a 241 592 forintot meghaladó részében hatályon kívül helyezte. A felperesnek a 7148 forint megfizetésére irányuló kereseti kérelme tárgyában a pert megszüntette. A munkaszerződés és a jutalékszabályzat felperes által megjelölt pontjai semmisségének megállapítására irányuló kereseti kérelmet elutasította.
Az ítélet indokolása szerint az 1998. május 18-án és a május 26-án kelt fizetési felszólítások okafogyottá váltak, miután az utolsó fizetési felszólítás ezeket az összegeket magában foglalta.
A felperes a munkaszerződés szerint tudomásul vette, hogy vele a munkáltató a szerződés megkötésekor a jutalékszabályzatot ismertette. A felek a szerződés 6. pontja alapján kizárólagos teljesítménybérezésben állapodtak meg, amely a jutalékszabályzathoz kötődött azzal, hogy teljesítménybérként őt a jogszabályban meghatározott minimálbér a teljes munkaidő ledolgozása esetén megilleti. Az 1996. január 1-jétől március 31-éig terjedő határozott időre kötött, majd 1997. február 17-étől határozatlan időre kötött munkaszerződés 6. pontja tartalmazta, hogy a munkaviszony bármelyik fél által kezdeményezett megszüntetésekor a munkavállalóval el kell számolni a megszűnés időpontjáig teljesített eredmény alapján, ez azonban nem érinti a munkáltató jutalék visszakövetelési jogát. A munkavállaló kötelezettséget vállalt, hogy a munkaviszony megszűnését követően esedékessé váló jutalék visszakövetelés összegét a munkáltató fizetési felszólítása alapján az abban megjelölt időtartamon belül egy összegben megfizeti.
Az alperes 1996. évi jutalékszabályzatának II/6. pontja az 1997. évi jutalékszabályzatának pedig a I.7.A. és B. pontja rögzíti a jutalék visszaírással összefüggő eljárást. Eszerint a biztosítási szerződések egy éven belüli megszűnése esetén a teljes jutalék visszaírásra kerül, az ötödik negyedévben kötött biztosítások esetén a jutalék visszaírás mértéke 30%. Az 1997. évi jutalékszabályzat I/7. pontja tartalmazza, hogy a szerződési darabjutalékot a szerződés bármely okból való megszűnése esetén vissza kell írni, illetőleg visszakövetelni.
Az Mt. 143. §-ának (1) bekezdése alapján a munkavállalót megillető munkabér időbérként vagy teljesítménybérként, illetőleg a kettő összekapcsolásával egyaránt megállapítható. A teljesítménykövetelmény és a teljesítménybér tényezőket a munkáltató állapítja meg, ezeket alkalmazásuk előtt írásban az érintett munkavállaló tudomására kell hozni. A felek munkaszerződésének és a jutalékszabályzatnak a rendelkezése együtt úgy értelmezhető, hogy az a teljesítménybér kifizetéséről rendelkezik. Az üzletkötőknek az általuk kötött biztosítási szerződésekhez kötött díjazása az Mt. 143. §-a szerinti teljesítménydíjazásnak megfelel, tehát nem jogszabályellenes. A felperes a munkaszerződés megkötésekor, illetőleg annak módosításakor elismerte, hogy a jutalékszabályzatot megismerte, a munkaviszony fennállása alatt az elszámolás alapját a jutalékszabályzat képezte, ezért a munkaviszony megszűnése után utólag annak semmisségére nem hivatkozhat.
Az alperes a jutalékelőleget az Mt. 162. §-ának (3) bekezdése alapján fizetési felszólítással az általános elévülési időn belül jogszerűen érvényesítette. A munkaügyi bíróság az alapperben beszerzett és kiegészített könyvszakértői vélemény alapján a fizetési felszólítás alapjaként kimutatott összeget elfogadta, és az alperes a szakvéleményére figyelemmel a követelését 362 389 forintra leszállította. Ugyanakkor a munkaügyi bíróság figyelembe vette, hogy a fiók vezetői kötelesek a sikeres állományvédelem érdekében az elmaradt díj esedékességétől számított két hónapon belül az intervenciós listát az üzletkötőnek átadni, amely a felperes munkaviszonyának fennállása alatt meg is történt. A munkaviszony megszűnése után azonban a felperes a megfelelő intézkedést már nem tehette meg és utólag nem állapítható meg, hogy a szerződések mentése az alperesnél kinek a feladata lett volna.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen benyújtott fellebbezésében a felperes annak megváltoztatását és a keresetének teljes egészében helyt adó ítélet meghozatalát kérte, az alperes csatlakozó fellebbezése pedig a kereset elutasítására irányult.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a fellebbezett részét megváltoztatta és az alperes 1998. augusztus 14. napján kelt fizetési felszólítását 362 389 forintot meghaladóan hatályon kívül helyezte és az ezt meghaladó keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján helyesen állapította meg a tényállást és abból a kialakult bírói gyakorlatra utalással is helyesen vonta le azon jogkövetkeztetést, hogy alaptalan a felperesnek a munkaszerződés és a jutalékszabályzat érvénytelenségének megállapítására irányuló keresete. Az indokolást a másodfokú bíróság azzal egészítette ki, hogy a felek a munkaszerződésben teljesítménybérezésben állapodtak meg, amelynek keretében a havi jutalékfizetés előleg jelleggel történt. Erre a jutalékelőlegre az üzletkötő akkor szerez jogot, ha az annak alapjául szolgáló biztosítási szerződést a jutalékszabályzatban meghatározott időn belül nem mondták fel. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a jutalékszabályzat nem ütközik törvénybe. Arra is helyesen utalt, hogy az intervenciós lista elmaradása nem érinti az üzletkötő állományvédelmi felelősségét és a társaság jutalék visszaírási és visszakövetelési jogát. Ha az üzleti igazgatók elmulasztják az intervenciós lista átadását az állomány védelmét ellátóknak, az sem járhat azzal a következménnyel, hogy az az üzletkötő visszatérítési kötelezettségét kizárná. Minderre figyelemmel nincs jogszabályi alapja annak, hogy a jutalékelőleg visszafizetésének kötelezettsége alól akár csak részben is mentesüljön a munkavállaló az állomány védelmének elmaradása miatt.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes annak megváltoztatását és a keresetének teljes egészében helyt adó határozat meghozatalát kérte. Álláspontja szerint a jutalékszabályzatnak a jutalék visszafizetésére vonatkozó rendelkezése ellentétes az Mt. 8. §-ának (2) bekezdésében írtakkal. Kifogásolja, hogy jogerős ítélet szerint a felek teljesítménybérben állapodtak meg, ugyanakkor az ítélet a díjazás vegyes jellegére, vagyis az alapbér és a teljesítmény együttes alkalmazására is utal. Az ítélet nem tért ki a felek közötti költségelszámolásra, így annak a visszakövetelésével az alperes jogalap nélkül gazdagodott. Az Mt. 97. §-ának (2) bekezdése szerint a munkaviszony megszűnésekor a munkavállalóval el kell számolni és az alperes a munkaviszony megszűnésekor a felperes részére olyan igazolást adott, miszerint a munkáltató felé tartozása nem áll fenn. A Munka Törvénykönyve főszabályként a munkavállalónak csak a vétkességi felelősségét ismeri, a biztosítási szerződések meghiúsulása pedig a felperes vétkességén kívül esik.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az Mt. 143. §-ának (1) bekezdése szerint a munkavállalót megillető munkabér időbérben vagy teljesítménybérként, illetve a kettő összekapcsolásával állapítható meg. A személyi alapbért időbérben kell meghatározni. A második bekezdés kimondja, hogy a teljesítménykövetelmény és a teljesítménybér tényezőket a munkáltató állapítja meg. Ezeket alkalmazásuk előtt írásban az érintett munkavállaló tudomására kell hozni.
A perben a felperes a jutalék visszafizetésére felszólító fizetési felszólítás hatályon kívül helyezését és ezzel összefüggésben a határozatlan időtartamra kötött munkaszerződésének 6. pontjában, valamint a perbeli időszakra vonatkozó alperesi jutalékszabályzat 1.7. és 1.7.B. pontjában írtak semmisségének a megállapítását is kérte. A jelzett munkaszerződés szerint a felperes kizárólag teljesítménybérezésben részesült, amelynek nem mond ellent, hogy a szerződés 1. pontja szerint a személyi alapbére a mindenkori minimálbér. A felperes a szerződés aláírásával egyidejűleg a jutalékszabályzat átvételét, illetőleg az abban foglaltak tudomásul vételét aláírásával elismerte, ezért ennek hiányára utólag eredménnyel nem hivatkozhat.
A teljesítménybérezés feltételeit a munkáltató a jutalékszabályzatban szabályozhatta. Az üzletkötőknek kifizetett jutalék csupán előlegnek minősült, mellyel a megkötött biztosítási szerződések függvényében a felperes elszámolt. Az elszámolási kötelezettséget a jutalékszabályzat a munkaviszony fennállása utáni időre is fenntartotta. Ahogyan erre az ítélet indokolásában a munkaügyi bíróság is hivatkozott, a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében kimondta, hogy a jutalékelőleg visszakövetelése esetén az Mt.-nek a jogalap nélkül kifizetett munkabér visszakövetelésére vonatkozó rendelkezései nem alkalmazhatók. Az előlegtartozást az alperes az általános elévülési időn belül követelheti vissza. Az előleg visszakövetelése független az Mt.-nek a munkavállaló kártérítési felelősségére vonatkozó szabályaitól, így a felperes a felülvizsgálati kérelmében megalapozatlanul hivatkozik arra, hogy a felperest a biztosítási szerződések megszűnésében, vagy a díj elmaradásban vétkesség, vagy felróhatóság nem terheli. A biztosítási szerződések sajátosságára figyelemmel az előlegként kapott jutalék vonatkozásában az elszámolási kötelezettség fenntartása a munkaviszony megszűnése utáni időre nem tekinthető törvénysértőnek, ezért a jutalékszabályzatnak a felperes által megjelölt pontjai tekintetében az eljárt bíróságok helytállóan utasították el a felperesnek a semmisség megállapítására vonatkozó kereseti kérelmét. Mivel az intervenciós lista átadása, illetőleg a szerződéses állomány karbantartása az üzletkötő elszámolási kötelezettségére kihatással nincs, a másodfokú bíróság e tekintetben is jogszerűen jutott arra az álláspontra, hogy a felperes tartozása erre figyelemmel nem csökkenthető.
Az a tény, hogy a munkaviszony megszűnésekor az alperes a felperessel szemben tartozást nem tüntetett fel, nem zárta el attól, hogy a munkaviszony megszűnése után keletkezett követelését az elévülési időn belül ne érvényesíthette volna. Egyébként is csak azt a tartozást tüntethette volna fel az alperes, amely az igazolás kiállításakor már végrehajthatóvá vált.
A kifejtettekre figyelemmel a másodfokú bíróság az ítéletét jogszabálysértés nélkül hozta meg, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.680/2000.)
452. Ha a béremelésről kötött munkáltatói és szakszervezeti megállapodás meghatározott munkakörben 15%-os béremelést írt elő, ennek a munkáltató eleget tett azzal, hogy a munkavállaló részére 15%-os vezetői pótlékot állapított meg (Mt. 143. §).
A periratokból megállapíthatóan az alperes a reprezentatív szakszervezetekkel 1998. február 16-án megállapodást kötött az 1998. évi jövedelemnövelő intézkedésekről. A megállapodás értelmében az alperesnél 1998. január 1-jétől az általános béremelés mértéke 15%. A megállapodás a béremelés végrehajtása tárgyában - többek között - úgy rendelkezik, hogy a béremelést differenciáltan, az 1998. évi gazdasági célkitűzések és a munkaterv alapján, továbbá az egyéni teljesítmények figyelembevételével kell végrehajtani. A keretek szétosztásának elveit igazgatósági szinten kell kialakítani, az illetékes reprezentatív érdekképviseletek bevonásával.
A felperest is foglalkoztató L. U. Osztály vonatkozásában az utasszolgálati igazgató, az osztályvezető és a Légi Utaskísérő Független Szakszervezet (LKFSz) elnöke 1998. március 16-án az 1998. évi béremelési keret elosztásáról olyan megállapodást kötött, amely szerint - többek között - a vezető légi utaskísérők egységesen 15% vezető légi utaskísérő pótlékot kapnak a megbízásuk idejére.
A felperest az alperes a légi utaskísérő osztályon vezető utaskísérő beosztásban foglalkoztatja.
A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott és a per során módosított keresetében sérelmezte, hogy az alperes a 231/0/1998. számú intézkedésében 1998. január 1-jétől a személyi alapbérét 69 600 forintról 70 600 forintra, vagyis 1000 forinttal emelte és 15% vezetői pótlékot állapított meg részére. Álláspontja szerint esetében az alperesnél elhatározott 15%-os bérfejlesztést a hatályos kollektív szerződés és a légi utaskísérő szakterületi függelékben foglaltakkal ellentétes módon hajtotta végre. Kérte, hogy a bíróság az 1998. évi béremelési keret elosztásával kapcsolatban az M. Rt. és az LKFSZ között 1998. március 16-án létrejött megállapodást helyezze hatályon kívül, a személyi alapbérét a pótlék mértékével megemelve állapítsa meg és kötelezze az alperest 1998. január 1-jétől havi 9940 forint bérfejlesztés-különbözet és a költségei megfizetésére.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetnek részben helyt adott. Megállapította, hogy az alperes nem a hatályos kollektív szerződés rendelkezése szerint hajtotta végre az 1998. évi bérfejlesztést és a felperes személyi alapbére 1998. január 1-jétől 80 040 forint. Ezen túlmenően az alperest 132 160 forint elmaradt bérfejlesztés és perköltség megfizetésére kötelezte, egyebekben a keresetet elutasította.
Az ítélet indokolásában a bíróság az Mt. 199. §-ának (4) bekezdésére hivatkozott, amely szerint a munkáltató mérlegelési jogkörében hozott döntésével szemben munkaügyi jogvita abban az esetben kezdeményezhető, ha a munkáltató a döntésének kialakítására irányadó jogszabályokat megsértette. A bérfejlesztés egyénre vetített mértéke a munkáltató mérlegelési jogkörébe tartozó kérdés, azonban a bíróság álláspontja szerint az alperes a perbeli esetben a bérfejlesztés végrehajtásának módjával megsértette a döntés kialakítására irányadó szabályokat. Így a légi utaskísérő osztály vezetője a kollektív szerződés általános rendelkezéseivel szemben a döntése kialakításánál nem kérte ki a vezérigazgató hozzájárulását és egy külön pótlékot rendszeresített, melynek következtében a felperes az ígért bérfejlesztést nem kapta meg. Minderre figyelemmel a bíróság a felperes személyi alapbérét az általános bérfejlesztés mértékével megemelte.
A felperes második kereseti kérelmével kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alperes és a szakszervezet között létrejött megállapodás hatályon kívül helyezése egyéni jogvita keretein belül nem kérhető.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperesnek a 15%-os vezetői pótlék alapbér emeléskénti figyelembevételével visszamenő hatályú munkabér megfizetésére irányuló keresetét elutasította, míg az éves alapbér emelés tárgyában hozott ítéleti rendelkezést hatályon kívül helyezte és e körben az elsőfokú bíróságot újabb tárgyalásra és újabb határozat hozatalára utasította.
Az indokolás szerint az elsőfokú bíróság ítéletével a tényállást lényegében helyesen állapította meg, abból azonban téves jogi következtetést vont le a vezetői pótlék tekintetében.
Álláspontja szerint az alperes és a hat reprezentatív szakszervezet között létrejött megállapodás 2. pontjában foglaltakra figyelemmel a végrehajtásra vonatkozó megállapodás megkötésére az 1998. március 16-án kelt megállapodás aláírói felhatalmazással rendelkeztek, köztük érvényes és hatályos megállapodás jött létre, amelyet az aláírók és egyben megtámadásra jogosult személyek magukra nézve kötelezőnek ismertek el. Erre figyelemmel a felperes csak a szerződés végrehajtásának rá vonatkozó rendelkezéseit támadhatja. Az általános megállapodás 15%-os béremelést rögzít, amely semmiképpen nem azonos az alapbéremeléssel. A felperes béremeléséről rendelkező irat 15%-os vezetői pótlék folyósítását rendeli el, amely nyilvánvalóan nem azonos a légi utaskísérők szakterületi függelékének 4.1.3.-jában meghatározott 50%-os vezetői pótlékkal, mivel a felperes nem ilyen vezetőnek tekinthető. Mindebből az következik, hogy a felperes a 15%-os béremelést megkapta, amely vezetői pótlék elnevezés alatt szerepel a bérmegállapításról szóló okiratban. Ugyanakkor az 1998. március 16-ai megállapodás a szakterületi függelék IV. fejezetének 4.1.2. pontját nem érintette, ezért a bíróság a kötelező béremelés végrehajtását illető döntés tekintetében az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A jogerős részítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének hatályban tartását kérte. A kérelmében megismételte a perben elfoglalt jogi álláspontját, miszerint az alperes "vezetői pótlék" címén biztosította a számára a 15%-os bérfejlesztést, holott ilyen pótlékot a szakterületi függelék nem ismer. Ez a vezetői pótlék olyan bérfejlesztés, amely bármikor visszavonható, ezen túlmenően a személyi alapbérbe nem számít be, és így hosszútávon veszteséggel járhat, valamint ez a béremelés sérti a szakterületi függelék szabályozása által kialakított bérarányok elvét.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az eljárt bíróságoknak abban a jogkérdésben kellett dönteniük, hogy a felperes alanyi jogosultságot szerzett-e a személyi alapbérének 15%-os emelésére az 1998. évi általános bérfejlesztés során.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért a másodfokú bíróság álláspontjával, miszerint ennek eldöntésénél az alperes és a reprezentatív szakszervezetek közötti 1998. február 16-án kelt megállapodás tartalma az irányadó. A megállapodás a béremelés általános mértékét határozta meg, és annak végrehajtásáról külön rendelkezett. Az erre vonatkozó rendelkezések 2. pontja szerint a béremelést differenciáltan, az 1998. évi gazdasági célkitűzések és a munkaterv alapján, továbbá az egyéni teljesítmények figyelembevételével kell megállapítani. A keretek szétosztásának elveit igazgatósági szinten kell kialakítani, az illetékes reprezentatív érdekképviseletek bevonásával. Igazgatósági szinten az 1998. március 16-án kelt megállapodást az alperes az illetékes reprezentatív szakszervezettel e felhatalmazás alapján kötötte meg, amely erre figyelemmel a megállapodást megkötő felek közötti viszonylatban érvényes. A munkáltató és a szakszervezet közötti megállapodás a munkáltató és a munkavállaló közötti munkaügyi jogvitában akkor támadható, ha az jogellenes. A felperes a munkáltató intézkedése folytán a megállapodásban foglaltaknak megfelelően nem vitásan az általános 15%-os bérfejlesztésben részesült. Helytállóan jutott a másodfokú bíróság arra a jogi álláspontra, hogy a személyi alapbérnek a bíróság által történő felemelése alanyi jogosultságra hivatkozással csak a hatályos kollektív szerződés, illetőleg annak a légi utaskísérő szakterületi függeléke alapján garantált mértékig kérhető.
A kifejtettekre figyelemmel a jogerős részítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének hatályban tartását a felperes a felülvizsgálati kérelmében kellő alap nélkül kérte, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős részítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.450/2000.)
453. Feltétel nélküli munkáltatói kötelezettség hiányában prémium annak jár, aki számára prémiumfeladatot határoztak meg és a feladatot teljesítette (Mt. 143. §).
A periratok szerint a felperes 1968. július 16-ától állt az alperes, illetve a jogelődje alkalmazásában, legutóbb főmérnöki munkakörben. A felperes határozatlan idejű munkaviszonyát az alperes 1999. július 24-én rendes felmondással megszüntette. A munkáltató intézkedése ellen előterjesztett keresetében a felperes a felmondás jogellenességének megállapítását kérte a munkaviszonyának helyreállítása nélkül, valamint az 1998. és 1999. évre járó prémiumának a kifizetésére. Az alperes a kereset elutasítását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül fizessen meg a felperesnek prémium címén meghatározott összeget. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Tényként állapította meg, hogy az 1994. július 27-ei munkaszerződés-módosítás szerint a felperes prémiumra volt jogosult, amely az alapbére 100%-a volt.
Az elsőfokú ítéletnek a prémiumfizetésre kötelező rendelkezése ellen az alperes fellebbezéssel élt. Ebben arra hivatkozott, hogy a korábbi évek gyakorlata szerint veszteség esetén prémium nem járt. Ezt az 1996-1997. évi prémium-elszámolások, a felperes részvételével tartott igazgatósági üléseken felvett jegyzőkönyvek egyértelműen igazolták, ugyanakkor az 1998-as évet a becsatolt mérlegből megállapíthatóan veszteséggel zárta az alperes.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, a felperes keresetét teljes egészében elutasította és mentesítette az alperest az elsőfokú eljárási illeték megfizetése alól. A felek nem tudták a bíróság rendelkezésére bocsátani a felperes eredeti munkaszerződését, amelyből megállapítható lett volna, hogy a felperes részére a munkaszerződés előírja-e és ha igen, milyen feltételekkel a prémiumra való jogosultságot, ezért a bíróság a felek, elsősorban a felperes nyilatkozatára alapította ítéletét. A felperes úgy nyilatkozott, hogy 1994. évig a prémium mértékének és feltételeinek szabályozása a kollektív szerződésben történt, ezt követően pedig - miután ezt a szabályozást elhagyták a kollektív szerződésből - a munkaszerződésben rögzítették a prémiumra való jogosultságot. A felperes szerint 1998-ban nem volt prémium kiírás, azt azonban vitatta, hogy a mérlegeredmény ellenére a társaság veszteséges lett.
A másodfokú bíróság kifejtette, hogy az egységes bírói gyakorlat szerint munkaszerződésben rögzített prémiumra - amennyiben ennek külön feltételeit a munkaszerződés nem rögzíti - akkor is jogosult a munkavállaló, ha a gazdasági évet a munkáltató veszteséggel zárja, vagy ha a munkáltató hibájából nem történt meg a prémiumfeladatok kitűzése.
Az elsőfokú bíróság a felperes 1994. évi munkaszerződés-módosítását úgy értékelte, mint amelyben a munkáltató 100%-os mértékű prémiumot biztosít a felperes részére minden egyéb feltétel nélkül. Ezzel szemben a másodfokú bíróság álláspontja az volt, hogy a munkaszerződés-módosítás kizárólag a prémium mértékére vonatkozott, a kollektív szerződés egyes rendelkezéseinek megváltozása miatt. Erre a felperes szerint azért volt szükség, mert a munkáltató szervezetében a különböző szintű vezetők különböző mértékű prémiumban részesültek. A felperes nem tudta bizonyítani, hogy a munkáltatóját olyan megállapodás kötelezte volna prémiumfizetésre, amely a juttatást feltételek nélkül biztosítja a számára, ilyen feltétel hiányában prémium csak annak jár, aki számára prémiumfeladatot tűztek ki, és a feladatot megfelelően teljesítette. Azt a felperes sem állította, hogy az eredeti munkaszerződésében ilyen kitétel szerepelt volna, ezért a másodfokú bíróság szerint az 1997. július 27-ei munkaszerződés-módosítás nem az alanyi jogon való prémiumjuttatásról rendelkezett, hanem garanciális okokból a prémium mértékét rögzítette a munkavállaló számára. Ilyen értelmezés következtében a felperes részére 1998-ra és 1999-re sem jár prémiumfeladatok kitűzése hiányában juttatás.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes annak hatályon kívül helyezését és a kereseti követelésének helyt adó új határozat hozatalát kérte. Arra hivatkozott, hogy a munkaviszonya létesítése óta minden évben kapott prémiumot, az új megállapodásra azért volt szükség, mert a kollektív szerződés prémiumra vonatkozó rendelkezéseinek törlése folytán a prémium mértékében a munkaszerződésben meg kellett állapodni. Az előző években a munkáltató írásban meghatározta a prémiumfeladatokat, 1998. volt az első olyan év, amikor prémiumfeladatokat nem határoztak meg, e nélkül történt egyesek számára prémium-kifizetés. A felülvizsgálati kérelem szerint nem lehet a konkrét prémiumfeladatok kiírása hiányát a munkavállaló terhére értékelni, mert a munkáltató feladata, kötelezettsége és érdeke, hogy a prémiumfeladatokat írásban megjelölje. Álláspontja szerint önmagában a prémium konkrét mértékének meghatározása megalapozza a prémiumra való igényét.
Az alperes a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos a következők szerint.
A Pp. 270. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a jogerős ítélet felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni, ilyen jogszabálysértést a felperes felülvizsgálati kérelme nem jelölt meg. A másodfokú bíróság a rendelkezésre álló periratok alapján állapította meg a tényállást, és a bizonyítékok okszerű mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy nem volt olyan megállapodás, amely az alperest feltételek hiányában is prémium fizetésére kötelezte volna. Feltétel nélküli munkáltatói kötelezettség hiányában prémium annak jár, aki számára prémiumfeladatot határoztak meg és a feladatokat teljesíti. A 4. sorszám alatti jegyzőkönyv szerint maga a felperes adta elő, hogy a prémiumfizetés olyan módon történt, hogy a munkáltató minden évben írt ki prémiumfeladatokat, és azok teljesítése esetén kapták meg az alapbér 100%-át prémiumként. 1994-1995-ben nem volt feltétele a prémiumfizetésnek az eredményes gazdálkodás, a későbbi időszakban pedig az is feltétele volt a kifizetésnek, hogy ne legyen veszteséges a cég.
Nem alapos a felülvizsgálati kérelemnek az a hivatkozása, hogy a prémiumfeladatok hiányát azért nem lehet a munkavállaló terhére értékelni, mert a munkáltató kötelessége a prémiumfeladatok meghatározása. Helyesen hivatkozott a másodfokú bíróság arra, hogy a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Mivel a felperes nem tudta bizonyítani, hogy prémiumfizetésre feltétel nélküli kötelezettséget vállalt az alperes, a rendelkezésre álló iratok és perbeli előadások alapján nem tekinthető okszerűtlennek a másodfokú bíróság azon következtetése, hogy az 1994. július 27-ei munkaszerződés-módosítás nem az alanyi jogon való prémiumjuttatásról, hanem a prémium mértékéről rendelkezett.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta és a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte a felperest az alperes javára felülvizsgálati eljárási költség megfizetésére. (Mfv. II. 10.046/2001.)
454. Nemzetközi gépjármű-fuvarozásnál kollektív szerződésben meghatározott olyan számítási mód, amely a gépjárművezető javára csak a vezetéssel töltött időt tekinti munkaidőnek, illetve 1996. 07. 01-jétől a kaputól kapuig megtett km-ek számát 45 km-rel osztva történő számítás eredményét minősíti (alaptevékenységi) munkaidőnek, olyan számítási mód, amellyel szemben ellenbizonyításnak lehet helye (Mt. 143. §).
A felperes 1984. augusztus 1-jétől 1996. december 21-éig állt nemzetközi gépkocsivezető munkakörben az alperes alkalmazásában. A felperes 1997. szeptember 23-án három évre visszamenőleg túlmunkáért járó díjazás megfizetését kérte az alperestől arra hivatkozva, hogy több időt töltött munkavégzéssel, mint amennyi időre a munkáltatótól díjazásban részesült.
Az eredménytelen egyeztetést követően benyújtott keresetében a felperes 590 651 forint túlmunkáért járó díjazás és 323 709 forint készenléti díj, kamatai valamint perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadása szerint a menetlevelek adatai alapján megállapítható, hogy az 1994. október 1-je és 1996. december 21-e közötti időszakban 2978 órára nem kapott díjazást, amelyért 590 651 forint túlmunkadíj illeti meg. Jogellenesnek tartotta az alperes kollektív szerződésének a munkaidő, illetve a túlóra számítására vonatkozó rendelkezéseit, mert álláspontja szerint azok a munkavállalóra hátrányosak, a Munka Törvénykönyve szabályaiba ütköznek.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és az alperes javára elsőfokú perköltség megfizetésére kötelezte. Az alperes kollektív szerződésének rendelkezéseit nem találta jogszabályba ütközőnek. Az alperes hatályos kollektív szerződése V.2. pontja 1996. június 30-áig a nemzetközi gépjárművezetők munkaidő beosztását a következők szerint határozta meg: a munkaidőkeret a törvényes munkaidő alapulvételével évi 2096 óra a forgalmi dolgozóknál a napi munkaidő mértéke az elvégzendő munkafeladatokhoz igazodik. A nemzetközi gépjárművezetőknél munkaidőnek minősül a vezetéssel eltöltött idő. A teljes munkaidőt meghaladó rendkívüli munkavégzésből havi hat órának megfelelő túlóraátalány formájában kerül meghatározásra.
Ez a kollektív szerződéses rendezés 1996. július 1-jétől a következők szerint módosult: a nemzetközi gépjárművezetők munkaidejére vonatkozó V.2. pontja hatályát vesztette, a nemzetközi gépjárművezetők törvényes munkaidejét négy hónapos keretben határozta meg. A négyhavi keret 692 óra. Rögzítette, hogy a forgalmi utazó állomány teljes munkaideje az úgynevezett alaptevékenységi időből (a járat teljesítésével összefüggő, a járat egészére vonatkozó munkával töltött időszak) és ún. egyéb fizetett időből (nem a járat teljesítésével összefüggő, oktatás, műhelyre, irodai munkára vezénylés stb. eltöltött idő) tevődik össze. Az alaptevékenységi időt a kollektív szerződés a következők szerint határozta meg: a járat során teljesített, a kaputól kapuig megtett összes kilométer elosztva 45 km-rel. Az így meghatározott idő magában foglalja a járat teljesítéséhez szükséges vámkezelési, vezetési, határátkelés, rakodási stb. időket. Két fős járat estén a fentiek szerint meghatározott óra kétharmad része számolható el gépkocsivezetőnként. A kollektív szerződés 3. és 4. pontja rögzítette, hogy túlmunkának minősül a teljes munkaidőnek a törvényes munkaidőt meghaladó része, az Mt. rendelkezése alapján négyhavi teljes munkaidőnek a négyhavi törvényes munkaidőt (négy × 173 óra) meghaladó része. Meghatározására négyhavonta kerül sor, s az így kimutatott tényleges túlmunka kerül kifizetésre ugyancsak négyhavonta.
Minthogy a nemzetközi gépjárművezetők által vezetett nyilvántartásokból nem lehet megállapítani, hogy mennyi időt töltenek gépjármű vezetésével, illetve a le- és felrakó helyeken való várakozással, vám- és egyéb ügyintézéssel, pihenéssel, stb., ezért a munkakör speciális jellegére tekintettel a munkáltatónak nem áll módjában ellenőrizni, hogy a gépkocsivezetők a járatok teljesítése során eltelt időt mikor, milyen tevékenységgel töltik. Az Mt. 147. §-a a túlmunka teljesítése esetére átalány formájában is lehetővé teszi díjazás megállapítását, kifizetését, és az átalány a tényleges teljesítésre hivatkozással általában nem kifogásolható. Az alperes kollektív szerződéses rendelkezései a kalkulált munkaidő-számítás okán 1996. július 1-jétől sem adnak alapot további túlmunkadíj követelésére és kifizetésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokai folytán helybenhagyta. Az indokokat kiegészítve hangsúlyozta, hogy 1996. június 30-áig az alperesi kollektív szerződés az Mt. 147. §-a értelmében túlóraátalányt állapított meg azzal, hogy munkaidőnek minősítette a vezetéssel töltött időt és havi hat óra túlmunka fizetését írta elő. Az 1996. július 1-jétől hatályos módosítás pedig ennek megszüntetése mellett lényegében a munkaidőt határozta meg átalány formájában akkor, amikor az alaptevékenységet rendelte a már idézett módon kiszámíttatni és az alaptevékenységen felüli, tényleges túlórát tette kifizethetővé. Ezt a módosítást a munkáltató az érdekképviseleti szervekkel együttesen hajtotta végre, ellene az érdekképviseleti szervek munkaügyi jogvitát nem kezdeményeztek, így a felperes saját, egyedi ügyében azt sikerrel nem is támadhatja. Nincs tehát szó arról, hogy a kollektív szerződés nem veszi figyelembe a tényleges fuvarvégzésnek nem minősülő, de ahhoz szorosan kapcsolódó egyéb, a munkáltató érdekében kifejtett tevékenységet, azonban éppen annak objektíve mérhetetlen volta miatt azt kalkulált mértékben átalányként rögzíti. Ez nem kifogásolható, ugyanakkor a felperes ezen szabályok szerinti illetményét általa sem vitatottan hiánytalanul megkapta.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes annak "megváltoztatását" és a kereseti kérelmének helyt adást kért, valamint az alperes perköltségben marasztalását. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok ítéletei az Mt. 4. §-át, 13. §-ának (2), (3) és (4) bekezdését, valamint 103. §-ának (2) bekezdését sértik, amikor a kollektív szerződésben rögzített, a tényleges adatoktól függetlenül megállapított időtartam figyelembevételével határozzák meg a teljesített munkaidő tartamát, és a túlmunkát nem a ténylegesen munkavégzéssel eltöltött időtartam alapján díjazzák. Az alperes 1996. június 30-ig hatályban volt kollektív szerződése ellentétes az Mt. 13. §-ában meghatározott szabályokkal, mert a munkavállalóra kedvezőtlenebb feltételt állapít meg, amikor a nemzetközi gépjárművezetőknél a vezetéssel eltöltött időt minősíti munkaidőnek, hiszen a vezetésen kívül egyéb feladatokat is el kellett látnia a gépkocsivezetőnek. Az Mt. 103. § (2) bekezdése szerint, ha a munkakörhöz kapcsolódó munkák csak a munkaidőn túl végezhetők el, ezért a túlmunkára vonatkozó szabályok szerint a munkavállalót ellenérték illeti meg. A felperes a havi hat órának megfelelő túlóraátalányon felül jelentős mértékű túlmunkát végzett. Az 1996. június 30-ától hatályos kollektív szerződés is hátrányos a munkavállalóra, mert a gépkocsi menetokmányával, az ott bejegyzett időadatokkal igazolható, hogy a kollektív szerződésben meghatározott keretnél magasabb óraszámban történt a munkavégzés.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását és a felperes perköltségben való marasztalását kérte. Álláspontja szerint a kollektív szerződés vonatkozó rendelkezései a nemzetközi gépjárművezetők tekintetében nem hátrányosabbak a munkavállalók szempontjából az Mt. rendelkezéseinél. A nemzetközi gépjárművezetők túlóráját az alperes havi hat óra túlóraátalánnyal váltotta meg, tekintet nélkül arra, hogy ténylegesen történt-e túlmunkavégzés vagy sem. Az ezt követően hatályos kollektív szerződés pedig a nemzetközi gépjárművezetők munkaidejét úgy számolta ki, hogy minden megtett járati negyvenöt kilométert egy munkaórának tekintett, és az ezen kívül elismert egyéb, nem járati időket is figyelembe vette. Amennyiben ezen számítási mód szerint a gépjárművezető több munkaórát teljesített mint naponta átlag nyolc óra, a végzett túlmunka ellenértékét a gépjárművezetőnek az alperes megfizette. A felperes egyébként nem vitatta, hogy a munkáltatónál hatályos kollektív szerződéses rendelkezések szerint a munkabért, túlmunkadíjat megkapta. Hivatkozott arra, hogy a felperes a saját egyedi ügyében az érvényes kollektív szerződés rendelkezéseit nem támadhatja meg. A munkaidő kiszámításának módjára vonatkozóan nincs jogszabályi előírás, így ebben az esetben a munkaidő kiszámításának módjára vonatkozó kollektív szerződéses rendezés nem ütközhet jogszabályba. Végül rámutatott arra, hogy a felperes számításait nem tudta igazolni, alaptalan az az általa készített kimutatás, amely minden egyes járati napra tizennégy, illetve két fős járat esetére tizenhat óra munkaidővel számol.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos a következők szerint.
A Legfelsőbb Bíróság nem ért egyet a másodfokú bíróság azon álláspontjával, hogy a felperes a jogvitában a kollektív szerződés rendelkezését nem támadhatta.
A kollektív szerződés az Mt. harmadik részében meghatározott szabályoktól - ha a törvény másképp nem rendelkezik - eltérhet, ennek feltétele, hogy a munkavállalóra kedvezőbb feltételt állapítson meg. A kollektív szerződés ezzel ellentétes rendelkezése semmis [Mt. 13. § (3) és (4) bekezdés]. A semmisségre bárki hivatkozhat, ebből következően a felperes vitathatta, hogy ügyében a kollektív szerződés adott rendelkezése nem alkalmazható és az igényét az Mt. rendelkezései szerint kell elbírálni.
A kollektív szerződésnek a munkaidő számítására vonatkozó 1996. június hó 30. napjáig hatályban volt rendelkezése nyilvánvalóan semmis, mert csak a vezetéssel töltött időt ismerte el munkaidőnek, noha a munkaidő részét képezi a felperest terhelő többi feladat (rakodás, vámolás stb.) ellátására szolgáló idő is.
Az ezt követően hatályos rendelkezések átalány-számítást írtak elő a munkaidő tartamának megállapítására a munkavégzési körülmények sajátosságaira tekintettel. Feltehetően tapasztalati adatok alapján döntöttek úgy a kollektív szerződést kötő felek, hogy óránként 45 km megtételét feltételezve a ténylegesen munkával töltött idővel többé-kevésbé megegyező tartam számítható ki. Ez a számítási mód lehet a munkavállalóra kedvezőbb, de az adott esetben kedvezőtlenebb is. Ez utóbbit a munkavállalónak kell bizonyítania, és az átlagolással kapcsolatban kialakult gyakorlatnak megfelelően a jelentős eltérés értékelhető csak, mert a kisebb eltérések az átlagolással kiegyenlítik egymást.
Az előbbiekből következően a felperesnek azt kellett volna bizonyítania, hogy a munkavégzése ténylegesen, 1996. július 1. napját követően pedig jelentősen több volt, mint amennyit az alperes a kollektív szerződés vonatkozó rendelkezései alapján kiszámított és díjazott.
A felperes ezt a napidíj alapját képező elszámolással és a menetlevéllel kívánta bizonyítani, következetesen ragaszkodva ehhez a számítási módhoz. Ezekből az adatokból azonban nem lehet a tényleges munkavégzés és a készenlét tartamát megállapítani, mert ezek a kimutatások más célt szolgálnak: a napidíjnál a távol töltött időt mérik, a menetlevélen pedig az egyes indulások-érkezések időpontját kell feltüntetni a hely megjelölésével. Ezek az adatok a munkaidőbe számítandó tartamok pontos mérésére nem alkalmasak. A külföldön eltöltött pihenő időre - még ha az a körülmények folytán kedvezőtlenebb lehet, mint annak a munkavállaló állandó lakhelyén történő eltöltése - készenléti díj nem jár, ha csak ez alatt rendelkezésre álló kötelezettség a munkavállalót ténylegesen nem terhelte. Ez utóbbit azonban bizonyítani kell.
A felperes a perben - eltérő álláspontja miatt - nem bizonyította a tényleges munkavégzést, az általa követett számítási mód alapján az igényének jogossága nem állapítható meg. (Mfv. II. 10.055/2001.)
455. Ha a felek munkaviszonya közös megegyezés alapján 1998. május 20-án megszűnt, ezt követően a munkavállaló munkát nem végzett, az 1998. május 20-át követő időre a munkavállalónak munkabér nem járt (Mt. 143. §).
A felperes keresetében a felek között 1998. május 25-én létrejött megállapodásban a versenytilalomra vonatkozó kikötés semmisségének megállapítását, valamint vagylagosan ... forint és kamatai, illetve ... forint munkabér és prémium, valamint ennek kamatai megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a vezérigazgató munkakörű felperes és a munkáltatói jogkör gyakorlója 1998. május 15-én megállapodott arról, hogy a felperes munkaviszonya 1998. május 20-án közös megegyezéssel megszűnik, és a felperes a megállapodás aláírásától munkát nem végez, csupán a munkakörét köteles 1998. május 31-ig átadni az utódjának. A felperes kötelezettséget vállalt arra, hogy két évig az alpereshez hasonló tevékenységet folytató cégnél munkaviszonyt, tisztségviselői jogviszonyt nem létesít, megbízási, tanácsadási szerződést nem köt. A megállapodásban a felek rögzítették, hogy a munkaviszonnyal kapcsolatban egymással elszámoltak, követelésük egymással szemben nincs. A megállapodás aláírásával egyidejűleg az alperes ... német márkát fizetett a felperesnek és névleges összegért a felperes megvásárolta az alperes tulajdonát képező VW Golf típusú személygépkocsit. Az alperes 1998. május 20-án tartott közgyűlésén felvett jegyzőkönyv megállapította, hogy a felperes munkaviszonya 1998. augusztus 20-án megszűnt, munkakörét 1998. május 20-ától május 31-éig köteles átadni; a közgyűlés a munkavégzés alól felmenti, tisztsége megszűnt. A felperes 1998. május 20-a után ténylegesen munkát nem végzett, a munkakör teljes körű átadására május 31-éig nem került sor. Az alperes a felperes munkaviszonyát formálisan 1998. augusztus 20-áig fenntartotta, az 1998. szeptember 3-án kiállított igazolásban az szerepel, hogy felperes munkaviszonya 1998. augusztus 20-án szűnt meg közös megegyezéssel, felperes fizetés nélküli szabadságban részesült. A felperes az új vezérigazgatóval 1998. december 7-én 1,4 millió forint kifizetéséről és a VW Golf személygépkocsi tulajdonáról egyezséget írt alá azzal a kikötéssel, hogy a tulajdonos hozzájárulása esetén az egyezség alapján a korábbi megállapodások hatályukat vesztik a felek között. A tulajdonos az egyezségtervezethez azonban nem járult hozzá.
A munkaügyi bíróság az elsődleges, ... forint iránti kereseti kérelmet - minthogy az annak alapjául megjelölt megállapodás a kikötött feltétel teljesülése hiányában érvényesen nem jött létre - nem találta alaposnak.
A másodlagos kereseti kérelem - a ... forint és járulékai iránti követelés - tekintetében megállapította, hogy a felek között 1998. május 15-én kötött megállapodást a felek nem támadták meg, így az érvényes. Az abban foglalt elszámolásra és arra tekintettel, hogy a felperes 1998. május 20-a után a formálisan 1998. augusztus 20-áig fennálló munkaviszonyában munkavégzésre nem volt köteles, a másodlagos kereseti kérelmet is alaptalannak találta, és elutasította.
Az Mt. 3. §-a (4) bekezdése szerinti kötelezettségvállalásért a felperes ellenértéket kapott. Ezért a bíróság a jogszabályi előírásoknak megfelelő kikötés érvényességét megállapította, a semmiség megállapítása iránti kereseti kérelmet is elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság a ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a helyesen megállapított tényállásból levont jogi következtetéssel egyetértett.
Hangsúlyozta, hogy az 1998. május 15-én létrejött megállapodás valamennyi, a felek közötti munkaviszonyból eredő követelés kiegyenlítésére vonatkozott, és a felperes ellenérték fejében vállalta a versenytilalmi klauzula betartását. A perben megállapított tényekre hivatkozva kifejtette, hogy a közgyűlés nem érintette a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetéséről 1998. május 15-én aláírt megállapodásban foglaltakat.
A felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben a jogerős ítélet megváltoztatását, és a másodlagos kereseti kérelmének helyt adó - alperest ... forint és kamatai megfizetésére kötelező - és a "tiltó klauzula" semmisségét megállapító határozat hozatalát kérte. A jogerős ítélet jogi indokolásának hiányosságát sérelmezte, mivel csak két jogszabályhelyre hivatkozott. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság is megállapította, hogy a munkaviszonya 1998. augusztus 20-án szűnt meg, ezért az Mt. 141. §-ába és 142. §-ába ütközően utasították el a munkabér iránti igényét. E tekintetben az alperest terhelő bizonyításra hivatkozott.
Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy a felperes munkaszerződésének 3.4. pontja 2 évre szóló versenytilalmi megállapodást tartalmaz, ellenérték kikötése mellett.
A felek által 1998. május 15-én a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetéséről aláírt megállapodás 3. pontja a munkaszerződés előbbi pontjában foglaltaknak megfelelő, 2 évre szóló kötelezettségvállalást tartalmaz felperes részéről; a 7. pontja pedig a felek közötti elszámolás tényét rögzíti. A felperes a perben maga is úgy nyilatkozott, hogy a munkaszerződésben kikötött ellenérték fejében kapta meg a gépkocsit.
Az előbbiek figyelembevételével - és a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállásra tekintettel - a versenytilalmi megállapodás (kikötés) semmisségére az ellenérték hiánya miatt a felperes nyilvánvalóan alaptalanul hivatkozott.
A munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetéséről létrejött megállapodás alapján - amelyet a felek nem támadtak meg - a felperes munkaviszonya 1998. május 20-án az Mt. 87. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint megszűnt. Ezt felperes perbeli nyilatkozatai is alátámasztják, mivel maga is azt állította, hogy a megállapodás megkötését - 1998. május 15-ét követően - munkát nem végzett; tehát a megállapodás teljesedésbe ment. Ennélfogva a már megszűnt munkaviszony ismételt megszüntetésére 1998. augusztus 20-án - fennálló munkaviszony hiányában - nem kerülhetett sor. Ezért felperes csupán a közgyűlési jegyzőkönyv önmagának is ellentmondó ilyen megállapítására, illetve a munkaviszonyról kiadott igazolásra nem alapíthatta az 1998. augusztus 20-áig járó munkabér megfizetése iránt előterjesztett igényét.
A felek megállapodása kifejezetten és egyértelműen tartalmazta, hogy közöttük az elszámolás megtörtént, egymással szemben további követelésük semmilyen jogcímen nincs (7. pont). Ehhez képest a felperes keresetbe vett további bérigénye tekintetében az alperesre háruló bizonyítási teherre a felülvizsgálati kérelem tévesen, a Pp. 164. § (1) bekezdésével ellentétesen hivatkozott.
A jogerős ítélet tehát a felülvizsgálati kérelemmel érintett - a ... forint munkabér és kamatai megfizetése és a versenytilalmi megállapodás semmisségének megállapítása iránti - kereseti kérelmek elutasítását jogszabálysértés nélkül hagyta helyben.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemmel támadott részében a Pp. 275. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta; egyebekben a jogerős ítéletet nem érintette. (Mfv. I. 10.061/2001.)
456. A munkavállalót a jutalék a munkaszerződéses kulccsal illeti meg (Mt. 143. §).
A felperes 1995. augusztus 25-én létesített munkaviszonyt az alperessel a T. városban működő többszemélyes mezőgazdasági boltban eladói munkakörre. Az alperes a bolti dolgozókkal minden évben új munkaszerződést kötött, melyben a munkabér mértékét alapbérben, forgalmi jutalékban és prémium jellegű nyereségjutalékban állapította meg. Az egyes szerződések a forgalmi jutalékot meghatározott összeghatárokhoz igazodó százalékos mértékben jelölték meg.
A felperes munkaviszonya az alperes felmondása folytán 1999. november 17. napjával megszűnt.
A felperes keresetében az 1997. és 1998. teljes évre, valamint az 1999. évre a munkaviszonyának fennállásáig számítottan jutalék-különbözet megfizetésére kérte az alperest kötelezni arra hivatkozással, hogy az alapbéren felül, meghatározott forgalom után járó jutalékot az alperes csak részben fizette ki a számára. Az alperes a kereset elutasítását kérte, állítva, hogy a bolti forgalom százalékos mértékeként megállapított jutalék az ott alkalmazott dolgozók együttesét illette meg, amit személyi alapbérük arányában felosztottak, majd kifizettek. Álláspontja szerint tévesen vették fel a munkaszerződésekben a jutalékot százalékos mértékben megjelölve, elegendő lett volna az 1995-ös évet megelőző gyakorlat szerint pusztán a bérszabályzatra utalni.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és az alperes javára elsőfokú perköltség megfizetésére kötelezte. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a jutalékszabályzat megszövegezése pontatlan, abból nem állapítható meg, hogy a bolti forgalom utáni jutalék az alkalmazottakat együttesen illeti meg és azok személyre szóló lebontására miként kerül sor. Minthogy a munkáltató téves feltevésben volt, amikor a munkaszerződésben a bérszabályzat jutalékrendszerét tételesen is feltüntette, ezen tévedése a felperes számára alanyi jogot nem keletkeztethet, mert az alperes akarata nem arra irányult, hogy a boltban dolgozó munkavállalók részére személyenként fizesse ki a bolt havi forgalma után járó jutalék összegét.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperest kötelezte, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek ... forintot és ennek 1998. július 1. napjától a kifizetés napjáig esedékes évi 20%-os kamatát, valamint össz-eljárási költséget.
A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy a szerződésben használt szavak általánosan elfogadott jelentése szerint a felperesnek nem kellett arra következtetnie, hogy a munkaszerződésében nem csak a saját, hanem valamennyi, az egységben alkalmazott jutalékáról van szó. Amennyiben az alperes a saját nyilatkozatát illetően tévedésben volt, lehetősége lett volna e címen a nyilatkozatát megtámadni. Az Mt. 7. § (3) bekezdése szerinti megtámadási határidőt elmulasztotta, ezért a perben a téves feltevésre nem hivatkozhat. Minthogy az alperes nem vitatta a felperes által kimunkált, részére ki nem fizetett jutalék összegszerűségét, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a rendelkező rész szerint megváltoztatta.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes annak "megváltoztatását" és a felperes keresete elutasítását, valamint a felperesnek a perköltség megfizetésére kötelezését kérte. Arra hivatkozott, hogy a felek a jutalék tekintetében nem voltak tévedésben, mert mindkét fél ismerte a több éve kialakult gyakorlatot, függetlenül attól, hogy az alperes új dolgozója a felperes munkaszerződésébe a bérszabályzatban foglaltakat átmásolta, így utólag a felperes a kifizetés módját illetően másként érti a szerződés rendelkezéseit. A korábbi években ugyanis a munkaszerződésben csak az szerepelt, hogy "jutalék: a bérszabályzat szerint". Az elírás a kialakult és a felek által is ismert gyakorlaton nem változtatott, mert a felek szándéka továbbra is arra terjedt ki, hogy a boltra megállapított jutalék a bolti dolgozók között munkabér-arányosan kerüljön elosztásra. Ezért helyesen állapította meg az első fokon eljárt bíróság, hogy az új munkaügyi előadó téves elírása folytán a felperes igénye megalapozatlan.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos a következők szerint.
A Pp. 275. §-ának (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye, ekként tehát a bíróságok által kialakított tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó. Helytállóan hivatkozott a másodfokú bíróság arra, hogy a szerződésben használt szavak általánosan elfogadott jelentése szerint a felperesnek nem kellett arra következtetnie, hogy a munkaszerződésben nem csak a saját, hanem valamennyi, az egységben alkalmazott jutalékáról van szó, és ezt az alkalmazottak között fel kell osztani.
A felperes munkaszerződései, valamint a periratokhoz az alperes által csatolt, a felperes munkatársaira vonatkozó 1997-1998. és 1999. évi munkaszerződések 3. pontja tételesen tartalmazta, hogy a forgalmi jutalék mely összeghatárig milyen százalékos mértékű. Az "új" bér- munkaügyi előadó: dr. Sz. J.-né 1994. novemberében vette át ezt a munkakört, a forgalmi jutalékot ezt követően egyénileg minden dolgozó munkaszerződésében feltüntette. A tanú szerint közel tíz éven keresztül az volt a gyakorlat, hogy a munkaszerződésben az alapbéren felül az egységre vonatkozó forgalmi jutalék százalékos mértékét is bejegyezték. A tanú a felperest nem tájékoztatta arról, hogy a munkaszerződésében rögzített forgalmi jutalék felosztásra kerül a dolgozók között. Minthogy a felperes munkaszerződésében konkrétan meghatározták, hogy a munkabéréhez milyen mértékű forgalmi jutalék is tartozik, e konkrét rendelkezéssel szemben az alperes kellő alap nélkül hivatkozik a jutalékszabályzat előírásaira.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta és a Pp. 78. § (1) bekezdése szerint kötelezte az alperest a felperes javára a felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére. (Mfv. II. 10.071/2001.)
457. Ha a felperesnek éves prémiumként hat havi alapbérének megfelelő összeget tűztek ki, teljesülés esetén - a munkaviszonya 1996. június 30-ai megszűnésére tekintettel - három havi alapbérének megfelelő összeg jár (Mt. 143. §).
A felperes vezérigazgató-helyettesként állt munkaviszonyban az alperessel, munkaviszonya közös megegyezéssel 1999. június 30. napjával szűnt meg. A munkáltató 1999. évre a felperes számára prémiumfeltételeket határozott meg, az éves alapbér arányában akként, hogy annak mértéke az elfogadott eredményterv teljesítése esetén 40%, melynek összege eltérés esetén arányosan változik. Az 1998. évi reorganizáció sikeres befejezése esetén 1999. június 30-áig 5%, az 1999. évi reorganizáció megvalósítása további 5% prémium kifizetését teszi lehetővé. Az éves prémium összege nem haladhatja meg a hat havi alapbért. Az alperes és a felperes 1999. június 29-ei írásba foglalt megállapodásának 4. pontja szerint, mivel a munkavállaló az első félévet maradéktalanul munkaviszonyban töltötte, éves prémiumának időarányos részét a féléves mérleg jóváhagyását követő általános prémiumértékelés és kifizetés időpontjában a munkáltató megfizetni vállalja.
A felperes módosított keresetében 1 432 320 forint prémium és az alperes által időközben megfizetett 768 000 forint prémium közötti különbözet és a teljes prémiumösszeg utáni kamat megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 664 320 forintot és különböző időpontoktól számított kamatokat, valamint az elsőfokú perköltséget és le nem rótt kereseti illetéket fizessen meg.
Az elsőfokú bíróság a felperes által megjelölt számítási mód alapján megállapította, hogy a felperes összesen 1 432 320 forint prémiumra lett volna jogosult.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és kötelezte az alperest 768 000 forint után 1999. szeptember 15-étől 2000. január 17-éig évi 20%-os kamat, 192 000 forint után pedig 1999. augusztus 15-étől 2000. június 19-éig járó évi 20%-os kamat megfizetésére, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Rendelkezett a perköltség és az illeték fizetéséről is. Kifejtette, hogy a vitatott szerződési kikötés elsőfokú bíróság általi értelmezésével és ennek folytán az ítélet érdemével és annak indokaival nem ért egyet, miután a felek a megállapodásban a felperes éves prémiumának időarányos részéről rendelkeztek. A felperes prémiumára az 1999. május 27-én kelt prémiumfeltételek az irányadók, amely szerint a felperes éves prémiuma nem haladhatja meg a hat havi alapbérét. Ebből következően fél évre az időarányos rész, azaz maximum három havi alapbér: 960 000 forint prémium jár. Ezt az összeget az alperes megfizette, azonban a kifizetéssel késedelembe esett, ezért rendelkezett a másodfokú bíróság törvényes mértékű kamat megfizetéséről.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes további 472 320 forint prémium és ennek 1999. augusztus 15-étől járó évi 20%-os kamata, valamint a perköltség megfizetését igényelte.
A felülvizsgálati kérelem szerint a felperes munkaviszonyának megszűnése időpontjában a prémiumfeladatokat már 80,86%-ban teljesítette, ezért a felperest megilleti a kitűzött 40%-os prémiumból 32,3%. Az 1998. évi reorganizáció sikeresen befejeződött a felperes munkaviszonyának megszűnéséig, így az 5% prémium is jár a számára. Tévesnek tartja a másodfokú bíróságnak azt az értelmezését, hogy az éves prémium időarányos része a munkaviszonyban töltött időtartam figyelembevételével számítandó. Álláspontja szerint a prémium a teljesítmény, a feladatok teljesítése alapján jár, és a felperes időarányosan többet teljesített, mint ami az egész évi tőle elvárt teljesítés lett volna. Minthogy a másodfokú bíróság tévesen értelmezte a megállapodást, ezért kérte a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalát.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos a következők szerint.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárásban a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, az eljárt bíróságok által kialakított tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó. E tényállás alapján a másodfokú bíróság a bizonyítékokat okszerűen értékelte, és ennek alapján helytálló a jogi döntése is. Nem vitás, hogy a felperes számára 1999. évre az éves prémiumfeladatokat határozta meg a munkáltató, mely feladatok közül a felperes munkaviszonyának megszűnéséig a kitűzés 2. pontja szerinti feladatok teljesültek, nevezetesen az 1998. évi reorganizációt sikeresen befejezték. Ekként tehát az éves alapbér 5%-ának megfelelő: 192 000 forint prémium járt a felperesnek. Ugyanakkor - minthogy a felperes teljes évet nem dolgozta végig, hanem csupán az első félévben dolgozott, ezért számára az éves prémiumfeltételek 1. és 3. pontja szerinti prémium csupán arra tekintettel és aszerint járt, ahogy ezt az alperessel kötött megállapodásban rögzítették. A megállapodás 4. pontja szerint mivel a felperes az első félévet munkaviszonyban töltötte, éves prémiumának időarányos részét vállalta a munkáltató megfizetni a féléves mérleg jóváhagyását követő értékelés után. E megszövegezés szerint egyértelmű, hogy a prémium időarányos része a munkaviszonyban töltött időhöz viszonyul, annak alapján számítható ki. Helytálló tehát a megállapodás másodfokú bíróság általi értelmezése, mely szerint a félévre járó időarányos rész a maximum hat havi alapbér fele, azaz három havi alapbérrel, 960 000 forinttal egyenlő. Ebből az összegből 92 000 forint megállapodás nélkül is megillette a felperest a prémiumkitűzés 2. pontja alapján, minthogy annak teljesülése, az 1998. évi reorganizáció sikeres befejezése a felperes munkaviszonyának megszűnéséig megtörtént.
A felperes felülvizsgálati kérelmében hivatkozott két legfelsőbb bírósági döntés nem alkalmazható a felperes igényének elbírálásánál, ugyanakkor az ítélkezési gyakorlat egyértelmű abban a kérdésben, hogy ha a munkavállalót csak a tárgyév egy részében terhelte munkavégzési kötelezettség, az egész éves gazdálkodástól függő prémiumra ennek arányában tarthat igényt (MD I. 334.).
A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettekre tekintettel a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, és kötelezte felperest az alperes javára a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárási költségének a megfizetésére. (Mfv. II. 10.230/2001.)
458. Ha az érdekeltségi jutalékból levonandó a közreműködőknek kifizetett bemutatási díj, ezt olyan összegben lehet a jutalékból levonni, amilyen összegben ezt a közreműködőknek (bruttóként) ténylegesen kifizették (Mt. 143. §).
A periratok szerint a felperes 1996. december 1-jétől dolgozott az alperesnél ingatlanszakértői munkakörben. Az alperes 1997. május 31-én kelt feljegyzésében a felperes részére értékesítési jutalékrendszert állapított meg. Eszerint az 1996. december 1-jén kelt munkaszerződésben szereplő 180 000 forint havi személyi alapbér összegét a felek kölcsönös megállapodással 1997. július 1-jei hatállyal havi 130 000 forintra módosították, és ezt meghaladóan az alperes a felperes részére jutalékot fizetett. A felperes munkaviszonya az alperesnél 1998. március 17-én szűnt meg, február 13-ától a felperes munkát már nem végzett.
A felperes az elszámolás helyességét vitatva 1998 áprilisában keresetet nyújtott be, amelyben átlagkereset-különbözet, az 1997. évi értékesítési jutalékkülönbözet, valamint 1998. évi értékesítések jutaléka és az átadott ügyek elmaradt jutaléka fejében összesen 11 555 233 forint, ezen összeg középarányos időtől számított késedelmi kamata, és a perköltség megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével a felperes keresetének részben helyt adott. Az alperesi értékesítési jutalék kiírás tartalmát az alábbiak szerint állapította meg:
- Az értékesített ingatlan az az ingatlan, amelynél az 5/1997. számú ügyvezetői utasítás szerinti valamennyi feltétel teljesült (szerződés megkötése, vételár kifizetése, birtokbaadás).
- A kalkulált ügynöki díj százalékos meghatározásánál 20 000 000 forintig 3,5%, 20 000 001 forinttól 2,5%, 50 000 001 forinttól 2%.
- A közreműködőknek fizetett bemutatási díj a ténylegesen kifizetett díj a munkaszerződés alapján (közteher nélkül), a megbízási szerződések alapján kifizetett összegek az áfa összege is.
A könyv szerint érték az értékesítést megelőző utolsó év végi mérlegben szereplő érték (az alperes megfogalmazás szerinti nettó érték).
A bíróság a határozatát a Pp. 213. §-a alapján hozta meg, ugyanis álláspontja szerint a keresettel érvényesített jog fennállása és a felperest ennek alapján megillető követelés összege tekintetében a vita elkülöníthető volt, ezért a bíróság a jog fennállását előzetesen közbenső ítéletben megállapította. A munkáltató intézkedésében a feltételeket ugyanis a bíróság szerint nem fogalmazta meg egyértelműen.
A közbenső ítélet ellen mindkét peres fél fellebbezett, melynek eredményeként a megyei bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét részben megváltoztatta, és megállapította, hogy
- a felperes vonatkozásában értékesített ingatlannak minősül az az ingatlan, amelynek eladása érdekében a felperes a munkaszerződése, munkaköri leírása szerinti feladatokat maradéktalanul elvégezte, és amelynél az 5/1997. számú ügyvezetői utasítás szerinti valamennyi további feltétel (szerződéskötés, vételár kifizetése, birtokbaadás) teljesült, függetlenül attól, hogy ez a felperes munkaviszonyának fennállása alatt, vagy azt követően történt;
a közreműködőknek kifizetett bemutatási díj a munkaszerződés alapján munkabér címén (közterhek nélkül), illetve megbízási- vagy vállalkozási szerződés alapján áfa nélkül kifizetett összeg.
Egyebekben az elsőfokú közbenső ítéletet helybenhagyta a másodfokú bíróság.
Ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy a perbeli esetben nem prémium, hanem jutalék került kiírásra. Az alperes ugyan a felperes munkaszerződésében arra vállalt kötelezettséget, hogy 1997. május 15-éig a részére prémiumot tűz ki, ez azonban nem történt meg, helyette május 31-ei dátummal értékesítési jutalék kiírására került sor. Erre tekintettel csökkentette az alperes a felperes havi bérét 130 000 forintra. Az alperes nem a felperes munkaköri kötelezettségén túlmenő, külön feladatok teljesítésére tűzött ki prémiumot, hanem lényegét tekintve a felperes munkaköri kötelezettségeibe tartozó feladatokat kívánta részben (csökkentett mértékű) fix alapbérrel, részben pedig teljesítménybérrel dotálni, ezáltal őt közvetlenül is érdekeltté tenni abban, hogy az értékesítendő ingatlanokat minél kedvezőbb feltételek mellett adja el. Ezért a másodfokú bíróság szerint a feljegyzés tartalmát tekintve tipikusan jutalék-kiírás. A jutalékot előlegként, elszámolási kötelezettséggel veszi fel a munkavállaló. Az előleg a kifizetési feltétel meghiúsulása esetén visszajár, tehát a munkavállalónak a munkaviszony megszűnését követően is el kell számolnia a felvett jutalékkal.
Kifejtette a megyei bíróság, hogy amennyiben a felperes a reá irányadó munkaköri kötelezettségeit maradéktalanul elvégezte, és bekövetkezett mindazon további feltétel, ami ugyan a jutalékban való részesedés szempontjából követelmény volt, de aminek a bekövetkezésére a felperesnek gyakorlati ráhatása csak részben, vagy egyáltalán nem volt (a szerződés jogászok általi megkötése, a birtokbaadás), akkor a felperest megillető jutalék szempontjából az ingatlan értékesítettnek számít. Ez pedig azt jelenti, hogy amennyiben a további feltételek a felperes munkaviszonyának megszűnését követően következnek be, az alperes ettől függetlenül is köteles a felperes jutalékát megfizetni.
Megalapozottnak találta a másodfokú bíróság a felperes fellebbezését a fentieken túlmenően a közreműködőknek fizetett bemutatási díj vonatkozásában is, mert a bruttó munkabér terheit illetve a megbízási vagy vállalkozási díjhoz kapcsolódó adóterheket nem bemutatási díjként kapja az érintett, és azokat az alperes vissza is igényelhette.
A jogerős közbenső ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amely szerint a másodfokú ítélet jogszabálysértő, mert az 5/1997. ügyvezetői utasítás figyelmen kívül hagyásával megsértette az Mt. 13. § (3) bekezdését, a 103. § (1) bekezdés b) pontját és a Pp. 206. §-ának (1) bekezdését. A felperes ugyanis tudomásul vette az ügyvezetői utasításban foglaltakat, amellyel kapcsolatban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a felperesnek akkor jár jutalék - akkor minősül értékesítettnek egy ingatlan - ha az adásvételi és bérleti tárgyalásokat a felperes lefolytatta, és a létrejött szerződés alapján a vételár befolyt, az ingatlant a felperes a vevő részére birtokba adta, vagy azt megszervezte, lebonyolította. Hivatkozott a Ptk. 478. §-ának (1) bekezdésére, valamint az Áfa törvény 13. § (1) bekezdésének 1. és 16. pontjára, amelyek szerint az általános forgalmi adó eleme, része a megbízási díjnak, a kialakult bírói gyakorlat is az ellenérték részének tekinti az áfát. Ennek következtében a bemutatási díjnak is része is áfa. A felülvizsgálati kérelem tehát arra irányult, hogy a Legfelsőbb Bíróság "változtassa" meg a másodfokú bíróság ítéletét, az értékesített ingatlan fogalma tekintetében hagyja helyben az elsőfokú ítéletet, ugyanígy az elsőfokú ítéletben foglaltak szerint állapítsa meg, hogy a bemutatási díj alatt az áfával növelt összeget kell érteni.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos a következők szerint.
A felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem keretei között, a rendelkezésre álló iratok alapján dönt [Pp. 275. §-ának (1) és (2) bekezdése]. Alperes tehát a felülvizsgálati eljárásban nem hivatkozhat olyan tényre, körülményre vagy ezeken alapulóan olyan jogszabálysértésre, melyre az alapeljárásban nem hivatkozott (BH 1996/372.). Az alapeljárásban az alperes nem hivatkozott az Mt. 13. § (3) bekezdésének, illetve a 103. § (1) bekezdés b) pontjának a megsértésére, továbbá arra, hogy az 5/1997. számú ügyvezetői utasítás a felek megállapodásának minősülne. Ekként tehát a felülvizsgálati eljárásban nem vizsgálható a Fővárosi Bíróság közbenső ítéletének "az értékesített ingatlan" fogalmának meghatározását tartalmazó rendelkezése.
Helytálló a jogerős ítéletnek az értékesítési jutalék elszámolásával kapcsolatban kifejtett indokolása is.
Tévedett ugyanakkor a másodfokú bíróság a közreműködőknek kifizetett bemutatási díj fogalmának a megállapításánál. A periratokhoz csatolt - az értékesítési jutalék kiírására vonatkozó - feljegyzés tartalmazza az érdekeltségi jutalék kiszámításának alapját, illetve módját az érdekeltségi jutalék, illetve a könyv szerinti értéket meghaladó külön érdekeltségi jutalék tekintetében is. Mindkét esetben levonandó a közreműködőknek kifizetett bemutatási díj. A jutalék kiírás nem határozza meg a bemutatási díj fogalmát. Minthogy nincs erre vonatkozóan értelmező rendelkezés, vagy a kifizetett bemutatási díj összegét csökkentő, szűkítő előírás, emiatt bemutatási díjként az alperes által ténylegesen kifizetett díjakat lehet a jutalék megállapításánál levonni. Nemcsak a munkabér veendő figyelembe bruttó összegben, hanem a megbízási, illetve a vállalkozási díj is, amelynek része az áfa is. Nincs jelentősége annak, hogy az alperes vagy más az adót visszaigényelheti-e vagy sem. A bemutatási díjat tehát - eltérő megállapodás hiányában - esetenként olyan összegben lehet a felperes terhére elszámolni, amilyen összegben azt a közreműködőknek az alperes ténylegesen kifizette. (Mfv. II. 10.392/2001.)
459. A munkaviszony megszűnése utáni eredményre prémiumigény csak akkor alapítható, ha az a munkavállaló közreműködésére vezethető vissza. Ha ennek fennállását a munkavállaló nem bizonyítja, keresete alaptalan (Mt. 143. §).
A periratok szerint a felperes 1998. december 1-jétől állt az alperes alkalmazásában vezérigazgatóként 2001. május 31-éig szóló határozott idejű munkaszerződés alapján. A munkaszerződés 3. pontjában a felek havi 200 000 forint személyi alapbérben és vezetői prémiumjuttatásban állapodtak meg. A 3.1.2.1. pont szerint a felperest negyedévente három havi bérének 50%-a illeti meg a munkáltatónak a Pénzügyminisztériummal, az ÁPV Rt.-vel és az alapítójával, az R. Rt.-vel a P. Bank konszolidációja során megvásárolt eszközök kezelése, értékesítése és behajtása tárgyában 1998. december 30-án megkötött készfizető kezességvállalást kiegészítő kezelési szerződés 1-4. pontjában foglalt, a munkáltatót terhelő kötelezettségek maradéktalan és határidőben történő teljesítése esetén a felügyelő bizottság jóváhagyását követően. További vezetői prémiumra való jogosultságot határozott meg a munkaszerződés 3.1.2.2. pontja a következők szerint: "a 3.1.2.1. pontban megjelölt eszközök értékesítése és behajtása során - az igazgatóság jóváhagyása esetén - a társaság előző félévi összes bevételének 0,5 ezreléke illeti meg felperest prémiumként". A prémium kifizetése a felügyelő bizottság, illetve az igazgatóság jóváhagyását követő tizenöt napon belül esedékes. A 3.1.2.2. pontban írtak szerint a prémium két részletben kerül kifizetésre, minden évben 50% prémium-előleg az első félévi mérleg, a fennmaradó prémium pedig az éves mérleg könyvvizsgálói jóváhagyását követő tizenöt napon belül válik esedékessé.
Az alperes igazgatósága a felperes munkaviszonyát 1999. április 20-ai hatállyal megszüntette, ennek következményeként 12 havi alapbért, majd - részben a felperes perindítását követően - a munkaszerződés 3.1.2.1. pontja szerinti vezetői prémium ellenértékeként elismert és kifizetett 368 182 forintot.
Az eredménytelen egyeztetést követően benyújtott keresetében a felperes kérte annak bírói ítélettel való megállapítását, hogy a munkaszerződése 3.1.2.2. pontjában megjelölt vezetői prémium megilleti, minthogy a jogosultságot megállapító ítélet adna lehetőséget a számára, hogy a jövőben befolyó bevételből prémium címén részesedjen. Marasztalásra irányuló kereseti kérelmében elsődlegesen a banki eszközök 41,5 milliárd forintért való értékesítése alapján annak 0,5 ezreléke egy évre vetített összegének: 10 375 000 forintnak a megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Másodlagosan az alpereshez 1999. első negyedévében befolyt 2 279 491 371 forint bevétel 12 hónapra számított, azaz négyszeres összegének 0,5 ezrelékeként 5 424 207 forintot igényelt. Harmadlagos kereseti kérelmében 5 250 000 forint prémium megfizetését igényelte "a médiában közzétett" 10,5 milliárd forint éves bevétel figyelembevétele alapján. Erre az adatra, mint köztudomású tényre hivatkozott. Emellett sérelmezte, hogy az alperes nem fizette ki az átlagkeresetét, csupán az egy évi alapbérét. Ezzel összefüggésben hivatkozott az Mt. 88. § (2) bekezdésére, és az Mt. 152. § (1) bekezdésére.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek tizenöt napon belül 1 139 745 forint prémiumot, és ezen összeg után - a 16. számú kijavító végzése szerint - 1999. május 6-ától évi 20% késedelmi kamatot. Ezt meghaladóan a felperes kereseti kérelmét elutasította és kötelezte őt az alperes javára elsőfokú perköltség megfizetésére.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a peres felek egyező előadásából megállapíthatóan a perbeli időszakban az 1998. december 31-én megvásárolt banki eszközök hasznosításából 2 279 491 371 forint bevétel folyt be. Az elsőfokú bíróság a szerződés 3.1.2.1. pontban meghatározott prémiumra való jogosultság alapjaként a társasághoz 1999. első félévében befolyt bevételt fogadta el. Megállapította, hogy ezen összeg tekintetében a felperes munkavégzést teljesített, az alperes képviselőjeként is eljárt, ezért a 2 279 491 371 forint 0,5 ezreléke: 1 139 745 forint a felperest prémiumként megilleti. Ennek megfizetésére kötelezte az alperest. A felperes megállapításra irányuló kereseti kérelmét a Pp. 123 §-ára hivatkozással elutasította. Kifejtette, hogy a prémiumra való jövőbeni jogosultság megállapítására - amely nem a felperes munkájának eredményeként és a munkaviszony megszűnése után jelentkezik - nincs jogi lehetőség. Az Mt. 88. § (2) bekezdése szerinti elszámolás a jövőre nézve nem keletkeztet prémiumra való jogosultságot.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek tizenöt nap alatt átlagkereset címén további 1 507 927 forintot és ennek 1999. április 21-étől a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatát. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság ítélete a Pp. 253. § (3) bekezdése alapján nem érintette az ítéletnek az alperest marasztaló 1 139 745 forint összege és annak kamatára vonatkozó, valamint a felperesnek a megállapításra irányuló kereseti kérelmét elutasító rendelkezését, minthogy ezen ítéleti rendelkezéseket fellebbezés nem támadta. Alaposnak tartotta a felperes fellebbezését az átlagkereset-különbözet tekintetében. A felperes a kereseti kérelmét az Mt. 88. § (2) és a 152. § (1) bekezdésére alapította, és átlagkeresettel való elszámolást kért. Az alperes a felperes részére egy évi alapbér összegét: 2 400 000 forintot fizetett ki. Az alperes elismert 368 182 forintot, míg az elsőfokú bíróság prémium címén megállapított 1 139 745 forintot. Ezen összegek az egy évi átlagkereset részét képezik, tehát a felperes egy évi átlagkeresete 3 907 927 forint volt.
A másodfokú bíróság levonta az alperes által kifizetett 2 400 000 forint alapbért, és kötelezte az alperest, hogy a különbözetként mutatkozó 1 507 927 forintot átlagkereset címén fizessen meg a felperesnek. Egyebekben a másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság okfejtésével. A felperesnek a munkaviszonya megszűnése után a prémiumfeladat teljesítésére ráhatása nem volt, hiszen a teljesítés érdekében már semmiféle intézkedést nem tett, a felperes semmivel sem bizonyította, hogy az alperes 1999. évi bevétele az ő előkészítő tevékenységének eredménye lett volna. A felperest ezért további háromnegyed évi prémium nem illeti meg.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes a keresetének való teljes helyt adást kért, és jogszabálysértésként az Mt. 88. § (2) bekezdése, valamint az Mt. 152. § (1) bekezdése sérelmét jelölte meg. Álláspontja szerint a bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy őt csak a munkában ténylegesen eltöltött időszak alatt befolyt bevétel alapján illeti meg a prémium. Jogszabály nem írja elő a prémium kifizetésének feltételeként, hogy a munkaviszony a kifizetés napjáig fennálljon. A prémium a teljesítménybér egyik fajtája, ezért azt az átlagkereset számításnál [Mt. 152. § (1) bekezdés] figyelembe kell venni. Ezért nem lehetett volna a keresetét azon a címen elutasítani, hogy ő azt nem átlagkereset-különbözetként, hanem prémiumként jelölte meg. Minthogy az eljárás során jutott a tudomására, hogy 1999. évben az alpereshez az ő előkészítő munkájával összefüggésben 10,5 milliárd bevétel folyt be, ennek alapján őt a 0,5 ezrelékes mértékű prémium megilleti. E vonatkozásban okszerűtlennek tartotta a másodfokú bíróság ítéletének indokolását.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos a következők szerint.
Alaptalan a felülvizsgálati kérelemnek az Mt. 88. § (2) bekezdése megsértésére történt hivatkozása, mivel a másodfokú bíróság e vonatkozásban helyt adott a felperes fellebbezésének és átlagkereset címén kötelezte az alperest további 1 507 927 forint és ennek kamata tizenöt napon belüli megfizetésére. Az egy évi átlagkereset összegénél a felperes személyi alapbérén túlmenően figyelembe vette az alperes által elismert, továbbá, az elsőfokú bíróság által prémium címén megítélt összeget, amikor a felperes egy évi átlagkeresetét 3 907 927 forintban állapította meg. A másodfokú bíróság tehát elfogadta a felperes érvelését, amely szerint a kereseti kérelme az Mt. 88. § (2) bekezdése szerinti átlagkeresetre való jogosultságán is alapul, és hogy kérte az alperes által kifizetett alapbér és az őt megillető átlagkereset közti különbözet megfizetését. Ennek a kereseti kérelmének tehát a másodfokú bíróság helyt adott. Nem állapítható meg az sem, hogy a jogerős ítélet sértette volna az Mt. 152. § (1) bekezdésének az átlagkereset számításra vonatkozó szabályait.
Helytálló az eljárt bíróságoknak a felperes további prémium igényével kapcsolatban kifejtett jogi álláspontja is. A munkaviszonyának megszűnését követően a felperesnek már nem volt ráhatása a prémium alapjául szolgáló feladatok teljesítésére. A felperes nem bizonyította, hogy az 1999. évi további bevétel az előkészítő tevékenységének eredménye lett volna. A munkaviszony megszűnése utáni eredményre prémiumigény akkor alapítható, ha az a munkavállaló közreműködésére vezethető vissza. Ezt a munkavállalónak kell bizonyítania, a felperes azonban még a feltételezéstől is elzárkózott az így keletkezett eredmény nagyságát illetően.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.468/2001.)
460. Ha a munkáltató az éves prémiumot a munkáltató által biztosított letéti jegy és részvények kedvezményes vásárlása és visszavásárlása útján biztosította, a prémium ismételt megfizetését a munkavállaló nem igényelheti (Mt. 143. §).
A felperes keresetében 10 133 000 forint 1995. évre járó prémium és kamata megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes Rt. igazgatósága az 1995. február 1-jén tartott ülésén hozott 3/1995. számú határozatával az alperes vezetői - közöttük a közgazdasági igazgatóhelyettes munkakörben dolgozó felperes - részére prémiumfeltételeket határozott meg. Az 1996. április 4-én az igazgatósági, és a május 16-án megtartott közgyűlés a prémiumfeltételek teljesülését állapította meg. A felperes a munkaviszonya 1997. szeptember hónapban való megszüntetését követően, 1998. december 28-án a prémium kifizetését igazoló bizonylat megküldését kérte, majd 1999. május 27-én keresetet nyújtott be. A munkaügyi bíróság megállapítása szerint az alperes a felperes és a többi premizált munkavállaló részére rendkívül kedvezményes részvény és letéti jegy vásárlás és azoknak az alperes részéről történt és nagy nyereséget biztosító visszavásárlása révén kifizette az 1995. évre járó prémiumot. Az alperesnél a premizált munkavállalók számára kedvező konstrukciót éppen a felperes dolgozta ki, és az így kapott összegek megfeleltek a kitűzött prémiumnak.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes - a keresetének való helyt adás iránt - fellebbezéssel, az alperes - a perköltség felemelése iránt - csatlakozó fellebbezéssel élt.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a helyesen feltárt tényállásból levont jogi következtetés tekintetében osztotta a munkaügyi bíróság álláspontját. Az ítélet indokolását pontosította annak megállapításával, hogy az alperes, a felperes, valamint a premizált körbe tartozó munkavállalók a részvények és a letéti jegy vásárlására színlelt adásvételi szerződéseket kötöttek, amelyek célja a prémiumra vonatkozó munkajogi megállapodások leplezése volt a társadalombiztosítási és az adózásra vonatkozó jogszabályok megkerülése érdekében.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az első és a másodfokú ítéletek "megváltoztatásával" a kereseti kérelmének helyt adó határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint a bíróságok alaptalanul állapították meg, hogy a letéti jegy és részvény vásárlással és értékesítéssel a nem vitatott összegű prémiumot fizette meg az alperes. A részvényvásárlásnak semmi köze nem volt a premizáláshoz, téves ezért a színlelt szerződéssel kapcsolatos jogerős ítéleti megállapítás. A felperes tehát a prémiumfeladatok teljesítése ellenére a prémiumot nem kapta meg, a jogerős ítélet ezzel ellentétes következtetése megalapozatlan.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A másodfokú bíróság a perbeli bizonyítékoknak a törvény szerinti teljes körű egybevetésével és okszerű mérlegelésével következtetett arra, hogy a felperes - hasonlóan a premizálással érintett többi vezetővel együtt - az 1995. évre járó prémiumot az alperes által biztosított letéti jegy és részvények kedvezményes vásárlása, valamint ezeknek az alperes által történt, az érintetteknek jelentős árfolyamnyereséget biztosító visszavásárlása révén hiánytalanul megkapta. Mindezt a premizálással és a kedvezményes letéti jegy- és részvényvásárlással, visszavásárlással érintettek azonos köre, az időbeli egybeesés - ami már az 1995. novemberben a letéti jegyek vásárlásával biztosított prémiumelőleg tekintetében megállapítható -, továbbá a premizáltaknak járó és a kifejtett konstrukcióval elért nyereség, jövedelem azonos összege aggálytalanul bizonyította. A másodfokú bíróság a bizonyítékok köréből helytállóan emelte ki döntőként a felperes mint közgazdasági igazgatóhelyettes által a perbeli időben kézzel írt számításait arról, hogy az adott vezetőknek járó prémium fejében milyen értékben mennyi értékpapír vásárlását biztosítja az alperes.
Mindezen bizonyítékokból az 1995. évre kifizetett prémium ismételt kifizetésére vonatkozó követelés alaptalanságára - a felperesnek a per adataival ellentétes állításával szemben - a jogerős ítélet törvénysértés nélkül következtetett. A másodfokú bíróság a bizonyítékok értékelésével kapcsolatos álláspontját részletesen és meggyőzően indokolta [Pp. 221. § (1) bekezdés].
A kifejtettekből következően a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - törvénysértés hiányában - hatályában fenntartotta [Pp. 275/A. § (1) bekezdés]. (Mfv. I. 10.477/2001)
461. Ha az eredményterv nem teljesült, a munkáltató nem járt el jogellenesen, amikor a felperesnek a prémiumfeladat kitűzés alapján nem fizetett prémiumot (Mt. 143. §).
A felperes vezérigazgató-helyettes munkakörben állt az alperes alkalmazásában. Részére a megelőző években, majd 1998-ban is prémiumot tűzött ki a munkáltató a béralap terhére. A nyereségprémium kifizetését a részvénytársaság közgyűlése által elfogadott 1998. évi eredmény (éves gazdálkodási terv), valamint a kitűzésben rögzített feladatok teljesítéséhez kötötték. A részvénytársaság igazgatósága az 1999. április 16-ai ülésén megállapította, hogy az Rt. 1998. évi nyereségtervét nem teljesítette, ezért a premizált dolgozóknak prémium nem fizethető, ugyanakkor a vezérigazgató és F. K.-né számára a tulajdonos jutalom kifizetését méltányosságból engedélyezte.
A felperes a prémium megfizetése iránti igényének elutasítását követően benyújtott - keresetében kérte, hogy az 1998. évre járó prémium címén ... Ft és késedelmi kamata megfizetésére kötelezze a bíróság az alperest a perköltség viselésével együtt. Előadta, hogy a terven felüli jelentős kifizetések ellenére nyereség keletkezett a cégnél. Sérelmezte, hogy a tulajdonos a Gt. rendelkezéseit megszegve döntött a prémium kifizethetőségéről, és nem vette figyelembe a megnövekedett költségcsökkentő tényezőket.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek ... forint 1998. évre járó prémiumot és ennek 1999. április 1-jétől évi 20% késedelmi kamatát, valamint elsőfokú perköltséget. Tényként állapította meg, hogy a tulajdonos tiltotta meg a felperes számára a prémium fizetését, ugyanakkor másik két személy részére annak részleges megfizetéséről rendelkezett. A munkáltatói jogkör gyakorlója véleménye eltért a tulajdonos álláspontjától, mert jogszerűnek tartotta a felperes igényét. A felperes a számára előírt prémiumfeltételeket teljesítette, nem volt befolyása arra, hogy a terven felüli kiadásokat és célokat meg kellett fizetni, rontva az éves nyereséget.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. A felperest kötelezte az alperes javára együttes első- és másodfokú perköltség megfizetésére. Megállapította, hogy az alperesnél az 1998-as év vonatkozásában is megtörtént a prémium kiírása, a feltételek és a mérték meghatározása a munkáltató kizárólagos jogköre. Nem vitás, hogy a perbeli időben a prémium kifizetés feltételeként 80 000 000 Ft-os vállalkozási eredmény elérését határozták meg. A felperes a prémiumkiírás feltételeit elfogadta, magára nézve kötelezőnek ismerte el. A közgyűlés, majd a részvénytársaság igazgatósága 1999 áprilisában rögzítette, hogy az 1998-as évi nyereségtervet a részvénytársaság nem teljesítette, így prémium nem fizethető. Ennek folytán közömbös, hogy a vezérigazgató a felperes munkáját jónak, premizálhatónak ítélte-e, mivel a részvénytársaságnál az említett döntés alapján prémiumot senkinek nem fizethettek. Nem vitás, hogy a vállalkozási eredmény elérése az 1998-as év vonatkozásában nem teljesült, ezért a felperes nem követelheti prémiumának kifizetését. Az utóbb befolyt összegek az 1998-as évre megállapított mérlegadatokat nem befolyásolhatják, az 1998-as évet nem tették nyereségessé. Rámutatott arra, hogy a bíróságnak nincs lehetősége az alperes gazdasági tevékenységének, bizonyos kifizetések jogszerűségének vagy jogszerűtlenségének vizsgálatára, és annak vizsgálatára sem, hogy egyes kifizetések mennyiben voltak gazdaságosak és mennyiben befolyásolták az 1998. évi mérlegadatokat.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes annak hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását, valamint az alperes perköltségben marasztalását kérte. Arra hivatkozott, hogy a közgyűlés a prémium kérdésével nem foglalkozott, az igazgatóság a felperes prémiumának kérdésében nem hozott döntést. Tény, hogy a tulajdonosnak az volt az álláspontja, hogy prémium nem fizethető, az igazgatósági ülés jegyzőkönyve csupán ezt a szóbeli üzenetet tartalmazta. Hivatkozott a társasági törvény egyes előírásaira, amely szerint a munkáltatói jogkört gyakorló ügyvezetőt, mint vezető tisztségviselőt a tulajdonos e jogkörében nem utasíthatja. A munkáltatói jogkör gyakorlójának lett volna kötelessége, hogy intézkedjen a felperesnek járó prémium kifizetéséről. Végül hivatkozott a BH 1994/4. számában közzétett eseti döntésre annak az álláspontjának az alátámasztásául, hogy a bíróság köteles vizsgálni, a munkavállaló a kifejtett tevékenységével befolyásolhatta-e vagy sem a munkáltató gazdálkodását. A felperesnek nem volt lehetősége a negatív következmények elhárítására a többségi tulajdont birtokló részvényesek jogellenes utasításai alapján teremtett helyzetben.
Az alperes a jogerős ítélet hatályban tartását kérte kiemelve, hogy általános feltétel volt a 80 000 000 Ft vállalkozási eredmény elérése a prémium kifizethetősége tekintetében. Utalt a vezérigazgató tanúvallomására is, amely szerint az igazgatóság álláspontjához ő nem volt kötve, a prémium kifizetések elmaradását közölte a felperessel a kizáró feltételre hivatkozással.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos a következők szerint.
Nem vitás, hogy a felperessel közölt és általa is elfogadott, 1998. április 30-ai prémiumfeladat kitűzés szerint nem fizethető prémium az után a feladat után, amelyet nem teljesít, továbbá, ha az Rt. nem teljesíti vállalkozási eredménytervét (80 000 000 Ft). A prémium kifizetésére az 1998. évi mérleg jóváhagyása után kerül sor.
A felülvizsgálati kérelmében a felperes sem vitatta, hogy az eredményterv nem teljesült. Ekként tehát az alperes nem járt el jogellenesen, amikor a felperesnek a prémiumfeladat kitűzés alapján nem fizetett prémiumot.
Jelen ügyben nem perdöntő, hogy a részvénytársaság közgyűlése vagy az igazgatóság rögzítette-e jegyzőkönyvben, hogy prémium fizethető vagy nem fizethető, illetve a munkáltatói jogkört gyakorló miként ítélte meg a felperes munkáját. Nem a munkáltatói jogkör gyakorlójának utasíthatósága, az igazgatóság döntése alapján kellett elbírálni, hogy jogszerű-e a felperes igénye vagy sem, mert ténykérdés, hogy teljesítették-e az eredménytervet az 1998-as évre a kitűzésnek megfelelően. A felperes sem vitatta, hogy az eredménytervet nem teljesítették, továbbá, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója közölte vele, a számára sem fizethető prémium.
A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott, a BH 1994/4. számában 225. szám alatt közzétett eseti állásfoglalás alapjául szolgáló tényállás jelentősen különbözik a jelen perbeli tényállástól, mert ebben a döntésben a prémiumfeladatok meghatározásánál kitértek arra, hogy a munkáltató mely - a vállalat eredményét negatívan befolyásoló - mulasztása folytán lehet a prémiumot csökkenteni vagy megvonni, még a prémiumfeladatok teljesítése esetében is. A jelen perben az eredményprémium kifizetése általános feltételeként a vállalkozási eredményterv teljesítését határozták meg. A felperes nem vitatta az 1998. évi mérleg adatait, nem állította, hogy azt utólag módosították volna. Alaptalanul sérelmezte a felülvizsgálati kérelemben a felperes, hogy a bíróság nem vizsgálta a terven felüli kifizetések mérleget befolyásoló hatását, e körben helytálló a másodfokú bíróság ítéleti indokolása.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta és a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte a felperest az alperes felülvizsgálati eljárási költségének a megfizetésére. (Mfv. II. 10.997/2001.)
462. A jutalék visszafizetése iránti kereset elbírálásánál a visszafizetési kötelezettség összes feltételének fennállását vizsgálni kell (Mt. 143. §).
A periratokból megállapítható tényállás szerint a munkáltató alperes 1996. december 15-étől 1998. április 1-jéig állt alkalmazásban a felperesnél üzletkötőként. A felperes jutalék visszafizetési igényének teljesítésétől az alperes elzárkózott. A felperes módosított keresetében kérte a bíróságot, hogy kötelezze az alperest ... forint és ennek kamata, valamint a perköltsége megfizetésére.
Az alperes a kereset elutasítását kérte elsődlegesen a kereset elkésettsége miatt, mert álláspontja szerint a felperes a keresetét az Mt. 202. § (1) bekezdésében írt határidőn belül nem terjesztette elő. Emellett arra is hivatkozott, hogy a felperest terheli annak bizonyítása, hogy a biztosítási fizetések elmaradása olyan ok miatt következett be, amely a jutalék visszakövetelésének alapjául szolgálhat.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperesnek ...forintot és ennek kamatát, továbbá perköltséget.
Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes a keresetét jogosult volt az Mt. 11. § (1) bekezdése szerinti elévülési időn belül benyújtani, mert a felperes jutalék visszafizetési igénye nem tartozott az Mt. 202. § (2) bekezdése szerinti igényérvényesítési körbe.
A vezérigazgatói utasítással jóváhagyott jutalékszabályzat szerint a szerzési jutalékot a biztosítás megkötésétől számított egy éven belül - biztosítási eseményen és a biztosító részéről történő felmondáson kívüli - bármilyen ok miatti törlés esetén a szerzőnek vissza kell fizetnie. A jutalék-visszafizetési kötelezettség a dolgozó szerződéses viszonya megszűnését követően is fennáll. A felperes az iratokhoz csatolta az alperes által megkötött, majd törölt biztosítási szerződések utáni felvett jutalékról szóló kimutatást, amelyből egyértelműen kitűnik, hogy a biztosítási szerződések a biztosítási díj nem fizetése, illetve egy esetben az ügyfél felmondása miatt kerültek törlésre. Ez önmagában alapot ad a munkaügyi bíróság szerint a jutalék-visszaírásra, hiszen a törlés oka nem biztosítási esemény, illetve biztosító általi felmondás volt. Erre tekintettel megalapozottnak találta a bíróság a felperes keresetét.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek együttes első- és másodfokú perköltséget.
A megyei bíróság a munkaügyi bíróság által megállapított tényállást az alperes jogviszonya megszűnése körében, továbbá a felperes által csatolt jutalékszabályzat alapján kiegészítette. Idézte, hogy a jutalékszabályzat milyen jutaléktípusok között tesz különbséget. A jutalékszabályzat a jutalék visszaírásra vonatkozó szabályai szerint a szerzési jutalékot a biztosítás megkötésétől számított egy éven belül - biztosítási eseményen és a biztosító részéről történő felmondáson kívüli - bármilyen ok miatti törlés esetén a szerzőnek vissza kell fizetni. Élet-, illetve nem életbiztosítások esetén egy éven belüli megszűnéskor teljes a jutalék-visszaírási kötelezettség, ha a díjjal rendezett hónapok száma kevesebb, mint tizenkét hónap. A befolyt díj alapján fizetett szerzési jutalék esetében csak díj-visszautalással járó törléskor kerülhet sor jutalék-visszaírásra. Kiegészítette a tényállást az alperessel kötött munkaszerződés alapján azzal is, hogy a munkaviszony bármelyik fél által kezdeményezett megszüntetésekor a munkavállalóval el kell számolni a megszűnés időpontjáig teljesített eredmény alapján. Az elszámolás azonban nem érinti a munkáltató jutalék-visszaírási jogát. A munkavállaló kötelezettséget vállalt, hogy a munkaviszony megszűnését követően esedékessé váló jutalék-visszaírás összegét a munkáltató fizetési felszólítása alapján egy összegben megfizeti.
A kiegészített tényállás alapján a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy téves az elsőfokú bíróság döntése, mert a perben nem nyert bizonyítást, hogy a visszafizetési kötelezettség összes feltétele fennállt. Helyes volt az elsőfokú bíróság döntése a vonatkozásban, hogy a kereset benyújtásával a felperes nem késett el, ezért azt a másodfokú bíróság is érdemben vizsgálta. A jutalékszabályzat szerint a befolyt díj alapján fizetett szerzési jutalék esetében csak díj-visszautalással járó törléskor kerül sor jutalék-visszaírásra. Ez utóbbi esetben a felperesnek kellett volna bizonyítani, hogy a díj-visszautalás megtörtént. Amennyiben nem befolyt díj alapján állapították meg a szerzési jutalék összegét, akkor szóba jöhet a teljes jutalék-visszaírás. Ezt azonban meg kell, hogy előzze a felek között elvégzett részletes elszámolás, amelynek során vizsgálni kell, hogy az alperes havonta milyen összeget, milyen címen kapott meg, megkapta-e a minimálbér összegét. Miután a felperes nem bizonyította a perben az alperessel történt elszámolással kapcsolatban, hogy milyen fajtájú volt a szerzési jutalék, ezért a felperes keresetét a másodfokú bíróság elutasította azzal, hogy elévülési időn belül az alperessel szemben érvényesítheti az igényét a teljes elszámolás keretében.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes annak hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását, valamint az alperes perköltségben marasztalását kérte. Arra hivatkozott, hogy becsatolta azokat a szerződéseket, amelyekre figyelemmel a kifizetett jutalék összegét visszakövetelték, és e szerződéseknél nem került feltüntetésre, hogy a jutalék elszámolása a befolyt díj alapján történt volna. Ezért e körben az elsőfokú bíróság következtetése volt helyes, a másodfokú bíróság a vezérigazgatói utasítás értelmezésével megsértette az abban foglaltakat. Nem derült ki a perben, hogy a bíróság tévesen értelmezi a jutalékszabályzatot, és az összes visszatérítésre vonatkozó igényt "befolyt díjasnak" minősíti. A másodfokú bíróság megsértette a Pp. 216. §-át amikor olyan körülményeket értékelt a perben, amelyekre az egész per során nem hivatkoztak.
Az alperes a jogerős ítélet hatályban tartását és a felperes perköltségben marasztalását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos a következők szerint.
A Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye. Megállapítható, hogy ez a tényállás iratellenességet, kirívóan téves ténybeli vagy jogi következtetést nem tartalmaz. Erre figyelemmel a jogerős ítéletben kialakított tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó. Nem sértette meg a másodfokú bíróság a Pp. 206. §-át, amikor a felperes által becsatolt vezérigazgatói utasítással jóváhagyott jutalék szabályzatnak a perben alkalmazandó rendelkezéseit teljes körűen vizsgálta és értékelte.
Helyesen járt el, amikor a szabályzat a jutalék-visszaírásra vonatkozó feltételei tekintetében nem csupán az első bekezdésben írt feltételeket vizsgálta, hanem a további rendelkezéseket is. Az alperes érdemben is a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy a jutalék-visszaírás feltételeit a felperes nem bizonyította. A bíróságnak hivatalból nem kellett bizonyítást elrendelnie, a másodfokú eljárás során a felperes az ismételten feltett bírói kérdésre is úgy nyilatkozott, hogy nincs további előadnivalója, illetve nincs további bizonyítási indítványa.
A felülvizsgálati kérelem hivatkozott arra, hogy becsatolták a kérdéses szerződéseket, melyek egyikénél sem került feltüntetésre, hogy a jutalékot a befolyt díjból fizették. Ezek a szerződések a felekkel kötött szerződések voltak, amelyekből a megszűnés jogcíme megállapítható, azonban értelemszerűen nem tartalmazhattak a jutalék-kifizetésére, elszámolására vonatkozó megállapítást, mert az a felperes és az alperes közötti jogviszony körébe tartozott. A felperes által csatolt, az alperes jutalék-tartozására vonatkozó kimutatásból csupán az állapítható meg, hogy szerzési jutalék visszafizetéséről van szó, azonban a visszafizetési kötelezettség fennállásának további feltételei a felperes által csatolt iratokból nem állapíthatók meg. A felperesnek kellett volna az alperessel szembeni részletes elszámolást megejtenie arra kiterjedően is, hogy a szerzési jutalékot minek alapján állapították meg. Amennyiben a jutalékot befolyt díj alapján fizették, a felperesnek kellett volna bizonyítania, hogy a díj-visszautalás megtörtént. Amennyiben nem befolyt díj alapján állapították meg a szerzési jutalékot, akkor szóba jöhet a teljes jutalék-visszaírás.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta és a Pp. 78. § (1) bekezdésére tekintettel kötelezte az alperest a felperes javára a felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére. (Mfv. II. 11.012/2001.)
463. A jutalékelőleg a hároméves elévülési időn belül visszakövetelhető, azonban csak a ténylegesen kifizetett nettó összeg erejéig van helye igényérvényesítésnek, a költségtérítésként fizetett összeg nem követelhető vissza (Mt. 143. §).
A felperes 1992. július 1-jétől 1995. április 24-ig állt az alperesnél munkaviszonyban üzletkötő munkakörben. A felperes 1995. november 27-én benyújtott keresetében az alperes által fizetési felszólításokban megjelölt ... forint megfizetése alóli mentesítését kérte. Keresetét a későbbiekben pontosította, illetve kiterjesztette, megjelölve dátum szerint az egyes fizetési felhívásokat és azok összegét. A keresetpontosítás szerint a MIL-lapon feltüntetett ... forint tartozás hatályon kívül helyezését és az alperesnek tartozásmentes MIL-lap kiadására kötelezését kérte. Az ítélethozatalt megelőzően bejelentette, hogy az alperes kiadta a számára a tartozásmentes munkáltatói igazolást, így az erre irányuló kereseti kérelmétől elállt.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperes fizetési felszólítását hatályon kívül helyezte, míg a tartozásmentes munkáltatói igazolás kiadásával összefüggő kereseti kérelem tárgyában az eljárást megszüntette.
A munkaügyi bíróság ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy az alperesnek a jutalékszabályzatai alapján lehetősége volt a jutalék visszaírására a biztosított részéről történő szerződés felmondás, visszavásárlás vagy díj nemfizetés miatti törlés esetén. A fizetési felszólítások mellékletei alapján megállapította a bíróság, hogy az alperes a felperes által mely időpontokban kötött és mikor megszűnt szerződések alapján követelte vissza a jutalékot. A fizetési felszólításokban szereplő összegek bruttó összegek, figyelmen kívül hagyják a minimálbér összegét meghatározó és az érintett időszakra vonatkozó 14/1994. (II. 1.) és a 6/1995. (I. 31.) Korm. rendeleteket. Amennyiben a szerződések megszűnésével kapcsolatban a jutalék visszaírás jogalapja fennállt, abban az esetben is csak a jutalék címén fizetett, minimálbért meghaladó nettó összeget követelhette volna vissza az alperes. A költségtérítés visszakövetelésének nincs helye. A jutalék egy meghatározott teljesítmény elérésére kitűzött teljesítménybér, amelynek eléréséhez a munkavállalónak nyilvánvalóan költségei merültek fel. Az iratok között meglévő bérkartonok alapján megállapította a bíróság, hogy 1994-1995 évben a felperes jutalék címén havi bruttó 10 500 Ft-ot, illetve 12 200 Ft minimálbért vett fel. Erre figyelemmel nincs jogi lehetőség a jutalék visszakövetelésére, mert annak mértéke a minimálbért nem haladta meg. Az alperes maximum a bruttó minimálbért meghaladó nettó összeget követelhette volna vissza.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Rámutatott arra, hogy a jutalékelőleg a hároméves elévülési időn belül visszakövetelhető, azonban csak a ténylegesen kifizetett nettó összeg erejéig van helye igényérvényesítésnek, a költségtérítésként fizetett összeg nem követelhető vissza. Az alperes által költségtérítésként kifizetett összeg előlegnek az Mt. 153. § szerint nem tekinthető.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet megváltoztatását, és a felperes keresetének elutasítását, valamint költségben marasztalását kérte. Arra hivatkozott, hogy az eljárt bíróságok a Pp. 206. § (1) bekezdését megszegve feltűnően okszerűtlenül mérlegelték a rendelkezésre álló bizonyítékokat, és indokolási kötelezettségüknek sem tettek eleget. Bár az alperes a költségtérítési előleg elszámolása során az üzletkötők nyilatkozatát vette figyelembe, ez azonban nem jelenti azt, hogy utóbb ne vizsgálhatná később felmerült okok miatt az üzletkötő költségelszámolásának helyességét. Erre ugyanúgy módja van, mint ahogy a felperes is megváltoztatta a korábbi nyilatkozatát, amelyben még nem kifogásolta a jutalék-visszaírást, részletfizetési engedélyt kért. Hivatkozott arra, hogy a munkaszerződés-módosítással a munkáltató előzetesen járult hozzá az egyéb költségek megtérítéséhez, azonban csak a szükséges és indokolt költségek megtérítéséhez. A munkaszerződés szerint a jutalék költségelőlegként kezelendő és visszaírás alapját képezi.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos a következők szerint.
Helytállóan mutattak rá az eljárt bíróságok, hogy a jutalék a teljesítménybér sajátos formája. Ha a jutalékot a szabályzat szerint a munkavállaló elszámolási, visszatérítési kötelezettséggel veszi fel, a jutalék előlegnek minősül, nem vonatkoznak rá az Mt.-nek a tévesen kifizetett munkabér visszakövetelésére vonatkozó rendelkezései. Az előleg jellegén nem változtat az a körülmény, hogy a jutalék visszakövetelésére nyitva álló, a szerződéskötéshez igazodó határidő esetleg a munkaviszony megszűnését követően telik le (MD I. 336.)
Az alperes felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy az eljárt bíróságok a bizonyítékokat feltűnően okszerűtlenül mérlegelték, nem tértek ki arra, hogy a költségtérítési előleg elszámolása az alperesnél miként történt, és hogy miért ne lehetne utólag elszámoltatni az üzletkötőket.
A periratok alapján megállapítható, hogy az alperes ténylegesen nem számoltatta el a felperest sem tételesen és bizonylatok alapján arról, hogy mennyiben volt szükséges és indokolt a felszámolt költségtérítés. Tény, hogy a periratokhoz munkaszerződés-módosítás szerint erre lehetősége lett volna, ezzel a jogával azonban az alperes nem élt. Nem alapos az alperesnek e körben a felperes 1995. február 7-ei elismerésére hivatkozása, minthogy a felperesnek ez a nyilatkozata nem tekinthető a Ptk. 242. § szerinti tartozás elismerésnek, annál is inkább, mert még ugyanebben a hónapban írásban kifogásolta a vele szemben írásba foglalt jutalék visszatérítés összegét és jogalapját.
A Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Az alperes a perben nem bizonyította, hogy a felperes számára költségtérítésként kifizetett összeg olyan mértékű volt, amelynek elszámolására a felperesnek nem volt lehetősége.
A felülvizsgálati kérelemben sem vitatta az alperes a felperesnek a minimálbérhez való jogát - melyet munkaszerződés is rögzített - és azt az ítéleti megállapítást, hogy ha az alperes által visszakövetelt összegű jutalékok visszaírásra kerültek volna, abban az esetben a felperes nem jutott volna hozzá a minimálbérhez. Nem okszerűtlen tehát az eljárt bíróságoknak az a következtetése, hogy utóbb az alperes nem hivatkozhat kellő alappal a költségek tényleges felmerülését alátámasztó okiratok hiányára, miután a költségtérítés indokoltságát annak kifizetésekor elfogadta.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta és kötelezte az alperest a felülvizsgálati eljárás illeték állam javára történő megfizetésére. (Mfv. II. 11.081/2001.)
464. A munkáltatónál csak egy kollektív szerződés köthető, ugyanakkor nincs akadálya annak, hogy egyes foglalkozási csoportokra vagy a munkáltató egyes részlegeire a helyi függelékben differenciált szabályozás jöjjön létre (Mt. 143. §).
A felperesek - akik az alperesnél szakszolgálati engedéllyel rendelkező pilóta munkakörben dolgoznak, illetve dolgoztak - a keresetükben a kollektív szerződés alapján különböző összegű elmaradt nyelvpótlék, késedelmi kamat és perköltség megfizetésére kérték kötelezni az alperest.
Arra hivatkoztak, hogy az alperes 1990 őszétől a több nyelv után járó pótlék fizetését megszüntette, anélkül, hogy az orosz nyelv utáni pótlék beépült volna az alapbérbe. A hatályos kollektív szerződés szakterületi függelékének a nyelvpótlékra vonatkozó része érvénytelen, mert az a munkavállalókra hátrányosabb rendelkezést tartalmaz.
A munkaügyi bíróság ítéletében a felperesek keresetét elutasította.
Az indokolás szerint az alperesnél hatályos kollektív szerződés értelmében a légi és a földi üzemeltetés tevékenységi körébe tartozó szervezeteknél az általánostól eltérő munkarendek és bérezési rendszerek szabályozására a kollektív szerződés szerves részét képező, de a törzsrésztől elkülönülő szakterületi függelékek köthetők. A R. Igazgatóság szakterületi függelékének időbeli hatálya a kollektív szerződés törzsrészének időbeli hatályával azonos, a személyi hatálya pedig a R. Igazgatóságon hatósági szakszolgálati engedéllyel rendelkező főállású munkavállalókra terjed ki. A kollektív szerződés törzsrésze V. fejezetének 30.2. pontja értelmében az alperes nyelvtudási pótlékot is fizet, amelynek mértékét a 30.2.6.2. pont határozza meg. A felperesekre vonatkozó szakterületi függelék szerint a szakterületi függelék hatálya alá tartozó munkavállalókat nyelvtudási pótlék az angol nyelvből letett vizsga után illeti meg a kollektív szerződésben meghatározott mérték szerint. Mindebből az következik, hogy a felperesek tekintetében alperes a szakterületi függelék szabálya alapján a kollektív szerződés törzsrésze szerinti mértékű nyelvpótlékot köteles az angol nyelvvizsga után fizetni.
A bíróság hangsúlyozta, hogy a helyi függelék a kollektív szerződés része. Ez esetben nem a tágabb és a szűkebb hatályú kollektív szerződésről van szó, ezért nem kell alkalmazni az Mt. 41. §-ában foglaltakat; tehát a függelék nem csak a munkavállalókra kedvezőbb szabályokat tartalmazhat.
A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy az orosz nyelv után járó pótlékot az alperes az LHFSZ elnökségével kötött megegyezés alapján a bérrendszerbe beépítette, és az új bérrendszer szerinti bérarányok kialakítását követően már jelentőségét vesztette, hogy a hajózó munkavállalóknak hány nyelvből van nyelvvizsgája. Ezért az alperes a nyelvpótlékot a felperesek részére a kollektív szerződés szabályai szerint folyósította.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság a munkaügyi bíróság ítéletét a Pp. 254. § (3) bekezdése alapján helyes indokaira figyelemmel helybenhagyta.
A felperesek felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereseti kérelmüknek helyt adó ítélet meghozatalát kérték. Álláspontjuk szerint őket az 1994. december 20. és 2000. december 31. között hatályos kollektív szerződés rendelkezései szerint nyelvtudási pótlék az orosz és más nyelvek után is megillette, az eljárt bíróságok tévedtek az orosz nyelvpótlékok ún. alapbéresítése, valamint a kollektív szerződés és a szakterületi függelék egymáshoz való viszonyának megítélésében. Arra hivatkoztak, hogy az alperes bevezette az ún. seniority rendszert, az új besorolási rendszerben azonban az alapbérek kialakításának semmiféle pótlék eleme nem volt, ezért a korábbi nyelvpótlékuk "eltűnt". Jogi álláspontjuk szerint a szakterületi függelék a kollektív szerződéshez képest szűkebb hatályú megállapodás, ezért a KSz. és a függelék egymáshoz való viszonya tekintetében a függeléket megkötőknek nem volt joguk más munkavállalóhoz képest a munkavállalók egy szűkebb csoportjára nézve kedvezőtlenebb szabályt megalkotni.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye, a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt (Pp. 275. §). A felperesek által a felülvizsgálati kérelemben nem támadott tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó.
A perben az eldöntendő jogkérdés az volt, hogy a felpereseket megilleti-e a további nyelvtudási pótlék avagy sem. Tekintettel arra, hogy jogszabály nyelvpótlék fizetését nem írja elő, ennek eldöntésénél a kollektív szerződéses rendelkezéseket kellett irányadónak tekinteni.
A nyelvpótlék fizetését az alperes a kollektív szerződés szabályai szerint vállalta, az a munkaszerződés részét nem képezte. Ha a nyelvpótlékra vonatkozó kollektív szerződéses szabályok változtak, annak elbírálásánál, hogy a felpereseket megilleti-e az angol nyelvtudás után járó pótlékon kívül további nyelvpótlék, a felperesek álláspontjával szemben nincs jelentősége annak, hogy a korábban fizetett nyelvpótlék beépítésre került-e az alapbérükbe vagy sem. A felperesek sem vitatták, hogy az alperes 1990. év végén az érdekképviseleti szervekkel kötött megállapodás alapján új bérrendszert vezetett be, a "sokpótlékos" rendszerről "fix" bérezési rendszerre tért át, és ezzel egyidejűleg az orosz nyelv utáni pótlék fizetését is megszüntette.
Helytállóan fejtette ki az elsőfokú bíróság, hogy a munkáltatónál csak egy kollektív szerződés köthető, ugyanakkor nincs akadálya annak, hogy egyes foglalkozási csoportokra vagy a munkáltató egyes részlegeire a helyi függelékben differenciált szabályozás jöjjön létre. Ennek megfelelően az 1995. január 1-jén hatályba lépett kollektív szerződésnek része a helyi függelék is, az nem tekinthető szűkebb hatályú kollektív szerződésnek, és ezért arra az Mt. 41. §-a nem vonatkoztatható. Ebből következően a felperesek alaptalanul támadták az 1995. július 27-én aláírt szakterületi függelék rendelkezéseit azon az alapon, hogy az a kollektív szerződéstől csak annyiban térhetne el, amennyiben a munkavállalóra nézve kedvezőbb szabályokat állapít meg.
A felperesek a további nyelvpótlékra vonatkozó igénye tekintetében a kollektív szerződés és a szakterületi függelék rendelkezéseinek értelmezése során mindkét bíróság jogszerű következtetésre jutott, amikor azt állapította meg, hogy az alperes a szakterületi függelék alapján csak az angol nyelvvizsga után köteles fizetni a nyelvpótlékot, mégpedig a kollektív szerződés törzsrésze szerinti mértékben. Az alperes a felperesek részére az angol nyelv utáni pótlékot ennek megfelelően kifizette.
A kifejtettekre figyelemmel a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül hagyta helyben a felperesek keresetét elutasító elsőfokú ítéletet. Ezért a jogerős ítéletet a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában helybenhagyta. (Mfv. II. 11.082/2001.)
465. A munkaviszony felmondásának okszerű indokául szolgál (a munkáltató működésével összefüggő okként), ha a munkáltató a gazdálkodása körében felmerült nehézségek miatt a teljesítménybér bevezetéséről dönt, és ennek következtében - a munkavállaló munkaszerződés-módosításhoz való hozzájárulása hiányában - a munkaszerződésnek megfelelő (időbéres) foglalkoztatásra a továbbiakban nincs lehetőség az adott munkahelyen (Mt. 143., 89. §).
Az alperesnél asztalos munkakörben dolgozó felperesek keresetükben munkabér-különbözet megfizetésére kérték az alperest kötelezni, majd keresetüket kiterjesztették a számukra kiadott felmondás jogellenességének megállapítása és jogkövetkezményei alkalmazása iránt.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes a II. és IV. r. felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg. Kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül különböző összegű elmaradt munkabért fizessen meg a felpereseknek, továbbá a munkaviszony megszüntetés jogellenessége folytán a jogsértés súlyával arányban álló hat havi átlagkeresetnek megfelelő átalány kártérítést.
A munkaügyi bíróság tényként állapította meg, hogy a felperesek különböző időpontokban létesítettek munkaviszonyt az alperesnél asztalosként havi ... forint személyi alapbérrel. Az alperes 2000. július 1-jétől teljesítménybérezés bevezetéséről döntött, azonban a felperesek nem írták alá az erre vonatkozó munkaszerződés-módosítást, majd a 2000. augusztus 28-án kelt felszólító levélben igényelték az alperestől az elmaradt munkabérük megfizetését azzal, hogy amennyiben az időbérük és a teljesítménybérük közötti különbözetet nem fizeti ki az alperes, abban az esetben munkaügyi bírósághoz fordulnak. Miután az alperes erre nem válaszolt, a felperesek keresetet nyújtottak be elmaradt munkabér megfizetése iránt. Ezt követően az alperes a 2000. október 19-én kelt rendes felmondásával a II. rendű és a IV. rendű felperes munkaviszonyát megszüntette. Az I. és a III. rendű felperes munkaviszonyának megszüntetésére azért nem került sor, mert felmondási tilalom alatt álltak. A felmondás indokolása szerint a felperesek a rehabilitációs célszervezet alperes további fennmaradása érdekében, a súlyos gazdasági helyzet miatt elkerülhetetlen intézkedésnek, a teljesítménybér rendszer bevezetésének szükségességét nem vették figyelembe, nem fogadták el a teljesítménybérezést, magatartásukkal "a dolgozó kollektívát károsan befolyásolták", mely a munkáltató alapvető gazdasági érdekeivel ütközik. A II. és IV. rendű felperesek az Mt. 4. §-a megsértésére hivatkozva kérték a felmondás jogellenességének megállapítását és annak jogkövetkezményei alkalmazását. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint az a körülmény, hogy felperesek a munkaszerződés-módosításához nem járultak hozzá, okszerűen nem vezethetett a felmondáshoz. A keresetlevél kézbesítésének és a felmondás dátumából arra következtetett, hogy a felmondásra azért került sor, mert a felperesek keresetet nyújtottak be az elmaradt munkabérük megfizetése iránt. Tehát azt retorzióként alkalmazta az alperes, ami az Mt. 4. §-ában foglaltakba ütközött.
Az alperes fellebbezésében a rendes felmondás jogellenessége és jogkövetkezményei alkalmazása körében támadta az elsőfokú ítéletet, e tekintetben kérte a keresetek elutasítását, míg a bérkülönbözet megfizetésére kötelezését nem vitatta.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezéseit megváltoztatta: a felmondások jogellenességére irányuló keresetet, és a megítélt bérkülönbözetet meghaladóan a marasztalásra irányuló kereseteket elutasította.
A másodfokú bíróság a tényállás kiegészítéseként megállapította az új bérrendszerre való áttérés tényét, az asztalos üzemben a II-IV. rendű felperesek kivételével a munkavállalók 2000. július 1-jétől teljesítménybérben dolgoztak. A megyei bíróság álláspontja szerint az a felperesi magatartás, hogy nem járultak hozzá a teljesítménybérezésre történő áttéréshez szükséges munkaszerződés-módosításhoz, olyan helyzetet teremtett az alperesnél, mely megalapozta az Mt. 89. § (3) bekezdése alapján a felperesek munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetését. Az alperes a működésével összefüggő okból, az eredményes gazdálkodás és fennmaradás érdekében tért át a teljesítménybérezésre. Így a valóságnak megfelelő és okszerű indokból gyakorolta az Mt. 89. § (1)-(3) bekezdésében foglalt rendes felmondási jogát. A megyei bíróság nem látta bizonyítottnak az Mt. 4. §-ába ütköző joggyakorlást. Önmagában az a körülmény, hogy a felperesek bérigényének érvényesítését követően adta ki a felmentő intézkedéseket, nem bizonyítja, hogy retorzióként élt volna a felmondás jogával. A csatolt kimutatások szerint az asztalos üzemben jelentős bérfeszültség keletkezett a nem egyező bérezési forma miatt.
A jogerős ítélet ellen a II. rendű felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint az alperes már 2000. augusztus 29-én tudomást szerzett a felperesnek arról az álláspontjáról, hogy nem járul hozzá a munkaszerződése módosításához. Ezt követően azonban az alperes nem élt a felmondási jogával, hanem csak azt követően, amikor a II. rendű felperes már munkabér igényével is fellépett. Az alperes tehát a felperes érdekeit és jogos véleményét figyelmen kívül hagyva mintegy bosszúból élt a felmondás jogával. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság az MK 95. számú állásfoglalás IV. pontját figyelmen kívül hagyta, és ezzel megsértette az Mt. 4. § (1) és (2) bekezdését.
Az alperes a jogerős ítélet hatályban való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A munkaviszony felmondásának okszerű indokául szolgál (a munkáltató működésével összefüggő okként), ha a munkáltató a gazdálkodása körében felmerült nehézségek miatt a teljesítménybér bevezetéséről dönt, és ennek következtében - a munkavállaló munkaszerződés-módosításhoz való hozzájárulása hiányában - a munkaszerződésnek megfelelő (időbéres) foglalkoztatásra a továbbiakban nincs lehetőség az adott munkahelyen.
A másodfokú bíróság a kiegészített tényállás alapján az előbbieknek megfelelően helyes jogi következtetéssel állapította meg a vitatott rendes felmondás indokának valóságát és okszerűségét.
A felmondás közlésének és a felperes bérkülönbözet iránti keresete benyújtásának időbeli összefüggését a bíróság vizsgálta, ezért ennek hiányára a felülvizsgálati kérelem tévesen hivatkozott. Az eset összes körülményét helyesen értékelte, és meggyőző indokát adta annak a jogerős ítélet, hogy önmagában az időbeli egymásutániság a joggyakorlás rendeltetésellenességéhez szükséges összefüggés megállapításához nem adott alapot.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet a II. rendű felperesre vonatkozó részében hatályában fenntartotta, egyéb rendelkezései tekintetében pedig nem érintette. (Mfv. II. 11.241/2001.)
466. Ha a szerződés a munkavállaló prémiumra való jogosultságát éves eredménytől tette függővé, a munkavállaló a prémiumra csak a munkáltató eredményes gazdálkodása esetén jogosult (Mt. 143. §).
A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében végkielégítés, valamint az 1995-1998. évekre vonatkozóan prémium és késedelmi kamat megfizetésére kérte kötelezni.
A munkaügyi bíróság részítéletében az alperest az 1995. évre járó prémium és késedelmi kamata megfizetésére kötelezte. A felperes 1997. és '98. évre vonatkozó kereseti kérelmét elutasította. Az indokolás szerint a felek az 1992. szeptember 15-én megkötött munkaszerződésben abban állapodtak meg, hogy a felperest a személyi alapbérén túlmenően az éves eredmény függvényében 30-60%-os prémium illeti meg, amelynek feltételeit az ügyvezető igazgató írásban határozza meg. 1992., 1993. és 1994. években az alperes prémiumfeladatot tűzött ki a felperes részére, és prémiumot fizetett. 1995. évtől kezdődően azonban prémiumfeladat meghatározására nem került sor. Ha a munkaszerződésben a munkáltató a prémium fizetését feladat kitűzéséhez és annak teljesítéséhez köti, de a feladat kitűzését elmulasztja, erre, mint fizetést kizáró okra nem hivatkozhat. A munkaszerződés 4. pontja szerint a felperes az éves eredmény függvényében jogosult a prémiumra, és mivel az alperes 1995. évben nyereséges volt, a munkaügyi bíróság az 1994-ben alkalmazott számítás alapján a felperes keresetét megalapozottnak találta. Az alperes az 1997. és 1998. éveket veszteséggel zárta, ezért ezekre az évekre a felperes a prémiumot alaptalanul kérte.
A részítélet ellen a felek fellebbezést jelentettek be, a felperes 1997. és 1998. évekre járó prémium megfizetését, az alperes a kereset elutasítását kérte.
A megyei bíróság részítéletében az elsőfokú bíróság részítéletét helybenhagyta. Teljes mértékben egyetértett az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással, az abból levont érdemi döntéssel és annak indokaival. A rendelkezésre álló adatok alapján az alperes gazdálkodása 1997. és 1998. évben veszteséges volt, a prémiumfizetés feltétele pedig a munkaszerződés vonatkozó kikötésének helyes értelmezése szerint az eredményes gazdálkodás volt.
A jogerős részítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes annak megváltoztatását és az alperesnek az 1997, 1998. évre járó prémium megfizetésére kötelezését kérte. Arra hivatkozott, hogy munkaszerződése szerint őt személyi alapbér és prémium illette meg, amelynek minimális összegét éves bére 30%-ában határozták meg, amelyre az alperes eredményességétől függetlenül a jogosultságot megszerezte. Nem vitatta, hogy az alperes 1997. és 1998. években veszteséges volt.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős részítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében tartalma szerint a bíróságok részéről a munkaszerződés 4. pontjában foglaltak helytelen értelmezését panaszolta.
A hivatkozott szerződés egyértelmű rendelkezést tartalmaz a tekintetben, hogy a munkavállaló az éves eredmény függvényében jogosult 30-60%-os éves prémiumra, amelynek a feltételeit az ügyvezető igazgató írásban határozza meg. Az eljárt bíróságok az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően helyezkedtek arra az álláspontra, hogy ha az alperes a munkaszerződésben prémiumfizetésre vállalt kötelezettséget, részéről a prémiumfeltétel kitűzésének elmaradása a munkavállaló hátrányára nem értékelhető. Az adott esetben azonban a szerződés a felperes prémiumra való jogosultságát éves eredménytől tette függővé. Ebből a bíróságok helytállóan vonták le azt a következtetést, hogy a felperes a prémiumra csak az alperes eredményes gazdálkodása esetén jogosult. Téves, a munkaszerződés említett rendelkezésével ellentétes az a felperesi érvelés, hogy a szerződésben a felek az alperes gazdálkodásának éves eredményétől függetlenül minimum 30% prémiumösszegben állapodtak meg.
A kifejtettekre figyelemmel a másodfokú bíróság az ítéletét jogszabálysértés nélkül hozta meg, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 11.283/2001.)
467. A munkaviszony fennállásáig a munkáltató az Mt. 161. §-ának (2) bekezdése szerint a munkabérből levonhatja a munkavállaló részére történt előlegnyújtásból eredő követelését. Ugyanakkor a munkaviszony megszűnését követően akár keresettel, akár fizetési felszólítással érvényesítheti az Mt. 162. § (3) bekezdése alapján.
A felperes keresetében az alperes ... forint jutaléktartozás visszafizetésére irányuló fizetési felszólításának a hatályon kívül helyezését, továbbá a munkaszerződésének a jutalék-visszaírásra vonatkozó rendelkezése semmisségének megállapítását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1987. január 28-ától 1995. szeptember 30-áig állt az alperesnél, illetve jogelődjénél munkaviszonyban üzletkötőként. A munkaszerződése jutalék-visszaírásra vonatkozó rendelkezést tartalmazott. Ennek alapján az alperesnek a felperessel szemben fennálló összes követelése 392 673 forint volt, amelyből 1995. október 4-ei dátummal 27 195 forint jutalék-visszaírásra került hat név szerint megjelölt szerződés vonatkozásában az összesen fennálló 72 740 forint összegű jutalékból. A többi, alperes által felsorolt és a periratokhoz csatolt szerződés megszűnése, illetve törlése a felperes munkaviszonyának megszűnését követő időpontra esett, így e később törölt szerződések vonatkozásában kizárt, hogy a felperes munkaviszonyának fennállása alatt ezen szerződések után a jutalék-visszaírásra került volna. Azon szerződések vonatkozásában, ahol a jutalék-visszaírásra került, és annak egy része befolyt az alpereshez, ezt az alperes a fennálló követeléséből levonta.
A bíróság a munkaszerződés jutalék-visszaírásról szóló rendelkezésének semmisségére való hivatkozást az elévülés okán találta alaptalannak. Megállapította, hogy a fizetési felszólításban érvényesített valamennyi biztosítási szerződés tekintetében a jutalék-visszaírás a jutalékszabályzat és a munkaszerződés rendelkezései alapján történt. Ezért a keresetet elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - amely helyes ténybeli és jogi indokaira utalással - helybenhagyta.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését kérte.
Jogszabályértőnek tartotta a jogerős ítéletben megállapított tényállást iratellenesség és a perbeli előadásait, illetve a keresete megalapozását szolgáló bizonyítékok nem teljes körű mérlegelése hiányossága miatt. Arra hivatkozott, hogy munkaviszonya jogellenes megszüntetését a bíróság nem vette figyelembe. A munkaszerződés részbeni semmisségével összefüggésben az elévüléssel kapcsolatos ítéleti álláspontot tévesnek tartotta. Vitatta, hogy a munkaviszonya megszűnését követően jogszerű lehetősége lett volna az alperesnek a megszűnt szerződésekre vonatkozóan a jutalék visszaírására. Állította, hogy a munkaviszonya jogellenes megszüntetése miatt került olyan helyzetbe, hogy a későbbiek során nem volt módja az általa kötött szerződések gondozására, így ezen a jogcímen tartozása sem keletkezhetett. Álláspontja szerint a bíróság nem tett eleget jogi indokolási kötelezettségének sem.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A mérlegeléssel megállapított tényállás felülvizsgálatát a bizonyítékok nem teljes körű értékelése [Pp. 206. § (1) bekezdés], illetve a mérlegelés során levont következtetés iratellenessége, nyilvánvaló okszerűtlensége megalapozza.
A felülvizsgálati kérelem a tényállás hiányos megállapítását és a bizonyítékok összességében való értékelése megsértését alaptalanul panaszolta. Az ügy eldöntéséhez szükséges tényeket a munkaügyi bíróság megállapította. Az alperes által a periratokhoz csatolt szerződésekből kitűnik, hogy azok az ügyfél díj nem fizetése miatt szűntek meg, továbbá a törlés időpontját, a jutalék összegszerűségét az alperes kimutatásokkal igazolta. Ezekből a bíróság megalapozottan következetett a jutalék-visszaírás összegére. Ezzel kapcsolatban a felülvizsgálati kérelem konkrét iratellenességet nem jelölt meg.
A munkaviszony megszüntetését, ezzel kapcsolatban a munkáltató magatartása értékelését a tényállás megállapítása körében a felülvizsgálati kérelem tévesen hiányolta. A perbeli vita ugyanis elszámolási vita, amelyben nincs jelentősége annak, hogy az alperes milyen okból szüntette meg a felperes munkaviszonyát, vagy a felperes milyen magatartást tanúsított a szerződések megszűnésének elkerülése érdekében. Az ügyfelek díjfizetésének elmaradása esetén a jutalékszabályzat feltételei szerint a jutalék visszaírására kerül sor. Ezért a felperessel szemben támasztott követelés nem kártérítési jellegű, felróható magatartásnak vagy közrehatásnak nincs jogi következménye, csupán a jutalékszabályzat előírásai szolgálnak a fizetési felhívások alapjául.
A felperes munkaszerződése a jutalékszabályzatnak megfelelően rendelkezett arról, hogy a folyamatos díjfizetésű személybiztosításoknál a szerzési és folytatólagos jutalékot a biztosítási szerződés két éven belüli díj nem fizetés miatti törlésekor minden esetben vissza kell írni. A munkaszerződés értelmében, ha a munkaviszony megszűnésekor a díj nem fizetés miatti törlésekből eredő szerzési és folytatólagos jutalék-visszaírására nincs lehetőség, a fennálló hátralék összegét munkabér tartozásként kamataival együtt kell megtéríteni. Ha a munkaviszony megszűnése után jelentkezik a jutalék-visszaírás, az ily módon keletkezett összeg visszafizetéséről az Mt. 162. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint utólag történik intézkedés.
A munkaszerződés e két pontja semmisségének megállapítását az eljárt bíróságok - bár téves indokkal - érdemben helyesen mellőzték, mert e rendelkezések nem ütköznek jogszabályba, ez okból semmisség megállapítására nincs lehetőség. Eltérő szabály hiányában a munkaszerződés tekintetében is irányadó a semmis szerződésekre vonatkozó szabály [Ptk. 234. § (1) bekezdés], miszerint a semmis szerződés érvénytelenségére - ha a törvény kivételt nem tesz - határidő nélkül lehet hivatkozni. Az ettől eltérő ítéleti álláspont téves, ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet indokolásából az erre vonatkozó részt mellőzi
Téves az a felülvizsgálati álláspont, miszerint a munkaviszony megszűnését követően nincs lehetőség jutalék-visszaírásra. A jutalékot ugyanis előlegnek kell tekinteni, amelyet a munkavállaló elszámolási, visszatérítési kötelezettséggel vett fel. Az előleg jellegén nem változtat az a körülmény, hogy a jutalék visszakövetelésére nyitva álló, a szerződéskötéshez igazodó határidő esetleg a munkaviszony megszűnését követően telik le (MD II. 336.). A munkaviszony fennállásáig a munkáltató az Mt. 161. §-ának (2) bekezdése szerint a munkabérből levonhatja a munkavállaló részére történt előlegnyújtásból eredő követelését. Ugyanakkor a munkaviszony megszűnését követően akár keresettel, akár fizetési felszólítással érvényesítheti az Mt. 162. § (3) bekezdése alapján.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - az indokolás előbbi módosításával - a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta, és a pervesztes felperest a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére. (Mfv. II. 11.332/2001.)
468. Megfelelő kitűzés esetén a prémiumfeladat teljesítése évek átlagában vizsgálandó és azt egymagában egyetlen évi nemteljesítés nem zárja ki (Mt. 143. §).
A felperes az alperes szövetkezet elnöke volt. Módosított keresetében 1997. évi prémiumkülönbözet és ennek kamatai megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
A felperes keresetét a munkaügyi bíróság elutasította, miután arra a megállapításra jutott, hogy a 2/1997. számú jegyzőkönyv mellékletét képező "vezetői prémium 1997. évre" megjelölésű irat nem minősül prémiumkitűzésnek. Az ezt helybenhagyó másodfokú ítéletet a Legfelsőbb Bíróság - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróságot új eljárásra, új határozat hozatalára utasította. A végzés indokolása rögzítette, hogy a munkaszerződésben vállalt kötelezettségének megfelelően az alperes igazgatósága az 1997. március 18-án tartott ülésén elfogadta az elnök 1997. évi prémiumfeladatait. Az alperes tehát a prémiumfeladatot kitűzte a jegyzőkönyv mellékletét képező képlet szerint. A prémiumkitűzés az összegszerűség kiszámításánál három év nyereségének átlagából indul ki, amely - kizáró feltétel hiányában - három év átlagában a veszteséggel záró évet is magába foglalja.
A munkaügyi bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A bíróság a bizonyítékok körében értékelte az igazságügyi könyvszakértői véleményt, az új eljárásban új szakértő bevonásával készített kiegészítő könyvszakértői véleményt, amelyek megállapították, hogy az alperes az 1997. évet veszteséggel zárta.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint - mivel az alperes a felperes részére 1997. évre is csakúgy, mint előző években nyereségtől függő prémiumot tűzött ki - a felperesnek akkor járt volna prémium, ha három egymást követő évben nyereséggel zár az alperes. Ha a felperes a veszteséggel záró évet is prémiummal akarta volna "jutalmazni", akkor három év eredményének átlagát kötötte volna ki a prémiumszámítás alapjául.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét - helyes indokai alapján - helybenhagyta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a módosított kereseti kérelmének helyt adó határozat hozatalát kérte. Iratellenesnek tartotta azt az ítéleti megállapítást, hogy a prémium-kifizetés feltétele lett volna a szövetkezet 1997. évi nyereséges gazdálkodása. A prémium alapjául szolgáló képletre hivatkozott, amely szerint három év átlagában kell a szövetkezet nyereséges voltát vizsgálni, a három évi vagyon átlagával fordítottan arányosan. A Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyező végzésében foglaltakra is hivatkozott, amely előírta, hogy az összegszerűség kiszámításánál a három év átlagában a veszteséggel záró évet is figyelembe kell venni. Maga a prémiumkitűzés (képlet, egyenlet) magyarázata a korrigált adózás előtti eredmény kifejezést használja, az ítélet ezzel ellentétes.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A bíróságot a megismételt eljárásban a hatályon kívül helyező végzésben szereplő megállapítások, állásfoglalások kötik. Attól csak akkor térhet el, ha az eljárása során új tények, bizonyítékok alapján megdőlnek a hatályon kívül helyező végzésben megállapított tények és ennélfogva az arra épülő iránymutatás is tárgytalanná válik.
Az adott esetben a felülvizsgálat során hozott végzésben a Legfelsőbb Bíróság a kitűzött prémiumfeladat értelmezésével megállapította, hogy az alperes a nyereség összegének és a vagyon alakulásának egymáshoz való viszonyával határozta meg a konkrét prémiumfeladatot, és a prémium kiszámításánál három év nyereségének átlagából kell kiindulni, amely a három év átlagában - kizáró feltétel hiányában - a veszteséggel záró évet is magába foglalja. Ehhez a megállapításhoz - mivel a prémiumfeladatot illetően a tényállás nem módosult - a bíróság kötve volt. Ezért a munkaügyi bíróság az előbbiek szerint meg nem engedetten a prémiumfeladat eltérő értelmezéséből kiindulva - csupán arra tekintettel, hogy az 1997. év veszteséggel zárult - tévesen állapította meg, hogy a prémiumfeltétel nem teljesült.
Az előbbi téves jogi álláspontból adódóan a munkaügyi bíróság a hatályon kívül helyező végzésben adott utasítástól eltérően nem a három év átlagában - a veszteséggel záró évet is magába foglalóan - vizsgálta szakértő bevonásával, hogy felperest megillet-e és milyen összegben további prémium. Mindezt a másodfokú bíróság tévesen nem észlelte.
Minthogy a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet az elsőfokú ítéletre is kiterjedően, hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárás és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárásban a fentiekre vonatkozó tényállás megállapítása után lehet megalapozottan állást foglalni felperes prémiumigénye tárgyában. (Mfv. II. 10.101/2002.)
469. Ha a munkaszerződésben kikötött prémium számításának alapja a főépítésvezetőség mérleg szerinti eredménye volt, ilyen azonban nem készült, a belső üzemi eredmény figyelembevétele csak az összes körülmény mérlegelése alapján történhet, enélkül az ítélet megalapozatlan és új eljárás szükséges (Mt. 143. §).
A felperes keresete 1991. és 1992. évi "jutalék" illetve "nyereségprémium" megfizetésére irányult. Pontosított keresete szerint 1991. évre 1 439 010 forint, 1992. évre 1 477 942 forint megfizetését kérte, elismerve, hogy az alperes ezen összegből 347 600 forintot megfizetett.
A munkaügyi bíróság ítéletében a felperes igényét 1991. évre alaptalannak, 1992. évre 339 400 forint összegben alaposnak találta, de az alperes beszámítási kifogásának helyt adva az alperes kötelezését mellőzte.
A tényállás szerint a felperes 1990. április 1-jétől kezdődően állt az alperes alkalmazásában, főépítésvezető munkakörben. Munkaköri feladatait a B.-i Területi Igazgatósághoz tartozó gy.-i főépítésvezetőségen, elszámolás szempontjából önálló egységben teljesítette. Ténylegesen 1992. szeptember 19-éig dolgozott. Ezt követően két évig betegállományban, majd szabadságon volt. A felek közötti munkaviszony az alperesi intézkedés jogellenességét megállapító határozat jogerőre emelkedése napján (1998. október 28-án) szűnt meg.
A felperes nyereségprémiumáról az 1991. május 1-jén kelt munkaszerződés-módosítás rendelkezett. Eszerint "a főépítésvezetőt év végi nyereségprémiumként az általa vezetett főépítésvezetőség mérleg szerinti eredményének 3%-a illeti meg". Az elsőfokú bíróság a beszerzett igazságügyi könyvszakértői vélemények alapján megállapította, hogy a győri főépítésvezetőség mérleg szerint eredményt nem képezett, ezért a felperesi igény alapja a főépítésvezetőség belső üzemi eredménye lehet. Ennek megállapítása során elfogadta, hogy az alperes bevételarányosan az egyes főépítésvezetőségekre terhelte a fel nem osztható központi költségeket. Ily módon a gy.-i főépítésvezetőség 1991. évi eredménye a ráterhelt központi költség folytán veszteséges lett (-13 568 eFt), míg az 1992. évi 58 103 eFt eredmény 27 473 eFt-ra csökkent. Az alperes - az előző év veszteségét beszámolva - 1992. évre 13 905 eFt összeg után 347 600 forintot fizetett a felperesnek. Az elsőfokú bíróság az alperes által 1992. évre alkalmazott kompenzált üzemi eredményt nem fogadta el, 27 473 eFt prémium alap figyelembevételével további 339 400 forint felperesi igényt alaposnak ítélt. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint az alperes azon gyakorlata, mely szerint a központi fel nem osztható költségeket bevételarányosan az egyes főépítésvezetőségekre átterheli, nem ütközik jogszabályba és ez a gyakorlat alperesen utólag nem kérhető számon. A bíróság az alperes beszámítási kifogásának helyt adott, ezáltal az alperest terhelő marasztalás elenyészett.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében részben megváltoztatta, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 339 400 forintot. Ezt meghaladóan a felperes keresetét és az alperes beszámítási kifogását elutasította.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen az elutasító rendelkezés "megváltoztatását", és kereseti kérelme szerint döntést, másodsorban a határozat hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság új eljárás lefolytatására való utasítását kérte.
A felülvizsgálati érvelés szerint csak a kinevezett főépítésvezetők rendelkeztek munkaszerződésben rögzített teljesítményhez kötött prémiumkiírással, melynek értelmében a főépítésvezetőség eredményét kell figyelembe venni, amelyet prémiumra vonatkozó belső szabályzat hiányában az utókalkuláció alapján lehet megállapítani. Álláspontja szerint ez így történt az 1990. év után járó prémiuma megállapításakor, és a többi főépítésvezetőnél is ez volt a gyakorlat. A felperes ezért sérelmezte, hogy az ő 1991. és 1992. évi elszámolásánál az alperes nem ezt a gyakorlatot követte és "ún. osztrák módszerű költségelszámolást" tekintett irányadónak.
A felperes kifogásokat emelt a szakértői tevékenységgel kapcsolatban és arra is hivatkozott, hogy a szakvélemények között lényeges elvi különbségek, számszaki eltérések vannak, amely ellentmondások feloldását a bíróságok elmulasztották.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felperes felülvizsgálati kérelme alapos.
A perbeli tényállás szerint a munkaszerződésben kikötött "nyereségprémium" számításának alapja a felperes által vezetett főépítésvezetőség "mérleg szerinti eredménye" volt. A felek között az nem volt vitatott, hogy a gy.-i főépítésvezetőség mérleget nem készített, és ezért a belső üzemi eredményét kell irányadónak tekinteni, amely értékelhető, mert a bevételeit és a költségeit a központban elkülönítve tartották nyilván.
Nem megalapozott a jogerős ítélet azon megállapítása, mely szerint a tényállás és az arra alapított jogi döntés aggálytalan igazságügyi könyvszakértői véleményeken alapul. A szakértők ugyanis eltérő álláspontot képviseltek abban a per eldöntése szempontjából alapvető kérdésben, hogy a belső üzemi eredmény alatt mit kell érteni, a központ fel nem osztható költségei (FNOK), amelyeket a felperes által irányított főépítésvezetőség nem tudott befolyásolni, terhelhetik-e az üzemi eredményt, ezzel ellentétes a korábbi első kiegészítő szakvélemény, más felperesi álláspontot alátámasztó véleményt képvisel M. V. szakvéleménye függetlenül attól, hogy a bíróság döntésére bízza, hogy elfogadja-e az alperesi gyakorlatot.
A bíróságok ezekre az aggályos körülményekre ítéletük indokolásában nem tértek ki, ítéleti indokolásukból nem tűnik ki, hogy az egymásnak részben ellentmondó szakvéleményeket miként értékelték. Ezért a jogerős ítélet megalapozatlan [Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés].
A megismételt eljárásban a felekre háruló bizonyítási teher figyelembevételével tisztázni kell, hogy a prémium alapját képező eredmény megállapítását illetően volt-e a felek között megállapodás, és amennyiben volt, kérdés az is, hogy az mire irányult. Az alperes a felperessel szemben alkalmazott elszámolást egységesen alkalmazta-e valamennyi főépítésvezető prémiumának meghatározásakor.
A felperes perbeli előadása szerint az 1990. április 1-jei munkába állásakor szóbeli megállapodás volt havi munkabéren felüli nyereségprémiumra. Ennek megfelelően el is számolt vele az alperes 1991 áprilisában. A nyereségprémiumot a főépítésvezetőség utókalkulációs lapja alapján fizették ki.
Az alperes által csatolt iratok alapján a felperes 1990. évi elszámolását illetően megalapozottan nem lehet állást foglalni. Ezen iratokból csak az tűnik ki, hogy a gy.-i főépítésvezetőség "mérlegszerinti eredményét" külön kezelték, és ez az összeg volt a felperes által vitássá nem tett prémium kifizetésének az alapja. Ezért aggályos a 3. számú kiegészítő szakvélemény megállapítása.
A felperes arra is hivatkozott, hogy az alperes más főépítésvezetők prémiumának meghatározásakor a FNOK összegét figyelmen kívül hagyta, illetve visszamenőlegesen született döntés az elszámolás módjára. Az alperes ennek ellenkezőjét nem bizonyította.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletének azt a rendelkezését, mellyel a felperes keresetét 339 400 forintot meghaladóan elutasította a munkaügyi bíróság ítéletének érintett részére is kiterjedően (a fenti összeget meghaladóan elutasító rész tekintetében) hatályon kívül helyezte [Pp. 275/A. § (2) bekezdés], és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította, a jogerős ítélet további rendelkezéseit nem érintette [Pp. 275. § (2) bekezdés]. A felek felülvizsgálati eljárási költségét, és a felülvizsgálati eljárás illetékét megállapította, ezek viseléséről az új határozatot hozó bíróság dönt [Pp. 275/A. § (3) bekezdés]. (Mfv. I. 10.253/2002.)
470. A munkáltató a munkaszerződésben kikötött prémium fizetését feladathoz kötheti, ennek hiányában azonban tartozik a prémiumot megfizetni (Mt. 143. §).
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a Pp. 270. § (1) és (2) bekezdés a) és b) pontjaira hivatkozással kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság jogszabálysértéssel hagyta helyben a felperes prémium iránti keresetének helyt adó elsőfokú ítéletet. A munkaszerződésben a felek ugyan megállapodtak abban, hogy a felperes a kikötött munkabér mellett prémiumra is jogosult, a munkaviszony megszüntetése évében azonban az alperes prémiumfeladatokat nem határozott meg, így a felperes többletmunka végzése nélkül jutott többletjuttatáshoz. Ennélfogva önmagában a munkaszerződéses kikötés, továbbá a korábbi évek prémiumfeladatok teljesítésén alapuló azonos mértékű prémium kifizetése nem ad alanyi jogot prémiumfeladat hiányában a prémiumfizetésre. Az alperes szerint a felvetett jogkérdésben a joggyakorlat egysége, illetve továbbfejlesztése érdekében indokolt a felülvizsgálat elrendelése. A felperes az álláspontja alátámasztására hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésére.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelemben előadottak alapján a felülvizsgálati eljárás elrendelésére nem talált alapot.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás alapján a felek az 1995. január 4-én megkötött munkaszerződésben "33 000 forint alapbér+prémium" fizetésében állapodtak meg. Az alperes a 2001-es évet megelőzően minden évben a felperes részére is tűzött ki prémium feltételeket, és ennek alapján a felperes részére az éves munkabér 50%-os mértékének megfelelő prémiumot fizetett.
A munkaügyi bíróság mindezek alapján helytállóan állapította meg, hogy a munkaszerződésben a prémiumra való jogosultság kiköthető volt, és ez az adott esetben megtörtént. Az alperes helyesen hivatkozott arra a felülvizsgálati kérelmében, hogy a munkáltató jogosult a munkaszerződésben megállapított prémium kifizetését prémiumfeladat kitűzéséhez és teljesítéséhez kötni. Amennyiben azonban ezt elmulasztja, erre, mint kizáró okra nem hivatkozhat. Ennélfogva, ha a munkáltató a munkaszerződés megkötésekor kötelezettséget vállalt a prémium fizetésére - amint ezt a perbeli esetben a felek munkaszerződése bizonyítja -, a prémiumfeladat meghatározásának elmulasztása a munkavállaló prémiumra való igényét nem érinti (EBH 44.). A felperes tehát - amint azt az első- és a másodfokú bíróság megalapozottan megállapította - alanyi jogosultságot szerzett a prémiumra. Az alperes ezzel ellentétes felülvizsgálati érvelése téves, a Legfelsőbb Bíróság hivatkozott eseti döntései az eltérő tényállás miatt a perbeli esetben nem vehetők figyelembe.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgált jogerős ítélet tekintetében - a panaszolt jogszabálysértés hiányában - nem talált alapot a felülvizsgálatra, ezért a kérelmet a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.929/2002.)
471. Ha a házfelügyelő ugyanazon időben liftügyeletet és készenlétet is ellátott, egyazon időtartamra csak egyszeres díjazás jár részére (Mt. 143. §).
Az alperesnél házfelügyelői munkakörben alkalmazott felperes elmaradt munkabér, szabadságmegváltás, munkaruha-ellenérték, vízóraköltség, liftügyeleti és készenléti díj, étkezési hozzájárulás, telefonkártya ellenértéke, táppénz különbözet, továbbá munkavállalói rendkívüli felmondása jogkövetkezménye megfizetése iránt benyújtott keresetének a munkaügyi bíróság ítéletével részben helyt adott: az alperest 52 000 forint szabadságmegváltás, 3200 forint költség, 8150 forint munkaruha-ellenérték, 87 253 forint munkabér (liftügyeleti díj) és ezen összegek kamatai megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felek az 1997. április 12-én kötött munkaszerződésben a felperes munkabérét, járandóságát, 12 000 forint személyi alapbérben, 2000 forint készenléti díjban, 1000 forint munkaköri pótlékban, 4500 forint liftügyeleti díjban, illetve 500 forint "dugítási" általányban határozták meg; ez összesen havi 20 000 forintot tett ki. Az alperes 1997. május 5-én tartott közgyűlése 26 000 forintra emelte a felperes munkabérét, és megállapított részére 1000 forint étkezési hozzájárulást is, majd augusztusban 1000 forint telefonkártya költséget fizetett a számára. Az 1997. augusztus 26-ai határozatképes közgyűlés a felperes munkabérét 26 000 forintban határozta meg, további térítést nem állapított meg és nem is fizettek részére.
Az alperes a felperes munkaviszonyát 1998. július 21-én felmondta, amely felmondás jogellenességét megállapítva a bíróság a felperes munkaviszonyát 1998. szeptember 21. napjával helyreállította. A felperes a munkát 1998. október 22. napjáig nem vette fel, ezt követően 1999. június 1-jéig folyamatosan keresőképtelen állományban volt, ezen időponttól pedig rokkantsági nyugdíjas. A felperes a munkaviszonyát az 1999. május 25-én kelt rendkívüli felmondással 1999. június 1. napjára felmondta, a felmondásban annak indokait nyolc pontban sorolta fel. Minthogy az alperes a felperes rendkívüli felmondását ugyan elfogadta, azonban annak indokait nem ismerte el, a felperes rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítása iránt az alperes keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz, de elállása folytán 2000. április 14-én a per megszűnt.
A munkaügyi bíróság a felperes módosított keresetét az alperes által sem vitatott munkaruha-juttatás és szabadságmegváltás, továbbá az alperes által is részben elismert liftügyeleti díj, valamint a vízóra felszerelés költsége tekintetében alaposnak találta.
Az elmaradt munkabér címen 1998. szeptember 21-től október 21-ig igényelt munkabér követelést a bíróság bizonyítottság hiányában nem találta alaposnak. A táppénzkülönbözet iránti keresetet azzal az indokkal utasította el, hogy felperes a minimálbért meghaladó díjazásban részesült. Az alperes elismerésére is tekintettel megítélt liftügyeleti díjat a bíróság a hiba elhárításához szükséges kulcs átadásának időpontjáig, 1998. július 25-éig állapította meg, a keresetnek megfelelően a minimálbér alapulvételével. Az így elszámolt ügyeleti díjba beszámítottnak tekintette a készenléti díjazást is. A munkaszerződés erre vonatkozó kikötése hiányában az étkezési hozzájárulás és telefonkártya ellenértékére vonatkozó igényt sem találta alaposnak. A rendkívüli felmondással kapcsolatos keresetet a joggyakorlási határidő elmulasztása, illetve a 8. pontban foglaltak tekintetében a bizonyítottság hiánya miatt utasította el.
A felperes fellebbezése, valamint az alperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatta, és az alperest az elsőfokú ítéleti marasztaláson felül a felperes javára további 26 000 forint munkabér és annak kamata megfizetésére kötelezte. A másodfokú bíróság felperes keresetét az 1998. szeptember 21. és 1998. október 22. közötti időtartamra járó munkabér tekintetében azért találta alaposnak, mivel az alperes maga is elismerte, hogy a munka felvételére csak október 22-én szólította fel a felperest. A megyei bíróság egyetértett a készenléti díj, telefonkártya ellenérték, étkezési hozzájárulás és a további liftügyeleti díj, valamint táppénzkülönbözet iránti igény elutasításával. Hangsúlyozta, hogy a liftügyeleti díj kizárólag az alperes elismerésére tekintettel volt megítélhető. Ugyancsak sikertelen volt a felperesnek a rendkívüli felmondása tekintetében előterjesztett fellebbezése is, miután alaptalan volt az az állítása, hogy az alperes elismerő nyilatkozatot tett volna a felperes rendkívüli felmondása jogalapját illetően.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes a készenléti díj, a liftügyeleti díj, az étkezési hozzájárulás és telefonkártya díj, valamint a minimálbérre tekintettel igényelt táppénz-különbözet, továbbá a rendkívüli felmondás tekintetében tartotta jogszabálysértőnek a jogerős ítéletet. Arra hivatkozott, hogy a munkaszerződésben külön pótlékként szerepelt a liftügyeleti díj, és a készenléti díj, így ezeket tőle a munkaszerződés egyoldalú módosításával nem lehetett volna megvonni. Sérelmezte, hogy a liftügyeleti díjat csupán 1998. július 20-áig ítélte meg számára a bíróság, mivel a lift vészjelző berendezést csak késedelmesen szereltette át az alperes a felperes lakásából. Az étkezési hozzájárulás és a telefonkártya díj tekintetében is a munkaszerződés egyoldalú módosítására hivatkozott, állította, hogy rendszeresen saját költségén volt kénytelen munkaköre ellátása érdekében telefonálni. A minimálbérnek megfelelően módosítandó munkabér és pótlékok figyelembevételével a táppénzkülönbözet iránti igénye elutasítását vitatta. Fenntartotta álláspontját a rendkívüli felmondása jogszerűsége tekintetében arra hivatkozva, hogy az alperes azt elfogadta a jogelismerő nyilatkozattal.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást a Pp. 270. § (2) bekezdés b) pontjának ba) alpontja alapján rendelte el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az irányadó tényállás szerint a felperes a perbeli időszakban havi 26 000 forint munkabérben részesült. A felperes liftügyeleti díj és készenléti díj iránti, keresetbe vett követelése a minimálbér figyelembevételével számított díjazásra irányult. Az eljárt bíróság helyesen indult ki abból, hogy egyazon időtartamra két jogcímen, készenléti (ügyeleti) díjazás nem jár. Ugyanakkor a perbeli időben irányadó minimálbér (17 000 illetve 19 500 forint) és a lakáson töltött készenlét díjazása (alapbér 25 százaléka) figyelembevételével felperes a minimálbér összegét meghaladó 26 000 forint havi bérében - a munkaszerződésben kikötött 2000+4500 forint összegben - mindig a minimálbér 25 százalékát meghaladó készenléti (ügyeleti) díjazásban részült. Így téves mind a munkaszerződés egyoldalú módosításával kapcsolatos érvelés, mind a készenléti, illetve liftügyeleti díj tekintetében a jogerős ítélet támadása.
Az előbbiekre tekintettel a minimálbért el nem érő munkabérre hivatkozva előterjesztett táppénz-különbözet iránti követelés sem bizonyult alaposnak, mivel a felperes részére fizetett munkabér nem volt alacsonyabb a minimálbérnél.
Étkezési hozzájárulás a munkavállalót kollektív szerződés, vagy a munkaszerződés ilyen rendelkezése alapján illeti meg (Mt. 165. §). A perbeli esetben kollektív szerződés hiányában a felek ilyen juttatásban nem állapodtak meg. A telefonköltség megtérítése tekintetében pedig a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy a munkavégzésével kapcsoltban ilyen szükséges és indokolt költsége felmerült [Mt. 153. § (1) bekezdés]. A munkaügyi bíróság ítéletében kifejtett okszerű indokok szerint ezt felperes a perben nem bizonyította.
A per adatai szerint felperes rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítása iránt az alperes keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz. Ez a tény is cáfolja azt a felülvizsgálati előadást, hogy "jogelismerő nyilatkozattal az alperes elfogadta" a rendkívüli felmondást. Tekintettel arra, hogy a munkavállaló rendkívüli felmondást tartalmazó jognyilatkozata a munkaviszonyt megszünteti attól függetlenül, hogy az indokai alapján megfelel-e az Mt. 96. §-ának, önmagában e munkaviszonyt megszüntető jognyilatkozat elfogadása a munkáltató részéről nem jelenti egyben a rendkívüli felmondás jogszerűségének elismerését.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság - jogszabálysértés hiányában - a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.306/2003.)
472. A munkáltató és a szakszervezet olyan megállapodása, amellyel a prémiumfizetést kizárta, nem volt akadálya a jutalmazásnak (Mt. 143. §).
A kérelmező szakszervezeti kifogásában annak megállapítását kérte, hogy a kérelmezettnek 2004. október 5-én hozott azon intézkedése jogellenes, amely szerint a korábban kilátásba helyezett 2,5%-os célprémium kifizetésére eredmény hiányában nincs lehetőség, ugyanakkor a javuló tendenciák alapján 22,5 millió forint jutalmazásra fordítható, melyet a szolgálati helyek létszámarányosan kapnak meg és azzal úgy rendelkezhetnek, hogy egyénenként a legkisebb odaítélhető összeg 35 000 Ft.
A kérelmezett a kifogás elutasítását kérte. Főleg arra hivatkozott, hogy az 1994. évi megállapodás és a hatályos kollektív szerződés eltérő szabályai miatt az 1991. március 14-i megállapodás már meghaladottá vált, de egyébként is a prémiumra vonatkozó megállapodás nem zárja ki a jutalmazás lehetőségét.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felek az új bérrendszer bevezetésével összefüggésben 1991. március 14-én olyan megállapodást kötöttek, amely szerint a továbbiakban mindennemű prémium jellegű juttatás megszűnik. 1994. június 21-én a felek a vasúti bérrendszer módosításában állapodtak meg, és 1994. július 1-jétől indokoltnak tartották egyes munkakörökben a munkavállalók prémiumfeltételhez kötött anyagi érdekeltségének bevezetését. Ennek megfelelően a megjelölt időponttól a kollektív szerződés lehetővé tette prémium megállapítását. A 2004. március 22-én létrejött újabb megállapodás értelmében, ha 2004. évben az eredmény legalább "nullszaldós", az alapbér 2,5%-ának megfelelő összegű célprémium fizetésére kerül sor. 2004. október 5-én megállapítást nyert, hogy "nullszaldós" eredmény hiányában az előbbi megállapodás nem alkalmazható, mégis 22,5 millió forint jutalmazásra fordítható. Ezt sérelmezte a kérelmező azzal, hogy ezt az összeget - a felek 1991. március 14-i megállapodása alapján - bérként kell kifizetni és abból minden munkavállalónak részesülnie kell.
A munkaügyi bíróság végzésével a kifogást elutasította, minthogy a sérelmezett munkáltatói intézkedés nem jogszabálysértő, illetve a felek 1991. március 14-i megállapodását sem sérti.
A munkaügyi bíróság végzése ellen a kérelmező fellebbezéssel élt.
A megyei bíróság végzésével a munkaügyi bíróság végzését helybenhagyta. Döntésének indokolásában rámutatott, hogy a prémiumra vonatkozó megállapodás nem terjedhet ki a jutalomra, és a jutalomnál az egyenlő bánásmód sérelme - a mérlegelés miatt - nem merülhet fel.
A jogerős végzés ellen a kérelmező felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, kérve a meghozott végzések hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróságnak új eljárásra történő utasítását. A felülvizsgálati kérelem indokolása szerint a jogerős végzés figyelmen kívül hagyta, hogy a felek konkrét megállapodást fogadtak el, illetőleg már évekkel korábban kizárták a jutalmazást, ezért a határozatok törvényt sértenek. A jutalmazással az egyenlő bánásmód követelménye is sérelmet szenvedett.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 273. § (1) bekezdése alapján előzetesen megvizsgálta, hogy megfelel-e a törvényben előírt feltételeknek. Ennek során azt kellett megállapítani, hogy a Pp. 270. § (2) bekezdésében meghatározott feltétel nem áll fenn, a megtámadott jogerős végzés az ügy érdemi elbírálására kihatóan nem törvénysértő. Az irányadó tényállás szerint ugyanis a sérelmezett intézkedéssel jutalmazásra került sor, amelyet sem jogszabály, sem a felek prémium kizárására vonatkozó korábbi megállapodása sem zárt ki. Az egyenlő bánásmód sérelme sem volt megállapítható.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a kérelmező felülvizsgálati kérelmét elutasította [Pp. 273. § (1) bekezdése]. (Mfv. E. 10.271/2005.)
473. Ha a munkáltató az éves prémiumfeladatot általában májusban tűzte ki, az a munkavállaló, akinek munkaviszonya a tárgyév június 11. napján megszűnt, teljesíthetőség hiányában nem igényelhet prémiumot (Mt. 143. §).
A felperes 2003. július 2-án határozatlan időre szóló munkaszerződést kötött az alperessel műszaki és fejlesztési igazgató munkakörbe, havi ... forint személyi alapbérrel.
A munkaszerződés 6. pontja szerint a munkavállalót az érdekeltségi szabályzat alapján a munkáltató által meghatározott feladatok teljesítése esetén prémium illeti meg, melynek feltételei a minden év elején kiadandó prémium meghirdetésben kerülnek kiadásra, és amelynek mértéke 90% alapprémium, illetve rendkívüli túlteljesítés esetén további 10%.
A felperes munkaviszonya az alperesnél a 2004. május 20-án benyújtott felmondása folytán 2004. június 11. napján megszűnt. Az alperes a felperes részére prémiumot nem fizetett.
A munkaügyi bíróság a felperesnek a prémium kifizetése iránti keresetét megalapozottnak találta és az ítéletében kötelezte az alperest, hogy a felperesnek fizessen meg bruttó ... forint prémiumot és annak késedelmi kamatát.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletében a munkaügyi bíróság ítéltét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint az alperes a prémium kifizetésére nem feltétel nélkül vállalkozott, hanem csak az érdekeltségi szabályzat alapján meghatározott feladatok teljesítése esetén. Mivel az alperes a felperes részére a prémiumfeladatot nem tűzte ki, ezért a prémium sem illeti meg. Azt legfeljebb kártérítésként kérhette volna, ahhoz azonban az alperes jogellenes magatartásán túl a kár, illetve a kár és a jogellenes magatartás közötti okozati összefüggést kellett volna igazolnia.
A felperes a jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását, valamint az alperesnek a költségekben való marasztalását kérte. Álláspontja szerint az alperesnek a prémiumfeladat kitűzése vállalt kötelezettsége volt, nem pedig diszkrecionális joga. Vitatta a másodfokú bíróság ítéletében felhívott BH 2003.90. számú jogesetnek az ügyben való alkalmazhatóságát. Hivatkozott az Mt. 3. § (1) bekezdésében foglaltakra, miszerint a munkáltatónak és a munkavállalónak a jogok gyakorlása során együtt kell működnie és ezt a kötelezettségét az alperes nem teljesítette. Álláspontja szerint az ítélet sérti az Mt. 76. § (2) bekezdésében és a 141. §-ában foglaltakat és a felhívottal szemben a BH 2002.158. számú és a BH 1999.44. számú jogeset alkalmazandó.
A Pp. 273. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet előzetesen abból a szempontból vizsgálta, hogy a kérelem megfelel-e a Pp. 270. §-ban meghatározott feltételeknek, illetve az egyéb törvényes követelményeknek.
A Pp. 270. § (2) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelem akkor terjeszthető elő, ha a felülvizsgálni kért határozat az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő.
A felperes a perben nem vitatta az alperesnek azt a gyakorlatát, hogy az éves prémiumfeladat kitűzésére általában az előző év mérlegzáró közgyűlését követően kerül sor. 2004-ben az alperesnek május végéig kellett elfogadnia az előző évi mérlegadatokat, amely időponthoz képest a felperes munkaviszonya alig több, mint egy hónap múlva megszűnt. Kitűzés esetén sem lett volna ez az idő elegendő ahhoz, hogy a felperes az éves prémiumfeladatot értékelhetően teljesítse, ezért a felperes keresetét elutasító jogerős ítélet az ügy érdemi elbírálására kihatóan nem jogszabálysértő. (Mfv. E. 10.915/2005.)
474. Ha a munkáltató a munkaszerződésben a prémium mértékét is meghatározza, kötelezettség-vállalásáért helyt kell állnia akkor is, ha a munkavállaló részére prémiumfeladatot nem határoztak meg (Mt. 143. §).
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, és a felperes keresetének elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperes követelése a jóhiszemű joggyakorlás követelményébe ütközik, ezt, továbbá azt az alperesi gyakorlatot, amely szerint a munkavállalókat vagylagosan illette meg a prémium, illetve a jutalom, a jogerős ítélet jogszabálysértően figyelmen kívül hagyta. Előadta, hogy az alperesnél a társaság veszteségessége folytán senki nem kapott prémiumot, továbbá a bíróságok helytelenül értékelték F. L. tanúvallomását. Utalt arra, hogy a felperes a felmondását nem jogfenntartással "írta alá", sérelmezte a beszámítási kifogása figyelmen kívül hagyását. A Legfelsőbb Bíróságnak néhány eseti határozatára utalva kifejtette, hogy az alperest a prémium-kifizetés kötelezettsége csak akkor terhelte volna, ha prémiumfeladatot tűz ki a felperes számára, ennek hiányában a követelés megalapozatlan.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a másodfokú bíróság ítéletének hatályában való fenntartását kérte, mert a jogerős ítéletet a Pp. 206. §-ának megfelelő mérlegelés megalapozza. Érvelésének lényege szerint a munkaszerződésében lévő kikötés a prémium iránti igényét megalapozza. Az pedig, hogy a prémiumra vonatkozó kikötés mellőzéséhez az alperes ajánlatát nem fogadta el, nem minősülhet rosszhiszemű munkavállalói magatartásként. Az alperes felmondásával összefüggésben a jogorvoslat igénybevételéről tett lemondó nyilatkozat nem értelmezhető akként, hogy a felmondással össze nem függő prémium iránti követeléséről lemondott. Jogszabály, és az alperes ilyen tartalmú belső szabályzata hiányában az alperes alaptalanul hivatkozott vagylagos jogosultságra a jutalom és a prémium körében. Az alperes a fellebbezésében az elsőfokú bíróságnak a beszámítási kifogást elutasító döntését nem támadta, ezért e kérdés a felülvizsgálati eljárás tárgyát nem képezheti.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint a felperes 2003. január 3-án kelt munkaszerződése - amelyet az 1991-től fennálló munkaviszonya alapján az alperes részvénytársaság létrejöttével összefüggésben kötöttek meg - 4.2. pontja értelmében a "munkavállalót - a vezérigazgató által meghatározott feladatok teljesülése esetén - hat havi bruttó alapbére 100%-nak megfelelő prémium illeti meg". A felek a munkaszerződést nem módosították, ennélfogva a felperest a bírói gyakorlat alapján a prémium megilleti. Ezért a munkaügyi bíróság ítéletével az alperest prémium és ennek kamatai megfizetésére kötelezte.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, beadványa nem érintette a felperes részére jutalom címén kifizetett összeg prémiumba való beszámítását, ilyen nyilatkozatot a fellebbezési tárgyaláson sem tett.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Döntését az elsőfokú bíróság által megállapított helyes tényállással, és helytálló jogi következtetéseivel indokolta. Kifejtette, hogy a felperes az alperes felmondásával összefüggésben mondott le a "megtámadási jogáról", emiatt a másodfokú bíróság a prémium iránti igényt jogszabálysértés nélkül bírálta el. A másodfokú bíróság a fellebbezésre tekintettel az alábbiakat fejtette ki.
F. L. munkáltatói jogkör gyakorló tanúvallomásából következik, hogy a felperes minőségirányítási vezető munkaköre a vele kötött munkaszerződést megelőzően is premizált volt; a felperes részére prémiumfeladatot a tulajdonosváltozás miatt fennállt átmeneti időszak következményeként nem tűztek ki. Ennek ellenére a premizált munkavállalóknak prémiumkitűzés nélkül 2003 augusztusában prémiumelőleget fizettek.
A másodfokú bíróság a bizonyítékok egybevetéséből arra következtetett, hogy a felperes részére a prémiumfeladat meghatározására azért nem került sor, mert az új vezérigazgató álláspontja szerint a felperes munkaköre nem minősült premizáltnak. A másodfokú bíróság megítélése szerint ennek a felperes követelése szempontjából nincs jelentősége arra is figyelemmel, hogy az alperes nem adott kellő magyarázatot arról, hogy a felperes részére miért nem állapított meg prémiumfeladatot, illetve miért nem fizetett prémiumot. A másodfokú bíróság a fellebbezési kérelem korlátaira tekintettel a jutalom beszámításáról nem határozott.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felek által a peres eljárásban, illetve a bíróságok ítélete indokolásában megjelölt eseti határozatok (BH 2003.90., BH 1997.257., BH 1997.316., BH 1997.553., EBH 1999.44., BH 2002.158.) alapján kialakult ítélkezési gyakorlat szerint a munkaszerződésben a felek a prémiumról megállapodhatnak, ez esetben a munkavállaló igényét a munkáltató kötelezettség-vállalásának tartalma szerint kell megítélni. Amennyiben a munkáltató a munkaszerződésben a prémium mértékét is meghatározza, kötelezettségvállalásáért helyt kell állnia akkor is, ha a prémiumfeladat kitűzésére vonatkozó kötelezettségét nem teljesíti. Az adott esetben a felek a hat havi (bruttó) alapbér 100%-ának megfelelő összegű prémiumról állapodtak meg. Ennek alapján a felperes jogosultságát a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül állapította meg. Helytállóan fejtette ki, hogy az igény elbírálását a tulajdonosváltozás, a prémiumfeltételek meghatározásának hiánya, az új tulajdonosnak a felperes munkaköre jellegéről kialakított álláspontja és ezzel összefüggésben a munkaszerződés módosítására tett ajánlata nem érinti. A munkáltatót tehát - a felperesnek a szerződés módosítására irányuló akarata hiányában - az a kötelezettség terhelte, hogy a fent megjelölt összegű prémiumot a felperesnek megfizesse, kötelezettsége alóli mentesülését nem eredményezheti, hogy a felperes részére a vezérigazgató prémiumfeladatot nem határozott meg.
A kifejtettek miatt az alperes a felülvizsgálati kérelmében egy, a munkaszerződésben vállalt kötelezettség teljesítése iránti munkavállalói igény érvényesítését tévesen minősítette rosszhiszeműnek. A bíróságok bizonyítottság hiányában helytállóan hagyták figyelmen kívül a prémium és a jutalom egymást kizáró szerepére vonatkozó alperesi állítást [Pp. 164. § (1) bekezdés]. Az alperes a munkaszerződés alapján összegszerűen meghatározott prémiumra való jogosultságot illetően - különös, általa bizonyított kizáró körülmények hiányában - megalapozatlanul hivatkozott arra, hogy a cég vesztesége folytán senki sem kapott prémiumot.
A felülvizsgálati kérelemben az alperes tévesen érvelt arról, hogy a felperes részére nem vállalta meghatározott összegű prémium kifizetését, mivel a már kifejtetteknek megfelelően a munkaszerződésben rögzített kötelezettségvállalása összegszerűen meghatározott volt, ez esetben ezért a kitűzés elmaradása az egységes ítélkezési gyakorlatra figyelemmel nem eredményezheti a felperes követelésének elutasítását.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp.-nek az ügyben irányadó 275. § (3) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.919/2005.)
475. Ha a felek abban állapodnak meg, hogy a munkavállalót prémium is megilleti, kitűzés hiányában a prémium jár. Összegszerű kitűzés hiányában a mértéket a bíróság állapíthatta meg (Mt. 143. §).
A felperes keresetében 2001. III. negyedévétől 2004. I. negyedévéig terjedő időre prémium megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest ... forint prémium, valamint annak 2003. április 1-jétől számított kamata megfizetésére kötelezte.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1998. március 1-jétől állt alkalmazásban az alperes jogelődjénél, majd az alperesnél osztályvezetői munkakörben. Az 1999. augusztus 23-án kötött munkaszerződés szerint a felperest a személyi alapbérén felül prémium illeti meg, amelynek feltételeit és összegét évente az Rt. igazgatósága által meghatározott kereten belül a munkáltatói jogkör gyakorlója határoz meg. A munkaszerződésnek ez a pontja a 2000. október 1-jén kelt módosítás során változatlan maradt. A felperes 2000. és 2001. évben 1-1 millió forint, míg 2002-ben 540 000 forint, 2003-ban 600 000 forint külön juttatásban részesült. Az alperes szerint ezen összegek megfizetésére jutalom jogcímén került sor. A bíróság a munkaszerződés hivatkozott rendelkezését úgy értelmezte, hogy annak alapján a felperest prémium illeti meg a személyi alapbérén felül, mert a szerződés feltétel nélküli rendelkezést tartalmaz. A második mondat csupán azt tartalmazza, hogy az Igazgatóság évente köteles a prémiumfeladatok és összegek keretét meghatározni, ezen belül a munkáltatói jogkör gyakorlója állapítja meg az egyéni prémium mértékét. Az alperes a szerződésben vállalt kötelezettségének nem tett eleget, ez a mulasztása nem járhat a felperesre hátrányos jogkövetkezménnyel. A bíróság a felperes igényét eltúlzottnak találta, ezért annak összegét a korábbi évek átlagát tekintve mérlegeléssel állapította meg, a felperes éves átlagkeresete 15%-ában.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezéssel, az alperes pedig csatlakozó fellebbezéssel élt.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
Az alperes a csatlakozó fellebbezéséhez a 2002. évi prémiumrendszerre vonatkozó új okiratokat csatolt, amelyeket a bíróság azért fogadott el, és azért értékelt, mert az elsőfokú bíróság elmulasztotta a Pp. 3. § (3) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettségét, így az alperes nem volt elzárva az új bizonyíték előterjesztésétől. A tényállást kiegészítette azzal, hogy a B. Rt. 2002. évi vezetői prémiumrendszere, valamint a nem vezető munkavállalók bónusza tárgyában 2002. május 30-ai ülésre készített előterjesztés tartalmazza a középvezetők premizálását, ami szerint a középvezetői körnek a munkáltatói jogkör gyakorló minden esetben prémiumfeladatokat határoz meg; az osztályvezető munkakört betöltők prémiumszorzója két havi bérnek felel meg. A prémium kifizetése a bank éves teljesítményértékelését követően esedékes, amelyből időarányosan a június havi zárást követően egy hónapon belül, de legkésőbb 2002. szeptember 30-ig prémiumelőleget kell fizetni. Az előterjesztés költségre vonatkozó rendelkezése szerint az éves prémium, és a bónusz kifizetésére a tervezettnél jobb eredmény elérése esetén kerülhet sor a forrás rendelkezésre állása esetén. A közgyűlés határozatával elfogadta a társaság 2002. üzleti évére vonatkozó éves beszámolóját, amely szerint a társaság beszámolójában a mérleg szerinti eredmény ... forint veszteség volt.
A másodfokú bíróság az így kiegészített tényállást tekintette ítélkezése alapjául, és nem értett egyet az elsőfokú bíróság érdemi döntésével. A másodfokú bíróság abból indult ki, hogy ha a munkáltató nem vállalja, hogy feltétel nélkül meghatározott mértékű prémiumot fizet, a munkavállaló alaptalanul követeli annak fizetését. Egyetértett az alperesnek azon álláspontjával, hogy a módosított munkaszerződés nem tartalmaz feltétel nélküli prémiumfizetésre való munkavállalói jogot, a prémium feltétele és összege tekintetében az alperes igazgatóságának kellett döntést hozni. Az igazgatóság azonban az adott évben a gazdasági mutatók ismeretében dönthetett arról, hogy alkalmaz-e prémium kitűzést vagy sem. 2002. évben a prémiumfeladat meghatározása megtörtént, de a kitűzött feltétel, az eredményterv nem teljesült, mert veszteséget mutatott a mérleg eredmény. 2003. és 2004. évben pedig az Igazgatóság nem hozott olyan döntést, amely a munkáltatói jogkör gyakorlóját kötelezte volna prémiumkitűzésre és feladatok meghatározására.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a jogszabályoknak megfelelő, keresetének helyt adó határozat hozatalát, másodlagosan új eljárás elrendelését kérte. A tényállás iratellenességére, okszerűtlenségére és a Pp. 235. § (1) bekezdésének megsértésére hivatkozott, mivel a fellebbezési eljárás során előterjesztett új bizonyíték figyelembevételére a jogszabályi tilalom ellenére került sor. Anyagi jogi szempontból az Mt. 102. § (4) bekezdése megsértését panaszolta.
Az iratok tartalmával ellentétesnek tartotta azt az ítéleti következtetést, hogy az alperes a munkaszerződés alapján nem köteles prémiumot fizetni részére. Sérelmezte, hogy a bíróság nem vizsgálta: történt-e prémiumfeladat meghatározás 2001. évre. Vitatta, hogy az eljárási jogszabálysértéssel figyelembe vett új bizonyíték a prémiumfeladat-kitűzést bizonyította volna, mert azt a munkáltatói jogkör gyakorlójának kellett volna megtennie. Hangsúlyozta, hogy az elsőfokú eljárás során a felek között nem volt vita a tekintetben, hogy prémiumfeladat kitűzésre a munkáltató részéről nem került sor. Az általa vezetett szakterület 2002. évi eredményeire hivatkozva vitatta alperes vesztessége alapján levont ítéleti következtetést.
Fenntartotta perbeli álláspontját a munkaszerződés-módosítás értelmezését illetően, miszerint az feltétel nélküli. Ennek alátámasztásaként hivatkozott az 1999. március 11-én kelt vezérigazgatói levél tartalmára.
Rámutatott arra, hogy a munkáltató a munkaszerződésben foglalt kötelezettségét sértette meg, amennyiben nem határozott meg konkrét prémiumfeladatot a munkavállaló számára. E körben legfelsőbb bírósági eseti állásfoglalásokra, illetve elvi határozatra utalt. A joghasonlóság elvére tekintettel hivatkozott a Ptk. 207. § (1) bekezdésében foglaltakra, a szerződési nyilatkozat mikénti értelmezésére. Igénye összegszerűségét a munkája eredményességét figyelembe vevő számítása alapján megalapozottnak kérte elfogadni, az attól való eltérést nem tartotta indokoltnak.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság helyesen értékelte a rendelkezésre álló bizonyítékokat, így azt is, hogy az igazgatóság volt jogosult a prémiumfeltételek meghatározására, nevezetesen arra, hogy a prémium és bónusz kifizetésére a tervezettnél jobb eredmény elérése esetén kerülhet sor, ha a forrás rendelkezésre áll. Minthogy a 2002. üzleti évre vonatkozóan a mérleg szerinti eredmény veszteséges volt, ezért a felperest prémium nem illette, miután a munkáltató nem feltétel nélküli prémiumfizetésre vállalt kötelezettséget. A felperes eljárásjogi kifogásával kapcsolatban arra hivatkozott, hogy feladatkitűzés hiányában sem illette volna meg a felperest prémium, ha az alperes a kérdéses iratokat a másodfokú eljárás során nem csatolja.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
A felperes a prémiumigényét a munkaszerződése következő rendelkezésére alapította: "A munkavállalót a személyi alapbérén felül prémium illeti meg. Ennek feltételeit és összegét évente az Rt. Igazgatósága által meghatározott kereten belül a munkáltatói jog gyakorlója határozza meg."
E rendelkezés szerint a felek abban állapodtak meg, hogy felperest a személyi alapbérén felül prémium is megilleti. Ennek feltételeiről és mértékéről úgy rendelkeztek, hogy az alperes vállalta, azokat évente a munkáltatói jogkör gyakorlója határozza meg az Igazgatóság által megszabott keretek között.
E megállapodásból az következett, hogy ha az alperes a szerződés szerint eljárva meghatározta a prémium feltételeit és összegét, a felperest eszerint illette meg e járandóság. Amennyiben az alperes nem járt el szerződésszerűen, e vállalt kötelezettségének nem tett eleget, a feltételeket nem szabta meg, a szerződés alapján a felperest megillető prémium feltétel nélkülivé vált. Az alperes mulasztása a felperes prémiumigényét nem zárhatja ki, hiszen saját szerződésszegő magatartására hivatkozva nem mentesülhet a munkabér fizetési kötelezettsége alól (EBH 44.).
Az adott esetben tehát a munkaügyi bíróság értelmezte helyesen a munkaszerződésbeli rendelkezést, amikor felperes prémiumra való jogosultságát megállapította.
A prémium összegét sem állapította meg az alperes, ezért a bíróság azt a Pp. 206. § (3) bekezdése alapján az összes körülmény mérlegelésével határozhatta meg. A felperes által megjelölt összeget megalapozottan tekintette eltúlzottnak, figyelemmel a megelőzően részére fizetett prémiumra, és arra is, hogy azt felperes nem a prémium, hanem a bonusz-fizetés (jutalmazás) 2001. évi javaslata alapulvételével számította ki.
A mérlegeléssel megállapított összeg arányos voltát támasztja alá a 2002. évi prémiumrendszerre vonatkozó előterjesztésben szereplő 2 havi alapbérben megjelölt javaslat is, amelynek alapulvételével - elfogadva, hogy 2001. évben felperes részesült prémiumban, a fennmaradó két évre és egy negyedévre számítva - azonos összeg állapítható meg (480 000 × 4,5 = 2 160 000).
A másodfokú bíróság a munkaszerződés prémiumra vonatkozó kikötése téves értelmezésével utasította el a keresetet. Helytálló az a felülvizsgálati támadás is, hogy a 2002. és előterjesztésben foglaltak nem tekinthetők a munkáltatói jogkör gyakorlója által meghatározott feltételeknek.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. (Mfv. II. 10.786/2006.)
476. Ha a vállalati szabályzat a munkaviszony folyamatosságához csak az alperesnél és jogelődjénél eltöltött munkaviszonyt kíván meg, az ennek megfelelő időt kell alapul venni, folyamatosan eltöltött időt nem lehet megkívánni (Mt. 143. §).
A felperes keresetében az alperest ... forint és ennek törvényes kamata megfizetésére kérte kötelezni a kollektív szerződés alapján a nyugdíjazásra tekintettel járó 6 havi átlagkeresetnek megfelelő jutalom címén.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1962. július 16-ától 1970. január 1-jéig műszakvezetőként állt a B-i. Állami Gazdaság alkalmazásában, majd ezt követően más termelőszövetkezetnél, illetve állami gazdaságnál dolgozott. Ezután ismét a B.-i Kombinát alkalmazásában dolgozott igazgatóhelyettesként, illetve igazgatóként 1986. január 1. napjától 2004. szeptember 30. napjáig. Az alperes jogutóda a B.-i Kombinátnak. A felperes munkaviszonya a felperes felmondása alapján szűnt meg, tekintettel arra, hogy betöltötte az öregségi nyugdíjkorhatárt.
A felperes munkaviszonyának megszűnésekor az alperesnél érvényben lévő kollektív szerződés szerint a nyugdíjba vonuló dolgozónak - a dolgozó rendes felmondása esetén - a részvénytársaságnál és jogelődjénél eltöltött munkaviszony után átlagkeresetének megfelelő jutalom jár a következők szerint: öt év után egy havi, tíz év után három havi, húsz év után hat havi, harminc év után hét havi, negyven év után tíz havi átlagkereset.
Az alperes a felperes részére háromhavi átlagkeresetnek megfelelő összeget utalt át annak alapján, hogy a felperes jogviszonya az alperesnél, illetve jogelődjénél nem érte el a húsz évet. Az alperes szakszervezeti bizottsága 2004. június 10. napján értelmezte a kollektív szerződést, amely szerint a munkáltatónál a nyugdíjba vonulási jutalom jogcímén kifizetett összeget a folyamatosan, megszakítás nélkül eltöltött munkaviszony után állapítják meg.
A munkaügyi bíróság a szakszervezeti állásfoglalásra és a körülményekre tekintettel úgy ítélte meg, hogy csupán a megszakítás nélküli, folyamatos munkaviszony időtartamát lehetett figyelembe venni a jutalom szempontjából.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
Helytállónak tartotta a felperes érvelését annyiban, hogy a kollektív szerződés értelmezése során a bíróságot nem kötötte az alperes, illetve a szakszervezet állásfoglalása, mivel a kollektív szerződés ennek megfelelő módosítása csak 2005 februárjában történt meg. Ettől függetlenül érdemben egyetértett az elsőfokú bíróság döntésével. Az ítélet indokolása szerint nem elégséges csupán nyelvtanilag értelmezni a kollektív szerződés, hanem vizsgálni kell a szerződő felek szándékát, és azt, hogy a jutalmazással milyen célt kívántak elérni. Ez nem irányulhatott másra a másodfokú bíróság szerint, minthogy az alperesnél (jogelődjénél) hosszabb ideje folyamatosan munkaviszonyban álló munkavállalót hűségének elismeréseként nyugdíjba vonulása miatt úgynevezett végső elismerésben részesítsék. Ezzel a céllal nem fér össze az olyan értelmezés, miszerint a több évvel korábban az alperesi jogelődnél fennállt, és feltehetőleg a véglegesség szándékával megszüntetett jogviszonyt is figyelembe vegyék.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a kereseti kérelmének helyt adó határozat hozatalát kérte a kollektív szerződés rendelkezésének téves értelmezésére hivatkozva.
Vitatta a másodfokú bíróság feltételezésekre alapított álláspontját, mivel a szabály a folyamatos jogviszonyt, mint követelményt nem tartalmazza. A bíróság a több mint 10.évvel korábbi kollektív szerződéses rendelkezés megfogalmazásában részt vevő személyt nem hallgatott meg, tehát a szerződési akarat értelmezésénél nem vehette figyelembe, hogy azt milyen végzettségű, képzettségű személyek alkották meg. Hivatkozott e körben a Ptk. 207. § (1) bekezdésének sérelmére, illetve az e jogszabályhelyhez fűzött törvényi indokolásra.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az irányadó tényállás szerint a felperes az alperesnél illetve jogelődjeinél hét év öt hónap, majd tizennyolc év és kilenc hónap (összesen 26 év 2 hónap) munkaviszonyban töltött időt igazolt, a munkaviszonya - nyugdíjazására tekintettel 2004. szeptember 30-ával történt - megszűnéséig.
Az alperes kollektív szerződésének a perben érintett 8.2. pontja úgy rendelkezik, hogy "A nyugdíjba vonuló dolgozónak - dolgozó általi rendes felmondás esetén - kizárólag az Rt. és jogelődjénél eltöltött munkaviszony után átlagkeresetnek megfelelő jutalom jár", 10 év után 3 havi, 20 év után 6 havi átlagkereset.
Az előbbi szabály jogosultsági feltételként "kizárólag az alperesnél és jogelődjénél eltöltött" munkaviszonyt határoz meg, a munkaviszony folyamatosságára vonatkozó kikötést nem tartalmaz. E tekintetben tehát a rendelkezés egyértelmű, a munkaügyi bíróság félreérthető megfogalmazásra tévesen utalt. Ehhez képest csupán a folyamatos munkaviszony figyelembe vétele a jogosultság feltételeinek szigorítását, módosítását jelenti, amire a szabály értelmezése nem ad lehetőséget, ehhez a kollektív szerződéses rendelkezés módosítása szükséges, amelyre - a másodfokú bíróság ítélete szerint is - csak felperes munkaviszonyának megszűnése után (2005 február) került sor, így a felperes igénye elbírálásánál nem volt figyelembe vehető.
A szerződő felek szándékára hivatkozással a tételes szabályban nem szereplő további feltétel nem szabható, a jogerős ítélet ezzel ellentétes megállapítása téves.
Felperest a munkaviszonya megszűnésekor hatályos kollektív szerződés 8.2. pontja alapján az alperesnél és jogelődeinél eltöltött 26 év 2 hónap munkaviszonya alapján a 6 havi átlagkeresetnek megfelelő jutalom (az alperes által összegszerűen nem vitatott összeg) megillette.
A jogerős ítélet tehát a kollektív szerződés rendelkezésébe ütközően hagyta helyben a munkaügyi bíróságnak a felperes keresetét elutasító rendelkezését.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperest a hat havi átlagkeresetnek megfelelő nyugdíjazási jutalom és kamatai megfizetésére kötelezte. (Mfv. II. 10.959/2006.)
477. A műszakpótlék nemcsak eseti elszámolás alapján, hanem átalányként is fizethető, amely beépíthető a teljesítménybérformába is (Mt. 143. §).
A felperesek keresetükben - az alperesnél autószerelő munkakörben fennállt munkaviszonyukban - 1997. március 1-jétől munkaviszonyuk megszűnéséig járó délutáni műszakpótlék címén meghatározott összeg és kamatai megfizetésére kérték kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest műszakpótlék címén az I. rendű felperes javára ... forint, a II. rendű felperes javára ... forint és annak kamatai, valamint perköltség megfizetésére kötelezte.
Az ítélet indokolásában megállapított tényállás szerint a felperesek kétműszakos munkarendben dolgoztak. A munkaszerződésben a felek teljesítménybérezésben állapodtak meg, és az alperes erre tekintettel délutáni műszakpótlékot külön nem fizetett arra hivatkozással, hogy a teljesítmény bérszorzóba a műszakpótlékot beépítették.
A munkaügyi bíróság - az azonos tárgyban az alperessel szemben előtte folyamatban volt per anyagát a jelen per tárgyává téve, az abban szereplő bizonyítékokat is értékelve - arra a következtetésre jutott, hogy nem fogadható el az alperes álláspontja, miszerint a felperesek műszakpótlékot is magába foglaló teljesítménybérét bizonyítja, hogy az egyműszakban foglalkoztatott lakatosokéhoz, fényezőkéhez képest felpereseknek a délutáni műszakpótléknak megfelelő mértékben (átlagosan 7,5%-kal) magasabb bérszorzójuk. Ezt azzal indokolta, hogy az összehasonlítás azért nem lehet releváns, mert az egy, illetve két műszakban dolgozók teljesítményét nem lehet összevetni, más volt az árbevételi követelmény, az ilyen összehasonlítás nem lehetséges a két munkaköri csoport között.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - indokainál fogva [Pp. 254. § (3) bekezdés] helybenhagyta. A fellebbezésben foglaltakra tekintettel kiemelte, hogy a bérkimutatások szerint az azonos végzettséggel, szakmai gyakorlattal, besorolással rendelkező egyműszakos munkavállalókhoz képest a felperesek kisebb összegű bért kaptak. Ezzel igazolva látta, hogy nem bizonyított a műszakpótlék állított bérszorzóba történt beépítése.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, a munkaügyi bíróság ítéletének megváltoztatását és a felperesek keresetének elutasítását kérte. Jogszabálysértőnek tartotta a perben hozott ítéleteket, mert nem vették figyelembe a munkák, munkakörök besorolásának megfelelően összehasonlítható munkát végző egy-, illetve kétműszakban foglalkoztatottak bérszorzójának adatait. Ezek a bérpótlék teljesítménybérbe való beépítését bizonyítják. A törvény téves alkalmazását panaszolta csupán a teljesítménybérek összegének összehasonlításából levont ítéleti következtetéssel kapcsolatban. Részletesen kifejtette, hogy nem az egyes munkavállalók teljesítményétől függő bérösszegnek, hanem annak van jelentősége, hogy a felperesek az egyműszakosokhoz képest a műszakpótléknak megfelelő nagyobb bérszorzóval kaptak-e munkabért, ez pedig igazolást nyert.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás lefolytatását elrendelte.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérték. Ennek indokait kifejtve egyebek mellett vitatták, hogy "a lényegét tekintve azonos tényálláson alapuló" igényt elutasító korábbi felülvizsgálati határozatban foglaltak a jelen ügyben is figyelembe vehetők.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A műszakpótlék nemcsak eseti elszámolás alapján, hanem átalányként is fizethető, amely a munkáltató által kialakított bérformába, pl. a teljesítménybérbe beépítve is történhet. Ez esetben az érintett munkavállalók teljesítménybérezését úgy kell megállapítani, hogy a pótlékkal díjazandó időre átlagosan a műszakpótléknak megfelelő mértékben az egyműszakban foglalkoztatott munkavállalókét meghaladó díjazást biztosítson. Ebből a szempontból az azonos munkaértékű munkát végző munkavállalók díjazása hasonlítható össze.
A munkaügyi bíróság az azonos tárgyú ügyben lefolytatott bizonyítási eljárás adataira is alapítva hozta meg döntését.
A felperesek a perben ugyanezen "azonos tényállás mellett született" jogerős ítéletre is hivatkozva kérték az alperes keresetük szerinti marasztalását. Felülvizsgálati ellenkérelmükben ugyancsak azonos tényálláson alapuló igénynek minősítették a saját és az előző ügy felperesének, R. G.-nek a követelését az alperessel szemben.
Az előbbiek szerint a felek által nem vitatottan azonos tényállású ügyben hozott elsőfokú ítélet - amelyet a másodfokú bíróság helybenhagyott - tényként rögzítette a kétműszakos autószerelők és az egyműszakos lakatosok, fényezők bérszorzójának összevetése alapján, hogy az autószerelő munkavállaló a délutáni műszakpótlék (havi átlagban) 7,5 százalékos kulcsának megfelelő többletbért a teljesítménybérben átalányozva megkapta.
A megismételt eljárásban - a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyező végzésében adott kötelező utasítás [Pp. 275/A. § (3) bekezdés] szerint - azt kellett vizsgálni, hogy a felpereseknek az alperes által (a hivatkozott ügy adataival azonosan) kimutatott, minden esetben az egyműszakos munkavállalókét meghaladó teljesítmény - bérszorzója összehasonlítható - azonos munkaértékű - munkákra vonatkozott-e.
Ennek megfelelően a munkaügyi bíróság ítéletében az egyműszakban foglalkoztatott lakatosok, fényezők bérszorzójával való összehasonlíthatóságot vizsgálta és jutott nemleges álláspontra. Az erre felhozott indokai azonban nem fognak helyt, mert tévesen a munkák összehasonlíthatósága szempontjából nem lényeges, közömbös körülményeket, a munkavállalók teljesítményét, az árbevételi követelményt vetette össze, holott nem ezek a tényezők a meghatározók, hanem a szakképzettségre, munkakörülményi fokozatra vonatkozó adatok. Azt pedig a perben a felperesek sem vitatták, hogy azonos szakképzettségű munkavállalókról van szó, és - a felperesek által ugyancsak nem cáfolt - bizonyítékként értékelhető szakvélemény szerint a gépkocsijavító rokonszakmákban végzet munkákat azonos (normál) munkakörülmények között kell végezni.
Az előbbieket az eljárt bíróságok tévesen nem vették figyelembe, így az összehasonlíthatóságra levont nemleges következtetés is téves.
A teljesítménybéres munkavállalók tényleges kereseti adatai a perben vitatott kérdés szempontjából nem lehetnek mérvadóak, mivel a munkabérük összege döntően a teljesítményüktől függ. Ezért a másodfokú bíróság a műszakpótléknak a bérszorzó megállapításánál való figyelembevételét a kifizetett munkabér összegének összehasonlításával, mint arra alkalmatlan adattal cáfolta.
Mindezekre tekintettel az alperest a felperesek által követelt műszakpótlék megfizetésére a jogerős ítélet jogszabálysértően [Mt. 146. § (2) bekezdés] kötelezte.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatva a felperesek keresetét elutasította. (Mfv. I. 10.279/2004.)
478. Ha a prémiumkitűzés prémiumfeltételt nem tartalmazott, ilyen bizonyítékra nem hivatkozott, a bíróság jogszerűen kötelezte őt a kitűzött prémium megfizetésére (Mt. 143. §).
A felperes keresetében a 2002. év II. félévi prémium címén 1 260 000 forint és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest felperes javára 1 260 000 forint prémium és ennek kamata megfizetésére kötelezte.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes gazdasági vezető munkakörre szóló munkaszerződésében a felek kikötötték, hogy a felperest "a kifizetett munkabér után félévenként 50%-os prémium illeti meg". A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján megállapította, hogy az alperes a munkaszerződésben nem kötötte feltételhez a prémium fizetését, az alperes nem írt elő prémiumfeladatot, és nem határozott meg kizáró feltételt a felperes esetleges nem megfelelő munkavégzésére tekintettel. A kifizetés megtagadására nem adott alapot az alperes által hivatkozott, banki hitelszerződésben szereplő feltétel sem, amely csupán korlátozta a vezető tisztségviselők számára a prémium kifizetését, amennyiben az az alperes szerződésben vállalt fizetési kötelezettsége teljesítését veszélyeztette volna. Ezt a banki kikötést a felperessel nem közölték, azt nem vette tudomásul, így az felperes vonatkozásában nem volt hatályos.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokai alapján helybenhagyta.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását, felperes keresetének elutasítását kérte. A tényállás jogellenes megállapítására hivatkozott. Vitatta a prémiumfeltétel meghatározásának hiányát, állította, hogy szóban határozta meg a hibátlan, megfelelő munkavégzést, ezt a feltételt a felperes el is fogadta. Ezt támasztja alá, hogy felperes a 2001. évi prémium megvonást tudomásul vette. 2002. első félévére nem a megfelelő minőségű munka alapján, hanem felperes megromlott egészségi állapotára, családi körülményeire tekintettel fizette ki a prémiumot. A bíróság tévesen nem vette figyelembe a felperes nem megfelelő munkavégzésére vonatkozó tényeket, így a könyvvizsgáló vallomását, és a bankkal kötött hitelszerződést, amelyhez nem kellett a felperes hozzájárulása. Sérelmezte, hogy a felperes nem megfelelő munkavégzésével kapcsolatos bizonyítási indítványnak nem adott helyt a bíróság.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Az alperes csak utólag állította a szóban közölt prémiumfeltételt, ez az eljárás során nem nyert bizonyítást.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes a prémiumigényét a munkaszerződése rendelkezésére alapította, amely szerint félévenként 50 százalékos prémium illette meg a kifizetett bér után (1999. november 23-án kelt munkaszerződés-módosítás). A hivatkozott munkaszerződésbeli megállapodás a prémium címén való munkabérfizetést feltételhez nem kötötte.
A felülvizsgálati kérelem a prémiumfeltétel szóbeli kitűzésére csupán hivatkozott, de erre vonatkozó perbeli bizonyítékot, amellyel az ítéleti tényállás ellentétben állna, nem jelölt meg. Abból a körülményből, hogy volt olyan félév, amikor nem fizetett alperes prémiumot felperesnek, a munkaszerződés szóbeli módosítására következtetni nem lehet.
Ehhez képest a felperes nem megfelelő munkavégzésére alperes utólag ugyancsak sikertelenül hivatkozott a perben, mivel ezt kizáró feltételként sem határozták meg a munkaszerződésben. Ennél fogva a munkavégzéssel kapcsolatos bizonyítási indítvány mellőzése nem volt jogszabálysértő.
A bankkal kötött hitelszerződésben szereplő korlátozást helyesen értékelte a bíróság a szerződést kötő felekre vonatkozó kötelezettségként.
Mindezekre tekintettel az alperes a munkaszerződésben vállalt prémium-fizetési kötelezettsége alól nem mentesülhetett.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése szerint a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10 263/2007.)