adozona.hu
Az Mt. 100. §-ához
Az Mt. 100. §-ához
Kiválasztott időállapot:
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a munkaviszonya jogellenes megszüntetésére hivatkozva terjesztette elő alperessel szemben a keresetét.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a biztonsági őr munkakörben alkalmazott felperes 1999. május elejétől betegállományban volt, május 17-étől keresőképesnek nyilvánították. A felperes május 14-én telefonon Sz. Á. megyei igazgatót erről tájékoztatta és kérte, hogy május 17-étől részére szabadságot engedélyezzen. Nevezett...
Az Mt. 100. §-ához
EH 1999.48 A munkaviszony jogellenes megszüntetésénél az elmaradt munkabérrel díjazott időre további díjazás szabadságmegváltás címén nem jár [Mt. 100. § (1) bek.].
EH 1999.49 A munkaviszony jogellenes megszüntetése és annak helyreállítása vagy mellőzése esetében a munkaviszony megszűnése időpontjának jogellenes megszüntetést meg nem állapító másodfokú jogerős határozat esetében - az ezt hatályon kívül helyező és a jogellenes megszüntetést jogerősen megállapító harmadfokú ítélet kihirdetése napját kell tekinteni [Mt. 100. § (5) bek.].
EH 1999.50 A jogellenesség miatt járó végkielégítés, illetve annak megfelelő összeg és a felmentési időre járó átlagkereset a jogerős határozat meghozatala napján válik esedékessé. Ezért késedelem hiányában a bíróság által e jogcímeken megítélt összegek után az ítéletben kamatfizetés nem rendelhető el [Mt. 100. § (5) bek.].
EH 1999.149 A munkáltató által jogellenesen megszüntetett munkaviszony megszűnésének időpontja a jogellenességet megállapító jogerős bírósági határozat meghozatalának napja, kivéve ha a munkavállaló ennél korábbi időpont megállapítását kéri. A munkáltatói jogutódlás nemcsak a munkaszerződésben, hanem a kollektív szerződésben meghatározott jogokra és kötelezettségekre is kiterjed (Mt. 100. §, 40. §).
EH 1999.150 A munkaviszony munkáltató által történt jogellenes megszüntetése esetén az elmaradt munkabér megállapítása végett a munkaviszony megszűnéséig eltelt teljes időszakban kiesett, valamint másutt elért keresetet (jövedelmet) kell egymással szembeállítani, nem pedig az egyes részidőszakok keresetét külön-külön [Mt. 100. § (6) bekezdése].
EH 2000.248 A munkaviszony, illetve az azzal egy tekintet alá eső jogviszony jogellenes megszüntetése esetében nem illeti meg elmaradt díjazás a munkavállalót, ha munkavégzésre alkalmatlan volt (Mt. 100. §, 1994. évi LXXX. tv. 34. §).
EH 2000.356 Ha a munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt a munkavállaló egy összegben kapja meg a kiesett időre járó munkabérét, a munkáltató a kifizetéskor hatályos szabályok szerint köteles a személyi jövedelemadó-előleget levonni. Ha az egyösszegű kifizetés, valamint az adójogszabályok - a korábbiakhoz képest kedvezőtlenebb - megváltoztatása miatt a munkavállaló ennek folytán kevesebbet kap, mint amennyit az esedékesség idején történt kifizetéskor kapott volna, a különbözetet kárigényként érvényesítheti (Mt. 100. §).
EH 2001.466 A munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményei, ezen belül a munkavállaló által rendszeresen igénybe vett természetbeni juttatások ellenértékének megfizetése iránt indított kereset elbírálásánál nem az Mt. 174. §-át, hanem a 100. §-át kell alkalmazni. A követelés összegének meghatározásánál a kár keletkezéskori pénzbeli ellenérték irányadó (Mt. 100. §).
EH 2002.689 A munkavállaló személyes körülményei (pl. iskolai végzettség) nem hatnak ki a munkáltató jogellenes munkaviszony megszüntetése miatt részére járó átalánytérítést megalapozó jogsértés súlyára [Mt. 100. § (4) bek.].
EH 2003.969 A munkáltató jogellenes munkaviszony megszüntetésekor a munkavállalót nem terheli kárenyhítési kötelezettség (Mt. 100. §).
EH 2003.971 A munkáltató a jogellenes rendes felmondása egyik jogkövetkezményeként átlagkereset (nem távolléti díj) megfizetésére köteles [Mt. 100. § (6) bekezdés].
BH 2000/566. A munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén - függetlenül attól, hogy a jogviszony határozott vagy határozatlan ideig állt-e fenn - a Munka Törvénykönyvében meghatározott jogkövetkezmények alkalmazásának van helye. Ennek megfelelően a munkavállalót elmaradt munkabér, végkielégítés, továbbá a felmentési időre járó átlagkereset illeti meg a törvényben meghatározott szabályok szerint. A felek által megkötött munkaszerződésben meghatározott időtartamon túlmenően munkaviszony hiányában további elmaradt munkabér iránti igény azonban nem támasztható (Mt. 100. §).
BH 2001/140. A munkáltató a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén köteles megtéríteni a munkavállalónak a kiesett időre járt munkabérét és az ezt meghaladó kárát. Kárként csak olyan jövedelemcsökkenés, kiadás megtérítése igényelhető, ami a munkaviszony jogellenes megszüntetésével oksági összefüggésben áll. A késedelmes fizetés miatt járó kamat után nem a munkáltató jogellenes eljárása miatt, hanem törvény rendelkezése folytán kell kamatot fizetni. A munkáltató megtérítési kötelezettségét nem alapozza meg, hogy az infláció folytán a megadóztatott kamat nem fedezi a bekövetkezett vásárlóerő-csökkenést. Nem tekinthető az adó jövedelemveszteségnek azon a címen sem, hogy a munkavállaló a munkaviszony megszüntetése miatt nem kapott fizetést, és ezért nem tudta azt kamatozó betétben elhelyezni, noha az így elérhető kamat után nem kell a jogszabály szerint jövedelemadót fizetni [Mt. 100. § (1) bek.].
BH 2001/193. A munkavállaló örököse a munkavállalónak csak azokat a vagyoni jogait szerzi meg, amelyek az öröklés tárgyai lehetnek. Ha a munkavállaló a munkáltató munkaviszonyt megszüntető intézkedése miatt - annak jogellenességére hivatkozva - nem érvényesített vagyoni igényt, az örökös alaptalanul perlekedik az örökség tárgyát nem képező anyagi követelések megszerzése iránt [Mt. 100. § (1) bek.].
BH 2001/302. Ha az elsőfokú bíróság ítéletének a munkaviszony jogellenes megszüntetését megállapító rendelkezése jogerőre emelkedett, az ezt követő időre előterjesztett, elmaradt munkabérre irányuló igényt a másodfokú bíróságnak el kell utasítania [Pp. 228. § (3) bek., Mt. 100. § (5) bek.].
BH 2006/337. Az átalány-kártérítés mértékét a törvény és a kialakult bírói gyakorlat értelmében elsősorban a jogsértés súlyossága határozza meg [Mt. 100. § (4) bekezdés].
BH 2007/200. Jogellenes munkáltatói rendkívüli felmondás jogkövetkezményeként a munkáltatót a jogviszony megszűnéséig terheli a munkabér megfizetésének kötelezettsége. Kivételesen van helye bizonyításnak arra nézve, hogy a konkrét esetben a munkaviszony nem maradt volna fenn a jogszabályban meghatározott időpontig [Mt. 100. § (5) bek.].
BH 2007/355. A határozott idejű munkaviszony jogellenes megszüntetésekor a munkavállaló választhat, hogy az igényét mely jogszabály alapján érvényesíti. A kettőtől tizenkét havi átlagkeresetre irányuló igényérvényesítésnél a bíróság az átalány mértékét mérlegelheti. A mérlegelésre nincs hatással, hogy eltérő igény érvényesítésekor a munkavállalót milyen összeg illette volna meg [Mt. 88. § (2), 100. § (4) bek.].
410. Ha a munkavállaló szabadságot kért, annak engedélyezése hiányában úgy járt el, mintha azt kiadták volna, ebből egymagában nem következik a munkaviszony munkavállaló által történt jogellenes megszüntetése. Utóbbira a munkáltató csak akkor hivatkozhat, ha az igazolatlan távollét tényén túlmenően az eset körülményei alapján a munkaviszony megszüntetésére irányuló akarat is vélelmezhető (Mt. 100. §; 101. §).
A felperes a munkaviszonya jogellenes megszüntetésére hivatkozva terjesztette elő alperessel szemben a keresetét.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a biztonsági őr munkakörben alkalmazott felperes 1999. május elejétől betegállományban volt, május 17-étől keresőképesnek nyilvánították. A felperes május 14-én telefonon Sz. Á. megyei igazgatót erről tájékoztatta és kérte, hogy május 17-étől részére szabadságot engedélyezzen. Nevezett arra utasította a felperest, hogy május 17-én jelenjen meg a munkahelyén, és ott döntsenek, elmehet-e szabadságra, vagy sem. Ezt követően felperes a felettesét, M. Z.-t is felhívta telefonon, és úgy tájékoztatta, hogy az igazgató elengedte szabadságra. Erre M. Z.-tól olyan választ kapott, hogy ha az igazgató elengedte, akkor elmehet szabadságra, de ő is kérte, hogy május 17-én egyeztetés végett jelenjen meg a munkahelyén. Erről M. Z. tájékoztatta Sz. Á.-ot, és ekkor megállapították, hogy felperest egyikük sem engedte el szabadságra május 17-étől A felperes május 17-én nem jelent meg a munkahelyén. Május 18-án az alperes távirati úton szólította fel a felperest, hogy munkavégzés céljából jelenjen meg a munkahelyén. A posta május 20-án tájékoztatta a munkáltatót, hogy a felperest a táviratról értesítették, de 48 órán belül nem kereste, telefonon is megkeresték, de nem jelentkezett. A felperes nem tartózkodott a lakásán, amikor május 21-én a táviratra vonatkozó értesítést megkapta, Sz. Á.-dal telefonon közölte, hogy szabadságát tölti. Ekkor Sz. Á. tájékoztatta, hogy mivel május 17-étől munkavégzés céljából nem jelent meg, ez a munkaviszonya megszűnését eredményezte. Az alperes az 1999. május 20-án kelt - felperes által június 6-án kézhez vett - értesítése szerint úgy tekintette, hogy a felperes a munkaviszonyát 1999. május 17. napjával jogellenesen megszüntette. A felperes 1999. május 30-ától június 20-áig betegállományban volt.
A munkaügyi bíróság e tényállást úgy értékelte, hogy felperes a munkaviszonyát jogellenesen megszüntette, mivel a telefonbeszélgetések alapján arra nem következtethetett, hogy szabadságra elengedték, és ennek ellenére a munkát nem vette fel.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta. Megállapította, hogy az alperes az 1999. május 20-án kelt intézkedésével jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, és összesen 208 377 forint, valamint ennek kamatai megfizetésére kötelezte elmaradt munkabér, kétszeres végkielégítés, felmentési időre járó átlagkereset és étkezési hozzájárulás címén.
A másodfokú bíróság szerint a per adataiból nem lehet olyan következtetést levonni, hogy a felperes munkaviszonyának megszüntetését kívánta akár rendes, akár rendkívüli felmondással. Kifejtette, hogy a hatályos törvény szerint nincs lehetőség a munkaviszony jogellenes kilépés címén történő megszüntetésére, alperes pedig a rendes illetve rendkívüli felmondás jogával nem élt.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte jogszabálysértés miatt. Azzal érvelt, hogy az Mt. 101. §-a lehetővé teszi a munkavállaló részéről történő "jogellenes felmondás" alkalmazását. Felperes a munkahelyéről igazolatlanul távolt volt, a felszólításra késve reagált, így jogosan vehette úgy a munkáltató, hogy felperes nem kívánja fenntartani a munkaviszonyát. Álláspontja szerint nem kellett vizsgálni az adott helyzetben, hogy mire irányul a felperes szándéka. Az Mt. 3. §-a (3) bekezdésébe, a jóhiszeműség követelményébe ütköző felperesi magatartásra hivatkozott.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az irányadó tényállás szerint a felperes a munkáltatótól 1999. május 17-étől fizetett szabadsága kiadását kérte, és miután a munkahelyi megjelenésre felszólító táviratról tudomást szerzett, a távolléte okául ugyancsak arra hivatkozott, hogy szabadságát tölti. A munkába állása a munkáltató időközbeni intézkedése miatt már nem jöhetett szóba.
E perbeli tények figyelembevételével a jogerős ítélet jogszabálysértés nélkül minősítette az alperes intézkedését jogellenesnek.
A munkaügyi bíróság helyesen indult ki abból, hogy a munkaviszony megszüntetésének az Mt. 86-87. §-aiban megállapított jogszerű esetein kívül a törvény a jogellenes munkaviszony megszüntetést is szabályozza; azért nem kizárt, hogy a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát jogellenes munkavállalói megszüntetés folytán (Mt. 101. §) megszűntnek tekintse.
Az igazolatlan távollét esetén azonban - erre vonatkozó törvényes vélelem hiányában - a munkavállaló részéről a munkaviszony jogellenes megszüntetésére a munkáltató megalapozottan csak akkor hivatkozhat, ha az igazolatlan távollét tényén túlmenően az eset körülményei alapján a munkaviszony megszüntetésére irányuló akarat is vélelmezhető.
Az adott esetben a per adataiból nem lehet arra következtetni, hogy felperes szándéka a munkaviszonya megszüntetésére irányult. A felperes szabadságra kívánt menni, ezt a munkáltató tudomására hozta, és jóllehet annak engedélyezésére nem került sor, szabálytalanul mégis úgy járt el, mintha szabadságát kiadták volna. Ezzel kétségtelenül kötelezettségszegést követett el, de ebből önmagában nem következik, hogy munkaviszonyát nem kívánta fenntartani a továbbiakban. Erre vonatkozó nyilatkozat, vagy egyéb bizonyíték hiányában az alperes tehát az Mt. 101. §-a szerinti munkaviszony megszüntetésre intézkedését jogszerűen nem alapozhatta.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.848/2000.)
411. Ha a munkavállaló a rendes felmondás jogellenességét rendeltetésellenes joggyakorlásra hivatkozással is támadta, és ezt a bíróság nem vizsgálta, ítélete megalapozatlan és új eljárásra van szükség (Mt. 100. §; 4. §; 89. §).
A felperes keresetében az 1997. szeptember 22-én kelt munkáltatói rendes felmondás jogellenességének megállapítását, eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását, elmaradt munkabére és kára megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével megállapította a rendes felmondás jogellenességét és elrendelte a felperes eredeti munkakörében történő továbbfoglalkoztatását.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes forgalmi szolgálattevő munkakörben a g.-i vasútállomáson dolgozott. A munkáltató kezdeményezésére elvégzett rendkívüli orvosi vizsgálat alapján 1996. április 10-én az üzemorvos a felperest nem a forgalom lebonyolításával közvetlenül összefüggő munkakör ellátására találta alkalmasnak. Ezt követően a felperes egy évig táppénzes állományban volt, ezalatt pszichiátriai gondozó kezelte. 1997. április 9-én a MÁV Orvosszakértő Intézet I. fokú Orvosi Bizottsága felperesnél 20 százalékos munkaképesség-csökkenést állapított meg. Az 1997. április 17-én a soron kívüli alkalmassági orvosi vizsgálatát végző MÁV Területi Egészségügyi Központ ismételten nem a forgalom lebonyolításával közvetlenül összefüggő munkakör betöltésére találta alkalmasnak felperest. 1997. június 8-án felperes a személypénztáros munkakörben történő foglalkoztatásra vonatkozó munkaszerződés-módosításra irányuló javaslatot nem fogadta el. A S. úti, majd a R. állomásokra ajánlott fel a munkáltatói jogkörgyakorló állomásfőnök felperes részére pénztárosi munkakört, előbbit a felperes nem fogadta el, az utóbbi munkahelyen pedig nem vállalták felperes foglalkoztatását. A Budapest Kelenföldi, illetve Keleti pályaudvar állomásokon nem tudtak felperes részére munkakört felajánlani. Ezt követően az 1997. szeptember 22-én kelt rendes felmondással az alperes megszüntette a felperes munkaviszonyát azzal az indokolással, hogy az eredeti munkakörében alkalmatlansága miatt nem volt továbbiakban foglalkoztatható, "az orvosi csoportba sorolásának megfelelő munkakörben elhelyezése eredménytelennek bizonyult".
A munkaügyi bíróság - felperes álláspontjával szemben - bizonyítottnak találta, hogy felperest a munkaviszonya felmondásakor csak nem a forgalom lebonyolításával összefüggő munkakörben alkalmazhatta az alperes. A bíróság azonban megállapította, hogy az alperes a 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet 3. §-a (2) bekezdése a) és b) pontjában foglalt kötelezettségének nem tett eleget, mivel a felperes számára - iskolai végzettségének, szakképesítésének és egészségi alkalmasságának megfelelő - munkaköröket ajánlhatott volna fel 1997 májusában K.-n, M.-n, Sz.-n, 1997 júniusában Budapest Déli, illetve Keleti pályaudvaron, D.-n, K.-n, Ny.-n, 1997 szeptemberében pedig D.-n, K.-n, P.-n és S.-n. Ezért a felmondási indok valóságának hiányában a felmondás jogellenességét állapította meg.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét ítéletnek tekintette, azt megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság szerint a munkaügyi bíróság tévesen állapította meg alperes mulasztását amiatt, hogy a rehabilitációs eljárást nem folytatta le. Az alperes azzal, hogy 3 munkakört felajánlott felperesnek, eleget tett a rendelet 3. §-a (2) bekezdésében foglaltaknak. Az egész ország területére kiterjedően alperesnek felajánlható munkakört felkutatni nem kellett, és nem is nyert bizonyítást, hogy a közbenső ítéletben felsorolt munkakörök ellátására felperes alkalmas lett volna, illetve elfogadta volna a távoli városokban levő munkaköröket, hiszen a budapestit is elutasította. A másodfokú bíróság megállapította továbbá, hogy a rendeltetésellenes joggyakorlást felperes nem bizonyította.
A felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben a jogerős ítélet "megváltoztatását" és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte a Pp. 206. §-ába ütköző jogszabálysértésre hivatkozással. A rehabilitációs eljárás lefolytatása nélkül a munkaviszonya felmondását jogellenesnek kellett volna minősíteni álláspontja szerint. Iratellenesnek tartotta a felajánlott munkakörök visszautasítására vonatkozó ítéleti megállapítást. Arra hivatkozott, hogy a soroksári munkahelyen nem fogadták, a pénztárosi munkakörre készült munkaszerződés-módosítást pedig a munkabére csökkentése miatt nem fogadta el, mivel az a fegyelmi büntetése szabálytalan fenntartását jelentette. A további felajánlott állásokban pedig nem fogadták. Sérelmezte, hogy a személy és vagyonvédelmi végzettségét a munkáltató a szolgálati táblázatába nem vezette fel, emiatt nem tudták a V. Kft.-hez átvenni. Vitatta az orvosi vizsgálat kezdeményezésének szabályosságát, valamint azt az ítéleti következtetést, hogy az általa megjelölt és az elsőfokú ítéletben felsorolt munkaköröket nem fogadta volna el. Iratellenességet panaszolt amiatt is, hogy a jogerős ítélet a rendeltetésellenes joggyakorlás bizonyításának hiányát állapította meg.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte felülvizsgálati ellenkérelmében.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
A jogerős ítélet helyesen állapította meg, hogy az alperes a megváltozott munkaképességű munkavállaló rehabilitációjával kapcsolatban előírt munkáltatói feladatnak eleget tett, amikor a felperesnek az eredeti munkahelyén az orvosi bizottság által megállapított - az egészségi állapotának megfelelő - nem a forgalom lebonyolításával közvetlenül összefüggő személy-pénztáros munkakörbe való áthelyezése iránt intézkedett 1997. június 10-én, de azt felperes - a munkaszerződés-módosítást visszautasítva - nem fogadta el [8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet 3. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont]. Ehhez képest a további, más állomásokon lévő munkakörökbe való áthelyezés meghiúsulásának körülményei a rendes felmondás jogszerűségét nem érintik, mert az előbbi, megfelelő munkakör visszautasítása folytán a rendes felmondás nem ütközött felmondási tilalomba [hivatkozott rendelet 11. § (2) bekezdés b) pont].
A felperes keresetében a rendes felmondás jogellenességét a munkáltató rendeltetésellenes joggyakorlására hivatkozva is kérte megállapítani. A munkaügyi bíróságnak e tekintetben a keresetet érdemben nem kellett elbírálnia, mert a felmondást más okból - a valóságnak meg nem felelő felmondási indok miatt - jogellenesnek találta. A másodfokú bíróságnak azonban eltérő álláspontjából adódóan - mivel a felmondás támadott indokolása körében jogszabálysértést nem állapított meg - a joggyakorlás rendeltetésszerűségét is vizsgálnia kellett. A jogerős ítélet az arra vonatkozó tényállás rögzítése nélkül csupán megállapította, hogy a rendes felmondási jog rendeltetésellenes gyakorlását a felperes nem bizonyította. A jogerős ítélet azonban e megállapítás indokát nem adja, nem utal a felek nyilatkozataira, a perbeli adatokra, bizonyítékokra, amelyen e következtetése alapul. Így az iratellenességet állító felülvizsgálati támadást illetően a Legfelsőbb Bíróság nem volt abban a helyzetben, hogy állást foglaljon arról: a jogerős ítélet a támadott részében a Pp. 206. §-ának megfelelően értékelte-e a per bizonyítékait, a mérlegelés eredményét meghatározó indokok tarthatók-e, nincs-e bennük nyilvánvalóan helytelen, iratellenes következtetés. A jogerős ítélet indokolása e tekintetben nem felel meg a Pp. 221. §-a (1) bekezdésében foglaltaknak, tehát jogszabálysértő.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a megyei bíróságot - a rendeltetésellenes joggyakorlás körében új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 10.542/2001.)
412. A kereset teljes elutasítására irányuló fellebbezési kérelem magában foglalja a marasztalás mérséklésére irányuló kérelmet is, ezért az elutasításra irányuló fellebbezés alapján a jogellenesség miatti térítés 5-ről 3 havi átlagkeresetre jogszerűen mérsékelhető volt (Mt. 100. §; Pp. 253. §).
A felperes a keresetében a munkaviszonya szóbeli rendkívüli felmondással történt megszüntetése jogellenességének megállapítását és ennek jogkövetkezményei alkalmazását, továbbá március havi munkabére, műszakpótléka, és szabadság-megváltás megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította az alperes rendkívüli felmondásának jogellenességét, az alperest elmaradt munkabér, 15 napi felmentési időre járó átlagkereset, 5 havi átlagkeresetnek megfelelő összeg, továbbá elmaradt március havi munkabér, műszakpótlék és ennek kamatai megfizetésére kötelezte.
Az ítéleti tényállás szerint az alperes 2000. február 7-étől alkalmazta a felperest pultos munkakörben. 2000. március 27-én este az alperes telefonon közölte a felperessel, hogy a jövőben már nem kell bemennie a sörözőbe dolgozni, miután hiányt mutatott ki vele szemben. Ezt követően néhány nap múlva a felek négyszemközti megbeszélést folytattak, és az alperes 2000. március 31-én a megyei egészségbiztosítási pénztárnál bejelentette felperes munkaviszonyának a megszűnését.
A felperes keresetét a szóbeli, indokolás nélküli azonnali hatályú munkaviszony megszüntetés jogellenességére alapította. Az alperes először arra hivatkozott, hogy bár felperes 2000. március 27-étől a munkahelyén nem jelent meg, munkaviszonya ennek ellenére változatlanul fennáll. Utóbb nem vitatta a munkaviszony megszűnését, de arra hivatkozott, hogy a munkaviszonyt nem a munkáltató, hanem a munkavállaló szüntette meg.
A munkaügyi bíróság a felek nyilatkozatai és a perbeli bizonyítékok mérlegelése alapján tényként állapította meg, hogy az alperes szüntette meg a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással, amely szóbelisége miatt jogellenes volt.
A jogsértés súlyát úgy értékelte, hogy a jogellenesség jogkövetkezményeként 5 havi átlagkeresetnek megfelelő összeget kell alperesnek megfizetnie.
Az alperes a fellebbezésében a 2000. március havi elmaradt munkabér és műszakpótlék tekintetében történt marasztalását meghaladóan a felperes keresetének elutasítását kérte a munkaviszony megszüntetés jogellenességének téves megállapítására hivatkozva.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatta: mellőzte az alperes felmentési időre járó átlagkereset megfizetésére való kötelezését, továbbá a jogellenességre tekintettel fizetendő átlagkereset összeget 3 havi mértékűre leszállította, a felperes ezt meghaladó keresetét elutasította. Egyebekben a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a tényállás támadását alaptalannak találta. Kifejtette, hogy az alperes nem bizonyította a munkaviszony felperes által történt megszüntetését. A helyesen megállapított tényállásból levont jogi következtetéssel is egyetértett.
Tévesnek találta azonban az Mt. 100. §-a (4) bekezdése alapján megállapított 5 havi átlagkeresetnek megfelelő marasztalás mértékét, mivel a munkaügyi bíróság a munkaviszony rövid időtartamát nem vette figyelembe. Erre tekintettel e joghátrányként fizetendő átlagkereset összegét a törvényben meghatározott időtartam alsó határához közelítve állapította meg.
A megyei bíróság álláspontja szerint az alperest az elmaradt munkabér és a felmentési időre járó átlagkereset jogcímén ugyanazon időszakra kétszeresen kötelezte átlagkereset megfizetésére az elsőfokú ítélet. Ezért az Mt. 100. §-a (7) bekezdése alapján adott esetben az alperesnek a felmentési időre járó átlagkereset megfizetésére kötelezését tévesnek ítélte, ennélfogva e marasztalást mellőzte.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és - a március havi munkabér, illetve műszakpótlék kivételével - a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát kérte. Jogszabálysértőnek tartotta azt az ítéleti következtetést, hogy felperes munkaviszonyát ő szüntette meg jogellenesen. Vitatta az ennek alapjául szolgáló tényállás megállapítását. Arra hivatkozott, hogy a perbeli tanúvallomások alátámasztották azt az előadását, miszerint a felperes szüntette meg saját nyilatkozatával a munkaviszonyát, amikor kijelentette, hogy nem hajlandó többet megjelenni a munkahelyén. Tévesnek tartotta azt az érvelést, hogy neki kellett volna, mint munkáltatónak a munkaviszonyt megszüntetnie azért, mert felperes nem jelent meg a munkahelyén.
A felperes is felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben a Pp. 253. §-ának (3) bekezdésébe és az Mt. 100. §-ának (7) bekezdésébe ütköző törvénysértésre hivatkozva kérte a jogerős ítéletnek az elsőfokú ítéletet megváltoztató rendelkezései hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet említett rendelkezéseinek a helybenhagyását. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a csupán a jogalapot sérelmező fellebbezés alapján nem változtathatta volna meg az összegszerű marasztalásra vonatkozó részében a munkaügyi bíróság ítéletét. A jogerős ítélet a fellebbezési kérelem korlátait figyelmen kívül hagyva szállította le az Mt. 100. §-a (4) bekezdése alapján megállapított 5 havi átlagkeresetnek megfelelő marasztalás összegét 3 havi átlagkeresetre. Jogszabálysértőnek tartotta az Mt. 100. §-a (7) bekezdésében rögzített felmentési időre járó átlagkereset mellőzését, mert e "szankció" alkalmazását a törvény külön "objektív jogkövetkezményként" írja elő az elmaradt munkabértől függetlenül.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében az ítéleti tényállás támadását alaptalannak tartotta és a jogerős ítéletet az alperes felülvizsgálati kérelmével támadott részében hatályában fenntartani kérte.
Az alperes felülvizsgálati kérelme nem alapos, a felperes felülvizsgálati kérelme a következők szerint részben alapos.
1. A bíróság az egyes bizonyítékok kellően indokolt elfogadásával - mérlegeléssel - olyan tényállást is megállapíthat, amely a fél által vitatott bizonyíték tartalmával nem áll ugyan összhangban, a per egyéb adataira figyelemmel azonban nem okszerűtlen [Pp. 206. § (1) bekezdés].
A munkaügyi bíróság a tényállást a felek nyilatkozatai és a perbeli tanúvallomások, illetve okirati bizonyítékok egybevetésével és értékelésével, azokat meggyőződése szerint elbírálva jogszabálysértés nélkül állapította meg. A bizonyítékok körében az alperes felülvizsgálati kérelmében említett tanúvallomásokat is értékelte, és részletesen indokolta, hogy F. I. és F. B. R. tanúvallomásával szemben miért fogadta el N. I.-né, P. S., B. Gy.-né és V. J. Gy.-né tanúvallomásában foglaltakat, amelyek szerint az alperes szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Ez az indokolás nem okszerűtlen.
Az előbbiek alapján a Legfelsőbb Bíróság az alperesnek a jogerős ítéleti döntés alapjául elfogadott tényállást vitató felülvizsgálati érvelését megalapozatlannak találta. Ily módon jogszabálysértés hiányában a munkaviszony megszüntetés jogellenességének megállapítását alaptalanul támadta az alperes.
2. A felperes a felülvizsgálati kérelmében a fellebbezési kérelem korlátainak figyelmen kívül hagyását a jogszabály téves értelmezésével panaszolta. A felülvizsgálati álláspont ellentétes az e tekintetben követett bírói gyakorlattal. A jogalap elleni fellebbezés kihat az összegszerűségre is, a marasztalási összeg tehát a jogalapot sérelmező fellebbezés alapján is mérsékelhető. A kereset teljes elutasítására irányuló fellebbezési kérelem ugyanis - mint több a kevesebbet - magába foglalja a marasztalás mérséklésére irányuló kérelmet is (BH 1970/10/6331; BH 1970/12/6608). Ennek megfelelően a másodfokú bíróság az alperesnek a kereset elutasítására irányuló fellebbezési kérelme alapján a jogellenesség jogkövetkezményeként megállapított 5 havi átlagkeresetnek megfelelő összeget - a jogsérelem súlyának helyes értékelése alapján - a Pp. 253. §-a (3) bekezdésének sérelme nélkül mérsékelte 3 havi átlagkeresetre.
Az Mt. 100. §-ának (7) bekezdése a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként - a (6) bekezdésben előírt elmaradt munkabér és egyéb járandóságok megtérítésén kívül - írja elő a felmentesítési időre járó átlagkereset megfizetését arra az esetre, ha a munkaviszony nem rendes felmondással szűnt meg. A felperes felülvizsgálati kérelmében helyesen hivatkozott arra, hogy a törvény e jogellenességi jogkövetkezményt kifejezetten az elmaradt munkabértől függetlenül - azon kívül - állapítja meg. Ezért a másodfokú bíróság az elmaradt munkabér megfizetésére tekintettel tévesen, jogszabálysértően mellőzte e jogcímen az alperes marasztalását.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletnek azt a rendelkezését, amellyel az elsőfokú ítéletet megváltoztatva a felmentési időre járó átlagkereset címén alperes marasztalását mellőzte, hatályon kívül helyezte és az elsőfokú ítélet érintett rendelkezését helybenhagyta. A jogerős ítéletet egyebekben a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.551/2001.)
413. A munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként alkalmazott elmaradt munkabér megfizetésére kötelezés körében a munkavállalónak nincs kárenyhítési kötelezettsége (Mt. 100. §).
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a Pp. 206. § (1) bekezdése, 221. § (1) bekezdése, az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja és a 100. § (6) bekezdés 2. mondata megsértésére hivatkozott. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül, iratellenesen mérlegelte, amikor az elsőfokú ítéletet megváltoztatva a felperes bizonyított kötelezettségszegését kevésbé súlyosnak minősítette. Vitatta a munkáltatónál alkalmazott gyakorlatra vonatkozó jogerős ítéleti megállapítást. A bizonyítékok értékelésével kapcsolatos érveit részletesen kifejtette. Elvi jelentőségű jogkérdésként vetette fel, hogy a másodfokú bíróság módosíthatja-e a tényállást a mindkét fél által elfogadotthoz képest, továbbá a jogellenesség jogkövetkezményeként megállapított elmaradt munkabért csökkenteni kellett volna-e az igényelni elmulasztott (nem igényelt) munkanélküli járadékkal.
A Legfelsőbb Bíróság az előzetes vizsgálat során a felülvizsgálati kérelemben előadottak alapján nem talált alapot a felülvizsgálat elrendelésére.
A másodfokú bíróság a felperes keresete és fellebbezése alapján a Pp. 253. § (2) bekezdése értelmében jogszerűen vehette figyelembe a felperes kötelezettségszegése súlyának jogi értékelésénél az elsőfokú bíróság által figyelmen kívül hagyott, de az elsőfokú eljárásban a felek bizonyítása alapján feltárt körülményeket. Ebben a körben az alperes alaptalanul hivatkozott jogszabálysértésre.
A bizonyítékoknak a Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti mérlegelése a Pp. 221. § (1) bekezdése alkalmazása tekintetében a felülvizsgálati kérelem elvi jelentőségű jogkérdést nem vetett fel.
A munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeként alkalmazott elmaradt munkabér megfizetésére kötelezés [Mt. 100. § (6) bekezdés] tekintetében a jogszabályon alapuló hosszú ideje egységes bírói gyakorlat szerint a munkavállalónak nincs kárenyhítési kötelezettsége, következésképpen az alperes ebben a körben is megalapozatlanul állított jogszabálysértést. Az elmaradt munkabér tekintetében a bíróság a kereset, az ellenkérelem és a felekre háruló bizonyítási teher figyelembevételével állapítja meg a marasztalás összegét, a munkavállaló jövedelmét hivatalból nem vizsgálhatja.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az alperes felülvizsgálati kérelmet - miután annak tartalma nem felelt meg a Pp. 270. § (2) bekezdésében előírt feltételeknek - elutasította [Pp. 273. §-ának (1) bekezdés]. (Mfv. E. 10.724/2003.)
414. Ha az első felmondást nem arra jogosult közölte, annak közös megegyezéses visszavonása nélkül közölt második felmondás joghatás kiváltására nem volt alkalmas (Mt. 100. §).
A II. rendű felperes keresetében a munkáltató 2004. február 6-án, majd 2004. július 20-án kelt rendes felmondása jogellenességének megállapítását és az ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörébe történő visszahelyezésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítéleti tényállása szerint a II. rendű felperes 2000. március 14-én kelt határozatlan időre kötött munkaszerződéssel állt az alperes alkalmazásában, hivatásos vadászként. Munkaviszonyát az alperes 2004. február 6-án kelt rendes felmondásával szüntette meg, azon indokolással, hogy a munkáltató jelenlegi gazdasági helyzetében a megemelt összegű munkabért nem tudja kigazdálkodni, a II. rendű felperes pedig a munkáltató munkabércsökkenése mellett történő továbbfoglalkoztatására irányuló ajánlatát nem fogadta el.
A felmondás időpontjában a társadalmi szervezet képviseletére Gy. M. volt jogosult, de a munkaviszony megszüntetéséről rendelkező iratot K. K. írta alá, akinek képviseleti jogosultságát a megyei bíróság 2004. május 12-én kelt végzésével vette csupán nyilvántartásba.
A II. rendű felperes a felmondás jogellenességének megállapítása iránt határidőben keresettel élt, majd a felek a per szünetelését kérték, a jogvita peren kívüli rendezése érdekében. Az alperes felhívta a II. rendű felperest, hogy 2004. július 21-én jelenjen meg a munkáltató székhelyén a munkaviszonyával kapcsolatos kérdések rendezése érdekében, azonban ezt megelőzően 2004. július 20-án újabb felmondással élt, ugyancsak gazdasági körülményeire hivatkozással. Ezen felmondás jogellenességének megállapítását is kérte a II. rendű felperes az elsőfokú eljárás során.
A munkaügyi bíróság ítéletével a II. rendű felperes keresetét elutasította azon indokolással, hogy a munkaviszony jogellenes megszüntetése olyan munkáltatói döntést feltételez, amely az arra jogkörrel rendelkező személytől származik és munkaviszonyra vonatkozó szabályt sért. Az első felmondás joghatályosan nem jött létre, ebből következően az Mt. 100. §-a szerinti jogkövetkezményt sem vonhatta maga után a jogellenesség megállapítása tekintetében. Ebből következően a második felmondás, mint első tényleges felmondás volt vizsgálandó, ez pedig nem volt jogellenesnek tekinthető, hiszen a felmondásban közölt, a munkáltató működésével összefüggő ok bizonyítást nyert.
Az ítélet ellen a II. rendű felperes nyújtott be fellebbezést.
A megyei bíróság ítéletével a felmondások jogellenességét állapította meg, és a II. rendű felperest eredeti, hivatásos vadász munkakörébe visszahelyezte.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az első rendes felmondást olyan személy írta alá, akit ugyan az alperes közgyűlése a korábbiakban a társadalmi szervezet képviselőjének megválasztott, azonban képviseleti jogosultságának a bírósági nyilvántartásba vétele nem történt meg. Mivel a társadalmi szervezetek képviselőjének bírósági nyilvántartásba vétele konstitutív hatályú, a képviselő a képviseleti jogosultságát csak a bírósági nyilvántartásba vételt követően gyakorolhatja. Ily módon a II. rendű felperessel szemben a munkáltatói intézkedést nem a munkáltatói jogkör gyakorlására jogosult személy tette meg. A felmondás annak közlésével hatályosul, a munkáltató azt egyoldalúan nem vonhatja vissza. A joghatályosan közölt felmondást követő további felmondások pedig már jogellenesek, és így az Mt. 100. §-a szerinti juttatások megilletik a II. rendű felperest (BH 1997/606.).
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását kérte, annak helyes indokai alapján. Érvelése szerint a nyilvántartásba be nem jegyzett személy az alperest nem képviselhette, az alperes nevében érvényesen a munkaviszony megszüntetése körében intézkedést nem tehetett, a jognyilatkozatát tehát nem létezőnek kell tekinteni. A formailag alperestől származó első felmondást teljes egészében figyelmen kívül kell tehát hagyni, és az alperes érvényesen létrejött, közölt és ennek megfelelően hatályosult tényleges felmondását kell csak vizsgálni. Az pedig megfelelt a jogszabályi előírásoknak, mint ahogy azt az elsőfokú bíróság ítéletében helyesen rögzítette.
A II. rendű felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. Álláspontja szerint a már közölt, de érvénytelen felmondás esetére is alkalmazni kell azt a következetes bírói gyakorlatot, amely szerint a már közölt egyoldalú jognyilatkozatot a másik fél hozzájárulása nélkül nem lehet visszavonni, következésképpen a február 6-ai felmondást követően jogellenes a korábbival egyébként azonos tartalmú július 20-ai felmondás.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A másodfokú bíróság a törvénynek megfelelően fejtette ki, hogy a munkáltatói intézkedés - a következetes bírói gyakorlat értelmében - jogellenesnek minősül, ha olyan személy gyakorolta, aki arra jogosultsággal nem rendelkezett, és így az Mt. 72. §-ának (2) és (3) bekezdésében foglalt kogens szabályok alkalmazhatóak. Ugyancsak helytálló a jogerős ítélet azon megállapítása is, hogy a felmondás annak közlésével hatályosult, és azt a munkáltató egyoldalúan a munkavállaló hozzájárulása nélkül nem vonhatta vissza [Mt. 6. § (4) bekezdés]. Erre figyelemmel a 2004. július 20-án meghozott újabb rendes felmondás joghatás kiváltására nem volt alkalmas, annak érdemi vizsgálatára nem volt mód. A korábbi felmondás jogellenessége kapcsán pedig a másodfokú bíróság helytállóan alkalmazta az Mt. 100. §-ában foglalt jogkövetkezményeket és jogszerűen döntött a II. rendű felperes eredeti munkakörbe történő visszahelyezéséről is.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (3) bekezdés]. (Mfv. I. 10.410/2006.)
415. Ha a munkaviszony megszüntetést nem foglalták írásba, a megszüntetés jogellenes volt, ezt a munkáltatói igazolás nem pótolja (Mt. 100. §).
A felperes keresetében a munkaviszonyát megszüntető alperesi intézkedés jogellenessége jogkövetkezményei alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a munkaviszonyt, és kötelezte az alperest a felperes javára négyhavi átlagkereset, elmaradt munkabér és kamatai, felmentési időre járó munkabér, végkielégítés, továbbá szabadságmegváltás és kamatai megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint a felperest 1999. április 18-ától alkalmazta Sz. D. egyéni vállalkozó, a munkaviszonyban a felperes eladói, illetve árubeszerzői munkakört látott el. A felperes 2003. február 28-áig dolgozott az egyéni vállalkozónál, majd ezt követően a munkaviszony ugyanazon a munkahelyen azonos munkakörben és körülmények között, de már az alperesi kft.-nél folytatódott tovább. Ennek a kft.-nek az ügyvezetője Sz. I., aki Sz. D. mellett egyben tulajdonosa is a kft.-nek. Utóbbi 2003. október 31-én közölte a felperessel, hogy a jövőben árubeszerzőként nem kívánja foglalkoztatni, a felperes az eladói munkakörben való további foglalkoztatást nem fogadta el. Ezt követően Sz. D. a felperest azonnali hatállyal elküldte, kiállították részére a munkaviszony megszüntetéséhez kapcsolódó igazolásokat. A megszűnés jogcímét az igazolás nem tartalmazta.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, mivel semmilyen írásbeli jognyilatkozat nem készült a felek közös megegyezéséről, az alperes felmondásáról, a felek szóban sem állapodtak meg a megszüntetésről. A jogellenesség jogkövetkezményei tekintetében az Mt. 85/A. § (1) bekezdés b) pontja értelmében úgy ítélte meg, hogy az alperesi kft. munkáltatói jogutódja volt a felperest korábban foglalkoztató Sz. D. egyéni vállalkozónak, ezért a felperes munkaviszonyát 1999. április 18-ától kezdődően számította.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta azzal, hogy elmaradt munkabérként további összeg és kamata megfizetésére kötelezte az alperest.
A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú ítéleti következtetésekkel, és kiemelte még, hogy Sz. D. és Sz. I. perbeli előadásai is ellentétesek a fellebbezési érveléssel.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében sérelmezte a munkaviszony közös megegyezéssel történt megszüntetése bizonyítására tett további indítványai elutasítását. Tanúkkal kívánta ugyanis bizonyítani, hogy a felperes magatartásával a munkavégzés során "komoly problémák" voltak, ezért döntöttek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetéséről, amit a munkanélküli ellátás igényléséhez kiállított munkáltatói igazolás utólagos javítása is alátámasztott. Vitatta a munkáltatói jogutódlásra vonatkozó megállapítást is, mivel maga a felperes nyilatkozott arról, hogy az egyéni vállalkozónál töltött hét hónapot követően három hónapot máshol dolgozott. Az alperes az elmaradt munkabér körében a felperes kárenyhítési kötelezettsége figyelmen kívül hagyására is hivatkozott.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az Mt. 87. § (2) bekezdése előírja, hogy a munkaviszony megszüntetésére irányuló megállapodást, illetve nyilatkozatokat írásba kell foglalni. A (3) bekezdés értelmében e rendelkezéstől érvényesen eltérni nem lehet. A Pp. 164. § (1) bekezdéséből következően a perben az alperest terhelte a bizonyítás abban a kérdésben, hogy milyen jogcímen [Mt. 87. § (1) bekezdés], továbbá az előbbieknek megfelelően jogszerűen, a jognyilatkozat írásba foglalásával került-e sor a felperes munkaviszonyának megszüntetésére.
Az első- és a másodfokú bíróság a kifejtettekből következően helytállóan utasította el az alperesnek a tanúk meghallgatására vonatkozó bizonyítási indítványait, mivel megfelelő okirati bizonyítékok hiányában azok nem voltak alkalmasak a jogszerű megszüntetés bizonyítására az egyéb perbeli bizonyítékokkal szemben.
Az alperes felülvizsgálati kérelme nem vitatta azt a jogerős ítéleti megállapítást, mely szerint az alperes tulajdonosai, Sz. D. és Sz. I. - aki ügyvezető is volt - nem tudtak arról, hogy készült volna írásbeli megállapodás az alperes által állított közös megegyezésről. Sz. D. előadása szerint: "lehet, hogy a közös megegyezésről és a felmondásról külön papíros nem készült, hanem ezek maguk a munkáltatói igazolások".
Nincs tehát jelentősége annak, hogy az alperes elégedett volt-e a felperes munkájával, továbbá annak sem, hogy a felperes nem fogadta el az alperes által ajánlott munkakör módosítást, és tárgyaltak a közös megegyezéses megszüntetésről. A másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a munkáltató által a munkáltatói igazoláson egyoldalúan tett bejegyzés a közös megegyezésről nem bizonyítja a felek írásba foglalt közös megegyezését. Megfelel tehát a jogszabályoknak az eljárt bíróságok következtetése a felperes munkaviszonyának alperes általi jogellenes megszüntetéséről.
Jogszerű a jogutódlásra levont első- és másodfokú ítéleti megállapítás is, az erre vonatkozó tényállás megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésének, továbbá az eljárt bíróságok a következtetéseiket a Pp. 221. § (1) bekezdésének megfelelően indokolták. Ebben a körben Sz. D. nyilatkozata döntő jelentőségű, mely szerint a felperest 1999-ben vette fel árubeszerzőnek, majd "átment" a Kft.-be (az alpereshez) "anyagbeszerzőnek", és árut vitt ki a tanú "összes többi érdekeltségébe". Ezzel egyező előadást tett a felperes is, mely szerint az alperes összes boltjába szállított árut, és ezt végezte több mint négy évig (1999-től 2003-ig, a munkaviszony perbeli megszüntetéséig). Sz. D. egyéni vállalkozó (munkáltatói jogelőd) a nála fennállt munkaviszony időtartamát 1999. április 18-ától 2003. február 28-áig terjedő időtartamra igazolta a munkaviszony megszűnésekor kiadott munkáltatói igazoláson. Ezért az alperes által a felülvizsgálati kérelmében előadottak a munkáltatói jogutódlásra levont jogerős ítéleti következtetés cáfolatára nem voltak alkalmasak.
Téves az alperesi érvelés a kárenyhítési kötelezettség körében is, ilyen ugyanis az Mt. 100. § (6) bekezdéséből nem következik (EBH 969.). A törvény értelmében az elmaradt munkabér és az egyéb járandóságok összegéből csupán a ténylegesen (bizonyítottan) máshonnan megtérült összeget kell levonni. A perben ilyen bizonyíték nem merült fel, önmagában az alperes erre való hivatkozása nem bizonyítja a máshonnan megtérült jövedelmet.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.742/2006.)
416. Jogellenes munkaviszony-megszüntetés esetén az elmaradt munkabér összegéből csak az a jövedelem vonható le, ami meghaladja a munkavállaló munkaviszonya fennállása idején megszerzett egyéb jövedelmét (Mt. 100. §).
A felperes 2001. február 1-jétől állt az alperes alkalmazásában portás-éjjeliőr munkakörben, több alkalommal határozott idejű munkaszerződéssel. Az utolsó szerződés 2003. június 30-áig tartott, de a felperes felettesei tudtával tovább dolgozott.
A megyei bíróság részítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, megállapította, hogy az alperes munkaviszony megszüntetése jogellenes volt, és az az ítélethozatal napján, 2004. november 16-án szűnik meg. Kötelezte az alperest felmentési időre járó bér, valamint "kártalanítás" megfizetésére, míg a keresetveszteség vonatkozásában az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a bíróságot új eljárásra utasította.
A másodfokú bíróság részítélete szerint a felperes keresetveszteségének összege csak a M.-nál, a S. Rt.-nél, valamint az A.-nál elért jövedelmek figyelembevételével határozható meg a 2003. július 1-jétől 2004. november 16-áig terjedő időszak vonatkozásában.
A felperes módosított keresetében 946 291 forint megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A bizonyítási eljárás lefolytatását követően a munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes a munkaviszonya megszüntetését követően csak vállalkozási tevékenységet folytatott, amelyből magasabb jövedelemre tett szert, mint amit az alperesnél elért volna. A bíróság a beszerzett szakértői vélemény alapján arra a következtetésre jutott, hogy a munkavállaló 1 048 300 forint bruttó összeggel keresett többet, mint a munkajogi bruttó átlagkeresete volt. Ebből következően pedig az Mt. 100. § (6) bekezdésére figyelemmel a keresetet a munkaügyi bíróság nem találta megalapozottnak.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, az alperest 946 291 forint és kamata, valamint 70 000 forint együttes első-, és másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az igazságügyi szakértő alapszakvéleményében megállapította, hogy a felperesnek a munkaviszonya fennállása alatt is voltak megbízásai, a munkaviszonyon kívül is szert tett egyéb jövedelmekre, amelyeknek együttes összege 179 133 forint/hó összegű jövedelmet jelentett. A felperesnek 2003. július 1-jétől 2004. november 16-a közötti időben 118 218 forint volt a havi jövedelme, ami 60 815 forint keresetveszteséget jelent. A szakértő szakvéleményének kiegészítését követően arra a következtetésre jutott, hogy a felperes összesen 946 291 forinttal keresett kevesebbet, ezért ezen összeg és kamatai megfizetésére kötelezte a munkáltatót az Mt. 100. §-ának (6) bekezdésére figyelemmel.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását kérte, míg másodlagos kérelme a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére, és ezen bíróság új eljárásra utasítására irányult. Érvelése szerint a szakértő rendelkezésére bocsátott nem teljes anyagból is aggálytalanul megállapítható, hogy a felperes számos vállalkozásból származó jövedelme mindig is jelentősen meghaladta az alperestől származó munkabérét, így az alperesnek nincs megtérítési kötelezettsége. A számos, gyakran változó vállalkozásokból eredő jövedelem átmeneti, egy bizonyos időszakra kimutatható csökkenése, ha az egyébként is jelentősen meghaladja a munkajogi átlagkeresetet, nem minősíthető az Mt. szerinti elmaradt munkabérnek vagy járandóságnak, amit alperesnek kellene megtéríteni.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában tartását és az alperes perköltség fizetésre kötelezését kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A jogvita eldöntése során az Mt. 100. §-ának (3) bekezdésében foglaltak az irányadóak. E szerint a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén meg kell téríteni a munkavállaló elmaradt munkabérét (egyéb járandóságait) és felmerült kárát. Nem kell megtéríteni a munkabérnek (egyéb járandóságnak), illetve a kárnak azt a részét, ami máshonnan megtérült.
A következetes ítélkezési gyakorlat értelmében az elmaradt munkabér összegéből csak az a jövedelem vonható le, ami meghaladja a munkavállaló munkaviszony fennállása idején megszerzett egyéb jövedelmét (BH 1997/12/607.).
A jogerős ítélet - értékelve a szakértői véleményben kifejtetteket - helytállóan állapította meg, hogy a felperesnek munkaviszonya fennállása alatt is voltak megbízásai, amelyek munkaviszonyon kívüli jövedelmeket eredményeztek. Ebből következően 2003. július 1-jétől 2004. november 16-áig terjedő időszakra vonatkozó elmaradt munkabér megállapítása során értékelni kellett a megszerezhető jövedelmet és megbízási díjat is, összehasonlítva a 2002. július 1-jétől 2003. június 30-áig terjedő időszakban elérhető jövedelemmel és megbízási díjjal.
Alaptalan azon felülvizsgálati érvelés, miszerint a megbízási díjból befolyt összeg magasabb volt mint az elérhető átlagkereset, ezért a felperesnek az elmaradt jövedelem iránti igénye nem alapos. A felperes munkaviszonyának fennállása alatt munkabére mellett egyéb jövedelmet szerzett, ezért azok együttes értékelése mellett volt megállapítható az Mt. 100. §-ának (6) bekezdésében írt jogkövetkezmény. A jogerős ítélet helytállóan fogadta el ítélkezésének alapjául a szakértői véleményben, illetőleg annak kiegészítésében foglaltakat, és kötelezte az alperest 946 291 forint megfizetésére.
Fentiekből következően a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján. (Mfv. I. 10.341/2007.)