adozona.hu
Az Mt. 89. §-ához
Az Mt. 89. §-ához
Kiválasztott időállapot:
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A periratokból megállapítható tényállás szerint a felperes 1983. augusztus 1-jétől állt az alperesnél alkalmazásban, munkáját az Üdültetési és Szállodai Üzletágnál végezte. 1995. november 1-jétől 1997. február 1-jéig megbízott kereskedelmi és marketing osztályvezető volt, ezt követően kereskedelmi és marketing főmunkatársként dolgozott. Az alperes az 1997. december 18-án kelt intézkedésével a felperes munkaviszonyát rendes felmondással, 1998. május 7. napjával megszüntette. A felmondás indoko...
Az Mt. 89. §-ához
EH 1999.45 A minőségi cserével indokolt rendes felmondás esetén nem a munkakör ellátásához szükségszerű képzettség, képesség meglétét kell vizsgálni. Önmagában az, hogy a munkavállaló kifogás nélkül ellátta a munkakörét a meglévő képzettsége birtokában, még nem zárja ki a minőségi csere lehetőségét. A minőségi csere célszerűsége nem, de az vizsgálható, hogy a minőségi csere indoka az adott munkakör ellátása szempontjából okszerű-e, illetőleg a munkáltató eljárása megfelel-e a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményének [Mt. 89. § (2)-(3) bek.].
EH 1999.132 Az olyan munkavállaló munkaviszonyának megszüntetésére, akinek - a munkaszerződés szerint - mindazokat a juttatásokat biztosítja a munkáltató, amelyek a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény alapján járnak, nem a Kjt., hanem az Mt. rendelkezéseit kell alkalmazni (Mt. 1. §, 89. §).
EH 1999.143 Ha a munkáltató a jogutód nélküli megszűnést megelőzően a munkaviszonyt (közalkalmazotti jogviszonyt) megszüntető nyilatkozatot közöl, ahhoz kötve van és sikeres megtámadás hiányában a munkaviszony annak megfelelően szűnik meg (Mt. 89. §, Kjt. 30. §).
EH 1999.144 Ha a munkáltató rendes felmondást közöl, a munkaviszony annak alapján szűnik meg abban az esetben is, ha a felek megállapodással rendezik a megszüntetés kapcsán a munkavállalót megillető járandóságokat (Mt. 89. §, Kjt. 30. §).
EH 2001.563 Ha az osztályvezető a munkáltató munkaszerződés-módosításra irányuló ajánlatát nem fogadta el és eladóként történő foglalkoztatását kérte, ezt a nyilatkozatát a munkáltató nem tekinthette munkavállalói rendes felmondásnak, ezért az utóbbira alapított munkaviszony megszüntetés jogellenesen történt (Mt. 82., 89., 100. §).
EH 2002.687 A munkaviszony felmondásának okszerű indokául szolgál, ha a munkáltató a működésével összefüggő okból a teljesítménybér bevezetéséről dönt, és ennek következtében - a munkavállaló munkaszerződés-módosításhoz való hozzájárulása hiányában - a munkaszerződésnek megfelelő (időbéres) foglalkoztatásra a továbbiakban nincs lehetőség az adott munkahelyen [Mt. 89. § (2) bek.].
EH 2002.688 A munkaszerződésnek az a kikötése, hogy a munkáltató a rendes (és rendkívüli) felmondás jogával nem élhet, semmis [Mt. 89. §, 8. § (1) bek.].
EH 2003.892 A munkaviszony megszüntetésével összefüggő munkaügyi jogvita során további tények és körülmények bizonyításának akkor lehet helye, ha azok az indokolás keretein belül maradva azt kiegészítik és alátámasztják. Ezért egy munkavállaló által ténylegesen ellátott munkakör megszűnése egymagában csak az érintett munkavállalóval szemben lehet felmondási indok [Mt. 89. § (2) bekezdés].
EH 2003.893 Rendes felmondás jogszerű indokának minősül a raktári készletet kezelő raktárosnak az a nyilatkozata, hogy a munkakör betöltése feltételeként megjelölt leltárfelelősségi megállapodást nem kívánja megkötni [Mt. 89. § (3) bekezdés].
EH 2003.968 Minőségi cserével indokolt munkáltatói rendes felmondás esetén a munkáltató döntési körébe tartozik annak meghatározása, hogy számára milyen szempontok alapján, miként valósul meg az érintett munkakör eltérő (magasabb) színvonalú ellátása [Mt. 89. § (3) bekezdés].
EH 2004.1055 A munkaszerződés részének minősülő etikai szabály megsértése az együttműködési kötelezettség megsértésének minősülhet, amelyet a munkáltató a bizalomvesztésén alapuló rendes felmondása jogszerű indokaként jelölhet meg [Mt. 89. § (2) bek., 103. § (1) bek. c) pont].
EH 2005.1241 A munkáltató rendes felmondásában megjelölt okot a perben sem bővíteni, sem egyoldalúan visszavonni nem lehet [Mt. 89. § (2) bek.; MK 95. számú állásfoglalás].
EH 2005.1340 Ha a két gazdasági társaság egyesülésével járó átszervezéssel indokolt felmondás közlése az átszervezési folyamatot elindító döntést követően történt, a felmondási indok valósága szempontjából nem lehet jelentőséget tulajdonítani annak, hogy e folyamatot cégjogilag lezáró cégbírósági változás-bejegyzésre mikor került sor [Mt. 89. § (2) bek.].
EH 2006.1536 Az öregségi nyugdíj korhatára és a munkavállalóra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár értékelése a munkaviszony különös indokkal való megszüntetésekor [1997. évi LXXXI. törvény 7. § (1) és (4) bekezdés; Mt. 87/A. § (1) bekezdés a) pont, 89. § (7) bekezdés].
BH 2000/30. Az átszervezéssel érintett és magasabb minőségi követelményelvet támasztó munkakörre alkalmatlanság - másik megfelelő munkakör hiányában - lehetetlenné teszi a munkaviszony fenntartását [Mt. 89. § (1), (2) és (3) bek., MK 10. sz.].
BH 2000/31. Ha a kollektív szerződés meghatározott magatartások tanúsítása esetére hátrányos jogkövetkezmény alkalmazását helyezi kilátásba, ez nem zárja ki, hogy a munkáltató - amennyiben a rendes felmondás előfeltételei fennállnak - a hátrányos jogkövetkezmény helyett rendes felmondással szüntesse meg a munkavállaló munkaviszonyát [Mt. 89. § (1) bek., 109. § (1) és (2) bek.].
BH 2000/123. Ha a rendes felmondás indoka - a munkavállaló mulasztásának jellegénél fogva - nem tekinthető olyan magatartásnak, amely a munkaviszonyának megszüntetését szükségessé teszi, a bíróságnak a felmondást hatálytalanítania kell [Mt. 89. § (2) bek.].
BH 2000/225. A rendes felmondás való és okszerű indokának a felmondás közlésekor kell fennállnia. Ha a munkáltató a felmondás indokát egy folyamat részeként jelöli meg, nem szükséges a folyamat befejezettsége a felmondás jogszerűségének megállapításához [Mt. 89. § (2) bek.].
BH 2000/465. A rendes felmondás indoka csak a munkavállaló képességével vagy magatartásával, illetve a munkáltató működésével összefüggő ok lehet. Nem minősül ilyennek a munkakörre szóló pályázat kiírása, különben a munkáltató önmagát mentesíthetné a munkaviszony rendes felmondásához szükséges objektív ok igazolása alól [Mt. 89. § (3) bek.].
BH 2000/511. Rendes felmondás esetén nem az a lényeges, hogy a felmondás részletező indokolást tartalmaz-e, vagy összefoglaló meghatározást használ, hanem hogy a felmondás okaként közöltekből megállapítható legyen: miért nincs a munkáltatónál a továbbiakban szükség a munkavállaló munkájára [Mt. 89. § (2) bek., MK 95. sz.].
BH 2001/37. Ha az egyház az általa átvett iskola pedagógusaival szerződésben abban állapodik meg, hogy a jogviszonyukra a továbbiakban - a korábbitól eltérően - a Munka Törvénykönyvének szabályai az irányadóak, e jogviszonyuk megszüntetésére e törvény szabályai és nem a közalkalmazottak jogállására vonatkozó jogszabály rendelkezései az irányadóak [Mt. 89. § (1) és (2) bek., 1993. évi LXXIX. tv. 122. § (1) bek.].
BH 2001/38. I. Ha az átszervezés során a felmondással érintett munkavállalóhoz hasonló munkakörű munkavállalót alkalmaztak, a bíróságnak különös gonddal kell vizsgálnia a felmondás indokának valóságát. A munkakör megszűnésével és az új munkakör létesítésével járó átszervezés esetén nem az a döntő, hogy a munkavállaló munkaköre megnevezésének megfelelő munkakör megszűnt-e, hanem azt is vizsgálni kell, hogy az új munkakör nem felel-e meg a munkavállaló korábbi munkakörének [Mt. 89. § (2) bek.].
II. A munkáltató rendeltetésellenesen gyakorolja a rendes felmondáshoz való jogát, ha a jog gyakorlásával nem jogszerű célt kíván elérni [Mt. 4. § (2) bek.].
BH 2001/85. A rendes felmondással kapcsolatos anyagi igényeknek az elévülési időn belül történő érvényesíthetőségét nem zárja ki, ha a munkavállaló egyébként nem kívánta a felmondást jogorvoslati úton megtámadni [Mt. 7. § (1) bek., 11. § (1) bek., 97. § (2) bek., 164. § (1) bek., 201. §]
BH 2001/86. Önmagában nem minősülhet minőségi cserének a hosszabb ideig távol lévő munkavállaló munkakörének olyan más munkavállalóval való betöltése, aki csak a munkavállalóval azonos iskolai végzettséggel és szakmai ismeretekkel rendelkezik, és a munkáltató az adott munkaterületen - annak átszervezése során - nem alkalmazott kvalifikáltabb munkavállalókat [Mt. 89. § (2) bek.].
BH 2001/341. A munkavállaló a munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetése esetén nem hivatkozhat sikerrel arra, hogy a munkáltatónak a felmondás alapjául szolgáló intézkedése célszerűtlen vagy gazdaságtalan volt [Mt. 89. § (1) és (2) bek., MK 95. sz.].
BH 2001/395. Rendes felmondás esetén a jogszabályban előírt világos indokolás követelményének megfelel az az indokolás, amely megjelöli azt a tényt, körülményt, amelyre az intézkedést a munkáltató alapította, és abból - függetlenül attól, hogy azt összefoglalóan vagy részletezően határozta meg - megállapítható, miért nincs szükség a továbbiakban a munkavállaló munkájára [Mt. 89. § (2) bek., MK 95. sz.].
BH 2002/75. A munkaviszony rendes felmondással szűnik meg, ha a munkavállaló a munkaviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetését kéri, a munkáltató azonban a közös megegyezéshez nem járul hozzá, és a munkavállaló kérelmét felmondásnak tekinti, a munkavállaló pedig ezt tudomásul veszi, és elfogadja, és a munkaviszonya - a munkáltató álláspontjának megfelelően - a felmondási idő letöltése után szűnik meg [Mt. 89. § (1) bek.].
BH 2002/113. II. A felmondás jogszerűségét nem érinti, és nem minősül rendeltetésellenes joggyakorlásnak, ha a munkáltató a feladatát költségtakarékosságból nem munkaviszony, hanem más jogviszony keretében kívánja ellátni [Mt. 89. § (1), (2) és (3) bek.].
BH 2002/242. A közalkalmazott alanyi jogosultsága, hogy ragaszkodjon a fegyelmi eljárás szabályos lefolytatásához, illetőleg annak szabályos befejezéséhez. A fegyelmi eljárás szabályai betartásának kötelezettsége alól a munkáltatót a vizsgálóbiztos magatartása nem mentesíti, és az eljárás komolysága semmilyen szempontból nem sérülhet. A fegyelmi eljárásra vonatkozó garanciális szabályok súlyos megsértése önmagában megalapozza a megállapításra irányuló kereset előterjeszthetőségének jogát [Pp. 123. §, 1992. évi XXXIII. tv. 46. § (3)-(7) bek., 47. § (1) bek., 51. § (1) és (4) bek., 51/A. § (1) bek. a)-b) pont].
BH 2002/374. A jogszerű felmondást sem méltányosságból, sem olyan körülményekre tekintettel nem lehet hatálytalanítani, amelyek a munkaügyi jogvita keretein kívül esnek. A felmondási ok vizsgálata nem jogosítja fel a bíróságot arra, hogy a munkáltató vezetésének körébe tartozó olyan kérdések eldöntésébe is beavatkozzon, amelyek nem tartoznak a munkaügyi jogvita körébe [Mt. 89. § (3) bek.].
BH 2002/458. A munkaszerződés tartalmát a felek megállapodással határozzák meg. A szerződés módosítása ennek megfelelően ugyancsak a felek közös megegyezésével, egyező akaratnyilvánításával történhet. A szerződési szabadsággal összeegyeztethetetlen az az álláspont, amely szerint a felmondás okszerű indokát képezheti, ha az egyik fél által kezdeményezett munkaszerződés-módosításhoz a másik fél nem járul hozzá [Mt. 76. § (1) bek., 82. § (1) bek., 89. § (2) és (3) bek.].
BH 2003/87. A munkakörök összevetésénél a végzendő munkák jellegét és a beosztási szintet kell vizsgálni a minőségi cserére alapított felmondás esetén [Mt. 89. § (2) bek.].
BH 2003/168. A rendes felmondás olyan írásbeli nyilatkozat, mely annak közlésével hatályosul. A munkáltató azt egyoldalúan nem vonhatja vissza, hanem csak a munkavállaló hozzájárulásával. A később közölt újabb rendes felmondáshoz joghatás nem fűződhet, miután a munkaviszonyt csak egy ízben lehet rendes felmondással jogszerűen megszüntetni [Mt. 6. § (4) bek., 87. § (2) bek., 90. § (1) bek. a) pont].
BH 2003/169. Ha a munkavállaló a munkáltatóhoz intézett írásbeli nyilatkozatában közli, hogy az osztályvezetői megbízással járó teendőket nem tudja vállalni, kéri más személy osztályvezetővé történő kinevezését és előadóként való továbbfoglalkoztatását, e nyilatkozat nem tekinthető a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint a munkaviszonyát megszüntető jognyilatkozatnak, ugyanis erre nézve nem tartalmaz akaratnyilvánítást [Mt. 89. § (1) és (2) bek., 88. § (1) bek.].
BH 2003/211. II. Több felmondási indok esetében egyetlen indok bizonyítottsága is megalapozhatja az intézkedés jogszerűségét, ha abból megállapítható, hogy a munkaviszony a továbbiakban nem tartható fenn, és ezért a munkavállaló munkájára a továbbiakban nincs szükség [Mt. 89. § (2) bek.].
BH 2003/261. Ha az egyházi iskolai igazgató tanár búcsúlevelet írt, lemondott, összecsomagolt, a személyes tárgyait hazavitte, és a munkavégzéssel felhagyott, a jogviszonyát megszüntetettnek kell tekinteni. [Mt. 89. § (1) bek.]
BH 2004/76. Ha a Munka Törvénykönyve hatálya alá eső munkáltatót a saját szabályzata kötelezte a munkaszerződés-módosítás felajánlására és volt - a munkavállalóéval akár részben azonos - felajánlható munkakör, a munkáltatót terhelte annak bizonyítása, hogy az előzőekkel ellentétes magatartása rendeltetésszerű volt; ennek bizonyítása hiányában a magatartását jogellenesnek kell tekinteni (Mt. 3. §, 89. §)
BH 2004/158. Az alkalmatlansági okként megjelölt kötelezettségszegéseket azok súlya, gyakorisága figyelembevételével kell értékelni, hogy együttesen megalapozzák-e az adott munkakörre való alkalmatlanságot - Néhány késedelmes adatrögzítés nem állapít meg alkalmatlanságot (Mt. 89. §).
BH 2004/432. Bizonyított átszervezés, munkakör-megszűnés a munkáltató rendes felmondása jogszerű indokának minősül függetlenül attól, hogy e döntés alapján a szervezeti változásokat mikor foglalták írásba [Mt. 89. § (1)-(3) bekezdés].
BH 2004/482. A munkáltató által eltűrt szabálytalan gyakorlaton alapuló munkavállalói magatartást akkor lehet a bizalomvesztést előidéző jogszerű rendes felmondási okként értékelni, ha a tényállás, a felek előadásának vizsgálata, értékelése alapján az is kétséget kizáróan megállapítható, hogy a munkáltató jognyilatkozata a jóhiszemű és tisztességes joggyakorlás követelményének megfelel [Mt. 89. § (2)-(3) bekezdés].
BH 2004/484. Bizalomvesztéssel indokolt rendes felmondás megfelel a törvénynek, ha a munkáltató a munkahelyi vezetőként foglalkoztatottnak a nála lévő egyedi eszközzel kapcsolatos közömbösségére hivatkozik [Mt. 89. § (2)-(3) bekezdés].
BH 2005/190. Rendes felmondási okként megjelölt - létszámcsökkentéssel összefüggő - átszervezést alátámasztja, ha az érintett munkakörökhöz tartozó azonos feladatokat ténylegesen ellátó személyek közül az egyikük feladatai megszűnnek [Mt. 89. § (2) bekezdés, MK 95. számú állásfoglalás I. pont].
BH 2005/228. A munkáltató rendes felmondását tartalma és nem esetleges téves megnevezése szerint kell elbírálni [Mt. 9. § (2) bekezdés].
BH 2005/301. A rendes felmondás összefoglalóan megjelölt indokát a perben nem lehet tartalmi bővítésnek minősülő módon bizonyítani [Mt. 89. § (3) bekezdés; MK 95. állásfoglalás].
BH 2005/328. A próbaidő elteltét követően a próbaidőre hivatkozással a munkaviszonyt nem lehet megszüntetni, a megszüntetésre irányuló jognyilatkozatot tartalma szerint kell elbírálni [Mt. 81. §, 89. § (3) bekezdés].
BH 2006/93. Átszervezésen alapuló munkáltatói rendes felmondáskor a munkáltatót - a változó munkahelyre alkalmazott munkavállaló részére - nem terheli a másik munkahely kijelölésére vonatkozó kötelezettség [Mt. 76/C. §, 89. § (3) bekezdés].
BH 2006/197. Ha a rendes felmondást - gazdálkodási nehézségekkel összefüggő - munkakör megszüntetésével indokolják, a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy az érintett munkavállaló munkahelyére és munkakörére a rendes felmondás indoka kihatott [Mt. 89. § (2) bek.].
BH 2007/27. A felek közös megállapodásával szüneteltetett munkavégzési kötelezettségtől függetlenül keletkezett ok a munkáltató rendes felmondását megalapozhatja [Mt. 89. § (3) bek.].
BH 2007/65. Ha a munkáltató az üzletvezető hosszas betegsége idejére két üzletvezetőt alkalmazott, majd a betegségéből felgyógyult üzletvezető munkaviszonyát megszüntette - olyan körülmények között, hogy két üzletvezető bére együttesen nem érte el az első üzletvezető bérét - az intézkedés jogszerűen történt [Mt. 89. § (3) bek.].
BH 2007/135. A létszámcsökkentéssel indokolt rendes felmondás az elrendelt és végrehajtott létszámcsökkentés ellenére jogellenes, ha a munkáltató az érintett munkavállalók munkakörében a felmondással egyidejűleg alkalmazott új munkavállalót huzamos ideig foglalkoztat [Mt. 89. § (2) bek.].
BH 2007/309. A munkáltató egészét érintő szervezeti átalakítás, illetve létszámcsökkentés - a munkavállaló átszervezés előtti tényleges munkahelyétől függetlenül - a rendes felmondás jogszerű indokának minősül [Mt. 89. § (3) bek.].
107. A munkáltató a jogutódlás időpontját megelőzően is megszüntetheti azon munkavállalók munkaviszonyát, akikre az új szervezeti felépítésben már nem volt szükség (Mt. 89. §).
A periratokból megállapítható tényállás szerint a felperes 1983. augusztus 1-jétől állt az alperesnél alkalmazásban, munkáját az Üdültetési és Szállodai Üzletágnál végezte. 1995. november 1-jétől 1997. február 1-jéig megbízott kereskedelmi és marketing osztályvezető volt, ezt követően kereskedelmi és marketing főmunkatársként dolgozott. Az alperes az 1997. december 18-án kelt intézkedésével a felperes munkaviszonyát rendes felmondással, 1998. május 7. napjával megszüntette. A felmondás indokolása szerint az Rt. Üdültetési és Szállodai Üzletága létesítményeinek csökkenése miatt a hatékonyabb foglalkoztatás megvalósítása érdekében kényszerült a munkáltató a munkakör megszüntetésére.
A felperes módosított keresetében a munkaviszony megszüntetése jogellenességének megállapítását kérte azzal, hogy a munkaviszonya az alperesnél az ítélet jogerőre emelkedésével szűnik meg. Kérte kötelezni az alperest az elmaradt munkabére, végkielégítés, részvényjuttatás, továbbá a korábbi osztályvezetői munkabére és a ténylegesen kifizetett munkabér közötti különbözet, szabadságpénz és jutalom megfizetésére.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és az alperes javára perköltség megfizetésére kötelezte. Megállapította az elsőfokú bíróság, hogy az alperes szervezeti átalakítást és jelentős létszámcsökkentést hajtott végre, 1997. december végéig 27 fő munkaviszonyát rendes felmondással megszüntette. Bizonyítást nyert, hogy az alperes megszüntette az Üdültetési és Szállodai Üzletágat, és azt az 1998. január 1-jével létrehozott H. Rt.-be vitte át. A korábban ezen üzletágnál működtetett 56 létesítményből 20 létesítményt vitt át a H. Rt.-hez. Megállapította, hogy a felperes főmunkatársi munkaviszonyát az alperes 1997. december 31. napját megelőzően szüntette meg és egyúttal megszüntette ezt a munkakört is.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta és a felperest fellebbezési költség megfizetésére kötelezte. Az elsőfokú bíróság által helytállóan megállapított tényállást K. J. volt szakszervezeti vezető tanúvallomása alapján kiegészítette azzal, hogy 1997. november 8-án az Rt. vezetése, továbbá a szakszervezetek megállapodást kötöttek az Üdültetési és Szállodai Üzletágnak a H. Rt.-hez történő kihelyezésével kapcsolatban, megállapítva, hogy az ide átkerülő munkavállalók munkaviszonya jogfolytonos marad a munkáltatói jogutódlásra figyelemmel. A felek egybehangzó nyilatkozata alapján a másodfokú bíróság tényként állapította meg, hogy az alperesnél 1997. december 31. napjával megszűnt a marketing és kereskedelmi osztály.
A kiegészített tényállás alapján a másodfokú bíróság is megállapította, hogy az alperes a H. Rt. létrehozását megelőzően létszámcsökkentéssel járó átszervezést hajtott végre, melynek következtében a felperes munkaköre az alperesnél megszűnt. Ebből a szempontból érdektelen, hogy az újonnan létrehozott H. Rt.-nél létezik-e olyan munkakör, amelyet a felperes betöltött korábban az alperesnél.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes annak hatályon kívül helyezését és a keresetének való helyt adást kérte. Álláspontja szerint a másodfokú ítélet sérti az Mt. 89. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat, minthogy a munkáltató a felmentését nem indokolta kellően. Tartalmilag a felmondás oka az volt, hogy az új szervezetnél nem lesz szükség a felperes munkájára, mert a munkaköre ott megszűnik. A jogutódlásnak az üzletág teljes állományára ki kellett volna terjednie és az új szervezetnek kellett volna felmondania azoknak a dolgozóknak, akikre nincs szüksége. Minthogy a felperes munkaköre az új munkáltatónál nem szűnt meg, azt nem töltötték be, ezért a felmondás indokaként a munkakör megszűnésének megjelölése nem minősülhet valós oknak.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az eljárt bíróságok a megalapozott döntéshez szükséges tényállást teljes körűen feltárták, helytálló az érdemi döntésük is. Az alperesnek joga és lehetősége volt arra, hogy az átszervezés keretében, még az új Rt. létrehozását megelőzően megszüntesse azon munkavállalók munkaviszonyát, akiknek a munkájára a továbbiakban az alperesnél nem volt szükség. Peradat, hogy az átszervezés következtében a H. Rt.-be 44 fővel kevesebb munkavállaló került át az üdültetési üzletágból. Az átadott létesítmények száma is kevesebb volt, mint a korábban működtetetteké. A 44 főből 27 fő volt olyan, akinek a munkaviszonyát az alperes rendes felmondással szüntette meg. Téves a felülvizsgálati kérelemnek az a hivatkozása, hogy az eredeti teljes üzletág állományára ki kellett volna terjednie a jogutódlásnak. 1997. december 31-ével a teljes üdültetési üzletág munkavállalói létszáma 44 fővel kevesebb volt, erre a "teljes" állományra terjedt ki a jogutódlás. Nem sértett jogszabályt az alperes, amikor a jogutódlás időpontját megelőzően szüntette meg azon munkavállalók munkaviszonyát, akikre az új szervezeti felépítésben nem volt szükség.
Helyesen hivatkozott az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiuma 95. számú állásfoglalására, amely szerint a jogszerű felmondást nem lehet olyan körülményekre tekintettel hatálytalanítani, amelyek a munkaügyi jogvita keretein kívül esnek, tehát a bíróság nem vizsgálhatja az átszervezés célszerűségét és azt, hogy ennek folytán miért az adott munkavállaló munkaviszonyát szüntették meg.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.558/1999.)
108. Ha a műszaki vezető a felmondása kézhezvételétől kísérővel mozoghatott a munkáltató telepén, sokak szeme láttára a portáig kísérték, a portaszolgálatot a vezető kitiltására utasították, ez a nem vagyoni kártérítésre alapot adó személyiségi jogsértést megállapítja (500 000 forint) (Mt. 89. §, Mt. 177. §).
A felperes 1970 óta állt munkaviszonyban az alperessel, illetve jogelődjével. Az alperes 1996. december 17-én rendes felmondással megszüntette a munkaviszonyát azzal az indokolással, hogy az alperesnél végrehajtott szervezeti átcsoportosítás következtében a felperes munkaköre megszűnt, továbbá a felperes nem tett eleget vezetői megbízásakor a német alapfokú nyelvismeret megszerzésére vállalt kötelezettségének.
A felperes keresetében a rendes felmondás jogellenességének megállapítását, és a munkaviszonya helyreállításának mellőzésével az Mt. 100. §-ában meghatározott jogkövetkezmények alkalmazását kérte, mivel álláspontja szerint a felmondás indokai valótlanok. Nem vagyoni kártérítést is követelt a munkaviszonya megszüntetésekor vele szemben tanúsított megalázó és emberi méltóságát sértő alperesi magatartás miatt.
A munkaügyi bíróság ítéletével a rendes felmondást hatályon kívül helyezte, és kötelezte az alperest elmaradt munkabér, végkielégítés, és kártérítés megfizetésére. Nem vagyoni kártérítésként az alperest 1 000 000 forint megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes műszaki vezetőként dolgozott az alperesnél, amely 1993 óta a m.-i cég egyszemélyi tulajdonában állt. Az alperes ügyvezetője és a tulajdonos képviselője 1996. december 17-én délután a felperest behívatták és közölték vele a rendes felmondást, amely a felperest váratlanul érte. A felmondáskor a felperes munkaterületén a lezáratlan ügyek elintézésére P. Z. kapott megbízást, akit később, 1997. május elején racionalizálási vezetőnek neveztek ki. Ez a munkakör lényegében megegyezett a felperes munkakörével. A munkaügyi bíróság mindebből arra a következtetésre jutott, hogy 1996. december 17-e és 1997. május 1-je között a felperes munkaköre még nem szűnt meg, a munkakört az alperes mással töltötte be, az átszervezésre vonatkozó indok tehát nem okszerű.
A másik felmondási indokot illetően megállapította az elsőfokú bíróság, hogy a felperes az alperesnél szervezett német alapfokú tanfolyamot elvégezte, a perbeli időszakban vizsgakötelezettsége nem volt. A német nyelvismerettel összefüggő indokot a munkaügyi bíróság tehát nem találta bizonyítottnak. A munkaügyi bíróság így az említett két okra alapított rendes felmondás jogellenességét állapította meg.
A nem vagyoni kártérítés iránti követelést az elsőfokú bíróság arra tekintettel találta alaposnak, hogy az alperesnél 30 évig döntő részben műszaki vezetőként, illetve műszaki igazgatóként munkaviszonyban állt felperest az alperes írásban kitiltotta a telephelyről, a felmondás után három személlyel megalázó módon kísértette végig az udvaron, irodájába nem léphetett be, a történtekről széles körben sokan tudomást szereztek, és mindez a felperes házastársa cégének külföldi kapcsolataiban is zavart okozott. A munkaügyi bíróság a nem vagyoni kár összegszerűsége tekintetében a felperesi keresetet eltúlzottnak minősítette, ezért annak részben adott helyt.
Az elsőfokú ítélet ellen mindkét fél fellebbezést nyújtott be. A felperes a felmondási időre járó átlagkereset, a végkielégítés, és a perköltség tekintetében kérte az ítélet megváltoztatását, az alperes a kereset elutasítását kérte.
A megyei bíróság rész- és közbenső ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletének a nem vagyoni kártérítésre kötelező és a rendes felmondás jogellenességét megállapító rendelkezéseit helybenhagyta, a jogellenesség jogkövetkezményei és a perköltség viselésére vonatkozó rendelkezéseket hatályon kívül helyezte, és ebben a körben a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A megyei bíróság megállapítása szerint a munkaügyi bíróság a peradatokból helytállóan következtetett a rendes felmondás jogellenességére és a felmondással kapcsolatos körülmények miatt a nem vagyoni kárigény megalapozottságára.
A megyei bíróság kiemelte, hogy J. R. tanúnyilatkozata szerint a felmondás fő oka a felperes hibás döntései és a készáru termeléssel fennállt nézeteltérései voltak. A másik felmondási okot illetően kifejtette, hogy a felperesnek 1999. december 31-éig írták elő a vállalati nyelvoktatásban való részvétellel a középfokú német nyelvvizsga letételét. A másodfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés tekintetében hivatkozott az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB számú határozatában a személyiségi joggal összefüggésben kifejtettekre.
A rendes felmondás jogellenessége jogkövetkezményeinek összegszerűségét illetően elrendelte a per újabb tárgyalását és új határozat hozatalát amiatt, mivel az elsőfokú bíróság nem indokolta a kiszámítás alapját és módját.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős rész- és közbenső ítélet hatályon kívül helyezését, és lényegében a felperes keresetének az elutasítását kérte.
Az alperes álláspontja szerint téves a másodfokú bíróságnak az "emberi alapjogok" megsértésére vonatkozó álláspontja, mivel a felmondást követően "a felpereshez senki hozzá nem nyúlt", "távozása úriember módjára történt". Az alperes szerint az a körülmény, hogy a felperesnek a munkakörét és a birtokában lévő tárgyakat át kellett adnia, továbbá "az érintettekkel együtt" ment a portához, "nem minősül kivezetésnek". Ugyanakkor a munkáltató alapvető joga bármely munkavállaló belépésének megtiltása és ennek a portásokkal való közlése. Mindezek semmiféle feltételezésekre nem adhattak alapot, felperes feleségének vállalkozását sem zavarhatták, feltételezve annak normális üzletmenetét.
A rendes felmondás jogellenessége tekintetében az alperes szerint téves a peradatokból levont következtetés, mivel - mint azt a fellebbezésben kifejtette - az alperes összevonta a termeléselőkészítés és termelésirányítás területeit és ezzel a munkakörrel P. Z.-t bízta meg. Ebbe a munkakörbe "olvasztották be" a felperes munkakörét. Törvénysértő tehát a jogerős ítéletnek a rendes felmondás indoka tekintetében az okszerűség hiányára vonatkozó álláspontja.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős rész- és közbenső ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos az alábbiak szerint.
Az irányadó ítéleti tényállás szerint az alperes az átszervezés miatti munkakör megszüntetésével indokolta a rendes felmondást. A másik indokot illetően a felülvizsgálati kérelem a jogerős ítélet támadását nem indokolta, ezért ennek vizsgálatát a Legfelsőbb Bíróság mellőzte.
A felperes műszaki vezetőként a termelés előkészítés irányítója volt, a munkaviszonya felmondására 1996. december 17-én került sor. Az alperes a felmondás indokának bizonyítására arra hivatkozott, hogy a termelés előkészítés és a termelés irányítás területei között ellentmondásokra és összhang hiányára visszavezetett termelési visszaesésre hivatkozással az 1997. január 15-ei igazgatósági ülésen a két terület összevonásáról intézkedett és annak vezetésével J. R.-ot bízta meg, helyettesítésére pedig P. Z.-nak adott megbízást. Ezzel szemben az 1996. december 17-ei felmondáskor a P. Z.-nak adott megbízólevél szerint P. Z. "az új szervezeti felállás szerinti megbízólevelek kiadásáig a műszaki vezető munkakörében el nem intézett feladatok" végzésére, a műszaki vezető szakterületéhez tartozó munkavállalók felügyeletére kapott megbízást (13/A/1. alatt csatolt irat). P. Z. munkaköre az 1997. május 5-én adott megbízással május 1-jétől módosult racionalizálási vezető munkakörré. A megbízás szerint az alperesnél 1997. május 1-jétől érvényes szervezeti tábla szerint a műszaki előkészítés, gyártás előkészítés, beruházás és energetika tartozott ebbe a munkakörbe.
Mindezekből okszerűen következtettek az eljárt bíróságok arra, hogy a felperes munkaköre a felmondáskor nem szűnt meg, abban P. Z. dolgozott tovább, és a racionalizálási vezetői munkakör ugyancsak megegyezett a műszaki vezetői (termelés-előkészítő) munkakörrel. Mindezt nem érinti a termelés irányítás és termelés előkészítés összevonásával e terület élére új vezető kinevezése az igazgatóság által. A felülvizsgálati kérelem tehát alaptalanul támadta ebben a körben a jogerős ítéletet.
A nem vagyoni kár tekintetében is törvénysértés nélkül állapította meg a tényállást a másodfokú bíróság.
Az eljárt bíróságok a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállásból helytállóan következtettek arra, hogy az alperes a munkaviszony megszüntetésekor a felperes személyiségi jogát sértő módon járt el, ami a követelését megalapozza.
Az Mt. 174. §-ának (1) bekezdése szerint a munkáltatót objektív vétkesség nélküli felelőssége alapján teljes kártérítési kötelezettség terheli, egyebek mellett az Mt. 177. §-ának (2) bekezdésében szabályozott nem vagyoni kár tekintetében is.
Az adott esetben az a tény, hogy a vezető munkakörű felperes a felmondása kézhezvételétől kísérőkkel mozoghatott az alperes telephelyén, irodájában személyes holmija elvitelét is ellenőrizték, majd sokak szeme láttára az udvaron keresztül a portáig kísérték, továbbá az alperes utasítást adott a porta szolgálatnak a felperes "kitiltására", amit írásban is kifüggesztettek, megvalósította a személyiségi jogi jogsértést, a munkáltató eljárása a felperest emberi méltóságában sértette. A munkáltató eljárását a bíróságok - figyelemmel a felmondás közölt indokára is - alappal értékelték olyannak, amely a felperest becsületében sértette, az alperesnél végzett munkáját, általában személyét illetően rosszindulatú szóbeszédet indított el, és szélesebb körben megütközést keltett.
Téves az alperesnek a felülvizsgálati kérelmében kifejtett álláspontja arról, hogy az alperes eljárása "bármely munkaviszony megszűnésekor követendő szokásos eljárás". Nem vitás, hogy a munkaviszony a munkavállaló és a munkáltató közötti bizalmi viszony, és a bizalom megszűnése megalapozhatja a munkaviszony megszüntetését, továbbá nem vitatható el a munkáltató joga arra, hogy megszabja a telephelyére belépők körét. Ez azonban nem ad jogszerű alapot a munkáltatónak arra, hogy megsértse a (volt) munkavállalója jó hírnevéhez való jogát, amelyeknek alkotmányos védelmére a jogerős ítélet helytállóan hivatkozott. A felperes tekintetében a felmondás közölt indoka átszervezés volt, a munkáltatónak a munkaviszony megszüntetésekor tanúsított eljárását sem ez, sem a perben hivatkozott felperesi nem megalapozott gazdasági döntések nem indokolhatták. A felperessel szemben tanúsított bánásmód önmagában bántó és megalázó volt, és kívülállókban alappal alakíthatta ki azt a véleményt, hogy "azonnali hatállyal elbocsátották", és ennek valamilyen súlyos, a felperes munkájában, személyében, magatartásában rejlő alapos oka lehetett.
A nem vagyoni kártérítés összegét illetően azt kellett mérlegelni, hogy a felperest ért nem vagyoni hátrány súlya, jellege és következményei folytán milyen másnemű előny alkalmas az elszenvedett sérelem hozzávetőleges, kiegyensúlyozására [Alkotmánybíróság 32/1992. (VI. 1.) AB határozat 4.2. pont 4. bekezdés]. A nem vagyoni kártérítés összegének meghatározásakor nem hagyható figyelmen kívül a mértéktartás elvén alapuló bírói gyakorlat, mely szerint az ügy sajátosságait és az összes körülményt is értékelő mérlegelés tekinthető a törvény szerint okszerűnek. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a másodfokú bíróság által meghatározott összeg a törvénynek nem megfelelő mérlegelés miatt eltúlzott, ezért a Legfelsőbb Bíróság a nem vagyoni kártérítés mértékét 500 000 forintban állapította meg. (Mfv. I. 10.619/1999.)
109. Ha a munkavállalónál munkaképesség-csökkenést nem állapítottak meg, a munkaköri alkalmatlanság alapján önmagában a munkáltatót nem terheli rehabilitációs kötelezettség. Ha a munkavállalónak másik munkakört ajánlottak fel és könyörögtek neki, hogy ne ragaszkodjon a munkáltatói felmondáshoz, utóbb nem kérhet jogvédelmet a felmondással szemben [8/1983. (VI. 29.) EüM-PM r. 3. §, Mt. 89. §]
A felperes 1997. október 31-étől fennállt munkaviszonyát az alperes 1998. július 27-én rendes felmondással megszüntette. A felmondást azzal indokolta, hogy az üzemegészségügyi szolgálat a munkaköri alkalmassági vizsgálaton a felperest alkalmatlannak találta a gumiáru készítő munkakör betöltésére, és a kft. könnyebb munkakört nem tudott biztosítani.
A felperes a rendes felmondás jogellenességének az Mt. 100. §-ában meghatározott jogkövetkezményei iránt pert indított. A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és 15 000 forint perköltség megfizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság ítéleti tényállásként megállapította, hogy a felperes eredetileg pénztáros munkakörben dolgozott, az alperes ezt a munkakört más munkakörökkel együtt a kft. gazdasági nehézségei miatt végrehajtott átszervezés során megszüntette, és a feladatokat más munkakörhöz kapcsolta. Az alperes a felperessel történt szóbeli megállapodás alapján a felperest gumigyártó üzembe helyezte át gumiáru készítői munkakörbe, ahol másfél évig dolgozott. Az üzemben foglalkoztatott munkavállalók munkaköri üzemi alkalmassági vizsgálatán a felperest az üzemorvos a munkaköre betöltésére alkalmatlannak minősítette. Az alperes által ajánlott sorjázási munkakört - melyben egy asztal mellett ülve egy ollóval kell levágni a gumiáruról a felesleges részeket - a felperes nem fogadta el, emiatt az újabb orvosi alkalmassági vizsgálatra sem került sor. Miután a felperes kérte a munkáltató felmondását, az alperes kiadta a perbeli rendes felmondást.
A munkaügyi bíróság mindezekből a rendes felmondás jogszerűségére következtetett. Megállapította, hogy a pénztáros munkakörből való áthelyezés a felek akarata szerint történt, ezért az erre vonatkozó írásbeliség hiánya miatt az áthelyezés nem jogszerűtlen, továbbá az alperes teljesítette a rehabilitációs kötelezettségét, a felperes a felajánlott munkakört visszautasította, az alperes adminisztrációs munkakört felajánlani nem tudott.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helyes indokainál fogva helybenhagyta. A fellebbezés kapcsán kiemelte, hogy a felperes a felajánlott könnyebb munkakört nem fogadta el, ehelyett ragaszkodott a munkáltató felmondásához.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletet megváltoztatását és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte.
A felperes továbbra is hivatkozott arra, hogy a pénztárosi munkakörre vonatkozóan írásos munkaszerződés-módosításra nem került sor, az alperes utasítására egyoldalúan lett áthelyezve fizikai munkakörbe, ami szerinte az írásba foglalás elmaradása miatt "ideiglenes" volt. Téves az a tényállási megállapítás, hogy az alperes rehabilitálta, vagyis könnyebb munkakört ajánlott fel a részére. Ezt támasztja alá az alperesnek az a nyilatkozata, hogy a felperes nem tartozott a 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet hatálya alá. Alaptalan a munkaügyi bíróságnak az a megállapítása is, hogy ismételt orvosi vizsgálatra a felperesi együttműködés hiánya miatt nem került sor, hiszen ennek valósága esetén ez lett volna a felmondás indoka.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes a perben és a felülvizsgálati kérelmében két okból tartotta jogellenesnek a rendes felmondást. Egyrészt arra hivatkozott, hogy egyoldalúan és "ideiglenesen" helyezte át a munkáltató az eredeti pénztárosi munkakörből gumiáru készítő munkakörbe, ennélfogva amikor ez utóbbi munkakör betöltésére az üzemorvos szerint alkalmatlanná vált, pénztárosnak vissza kellett volna helyezni. Másrészt a felperes szerint a 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet hatálya alá tartozott, és az alperes elmulasztotta a rendeletben előírt rehabilitációs kötelezettségét.
A munkaszerződés módosítását illetően a felperes érvelésével ellentétben az eljárt bíróságok helytállóan állapították meg, hogy a módosítás az írásba foglalás hiánya ellenére érvényesen létrejött arra tekintettel, hogy a felperes az Mt. 82. §-ának (3) bekezdése alapján alkalmazandó 76. § (4) bekezdése szerint az írásba foglalás elmulasztása miatti érvénytelenségre csak a felmondás kapcsán hivatkozott, a módosított munkakörben hosszú ideig annak kifogásolása nélkül munkát végzett. Ebből következően téves a felperesnek arra vonatkozó érvelése is, hogy "áthelyezése ideiglenes" volt, és emiatt őt a pénztárosi munkakörébe kellett volna az alperesnek "visszahelyeznie" az alkalmatlanság megállapításakor.
A munkaköri alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről szóló 4/1981. (III. 31.) EüM rendelet 3. §-ának (1) bekezdése értelmében a munkaköri alkalmasság orvosi vizsgálatának célja annak orvosi elbírálása, hogy a dolgozó - többek között - egészségügyi szempontból alkalmas-e a betöltött munkakörben a munka elvégzésére. A rendelet 3. §-ának (2) bekezdése előírja, hogy a munkaköri alkalmasság orvosi vizsgálata nem terjed ki a munkaképesség-csökkenés általános és százalékos meghatározására. A rendelet 20. § (2) bekezdése szerint azt a dolgozót, aki az egészségügyi szerv véleménye szerint a megjelölt munkakörre alkalmatlan, a munkáltató ebben a munkakörben tovább nem foglalkoztathatja.
A per adatai szerint a felperesnél a felmondás időszakában munkaképesség-csökkenést nem állapítottak meg, a munkaköri alkalmatlanság alapján önmagában a munkáltatót nem terheli a 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendeletben előírt rehabilitálási kötelezettség. A felülvizsgálati kérelem ezzel ellentétes kifejtése tehát téves.
A felperes a perben elismerte, hogy kézfájása miatt visszautasított mindenfajta fizikai munkakört, és általa is tudottan az alperesnél sem pénztárosi sem más betölthető adminisztratív munkakör nem volt, továbbá a felperes kérte ezekre tekintettel a munkáltató felmondását. A felperes nem vitatta, miszerint az alperes ügyvezetői "valósággal könyörögtek" neki, hogy ne ragaszkodjon a felmondáshoz. A felperesnek ezt a magatartását az eljárt bíróságok helytállóan értékelték olyanként, ami a követelést alaptalanná teszi. A felperes a saját korábbi magatartásával szemben utóbb a felmondás jogellenességét állítva nem kérhet jogvédelmet.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.643/1999.)
110. Ha a létszámcsökkentés során a munkáltatói jogkör gyakorlására jogosult döntött, a rendes felmondás jogszerűségét nem érintette az, hogy a felmondást felhatalmazás alapján a munkaügyi osztály írta alá (Mt. 89. §).
A felperes 1993. január 31-én létesített határozatlan időre szóló munkaviszonyt az alperesnél, ahol a DEF állományában revizori munkakörben dolgozott.
A felperes 1995 szeptemberétől hosszabb ideig betegállományban volt. Munkaképessé válását követően az alperes az 1996. február 1-jén kelt intézkedésében 60 nap felmondási idő figyelembevételével 1996. március 31-ével rendes felmondással a munkaviszonyát megszüntette azzal az indokolással, hogy a bank egészére elrendelt átszervezés keretében a szolgálati helyén a munkafolyamatok racionalizálásával összefüggésben létszámcsökkentésre került sor.
A felmondás ellen előterjesztett keresetében a felperes annak hatályon kívül helyezését és a visszahelyezés mellőzésével a jogellenesség jogkövetkezményeinek alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes felmondása jogellenes.
A megyei bíróság végzésével a közbenső ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot újabb tárgyalásra és újabb határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárás eredményeként a munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítélet indokolása szerint az alperes 1995. évtől az egész bankra kiterjedő ütemterv alapján nagyarányú létszámcsökkentéssel is együtt járó szervezeti változtatásokat valósított meg. 800 fős létszámleépítést irányzott elő, amelyet a Munkaügyi Központnál is bejelentett. A leépítendő létszámot főosztályonként határozták meg. A D. Főosztályon 12 fős létszámcsökkentést irányoztak elő és a felperes neve a főosztályvezető döntése alapján felkerült a létszámleépítési listára. Az alperes erről a felperest az 1995. augusztus 1-jén kelt levelében értesítette. A bíróság külön vizsgálta és megállapította, hogy L. A. munkavállalónak a deviza-revizori osztályra helyezése az átszervezéstől független, a bank-politikához igazodó munkáltatói döntés volt, ebből következően a deviza-revizori osztályon az egy fő létszámleépítés ténylegesen végrehajtásra került. A bíróság nem vizsgálhatja, hogy a főosztályra meghatározott létszámleépítést a főosztályvezető az osztályok között hogyan arányosítja.
Az ítélet ellen előterjesztett fellebbezésében a felperes az összegszerűen pontosított kereseti kérelmének megfelelő ítélet meghozatalát vagy az elsőfokú bíróság új eljárásra és újabb határozat hozatalára utasítását kérte. Megítélése szerint további okiratok beszerzése és szakértő kirendelése szükséges annak elbírálása érdekében, hogy történt-e racionalizáló átszervezés.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A fellebbezésben foglaltakra tekintettel vizsgálta, hogy a rendes felmondás kiadása a munkáltatói jogkör gyakorlójától származott-e és szabályszerű volt-e alakilag. E körben a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal egyezően arra a következtetésre jutott, hogy a felmondást a Munkaügyi Osztály az erre kapott felhatalmazás alapján jogszerűen készítette el és írta alá. Az okiratot a D. Főosztály vezetője személyesen adta át a felperesnek, ezért a munkaviszony megszüntetését a felperessel az arra jogosult közölte.
A másodfokú bíróság indokolása szerint az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban teljes mértékben eleget tett a hatályon kívül helyező végzésben adott iránymutatásnak. A széles körű bizonyítási eljárásban feltárt tények a felmondás indokolásában megjelölt átszervezést és létszámleépítést egyértelműen alátámasztották. Kitért arra, hogy a rendes felmondás jogszerűségét nem érintette az alperesnél bevezetett központi és rendelkezési állomány megléte. A felperes igazoltan, mindössze egy hónapig került ki a főosztály állományából, és a felmondás közlésének időpontjában már ismételten a D. Főosztály állományába tartozott. Az elsőfokú bírósággal egyezően a felperes további bizonyítási indítványát nem találta megalapozottnak. A széles körűen feltárt tényállásra figyelemmel további okiratok beszerzésére nem volt szükség, a felperes szakmai jellemzése pedig a rendes felmondás felülbírálata körében jelentőséggel nem bírt.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes az ítéletek megalapozatlanságára és jogszabály sértésére hivatkozott. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy a Banknál végrehajtott létszámleépítés ellenére azon az osztályon, ahol ő dolgozott, csak személycsere történt. Továbbra is arra hivatkozott, hogy a felmondása nem az arra jogosulttól származott. Sérelmezte, hogy ugyanaz a bírói tanács az ügyében egymásnak teljesen ellentmondó határozatot hozott, ennél fogva a döntése iratellenes. Erre tekintettel az első és a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését, a munkaügyi bíróságnak újabb eljárásra és újabb határozatra kötelezését kérte.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a periratok között lévő bizonyítékokat tételesen felsorolva a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem alapos.
A felperes a felülvizsgálati kérelem tartalmát tekintve - jogszabály konkrét megjelölése nélkül - az Mt. 74. §-a (2) bekezdésének megsértésére hivatkozott annak állításával, hogy a felmondást nem az arra jogosult adta ki.
Az Mt. 74. §-ának (2) bekezdése szerint, ha a munkáltatói jogkört nem az arra jogosított szerv, illetőleg személy gyakorolta, eljárása érvénytelen, kivéve, ha a munkavállaló a körülményekből alappal következtethetett az eljáró személy (szerv) jogosultságára.
Peradat, hogy az alperesnél vezetői döntés alapján az egész szervezetet érintő átszervezésre és létszámcsökkentésre került sor. Ennek végrehajtása során a négy osztályból D. Főosztály létszámát 12 fővel kellett csökkenteni. Tény, hogy létszámcsökkentéssel érintett munkavállalók személyéről, így a felperes munkaviszonyának megszüntetéséről is a főosztály munkavállalóival szemben munkáltatói jogkört gyakorló főosztályvezető döntött, és a felmondást a felperesnek személyesen ugyancsak ő adta át. Mindebből az következik, hogy a felperessel szemben a munkaviszony rendes felmondással történő megszüntetésének jogát a vele szemben munkáltatói jogkörrel felruházott személy gyakorolta. A Legfelsőbb Bíróság osztja a jogerős ítélet okfejtését, mely szerint a Munkaügyi Osztály az okirat technikai elkészítése során jogszerű felhatalmazás alapján járt el. A kifejtettekre figyelemmel a felmondást nem teszi érvénytelenné annak az osztály részéről történt cégszerű aláírása.
A jogerős ítélet a per adatai alapján helytállóan állapította meg a felmondásban közölt indok valóságát és okszerűségét. A felperes munkaviszonyának megszüntetése egy átszervezéssel és létszámleépítéssel járó folyamat része volt, amelynek bebizonyítottsága esetén a bíróság az intézkedés célszerűségét nem vizsgálhatja (MK 95. számú állásfoglalás 1/b. pont).
A leépítésre kerülő létszámot főosztály szinten határozták meg, ehhez képest nincs jelentősége annak, hogy a főosztály keretében működő osztályon kizárólag a felperes munkaviszonyának megszüntetésére került sor.
Az első fokon eljárt bíróság a bizonyítási eljárás során a megyei bíróság részéről előírt iránymutatást követte. Az, hogy az újabb eljárásban feltárt tények alapján a hatályon kívül helyezett ítéletével ellentétes tartalmú ítéletet hozott, az új ítélet iratellenességét nem alapozza meg.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.714/1999.)
111. Ha a főkönyvelő a munkáltatóval részben azonos tevékenységi körű gt.-knek volt a tagja, ilyen minőségében a munkáltatóval üzleti kapcsolatot is létesített, a vele szemben emiatt közölt rendes felmondás jogszerű volt (Mt. 89. §).
A felperes főkönyvelő munkakörben állt az alperes alkalmazásában. Az alperes az 1997. március 21-én kelt rendes felmondással a felperes munkaviszonyát megszüntette. Intézkedését a felperessel szembeni bizalom megrendülésével indokolta, amelynek okát konkrétan az Mt. 3. §-ának (3) bekezdésébe, 103. §-A (1) bekezdésének b) pontjába, 191. §-a (1) bekezdésének b) pontjába, illetve a munkaszerződésbe ütköző összeférhetetlen magatartással indokolt.
A felperes keresetében a rendes felmondás jogellenességének megállapítását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendes felmondás jogellenességét.
Az ítéleti tényállás szerint az alperes a felmondás indokolásában az Mt. 3. § (3) bekezdésébe ütköző magatartásként azt jelölte meg, hogy a felperes nem jelentette be a H. Kft, a B+B Bt. és a B. Kft. gazdasági társaságoknál fennálló érdekeltségét, és azt sem, hogy az Á. 22. Bt. és B. Kft. társaságokkal üzleti kapcsolata is volt. Az Mt. 103. §-a (1) bekezdésének b) pontja megszegését a felmondás azzal indokolta, hogy a felperes nem járt el kellő gondossággal, az alperes összeférhetetlenségi utasításában foglaltakat nem tartotta be, amikor az U. Rt-vel vállalkozási szerződést kötött, és tudatában volt, hogy a társaság tulajdonosai az alperes munkavállalói. Az Mt. 191. § (1) bekezdésében b) pontjában foglaltak megszegéseként arra hivatkozott, hogy felperes számos alkalommal tagja volt, illetve jelenleg is tagja a munkáltatóéhoz hasonló tevékenységet folytató, a munkáltatóval gazdasági kapcsolatban álló gazdasági társaságnak. A felmondás indokolása szerint a felperes megszegte a munkaszerződése mellékletét képező nyilatkozatában foglaltakat. Mindezek miatt a bizalom megrendülése folytán az alperes a munkaviszony további fenntartását lehetetlennek tartotta.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a munkaszerződésben tett nyilatkozata alapján felperesre az Mt. 191. §-ában foglalt szigorúbb összeférhetetlenségi szabályokat kell alkalmazni. A felmondás 1. pontjában szereplő indokok közül az összeférhetetlen gazdasági társasági tagsági jogviszony fennállásának valóságát a bíróság nem találta megállapíthatónak, mert az alperes utasítása alapján 1996. május 31-én megtett összeférhetetlenségi nyilatkozat megtételekor a H. Kft.-ben, a B+B Bt.-ben és a B. Kft.-ben már nem volt üzleti érdekeltsége. A B. Kft.-vel és az Á. 22. Bt.-vel az alperes nevében kötött üzleti szerződések tényét a bíróság megállapította. Azonban figyelembe vette, hogy a B. Kft.-ben az alperes tagsági viszonya 1995. február 20-án megszűnt, illetve az Á. 22. Bt. részére a számla kiegyenlítése 1996. február 25-én, tehát az összeférhetetlenségi utasítás hatályban lépése előtt történt. Így a bíróság a munkáltatói utasítás megsértését nem látta megállapíthatónak, bár azt tényként rögzítette, hogy az előbbi üzleti kapcsolattal a munkaszerződés mellékletében vállalt kötelezettségét a felperes megszegte. Az U. Rt.-vel kötött vállalkozási szerződések tekintetében a bíróság álláspontja szerint felperest nem terhelte bejelentési kötelezettség, mert az alperes több vezetője tudott az Rt. tulajdonosi és tevékenységi köréről, a felperes csak a szerződés pénzügyi helyességéért felelt, az árajánlatok kiválasztására ráhatása nem volt. Ezért a bíróság szerint a felperes a vállalkozási szerződések aláírásakor nem sértette meg az Mt. 103. §-a (1) bekezdésének b) pontját. Az Mt. 191. § (1) bekezdésében foglaltak megszegését sem találta bizonyítottnak, mivel a felmondás időpontjában az Á. 22. Bt.-vel, illetve B. Kft.-vel a gazdasági kapcsolat nem állt fenn.
Összegezve a bíróság úgy ítélte meg, hogy a felmondási indokként megjelölt tények jelentős része nem felelt meg a valóságnak, csupán az Á. 22. Bt.-vel és B. Kft.-vel való szerződéses kapcsolat ténye pedig azért nem szolgáltak a felmondás jogszerű indokául, mert a szerződéses kapcsolat volumene nem tekinthető jelentősnek, és a kapcsolat 1996-ban, a felmondást megelőzően megszűnt.
Ezért a munkaügyi bíróság megállapította a felmondás jogellenességét és az alperest az Mt. 100. §-a alapján marasztalta.
Az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság számú részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének a felmondás jogellenességét megállapító, a felmondási időre járó átlagkereset és kamatai, valamint a perköltség megfizetéséről, továbbá a kereset részbeni elutasításáról szóló rendelkezéseit helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást irányadónak tekintette és a felmondás jogellenessége tekintetében a jogi indokolást is helyesnek tartotta. Egyetértett azzal, hogy az Mt. 191. §-ában foglalt szigorúbb követelmények érvényesültek felperesre nézve. Hangsúlyozta, hogy a felperes az összeférhetetlenségi nyilatkozat megtételekor már nem volt tagja a felmondásban megjelölt társaságoknak, mert előzőleg az üzletrészeit értékesítette (B+B Bt., B. Kft., U. Kft.). Így a B. Kft. részére kiállított számlák időpontjában már sem felperes, sem élettársa nem volt a Kft. tagja. Az Á. 22. Bt. és B. Kft. alperessel fenntartott rendszeres gazdasági kapcsolata is megszűnt az összeférhetetlenségi utasítás kibocsátása előtt, és nem állt fenn a felmondás időpontjában sem. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az Mt. 191. § (2) bekezdés b) pontjának megsértésére alapított felmondási indok is valótlannak bizonyult.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és a felperes keresetének elutasítására irányult. Arra hivatkozott, hogy a felmondás alapvető indoka a bizalomvesztés volt, amely felperes számos gazdasági társasági tagsága, e társaságoknak az alperessel létesített gazdasági kapcsolata miatt következett be, mivel ezekről az alperest a felperes nem, vagy nem a valóságnak megfelelően tájékoztatta. Fenntartotta a cégnyilvántartás által tanúsított összeférhetetlenségre vonatkozó álláspontját. Hangsúlyozta, hogy a felperesnek a munkaszerződéshez kapcsolódó nyilatkozata alapján és nemcsak a vezérigazgatói utasítás folytán volt tilalmazva az összeférhetetlenségi helyzet. Sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok nem vették figyelembe a valónak bizonyult felmondási okokat, holott több felmondási indok esetén egy felmondási indok valósága is jogszerűvé teszi a felmondást.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a következők szerint alapos.
Az alperes a rendes felmondást a felperessel szembeni bizalom megrendülésével indokolta, amely az összeférhetetlenséggel kapcsolatos vizsgálat során feltárt - az Mt. 3. §-a (3) bekezdésébe, 103. § (1) bekezdés b) pontjába, 191. § (1) bekezdés b) pontjába ütköző - felperesi magatartás miatt következett be. Ezért a perben azt kellett vizsgálni, hogy a felhozott és bizonyított magatartás megfelelt-e a konkrét munkakörhöz kapcsolódóan a felek közötti bizalmi viszonyban a felperestől elvárható magatartás követelményeinek; ha nem, akkor az alkalmas volt-e a bizalom oly mértékű megrendítésére, amely mellett a munkaviszony fenntartása a továbbiakban nem volt lehetséges.
Az irányadó tényállás szerint a felperes a főkönyvelői munkakörbe való beosztásával egyidejűleg (1993. május) - a vezetői juttatások biztosítása ellenében - a szigorúbb összeférhetetlenségi kritériumok vele szembeni érvényesítését vállalta, az Mt. 3. § (3) bekezdésében és 191. §-ában előírt kötelezettségeket kifejezett, külön nyilatkozattal tudomásul vette, és az összeférhetetlenség fennállása tekintetében nemleges választ adott. Tényként rögzítette a jogerős ítélet azt is, hogy felperes e nyilatkozata megtételekor, illetve azt követően több gazdasági társaságnak tagja volt: a B+B Betéti társaságnak, a B. Kft.-nek, a H. Kft.-nek; és az Á. Bt. tagjaként az alperessel üzleti kapcsolatot létesített. Az előbbiek az Mt. 3. §-a (3) bekezdésébe és 191. §-a (2) bekezdésének a) pontjába ütköztek. Az eljárt bíróságok szerint e kötelezettségszegések azért nem szolgálhattak a felmondás indokául, mert az említett társaságoknak a felperes 1996. május 31-én, az újabb összeférhetetlenségi nyilatkozat megtételekor már nem volt a tagja. Ez az ítéleti következtetés azért téves, mert figyelmen kívül hagyta, hogy felperest e kötelezettség nemcsak a munkáltató 8/1996. számú vezérigazgatói utasítása alapján, hanem a munkaszerződése megkötésétől terhelte. Ezért alappal hivatkozott a felmondás indokolása a megelőző időszakban tanúsított, az Mt. 3. §-a (3) bekezdése és 191. §-a (2) bekezdésének b) pontja szerint összeférhetetlen magatartásaira is, figyelemmel arra, hogy ezekről az alperes az intézkedése előtt lefolytatott vizsgálat során értesült.
Az eljárt bíróságok továbbá tévesen nem értékelték és nem tulajdonítottak jelentőséget annak, hogy felperes felettese bízva a felperes szóbeli tájékoztatásában, annak ellenőrzése nélkül írta alá felperes összeférhetetlenségi nyilatkozatát akként, hogy az ott felsorolt cégekben való érdekeltsége nem összeférhetetlen. E nyilatkozatban felsorolt gazdasági társaságok tevékenységi körét azonban a felperes csak részlegesen, a vizsgálati jelentésben a cégiratok alapján megjelölt, az alperesével azonos tevékenységi körök ismertetése nélkül adta elő. A felperes ezt a per adatai szerint tényszerűen nem vitatta, és a cégiratokkal szemben annak ellenkezőjét nem bizonyította.
Mindezek alapján megállapítható, hogy a per adatai alátámasztják a felmondás 1. és 3-4. pontjaiban foglaltakat: a felperes megszegte a munkaszerződésében, az Mt. 3. §-a (3) bekezdésében és 191. §-a (2) bekezdésének a) pontjában foglaltakat azzal, hogy az alperesével részben azonos tevékenységi körű gazdasági társaságoknak volt a tagja, ilyen minőségében az alperessel üzleti kapcsolatot is létesített, és a felmondás időpontjában is fennállt ilyen társaságban való érdekeltsége.
A bizalmi munkakörben főkönyvelőként alkalmazott felperessel szemben a bizalom megrendítésére alkalmasak voltak a vizsgálat során feltárt összeférhetetlen helyzetek, még azon társasági érdekeltségek tekintetében is, amelyek ugyan a felmondás időpontjában már nem álltak fenn, de a szabálytalanság ekkor jutott a munkáltató tudomására. A felek közötti bizalmi viszonyban ugyanis az alperes azt joggal elvárhatta, hogy feltétlenül számíthat felperesnek a munkáltató gazdasági érdekeit mindenben támogató, azt nem veszélyeztető magatartására, hogy nem kerül vele versenyhelyzetbe. Ezt a feltételezést a vizsgálat adatai megdöntötték, a bizalom megrendülése pedig a munkaviszony megszüntetését okszerűvé tette.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felmondás való és okszerű indokaira vonatkozóan a jogerős ítélet felülvizsgálati támadását alaposnak találta [Mt. 89. § (2) bekezdés]. (Mfv. I. 10 779/1999.)
112. Ha a munkáltató a felmondási korlátozás alá eső - a felmondás közlésekor 59 éves - munkavállaló munkaviszonya megszűnésének okszerű indokát, egyben különös okát, nem bizonyította, a rendes felmondás jogellenes (Mt. 89. §)
A felperes állapotfenntartási és beruházási igazgatói munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes 1998. június 19-én kelt rendes felmondással megszüntette átszervezésre hivatkozással.
A felperes a keresetében a rendes felmondás jogellenességének megállapítása alapján az alperest kétszeres végkielégítés és perköltség megfizetésére kérte kötelezni.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendes felmondás jogellenességét és az alperest felperes javára 5 029 035 forint, valamint perköltség megfizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság az átszervezés tényét bizonyítottnak, de a felmondási indokot okszerűtlennek találta. Megállapította, hogy az átszervezés folytán a felperes állapotfenntartási és beruházási igazgatói munkaköre helyébe az üzemfenntartási és karbantartási igazgató munkakör lépett, amelybe az alperes új munkavállalót alkalmazott. Az utóbbi munkakörbe zömében a korábbiakkal egyező feladatok tartoztak, a termelés fenntartásához, folyamatos működtetéshez, karbantartáshoz kapcsolódóan. A beruházási, fejlesztési feladatok (illetve osztály) átkerültek az újonnan létrehozott stratégiai és fejlesztési igazgatóhoz. A bíróság szerint ez az átszervezés önmagában felperes munkaviszonyának megszüntetését nem tette okszerűvé. Az Mt. 90. § (3) bekezdése értelmében felmondási korlátozás alá is eső felperes továbbfoglalkoztatása az adott körülmények mellett megoldhatatlan, vagy aránytalan terhet nem jelentett volna.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság a munkaköri leírások összehasonlítása alapján azt a következtetést vonta le, hogy az átszervezést követően kialakított üzemfenntartási és karbantartási igazgatói munkakör - a felperes által ellátott munkakörhöz képest - kiegészült az alperes "termelő tevékenységének gazdaságosabbá tétele érdekében piackutató, versenyképesség növelő, nyereség-orientált célú feladatokkal", amelyek műszaki ismeretek mellett gazdasági menedzseri ismereteket is feltételeztek. Ezért a másodfokú bíróság szerint a meglévő lényeges azonosságok mellett a két munkakör közötti különbség olyan mérvű, amely az Mt. 90. § (3) bekezdésében előírt korlátozás ellenére is a felmondást megalapozta. Indokolásul arra is hivatkozott, hogy a felperes a feladatok elvégzéséhez szükséges szakképzettséggel, szakmai ismerettel nem, vagy csak részben rendelkezik, életkoránál fogva pedig nem várható el az újabb képesítés megszerzése.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", lényegében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyó határozat hozatalát kérte. Az Mt. 89. §-a (2) és (3), valamint a 90. §-a (3) bekezdésébe, a Pp. 206. §-a (1) bekezdésébe ütköző törvénysértést panaszolt. Vitatta, hogy a felmondás indokolása megfelelt az alaki követelményeknek. Az átszervezés formális voltára hivatkozott, fenntartotta perbeli álláspontját, miszerint az átszervezés csak névleg érintette a munkakörét. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság jóval a felmondás közlése után készített munkaköri leírást vett figyelembe. A személyét érintő - szakképzettségére, szakmai ismereteire, újabb képesítés megszerzésének elvárhatóságára vonatkozó - ítéleti megállapításokat megalapozatlannak tartotta.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
A másodfokú bíróság helyesen indult ki abból, hogy adott esetben a felmondási indok okszerűségét az átszervezés miatt megszűnt és a létrehozott új munkakört összehasonlítva, a munkaköri feladatok egybevetése alapján lehet elbírálni.
A peres iratokhoz becsatolt munkaköri leírások azonban a levont ítéleti következtetést tényszerűen nem támasztják alá.
Az új munkaköri leírás I. pontja a munkakör kiemelt céljai közt szerepeltet olyan általános célokat, mint a versenyképesség javítása, hosszú távú jövedelem termelő képesség biztosítása. Ezeket a célkitűzéseket - közel azonosan - a többi igazgatói munkaköri leírás is tartalmazza, az új igazgatóság által meghatározott gazdasági stratégiának megfelelően. Ezek az új célkitűzések azonban nem cáfolják azt a felperesi álláspontot, hogy az üzemfenntartási és karbantartási igazgatói munkakör a korábbi állapotfenntartási és beruházási igazgatói munkakör helyébe lépett, lényegében annak megfelel. Az új munkaköri leírás V/1. pontjában felsorolt 17 feladat túlnyomórészt (3 kivételével) tartalmilag a korábbi munkakörre vonatkozó munkaköri leírásban is szerepelt (I. és IV/1. pontokban). Az új feladatként megjelölt: üzemfenntartási és karbantartási költség csökkentés, a modern logisztikai rendszerek tanulmányozása, a korszerű anyagok, eszközök, eljárások területén a piackutatás, olyan konkrét feladatok, amelyek a korábbi munkakörben is előírhatók lettek volna; tehát csak a feladatok bővítését jelentik anélkül, hogy a munkakör lényeges tartalmát megváltoztatnák.
A felperes igazgatói munkaköréhez is megkívánta az alperes a közgazdasági és menedzser ismereteket. A felperesnek azt a perbeli nyilatkozatát, hogy a műszaki egyetemi végzettsége mellett közgazdasági ismeretekkel és menedzser képzettséggel rendelkezik, az alperes nem vitatta.
Ehhez képest a per adataival ellentétes, megalapozatlan [Pp. 206. § (1) bekezdés] az a jogerős ítéleti megállapítás, hogy a két munkakör nagymértékben, lényegesen különbözik, illetve, hogy a felperesnek hiányoznak az új munkakörhöz szükséges menedzseri ismeretei.
A felülvizsgálati kérelem helytállóan sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság a felmondás indokolásában fel nem hozott, és a perben nem bizonyított körülményekre hivatkozva találta okszerűnek a felperes munkaviszonya megszüntetését. Az alperes a felmondást átszervezéssel és nem minőségi cserével indokolta, és a minőségi csere indokoltságát tényszerűen nem is bizonyította. Ezért az a következtetés, hogy a felperes képzettségénél fogva az újszerű követelményeknek várhatóan nem tudott volna eleget tenni, koránál fogva pedig az új képesítések megszerzése nem várható el, megalapozatlan és az Mt. 89. §-a (2) bekezdésébe is ütközik.
A felmondási korlátozás alá eső - a felmondás közlésekor 59 éves - felperes esetében a kifejtettek szerint az alperes a felmondási indok körében nem bizonyította a felperes munkaviszony a megszüntetésének okszerű indokát, ennélfogva a különös indokoltságát sem. A felmondás jogellenességére alapított keresetnek helyt adó elsőfokú ítéletet ezért a másodfokú bíróság jogszabálysértően [Mt. 89. § (2) bekezdés és az Mt. 90. §-ának a perbeli időben hatályos (3) bekezdése] változtatta meg.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét - az indokolás előbbi kiegészítésével - helybenhagyta. (Mfv. I. 10.844/1999.)
113. A munkáltatói jogkör gyakorlója a (megszüntetési) döntése végrehajtásával más személyt megbízhat. Az átszervezésre alapított rendes felmondást nem teszi jogellenessé az, hogy a munkaviszony megszüntetésére más indokból (a megromlott munkakapcsolat miatt) is sor kerülhetett volna (Mt. 89. §).
A felperes 1993. február 8-ától állt az alperes alkalmazásában személyzeti igazgatóként. Az alperes a felperes munkaviszonyát az 1995. február 23-án kelt rendes felmondással - átszervezésre, felperes munkakörének megszüntetésére hivatkozással - megszüntette.
A felperes keresetében a rendes felmondás jogellenességének megállapítását, eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását, elmaradt munkabére és egyéb járandóságai kártérítésként való megfizetését kérte. Az alperes jogalap nélkül felvett munkabér és járulékai visszafizetésére irányuló - az ügyhöz egyesített - kereseti kérelmével szemben a felperes a felmondási időre járó béremelés és egyéb járandóságai megfizetésére irányuló viszontkeresettel élt.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét és viszontkeresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint az alapító döntése nyomán az alperesnél 1994. évtől folyamatos átszervezés zajlott, amelynek során először a kereskedelmi részleg átszervezésére került sor, majd 1995. február 20-ától a személyzeti és gazdasági részleg összevonása történt meg úgy, hogy a személyzeti igazgatói munkakört az alperes megszüntette. A felperes feladatait a korábbi gazdasági igazgató vette át gazdasági és személyzeti igazgatóként. A munkaügyi bíróság megállapította, hogy B. A. ügyvezető H. M., a munkáltatói jogkört gyakorló ügyvezető felhatalmazása alapján jogosult volt az átszervezést végrehajtani és a rendes felmondást kiadni. A bíróság álláspontja szerint felperes a perben nem bizonyította, hogy a felmondás oka az ügyvezető bosszúja volt. A kötelező béremelés hiányában, valamint a magáncélú autóhasználat és egyéb járandóságok tekintetében azoknak a munkavégzéshez kötődése miatt a bíróság a viszontkeresetet is megalapozatlannak találta.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy a munkáltatói jogkör átadását az arról szóló faxon kívül az is bizonyítja, hogy a jogkör gyakorló ügyvezető azt nem kifogásolta. A felmondási indok valóságát alátámasztja, hogy az alperes személyzeti vezetői munkakörbe új személyt nem alkalmazott. A bíróság kifejtette, hogy felperesnek a munkáltatói jogkör gyakorlójával való rossz viszonya a felmondást nem teszi jogellenessé. Ezzel kapcsolatban arra is utalt, hogy nem több dolgozó közül való kiválasztással került sor felperes munkaviszonyának a megszüntetésére.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, a jogalap tekintetében a keresetének helyt adó határozat hozatalát, az összegszerűséget illetően pedig új eljárás elrendelését kérte. Arra hivatkozott, hogy az alperes nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani B. A. ügyvezetőnek a munkáltatói jogkör gyakorlására való jogosultságát. Az ezzel ellentétes ítéleti megállapításokat iratellenesnek, megalapozatlannak tartotta. Vitatta a fax-levél dátumát és tartalmát is. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy a felmondás valódi oka az ügyvezetővel való személyes ellentéte volt. Ezt a 2. sorszám alatt benyújtott "felülvizsgálati kérelem kiegészítése"-ként megjelölt beadványában részletesen indokolta.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye. A Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálhatja, hogy jogszabálysértést megalapozó, kirívóan okszerűtlen, iratellenes következtetés történt-e. A törvényes határidőn túl, a felülvizsgálati tárgyaláson előterjesztett további jogszabálysértésekre vonatkozó támadás a felülvizsgálat tárgyát nem képezhette.
Az eljárt bíróságok azt a tényt, hogy a rendes felmondás a munkáltatói jogkör gyakorlójától származott, a jogkör gyakorlására jogosult H. M. ügyvezető 1995. február 20-án kelt fax-levélben foglalt nyilatkozata alapján állapították meg. E bizonyítékra alapított ténymegállapítás iratellenességét, megalapozatlanságát a felülvizsgálati kérelem arra hivatkozva állította, hogy a levél személyes átadására a felmondás közlése előtt nem kerülhetett sor, mert a két ügyvezető a vitatott időszakban sem B.-en, sem B.-ben nem találkozott. Ezt az állítását azonban perbeli bizonyítékkal nem támasztotta alá. A peres iratok tanúsága szerint az alperesnek az említett jognyilatkozat átadására vonatkozó előadását tényszerűen a tárgyaláson személyesen jelenlévő felperes és jogi képviselője nem vitatta, a felülvizsgálati kérelemben állított körülményre nem hivatkoztak. Ily módon a munkáltatói jogkör gyakorlójának a felperes munkaviszonya megszüntetéséről szóló, annak indokára is kiterjedő döntését, és annak végrehajtására B. A. ügyvezető felkérését tartalmazó okirati bizonyíték alapján levont ítéleti következtetés sem okszerűtlennek, sem iratellenesnek nem tekinthető. A felperes azt maga sem vitatta, hogy az előbbi nyilatkozat az azt aláíró munkáltatói jogkör gyakorlójától származott, és az annak alapján tett munkáltatói intézkedést (rendes felmondást) a munkáltatói jogkör gyakorlója utóbb sem kifogásolta. A munkáltatói jogkör gyakorló levelében "a korábbi telefonbeszélgetésünknek megfelelő" kitétel arra utal, hogy szóbeli döntés, illetve felhatalmazás már előzetesen is volt. Ilyen körülmények mellett a munkáltatói döntés végrehajtása a döntést hozó utólagos írásbeli megerősítése esetén sem minősülne emiatt jogellenesnek. Ez utóbbiakra is figyelemmel a felülvizsgálati kérelem a fax-levél dátuma és a kézbesítés időpontja esetleges eltérésének tévesen kívánt ügydöntő jelentőséget tulajdonítani. A munkáltatói jogkör gyakorlójának vitatott levele az átszervezést, annak módját ("a személyzeti és gazdasági osztály egybevonását"), felperes munkaviszonyának megszüntetését - tehát a munkáltatói döntést - és mindezek végrehajtására való felkérést egyaránt tartalmazza. A munkáltatói jogkör gyakorlója a döntése végrehajtásával más személyt megbízhat (BH 1997/2. sz. 100.). Ezért téves és megalapozatlan az a felülvizsgálati érvelés, amely a döntés átruházása hiányában támadta a vitatott bizonyíték figyelembevételét.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy B. A. ügyvezető és felperes közötti jó viszony megromlása kölcsönös volt. A felperes 1995. január 10-én kelt levelében a saját jutalmazásával kapcsolatban az ügyvezetővel szemben számonkérő, az együttműködés hiányát jelző [Mt. 103. § (1) bekezdés c) pont] kijelentéseket tett ("elegem van abból, hogy kuncsorognom kell ..., veszítsek amiatt, hogy ugyanazt a szituációt Te másként értelmezed", "ha nem járultál volna hozzá,... másnap elhagytam volna a Tchibót". E levél is arra utal, hogy nemcsak a felmondást közvetlenül megelőzően, hanem már korábban sem volt az érintettek között jó kapcsolat, és ehhez felperes magatartása is hozzájárult.
Az előbbi kiegészítés figyelembevételével a felmondási indok való és okszerű voltára levont ítéleti következtetés támadását a Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak. A felperes munkakörének megszüntetésével járó átszervezés a felperes munkaviszonya megszüntetésének okszerű indokául szolgált. E bizonyított jogszerű [Mt. 89. § (2) bekezdés] felmondási indok alapján kiadott munkáltatói intézkedést nem teszi jogellenessé (Mt. 4. §) az a körülmény, hogy a munkaviszony megszüntetésére más indokból, a felperes és az ügyvezető között kölcsönösen megromlott munkakapcsolat miatt is sor kerülhetett volna.
A felülvizsgálati kérelmet kiegészítő beadványban megjelölt tanúvallomások a támadott ítéleti következtetés felülvizsgálatát azért nem alapozták meg, mivel a ténylegesen megvalósult munkakör megszüntetésre alapított ténymegállapítással nem ellentétesek, így annak megalapozottságát nem cáfolták.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet: a felülvizsgálati kérelemmel támadott - a rendes felmondás jogellenességével kapcsolatos kereset elutasítását helybenhagyó - részében, jogszabálysértés hiányában, hatályában fenntartotta; egyebekben nem érintette. (Mfv. I. 10.863/1999.)
114. Ha a létszámcsökkentéssel járó átszervezés során hasonló munkakörű munkavállaló beállítására kerül sor, különös gonddal kell vizsgálni a felmondás indoka valóságát és okszerűségét (Mt. 89. §).
A felperes 1995. január 12-étől termelési üzemvezető munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes 1997. február 27-én kelt rendes felmondással megszüntette. Az indokolás szerint a munkaviszony megszüntetését az átszervezés miatti létszámcsökkentés tette szükségessé.
A felperes keresetében a rendes felmondás jogellenességének megállapítását és az eredeti munkakörben való továbbfoglalkoztatása mellőzésével kéthavi átlagkeresete, késedelmi kamat és perköltség megfizetésére kötelezését kérte az alperesnek, mivel álláspontja szerint a felmondás indoka nem valós és nem okszerű.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította, mivel megállapította, hogy az alperes létszámcsökkentéssel járó átszervezést hajtott végre. Ennek során az új szervezeti felépítés szerint "két státuszra csökkent az üzemvezetői munkakörök száma", az alperes ezeket ténylegesen nem töltötte be, 1997 januárjától főművezetői munkaköröket hozott létre. Az alperes az átszervezés során három üzemvezető munkakörét szüntette meg, a főművezetők munkaköre pedig az üzemvezetőkétől különbözött.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, megállapította a rendes felmondás jogellenességét, és kötelezte az alperest meghatározott összeg és késedelmi kamata, valamint együttes első- és másodfokú eljárási illeték megfizetésére.
A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítette, és megállapította, hogy a felperes 1997. március 5-éig táppénzes állományban volt, a felmondási ideje április 6-án kezdődött. Továbbá az alperes szervezeti és működési szabályzata eredetileg két üzemvezetői munkakörről rendelkezett, ezeket az 1998. november 1-jén hatályba lépett új szervezeti és működési szabályzat szüntette meg. A két üzemvezető - egyikük a felperes - munkaviszonya közel azonos időben szűnt meg, az alperes ezeket a munkaköröket már nem töltötte be, a főművezetők az elsőfokú ítéleti megállapítással szemben már 1996 októberében megkezdték a munkájukat.
Az így kiegészített tényállás alapján a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy az alperes nem bizonyította a felperes munkakörét érintő létszámcsökkentéssel járó átszervezés végrehajtását. A felmondásban írt oknak ugyanis a felmondáskor kell fennállnia, az alperes szervezeti és működési szabályzatában pedig 1998. október 30-áig szerepelt a két üzemvezetői státusz. A státusok be nem töltése és a főművezetők beállítása az átszervezést nem bizonyítja, mivel a szabályzatból következően az alperes azokat bármikor betölthette volna.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását kérte a Pp. 206. §-ába ütköző törvénysértés miatt. Álláspontja szerint a bizonyítékok nem támasztják alá a döntést. A felperes nem cáfolta az általa vezetett üzemek tevékenységének megszüntetését, ebből pedig az következik, hogy a felperes üzemvezetői munkakörére sem volt szükség a továbbiakban. Az alperesi munkaszervezetnél az 1996. október 1-jétől kialakított és az 1997. május 12-én rögzített szervezeti átalakítással az alperes kellően bizonyította az üzemvezetői munkakörök megszüntetését, a létszám 8%-kal csökkentését, az üzemvezetői feladatoknak a termelési és műszaki igazgató, valamint a főművezetők közötti megosztását. Az alperes a Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseire hivatkozással vitatta azt a jogerős ítéleti megállapítást, mely szerint az átszervezésnek a felmondás közlésekor befejezettnek kell lennie, és az átszervezéssel egyidejűleg a szervezeti és működési szabályzatot is módosítani szükséges.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A jogerős ítélet felülvizsgálata jogszabálysértés alapján kérhető [Pp. 270. § (1) bekezdés]. Az irányadó ítélkezési gyakorlat értelmében jogszabálysértést a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen, iratellenes, fontos bizonyítékokat figyelmen kívül hagyó mérlegelése megalapozhat [Pp. 206. § (1) bekezdés]. A másodfokú bíróság az adott esetben felülbírálatra alkalmatlanul, hiányosan mérlegelte a perbeli bizonyítékokat, ennélfogva a jogerős ítélet megalapozatlan.
Az alperes az üzemvezető munkakörű felperes rendes felmondását átszervezés miatt szükségessé vált létszámcsökkentéssel indokolta.
A jogerős ítélettel kiegészített tényállás szerint a Központi Ellátásra Termelő Üzemek v.-i egységeit az alperes 1996. október 1-jei hatállyal átvette. A perben arra hivatkozott, hogy ezzel összefüggésben hajtotta végre az átszervezés miatti létszámcsökkentést.
A felülvizsgálati kérelem helytállóan hivatkozott arra, hogy egymagában a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításának elmaradása illetve későbbi módosítása az átszervezést nem cáfolhatja. A Szervezeti és Működési Szabályzat önmagában egyéb körülmények értékelése nélkül nem bizonyítja valamely munkakör meglétét, vagy megszüntetését.
Érdemben helytállóan állapította meg a jogerős ítélet, hogy az alperes az összevont két szervezeti egység összlétszáma csökkentésének az átszervezéssel való összefüggését nem bizonyította, egyes munkavállalók nyugdíjba vonulása, más munkavállalók gyes miatti fizetés nélküli szabadsága egymagában az átszervezéssel összefüggés bizonyítására nem alkalmas.
A bírói gyakorlat szerint, ha a létszámcsökkentéssel járó átszervezés során hasonló munkakörű munkavállaló beállítására kerül sor, különös gonddal kell vizsgálni a felmondás indoka valóságát. Vizsgálni kell, hogy az új munkakör a feladatok alapulvételével - tartalmában - megfelel-e a munkavállaló korábbi munkakörének ehhez össze kell vetni a munkaköri leírásokat, az adott esetben az üzemvezetők, a főművezetők és szükség szerint a csoportvezetők tényleges munkaköri feladatait, a függelmi viszonyokat.
Az új eljárásban tehát meg kell állapítani a tényállást a fellebbezésben foglaltak teljes körű vizsgálatával az egyes üzemvezetői és csoportvezetői munkakörök tekintetében. Az alperesre háruló bizonyítási teher figyelembevételével fel kell tárni az e munkaköröket érintő változásokat, azok időpontjait, az alperes által hivatkozott új szervezeti struktúrát, különös figyelemmel a periratokhoz csatolt főművezetői munkaköri leírásban az üzemvezetői munkaköri feladattal azonos üzemirányítási feladatokra. Az így megállapított tények alapján kell elbírálni, hogy az alperesnél milyen átszervezésre, ezzel összefüggésben milyen mértékű és mely munkaköröket érintő létszámcsökkentésre került sor, az átszervezéssel összefüggésben volt-e, és az a felperes munkakörét mennyiben érintette.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 10.325/2000.)
115. Ha az átszervezés során a munkáltató hasonló munkakörű munkavállalót vesz fel, különös gonddal kell vizsgálni a felmondás indokának valóságát. Ehhez képest, ha a felperes munkaköréhez hasonló kereskedelmi vezető-igazgatóhelyettes munkakörben új alkalmazás történt, valójában minőségi csere történt, és a felmondás átszervezésre történt hivatkozása nem volt való indok (Mt. 89. §).
Az alperes a felperes áruforgalmi vezető munkakörben - ami egyben közraktár igazgató-helyettesi munkakört is jelentett - fennállt munkaviszonyát rendes felmondással megszüntette átszervezésre hivatkozással.
A felperes keresetében a rendes felmondás jogellenességének megállapítását és a munkaviszonya helyreállításának mellőzésével az alperesnek az Mt. 100. §-a szerinti marasztalását kérte. Arra hivatkozott, hogy a munkáltatói intézkedés indokolása nem valós, mivel az alperesnél tényleges átszervezés nem történt, továbbá álláspontja szerint a felmondásban közölt indok nem világos, és a rendes felmondás emiatt is törvénysértő.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította az 1999. március 5-ei rendes felmondás jogellenességét, és kötelezte az alperest végkielégítés, perköltség és eljárási illeték megfizetésére.
A munkaügyi bíróság által feltárt tényállás szerint a felperes munkavégzési helye az igazgató által irányított m.-i közraktár volt, ahol négy vezető beosztású munkavállaló - a felperes, mint áruforgalmi vezető, a gazdasági vezető, a műszaki vezető és a rendészeti vezető - dolgozott. A felperes munkaköri feladatát két fő tevékenység, a közraktár áruforgalmának szervezése és irányítása, valamint a piackutatási és kereskedelmi tevékenység ellátása képezte, tényleges piackutatási tevékenységet azonban nem végzett, miután az alperes ezt nem igényelte. Az alperes igazgató tanácsa az 1998-ban gazdaságossági okokból elhatározott átszervezésről az 1998. március 1-jei ülésén döntött. Ennek keretében a felperes által ellátott raktározással kapcsolatos feladatokat az igazgató magához vonta, az áruforgalmi vezető-igazgatóhelyettes munkakört az alperes megszüntette, és helyette kereskedelmi vezető-igazgatóhelyettes munkakört létesített. Az 1999-ben hatályba lépett Szervezeti és Működési Szabályzat szerint e vezető feladatába a piackutatást, valamint a raktár kereskedelmi tevékenységével kapcsolatos feladatokat tette, és irányítása alá rendelte a felperes által korábban irányított rendészeti területet.
Az alperes a kereskedelmi vezető-igazgatóhelyettes munkakörre a felperest nem találta alkalmasnak, mivel elvárása volt, hogy a munkakörbe agilis, kapcsolatokkal bíró, nyelveket magas színvonalon beszélő szakember kerüljön, és erre a felperest nem találta alkalmasnak.
A munkaügyi bíróság e tényállásból a rendes felmondás jogellenességére következtetett, mivel az átszervezés nem a valós indoka volt az intézkedésnek. Az alperesnél létrehozott új munkakör feladatai a piackutatást kivéve megegyeznek a felperes munkaköri feladataival, és e munkakörben az alperes mást foglalkoztat.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság ítéletével helyes indokai alapján a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. Kifejtette még, hogy az alperes valójában "minőségi cserét" hajtott végre, és a felmondásnak ez a valóságos oka az intézkedésben nem szerepelt.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében "a jogerős ítélet helyett új határozat hozatalát" kérte. Lényegében a bizonyítékok téves, okszerűtlen, iratellenes értékelésére hivatkozott. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság tévesen értelmezte az átszervezés és a minőségi csere fogalmát. A jogerős ítéleti tényállás helyesen állapította meg az átszervezés végrehajtását, a felperes áruforgalmi vezetői munkaköre megszüntetését, a munkaköri feladatoknak a közraktár igazgató és a kereskedelmi vezető közötti elosztását. Az újonnan létesített kereskedelmi vezetői munkakört négy hónappal később hozták létre, és betöltője nem munkaviszony, hanem megbízási jogviszonyban végzi a feladatokat. Minőségi csere változatlan munkakör és feladatkör mellett valósul meg, az adott esetben tehát nem minőségi csere, hanem átszervezés érintette a felperes munkakörét.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati kérelmet jogszabálysértésre való hivatkozással lehet benyújtani. Ezt - egyebek mellett - a bizonyítékok iratellenes, kirívóan okszerűtlen, a Pp. 206. §-ának nem megfelelő mérlegelése alapozhatja meg.
A felülvizsgálati kérelem nem vitatta, hogy a felperes munkakörébe raktározási és kereskedelmi feladatok tartoztak, továbbá az alperes a kereskedelmi vezető-igazgatóhelyettes feladatává a felperes kereskedelmi munkaköri feladatait tette. Az alperes e munkakörben azért nem alkalmazta a felperest, mivel annak betöltésére alkalmatlannak tartotta.
A bírói gyakorlat szerint amennyiben az átszervezés során a munkáltató hasonló munkakörű munkavállalót vesz fel, különös gonddal kell vizsgálni a felmondás indokának valóságát (Legfelsőbb Bíróság M. törv. I. 10 070/1989.). A perbeli tényállásból törvénysértés nélkül következtettek a bíróságok arra, hogy a felperes munkaköréhez hasonló kereskedelmi vezető-igazgatóhelyettes munkakörben történt új alkalmazás, tehát a rendes felmondás nem tartalmazta a valós indokot [Mt. 89. § (2) bekezdés].
A felülvizsgálati kérelem ezzel ellentétes érvelése téves. Az a körülmény ugyanis, hogy az alperes átszervezést hajtott végre és ennek során az áruforgalmi vezetői munkakört megszüntette, helyette azonban az átszervezés keretén belül, annak folyamatában hasonló munkakörben nem a felperest alkalmazta, megalapozta a rendes felmondás jogszerűtlenségét. A felülvizsgálati eljárásban hivatkozott megbízási szerződés a Pp. 275. § (1) bekezdéséből következően nem volt figyelembe vehető, a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdés alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A felperesnek felülvizsgálati eljárási költsége nem merült fel. (Mfv. I. 10.334/2000.)
116. Ha a munkaköri feladatokat nem csak a meglévő munkavállalók között osztották szét, hanem a munkáltató a felmondás mellett új munkavállalókat is alkalmazott, vizsgálni kell, hogy a munkaviszony fenntartására valóban nem volt szükség. Ha a munkáltató sem hivatkozott arra, hogy az új munkavállalók által végzett tantárgyak oktatását a felperes nem láthatta volna el, a megszüntetés jogellenes volt (Mt. 89. §).
A felperes egyetemi oktató munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes az 1998. szeptember 3-án kelt rendes felmondással megszüntette átszervezésre és a felperes munkaköre megszűnésére hivatkozással.
A felperes a keresetében a felmondás hatálytalanítását, a munkakörében való továbbfoglalkoztatását és elmaradt munkabére megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a felmondás jogellenességét, a felperes munkaviszonyának az ítélet jogerőre emelkedésével való megszűnését, és az alperest elmaradt munkabér, valamint végkielégítés megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes által oktatott tárgyak nem szűntek meg és azok oktatására az alperes több új munkavállalót alkalmazott. Ezért úgy ítélte meg, hogy az átszervezés a felperes munkaköri feladatait nem érintette, a felperes munkaköre nem szűnt meg.
A felperes munkakörébe való visszahelyezését a bíróság az alperes kérelmére mellőzte [Mt. 100. § (2) bekezdés]. Az alperes marasztalásának összegét a kereseti kérelemben megjelölt átlagkereset alapulvételével állapította meg.
A felperes fellebbezése és az alperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatva az alperes marasztalását felemelte, a kereseti illeték megfizetésére való kötelezését mellőzte. Megállapította, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél 2000. március 24-én szűnik meg.
A másodfokú bíróság a megállapított tényállás alapulvételével egyetértett azzal, hogy a felperes munkaköre, az általa végzett tevékenység nem szűnt meg, hanem annak ellátását az alperes más, zömében 1998. évben szerződött munkavállalók, illetve megbízási szerződéssel alkalmazott személyek között osztotta fel oly módon, hogy egyes tantárgyak oktatására főállású munkavállalót is alkalmazott. Az ítélet indokolásában a másodfokú bíróság utalt arra is, hogy az átszervezés körében minőségi cserére került sor. Hangsúlyozta, hogy a munkakör megszűnéséről nem lehet szó olyan esetben, amikor a felperes feladata a "az egység" alaptevékenységének része.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletet a visszahelyezésének mellőzése körében támadta. E tekintetben a jogerős ítélet "megváltoztatását" és lényegében a kereseti kérelmének helyt adó határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint a visszahelyezése nem lett volna mellőzhető, mert az alperes az erre irányuló kérelmét oly időpontban terjesztette elő, amikor az Alkotmánybíróság már megsemmisítette az Mt. 100. §-a (2) bekezdését. Másrészt rendeltetésellenes joggyakorlásra is hivatkozott.
Az alperes is felülvizsgálati kérelemmel élt. Elsődlegesen az Mt. 89. §-a (2) bekezdésébe ütköző jogszabálysértés miatt a jogerős ítélet "megváltoztatását", a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát kérte. Másodlagosan az elmaradt munkabér összegének a másodfokú ítéletben való felemelését támadta, a felperesnek a rendeltetésszerű joggyakorlás és jóhiszemű pervitel elvébe ütköző magatartását sérelmezte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a felperes felülvizsgálati kérelmét megalapozatlannak tartotta.
A felülvizsgálati kérelmek nem alaposak.
Az alperes a felperes munkaviszonyának felmondását átszervezéssel és munkaköre megszűnésével indokolta.
Az átszervezés tényét, ennélfogva e felmondási indok valóságát az elsőfokú bíróság megállapította, a jogerős ítélet e tényállással és jogi következtetéssel egyetértett.
A felmondási indok okszerűsége körében az eljárt bíróságok helyesen vizsgálták, hogy az átszervezés a felperes munkakörét érintette-e. A felperes által oktatott tantárgyaknak más oktatók között való szétosztása a munkakör megszűnését jelenti. A másodfokú bíróság ettől eltérő megállapítása téves, ezért azt az ítélet indokolásából a Legfelsőbb Bíróság mellőzi.
Ha a munkaköri feladatokat (tantárgyakat) nem csak a meglévő munkavállalók között osztják szét, hanem a munkáltató új munkavállalókat is alkalmaz, vizsgálni kell, hogy a munkaviszony fenntartására valóban nem volt szükség. A per adatai alapján a munkaügyi bíróság megalapozottan állapította meg, hogy az alperes a felperes munkaviszonyának felmondásával egyidejűleg illetve azt követően három személyt alkalmazott, akik a felperes által oktatott tantárgyakat is oktattak. A felperes által oktatott tantárgyak óraszámát és az említett személyek által a következő tanévben ugyanezen tantárgyakból tartott óraszámot összevetve, helyes az az ítéleti következtetés, hogy a felperes munkaköri feladatait zömében e személyek végezték. Annak a körülménynek, hogy az átszervezés során a felperes által oktatott tantárgyak "tartalmukban és programjaikban" megváltoztak, illetve az új alkalmazottak más tantárgyat is oktattak, az előbbi megállapítás szempontjából azért nem lehet jelentőséget tulajdonítani, mert az alperes a perben arra maga sem hivatkozott, hogy az említett változások miatt a tantárgyak oktatását a továbbiakban a felperes nem láthatta volna el, és azt sem állította, illetve bizonyította, hogy az új oktatók miatt a felvételük feltétlenül szükséges volt, azt a felperes nem oktathatta volna. Ezért az ezzel kapcsolatos felülvizsgálati érvelés nem megalapozott.
A megbízási jogviszony keretében történő foglalkoztatás a munkaviszony felmondása szempontjából - a bírói gyakorlat értelmében - nem tekinthető új munkavállaló alkalmazásának. Erre az alperes felülvizsgálati kérelmében helyesen hivatkozott. Ezért sem lehet Sz. G. foglalkoztatását új munkavállalóként figyelembe venni. Ez azonban a fent kifejtetteket nem érinti.
Mindezekre tekintettel a felmondási indok okszerűségének bizonyítása hiányában az intézkedés jogellenessége megállapítását az alperes felülvizsgálati kérelmében sikertelenül támadta.
A 4/1998. (III. 1.) AB határozat az Mt. 100. §-ának (2) bekezdését 1999. február 28-ai hatállyal semmisítette meg. Tekintettel arra, hogy a perben vitatott rendes felmondást az alperes ezt megelőzően (1998. szeptember 3.) közölte, a továbbfoglalkoztatás mellőzésére irányuló kérelme folytán az Mt. 100. §-a (2) bekezdését a bíróság jogszabálysértés nélkül alkalmazta (Mt. 205. §). Az ezzel ellentétes felülvizsgálati álláspont téves.
A rendeltetésellenes joggyakorlás tekintetében a bizonyítás a felperest terhelte (Pp. 164. §). A felperes a fellebbezésében jogos érdekeinek sérelmére hivatkozott, de erre vonatkozó tényt, bizonyítékot nem jelölt meg. Így a másodfokú bíróság a visszahelyezés mellőzése tekintetében jogszabálysértés nélkül hagyta helyben az elsőfokú ítéletet. A felülvizsgálati kérelemben a felperes olyan körülményre hivatkozott, amely a per tárgyát nem képezte, így az jogszabálysértés hiányában a felülvizsgálatot nem alapozta meg.
A Pp. 247. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján felperes a másodfokú eljárásban a keresetét felemelhette. Minthogy felperes a fellebbezésében a visszahelyezése mellőzésével kapcsolatban is támadta az elsőfokú döntést, az összegszerű marasztalás tekintetében a jóhiszemű pervitel elvének megsértésére vonatkozó alperesi felülvizsgálati érvelés kiinduló pontja téves.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A sikertelen felülvizsgálati kérelmeik folytán a felek felülvizsgálati eljárási költségeiket maguk viselik [Pp. 81. § (1) bekezdés]. (Mfv. I. 10.451/2000.)
117. Ha a rendes felmondást az arra nem jogosult általános vezérigazgató-helyettes írta alá és nem álltak fenn azok a feltételek sem, amelyek a helyettes eljárását indokolták volna, a felmondás jogellenes volt (Mt. 89. §).
A felperes raktárvezetőként állt munkaviszonyban az alperesnél, határozatlan idejű munkaviszonyát az alperes 1998. június 22-étől számított 30 napos felmondási idővel, 1998. július 21-re rendes felmondással megszüntette. A felmondás indokolása szerint a felmondást az átszervezéssel összefüggő változás tette szükségessé, melynek során a felperes munkaköre is megszűnt. A járandóságait az alperes a felperesnek kifizette. Az eredménytelen egyeztetést követően benyújtott keresetében a felperes vitatta az átszervezés tényét, a felmondást joggal való visszaélésnek tekintette és hivatkozott arra is, hogy a felmondást aláíró alelnöknek nem volt jogköre a felmondás aláírására. Pontosított keresetében a megszüntetés jogellenességének megállapítását kérte munkaviszonya helyreállításának mellőzésével, valamint 12 havi átlagkeresetnek megfelelő összeg és a felmondásból származó kárának a megtérítését az Mt. 100. § (4), illetve (6) bekezdése alapján.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és kötelezte az alperes javára elsőfokú perköltség megfizetésére. A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján tényként állapította meg, hogy az átszervezés megtörtént, a munkáltató a raktározási tevékenységét saját szervezetén belül megszüntette oly módon, hogy ezt egy másik társasággal végezteti. A felmondás indoka tehát valós és okszerű volt az elsőfokú bíróság szerint. A felmondás aláírásával kapcsolatban vizsgálta az SZMSZ rendelkezéseit. Megállapította, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója valóban az elnök-vezérigazgató volt. Az SZMSZ értelmében az általános vezérigazgató-helyettes az elnök-vezérigazgató jogkörében bármely olyan kérdésben önállóan jogosult eljárni, mint az elnök-vezérigazgató általános helyettese, amely nem tartozik az elnök-vezérigazgató kizárólagos jogkörébe. Minthogy az elnök-vezérigazgató ilyen kizárólagos jogkört nem tartott fenn magának, ezért az általános vezérigazgató-helyettes jogszerűen írta alá a felperesnek kiadott felmondást.
A felperes által benyújtott fellebbezés folytán eljárt megyei bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes 1998. június 20-án kelt felmondása jogellenes. A felperes munkaviszonya az alperesnél a közbenső ítélet jogerőre emelkedésének napjával szűnik meg. Egyebekben az elsőfokú bíróságot további eljárásra és határozat hozatalára utasította. A másodfokú bíróság szerint tévedett a munkaügyi bíróság, amikor az elnök-vezérigazgató azon nyilatkozatából, hogy a munkáltatói jogkör kizárólagos gyakorlását nem tartotta fenn magának, arra következtetett, hogy a vezérigazgató-helyettes is jogosult volt a munkáltatói jogkör gyakorlására. A másodfokú bíróság szerint ugyanis a vezérigazgató nem jogosult a szervezeti és működési szabályzat rendelkezéseitől eltérni. A felmondásban foglaltak valós és okszerű tényeket tartalmaznak, azonban az SZMSZ szerint az általános vezérigazgató-helyettes csak az elnök-vezérigazgató akadályoztatása esetén jogosult az elnök-vezérigazgató jogkörében önállóan eljárni. Ilyen akadályoztatást az alperes nem igazolt, a munkáltató intézkedése nem volt sürgős, halasztást nem tűrő, ezért az Mt. 74. §-ával, illetve az Mt. szellemével ellentétesen garanciális szabály sérülne, ha a munkáltatói jogkör gyakorlója indokolás nélkül leadhatná ezt a jogosultságát.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes a közbenső ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte. Hivatkozott arra, hogy a felperes a munkaszerződés aláírásával elismerte, hogy rá a munkáltató szervezeti és működési szabályzata alkalmazandó. Tény, hogy az SZMSZ az általános vezérigazgató-helyettest feljogosítja arra, hogy az elnök-vezérigazgató akadályoztatása esetén az elnök-vezérigazgató jogkörében önállóan járjon el. Ugyanezen pont azonban feljogosítja arra is, hogy önállóan járjon el mindazokban az esetekben, amelyeket az elnök-vezérigazgató kizárólagos jogkörre nem tart fenn magának. Minthogy az elnök-vezérigazgató tanúkénti meghallgatása során egyértelműen kijelentette, hogy a perbeli esetben a munkáltatói jogkört nem tartotta fenn kizárólagosan magának, a felmondást jogszerűnek ismerte el, ezért megállapítható, hogy az általános vezérigazgató-helyettesnek is joga volt a felperes felmondását aláírni. A felperesnek az SZMSZ alapján tehát tudnia kellett, hogy az általános vezérigazgató-helyettes is eljárhat a munkáltatói jogkör gyakorlójaként.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos az alábbiak szerint.
Az eljárt bíróságok a megalapozott döntéshez szükséges tényállást kellően feltárták, e tényállás alapján a másodfokú bíróság vonta le a helytálló jogi következtetést. Helyesen jutott arra a megállapításra, hogy az SZMSZ előírásai olyan általános szabályokat tartalmaztak, amelyek a jelen perben nem alkalmazhatók. A másodfokú ítélet e körben kifejtett indokolásán túlmenően kiemelésre érdemes, hogy az alperes szervezeti és működési szabályzatának a II.4.4. pontja értelmében az elnök-vezérigazgató az e szabályzat III. részében rögzítettek szerint gyakorolja a munkáltatói jogkörét. Az SZMSZ III.7.3. pontja szerint az Rt. beosztott dolgozói felett a munkáltatói jogkört az alkalmazás, a bérmegállapítás, a munkaszerződés módosítása, a munkaviszony rendes vagy rendkívüli felmondása és a kártérítésre kötelezés vonatkozásában az elnök-vezérigazgató gyakorolja. Egyéb munkáltatói jogkört a beosztott dolgozók felett a közvetlen felettes gyakorol. Helytállóan jutott a másodfokú bíróság arra a következtetésre, hogy ezen speciális előírás alapján, továbbá a felperes munkaszerződése alapján is az elnök-vezérigazgató volt jogosult a munkáltatói jogkör gyakorlására, és a perbeli esetben nem álltak fenn azok a feltételek, amelyek az elnök-vezérigazgató helyett a vezérigazgató általános helyettesének a munkáltatói jogkörben eljárását indokolták volna. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős közbenső ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.452/2000.)
118. Ha a vállalati osztályvezető figyelmeztetés ellenére sorozatosan elkésett az előre egyeztetett vezetői értekezletekről, illetve egyiken indokolás nélkül nem jelent meg, munkaviszonyának rendes felmondással történt megszüntetése jogszerű volt (Mt. 89. §).
A felperes 1992. október 15-én létesített az alperessel határozatlan időre szóló munkaviszonyt, először üzletkötőként, majd 1994. január 1-jétől beszerzési és logisztikai osztályvezetőként, 1998. január 1-jétől pedig a kiemelt vevőkkel foglalkozó értékesítési osztály vezetőjeként dolgozott.
A felperes munkaviszonyát az alperes az 1998. március 9-én 35 nap felmondási idő figyelembevételével 1998. április 13-ával rendes felmondással megszüntette és a felmondási idő teljes tartamára mentesítette a munkavégzési kötelezettség alól. A felmondást az alperes az Mt. 89. §-ának (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a felperes munkaviszonyával kapcsolatos magatartásával indokolta. Nevezetesen a felperes "Sorozatosan megszegte felettese instrukcióit, feletteseivel szemben tanúsított magatartása figyelmeztetés ellenére (írásban 1998. február 26.) elfogadhatatlannak minősült. Nem tett eleget a megadott időpontokban való megjelenési kötelezettségeinek sem, sorozatosan elkésett az előre egyeztetett időpontokról, illetőleg előfordult, hogy azokon indokolás nélkül nem jelent meg. Magatartása - különös tekintettel beosztására - akadályozza a társaság működését és a megjelenéssel, viselkedéssel kapcsolatos általános fegyelmet, munkamorált".
A felperes az eredménytelen egyeztetést követően keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz, amelyben a felmondás jogellenességének megállapítását és a visszahelyezés mellőzésével a jogkövetkezmények alkalmazását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felmondásban közölt indok túl általános, a munkahelyen tanúsított magatartásával nem hozható okozati összefüggésbe. A munkavégzés szabályait soha nem szegte meg, a felettese utasításait végrehajtotta. Utalt arra, hogy a munkáltató intézkedését az 1998. március 9-ei értekezletről való késése váltotta ki, amelyet azonban más munkavállalók esetében az alperes csupán prémiumcsökkentéssel büntetett. Álláspontja szerint az alperes intézkedése vele szemben diszkriminatív, és visszavezethető arra, hogy korábban az alperes egyoldalú munkaszerződés módosításra irányuló törekvését először visszautasította.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, hivatkozva arra, hogy a felmondásban közölt indokok valósak és okszerűen alátámasztják a munkaviszony megszüntetését.
A munkaügyi bíróság ítéletével kiegészített ítéletével a felperes keresetének részben helyt adott és megállapította, hogy az alperes felmondása jogellenes. Kötelezte az alperest, hogy a felperes részére végkielégítést, elmaradt munkabért, valamint ezeknek az 1998. május 2-ától számított késedelmi kamatát és perköltséget, valamint az állam javára eljárási illetéket fizessen meg. A felperes ezt meghaladó elmaradt munkabér iránti igényét elutasította.
A széles körben lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján megállapította, hogy az alperes a felmondási indok valóságát csak részben, az értekezletről történő késés tekintetében bizonyította. Az alperes a felperes magatartását érintő egyéb kifogásait sem a felmondásban, sem az eljárás során nem fogalmazta meg egyértelműen és világosan, a kifogásolt viselkedés konkrétumaira vonatkozóan - a felperes által elismert késés kivételével - alperesi állítás nem hangzott el. Mindezek alapján a bíróság nem találta bizonyítottnak azt a következtetést, hogy felperes a magatartásával a társaság működését akadályozta, illetőleg befolyásolta a munkamorált, és az sem nyert bizonyítást, hogy a felperes a késésével a felettesét provokálni szándékozta volna.
Az alperes a perben új felmondási okként hivatkozott a felperes vezetői alkalmatlanságára, amelyet azonban a bíróság az MK 95. számú állásfoglalásban foglaltakra figyelemmel elfogadni nem tudott. Ugyanakkor nem találta bizonyítottnak az alperes részéről a rendeltetésellenes joggyakorlást sem. Mindezekre figyelemmel úgy ítélte meg, hogy a perben bizonyított felmondási ok a munkaviszony megszüntetésének szükségességét nem támasztja alá.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezéssel élt, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereset elutasítását, valamint a felperesnek a perköltségekben való marasztalását kérte. A fellebbezésében arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat helytelenül, egyoldalúan értékelte. A felmondás indokolása szerint a felperesnek a feletteseivel szemben tanúsított magatartása figyelmeztetés ellenére elfogadhatatlannak minősült. A felperes által betöltött munkakör kiemelt anyagi feltételekkel járt és ennek megfelelően alakultak a vele szemben támasztott követelmények is. A felperes a feletteseivel való kommunikációt és a velük szemben tanúsítandó magatartási követelményeket sértette meg, amikor feltűnően nyugodt, valójában kihívóan flegmatikus viselkedésével az értekezletek nyilvánossága előtt szembe szállt az ügyvezető igazgató tekintélyével. Ezen túlmenően a késések az alperes javára kifejtett tevékenységgel nem magyarázhatók, ugyanakkor az értekezleten pontosan megjelent munkatársakat a munkájukhoz való mielőbbi visszatérésben akadályozta.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a fellebbezett részét megváltoztatta, a keresetet teljes egészében elutasította, és a felperest perköltség megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kiegészítette azzal, hogy az alperesnél az úgynevezett osztályszintű értekezleteket hetente egyszer, azonos időpontban, az osztályvezetői értekezleteket pedig havonta tartották. Ez utóbbiaknál a következő értekezlet időpontját elhatározták vagy más módon tájékoztatták az érintetteket. 1997. június 14-én az alperes a prémiumfeladat kiértékelése során a felperessel folytatott beszélgetés eredményeként írásban rögzítette, hogy a késéseket azonnali határidővel szüntesse meg. Az iratot a felperes aláírta. Az 1998. február 26-ai írásbeli figyelmeztetés azt tartalmazta, hogy a 9 órára összehívott vállalati értekezleten a felperes nem jelent meg, továbbá már többször előfordult, hogy az értekezletről távol maradt, késései sorozatosak és a szóbeli figyelmeztetés ellenére magatartásán nem változtatott. Az 1998. március 9-ei értekezletről azért késett el, mert munkatársaival egy fontos munka kapcsán munkamegbeszélést tartott.
Az így kiegészített tényállás alapján és a tanúvallomásokat figyelembe véve a másodfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperesnek a munkaértekezletről való többszöri vezetői figyelmeztetés ellenére történt késései alapot adnak az Mt. 89. §-a szerinti rendes felmondás alkalmazására. A felperes a munkahelyi vezetők szóbeli és írásbeli figyelmeztetései ellenére rendszeresen késve jelent meg a munkaértekezleteken. Bebizonyosodott, hogy a munkafegyelmet sértő magatartást a munkáltató nem tűrte el. Minderre figyelemmel a felmondás azon indokai, miszerint a felperes a felettesei utasításait, illetve a megadott időpontban való megjelenési kötelezettségét sorozatosan megszegte, a munkaviszony megszüntetésére tett intézkedést okszerűen alátámasztják. A szoros alá-, fölérendeltséget jelentő munkaviszonyban - tekintettel az alperesnél követett gyakorlatra is - a felperes nem hagyhatta figyelmen kívül a munkahelyi vezetők utasításait és egyes munkaköri feladatok elvégzésének sürgősségére hivatkozva nem szeghette meg a munkaviszonyból származó más kötelezettségeit. A munkafegyelmet vezetői figyelmeztetés ellenére sorozatosan sértő munkavállalói magatartás, illetve mulasztás miatt kiadott rendes felmondás nem jogellenes, ha a munkavállaló a munkáját egyébként kifogástalanul végzi.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes annak hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság határozatának helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint az ítélet sérti az Mt. 89. §-ában foglaltakat. Arra hivatkozott, hogy az alperes nem tett eleget az Mt. 89. § (4) bekezdésében foglaltaknak, a felmondás indokát nem jelölte meg pontosan, illetőleg egy indokot kétszeresen rögzített. Az alperes az eljárás során olyan tényeket és körülményeket kívánt bizonyítani, amelyek a felmondási indokolásban nem szerepeltek. Vitatta a felmondásban közöltek okszerűségét, miután a késés miatt egyedül csak vele szemben alkalmazták a munkaviszony megszüntetését. Sz. M. ügyvezetőnek az a kijelentése, hogy a késők legközelebb állva fognak részt venni az értekezleten, azt jelzi, hogy a késést "kicsit atyai humoros szigorral" kezelték és ez alól csak esetében tettek kivételt. Vitatta, hogy a társaság működésének zavarása bebizonyosodott volna az eljárás során.
Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes a jogerős ítélettel megállapított tényállást nem támadta, ezért az a Legfelsőbb Bíróságot köti [Pp. 275. § (1) bekezdés].
Az Mt. 89. §-ának (2) bekezdése szerint a munkáltató köteles a felmondását megindokolni. Az indokolásból a felmondás okának világosan ki kell tűnnie. Vita esetén a felmondás indokának valóságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania. A (3) bekezdés előírja, hogy a felmondás indoka csak a munkavállaló képességeivel, a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, illetve a munkáltató működésével összefüggő ok lehet.
Az alperes a felmondását a felperesnek a munkaviszonyával kapcsolatos magatartásával indokolta: sorozatosan megszegte a felettese instrukcióit, a feletteseivel szemben tanúsított magatartása figyelmeztetés ellenére elfogadhatatlannak minősült; nem tett eleget a megadott időpontokban való megjelenés kötelezettségeinek sem, sorozatosan elkésett az előre egyeztetett időpontokról, illetőleg előfordult, hogy azokon indokolás nélkül nem jelent meg. A magatartása - különös tekintettel beosztására - akadályozza a társaság működését és a megjelenéssel, viselkedéssel kapcsolatos általános fegyelmet, munkamorált.
A perben nem volt vitás, hogy a felperes a különböző értekezletekről a figyelmeztetések ellenére rendszeresen elkésett, illetőleg 1998. február 26-án arról bizonyíthatóan távol maradt.
A felmondás ezen indokának valósága mellett a perben az eljárt bíróságoknak azt kellett eldönteniük, hogy a késések okszerűen megalapozzák-e a felperes munkaviszonyának felmondással történő megszüntetését.
A bizonyítékok értékelésénél figyelembe kellett venni, hogy az alperes erőfeszítéseket tett a késések visszaszorítására, és a magas beosztású munkakörben dolgozó felperest a megbeszélt időpontok betartására bizonyítottan többször felhívta. A felperes olyan körülményre nem hivatkozott, amely a megjelenésben ténylegesen, rajta kívül álló okból akadályozta. A munkatárssal való munkamegbeszélés ugyanis ilyennek nem tekinthető.
A kialakult ítélkezési gyakorlat szerint a felmondás jogszerűségéhez elegendő a felmondásban közölt egyik indok valósága is, ezért a jogvita elbírálását érdemben nem befolyásolta, hogy az alperes a társaság működésének akadályozását a perben nem bizonyította. Ugyanakkor nem vitatható, hogy a felperesnek a figyelmeztetések ellenére tanúsított magatartása a megjelenéssel és viselkedéssel kapcsolatos általános fegyelmet és munkamorált veszélyeztette.
A másodfokú bíróság a tényállásból okszerű következtetést vont le, az ítéletét jogszabálysértés nélkül hozta meg, amelynek megváltoztatására a Legfelsőbb Bíróság kellő alapot nem talált, ezért azt a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.454/2000.)
119. A munkaviszony megszüntetése jogellenességének megállapítása iránti perben a szakszervezeti szerv eljárásának rendeltetésszerűsége csak a munkáltató által kifejezetten erre irányulóan előterjesztett kereset esetén vizsgálható, ilyenkor szükséges a szakszervezet perben állása, a munkajogi védelem a szakszervezeti tisztségviselőt a választása alapján megilleti (Mt. 89. §).
A periratokból megállapítható tényállás szerint az alperes a felperes autóbuszvezetői munkakörre létesített határozatlan idejű munkaviszonyát rendes felmondással 1998. július 16. napjára megszüntette. Indokolásában a felperes hanyag munkavégzésére hivatkozott. Az eredménytelen egyeztetést követően benyújtott keresetében a felperes kérte, hogy a bíróság állapítsa meg a rendes felmondás jogellenességét, kötelezze továbbá az alperest az elmaradt munkabére és kétszeres végkielégítés megfizetésére annak megállapításával, hogy a munkaviszonya az alperesnél az ítélet jogerőre emelkedésével szűnik meg. Arra hivatkozott, hogy a felmondás jogellenes volt, mivel a felmondás idejében szakszervezeti tisztségviselő volt, ugyanakkor az alperes nem kérte a felmondáshoz a szakszervezet hozzájárulását.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy a felperes munkaviszonyát az alperes jogellenesen szüntette meg, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperes részére elmaradt munkabért, végkielégítést és étkezési hozzájárulást, valamint az elsőfokú perköltséget. Megállapította, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél az ítélet jogerőre emelkedésével szűnik meg.
A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján tényként állapította meg, hogy a felperest az A. BMSZ szakszervezet az 1997. március 29-30. napján megtartott részközgyűlésén a szakszervezet gazdasági, pénzügyi ellenőrző bizottságának tagjává választotta. A szakszervezet a taggyűlési jegyzőkönyvek kivonatát az alperesnek 1997. április 16-án megküldte. Az ajánlottan feladott küldeményt az alperes meghatalmazottja 1997. április 17-én átvette. Az alperesnek tehát a felperes szakszervezeti tisztségéről tudomással kellett bírnia, ennek ellenére a szakszervezet előzetes egyetértését nem szerezte be, ezért a rendes felmondás sértette az Mt. 28. §-a (1) bekezdésének előírását, az jogellenes. Ennek alapján a munkaügyi bíróság alkalmazta az Mt. 100. §-a (1), (2) és (4) bekezdésében írt jogkövetkezményeket és kötelezte az alperest a felperes elmaradt munkabére, kétszeres végkielégítés és az étkezési jegyek ellenértékének a megfizetésére.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság a ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben és akként változtatta meg, hogy az elmaradt munkabér és az étkezési hozzájárulás összegét felemelte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte az alperest a felperes javára másodfokú eljárási költség, továbbá a másodfokú illeték megfizetésére. Ítéletének indokolása szerint az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok okszerű és helytálló mérlegelésével állapította meg a tényállást, a helyesen megállapított tényállás alapján helytálló jogi következtetésen alapuló döntést hozott. A másodfokú eljárásban az alperes a jogalap hiányára hivatkozva kérte a kereset elutasítását, a kereseti kérelem összegszerűségére vonatkozóan elismerést tett. A felperes ellenkérelmében a keresetét felemelte az elsőfokú ítélet meghozatalától a jogerős ítélet meghozataláig eltelt időszakra járó munkabér és étkezési hozzájárulás összegével.
Az alperes fellebbezésével kapcsolatban a másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy a munkaügyi per kereteit meghaladja annak a kérdésnek a vizsgálata, hogy az A. BMSZ egyes határozatai jogszerűek voltak-e vagy sem, csupán azt kellett vizsgálni, hogy a felperes tisztségviselővé választásáról az alperest megfelelően értesítették-e. Ennek megtörténtét a feltárt adatok alapján tényként lehetett megállapítani, és erre vonatkozóan végül az alperes is elismerő nyilatkozatot tett. Ehhez képest nincs jelentősége annak, hogy az alperes a felperes tisztségviselővé választását jogszerűnek, legitimnek tekinti-e.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes annak hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra, új határozat meghozatalára utasítását kérte annak érdekében, hogy a szakszervezeti legitimáció, illetve a felperes munkajogi védelme tisztázható legyen. Megalapozatlannak tartotta a jogerős ítéletet arra figyelemmel, hogy a felperes vállalkozói igazolvánnyal rendelkezett, de a hosszadalmas peres eljárás során nem tisztázódott, ebből milyen jövedelemre tett szert, amit az alperes általa fizetendő elmaradt munkabér összegébe be kellene számítani. Hivatkozott arra, hogy az A. BMSZ szakszervezetet nem vették bírósági nyilvántartásba, a legitim szakszervezetnek a felperes nem volt tagja és megválasztott tisztségviselője sem. Utalt arra, hogy a felperes által hivatkozott szakszervezet nem minősült reprezentatív szakszervezetnek. Hivatkozott arra is, hogy a Munkajogi Kommentár szerint a szakszervezetnek kell bizonyítania, hogy az érintett személyt a belső szabályai szerint választották meg, illetve a választás az alapszabállyal összhangban történt-e. Ilyen esetekben a szakszervezet perben állása szükséges.
A felperes a felülvizsgálati kérelem elutasítását és a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Ellenkérelmében hivatkozott a periratokhoz csatolt, a megyei bíróság ítéletére, amely szerint K. I. volt a szakszervezet elnöke, a bíróság a K. E. vezetésével hozott határozatokat megsemmisítette. Ekként tehát a becsatolt iratok szerint az 1997. március 29-30-án megtartott rész-taggyűlésen jogszerűen választották meg őt tisztségviselőnek, és erről a választásról az alperest a szakszervezet szabályszerűen értesítette. Hivatkozott arra, hogy egyéni vállalkozásából jövedelme nem származott.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A szakszervezet létrehozására a társadalmi szervezetekre vonatkozó általános szabályok (1989. évi II. törvény) az irányadók. Ebből következően a szakszervezet létrejöttéhez szintén szükséges, hogy a bíróság nyilvántartásba vegye. A nyilvántartásba vételnek csupán a szakszervezet jogi személyiségének keletkezése szempontjából van jelentősége, amint erre a hivatkozott kommentár 63. oldalán az Mt. 28. §-a alkalmazásával kapcsolatos magyarázat rámutat. A munkajogi védelem a választott szakszervezeti tisztségviselőt a szakszervezet reprezentativitásától függetlenül megilleti. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében tévesen hivatkozott Mfv. I. 10.534/1996/6. számú és Mfv. II. 10.820/1996/3. számú határozatban foglaltakra. E határozatok ugyanis kifejezetten kimondják, hogy a munkaviszony megszüntetése jogellenességének megállapítása iránti perben a szakszervezeti szerv eljárásának rendeltetésszerűsége csak a munkáltató által kifejezetten erre irányulóan előterjesztett keresete esetén vizsgálható, és ebben az esetben szükséges a szakszervezet perben állása.
Az alperes ilyen kereseti kérelmet nem terjesztett elő. Ekként tehát helytálló jogi következtetés alapján állapította meg a másodfokú bíróság is, hogy az alperes felmondása jogellenes volt, és mivel az alperes a kereset összegszerűségét nem vitatta, megállapította az ítélet jogerőre emelkedéséig a felperesnek járó juttatásokat.
Alaptalan a felülvizsgálati kérelemnek a felperes elmaradt illetményével kapcsolatos álláspontja is. Az alperes a másodfokú eljárásban előadta, hogy az elsőfokú ítéletben megjelölt jogcímeket és az összegszerűségeket nem teszi vitássá. Minthogy a felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a rendelkezésre álló iratok alapján dönt, ezért a felperes javára megállapított elmaradt jövedelem megtérítésével kapcsolatos alperesi felülvizsgálati kérelmet érdemben nem vizsgálta.
A kifejtettek alapján a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.459/2000.)
120. A munkavállaló olyan magatartását, amellyel egészségét, testi épségét veszélyeztette, az eljárt bíróságok helyesen minősítették a rendes felmondás jogszerű indokának (Mt. 89. §).
A felperes raktáros munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes az 1999. április 28-án postára adott rendes felmondással 1999. május 26-ával, 30 napos felmondási és felmentési idővel felmondta. Az indokolás szerint a felperes 1998. július 27-én a raktárépületben - ahol a munkaidőn túl egyedül tartózkodott - balesetet szenvedett, amit a raktári feladatokkal összeegyeztethetetlen magatartása okozott. Az Mt. 103. §-a és a 1993. évi XCIII. törvény 60. §-a (1) bekezdésének előírásait megsértő magatartása miatt a munkáltató a felperes munkaviszonyát nem kívánta fenntartani. Az indokolás a felperes terhére rótta, hogy engedély nélkül tartózkodott a munkaidőn túl a raktárépületben és súlyos balesetét csak több napos késéssel jelentette a feletteseinek.
A felperes keresetében a felmondás jogellenességének megállapítását kérte, felmondási tilalomra és a felmondás indokolásának valótlanságára hivatkozva. Kérelme az Mt. 100. §-a szerinti jogkövetkezmények alkalmazására irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1999. április 22-én telefonon közölte a munkáltatójával, hogy 1999. április 26-ától keresőképes és ettől az időponttól a szabadsága kiadását kérte. Az alperes a felperes munkaviszonyát 1999. május 26-ától kezdődően 30 nap felmondási idővel mondta fel.
A munkaügyi bíróság az előbbiek alapján megállapította, hogy nem ütközött az intézkedés felmondási tilalomba [Mt. 90. § (1) bekezdés a) pont], mert a felmondás közlésének és a felmondási idő kezdetének időpontja elvált, és a tilalom szempontjából az utóbbit kellett figyelembe venni a perbeli időben hatályos szabályok szerint [Mt. 91. § (1) bekezdés].
A felülvizsgálati kérelemmel érintett körben a tényállást, a baleset körülményeit a bíróság széles körben lefolytatott bizonyítás (tanúvallomások és helyszíni szemle) alapján állapította meg. Eszerint felperes a munkaidő lejárta után az általa testmagasságának megfelelően meghosszabbított raklapot tartva az egységrakományt fóliázó gép forgótányérjára állt. A gép a fóliázási folyamat során a felperes lábait és feltehetően a kezeit is bevonta a fóliával. A forgótányérról a felperes leesett, és ennek következtében a feje súlyosan megsérült.
A munkaügyi bíróság e tényállást úgy értékelte, hogy az adott munkanapon a készáruraktár felelős vezetőjének minősülő felperes az előbbi egyértelműen balesetveszélyes, igen nagy kockázatot rejtő tevékenységével megsértette a - felmondásban megjelölt - munkavégzésre vonatkozó szabályokat. Emiatt nem volt elvárható alperestől a munkaviszony további fenntartása.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a helyesen megállapított tényállás támadását alaptalannak találta. A baleset bekövetkezésének megállapított körülményeit alátámasztó tényként, kiegészítésként rögzítette, hogy amikor felperes munkatársa a vérrel erősen szennyezett raklapot a fóliával megtalálta, a fólia nem tapadt szorosan a raklapra.
A megyei bíróság kifejtette, hogy a valóságnak megfelelt felmondási indok - miszerint a felperes sérüléseit a raktári feladatokkal összeegyeztethetetlen magatartása, tevékenysége okozta - a rendes felmondás okszerű és elegendő indokául szolgált. Osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját abban is, hogy a felmondás nem ütközött felmondási tilalomba.
A felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet megváltoztatását a kereseti kérelmének helyt adó határozat hozatalát kérte. Az Mt. 89. §-a (2) bekezdésébe, 90. §-ába és a Pp. 206. §-a (1) bekezdésébe ütköző törvénysértésre hivatkozott. A tényállást megalapozatlannak tartotta. Sérelmezte, hogy a bíróság nem vette figyelembe H. I. tanú egymásnak ellentmondó előadását, feltételezéseit. A több indokra alapított felmondás egyetlen felmondási indok valóságának megállapítása, és a minden kétséget kizáró bizonyítás hiánya miatt a felmondás jogszerűségét vitatta. Fenntartotta a felmondási tilalommal kapcsolatos álláspontját, amelyet alperes jogi képviselőjének az egyeztetés során tett nyilatkozatára alapított.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati kérelemben nem vitatott perbeli tények szerint az 1999. április 29-én közölt rendes felmondással az alperes 30 nap felmondási idővel mondta fel felperes munkaviszonyát azzal, hogy a felmondási idő teljes tartamára mentesítette a munkavégzés alól. A felmondás közlését megelőzően a munkáltató felperes kérésére április 26-ától május 26-áig fizetett szabadságot adott ki számára. Az alperes jogi képviselője az egyeztetésen - egyebek mellett - úgy nyilatkozott, hogy 1999. április 26-a a felperes utolsó munkában töltött napja. Mindezek figyelembevételével helyes az az ítéleti következtetés, hogy a felmondási idő 1999. május 26-a után, tehát a felperes 1999. április 25-éig tartó keresőképtelenségét követő 30 napon túl kezdődött. Az alperes jogi képviselőjének az egyeztetési jegyzőkönyvben rögzített, a per előbbi adataival ellentétes, és az utolsó munkában töltött napra vonatkozó saját nyilatkozatának is ellentmondó kijelentése - miszerint a munkaviszony 1999. május 26-án megszűnik - nyilvánvalóan téves volt. A munkaügyi bíróság a bizonyítékok körében ezt is értékelve, helytálló indokát adta annak, hogy e nyilatkozatnak jelentőséget tulajdonítani nem lehetett. A felülvizsgálati kérelem a felmondási tilalom miatti jogszabálysértést ily módon alaptalanul panaszolt.
Több felmondási indok esetén egyetlen bizonyított, valóságnak megfelelő és okszerű indok alapján is jogszerűnek minősül - az indokolás szempontjából - a rendes felmondás. Adott esetben a felperes balesetet okozó, a raktári feladatokkal összeegyeztethetetlen magatartása miatt az alperes intézkedése tehát - a felmondás egyéb indokaitól függetlenül - a jogszabálynak megfelelően elbírálható volt [Mt. 89. § (2)-(3) bekezdése].
A felmondási indok bizonyított voltát a felülvizsgálati kérelem a bizonyítékok mérlegelése körében támadta. Felperes munkatársának, H. I.-nak a tanúvallomása - a baleset tényleges bekövetkezésének módját illetően - a helyszínen észlelt, a szokásostól eltérő körülményekből (vérnyomok, átalakított raklap stb.) levont következtetéseit tartalmazza. Önmagában az, hogy a tanú a helyszínen talált nyomokból eltérő következtetésekre, feltételezésekre jutott, nem teszi kétségessé az általa előadott tényeket. A munkaügyi bíróság ezért e tanúvallomások és az általa elvégzett helyszíni szemle adatai alapján a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerint - jogszabálysértést megalapozó okszerűtlen következtetés nélkül - állapította meg a vitatott tényállást. A másodfokú bíróság a tényállás kiegészítését ugyancsak a perbeli bizonyítékokra alapította, következtetése a logika szabályainak megfelel. E tekintetben a felülvizsgálati érvelés ezért nem fogadható el, mert felperes magatartásának indokát a perbeli nyilatkozatában maga is megjelölte. Másrészt a megállapított tényállással ellentétes a "nyakig fóliázott személy" helyzetével kapcsolatos okfejtés, hiszen olyan ténymegállapítást a támadott ítéletek nem tartalmaznak, hogy felperes a nyakáig befóliázta volna magát.
A felperes egészségét, testi épségét veszélyeztető magatartását az eljárt bíróságok helyes jogi következtetéssel minősítették a rendes felmondás okszerű indokának. Felperes a munkaviszonyból eredő kötelezettsége [Mt. 103. § (1) bekezdés b) pont] megszegésével súlyos sérüléseket okozott, és ez mind a vele szembeni bizalom megrendülésére, mind a munkáltató zavartalan, biztonságos működéséhez fűződő érdekekre tekintettel a munkaviszony további fenntartását nem tette lehetővé.
A kifejtetteknek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság a felperes keresetének elutasítását jogszabálysértés nélkül helybenhagyó jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.465/2000.)
121. Ha a munkáltatói intézkedés a végzendő munkák jellegét megváltoztatta, és abban nem történt rendelkezés végzendő munkák időtartamáról s az átlagkeresethez való jogról, az intézkedés nem volt jogszerű és a munkavállaló a munkavégzést megtagadhatta, az ennek ellenére közölt munkáltatói rendes felmondás jogellenes volt (Mt. 89. §).
A felperes vagyonőr-értékszállító munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes 1999. június 2-án kelt rendes felmondással megszüntette. Az intézkedés indokolása szerint a felperes megtagadta a munkaköre ellátásához szükséges orvosi vizsgálaton való részvételt, majd munkára sem jelentkezett, távolmaradását nem mentette ki. Az indokolás tartalmazta továbbá, hogy az alperes a felperest fegyvernélküli őrzési feladattal bízta meg, az értékszállítási tevékenységre való beosztás, a munkáltató mérlegelési jogkörébe tartozik. Mivel a felperes csak fegyveres szolgálatot kívánt ellátni, a munkáltató az együttműködési kötelezettség megszegésének minősítette a felperesnek az Mt. 105. §-át is sértő magatartását.
A felperes keresetében a rendes felmondás jogellenessége megállapítását és az eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását kérte.
A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével megállapította a rendes felmondás jogellenességét és elrendelte a felperes értékszállítási "besorolásban" való továbbfoglalkoztatását.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes a perbeli rendes felmondást megelőzően két ízben jogellenesen megszüntette a felperes munkaviszonyát, a felperes által emiatt indított munkaügyi jogvitában eljárt bíróságok a jogellenesség alapján kötelezték az alperest az eredeti - vagyonőr-értékszállító - munkakörben való továbbfoglalkoztatásra. Az alperes ehelyett azonban fegyvernélküli objektumőri munkakörre munkaszerződést kívánt módosítani, amit a felperes nem fogadott el. Az alperes ekkor az eredeti munkakörben való foglalkoztatásról nyilatkozott, azonban az orvosi alkalmassági vizsgálati lapon a vagyonőr munkakört tüntette fel. A felperes erre hivatkozással a vizsgálatra nem ment el, és a munkát nem vette fel az alperes által ajánlott munkakörben.
A tényállás alapján a munkaügyi bíróság azt állapította meg, hogy a rendes felmondás jogellenes, mivel általában bizalomvesztés nem szolgálhat a rendes felmondás alapjául, továbbá az alperes egyoldalúan módosított munkakörben kívánta a felperest foglalkoztatni. Az intézkedés az Mt. 105. §-ában meghatározott törvényi feltételeknek sem felelt meg. A munkaügyi bíróság az alperes eljárását rendeltetésellenes joggyakorlásnak is minősítette.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság osztotta a helyesen feltárt tényállásból levont elsőfokú ítéleti következtetést. A fellebbezésben foglaltakra tekintettel hangsúlyozta, hogy a korábbi jogerős ítéletek a felperes eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását rendelték el, az alperes azonban nyilvánvalóan nem kívánta a felperest az eredeti munkakörébe visszahelyezni, a fegyvernélküli objektumőri feladatok az eredeti munkaköri feladatoktól lényegileg eltérőek voltak.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a "jogszabálysértő jogerős ítélet helyett új határozat hozatalát" kérte, mivel álláspontja szerint a bíróságok döntése iratellenes ténymegállapításokon alapult. Iratellenes, hogy a felperest nem kívánta eredeti munkakörében foglalkoztatni, és csökkenteni kívánta az átlagkeresetét. A felperes a munkakörét az orvosi alkalmassági vizsgálat nélkül nem tölthette volna be, ezért a vizsgálaton való részvétel megtagadása miatt a felperest saját hibájából nem foglalkoztathatta, és ezért nem kaphatott fegyverhasználatra vonatkozó engedélyt. Alaptalan továbbá, hogy az orvosi vizsgálat nem "fegyveres" vagyonőr és értékszállító munkakörre szól. A felperest csupán átmeneti időre - az orvosi vizsgálatok idejére - legfeljebb két hónapra - bízta volna meg objektumőri feladatokkal.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A bíróságok a per adatai alapján megalapozottan állapították meg, hogy az alperes a felperest a munkaszerződése és a jogerős ítéletek ellenére nem az eredeti vagyonőr-értékszállító munkakörbe kívánta visszahelyezni, hanem a tartalmilag más munkaköri feladatokat magában foglaló fegyvernélküli objektumőri munkakörbe. Ezt támasztja alá, hogy az alperes erről munkaszerződés módosítást készített, továbbá az orvosi alkalmassági vizsgálati adatlapra sem az eredeti munkakört írta. E bizonyítékokkal ellentétben az alperes alaptalanul hivatkozott iratellenességre.
Helytállóan fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy a végzendő munkák jellegének megváltoztatása munkaszerződés módosításnak minősül, ezért a felperes jogszerűen járt el, amikor a más munkakörre vonatkozó orvosi vizsgálaton nem vett részt, továbbá a munkát nem vette fel, mivel erre az alperes által megjelölt feltételekkel nem volt köteles.
Törvénysértés nélkül állapította meg a jogerős ítélet, hogy az alperes intézkedése az Mt. 105. § (1) és (2) bekezdésében előírt törvényi feltételeknek nem felelt meg, mivel az alperes nem nyilatkozott a más munkakörbe tartozó munkavégzés előrelátható időtartamáról és a felperesnek az átlagkeresetre vonatkozó jogosultságáról. Emiatt helyállóan következtettek a bíróságok arra, hogy a felperes nem volt köteles az alperes által megjelölt feltételekkel - valójában a munkaszerződés egyoldalú módosításával - a munkát felvenni. Ezért a felperes kötelezettségszegésével, az együttműködési kötelezettség hiányával, az ezekkel összefüggő bizalomvesztéssel indokolt rendes felmondás nem felel meg az Mt. 89. § (2) bekezdésében foglaltaknak, következésképpen az első és a másodfokú bíróság törvénysértés nélkül állapította meg a per tárgyát képező munkáltatói rendes felmondás jogellenességét. A felülvizsgálati kérelem ezzel ellentétes érvelése alaptalan. (Mfv. I. 10.481/2000.)
122. A munkáltató teljes alkoholtilalmat írhat elő a munkavégzés idejére, ebben az esetben az a lényeges, hogy a munkavállaló szervezetében a munkavégzés tartama alatt kimutatható-e alkohol. A munkáltató rendkívüli felmondás kilátásba helyezése egymagában nem minősül jogellenes fenyegetésnek (Mt. 89. §).
Az alperesnél fegyveres biztonsági őrként munkaviszonyban volt felperes azért indított munkaügyi jogvitát az alperes ellen, mert 1999. május 20-án akarathiba fennállásával mondta fel a munkaviszonyát. A kereseti kérelme elmaradt munkabér, felmondási járandóság és kétszeres végkielégítésnek megfelelő összeg megfizetésére irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A bizonyítás eredményét mérlegelve az volt a meggyőződése, hogy az alperes magatartása nem okozott akarathibát a felperesnél.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét (kisebb pontosítással) helybenhagyta.
A másodfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint 1999. május 17-én a felperesnél a munkavégzés megkezdése előtt elrendelt szondavizsgálat (ismételten) alkoholfogyasztást mutatott. A felperes az eredményt vitatta, ezért véralkoholvizsgálat történt. A felperes a vérvételi jegyzőkönyv szerint úgy nyilatkozott, hogy az előző napon, május 16-án az esti órákban négy üveg, míg a vérvétel napján 6 dl sört fogyasztott. A felperes május 18-án és 19-én "szabadnapos" volt, május 20-án a munkahelyén megjelent. Ennek előzményeként a felperest a munkáltató utasítására a lakásán kétszer felkereste B. L. avégett, hogy a munkát (nem fegyveres szolgálatként) vegye fel. A felperest kérésére május 20-án az őrségparancsnok tájékoztatta az alkoholfogyasztás lehetséges munkajogi következményeiről. Ezután készítette el a felperes a felmondását, amelyben foglaltakhoz a munkáltatói jogkör gyakorlója 1999. május 25-én írásban hozzájárult, a munkaviszony ezen a napon megszűnt. A felperes 1999. június 11-én közölte az alperessel a nyilatkozata visszavonását, majd törvényes határidőben megtámadást is közölt. Utóbbi indokaként távollétében a feleségével szemben tanúsított erőszakos és fenyegető alperesi fellépésre, és arra hivatkozott, hogy a felmondása írásbafoglalásakor még nem volt ismert a véralkoholvizsgálat negatív eredménye.
A megtámadás indokait a másodfokú bíróság nem találta alaposnak. Az alkohol fogyasztását a felperes beismerte, tehát tévedésben nem lehetett; a véralkoholvizsgálat eredménye alapján kilátásba helyezett munkáltatói rendkívüli felmondás nem minősül jogellenes fenyegetésnek, vagy "ráható" magatartásnak. Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érdemi döntésével egyetértett.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú ítélet "megváltoztatását" és a keresetének helyt adó döntés meghozatalát kérte. A véralkoholvizsgálat eredménye negatív volt, ezért a tényállás megalapozatlan, az ítéletek jogszabálysértőek.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a másodfokú bíróság ítéletének hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A keresetlevél benyújtására figyelemmel irányadó Pp. 164. § (2) bekezdés értelmében a felperest terhelte a bizonyítás a feleségével szemben tanúsított alperesi magatartás, ezáltal a vele szemben érvényesült fenyegetés tekintetében. A felperes nem terjesztett elő bizonyítási indítványt a fentiekre nézve, kifejezetten kérte a további bizonyítási eljárás lefolytatásának mellőzését.
A felperes - fellebbezési és felülvizsgálati állításával ellentétben - nem indítványozta Sz. I. meghallgatását. Mindezek miatt a feleségével és Sz. I.-vel kapcsolatos eljárásjogi szabálysértést megjelölő felülvizsgálati érvelés nem megalapozott.
Az irányadó bírói gyakorlat (Legfelsőbb Bíróság MK 122. számú állásfoglalás) szerint a munkáltató teljes alkoholtilalmat írhat elő a munkavégzés idejére; ekkor nem az ittasság büntetőjogi megítélése irányadó, hanem az, hogy a munkavállaló szervezetében a tilalom ellenére a munkavégzés tartama alatt kimutatható-e alkohol. A felperes nem vitatta, hogy munkakörére - fegyveres biztonsági őr - az említett előírás érvényesült.
Az adott esetben arról kellett dönteni, hogy a bizonyított alkoholfogyasztás lehetséges munkajogi következményeiről nyújtott alperesi tájékoztatás megvalósított-a kényszert, vagy fenyegetést, illetve a felperes tévedésben volt-e, amikor a munkaviszonyát felmondta.
Helyesen hivatkozott a másodfokú bíróság arra a hosszabb idő óta következetes és egységes bírói gyakorlatra, miszerint a munkáltatói rendkívüli felmondás kilátásba helyezése egymagában nem minősül jogellenes fenyegetésnek. A felperes a házastársával kapcsolatosan megvalósult fenyegetést nem bizonyította, az alkohol-ellenőrzésnél jelen volt utasításadásra jogosított vezető, ellene tanúsított fenyegetés úgyszintén nem bizonyult valónak. A felperes azt állította, hogy B. L. a feleségével üzente, hogy szüntesse meg a munkaviszonyát, másrészt többször hivatkozott arra, hogy alperes kívánta a jogviszonyt megszüntetni, ugyanakkor nem vitatta B. L.-nak azt az előadását, miszerint felhívta arra, hogy fegyver nélkül szolgálat ellátása céljából jelenjen meg a munkahelyén. A felperes megjelent ugyan, de a munkát nem vette fel. Fenti bizonyítékok okszerű mérlegelésével nem lehet következtetni arra, hogy B. L. a munkaviszony felperes által történő megszüntetése végett a felperes vagy hozzátartozója ellen jogellenes hátrányt helyezett kilátásba.
A felperes felettese az alkoholvizsgálat időpontjában nem tartózkodott a munkahelyen, a felperes e tanúval egyezően állította, hogy részére a tanú utóbb felvilágosítást adott a munkavállalói felmondás szükséges tartalmi kellékeiről és az alkoholfogyasztás következményeiről. Ez a munkáltatói tájékoztatás nem minősül fenyegetésnek [Ptk. 210. § (4) bekezdés]. Az alperesi munkavállalók felperessel tanúsított magatartása értékelésénél továbbá nincs jelentősége annak, hogy mi volt a véralkoholvizsgálat eredménye, mivel a felperes elismerte, hogy a perbeli napot megelőzően 20 dl sört, a munkakezdés előtt pedig kb. 12 órakor 6 dl sört fogyasztott, ennélfogva tudta, hogy a szervezetében van alkohol. Ezért közömbös, hogy mástól (pl. cukorka) milyen eredmény származhatott volna.
A felperes a tévedést arra hivatkozva állította, hogy nem tudhatta a véralkoholvizsgálat eredményét a felmondása közlésének időpontjában, illetve, hogy a vizsgálat eredménye negatív volt. A vérvizsgálati jegyzőkönyvet a felperes - nem vitatottan - aláírta. Ennek tartalma szerint maga nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról, ezek időpontjáról, és arról, hogy a szonda elszíneződött. Ezért helyesen állapította meg a másodfokú bíróság a szeszesital fogyasztás tényében való tévedés hiányát. A már kifejtettek szerint a véralkoholvizsgálat eredménye (0,2 ezrelék alatt) az alperesi előírások alapján nem minősül "negatívnak", tehát az "ittasság" hiánya az adott esetben nem jelenti egyben a szabályszegés hiányát is. A felperesnek ez az egyoldalú jogi tévedése azonban nem eredményezheti a jognyilatkozat sikeres megtámadását [Ptk. 210. § (2) bekezdés].
Mindezek miatt a Legfelsőbb Bíróság - indokolás-kiegészítéssel - a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.569/2000.)
123. Az osztályt érintő átszervezés, a munkavállaló munkakörében elhatározott személycsere és a bizalomvesztés - világos, összefoglaló indokok (Mt. 89. §).
A pénzügyi osztályvezető munkakört betöltő felperes munkaviszonyát az alperes az 1995. október 9-én kelt rendes felmondással megszüntette. Az intézkedését azzal indokolta, hogy az alperes pénzügyi és számviteli rendszerének átszervezése során felperes munkakörét más személlyel kívánta betölteni. Továbbá arra is hivatkozott, hogy a bizalmi munkakört betöltő felperessel szemben az elnök vezérigazgató bizalma megrendült.
A felperes keresetében a felmondás jogellenességének megállapítását és ennek anyagi jogkövetkezményei alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítélet indokolásában a bíróság utalt arra, hogy a felmondás indoka - az átszervezés és azzal összefüggő személycsere, valamint a bizalomvesztés - megfelel a világos indokolás követelményének, nem közhelyszerű illetve tartalmatlan.
A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján megállapította, hogy az alperes az 1995. szeptember 27-én elhatározott átszervezést végrehajtotta a pénzügyi és bérszámfejtési osztály vonatkozásában, és a pénzügyi osztály megváltozott feladatainak, az új követelményeknek megfelelően az osztály vezetését a felperesnél magasabb képzettségű, közgazdasági egyetemi végzettséggel rendelkező személyre bízta. A bizalomvesztés alapjául szolgáló tény volt felperes 1995. július 3l-én kelt levele, amelyben a P. bank Rt. vezetésével olyan kérdésekben kívánt egyeztetni, amelyek nem tartoztak kívülálló személyekre. Mindezek alapján a bíróság a felmondás indokát a valóságnak megfelelőnek és okszerűnek találta. Álláspontja szerint nem lehet joggal való visszaélésnek tekinteni alperes részéről azt, hogy a bizalomvesztés körében figyelembe vette felperesnek az MRP üzemi szervezete tagjaként tanúsított sérelmezett magatartását.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - helyes indokai alapján - helybenhagyta.
A felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének helytadó határozat hozatalát kérte. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy a felmondás tartalmatlan és közhelyszerű indokolást tartalmazott. A továbbiakban az új eljárást elrendelő felülvizsgálati határozat indokolásában adott iránymutatásban foglaltakat sérelmezte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az Mt. 89. §-a (2) bekezdésében a rendes felmondás indokolására nézve előírt követelménynek az indok összefoglaló megjelölése is megfelel, ha abból világosan kitűnik a felmondás oka (MK 95. számú állásfoglalás). Az adott esetben a rendes felmondás indokolása világosan megjelölte, hogy a felperes által vezetett osztály tevékenységét érintő átszervezés, a felperes munkakörében elhatározott személycsere és a bizalomvesztés miatt élt az alperes a felmondási jogával. Az indokolás tehát a felmondás okának részletes kifejtése nélkül is egyértelműen tartalmazta, hogy miért került sor felperes munkaviszonyának megszüntetésére. Az így megjelölt felmondási indok keretei között pontosította és bizonyította az alperes a perben az átszervezés végrehajtásának módját, a személycsere és a bizalomvesztés okszerű indokául szolgáló tényeket. Ily módon a világos indokolás törvényi követelményének megsértésére a felülvizsgálati kérelem tévesen, megalapozatlanul hivatkozott.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.770/2000.)
124. A munkáltatónak a létszámleépítésre és átszervezésre hivatkozó rendes felmondása jogszerű, ha az erről szóló döntés ténylegesen megtörtént. Az intézkedés célszerűsége nem vizsgálható (Mt. 89. §).
A felperes 1968-tól állt munkaviszonyban az alperessel, utoljára technikai műszaki részlegvezető munkakörben dolgozott. A munkaviszonyt az alperes 1998. szeptember 7-én rendes felmondással megszüntette. Az indokolás szerint az alperes nehéz gazdasági helyzetbe került, létszámleépítésre kényszerült, és ezzel összefüggésben a cég struktúrájának átalakítása is szükségessé vált azért, hogy a működtetését kisebb létszámmal gazdaságosabban és hatékonyabban tudja megoldani.
A felperes keresetében a felmondás jogellenességének megállapítását, eredeti munkakörébe történő visszahelyezését, elmaradt munkabére bérfejlesztéssel való megtérítését kérte. Továbbá 880 000 forint prémiumot, kártérítést és nem vagyoni kártérítést igényelt.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 880 000 forint prémium megfizetésére, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy az alperesnél 1997-ben átszervezési folyamat indult, melynek során fizikai állományú munkavállalók létszámának csökkentésére került sor, majd szükségessé vált a szellemi dolgozók létszámának arányosítása, az egyes munkahelyi szintek közötti kommunikáció és a közvetlen felelősség érvényesülésének biztosítása érdekében a bánya magyar származású egységvezető irányítása alá helyezése és a neki alárendelt egységek számának csökkentése. Ennek keretében az alperes a Ly.-t irányító és közvetlenül a vezérigazgatóhoz tartozó hét részlegvezetőből háromnak közös megegyezéssel, háromnak pedig - köztük a felperesnek - rendes felmondással megszüntette a munkaviszonyát, majd a korábbi önálló részlegek helyett az üzletág igazgató alá rendelt öt csoportot hozott létre, melyből négynek az élére önálló csoportvezetőket nevezett ki, az ötödik csoportnak - a szolgáltatás élére - vezetőt nem nevezett ki.
A munkaügyi bíróság e tényállásból a rendes felmondás megalapozottságára következtetett, miután annak indokát valósnak és okszerűnek találta. A munkaügyi bíróság szerint a felperes alaptalanul hivatkozott felmondási tilalomra, mivel az intézkedés közlését követően vették keresőképtelen állományba. Az Mt. 4. §-a megsértésére hivatkozást nem találta alaposnak a bíróság.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta azzal, hogy - a felperes felemelt keresete szerint - a megítélt prémium után kamatfizetésre kötelezte az alperest.
A másodfokú bíróság a helyesen feltárt tényállás alapján helytállónak találta az elsőfokú bíróság következtetését a rendes felmondás jogszerűségére. A fellebbezésben hivatkozottakra figyelemmel kifejtette, hogy a felperes a felmondás közlésekor fennállt keresőképtelenséget nem bizonyított. Az átszervezés indokoltsága a munkaügyi perben nem vizsgálható, ezért alaptalannak találta az alperes gazdasági helyzete vizsgálatára vonatkozó felperesi indítványt.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a keresetének helyt adó határozat hozatalát, másodlagosan a munkaügyi bíróság új határozat hozatalára utasítását kérte. Sérelmezte, hogy a bíróságok nem vizsgálták az alperes gazdasági helyzetét mint felmondási indokot, ezért az ítéletekben megállapított tényállás megalapozatlan. A felmondás az Mt. 89. § (2) bekezdését is sérti, mivel az intézkedéskor annak indoka nem volt valós, az alperesnél a felmondást követően indult meg az átszervezés, és a létszámleépítés. E körben a bíróságok alaptalanul mellőzték a szakértői bizonyítást. A rendes felmondás azért is jogsértő, mert az alperes nem véleményeztette az üzemi tanáccsal a döntését. A bíróságok álláspontja téves a felmondási tilalom tekintetében is. Annak megállapítására, hogy a közléskor a keresőképtelensége fennállt-e, a szakértő kirendelését alaptalanul mellőzte a bíróság.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A munkáltató a gazdálkodási körében dönt arról, hogy létszámleépítést és átszervezést végrehajt-e. Az ilyen címen történt felmondás indoka jogszerű, ha az erről szóló munkáltatói döntés ténylegesen megtörtént [Mt. 89. § (2) és (3) bekezdések].
A munkáltató gazdasági helyzetének értékelése és ezzel összefüggésben a létszámleépítés és átszervezés célszerűsége az egységes ítélkezési gyakorlat szerint a perben nem vizsgálható. Ezt nem érinti, hogy az alperes a felmondásban utalt a gazdasági nehézségeire. Ezért a jogerős ítélet törvénysértés nélkül utasította el a felperesnek a gazdasági helyzet vizsgálatára vonatkozóan a szakértői bizonyítási indítványát (MK 95. számú állásfoglalás, BH 1993/329, BH 1995/63).
A bíróságok a rendes felmondás indoka - létszámleépítés és átszervezés - tekintetében a bizonyítási eljárás eredménye alapján helyesen jutottak arra a következtetésre, hogy az intézkedés indokai a valóságnak megfeleltek és egyben okszerűek.
Az alperes hitelt érdemlően bizonyította, hogy 1997. évtől kezdődött átszervezési folyamat során folyamatos létszámleépítésre került sor. előbb a fizikai állományú munkavállalók, majd a vezetők körében is. Az átszervezést felgyorsította az 1998 nyarán bekövetkezett halálos balesettel összefüggésben lefolytatott belső vizsgálat, amelynek eredményeként döntött a munkáltató az egyes vezetői szintek megszüntetése és a bánya egyszemélyi irányítója alá rendelt egységek átszervezéséről. Az alperes vezérigazgatója az átszervezés lényeges kérdéseiről a rendes felmondást megelőzően a bányásznapon a munkavállalóknak tájékoztatást adott. A felperes munkakörét érintő átszervezés lényege szerint a közvetlen vezérigazgató által irányított hét részlegvezetői munkakör megszűnt, az érintettek közül egy fő kivételével - aki üzletág igazgatói kinevezést kapott - mindenkinek megszűnt a munkaviszonya, köztük a felperesé is. Az alperes ezzel egyidejűleg az új munkakörként létrehozott üzletigazgató irányítása alatt öt csoportot hozott létre, ennek élére egy csoport (a szolgáltatás) kivételével az alperes alacsonyabb beosztású munkavállalói közül csoportvezetőket nevezett ki, a korábbi részlegvezetői feladatokat a csoportok között felosztotta.
Helytállóan állapította meg ezért a munkaügyi bíróság, hogy a felperest érintő átszervezés és a létszámleépítés éppen a részlegvezetők munkaviszonya megszüntetésével, e munkakörök felszámolásával kezdődött el. Az indok valós és okszerű voltát nem érinti, hogy az átszervezés ezután is folyt, az új szervezeti és működési szabályzat később készült el, továbbá az üzemi tanács utólag hagyta jóvá a munkáltató döntését.
Megalapozott a bíróságok álláspontja a felmondási tilalom hiánya tekintetében is, mivel a felperes által sem vitatott tényállás szerint a felmondás közlését követően fordult orvoshoz, és keresőképtelenségét ekkor állapították meg. A törvény a beteg - munkavégzésre képtelen - munkavállaló részére állapítja meg a keresőképtelenség alapján a felmondási tilalmat, ennélfogva annak van jelentősége, hogy a felperes a felmondás közlésekor nem volt munkavégzésre képtelen állapotban, erre vonatkozóan a munkáltatót nem tájékoztatta. A felperest a háziorvosa korában kezelte, keresőképtelenséget azonban nem állapított meg, ezért a bíróságok törvénysértés nélkül mellőzték az orvosszakértői bizonyítást a közléskor fennálló egészségi állapotra.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.798/2000.)
125. A rendes felmondás jogszerűsége körében nem vizsgálható az átszervezési intézkedés célszerűsége, és az, hogy a megszüntetett munkaköröket betöltő munkavállalók közül kinek ajánl fel a munkáltató másik munkakört és kinek a munkaviszonyát szünteti meg felmondással (Mt. 89. §).
A felperes keresetében az 1999. április 26-án kelt rendes felmondás jogellenességének megállapítását, a munkaviszonya helyreállítását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendes felmondás jogellenességét, és a felperes munkaviszonyát helyreállította.
Az ítéleti tényállás szerint az alperes 1999. március 24-én a felperest előzetesen értesítette az őt is érintő csoportos létszámcsökkentésről és a rendes felmondásról, amit átszervezéssel, a felperes munkakörének megszüntetésével indokolt.
A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítás alapján megállapította, hogy az alperesnél folyamatos átszervezésre, létszámleépítésre került sor, a munkáltató a csoportos létszámleépítés szabályait betartotta. A bizonyítékok alapján a bíróság arra következtetett, hogy az alperes a felperes munkakörét illetően valójában minőségi cserét hajtott végre, ezért a felmondás indokolása nem valós és nem okszerű.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes által vezetett E.-i Ügyfélszolgálati Iroda, valamint a T. F.-né által vezetett m.-i Ügyfélszolgálati Iroda összevonásából következően a felperes munkaköre megszűnt, az átszervezés tehát a munkakörét érintette, ezért a felmondás indoka valós és okszerű.
A megyei bíróság mellőzte annak vizsgálatát, hogy a belső átcsoportosítás célszerű volt-e, és az alperes az összevont Ügyfélszolgálati Iroda vezetőjének miért egy harmadik munkavállalót nevezett ki, a felperes munkaviszonyának megszüntetése helyett.
A felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, melyben megalapozatlanság miatt törvénysértést panaszolt, és kérte elsődlegesen a jogerős ítélet "megváltoztatását", másodlagosan annak hatályon kívül helyezését. Iratellenességre hivatkozott az irodák összevonása időpontját illetően, továbbá a jogerős ítéletnek a felperes vezetői munkaköre megszűnése és a munkakörének az összevont Ügyfélszolgálati Iroda vezetője által való ellátása tekintetében. T. F.-né munkaviszonyát ugyanis 1999. május 14-én szüntették meg, míg az összevont iroda vezetőjének dr. S. G.-nénak a munkaszerződését 1999. május 3-ai hatállyal módosították. Nem értékelte a másodfokú bíróság, hogy dr. S. G.-né soha nem volt a M.-i ÜSZI vezetője, és a felperes munkakörét már 1999. március végén felajánlották a részére. A felperes szerint az elsőfokú bíróság az új munkakör létesítésével járó átszervezés tekintetében helytállóan hivatkozott a bírói gyakorlatra, míg a megyei bíróság tévesen értelmezte a Legfelsőbb Bíróság MK. 95. számú állásfoglalásában írtakat.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A másodfokú bíróság a rendes felmondás jogszerűsége vizsgálatánál helyesen indult ki abból a felperes által sem vitatott tényből, hogy az alperes a perbeli időszakban átszervezést, csoportos létszámcsökkentést hajtott végre, és ennek keretén belül összevonta a felperes által vezetett E.-i ÜSZI-t és a T. F.-né által vezetett M.-i ÜSZI-t. Az átszervezés következményeként - miként arra a másodfokú bíróság helyesen rámutatott - a felperes munkaköre megszűnt.
Az átszervezés folyamatként ment végbe, ami nemcsak az intézkedések sorozatát, hanem azt is jelenti, hogy a munkáltató az időben egymástól elkülönülő szervezeti intézkedések személyi feltételei biztosítása érdekében megvizsgálhatta az egyes szervezeti egységei összevonása lehetőségeit, a különböző munkakörök - közöttük az átszervezéssel létrehozott új munkakörök - betöltését a törvényi előírások keretei között. A munkáltató az átszervezés során jogosult többféle megoldást számba venni. Ezért a felperes munkakörét is érintő átszervezési folyamattal indokolt rendes felmondás jogszerűsége szempontjából nincs jelentősége a felülvizsgálati kérelemben a felperes által felhozott körülményeknek és időpontoknak, mivel az alperes intézkedései az átszervezési folyamaton belül, azzal szoros időbeli egységben történtek.
Helyesen fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy a rendes felmondás jogszerűsége körében a munkaügyi jogvitában a bíróság nem vizsgálhatja az átszervezési intézkedések célszerűségét, továbbá azt a körülményt, hogy a megszüntetett munkaköröket betöltő munkavállalók közül mely munkavállalók részére ajánl fel a munkáltató másik munkakört, és mely munkavállalók munkaviszonyát szünteti meg a törvénynek megfelelő intézkedéssel (MK 95. számú állásfoglalás, BH 1993/329, BH 1995/63.).
A csoportos létszámcsökkentés és a felperes munkakörét megszüntető átszervezés megvalósulására tekintettel nem érinti a felperessel közölt rendes felmondás jogszerűségét, hogy az összevont iroda élére nem T. F.-né, a M.-i ÜSZI vezetője került. Tévedett az elsőfokú bíróság, amikor e körülményre és az átszervezés kapcsán tett intézkedések időben való elkülönülésére tekintettel azt állapította meg, hogy valójában minőségi csere történt. Az összevont ÜSZI vezetői munkakör ugyanis nyilvánvalóan nemcsak elnevezésében, hanem munkaköri feladatait is alapul véve új munkakörként került kialakításra M. székhellyel, ezért tévesen vizsgálta az elsőfokú bíróság dr. S. G.-né összevont irodavezető munkaszerződése módosításának körülményeit.
A felperes felülvizsgálati kérelmében tehát alaptalanul vitatta a részletezettek szerint törvénysértő elsőfokú ítéletet megváltoztató jogerős ítéletet megalapozatlanság miatt.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.818/2000.)
126. A munkavállaló nem élhet rendkívüli felmondással amiatt, hogy rokkantságára tekintettel a munkáltató nem szünteti meg a munkaviszonyát rendes felmondással (Mt. 89. §).
A felperes az 1975. június 17-étől fennállt munkaviszonyát 2000. január 28-án rendkívüli felmondással megszüntette. A jognyilatkozatát azzal indokolta, hogy az alperes nem rehabilitálta, nem biztosított a számára az egészségi állapotának megfelelő munkakört, ugyanakkor a munkaviszonyát sem volt hajlandó felmondani, ezáltal pedig nem igényelhetett rokkantsági nyugdíjat. A felperes szerint a munkáltató a jogával visszaélt, és a magatartásával a helyzetét ellehetetlenítette.
Az alperes a rendkívüli felmondást nem tartotta jogszerűnek, ezért a felperes a rendkívüli felmondás jogszerűségének megállapítása, valamint az alperesnek felmentési időre járó átlagkereset és végkielégítés megfizetése iránt pert indított.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperesnél 1999. október 1-jén 67%-os munkaképesség-csökkenést állapítottak meg. A kezelőorvos véleménye szerint nehéz terhek emelésével járó munkakörben, poros, gőzös, gázos munkahelyen nem foglalkoztatható. Az alperes rehabilitációs eljárást folytatott le, melynek során a felperes részére négy órás irodatakarítói munkakört ajánlott fel, a munkakörre a foglalkozás-egészségügyi orvos a felperest alkalmasnak minősítette.
Mindezek alapján az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy az alperes nem követett el kötelezettségszegést, továbbá nem tanúsított a rendkívüli felmondást megalapozó magatartást, ennélfogva a felperes rendkívüli felmondása jogellenes.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és megállapította, hogy a felperes rendkívüli felmondása jogszerű. Kötelezte az alperest 120 000 forint felmondási időre járó átlagkereset és 360 000 forint végkielégítés megfizetésére, ezt meghaladón az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Rendelkezett az első és másodfokú perköltség, valamint eljárási illeték megfizetéséről.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a munkaügyi bíróság a helyesen feltárt tényállásból téves jogi következtetést vont le, amikor nem állapította meg az alperes kötelezettségszegését amiatt, hogy a rokkanttá vált felperes munkaviszonyát nem szüntette meg rendes felmondással. A felperes ugyanis nem volt köteles a részére felajánlott munkakört elfogadni, még akkor sem, ha a munkakör az egészségi állapotának megfelelő. Az így létrejött "függő jogi helyzetben" az alperesnek keletkezett kötelezettsége a munkaviszonyt felmondással megszüntetni. Ennek elmaradása miatt a felperes "kényszer szülte" döntése a munkaviszonyának rendkívüli felmondással való megszüntetéséről indokolt és okszerű volt, megfelelt az Mt. 96. § (1) bekezdés b) pontjában előírt feltételeknek.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát kérte, mivel álláspontja szerint a jogerős határozat sérti az Mt. 96. § (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint a 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendeletben előírtakat. Érvelése szerint az alperes nem követett el kötelezettségszegést, a jogszabályoknak megfelelően járt el a rehabilitációs eljárás során, a felperes számára az egészségi állapotának megfelelő rehabilitációs munkakört ajánlott fel. Abból a körülményből, hogy a felajánlott munkakör elutasítás esetén az együttes rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja "feloldja" a felmondásai tilalmat, nem következik munkáltatói kötelezettség a rendes felmondásra, téves az ezzel kapcsolatos ítéleti okfejtés. Nem felel meg a valóságnak, hogy a felperes "rá volt kényszerítve" a rendkívüli felmondásra, az alperes ugyanis nem tanúsított olyan magatartást, amely a felperest lehetetlen helyzetbe hozta. Valójában a felperes kívánta a munkaviszonyát megszüntetni a rokkantsági nyugdíj igénybevétele miatt, amire munkavállalói rendes felmondással vagy az alperes által is ajánlott közös megegyezéssel jogszerűen sor kerülhetett volna.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályban való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A felperes a rendkívüli felmondásban - annak tartalma szerint - az alperes kötelezettségszegéseire (rehabilitációs kötelezettség munkáltatói rendes felmondás elmulasztása) hivatkozott, amelyek következményeként a helyzete lehetetlenné vált, illetve a rokkantsági nyugdíját nem vehette igénybe. Ezért a bíróságoknak azt kellett vizsgálniuk, hogy a felperes jognyilatkozata megfelelt-e az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában írt feltételeknek.
A jogerős ítélettel megállapított és a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint az alperes a 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendeletben szabályozottak szerint a rehabilitációs eljárást a rehabilitációs bizottság útján lefolytatta, ennek keretében a felperes részére olyan részmunkaidős munkakört ajánlott fel, amelyre az egészségügyi alkalmasság véleményezésére jogosult foglalkozás-egészségügyi orvos a felperest alkalmasnak találta, a felperes által kért orvosi felülvizsgálat az ajánlott munkakör betöltésére a felperest szintén alkalmasnak minősítette. A kialakult gyakorlat szerint, ha a megfelelő munkakört a munkavállaló nem fogadja el, a munkáltató nem köteles másik munkakör felajánlására. Téves ezért a rehabilitációra vonatkozó kötelezettségszegés tekintetében a felülvizsgálati érvelés.
A jogszabály nem állapít meg olyan kötelezettséget, amely szerint a munkáltató a rokkant személlyel fennálló munkaviszonyt rendes felmondással köteles megszüntetni, különösen, amikor az egészségi állapotának megfelelő foglalkoztatását biztosítani tudja, és a munkaviszonyt erre tekintettel fenn kívánja tartani.
Helytállóan fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy a felperes nem volt köteles a felajánlott munkakört arra való egészségügyi alkalmassága esetén sem elfogadni. Tévedett azonban, amikor ebből az alperesnek a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó kötelezettsége keletkezésére következtetett.
A rokkantsági nyugdíj igénybevételének nem kizárólagos feltétele az, hogy a munkaviszonyt a munkáltató szüntesse meg. A munkáltató a rokkant személlyel fennálló jogviszony megszüntetésére nem köteles, a jogviszonyt fenntarthatja (MK 9. számú állásfoglalás). Ilyenkor az egészégi állapotnak megfelelő foglalkoztatás, illetve fizetés nélküli szabadságban történt megállapodás hiányában a jogviszony szünetel (Mt. 107. §, LB Mfv. II. 10.620/1998.).
A jogviszony megszüntetése az adott ellátás igénybevételének nem feltétele [1997. évi LXXXI. törvény 23. § (1) bekezdés]. Erről a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a rokkantsági nyugdíj iránti igény elutasítására vonatkozó határozatában a felperest tájékoztatta. Eszerint "amennyiben táppénzben már nem részesül, és rendszeresen nem dolgozik, ismételt igénybejelentés alapján kérheti a rokkantsági nyugdíjának megállapítását". A felperes az ellátatlansága miatt így az alperes kötelezettségszegésére alaptalanul hivatkozott.
A munkaügyi bíróság ezért helyesen következtetett a felperes rendkívüli felmondása jogellenességére, a megyei bíróság ítéletével jogszabálysértően változtatta meg az elsőfokú ítéletet és adott helyt a keresetnek.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A § (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. (Mfv. I. 10.850/2000.)
127. Ha a munkavállalók azt állítják, hogy munkaviszonyukat nem maguk, hanem a munkáltató szüntette meg, a csoportvezetőnek vitatott kijelentése azonban ilyen nyilatkozatnak nem tekinthető, hiszen nem rendelkezett munkáltatói jogkörrel s kijelentését a munkáltatói jogkört gyakorló kirendeltség-vezető nem ismételte meg, a munkaviszony munkáltató által jogellenesen történt megszüntetésére alapított igény nem alapos (Mt. 89. §).
A felperesek keresetükben munkaviszonyuknak a munkáltató általi jogellenes megszüntetés megállapítását, elmaradt munkabér, végkielégítés, 10 havi átlagkereset és szabadságmegváltás megfizetését kérték.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperesek 1999. július 22-én a közvetlen munkahelyi vezetőjük, K. I.-né csoportvezető által részükre átadott munkaszerződés-módosítás tervezet - amely munkabérük 5000 forinttal való emeléséről szólt - aláírását megtagadták. Ezzel egyidejűleg a csoportvezető közölte, hogy az aláírás elutasítása esetén "ki vannak rúgva". A felperesek ezt követően úgy döntöttek, hogy a munkáltató intézkedését megelőzendő munkavállalói felmondással élnek. Az írásbafoglalt felmondásokat B. T. kirendeltség-vezetőnek átadták, aki közölte velük, hogy a továbbiakban munkát végezniük nem kell, és a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos ügyintézés végett a titkárnőhöz utasította őket. A titkárnő által kiadott igazolás szerint a munkaviszony 1999. július 20-án szűnt meg, a megszűnés módját pedig az irat nem jelölte meg.
A felperesek 1999. július 22-étől keresőképtelen állományban voltak. Az alperes az 1999. augusztus 3-ai egyeztetésen tett egyezségi ajánlatnak megfelelően a felmondási idő figyelembevételével módosította munkaviszony-megszűnési időponttal adott ki a felpereseknek igazolást.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperesek írásba foglalt, a munkáltatóval közölt jognyilatkozata a célzott joghatás - a munkaviszony megszüntetés - elérésére alkalmas volt, az alperes viszont ilyen nyilatkozatot nem tett. A munkáltatói jogkör gyakorlására nem jogosult csoportvezető kijelentését a felperesek maguk sem tekintették ilyennek, mert felmondásukat a kirendeltség-vezetőnek címezték és vele is közölték.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - indokainál fogva - helybenhagyta.
A felperesek felülvizsgálati kérelmükben a perbeli ítéletek hatályon kívül helyezését, a jogellenes munkaviszony-megszüntetés megállapítását, az anyagi igények tekintetében pedig új eljárás elrendelését kérték. Az Mt. 87. §-a (1) bekezdés d) pontjába, (2) bekezdésébe és a 89. § (1) és (2) bekezdésébe ütköző törvénysértést panaszoltak. Az első- és másodfokú ítéleti tényállást támadva lényegében azzal érveltek, hogy a történteket a jogerős ítélet felcseréli: a munkáltató azonnali hatályú szóbeli megszüntető nyilatkozata megelőzte a felperesek felmondását. Ezért a jogellenes szóbeli megszüntető jognyilatkozatra alapított kereseti kérelem elutasítását a hivatkozott rendelkezésekbe ütközőnek tartották.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati kérelem jogi következtetést támadó okfejtésének az a kiinduló pontja téves, hogy az alperes azonnali hatályú munkaviszonyt megszüntető jognyilatkozatot tett. Az eljárt bíróságok helytállóan fejtették ki, hogy a csoportvezető vitatott kijelentése miért nem minősíthető ilyen nyilatkozatnak. Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság a helyes indokok köréből kiemeli, hogy az érintettek vitája során nem a munkáltatói jogkör gyakorlója tette a vitatott kijelentést, azt a munkáltatói jogot gyakorló kirendeltségvezető nem ismételte meg, a munkavégzés alóli mentesítésre az igazolások kiadása iránti intézkedésre pedig a felperesek felmondása közlését követően került sor. Az ezzel ellentétes felülvizsgálati érvelést a perben jogszabálysértés nélkül megállapított tényállás nem támasztja alá.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.936/2000.)
128. Ha a felmondás közös megegyezéssel megjelölésű irat egyértelműen tartalmazta, hogy a munkáltató a munkaviszonyt a felmondási idő elteltével szünteti meg, az intézkedés törvényes volt. Ha a munkavállaló arra hivatkozik, hogy a felmondás tilalomba ütközött, annak ténybeli alapja bizonyítása reá hárul (Mt. 89. §; 90. §).
A felperes módosított kereseti kérelme a munkáltatói munkaviszony megszüntetés jogellenességének megállapítására és ennek jogkövetkezményeként az elmaradt munkabére és kétszeres végkielégítés megfizetésére irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította az alperes 1997. január 1-jén kelt felmondó intézkedése jogellenességét és az alperest 362 382 forint elmaradt munkabér, valamint 42 600 forint végkielégítés, továbbá ezen összegek kamatai megfizetésére kötelezte. A felperes ezt meghaladó keresetét és az alperes beszámítási kifogását elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint az alperes a felperes munkaviszonyát az 1997. január 1-jei keltezésű, "felmondás közös megegyezéssel" elnevezésű, de tartalmában rendes felmondásnak minősülő intézkedésével megszüntette. A felperes 1997. január 14-étől március 31-éig keresőképtelen volt. A felperes keresetét arra alapította, hogy az alperes a munkaviszonyát a keresőképtelensége alatt szüntette meg, ezért az jogellenes.
A munkaügyi bíróság tekintettel arra, hogy az alperes nem bizonyította a felmondás közlésének időpontját, elfogadta a felperesnek az 1997. január 20-ai közlésre vonatkozó előadását. Ennek alapján az Mt. - perbeli időben hatályos - 90. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint a felmondás jogellenességét megállapította és az alperest az Mt. 100. §-a (1), (2) és (4) bekezdése alapján marasztalta.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú ítéleti álláspontot a tekintetben, hogy az alperes rendes felmondással szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Egyetértett azzal is, hogy az alperest terhelte a bizonyítás a felmondás közlésének időpontját illetően. Az alperes olyan bizonyítékot nem tudott szolgáltatni, amely a felperes által megjelölt időpontot cáfolta volna. A másodfokú bíróság szerint felperes előadása a felmondás közlése tekintetében ugyan nem volt egyértelmű, de olyan nyilatkozatot nem tett "amiből arra lehetne következtetni, hogy az alperes felmondási tilalom hiányában közölte az intézkedését".
Az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és felperes keresetét elutasító határozat hozatalát kérte. Fenntartotta perbeli álláspontját, miszerint a felperes munkaviszonyát - a köztük hónapok óta tartó tárgyalás eredményeként - közös megegyezéssel szüntette meg. Vitatta a felmondási tilalom megállapítását arra hivatkozva, hogy felperes nem bizonyította állítását, miszerint a közlés 1997. január 20-án történt. A felperes jogellenességre alapított igényének érvényesítését a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményébe ütközőnek tartotta. Az 1999. május 31-én előterjesztett kereseti kérelemre tekintettel az Mt. 202. §-ának (2) bekezdésébe ütköző törvénysértést panaszolt az elmaradt munkabér összegszerűsége tekintetében. A felperes 1997. március 11-én kelt nyilatkozatára hivatkozva is vitatta marasztalását, iratellenesség, okszerűtlen következtetés miatt.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
Az eljárt bíróságok az alperes 1997. január 1-jén keltezett jognyilatkozatát annak tartalma alapján helytállóan minősítették rendes felmondásnak. E munkáltatói intézkedés egyértelműen tartalmazza, hogy a felperes munkaviszonyát felmondási idő elteltével szünteti meg, a munkaköre megszűnése miatt.
A felmondással kapcsolatos jogvita esetén az indok valóságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania [Mt. 89. § (2) bekezdés]. Ezen túlmenően a törvény a bizonyítási teher szabályait nem érinti, tehát a perben a Pp. 164. §-a (1) bekezdése szerint kell eljárni: a per eldöntéséhez szükséges tényeket annak a félnek kell bizonyítani, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el.
Az adott esetben nem a felmondási indok valósága, okszerűsége képezte a jogvita tárgyát, felperes a keresetét mindvégig a felmondási tilalom miatti jogellenességre alapította. A felmondási tilalom fennállását jelentő tényeket a tilalomra hivatkozó felperesnek kellett bizonyítania. Tévedtek az eljárt bíróságok, amikor a felmondási tilalom szempontjából perdöntő tény, a felmondás közlésének időpontja bizonyítását az alperesre hárították, illetve ennek hiányát az alperes terhére rótták. Ennélfogva téves az a következtetés is, hogy a felperes által állított - de az alperes által vitatott - időpont tényként elfogadható annak bizonyítása nélkül.
A perben a felperes nem bizonyította, hogy a felmondást a munkáltató a keresőképtelensége ideje alatt közölte, erre vonatkozó bizonyítékot nem hozott fel, bizonyítási indítványa nem volt. Egyébként a felmondás 1997. január 20-án történt átvételéről szóló nyilatkozatát a másodfokú eljárásban vissza is vonta, bizonyítási indítványt ebben az eljárásban sem tett.
A jogerős ítélet ezért jogszabálysértően - a bizonyítási teher szabályainak figyelmen kívül hagyásával - hagyta helyben az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezéssel támadott, a jogellenességgel összefüggő kereseti kérelemnek helytadó részében, mivel a munkaügyi bíróság a felmondási tilalom fennállásáról megalapozatlanul döntött.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, a felperes keresetét teljes egészében elutasította. (Mfv. I. 11.190/2000.)
129. Amikor a bíróság az autóbuszvezetőt a foglalkozás-egészségügyi szakorvos véleménye alapján munkaköre ellátására alkalmatlannak tekintette, ezt a másodfokú bíróság helybenhagyta, a felülvizsgálati bíróság új eljárást rendelt, minthogy a perben beszerzett igazságügyi szakvélemény bizonyítékként értékelése és az ETT felülvizsgálati véleményének figyelembevétele is elmaradt, amely szerint a felmondás időpontjában a felperes a munkaköre ellátására alkalmas lehetett (Mt. 89. §).
Az autóbuszvezetői munkakörben alkalmazott felperes munkaviszonyát az alperes az 1998. március 11-én kelt rendes felmondással megszüntette azzal az indokolással, hogy az 1998. március 4-ei foglalkozás-egészségügyi vizsgálat szerint a felperes az autóbuszvezető munkakör ellátására alkalmatlan.
A felperes keresetében a felmondás jogellenességének megállapítását, eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását, elmaradt munkabér, valamint vagyoni és nem vagyoni kártérítés megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A tényállás szerint az alperes a felperest soron kívüli alkalmassági vizsgálatra küldte, mivel az utasok panaszai alapján a felperes pszichés állapotát illetően a munkáltatóban kétségek merültek fel. Az 1998. február 5-én elvégzett vizsgálat alapján a felperest a foglalkozás-egészségügyi szakrendelés orvosa a munkaköre ellátására alkalmasnak találta. Az 1998. február 23-án kelt munkalélektani vizsgálati vélemény felperes munkahelyi áthelyezését tartotta szükségesnek. A munkáltató 1998. március 3-án a foglalkozás-egészségügyi szolgálatnak jelezte, hogy a felperest sorkatonaként pszichiátriai okok miatt szerelték le. Ezt követően a szolgálat szakorvosa 1998. március 4-én a felperest gépkocsivezető munkakör ellátására alkalmatlannak minősítette. A II. fokú orvosi bizottság az 1998. március 10-én felvett jegyzőkönyvben rögzítette, hogy elrendelte a felperes PÁV II. soron kívüli vizsgálatát, és annak alapján fogja megállapítani a felperes munkaalkalmasságát. Az elrendelt vizsgálatra nem került sor, mert az alperes a felperes munkaviszonyát 1998. március 11-én kelt rendes felmondással megszüntette.
A perben kirendelt igazságügyi orvos szakértő véleményében a felperes gépjárművezetői alkalmasságát állapította meg. Az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága 1999. október 13-án kelt véleményében azt állapította meg, hogy bár a felülvéleményezett szakértői vélemény megalapozottnak látszik, az új orvosi adatokra tekintettel, mivel felperes 1999. január 18-tól február 7-éig döntően paranoid, téveszmés, pszichotikus zavaron esett át, és azóta is folyamatos kezelés alatt áll, emiatt a munkaköre ellátására a felülvéleményezés idején nem alkalmas.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló 13/1992. (VI. 26.) NM rendelet alkalmazásához kiadott útmutató III.12.2. pontja szerint neurózis stb. alkalmazkodási zavar utáni tünetmentes állapotban a vizsgált személy 2. csoportú vezetőjelöltnek alkalmatlan, 2. csoportú vezetőnek szakorvosi vélemény alapján, csoportos személyszállítást kivéve alkalmas lehet.
Ebből kiindulva, a felperes munkavégzésével kapcsolatban felmerült kifogásokat és az utólag megtudott korábbi neurózisát, valamint a munkalélektani vizsgálat eredményét alapul véve a bíróság arra következtetett, hogy a foglalkozás-egészségügyi szakorvos helytállóan állapította meg felperes munkaköre ellátására való alkalmatlanságát. A beszerzett igazságügyi orvos szakértői véleményben, felülvéleményben foglaltak figyelembevételét mellőzte.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság a ítéletével az elsőfokú bíróság - a perköltség tekintetében kijavított - ítéletét helyes indokainál fogva helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást irányadónak tekintette. A fellebbezés tartalmára utalással hangsúlyozta, hogy felperes az alkalmasságát befolyásoló egészségi állapotáról a munkáltatóját nem tájékoztatta. Így ezen lényeges körülmény ismerete hiányában minősítették felperest először alkalmasnak, majd a korábbi neurózis miatti kezelését is értékelve alkalmatlannak. A munkaügyi bíróság által megjelölt útmutatóban foglaltakra is tekintettel a megyei bíróság maradéktalanul egyetértett az okszerű felmondási indok alapján történt felmondás jogszerűségének megállapításával.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", kereseti kérelmének helyt adó határozat hozatalát kérte eljárási jogszabálysértésre [Pp. 206. §, 221. §] hivatkozással. Álláspontja szerint a bíróság ítéletének meghozatalakor iratellenes, ellentmondó, okszerűtlen következtetései folytán helytelen ténybeli megállapításokra alapozta döntését, figyelmen kívül hagyva a per folyamán beszerzett orvos szakértői véleményeket. Részletesen kifejtette, hogy a bíróság által elfogadott I. fokú munkaköri alkalmassági orvosi véleményt a II. fokú orvosi felülvizsgálati vélemény megváltoztatta. Sérelmezte, hogy a bíróság a bizonyítékok értékelésénél a felperes munkaköri alkalmasságát bizonyító iratokat figyelmen kívül hagyta, és nem tett eleget indokolási kötelezettségének.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy a munkaügyi bíróság a felülvizsgálati kérelemben megjelölt II. fokú orvosi bizottsági szakvéleményt, amely felperest organikus szempontból alkalmasnak minősítette, és amelyet a perben beszerzett igazságügyi szakvélemény is az előzményi iratok körében ismertet, a perben bizonyítékként nem értékelte, és ennek indokát nem jelölte meg.
Az elsőfokú ítélet az ETT felülvizsgálati véleményét nem pontosan, hiányosan jelölte meg; az ítélet nem tartalmazza a bizottságnak azt a véleményét, mely szerint elfogadhatónak tartották, hogy a felperes a felmondás időpontjában munkaköre ellátására alkalmas lehetett.
Így a munkaügyi bíróság nem a perbeli bizonyítékok teljes körű egybevetése és a bizonyítékok összességében való értékelése alapján állapította meg a döntése alapjául szolgáló tényállást, tehát az megalapozatlan [Pp. 206. § (1) bekezdés].
A beszerzett igazságügyi orvos szakértői vélemény és felülvélemény tekintetében az elsőfokú ítélet nem adta okszerű indokát annak, hogy a szakvéleményben tett megállapításokat miért mellőzte, milyen okból nem találta a szakértői véleményt megalapozottnak, aggálytalannak.
Az előbbieket a másodfokú bíróság tévesen nem észlelte, a bizonyítékok mérlegelésének kiegészítése nélkül a tényállást irányadónak fogadta el, az elsőfokú ítélet indokolásbeli hiányosságát nem pótolta.
Ezért a felülvizsgálati kérelem a jogerős ítéletet megalapozatlansága miatt helytállóan támadta.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a megyei bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárásban valamennyi perbeli bizonyítékra - így különösen a beszerzett igazságügyi orvos szakértői véleményre, felülvéleményre is - kiterjedően a bizonyítékok értékelését ki kell egészíteni. Azok eredményétől függően az esetleges ellentmondások feloldásához szükséges nem nagy terjedelmű bizonyítás lefolytatásával kerülhet sor az eljárási szabályoknak megfelelő tényállás megállapítása alapján ténybelileg megalapozott döntésre a felmondás jogszerűségét illetően. (Mfv. I. 10.199/2001.)
130. A jogszabály nem zárja ki, hogy a büntető bíróság ítéletében foglaltakat a munkaügyi perben a bíróság bizonyítékként figyelembe vegye és értékelje (Mt. 89. §).
A felperes fiókvezetői munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes az 1997. július 28-án kelt rendes felmondással megszüntette. Indokolásként felperes nem megfelelő munkavégzésére hivatkozott. Ezt a korábbi figyelmeztetésekben kifogásolt hiányosságokban, valamint a M. L.-néval kötött szabálytalan Casco szerződéskötésben jelölte meg.
A felperes keresetében a rendes felmondás jogellenességének megállapítását és annak jogkövetkezményei alkalmazását kérte, 2 000 000 forint nem vagyoni kártérítés iránti igényt is előterjesztett.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A felülvizsgálattal érintett tényállás körében a bíróság megállapította, hogy M. L.-né a lízing szerződéssel vásárolt személygépkocsijára 1996. március 27-én Casco szerződést kötött, amely a biztosítási díj nem fizetése miatt 1996. október 1-jén megszűnt. Ezt követően 1997 februárjában M. L.-né külföldön értékesítette a személygépkocsit, 1997. március 24-én azonban felperes e személygépkocsira ismét Casco biztosítást kötött M. L.-néval. A szerződést felperes írta alá üzletkötőként és vezetőként is anélkül, hogy a személygépkocsit megtekintette volna.
A nem vagyoni kártérítési igény tekintetében a munkaügyi bíróság a perbeli tanúvallomások alapján megállapította, hogy felperes nem bizonyította azt az állítását, miszerint a munkaviszonya felmondásakor tartott értekezleten a személyére nézve sértő állítások hangzottak volna el. A valóságnak megfelelő felmondási indok közlése a nem vagyoni kártérítési igényt nem alapozta meg.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - helyes indokai alapján - helybenhagyta.
A fellebbezéssel kapcsolatban a másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy a tényállást megalapozottan állapította meg a munkaügyi bíróság, figyelemmel a büntetőügy irataira is. A nem vagyoni kártérítés tekintetében kitért arra, hogy a jogszerű felmondás tényén túl a munkáltató részéről olyan többletmagatartást nem lehetett megállapítani, amely felperes igényét megalapozná.
A felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adó határozat hozatalát, illetve új eljárás elrendelését kérte. A Pp. 206. §-a (1) bekezdésébe ütköző jogszabálysértést panaszolt a bizonyítékok nem teljes körű mérlegelésére hivatkozva. Sérelmezte, hogy a bíróság a Pp. 9. §-a ellenére nem adta indokát, miért fogadta el a jogerős büntető ítéleti tényállást a jelen perben. Állította, hogy a bíróság csak a jogerős büntető ítéletet tette a tárgyalás anyagává. A gépkocsi külföldön, 1997 februárjában történt értékesítésére nézve pontos adatot a büntetőeljárás iratai sem tartalmaztak. Állította továbbá, hogy a biztosítási szerződéskor a gépkocsit látta. Álláspontja szerint a rendőrségi ügy csak ürügy volt az eltávolítására. Tanúvallomásokra hivatkozva bizonyítottnak tartotta, hogy a felmondás módja a nem vagyoni kára jogalapját képezte, mivel elterjedt a városban, hogy valamilyen "Cascos ügye" volt, emiatt korábbi ügyfelei bizalmát elvesztette.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A peres iratok szerint arra helyesen hivatkozott a felülvizsgálati kérelem, hogy a perben beszerzett összes büntetőiratot a munkaügyi bíróság a tárgyaláson nem ismertette, tehát nem tette a tárgyalás anyagává. Ezzel kapcsolatban azonban a felülvizsgálati kérelem nem jelölt meg olyan körülményt, amelyből arra lehetne alappal következtetni, hogy ennek az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása lett volna. Azt a jogerős büntető ítéletben megállapított tényt ugyanis, hogy az adott személygépkocsit 1997 februárjában Jugoszláviában értékesítették, nem cáfolja az a felülvizsgálati előadás, miszerint az értékesítés módját konkrétan nem tartalmazzák a büntető iratok. A felperes terhére megállapított kötelezettségszegést, a gépkocsi szabályszerű megtekintése nélküli Casco szerződéskötést a per adatai alátámasztják, míg felperes ezzel ellentétes nyilatkozatait a perben bizonyítani nem tudta. A felülvizsgálati kérelemben sem jelölt meg konkrétan olyan bizonyítékot, amely az ítéleti ténymegállapítással ellentétes, illetve nyilvánvalóan okszerűtlen következtetést, (jogszabálysértés megállapítását) megalapozná. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felmondási indokul szolgáló kötelezettségszegésre vonatkozó tényállás felülvizsgálati támadását nem találta alaposnak.
A jogerős büntető ítéleti tényállás a Pp. 4. §-ának (1) bekezdése [perbeli időben hatályos 9. § (1) bekezdése] szerint nem köti a munkaügyi perben eljáró bíróságot. E rendelkezés azonban nem zárja ki, hogy a bíróság a büntető bíróság ítéletét a perben bizonyítékként figyelembe vegye, a bizonyítékok körében értékelje. A felülvizsgálati kérelem ezért e tekintetben téves jogszabály-értelmezéssel, alaptalanul panaszolt törvénysértést.
A nem vagyoni kártérítés iránti igényét a felperes a szakmai jó hírnevéhez fűződő joga megsértésére alapította. A munkaügyi bíróság helyesen állapította meg, hogy önmagában a valónak bizonyult felmondási indok közlése a munkáltatói értekezleten személyhez fűződő jogsérelmet nem okozott. A valóságtartalmától függetlenül a közlés módját illetően jogsérelmet okozó indokolatlanul bántó, vagy túlzó, a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek nem megfelelő munkáltatói magatartást pedig a felperes a perben nem bizonyított. A felülvizsgálati kérelemben említett tanúvallomások sem tartalmaznak erre utaló adatot. Ezért e tanúvallomások értékelésének elmaradása nem jelent az ügy érdemi elbírálására kiható eljárási jogszabálysértést.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.242/2001.)
131. Ha a munkáltató a munkakör megszűnésével egyidejűleg új munkakört létesít, a munkaköri feladatok egybevetése alapján vizsgálni kell, hogy az új munkakör nem felel-e meg a munkavállaló korábbi munkakörének. Ez különösen indokolt akkor, ha a munkáltató az új munkakörben új munkavállalót alkalmazott (Mt. 89. §).
A felperes 1996. március 1-jétől állt munkaviszonyban az alperessel. Az alperes a munkaszerződésben és a munkaköri leírásban a munkakört főmunkatársként jelölte meg. Az alperes ebben a munkakörben szüntette meg a felperes munkaviszonyát az 1999. június 30-án kelt rendes felmondással. Az intézkedésben hivatkozott az igazgatóság határozatára, amely a bank feladataiban bekövetkezett változásokkal összhangban a létszámstruktúra átalakítását határozta meg, ennek keretében a felperes munkakörét érintő létszámleépítést kellett végrehajtani.
A felperes a rendes felmondás jogellenességének megállapítása és az alperesnek a jogellenesség jogkövetkezményeiben való marasztalása miatt élt keresettel, a munkaviszonya helyreállítását nem kérte. Keresetét arra alapította, hogy a felmondás indoka nem valós és nem okszerű, a munkakörébe új munkavállalót alkalmaztak.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint az alperes vezetősége által a befektetési és hitelezési területen elhatározott létszámleépítés keretében hat munkavállaló munkaviszonyát szüntették meg 1999. június 20-a és december 5-e közötti időszakban. A létszámleépítés mellett az alperesnek ugyanerre a területre az új feladatai ellátása érdekében új munkavállalókat kellett alkalmaznia. A vezetőség döntése a felperes munkakörét érintette, mivel egyes feladatait az alperes más munkavállalója vette át, más feladatai pedig megszűntek.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperes a rendes felmondással jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Az összegszerűségre vonatkozóan az eljárás folytatása végett az iratok visszaküldéséről rendelkezett az elsőfokú bíróság részére.
A másodfokú bíróság helytállónak találta a munkaügyi bíróság által feltárt tényállást, tévesnek minősítette viszont az abból levont jogi következtetést. A másodfokú bíróság szerint a rendes felmondásnak a létszámcsökkentésre vonatkozó indokát az alperesi létszámadatok, valamint a tanúk nyilatkozatai nem támasztották alá. A Speciális Ügyek Osztályán, ahol a felperes dolgozott, a felperes munkaviszonya megszüntetését követően új munkavállalót vettek fel, tehát a létszám a munkaviszonyok megszüntetése ellenére nem csökkent. A Hitelezési és Befektetési Igazgatóságon az 1999. június 30-ai 48 fős alkalmazotti létszám október 31-ére 49 főre nőtt, az összlétszám 202-ről 204 főre emelkedett, következésképpen a vezetőség döntését nem hajtották végre, létszámcsökkentés nem valósult meg. A felmondás indokát ezért a másodfokú bíróság nem találta valósnak és okszerűnek.
A jogerős közbenső ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt, melyben a bizonyítékok téves, iratellenes értékelését panaszolta. Érvelése szerint a felmondási indok valósága szempontjából nincs jelentősége, hogy az új feladatok ellátására felvett munkavállalókkal a létszám egyes szervezeti egységeknél, illetve az alperes egészét illetően emelkedett. A perben bizonyította, hogy a közismert okokból szükségessé vált létszámstruktúra átalakítása keretében olyan létszámleépítésre sor került, ami a felperes munkakörét érintette. Az a körülmény, hogy az új munkavállalót főmunkatársként vette fel az alperes, nem munkakört, hanem beosztást jelent, továbbá a perben bizonyította, hogy a felperes és az új munkavállaló feladatai alapvetően eltértek. Utalt a létszámcsökkentést elhatározó vezetőségi határozatra, amely az új feladatokra új munkavállalók alkalmazását is elrendelte, téves ezért a jogerős közbenső ítélet következtetése a létszámcsökkentés végrehajtása hiányáról pusztán a tényleges létszám alakulása alapján.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A másodfokú bíróság helyesen indult ki a felperes keresete megalapozottságának vizsgálatakor a rendes felmondásban megjelölt indokból. Eszerint az alperes igazgatóságának határozata a bank feladataiban bekövetkezett változásokkal összhangban a létszámstruktúra átalakítását határozta meg, melynek keretében létszámleépítést kellett végrehajtani, és ez a felperes munkakörét érintette.
A perben ennek a felmondási oknak a valóságát és okszerűségét kellett az alperesnek bizonyítania [Mt. 89. § (2) bekezdés].
Nem volt vitatott, hogy az alperes a perbeli időszakban új munkavállalókat alkalmazott annál a szervezeti egységnél, ahol a felperest foglalkoztatták. A munkaügyi bíróság ítéletének indokolásában azt állapította meg, hogy az új munkavállalók felvétele "elsősorban az új alperesi feladatok jelentkezésével függött össze", ezek a felperes munkakörétől függetlenek, a felperes munkaköri feladatait a Stratégiai Befektetési Igazgatóságon dolgozó H.-né U. K. vette át (bizonyos munkaköri feladatai megszűntek), és az új munkavállaló, aki kifejezetten a Speciális Ügyek Osztályára került, elsősorban hitelezési tevékenységgel foglalkozik. A munkaügyi bíróság valójában a felperes által ellátott munkakör megszűnésére következtetett, a munkaköre tartalmát, feladatait azonban nem vizsgálta, ítélete indokolásában erre nem tért ki.
Helyesen fejtette ki a felülvizsgálati kérelem, hogy önmagában az új munkavállalók felvétele, annak vizsgálata nélkül, hogy erre milyen feladatok jelentkezése miatt került sor, nem cáfolja a más munkakörök megszűnése miatt az adott munkavállaló munkakörét érintő létszámcsökkentést.
Az irányadó bírói gyakorlat szerint, ha a munkakör megszűnésével egyidejűleg új munkakör létesül, a munkaköri feladatok egybevetése alapján vizsgálni kell, hogy az új munkakör nem felel-e meg a munkavállaló korábbi munkakörének. Ez különösen indokolt akkor, ha a munkáltató az új munkakörben új munkavállalót alkalmazott (MD. II. 127. és 129.)
A felperes munkaszerződés szerinti tényleges munkaköre vizsgálata nélkül, egymagában az adott szervezeti egységnél, illetve az alperes egészénél foglalkoztatott munkavállalók számának megállapításával a rendes felmondás jogszerűsége tekintetében nem vonható le megalapozott következtetés. Erre vonatkozóan a bíróságok a tényállást teljes körűen nem tárták fel, az érintett munkaköröket nem vetették egybe. A munkaügyi bíróság a felperesi munkaköri feladatok tekintetében azok egy része megszűnésére, további részének más munkavállaló általi ellátására úgy következtetett, hogy az ezt alátámasztó tényeket, körülményeket nem tárta fel.
A per adatai szerint a felperest az alperes főmunkatárs munkakörben alkalmazta a Speciális Ügyek Osztályán, ahol ipari projektekkel foglalkozott. Az alperes ugyanerre az osztályra ugyancsak főmunkatárs munkakörben alkalmazott új munkavállalót. A hitelezési igazgatóságon más munkavállalókat is alkalmazott az alperes.
Annak megállapításához, hogy az új munkavállalók felvétele folytán az adott esetben a felperes munkaviszonya felmondásának való és okszerű indokául a létszámcsökkentés szolgálhatott-e, a munkakörök összevetésénél a beosztás szintje mellett a munkakörbe tartozó feladatok jellegének van jelentősége.
Az új eljárásban lefolytatott bizonyítás kiegészítése után a felperes és az új munkavállalók feladatai jellegének lényegi azonossága, illetve különbözősége megállapítása alapján lehet következtetni arra, hogy mi volt a felperes tényleges munkaköre, és új munkavállalót ebbe a munkakörbe alkalmazott-e az alperes, vagy nem.
Kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 10.258/2001.)
132. Ha a munkáltató a kft. kereskedelmi vezetőjének munkaviszonyát azzal az indokkal szüntette meg, hogy a társaság tevékenységi körének módosítása miatt ez a munkakör megszűnt, a cégnyilvántartás azonban tevékenységi kör módosítására vonatkozó adatot nem tartalmaz, és egyébként is a tevékenységi kör módosítása a felmondási indok okszerűségét nem bizonyítja, ezért a rendes felmondás jogellenes volt (Mt. 89. §).
A felperes a keresetében az alperes által az 1999. november 10-én kelt rendes felmondással megszüntetett munkaviszonya helyreállítását és elmaradt munkabére megfizetését kérte a felmondás jogellenességére hivatkozással.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes munkaviszonyát helyreállította és az alperest elmaradt munkabér, valamint annak kamatai megfizetésére kötelezte.
Az ítéleti tényállás szerint az alperes a rendes felmondást azzal indokolta, hogy a társaság tevékenységi körének megváltozása miatt a felperes kereskedelmi vezető munkaköre megszűnt. Az alperes 1999. október 15-én tartott taggyűlése a társasági szerződés módosításáról határozott, ennek keretében módosította a társaság tevékenységi körét. Ezt a cégnyilvántartás adatai nem tartalmazzák.
A bíróság megállapította, hogy önmagában a tevékenységi kör módosítása a felmondási indok okszerűségét nem bizonyítja. Ezért bizonyított okszerű felmondási indok hiányában a rendes felmondást jogellenesnek minősítette és az alperest az Mt. 100. §-a alapján kötelezte a munkaviszony helyreállítására és az elmaradt munkabér megfizetésére.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helyes indokaira tekintettel helybenhagyta.
Az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését kérte. Arra hivatkozott, hogy a társaság tevékenységi körének bizonyított módosítása a munkáltató működésével összefüggő felmondási indokként a rendes felmondás jogszerű indokául szolgált. Ezért megalapozatlanság, téves következtetés miatt jogszabálysértést panaszolt.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az Mt. 89. §-ának (2) bekezdése alapján vita esetén a munkáltatónak kell bizonyítania a felmondási indok valóságát és okszerűségét.
Ennek megfelelően a perben az alperest terhelte a rendes felmondásban általa megjelölt felmondási indoknak - a tevékenységi kör megváltozása miatt felperes munkaköre megszüntetésének - bizonyítása.
Az irányadó tényállás szerint az alperes a tevékenységi köre módosításáról rendelkezett. Ezen túlmenően azonban a felperes munkaköre megszűnésére vonatkozó bizonyítékot nem jelölt meg, bizonyítási indítványt nem terjesztett elő.
A munkaügyi bíróság az előbbiekből helyes jogi következtetéssel állapította meg, hogy önmagában a tevékenységi kör módosítása a felperes munkaviszonya megszüntetésének okszerű indokaként nem volt elfogadható. Az alperesnek azt is bizonyítani kellett volna, hogy a tevékenységi köre megváltoztatása a felperes munkakörét is érintette, amint azt a rendes felmondásban megjelölte, a tevékenységi kör módosítás a felperes munkaköre megszűnésével járt. Ez utóbbi bizonyítása hiányában nem állapítható meg, hogy felperes munkájára a továbbiakban nem volt szüksége, tehát a munkaviszony megszüntetését a taggyűlés határozata okszerűen indokolta.
A kifejtettekre tekintettel a rendes felmondás jogellenességét az Mt. 89. §-a (2) bekezdése alapján a munkaügyi bíróság jogszabálysértés nélkül állapította meg, így az azt helybenhagyó jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem megalapozatlanul támadta.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, és az alperest kötelezte a felülvizsgálati eljárás illetékének megfizetésére [6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. § (3) bekezdés]. (Mfv. I. 10.278/2001.)
133. Ha a munkáltató az addigi külön számviteli és külön pénzügyi osztályt összevonta, új informatikai rendszert vezetett be, a munkaköröket módosította úgy, hogy az addigi két osztály 43 fő létszáma 25 főre csökkent, átszervezés és létszámcsökkentés történt, mindez a felmondást megalapozta (Mt. 89. §).
A felperes 1975. november 15-étől állt munkaviszonyban az alperessel, 1998. március 18-ától az alperes számviteli osztályán számviteli előadó munkakörben dolgozott.
Az alperes a 2000. január 28-án kelt intézkedésével február 1-jével a felperes munkaviszonyát rendes felmondással megszüntette. Az indokolás szerint az alperes "engedélyezett munkakör hiányában tovább nem tudja a felperest foglalkoztatni, a munkáltató működésével összefüggő átszervezés folytán a felperes munkahelye és munkaköre megszűnt."
A felperes keresetében a munkaviszonya jogellenes megszüntetésének megállapítását és az alperesnek a jogellenesség jogkövetkezményeiben való marasztalását, valamint jutalom, 13. havi munkabér és egyéb juttatások megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát.
A munkaügyi bíróság szerint az alperes a számviteli osztály és a pénzügyi osztály összevonásával átszervezést hajtott végre, a létszámot is jelentősen csökkentette. A rendes felmondást azonban nem ezzel, hanem a munkakör és munkahely megszüntetésével, engedélyezett munkakör hiányával indokolta, a felperes munkaköre viszont nem szűnt meg, mivel a munkakörébe tartozó feladatokat - további két feladattal megnövekedve - az alperes három másik munkavállalója végzi.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét megváltoztatta, és a munkáltatói rendes felmondás jogellenességének megállapítására irányuló keresetet elutasította.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperes a perben bizonyította a rendes felmondás indokait, mivel a felperes munkakörét is érintő átszervezést és létszámcsökkentést hajtott végre. A másodfokú bíróság szerint a felperes munkaköre megszüntetését nem cáfolja, hogy a feladatai megmaradtak.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős közbenső ítélet "megváltoztatását", és a munkaügyi bíróság közbenső ítélete hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint a tényállásból a másodfokú bíróság téves jogi következtetést vont le. A felmondásnak ugyanis nem valós az az indoka, mely az engedélyezett munkakör hiányára vonatkozott. Vitatta az átszervezés és a "nagymértékű" létszámcsökkentés végrehajtását, a munkahelye és a munkaköre megszüntetését. A számviteli csoport és a feladatai megmaradtak, csupán mással végeztetik el azokat.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes a rendes felmondást átszervezéssel, a felperes munkaköre és munkahelye megszüntetésével indokolta, ezért a kereset megalapozottságát e felmondási indok jogszerűsége alapján kellett a perben vizsgálni. Ez az indok világos és egyértelmű, téves ezért a nem szabatosan megfogalmazott indokolásra utaló másodfokú ítéleti álláspont, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság mellőzi.
A felperes az elsőfokú ítéleti tényállást a perben nem vitatta, a másodfokú eljárásban akként nyilatkozott, hogy az elsőfokú bíróság közbenső ítélete helybenhagyását kéri annak helyes indokai alapján. Elismerte, hogy valóban úgy történt az átszervezés, hogy 13 fő számviteli előadóból 3 számviteli előadó maradt, P. Zs.-né és M. S.-né számviteli előadói megnevezésű munkakörben azokat a feladatokat végzi, amelyek korábban az ő munkaköri feladatai közé tartoztak.
Az irányadó tényállás szerint a felperes a számviteli osztályon számviteli előadóként a tárgyi eszközök nyilvántartási csoportnál dolgozott. Az alperes 2000. február 1-jével nagyarányú átszervezést hajtott végre, melynek keretén belül átszervezte a számviteli, pénzügyi rendszert, új informatikai rendszert vezetett be, az addig külön osztályként működő számviteli osztályt és pénzügyi osztályt összevonta, a munkakörök átszervezésével új munkaköröket hozott létre, és a korábbi, összesen 43 főről 25 főre csökkentette a létszámot. A felperes munkaköri feladatait más munkavállalók munkakörébe utalták, mivel az átszervezés folytán megszüntették a központi bizonylatolást, ehelyett az új SAP rendszer keretében a bizonylatok könyvelése a keletkezésük helyén történik.
Mindezekből a másodfokú bíróság megalapozottan állapította meg, hogy a rendes felmondás jogszerű. Az átszervezés és a létszámcsökkentés tényét a per adatai és felperes nyilatkozata egyértelműen alátámasztották.
A szervezeti felépítését és az egyes munkakörökbe tartozó feladatokat a munkáltató határozza meg, és gazdálkodása körében dönt az egyes munkakörök megszüntetéséről, a munkaköri feladatok más munkavállalók közötti megosztásáról.
Ennek a döntésnek a célszerűsége munkaügyi vita keretében nem vitatható, és nem vizsgálható, hogy a feladatok átcsoportosításából kialakított új munkakörök betöltésénél a munkáltató miért az érintett munkavállaló munkaviszonyát szüntette meg (Mt. 89. §, MK 95. számú állásfoglalás, MJD II. 119., 123., 128.).
A másodfokú bíróság a törvényen alapuló ítélkezési gyakorlatnak megfelelően megalapozottan állapította meg, hogy a helyesen feltárt tényállásból tévesen következtetett a munkaügyi bíróság a munkakör megszüntetése hiányára, és ennélfogva a rendes felmondás jogellenességére. Mindezek figyelembevételével a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelemben panaszoltakat - amelyek a felperes saját nyilatkozataival is ellentétben állnak - nem találta megállapíthatónak; a másodfokú bíróságnak a rendes felmondás jogellenességére vonatkozó kereseti kérelmét elutasító jogerős döntése megalapozott.
A munkaügyi bíróság a rendes felmondás jogellenességével összefüggő kereset elutasításával tartalmát tekintve a jogellenesség jogkövetkezményeiről is döntött, bár arra ítéletében külön nem tért ki. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság közbenső ítéletét részítéletnek tekintette, - mivel a jogellenesség jogkövetkezményeitől független egyéb kereseti kérelmek tárgyában az eljárás folytatódik - és hatályában fenntartotta a rendes felmondás jogellenességével összefüggő kereset elutasítását. (Mfv. I. 10.280/2001.)
134. A munkaviszony felmondása szempontjából a munkaviszony keretében történő foglalkoztatás nem minősül a munkakör új munkavállalóval való betöltésének (Mt. 89. §).
A felperes 1993. október 1-jétől fennállt munkaviszonyát az alperes 1998. szeptember 3-án rendes felmondással megszüntette. Az indokolásban hivatkozott az egyetemi tanács és a vezetőség határozataira, melyek szerint a szak sikertelen akkreditációja, és ezzel kapcsolatban az állami támogatás csökkenése miatt a ... Karon kialakult nehéz gazdasági és szakmai helyzetre való tekintettel a munkáltató átszervezésre kényszerült, és a felperes által betöltött munkakört megszüntette.
A felperes keresetében kérte a rendes felmondás jogellenessége megállapítását, és a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével az alperes kötelezését elmaradt munkabér és kétszeres végkielégítés megfizetésére. Vitatta a jogkört gyakorló dékán jogosultságát a rendes felmondásra, továbbá állította, hogy átszervezésre és az oktatói munkaköre megszüntetésére nem került sor.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként azt állapította meg, hogy a felperes jogviszonyának fennállása alatt az alperes ... Kara egyik intézete oktatójaként meghatározott tárgyakat oktatott, továbbá 1998. május 1-jétől az alperes kinevezte az intézet adminisztratív vezetőjének. A szak akkreditációjával kapcsolatban felmerült problémákkal összefüggésben az egyetemi tanács 1998. március 20-ai ülésén határozatot hozott az intézet átszervezése szükségességéről. Az alperes az intézetet átszervezte, új tanszékeket hozott létre, új képzési programot állított fel, és mindezeket az akkreditációs bizottság elfogadta.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a felmondásban hivatkozott átszervezésre sor került, a felperes által oktatott tárgyakat és ezáltal a munkakörét megszüntették, a felmondás indoka tehát valós, és az alperes intézkedéseiből okszerűen következett a felperes munkaviszonyának a megszüntetése.
A felperes fellebbezése és az alperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság alaptalannak találta az alperesnek a kereset elkésettségére vonatkozó álláspontját.
A felperes fellebbezésével összefüggésben a tényállást kiegészítette annak megállapításával, hogy az alperes dr. M. Zs-t, dr. R. Á.-t megbízási szerződéssel, dr. P. H. A.-t pedig részfoglalkozású munkavállalóként foglalkoztatta.
A másodfokú bíróság az így kiegészített tényállás alapján is egyetértett a munkaügyi bíróság döntésével. Osztotta a munkaügyi bíróság álláspontját a dékán munkáltatói jogkör gyakorlása jogszerűsége, valamint a felperes munkaköre megszűnése tekintetében. Ez utóbbit amiatt találta bizonyítottnak, mert az alperes a felperes oktatói feladatait megbízási szerződéssel és részmunkaidős foglalkoztatással oldotta meg.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Jogszabálysértésként az Mt. 89. §-a, az MK 95. számú állásfoglalása, valamint a Pp. 164. § (1) bekezdése és a Pp. 216. §-a megsértését jelölte meg. Álláspontja szerint iratellenesek a jogerős ítéletben megnevezett személyek foglalkoztatásával kapcsolatban tett megállapítások, mivel a megbízási szerződések utalnak az Mt.-re. A felperes munkaköre tehát nem szűnt meg, hanem az alperes azt másokkal láttatja el. Az alperes sem az átszervezést, sem azt nem bizonyította, hogy emiatt a jövőben nem tudja foglalkoztatni. A felmondásból továbbá nem derült ki, miért nincs szükség a felperes munkájára, annál is inkább, mivel a szakmai minősítéséhez (a tudományok doktora) nem férhet kétség.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes nem vitatta azt az ítéleti megállapítást, hogy az alperes ... Kara egyik intézeténél dolgozott, és oktatóként meghatározott tantárgyakat oktatott, e két tantárgyból proszemináriumot tartott és vizsgáztatott, továbbá adminisztratív vezetője volt az intézetnek. Nem tette vitássá az akkreditációval és az átszervezéssel kapcsolatos elsőfokú ítéleti megállapításokat, amelyeket a másodfokú bíróság is elfogadott ítélkezése alapjául. A felperes a perben az átszervezéssel összefüggésben az oktatói munkaköre megszűnését vitatta.
A bíróságok a szak akkreditációjának elutasításából, az erre alapot adó körülményekből, az alperesnek az akkreditáció érdekében tett intézkedéseiből (az intézet megszüntetése, új tanszékek létrehozása, új képzési program elfogadása), okszerűen következtettek az alperes ... Kara egyik Intézete, az egyetemi szintű szak teljes körű átszervezésére. Az intézetet vezető felperes munkakörét - tényleges munkaköri feladatait - az átszervezés érintette, mert az általa oktatott tantárgyak megszűntek. A munkakör szempontjából nem a felperes képzettségének, hanem a ténylegesen ellátott oktatói feladatoknak volt jelentőségük.
Megalapozottan állapították meg a bíróságok, hogy az alperes a felperes helyére nem alkalmazott főállású munkavállalót. A felperes által oktatott tantárgyakkal nem azonos tárgyak tekintetében egyes oktatói tevékenységek végzésére megkötött szerződések alapján létrejött jogviszonyokat a másodfokú bíróság - a bírói gyakorlatnak megfelelően helyesen - a szerződések és a foglalkoztatások tartalma alapján (mely szerint a megbízottak egyes témákban, heti korlátozott óraszámban előadást tartottak, előadásonként illetve megtartott óránként megállapított megbízási díj ellenében) jogszabálysértés nélkül tekintette a megbízási jogviszony keretében történő foglalkoztatásként. Mindezt nem érinti, hogy a megbízási szerződések a Ptk. szabályai alkalmazása mellett - tévesen - utaltak az Mt.-re is. A másodfokú bíróság helyes jogi álláspontját a felperes ezért alaptalanul támadta.
A munkaviszony felmondása szempontjából a megbízási jogviszony keretében történő foglalkoztatás nem minősül a munkakör új munkavállalóval való betöltésének (BH 1995.609.). A munkáltató jogszerűen eldönthette, hogy az átszervezés és az akkreditáció feltételéül az engedélyező felettes szerv által megjelölt tantervi módosítások végrehajtására, egyes oktatói feladatok ellátására milyen jogviszonyt létesít.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - a felülvizsgálati kérelemben kifejtett törvénysértés hiányában - a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.332/2001.)
135. Ha a munkáltató a munkaviszony közös megegyezéses megszüntetését kezdeményezte, majd annak elutasítása esetén hazaküldte a munkavállalót azzal, hogy rendes felmondást fog vele közölni, ami meg is történt, a munkavállaló a munkáltató rendkívüli felmondása miatti keresetét el kellett utasítani (Mt. 89. §; 96. §).
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes 2000. június 13-án munkaviszonyát rendkívüli felmondással jogellenesen szüntette meg, és ennek jogkövetkezményeként elmaradt munkabére, felmondási időre járó átlagkereset, 4 havi végkielégítés, munkába járási költségtérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg felperes munkaviszonyát, és az alperest 141 406 forint, valamint késedelmi kamat megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A megállapított tényállás szerint az alperes ügyvezetője - a társaság gazdasági helyzetében bekövetkezett változások miatt elrendelt létszámcsökkentésre hivatkozva - 2000. június 13-án felajánlotta felperesnek, hogy munkaviszonyát közös megegyezéssel szüntessék meg. A felperes ehhez nem járult hozzá. Ezt követően az ügyvezető felperest a munkahelyéről hazaküldte azzal, hogy munkaviszonyát a munkáltató megszünteti az erre vonatkozó iratokért 2 nap múlva jelentkezzen. A felperes a megjelölt időpontban június 15-én megjelent az alperesnél, ahol kérték, hogy június 16-án jelentkezzen ismét, de ezen a napon sem kapta kézhez az ígért iratokat. Az alperes a 2000. június 16-án kelt rendes felmondást postára adta, amit felperes június 19-én vett kézhez.
A munkaügyi bíróság az előbbiekből arra következtetett, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát 2000. június 13-án szóban, azonnali hatállyal jogellenesen szüntette meg.
Az alperes fellebbezéssel élt, amelyben az ítélet megváltoztatását és felperes keresetének elutasítását kérte.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletének fellebbezett részét megváltoztatta, és felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság a tényállást pontosítva megállapította, hogy felperes saját előadása szerint az alperes 2000. június 13-án azt közölte vele, hogy további munkájára nem tart igényt, menjen haza, munkaviszonya a munkáltató rendes felmondásával megszűnik, majd június 15-én menjen be az iratokért. 2000. június 16-án is azt közölte a felperessel a munkáltató, hogy a rendes felmondását kapja meg postán. A másodfokú bíróság ezeket értékelve nem találta bizonyítottnak, hogy az alperes 2000. június 13-án a munkaviszony megszüntetéséről intézkedett volna. Ezért jogalap hiányában a keresetet elutasította.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását" és elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte jogszabálysértésre való hivatkozással. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a tényekkel ellentétesen és logikai tévedéssel következtetett arra, hogy a munkáltató 2000. június 13-án a munkaviszonyát megszüntető intézkedést nem tett. Érvelése szerint csupán a felmondási okirat hiányából erre következtetni nem lehet. Arra is hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság az eljárási jogszabályokkal is ellentétes következésre jutott, mert az idő előtti kereseti kérelem esetén is figyelembe kellett volna venni, hogy a kereset benyújtás után kézbesített felmondás folytán a kereset időszerűvé vált.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint részben alapos.
A másodfokú bíróság helytállóan indult ki felperes keresete alapján abból, hogy a perben az alperes 2000. június 13-án tett nyilatkozata alapján kellett elbírálni, hogy felperes munkaviszonyát a munkáltató azonnali hatállyal jogellenesen szüntette-e meg. A felperes ugyanis a perben a 2000. június 16-án kelt rendes felmondás jogszerűségének elbírálása iránt kereseti kérelmet nem terjesztett elő.
A jogerős ítélet a perbeli bizonyítékok, elsősorban felperes saját nyilatkozata alapján, annak helyes értelmezésével, a logika szabályainak megfelelő következtetéssel állapította meg, hogy az alperes vitatott kijelentése nem értelmezhető a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetésére vonatkozó munkáltatói jognyilatkozatnak. A felülvizsgálati kérelem ezzel ellentétes érvelését a felperes saját perbeli állítása cáfolja, mert aszerint is az ügyvezető kifejezetten a munkaviszonya rendes felmondással történő megszüntetésére hivatkozva küldte haza, amelyet a felperes az ezt követő napokban meg is kapott. A felülvizsgálati kérelem a másodfokú bíróság által részletesen értékelt előbbi felperesi nyilatkozattal szemben nyilvánvalóan tévesen sérelmezte, hogy a jogerős ítélet csupán az írásbeliség hiányából megalapozatlanul következtetett a munkaviszonyt megszüntető munkáltatói jognyilatkozat hiányára.
A másodfokú bíróság a jogellenességre alapított kereset megalapozatlanságát állapította meg, mivel a felperes a perben nem bizonyította, hogy a keresetében sérelmezett munkáltatói rendkívüli felmondásnak minősülő nyilatkozatot tett az alperes. A felülvizsgálati kérelem ezért a kereset időelőttiségével kapcsolatos ítéleti megállapításra tévesen hivatkozott, ebből adódóan az ezzel összefüggő eljárási jogszabálysértéssel kapcsolatos felülvizsgálati érvelés is téves.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság részítéletet hozott: a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet abban a részében, amelyben az elsőfokú ítéletet megváltoztatva a munkaviszony jogellenes megszüntetésével kapcsolatos kereseti kérelmeket elutasította, hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.548/2001.)
136. Csoportos létszámcsökkentés esetében a felmondási indok valóságát és okszerűségét nem érinti az egyik munkavállaló munkakörének megmaradása (Mt. 89. §; 94/A. §).
A felperes munkaviszonyát az alperes az 1999. november 26-án kelt rendes felmondással megszüntette csoportos létszámleépítésre hivatkozással. A felperes keresetében a felmondási indok valóságát és okszerűségét vitatta. A jogellenesség megállapítását, eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását és elmaradt munkabére megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendes felmondás jogellenességét és az alperest a felperes eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatására, 1 615 890 forint elmaradt munkabér, valamint ennek kamatai megfizetésére kötelezte.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes az alperes Gyártási Igazgatóságának szervezeti egységét képező Szállítási Főosztály vezetésének teendőit látta el igazgató-helyettes elnevezésű munkakörben. A felperes a munkaviszonya megszüntetésekor munkakörét C. A. osztályvezetőnek adta át, akit alperes a főosztályvezetői teendők ellátásával bízott meg.
A bíróság álláspontja szerint a felperes munkaköre nem szűnt meg, mert a Szállítási Főosztály vezetésével kapcsolatos feladatokat továbbra is el kell látni, a felperes igazgató-helyettesi címe csak rangot jelentett.
Ebből a bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a felperes munkaviszonyát érintő létszámleépítés nem valósult meg, ezért a felmondás indoka valótlan és okszerűtlen.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítette. Megállapította, hogy alperesnél a Gyártási Igazgatóságon a végrehajtott csoportos létszámcsökkentés jelentős mértékű volt, a Szállítási Főosztály 164 fős létszáma 97 főre csökkent, az alperes 67 munkavállaló munkaviszonyát mondta fel.
Ennek alapján a másodfokú bíróság megállapította, hogy az alperes bizonyította a felmondás indokát, a felperes munkaviszonyát is érintő létszámleépítést, mert a létszámcsökkentés érintette alperesnek azt a szervezeti egységét, ahol a felperes tevékenykedett. E tekintetben nincs jelentősége annak a körülménynek, hogy felperes munkaköre nem szűnt meg, mert a munkáltató jogkörébe tartozik az a döntés, hogy kinek a munkaviszonyát kívánja fenntartani, illetve megszüntetni.
A felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását, másodlagosan új eljárás elrendelését kérte. Álláspontja szerint a munkakörét érintő létszámcsökkentést alperes nem igazolta, mert munkaköre megmaradt és azt a korábbi osztályvezető tölti be. Vitatta a csoportos létszámleépítés tényét is arra hivatkozással, hogy a megszüntetett munkakörökben új munkavállalókat alkalmazott az alperes. A létszámcsökkentés és az alperes gazdálkodásának javulása közötti okozati összefüggés hiányára hivatkozva állította a felmondási indok valótlanságát és okszerűtlenségét.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes a teljes szervezetére kiható csoportos létszámleépítés végrehajtása során a törvény (Mt. 94/A. §) előírásait betartotta. Ezt az ítéleti megállapítást a felek fellebbezéssel nem támadták.
A másodfokú bíróság a tényállást e tekintetben csak számszerű adatokkal egészítette ki a felperes által vezetett főosztály létszámcsökkentését illetően.
Az előbbiekből következően a csoportos létszámcsökkentés tényének felülvizsgálati támadására a Pp. 271. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint nem volt lehetőség.
Az irányadó tényállás alapján a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül állapította meg, hogy a bizonyított felmondási indok, a létszámcsökkentés felperes munkaviszonya megszüntetésének való és okszerű indokául szolgált.
A jogerős ítélet az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően helyesen fejtette ki, hogy a létszámcsökkentés felmondási indok valóságát és okszerűségét nem érinti a felperes munkakörének megmaradása (MD II/118. sz. jogeset). A létszámcsökkentés ugyanis jelentősen érintette azt a szervezeti egységet, főosztályt, ahol felperes tevékenykedett, alperes pedig a létszámcsökkentés során saját hatáskörben, jogszerűen dönthetett arról, hogy melyik munkavállaló munkaviszonyát szünteti meg. Az ezzel ellentétes felülvizsgálati okfejtés téves jogi következtetésen alapul.
A létszámcsökkentés gazdaságossági körülményei a munkaügyi vita keretében nem vizsgálhatók (BH 1993/5/329.). Ennélfogva a felmondási indok és az alperes gazdálkodási eredményei összefüggésével kapcsolatos felülvizsgálati támadás sem alapos.
A kifejtettek tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.597/2001.)
137. Ha a munkáltatónál a vezető jogtanácsos munkakörére is kiható lényeges szervezeti módosítás valósult meg, a vezetők száma jelentősen csökkent, a vezető jogtanácsos munkaviszonyának felmondással történt megszüntetése jogszerű volt (Mt. 89 §).
A felperes a munkáltatói rendes felmondás jogellenességének megállapítása és annak jogkövetkezményei, valamint a kirendelés jogellenességének megállapítása iránt terjesztette elő a keresetét.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest további felmondási időre járó munkabér és annak kamata, továbbá a késedelmesen kifizetett felmondási járandóság kamatai megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes vezető jogtanácsos-ügyvezető igazgató munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes az 1999. október 12-én kelt rendes felmondással, 1999. október 15-én kezdődő 105 nap felmondási idővel megszüntette azzal az indokolással, hogy átszervezés folytán a Jogi Ügyvezetőség mint szervezeti egység, és felperes munkaköre e formában megszűnik.
A bíróság megállapította, hogy az átszervezésig a felperes által vezetett szervezeti egységi Jogi Ügyvezetőségként működött, amelynek vezetését a felperes ügyvezető igazgatói beosztásban látta el. Ez a beosztás a jelenlegi Jogi Iroda vezetőjének feladatától nemcsak besorolásban, hanem hivatalbeli jogosítványaiban is eltér. A szervezeti egység ügyvezetőségként való megszűnése az ügyvezetői igazgatói státus megszűnésével is járt. A Jogi Iroda vezetőjének alacsonyabb szintű juttatásaira tekintettel a felperes munkaviszonyának fenntartása az alperes számára aránytalan terhet jelentett volna. A munkaügyi bíróság mindezek alapján a felmondás jogellenességére alapított kereseti kérelmet, mint alaptalant elutasította. Az 1999. október 15-étől hatályos munkaügyi szabályzat és az Mt. 209. §-a (1) bekezdése alapján a felperes 210 napi felmondási időre való jogosultságát állapította meg, és ennek figyelembevételével kötelezte az alperest a további felmondási járandóság és késedelmi kamatok megfizetésére. A kirendelés jogellenessége megállapítására irányuló kereseti kérelmet a Pp. 123. §-ában előírt együttes feltételek hiányában elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a perbeli bizonyítékok alapján - a tényállást kiegészítve - megállapította, hogy az alperesnél 1999. október 15-ével lényeges szervezeti módosítás, átszervezés valósult meg: a vezetők létszáma csökkent, megszűnt egy vezérigazgató-helyettes, egy ügyvezető, egy ügyvezető-helyettes, egy osztályvezető munkakör, és csak egy igazgatói munkakör létesült. A Jogi Iroda vezetőjének vezető jogtanácsosi feladatokon túlmenően a feladatköre szűkebb az ügyvezetőjével szemben, és juttatásai is eltérőek.
A másodfokú bíróság a bizonyított, ténylegesen megvalósult átszervezésre tekintettel a felmondás okszerű indoka alapján az elsőfokú bíróság döntését megalapozottnak találta. Az indokolást kiegészítve egyetértett a megállapítási kereset elutasításával.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felmondás jogellenességét megállapító, az alperest 12 havi átlagkereset megfizetésére kötelező határozat hozatalát kérte. A tényállás iratellenes megállapítására hivatkozott. Vitatta, hogy a szervezeti egységet - az elnevezésbeli módosításon túlmenően - az átszervezés érintette, a jogtanácsosi feladatok változatlan ellátásával, egyes feladatok felsorolásbeli elmaradása ellenére azok tényleges megmaradásával érvelt. A két munkakör tényleges összevetését kifogásolta. Álláspontja szerint a juttatások értékelése nem tartozott a felmondási indok jogszerűségének vizsgálata körébe. Az Mt. 89. §-a (7) bekezdésébe ütköző jogszabálysértést panaszolt, mert az átszervezés a különös indokoltságot nem alapozza meg, illetve erre a felmondás indoka nem tért ki. Sérelmezte, hogy a bíróság nem folytatott le bizonyítást a kirendeléssel kapcsolatos jogellenes eljárás tekintetében.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy a felperest az alperes a munkaszerződésében vezető állású munkavállalónak minősítette, és ennek megfelelően rendelkezett a vezetői pótszabadságról, az összeférhetetlenségről. Az alperes munkaügyi szabályzata az ügyvezető igazgatók jogosultságait sok tekintetben a vezérigazgatóval egyezően, de az igazgatóktól eltérően állapította meg (pl. pótszabadság, ellenérték nélküli rendkívüli munkavégzés); továbbá az anyagi érdekeltség, ösztönzési rendszer és egyéb béren kívüli juttatások körében is az ügyvezető igazgatók prémiumára, nyugdíj és életbiztosítási díjösszegére, "ruhapénzére" külön, az igazgatóhoz képest kedvezőbb rendelkezéseket tartalmazott.
Az előbbieket is figyelembe véve megalapozott az az ítéleti következtetés, hogy az átszervezés a felperes vezetőjogtanácsos-ügyvezető igazgató munkakörét érintette, mert ez az ügyvezető igazgatói munkakör megszűnt az alperesnél, a jogi szervezeti egység létszáma csökkent, annak vezetését, a vezető jogtanácsosi feladatokat alacsonyabb beosztású, jogállású (igazgató) munkavállaló látta el, aki azt megelőzően jogtanácsos munkakört töltött be.
Téves az a felülvizsgálati érvelés, amely csupán a vezető jogtanácsosi feladatok megmaradásából indult ki. A munkakörök összehasonlításánál ugyanis nemcsak a végzendő munkák jellegét, hanem a beosztás szintjét is vizsgálni kell. Ezért a bíróság helyesen vizsgálta a két munkakör összevetésénél a szervezeti és a munkaügyi szabályzat összes ezzel összefüggő rendelkezését. A perbeli bizonyítékok egybevetése és összességében történt értékelése alapján a két munkakör eltérő jogállására a felperes munkaköre megszűnésére levont ítéleti következtetés nem okszerűtlen.
A felmondási korlátozás tekintetében az eljárt bíróságok jogszabálysértés nélkül, a bírói gyakorlatnak megfelelően állapították meg, hogy a munkakört érintő átszervezés folytán a munkaviszony további fenntartása a munkáltató számára aránytalan terhet jelentett volna, a költségcsökkentés miatt szükségessé vált átszervezés céljával ellentétben állt volna. A felmondás indokolásában az erre történő utalás nem jogszerűségi feltétel.
A kirendelés jogellenességének megállapítása iránt felperes külön kereseti kérelmet terjesztett elő. E kérelem elutasítását fellebbezésében a Pp. 123. §-ában előírt feltételek fennállására hivatkozva vitatta. A jogerős ítélet e tekintetben kifejtett helyes indokainak megismétlése nélkül utal arra a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felmondás jogellenességével kapcsolatos kereseti kérelem körében kellett azt elbírálni, hogy a felperes jogait az alperes intézkedése sértette-e. Ezt a perben felperesnek nem sikerült bizonyítania.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján - jogszabálysértés hiányában - hatályában fenntartotta, és a pervesztes felperest kötelezte a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére. (Mfv. I. 10.742/2001.)
138. Önmagában a leltárhiányból, mint ismeretlen okból bekövetkezett hiány tényéből a munkavállaló kötelezettségszegésére következtetni nem lehet (Mt. 89. §).
A felperes az alperes 2000. február 28-án kelt rendes felmondása jogellenességére alapított keresetének a munkaügyi bíróság ítéletével helyt adott. Megállapította a rendes felmondás jogellenességét és az alperest a jogellenesség jogkövetkezményeként 8 havi átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetésére kötelezte. Az alperesnek ... forint jogalap nélkül felvett munkabér visszafizetésére irányuló viszontkeresetét elutasította.
A megállapított tényállás szerint az alperes felperes munkaviszonyának felmondását azzal indokolta, hogy a felperes által vezetett cukrászüzem gazdálkodásában több hiányosságot tártak fel, az üzem gazdálkodása veszteséges, ezért költségmegtakarító intézkedéseket tettek, de nyilvánvaló, hogy az üzem vezetése sem volt megfelelő. Nagy összegű áruhiány megállapítására is hivatkozott, amely hiányért a felperes nem vállalt felelősséget. Végül a felperes terhére rótta, hogy a vevő-partnerekkel nem sikerült olyan kapcsolatot kialakítania, amelyeket célul tűzött ki a vezetővel szemben.
A bizonyítékok mérlegelése alapján a bíróság megállapította, hogy a cukrászüzem működésében jelentős változások következtek be az alperes által bevezetett új termékek gyártása megkezdésével. Ez az üzem létszámának bővítésével, új gépek beszerzésével és mintegy 88 új termék gyártásának betanulásával járt. Ennek során keletkeztek nem megfelelő minőségű, kereskedelmi forgalomba nem hozható termékek. Az alperes főrészvényesének főcukrásza 1999. szeptember 15-étől tanácsadó megbízással az üzembe érkezett, aki fel volt arra jogosítva, hogy az új termékek gyártásához szükséges bármilyen anyagot beszerezhessen. Ezt követően felperes sorozatosan írásban jelezte az alperes vezérigazgatójának, hogy a termelés tényleges irányításától elzárták, tevékenysége a számlák kiállítására korlátozódott, az üzem működéséért felelősséget nem tud vállalni. Az 1999. december 31-én felvett leltár során 997 112 forint áruhiányt állapítottak meg.
A bíróság álláspontja szerint a felmondás indokolásának első része, amely az üzemvezetés nem megfelelő voltára hivatkozott nem felelt meg a világos indokolás követelményének. A megállapított áruhiánnyal kapcsolatos felmondási ok tekintetében a bíróság megállapította, hogy az - figyelemmel az üzemben az alperes intézkedései folytán kialakult helyzetre is - nem hozható összefüggésbe felperes munkavégzésével. A vevőkkel való nem megfelelő kapcsolattartást sem találta a bíróság alapos felmondási indoknak, mivel az alperes az erre vonatkozó elvárásait a felperessel konkrétan nem közölte.
Az előbbiek alapján a munkaügyi bíróság részben a világos indokolás, részben a valóságnak megfelelő és okszerű felmondási indok hiányában a felmondás jogellenességét állapította meg, és az alperest az Mt. 100. § (4) bekezdése alapján 8 havi átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetésére kötelezte.
Az alperes viszontkeresetével összefüggésben tényként állapította meg, hogy az alperes 1999. október 1-jén írásban értesítette a felperest arról, hogy alapbérét 1999. október 1-jétől 120 000 forintban állapította meg. Ennek alapján felperes jóhiszeműen vehette fel a megállapított 120 000 forintos munkabért. Ezért a bíróság az Mt. 162. § (1) bekezdésében előírt 60 napos határidőn túl előterjesztett, a munkabér visszakövetelésére irányuló viszontkeresetet elutasította.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a helyesen megállapított tényállásból levont jogi következtetéssel mind a kereset, mind a viszontkereset tekintetében egyetértett. Osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját a felmondás indokolásának jogellenességét illetően, ezzel kapcsolatban az MK 95. számú állásfoglalásra és a bírói gyakorlatra hivatkozott. A viszontkereset elutasítása tekintetében az ítélet indokolását módosította. Álláspontja szerint az Mt. 162. § (3) bekezdésében előírt írásbeli felszólítás hiányában a viszontkeresetet azért kellett elutasítani, mert alperesnek nem volt kereshetőségi joga.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek - az elsőfokú ítéletre is kiterjedő - hatályon kívül helyezését, és a felperes keresetét elutasító, illetve viszontkeresetének helyt adó határozat hozatalát kérte a Pp. 206. §-ába és 147. §-ába, valamit az Mt. 89. §-ába, 162. §-ába és 3-4. §-ába ütköző jogszabálysértésre hivatkozással. A szabad vállalkozás jogának megsértéseként értékelte azt, hogy a bíróság a munkáltató vezetésének hatáskörébe tartozó kérdéseket bírált felül, amikor a nem megfelelőnek tartott vezető cseréje iránt tett munkáltatói intézkedést jogellenesnek minősítette. Álláspontja szerint a felmondási indok az Mt. 89. § (2)-(3) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelt. Okszerűtlen mérlegelés és a bizonyítékok nem teljes körű értékelése miatt támadta a megállapított tényállást. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy az üzembe tanácsadói megbízással küldött személyek nem korlátozták felperes vezetői jogkörét, mivel nem voltak a felperes felettesei. A 3 hónapos leltár-elszámolási időszakban a külföldi tanácsadó nem tartózkodott az üzemben. Sérelmezte, hogy e tényeket a bíróság figyelmen kívül hagyta, ennek indokaira nem tért ki, és felperes nem rendeltetésszerű joggyakorlását sem értékelte. Viszontkeresete elutasítását a Pp. 147. § (1) bekezdésébe ütközőnek tartotta, mivel igénye fizetési felszólítás helyett viszontkeresettel is érvényesíthető volt. Azzal érvelt, hogy a felperes a munkaszerződés módosítását nem írta alá, annak érvénytelenségét maga idézte elő, így az Mt. 162. § (2) bekezdése alapján a jogalap nélkül felvett munkabér visszakövetelhető.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A munkaügyi bíróság ítéletének indokolása rögzíti, hogy a tényállást a felek nyilatkozatai, a csatolt iratok és a perbeli tanúvallomás alapján állapította meg. Az az indokolásbeli hiányosság, hogy az ítélet indokolása nem tért ki rá, miért a becsatolt iratokkal és tanúvallomással alátámasztott felperes által előadott tényeket fogadta el bizonyítottnak az alperes előadásával szemben, nem jelenti az alperes nyilatkozatának figyelmen kívül hagyását a mérlegelés során. A felperes munkáját akadályozó körülményekre levont ítéleti következtetést a felperes által a perbeli időben az alperes vezetőjéhez írt levelekben előadott panaszok alátámasztják. Az alperes viszont ezt cáfoló bizonyítékokat nem terjesztett elő, illetve bizonyítási indítványt nem tett. Így a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelése nem állapítható meg. Ezért a jogszabálysértés hiányában sikertelenül támadott tényállás a felülvizsgálati eljárásban irányadó.
A felperes nem minősült vezető állású munkavállalónak (Mt. 188. §). Ebből következően a munkaviszonya indokolt rendes felmondással volt megszüntethető. Az indokolás valóságának és okszerűségének vizsgálata pedig a jogvita tárgyát képezi, ez nem jelenti a munkáltató (vállalkozás) önállóságának sérelmét (MK 95. sz. állásfoglalás).
A megállapított leltárhiánnyal kapcsolatban az elsőfokú ítélet a jogszabály [Mt. 170. § (2) bekezdés] helyes értelmezésével fejtette ki, hogy önmagában az ismeretlen okú hiány tényéből felperes kötelezettségszegésére következtetni nem lehet. Ily módon ez a felperes nem megfelelő munkavégzésére alapított felmondás okszerű indokaként nem fogadható el, egyéb bizalomvesztést megalapozó körülmény bizonyítása hiányában.
A felperes rosszhiszemű eljárására, nem rendeltetésszerű joggyakorlására a felülvizsgálati kérelem annak tényszerű indokolása nélkül hivatkozott. Így az a Pp. 272. §-a (2) bekezdése értelmében érdemi vizsgálatra nem volt alkalmas (BH 1998/558., 1999/390.).
A tévesen kifizetett munkabér visszakövetelése iránti viszontkereset elutasítását a másodfokú bíróság az e tekintetben is irányadó jogegységi határozattól eltérően (1/2001. MJE), tévesen indokolta. Ezért a jogerős ítélet indokolásának e részét - amelyben a munkaügyi bíróság ítéletének helyes indokolását módosította - a Legfelsőbb Bíróság mellőzi. Ez azonban nem érinti az érdemben helyes döntést, mivel az alperes követelésének elutasítása a visszakövetelésre előírt határidő [Mt. 162. § (1) bekezdése] elmulasztása miatt jogszabálysértés nélkül történt. Az alapbér-emelést tartalmazó intézkedés érvénytelenségére vonatkozó felülvizsgálati érvelés téves. A peres iratok alapján megállapítható, hogy az alperes a felperest alapbérének emeléséről 1999. október 1-jén írásban értesítette, abban semmiféle feltételre nem utalt; a béremelést felperes tudomásul vette, ezt az iraton aláírásával igazolta, és a felperes munkabérét az alperes ennek megfelelően folyósította a továbbiakban. A felperes személyi alapbérének ily módon teljesedésbe ment emelésével a felperes munkaszerződése e tekintetben érvényesen módosult.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - a viszontkereset elutasítása indokolásának fenti módosításával - a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta, és a pervesztes alperest kötelezte a felperes felülvizsgálati eljárási költsége és a felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére. (Mfv. I. 10.815/2001.)
139. Ha az átszervezés során a felperes munkaköre megszűnt, erről a munkáltatói jogkört gyakorló döntött, jogszerűen állapították meg a felperessel közölt rendes felmondás jogszerűségét (Mt. 89. §).
A felperes keresetében az 1999. szeptember 28-án kelt rendes felmondás jogellenességének megállapítását és a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével elmaradt munkabért, nyolc havi átlagkeresetet, általános kártérítést, korlátlan mobiltelefon használat ellenértékét, gépkocsi költségtérítést, étkezési hozzájárulást, nyugdíjpénztári hozzájárulás és életbiztosítás címén kártérítést, valamint az alperes által alapított kft.-ben elért jövedelem kiesése megtérítését kérte. Arra hivatkozott, hogy a rendes felmondást nem a munkáltatói jogkör gyakorlója írta alá, továbbá a felmondás indoka nem valós és nem okszerű, mert az alperesnél végrehajtott átszervezés az igazgatói munkakörét nem érintette.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes 1988. december 1-jétől állt munkaviszonyban az alperessel, 1997 júliusától az Általános Ellátó Főosztály vezetőjeként igazgatói munkakört látott el. Az alperes a rendes felmondást azzal indokolta, hogy 1999. október 5-ével a Működési Szolgáltatások Igazgatóságán belül működő, a felperes által vezetett főosztály szintű szervezet és ezáltal a felperes igazgatói munkaköre megszűnik, és az alperes a felperes végzettségének, akkori besorolásának megfelelő munkakört nem tud felajánlani.
Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítás eredményeként azt állapította meg, hogy a rendes felmondást aláíró ügyvezető igazgató a felperes felett munkáltatói jogkörrel rendelkezett. A per adatai alapján a felmondás indokát valósnak és okszerűnek találta, mivel megállapítása szerint a felperes által vezetett szervezet a felperes által sem vitatott átszervezés eredményeként "betagozódott" egy magasabb szintű szervezeti egységbe, ez a munkafeladatok tekintetében is változást okozott, és ezáltal a felperes igazgatói munkaköre feleslegessé vált.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a felperes felett munkáltatói jogkört gyakorló személyét is érintő, az 1997. október 15-e után bekövetkezett szervezeti változtatások megállapításával a tényállást kiegészítette. Eszerint a Banküzemi vezérigazgató-helyettesi irányítás alatt működő Működési Szolgáltatások Igazgatósága vezetői munkakörét ügyvezető igazgatóként 1999. április 27-én J. S. vette át, aki az SZMSZ-en alapuló munkaköri leírása szerint irányította az Általános Ellátási Főosztályt, és így a felperes felett munkáltatói jogkört gyakorolt. A másodfokú bíróság a per adatai alapján egyetértett a munkaügyi bíróság következtetésével abban, hogy a felperes munkakörét megszüntető átszervezés az alperesnél megvalósult. Megállapította, hogy a felperes által megjelölt új munkavállaló nem a felperes munkakörébe került felvételre, mivel a felperessel nem azonos besorolású munkakört lát el.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását" és a rendes felmondás jogellenességét megállapító, az alperest elmaradt munkabérben, nyolc havi átlagkeresetben és általános kártérítésben marasztaló határozat hozatalát kérte, mert álláspontja szerint a bíróságok a tényállást a Pp. 206. §-ának megsértésével iratellenesen, a bizonyítékok nem összességében való, kirívóan okszerűtlen, logikailag ellentmondásos mérlegelésével állapították meg, a következtetésük ezért helytelen. Ennek alátámasztására hivatkozott az ítéleti megállapításokat álláspontja szerint cáfoló okiratokra és tanúnyilatkozatokra, továbbá arra, hogy a bíróságok által bizonyítékként elfogadott munkaköri leírások nincsenek aláírva, azok csupán tervezetek voltak. Továbbra is vitatta J. S. munkáltatói jogkörét, mert azt egyetlen okirat sem bizonyítja, az SZMSZ rendelkezései alapján a felperessel azonos szintű vezető volt, közöttük nem volt alárendeltségi viszony. Az alperes továbbá a szervezeti betagozódást a felperessel nem közölte, ezért az Mt. 74. § (1) bekezdése alapján az alperes eljárása érvénytelen. Figyelmen kívül maradt, hogy a felmondásban hivatkozott vezetői határozat a felperes "menesztését meg sem említi", továbbá az ahhoz tartozó előterjesztés későbbre van dátumozva. A felperes által vezetett főosztály a valóságban nem szűnt meg, a Működési Szolgáltatások Igazgatósága elnevezésű szervezeti egység feladatkörét, szervezeti elhelyezkedését tekintve azonos a korábban Általános Ellátó Főosztály elnevezésű szervezettel. Okszerűtlen és iratellenes a rendes felmondás indoka tekintetében levont első- és másodfokú ítéleti következtetés, az alperes a felperes helyére új munkavállalót vett fel.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a munkáltatói jogkör gyakorlása és a felmondás indoka tekintetében lényegében a bizonyítékok mérlegelését támadta.
A felülvizsgálati eljárásban nincs mód a bizonyítékok újraértékelésére, azok felülmérlegelésére [Pp. 270. § (1) bekezdés].
A jogerős ítélet felülvizsgálata jogszabálysértés alapján kérhető. A Pp. 206. § (1) bekezdése megsértését a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen, iratellenes vagy logikailag ellentmondásos értékelése alapján lehet megállapítani.
A perbeli adatok alapján a Legfelsőbb Bíróság ilyen jogszabálysértés megállapítására nem talált alapot.
A felperes 1996-tól műszaki igazgatóság igazgatói munkakörére vonatkozó munkaszerződését a felek 1997. július 24-én módosították, és eszerint a felperes az Általános Ellátó Főosztály vezetőjeként az egységet irányító Üzemeltetési és Szervezési Igazgatóság vezetője irányítása alatt dolgozott, aki a felperes felett a munkáltatói jogkört gyakorolta. Ezt a helyzetet érdemben az átszervezés nem változtatta meg. Az alperesnél több ütemben szervezeti átszervezés zajlott le, - amit a perben a felperes is elismert - és az ennek keretében létrehozott Működési Szolgáltatások Igazgatósága lett a felperes által vezetett főosztály felettes egysége. Ennek élére 1999. április 27-én ügyvezető igazgató munkakörben J. S.-t nevezték ki, aki a felmondást aláírta. Mindezeket a per iratai, különösen a becsatolt szervezeti táblák, a felperes 2000. 06. 26-ai beadványa 17. számú melléklete, az érintettek munkaköri leírásai, az 1997. évi SZMSZ alátámasztotta. Ezekből a bizonyítékokból a bíróságok törvénysértés nélkül következtettek arra, hogy a felmondás jogát a munkáltatói jogkör gyakorlója gyakorolta.
Az alperesnél lezajlott átszervezések, a felperes által vezetett egység megváltozása alapján annak volt jelentősége, hogy a felperes igazgató elnevezésű, de a szervezeti tagozódásban valójában a felettes igazgatóság irányítása alatt lévő vezetői munkakört látott el, és felette a felettes szervezeti egység - utóbb a Műszaki Szolgáltatások Igazgatósága vezetője - jogszerűen gyakorolhatta a munkáltatói jogkört. A felperes ezért alaptalanul hivatkozott arra, hogy felette mint igazgató felett az ügyvezető igazgató J. S. munkáltatói jogkört nem gyakorolhatott, az azonos szintű vezetői munkakörre tekintettel. A szervezeti átalakítást a per egyéb adataival szemben nem cáfolja, hogy a Szervezeti és Működési Szabályzatban mindezek teljes körűen nem lettek átvezetve.
A felperes az Mt. 74. § (2) bekezdésével kapcsolatban a felmondás jogellenességére a jogszabály téves értelmezése alapján hivatkozott. Önmagában az a körülmény, hogy a jogkör gyakorlója tekintetében bekövetkezett változásról a munkáltató az Mt. 74. § (1) bekezdése megsértésével nem tájékoztatja a munkavállalót, az intézkedést nem teszi jogellenessé, ha az a munkáltatói jogkör gyakorlójától származott.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó ítéleti tényállás szerint az alperesnél 1998 végén kezdődött átszervezések a felperes által vezetett főosztályt több ütemben érintették. Eszerint a főosztály létszáma csökkent, bizonyos funkciók (feladatok) más szervezeti egységekhez kerültek. Ezek a körülmények is közrejátszottak abban, hogy a főosztályt mint önálló szervezeti egységet az alperes megszüntette, a vezetői létszámot csökkentette, és így a felperes vezetői munkaköre is megszűnt. Mindezeket a bíróságok a per összes adatai egybevetésével és értékelésével törvénysértés nélkül állapították meg, amit nem tesz megalapozatlanná az a körülmény, hogy az SZMSZ módosítása az átszervezéseket időben nem követte azonnal, továbbá az Állami Pénz és Tőkepiaci Felügyelet perbeli időben végzett ellenőrzése a feladatok megosztását és a döntési hatásköröket illetően észrevételezte, hogy azok nem kellően világosak.
A másodfokú bíróság az érintett munkavállaló munkaszerződése, munkaköri leírása és a per egyéb adatai alapján megállapította, hogy az alperes H. J.-t a Banküzemi vezérigazgató-helyettes irányítása alá rendelt Belső Működtetésű Igazgatóság vezetőjeként - ügyvezető beosztásban - alkalmazta, ami a felperesével nem azonos, a vezetői szinteket, valamint a munkaköri leírás szerinti feladatokat tekintve a felperesétől eltérő munkakör.
A kifejtettekre tekintettel a másodfokú bíróság törvénysértés nélkül hagyta helyben a munkaügyi bíróságnak a rendes felmondás jogszerűségének bizonyítottságát megállapító elsőfokú ítéletet, ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.818/2001.)
140. A munkaügyi jogvitában a munkáltató átszervezésére, valamely egység megszüntetésére vonatkozó döntésének célszerűsége nem vizsgálható (Mt. 89. §).
A felperes 1998. január 19-étől állt munkaviszonyban az alperessel, amelynek d.-i irodáján dolgozott személy- és vagyonőr munkakörben.
Az alperes a munkaviszonyt a 2000. április 10-én a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó előzetes értesítést követően a 2000. május 10-én kelt rendes felmondással megszüntette. Az intézkedést a munkáltató átszervezés miatti létszámcsökkentéssel, és a felperes munkaköre megszűnésével indokolta.
A felperes keresetében a rendes felmondás jogellenessége megállapítását, és eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását kérte.
A munkaügyi Bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint az alperes 2000-ben folyamatosan csökkentette a debreceni iroda létszámát a megbízások elmaradása, az árbevétel jelentős csökkenése miatt, majd 2000. április 3-án az Rt. vezetősége az iroda teljes felszámolásáról döntött. A munkaügyi bíróság a bizonyítékok alapján a rendes felmondás indokát valósnak és okszerűnek találta. A teljes szervezeti egység megszűnésére tekintettel nem látta megállapíthatónak a munkáltató rendeltetésellenes joggyakorlását.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokaira hivatkozással helybenhagyta. A fellebbezésben kifejtettek alapján hangsúlyozta, hogy a bizonyított átszervezés célszerűsége, indokoltsága a munkaügyi jogvitában nem vizsgálható, továbbá a csatolt okirati bizonyítékok cáfolják a felperesnek az Mt. 94/A. §-ának megsértésére vonatkozó előadását.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a másodfokú bíróság új eljárásra kötelezését kérte. Álláspontja szerint a per irataiból megállapítható, hogy az alperesnél nem került sor átszervezésre, a munkáltató nem tartotta be az Mt. 94/A. §-ában előírtakat, a munkavállalókat átvevő céggel az alperes szerződést bontott, az alperes magatartása nyilvánvalóan a jogszabályok kijátszására irányult. Sérelmezte a tényállás feltáratlanságát, különösen a korábbi munkavállalókkal kötött vállalkozási illetve megbízási szerződések vizsgálatának hiányát, továbbá felmondási tilalomra is hivatkozott.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban a Pp. 270. § (1) bekezdés értelmében felülmérlegelésnek, azaz a bizonyítékok újramérlegelésének, ismételt egybevetésének nincs helye. A jogerős ítélet felülvizsgálata jogszabálysértésre hivatkozva kérhető. Jogszabálysértőnek tekinthető a megalapozatlan ítélet is, amiről akkor lehet szó, ha a tényállás feltáratlan maradt, vagy a megállapított tényállás iratellenes, illetve okszerűtlen, logikai ellentmondást tartalmazó.
Az adott esetben ilyen, a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütköző jogszabálysértés nem volt megállapítható. Az elsőfokú bíróság az aggálytalan bizonyítékok okszerű értékelésével állapította meg, hogy az alperes az Rt. vezetősége döntése alapján a veszteséges debreceni irodát a 2000-ben végrehajtott folyamatos létszámleépítést követően 2000. áprilisban teljes egészében felszámolta, az egységet megszüntette. 2000. április hónapban az irodánál már csak 6 munkavállaló dolgozott, ebben a hónapban valamennyiük munkaviszonyát megszüntették. Az egység megszüntetését az elsőfokú eljárásban tett nyilatkozatával a felperes is elismerte (..."a m.-i kirendeltség vette át az iroda teljes tevékenységét, a megbízási szerződéseket is Miskolc kapta meg ...".
Alaptalan tehát a felperes felülvizsgálati érvelése arról, hogy az alperesnél a munkakörét érintően nem történt átszervezés. Nem eredményezi a felmondás jogszerűtlenségét továbbá az a körülmény, ha a munkáltató a feladatát költségtakarékosságból nem munkaviszony, hanem más jogviszony (megbízás, vállalkozás) alapján láttatja el (BH 2002/113.). Az eljárt bíróságok továbbá helytállóan fejtették ki, hogy a munkaügyi jogvitában a munkáltató átszervezésre, valamely egység megszüntetésére vonatkozó döntése célszerűsége nem vizsgálható.
A felperes a perben felmondási tilalomra nem hivatkozott. A Pp. 270. § (1) bekezdéséből következően olyan tények és körülmények, amelyeket a perben nem vetettek fel, a felülvizsgálati eljárásban a jogszabálysértés alapjaként már nem hozhatók fel.
A felperes felülvizsgálati kérelmében nem jelölte meg, hogy miért sérelmezi a másodfokú bíróságnak az Mt. 94/A. §-a tekintetében tett megállapítását. Ezzel összefüggésben az elsőfokú eljárásban sem hivatkozott konkrét jogszabálysértésre, a fellebbezésben előadottak a felperes felmondását nem érintő időszakra (2000. év elejére) vonatkoztak, a perbeli rendes felmondást ezért nem érintették.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.862/2001.)
141. A bíróság nem vizsgálhatja, hogy az átszervezés, illetve a korszerűsítés mennyiben volt indokolt, illetve életszerű (Mt. 89. §).
A periratok szerint a felperes 1994. június 1-jétől állt munkaviszonyban az alperesnél forgalmi indító munkakörben. A villamosok forgalmi indító helye a P. téren, a trolibuszoké a S. téren volt. 1999. december 31-ével az alperes a 4/A. jelzésű troliviszonylatot megszüntette. 1999. december 18-án tanulmányi szerződést kötöttek a felek, melynek alapján a felperes az autóközlekedési személyszállítási tisztképző tanfolyam elvégzését vállalta, az alperes pedig a különböző költségek megtérítését.
Az alperes a 2000. március 23-án kelt határozatával az alperes a felperes munkaviszonyát 45 nap felmondási idővel 2000. május 15. napjával felmondta. A felmondás indokaként arra hivatkozott, hogy a 4/A viszonylatú járat megszüntetése következtében a munkáltató a költségeit csökkenti, a felperes munkaköre átszervezésre, megszüntetésre kerül. Az alperes 2000. március 28-án a tanulmányi szerződést felmondta, a munkaviszony felmondására hivatkozással azzal, hogy a felperest a szerződésből folyó kötelezettségei alól mentesítette. A felperes keresetében a felmondás illetve a tanulmányi szerződés felbontása jogellenességének a megállapítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a 4/A viszonylatú járat 1999. december 31-ével szűnt meg, munkaviszonyát három hónappal később mondták fel, addig is forgalmi indító munkakörben foglalkoztatták. Utalt arra is, hogy igazgatói utasítás szerint a forgalmi indítói munkakörhöz érettségi iskolai végzettséget írtak elő, és akiknek a munkaviszonyát az alperes nem szüntette meg, alacsonyabb végzettséggel rendelkeznek. Hivatkozott arra, hogy a munkáltatói felmondás nem valós tényeken alapul, az átszervezés csupán indok volt arra, hogy munkaviszonyát az alperes megszüntesse. Nem kérte a továbbfoglalkoztatását, ehelyett az Mt. 100. § (4) bekezdésében foglaltak alapján kérte a vele való elszámolást.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy az éves gazdasági terv megállapítása után döntöttek a létszámcsökkentésről, illetve átszervezésről, továbbá, hogy a P. téri végállomáson, 2000. július 1-jétől teljes mértékben megszüntették a forgalmi irányítási rendszert, míg a S. téri forgalomirányító helyen alkalmaz forgalmi indítói feladatokat ellátó munkavállalókat, mivel a trolibuszokat erről a helyről tudja csupán indítani. Előadta, hogy a járat megszüntetés miatt a forgalmi indítókat is érintően 2001. szeptember 20. napjával bezárólag 10 fő forgalmi indítóból 6 fő munkaviszonyát szüntették meg. Ennek az intézkedési tervnek a keretében adták ki a felperest érintő rendes felmondást is. A forgalmi indítók feladatait saját munkaköri feladataik mellett a forgalmi ügyeletesek vették át.
A munkaügyi bíróság részítéletével a felperesnek a felmondás jogellenességének megállapítására irányuló keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy a bíróság bizonyítottnak találta a 4/A troliviszonylat megszüntetését, melynek következtében 14 fő járművezetői létszám vált feleslegessé. Ezt a felperes is elismerte, azzal együtt, hogy a P. téri indítóhelyen további 3 fő forgalmi indító munkaviszonyának megszüntetésére is sor került rajta kívül. Bizonyítottnak tekintette a munkaügyi bíróság, hogy 2000. július 1-jétől a P. téren a teljes forgalmi indítási szolgálatot megszüntették. Minthogy a felmondás indoka valós és okszerű volt, ezért a munkaügyi bíróságnak nem volt hatásköre annak vizsgálatára, hogy miért a felperes és nem másik forgalmi indító munkakörben foglalkoztatott munkavállaló munkaviszonyának felmondására került sor.
A tanulmányi szerződéssel kapcsolatos kérdésben a részítélet jogerőre emelkedését követően folytatja a bíróság az eljárást. Rámutatott arra, hogy a tanulmányi szerződés megkötésének ténye a felmondás jogszerűsége vagy jogellenessége szempontjából nem bír jelentőséggel, minthogy annak időpontjában a létszámcsökkentés igénye még nem volt ismert.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság részítéletét helybenhagyta. Ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy az elsőfokú bíróság a szükséges bizonyítás lefolytatását követően helyesen állapította meg a tényállást, és abból helytállóan következtetett a felmondás jogellenességének megállapítása iránti kereset alaptalanságára. Az átszervezés együtt járhat munkaköri feladatok átcsoportosításával, összevonásával, egyes munkakörök megszüntetésével, ezért a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 95. számú állásfoglalásában adott iránymutatás szerint a bíróság az átszervezés folyamatába nem szólhat bele. Nem vizsgálhatja, hogy a munkáltató a valós átszervezés, létszámcsökkentés keretében miért éppen az érintett munkavállaló munkaviszonyát szüntette meg rendes felmondással.
A jogerős részítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes az ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adást kért az eredeti munkakörben való továbbfoglalkoztatását mellőzve. Álláspontja szerint a felmondás indokolása nem valós, nem okszerű, a forgalmi indítói munkakör nem vált feleslegessé. Valótlannak tartotta az alperes költségcsökkentésre hivatkozását is, mert az a valóságban nem történt meg, legalább is ezt az alperes nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani. Igazának alátámasztására csatolta az Rt. 2000. január-június havi gazdálkodásáról szóló tájékoztatót is. Kifejtette, hogy a felmondás kizárólag az ő személye ellen irányult, melyet igazol az is, hogy a munkaviszonya megszüntetésére a beiskolázási szerződés hatálya alatt került sor, továbbá, mert a felperes volt az, akinek a többi munkavállalóhoz képest a legkisebb összegű végkielégítést kellett fizetni. Az alperes felmondása azért sem valós és okszerű, mert nem hajtotta végre a vezetői értekezlet utasítását, több területen alulképzett dolgozókat foglalkoztat, képzetlen személyek alkalmazásával pótolja a személyi hiányt. Minthogy a bíróság kellően fel nem derített tényállásból jogi következtetésekre alapozta a döntését, ezért az jogszabálysértő.
A alperes a jogerős részítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos a következők szerint.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye. A jelen per irataiból megállapítható, hogy a felmondás jogellenességének vizsgálata körében szükséges bizonyítást a munkaügyi bíróság lefolytatta, a tényállást kellően feltárta, és az ekként helyesen megállapított tényállás alapján jogszerű következtetésre jutott, amikor a felperesnek a felmondás jogellenessége megállapítására irányuló keresetét elutasította. Az alperes az eljárásban bizonyította a 4/A járat megszüntetését, az ennek következtében végrehajtott létszámcsökkentés mértékét, melynek keretében a felperes által sem vitatottan 4 fő forgalmi indító munkaviszonyának megszüntetésére került sor az elsőfokú ítélet meghozatalának időpontját megelőzően. Az ítélkezési gyakorlat szerint a felmondási oknak - tényszerű valósága mellett - egyúttal okszerűen alá kell támasztania a munkavállaló munkaviszonyának a munkáltató részéről történt megszüntetését (MK 95/I.).
A jogszerű felmondást azonban sem méltányosságból, sem pedig olyan körülményekre tekintettel nem lehet hatálytalanítani, amelyek a munkaügyi jogvita keretein kívül esnek. Ennek megfelelően az ítélkezési gyakorlat szerint az átszervezésre alapított felmondásnál a munkaügyi jogvitában nem lehet vizsgálni, hogy a megtörtént átszervezés, munkakör-megszüntetés célszerű illetve indokolt volt-e, illetve, hogy a munkáltató miért az érintett munkavállaló munkaviszonyát mondta fel és miért nem valamely azonos vagy hasonló munkakört betöltő munkatársának (MK 95/I., MD II/120., 122., 123., 124.). A munkaszervezés a munkáltató feladata, ezért a bíróság nem vizsgálhatja, hogy az átszervezés vagy korszerűsítés mennyiben indokolt, és annak választott módja célszerű-e illetve a kívánt eredményre vezetett-e (MD II/113.).
A felperes az eljárás során nem bizonyította, hogy az alperes a felmondás jogát megtorlásként alkalmazta volna vele szemben, erre nézve bizonyítási indítványt sem terjesztett elő. A teljesség kedvéért jegyzi meg a Legfelsőbb Bíróság, hogy a peres felek által a felülvizsgálati eljárásban csatolt iratokat nem lehet figyelembe venni, mert a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás lefolytatásának nincs helye [Pp. 275. §-ának (1) bekezdése].
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős részítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.864/2001.)
142. Ha a rendes felmondás minőségi cserére is volt alapítva, s ezt a per adatai (az elődhöz képest magasabb végzettség, idegen nyelvismeret stb.) igazolták, a rendes felmondás jogszerűen történt (Mt. 89. §).
A felperes keresetében a munkaviszonya 1999. december 30-án rendes felmondással való megszüntetése jogellenességének megállapítását, eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatása elrendelését, és a jogellenesség jogkövetkezménye alkalmazását, valamint kártérítés megfizetését követelte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendes felmondás jogellenességét, és kötelezte az alperest, továbbá a jogellenesség jogkövetkezményeként 3 havi átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetésére. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes első inspektor munkakörben dolgozott az alperes kaszinójában. Ennek a munkakörnek az ellátására 1996. augusztus 17-étől 1999. december 31-éig terjedő időre kapott az 1999. február 17-én történt meghosszabbítással megbízást az alperes vezérigazgatójától. A felperes az inspektorok tekintetében utasítási és ellenőrzési jogkörrel rendelkezett, tevékenységét a kaszinó igazgatója irányítása alatt végezte.
Az alperes az 1999. december 30-án kelt rendes felmondást azzal indokolta, hogy a felperes munkaköri megbízása 1999. december 31-én lejár, továbbá az alperes a szakmai színvonal emelése érdekében személycserével járó átszervezést hajt végre.
A munkaügyi bíróság vizsgálta a felperes által betöltött első inspektor munkakört, valamint az újonnan létrehozott játéktechnika igazgató munkakört. A munkakörök tartalma, a munkaköri leírások összehasonlítása alapján azt állapította meg, hogy bár vannak eltérések a két munkakör között, ezek azonban nem lényegiek, a felperes munkaköre tehát nem szűnt meg, annak ellátásával a munkáltató más személyt bízott meg. Mindezekből az elsőfokú bíróság a rendes felmondás indoka valótlan és okszerűtlen voltára következtetett.
A felperes és az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletének megfellebbezett rendelkezését megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a munkaügyi bíróság a helyesen feltárt tényállásból téves jogi következtetést vont le. A felperes első inspektor munkakör ellátására vonatkozó megbízása a felmondáskor "lejárt", az alperes ezt a munkakört önálló munkakörként nem kívánta fenntartani. Az alperes az átszervezést, az új - játéktechnikai igazgató - munkakör létrehozását bizonyította, az új munkakör a megyei bíróság álláspontja szerint nemcsak a szervezeti felépítésben elfoglalt helye, hanem a feladatok tekintetében is lényegileg különbözik a felperes munkakörétől. Utalt arra, hogy az alperest nem terhelte kötelezettség arra, hogy az új munkakör ellátásával a felperest bízza meg.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a munkaügyi bíróság ítéletének "hatályában való fenntartását" kérte. Álláspontja szerint jogsértő a felmondás indokolásának a munkaköri megbízás lejártára vonatkozó része, mivel határozatlan idejű munkaviszonyában 1990. óta első inspektorként dolgozott, ezért nincs jelentősége annak, hogy a munkáltató 1999-ben "megerősítette a munkakörében". A régi és az új munkakör összehasonlítása alapján az elsőfokú bíróság vont le megfelelő következtetést a munkakörök nagymérvű egyezősége miatt. Az alperes koncessziójának 2000. december 31-i lejárta, és a végelszámolás miatt vitatta a minőségi csere okszerűségét, az alperes eljárása jóhiszeműségét és tisztességességét.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes nem vitatta a felperes keresetében megjelölt tényállást, miszerint az 1983-tól krupié munkakörben fennállt határozatlan idejű munkaviszonyát a munkakör tekintetében 1990-ben a felek módosították, és a felperes ettől az időponttól első inspektor munkakörben dolgozott. A perben nem merült fel adat arra, hogy a munkakörre vonatkozó megállapodás határozott időre szólt. Ezért az a körülmény, hogy az alperes a koncessziós szerződés meghosszabbítása időpontjával azonosan a felperest 1996. augusztus 15-én 1999. február 16-áig, majd 1999. február 17-én 1999. december 31-éig tartó időre az első inspektori munkakörrel való további megbízásról értesítette, és az iratot a felperes átvette, nem jelentette a munkaszerződés módosítását. A felperes tehát a felülvizsgálati kérelmében alappal sérelmezte a jogerős ítélet megállapítását a munkakörre vonatkozó megbízatása 1999. december 30-án való lejártáról. Következésképpen a rendes felmondásnak a megbízatás lejártával kapcsolatos indokolása, mivel valótlan, nem vehető figyelembe.
A rendes felmondás további indokának - lényegében a munkakör megszüntetésével, új munkakör létrehozásával és e munkakörnek a gazdálkodás és a kaszinóműködés szakmai színvonala emelése érdekében más személlyel való betöltésével kapcsolatos indok - vizsgálata alapján bírálható tehát el a felperes keresetének megalapozottsága.
A másodfokú bíróság az első inspektor és a játéktechnikai igazgató munkakörbe tartozó egyes feladatok, a munkakörök tartalmának egybevetése alapján törvénysértés nélkül következtetett arra, hogy a rendes felmondásnak az átszervezésre, a felperes munkaköre megszüntetésére vonatkozó indoka megalapozottságát a per adatai alátámasztják. A felperes első inspektorként - a munkaköri leírása szerint - a játékkaszinó igazgatója közvetlen irányítása alatt - az igazgatót csak távollétében helyettesítve - lényegében a játékkaszinó szabályszerű napi működését biztosította, ellenőrizte, irányította az ott dolgozók munkáját. Ezzel szemben a 2000. január 1-jétől az első inspektori feladatokat is átvevő játéktechnikai igazgató az alperesi ügyvezető irányítása és ellenőrzése mellett, közvetlenül az ügyvezetésnek alárendelve, a kaszinó igazgató általános helyetteseként dolgozott. Fő feladatát a marketing akciók tervezésében, kivitelezésében való közreműködés, a kaszinó bevételei heti, havi elemzése és erről való jelentéstétel, az üzem menetére vonatkozó ésszerű javaslatok, módosítások készítése képezte. Nem vitatott peradat továbbá, hogy míg a felperes középiskolai végzettséggel, krupié képzettséggel rendelkezett, a játéktechnikai igazgató munkakörbe az alperes a felsőfokú iskolai végzettségű mérnök, közgazdasági egyetem vezetőképző intézeténél felsőfokú képzettséget szerzett, és két nyelvből középfokú nyelvvizsgával rendelkező, korábban az alperes más egységénél dolgozó vezető munkavállalóját alkalmazta.
A bírói gyakorlat szerint több felmondási indok esetén is megállapítható az intézkedés jogszerűsége, ha az alperes egyetlen indok valóságát és okszerűségét bizonyította (BH 1995/610.).
A rendes felmondásnak az átszervezésre, a felperes munkaköre megszüntetésére, és az új munkakörben magasabb képzettségű munkavállaló alkalmazására vonatkozó indokolása valótlan és okszerűtlen voltára a felülvizsgálati kérelem ezért alaptalanul hivatkozott. A kaszinó koncessziója lejártának időpontja a perbeli rendes felmondás jogszerűségét nem érinti.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - a kifejtett indokolás kiegészítéssel - hatályában fenntartotta [Pp. 275/A. § (1) bekezdés], és a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján a felperest kötelezte az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére (Mfv. I. 10 904/2001.).
143. Ha a munkáltató a létszámcsökkentés %-os mértékét is megjelölte a rendes felmondás indokolásában, ennek számszerű bizonyításától függetlenül a rendes felmondás jogszerű volt, ha a munkavállaló munkakörét érintő létszámcsökkentés megvalósult. A munkáltató több felhozható indok esetén nem köteles intézkedésében valamennyi indokot megjelölni (Mt. 89. §).
A munkaügyi bíróság ítéletével elutasította a felperes keresetét, amelyben a munkáltatói rendes felmondás jogellenességének megállapítását és annak jogkövetkezményei alkalmazását kérte, valamint a konkurenciatilalmi megállapodás alapján terjesztett elő igényt.
A munkaügyi bíróság tényként megállapította, hogy az alperes ügyvezetése 2000. február 18-án létszámcsökkentéssel járó átszervezésről döntött. A határozott idejű munkaszerződéseket nem hosszabbította meg, ez 20 főt érintett, a próbaidő alatti munkaviszony megszüntetéssel és rendes felmondással 3-3 fő munkaviszonyát szüntette meg 2000. február 29-én. Továbbá a szellemi foglalkozásúak körében is vizsgálta alperes a létszámleépítés lehetőségét, erről utóbb döntött. A gazdasági vezetőként alkalmazott felperes a rendes felmondást megelőzően beteg volt, távolléte alatt a munkaköri feladatait a főkönyvelő, műszaki vezető, ügyvezetői asszisztens, a könyvelők és a kereskedelmi csoportvezető között osztották el. 2000. március 27-én a felperes munkaviszonyát az alperes azzal az indokkal mondta fel, hogy a 10 százalékos létszámcsökkentéssel járó átszervezés a felperes szervezeti egységét, a gazdasági osztályt is érinti. A létszámcsökkentés végrehajtásaként 2000. március 30-án az alperes a technikai iroda titkárnője, 2000. április 6-án a műszakvezető és a technológus üzemvezető munkaviszonyát mondta fel rendes felmondással. Az alperes gazdasági vezető munkakörben más személyt nem alkalmazott, azt továbbra is az egyes részlegek végezték.
A bíróság a felperes munkakörét, szervezeti egységét érintő létszámcsökkentés alapján megállapította a felmondási indok valóságát. A felmondás közlése kapcsán az ügyvezető által tett megjegyzést, miszerint sokkal többet várt a felperestől, azaz elégedetlenek voltak munkájával, a bíróság nem fogadta el a felperes által állított tényleges felmondási indokként.
A munkaügyi bíróság a konkurenciatilalmi megállapodással összefüggésben előterjesztett igényt sem találta alaposnak.
A felperes fellebbezésében a felmondási indok valósága és okszerűsége körében támadta az elsőfokú ítéletet.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében helybenhagyta helyes indokainál fogva.
A másodfokú bíróság kifejtette, hogy önmagában az a körülmény, hogy a felperes munkájával a munkáltató nem volt maradéktalanul elégedett, a felmondásban megjelölt indok valóságát - a létszámcsökkentéssel járó átszervezés tényének bizonyítottsága folytán - nem teszi vitássá.
A felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben a jogerős ítélet "megváltoztatását", és a felmondás jogellenességével kapcsolatos kereseti kérelmének helyt adó határozat hozatalát kérte. Iratellenességet panaszolt a tekintetben, hogy a bíróságok az üzem területén a 10 százalékos mértékű létszámcsökkentés végrehajtását állapították meg, holott a tanúvallomások szerint is csak szezonális létszámváltozás történt. Az alperesnek a munkájával szemben emelt kifogásaira és a munkakörébe tartozó feladatokra megjelent álláshirdetésre hivatkozva vitatta a felmondási indok okszerűségét, rendeltetésellenes joggyakorlást állított.
A felperes nem a jogi képviselője útján előterjesztett 3. ssz. beadványában a felülvizsgálati kérelemben foglaltakat kiegészítette.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 73/A. §-a értelmében a felülvizsgálati eljárásban a felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél számára a jogi képviselet kötelező. A jogi képviselő nélkül eljáró fél perbeli cselekménye és nyilatkozata hatálytalan (Pp. 73/B. §). Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felperes 3. sz. alatti beadványában foglaltakat nem vizsgálhatta, csak a jogi képviselő útján előterjesztett felülvizsgálati kérelem alapján vizsgálta felül a jogerős ítéletet.
Ha a létszámcsökkentéssel járó átszervezés a munkavállaló munkakörét bizonyítottan érinti, az erre az indokra alapított felmondás indokának valósága megállapítható. Amennyiben a munkáltató a létszámcsökkentés százalékos mértékét is megjelölte a felmondás indokolásában, ennek számszerű bizonyításától függetlenül jogszerű a rendes felmondás, ha a munkavállaló munkakörét érintő létszámcsökkentés megvalósult. Az adott esetben a munkaügyi bíróság az előbbieknek megfelelően a felperes gazdasági vezető munkakörét érintő átszervezést, illetve létszámcsökkentést vizsgálta, és annak a munkaköri feladatok más munkavállalók közti szétosztása folytán tényszerűen bizonyított volta alapján megalapozottan állapította meg a megjelölt indok valóságát.
A perbeli ítéletek a 10 százalékos mértékű létszámcsökkentésre vonatkozó ténymegállapítást nem tartalmaznak. Ezért e tekintetben az iratellenességre vonatkozó támadás téves.
A felülvizsgálati kérelemben megjelölt munkáltatói kifogásokat - amelyeket a felperes a fellebbezésben is előadott - a másodfokú bíróság ítéletében értékelte, és helyes jogi következtetéssel állapította meg, hogy a bizonyított felmondási indok valóságát és okszerűségét azok nem érintik. A munkáltató ugyanis több felhozható indok esetén nem köteles intézkedésében valamennyi indokot megjelölni.
A felülvizsgálati kérelemben sem vitatott az a perben megállapított tény, hogy az alperes a felperes munkakörét más személlyel utóbb nem töltötte be. Ennélfogva az a körülmény, hogy az alperes a szellemi foglalkozású munkavállalókat érintő létszámcsökkentésről való döntése előtt álláshirdetést adott fel, ha ennek alapján új munkavállaló alkalmazására nem került sor, a felmondási indok valóságát és okszerűségét nem érinti.
A kifejtettekre tekintettel a rendeltetésellenes joggyakorlással (Mt. 4. §) kapcsolatos felülvizsgálati érvelés sem alapos.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - amely az Mt. 89. §-ának (2) bekezdése szerint bizonyított, a valóságnak megfelelő és okszerű felmondási indokra tekintettel a jogellenességre alapított kereset elutasítását jogszabálysértés nélkül hagyta helyben - a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta, és a felperest kötelezte az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére [Pp. 78. § (1) bekezdés]. (Mfv. I. 10.905/2001.)
144. A társasági határozat utóbb a bíróság által történt hatályon kívül helyezése nem jár ex tunc hatállyal. Ezért a közbenső időszakban a munkáltatói jogkörben hozott intézkedések jogellenességének megállapítására kizárólag a jogkör hiánya miatt nem kerülhet sor (Mt. 89. §).
A periratokból megállapíthatóan a felperes 1977-től állt az alperes alkalmazásában, 1990 óta mint főkönyvelő. A felperes határozatlan idejű munkaviszonyát az alperes 1999. május 18-án kelt felmondással megszüntette az igazgatóság határozata értelmében. A felmondást 1999. június 9-én kiegészítette a felmondási idő és a végkielégítés vonatkozásában és a jogorvoslati lehetőségekre is kioktatta a felperest.
Az eredménytelen egyeztetést követően benyújtott keresetében a felperes a felmondás jogellenességének megállapítását kérte, munkaviszonyának helyreállítását nem igényelte. Kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest szabadság megváltására, munkabér megfizetésére, öt havi bére végkielégítés címén történő megfizetésére, további kétszeres végkielégítés megfizetésére
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek bruttó 897 360 forintnak 1999. november 13-ától a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatát 15 napon belül, ezt meghaladóan a felperes kereseti kérelmét elutasította és az alperes javára perköltség megfizetésére kötelezte. Ítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy a szövetkezet 1999. március 26-án tartott közgyűlésén - melyen a felperes és a jogi képviselője is jelen volt - O. S. szövetkezeti elnököt a tisztségéből azonnali hatállyal felmentette és egyúttal a szövetkezeti elnök megválasztásáig az ügyvezető bizottság tagjává választotta többek között N. B. is. O. S. bejelentette, hogy a tisztségéből történő felmentését jogszabálysértőnek tartja és bírósághoz fordul. Az alperes közgyűlése április 23-án N. B.-t megválasztotta az igazgatóság elnökének. Az igazgatóság április 26-án arról határozott, hogy a főkönyvelői munkakört meg kell szüntetni és ezért a jelenlegi főkönyvelő: a felperes munkaviszonyát is megszüntetik. Ennek alapján 1999. május 18-án kelt felmondással szüntette meg az alperes a felperes munkaviszonyát, a felmondást N. B. elnök írta alá.
A megyei bíróság, mint Cégbíróság végzésével a törvényes működés helyreállítására kötelezte a szövetkezetet, megsemmisítve annak 1999. április 23-ai közgyűlési határozatait és az ezzel kapcsolatos változás bejegyzési kérelmet elutasította. O. S. a felügyeleti intézkedést nem hajtotta végre, az eljárt megyei bíróság kötelezte az alperest, hogy 30 napon belül hívjon össze közgyűlést az igazgatóság elnökének megválasztása érdekében. 1999. július 30-áig a cégbíróság által bejegyzett módon O. S. volt az alperes elnöke és 1999. július 30-ai közgyűlésen választották meg a törvényesen működő igazgatóságot, illetve N. B.-t az igazgatóság elnökévé.
A munkaügyi bíróság szerint a perbeli jogvitában azt kellett eldönteni, hogy N. B. munkáltatói jogkör gyakorlóként aláírhatta-e a perbeli felmondást, mivel a felperes kizárólag azt vitatta. Az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az alperes közgyűlésének döntése alapján N. B. jogosult volt a felperes esetében a munkáltatói jogkört gyakorolni, erre tekintettel a felperes munkaviszonyának felmondása nem ütközik jogszabályba. Bár az alperes közgyűlése nem a jogszabályoknak megfelelően járt el, azonban a jogszabálysértés megállapításán túlmenően az eljárt bíróságok is N. B.-t tekintették olyan személynek, aki jogosult a szövetkezet ügyeiben intézkedni, tekintettel O. S. magatartására is. Minthogy bizonyítást nyert, a végkielégítést az alperes a felperes számára kifizette, ezért az alperest a középarányos időponttól kötelezte a végkielégítés összege után évi 20%-os kamatnak a kifizetés időpontjáig, azaz 2000. január 10-éig történő megfizetésére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatta és megállapította, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél 2001. április 24-én - az ítélet jogerőre emelkedésének napjával - szűnik meg. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek bruttó ... forintot és ebből az ítélet rendelkező része szerinti részletezésnek megfelelő részösszegek után különböző időpontoktól a kifizetésig járó kamatot. Mellőzte a felperes elsőfokú perköltség fizetésére kötelezését és felemelte az alperes által fizetendő elsőfokú eljárási illeték összegét. Egyebekben a munkaügyi bíróság ítéletének fellebbezett részét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság túlnyomórészt alaposnak találta a felperes fellebbezését, mivel 1999. július 30-áig O. S. igazgatósági elnöknek volt a cégjegyzék tanúsága szerint képviseleti jogosultsága, N. B. csupán ezen időpontot követően lett a szövetkezet bejegyzett törvényes képviselője, ezért jogellenesnek tekintette az általa kiadott rendes felmondást. Miután a felperes nem kérte eredeti munkakörébe történő visszahelyezését, ezért az Mt. 100. § (5) bekezdésében foglaltakra tekintettel a munkaviszony megszűnésének időpontjával bezárólag számolta el a bíróság a felperes elmaradt jövedelmét és egyéb kárát.
A jogerős ítélet ellen bejelentett felülvizsgálati kérelmében az alperes annak hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását, valamint a felperes perköltségben marasztalását kérte. Kifejtette, hogy elképzelhetetlen, hogy egy szövetkezet fél évig, vagy akár hosszabb ideig vezető nélkül maradjon és a munkáltatói jogkört senki ne gyakorolja. N. B. szövetkezeti elnököt a tagság közgyűlési határozattal megválasztotta, nevezett joggal bízhatott benne, hogy ő a cég képviselője és a szövetkezet elnöke. Teljesen alaptalan az arra hivatkozás, hogy 1999. július 30-áig kizárólag O. S. gyakorolhatta volna a munkáltatói jogosítványokat, ugyanis nevezett nem kívánta azt gyakorolni, őt a szövetkezet közgyűlése 1999. március 26-ai hatállyal leváltotta.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását és az alperes perköltségben marasztalását kérte.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
Kétségtelen, hogy 1999. május 18-án, amikor N. B. elnökként írta alá a felperes felmentésére vonatkozó - az igazgatóság határozatán alapuló - intézkedést, cégjogilag nem volt a szövetkezet bejegyzett vezetője. A cégbíróság az 1999. szeptember 8-án hozott végzésével törölte O. S. igazgatósági elnök cégjegyzésre jogosultságát és ezen időponttól kezdődően jegyezte be N. B. a szövetkezet elnökeként. Végül a megerősítésére a későbbiekben került sor. Nem vitás tehát, hogy az alperesnél az átalakulás, illetve a testületben bekövetkező személyi változások cégjogi átvezetése problematikus volt, az e körben hozott határozatokat a cégbíróság hatályon kívül helyezte, illetve a hivatkozott megyei bírósági ítélet is, bár ez utóbbi azzal, hogy N. B. a jogszabálysértően bejegyzett képviseleti jogosultságát szabályszerű megválasztásáig gyakorolhatta a szövetkezet működőképességének fenntartása érdekében. A kialakult bírói gyakorlat szerint, ha a társasági (közgyűlési) határozatot utóbb a bíróság hatályon kívül helyezi, annak nem lehet ex tunc hatályt tulajdonítani, hiszen a jogkövetkezmények tekintetében a jogbiztonság alkotmányos elvének a törvényesség biztosítása mellett és azzal egyidejűleg, azonos súllyal kell érvényesülnie (Legfelsőbb Bíróság Mfv. I. 10.836/1998/3. számú határozata). Ebből következően a közbenső időszakban a munkáltatói jogkörben hozott intézkedések jogellenességének megállapítására kizárólag a jogkör hiányára hivatkozással nem kerülhet sor a társasági (szövetkezeti) döntés utólagos hatályon kívül helyezése miatt. A munkáltatói intézkedés jogszerűsége elbírálásánál figyelemmel kell lenni a munkáltató tényleges működéséhez fűződő érdekre.
A kifejtettek szerint a másodfokú bíróság téves jogértelmezéssel következtetett arra, hogy önmagában a szövetkezet elnöki cégnyilvántartásba történő bejegyzésének hiánya alapot adhat a munkáltatói intézkedések, felmondások jogellenességének megállapítására. Ennek következtében a felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a cégnyilvántartásba bejegyzett korábbi elnök gyakorolhatta volna a munkáltatói jogkört.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróság ítéletét a fellebbezéssel érintett részében helybenhagyta. (Mfv. II. 10.953/2001.)
145. Az Mt. 89. § (5) bekezdésében előírt védekezési lehetőség biztosításának elmulasztása egymagában nem teszi jogellenessé a munkaviszony rendes felmondással történt megszüntetését (Mt. 89. §).
A felperes az alperes 1999. június 23-án kelt rendes felmondása jogellenességének a megállapítását, eredeti munkakörébe való továbbfoglalkoztatását és elmaradt munkabére megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A megállapított tényállás szerint az alperes a minőségellenőr munkakörben alkalmazott felperes munkaviszonyának felmondását azzal indokolta, hogy a munkájával kapcsolatban a többszöri figyelmeztetés ellenére kifogás merült fel. Az általa átvett és készre jelentett termék minősége nem felelt meg a műveleti utasításban rögzítetteknek, a hiányosságokat a vevők képviselője több esetben kifogásolta.
A munkaügyi bíróság a bizonyítékok mérlegelése alapján megállapította, hogy a felperes az 1999. január 15-én kelt írásbeli figyelmeztetést több szóbeli figyelmeztetés után kapta. Az írásbeli figyelmeztetés indoka az volt, hogy felperes munkaköri feladatát nem megfelelően végezte. A felperes minőségellenőrzési kötelezettsége a fényezés-mázolási folyamat során végig fennállt az nem korlátozódott kizárólagosan a kocsik végátvételére. Kötelezettsége volt a felületi előkészítés ellenőrzése, ennek megfelelő dokumentálása, mivel a technológiai utasítás szerint a további fényezési munka csak akkor volt végezhető, ha azt megfelelőnek találta. Az alperes által becsatolt építési napló bejegyzések alapján megállapította, hogy az 1999. január 11-ei bejegyzés szerint a felperes két esetben is megszegte munkaköri kötelezettségét, mert megfelelőnek minősített a szabványoknak nem megfelelő felületet és nem teljesítette a megrendelő felé a bejelentési kötelezettségét. E mulasztásai miatt részesült írásbeli figyelmeztetésben. Az 1999. február 1-jei naplóbejegyzés alapján megállapította, hogy a megrendelő által felsorolt hibákat felperesnek észlelnie kellett volna és ki kellett volna állítania az ún. "nem megfelelőségi jegyzőkönyvet". Az 1999. április 19-ei naplóbejegyzés szerint az átvételre felajánlott kocsiszekrény festése "kritikán aluli volt". A műszaki átvételre a hiányosságok felszámolásáig nem volt mód. A felperes e minőségileg hibás kocsiszekrényt megfelelőnek minősítette és átvételre felajánlotta a megrendelő képviselőjének. E tekintetben a bíróság nem találta helytállónak a felperes védekezését, miszerint a szükséges ellenőrzések elvégzésére nem álltak rendelkezésre megfelelő műszerek. Az 1999. június 2-ai naplóbejegyzés szerint a vevő ismételten kifogásolta, hogy a felperes nem, illetve nem megfelelő időben tett eleget felajánlási kötelezettségének.
Mindezek alapján a bíróság a felmondási indok valóságát és okszerűségét állapította meg, és a felmondási indok jogellenességére alapított keresetet elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a bizonyítást kiegészítette. M. J. átvevő tanúvallomása alapján arra következtetett, hogy megalapozott az az ítéleti megállapítás, miszerint a felperes ismételten olyan terméket ajánlott fel átadásra, aminek nem volt megfelelő a minősége. Nem találta bizonyítottnak a bíróság felperesnek azt a védekezését, hogy az alperes által jóváhagyott gyakorlat szerint járt el. A bíróság álláspontja szerint az sem volt felperes javára értékelhető körülmény, hogy egyes esetekben az alperes vélt érdekében kívánt eljárni a minőségileg hibás, de később kijavítható termék átvételre való felajánlásával, ne hogy késedelembe essenek.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Megalapozatlansága miatt tartotta jogszabálysértőnek a jogerős határozatot, és az Mt. 89. §-a (5) bekezdésébe ütköző jogszabálysértésre is hivatkozott. Sérelmezte, hogy a vele szemben felhozott kifogásokkal szembeni védekezésre nem volt módja. Azzal érvelt, hogy az alperes csak utólag csatolta be a 13 jegyzőkönyvet, amelyek közül csupán 4 esetben vetődött fel a felelőssége. A többszöri figyelmeztetését E. L. tanúvallomására hivatkozva is vitatta. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy eljárása megfelelt a kialakult gyakorlatnak.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok ismételt egybevetésének és értékelésének, felülmérlegelésnek nincs helye. Az vizsgálható, hogy a mérlegelés során jogszabálysértést megalapozó iratellenes, kirívóan okszerűtlen, a logika szabályaival ellentétes következtetés történt-e.
Az adott esetben a perbeli tényállás tekintetében - a felülvizsgálati kérelemben felhozottak alapján - nem volt megállapítható eljárási jogszabálysértés [Pp. 206. § (1) bekezdés].
A felperes által vitatott többszöri figyelmeztetést E. L. tanúvallomásában - a felülvizsgálati előadással ellentétben - megerősítette: "az írásbeli figyelmeztetés nem első, hanem többszöri mulasztás következményeként került kiadásra"; "szóban többször figyelmeztettem az írásbeli figyelmeztetést megelőzően ..."). M. J. tanú egyértelmű nyilatkozata alátámasztja azt az ítéleti megállapítást, hogy a felperes nem tudta bizonyítani azt, miszerint a terhére rótt mulasztások az alperes által elfogadott gyakorlatnak megfeleltek (az átvételt végző tanú vallomása szerint: "nem volt az a gyakorlat, hogy kisebb hibával már lejelenthetik részünkre a munkát"). Sz. S. tanúvallomása e tekintetben azért nem lehetett mérvadó, mert csak 1977-ig volt felperes munkatársa, a perbeli mulasztások idején nem dolgozott az üzemrészben, így maga is azt állította, hogy "az 1999-es állapotokról konkrét tudomásom már nincsen". A naplóbejegyzésekkel kapcsolatos felülvizsgálati előadás az előbbiek alapján megalapozott ítéleti következtetés nyilvánvaló okszerűtlensége megállapítására nem ad alapot, mert a tanúvallomásokban foglaltak cáfolatára nem alkalmas.
Az Mt 89. §-a (5) bekezdésében előírt védekezési lehetőség biztosításának elmulasztása önmagában a munkaviszony megszüntetését nem teszi jogellenessé. Adott esetben az előzetes szóbeli és írásbeli figyelmeztetések pedig a felmondásban is felhozott mulasztások idején felperes számára lehetővé tették azok megvitatását.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - jogszabálysértés hiányában - hatályában fenntartotta a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján. (Mfv. I. 10.961/2001.)
146. A munkáltató döntési körébe tartozott, hogy a művezetői munkakörök közül melyiket tartja fenn, és az azonos munkakörű munkavállalók közül kinek szünteti meg a munkaviszonyát, illetve kinek ajánl fel másik munkakört (Mt. 89. §).
A felperes módosított keresetében a művezető munkakörben fennállt munkaviszonya 1999. szeptember 3-án rendes felmondással való megszüntetése jogellenességének megállapítását, és az eredeti munkakörébe visszahelyezése mellőzésével elmaradt munkabére, a jogellenesség jogkövetkezményeként négyhavi átlagkeresete, valamint további kéthavi végkielégítés és tizenöt nap felmondási időre járó átlagkereset megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes a rendes felmondást azzal indokolta, hogy az üdítőital-gyártásban a kereskedelmi igény csökkenése miatt a szombathelyi üzemben a műszakok számát és a létszámot egy műszakra csökkentette, és a továbbiakban a felperes beosztására nem tart igényt.
A rendes felmondás indoka tekintetében a munkaügyi bíróság tényállásként megállapította, hogy az alperes 1999. január 1-jétől kezdte üzemeltetni a jogelőd munkáltatótól átvett b.-i üzemet, ahol a felperes 1994-től művezetőként dolgozott. A felperes mellé művezetőként az alperes 1999. áprilistól H. I.-t is alkalmazta. A kezdeti egy műszakos termelés helyébe az alperes 1999. június 21-étől két műszakot szervezett, és előbb a két művezető helyettesítésére, majd 1999. augusztus 9-én művezetőnek kinevezte a két meglévő művezető mellé P. L.-t és G. L.-t Az alperes azt követően, hogy a felperes 1999. augusztus 9-11-éig "kivette a három nap betegszabadságát", augusztus 17-én felajánlotta a részére a műszerész-villanyszerelő munkakört, amit a felperes nem fogadott el. A termelés, a kereslet csökkenése miatt 1999. szeptember elején véglegessé vált, hogy a két műszak nem tartható fenn, így a létszámot, ezen belül a művezetői létszámot csökkenteni kell. Az alperes G. L.-t és P. L.-t foglalkoztatta tovább művezetőként, H. I. a munkaszerződése raktáros munkakörre vonatkozó módosítását elfogadta, az alperes a felperes munkaviszonyát felmondta.
A munkaügyi bíróság az így megállapított tényállásból a rendes felmondás jogszerűségére következtetett. Kifejtette, hogy munkaügyi perben nem vizsgálható az átszervezés célszerűsége, továbbá az a körülmény, hogy a munkáltató miért az érintett munkavállaló, és nem pedig más azonos munkakörű munkavállaló munkaviszonyát mondta fel, mert az ezekben való döntés a munkáltató mérlegelésébe tartozik.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, megállapította a rendes felmondás jogellenességét, és kötelezte az alperest ... forint megfizetésére.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a munkaügyi bíróság a helyesen feltárt tényállásból téves jogi következtetésre jutott. A munkáltató 1999. augusztus 9-ei, az új művezetők kinevezésére vonatkozó intézkedései és a felperes szeptember 3-i munkaviszonyának megszüntetése egy folyamatot képeznek, a további két művezető megbízása az üdítőital-gyártás szezonális jellege miatt nem volt indokolt, de ezzel az intézkedéssel a munkáltató számára lehetővé vált a három héttel későbbi műszak-, és létszámcsökkentésre hivatkozással történő munkaviszony megszüntetés. Ennek valódi oka azonban az volt, hogy az alperes nem volt elégedett a felperes munkájával, és a felperes a felajánlott másik munkakört nem fogadta el. Ilyen körülmények között a másodfokú bíróság a rendes felmondás indokát okszerűtlennek, az intézkedést jogellenesnek minősítette.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt, és ebben a "jogszabálysértő ítélet helyett a jogszabályoknak megfelelő határozat hozatalát" kérte, jogszabálysértésként az Mt. 89. § (2) bekezdése, és a Pp. 206. § (1) bekezdése megsértését jelölte meg, és álláspontja alátámasztására hivatkozott az MK 95. számú állásfoglalására és a Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntésére. Érvelése szerint az alperes jogszerűen eldönthette, hogy meddig működteti a két műszakot, annak megszüntetésekor a megmaradó műszak vezetésére hány munkavállalót alkalmaz, és leépítéskor kit küld el. E körben a jogerős ítélet logikai ellentmondásosságára is hivatkozott. Amennyiben ugyanis a felmondás és a további két művezető kinevezése valódi oka a felperes alkalmatlansága lett volna, úgy már a további műszakvezetői kinevezéskor a felperes munkaviszonyát felmondták volna.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében - annak tartalmából megállapíthatóan - valójában nem a tényállás megállapítását, hanem az abból levont jogi következtetést vitatta. A másodfokú bíróság a munkaügyi bíróság által megállapított, és a másodfokú eljárásban az alperes által nem vitatott elsőfokú ítéleti tényállásból indult ki, és ebből jutott a munkaügyi bíróságtól eltérő következtetésre. Ezért a jogerős ítélet által alapul vett tényállás - jogszabálysértés hiányában - a felülvizsgálati eljárásban is irányadó [Pp. 270. § (1) bekezdés, 275. § (1) bekezdés].
Az Mt. 89. §-ának (2) bekezdése értelmében a rendes felmondás indoka valós és okszerű voltát a munkáltatónak kell bizonyítania. Az elsőfokú bíróság a rendes felmondás jogszerűségét a per összes adatai egybevetésével és értékelésével vizsgálta.
A való és okszerű felmondási indoknak a felmondás közlésekor kell fennállnia [Mt. 89. § (2) bekezdés, BH 2000/225.]. A perben nem volt vitatott, hogy a műszakszám és a létszám csökkentésére vonatkozó felmondási indok az intézkedéskor fennállt.
A másodfokú bíróság egyfelől megalapozottnak találta a munkaügyi bíróságnak a felmondás indoka valóságára levont következtetését, ugyanakkor az indok okszerűtlenségét egyedül abban látta, hogy álláspontja szerint az alperes a felmondásban valójában nem a tényleges okot (alkalmatlanság, munkaszerződés módosítás megtagadása) tüntette fel. A másodfokú bíróság jogi következtetése ellentmondásosságára ezért a felülvizsgálati kérelem alappal hivatkozott.
A munkaügyi bíróság a perbeli bizonyítékok alapján helytállóan állapította meg a műszak és létszámcsökkentési indok valós voltát. Az a körülmény, hogy az alperes a két műszaknak a zökkenőmentes ellátására, az üdítőital-gyártás és forgalom időszerűségéhez fűződő gazdasági érdekére tekintettel a két művezető mellé a szezonban további két művezetőt nevezett ki azok közül, akik már a nyári helyettesítést is ellátták, az egy hónappal későbbi műszakszám csökkentésre és létszámcsökkentésre vonatkozó indok valóságát nem cáfolja. Peradat, hogy az alperes a kereskedelmi forgalom csökkenése miatt egy műszakra áttéréskor a felperesen kívül a műszakjába tartozó 9 munkavállaló munkaviszonyát is megszüntette.
A munkaügyi bíróság helyesen hivatkozott arra, miszerint a munkáltató döntési körébe tartozott, hogy a művezetői munkakörök közül melyiket tartja fenn, és az azonos munkakörű munkavállalók közül kinek szünteti meg a munkaviszonyát, illetve kinek ajánl fel másik munkakört.
A másodfokú bíróság tehát a rendes felmondásnak a közléskor fennállt valós indokát megalapozatlanul értékelte okszerűtlennek, a jogerős ítéletben - a fellebbezési érveléssel azonosan - ezzel összefüggésben kifejtettek mindezt nem támasztották alá, ezért a munkaügyi bíróság ítéletét jogszabálysértéssel változtatta meg.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. (Mfv. I. 10.971/2001.)
147. Ha a felmondás közlésekor a munkavállaló felmondási tilalom alatt állt, állapotára tekintettel a tilalomról lemondó nyilatkozata nem volt figyelembe vehető (Mt. 89-90. §).
A felperes határozatlan idejű munkaviszonya 1997. január 31-ével történt megszüntetése miatt indított keresetet az alperes ellen a jogellenesség anyagi következményei iránt.
A tényállás szerint Sz. Gy. munkahelyi vezető a humánerőforrás menedzser létszámcsökkentését határozta el a felperes munkaviszonyának megszüntetésével.
A felperes 1996. szeptember 2-ától október 7-éig keresőképtelen volt, majd ezután október 29-éig munkát végzett.
Az alperes munkáltatói jogkör gyakorlója 1996. október 29-én értesítést adott át a felperesnek a létszámleépítésről és a felperes munkaköre 1996. november 28-ai megszűnéséről. Az értesítés szerint az alperes keresi a felperes további foglalkoztatásának lehetőségét, amely ha eredményes és a munkavállaló is elfogadja, a fogadó szervezet által meghatározott időpont az irányadó a továbbfoglalkoztatás kezdetére nézve. Ennek hiányában a munkáltató 30 napos türelmi idő elteltével rendes felmondással szünteti majd meg a munkaviszonyt. A munkaügyi bíróság bizonyítottnak találta, hogy a gyakorlat szerint a munkavállaló kérelmére a munkáltató a türelmi idő letöltésétől eltekintett. Az alperes a felperes által is ismerten külön számlával rendelkezett a munkáltatói rendes felmondások fedezetére, ezért az a gyakorlat is kialakult, hogy a munkáltató a munkavállaló kérelmére az abban foglalt tartalommal, de nem megállapodás útján (közös megegyezés), hanem munkáltatói rendes felmondással szüntette meg a munkaviszonyokat.
A felperes írásban - a türelmi idővel meghosszabbított időpontban - 1997. január 31-ével a munkaviszonyának megszüntetését, szóban a felmondó írat azonnali kiadását kérte. Sz. Gy. közölte a felperessel, hogy felmondási tilalom alatt áll, a felperes ennek ellenére a nyilatkozatát fenntartotta.
E tényállás alapján az elsőfokú bíróság az előzetes értesítést, a felperes kérelmét és a munkaviszony ennek megfelelő megszüntetését közös megállapodásnak minősítette azzal, hogy az előzetes értesítés nem a felperes munkaviszonyát, hanem csak a munkakörét szüntette meg, és a munkáltató eljárása mindenben a felperes előnyére szolgált.
A megállapodás megtámadásával, illetve a keresetindítással összefüggésben - összefoglalóan - az elsőfokú bíróság a megtámadási határidő elteltére hivatkozott. Utalt arra is, hogy a felperes rosszhiszeműen járt el.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A megyei bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a felperes 1996. október 29-ei jognyilatkozatát érvénytelennek tekintette, az alperes ugyanekkor kelt rendes felmondását hatályon kívül helyezte, és megállapította, hogy a felperes jogviszonya az alperesnél 2001. június 29-én szűnik meg, elrendelte továbbá az összegszerűség megállapítására az elsőfokú eljárás folytatását.
A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítette annak megállapításával, hogy a felperes 1996. augusztus 30-ától folyamatosan - súlyos depresszió miatt - kórházban orvosi kezelés alatt állt. 1996. október 24-én az illetékes ideggondozó romló állapotot észlelt, 1996. november 1-jén mélyülő visszaesést jelölt meg (öngyilkossági szándékkal). A felperest az orvosa saját kérésére nyilvánította keresőképesnek 1996. október 7-én.
A felperes kezelőorvosa tanúként előadta, hogy a felperes betegségének jellemzője a konfliktus helyzetből való szabadulás, ez az adott esetben azt jelentette, hogy a felperes nem törődve saját ügyeivel, érdekeivel ellentétesen döntve a betegsége miatt csak azért írta alá az iratot, hogy a helyzetből szabaduljon.
A másodfokú bíróság az orvos szakértő véleményével szemben, a kezelőorvos iratokkal alátámasztott előadását elfogadva azt állapította meg, hogy 1996. október 29-én a felperes a betegsége miatt nem volt olyan állapotban, hogy a nyilatkozata munkajogi következményeit teljesen átlássa. Emiatt abban a tudatban volt, hogy a munkaviszonya a munkáltató rendes felmondásával fog megszűnni. E tévedését az alperes magatartása megerősítette, illetve a tévedés keletkezésében közrehatott.
A felperes 1997. április 20-án a megállapodást az alpereshez intézett írásbeli nyilatkozattal megtámadta, ezért a hathónapos határidő eltelte (1997. április 29.) előtt tett nyilatkozat miatt az elsőfokú bíróság tévesen döntött. A 30 napos határidő pedig azért nem telt el, mert a felperes 1997 áprilisáig képtelen volt érdekeinek érvényesítésére.
A megállapodás érvénytelensége miatt a rendes felmondást vizsgálva a másodfokú bíróság felmondási tilalom miatt az alperes intézkedését jogellenesnek találta [Mt. 90. § (1) bekezdés a) pont], ezért a kereseti kérelemnek megfelelően az Mt. 100. § (5) bekezdése szerint határozott.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében iratellenességet, a bizonyítékoknak a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütköző mérlegelését panaszolta a korábbi hatályon kívül helyező végzések tartalma, a kezelőorvos vallomása (akit elfogultnak tekintett), a felperes 2000. május 17-én tett előadása, Sz. Gy. tanúvallomása tekintetében. Emellett téves következtetéseket is megjelölt a tévedéssel összefüggésben, továbbá utalt a felperes rosszhiszeműségére is. Mindezek miatt a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A felperes elsődleges felülvizsgálati ellenkérelme hivatalbóli elutasításra, másodlagos kérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdés alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a Pp.-nek az ügyben irányadó 272. § (2) bekezdésében foglaltakat megjelölte, ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet érdemben bírálta el.
Az elsőfokú ítéletnek a Pp. 252. §-a alapján történő hatályon kívül helyezése folytán a per még érdemben nem dőlt el, a másodfokú bíróság további bizonyítási eljárás lefolytatását tartotta szükségesnek, következésképpen nincs olyan másodfokú döntés, amellyel a felülvizsgálati kérelemmel támadott ítélet ellentétes lehetne. Erre tehát az alperes tévesen hivatkozott.
Az elsőfokú bíróság a másodfokú bíróság bizonyítást elrendelő végzéséhez kötve van, azonban a lefolytatott bizonyítás eredménye, az újonnan keletkezett peranyag folytán a hatályon kívül helyező végzésben foglaltak megdőlhetnek [Pp. 206. § (1) bekezdés], továbbá a másodfokú eljárásban részbizonyítás szükséges lehet. Emiatt - az előbbiekre is tekintettel - a felülvizsgálati kérelem alaptalanul kifogásolta a másodfokú bíróságnak a bizonyítékok elégtelenségére, illetve hiányaira vonatkozó megállapításait.
A hosszabb idő óta egységes bírói gyakorlat szerint a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó megállapodás létrejötte a felek olyan határozott nyilatkozatai és magatartása alapján állapítható meg, amelyből félreérthetetlenül kitűnik az a szándékuk, hogy a munkaviszonyt közösen meghatározott időpontban minden egyéb körülménytől függetlenül meg akarják szüntetni (BH 1998/4/114; 1993/7/469.). Az adott esetben a felek között ilyen megállapodás nem jött létre, az alperes rendes felmondást közölt a felperessel, következésképpen a munkaviszony ennek alapján szűnt meg. A munkáltató jognyilatkozatát ezért helyesen bírálta el a másodfokú bíróság, mivel az a körülmény, hogy a felek valamely kérdésben érvényes megállapodást kötnek, a jogviszony megszüntetésének (rendes felmondás a munkáltató részéről) jogcímét (módját) nem változtatja meg (EBH 144., BH 1992/2.).
A fentiekből következően a másodfokú bíróság helytállóan egészítette ki a tényállást arra vonatkozóan, hogy a felperes érvényesen kérte-e a munkaviszonyának a felmondási tilalom ideje alatti megszüntetését, tehát megállapítható volt-e nála a "kérelem" előterjesztésekor a Ptk. 17. §-a szerinti állapot, vagy sem.
A bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján mérlegeli az egyes bizonyítékokat, tehát megállapítja bizonyító erejüket, másrészt a bizonyítékokat összességükben, összefüggéseik szerint is értékeli. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy a bíróság a szakértői bizonyíték körében is köteles vizsgálni a szakvélemény meggyőző erejét, egybevetve más bizonyítékokkal. A bírói mérlegelés folytán továbbá nem kizárt, hogy a bíróság a szakértői véleménytől eltérő álláspontot fogadjon el, ha ezt megfelelően indokolja (BH 1987/6/205.).
A másodfokú bíróság az említetteknek megfelelően, és a döntését a Pp. 221. § (1) szerint indokolva fejtette ki, hogy a szakvéleménnyel szemben miért a felperes kezelőorvosának tanúvallomását fogadta el a felperes egészségi állapota bizonyítékaként, ezen indokokkal a Legfelsőbb Bíróság - azok megismétlése nélkül - egyetért.
A felperes depresszió betegségben szenvedett a szóban lévő időpontban, a betegség fennállását az alperes sem vitatta ("Nem vitás, hogy felperes depresszióban szenvedett, de... döntését... meg tudta hozni"; alperesi képviselőnek a másodfokú bíróságnál tett előadása). A betegség súlyosságát, ezáltal a felperes belátási képességének teljes hiányát a kezelőorvos egykorú orvosi iratokkal, saját feljegyzéseivel alátámasztottan, a logika szabályainak is megfelelően írta le (pl. "a betegség jellemzője, hogy a beteg nem fontolgatja, nem tudja felmérni, hogy cselekményének milyen következménye lesz, és csak azért aláír, hogy szabaduljon a konfliktus helyzetből").
Az igazságügyi orvos szakértő a szóbeli meghallgatásakor az írásba foglalt szakvéleményét azzal egészítette ki, hogy a felperes "nem súlyos" állapotát az 1996. augusztus 30. és 1996. október 7. közötti állapotra értette, másrészt a jognyilatkozatra való képtelenséget a szakértő - általában - csupán ágyhoz kötött betegnél, illetve "elektrosokk-kezelés" alatt álló személynél véleményezte.
A fentieknek a Pp. 206. §-a szerinti mérlegelésével, jogszabálysértés nélkül következtetett a másodfokú bíróság arra, hogy a felperes 1996. október 29-ei egészségi állapotára vonatkozóan a kezelőorvos tanúvallomása, az ezt alátámasztó orvosi iratok a meggyőzőbbek az orvos szakértői véleménynél. Mindezek miatt az alperes a bizonyítékok téves mérlegelését sikertelenül jelölte meg a felülvizsgálati kérelmében.
A másodfokú bíróság ezért helyes jogi következtetéssel állapította meg a felperes felmondási tilalom figyelmen kívül hagyására vonatkozó kérelme érvénytelenségét, ezáltal a tilalom fennállása miatt az alperes rendes felmondásának jogellenességét [Mt. 90. § (1) bekezdés a) pont].
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdés alapján a megyei bíróság közbenső ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.987/2001.)
148. A munkavállaló munkaviszonyának rendes felmondással történt megszüntetése esetén a rendeltetésellenes munkáltatói joggyakorlást nem teszi megállapíthatóvá egymagában a beosztottak közötti esetleges rossz munkaköri légkör (Mt. 89. §).
A felperes raktárkezelő munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes 1998. március 2-án a felperes munkakörét is érintő létszámcsökkentésre vonatkozó indokolással rendes felmondással megszüntette.
A felperes keresetében a rendes felmondás jogellenessége megállapítását és a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével az Mt. 100. §-a szerinti juttatások, valamint egyéb járandóságok megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a rendes felmondást hatályon kívül helyezte, és kötelezte az alperest 1 614 824 forint elmaradt munkabér, 1 441 440 forint végkielégítés, 159 390 forint "bónus" ellenértéke, 180 000 forint szabadságmegváltás és 16 800 forint étkezési hozzájárulás, valamint - a végkielégítés kivételével - ezek kamatai megfizetésére.
A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján azt állapította meg, hogy az alperes a raktárban a felperes munkakörét is érintő létszámcsökkentést hajtott végre, a felmondás indoka tehát valós. A per adataiból azonban arra következtetett, hogy az alperes a rendes felmondás jogát rendeltetésellenesen gyakorolta. A létszámleépítést ugyanis arra használta fel, hogy a raktárban dolgozó W. M.-néval való haragosi viszonya miatt a felperes munkaviszonyát megszüntesse. A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a raktárban dolgozó munkatársak között személyes ellentétek voltak, és W. M.-né befolyást gyakorolt a létszámleépítésben érintetteket kiválasztó vezetőre, H. J.-ra.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság a létszámleépítéssel kapcsolatos tényállást kiegészítette annak megállapításával, hogy az alperesnél a növényvédő szer raktározást és a hozzá tartozó feladatokat egy szervezeti egység keretében, de helyileg elkülönülve, öt épületben lévő raktár végezte, ahol a létszámcsökkentés eredményeként a 22 fős létszám 13 főre, ezen belül a raktárkezelői létszám a felére csökkent.
A rendeltetésellenes joggyakorlásra vonatkozó felperesi keresetet a másodfokú bíróság szerint a bizonyítékok okszerűtlen és életszerűtlen értékelésével találta megalapozottnak az elsőfokú bíróság. A felperesnek a vele "mellérendeltségi viszonyban" álló W. M.-né férjével volt két évvel korábban egy összeszólalkozása, az alpereshez ezzel összefüggésben bejelentést, észrevételt nem tett. A felperesnek W.-nével nem volt közvetlen munkakapcsolata, mert más épületben dolgozott, továbbá H. J. raktárvezető, W.-né és Z. Á.-né személyzeti előadó tanúnyilatkozatai nem támasztották alá W. M.-nénak a felettesére gyakorolt befolyását abban, hogy kinek a munkaviszonya megszüntetéséről dönt.
A másodfokú bíróság mindezek alapján a rendeltetésellenes joggyakorlást nem látta bizonyítottnak. A kollektív szerződésnek az átképzés lehetősége megvizsgálása elmulasztását az átképzés általános jellegére és lehetőségként való szabályozására tekintettel ugyancsak nem találta a rendes felmondás jogellenességét megalapozónak.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését kérte, mert álláspontja szerint a munkaügyi bíróság a széleskörű bizonyítási eljárás eredményeként helyesen ítélte meg a rendes felmondás jogellenességét. Érvelése szerint a munkaügyi bíróság értékelése nem életszerűtlen abban, hogy több éves elfojtott konfliktus is vezethet későbbi bosszúálláshoz. Az ilyen helyzet nem atipikus, a másodfokú bíróság a körülményeket figyelmen kívül hagyta, és "rutinszerűen" kezelte az ügyet, továbbá téves értelmezéssel állapította meg, hogy a kollektív szerződésnek az átképzésre vonatkozó kötelező rendelkezése megsértése nem eredményezi a rendes felmondás jogellenességét.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati kérelem nem vitatta azt a jogerős ítéleti megállapítást, hogy az alperes raktárában jelentős mérvű létszámcsökkentést hajtottak végre, az érintett munkavállalókat H. J. raktárvezető választotta ki. W. M.-né ekkor a felperessel azonos beosztásban, raktárkezelőként más épületben dolgozott, napi munkakapcsolatuk nem volt, a felperesnek - amint arról a másodfokú eljárásban maga nyilatkozott - két évvel korábban W.-né férjével volt konfliktusa. H. J., W. M.-né és Z. Á.-né az elsőfokú eljárásban határozottan cáfolták, hogy W.-nének bármilyen befolyása lett volna a vezető döntésére. Mindezekből a másodfokú bíróság az okszerűség és az életszerűség követelményeinek megfelelő következtetéssel állapította meg, hogy a per adatai a rendeltetésellenes joggyakorlást - amit a felperesnek kellett bizonyítania - nem támasztották alá. Egymagában a beosztottak közötti esetleges rossz munkahelyi légkör az egyébként bizonyított létszámcsökkentéssel indokolt rendes felmondás tekintetében nem teszi megállapíthatóvá a rendeltetésellenes joggyakorlást.
A kollektív szerződés átképzésről szóló rendelkezése a felmondást megelőző eljárás rendjére vonatkozó szabályt határoz meg, ami eljárási jellegére tekintettel nem minősül a felmondást korlátozó rendelkezésnek. Ezt támasztja alá az a körülmény is, hogy a kollektív szerződés az átképzésre vonatkozó előírást a felmondási tilalmaktól és korlátozásoktól elkülönítve szabályozta. A másodfokú bíróság ezért helyesen állapította meg, hogy nem teszi jogellenessé a rendes felmondást egymagában az a körülmény, ha a munkáltató a felmondás elkerülése érdekében átképzést nem ajánlott. A felülvizsgálati kérelem ezért ebben a körben is alaptalan.
A kifejtettek tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 11.079/2001.)
149. Ha a munkáltató az autóbusz-állomány vezetői munkakörbe szakirányú képesítés nélkül helyezte át a munkavállalót, ahol a munkavállaló a munkáját megfelelően ellátta, 16 hónappal ezt követően a végzettség hiányában a munkaviszonyának megszüntetése a jóhiszeműség és tisztesség sérelmével történt (Mt. 89. §).
A felperes a keresetében a 2000. július 12-én kelt munkáltatói rendes felmondás jogellenességének a megállapítását és annak jogkövetkezményeként 10 havi átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a felmondás jogellenességét és az alperest 10 havi átlagkeresetnek megfelelő 2 330 000 forint megfizetésére kötelezte.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1976 óta állt az alperes alkalmazásában. Az alperes kezdeményezésére az addigi számviteli iroda vezetői munkakörből felperes 1999. március 1-jétől a Gy.-i Autóbuszállomás vezetői munkakörébe került. A felperes ezt megelőzően az alperesnek jelezte, hogy ez utóbbi munkakörhöz forgalmi jellegű szakképesítéssel nem rendelkezik, de alperes ennek nem tulajdonított jelentőséget, felperes vezetői alkalmasságára tekintettel. A felperes ezt követően fogadta el a munkáltató által kért munkakör módosítást. Röviddel ezután az önálló szervezeti egységként működő buszállomást és műszaki üzemet összevonták, és az így létrehozott forgalmi központ vezetését látta el a felperes. Az alperes igazgatósága 2000. június 1-jén a munkaszervezet átszervezéséről határozott, és felhatalmazta a vezérigazgatót annak végrehajtására. Az átszervezés keretében csökkentették a vezetői szinteket, megszüntették O.-n és Gy.-n a forgalmi központ vezetői munkakört, a műszaki üzemet a műszaki igazgatósághoz, a forgalmi területeket a személyszállítási igazgatósághoz rendelték, szakmai irányítás és munkáltatói jogkör gyakorlás szempontjából. Az alperes a Gy.-i Autóbuszállomás vezetésével a volt o.-i forgalmi központ vezetőjét bízta meg, aki forgalmi főiskolai végzettséggel rendelkezett. A 2000. július 12-én kelt felmondással az alperes felperes munkaviszonyát megszüntette azzal indokolással, hogy felperes munkaköre az átszervezés miatt megszűnik és a jövőben önálló egységekké váló Gy.-i Autóbuszállomás, illetve műszaki üzem vezetését forgalmi és műszaki felsőfokú végzettséggel rendelkező személlyel kívánja ellátni. Mivel felperes ilyen szakirányú végzettséggel nem rendelkezik a továbbiakban az alperes nem tudja foglalkoztatni.
A munkaügyi bíróság az összes körülmény mérlegelése alapján arra következtetett, hogy az alperes jogellenesen gyakorolta a rendes felmondás jogát. Abból indult ki, hogy 1999 márciusában az alperes munkáltatói érdekből olyan munkakörbe nevezte ki a felperest, amelynek betöltésére utóbb felsőfokú végzettséget kívánt meg. E munkakör betöltése előtt a szakirányú felsőfokú végzettség hiányára a felperes felhívta az alperes figyelmét, aki szerint ez nem tette alkalmatlanná felperest a munkakör betöltésére. A bíróság álláspontja szerint - figyelemmel felperes alperesnél fennállt hosszú munkaviszonyára, magas színvonalú, vezetőként is az elvárásoknak megfelelő munkájára - az alperes nem rendeltetésszerűen gyakorolta jogát, amikor a felperest az adott munkakör ellátására alkalmasnak találta, majd 16 hónap elteltével felsőfokú végzettsége hiányára hivatkozva mondta fel munkaviszonyát.
A munkaügyi bíróság az Mt. 100. §-ának (4) bekezdése alapján, a jogsértés súlyát értékelve nem találta túlzottnak a felperes keresetében megjelölt 10 havi átlagkeresetnek megfelelő összeg joghátrányként való alkalmazását.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, de a jogi következtetését tévesnek találta. Megállapította, hogy az alperesnél az átszervezés, amely felperes munkakörének megszűnésével járt, tényleges megvalósult. A való és okszerű indokon alapuló felmondást a joggyakorlás szempontjából nem találta jogszabálysértőnek. Kifejtette, hogy felperes 16 hónappal a felmondás közlését megelőzően, úgy került az átszervezéssel megszüntetett munkakörbe az alperes kezdeményezésére, hogy az felperes érdekeit nem sértette, a munkaszerződés-módosítást felperes befolyástól mentesen fogadta el. Az a körülmény, hogy az adott munkakörre jogszabály nem ír elő képesítési követelményt, de a munkáltató meghatározott képzettséghez köti annak betöltését, nem minősül rendeltetésellenes joggyakorlásnak. A bírói gyakorlatra hivatkozva hangsúlyozta a megyei bíróság, hogy a minőségi csere lehetőségét nem zárta ki az, hogy felperes kifogás nélkül látta el munkakörét, mivel az átszervezés alkalmával a munkáltatónak érdeke fűződött bizonyos képzettségű munkavállaló alkalmazásához. Nem találta a bíróság a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményeibe ütközőnek az alperes eljárását, mert viszonylag hosszabb idő elteltével, és egy vezetőségváltást, szerkezeti átalakítást követően támasztotta az új követelményeket.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és lényegében a keresetének helyt adó elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Vitatta, hogy létszámleépítéssel járó és a munkaviszonya megszüntetésével okozati összefüggésben álló átszervezés történt, mivel a munkakörébe tartozó feladatokat három új munkakörben látják el. A minőségi cserével kapcsolatos jogszabálysértést panaszolt, mert álláspontja szerint alperes eljárása a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményébe ütközött. Hangsúlyozta, hogy okleveles könyvvizsgálói képesítésének megfelelő számviteli irodavezetői munkakört adott fel kifejezetten alperes érdekében, és az új munkakörhöz a szakirányú végzettség hiányára felhívta a munkáltató figyelmét. Vitatta, hogy a munkáltató hosszabb idő elteltével támasztotta a munkakör tekintetében a magasabb követelményeket, a körülmények figyelembevételével ezt igen rövid időnek tartotta.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás alapján [Pp. 275. § (1) bekezdés] a jogerős ítélet a felmondási indok valóságát megalapozottan állapította meg. Ugyancsak helyesen - a bírói gyakorlatnak megfelelően - fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy az alperes a gazdálkodásával, vezetésével összefüggő kérdésként szabadon dönthetett jogszabály erre vonatkozó előírása hiányában a munkakör betöltéséhez megkívánt képesítésről. A felperest érintő minőségi cserével kapcsolatban azonban nem értékelte az eset összes körülményét, amikor az alperes eljárását a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelménye szempontjából megfelelőnek minősítette. Az adott esetben helyesen tulajdonított jelentőséget az elsőfokú bíróság - a másodfokú bíróság által is helyesen megállapítottnak minősített tényállás körében szereplő - annak a körülménynek, hogy a minőségi cserével érintett munkakörbe felperes az alperes kezdeményezése alapján került, és ekkor alperes kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy a szakirányú felsőfokú végzettség hiánya nem akadálya a munkakör betöltésének. Ezt a tényt a másodfokú bíróság a jogi következtetése levonásánál figyelmen kívül hagyta, és ennek nem adta indokát döntése indokolásában. Az előbbi munkáltatói magatartás figyelembevételével önmagában az a körülmény, hogy a munkáltató maga dönthet a munkakörhöz megkívánt képesítésről, nem tekinthető elégséges indoknak adott esetben minőségi csere jogszerűsége megállapításához. Az alperes ugyanis viszonylag rövid idővel korábban az általa kezdeményezett munkaszerződés-módosítással hozta felperest olyan helyzetbe, hogy a felsőfokú szakképzettségének megfelelő munkakörből helyezte át az érintett munkakörbe, amit egyébként a munkáltató által sem vitatottan megfelelően ellátott. A másodfokú bíróság adott esetben tévesen minősítette a munkaszerződés-módosítás és a minőségi cserére tekintettel történt felmondás közötti időtartamot (16 hónap) viszonylag hosszabb időnek.
A kifejtettekre tekintettel a másodfokú bíróság megalapozatlanul, jogszabálysértéssel változtatta meg az elsőfokú bíróság ítéletét, amikor az alperes felmondással kapcsolatos eljárását a jóhiszeműség és tisztesség követelménye szempontjából megfelelőnek minősítette.
Az Mt. 100. §-ának (4) bekezdése alkalmazása során az elsőfokú bíróság ítéletében az eset összes körülményét, a jogsértés súlyát értékelve a törvénynek megfelelően járt el. Az így megállapított összeg eltúlzottnak nem minősíthető. (Mfv. I. 11.230/2001.)
150. A munkáltató nem hivatkozhat a munkavállaló foglalkoztatásának ellehetetlenülésére, ha az a munkáltatóval szerződéses kapcsolatban álló harmadik személy rendeltetésellenes magatartására vezethető vissza (a működési területet biztosító vállalat nem engedélyezte a munkavállalónak a területre való belépését) (Mt. 89. §).
A felperes 1995. január 2-ától kezdődően térmester-helyettes munkakörben fennálló munkaviszonyát az alperes 2001. február 26-án kelt rendes felmondással 2001. május 11-ével megszüntette. Ennek indokolása szerint a C. Rt. - melynek martfűi gyára területén végzi az alperes a gazdasági tevékenységét - 2001. február 22-én kelt értesítésében közölte, hogy a felperesnek a gyár területére történő belépését nem engedélyezi. Ezért a munkáltató a munkavállalót foglalkoztatni nem tudja.
A felperes keresete a munkaviszony jogellenes megszüntetésének megállapítására, elmaradt munkabér, és a jogellenességre tekintettel 12 havi átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetésére irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a 2001. február 26-án kelt rendes felmondás jogellenességét, és a felperes keresete szerint marasztalta az alperest.
A tényállás szerint az alperes a gazdasági tevékenységét szerződés alapján kizárólag a C. Rt. m.-i gyára területén végzi. A C. Rt. biztonsági szolgálata 2000. augusztus 31-én vagyonvédelmi ellenőrzést végzett, és arról értesítette az alperest, hogy a felperes nem kívánatos személy az Rt. területén. Erre alapítva az alperes rendkívüli felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát. A felperes keresete folytán a munkaügyi bíróság első fokon jogerőre emelkedett ítéletével megállapította, hogy az alperes rendkívüli felmondása jogellenes volt, és a felperes munkaviszonyát az alperesnél helyreállította. A városi bíróság jogerős ítéletével pedig a C. Rt. m.-i gyárát eltiltotta a felperes személyiségi jogait sértő magatartástól, és nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte.
A felperes 2001. február 22-én tájékoztatást kért az alperestől, hogy mikor és hol veheti fel a munkát. Ezt követően az alperes ügyvezető igazgatójának a megkeresésére a C.-L Rt. biztonságtechnikai vezetője, hivatkozva a 2000. augusztus 31-ei levelükre, arról adott írásban tájékoztatást, hogy a gyárvezetés a véleményét a továbbiakban is fenntartja, és a felperes kitiltását megerősíti.
A munkaügyi bíróság jogi álláspontja szerint a rendes felmondás indokolása valós volt, de okszerűen nem eredményezhette a felperes munkaviszonyának megszüntetését, mert az alperes megalapozottan követelhette volna a jogellenesen eljáró C. Rt.-vel szemben a munkavállaló foglalkoztatását biztosító belépés lehetőségét.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezett.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta. Az alperest további munkabér megfizetésére kötelezte, a jogellenességre tekintettel megállapított 12 havi átlagkeresetnek megfelelő összeget pedig 6 havi átlagkeresetnek megfelelő összegre leszállította. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy nem helytálló az az alperesi hivatkozás, hogy a C. Rt. intézkedése az alperes részéről nem volt elhárítható. Az alperes a C. Rt. intézkedését anélkül fogadta el, hogy annak okát tisztázta volna.
A másodfokú bíróság mérlegelési jogkörében eljárva szállította le az elsőfokú bíróság által az Mt. 100. § (4) bekezdése szerint megállapított jogkövetkezmény mértékét, azzal az indokkal, hogy a korábbi rendkívüli felmondás az adott perben nem volt figyelembe vehető, és a felperes személyiségi jogainak megsértése a polgári perben reparálásra került.
A jogerős ítélet ellen mindkét fél felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő.
A felperes a jogsértés súlyának megalapozatlan mérlegelését panaszolva a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
Az alperes a jogerős ítélet "megváltoztatását", és elsődlegesen a felperes keresetének elutasítását, másodlagos felülvizsgálati kérelme szerint pedig az Mt. 100. § (4) bekezdése szerinti összeg alacsonyabb mértékben való megállapítását kérte.
Érvelése szerint a bíróságok a tényeket tévesen értékelték, és az Mt. 89. § (2)-(3) bekezdéseiben foglaltakat tévesen alkalmazták. A C. Rt. felperes személyére vonatkozó intézkedés alperes által nem volt befolyásolható, és nem volt elhárítható, ugyanakkor olyan működésével összefüggő ok, amely a felperes munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetését megalapozta.
A felülvizsgálati kérelmek nem alaposak.
A rendelkezésre álló periratok alapján helytállóan jutottak a bíróságok arra a megállapításra, hogy az alperes rendes felmondásának indokolása nem okszerű. A korábban indult munkaügyi és polgári perben megdőlt a 2000. augusztus 31-ei felperesi kitiltás alapja, ezért jogellenes volt annak megerősítése is.
A munkáltató jogszerűen nem hivatkozhat a munkavállaló foglalkoztatásának ellehetetlenülésére, ha az a munkáltatóval szerződéses kapcsolatban álló harmadik személy rendeltetésellenes magatartására vezethető vissza. Ebből következően téves a felmondó iratnak és a felülvizsgálati kérelemnek a munkáltató működésével összefüggő okra való utalása, mert a szerződéses partner jogellenes intézkedése nem minősül a munkáltató tevékenységének. Arra alapított munkáltatói intézkedés sem lehet jogszerű. Ezért a munkaviszony jogellenes megszüntetésének megállapítását az alperes a felülvizsgálati kérelmében jogszabálysértés hiányában sikertelenül támadta.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogszabályoknak megfelelő jogerős ítéletet hatályában fenntartotta [Pp. 275/A. § (1) bekezdés]. (Mfv. I. 10.129/2002.)
151. Átszervezésen a korábbi feladatelosztás megváltoztatását is érteni kell (Mt. 89. §).
A felperes keresetében az alperes 1998. szeptember 3-án kelt rendes felmondása jogellenességének megállapítását, eredeti munkakörbe visszahelyezését, és elmaradt munkabére megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendes felmondás jogellenességét és a felperes munkaviszonyának az ítélet jogerőre emelkedésekor való megszűnését. Kötelezte az alperest elmaradt munkabér és kétszeres végkielégítésnek megfelelő összeg megfizetésére.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1993. november 1-jétől állt munkaviszonyban az alperessel oktató munkakörben. Az alperes Bölcsészettudományi Kara M. Intézetében bevezetés a filológiába, nyelvészeti szófajtan, magyar leíró mondattan tárgyakat oktatott, továbbá magyar őstörténet a földrajzi nevekben elnevezésű speciális kollégiumot tartott. Az 1996-97-es, valamint az 1997-98-as tanévekben a dékánhelyettes felkérésére nem tanított, hanem egy baskír aspiránssal foglalkozott. A magyar nyelv és irodalom akkreditációjával összefüggésben az alperes átszervezésről, a minősített oktatók létszáma növeléséről döntött, a felperes alkalmazását a vezetőség nem tartotta indokoltnak.
Az alperes az 1998. szeptember 3-án kelt rendes felmondását a szak sikertelen akkreditációjával, az anyagi támogatás csökkentése miatt szükségessé vált átszervezéssel, és ezzel összefüggésben a felperes munkaköre megszüntetésével indokolta.
A munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján megállapította, hogy a baskír aspiránssal való foglalkozás idején - aki 1998 májusáig dolgozott az alperesnél - a felperes tantárgyait alperes más oktatói vették át. 1998 őszén, amikor a felperesnek az 1996-ban leadott óráit vissza kellett volna vennie, az alperes több új munkavállalót alkalmazott a felperes tárgyai oktatására.
A munkaügyi bíróság mindezekből arra következtetett, hogy a felperes munkaköre nem szűnt meg, a felperes által oktatott tantárgyak változatlanul szerepeltek az 1998-99-es óranyilvántartásban. Ezért a rendes felmondás jogellenessége miatt marasztalta az alperest azzal, hogy alperes kérelmére az Mt. perbeli időben hatályos 100. § (3) bekezdése alapján mellőzte a felperes visszahelyezését, és az elmaradt munkabér mellett kétszeres végkielégítés megfizetésére is kötelezte az alperest.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes élt fellebbezéssel. Elsődlegesen a Pp. 157. § a) pontja alapján - a kereset elkésettsége miatt - a per megszüntetését, másodlagosan a kereset elutasítását kérte. A felperes csatlakozó fellebbezése az eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatására irányult.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az elmaradt munkabér összegét 3 211 621 forintra, a végkielégítést 460 000 forintra felemelte.
A másodfokú bíróság a rendes felmondás jogellenességét illetően a helyesen feltárt tényállásból levont jogi következtetéssel egyetértett. A rendes felmondást amiatt is jogellenesnek ítélte - kiegészítve ezzel az elsőfokú ítélet indokolását -, mert álláspontja szerint nem a való okot tartalmazta. A valódi ok ugyanis a felperes nem megfelelő szakmai képessége volt.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és elsődlegesen a keresetet elutasító határozat hozatalát, másodlagosan a per megszüntetését kérte.
Elsődleges kérelme alátámasztásául az átszervezés és a munkakör megszüntetése hiányának téves megállapítására hivatkozott. Érvelése szerint azzal, hogy a felperes által oktatott tantárgyakat más oktatók között az alperes szétosztotta, a felperes munkaköre megszűnt. Megszűnt továbbá a felperes által vezetett speciális kollégium is. A felperes, aki két tanéven keresztül egyedül a baskír aspiránssal foglalkozott, akkor nem sérelmezte, hogy a munkakörébe tartozó tantárgyakat helyette mások oktatták. A felperes munkaköre a felmondás előtt a baskír aspiráns oktatása volt, ez a feladat a felmondáskor megszűnt, az átszervezés alapján megváltozott struktúrában a felperes korábbi tárgyait már szétosztották, az alperes új aspiránst nem kívánt foglalkoztatni, a felperes munkaköre, oktatási feladatai megszűnése tehát bizonyított.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, mert álláspontja szerint a jogerős ítélet megfelel a jogszabályoknak, a felperes munkaköri feladatai ellátására az alperes három újonnan alkalmazott oktatót vett fel. A felperes munkakörét az 1995-ös munkaszerződés módosítása határozta meg, és a perben bebizonyosodott, hogy a baskír aspiráns oktatására a felperes ideiglenes jelleggel kapott megbízást a dékánhelyettestől.
Az alperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint alapos.
A felperes munkaköre különböző meghatározott tantárgyak oktatása volt a felek 1995-ben megkötött munkaszerződés módosítása szerint. A per adataiból, különösen a dékán-helyettes tanú nyilatkozatából a munkaügyi bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdése megsértése nélkül állapította meg, hogy a baskír aspiráns oktatására vonatkozó megbízás annak ideiglenes jellege miatt nem jelentette a felperes munkaszerződése módosítását. Az átszervezés és a felperes munkaköre megszüntetése hiányára azonban tévesen következtetett a munkaügyi bíróság.
Az alperes a rendes felmondását a magyar nyelv és irodalom szak akkreditációja elutasításával, az ebből nyilvánvalóan következő gazdasági nehézségekkel, az emiatt szükségessé vált átszervezéssel, és ennek keretében a felperes munkaköre megszűnésével indokolta.
Az alperes helyesen hivatkozott a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy átszervezésen a korábbi feladatelosztás megváltoztatását is érteni kell (BH 1998/508.). Az ítélkezési gyakorlat szerint egy adott munkakörhöz tartozó feladatok más módon való ellátása, illetőleg szétosztása önmagában megvalósítja az átszervezést, így kellő alapul szolgál az átszervezéssel és a munkakör megszüntetésével indokolt rendes felmondáshoz.
Az adott esetben a felperes munkakörét - meghatározott tantárgyak oktatását - az alperes az akkreditáció szakmai követelményeire tekintettel oly módon szervezte át, hogy az adott tantárgyak egy személy általi ellátását a továbbiakban nem tartotta fenn, ehelyett szétosztotta részben korábbi munkavállalói, részben új munkavállaló, illetve megbízással foglalkoztatottak között. Ezzel a munkaszervezési intézkedéssel 1998 őszétől az alperes a bevezetés a filológiába című tantárgyat a megbízási szerződéssel már korábban is foglalkoztatott más tárgyakat oktató Sz. G.-val és az újonnan alkalmazott teljes munkaidős N. O.-val, a magyar nyelvtörténet tárgyat a már korábban is alkalmazott V. É.-val, a magyar nyelvészeti szófajtan és alaktan tantárgyat a már korábban is alkalmazott P. I.-val, a leíró hangtant a már korábban is alkalmazott F. K.-nal láttatta el. A felperes az 1995/96-os, az 1996/97-es, az 1997/98-as és az 1998/99-es tanév alperes által becsatolt tantárgyfelosztását és a tantárgyakat oktatókra vonatkozó kimutatást nem vitatta, erről a perben kifejezetten nyilatkozott. A per adataiból megállapíthatóan az alperes tehát a felperes két fő tantárgyát (a felperes nyilatkozata szerint a bevezetés a filológiába és a leíró mondattan, szófaj) az 1998 őszén kezdődött szemesztertől már nem egy, hanem két oktatóval láttatta el, amely tényt a felperes is elismerte a perben. Mindez nyilvánvalóan összefüggésben állt az akkreditáció megszerzéséhez szükséges szakmai színvonal biztosítására irányuló alperesi szándékkal. Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint az alperes a felperes szakmai munkájával nem volt elégedett.
Az 1998 őszén az akkreditációval összefüggő széleskörű átszervezésre vonatkozóan felperes ugyancsak nem vitatta az alperes által becsatolt bizonyítékokat. Eszerint az átszervezés a Magyar Intézetben a tanszékeket érintette (két, majd három tanszék szerveződött, megszűnt két vezetői munkakör, hét új tanszékvezetői megbízást adtak ki, hat munkaviszonyt megszüntettek). Az oktatási miniszter az így átszervezett egyetemi szintű magyar nyelv és irdalom szak indítását 1998. december 20-án engedélyezte, és a szakot a kért létszámmal meghirdették.
Az első- és a másodfokú bíróság eszerint a per adataiból tévesen következtetett arra, hogy a felperes által oktatott fő tárgyaknak az akkreditáció érdekében több oktatóval való elláttatása (az egy munkakörbe tartozó feladatok több munkavállaló részére való szétosztása) nem minősült az akkreditációval összefüggő átszervezésnek és a munkaszerződés módosítás szerint meghatározott tantárgyak oktatását magában foglaló felperesi munkakör megszüntetésének. Mindezt nem érinti, hogy a felsőoktatás színvonalához (akkreditációjához) kapcsolódó sajátos körülményekre tekintettel részben újonnan (munkavállalóként, vagy megbízási szerződéssel) alkalmazott más személyek látják el a korábban egy munkakörbe tartozó fő tantárgyak szétosztása folytán az egyes tantárgyakat.
Összefoglalóan tehát megállapítható, hogy az átszervezést az adott esetben az akkreditáció által megkívánt szervezeti felépítés kialakítása tette szükségessé, amely az alperes elkülönült, a felsőoktatási tevékenység szempontjából kiemelt intézete fennmaradásának is feltétele volt, így az új munkavállaló alkalmazása ezzel, és nem pedig a felperes személyével függött össze. A munkáltató működésével összefüggő bizonyított indok okszerűen támasztotta alá a rendes felmondást.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította (Pp. adott ügyben irányadó 275/A. § (2) bekezdés). (Mfv. I. 10.213/2002.)
152. A munkakör megszűnésére alapított felmondási indok fennáll, ha a munkáltató külső céggel végezteti el a munkavállaló korábbi tevékenységét (Mt. 89. §).
A felperes kirendeltségvezető munkakörben fennálló munkaviszonyát az alperes 2000. december 1-jén kelt rendes felmondással 2001. január 13-ával megszüntette. Ennek indokolása szerint a takarítási igazgatóság átszervezése a munkavállaló munkakörét is érinti.
A felperes keresete az alperesi intézkedés jogellenességének megállapítására, eredeti munkakörben történő továbbfoglalkoztatására, elmaradt munkabér megfizetésére irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A tényállás szerint az alperesi ügyvezető igazgató a takarítási igazgatóhoz írt 2000. szeptember 11-ei levelében a szolgáltató tevékenység piaci viszonyokhoz igazodó hatékonyabb működése érdekében átszervezést rendelt el, melynek során a munkakörök összevonásával csökkenteni kellett az irányítási létszámot. A takarítási igazgatóság fejlesztési programtervezete rögzítette a megyei vezetések összevonását (köztük Zala és Somogy megyei irányítás összevonását), a felperes, mint Zala Megyei vezető munkakörének megszüntetését.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy az alperes a felperes munkakörét érintő tényleges átszervezést, létszámleépítést hajtott végre, ezért a felperes munkaviszonyának rendes felmondással való megszüntetése valós és okszerű indokon alapult. Az elsőfokú ítélet utalt a Legfelsőbb Bíróság MK. 95. számú állásfoglalásában foglaltakra, és nem fogadta el a felperes azon érvelését, hogy H. J. a felperes korábbi tevékenységével azonos tevékenységet végez. Kifejtette, hogy H. J. a H. Sz. Bt. beltagjaként megbízási szerződést kötött az alperessel, és ezen szerződés szerinti feladatok merőben eltérnek a felperes korábbi munkakörétől.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokai alapján helybenhagyta.
Az ítéletek "megváltoztatása", és kereseti kérelmének helyt adó döntés iránt a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint az alperes az átszervezést nem hajtotta végre, hanem megbízási szerződést kötött a H. Bt.-vel, és így kívülálló bt.-t bízott meg a munkaköre ellátásával.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A jogerős ítélet mind a tényállás, mind az abból levont jogi következtetés tekintetében helytálló és jogszerű.
A felülvizsgálati kérelemben előadottak - felperes által vitássá nem tett körülmények - önmagukban bizonyítják az alperes rendes felmondásának jogszerűségét. A munkakör megszűnésére vonatkozó felmondási indok valósága és okszerűsége ugyanis megállapítható, ha az érintett munkakörbe tartozó feladatot a munkáltató külső céggel, megbízás keretében láttatja el. A külső cég igénybevételének oka már az intézkedés célszerűségének körébe tartozik, ezzel a bíróság nem foglalkozhat (MJD I/125.). Ebből következően a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül hagyta helyben a felperes keresetét elutasító elsőfokú döntést.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság jogszabályoknak megfelelő számú ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.233/2002.)
153. Amikor a szakszervezet, mint munkáltató rendes felmondással megszüntette a lapszerkesztő, munkavállalója munkaviszonyát, a bíróság rámutatott: a munkavállalót megilleti a véleménynyilvánítás alkotmányos joga, ez azonban nem jelentheti azt, hogy ezt a jogát a meglévő hiányosságnak a sajtó-nyilvánosság felhasználásával a munkáltatója érdekeivel ellentétesen gyakorolhatja (Mt. 89. §).
A felperes keresetében az alperes 2001. február 15-én kelt rendes felmondása jogellenessége megállapítását, az eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását, és elmaradt munkabére megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes az alperes T. című havonta megjelenő lapjánál főszerkesztőként dolgozott. A munkaviszonyát az alperes a 2001. február 15-én kelt rendes felmondással azzal az indokolással szüntette meg, hogy a felperes az általa szerkesztett szakszervezeti lapban az alperes érdekeivel ellentétes, és azt súlyosan sértő és veszélyeztető publikációt jelentetett meg.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes a lapban saját neve alatt egy olyan cikket jelentetett meg, amelyben részben burkolt, részben nyílt vádakat fogalmazott meg a lapot működtető szakszervezettel és annak vezetőivel szemben. A negatív kritikák egy részét sajátjaként, más részét név nélkül mások véleményeként fogalmazta meg, a szakszervezetet "csődhelyzetben vergődő" szervezetként mutatta be.
Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint a felperes alaptalanul hivatkozott egymagában a sajtószabadságra, mivel az alperes munkavállalójaként az volt tőle elvárható, hogy a munkáltatójával szemben ilyen hangnemű és mértékű kritikát ne alkalmazzon, illetve a cikket egyeztesse a szakszervezet elnökével, amit a munkaszerződése kötelezően előírt. Ezért a felperes kifogásolt magatartása a perbeli rendes felmondás jogszerű indokául szolgálhatott.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, megállapította a rendes felmondás jogellenességét, és elrendelte a felperes eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását. Egyebekben az elsőfokú bíróságot további eljárásra utasította.
A másodfokú bíróság megállapítása szerint a felperes a felmondásban kifogásoltakat nem valósította meg, mivel a perbeli cikk célja a szakszervezeti tagságot felrázó, érdekérvényesítésre ösztönző magatartás volt. A szakszervezet elnökének munkájával, a szervezet anyagi helyzetével kapcsolatos kritikák megfogalmazása ezért önmagában nem minősül jogellenes magatartásnak, még a cikk éles hangvétele ellenére sem.
A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a szakszervezeti tagság tájékoztatása a vezetés feladata. Az elsőfokú eljárásban tanúként meghallgatott szakszervezeti elnök elismerte azt, hogy a szakszervezet egy időben likviditási gondokkal küzdött, ezért az erről való tájékoztatás a tagok alapvető érdeke volt.
A másodfokú bíróság szerint a munkaügyi jogvitában a felmondásban szereplő tényekről, nem pedig az alperesnél érvényesülő szólás-, illetve sajtószabadság kérdésében kellett állást foglalni.
A jogerős ítélet ellen a Pp. 270. § (2) bekezdés ba) pontjára hivatkozással az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.
Álláspontja szerint a másodfokú bíróság ítélete ellentétes az MK 95. számú állásfoglalásban megfogalmazottakkal. A felperes mint munkavállaló ugyanis a lapot működtető szakszervezet, mint munkáltató működésével kapcsolatban olyan cikket jelentetett meg, amely a szervezet jó hírét sértette, túlzó, illetve valótlan és megalapozatlan állításokat tartalmazott. Elvi jelentőségű jogkérdésként fogalmazta meg, hogy a munkáltató által kiadott időszaki lapban a munkavállaló által írt, a munkáltatót, illetve annak vezetését a valósággal összhangban nem álló, eltúlzott, illetve valótlan kijelentéseket tartalmazó bíráló cikk alapja lehet-e a munkáltató rendes felmondásának.
A Legfelsőbb Bíróság a kifejtett jogkérdés tekintetében (a véleménynyilvánítás joga és a munkavállalói kötelezettség) elrendelte a jogerős ítélet felülvizsgálatát [Pp. 270. § (2) bekezdés ba) pont].
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Részletesen kifejtett érvelésének lényege szerint az általa leírtak megfeleltek a valóságnak, és csupán a véleményét fogalmazta meg a cikkben a "szakszervezeti érdekvédelem karrierista haszonélvezőiről, és egy működésképtelenné tett szervezetről".
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A per adatai szerint a felperes kezdetben polgári jogi jogviszonyban, később munkaviszonyban látta el az alperes szakszervezet által működtetett havi lap főszerkesztői feladatait, a munkáltatói jogkör gyakorlója és a lap felelős kiadója az alperes elnöke volt. A főszerkesztői feladatok tekintetében - amint arról az alperes elnöke az elsőfokú eljárásban (felperes által nem cáfoltan) nyilatkozott - a felperes és az elnök rendszeresen egyeztettek, megbeszélték a megjelenő cikkek tartalmát. A felperes a perbeli - saját nyilatkozata szerint is kritikát tartalmazó - cikkét a munkáltatói jogkör gyakorló és felelős szerkesztő megkerülésével közölte a lap 2001. decemberi számában, közvetlenül az ágazati kollektív szerződéskötéssel kapcsolatos tárgyalások előtt.
A másodfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a rendes felmondás jogszerűsége vizsgálatánál az abban közölt indok az irányadó. Az adott esetben az alperes a rendes felmondás okát összefoglalóan jelölte meg, amelyből a felperesnek nyilvánvalóan tudnia kellett, hogy a munkáltató a továbbiakban miért nem kívánja foglalkoztatni (MK 95. számú állásfoglalás II.). A felperes ugyanis a perben nem cáfolta az alperes elnökének nyilatkozatát arról, hogy a perbeli cikket megelőzően és követően hasonló hangvételű, tartalmú cikk nem jelent meg a lapban.
A bírói gyakorlat szerint a felmondással kapcsolatban olyan tények és körülmények is vizsgálhatók, amelyek az indokot - annak keretei között maradva - alátámasztják, azt kiegészítik (MD II/143.). A munkaügyi bíróság ezért helytállóan vizsgálta a felperes munkavállalói kötelezettségeit és az alperes elnökével való egyeztetés elmulasztását.
A rendes felmondás indoka tartalmának helyes értelmezése szerint az alperes - amint erre a perben mindvégig hivatkozott - nemcsak a szakszervezeti érdekek sérelmét, hanem az alperes mint munkáltató helytelen megítélését eredményező felperesi magatartást is felrótta [Mt. 103. § (1) bekezdés c) pont].
A másodfokú bíróság a szakszervezeti tagság megfelelő tájékoztatására vonatkozó jogos igény vizsgálata mellett figyelmen kívül hagyta a munkavállalói kötelezettséget arra, hogy a munkavállaló a munkáltatója jogos gazdasági érdekeit nem veszélyeztetheti, illetve sértheti, és munkáját úgy kell végeznie - munkatársaival együttműködve -, hogy az a munkáltató helytelen megítélését ne idézze elő.
A felperes az Mt. 3. § (3) bekezdésében és a 103. § (1) bekezdés c) pontjában megjelölt tilalmakat megszegte, amikor a munkáltató (szakszervezet) működésével, vezetésével, a tagsággal, a szervezet anyagi helyzetével kapcsolatban éles hangnemű kritikát a nyilvánosság elé tárt az általa szerkesztett, és a szakszervezeti tagság körében terjesztett lapban, amelyet az alperes szakszervezet saját anyagi eszközeiből azért tartott fenn, hogy tevékenységét megfelelően bemutassa, propagálja. A felperes a szabad véleménynyilvánítás jogával élve munkavállalói kötelezettségét figyelmen kívül hagyva munkáltatója helytelen megítélésére alkalmas módon járt el, függetlenül a kritika valóságtartalmától. A felperesnek a munkáltatójával szemben tanúsított ilyen magatartása miatt az alperestől a további foglalkoztatás nem volt elvárható, a rendes felmondás indoka valós és okszerű [Mt. 89. § (2) és (3) bekezdések, MK 95. számú állásfoglalás].
A munkavállalót, amint arra a felperes a perben helyesen hivatkozott, megilleti a véleménynyilvánítás alkotmányos joga, munkáltatóját kritikával illetheti, az a körülmény azonban, hogy véleményének szabadon hangot adhat, nem jelenti azt, hogy ezt a jogát az esetleg meglévő hiányosságoknak a sajtó nyilvánossága felhasználásával történő közzétételével a munkáltatója gazdasági és szervezeti érdekeivel ellentétesen, azt sértő, illetve veszélyeztető módon gyakorolhatja.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítéletet hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságnak a felperes keresetét elutasító ítéletét - a részletezett indokolással - helybenhagyta [Pp. 275/A. § (3) bekezdés]. (Mfv. I. 10.119/2003.)
154. Az a tény, hogy a munkavállaló az üzleti életben szokásos kisebb értékű ajándékot jelentősen meghaladó anyagi előnyt fogad el a munkáltató előzetes tájékoztatása nélkül a munkáltatójával tartós kapcsolatban lévő kft.-től, a bizalomvesztésen alapuló rendes felmondást megalapozza (Mt. 89. §).
Az alperes felülvizsgálati kérelme a másodfokú bíróság közbenső ítéletének hatályon kívül helyezésére, és az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Jogszabálysértőnek találta azt a jogértelmezést, amely szerint a bizalomvesztés nem alapozza meg okszerűen a munkáltató rendes felmondását, tartalmilag a Legfelsőbb Bíróság MK 95. számú állásfoglalására hivatkozott.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást végzésével rendelte el.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A felperes keresete az alperes rendes felmondása jogellenességének megállapítására és jogkövetkezményei alkalmazására irányult.
A megyei munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A tényállás szerint az egyebek mellett az utazásokkal kapcsolatos ügyintézéssel összefüggő munkaköri feladatokat is ellátó felperes külföldi magánútjára az alperes tájékoztatása nélkül szabadjegyet fogadott el az alperessel tartós jogviszonyban lévő utazási irodától. A szabadjegy részét képezte az ún. package árnak. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes magatartása sértette az alperes gazdasági érdekeit, a felperes a tőle elvárható magatartást, a munkáltatója előzetes tájékoztatását elmulasztotta. Mindezek miatt a rendes felmondást, amelynek indoka az alperes álláspontja szerint (nem a felperest megillető) szabadjegy elfogadása és a bizalomvesztés volt, a munkaügyi bíróság a törvénynek megfelelőnek minősítette, és a keresetet elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét közbenső ítéletnek tekintette, és megváltoztatta. Megállapította az alperes rendes felmondásának jogellenességét, a felperes munkaviszonya megszűnésének napját, és az iratokat a követelés összegéről szóló döntés végett megküldte az elsőfokú bíróságnak.
A másodfokú bíróság a tényállást azzal egészítette ki, hogy az alperesnek a C. T.-el kötött szerződése szerint a munkavállalóit 8% kedvezmény illette meg. Az utazási iroda a szabadjegyet saját döntése szerint egy fizetett utazási csomag részeként biztosította.
A másodfokú bíróság azért nem értett egyet az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával, mert nem találta bizonyítottnak, hogy az utazási iroda csak az alperes munkáltatón keresztül részesíthette volna kedvezményben a felperest. Az utazási csomag részeként elfogadott szabadjegy nem alapozza meg okszerűen a bizalomvesztést, felmondási ok hiányában az alperes rendes felmondása jogellenes.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint ez a jogi mérlegelés nem felel meg a törvénynek és az elvi határozatnak minősülő MK. 95. számú állásfoglalásnak.
A felperesnek az a magatartása, hogy titkárnőként, utazási ügyintézőként vagyoni értéket képviselő előnyt fogadott el az alperes tartós szerződéses partnerétől, bizonyítást nyert. A vagyoni előny tényét nem cáfolja az a körülmény, hogy a szabadjegy csak a szállás, és egyéb költséggel együtt jelent még, továbbá ezektől elválaszthatatlan volt. A vagyoni előny értéke a mindennapi élettapasztalat szerint meghaladta a szokásos üzleti - jelentéktelen értékű - ajándék mértékét, mert 1999-ben 114 230 forintért két személy részére biztosított (utószezonban) Spanyolországban üdülést; egy csillagos hotelban szállást félpanziós ellátással, repülőjeggyel és repülőtéri illetékkel. E körülményekből nyilvánvaló, hogy az utazási iroda a felperesnek jelentős kedvezményt nyújtott, melyet nem érint az ún. szabadjegynek az a sajátossága, hogy a tervezett indulási időpont nem szavatolt (az utazás ténye igen).
Az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pont értelmében a munkavállalót a munkaviszonyban - egyebek mellett - együttműködési kötelezettség terheli. Ez a munkakör jellegétől függő magatartás tanúsítását jelenti, de része a bizalom fenntartását eredményező magatartás tanúsítása is. A munkáltató okszerűen tekinthette aggályosnak, egyben a bizalomvesztést előidézőnek, hogy a felperes kellő körültekintés (bejelentés, előzetes tájékoztatás) nélkül anyagi előnyt fogadott el a munkáltatójával jogviszonyban lévőtől. Az elvárható gondosság tanúsítása mellett a felperesnek a látszatát és kerülnie kellett volna, hogy az utazással összefüggő kedvezmény miatt a részrehajlás nélküli tevékenységét az alperes kétségesnek tekinthesse. A kellő körültekintés elmulasztásával elfogadott vagyoni előny miatt a rendes felmondás való és okszerű indokaként a bizalomvesztésre az alperes a törvénynek, és a bírói gyakorlatnak megfelelően hivatkozott [Mt. 89. § (3) bekezdés, MK. 95. számú állásfoglalás I. a) pont, II. pont].
Mindezek miatt a felülvizsgálati eljárás tárgyát képező jogkérdésben a Legfelsőbb Bíróság úgy foglalt állást, hogy az a bizonyított objektív tény, miszerint a munkavállaló az üzleti életben szokásos kisebb értékű ajándékot, jelentősen meghaladó anyagi előnyt fogad el a munkáltató előzetes tájékoztatása nélkül a munkáltatójával tartós jogviszonyban lévő kft.-től, a bizalomvesztésen alapuló rendes felmondás okszerű indokának minősül.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság közbenső ítéletét hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta [Pp. 275. § (4) bekezdés]. (Mfv. I. 10.130/2003.)
155. Vezető állású esetében az Mt. 89. § (2) bekezdésében foglalt kizáró rendelkezés alapján a 89. § (7) bekezdésének korlátozó rendelkezése sem érvényesül (Mt. 89. §).
Az alperesnél vezérigazgatói munkakört betöltő felperes a keresetében a munkáltatói rendes felmondás Mt. 89. § (7) bekezdésébe ütköző jogellenességének megállapítását és ennek anyagi jogkövetkezményei tekintetében az alperes marasztalását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint az alperes a 2002. október 10-én kelt rendes felmondással a felperes munkaviszonyát megszüntette, az Mt. 190. § (2) bekezdése alapján a felmondás indokolásának mellőzésével.
A munkaügyi bíróság nem találta alaposnak a felperes felmondási korlátozás fennállására való hivatkozását, mert álláspontja szerint a vezető állású munkavállaló esetében a munkáltató az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző 5 éven belüli munkaviszony megszüntetésnél sem köteles a rendes felmondást indokolni. Így az Mt. 89. § (7) bekezdésének az alkalmazása kizárt a vezető állású munkavállalónál.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva megállapította a rendes felmondás jogellenességét, és ennek jogkövetkezményei tekintetében a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A másodfokú bíróság jogi álláspontja szerint mivel az Mt. 190. § (2) bekezdése nem tartalmaz olyan rendelkezést, hogy a vezető állású munkavállaló esetében az Mt. 89. § (7) bekezdését nem kell alkalmazni, az e bekezdésben megállapított felmondási korlátozást figyelembe kell venni a vezető munkaviszonya megszüntetésénél is. Ezért az alperes által közölt rendes felmondás jogellenességét állapította meg a felmondási korlátozás figyelmen kívül hagyása miatt.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetét elutasító elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte az Mt. 190. § (2) bekezdése és az Mt. 89. § téves értelmezéséből adódó jogszabálysértésre és az ezzel összefüggésben felmerült elvi jogkérdésre hivatkozással.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 270. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontja alapján a felülvizsgálati eljárás lefolytatását rendelte el abban az elvi jelentőségű jogkérdésben, hogy a vezető állású munkavállaló munkaviszonyának munkáltatói rendes felmondással való megszüntetésére az Mt. 89. § (7) bekezdésében meghatározott korlátozás kiterjed-e.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az Mt. 190. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a vezető munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetésére az Mt. 89. § (2) bekezdésében, valamint a 90-92. §-ban foglalt rendelkezések nem terjednek ki. Eszerint a vezető esetében a rendes felmondást a munkáltatónak nem kell megindokolnia, a felmondási tilalmak nem érvényesülnek, és a felmondási idő mértékére vonatkozó törvényi szabályokat sem kell alkalmazni.
Az Mt. 190. § (2) bekezdése az Mt. 89. § (2) bekezdés alkalmazását zárja ki, amely a felmondás kötelező indokolásáról, a világos indokolásról, valamint a felmondási indok valósága és okszerűsége munkáltatót terhelő bizonyításáról rendelkezik.
Amennyiben a felmondás indokolására vonatkozó előbbi alapvető szabályok a vezető munkaviszonya felmondása esetében nem érvényesülnek, az Mt. 89. § további (3)-(7) bekezdéseinek az indokolással összefüggő rendelkezései értelemszerűen nem alkalmazhatók a logika szabályaiból és e rendelkezések tartalmi egybevetéséből következően.
Ha nincs indokolási kötelezettség és így nem terheli a munkáltatót az indok valóságának, okszerűségének bizonyítása, a különös indokon alapuló felmondási korlátozás érvényesülésének feltételei hiányoznak. E logikai és tartalmi összefüggésre tekintettel a törvényalkotó azzal, hogy az Mt. 89. § (2) bekezdésének alkalmazását a vezetők tekintetében kizárta, erre vonatkozó kifejezett utalás nélkül is az indoktól függően érvényesülő felmondási korlátozás [Mt. 89. § (7) bekezdés] érvényesülését is kizárta.
Ez következik egyébként abból is, hogy ha a felmondási tilalmak sem kötik a munkáltatót a vezető munkaviszonya felmondásánál, egyéb felmondási korlátozás sem állhat fenn.
A másodfokú bíróság ezzel ellentétes - a jogszabály logikai, tartalmi összefüggéseit mellőző - formális jogszabály-értelmezése téves, határozata jogszabálysértő.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. (Mfv. II. 10.799/2003.)
156. Ha a próbaidő alatti megszüntetést a munkáltató a munkavállaló kérésére látta el indokolással, ezt vizsgálni kell arra is kiterjedően, hogy alapíthat-e jogot a munkavállaló a saját kezdeményezésére kiadott indokolásra (Mt. 89. §).
A jogerős ítélettel megállapított tényállás szerint a felek 2002. november 26-án munkaszerződést kötöttek bolti eladó munkaköri feladatok határozatlan időre történő ellátására, két hónapi próbaidővel és 2002. december 2-i munkábalépéssel. Ezt a munkaszerződést 2002. december 12-én közölt írásba foglalt, "felmondásnak" nevezett nyilatkozattal az alperes a felperes meg nem felelő munkavégzése miatt a szerződésben megjelölt próbaidőn belül megszüntette. A munkavállaló részére két munkanapi rendes szabadságot állapított meg, melyből egy napot a felperes már igénybe vett és további egy napot december 13-ára engedélyezett és elszámolt.
Ezt a nyilatkozatot a felperes elnevezésének megfelelően rendes felmondásnak tekintette, a rendes felmondás indokolásának nem világos volta miatt annak jogellenességét állította, három havi átlagkereset és 15 napi felmentési időre járó átlagkereset iránt indított keresetet az alperes ellen.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest a felperes javára ... forint és perköltség megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság ítéletét azzal indokolta, hogy az alperes nyilatkozatának elnevezése és tartalma egyaránt (rendes) felmondást jelöl. A rendes felmondásnak azonban világos indokolást kell tartalmaznia, ennek a követelménynek azonban a nem megfelelő munkavégzésre való hivatkozás nem felel meg. Ezért a munkaügyi bíróság a rendes felmondás jogellenessége miatt 2,5 havi átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetésére kötelezte az alperest.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletének marasztaló rendelkezéseit megváltoztatta, a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú ítélet indokolása szerint próbaidő alatti megszüntetés esetén nem lehet alkalmazni a határozatlan idejű munkaviszony rendes vagy rendkívüli felmondással történő megszüntetésének szabályait. A nyilatkozatot tartalma szerint kell elbírálni, ezért az alperes nyilatkozatát a próbaidő alatti megszüntetés szabályai szerint kell megítélni az okirat felmondást megjelölő elnevezésének figyelmen kívül hagyásával.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, kérve a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását. A felülvizsgálati kérelem az ügy érdemére kiható jogszabálysértést panaszolt a határozatlan idejű munkaviszony négyféle módon történő megszüntetési lehetőségének a jogerős ítéletben történt kétségbe vonása, és amiatt, hogy az figyelmen kívül hagyta a Legfelsőbb Bíróság MK 95. számú állásfoglalásának a rendes felmondás indokolására vonatkozó iránymutatását.
A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárást rendelt el abban a jogkérdésben, hogy a próbaidő alatt a munkaviszony más jogcímen megszüntethető-e.
A felülvizsgálati kérelem alapos, a jogerős ítélet az ügy érdemére kihatóan a következők szerint jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróság a tényállást az alperesnek a felperes által nem vitatott ellenkérelme alapján a következőkkel egészíti ki. A megszüntetésről szóló, indokolás nélküli nyilatkozatot megismerve a felperes indokolást követelt és ennek tett eleget az alperes, amikor a meg nem felelő munkavégzést a jognyilatkozat indokaként jelölte meg.
A törvény rendelkezése szerint a határozatlan idejű munkaviszony általában megszüntethető közös megegyezéssel, továbbá rendes vagy rendkívüli felmondással, ezen felül próbaidő kikötése esetén a próbaidő alatt indokolás nélkül, írásba foglalt nyilatkozattal [Mt. 87. § (1) bekezdése]. Ezért a jogerős ítéletnek az a megállapítása, hogy próbaidő alatt nem lehet alkalmazni a határozatlan idejű munkaviszony rendes vagy rendkívüli felmondással történő megszüntetésének szabályait, nem helytálló. Egymagában nem zárja ki az alperesi nyilatkozatnak rendes felmondásként való elbírálását az sem, ha a nyilatkozat nem rendelkezik felmondási időről, hiszen rendes felmondás esetén az erre vonatkozó rendelkezéstől a munkavállaló hátrányára eltérni nem lehet [Mt. 92. § (1) bekezdése, 13. § (3) bekezdése].
Ezért a felek jogvitájának elbírálásánál az Mt.-nek a rendes felmondásra vonatkozó rendelkezéseiből kellett kiindulni. Ennek megfelelően a munkaügyi bíróságnak az a következtetése, hogy az alperes felmondási nyilatkozatában foglalt indokolás nem világos, megfelel a törvénynek és az annak helyes értelmét kifejtő - elvi határozatnak minősülő - MK 95. számú állásfoglalásnak.
Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a feleknek a jogaikat jóhiszeműen és tisztességesen kell gyakorolniuk, az ennek meg nem felelő joggyakorlás jogellenes [Mt. 3. § (1) bekezdése]. Ezért vizsgálni és értékelni kell, hogy a munkaviszony megszüntetése indokának megjelölését a felperes milyen előzmények után, illetve milyen körülmények fennállása mellett kérte. Mindezek alapulvételével kell állást foglalni a fellebbezés azon érveléséről, hogy az Mt. 3. § (1) bekezdése alkalmazása mellett a felperes a kezdeményezésére kiadott indokolásra jogot alapíthat-e.
Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján a megyei bíróság ítéletét jogszabálysértés miatt hatályon kívül helyezte, és a megyei bíróságot a megadott szempontok figyelembevételével új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. E. 10.843/2003.)
157. Az indok bizonyítatlansága a rendes felmondás jogellenességéhez vezet (Mt. 89.).
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a Pp. 270. § (2) bekezdés bb) pontjára hivatkozással kérte a jogerős ítélet "megváltoztatásával" a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti az MK 95. számú állásfoglalást, az Mt. 89. § (2) bekezdését, a Btk. 10. § (1) bekezdését, a Ptk. 4. § (4) bekezdését, továbbá ellentétes a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésével. Azzal érvelt, hogy a rendes felmondás indokát a körülményekhez képest kellően, összefoglalóan és világosan megjelölte. Sérelmezte, hogy a munkaügyi bíróság és a megyei bíróság nem fogadta el "a tényállásszerűen megvalósult cselekmények bűncselekményként minősítésére" vonatkozó hivatkozását. Azt a körülményt sem értékelték az eljárt bíróságok, hogy éppen a felperes magatartása miatt nem sikerült a bűncselekmények nyomára jutni, az emiatti bizalomvesztés miatt az alperestől már nem volt elvárható a munkaviszony fenntartása.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása során nem talált alapot a felülvizsgálati eljárás elrendelésére.
Az első- és a másodfokú bíróság a felperes keresete megalapozottságának vizsgálatakor helytállóan indult ki az alperes rendes felmondásában megfogalmazott indokból, mely szerint; "az utóbbi időben kirívóan elszaporodtak a tulajdon elleni bűncselekmények, a bűncselekmények megakadályozása és az elkövetők felelősségre vonása érdekében nem sikerült a megfelelő rendészeti lépéseket megtenni", és ezért kellett megszüntetni a kft-nél rendészeti vezető munkakörű felperes munkaviszonyát.
A Legfelsőbb Bíróság annyiban egyetért a felülvizsgálati kérelemben kifejtettekkel, hogy ez az indokolás világosan és összefoglalóan megjelöli a rendes felmondás okát, ezért megfelel a Legfelsőbb Bíróság MK 95. számú állásfoglalásában kifejtetteknek. Mindazonáltal az elsőfokú bíróság vizsgálta az indok valós voltát is, és a bizonyítékokból arra következtetett, hogy az alperes nem bizonyította a rendes felmondásban megjelölt ok - bűncselekmények kirívó elszaporodása - valós voltát, ezért a perbeli jognyilatkozat az Mt. 89. § (2) bekezdésébe ütközött. A másodfokú bíróság az indok bizonyítatlansága körében osztotta a munkaügyi bíróság álláspontját, nincs tehát jelentősége az eljárt bíróságoknak a nem világos és részletes indokról kifejtett (téves) álláspontjának.
A munkaügyi bíróság - helytállóan - a felderített bűncselekményeket vizsgálta, és nem fogadta el az alperesi nyilatkozatokat a tulajdonosok és a menedzsment "folyamatos háttérinformációiról".
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban megjelölt jogszabálysértéseket nem találta megállapíthatónak - a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.855/2003.)
158. A felmondás jogszerűsége szempontjából a munkáltatói jogkör gyakorlására jogosultságnak, nem pedig az arról történt tájékoztatásnak van jelentősége (Mt. 89. §).
A felperes a felülvizsgálati kérelmében jogszabálysértőnek minősítette az Mt. 74. § (1) bekezdésre vonatkozó jogi okfejtést. Előadta, hogy nem felel meg a törvénynek az a bírói gyakorlat, amely figyelmen kívül hagyja a munkáltatói jogkör gyakorló személyének közlésére irányuló kötelezettséget [Mt. 74. § (2) bekezdés]. Álláspontja szerint a vele szemben meghozott rendes felmondás érvénytelen, mert nem közölte az alperes a munkáltató személyében bekövetkezett változást, az erről szóló indokolás nem helytálló. A felperes ezért a másodfokú ítélet "megváltoztatását", és a keresetének helyt adó határozat meghozatalát kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem alaptalanul jelölt meg jogszabálysértést.
A munkáltató rendes felmondása jogszerű, ha a jognyilatkozat az erre hatáskörrel rendelkező munkáltatói jogkör gyakorlótól származik, ennélfogva a fentieknek, és nem annak van ügydöntő jelentősége, hogy a munkavállalóval közölték-e a munkáltatói jogkör gyakorló személyében bekövetkezett változást. Az alperesnél a felperesre vonatkozóan a munkáltatói jogkör gyakorlója (a felperes által sem vitatottan) a rendes felmondás időpontjában a felperes munkaviszonyát megszüntető general manager B. T. volt. Ezért a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül fogadta el helyesnek az elsőfokú bíróságnak az arra feljogosított személy által kiadott rendes felmondás jogszerűségéről szóló jogi érvelését. Az arra jogosulttól származó jognyilatkozat tehát nem érvénytelen attól függetlenül, hogy a felperesnek tudomása volt-e a munkáltatói jogkör gyakorló személyéről.
Mindezek miatt a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.097/2004.)
159. A rendes felmondást a munkavállaló összeférhetetlen, együttműködésre alkalmatlan, munkatársait sértő magatartása megalapozta. Ha a munkáltató nem adott lehetőséget a munkavállalónak a kifogásokkal szembeni védekezésre, ez egymagában nem eredményezheti a felmondás hatálytalanítását (Mt. 89. §).
A felperes felülvizsgálati kérelmében az Mt. 89. § (5) bekezdésébe, az Mt. 4. §-ába és az MK 95. számú állásfoglalásába ütköző jogszabálysértés miatt kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását. Álláspontja szerint az első- és a másodfokú bíróság a bírói gyakorlatra hivatkozással sem hagyhatta volna figyelmen kívül az Mt. 89. § (5) bekezdésében előírt munkáltatói kötelezettség elmulasztását. Arra is hivatkozott, hogy a munkáltatói rendes felmondásban felhozott kifogások a szabad véleménynyilvánítás körébe estek, így az alperes joggyakorlása rendeltetésellenes is.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes vizsgálata során nem talált alapot a felülvizsgálat elrendelésére.
A perben nem volt vitás, hogy az alperes a rendes felmondás előtt nem adott módot a felperesnek a vele szemben felhozott kifogásokkal szembeni védekezésre. Az Mt. 89. § (5) bekezdése e kötelezettség alól mentesíti a munkáltatót, ha az eset összes körülményeiből következően ez a munkáltatótól nem várható el. E szabályozásra tekintettel a bírói gyakorlat hosszú ideje egységes a jogszabálynak a jogerős ítéletben kifejtett értelmezését illetően, mely szerint e munkáltatói mulasztás egymagában nem olyan súlyú, amely a rendes felmondás jogellenességét eredményezheti.
A felperes az Mt. 4. §-ának és a Legfelsőbb Bíróság MK 95. számú állásfoglalása megsértésére is alaptalanul hivatkozott. Az első- és a másodfokú bíróság a perbeli bizonyítékok törvénysértés nélküli értékelésével állapította meg a rendes felmondásnak a felperes összeférhetetlen, együttműködésre alkalmatlan, a munkatársait gyakran sértő magatartására vonatkozó indoka valóságát, ami okszerűen támasztotta alá a termelésvezető felperes munkaviszonyának a megszüntetését. A perbeli bizonyított és okszerű rendes felmondási okot a felperes tévesen, minden alapot nélkülözően azonosította a véleménynyilvánítása elfojtására irányuló és rendeltetésellenes munkáltatói magatartással.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban megjelölt jogszabálysértések nem állnak fenn - a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.181/2004.)
160. Ha a felmondási indokra nézve külön jogszabály jogorvoslatot enged, való indoknak csak a jogerős, a jogorvoslat eredményeképpen hozott döntés, vélemény minősülhet (Mt. 89. §).
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", a felperes keresetének elutasítását, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a bíróságok új eljárásra utasítását kérte, mert a jogerős döntés a Pp. 349. §-át, a 163. § (1) bekezdését, a 164. § (1) bekezdését, a 177. § (1) bekezdését és a 353. § (3) bekezdését, valamint az Mt. 89. § (1) és (2) bekezdését megsértette.
Részletesen kifejtette álláspontját arról, hogy miért felelt meg az elsőfokú alkalmassági orvosi vélemény alapján kiadott rendes felmondása a törvénynek és a Legfelsőbb Bíróság MK 95. számú állásfoglalásban foglaltaknak. Vitatta, hogy a másodfokú alkalmassági vélemény a munkavégzés konkrét körülményeinek ismeretei nélkül helytálló lehet. Álláspontja szerint jogszabálysértéssel történt a bizonyítási indítványa elutasítása a másodfokú munkaköri alkalmassági vizsgálat tekintetében. Mindezek miatt, mivel a felmondás közlésekor a felmondás indoka a valóságnak megfelelt, és egyébként sem ütközött a törvénybe, ennek jogellenességét a másodfokú bíróság jogszabálysértéssel állapította meg. Az alperes részletesen előadta további érvelését a felperes munkavégzéséről, a légkondicionáló berendezés szükségességéről és működéséről is.
A felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
Az irányadó tényállás szerint a felperes betegségét megállapították, gyógykezelésben részesült, és meggyógyult. A betegség megnevezését, az ezzel összefüggő megállapításokat az alperes a fellebbezésében nem, csupán azt vitatta, hogy a betegséget a légkondicionáló berendezés okozta, illetve a betegségről fejtette ki álláspontját. Ebből következően a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül döntött a tényállás alapján arról a fő kérdésről, hogy az alperes rendes felmondásának indokában megjelölt (elsőfokú) üzemorvosi vélemény alapulvételével kellett elbírálni az alperes jognyilatkozatának jogszerűségét. Ebből következően - minthogy a munkaviszony nem a másodfokú alkalmassági véleménnyel összefüggésben szűnt meg - a jogerős ítélet helytállóan tekintette (tartalmilag) szükségtelennek az alperesnek a másodfokú szakvéleményre irányuló bizonyítási indítványát. Az a körülmény tehát, hogy a megyei bíróság ítéletének indokolásában általában az alkalmassági véleményről kifejtettek a jogorvoslat lehetősége tekintetében nem helytállóak, a rendes felmondásnak az elsőfokú véleménnyel való összefüggése miatt nem valósítanak meg az ügy érdemi eldöntésére kiható lényeges jogszabálysértést (Legfelsőbb Bíróság 1/2004. KPJE számú jogegységi határozata).
Az alperes üzemorvosának a felek által nem vitatott tanúvallomása szerint a felperesnél jelentkezett betegség a vizsgálat időpontjában azt idézte elő, hogy a felperes a munkakörét nem tudta ellátni. Az üzemorvos tanú a vallomásában előadta, hogy utólag gondolkozott az eseten, és ennek eredménye alapján arra következtetett, hogy helyesebb lett volna az ideiglenesen alkalmas minősítést megjelölnie (9. sorszámú jkv. 6. o.). E tanúvallomástól, és a felperes felgyógyulásától függetlenül is - figyelemmel arra, hogy a felperes az üzemorvos minősítésének kézhezvételét követő 1-2 órán belül annak ellenére kézhez vette az alperes egészségügyi alkalmatlansággal indokolt rendes felmondását, hogy azonnal jelezte a másodfokú alkalmassági véleményre vonatkozó kérelmét - a másodfokú bíróság helytálló érveléssel állapította meg, hogy az alperes az együttműködési kötelezettségének nem tett eleget [Mt. 3. § (1) bekezdés]. Az alperes e magatartásának következménye az, hogy önmagát zárta el attól, hogy a felperes számára nyitva álló jogorvoslat eredményének ismerete alapján jelölje meg a rendes felmondásának indokát.
A felülvizsgálati kérelemben az alperes helyesen hivatkozott a munkáltató rendes felmondásának törvényi feltételeire, az irányadó bírói gyakorlatra és a Legfelsőbb Bíróság MK 95. számú állásfoglalásra. Mindezeket azonban - főképpen a valóságnak megfelelő indok tekintetében - csak úgy lehet értelmezni és alkalmazni, hogy ha az indokra vonatkozóan külön jogszabály jogorvoslatot enged, való indoknak csak a jogerős, a jogorvoslat eredményeképpen született döntés, vélemény minősülhet. Az adott esetben tehát emiatt - és nem a másodfokú véleményben foglaltak (amely szerint a felperes alkalmas a munkakörének betöltésére) alapján - a másodfokú bíróság helytállóan, az Mt. 89. § és az MK 95. számú állásfoglalás megsértése nélkül állapította meg - a jóhiszemű és tisztességes eljárás törvényben előírt alapelvét helyesen alkalmazva - az alperes rendes felmondásának jogellenességét. Mindezek miatt a felülvizsgálati kérelemben előadott jogszabálysértések nem állapíthatók meg (kérelem 1. o. utolsó bekezdése), a felperes munkahelyének egészségügyi megfelelősége, ennek hiánya az ügy eldöntése szempontjából nem bírt jelentőséggel (kérelem 6-7. o.).
Az összegszerű marasztalás körében előadottak nem helytállóak, mivel a munkaügyi bíróság az első tárgyalást a keresetlevél 2002. december 4-ei érkezését követően a törvénynek megfelelően tűzte ki 2002. december 10-én [2. sorszámú végzés, Pp. 353. § (3) bekezdés]. A folytatólagos tárgyalásra pedig a további bizonyítás szükségessége, illetve az iratbeszerzések miatt (orvosi iratok, munkanélküli ellátás iratai) a Pp. 142. § (2) bekezdésének megfelelően került sor. E körben a Legfelsőbb Bíróság lényeges, az ügy érdemére kiható jogszabálysértést nem állapított meg.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.223/2004.)
161. Felmondási korlátozás esetén 6-7 évvel korábbi magatartás nem vehető figyelembe, és a figyelmeztetés, illetve az Mt. 109. § szerinti enyhébb joghátrány sem minősül különösen indokolt esetnek (Mt. 89. §).
A felperes a keresetében a munkáltatói rendes felmondás jogellenességének megállapítását, munkaviszonya helyreállításának mellőzésével a jogellenesség jogkövetkezményének alkalmazását és a kiadott igazolás kijavítását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest a felperes részére kiállított munkavállalói igazolás 8 napon belüli kijavítására a munkaviszony kezdete valamint a végkielégítés mértéke tekintetében. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1971 júliusától állt az alperes alkalmazásában, 1979. január 1. napjától az alperes S.-i Erdészeti Igazgatóságán volt erdészeti igazgató. Az alperes vezérigazgatója 2000. szeptember 19-én "fegyelmi eljárás mellőzésével" írásbeli figyelmeztetésben részesítette a felperest ellenőrzési kötelezettség elmulasztása, együttműködési kötelezettség nem teljesítése miatt. 2002. május 24-én természetbeni juttatás részbeni megvonása joghátrányt alkalmazott felperessel szemben, a munkabiztonsági szabályzat megszegése, ellenőrzési kötelezettség elmulasztása miatt, mivel az ellenőrzése alatt álló erdőrészben egy vállalkozót szabálytalanul állított be munkavégzésre. Gyanú merült fel arra, hogy a felperes az SZMSZ-t megsértve lakhatást biztosított egy fiatal kerületvezetői erdész és családja részére egy nem lakás céljára szolgáló épületben, aki az ingatlanon átalakításokat is végzett. Az emiatt indított fegyelmi eljárást 2002 októberében az alperes határidő-mulasztás folytán megszüntette. A vezérigazgató 2002 júliusában fizetési felhívást és figyelmeztetést alkalmazott a felperessel szemben, a szükségtelenné vált alperesi telefonvonal megszüntetésének elmulasztása miatt, majd kifogásolta azt is, hogy a felperes túllépte az engedélyezett reprezentációs keretet; egy ötezer forintos koszorúra vonatkozó számlát reprezentációs számlaként fogadott el, míg a leltározó bizottság megvendégelésével kapcsolatos költséget reprezentáció helyett az ágazatra könyveltette. A felperes az intézkedések ellen kioktatás ellenére jogorvoslattal nem élt.
Az alperes 2003. január 30-án kelt intézkedésével rendes felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát. A felmondás indokaként az előbbi intézkedésekre hivatkozott és megállapította, hogy a felperes által vezetett egység gazdálkodása veszteséges, a beosztottaival kialakított viszony feszült. Mindezt így értékelte, hogy a felperes magatartásával összefüggő negatív folyamat a munkaviszonyának további fenntartását lehetetlenné teszi.
A bíróság a felmondás indokolásában foglaltakat valónak és okszerűnek találta. Kifejtette, hogy a korábbi fegyelmi határozatok jogszerűségét nem vizsgálhatta, mivel azok jogorvoslat hiányában jogerőre emelkedtek. A felperes nem vitatta, hogy engedély nélküli lakáshasználatot biztosított egy erdész és családja számára, nem került sor a telefonvonal határidőben történő megszüntetésére, túllépte a reprezentációs keretet, illetve szabálytalan könyvelésre adott utasítást. A bíróság szerint a felperestől mint vezetőtől különösen elvárható volt a munkaviszonyra vonatkozó szabályok betartása és betartatása, ezért a felmentés jogszerűnek tekintendő.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletének fellebbezéssel nem támadott részét nem érintette, fellebbezett részét megváltoztatta, megállapította, hogy az alperes 2003. január 30. napján kelt intézkedésével jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, és az alperest 1 051 332 forint megfizetésére kötelezte.
A megyei bíróság pontosította az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, kiemelve, hogy az alperes a rendes felmondás alkalmazása előtt a munkavállalót ténylegesen nem hallgatta meg, amely eljárási szabályszegés önmagában nem eredményezi az alperesi intézkedés jogellenességét. A felmondás indokait értékelve megállapította, hogy az alperes nem bizonyította kétséget kizáróan az analóg vonalak megszüntetésével kapcsolatos felperesi mulasztást. Emellett kifejtette, hogy a felmondás jogszerűsége csak akkor állapítható meg, ha a munkáltatói rendes felmondásból egyértelműen kitűnik, hogy a munkavállaló munkaviszonya - nemcsak az adott munkakörben - miért nem tartható fenn. A felperes erdészet igazgatói munkaköre kapcsán elkövetett kötelezettségszegések alapján nem tartotta okszerűnek azt a következtetést, hogy az alperesnél közel 32 éves munkaviszonyban álló és az Mt. 89. § (7) bekezdésében írt különös indokoltság alapját képező életkorhoz közeli felperes munkavégzésére az alperesnek nincs szüksége. Erre figyelemmel a megyei bíróság az alperes intézkedését az Mt. 89. § (2) és (5) bekezdésébe ütközőnek találta, ezért megállapította jogellenességét, és ennek jogkövetkezményeként négy havi átlagkereset fizetésére kötelezte az alperest az Mt. 100. § (4) bekezdése alapján.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet megváltoztatását és a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte az Mt. 89. § (2) és (5) bekezdésébe, és az MK 95. számú állásfoglalás I. a) és b) pontjaiba ütköző volta miatt. Azzal érvelt, hogy a felmondási ok vizsgálata nem jogosítja fel a bíróságot a munkáltató vezetése körébe tartozó kérdésekbe való beavatkozásra, amelyek a munkaügyi jogvita keretein kívül esnek. A munkáltató kizárólagos joga volt annak eldöntése, hogy rendes felmondás jogkövetkezményét alkalmazza-e, avagy fegyelmi eljárás lefolytatását rendeli el. Hivatkozott arra az ellentmondásra is, hogy az Mt. 89. § (5) bekezdésében rögzítettek be nem tartása az ítélet indokolása szerint önmagában nem eredményezhette az intézkedés jogellenességének megállapítását.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy felperes 1945. június 7. napján született, így a munkaviszonya felmondása időpontjában (2003. január 30.) az Mt. 89. § (7) bekezdésében meghatározott feltételek fennálltak.
Az Mt. 89. § (7) bekezdése értelmében a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát rendes felmondással - kivéve, ha egyébként nyugellátásban részesül - a rá irányadó öregségi nyugdíjhatár betöltését megelőző 5 éven belül a 87/A. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott életkor eléréséig csak különösen indokolt esetben szüntetheti meg.
Az előbbiek figyelembevételével a perben azt kellett elbírálni, hogy a rendes felmondásban felhozott indokok olyan súlyos oknak minősülnek-e, amely mellett az alperes részére tarthatatlanná vált vagy aránytalan terhet jelentett a munkaviszony további fenntartása.
A másodfokú bíróság ítéletében tényként állapította meg, hogy az alperes az analóg telefonvonal megszüntetésével kapcsolatban kétséget kizárólag nem bizonyította a felperes vétkes kötelezettségszegését. A peres iratok alapján megállapítható az is, hogy O. S. és családja részére a lakhatást a felperes még 1996-ban biztosította, és erről a körülményekből adódóan a feletteseinek is tudnia kellett. Az időben ily távol eső magatartás (6-7 év) a felmondás okszerű indokának nem minősíthető. A figyelmeztetés és az Mt. 109. §-a alapján alkalmazott enyhébb súlyú joghátrány azt jelzi, hogy a munkáltató maga sem értékelte súlyosnak a kötelezettségszegéseket. Ugyanakkor alperes a perben a gazdálkodás veszteségességével, a beosztottakkal való viszonnyal kapcsolatban felperes terhére felróható magatartást konkrétan nem jelölt meg és nem is bizonyított.
Mindezek figyelembevételével - az adott esetben a különös indokoltságnak is megfelelő súlyú - okszerű felmondási indok hiányára levont ítéleti következtetés, a kifejtett indokolásbeli módosítással, nem jogszabálysértő.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet érdemben helyes döntését - indokolásbeli módosítással - a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.373/2004.)
162. Ha a munkáltató perbeli bizonyítékai nem voltak elégségesek a rendes felmondás indoka valóságának bizonyítására, a sérelmezett ítélet nem jogszabálysértő (Mt. 89. §).
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint az első- és a másodfokú bíróság a tényállásnak a Pp. 206. §-ával ellentétes módon való megállapításával következtetett arra, hogy az átszervezés következtében a felperes munkaköre nem szűnt meg. Az alperes ezzel szemben bizonyította, hogy az átszervezéssel csökkentette a munkavállalói létszámát, ami okszerűvé tette a perbeli felmondást. Ezt nem cáfolja az a körülmény, hogy az alperes utóbb olyan munkakörre keresett új munkavállalót, amellyel összevonta a felperes munkakörét. Az alperes szerint mindezek miatt a jogerős ítélet sérti az Mt. 89. § (2) bekezdésében és a Legfelsőbb Bíróság MK 95. számú állásfoglalásában foglaltakat. A nem vagyoni kártérítés körében az okozati összefüggés hiányára és az MK 359. számú állásfoglalással (helyesen EH 359.) ellentétes jogerős ítéleti következtetésre hivatkozott. Álláspontja szerint a felperes nem tett eleget bizonyítási kötelezettségének, az eljárt bíróságok a nem vagyoni kár tekintetében a bizonyítékok értékelésénél megsértették a Pp. 206. §-át.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot. Felülvizsgálati eljárás elrendelése hiányában a felülvizsgálati ellenkérelmet nem vette figyelembe.
A bizonyítékok felülmérlegelésére vonatkozó felülvizsgálati kérelem nem alkalmas a felülvizsgálat elrendelésére, mivel a felülvizsgálati eljárásban a hosszabb ideje egységes gyakorlat szerint nincs mód a bizonyítékok ismételt egybevetésére, új mérlegelésére [Pp. 270. § (2) bekezdés].
Az első- és a másodfokú bíróság a rendes felmondás indoka tekintetében törvénysértés nélkül állapította meg az alperes perbeli bizonyítékait illetően, hogy azok nem elégségesek a rendes felmondás indoka - mely szerint a felperes munkaköre átszervezés folytán megszűnt - bizonyítására. A bíróságok ítéletüket kellő részletességgel és meggyőzően indokolták [Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés].
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint az 1975 óta az alperesnél, illetve jogelődjénél dolgozó felperes a munkaviszonya megszüntetését megelőző időkben különböző vezetői munkakörökben dolgozott, az általa vezetett egységet többször átszervezték, más-más szervezeti egység keretében működött, ami a felperes vezetői munkakörét nem érintette. Eszerint a felperes a logisztika átszervezését követően - amelynek a vezetője volt - a F. szervezeti egységhez került, az általa vezetett szervezet ekkor a termelés tervezése és anyagellátás nevet viselte. Az 1999. december 31-ei átszervezés során a F. szervezeti egység kibővült az anyaggazdálkodással, a felperes által vezetett egység ekkor a gyártás-szervezés, tervezés, termelésprogramozás nevet kapta, a termelésprogramozás továbbra is a termelésvezetés szervezeti egységhez tartozott. A másodfokú bíróság a per adatai alapján, a bizonyítékok okszerű mérlegelésével következtetett arra, hogy a termelés vezetői munkakört, és a felperes által vezetett szervezeti egységet illetően az alperes az átszervezést bebizonyította, a perbeli bizonyítékok azonban nem elegendőek arra, hogy a felperes szervezeti egységvezetői munkaköre megszüntetését kétséget kizáróan alátámasszák. Az első-, és a másodfokú bíróság ebben a körben törvénysértés nélkül emelte ki azt, hogy a munkakör megszüntetésére vonatkozó döntést az alperes nem tudott felmutatni, a szervezeti felépítés változatlan maradt, és még a peres eljárás alatt az alperes álláshirdetést adott fel - a per adatai szerint - a felperes munkakörére [Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés].
A kifejtettek szerint a jogerős ítélet nem sérti az Mt. 89. § (2) bekezdését és az MK 95. számú állásfoglalását.
A nem vagyoni kártérítés tekintetében a Legfelsőbb Bíróság egyetért a jogerős ítéletben kifejtettekkel. Az a bizonyított körülmény, mely szerint az alperes a felperes emberi méltóságát, jó hírnévhez való jogát sértő módon járt el a munkaviszony rendes felmondással történt megszüntetésekor, az ítélkezési gyakorlat szerint megalapozta a nem vagyoni kártérítési igényt, figyelemmel a rendes felmondás átszervezésre alapított indokára, a felperesnek az alperesnél, illetve jogelődjénél évtizedek óta fennálló munkaviszonyára is, mellyel kapcsolatban a per adatai szerint kifogás nem merült fel. Ebben a körben a felülvizsgálati kérelem ugyancsak alaptalanul hivatkozott a bizonyítékok téves értékelésére. A felperessel szemben tanúsított bántó megalázó munkáltatói magatartás alkalmas volt arra, hogy a felperes munkáját, munkavállalói magatartását illetően másokban kedvezőtlen megítélést váltson ki (EH 359.).
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság - mivel a felülvizsgálati kérelemben előadott jogszabálysértéseket nem találta megállapíthatónak - a kérelem előzetes vizsgálata alapján a Pp. 273. § (1) bekezdése értelmében annak elutasításáról döntött. (Mfv. E. 10.598/2004.)
163. Ha a jogerős ítélet a munkáltató korábbi jogellenes rendes felmondása jogkövetkezményeként a munkáltatót a munkavállaló továbbfoglalkoztatására kötelezte, ezt a munkáltató akként hajtotta végre, hogy munkaszerződés-módosítással olyan munkavégzési helyre kezdeményezte a munkavállaló foglalkoztatását, ahol a létszámcsökkentés elkerülhetetlen volt, mindez a munkáltató részéről rendeltetésellenesen történt, ezért a felmondás jogellenesen történt (Mt. 89. §).
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében iratellenes, téves és okszerűtlen ténymegállapítást sérelmezett, amely álláspontja szerint a másodfokú bíróság alaptalan következtetésére vezetett. Előadta, hogy a korábbi jogerős másodfokú ítéletet végrehajtotta, azonban arra nem volt köteles, hogy a felperest másokkal szemben kedvezőbb helyzetbe hozza. A felek közös megegyezéssel módosították a felperes munkaszerződését, a bolt forgalmában időközben bekövetkezett változások a létszámleépítést, és a felperes munkaviszonyának rendes felmondással megszüntetését kellően alátámasztották.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
Az Mt. 4. § alapján a bíróság az alakilag jogszerűnek minősülő joggyakorlást az adott ügyben bizonyított sajátos körülmények alapján jogellenesnek minősítheti.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást lényeges körülményekkel kiegészítette. A kiegészített tényállás jogi megítélésekor helyesen indult ki abból, hogy az alperesnek az Mt. 3. § (1) bekezdésének megfelelően kellett végrehajtania azt a korábbi jogerős másodfokú ítéletet, amely az alperes korábbi rendes felmondása jogellenességének következményeként arra kötelezte, hogy a felperest az eredeti munkakörében tovább foglalkoztassa. A jogerős ítélet végrehajtásának tehát - a felülvizsgálati kérelem téves érvelésével szemben - nem a felperes előnyben részesítését, hanem azt kell jelentenie, hogy az alperes a szükséges jogszerű intézkedéseket a végrehajtás érdekében megteszi. Az alperes intézkedéseiről, illetve a bizonyított, és az alperes által is ismert tényekből kiindulva a másodfokú bíróság a bizonyítékoknak megfelelően, okszerűen, és a logika szabályai szerint következtetett arra, hogy az alperes tudta, hogy olyan munkavégzési helyre vonatkozóan kezdeményezte a felperes munkaszerződés-módosítását, ahol a létszámcsökkentés elkerülhetetlen volt. Bizonyított volt továbbá, hogy a felperes másik munkakört is elfogadott volna. Mindezek alapján a másodfokú bíróság törvénynek megfelelő mérlegeléssel meghozott és indokolt [Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés] ítéletében jogszabálysértés nélkül következtetett az alperes rendeltetésellenes joggyakorlására. A meggyőző és körültekintő indokolásban kifejtetteket az alperes felülvizsgálati kérelmének az ítélet érthetetlenségét és irracionális voltát állító érvelése nem cáfolhatja. A másodfokú ítélet az események láncolatát az Mt. 4. §-ában foglaltaknak megfelelően vizsgálta, amelyre vonatkozóan a felülvizsgálati kérelemben kifejtettek nem tartalmaznak a bizonyítási eljárás eredményével alátámasztott érvelést.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.611/2004.)
164. Ha a felek között július 31-én közbeszerzési csoportvezetői munkakörből közbeszerzési ügyintézői munkakörre szóló szerződés-módosítás jött létre, majd októberben e munkakör megszűnése miatt a munkáltató indokolt rendes felmondással élt, a megszüntetés jogszerűen történt (Mt. 89. §).
A felperes a felülvizsgálati kérelmében az Mt. 8. § (1) bekezdésébe és a Ptk. 205. §-ába ütköző jogszabálysértést jelölt meg. Érvelésének lényege szerint a felek között nem jött létre egyezség arról, hogy a felperes folyamatszervezői tanácsadó munkakörét közbeszerzési ügyintéző munkakörre módosítsák. Ezért csak az előbbi munkakörre vonatkozóan tehetett volna jognyilatkozatot az alperes, a szerződésmódosítás semmisségét a bíróságok a törvény előírását mellőzve hivatalból nem vették figyelembe. A felperes álláspontja szerint továbbá - amennyiben a bíróságoknak az érvénytelenségre vonatkozóan az "önálló" keresetindításról szóló jogi álláspontja helytálló - erről a törvény alapján fennálló tájékoztatási kötelezettségüknek jogszabálysértő módon nem tettek eleget [Pp. 3. § (3) bekezdés, 152. §].
A felperes arra is hivatkozott, hogy általa a szerződésmódosításra felvezetett nyilatkozat a szerződésmódosítás érvényességét érintette, mivel e nyilatkozat folytán nem állapítható meg az Mt. 76. § (5) bekezdésének megfelelő módosítás (a hozzájárulását feltételtől függően adta meg).
Álláspontja szerint az alperes szervezeti és működési szabályzatában 2002. augusztus előtt nem szerepelt a közbeszerzési ügyintéző munkakör, ezért függetlenül attól, hogy a közbeszerzési csoportvezető munkakör 2002. július 31-éig történt betöltése alapján el tudta látni a közbeszerzési feladatokat, a szerződés módosítása nem jöhetett létre. A munkaköri leírás kézhezvételét követően a felperes haladéktalanul tiltakozott, békéltető eljárást kezdeményezett, majd bírósághoz fordult. Mindezek miatt a felperes a másodfokú bíróság ítéletének "megváltoztatását", és a keresetének helytadó határozat meghozatalát kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
A másodfokú bíróság a hosszabb idő óta egységes ítélkezési gyakorlat alapján helytállóan vette figyelembe, hogy bizonyított átszervezés, munkakör megszűnés a munkáltató erre alapított rendes felmondása jogszerű indokának minősül függetlenül attól, hogy az új szervezeti felépítést mikor foglalták írásba. E körben helytállóan fogadta el a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak azt a további megállapítását, hogy a felperes a per adatai alapján - mivel közbeszerzési csoportvezető volt - bizonyítottan ismerte és el tudta végezni a közbeszerzési munkafeladatokat, másrészt a munkaszerződés-módosítás törvény szerinti létrejöttének nem feltétele a munkaköri leírás átadása [Mt. 104. § (1) bekezdés].
A fentiek alapján helytálló az a következtetés, hogy az alperes rendes felmondása időpontjában a felperes közbeszerzési ügyintéző munkakörben látta el a munkafeladatait. Ebből következően az alperes nem járt el jogszabályba ütközően, amikor e munkakörre vonatkozóan meghozott létszámcsökkentésről szóló döntése miatt a felperes munkaviszonyát megszüntette, a kifejtettekkel ellentétes felülvizsgálati érvelés tehát nem helytálló.
A törvényen alapuló ítélkezési gyakorlat szerint a munkaszerződés-módosítás akkor jön létre ha - egyebek mellett - a felek a megállapodásukat nem feltételtől függően kötik meg [Mt. 82. § (1) és (3) bekezdés]. Az munkaszerződés-módosítást, amely a felek közös megegyezésről szóló akaratnyilvánítását tartalmazza, a felperes 2002. július 31-én aláírta, a módosítás teljesült, a felperes 2002. október 22-éig ezt a munkakört látta el. Ezért, továbbá amiatt, hogy a módosítást tartalmazó okiraton a felperes kizárólag a konkrét munkafeladatok írásbeli meghatározását kérte, és ez nem minősül feltétel megjelölésének, a másodfokú bíróság helytállóan fogadta el az elsőfokú bíróságnak a munkaszerződés-módosítás érvényességéről szóló jogi érvelését.
A kifejtettek miatt a felülvizsgálati kérelem tévesen hivatkozott a semmisségre, ezen belül ennek hivatalbóli észlelése jogellenes elmulasztására, illetve a bíróságoknak a kereseti kérelem tartalmáról szóló tájékoztatási kötelezettsége elmulasztására [Pp. 3. § (3) bekezdés]. A Pp. 152. §-a a tárgyalás felfüggesztéséről rendelkezik, ezért az adott esetben ennek megsértésére a felperes alaptalanul hivatkozott.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította (Mfv. E. 10.229/2005.).
165. Ha a munkáltató bizalomvesztés miatt élt rendes felmondással, ezt önmagában nem zárta ki az, hogy a munkáltató a törzsgárdajutalom kifizetése szempontjából figyelmen kívül hagyott egyes bizalomvesztést megalapozó magatartásokat. Ha a kollektív szerződés betöltetlen munkakör fennállása esetén felajánlási kötelezettséget ír elő, ez az érintett munkavállalóval szembeni felmondás alapján betöltetlenné váló munkakörre nem vonatkozik (Mt. 89. §).
A felperes a felülvizsgálati kérelmében jogszabálysértést állított a törzsgárda jutalomban részesítése figyelmen kívül hagyása miatt. Ezt azzal indokolta, hogy e jutalom kifizetésének az is feltétele, hogy a munkavállaló nem áll kötelezettségszegés miatt munkáltatói intézkedés hatálya alatt. Esetében a vezérigazgató a kötelezettségszegései ismeretében engedélyezte a törzsgárda jutalom kifizetését, ezáltal ezek a kötelezettségszegések a bizalomvesztés indokaként nem vehetők figyelembe.
Jogszabálysértést állított a kollektív szerződés 19. § (2) és (3) bekezdése körében, mert a bíróságok figyelmen kívül hagyták, hogy a kollektív szerződés értelmében felmondási tilalom állt fenn.
Vitatta, hogy az alperes a perben bizonyította a tűzvédelmi szabályokkal kapcsolatos kötelezettségeit; álláspontja szerint a bíróságok a magatartásait összességében értékelve helytelenül következtettek arra, hogy ezek a munkáltató bizalomvesztését kellően megalapozzák. Ezért a felülvizsgálati kérelme az első- és a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére és - tartalmilag - a keresetének helyt adó határozat meghozatalára irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
Az alperes a rendes felmondását bizalomvesztéssel indokolta, amelynek alátámasztásául a felperes által elkövetett kötelezettségszegéseket, és mulasztásokat jelölt meg. Az így megjelölt magatartások értékelésével, a bíróságok jogi mérlegelésével a felülvizsgálati kérelemben megjelöltek tekintetében a Legfelsőbb Bíróság egyetért.
A felülvizsgálati kérelemben a felperes tévesen hivatkozott arra, hogy a törzsgárda jutalom kifizetésének a vezérigazgató általi engedélyezéséből az következik, hogy e jutalom kifizetése előtt tanúsított munkavállalói magatartásokat, vagy mulasztásokat, illetve az ezek miatt alkalmazott munkáltatói figyelmeztetéseket meg nem történtnek kell tekinteni. A munkáltatói jogkör gyakorlója a törzsgárda tagsággal összefüggő jutalom kifizetésére tekintettel a kollektív szerződésben lévő diszkrécionális jogkörében határozhatott a figyelmeztetéssel érintett magatartások figyelmen kívül hagyásáról. A törzsgárda jutalom kifizetésének engedélyezése azonban nem jelenti a figyelmeztetések alakszerű intézkedéssel való visszavonását, továbbá a munkáltató nincs elzárva attól, hogy a rendes felmondásban a bizalomvesztés indokaiként - egyebek mellett - a szóban lévő - bizonyítottan megtörtént - munkavállalói magatartásokra hivatkozzon. A felülvizsgálati kérelemben megjelölt eseti döntés az adott esetben az eltérő tényállás miatt nem tekinthető irányadónak, mivel az eseti döntésben szereplő munkavállaló kiemelkedő munkája miatt részesült pénzbeli elismerésben, míg a perbeli esetben a törzsgárda jutalom kifizetésének feltétele a meghatározott időtartamú munkaviszony fennállása, illetve szükség esetén a munkáltatói jogkör gyakorlónak erre tekintettel gyakorolt diszkrécionális jogköre.
A másodfokú bíróság a bizonyítási eljárás eredményének helytálló értékelésén alapuló elsőfokú döntést a kollektív szerződésben szereplő felmondási ok tekintetében helyes indokkal fogadta el. Ennek lényege szerint a munkakör felajánlási kötelezettség akkor terhelte az alperest, ha betöltetlen üres (megfelelő) álláshely volt. A perbeli esetben csak a felperes munkaköre volt betöltetlen, ezt a felperes a peres eljárásban sikerrel nem tudta cáfolni [Pp. 164. § (1) bekezdése]. Ezért a kollektív szerződés 19. § (2) és (3) bekezdésének megsértésére a felperes alaptalanul hivatkozott.
A tűzoltó készülék ellenőrzésére vonatkozó kötelezettséget a felperes alaptalanul vitatta, mert a fellebbezésében a kötelezettség teljesítését állította, és ennek dokumentálása elmulasztására hivatkozott.
Mindezek alapján nem helytálló a felperesnek a bizalomvesztés törvénynek meg nem felelő indokoltságáról szóló érvelése, mert ezt az összefoglaló felmondási indokot a felülvizsgálati kérelemben előadott érvelés - a fent kifejtettek alapján - nem cáfolta.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem megvizsgálása eredményeképpen a felülvizsgálati eljárás elrendelésére nem talált alapot.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.299/2005.)
166. Feladat elosztás megváltoztatása az is, ha a munkáltató a felmondással érintett munkavállaló munkakörébe tartozó feladatokat már eddig is foglalkoztatott munkavállaló feladatkörébe utalja (Mt. 89. §).
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1998. augusztus 24-étől állt munkaviszonyban az alperes jogelődjénél, a perbeli időszakban vizsgaközpont-vezetőként, fejlesztési felelősként, informatikai gazdaként, illetve személytanúsító-hely vezetőként dolgozott. A felperes 2001 decemberében értesült arról, hogy a TÜV cégcsoporton belül az egységes piaci megjelenés és struktúra kialakítása céljából átalakításokra kerül sor. A 2002. június 5-én kelt jegyzőkönyvből megállapítható, hogy a felperes és az ügyvezető között tárgyalás folyt a felperes munkaviszonyának megszüntetésével kapcsolatban, és ekkor a felperes tudomásul vette az alperesi jogelőd tájékoztatását, mely szerint az Akadémia a jövőben nem alkalmaz önálló fejlesztési felelőst, a felperesi munkakör pedig megszűnik.
Az alperesi jogelőd - a TÜV R. Akadémia Kft. - a 2002. június 21-én kelt rendes felmondásával a felperes határozatlan időre szóló munkaviszonyát 2002. július 26. napjával megszüntette. A felmondást azzal indokolta, hogy a TÜV R. Hungária Kft. mint alapító a TÜV R. Akadémia Kft. beolvadását döntötte el, és a céget érintő fejlesztési feladatokra központi vállalatfejlesztési egységet hoz létre, ebből adódóan a felperes munkaköre megszűnik. Utalt arra, hogy a fenti indok a munkáltató működésével összefüggő ok.
A felperes keresetében elsődlegesen a rendes felmondás jogellenességének megállapítását és eredeti munkakörébe visszahelyezését kérte arra hivatkozva, hogy munkaköre nem szűnt meg, ezért a felmondás indoka valótlan és okszerűtlen. Előadta, hogy az általa ellátott feladatok változatlanul fennmaradtak, a fejlesztési tevékenység pedig munkakörének csak elenyésző részét tette ki. Az általa végzett fejlesztési tevékenység mint részfeladat átadása nem jelentheti a munkaköre megszűnését, és mivel az alperes a többi feladata megszűnésére nem hivatkozott, ezért a felmondás jogszerűtlen.
Másodlagosan - amennyiben továbbfoglalkoztatása nem lehetséges - átlagkeresete alapulvételével keresetkiesés címén hat havi munkabérre tartott igényt.
A munkaügyi bíróság a felperes keresetét nem találta alaposnak, mivel megállapította, hogy az alperesi jogelőd eldöntötte az Akadémia Kft. beolvadását a jogutód T. R. I. Kft.-be, és a céget érintő fejlesztési feladatok központi ellátását határozta el, viszont a felperes feladatait elosztotta egyes munkatársak között. Ezáltal megvalósult az átszervezés akkor is, ha az indokolás konkrétan a felperesi munkakör megszűnésének alátámasztásául csak a fejlesztési feladatai szervezeti átcsoportosítását jelölte meg, és a további munkaköri feladataira nem tért ki.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Ítélete indokolásában rámutatott arra, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok helytálló mérlegelésével állapította meg a tényállást, és az arra alapított ítéleti döntése is helyes volt. A felperes sem az elsőfokú eljárás során, sem a fellebbezésében nem vitatta a szervezeti változást, amely során az alperesi jogelőd cég beolvadt az alperesi cégbe. A másodfokú tárgyaláson a felperes személyesen elismerte, hogy a korábbi munkaköre részfeladatai közül a vizsgaközpont feladatait egy másik munkatársa, illetve a személytanúsításokkal kapcsolatos feladatokat is egy más munkatárs vette át, és nincs olyan munkakör, amelyet ő korábban ellátott. A rendes felmondás jogszerűségéhez elég volt az átszervezésre (beolvadásra) és ennek következményeként a fejlesztési feladatok központosítására történt hivatkozás, mert megállapítható, hogy a felperesnek ezek a feladatai megszűntek. Ezzel, és a felperes munkakörének többi részfeladatai nem vitatott szétosztásával bizonyítást nyert, hogy a munkaköre megszűnt, és emiatt a munkájára a továbbiakban nincs szükség.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasítását kérte, másodlagosan az első- és másodfokú ítéletek megváltoztatásával a keresetének helyt adó ítélet hozatalát. Álláspontja szerint központi vállalatfejlesztési egység létrejötte esetére sem világos, hogy a munkájára miért nincs szükség. Arra hivatkozott, hogy a munkaköre vizsgaközpont-vezető és személytanúsítási-hely vezető volt. A felmondás ugyanakkor a fejlesztési felelősnek szólt, viszont a fejlesztési feladatok a munkaköre "elenyésző részét" tették ki. Ezért tehát a felmondás indoka nem világos. Nem bizonyította az alperes a rendes felmondási indok okszerűségét sem, tehát azt, hogy az általa ellátott feladatok az elképzelt, de létre nem hozott vállalatfejlesztési szervezet tevékenysége között milyen összefüggés van. Sérelmezte, hogy a beolvadás megtörténtének módjára a bíróság nem folytatott le bizonyítást.
Arra hivatkozott, hogy az alperes új munkaviszonyokat is létesített, mert a cégegyesítés a perbeli esetben létszámnövekedést eredményezett. Állította, hogy a tervezett szervezeti egység a felmondás közlésekor még nem létezett, és a létrejöttét is tanúsító SZMSZ-t az alperes nem csatolta. Tisztázandónak tartotta, hogy milyen fejlesztési feladatok kerültek központi irányítás alá, illetve milyen átfedések vannak, és azok mennyiben érintik a felperes munkakörét. Arra hivatkozott, hogy az egyesítés nem munkaköröket érintett, hanem a szakterületek egységes betagozódását az új szervezetbe, a munkaköri változásokkal a vezérigazgató nem foglalkozott.
Sérelmezte, hogy a másodfokú eljárásban felajánlott bizonyítást a bíróság mellőzte, hiszen a kért tanú nem csak az Mt. 4. §-ába ütköző tényekről tudott volna beszámolni, hanem a cégegyesítés minden mozzanatáról. Állította, hogy a változás csupán cégjogi volt, tevékenysége nem szűnt meg, csupán más elnevezéssel működik a vizsgaközpont.
A felülvizsgálati kérelemben állított, az érdemi elbírálásra kiható jogszabálysértés nem állapítható meg.
Az eljárt bíróságok a megalapozott ítéleti döntéshez szükséges tényállást kellően feltárták. Kétségtelen, hogy a felperes számára kiadott felmondás indokolása a beolvadásra hivatkozva tartalmazta, hogy az alapító kft. központi vállalatfejlesztési egységet hoz létre, amely projekt-szerű működtetéssel valósítja meg a céget érintő fejlesztési feladatokat, ezért a felperes munkaköre az akadémia üzletágnál megszűnik.
Helytállóan utaltak az eljárt bíróságok arra, hogy az a körülmény, hogy a felmondás indokolásába a felperes munkaköre megszűnésének alátámasztásául csak a fejlesztési feladatok szervezeti átcsoportosítását jelölte meg, az alperes és az egyéb feladataira nem tért ki, nem eredményezi a felmondás indoka valótlanságának, illetve okszerűtlenségének a megállapítását.
A felperes a keresetében felsorolta munkaköri feladatait (vizsgaközpont vezető, fejlesztések felügyelete, informatikai gazda és személytanúsító-hely vezető. Meghallgatása során arra hivatkozott, hogy azok a feladatkörök, amiket a felperes korábban ellátott nem szűntek meg, ezért indokolatlannak tartotta a munkaviszonya megszüntetését. A fellebbezési tárgyaláson részletezte, hogy feladatait miként osztották szét, álláspontja szerint a felsorolt személyek az ő feladatait nem a korábbi feladatok mellett, hanem azok helyett kapták meg. Nem cáfolta az alperesnek azt az állítását, hogy új munkavállaló felvételére a felperes megszűnt munkakörére nem került sor.
Az ítélkezési gyakorlat értelmében egy adott munkakörhöz tartozó feladatok más módon való ellátása, illetve szétosztása önmagában megvalósítja az átszervezést, így kellő alapul szolgál az átszervezéssel és a munkakör megszüntetésével indokolt rendes felmondáshoz (LB Mfv. I. 10.213/2002, BH 2003/4/171. sz.). Feladatelosztás megváltoztatása az is, ha a munkáltató a felmondással érintett munkavállaló munkakörébe tartozó feladatokat már eddig is alkalmazott más munkavállaló feladatkörébe utalja (LB Mfv. II. 10.347/2000. sz., LB Mfv. II. 10.406/2000. sz., BH 2002/3/114. sz.).
A felperes felülvizsgálati kérelmében a kialakított ítéleti tényállást azért tartotta megalapozatlannak, mert az eljárt bíróságok nem vizsgálták a beolvadás megtörténtének módját, és ezáltal nem bizonyított az ok-okozati összefüggés a beolvadás, illetve a központi vállalatfejlesztési egység létrehozása, illetve a felperes munkakörének megszüntetése között. Az ítélkezési gyakorlat szerint a munkáltató gazdasági és munkaszervezési döntései a munkaügyi jogvita keretein kívül esnek, és akkor sem vizsgálhatók, ha ezekre a rendes felmondás indokolása utal (BH 2002/3/113. sz.). Az új szervezet létrejöttét is tanúsító SZMSZ bemutatása a felmondás jogszerűsége szempontjából nem bír jelentőséggel annál is inkább, mert a cégegyesítés lebonyolítása, a szervezeti átalakítás időtartama, annak elhúzódása az egységes ítélkezési gyakorlat értelmében a munkakör átszervezés miatti megszűnését indokul hozó felmondás jogszerűségére nem lehetett kihatással.
Arra is helytállóan utalt a másodfokú bíróság, hogy az Mt. 4. §-a - azaz a munkáltató rendeltetésellenes joggyakorlása - az elsőfokú eljárás során nem képezte a per tárgyát, erre a felperes a fellebbezésében sem utalt kifejezetten, ezért ezt a kérdést a másodfokú bíróság sem vizsgálhatta. Ez okból a felülvizsgálati kérelemnek ez a hivatkozása nem képezhette a felülvizsgálat tárgyát sem, mivel erre nézve az eljárt bíróságok nem állapítottak meg tényállást, e körben pedig bizonyítás lefolytatására a Pp. 275. §-ának (1) bekezdése folytán a Legfelsőbb Bíróság előtt nincs lehetőség.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján a jogszabálysértés hiányában a felülvizsgálati kérelmet elutasította. (Mfv. E. 10.303/2005.)
167. A rendes felmondás jogszerű indoka volt, hogy a műszaki igazgató működési ideje alatt jelentősen romlottak a műhely eredményei a produktivitást és az ügyfél-elégedettségi mutatókat illetően (Mt. 89. §).
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a pontosított kereseti kérelmének helyt adó határozat hozatalát kérte. A versenytilalmi megállapodás tekintetében az Mt. 82. § (1) bekezdése és a Ptk. 208. § (1) bekezdése megsértésére hivatkozott, kifejtve, hogy a munkaszerződés 14. pontjának rendelkezése előszerződésnek minősült, ezért az alperes jogszabálysértően tagadta meg a versenytilalmi megállapodásnak a munkaszerződésben vállalt feltételei tekintetében a szerződéskötést. Véleménye szerint az alperes a szerződéskötési kötelezettsége miatt az elállásra sem volt jogosult. A rendes felmondás tekintetében a Pp. 206. § (1) bekezdése, a 221. § (1) bekezdése, az Mt. 89. § (2)-(3) és (5) bekezdései, valamint az Mt. 4. § (2) bekezdése megsértésére hivatkozott. Érvelése szerint az alperes rendeltetésellenes joggyakorlása is megállapítható amiatt, hogy elmulasztotta a munkája elleni kifogásokkal szembeni védekezés biztosítására vonatkozó jogszabályi kötelezettségét. A másodfokú bíróság által megalapozottnak ítélt 1. és 5. felmondási indokot illetően az indokolás általános, nem világos, nem valós és nem okszerű voltára hivatkozott. Ezzel összefüggésben részletesen taglalta az álláspontja szerint figyelmen kívül hagyott, illetve nem megfelelően értékelt bizonyítékokat, tanúnyilatkozatokat. Sérelmezte az elfogult tanúk nyilatkozatainak, valamint az alperes "manipulált" adataira épülő igazságügyi könyvszakértő véleményének figyelembe vételét, az eredményeket befolyásoló objektív körülmények és a feltételek hiányának figyelmen kívül hagyását. Kifogásolta, hogy a jogerős ítélet a Legfelsőbb Bíróságnak a mindezekkel összefüggő gyakorlatára sem volt figyelemmel.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes vizsgálata során nem talált alapot a felülvizsgálati eljárás elrendelésére.
Az első- és a másodfokú bíróság a versenytilalmi megállapodás feltételeiről rendelkező Mt. 3. § (6) bekezdése alapján helytállóan állapította meg, hogy a felek között a munkaviszony megszűnését követő időszakra ilyen megállapodás nem jött létre. A jogszabály szerint ugyanis a munkavállalót a munkaviszony megszűnését követően a volt munkáltató jogos gazdasági érdekei veszélyeztetésétől tartózkodó magatartás csak ilyen tartalmú, és megfelelő ellenérték fejében kötött megállapodás alapján terheli. A megállapodást, amelyre az Mt. 3. § (6) bekezdése a polgári jog szabályai alkalmazását írja elő, a kifejtettek szerint a felek nem kötötték meg, következésképpen a Ptk. szabályai alkalmazásának elmulasztására a felperes alap nélkül hivatkozott. Nem minősül továbbá a munkaszerződés egyoldalú módosításának az a körülmény, amikor a munkaszerződés utal egy később megkötendő megállapodásra, a megállapodás azonban nem jön létre.
Az eljárt bíróságok a hosszabb ideje egységes bírói gyakorlat alapján az Mt. 89. § (5) bekezdése megsértése nélkül állapították meg, hogy nem vezet a rendes felmondás jogellenességéhez, ha a munkáltató nem ad módot a munkavállaló munkájával kapcsolatban felmerült kifogások elleni védekezésre. Ezért a felperes ezzel összefüggésben az Mt. 4. §-a megsértésére is alaptalanul hivatkozott.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint a másodfokú bíróság a rendes felmondást az 1. és az 5. indok valós és okszerű voltának bizonyítottsága miatt tartotta megalapozottnak. A felperes ebben a körben a bizonyítékok bírói mérlegelését, és az ítéletek ezzel összefüggő indokolását támadta.
A felülvizsgálati eljárásban nincs jogszabályi lehetőség a bizonyítékok újra értékelésére, a felülmérlegelésre (BH 1999/44.). Az érintett felmondási indokokat illetően az első- és a másodfokú bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdése, és a 221. § (1) bekezdése megsértése nélkül járt el, iratellenes, kirívóan okszerűtlen és logikátlan következtetés hiányában az ügy érdemét érintő jogszabálysértés megállapítására nincs jogszabályi alap. Az a körülmény, hogy a bíróság ítélete indokolásában a döntése alapjául elfogadott és perdöntőnek ítélt bizonyítékokat emeli ki, egymagában nem jelenti azt, hogy a bíróság csak a felperesre terhelő bizonyítékokat fogadta el, ezért nem minősül az ügy érdemét érintő, a felülvizsgálatot megalapozó eljárási jogszabálysértésnek.
Az adott esetben az alperes a rendes felmondás 1. indokát összefoglalóan, a felperes számára világosan, tartalmát tekintve egyértelműen jelölte meg abban, hogy a műszaki igazgatói munkaköre betöltése alatt jelentősen romlottak a műhely eredményei a produktivitást és az ügyfél-elégedettségi mutatókat illetően [Mt. 89. § (2)-(3) bekezdés, MK 95. számú állásfoglalás BH 2003/211.]. Ezért az eljárt bíróságok helytállóan vizsgálták a felmondás indokolása keretein belül az azt alátámasztó bizonyítékokat (MD II/143.).
A felek között nem volt vitás, hogy az indokolásban megjelölt mutatók döntően befolyásolták az alperes, illetve jogelődje gazdálkodását, a romlás tényét a felperes nyilatkozatával kifejezettel elismerte. A felülvizsgálati kérelem nem vitatta a másodfokú bíróság által is alapul vett elsőfokú ítéleti megállapítást, mely szerint a felperes munkavégzése időszakára vonatkozóan az ügyfél-elégedettséget (visszatérési arány) egy külső cég, a SZONDA IPSOS vizsgálta, és a megengedettnél jóval kedvezőtlenebb mutatókat állapított meg. Mindezek miatt az importőr haszonkulcs csökkentést hajtott végre, ami az alperesnek 5 millió forint kiesést jelentett.
A felmondás adott indokát, és abban a felperes vezetői felelősségét nemcsak a felperes szerint elfogult ügyvezető, hanem T. K., F. L., P. L., B. L. és M. M. is egyértelműen bizonyították Mindezeket a perben beszerzett igazságügyi könyv- és közgazdasági szakértői vélemény teljes mértékben alátámasztotta, ezért a felperes az alperes "manipulatív" adataira hivatkozással alap nélkül sérelmezte a szakvélemény figyelembevételét, továbbá a felülvizsgálati kérelemben kiemelt egyes tanúnyilatkozatok és adatok nem voltak alkalmasak a kifejtettek cáfolatára.
A felperesnek az ügyvezetővel való nem megfelelő kapcsolata - amelyre felülvizsgálati kérelmében a felmondás okaként hivatkozott - a kifejtettek szerint nyilvánvalóan a nem megfelelő eredményekkel függött össze, ezért nem cáfolja a rendes felmondás ezen indokának jogszerűségét.
A másodfokú bíróság helytállóan hivatkozott arra a bírói gyakorlatra is, mely szerint több felmondási indok esetén egyetlen indok bizonyítottsága is megalapozza a rendes felmondás jogszerűségét, amennyiben a bizonyított indok okszerűen alátámasztja a munkaviszony megszüntetését (BH 2003.211.). Mindezekből következően az 5. rendes felmondási indok tekintetében a felülvizsgálati kérelemben előadottak nem alapozzák meg a keresetet elutasító elsőfokú ítéletet helybenhagyó jogerős ítélet felperes által hivatkozott jogellenességét.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban hivatkozott jogszabálysértések nem voltak megállapíthatóak - a Pp. 273. §-ának az adott ügyben irányadó (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.376/2005.)
168. Ha a két kft. egyesülése folyamat volt, a felmondás közlése e folyamatot elindító döntést követően történt, a felmondási indok valósága szempontjából nincs jelentősége a folyamatot lezáró cégbírósági bejegyzés időpontjának. Nincs jelentősége annak, hogy az egyik kft.-nél 24, a másiknál 8 fő munkaviszonya szűnt meg. Ha a bíróság a per megszüntetéséről szóló rendelkezést nem külön végzésben hozta meg, hanem az ítéletébe foglalta, arra akkor is a végzés elleni perorvoslat szabályai az irányadók. Ezért a kártérítési igény tárgyában a per megszüntetése felülvizsgálattal nem támadható. (Mt. 89. §, Pp. 270. §).
A felperesnek a munkáltatói rendes felmondás jogellenességének megállapítása és jogkövetkezményei alkalmazása, valamint kártérítés megfizetése iránt előterjesztett keresetét a munkaügyi bíróság ítéletével elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének rendelkező részét részben megváltoztatja, a kártérítési igény tekintetében a pert megszüntette, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint a létszámcsökkentés felmondási indok a felmondás közlésekor (2002. szeptember 13-án) nem állt fenn, mert a két gazdasági társaság egyesülését a cégbíróság végzése 2002. december 20-án mondta ki, így csak ezután következhetett volna be az a helyzet, hogy az alperes két humánerőforrás igazgatót foglalkoztat. Kifogásolta, hogy a bíróság az Mt. 5. §-ában foglaltak megsértését nem vizsgálta. Vitatta a kártérítési igénye tekintetében a per megszüntetését a hatáskör hiányában arra hivatkozva, hogy követelése a munkaviszonyából ered.
A felülvizsgálati kérelem előzetes vizsgálata alapján [Pp. 273. § (1) bekezdés] a következők állapíthatók meg.
A bíróság a per megszüntetéséről végzéssel határoz (Pp. 212. §). Ebből következően, ha a bíróság a per megszüntetéséről szóló rendelkezést nem külön végzésben hozta meg, hanem az ítéletébe foglalta, arra akkor is a végzés elleni perorvoslat szabályai irányadók.
A Pp. 270. § (1) bekezdése alapján csak az ügy érdemében hozott jogerős végzés felülvizsgálata kérhető.
A 2001. évi CV. törvény 20. § (5) bekezdése szerint a Pp. 270. §-ában foglaltak megfelelő alkalmazásával a pert megszüntető végzés ellen is helye van felülvizsgálatnak az ítélőtábla működésének megkezdéséig.
Az adott esetben a per megszüntetéséről a másodfokú bíróság az ítélőtábla működésének megkezdését követően (2005. január 12-én) határozott.
Ennélfogva a kártérítési igény tekintetében a per megszüntetése felülvizsgálattal nem támadható. Ezért ebben a részében a felülvizsgálati kérelmet hivatalból el kell utasítani.
A felperessel 2002. szeptember 13-án közölt rendes felmondás indokolása szerint a H.-P. C. és a C. C. C. 2001. szeptember 4-én megállapodást kötött arról, hogy az előbbi társaság irányítást szerez az utóbbi felett. Ezen anyavállalati összefonódás maga után vonja az alperes és a C. C. C. Magyarország Számítástechnikai Kft. egyesülését, amely az alperes átszervezésével és létszámcsökkentéssel jár, és ez érinti a felperes munkakörét.
A felperes perbeli nyilatkozatában nem vitatta az egyesülés, létszámcsökkentés tényét és azt sem, hogy ez érintette a munkakörét.
Tekintettel arra, hogy a két társaság egyesülése, az ezzel járó átszervezés egy folyamat volt, és a felmondás közlése e folyamatot elindító döntést követően történt, a felmondási indok valósága szempontjából nem lehet jelentőséget tulajdonítani annak, hogy e folyamatot cégjogilag lezáró cégbírósági változás bejegyzésre milyen időpontban került sor (MD II/124.).
A felülvizsgálati kérelem a felperes perbeli nyilatkozatával is szembekerülve, tévesen vitatta a felperes humánerőforrás igazgatói munkaköre megszűnését, hiszen ilyen munkakör az egyesüléssel érintett mindkét társaságnál volt, az egyesülést követően pedig csak egy humánerőforrás igazgatót alkalmaztak.
A felmondás közlésének időpontjában hatályos Mt. 5. § (1) bekezdése szerint a munkaviszonnyal kapcsolatban tilos hátrányos megkülönböztetést alkalmazni a munkavállalók között nemük, koruk, családi vagy fogyatékos állapotuk, nemzetiségük, fajuk, származásuk, vallásuk, politikai meggyőződésük, munkavállalói érdekképviselethez való tartozásuk, vagy ezzel összefüggő tevékenységük, továbbá minden egyéb, a munkaviszonyukkal össze nem függő körülmény miatt.
A felperes a perben hivatkozott az Mt. 5. §-ába ütköző hátrányos megkülönböztetésre, amit abban jelölt meg, hogy a létszámcsökkentés nem arányosan érintette az egyesült két társaság munkavállalóit, 2002. május 7. és 2003. január 6. között a H.-P. Magyarország Kft. munkavállalói közül 24, míg a C. C. Kft.-nál 8 fő munkaviszonya szűnt meg.
Ez a tény önmagában a törvényben felsorolt körülmény szerinti hátrány megjelölése - és etekintetben a felperest terhelő bizonyítás - hiányában az Mt. 5. §-ába ütköző jogsértés megállapítására nem alkalmas.
A munkaügyi vita keretében nem vizsgálható a gazdálkodás körébe tartozó munkáltatói döntés célszerűsége, indokoltsága, így tehát az sem, hogy hány fő munkaviszonyát szünteti meg.
Az ítélet ezzel kapcsolatos indokolásbeli hiányossága az ügy érdemi elbírálására kiható jogszabálysértésnek nem minősül.
A kifejtettekre tekintettel - a Pp. 270. § (2) bekezdésében meghatározott törvényi feltétel hiányában - a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 273. § (1) bekezdése alapján el kellett utasítani. (Mfv. E. 10.391/2005.)
169. Ha a munkáltató azon munkavállaló munkakörét illetően, akivel szemben rendes felmondással élt, nem bizonyított átszervezést, az erre alapított intézkedése jogellenesen történt. Egyes munkavégzési körülményeknek (elszámolási eszközként használt parkolási automatáknak) megváltozása egymagában nem állapít meg átszervezést (Mt. 89. §).
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok megalapozatlanul állapították meg a felmondás jogellenességét. Előadta, hogy a felperes betegállománya alatt a társaság körülményei megváltoztak, új gépi berendezést állítottak be, a felperes betegsége miatt "nem volt munkára fogható", "betanulására" nem kerülhetett sor, helyébe új munkavállalót vettek fel, aki megfelelően ellátta a feladatokat. A parkolódíjak gépesített beszedésére átállást követően a felperes részére már nem tudtak megfelelő munkát biztosítani. A felmondást indokolta az a körülmény is, hogy 50 fős létszám alatti munkáltatónál nem szükséges "önálló" munkavédelmi felelős foglalkoztatása. Sérelmezte a kereset elbírálása tekintetében az Mt. 89. §-ának "elvetését", és a "96. § (1) bekezdés szerinti rendkívüli felmondás" alkalmazását.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint az alperes a rendes felmondást átszervezéssel és létszámcsökkentéssel indokolta. A másodfokú bíróság a felperes keresetét amiatt ítélte alaposnak, mert álláspontja szerint az alperes nem bizonyította a felmondás indokolásának valós voltát. Úgy ítélte meg ugyanis, hogy az alperes által a perben - és a felülvizsgálati kérelmében is - hivatkozott körülmények, miszerint már nem fővállalkozásban, hanem alvállalkozásban, továbbá parkolási automata útján végzi a parkoló üzemeltetését, nem minősült átszervezésnek, és nem támasztotta alá a felperes tekintetében hivatkozott létszámcsökkentés indokoltságát, figyelemmel a helyére történt alkalmazásra is.
A másodfokú bíróság az alperes rendes felmondását - az ítélete indokolásának tartalmából egyértelműen megállapíthatóan - nem a rendkívüli felmondásra vonatkozó szabályok alapján vizsgálta, hanem a megszüntető jognyilatkozatot a felmondási tilalomra és a felmondás indokának valós és okszerű voltára vonatkozóan értékelte, jogi következtetéseit ezek alapján vonta le. Ezért alap nélküli a felülvizsgálati kérelemnek az Mt. 89. §-ának "elvetésével" (mellőzésével) kapcsolatos hivatkozása.
A másodfokú bíróság álláspontja nem törvénysértő a rendes felmondás indokolását illetően. A jogerős ítélet a perbeli bizonyítékoknak a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján történt mérlegelése alapján életszerűen és okszerűen jutott arra a következtetésre, hogy az alperes a felperes munkakörét érintően (parkolási munkairányító) nem bizonyított átszervezést, a vállalkozást érintő körülmények és az elszámolási eszközök (automaták) megváltozása ilyennek nem minősült.
Nem volt vitatott, hogy az alperes a felperes által ellátott irányítási feladatok elvégzésére új munkavállalót alkalmazott. Az egyes munkavégzési körülményeknek a megváltozása nem cáfolja a munkakör lényegi azonosságát, ezért nem jogszabálysértő a másodfokú bíróságnak a felperes munkaköre tekintetében a létszámleépítés bizonyítottsága hiányára levont következtetése sem [Pp. 206. § (1) bekezdés, Mt. 89. § (2) bekezdés]. Ezt nem érinti a munka- és tűzvédelmi feladatok végzésére egy gazdasági társasággal történt polgári jogi szerződéskötés, mivel az alperesnél ilyen feladatokat valamennyi munkahelyi vezető ellátott, következésképpen a 2002. augusztus 28-ai szerződéskötésre mint a felperessel közölt rendes felmondás indokát alátámasztó körülményre az alperes alaptalanul hivatkozott.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban (tartalmilag) hivatkozott jogszabálysértés nem áll fenn - a Pp. 273. §-ának az adott ügyben még irányadó (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.420/2005.)
170. Ha a rendes felmondás azon alapult, mert az ellenőrzés a raktárban nagy mennyiségű ismeretlen eredetű, írásos dokumentum nélküli árut talált, ez az intézkedést megalapozta (Mt. 89. §).
A felperes felülvizsgálati kérelmében iratellenességre, okszerűtlen és logikailag ellentmondó mérlegelésre hivatkozással kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és - tartalmát tekintve - a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. Sérelmezte az általa kért tanú (S. Z.) meghallgatása elutasítását, a tényállás teljes körű felderítésének elmulasztását. Előadta, hogy az alperes munkahelyi vezetője (S. Z.) engedélyezte a rendes felmondásban kifogásolt raktározási tevékenységet, az engedélyező - az okiratból megállapíthatóan - tudta, hogy ő a kérelmező bt. nevében, mint a bt. képviselője és egyben az alperes alkalmazottja járt el. A munkahelyi vezető nemcsak a betárolást, hanem a kitárolást is engedélyezte, a felperes tehát munkáltatói engedély alapján járt el. Érvelése szerint, mivel a bérraktározásra vonatkozó bérleti szerződés tekintetében nincs írásbeli kötelezettség, az írásbeli bizonyítékok hiánya miatt nem marasztalható el, munkavállalóként a vezetője engedélyezte a cége árujának az alperesnél történő elhelyezését, de nem készült bérleti szerződés, kötelezettségszegés tehát nem állapítható meg a terhére.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint a perbeli rendes felmondást megelőzően az alperesnél 2003. január 15-én végzett ellenőrzés a mohácsi raktárban nagy mennyiségű ismeretlen eredetű árut talált, amelyről semmiféle írásos dokumentum nem volt fellelhető, megállapítható volt azonban, hogy a betárolásra a felperes mint beszerzési osztályvezető szóbeli utasítására került sor. Az alperes ügyvezetője megtiltotta a kitárolást, a felperes azonban kitároltatta az árut. Az alperes mindezek alapján rendes felmondással élt.
A munkaügyi bíróság amiatt ítélte megalapozottnak a rendes felmondást, mivel abban az alperes az áru dokumentumok nélküli tárolását, és a kifejezett tiltás ellenére történt kitárolását rótta fel, amiket a felperes nem vitatott, és ezek tekintetében alperes vezetőjeként a kötelezettségszegése megállapítható.
A munkaügyi bíróság helytállóan állapította meg, hogy a rendes felmondás jogszerűsége szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a felperes, mint a M. Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. beltagjának az alperes egyik volt vezetője engedélyezte a bt. árui raktározását, a munkaviszonyt megszüntető intézkedésnek ugyanis nem ez, hanem a felperesnek, mint az alperes beszerzési vezetőjének súlyos mulasztásai képezték.
A felperes kimentési okként alaptalanul hivatkozott az írásbeli bérleti szerződés szükségessége hiányára, minthogy az alperesnél fennálló munkaviszonyból eredő kötelezettsége nem erre, hanem a betárolás alperesnél előírt és megkövetelt dokumentálására vonatkozott. Az első- és a másodfokú bíróság ezért törvénysértés nélkül mellőzte a volt munkahelyi vezető tanúkénti meghallgatását, a tárolás engedélyezése ugyanis a perben nem volt vitatott.
A munkaügyi bíróság a felperes kötelezettségszegése súlya megítélésénél kiemelte, hogy az alperesnél szigorú élelmiszerbiztonsági előírások és az ISO ellenőrzési rendszer volt érvényben, a felperes ezeket ismerte, ezeknek az előírásoknak a megsértése az alperes számára súlyos következménnyel járhatott volna.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság törvénysértés nélkül fogadta el megalapozottnak az elsőfokú ítéleti következtetést, és helytállóan mutatott rá arra, hogy a betárolás írásbeli dokumentálása akkor sem lett volna elkerülhető, ha az idegen áru elkülönített elhelyezése biztosított volt. A felperes a szóbeli utasítással tehát kötelezettségszegést követett el, továbbá az ellenőrzést követően sem tájékoztatta az alperest arról, hogy az idegen áru miként került a raktárba, és kinek képezi a tulajdonát, a rendes felmondás indoka tehát valós és okszerű volt.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban megjelölt jogszabálysértések nem voltak megállapíthatóak - a Pp. 273. §-ának az adott ügyben még irányadó (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10 473/2005.)
171. Ha a vasúti munkavállaló a munkaköre betöltéséhez szükséges időszakos vizsgával nem rendelkezett, ilyen vizsga nélkül betölthető munkakör nem állt rendelkezésre, a jogviszony megszüntetése jogszerűen történt (Mt. 89. §).
A munkaügyi bíróság ítéletével felperes keresetének helyt adott és megállapította, hogy az alperes által 2003. november 24-én kiadott felmondás jogellenes, ezért azt hatálytalanította. Kötelezte az alperest, hogy a felperest végzettségének megfelelő munkakörben, eredeti munkabérével foglalkoztassa tovább. Kötelezte továbbá az alperest, hogy a felperes részére 2003. december 25. napjától elmaradt munkabér címén 1 573 914 forintot és perköltséget fizessen meg.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 2002. március 7-étől vonatvezető-vezető jegyvizsgáló munkakörben dolgozott az alperesnél, ezt megelőzően a M. Rt.-nél hasonló munkakörben végzett munkát. 2002 nyarán a M.-tól átkerült dolgozók vizsgát tettek. 2002. szeptember 14-én a felperes időszakos szóbeli vizsgájára került sor, amelyet a vizsgáztató nem talált megfelelőnek, ezért kérte, hogy októberben ismét vizsgázzon. 2003. április 17-én az időszakos forgalmi vizsgája nem volt sikeres, 2003. május 19-én a felperes javító vizsgája is sikertelen lett, majd ezt követően a 2003. november 19-én tartott vizsgán a felperes "nem felelt meg" minősítést kapott. Ekkor kérte a felperes a munkáltatói jogkör gyakorlót, hogy a vizsga letételéig más munkakörben alkalmazza. A munkáltató azonban 2003. november 24-én rendes felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát azzal az indokkal, hogy a felperes munkakörének ellátásához forgalmi szakvizsga szükséges, és az alperes oktatási utasítása legalább két évenkénti időszakos vizsga letételét írja elő. Mivel a felperes vizsgái sikertelenek voltak, forgalmi vizsgája érvénytelenné vált, ennek hiányában pedig a vonatvezető-vezető jegyvizsgáló munkakörben nem foglalkoztatható. Közölte, hogy olyan munkakör, amelyhez nem szükséges szakvizsga, s amelyben a felperes foglalkoztatható lenne, nincs, ezért a foglalkoztatása lehetetlenné vált.
A felperes keresetében a felmondás jogellenességének megállapítását és eredeti munkakörében továbbfoglalkoztatását kérte, amely keresetet a munkaügyi bíróság alaposnak talált, miután a lefolytatott bizonyítási eljárás adataiból arra következtetett, hogy a felmondási ok ugyan való volt, azonban a felmondási indok okszerűsége tekintetében elfogadta azt a felperesi hivatkozást, hogy őt helytelenül sorolta az alperes a vonatvezető - vezető jegyvizsgáló munkakörbe, miután az alperesnél nincs ilyen munkakör. Megállapította azt is, hogy az oktatási utasításban foglaltak ellenére az alperes nem biztosított konzultációs lehetőséget a felperes számára, és az időszakos vizsga sikertelensége miatt az oktatási utasításban foglalt tilalom ellenére szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Ezért tehát a bíróság ugyan megállapította a felmondás írásban közölt indokának valóságát, azonban az indok nem felelt meg az okszerűség követelményének, ezért a felmondást jogellenesnek tekintette az elsőfokú bíróság.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság a ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság tévesen vont le jogi következtetést a rendes felmondás jogszerűtlenségére, nem kellően értékelte és vetette egybe a vonatkozó alperesi utasításokat sem. A rendes felmondás közölt indoka az, hogy a sikertelen vizsgák következtében a felperes korábban letett forgalmi vizsgája érvénytelenné vált, melynek hiányában a vonatvezető - vezető jegyvizsgáló munkakörben nem foglalkoztatható, míg neki felajánlható más munkakörrel az alperes nem rendelkezett.
Kifejtette a másodfokú bíróság, hogy a felperes munkaszerződés szerinti beosztása (kollektív szerződés 1. melléklet 187. szám) és a felperes által ténylegesen betöltöttként megjelölt jegyvizsgálói munkakör nem különbözik egymástól atekintetben, hogy a 2003. január 1-jétől érvényes vasútigazgatósági oktatási utasítás a jegyvizsgálói és a vonatvezető - vezető jegyvizsgálói beosztásban való foglalkoztatás feltételeiül egyaránt az F/1. és az F/2. forgalmi vizsga sikeres letételét írja elő.
Tény, hogy az utasítás 2.6. és 2.7. pontja azt írja elő, hogy sikertelen "időszakos vizsga" miatt a munkaviszonyt megszüntetni nem lehet, ugyanakkor a munkavállaló sikertelen vizsga esetén addig munkakörében nem foglalkoztatható, ebből a bíróság arra következtetett, hogy a sikertelenség után kétszer lehet javító vizsgát tenni, és ha azok sem voltak eredményesek, abban az esetben a munkaviszony megszüntethető, miután a munkavállaló forgalmi vizsga hiányában addigi munkakörében nem foglalkoztatható. Minthogy a felperes nemcsak az időszakos forgalmi vizsgákat nem tudta letenni, hanem a 2003. november 19-ei pótvizsgája is eredménytelen volt, erre tekintettel a munkáltató már jogszerűen megszüntethette a felperes munkaviszonyát, hiszen a forgalmi vizsga érvényességét a felperes nem tudta megtartani. Rámutatott arra is, hogy nincs peradat, amely szerint a felperes a konzultációra igényt tartott volna. Erre tekintettel megállapíthatónak tartotta a másodfokú bíróság, hogy a felmondás indoka nemcsak valós, hanem megfelel az okszerűség követelményének is.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Hivatkozott arra, hogy a másodfokú ítélet sérti az Mt. 89. § (2) bekezdését, az Mt. 4. § és 3-ának a rendeltetésszerű joggyakorlásra, valamint a jóhiszeműség és együttműködési kötelezettségre vonatkozó elírását. Hivatkozott arra is, hogy az oktatási szabályzat rendelkezései nem világosak, ellentmondásokat tartalmaznak, sőt, a szabályzat 2/7. pontja diszkrecionális jogkört biztosít a munkáltató részére, és ez rendeltetésellenes joggyakorláshoz vezethet. Kifejtette, hogy a szabályozás érthetetlen feltételeinek a hátrányos jogkövetkezményei nem háríthatók a munkavállalóra. Végül megsértette álláspontja szerint az alperes a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményét is, hiszen a sorsdöntő, 2003. november 19-ére kitűzött vizsga napjára tűzte ki egyúttal az alperes egy fegyelmi vétség miatti meghallgatását.
A felülvizsgálati kérelemben állított, az érdemi elbírálásra kiható jogszabálysértés nem állapítható meg.
A felperes a 2003. december 3-án tartott egyeztetésen csupán arra hivatkozott, hogy folyamatos betegsége miatt nem tudott a vizsgákra felkészülni. Azt az állítását, hogy a munkáltató a felperest nem a vezető jegyvizsgáló munkakörnek megfelelő vizsgára kötelezte, a meghallgatott tanúk nem bizonyították. Az ugyanezen alkalommal meghallgatott K. Gy. üzembiztonsági főelőadó részletesen előadta, hogy mi volt a vezető jegyvizsgálók vizsgájának a tartalma és követelménye, erre a felperes nem tett észrevételt, nem állította, hogy nem ezt a vizsgát kellett volna letenni. A felperes csupán a szálláson történt elhelyezésével kapcsolatos problémáit adta elő a tanú vallomására észrevételként. A peradatok alapján tehát nem tekinthető okszerűtlennek az a jogerős ítéleti következtetés, hogy a felperes jogviszonyát nem a két időszakos vizsga sikertelensége miatt szüntették meg, hanem az ezt követő pótvizsga sikertelenségére tekintettel, amelyre viszont az oktatási utasítás által szabott tilalom már nem vonatkozott, hiszen a felperest a sikertelen vizsgák következtében az alperes korábbi munkakörében már nem foglalkoztathatta. A felperes azt nem állította és nem bizonyította, hogy az alperes rendelkezett - a számára felajánlhat - megfelelő más munkakörrel.
Minthogy a felperes az alapeljárásban rendeltetésellenes joggyakorlásra, illetve az együttműködési kötelezettség, és a jóhiszemű eljárás hiányára nem hivatkozott, és ezekre nézve az eljárt bíróságok bizonyítást sem folytattak le, illetve tényállást sem állapítottak meg, ezért ezek a felülvizsgálati kérelmi állításai már nem képezhetik a felülvizsgálat tárgyát sem.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felperes felülvizsgálati kérelmét a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.502/2005.)
172. Átszervezésnek minősül a munkaköri feladatok átcsoportosítása, új feladatokkal történő bővítése. Minőségi cserével indokolt rendes felmondás esetén munkáltatói jogkörbe tartozik az adott munkakör magasabb szintű ellátása megvalósításához megkívánt feltételek meghatározása (Mt. 89. §).
A felperes felülvizsgálati kérelmében az Mt. 4. § (2) bekezdése, 89. § (2) és (3) bekezdése és az MK 95. számú állásfoglalása megsértésére hivatkozással kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének helyt adó határozat hozatalát. Részletesen kifejtett, és a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésével alátámasztott álláspontja szerint jogszerűtlen az átszervezéssel és minőségi cserével indokolt rendes felmondás, mivel az új munkavállaló munkaköre megegyezett a felperesével, az állított többletfeladatok a perben nem bizonyosodtak be, és bár az iskolai végzettsége magasabb a felperesénél, szakmai gyakorlattal nem rendelkezett. Az eljárt bíróságok nem tárták fel kellően a tényállást, hogy valóban igény volt-e a magasabb szintű munkavégzésre, illetve az megvalósult-e, nem értékelték, hogy a felperes kettős munkakört látott el. Az alperes az átszervezést, a feladatok átcsoportosítását nem bizonyította, a bizonyítékok ennek ellenkezőjét támasztották alá [Pp. 206. § (1) bekezdés], a felmondás indoka tehát nem volt valós, és okszerű, továbbá nem felelt meg a világosság követelményének sem, mivel abból nem tűnt ki, hogy a felperes munkájára miért nincs szükség. Rendeltetésellenes joggyakorlásra a felettesével való konfliktusával összefüggésben hivatkozott.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint az alperes a rendes felmondást azzal indokolta, hogy átszervezés miatt a munkakörök tekintetében magasabb szakmai követelmények és szakmai képzettség megléte váltak szükségessé, és a felperes ennek nem felelt meg. A felperes gépjármű előadó és gépjármű ügyintéző munkakörben dolgozott, munkaköri feladatai közé tartozott a bérleti szerződések elszámolása, ellenőrzése, vidéki szerződésekkel kapcsolatos ellenőrzési tevékenység, jutalék listák vizsgálata, külföldi partnerek felé számlázás, elszámolás, reklamációk intézése. Mindezeket az alperes által a perben becsatolt munkaköri leírás alátámasztotta.
A perben nem volt vitatott, hogy a felperes középiskolai végzettséggel végezte a feladatait, és az átszervezés eredményeként alkalmazott új munkavállaló közgazdász marketing szakos főiskolai végzettséggel és külkereskedelmi üzletkötői képesítéssel, valamint gépjárművezetői jogosítvánnyal rendelkezett, továbbá az alperes pénzügyi előadói megnevezésű munkakörbe alkalmazta.
Az első- és a másodfokú bíróság a munkaköröket érintő átszervezés tekintetében a Pp. 206. § (1) bekezdés értelmében törvénysértés nélkül vette alapul az alperes ügyvezetője 2001. szeptember 20-ai írásbeli döntését arról, hogy a likviditás megőrzése, a pénzügyek, a fizetési határidők rendszeres ellenőrzése, kintlévőségek eredményesebb behajtása érdekében a pénzügyi vezető irányítása alatt olyan új munkakört hoz létre, amelyben a felperes által ellátott gépjármű előadói és ügyintézői feladatok mellett a pénzügyi, számviteli feladatok és ellenőrzés kiemelt szerepet kap, és ehhez szakképzett, magasabb végzettségű, az autókölcsönzés terén szakmai tapasztalattal rendelkező munkavállalót alkalmaz.
Az első- és a másodfokú bíróság a bizonyítékok - különösen a munkaköri leírások - egybevetése alapján következtettek arra, hogy a perbeli munkakörök eltérőek. Helytállóan, a bírói gyakorlat figyelembevételével állapították meg, hogy átszervezésnek minősült a munkaköri feladatok átcsoportosítása, a munkakör új feladatokkal bővítése. Mindezek miatt a felperes alap nélkül hivatkozott a munkakörök azonosságára és az átszervezés hiányára. A perbeli bizonyítékokból továbbá helytállóan állapították meg azt is, hogy az újonnan alkalmazott munkavállaló magasabb iskolai végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezett, az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint 1997-től egy nemzetközi autókölcsönző cégnél pénzügyi, számviteli tevékenységet végzett, tehát rendelkezett az alperes által eldöntött és elvárt szakmai gyakorlattal.
A minőségi cserével indokolt rendes felmondás esetén munkáltatói hatáskörbe tartozik az adott munkakör magasabb színvonalú ellátása megvalósulásához megkívánt feltételek, szempontok meghatározása [Mt. 89. § (3) bekezdés, EBH 2003.968]. A munkakör célszerű átszervezése, az abban alkalmazott munkavállaló iskolai végzettségére, szakképzettségére, gyakorlatára vonatkozó munkáltatói döntés a munkaügyi vita keretein kívül esik, ezért nincs lehetőség arra, hogy a munkaügyi jogvitában eljáró bíróságok a rendes felmondást célszerűségi, gazdálkodási szempontból vizsgálják. Mindezek miatt a felperes alap nélkül hivatkozott ebben a körben törvénysértésre, a tényállás feltáratlanságára, az Mt. 89. § (2) és (3) bekezdése, valamint az MK 95. számú állásfoglalása megsértésére.
Önmagában tehát az a körülmény, hogy az alperes bizonyítottan a felperes munkaköréhez képest új feladatokat tartalmazó pénzügyi előadói munkakör létrehozásáról, és ebben a felperesnél magasabb iskolai végzettségű és a munkakörhöz szükséges szakképzettségű és gyakorlatú személy okszerű alkalmazásáról döntött, az ezzel indokolt rendes felmondás jogszerűségét megállapíthatóvá tette, továbbá azt a pénzügyi vezetővel fennálló esetleges konfliktus nem érintette.
A perbeli rendes felmondás indokolása a kifejtettekből következően világos és egyértelmű volt, abból nyilvánvalóan kitűnt, hogy a felperes munkájára a továbbiakban miért nincs szükség [Mt. 89. § (3) bekezdés, MK 95. számú állásfoglalás]. A rendes felmondás valótlan és okszerűtlen indokolására ezért a felperes alap nélkül hivatkozott. A rendes felmondás jogszerűségét továbbá nem érinti, hogy az alperes által elvárt magasabb színvonalú munkavégzés, illetve gazdasági eredmény megvalósult, illetve bekövetkezett-e.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban megjelölt jogszabálysértések nem voltak megállapíthatók - a Pp. 273. §-ának az adott ügyben még irányadó (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.547/2005.)
173. Ha a munkáltató a felperes 444 000 Ft havi alapbérű beszerzői munkaköre megszüntetésével ehelyett három alacsonyabb beszerzői munkakört hozott létre, ez a felperessel szemben a rendes felmondást megalapozta. A munkakörök szétválasztása vagy összevonása munkáltatói jogkörbe tartozik (Mt. 89. §).
A felperes felülvizsgálati kérelmében a Pp. 206. § (1) bekezdése, 164. §-a, 235. § (4) bekezdése, valamint az MK 95. számú állásfoglalása megsértésére hivatkozással kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság okirati bizonyíték nélkül egészítette ki a tényállást, jogszabálysértően fogadta el az alperesnek a fellebbezésében történt új tényre hivatkozását. Az alperes a perben az átszervezés tényét nem bizonyította, a másodfokú bíróság "további bizonyítást nem folytatott le abban a körben, hogy a felperes munkaköre a B3-as munkakör három részre történő felosztásával valóban megszűnt-e". A felperes sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság az eltérő jogi álláspontját döntően egy okiratnak nem minősülő 2002. október 7-én kelt "Softlines meeting" elnevezésű alperesi iratra alapozta, amit az alperes "az utolsó tárgyaláson" csatolt be.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint a felperes az alperes Soft-line beszerzési osztályán B3-as szintű beszerző munkakörben dolgozott havi 444 600 forint személyi alapbérért. Az alperes a 2003. január 20-án kelt rendes felmondást azzal indokolta, hogy a beszerzési osztályon egy B3-as szintű beszerzői "beosztást" megszüntet.
Az alperesnél a beszerzői szintek közötti különbséget a beszerzői területek nagysága alapozta meg. A felperes már a keresetében, majd későbbi jognyilatkozataiban is elismerte, hogy az alperesnél három B3-as szintű beszerzői munkakör volt, ebből az alperes az egyiket (a felperesét) megszüntette, és az addig a felperes beszerzői munkakörébe tartozó feladatokat három részre osztva a B3-as beszerzői munkakör helyett három B1-es szintű beszerzői munkakört hozott létre. A felperes a perben az "előkészítő iratához" csatolta a munkakör megszűnése előtti és az azt követő szervezeti felépítést, és mindezek a rendes felmondást, az annak bizonyítására vonatkozó alperesi előadást mindenben alátámasztották.
A felperes a perben nem vitatta, sőt felülvizsgálati kérelmében is arra hivatkozott, hogy az alperes a munkaterületét három részre osztotta, és e munkakörökbe más munkavállalókat alkalmazott alacsonyabb munkabérrel.
A perben tehát mindezekre tekintettel szükségtelen volt további bizonyítás lefolytatása, a felek között egyező előadás volt abban, hogy a felperes B3-as szintű munkaköre megszűnt azzal, hogy a munkáltató átszervezéssel három új munkakört alakított ki a felperes munkaköri feladatai szétosztásával. A felperes ezért alap nélkül hivatkozott a rendes felmondás indoka - munkaköre megszűnt - bizonyítottságának hiányára. A munkáltató hatáskörébe tartozik a szervezeti felépítés, a munkakörök, és az ahhoz tartozó feladatok meghatározása, és ez kiterjed a feladatok összevonására vagy szétválasztására, új munkakörök létrehozására is. Munkaügyi jogvitában mindezek célszerűsége nem vizsgálható. A munkakörbe tartozó feladatok három másik munkakörbe történt szétosztása a felperes munkakörét nyilvánvalóan megszüntette, ezért az erre alapított rendes felmondás indoka valós, és egyben okszerűen alá is támasztotta a munkaviszonya megszüntetését. A felperes perbeli álláspontja abban volt téves, hogy a munkaköri feladatai megmaradása mellett figyelmen kívül hagyta a feladatok más munkakörökben történő elláttatását.
A perben eszerint nem annak volt jelentősége, hogy a három új munkakörben alkalmazott B1-es szintű beszerző a felperes korábbi B3-as szintű beszerzői feladatait látja el, hanem annak, hogy a felperes munkaköre a feladatok más munkakörökbe tartozó, a felperes által is elismert szétosztásával megszűnt [Mt. 89. § (2) bekezdés, BH 1998/508.].
A per adatai, felperes perbeli jognyilatkozatai szerint a rendes felmondás összefoglalóan megjelölt indokolásából a felperes számára nyilvánvaló és világos volt a munkáltatói intézkedés oka, ezért a felülvizsgálati kérelem az MK 95. számú állásfoglalása megsértésére is alaptalanul hivatkozott (BH 1998/195.).
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban hivatkozott jogszabálysértések nem voltak megállapíthatóak - a Pp. 273. §-ának adott ügyben még irányadó (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.555/2005.)
174. A munkából való rendszeres késés a rendes felmondást megalapozza (Mt. 89. §).
Az alperesnél vámügyintéző munkakörben állt felperes keresetében a 2000. november 9. napján írásba foglalt alperesi rendes felmondás hatályon kívül helyezését és visszahelyezését, valamint elmaradt munkabére megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítéleti tényállás szerint a felperes 2000. szeptember 22-étől 2000. október 29-ig keresőképtelen beteg volt, ezt követően az alperes szabadságot adott ki részére, majd november 2-ától "felmentette a munkavégzés alól", átlagkeresetének megfizetése mellett a felmondás közléséig, illetve ezt követően is egészen a munkaviszonya megszűnésének az időpontjáig. Az alperes által közölt felmondás indokolása szerint a felperes rendszeresen késve jelent meg a munkahelyén, és emiatt időnként a munkatársainak kellett elvégezni az ő ügyfélköréhez tartozó feladatokat is. A munkaügyi bíróság szerint a felmondás indokainak valóságát a meghallgatott összes tanú alátámasztotta. A két ügyvezető, továbbá B. I., a felperes közvetlen felettese is előadta, hogy többszöri figyelmeztetés ellenére rendszeresen késett a felperes, és ezek a késések nem "csupán" félórás késések voltak. A munkaügyi bíróság szerint az a tény, hogy az alperes tévesen állapította meg a felmondási idő kezdetét, önmagában nem eredményezheti a felmondás jogellenességét, mivel az alperes a keresőképtelenség lejártát követően közölte a felmondást a felperessel. A felmondási időt már maga az alperes korrigálta, és ennek megfelelően kifizette a felperes részére járó további 15 napra vonatkozó átlagkeresetet. Az a körülmény pedig, hogy az alperes a munkavégzés alól korábban felmentette a felperest, mint a felmondási idő kezdete, a felperesre nézve joghátrányt nem eredményezett.
Nem találta alaposnak a munkaügyi bíróság a felperesnek a rendeltetésellenes joggyakorlásra történő hivatkozását, nevezetesen azt, hogy a felmondás valódi oka a közte, valamint J. S. ügyvezető között korábban volt szerelmi kapcsolat megszakítása, felszámolása volt. Ezt még a felperes édesanyja és J. S. között folytatott telefonbeszélgetés tartalma sem igazolta, hiszen J. S. ekkor is olyan kijelentést tett, hogy nem tehet semmit a felperes érdekében, mert a munkához való hozzáállása miatt mondtak fel. A bíróság szerint a felmondás indoka valós és okszerű volt, és a felperes az ügyvezetővel fennállt kapcsolatára tekintettel saját jogszerűtlen magatartása mellett nem hivatkozhat rendeltetésellenes joggyakorlásra.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta annak helyes ténybeli és jogi indokai alapján. A másodfokú bíróság ítélete indokolásában kihangsúlyozta, hogy B. I. - a felperes közvetlen munkahelyi felettese - úgy nyilatkozott, hogy ő maga is többször figyelmeztette a felperest a késései miatt, és a felperes a késéseivel elérte azt a tűréshatárt, amit a kollégái toleráltak. Osztotta a másodfokú bíróság azt az álláspontot, hogy a felperesnek a munkakapcsolaton túlmenő szerelmi kapcsolata az alperesi társaság ügyvezetőjével nem eredményezheti azt, hogy az alperes ne élhetne a felmondás jogával, ha annak egyébként a törvényi feltételei fennállnak. A felperes saját jogszerűtlen magatartása mellett nem hivatkozhat a rendeltetésellenes joggyakorlásra.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének történő helyt adást kért. Arra hivatkozott, hogy nem vizsgálták ki teljes körűen a felperes igényét, konkrétan a Munka Törvénykönyve 5. § (1) bekezdésére, azaz a hátrányos megkülönböztetés sérelmére hivatkozott. Álláspontja szerint a hátrányos megkülönböztetés fennállását bizonyítja, hogy a rendes felmondás előtt a felperes "nem mehetett be a munkahelyére", a felmondó okiratot is egy üzletházban vehette át. Részletezte a felülvizsgálati kérelemben, hogy a J. S. ügyvezetővel való szerelmi viszonya nevezettet mennyire felkavarta és annak megszakítását követően nevezett már nem volt hajlandó vele együtt dolgozni. Továbbra is állította, hogy a felmondás indokolása nem valós.
A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos.
A periratokból megállapítható, hogy a felmondás indokainak fennállása tekintetében a munkaügyi bíróság által meghallgatott tanúk a felmondásból közölt indokok valóságát bizonyították, és ezen indokokból okszerűen következtettek az eljárt bíróságok arra, hogy az alperes felmondása a jogszabályi feltételeknek megfelelt.
A rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a felperes a felülvizsgálati kérelmében az Mt. 5. § (1) bekezdésének sérelmére hivatkozott, azaz állította, hogy vele szemben az alperes hátrányos megkülönböztetést alkalmazott, a felmondás indoka ténylegesen a J. S. ügyvezetővel volt szerelmi kapcsolatának megszakadása volt. Helyesen mutatott rá ítélete indokolásában mind az első, mind a másodfokú bíróság, hogy a felmondásban közölt indokok valóságát igazolták, ugyanakkor nem volt vitás a felperes és J. S. között fennállt szerelmi kapcsolat, amely azonban nem eredményezheti, hogy az alperes ne élhetne a felmondás jogával, mivel annak egyébként a jogszabályi feltételei fennálltak. Helyesen hivatkozott a másodfokú bíróság arra, hogy maga a felperes édesanyja nyilatkozta tanúmeghallgatása során, hogy az ügyvezetővel folytatott telefonbeszélgetéskor J. S. részéről is az hangzott el, hogy "nem tehet semmit, a lányomnak a munkához való hozzáállása miatt mondtak fel". Peradat, hogy az alperes hosszabb ideig tolerálta a felperes rendszeres késéseit, ez azonban nem vezethet oda, hogy a felperes saját jogszerűtlen magatartása mellett rendeltetésellenes joggyakorlásra hivatkozzon. E körben tehát az eljárt bíróságok a tényállás alapján helytálló, okszerű következtetésre jutottak, amikor a felperes keresetét a hátrányos megkülönböztetésre hivatkozása miatt sem találták megalapozottnak.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján a felperes felülvizsgálati kérelmét jogszabálysértés hiányában elutasította. (Mfv. E. 10.799/2005.)
175. A létszámcsökkentés - változatlan feladatok esetén - egyben átszervezést is jelent (Mt. 89. §).
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének "megváltoztatását", és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Másodlagos kérelme a másodfokú bíróság új eljárásra utasítására irányult.
A felperes - a pertörténet ismertetését követően - jogszabálysértésként az átszervezés fogalmának helytelen értelmezését jelölte meg. Azzal érvelt, hogy a munkáltató rendes felmondásról szóló jognyilatkozatában a jövőre nézve "olcsóbb munkaerő" foglalkoztatását közölte, azonban a bizonyítékokból megállapíthatóan a felmondás időpontjában már alkalmazásban álló K. I. került az ő munkakörébe. Ebből következően mivel nevezett már a felperes szabadságolása alatt ellátta a felperes munkakörét, a munkakörök összevonása nem valósult meg. A felperes megítélése szerint egy munkaerő "olcsóbbra" cserélése nem minősülhet átszervezésnek, a rendes felmondás indoka nem okszerű. Mindezek miatt az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy amennyiben a munkáltató a munkakör tervezett megszüntetésével összefüggésben kívánt volna átszervezést végrehajtani, erre a jognyilatkozatában kifejezetten nyilatkoznia kellett volna a világos indokolás törvényi követelménye miatt.
A másodfokú bíróság iratellenesen állapította meg, hogy a rendes felmondás egy hosszabb átszervezési folyamat része volt. Ez a megállapítás megalapozatlan is, mivel a másodfokú bíróság azt is kimondta, hogy a felperes korábban az önkormányzat alkalmazásában volt, és onnan került át az alpereshez, azonban a felperes az önkormányzatnál soha nem dolgozott. A felülvizsgálati kérelmében vitatta, hogy a másodfokú bíróság ítélete a logika szabályainak megfelel.
A további felülvizsgálati érvelés szerint a másodfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy az alperes és a felperes között színlelt szerződés jött létre. A felperesi álláspont szerint továbbá a másodfokú bíróság a fellebbezési kérelmen túlterjeszkedett, amikor olyan indok alapján találta jogszerűnek a rendes felmondást, amely a jognyilatkozatban nem szerepelt, illetve a közlés időpontjában nem is állt fenn.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
A felülvizsgálati eljárásban irányadó - nem vitatott - tényállás szerint az alperest kizárólagos tulajdonosként R. Önkormányzata alapította. A felperes által vezetett gépjármű az önkormányzat tulajdonában volt, azt a polgármesteri hivatal üzemeltette. A felperes részben a polgármesteri hivataltól származó (pl. kézbesítés), részben az alperestől kapott (pl. diákszállítás) utasítások teljesítésére volt köteles. Az alperes 2002. február 5-én a felperes munkaviszonyát rendes felmondással azért szüntette meg, mert a tulajdonosi döntés értelmében a cég munkavállalóinak létszámát csökkenteni kell, átszervezést kell végrehajtani, a felperes munkáját a jövőben "olcsóbb" munkaerő fogja végezni. Az irányadó tényállás szerint a felperes munkáját a távolléte alatt (2001. november 30-ától december 31-éig tartó rendes szabadság, 2002. február 7-éig, az önkormányzat költségvetéséről szóló döntésig a túlóra ellenértékeként kiadott szabadidő) K. I. alperesi munkavállaló (aki ezelőtt más feladatokat látott el) végezte.
Az egységes bírói gyakorlat értelmében a létszámcsökkentés - amennyiben a feladatok változatlanok - egyben átszervezést is jelent, továbbá a munkáltató mérlegelési körébe tartozik annak eldöntése, hogy az intézkedése végrehajtásakor kinek a munkaviszonyát szünteti meg [Mt. 89. § (2) bekezdés, MK 95. számú állásfoglalás, BH 1993/329.]. Egységes továbbá a törvényen alapuló ítélkezési gyakorlat abban is, hogy több indok megjelölése esetén egy bizonyított jogszerű felmondási indok alapján a munkáltató rendes felmondása jogellenességének megállapítására nincs lehetőség.
A felperes nem vitatta, hogy az alperes a munkakörét a munkáltató kizárólagos mérlegelésébe tartozó, és ezért a perben nem vizsgálható döntés folytán olyan munkavállalóval kívánta elláttatni, akinek a foglalkoztatása bizonyítottan kisebb költséget jelent, mint a felperes munkaviszonyának fenntartása (közhasznú munka). Ezt az indokot a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül minősítette a törvénynek [Mt. 89. § (2) bekezdés] megfelelőként. Emiatt a felperes tévesen érvelt arról, hogy az "olcsóbb" munkaerő alkalmazása nem minősül jogszerű indokként.
Téves ezért a fentiek miatt az érvelése arról is, miszerint a perbeli gazdálkodási körbe tartozó döntés nem felel meg a törvénynek. Mindezek miatt a rendes felmondás indokolása világos, okszerű és kellően bizonyított. A munkáltató rendes felmondása jogszabálynak megfelelését nem érinti, hogy az alperes tulajdonosánál, az önkormányzatnál milyen döntést hoztak a közcélú munkavállalókról, ezen belül K. I.-ról. A rendes felmondás indokának cáfolatára továbbá nem alkalmas, hogy a felperes jogszerű távollétei alatt ki látta el a munkaköri feladatait. Mindezek következtében a másodfokú bíróság ítélete indokolásának a felülvizsgálati kérelemben vitatott egyes megállapításai (pl. a "színlelt" státusz fenntartása) a jogerős döntés érdemi helyességét nem érintik. A fentieken túlmenően a felperes tévesen érvelt arról, hogy a másodfokú bíróság a fellebbezési kérelmen túlterjeszkedve döntött a rendes felmondás indokáról, mivel a másodfokú eljárásban a bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás alapján, az abban szereplő felmondásról szóló jognyilatkozatot részletesen vizsgálva, érvelését kifejtve változtatta meg az elsőfokú ítéletet. A jogvita eldöntésénél továbbá nem minősül ügydöntőnek az a körülmény, hogy a felperes korábban az önkormányzatnál állt-e jogviszonyban.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban sérelmezett jogszabálysértések nem voltak megállapíthatóak - a Pp. 273. §-ának az adott ügyben még irányadó (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.840/2005.)
176. A környezetvédelmi előadót november 30-án értesítették arról, hogy csoportos létszámcsökkentés keretében munkakörét megszüntetik, majd január 10-én rendes felmondással élt a munkáltató. Közben a másik környezetvédelmi előadó munkaviszonya megszűnt, ebbe január 4-én új munkaerő közvetítését kérte a munkáltató. A bíróság a felmondást jogellenesnek minősítette, minthogy az ilyen munkakörben szükséges 1 fő létszámcsökkentés már megvalósult a felmondás közlését megelőzően, ezért az indok valótlan volt (Mt. 89. §).
A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a középiskolai érettségivel és vegyipari technikusi képesítéssel rendelkező felperes 1977. szeptember 1. napjától dolgozott az alperesnél kezdetben analitikai laboránsként, majd környezetvédelmi előadóként. A felperest a munkáltatói jogkör gyakorlója 2004. november 30. napján írásban arról tájékoztatta, hogy a részvénytársaság csoportos létszámcsökkentésről döntött, amely a felperes munkakörét is érinti, és emiatt a törvényes határidőben közölni fogják a rendes felmondását. Az alperes a felperes munkaviszonyát a 2005. január 10-én kelt rendes felmondásában a 2005. január 11. napjától számított 90 nap felmondási idő figyelembevételével 2005. április 10. napjára felmondta. Indokolásában kifejtette, hogy a gazdálkodás hatékonyságának növelése és a működés költségeinek csökkentése érdekében csoportos létszámcsökkentést kell végrehajtani, amely a felperes munkakörét is érinti.
A felperes a keresetében a felmentés jogellenességének megállapítását, és az alperesnek a visszahelyezés mellőzése mellett 12 havi átlagkeresetének megfelelő átalány kártérítésre kötelezését kérte. Arra hivatkozott, hogy a felmondás indoka nem valós és okszerű, mert a felmondás közlését közvetlenül megelőzően a másik környezetvédelmi előadó munkaviszonya megszűnt, és az alperes a munkaügyi központban újabb környezetvédelmi előadót keresett.
A munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes 2005. január 10-én kelt rendes felmondásával jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, akinek erre tekintettel a munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedésének napjával szűnik meg.
Tényként állapította meg, hogy az alperes által alkalmazott két környezetvédelmi előadó - a felperes, és a felsőfokú végzettséggel rendelkező K.-né T. A. - munkaköri leírása, feladata, hatásköre és ellenőrzési jogköre teljes egészében megegyezett. Miután a perben az alperes nem vitatta, hogy csupán egy környezetvédelmi előadói munkakört kívánt megszüntetni, ezért is alkalmazott 2005. február 1-jétől egy új munkavállalót, a bíróság úgy ítélte meg, hogy a másik környezetvédelmi előadó munkaviszonyának megszűnése folytán a felperes felmondása indokának valósága és okszerűsége megdőlt.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében - annak helyes indokaira utalva - helybenhagyta. azzal, hogy az alperest terhelő feljegyzett kereseti illeték összegét 99 300 forintra felemelte. A fellebbezés kapcsán kiemelte, hogy az alperesnek az az érvelése, miszerint egyedüli környezetvédelmi előadóként a felperes helyett felsőfokú iskolai végzettségű személyt kívánt alkalmazni, új felmondási oknak minősül. A felperesnek az alperesnél eltöltött hosszú munkaviszonya, a felmondás valótlan és okszerűtlen indoka, a felperes életkora és kedvezőtlen munkaerőpiaci helyzete figyelembevételével a 12 havi átlagkeresetének megfelelő átalány kártérítés megítélését indokoltnak tartotta.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az alperes elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetét elutasító új határozat hozatalát, másodlagosan az átalány kártérítés kéthavi átlagkeresetnek megfelelő összegre való mérséklését kérte az Mt. 89. §-ába, 94/A. §-94/G. §-ába, valamint a 100. § (4) bekezdésébe ütköző jogszabálysértésre hivatkozva. Álláspontja szerint nem vitatható el a munkáltatónak az a joga, hogy két azonos munkakörből azt a munkakört tartsa fenn, amelyet magasabb végzettséggel rendelkező munkavállaló tölt be. Ebből kifolyólag K.-né T. A. munkavállaló munkaviszonyának közös megegyezéssel való megszüntetése a felperes munkaviszonyának a csoportos létszámcsökkentés keretében való megszüntetését nem érintette, azt pedig a bíróság nem vizsgálhatta, hogy miért az érintett munkavállaló munkaviszonyát mondta fel. Azzal érvel, hogy másik munkavállaló által kezdeményezett közös megegyezést a csoportos létszámcsökkentéssel érintett munkavállalók létszámához nem kellett hozzászámítani. Végül vitatta a legmagasabb összegű átalány kártérítés indokoltságát.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében jogszabálysértés hiányában a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes munkaviszonya felmondásának indokát az alperes csoportos létszámcsökkentésben jelölte meg.
Az alperes perbeli nyilatkozata szerint a két környezetvédelmi előadó tekintetében az egyik, a felperes munkaviszonya megszüntetésével hajtotta végre a létszámcsökkentést.
A felülvizsgálati kérelem arra helyesen hivatkozott, hogy a létszámcsökkentés esetén nem vizsgálható, hogy a munkáltató miért az érintett munkavállaló munkaviszonyát mondja fel. Az adott esetben azonban a bíróság a felmondás jogellenességét nem erre tekintettel állapította meg.
Az irányadó tényállás szerint a felmondás 2005. január 10-én történt közlése előtt az egyik környezetvédelmi előadó munkaviszonya megszűnt (2005. január 4-én az alperes már környezetvédelmi előadói munkakörbe munkaerő közvetítését kérte a munkaügyi központtól). Ezt a tényt értékelte a bíróság a felmondási indok valóságát és okszerűségét érintő körülményeknek. A felmondás közlésének időpontjában ugyanis a környezetvédelmi előadókat érintő egy fős létszámcsökkentés már megvalósult, így ez a felperes munkaviszonya felmondásának való és okszerű indoka nem lehetett.
Ezzel szemben az alperes által felhozott érv, miszerint a főiskolai végzettségű előadót kívánta megtartani, ezért nem foghat helyt, mert ez a kiválasztási szempont a felmondás közlésekor már nem érvényesülhetett. Amennyiben alperes ezt kívánta érvényesíteni a főiskolai végzettségű előadó munkaviszonyának megszűnését követően is, akkor felperes munkaviszonya felmondását ezzel kellett volna indokolnia.
A csoportos létszámcsökkentés szabályainak téves értelmezésére is alaptalanul hivatkozott a felülvizsgálati kérelem, mert ezeknek a szabályoknak (Mt. 94/C. §-94/G. §) a betartását a perben - erre irányadó kérelem hiányában - nem kellett vizsgálni.
A kifejtettekre figyelemmel a jogerős ítélet az ügy érdemi elbírálására kihatóan nem jogszabálysértő, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a 2005. évi CXXX. törvény 22. § (2) bekezdés szerint e perben még alkalmazni rendelt Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.867/2005.)
177. Ha a munkavégzéshez külföldi nyelvismeret szükséges, ennek hiánya miatt a munkáltató alapos indokkal szüntette meg a felperes munkaviszonyát (Mt. 89. §).
A felperes felülvizsgálati kérelmében azt sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság megállapította a munkáltató rendes felmondása valós és okszerű voltát annak ellenére, hogy azt az alperes nem tudta a perben bizonyítani. Azzal érvelt, hogy a munkáltató a munkaviszonya létesítésekor nem tájékoztatta, noha erre jogszabályi kötelezettsége állt fenn, hogy a munkaköréhez idegen nyelv ismerete szükséges. Vitatta, hogy a rendszergazda munkakörében szükséges lett volna a külföldi menedzsmenttel való kapcsolattartás, és ezáltal indokolt lett volna az idegen nyelvismeret megkövetelése. Mindezek mellett az Mt. 89. § (5) bekezdése megsértésére is hivatkozott azzal összefüggésben, hogy az alperes elmulasztotta a rendes felmondás előtt a felhozott kifogások elleni védekezés biztosítását.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
A hosszabb ideje egységes bírói gyakorlat értelmében egymagában az Mt. 89. § (5) bekezdése szerinti védekezési lehetőség munkáltatói biztosításának elmaradása - minthogy a munkáltatót annak figyelembevétele nem kötelezi -, nem eredményezi a rendes felmondás jogellenességét.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint a másodfokú bíróság valósnak és okszerűnek találta a rendes felmondásnak azt az indokát, hogy az alperesnek a felperes munkakörében angolul és németül beszélő munkavállalóra van szüksége, de minimálisan olyan munkavállalóra, aki legalább az egyik nyelven tárgyalóképes.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében sem tette vitássá, hogy egyik megkívánt nyelven sem beszélt, nyelvtudása hiányát alátámasztotta a perben B. K. tanúnyilatkozata, mely szerint a felperesnek rendszeresen tolmácsolni kellett. Az alperes a minőségi cserét végrehajtotta, az új munkavállaló a megkívánt szintű nyelvtudással rendelkezett.
Az alperes gazdasági-célszerűségi döntési jogkörébe tartozik valamely munkakör betöltése feltételeinek, így az idegen nyelvtudás szükségességének meghatározása, és erről a munkaviszony fennállása alatt is dönthet. Ez a döntés munkaügyi jogvitában annyiban vizsgálható, hogy az új feltétel meghatározása az adott munkakör ellátása szempontjából okszerű-e (EBH 1999.45.). A felperes nem vitatta a német ügyvezető tanúnyilatkozatát arról, hogy a termelési jelentések hibái miatt kétnaponként kellett találkozniuk. Ezért a felperes alaptalanul hivatkozott annak perbeli vizsgálata elmulasztására, hogy a munkaköréhez az idegen nyelvtudás szükséges volt-e. Ugyancsak nem alkalmas a rendes felmondás jogellenessége bizonyítására az a körülmény, hogy az alkalmazáskor a nyelvtudás feltételként még nem merült fel. A munkaviszony alatt a munkáltató - különösen a külföldi menedzsmenttel való zökkenőmentes jövőbeli kapcsolattartás érdekében - új feltételként határozhatta meg a munkakörhöz szükséges nyelvtudást, és ennek hiánya jogszerű alapul szolgálhatott a munkaviszony rendes felmondással történő megszüntetéséhez.
Mindezekből következően a másodfokú bíróság törvénysértés nélkül állapította meg, hogy az alperes a rendes felmondás perbeli indoka valós és okszerű voltát bizonyította, a megkövetelt nyelvtudás az adott munkakör tekintetében okszerű volt [EBH 1999.45., Mt. 89. § (2) bekezdés, Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés].
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban sérelmezett jogszabálysértések nem voltak megállapíthatóak - a Pp. 273. §-ának az adott ügyben még irányadó (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.035/2006.)
178. Ha a banki hitelügyintéző a munkáját hiányosan, felületesen, a bankbiztonságot veszélyeztetően intézte, ez a rendes felmondást meglapozta (Mt. 89. §).
A felperes felülvizsgálati kérelmében a keretét elutasító elsőfokú ítéletet helybenhagyó jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a munkaügyi bíróság új eljárásra utasítását kérte, az ügy érdemére kiható anyagi és eljárási jogszabálysértésre hivatkozással. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti az Mt. 89. § (2) és (3) bekezdéseit, valamint az MK 95. számú állásfoglalás II. pontját, mivel a munkáltatói rendes felmondás indoka nem világos, és az abban megjelölt tényekből a munkavégzése minőségére okszerű következtetés nem vonható le. Az alperes a felmondásban összefoglalóan hivatkozott a belső ellenőrzés által feltárt hiányosságokra, a perben azonban bebizonyosodott, hogy a belső ellenőrzés a felmondás indokától eltérő hiányosságokat tárt fel. Álláspontja szerint azt kellett volna vizsgálni, hogy a feltárt hiányosságok összefüggésbe hozhatók-e a munkavégzésével, továbbá "elérik-e azt a szintet", amely megalapozottá teszi a felmondást. Vitatta, hogy megsértette az Mt. 103. § (1) bekezdés b) pontjában előírt kötelezettségeit. Arra hivatkozott, hogy a feltárt hiányosságok egy része nem volt összefüggésbe hozható a munkavégzésével, más része "tipikus és jelentéktelen hiányosság" volt, munkavégzését nem lehetett ezek alapján minősíteni. Mindezeket a belső ellenőr és K. Cs., a vele azonos tevékenységet végző munkavállaló tanúnyilatkozatai is alátámasztotta. Az eljárt bíróságok az alperesi szabályzatok megfelelőségét, az informatikai rendszer hiányosságait nem vizsgálták, a bizonyítékokat logikailag ellentmondásosan értékelték. A prémium iránti keresete elutasítása körében sérelmezte annak figyelmen kívül hagyását, hogy a juttatásra jogosultság, a felosztás szempontjai kizárólag a munkahelyi vezető, P. I. "szubjektív értékítélete" döntötte el.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
Az első- és a másodfokú bíróság a rendes felmondás tartalma és a perbeli bizonyítékok alapján törvénysértés nélkül állapította meg, hogy a munkavállalói intézkedés összefoglaló indoka megfelelt az Mt. 89. § (2) bekezdésének, és nem ellentétes az MK 95. számú állásfoglalásban megfogalmazott követelményekkel sem.
Az alperes a rendes felmondásban a felperes által ismert tartalmú belső ellenőri vizsgálati jelentésben megjelölt hiányosságokra hivatkozott a felmondás indokaként. Az összefoglaló indok jogszerűségét nem érinti, hogy a felperes az összefoglaló vizsgálati jelentést ismerte, mivel - a perbeli nyilatkozataiból is kitűnően - az intézkedés indokolásából számára világos volt, hogy az alperes milyen típusú hiányosságokat rótt a terhére, ezeket a felettese is ismertette vele.
A felperes üzletkötőként cégek hitelügyintézését végezte, feladatkörébe tartozott a hitelszerződésekkel kapcsolatos ügyek bonyolítása. Az eljárt bíróságok a perbeli bizonyítékok alapján, az értékelést kellően indokolva jutottak arra a következtetésre, hogy a felperes ezt a tevékenységét egyes esetekben hiányosan, felületesen, a bankbiztonságot veszélyeztető módon végezte. A felperes maga is elismerte, hogy "alkalmanként" - szerinte 1%-ban - a cégaláírási jogosultság ellenőrzését nem teljesítette, elismerte - ugyan az ellenőrzés által megállapított hat esethez képest egy esetre vonatkozóan -, hogy hiányzott a fedezetre kötött biztosítási kötvény. Nem vitatta több ügyletnél a díjfizetési igazolások hiányát sem, az erre vonatkozó védekezését - miszerint az adott cégek közvetlen befizetése a nyilvántartásból ellenőrizhető volt - K. J. tanúnyilatkozatában cáfolta.
A megalapozott és biztonságos hitelügyintézéshez a perbeli követelmények hozzátartoztak, minthogy azokat a felperes más esetekben teljesítette is, ezért a felülvizsgálati érvelése a munkaköri kötelezettség hiányát nem támasztotta alá.
A másodfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy az alperes által alkalmazott rendes felmondásra tekintettel az intézkedés jogszerűsége szempontjából nem volt perdöntő jelentősége a bizonyított kötelezettségszegések súlyának, továbbá annak, hogy az alperes más munkavállalói tekintetében milyen szankciót alkalmazott.
Nem megalapozott a prémiummal kapcsolatos felperesi érvelés sem, minthogy a perbeli ún. bónusz juttatás a munkáltató mérlegelésén alapuló jutalom jellegű juttatásnak minősült.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban megjelölt jogszabálysértések nem voltak megállapíthatók - a Pp. 273. §-ának az adott ügyben még irányadó (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.052/2006.)
179. Amikor a beruházási igazgatóhelyettesnek a szerv megszüntetése miatt projekt-manageri munkakört ajánlottak fel, az megfelelő munkakörnek minősült (Mt. 89. §).
A felperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet megváltoztatását, és az alperes kereset szerinti marasztalását, másodlagosan az első- és a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatására utasítását kérte.
A felperes érvelése szerint a másodfokú bíróság megsértette a Pp. 239. §-a szerint alkalmazandó Pp. 221. §-ában foglaltakat, amikor nem tett eleget ítélet indokolási kötelezettségének. Ezen túlmenően a bíróságok helytelenül alkalmazták az Mt. 89. §-ának rendelkezéseit, megsértették a Pp. 3. §-ában és a Pp. 164. §, 166. §, 177-183. §-ának rendelkezéseit, valamint az MK 95. számú állásfoglalásában foglaltakat. Hivatkozása szerint tévesen történt a tényállás megállapítása (Pp. 206. §), és ennek eredménye a megalapozatlan érdemi döntés. Álláspontja szerint a felperes 1987. és 2002. között bizonyíthatóan csak a vezetékes távközléstechnika területén szerzett szakképzettséget, szakmai gyakorlatot és csak ilyen irányban részesült szakmai továbbképzésben. Így pedig a felajánlott munkakör a felperes számára nyilvánvalóan elfogadhatatlan volt.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint az alperes 2002. április 26-án kelt levelében arról tájékoztatta a beruházási igazgatóhelyettesként dolgozó felperest, hogy szervezeti egysége a Központi Beruházási Igazgatóság megszüntetésre kerül, így a dolgozó részére a Műszaki Szolgáltatási Igazgatóságon belül projekt-menedzseri munkakör ajánlható fel. Ezen munkakört a felperes nem fogadta el, így 2002. május 18-án munkaviszonya rendes felmondással szűnt meg.
A Pp. 254. §-ának (3) bekezdése szerint, ha a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét indokai alapján hagyja helyben, a másodfokú bíróságnak ítélete indokolásában csupán erre a körülményre kell utalnia. Minderre figyelemmel a másodfokú bíróság határozata meghozatala során jogsértés nélkül járt el, a döntések indokolása megfelelt a jogszabályi előírásoknak.
A felperes az eljárás során maga is úgy nyilatkozott, miszerint "azt nem vitatjuk, hogy a felperes munkaköre ténylegesen megszűnt". Az ítéletek ebből következően jogszerűen vizsgálták csupán azt a kérdéskört, hogy a felajánlott projekt-menedzseri munkakör megfelelt-e a felmondásban foglaltaknak.
A bíróságok a perbeli bizonyítékokat a logika, az okszerűség és az ésszerűség követelményeinek megfelelően értékelték és jutottak arra a megállapításra, hogy a felmondás jogellenesnek nem tekinthető.
Téves a felülvizsgálati kérelem azon érvelése, miszerint a felajánlott munkakör nem felelt meg a felperes képzettségének, illetve végzettségének. Az eljárt bíróságok törvénysértés nélkül értékelték [Pp. 206. § (1) bekezdés] a bizonyítékok körében R. J. és D. I. tanúk vallomását, valamint a műszaki szakértői véleményben foglaltakat. Okszerűen jutottak a bíróságok arra a megállapításra, hogy a felperes által ellátandó munkakör jellege vizsgálandó, és a felperes rendelkezett azon képességekkel és szakismeretekkel, amelyek a projekt-menedzseri munkakör betöltésére alkalmassá tették. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapítható volt, hogy ezen munkakör elsődlegesen nem részlet szakkérdések megoldását kívánta meg, hanem szakemberek kiválasztását és ezek irányítását igényelte. A felperes - korábbi munkakörére is figyelemmel - pedig rendelkezett olyan vezetői tapasztalatokkal is, amelyeket új munkakörében hasznosíthatott volna.
Nem fogadható el az a felülvizsgálatban szereplő érvelés, miszerint a felperes azért sem volt köteles elfogadni a felajánlott új munkakört, mivel debreceni lakhelyéhez képest a napi utazás kb. 5 órát vett volna igénybe, a munkáltató pedig megszüntette budapesti lakhatását. Ebben a körben okszerűen jutottak a bíróságok arra a következtetésre, hogy a 2002. május 6-án kelt levél szerint is, a munkáltató a felperest arról tájékoztatta, hogy a budapesti lakáshasználat továbbra is biztosított számára, amennyiben az új munkakört elfogadja. Így ezen munkáltatói intézkedés sem volt sérelmes a felperesre nézve.
Fentiek alapján jogszabálysértés nélkül jutottak az eljáró bíróságok arra a következtetésre is, hogy jogellenesség hiányában a felperes kizárólag a törvényben meghatározott mértékű végkielégítésre szerzett jogosultságot, amely részére kifizetésre került.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban hivatkozott jogszabálysértések fennállása nem volt megállapítható - a Pp. 273. §-ának az adott ügyben még irányadó (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.074/2006.)
180. Ha a felmondás alapjául szolgáló létszámcsökkentés ténylegesen megvalósult, a felmondást sérelmező kereset megalapozatlan (Mt. 89. §).
A felperes keresetében jogviszonyát rendes felmondással megszüntető intézkedés jogellenességének és annak megállapítását kérte, hogy munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedésével szűnik meg. Elmaradt munkabére, a felmondási időre járó munkabér és a végkielégítés megfizetését is igényelte azzal, hogy munkaviszonyát 1998. szeptember hó 1-jétől fennállóként kell figyelembe venni.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének részben adott helyt, a felmondási időre további öt napi munkabér és egyhavi végkielégítés megfizetésére kötelezte az alperest. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint az alperes az eredményes gazdálkodás érdekében létszámcsökkentést rendelt el, amely érintette a T.-i gyáregységet is, ahol a felperest betanított varrónő, szerelő, takarító munkakörben alkalmazták, ténylegesen cipőfelsőrész készítőként dolgozott. Az alperes a felperes határozatlan idejű munkaviszonyát a 2003. március 31-én hozott intézkedésével 2003. április 30. napjára rendes felmondással megszüntette azon indokolással, hogy a gazdasági társaság átszervezést és létszámleépítést rendelt el. A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felmondási idő és végkielégítés szempontjából a felperes munkaviszonyban töltött idejét 1998. szeptember 1-jétől kell figyelembe venni, megállapította továbbá, hogy a felperes álláshelyére felvett K. S.-né női szabó szakképesítéssel rendelkezett, és egy hét elteltével ezt a munkavállalót az alperes a szakképesítésének megfelelő ruhavarrással bízta meg. Emiatt az alperes által kiadott rendes felmondást alaposnak találta az elsőfokú bíróság és a felperes keresetét e körben elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett rendelkezéseit nem érintette, fellebbezett rendelkezését helybenhagyta. Ítélete indokolásában rámutatott arra, hogy az elsőfokú bíróság a fellebbezett körben érdemben helyes döntést hozott, amikor a felperesnek a rendes felmondás jogellenessége megállapítása iránti keresetét elutasította. Az alperes a felmondást átszervezéssel, létszámcsökkentéssel indokolta, minőségi cserére nem hivatkozott. Ezért a bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a létszámcsökkentés a munkáltatónak azt a szervezeti egységét, ahol a felmondással érintett munkavállaló dolgozott, érintette-e vagy sem. Módosította az elsőfokú bíróság által kialakított ítéleti tényállást megállapítva, hogy a T.-i telephelyen 2003 áprilisában 9 fő létszámcsökkentést tervezett az alperes, az érintett 9 dolgozó között a felperest is felsorolták. Tanúvallomás igazolta, hogy a létszámcsökkentés ténylegesen megvalósult, a cipő felsőrész varrása megszűnt, ezért a munkavállalókat nem tudták ellátni megfelelő munkával. A felperes nem vitatta, hogy a T.-i részlegnél megszűnt a cipő felsőrész varrása, és hogy a létszámcsökkentésben felsorolt munkavállalók munkaviszonyát az alperes 2003. április - májusában megszüntette. Mindezek alapján a létszámleépítés a felperes felmondása indokának megfelelően ténylegesen megvalósult. K. S.-né varrónő szakképesítéssel is rendelkezett, a cipő felsőrész készítést kézzel végezték, annak megszűntét követően egyéb betanított munkás feladatokat látott el, a gépi textilvarrással soha nem foglalkozott. Ezért a másodfokú bíróság megállapította, hogy az új munkavállalót nem a felperes munkakörébe tartozó munka végzésére vették fel, az átszervezés a felperes munkakörére is kihatott.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes annak hatályon kívül helyezését és a kereseti kérelmének helyt adást kért, összefoglalóan arra hivatkozva, hogy az eljárt bíróságok nem tettek eleget a tényállás teljes körű felderítésére vonatkozó kötelezettségüknek, illetve a feltárt tényállásból megalapozatlan következtetéseket vontak le.
Állította, hogy a munkáltatói felmondás indokolása nem valós, mivel K. S.-né a felmondását követően azonnal munkába állt, és a másodfokú ítélet indokolásában nevezett munkavállalásának időpontját tévesen határozták meg "2005." évben. Arra hivatkozott, hogy a munkaviszonya megszüntetését követő másfél év múlva szüntették meg csupán a cipő felsőrész készítést. K. S.-nét ugyanarra a munkára vették fel, amellyel őt foglalkoztatták. Hivatkozott továbbá arra, hogy elsősorban az egészséges munkavállalókat kellett volna elküldeni, és a rehabilitáció keretében a csökkent munkaképességűeket kellett volna foglalkoztatni.
A felülvizsgálati kérelemben állított, az érdemi elbírálásra kiható jogszabálysértés nem állapítható meg.
A megalapozott szükséges tényállást az eljárt bíróságok kellő mértékben feltárták, melynek alapján helytálló jogi következtetést vontak le, amikor a felperesnek a felmondás jogellenességére irányuló keresetét elutasították. Maga a felülvizsgálati kérelem is arra utal K. S.-né alkalmazásával kapcsolatban, hogy a másodfokú ítélet indokolásának 5. oldalán nyilvánvaló elírást tartalmaz, amikor K. S.-né foglalkoztatásának évét 2005-ben jelölték meg. A peradatokból kétségtelenül megállapítható, hogy a felperes felmondását követően, 2003. év áprilisában alkalmazták a varrói szakképesítéssel rendelkező K. S.-nét.
Kellő alap nélkül hivatkozik a felülvizsgálati kérelem a körben A. F. tanúvallomására annak alátámasztásául, hogy nevezett ugyanazt a munkát végezte, mint a felperes, és ugyanarra a szakképesítést nem igénylő betanított munkára vették fel. Nevezett tanúvallomásából ugyanis megállapítható, hogy a felvett új munkavállaló egy hétig végezte ugyanazt a feladatot, mint a felperes, egy hét elteltével azonban más munkaköri feladattal bízták meg.
Nem megalapozott a felperes felülvizsgálati kérelme, amennyiben azt állítja, hogy a másodfokú bíróság ítélete tévesen hivatkozik arra, hogy a felperes nem vitatta, hogy a cipő felsőrész varrása a T.-i részlegnél megszűnt, és másfél évig a felperesen kívül nem küldtek el senkit. A fellebbezési tárgyaláson a felperes személyesen jelen volt, azon a jogi képviselője is részt vett, és a jegyzőkönyv második oldala tartalmazza, hogy az elébe tárt munkáltatói "Tervezett létszámcsökkentés" nevű iratban felsorolt munkavállalókat elküldték. A felperest 2003 áprilisában, a többieket folyamatosan 2003 májusában küldték el.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, a bizonyítékok felülmérlegelésének, ismételt értékelésének nincs helye. Minthogy a másodfokú bíróság által megállapított ítélet tényállása az érdemi döntésre kiható iratellenességet nem tartalmaz, a helyesen megállapított tényállásra alapított döntése az ítélkezési gyakorlattal összhangban állóan jogszerű, ezért a felperes felülvizsgálati kérelmét a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján jogszabálysértés hiányában elutasította. (Mfv. E. 10.146/2006.)
181. Amikor a munkáltató létszámcsökkentésre hivatkozással (marketing-) munkatárs munkaviszonyát megszüntette, egyidejűleg főmunkatársi állásra pályázatot hirdetett, a bíróság az intézkedést - megfelelő indok hiányában - okszerűtlennek minősítette (Mt. 89. §).
A felperes keresetében a vele közölt munkáltatói rendes felmondás jogellenességének és annak a megállapítását kérte, hogy munkaviszonya a jelen perben hozandó ítélet jogerőre emelkedésével szűnik meg.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy a munkáltató 2004. december 7-én kelt rendes felmondása jogellenes, a felperes munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. A bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek tizenöt nap alatt elmaradt munkabért és annak törvényes kamatát, továbbá a felmondási időre járó bérkülönbözetet és kamatát, végkielégítés jogcímén ... forintot és kamatát, ... forintot étkezési jegy pénzbeli megváltásaként és eredményességi juttatás jogcímén ... forintot és kamatát, míg a jogellenesség jogkövetkezményeként ... forintot.
Az ítélet indokolása szerint a felperes 2001. október 10. napjától kezdődően marketing munkatársi munkakörben dolgozott az alperesnél. 2004. április 22-étől október 31-éig határozott időre szóló vezetői megbízás alapján marketing főmunkatársi munkakört látott el, majd ennek lejártát követően ismételten marketing munkatársra módosult a munkaköre. A munkáltató a 2004. december 7-én kelt rendes felmondással 2005. január hó 11-ével, 35 nap felmondási idővel megszüntette a felperes munkaviszonyát, mivel "a társaság hatékonyságának növelése céljából az Rt. vezetése úgy döntött, hogy a marketing osztály marketing munkatársainak létszámát 4 főre csökkenti, melynek következtében az Ön munkaviszonya megszüntetésre kerül". A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy a felmondás semmi olyan indokot nem tükröz, amelyből megállapítható lenne, hogy mikor és milyen testületi vagy vezetői döntés szolgált a létszámcsökkentés elhatározásához és végrehajtásához, ugyanakkor az alperes 2004. december 10-én a ... Megyei Naplóban marketing főmunkatársi munkakör betöltésére pályázatot írt ki, a leendő munkatárs által ellátandó feladatok és megkívánt szakképesítés lényegében azonos az ő feladataival és meglévő szakképesítésével.
A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján azt állapította meg, hogy az alperes által közölt felmondás indoka nem okszerű, mert abból nem állapítható meg az a tény, amely okszerűen alátámasztaná a felperes munkaviszonyának munkáltató általi megszüntetését, nem tartalmazza azt, hogy a felperesnél a konkrét esetben miért nem tölti be a munkaviszony a megfelelő rendeltetését, miért a felperes munkaviszonya megszüntetésével lehetne a hatékonyságot növelni. Nem tárta fel az alperes azokat a vezetői döntéseket sem, amelyekre a felmondás hivatkozott, az alperes vezérigazgatója hozott a felperes munkakörével kapcsolatban rövid időn belül egymást követően vezetői döntéseket. Az alperes a bizonyítási eljárás során nem bizonyította, hogyan érhető el a hatékonyság növelése a felperes munkaviszonyának megszüntetése által. Ennek folytán a bíróság megállapította a felmondás jogellenességét és a felperes keresete alapján a rendelkező rész szerinti juttatások megfizetésére kötelezte az alperest.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az alperes által fizetendő elmaradt munkabér összegét leszállította, egyebekben helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a fellebbezést túlnyomó részben alaptalannak találta. Egyetértett azzal az elsőfokú ítéleti ténymegállapítással illetve indokolással, hogy nem bizonyította az alperes, milyen munkáltatói döntésen alapult a létszámcsökkentés, és a marketing munkatársak létszámának egy fővel történő csökkentése milyen tényezőkön keresztül alkalmas a hatékonyság növelésére. A munkáltató ugyan értékelhette úgy, hogy célszerű visszaállítani a korábbi állapotot, tehát a munkatársak és az osztályvezető személye közé főmunkatárs kinevezése szükséges lehet, és emiatt felesleges egy fő marketing munkatárs foglalkoztatása. Nem bizonyította viszont az alperes, hogy az alig több mint egy hónappal korábban megszüntetni ítélt szervezet és struktúra visszaállítása mennyiben szolgálja a hatékonyságot. Rámutatott arra, hogy e körben az alperes a fellebbezésében olyan indokokra is kitért, amelyeket a felmondás nem tartalmaz (a felperes kritikai magatartása).
A másodfokú bíróság álláspontja az, hogy a felmentési idő lejártát követően a felperest megillető elmaradt munkabér összegét a marketing munkatársi munkakörben őt megillető munkabér alapján kellett megállapítani, ezért e körben módosította a munkaügyi bíróság ítéletét.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes annak "megváltoztatását" és a felperes keresetének elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet jogszabálysértő, mert túlzottan konkretizálóan értelmezi és alkalmazza az Mt. 89. § (2) bekezdésében írt azon rendelkezést, hogy a munkáltató köteles a felmondását megindokolni. Álláspontja szerint a felmondás oka abból világosan kiderült és nincs olyan követelmény, amely további konkretizáló, magyarázó indokolást írna elő. Nyilvánvaló, hogy ha egy munkakört megszüntetnek, az alperes bérterhei is csökkennek, ugyanakkor egy főmunkatársi munkakör létrehozásával, illetve munkatárs alkalmazásával a szakmai munka hatékonyabb lehet. A meglévő marketing munkatársak egyike sem volt alkalmas a főmunkatársi munkakör betöltésére, ezért tehát az alperes jogszerűen járt el, amikor pályázat útján külső személy alkalmazásáról döntött.
A felülvizsgálati kérelemben állított, az érdemi elbírálásra kiható jogszabálysértés nem állapítható meg.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye. Ekként tehát a jelen perben is irányadó és elfogadható az a jogerős ítéleti ténymegállapítás, hogy az alperes nem bizonyította a felmondás okszerűségét, nevezetesen azt, hogy milyen munkáltatói döntésen alapult a létszámcsökkentés, és hogy a marketing munkatársak létszámának csökkentése milyen tényezőkön keresztül alkalmas a hatékonyság növelésére. Az alperesi képviselő előadta, hogy "csupán vélelmeztem, hogy ez a döntés a kereskedelmi igazgatótól származik, amennyiben ennek van írásbeli nyoma ... csatolni fogom". Az alperes azonban a per során vezetői döntést, az ennek indokoltságát alátámasztó feljegyzést nem csatolt. Kétségtelen, hogy az ítélkezési gyakorlat alapján a felmondás jogszerűségének megállapítására alkalmas lehet a felmondási indok összefoglaló megjelölése, azonban az alperes nem bizonyította ezen összefoglalóan megjelölt felmondási indok okszerűségét, ugyanis a hatékonyság növelésére való hivatkozás gyakorlatilag csupán költségcsökkentést jelentett, a felülvizsgálati kérelem szerint is egy fő munkavállaló munkabérének megtakarítását. Olyan munkavállalói létszámmal, állománnyal bíró munkáltatónál mint az alperes, egy fő munkabérének oly módon való megtakarítása, hogy helyette egy főmunkatársi munkakörben új munkavállalót alkalmaz az alperes, nem alkalmas annak megállapítására, hogy a felperessel szemben hozott munkáltatói intézkedés előmozdította az alperes működésének hatékonyságát, tehát a felmondás ezen indoka okszerű lett volna.
Helytállóan mutatott rá a másodfokú bíróság ítélete indokolásában arra is, hogy a felperes alkalmasságával, képzettségével, együttműködési készségével, túlzott kritikai észrevételeivel összefüggő érvelések a jogvita elbírálásánál érdektelenek, mert a felmondás ezeket a hivatkozásokat nem tartalmazza.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az alperes felülvizsgálati kérelmét a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján jogszabálysértés hiányában elutasította. (Mfv. E. 10.224/2006.)
182. Ha a munkavállaló bejelentette a felettesének, hogy nyugdíjban részesül, munkaviszonyát a munkáltató e címen jogszerűen szüntette meg (Mt. 89. §).
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a kereseti kérelmének helyt adó, a munkaviszonya jogellenes megszüntetését megállapító, az alperest a jogellenesség jogkövetkezményeiben marasztaló határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint abból a körülményből, hogy az alperes az öregségi nyugdíjkorhatára eléréséig a munkaviszonya határozott idejű módosítására tett ajánlatot, az alperes foglakoztatási szándékára alappal következtetett. Így, minthogy az előrehozott nyugdíj melletti munkaviszony fenntartását semmi nem zárja ki, az alperesi foglalkoztatási szándékban bízva igényelte az előrehozott öregségi nyugdíjat. Ezért érintette hátrányosan, hogy az alperes az előrehozott nyugdíj miatt megszüntette a munkaviszonyát, amit nem kifogásolt volna, ha megkapja a tárgyév után járó prémiumot. Álláspontja szerint a nyugdíjmegállapító határozat jogerőre emelkedésének hiányában az alperes az Mt. 89. § (6) bekezdésébe ütközően szüntette meg indokolás nélküli rendes felmondással a jogviszonyát. Arra is hivatkozott, hogy az alperes a perben nem tudta bizonyítani a rendeltetésszerű joggyakorlást. Az elutasított prémiumigény tekintetében a tanúnyilatkozatok alátámasztották a követelését, mivel a premizált munkavállalók jutalomként megkapták a prémiumot.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint a felperes előrehozott öregségi nyugdíj iránti kérelmet nyújtott be a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatósághoz, amely a kérelemnek helyt adva hat hónapra visszamenőlegesen kezdődő időponttal megállapította részére az előrehozott öregségi nyugdíjat. A felperes a nyugdíjmegállapító határozatot leadta az alperesnél a bérelszámolásra, és szóban is tájékoztatást adott a közvetlen felettese és a munkaügyi ügyintéző részére arról, hogy nyugdíjban részesül. Az alperes ennek alapján élt indokolás nélküli rendes felmondással [Mt. 89. § (6) bekezdés]. A perben nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani a társadalombiztosítási határozat közlése és jogerőre emelkedése időpontját. Tény azonban, hogy a felperes a kérelmének mindenben helyt adó nyugdíjmegállapító határozatot nem támadta fellebbezéssel, holott, ha az a perbeli rendes felmondáskor még nem volt jogerős, - amire a felperes keresetét alapította - csak az akaratelhatározásán múlott. A per adatai továbbá nem támasztották alá, hogy az alperes ígéretet tett az öregségi nyugdíjra jogosultságig történő foglalkoztatásra, a tervezett munkaszerződés-módosítás, minthogy azt a felperes nem fogadta el, ennek bizonyítására nem volt alkalmas.
Mindezekből, figyelemmel a feleket az Mt. 3. § (1) bekezdése alapján terhelő együttműködési kötelezettségre, a jóhiszeműség és a tisztesség követelményére - amelyre tartalmilag a jogerős ítélet is hivatkozott - a másodfokú bíróság törvénysértés nélkül következtetett a kereset alaptalanságára.
A perben a felperes csupán állította, de nem bizonyította azt, hogy az alperes ígéretet tett a 2001. évi prémium időarányos része megfizetésére. Ezzel szemben a munkaügyi bíróság éppen a tanúnyilatkozatok okszerű értékelése alapján állapította meg, hogy a perbeli időben (2001. évi első felére) az új vezérigazgató változtatott az addigi premizálási rendszeren, és egyéni elbírálás, mérlegelés alapján jutalmazásban, illetve mozgóbérben részesültek a munkavállalók. Az adott időszakban prémiumfeltétel sem került kitűzésre. A másodfokú bíróság törvénysértés nélkül vette perdöntőként figyelembe az alperes által becsatolt listát arról, hogy nem minden munkavállaló részesült ebből a juttatásból azok közül, akik korábban prémiumot kaptak. Ezt a bizonyítékot a felülvizsgálati kérelem nem vitatta. A bírói mérlegelést nem érinti, hogy a tanúként meghallgatott egyes munkavállalók véleménye szerint a felperesnek is kellett volna kapnia a jutalomból, illetve a mozgóbérből. Az a körülmény pedig, hogy a felperes is számított a többletjuttatásra, a munkáltatói rendes felmondást nem teszi rendeltetésellenessé, az ezzel összefüggő felperesi felülvizsgálati érvelés nem megalapozott. A rendeltetésellenes joggyakorlást nem az alperesnek, hanem az arra hivatkozó felperesnek kellett bizonyítani, a perbeli bizonyítékok okszerű és életszerű mérlegelés mellett erre nem voltak alkalmasak [Pp. 4. § (1) bekezdés, Pp. 164. § (1) bekezdés, 206. § (1) bekezdés].
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban sérelmezett jogszabálysértések nem voltak megállapíthatóak - a Pp. 273. §-ának az adott ügyben még irányadó (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.225/2006.)
183. Való, de okszerűtlen indok nem alapoz meg jogszerű munkáltatói rendes felmondást (Mt. 89. §).
A kereskedelmi vezető munkakört betöltő felperes határozatlan időre szóló munkaviszonyát az alperes 2005. július 5. napján kezdődő 55 nap felmondási idő figyelembevételével 2005. augusztus 29. napjára rendes felmondással megszüntette. Az indokolás szerint a felperes ellenőrzési kötelezettségét nem teljesítette, mert a sertésmájat nem az elfogadható alacsonyabb, hanem a legmagasabb áron szerezte be. Amikor erre a munkahelyi vezetője figyelmeztette, azt válaszolta, hogy nem tud az elvárásnak megfelelően dolgozni, ezért mondjanak fel, különben is, elmegy haza. Az üzemigazgató figyelmeztette, hogy köteles munkát végezni, ha ennek ellenére elhagyja a munkahelyét, akkor a munkáltató fogja a munkaviszonyát megszüntetni. Ilyen előzmények és figyelmeztetések után a felperes a munkahelyét önkényesen elhagyta, aznap munkát nem végzett, és az aznapra beütemezett rendszeres negyedévi leltározáson sem vett részt, azzal egy másik munkatársat kellett megbízni. Az üzemigazgatóval később beszélt telefonon, de akkor sem törekedett a problémák kölcsönös megbeszélésére. A tanúsított magatartása, a problémamegoldó képességének hiánya, és a munkahelyi vezetőjével kialakult nézeteltérése miatt a munkáltatói jogkör gyakorlója úgy ítélte meg, hogy a munkaviszonyának fenntartására a jövőben nem tart igényt.
A felperes módosított keresetében a felmondás jogellenességének megállapítását, és az Mt. 100. § (4) bekezdése alapján nyolc havi átlagkeresetének megfelelő átalánytérítés megfizetését kérte. Arra hivatkozott, hogy a felmondásban közölt indok nem valós és okszerű, a sertésmájat nem ő vásárolta, de különben is az árkülönbözet mindössze 2500 forint lehetett. Annak ellenére, hogy rokkantnyugdíjas, munkáját megfelelően el tudta látni, aznap azonban a közvetlen vezetője és a közte kialakult konfliktus miatt rosszul lett, ezért kellett hazamennie, távollétét orvosi igazolással igazolni tudja.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felmondásban felhozott valamennyi indok valós, és az intézkedést kellően megalapozza, ezért a felperes keresetét elutasította.
Az ítélet ellen bejelentett fellebbezésében a felperes a felmondás jogellenességének megállapítását kérte, az átalánytérítés elutasítása tekintetében az elsőfokú ítéletet fellebbezéssel nem támadta. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy az áru megrendeléséért nem volt felelős, a munkáját egészségi állapota ellenére korábban el tudta látni, de 2005 júniusától a feladatok rendkívüli módon megsokasodtak, az egészségi állapotának romlásához vezetett, és a munkahelyét is az egészségi állapota miatt hagyta el engedély nélkül.
A másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a fellebbezett részében megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperes rendes felmondása jogellenes. Mellőzte a felperes perköltségben való marasztalását, és az alperest első- és másodfokú eljárási illeték, illetve perköltség megfizetésére kötelezte.
Az ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, azonban tévedett az abból levont jogi következtetés tekintetében. Úgy értékelte, hogy a máj rendeléssel kapcsolatban a felperes részéről a "beszerzés" ténye nem bizonyított, az ellenőrzési kötelezettség elmulasztásával okozati összefüggésbe hozható 2-3000 forint többletköltség pedig nem ad okszerű magyarázatot egy évtizedekig fennálló jogviszony megszüntetéséhez.
A felmondás további két indoka, nevezetesen a munkahelyről való eltávozás, valamint az aznapra beütemezett rendszeres negyedévi leltárról való távolmaradás mögött azonos történés húzódott meg. A nem vitatott tényállás szerint a felperes és D. F. üzemigazgató között lezajlott beszélgetés az adott élethelyzetben a felperes rosszullétéhez vezethetett, a felperes ezt a becsatolt orvosi igazolással igazolta. Az előbbiek alapján a másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy az alperes részéről a közel harminc éve fennálló jogviszony megszüntetése nagyobb körültekintést igényelt volna, a rendes felmondás indokai a valóság és az okszerű követelményeinek nem feleltek meg, ezért az jogellenes.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság a mérlegelési jogkörébe vont tények és adatok megállapításánál és egybevetésénél helytelen és okszerűtlen következtetést vont le. Figyelmen kívül hagyta a felmondásnak azt az indokát, hogy a munkaviszonya megszüntetésére a felperes problémamegoldó képességének hiánya és a munkahelyi vezetőjével kialakult nézeteltérése miatt került sor. Vitatta, hogy a munkahelyi vezetővel való szituáció a felperes rosszullétéhez vezetett, ugyanis rosszullétre a felperes a munkahelyének elhagyása előtt nem hivatkozott, azt az üzemigazgatóval való későbbi telefonbeszélgetése során sem említette. A felperes vezetőként dolgozott az üzemben, ezért a kötelezettségszegésénél nem lehet figyelmen kívül hagyni a munkahelyi szervezeten belül betöltött helyét, felelősségét.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a felmondásban közölt első felmondási indokot (a máj rendelést) illetően az okszerűtlenség megállapítását nem vitatta.
A felmondás további két indokával összefüggésben, vagyis a munkahelyről való eltávozás, és az aznapra beütemezett rendszeres negyedévi leltárról való távolmaradással kapcsolatban a másodfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy e két indokkal összefüggésben nem hagyható figyelmen kívül a D. F. üzemigazgató és felperes között kialakult konfliktushelyzet, melyet D. F.-nek a máj rendeléssel kapcsolatos számonkérése indított el. Az ennek során elhangzottak az alperesnél a 2005. július 4-én felvett jegyzőkönyvekből váltak ismertté. A.-né F. K. tanú a vitában résztvevőkkel egybehangzóan vallotta, hogy a vita során, a munkaviszony megszüntetése is szóba került. A tanú szerint a felperes komolyan vette, hogy D. úr neki fel akar mondani. Életszerű, hogy az események ilyen alakulása a felperesnél rosszullétet váltott ki, amelyet az iratok közt elfekvő orvosi igazolás alátámaszt.
A felmondás jogszerűségének elbírálásánál nem hagyható figyelmen kívül a peres iratok közt elfekvő 3393/2005. számú irat, amelyben az üzemigazgató közölte a felperessel, hogy miután 2005. június 30-án a munkahelyéről engedély nélkül távozott, ez a munkanapja igazolatlan nap. Erre az iratra a felperes 2005. július 1-jén azonban már ráírta, hogy a fenti napról orvosi igazolással rendelkezik. Ebből az következik, hogy a felmondó intézkedés meghozatalát, 2005. július 4-ét megelőzően a munkáltató jogkört gyakorló ügyvezető igazgatónak már módjában állt volna a 2005. június 30-án történtek teljes körű tisztázása.
Ami pedig a felperes problémamegoldó képességének a hiányát illeti, ez az egyszeri eset nem alkalmas ilyen általánosító megállapításra.
A fentiekre is figyelemmel a másodfokú bíróság a tényállás értékelése során jogszerűen jutott arra a következtetésre, hogy a felperes munkaviszonyának megszüntetésére felhozott indokok nem bizonyultak valónak és okszerűnek, ezért a felmondás jogellenes [Mt. 89. § (2) bekezdés].
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.315/2006.)
184. A létszámcsökkentéssel indokolt rendes felmondás az elrendelt és végrehajtott létszámcsökkentés ellenére jogellenes, ha a munkáltató az érintett munkavállalók munkakörében a felmondással egyidejűleg alkalmazott új munkavállalót huzamos ideig foglalkoztat (Mt. 89. §).
A felperesek keresetükben a csoportos létszámcsökkentéssel indokolt munkáltatói rendes felmondások jogellenességének megállapítását, és a munkaviszonyuk helyreállítása mellőzésével az alperesnek a jogellenesség jogkövetkezményeként 12 havi átlagkeresetben és elmaradt munkabérben történő marasztalását kérték.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a rendes felmondások jogellenességét, a jogviszonyoknak az ítélet jogerőre emelkedésekor történő megszűnését, és kötelezte az alperest az elmaradt munkabérek, valamint a jogellenesség szankciójaként I. rendű felperes javára 10 havi, II. rendű felperes javára 6 havi, III. rendű felperes javára 8 havi átlagkereset megfizetésére. Ezt meghaladóan a kereseteket elutasította.
A munkaügyi bíróság által feltárt tényállás szerint a felperesek az alperes Sz. Sz. téri fiókjában dolgoztak, tanácsadó (ügyintéző) munkakörben, a munkaviszonyukat az alperes a 2004. október 15-én kelt rendes felmondásokkal - amiket csoportos létszámcsökkentéssel indokolt - megszüntette. Az alperes ezt megelőzően, 2004. szeptember 25-én közzétett újsághirdetés útján 7 fő hitelezési tanácsadót vett fel a makói fiókjába változó munkavégzési helyre. Valamennyiüket a Sz. Sz. téri fiókban tanították be, a per során közülük még 4 fő dolgozott az alperesnél, valamennyien folyamatosan a sz.-i fióknál voltak foglalkoztatva.
A munkaügyi bíróság e tényállásból a rendes felmondások jogellenességére következtetett, mivel azok indokát valótlannak minősítette.
Az alperes fellebbezése és a felperesek csatlakozó fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével - az I. és II. rendű felpereseket illető elmaradt munkabérek felemelése, a munkaviszonyuk megszűnése időpontja megállapítása mellett - az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, mivel az elsőfokú ítéleti tényállásból levont jogi következtetéssel egyetértett. Az alperes fellebbezése kapcsán kifejtette még, hogy az átszervezés és a létszámleépítés a felperesek munkakörét nem érintette.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, és a felperesek keresetének elutasítására, másodlagosan a másodfokú bíróság új eljárásra utasítására irányult. Az Mt. 89. § (2) bekezdése és az egységes bírói gyakorlat megsértésére hivatkozott. Előadta, hogy az új munkavállalókat változó munkavégzési helyre, első munkahelyként M.-ra alkalmazta, és B.-en vettek részt képzésben, mivel M. a szükséges infrastruktúra hiányzott. Mindezeket a "dinamikusan változó bankszektor, a piaci terv módosítása" tette szükségessé, és a tanúnyilatkozatok is alátámasztották. Az a körülmény, hogy később a változó munkahelyre alkalmazott munkavállalókkal szükségessé vált a felperesek területén jelentkező új feladatokra a munkakörük ellátása, a korábbi rendes felmondások jogszerűségét nem érinthette. Vitatta a másodfokú bíróság megállapítását arról, hogy együttműködési kötelezettsége keretében a felpereseknek fel kellett volna ajánlania a változó munkavégzési helyre vonatkozó munkaszerződés módosítást.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérték.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes helytállóan hivatkozott felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a létszámcsökkentés tényét - és az ezzel indokolt rendes felmondás jogszerűségét - nem érinti az a körülmény, ha a feladatok növekedése esetén azok ellátásába a munkáltató esetenként más munkavállalókat is bevon (BH 1999/135.). A perbeli tényállásra mindezek azonban nem voltak alkalmazhatók, mivel az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint az alperes a rendes felmondásokkal lényegileg egy időben vett fel olyan új munkavállalókat, akiket hosszabb ideje a felperesek munkakörében, az övékével azonos munkavégzési helyen, a Sz. Sz. téri fiókban alkalmaz, és azóta is foglalkoztat folyamatosan; a feladatok akár időleges növekedését a perben meg sem kísérelte bizonyítani.
A kifejtett bizonyított tényekre tekintettel nem volt jelentősége annak, hogy az alperes az újsághirdetésében az egész megye területére hirdetett felvételt, és annak sem, hogy az új munkavállalókat rövid ideig B.-en betanították amiatt, mert M.-n a kellő infrastrukturális háttér nem állt rendelkezésre.
A másodfokú bíróság tehát helytállóan fejtette ki, hogy a létszámcsökkentés a felperesek munkakörét nem érintette, mivel azokat az újonnan alkalmazott munkavállalókkal láttatták el. A létszámcsökkentéssel indokolt rendes felmondás az elrendelt és végrehajtott létszámcsökkentés ellenére jogellenes, ha a munkáltató az érintett munkavállaló munkakörében a felmondással egyidejűleg alkalmazott új munkavállalót huzamosan foglalkoztat. Az alperes 2004. október 25-én kötött munkaszerződést az új munkavállalókkal, akiknek perbeli tanúnyilatkozata szerint a rövid fővárosi képzést kivéve mindvégig az alperes Sz. Sz. téri fiókjában végeztek munkát tanácsadó munkakörben. Az alperes nem vitatta F. E. É. előadását arról sem, hogy "M.-ra senki sem került".
Az alperes a felperesekével azonos feladatokra egyidejűleg alkalmazott új munkavállalók munkaszerződésében kikötött változó munkavégzési helyet nem érvényesítette, ehelyett őket folyamatosan a felperesekével azonos munkavégzési helyen foglalkoztatta, tehát nem tudta bizonyítani a létszámcsökkentéssel indokolt rendes felmondás jogszerűségét. Ezért az alperes az Mt. 89. § (2) bekezdés és a bírói gyakorlat megsértésére alaptalanul hivatkozott.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta (Mfv. I. 10.334/2006).
185. Ha a munkavállaló a szerződéskötési szabályokat ismerte, azokat mégsem tartotta be, a munkaviszonyának rendes felmondása jogszerűen történt (Mt. 89. §).
A felperes keresetében az alperes felmondása jogellenességének megállapítását és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes felmondása jogellenes volt, és a felperes munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. Kötelezte az alperest elmaradt munkabér és négyhavi átlagkeresetnek megfelelő átalánytérítés megfizetésére.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a felperes 1997. október 14-étől állt az alperes alkalmazásában projekt menedzser munkakörben. Munkaviszonyát az alperes a 2003. február 27-én közölt rendes felmondásával szüntette meg azon indokolással, hogy a felperes megszegte a munkáltatónál hatályban lévő általános szerződéskötési szabályok 2. fejezet 1. és 4. pontjait, mert három szerződést írt alá jogosulatlanul. A felmondás felperes terhére rótta, hogy - betegállománya alatt - 2003. január 31-én aláírta a L. Rt.-vel az építkezések területének őrzésére vonatkozó jegyzőkönyvet egy korábban igazolásra nem került számla tekintetében, és ezen magatartásával veszélyeztette a munkáltató jogos érdekeit.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy alperest terhelte annak bizonyítása, miszerint volt hatályos szerződéskötési szabályzata, és azt a felperessel megismertette. Bizonyítania kellett ezen túlmenően azt is, hogy időben tájékoztatta a felperest a korábbi időszakban meglévő önálló aláírási jogosultsága megszűntéről. A bíróság Sz. I. tanúvallomása alapján azt állapította meg, hogy a felperes a változásokról csak szóban kapott részleges tájékoztatást, így minden kétséget kizáróan nem találta bizonyítottnak, hogy a felperes a szabályzatban foglaltak pontos tartalmát, valamint a megszegése esetére kilátásba helyezett szankciót, illetve a jövőben kötendő szerződésekre vonatkozó eljárási rendet megismerte.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy az alapvetően helytállóan feltárt tényállásból a munkaügyi bíróság téves jogi álláspontra jutott. A jogerős ítélet szerint a közvetlen munkahelyi felettese 2001. november 14-én - többek között - arról tájékoztatta a felperest, hogy kisebb szerződéseket 300 000 Font alatt ő (Sz. I.) és M. W., illetve az ott megjelölt személyek írhatják alá. Ebből az a következtetés vonható le, hogy a felperes 2000 Font alatti aláírási joga megszűnt. Figyelemmel arra, hogy kifejezett felhatalmazás a felperes aláírási jogosultságával kapcsolatban nem volt, ezért nem volt szükség kifejezett intézkedésre annak visszavonása körében sem. A 2002. szeptember 23-ai, M. W. által írt e-mail az aláírási jog tekintetében intézkedést nem tartalmazott. Mindebből következően valós a rendes felmondásnak az az indoka, hogy a felperes három szerződést jogosulatlanul írt alá. Ezen túlmenően a másodfokú bíróság kifejtette, hogy a felperes nem vitásan jelen volt a 2002. decemberi megbeszélésen, amikor az alperes a L. Rt.-vel megállapodott abban, hogy 210 000 000 forinton felül további pótszámlát az Rt. nem nyújt be. A felvett jegyzőkönyv az alperes intézkedésével szemben biztosított lehetőséget számlaellenérték érvényesítésére.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének "megváltoztatását" és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyó határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint az alperes által becsatolt 2001. november 14-én kelt e-mail nem tekinthető kétséget kizáró bizonyítéknak arról, hogy a felperessel hivatalosan, szabályszerűen közölték az aláírási joga megvonását, illetve megszűnését. Téves a másodfokú bíróság azon megállapítása, amely szerint a felperes által becsatolt 2002. szeptember 23-ai e-mail mindössze koordinálásról, a munka racionálisabb elvégzéséről szólt. A L. Rt.-vel felvett jegyzőkönyv tekintetében a másodfokú bíróság jogi következtetése téves. E körben a felmondás tényleges indoka az volt, hogy a jegyzőkönyv aláírásával a felperes megsértette az alperes lényeges, jogos érdekét. A felmondásnak ezt a megállapítását tényként fogadja el a másodfokú bíróság annak ellenére, hogy erre nézve sem az első-, sem a másodfokú bíróság semmilyen bizonyítást nem folytatott le. Az alperes olyan indokokkal szüntette meg alkalmatlanság jogcímébe "szorítva" a felperes munkaviszonyát, amely valósága esetén külön-külön is rendkívüli felmondásra adott volna alapot. Az alperes azonban hónapokon keresztül nem hívta fel a felperes figyelmét az esetleges helytelen gyakorlatára, ebből az a következtetés vonható le, hogy a rendkívüli felmondási határidőt elmulasztva, az alperes "indokot keresve" szüntette meg a felperes munkaviszonyát.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, a felperes perköltség-fizetésre kötelezése mellett.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes felülvizsgálati érvelése szerint - annak tartalma alapján - a bíróságok eljárásjogi szabálysértéseket vétettek, túlnyomórészt a bizonyítékok beszerzése és mérlegelése körében.
A másodfokú bíróság a bírói mérlegelés körében álláspontját kellő indokolással alátámasztva, törvénysértés nélkül jutott arra a megállapításra, hogy a felperes az általános szerződéskötési szabályokat megismerte, ennek ellenére a rá vonatkozó utasításokat több szerződés megkötése esetén nem tartotta be.
Alaptalan a felülvizsgálati kérelem abban a körben is, hogy a bíróságok nem vizsgálták az alperes jogos érdekeinek sérelmét a L. Rt. részére készült jegyzőkönyv kapcsán. A felperes maga sem vitatta, hogy a 2002. decemberi megbeszélésen ő is jelen volt, tisztában volt a felek elszámolási megállapodásával, illetve Sz. I. tanúvallomását is értékelve, további bizonyítási eljárás nélkül is megállapítható volt a munkáltatóra nézve sérelmes felperesi magatartás.
Az ügy megítélése szempontjából nem volt jelentősége - a felülvizsgálati érveléssel ellentétben -, hogy a felperesi magatartás esetlegesen a rendkívüli felmondást is megalapozta volna, és az alperes a határidők betartásának elmulasztása miatt élt a rendes felmondással. A bíróságoknak a felmondás indokait kellett vizsgálódási körükbe vonniuk; az abban foglaltakat a jogszabályoknak megfelelőnek értékelték.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10 395/2006.)
186. Ha a teljesítménybéres munkavállaló 73%-os teljesítményt nyújtott hosszabb időn át, a többek 97-100%-os teljesítményével szemben, ez a jogviszony felmondással történt megszüntetését megalapozta (Mt. 89. §).
A felperes keresetében az alperes 2005. január 12-én kelt rendes felmondása jogellenességének megállapítását és az ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének mellőzésével. Hivatkozása szerint a felmondás indoka nem valós és okszerű, munkaviszonya megszüntetésére azért került sor, mert az őt ért igazságtalanságokat a munkahelyi vezetőnél több alkalommal szóvá tette.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a felperes 1997. szeptember 15-étől állt az alperes alkalmazásában takarítónőként, illetve betanított munkásként. Munkaviszonya 2005. január 12-én kelt rendes felmondással került megszüntetésre, azon indokolással, hogy teljesítménye és a munkához való hozzáállása nem megfelelő.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtette, hogy a felperes munkavégzése a 2004-es év 49-től 53. hetéig 71 és 73% között alakult, míg a vele együtt dolgozóké 87 és 100% között mozgott. Munkájával a munkáltató nem volt megelégedve, és ezt a felperes is elismerte.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és a felperest perköltség fizetésére kötelezte.
A jogerős ítélet szerint a felperes tudott arról, hogy az alperesnél legalább a 80%-os teljesítmény az elvárt, és azzal is tisztában volt, hogy a vele egy csoportban dolgozó munkatársai nála többet teljesítenek. A másodfokú bíróság álláspontja szerint közömbös, hogy a felperes foglalkoztatása teljesítménybérben történt-e, és az is, hogy a munkamennyiség mérésére bevezetett munkalapon jelzett teljesítményt a felperes aláírásával elismerte-e. A bíróság a munkáltatói intézkedés jogszerűsége szempontjából azt a körülményt is közömbösnek ítélte, hogy a felmondás időpontját rövid idővel megelőzően a felperes korábbi határozott idejű munkaszerződését a felek 2004. december 27-étől határozatlan idejűvé módosították.
A felperes felülvizsgálati kérelme elsődlegesen a jogerős ítélet megváltoztatására, és az alperes kereset szerinti marasztalására, másodlagosan az ítéletek hatályon kívül helyezésére, és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára irányult. A felülvizsgálati érvelés szerint az alperes az elvárt teljesítményt írásban nem közölte, a felperes pedig az alapbért folyamatosan megkapta, így joggal hihette, hogy munkáját megfelelő színvonalon látja el. A teljesítmények igazolását végző P.-né T. B. maga sem tudta, hogy az alperes 1/2002. számú közleménye mit tartalmaz a norma körében. Sérelmezte, hogy a bíróság közömbösnek ítélte, miszerint a teljesítménylapokat a dolgozóval nem ismertették, mivel álláspontja szerint ez sérti a felek egyenjogúságának elvét. A bíróságok megsértették továbbá a Pp. 141. §-ának (5) bekezdését, valamint 206. §-át, amikor nem tettek eleget tényállás felderítési kötelezettségüknek, és a felperes által megjelölt tanúkat eleve elfogultnak minősítették. Ezen túlmenően a felülvizsgálati kérelem a felmondás indokát is semmitmondónak találta, és álláspontja szerint ezáltal az Mt. 89. § (2) bekezdése is sérelmet szenvedett.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A munkáltatói írásba foglalt rendes felmondásnak indokolást kell tartalmaznia, és abból a felmondás indokának világosan ki kell tűnnie (MK 95/II.). Meg kell tehát jelölni azokat a tényeket, illetve körülményeket, amelyekre a munkáltató a felmondást alapítja. A felmondási indok részletes leírása nem feltétlenül szükséges, elégséges lehet az indok összefoglaló megjelölése is (MK 95., BH 2003/5/211.). Ha azonban a felmondási irat összefoglaló meghatározással jelöli meg a felmondás indokát, nincs akadálya annak, hogy a munkáltató jogvita esetén konkrét esetekkel igazolja az indok valóságát és okszerűségét. A bizonyítási eljárás során az alperes kellő módon igazolta a felperes munkavégzésében rejlő hiányosságokat, amelyek a munkaviszony megszüntetéséhez vezettek, így a felmondás valós és okszerű volta megállapítást nyert.
A Legfelsőbb Bíróság osztotta a másodfokú bíróság ítéletében kifejtett azon jogi álláspontot, miszerint az adott jogvita eldöntése szempontjából nem bírt jelentőséggel, hogy az alperes munkavállalói teljesítménybér mellett kerültek-e foglalkoztatásra. Ugyanakkor a felperes által sem volt vitatott, hogy a munkabér meghatározása a végzett munka mennyiségének tükrében történt.
A másodfokú bíróság a bizonyítékokat okszerűen értékelve állapította meg, hogy a felperes tisztában volt azzal, miszerint munkatársai nála jóval többet teljesítenek, és azzal is, hogy a személyi alapbérért 80%-ot kell teljesíteni. Az alperes által igazoltan a felperes tartósan az előírt teljesítmény alatt dolgozott, az elvárt munka mennyiségének csak kb. 70%-át teljesítette.
Alaptalan a felperes felülvizsgálati érvelése abban a körben, miszerint a teljesítmény értékelő lapokat nem írta alá, ebből következően azok tartalmát nem ismerte. Mivel az elszámolás a végzett munka alapján történt és a százalékos emelkedés a munkabérre is kihatással volt, életszerűtlen, hogy a felperes nem kísérte figyelemmel teljesítménye alakulását. Egyébként a felperes más munkavállalókra vonatkozóan a teljesítmény-nyilvántartó lapok adatait nem is vonta kétségbe.
Ugyancsak jogszabálysértés nélkül állapította meg a jogerős ítélet, miszerint többlettényállási elem hiányában nem volt jelentősége annak sem, hogy a felperes határozott idejű munkaviszonyát az alperes a munkaviszony megszűnését megelőző rövid időn belül módosította határozatlan idejűvé.
A bíróságok a bizonyítékokat maguk összességében értékelik és meggyőződésük szerint bírálják el (Pp. 206. §). A Legfelsőbb Bíróság nem találta megállapíthatónak, hogy az eljárt bíróságok a rendelkezésre álló bizonyítékokat - beleértve az írásban tett nyilatkozatokat is - nem megfelelően, okszerűtlenül, vagy iratellenesen értékelték volna, ezért a felülvizsgálati kérelem ebben a részben sem megalapozott.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése szerint a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.452/2006.)
187. Ha a felperest foglalkoztató szervezeti egység teljes egészében megszüntetésre került, másutt új munkakörök csak annyiban jöttek létre, amelyek a felperes munkakörét nem érintették, ezért a keresetet elutasító döntés jogszerű volt arra is figyelemmel, hogy a munkáltató vizsgálta a felperes másféle továbbfoglalkoztatásának lehetőségét, ezt azonban a felperes nem fogadta el (Mt. 89. §).
A felperes keresetében a munkáltató rendes felmondása jogellenességének megállapítását, erre tekintettel az alperes tíz havi átlagkereset és elmaradt munkabér megfizetésére kötelezését kérte perköltség viselés mellett.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította és a felperest perköltség fizetésére kötelezte.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 1995. november 15-étől állt az alperes alkalmazásában, 1998. január 1-jétől a Fejlesztési Igazgatóság Műszaki Osztálya Építési Csoportjában dolgozott, 1999. január 1-jétől csoportvezető volt. Az alperes a 2004. március 22-én kelt rendes felmondással hét havi átlagkeresetnek megfelelő végkielégítés megfizetésével 2004. május 29-i hatállyal szüntette meg munkaviszonyát azon indokolással, hogy a munkavállaló munkaköre megszűnt.
A munkaügyi bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatást követően megállapította, hogy a felperest foglalkoztató szervezeti egység, és ezáltal az itt létrehozott munkakörök - beleértve a felperesét is - megszűntek, a felperes feladataira új munkakör nem jött létre. A felperes a felajánlott munkakört nem fogadta el, mivel csoportvezetői juttatásait szerette volna megtartani, betöltetlen csoportvezetői munkakör pedig nem volt az alperesnél. A munkakör felajánlása körében a munkáltatónak írásbeli kötelezettsége nem volt, a munkalehetőség szóbeli felajánlása érvényes nyilatkozatnak tekinthető.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és a felperest perköltség fizetésére kötelezte. Kifejtette, hogy a munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárást követően helyesen állapította meg a tényállást és abból helytálló jogi következtetést vont le.
A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet "megváltoztatására", és az alperes kereset szerinti marasztalására irányult. Érvelése szerint a bíróságok megsértették a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat, amikor bizonyítottnak találták, hogy a munkáltató másik munkakör felajánlásáról intézkedett. Álláspontja szerint helytelen az a bírósági álláspont, hogy a munkáltató alaki kötöttség nélkül tehetett a munkaszerződés módosítására ajánlatot, figyelemmel a Ptk. 211. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakra is. A felperes hivatkozott arra, hogy a felmondás előtt a munkáltatónak vizsgálnia kellett volna az átirányítás, szakmai átképzés, részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségét. E nélkül nem hivatkozhat olyan súlyos okra, amely mellett nem volt elvárható a felperes továbbfoglalkoztatása.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, mivel álláspontja szerint a munkáltató részéről a jogszabályi előírások és a kollektív szerződés rendelkezései is betartásra kerültek.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az eljáró bíróságok helytállóan mutattak rá arra, hogy a felperest foglalkoztató szervezeti egység teljes egészében megszüntetésre került, a feladatok elvégzésére a Mérnöki Szolgáltatások Főosztályán ugyan új munkakörök létesültek, ezek azonban a felperes korábbi munkakörét, illetőleg tevékenységét nem érintették, erre vonatkozóan új beosztások nem jöttek létre.
Az Mt. 89. §-ának (7) bekezdése alapján életkorára tekintettel a felperes munkaviszonyát csak különösen indokolt esetben lehetett megszüntetni. Felmondási korlátozás esetén akkor van lehetőség rendes felmondásra, ha a munkáltató részére tarthatatlanná válna, vagy aránytalan terhet jelentene a munkaviszony további fenntartása (MK 10. számú állásfoglalás). A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján helyesen állapították meg a bíróságok, hogy a felperes továbbfoglalkoztatásának lehetőségét a munkáltató vizsgálta, azonban a munkavállaló a felajánlott munkakört azért nem fogadta el, mert csoportvezetői juttatásait igényelte. Ezt támasztotta alá a felperes vezérigazgatóhoz intézett 2004. március 19-én kelt levele is.
Alaptalan a felülvizsgálati érvelés abban a tekintetben is, hogy a munkáltatónak a felperes rendes felmondása előtt vizsgálnia kellett volna az átirányítás, szakmai átképzés, részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségét is. Ezen foglalkoztatási formák kötelező alkalmazását jogszabály nem írja elő.
A felperes alaptalanul hivatkozott arra is, hogy a munkáltató csakis alaki kötöttség mellett tehetett volna munkaszerződés módosítására vonatkozóan ajánlatott. Az Mt. 6. §-ának (1) bekezdése értelmében a munkaviszonnyal kapcsolatos nyilatkozatokat - eltérő rendelkezés hiányában - alaki kötöttség nélkül lehet megtenni. Felperes munkaviszonyának rendezése során ezen jogszabályi előírás és nem a Ptk. 211. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltak az irányadók. A munkaszerződés módosítása nyilvánvalóan írásbeli formát igényelt volna, az azt megelőző egyeztetési folyamat azonban fentiek alapján nem volt írásbeli formához kötött.
Fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.528/2006.)
188. Ha a munkavállaló munkavégzése a munkáltató követelményeinek megfelelt, önmagában az, hogy egy tesztet 36%-os eredménnyel írt meg, a munkaviszony megszüntetését nem alapozta meg (Mt. 89. §).
A felperes módosított keresetében a munkáltatói rendes felmondás hatályon kívül helyezését, és a felmondás jogellenességére tekintettel hat havi átlagkereset, elmaradt prémium, szabadságmegváltás-különbözet, elmaradt munkabér, valamint ezek kamatai megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperes 2004. április 14-én kelt rendes felmondását hatályon kívül helyezte és az alperest felmentési időre járó átlagkereset-különbözet címén bruttó 23 000 forint, elmaradt munkabér címén 1 338 390 forint és ezek kamata, a jogellenesség jogkövetkezményeként kéthavi átlagkeresetnek megfelelő 666 000 forint, valamint 150 000 forint perköltség megfizetésére kötelezte, a felperes keresetét ezt meghaladóan elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes 2003. október 27-étől dolgozott az alperesnél vezető programozó munkakörben. Az alperes a 2004. április 14-én kelt rendes felmondással 30 nap felmondási idővel megszüntette a felperes munkaviszonyát azzal az indokolással, hogy "munkáját a szervezetünkbe beilleszteni nem tudjuk, a társaságunk munkafeladataiba nem kellő igényességgel végzett betanulása miatt. A feladataink ellátásához kénytelenek vagyunk alkalmasabb munkaerőt keresni."
Az alperes 2004. március 31-én 20 munkavállalóval íratott tesztet, a felperes eredménye mindössze 36,1%-os volt. A felperes nem vitatta a teszt eredményét, csupán arra hivatkozott, hogy sem szóban, sem írásban előzetesen nem kapott értesítést a teszt megíratásáról, ahhoz egy tárgyalásról hívták ki. Az eredmény értékelésekor úgy nyilatkozott, hogy még olvasni kell hozzá, dolgozni kell benne, hogy az eredmény jobb legyen. A felperes az erről szóló emlékeztetőt a rendes felmondás közlésének napján, azzal egy időben írta alá. A bíróság a tanúvallomások alapján megállapította, hogy a felperes volt az E. E. csoportjában dolgozók között az egyedüli új munkavállaló, felettese szerint emiatt csak kisebb munkákat kapott, az alkalmazott anyagrész egy részében dolgozott, és abban nem volt hiba, a felperes a munkavégzése során a szabványban foglaltakat alkalmazta. Az alkalmazandó szabvány a munkavégzés során rendelkezésre állt, ha valaki megakadt és nem tudta mit kell csinálni, az elektronikus úton elérhető volt.
A bíróság álláspontja szerint egymagában abból a körülményből, hogy valaki a szabvány tartalmát fejből egy adott időpontban nem tudja visszaadni, még nem következik a szabvány betartásának, megfelelő alkalmazásának, a munkavállalótól elvárt munkavégzésnek a hiánya. Az alperes a perben meg sem kísérelte annak bizonyítását, hogy az alkalmasság mely szempontjainak nem felelt meg a felperes munkavégzése, és hogy a felperesnél alkalmasabb munkaerőt alkalmazott volna.
A bíróság a jogellenesség jogkövetkezményeként - a felperes rövid idejű munkavégzésére és a felmondást követő rövid időn belüli elhelyezkedésére tekintettel - kéthavi átlagkereset megfizetésére kötelezte az alperest, a felperes prémium iránti keresetét pedig elutasította.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében helybenhagyta azzal, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél 2006. március 8-án szűnt meg. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek tizenöt napon belül további 809 362 forint elmaradt munkabért és ennek a középarányos időtől számított törvényes kamatát.
A másodfokú bíróság a felmondás indokát értelmezve megállapította, hogy a felmondás indokolása szerint a munkáltató a felperes betanulását elégtelennek minősítette, mivel a felperes rossz eredménnyel írta meg a programozási szabvány ismeretét vizsgáló tesztet. A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy önmagában a teszt eredménye nem szolgálhat alapul a munkaviszony megszüntetésére, mert ebből nem következik, hogy a felperes a munkáját nem végezte megfelelően. A felperes közvetlen felettesének tanúvallomása ennek épp az ellenkezőjét igazolta, amely alapján meg lehetett állapítani, hogy a szabvány nem kellő szintű ismerete a felperes munkavégzését hátrányosan nem befolyásolta. Az a körülmény, hogy a felperes a prémiumot a teszt értékelését megelőző hónapokban megkapta, szintén arra utal, hogy a munkáltató a felperes munkavégzésével egyébként elégedett volt.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, a felperes keresetének elutasítását kérte. Az indokolás szerint a jogerős ítélet azon megállapítása, hogy a felperes munkavégzését az alperes nem kifogásolta iratellenes, ilyet a perben nem állított. A "nem kellő igényességgel végzett betanulás" egy folyamat leírása, tartalmilag a felperes hozzáállása, viszonyulása a munkáltatói elvárásokhoz. A programszabványok munkáltatóra nézve kötelező alkalmazása minőségbiztosítási szempontból elengedhetetlen fontosságú volt. A felperes magatartásbeli, "hozzáállási" hiányosságait bizonyítja a kirívóan gyenge eredményt magyarázó nyilatkozata is, amely szerint még olvasni kell hozzá, és dolgozni kell benne, hogy az eredmény jobb legyen. Abból, hogy a felperes a betanulási feladatait nem teljesítette igényesen, arra lehetett következtetni, nagy valószínűséggel nem várható több tőle a munkavégzési feladatokkal kapcsolatban sem. Ezért a munkája az alperesi munkaszervezetbe beilleszthetetlen. A munkáltatónak joga van minőségi cserét végrehajtani, intézkedése okszerű volt.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását és az alperes költségben marasztalását kérte. Hangsúlyozta, hogy az alperes soha nem állította, hogy a munkája során akár egyetlen programszabvány alkalmazását elmulasztotta volna, vagy azt tévesen alkalmazta volna.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A peres iratok alapján megállapítható, hogy az alperes a felmondás indokát a nem kellő szintű betanulásban jelölte meg, és úgy nyilatkozott, hogy nem a nem megfelelő munkavégzés miatt mondták fel a felperes munkaviszonyát.
A felmondási indok valóságát és okszerűségét az alperes a programozási szabvány tárgyában íratott teszt gyenge eredményével kívánta bizonyítani. A teszt eredménye azonban önmagában nem alkalmas annak bizonyítására, hogy az alperesnek a felperes munkájára a továbbiakban nincs szüksége, a munkaviszony fenntartása nem lehetséges. Ehhez ugyanis nem mellőzhető annak vizsgálata, hogy az adott, egyszeri teszt eredmény a felperes munkavégzésével, magatartásával összefüggésben áll-e, a munkája során is nem megfelelően alkalmazta-e a szabványt, a feladatai ellátására emiatt alkalmatlan-e. Ezt a perbeli tanúvallomások nem támasztották alá, sőt, ellenkezőjét bizonyították, munkavégzése a követelményeknek megfelelt. Ennek nem mond ellent az, hogy a felperes a teszt-eredmény közlésekor elismerte, még sokat kell olvasnia, dolgoznia e tárgykörben.
A felmondási indok okszerű voltának bizonyítása hiányában [Mt. 89. § (2) bekezdés] az eljárt bíróságok a felmondás jogellenességét jogszabálysértés nélkül állapították meg.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.529/2006.)
189. Ha a munkáltató a siófoki kirendeltségét megszüntette és azt két másik egységéhez csatolta, ennek során utóbbiaknál csökkentett létszámot megállapítva az átszervezéssel összefüggésben egy eddig is sz.-i munkavállaló munkaviszonyát szüntette meg. Ez jogszerűen történt (Mt. 89. §).
A felperes keresetében a rendes felmondás jogellenességének megállapítását és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörbe történő visszahelyezésének mellőzésével. Emellett prémium iránti igényt terjesztett elő, és munkabére terhére megalapozatlanul történt levonások fejében 21 909 forint és kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest perköltség viselése mellett.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, ezért elmaradt munkabér és négyhavi átlagkeresetnek megfelelő átalánytérítés címén 3 523 241 forint és kamata, valamint a jogellenesen levont 21 909 forint és kamata megfizetésére kötelezte a munkáltatót, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes 2002. február 1-jétől állt az alperes alkalmazásában tehergépkocsi-vezetőként, foglalkoztatása a sz.-i telephelyhez tartozóan változó munkahelyen történt. Az alperes területi igazgatója 2003. október 14-én, valamint október 31-én írásbeli figyelmeztetésben részesítette, és mindkét esetben havi jutaléka 20%-os megvonásáról rendelkezett. A felperes munkaviszonya 2003. november 10-én rendes felmondással szűnt meg azon indokolással, hogy a munkáltató 2003. október 31-ével - üzletpolitikai okokból - s.-i kirendeltségének részben a k.-i, részben a sz.-i kirendeltséggel történő összevonásáról és a munkavállalói létszám áthelyezéséről, illetve csökkentéséről határozott. Az összevonást követően a sz.-i kirendeltség terítő-gépkocsivezetői létszámát 10 főben határozta meg, az intézkedés alapján a 11-ből egy munkaviszony megszüntetésre kerül, ez pedig a felperest érintette.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint az alperes az intézkedését követően a székesfehérvári szervezeti egység bővülő feladataihoz változatlanul 10 terítő-gépkocsivezetői létszámot rendelt. Arra nézve azonban, hogy változatlan létszám és azonos munkaköri feladatok mellett a munkáltató a státuszban álló dolgozó helyén miért a megszűnt kirendeltség munkavállalóját kívánja továbbfoglalkoztatni, a felmondás nem ad magyarázatot, így az nem tekinthető jogszerűnek. A prémiumra vonatkozó igényt a bíróság elutasította arra figyelemmel, hogy a hatályos kollektív szerződés szerinti feltételeknek megfelelő prémium-kifizetés a felperes részére megtörtént. Ugyanakkor a munkaügyi bíróság megállapította, hogy a teljesítményhez kapcsoló juttatás csökkentésének nem lehetett helye, ezért annak visszafizetésére kötelezte az alperest.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - a fellebbezéssel érintett rész tekintetében - helybenhagyta és az alperest perköltség fizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy a fölöslegessé vált s.-i munkavállalónak a sz.-i egységhez való átirányítását semmi sem indokolta, ezzel az alperes csupán hivatkozási alapot teremtett arra, hogy egy székesfehérvári munkavállaló munkaviszonyát szüntethesse meg. Amennyiben a munkáltató minőségi cserét kívánt végrehajtani, azt a rendes felmondás indokolásának tartalmaznia kellett volna. A jogerős ítélet a teljesítménybér csökkentését jogellenesnek találta, és a visszafizetésre kötelező elsőfokú ítéleti rendelkezést helybenhagyta.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a munkaviszony jogellenes megszüntetése és jogkövetkezményei alkalmazása iránti kereset elutasítását kérte a felperes 100 000 forint perköltség fizetésre kötelezése mellett. Érvelése szerint a másodfokú bíróság önkényesen nem tehet különbséget az össz-munkaszervezet és a kirendeltségek szintje között a létszámleépítés szempontjából, mivel ezek egymásra közvetlen kihatással voltak. Így mindkét fokon eljárt bíróság azon megállapítása iratellenes és okszerűtlen, miszerint az össz-munkaszervezeti szinten megvalósult átszervezés nem szolgálhat magyarázatul a felperes munkaviszonyának megszüntetéséhez.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult, és az alperes perköltség fizetésre kötelezését kérte.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A felmondás indoka csak a felmondási iratban világosan megjelölt olyan tény, vagy körülmény lehet, amely a munkavállaló képességével, munkaviszonyával kapcsolatos magatartásával, illetve a munkáltató működésével összefüggésben okszerűen alátámasztja a munkavállaló munkaviszonyának megszüntetését [Mt. 89. § (3) bekezdés]. A munkáltatónál megvalósuló átszervezés és létszámleépítés annak bizonyítottsága esetében tehát a rendes felmondás alapjául szolgálhat.
A felek által nem vitatottan az alperes gazdasági megfontolásból 2003. október 31-én a s.-i kirendeltségét részben a k.-i, részben a sz.-i kirendeltséggel összevonta a munkavállalók áthelyezése mellett. Ebből következően - mint azt a jogerős ítélet helytállóan állapította meg - az alperesnél össz-szervezeti szinten az átszervezés megvalósult, a sz.-i egység munkafeladatai ezáltal növekedtek.
Ezt követően a munkáltató a székesfehérvári kirendeltség - mint a struktúra változás folytán létrejött új szervezeti egység - létszámának csökkentéséről határozott és 10 fő továbbfoglalkoztatását találta szükségesnek. Az egységes bírói gyakorlat értelmében a rendes felmondás megalapozottságához elégséges, ha a létszámcsökkenéssel járó átszervezés a munkáltatónak azt a szervezeti egységét is érintette, ahol a munkavállaló tevékenykedett, akinek munkaviszonyát felmondták (MD II/118.). Egységes továbbá a törvényen alapuló bírói gyakorlat abban is, hogy a munkáltató mérlegelési körébe tartozik annak eldöntése, hogy intézkedése végrehajtásakor kinek a munkaviszonyát szünteti meg azonos feladatot ellátó dolgozói közül (Mt. 89. §, MK 95. számú állásfoglalás, BH 1993/329.).
A másodfokú bíróság tévesen következtetett arra, hogy a székesfehérvári szervezeti egységhez történő átcsoportosítást semmi sem indokolta és az alperes formális hivatkozása alapot teremtett sz.-i munkavállalójának elbocsátáshoz. Bizonyított volt a perben, hogy P. T. áthelyezése mellett a sz.-i kirendeltség feladatainak növekedése is megtörtént, a munkaszervezés pedig a munkáltató feladata, így a bíróság nem vizsgálhatta, hogy az átszervezést mi indokolta és az célszerűen történt-e (MD II/113.).
Fentiekből következően adott tényállás mellett az alperes egész szervezetére kiható átszervezés, illetve létszámleépítés a felperes munkaviszonyának megszüntetését megalapozta, annak jogellenessége nem nyert megállapítást.
A kifejtettek szerint a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletének felülvizsgálati kérelemmel nem érintett részét nem érintette, a rendes felmondás jogellenességének megállapítására vonatkozó rendelkezést hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét e körben megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. (Mfv. I. 10.651/2006.)
190. Nem előírásszerű, illetve utasításellenes munkavégzés/magatartás a rendes felmondást megalapozta (Mt. 89. §).
A felperes 2002. augusztus 26-ától állt az alperes alkalmazásában, igazgatói titkárnő munkakört töltött be, asszisztens I. besorolásban. Az alperes vezérigazgatója a felperes munkaviszonyát rendes felmondással 2004. december 2-i hatállyal megszüntette. A munkáltatói intézkedés indokolása szerint a munkavállaló a munkaköri feladatait nem kellő odafigyeléssel, pontatlanul végezte, "a munkakörében kiemelt feladatként megjelenő igazgatósági, felügyelő bizottsági, és közgyűlési dokumentumok összeállítása során azokat nem az előírásoknak megfelelően készítette elő". Hivatkozott a munkáltatói rendes felmondásban az alperes arra is, hogy "a vezérigazgató úr szóbeli utasításának ellenére az adminisztratív igazgató távollétében, annak irodájába illetéktelen személyeket beengedett munkahelyen történő árusítás céljából".
A munkáltatói intézkedés ellen a felperes keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz, melyben a munkáltatói rendes felmondás jogellenességének megállapítását, elmaradt munkabérének és a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 100. §-ának (4) bekezdésére tekintettel 6 havi átlagkeresetének a megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság számú ítéletében a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolása szerint a felperes munkaviszonyának munkáltatói rendes felmondással történő megszüntetéséhez, az Mt. 28. §-ában foglalt rendelkezéseknek megfelelően a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv a hozzájáruló nyilatkozatát megadta. Megállapította a munkaügyi bíróság: az, hogy a felperes az igazgató irodáját fehérnemű árusításra használta, ellenkezik a munkavállaló munkaköre és feladatai bizalmi jellegével, ezért ez a magatartása okszerűen vezetett a munkáltatói rendes felmondáshoz.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletében a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. Az indokolás szerint a felperessel szemben munkaköréből eredő feladatainak pontos, szakszerű és magas szintű ellátásához fontos munkáltatói érdek fűződött, és az elsőfokú eljárásban bizonyítást nyert, hogy ezeknek az elvárásoknak a felperes nem tudott eleget tenni.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését, a munkaügyi bíróság ítéletének megváltoztatását, és a kereseti kérelmének megfelelő határozat meghozatalát kérte. A felülvizsgálati kérelem indokolása szerint az alperes titkárságvezetője - delegált hatáskörben - két alkalommal figyelmeztetésben részesítette a felperest, mely figyelmeztetések tartalma megegyezett a rendes felmondás indokaival, így az alperes "kétszeres szankciót alkalmazott" a munkavállalóval szemben. Vitatta, hogy az alperes igazgatójának szobájába illetéktelen személyeket engedett be a fehérnemű értékesítésekor, illetőleg azt, hogy a felsőbb szakszervezeti szerv előzetesen hozzájárult a munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetéséhez.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte annak indokai alapján.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére, csupán azt vizsgálhatja, hogy a mérlegelés körébe vont adatok megállapításánál és egybevetésénél nem történt-e iratellenes, vagy kirívóan okszerűtlen, logikátlan mérlegelés (BH 2001/197., BH 2002/29.). Az adott esetben a jogerős ítélet alapjául szolgáló ítéleti tényállás tekintetében jogszabálysértést megalapozó következtetés nem állapítható meg, ezért az a felülvizsgálati eljárásban is irányadó.
A felmondás indoka csak a felmondási nyilatkozatban világosan megjelölt, olyan való tény vagy körülmény lehet, amely a munkavállaló képességével, a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, illetve a munkáltató működésével összefüggésben okszerűen alátámasztja a munkavállaló munkaviszonyának a munkáltató által történt megszüntetését. A Munka Törvénykönyve értelmében a felmondás indokának nemcsak valónak, hanem okszerűnek is kell lennie, azaz okszerűen alá kell támasztania a munkavállaló munkaviszonyának munkáltató által történt megszüntetését (MK 95/I.).
Az alperes titkárságvezetője 2003. december 4-én kelt 5-1-5-/77/BF-1/2003. számú belső feljegyzésében a felperes munkavégzésével kapcsolatosan a munkavállaló munkaköri leírásában foglaltakat pontosította, egyben kifejezésre juttatta, hogy "ha bármilyen kérdésed van, szívesen állok rendelkezésedre. Nyugodtan merjél kérdezni, akár többször is, a munkádra a Pécsi Vízmű Rt.-nek szüksége van". A titkárságvezető 2004. szeptember 30-án kelt 17-1-5-57/BF-1/2004. számú belső feljegyzésében megállapította, hogy a felperes "az elmúlt félév tapasztalatai alapján az Igazgatósági ülések anyagával kapcsolatos, illetve a napi munkavégzés során kapott feladatait nem mindig az elvárásoknak megfelelően végezte el". Ezért "felhívom a figyelmét, hogy a cég érdekében önállóbban, előrelátóbban, kreatívabban, pontosabban - a munkaköri leírásnak megfelelően - végezze el a feladatait".
Az alperes periratokhoz csatolt szervezeti és működési szabályzatának 2.5. pontja szerint a vezérigazgató gyakorolta az alperes alkalmazottai felett a munkáltatói jogokat. A titkárságvezető az úgynevezett kiemelt munkáltatói jogkörök - munkaviszony létesítése, megszüntetése stb. - kivételével jogosult volt a felperesnek, mint a titkárságra beosztott munkavállalónak utasításokat adni a feladatai ellátásával kapcsolatosan, felhívni a munkavállaló figyelmét a munkavégzés megfelelő színvonalára, az azzal összefüggésben meghatározott elvárásokra.
Megalapozottan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a hivatkozott, írásban kiadott "belső feljegyzések" nem minősülnek a munkáltató által kibocsátott írásbeli figyelmeztetésnek, sem tartalmuk alapján, sem pedig azért, mert azt nem a munkáltatói jogkört gyakorló hozta meg. Életszerűtlen lenne, ha az alperes vezérigazgatójának titkárnői feladatait ellátó felperes tekintetében - amennyiben az indokolt lett volna - az írásbeli figyelmeztetés kibocsátásának jogát nem a vezérigazgató, hanem delegált jogkörben a titkárságvezető gyakorolhatta volna.
A Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint valamely tényállás, vagy kereseti követelés mértékének megalapozott feltárásához nem elegendő a bizonyítékok egyenként történő értékelése, hanem a törvénynek megfelelő mérlegeléshez szükség van a bizonyítékok egybevetésére, összességében történő értékelésére az életszerűség és a logika követelményeinek figyelembevételével. Ennek során nem állapítható meg a Pp. 206. §-a (1) bekezdésének megsértése, ha a bíróság az egyes bizonyítékok kellően és meggyőzően indokolt elfogadásával - mérlegeléssel - olyan tényállást állapít meg, amely nem áll ugyan összhangban a fél által vitatott egyes bizonyítékok tartalmával, a per egyéb adataira figyelemmel azonban nem okszerűtlen, és nem életszerűtlen [Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés, BH 2001/301.].
Az adott esetben a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság következtetésével mindenben egyetért, különösen a perdöntőnek minősített bizonyítékok - tanúvallomások - tekintetében. A felperes által a felülvizsgálati kérelemben előadottak - a fehérnemű értékesítés körülményei vonatkozásában - nem alkalmasak ezeknek a megdöntésére, ezért az előbbiekből következően nincs jogszabályi alap a felülvizsgálati eljárásban a felülmérlegelésre (BH 2001/197.).
A felperes az alperesnél működő munkahelyi szakszervezetnél választott szakszervezeti tisztséget - szakszervezeti bizalmi funkciót - töltött be. Az Mt. 28. §-ának (1) bekezdése alapján a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv előzetes egyetértése szükséges a választott szakszervezeti tisztséget betöltő munkavállaló munkaviszonyának a munkáltató által rendes felmondással történő megszüntetéséhez. Az (5) bekezdés értelmében amennyiben a választott tisztségviselő ügyében az eljárásra jogosult szakszervezeti szerv nem határozható meg, az (1) bekezdésben meghatározott jogosultságot az a szakszervezeti szerv gyakorolja, melyben a tisztségviselő tevékenységét kifejti.
A 28. § szerinti egyetértési jogot a felsőbb szakszervezeti szerv jogosult gyakorolni. Ezért vizsgálni kell, hogy a munkáltatónál működő szakszervezeti szervnek van-e közvetlen felsőbb szerve. Az a szakszervezeti szerv, ahol a tisztségviselő funkcióját betölti, csak akkor járhat el, ha felsőbb szakszervezeti szerv nem határozható meg.
A P.-i Vízmű Szakszervezet tagja a Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VKDSZ). A VKDSZ - szakszervezeti szövetségként - mintegy 40 tagszervezetet fog össze. A VKDSZ Alapszabályának 12. § 3. pont sz) alpontjára, továbbá a P.-i Vízmű Munkahelyi Szakszervezet Alapszabályának V. fejezetében foglalt rendelkezésekre tekintettel megalapozottan állapították meg a perben eljárt bíróságok, hogy a felperes tekintetében az Mt. 28. §-ában meghatározott, előzetes egyetértési jogosultságot a P.-i Vízmű Munkahelyi Szakszervezete, Szakszervezeti Bizalmik Testülete volt jogosult gyakorolni (VKDSZ szakszervezeti titkárának 43/VSZ 2005. március 1-jei levele, a P.-i Vízmű Munkahelyi Szakszervezet vezetőjének nyilatkozata).
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10 047/2007.)
191. Ha a rendes felmondás a piaci lehetőségek szűkülésével indokolta a rendes felmondást, ez azonban nem nyert bizonyítást, az intézkedés jogellenesen történt (Mt. 89. §).
A felperes keresetében a munkáltatói rendes felmondás jogellenességének megállapítását és az ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörbe történő visszahelyezésének mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, és az az ítélet jogerőre emelkedésével szűnik meg. Kötelezte az alperest elmaradt munkabér és háromhavi átlagkeresetnek megfelelő összeg megfizetésére, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a felperes targoncavezető-árukiadó munkakörben állt az alperes alkalmazásában, munkavégzésének helye T.-n volt. Ebben a raktárban három műszakban folyt a munka, összesen 12 munkavállaló alkalmazása mellett. 2005. szeptemberében mosószer tűnt el, amelynek okát az alperes felderíteni nem tudta, de három személy gyanúba keveredett, köztük a felperes is. Ezen munkavállalók az elkövetkezendő időszakban mozgó bérben nem, illetve csökkentett mértékben részesültek, majd felperes munkatársainak munkaviszonya saját kezdeményezésükre közös megegyezéssel megszüntetésre került. Az alperes 2005. november 2-án a törökszentmiklósi munkahelyre F. Zs. és J. J. munkavállalókat alkalmazta targoncavezetői-árukiadói munkakörbe, 2006. január 30-áig tartó próbaidő kikötésével.
A munkáltató a felperes munkaviszonyát 2005. november 24-én kelt rendes felmondásával 2005. december 30-ával szüntette meg azon indokolással, hogy a társaság piaci lehetőségei, anyagi erőforrásai, a tevékenységi körök szűkítése a belső szervezeti struktúra hatékonyabb kialakítását tették szükségessé, és ez indokolta a felperesi munkakör felszámolását.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a törökszentmiklósi raktár kapacitása folyamatosan kihasznált volt, azon nem változtat az a körülmény, hogy az alperes a C. termékeket 2005. november 11-e és 2006. március 15-e közötti időszakban Sz.-n tárolta. A raktár szervezeti struktúrájában lényeges változtatás nem történt, a munkát azonos létszámmal végzik mint a felperes munkaviszonyának megszüntetése előtt, azzal, hogy műszakvezetői feladatokat lát el N. B.-né is, aki az alperes alvállalkozójának munkavállalója. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felmondás indokolása túl általános, a felperes munkaviszonya megszüntetésének indoka nem a felmondásban közölt okokra, hanem a felperes nem bizonyított, mosószer hiánnyal kapcsolatos érintettségére vezethető vissza.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta azzal, hogy az alperest további elmaradt munkabér, perköltség és illeték fizetésre kötelezte.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperes nem igazolta, hogy bármilyen "struktúraváltás" történt volna a munkáltatói szervezetben, és olyan okot sem bizonyított, ami ezt feltétlenül szükségessé tette. A kérdéses időszakban két új dolgozót vett fel a munkáltató, akiknek a próbaideje felperes munkaviszonyának megszüntetésekor még nem járt le. Osztotta az elsőfokú bíróság ítéletének azon megállapításait, hogy a felperes munkaviszonya megszüntetését az alperes raktárából történő mosószer eltűnés motiválta.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, a kereset elutasítására, és a felperes perköltség fizetésre kötelezésére irányult. Érvelése szerint az alperes tényszerűen bizonyította, hogy a törökszentmiklósi raktárban a targoncavezető-árukiadó munkakörben foglalkoztatottak létszámát egy fővel csökkentette, ezen munkakörbe új munkavállaló felvételére a későbbiek során sem került sor. A munkáltató mérlegelési körébe tartozik, hogy azonos munkaköri feladatot ellátó személyek közül kinek a munkaviszonyát szünteti meg, ha az adott munkakört kevesebb munkavállalóval kívánja betöltetni.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását, és az alperes perköltség fizetésre kötelezését kérte. Álláspontja szerint az alperes az eljárás során nem bizonyította a struktúraváltást, és azt a felülvizsgálati eljárásban már nem is teheti meg.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az eljáró bíróságok helytállóan állapították meg, hogy a munkáltató intézkedésében megjelölt indok általános megfogalmazást tartalmaz, azonban az MK 95. számú állásfoglalására figyelemmel ez önmagában a felmondást nem teszi jogellenessé. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint az indok részletes leírása nem feltétlenül szükséges, elégséges lehet annak összefoglaló megjelölése is (BH 2003/5/211.).
Nem vitatott azon alperesi álláspont, miszerint minden munkáltató a leghatékonyabb belső szervezeti felépítés létrehozására törekszik, és ennek megfelelően alakítja ki a munkavállalói létszámot. Az sem kétséges, hogy a munkáltató mérlegelési körébe tartozik annak eldöntése, hogy azonos munkaköri feladatot ellátó személyek közül kinek a munkaviszonyát szünteti meg.
Jelen jogvita eldöntése során azonban az alperes nem bizonyította [Mt. 89. § (2) bekezdés], hogy a tevékenységi körök szűkültek volna, és ennek következtében a belső szervezeti struktúra olyan módon változott volna, amely a törökszentmiklósi raktár működésére is kihatással volt.
Helytállóan állapították meg az eljáró bíróságok azt is, hogy a perbeli időszakban a távozó két munkatárs - G. Á. és Cs. I. - munkakörét betöltötték, és az újonnan felvett munkavállalók próbaideje a felperes munkaviszonyának megszüntetésekor még nem járt le. Arra megalapozottan utalt az alperes, hogy amennyiben a munkáltató úgy ítélte meg, hogy a felvett munkavállalók várható munkateljesítménye, munkához való viszonya jobb lesz a határozatlan idejű munkaviszonyban munkát végző felperesnél, úgy nem kötelezhető arra, hogy a próbaidős dolgozók munkaviszonyát szüntesse meg. A felperes részére kiadott rendes felmondásnak azonban nem ez volt az indoka, a bizonyítási eljárás során pedig a felmondási okok megváltoztatására az alperesnek már nem volt lehetősége.
A bizonyítási eljárás lefolytatását követően az eljáró bíróságok alappal következtettek arra, miszerint a felperes munkaviszonyának megszüntetését az is motiválta, hogy mosószer hiánnyal hozták összefüggésbe személyét.
A kifejtettek alapján a munkáltató nem tudta bizonyítani a felmondásban írt indokok valóságát és okszerűségét [Mt. 89. § (2) bekezdés], így intézkedésének jogellenességére az eljáró bíróságok helytállóan következtettek.
Mindebből következően a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.303/2007.)
192. Az átszervezéssel és a munkakör - a feladatok szétosztása miatti - megszűnésével indokolt és bizonyított rendes felmondás jogszerűen történt (Mt. 89. §).
A felperesnek az átszervezéssel és a munkakör megszűnésével indokolt munkáltatói rendes felmondás jogellenessége jogkövetkezményei iránti keresetének a munkaügyi bíróság ítéletével helyt adott: megállapította a 2004. április 7-én kelt rendes felmondás jogellenességét, a felperes munkaviszonyát helyreállította, és kötelezte az alperest 3 871 717 forint és kamatai megfizetésére.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes 2002. február 9-étől állt munkaviszonyban az alperessel beruházási műszaki ellenőrként. Az átszervezés következményeként a munkakör megszűnésével indokolt, és 2004. április 7-én kelt rendes felmondást a munkaügyi bíróság amiatt találta jogellenesnek, mivel álláspontja szerint az indok nem felelt meg az MK 95. számú állásfoglalásban meghatározottaknak, továbbá az átszervezést sem találta bizonyítottnak. A munkaügyi bíróság ítélete indokolásában kifejtette, hogy az alperes nem átfogó átszervezést hajtott végre, az átszervezés csak a felperes munkakörét érintette, továbbá a munkaviszony megszüntetése után hirdetéssel azonos végzettségű munkavállalókat keresett. A rendes felmondás indokát cáfoló körülményként megállapította még, hogy az alperes a perbeli rendes felmondást követően alkalmazta Sz. Gy.-t, és részére adta át a felperes feladatai egy részét.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság a bizonyítást kiegészítette V. P. személyügyi vezető tanúkénti meghallgatásával. Ennek alapján tényként állapította meg, hogy a felperes feladatait az alperes a többi munkavállaló között szétosztotta, az elsőfokú bíróság által hivatkozott álláshirdetés pedig nem az alperesnél, hanem az anyavállalatnál létesítendő új energia központra vonatkozott. A másodfokú bíróság megállapította továbbá, hogy Sz. Gy. munkaviszonya 2003 augusztusától állt fenn.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság a rendes felmondás indokának bizonyítottságára és jogszerűségére következtetett, kiemelve, hogy az indokolás megfelelt az ítélkezési gyakorlatnak.
A felperes a jogerős ítélet megváltoztatása, és az elsőfokú ítélet helybenhagyása iránt felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben jogszabálysértést nem jelölt meg, tartalmilag azonban a bizonyítékok mérlegelését [Pp. 206. § (1) bekezdés] sérelmezte. A felperes szerint a másodfokú bíróság ítéletét "nem pontosan" az eredeti keresetében meghatározott tárgyban hozta meg, mivel eredeti beadványában a munkaviszonyának azonnali hatályú "büntetésszerű" megszüntetését sérelmezte. Álláspontja szerint nem tisztázódott "az állítólagos átszervezés", a rendes felmondás "valamiféle személyes bosszú lehetett, amely nem kevés diszkriminatív elemet is tartalmazott". Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság elfogadta V. P. személyügyi vezető tanúnyilatkozatát. Előadása szerint nem felelt meg a valóságnak, hogy a B. környéki beruházásokra vették fel, és az sem, hogy a feladatait szétosztották, továbbá az E. Center különálló vállalkozásként a felmondása után egy évvel vált ki az alperestől.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A másodfokú bíróság helytállóan vizsgálta érdemben a perbeli rendes felmondás indokának valós és okszerű voltát, mivel az átszervezés következtében történő munkakör megszüntetés, mint összefoglaló indok akkor is megfelel az MK 95. számú állásfoglalásnak, ha a munkáltató egyetlen munkakört szüntet meg. A hosszú ideje egységes ítélkezési gyakorlat szerint átszervezésnek minősül a valamely munkakörbe tartozó feladatoknak más munkavállalók közötti szétosztása, ezért az erre vonatkozó rendes felmondási indok kellően megalapozza a rendes felmondást, mivel a feladatok szétosztásának eredményeként az adott munkakör megszűnik. Az ilyen indok a munkáltató működésével függ össze, és abból világosan megállapítható, hogy a munkavállaló munkájára miért nincs szükség [Mt. 89. § (2)-(3) bekezdés, BH 2003/171.; BH 2000/511.].
A felperessel közölt rendes felmondás az előbbi követelményeknek megfelelt, és a másodfokú bíróság a kiegészített bizonyítás alapján törvénysértés nélkül következtetett az indok bizonyítottságára. A felperes felülvizsgálati kérelmében előadottak nem voltak alkalmasak a másodfokú ítéleti indokolásban részletezettek megdöntésére, mivel azok a bizonyítékok tilos felülmérlegelésére vonatkoztak. A bizonyítékok okszerű mérlegelésén alapuló tényállás a jogerős ítéletet felülvizsgáló Legfelsőbb Bíróságot köti [Pp. 275. § (3) bekezdés, BH 1998/401.; BH 1994/639.].
A felperes felülvizsgálati érveléséhez képest kiemelendő, hogy nem az alkalmazáskori feladatoknak volt jelentősége a perbeli rendes felmondás indoka megalapozottságának vizsgálatakor, hanem annak az alperes által bizonyított ténynek, miszerint a felmondáskor a felperes akkori feladatait szétosztották. Ezáltal a munkakör megszűnésére és az átszervezésre vonatkozó jogerős ítéleti tényállás nem okszerűtlen, amint az új alkalmazásokkal kapcsolatos jogerős ítéleti megállapítás sem.
A felülvizsgálati kérelem nem cáfolta, hogy az elsőfokú bíróság a keresetnek helyt adó döntése lényeges bizonyítékaként figyelembe vett Sz. Gy. felvételére nem a felperessel közölt felmondáskor, illetve utána, hanem jóval korábban, már az előtte lévő évben (2003-ban) sor került. Helytálló volt ezért a másodfokú bíróság megállapítása arról, hogy a korábbi alkalmazás miatt nem volt jelentősége annak, miszerint nevezett munkavállaló a felperessel részben azonos feladatokat végzett.
A felülvizsgálati kérelem sérelmezte a rendeltetésellenes joggyakorlás (személyes bosszú) és a diszkrimináció jogerős ítéleti vizsgálatának hiányát. Mindezek azonban az első fokú eljárásnak sem voltak tárgyai, ezek tekintetében a felperes által fellebbezéssel, csatlakozó fellebbezéssel nem támadott elsőfokú ítélet semmiféle tényállást és következtetést nem tartalmazott. Márpedig a felülvizsgálati eljárásnak csak olyan kereseti kérelmek képezhetik a tárgyát, amelyek az első- és a másodfokú eljárásban is szerepeltek; ennek hiányában a felülvizsgálati kérelemben sérelmezett kérdések a felülvizsgálati eljárásban nem vizsgálhatók (BH 2001/172.).
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.335/2007.)
193. A munkaviszony megszüntetése a felek egybehangzó ráutaló magatartásával is történhet (Mt. 89. §).
A felperes módosított keresetében a munkáltatói rendes felmondás jogellenességének megállapítását, az ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazását, valamint az I. Rt.-vel kötött munkaszerződés alapján további 150 nap felmondási időre járó átlagkereset megfizetését kérte, az alperes perköltség viselésre kötelezése mellett.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította, és a felperest 612 000 forint perköltség fizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2003. augusztus 11-én kötött munkaszerződést az alperessel azzal, hogy 2003. augusztus 18-ától kezdődően a G.-i Vezérigazgatóság (Z. település) munkahelyen közgazdászként foglalkoztatták. Ugyanezen a napon arról is megállapodás született, hogy a felperest a munkáltató külszolgálatra kirendeli a többségi tulajdonában álló, horvátországi I. Rt.-hez gazdasági vezérigazgató helyettesi munkakör ellátására. A felperes különböző engedélyek beszerzését követően 2004. február 1-én kötött munkaszerződést az említett Rt.-vel, amelyet az I. Rt. vezérigazgatója, valamint az alperes volt vezérigazgatója H. I. - aki az I. Rt. igazgatóságának is tagja volt - írtak alá a munkáltató részéről. A peres felek 2004. augusztus 2-án megbízási szerződést kötöttek, amely keretében a felperes külön díjazás mellett gazdasági tanácsadói feladatok ellátását vállalta.
Az alperes 2004 októberében észlelte, hogy a felperes a 2004. január 31-ei közös megegyezéses munkaviszony megszüntetéséről rendelkező iratot nem írta alá, de a munkáltató ezen a napon az OEP-nél, mint biztosítottat kijelentette. A helyzet rendezése érdekében az alperes a felperest visszarendelte, és 2004. október 14-én rendes felmondással a munkaviszonyát megszüntette. Ennek indokolása szerint a G.-i Vezérigazgatóság megszüntetésére került sor, és ez érintette a felperes munkakörét is.
A munkaügyi bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatását követően elfogadta az alperes védekezését arra vonatkozóan, hogy a munkaviszony 2004. január 31-ével közös megegyezéssel megszűnt. Megállapította, hogy az alperes ténylegesen a horvátországi munkavégzés érdekében létesített a felperessel munkaviszonyt azzal, hogy amennyiben a felperes legális foglalkoztatására az engedélyek beszerzését követően az I. Rt.-nél sor kerül, az alperesi munkáltatónál a munkaviszony közös megegyezés jogcímén szűnik meg. Ehhez képest a felperes anélkül, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó megállapodást 2004. január 31-én aláírta volna, 2004. február 1-jével új munkaviszonyt létesített, régi munkáltatójától ezt követően munkabérben nem részesült, és az alperesnek kizárólag a megbízási szerződés alapján végzett tevékenységet. A munkaügyi bíróság nem fogadta el a munkaviszony fennállása bizonyítékaként, hogy az elszámolásra (gépkocsi átadására) csak 2004. október 18-án került sor, mivel ez nem befolyásolja a felek között munkaviszony megszüntetésére irányuló megállapodást. Tekintettel arra, hogy a munkaviszony 2004. január 31-ével megszűnt, a munkáltató 2004. október 14-ei rendes felmondása nem tekinthető joghatályos intézkedésnek. Nem találta megállapíthatónak az elsőfokú bíróság a felperes további 150 nap felmondási időre járó átlagkeresetét, mivel azt az I. Rt.-vel kötött megállapodás tartalmazta, és a teljesítést e körben nem az alperes vállalta.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és az alperesnek járó perköltség összegét 306 000 forintra leszállította. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és a felperest 153 000 forint fellebbezési költség megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a bizonyítékok mérlegelésével az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felek között a jogviszony közös megegyezéssel való megszüntetése megtörtént. Ebből következően a már megszűnt jogviszony rendes felmondással történt megszüntetéséhez joghatás nem fűződik. A 2004. február 1-jén kötött munkaszerződésben nem esik szó arról, hogy a szerződő felek között nem önálló jogviszony jött létre, hanem a felperesnek a továbbiakban is kirendelés keretében kell ellátnia a tevékenységét. A szerződés mindazon kérdéseket szabályozza, amelyek munkaviszony létesítése esetére elő vannak írva, a szerződés megkötésének napjával - 2004. február 1. - az alperes felhagyott a munkáltatói kötelezettségekkel (bérfizetés), és a felperes új munkaszerződése szerint végezte tevékenységét. A jogerős ítélet szerint a munkaviszony felszámolására utal a 2004. augusztus 12-én megkötött megbízási szerződés, mivel a gazdasági tanácsadói feladatokat a felperes az eredeti, az alperessel kötött munkaszerződésben foglalt közgazdász munkakörében is legalább részben elláthatta volna. Közömbös erre figyelemmel, hogy a felperes rendelkezésére bocsátott gépkocsit az alperes 2004 októberéig nem követelte vissza.
A felperes felülvizsgálati kérelme elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatására, és az alperes kereset szerinti marasztalására irányult. Másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte, míg harmadlagos kérelme mindkét fokon eljárt bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére, és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítására irányult, az alperes perköltség fizetésre kötelezése mellett. A felülvizsgálati kérelem a Pp. 206. §-ának helytelen alkalmazását jelölte meg jogszabálysértésként. Érvelése szerint a jogerős ítélet nem értékelte azt a tényt, hogy sem a munkaszerződés, sem a kirendelésről szóló megállapodás nem tartalmazza azt a kikötést, hogy a munkaviszony egy bizonyos feltétel bekövetkeztével valamikor, külön jognyilatkozat hiányában megszűnik. A felperes álláspontja szerint nem lett volna akadálya, hogy az I. Rt.-vel szerződjön a külföldi munkavégzésre, a magyarországi munkaszerződésből viszont az következik, hogy a tényleges munkavégzés helye másodlagos tényező volt. A közös megegyezéses jogviszony megszüntetését nem írta alá, így az nem is jöhetett létre. A felperes nem vitatta, hogy 2004 januárjában felmerült az alperesnél a munkaviszony megszüntetésének szándéka, a felperes azonban ezt nem fogadta el. Érvelése szerint nem róható terhére, hogy az I. Rt.-vel kötött szerződés a munkaszerződés valamennyi elemét tartalmazza, mivel ennek hiányában nem kapta volna meg a munkavállalási engedélyt. Az alperes 2004 februárjában munkáltatónak tekintette magát, mivel nem követelte vissza a kirendelés alapján biztosított gépkocsit, és 2005 januárjáig nem érvényesítette az igényét a munkáltatói kölcsön visszafizetése érdekében. Téves a másodfokú bíróság ítéletének azon megállapítása, hogy az új munkaviszony kizárta a korábbi jogviszony fenntartását, hiszen lehetőség van arra, hogy egy magyarországi munkaszerződés alapján fizetés nélküli szabadságot igénybe vevő személy külföldön munkaviszonyt létesítsen. A jogvita eldöntése során nem hagyható figyelmen kívül, hogy a felek intézkedésének mi volt az alapja, azokat milyen szándékkal tették.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására és a felperes felülvizsgálati költségben való marasztalására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A jogerős ítélet helytállóan utalt arra a következetes ítélkezési gyakorlatra, amely szerint, ha a felek az Mt. 87. § (2) bekezdésében írtak ellenére a munkaviszony megszüntetésére irányuló megállapodást nem foglalták írásba, de magatartásuk a jogviszony felszámolására irányuló szándékukat támasztja alá, akkor a munkaviszonyt valójában megszűntnek kell tekinteni. A munkaviszony megszüntetése a felek egybehangzó ráutaló magatartásával is történhet (BH 1996/11/622., MD II/101.). Jelen esetben a felek közös akarata az alperessel kötött munkaszerződés létrejöttekor arra irányult, hogy a felperes foglalkoztatása kezdetben kiküldetés keretében a horvátországi munkavégzési helyen történjen. Rögzítették, hogy ezen időszak a munkaviszony részét képezi. Ezt követően a felperes az I. Rt.-vel kötött munkaszerződést, amely valamennyi elemében egy önálló munkaviszony létrejöttét támasztotta alá. Annak a körülménynek a tisztázása, hogy a felperes az I. Rt.-vel közvetlenül is köthetett volna szerződést, a bizonyítási eljárás részét nem képezte, mivel a létrejött jogviszonyra tekintettel az külön jelentőséggel nem bírt. A bizonyítékok értékelésével a másodfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy az alperessel kötött munkaszerződés létesítésekor a felek szándéka kifejezetten arra irányult, hogy az új munkaviszony létrejöttével ezen jogviszony megszűnik (A. L.-né tanúvallomása). Mindebből következően helyes a jogerős ítélet azon következtetése, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél közös megegyezéssel szűnt meg [Mt. 87. § (1) bekezdés a) pont], így az utóbb kiadott rendes felmondás joghatás kiváltására már nem volt alkalmas.
Fentiek alapján alaptalan a felperes azon felülvizsgálati érvelése, hogy a közös megegyezést nem írta alá, illetve a szerződés nem tartalmazott olyan kitételt, amely feltétel bekövetkeztéhez kötötte a munkaviszony megszűnését. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján helytállóan fejtették ki az eljáró bíróságok, hogy a felperes új munkaviszonyának létesítésekor az alperes felhagyott a munkáltatói kötelezettségeivel, amellyel a felperes maga is tisztában volt, az ellen kifogást nem emelt. Ez pedig a munkaviszony megszüntetését támasztja alá a közös megegyezés felperesi aláírásának elmaradása mellett is. Alaptalanul hivatkozott a felperes arra, hogy lehetőség van magyarországi munkaszerződés alapján külföldi munkaviszony létesítésére is fizetés nélküli szabadság igénybevétele mellett. A lefolytatott eljárás során ilyen foglalkoztatásra vonatkozóan adat nem merült fel, a felperes erre csupán hivatkozott, állítását azonban bizonyítékokkal nem támasztotta alá (Pp. 164. §). A felperes azon érvelése sem volt alapos, hogy az alperesnél fennálló munkaviszony folyamatos meglétére utal, miszerint a szolgálati gépkocsit az alperes 2004 februárját követően is a felperes használatában hagyta, illetőleg a munkáltatói kölcsönt is csupán 2005 januárjában igényelte vissza. Ezen körülmények az ügy elbírálása szempontjából nem jelentősek, különösen arra tekintettel, hogy a felperes az alperes többségi tulajdonában álló I. Rt.-nél létesítette az újabb munkaviszonyt, illetve a peres felek között külön polgári jogi jogviszony is létrejött gazdasági tanácsadói feladatok ellátására.
Minderre figyelemmel a jogerős ítélet a rendelkezésre álló bizonyítékokat megfelelően értékelte (Pp. 206. §), és helytálló volt az abból levont következtetés is. Így a felülvizsgálati kérelemben hivatkozottak jogszabálysértés megállapítására nem adott módot.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.349/2007.)
194. A rendes felmondás indokolásával szembeni követelmények (Mt. 89. §).
A felperes keresetében a munkáltatói rendes felmondás jogellenességének megállapítását és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította, és a felperest 80 000 forint és áfa perköltség megfizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1975. szeptember 1-jétől állt az alperes, illetve jogelődje alkalmazásában, munkaviszonya megszűnését megelőzően a gyártási részlegnél termelés előkészítő munkakörben foglalkoztatták. A munkáltatói jogkör gyakorlója a 2004. október 15-én kelt rendes felmondásával 90 nap felmondási idő biztosításával szüntette meg a felperes munkaviszonyát azon indokolással, hogy a kft. termelési és logisztikai feladatainak újraalakítása során bizonyos szakterületek összevonásra kerülnek a jövőben, ennek részeként a felperes által végzett tevékenységre nem lesz szükség.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint az alperesnél a felperes munkakörét érintő átszervezés megvalósult. A termelés csökkenése 2004. augusztus, szeptember hónaptól volt érzékelhető, ezért W. M. felvétele 2004 júniusában még nem hozható összefüggésbe a felmondás okával. Az a tény, hogy a felperes munkaköri feladatait a felmondást követően a többi munkavállaló között szétosztották, az átszervezés fogalmát kellően kimeríti, annak célszerűsége pedig a perben nem volt vizsgálható. A felperes nem tudta bizonyítani azon állítását, hogy a felmondás valódi indoka nem a felmondásban közölt ok, hanem magasabb szintű szaktudása volt.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. Kötelezte az alperest 3000 forint másodfokú perköltség megfizetésére.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felmondás okai nem felelnek meg az Mt. 89. § (2) bekezdésében foglalt világos indokolási kötelezettségnek, nem egyértelmű, hogy az "egyes szakterületek összevonása" alatt mit értett a munkáltató, és ebből miként következik a felperes munkájának fölöslegessége. Az alperes a kirívóan szakszerűtlenül megfogalmazott felmondást a per során sem tudta világossá tenni, a rá háruló bizonyítási kötelezettségét az elsőfokú bíróság kifejezett felhívása ellenére sem teljesítette. Ebből pedig az következik, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős közbenső ítélet "megváltoztatását", a kereset elutasítását, és a jogszabályoknak megfelelő határozat hozatalát kérte, a felperes perköltség fizetésre kötelezésével. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság lényeges eljárásjogi szabályt sértett, ugyanis az a mód, hogy a tárgyalási jegyzőkönyvet nem a bíró diktálja, hanem a jegyzőkönyvvezető visszaolvasás nélkül jegyzeteli, nélkülözi a közokiratok készítésének törvényi előfeltételeit. Ilyen módszer alkalmazása mellett a felek a jegyzőkönyv tartalmáról csak akkor tudnak meggyőződni, amikor az ügyben már jogerős ítélet született. További érvelése szerint a másodfokú bíróság nem adta indokát annak, hogy a felmondás miért lenne szakszerűtlen és annak sem, hogy számára a felmondás miért nem érthető. A munkáltató intézkedéséből megállapíthatóak azok a konkrét tények, amelyekre a felmondását alapozta, az alperes pedig az átszervezés megtörténtét bizonyította. A munkáltató a felmondás jogát rendeltetésének megfelelően gyakorolta, a munkáltatót nem az motiválta, hogy megszabaduljon attól az embertől, aki a vezetés hozzá nem értését átlátta.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen eljárásjogi szabályszegésre, a Pp. 118. §-ában szabályozottak megsértésére hivatkozott.
A Pp. 118. §-a szerint a bírósági tárgyalásról a jegyzőkönyvet egyidejűleg, hangfelvétel esetén nyolc munkanapon belül el kell készíteni. A bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet (BÜSZ) 8. § (1) bekezdés értelmében az eljárási törvények szerinti jegyzőkönyv kézírásos formában nem készíthető el. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a 2000. évi 4. számú szabályzatában (Sz.) rendelkezett a bíróságok egységes iratkezeléséről. Az Sz. 11. § (3) bekezdés szerint: "Ha a jegyzőkönyv - jegyzet alapján - nem a tárgyaláson készült el, és jogszabály annak az irathoz csatolását nem írja elő, a jegyzőkönyvvezető köteles a tárgyalási jegyzeteit (betelt jegyzetfüzeteit) az iratkezelését végző irodának megőrzésre átadni. A tárgyalási jegyzeteket három évig kell megőrizni". Mindezen rendelkezések alapján, továbbá a másodfokú bíróságnak a kijavítás tárgyában hozott 6. sorszámú végzését is figyelembe véve, a jegyzőkönyv elkészítésénél jogszabálysértés nem állapítható meg. A jegyzőkönyvezetés ilyen módja mellett továbbá lehetősége volt az alperesnek a tárgyaláson az ott készült jegyzőkönyv visszaolvasását kérni, ilyen kérelmet nem terjesztett elő, így utóbb a visszaolvasás elmaradására nem hivatkozhat. A másodfokú bíróság az alperes jegyzőkönyv kijavítás iránti kérelmét részletes indokolás mellett utasította el, az ellen pedig a Pp. 233. §-ának (3) bekezdése szerint külön fellebbezésnek nincs helye.
A Pp. 235. § (1) bekezdése szerint a fellebbezésben új tény állítására, illetve új bizonyíték előadására, vagy az elsőfokú bíróság által mellőzött bizonyítás lefolytatásának indítványozására akkor is sor kerülhet, ha az az elsőfokú határozat jogszabálysértő voltának alátámasztására irányul, a 141. § (6) bekezdésében foglaltakat azonban ebben az esetben is alkalmazni kell. A Pp. 244. § (1) bekezdés utolsó mondata értelmében a 235. § (1) bekezdése a fellebbezési ellenkérelemre, valamint a csatlakozó fellebbezésre is irányadó. Az említett jogszabályokból következően az alperes a fellebbezési ellenkérelmében - miután az ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult - nem az elsőfokú ítélet jogszabálysértő voltának alátámasztására, hanem a rendes felmondás törvénynek megfelelőségére tett nyilatkozatot. Az e körben előadott újabb tények összefoglaló módon, a törvénynek megfelelő jegyzőkönyvezése nem alapozhat meg jogszabálysértést.
Az Mt. 89. §-ának (2) bekezdése szerint a munkáltató köteles felmondását megindokolni, abból a felmondás okának világosan ki kell tűnni, vita esetén a felmondás indokának valóságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania.
A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a felmondási indok részletes leírása nem feltétlenül szükséges, elégséges lehet az indok összefoglaló megjelölése is (MK 95. számú állásfoglalás, BH 2003/5/211.). A rendes felmondással kapcsolatos munkaügyi vita során - az eljárásjogi szabályok megtartásával - további olyan tények és körülmények bizonyításának is helye lehet, amelyek - az indokolás keretein belül maradva - azt kiegészítik és alátámasztják. A bizonyítás azonban nem lépheti túl a felmondás indokolásának kereteit (MD II/143.). A felmondás indokát úgy kell megjelölni, hogy abból a munkavállaló egyértelműen megtudja miért nem tartanak igényt a munkájára (BH 1993/4/266.).
Minderre figyelemmel a másodfokú bíróság tévesen döntött, amikor a felmondás indokait túl általánosnak tekintette, mivel az indokok a jogszabályi előírásoknak és az ítélkezési gyakorlatnak megfelelnek.
Helytállóan állapította meg azonban a másodfokú bíróság, hogy az alperes a rendes felmondásban foglaltakat bizonyítani nem tudta. Csupán azt igazolta ítéleti bizonyossággal megállapíthatóan, hogy 2004 augusztusában a cégnél gazdasági nehézségek jelentkeztek, amelyek a mérleg szerinti eredményből is megállapíthatóak. Az azonban nem nyert bizonyítást, hogy a szervezet átalakítása során a felperes munkakörét érintően milyen szakterületek összevonására került sor, illetve az alperes által hivatkozott átszervezés mikor kezdődött. H. J. tanúvallomása sem bizonyította a fentieket: "arról nem tudok nyilatkozni, hogy írásos dokumentum és határozat született-e az átszervezésről".
Az alperes - mint azt a jogerős ítélet helytállóan fejtette ki - ellentmondásos nyilatkozatokat tett az eljárás során a munkáltató által végrehajtott intézkedésekről, a feladatok szétosztásáról, illetve nem bizonyította, hogy miért vált szükségtelenné a felperes által végzett tevékenység. Minderre kötelezettsége volt annak ellenére, hogy a bíróság egyébként az intézkedés célszerűségét nem vizsgálhatta [Mt. 89. § (2) bekezdés].
A bírói gyakorlat szerint a felmondásban nem közölt indokra nem lehet hivatkozni (BH 1994/4/224.). A rendes felmondás nem tartalmaz utalást a felperes képességeire, sem a német nyelv ismeretének hiányára, ezért ezen, a bizonyítási eljárásban tett alperesi hivatkozások nem voltak vizsgálat tárgyává tehetőek.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a megyei bíróság közbenső ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.522/2007.)
195. Nem érinti az átszervezésen alapuló létszámcsökkentés jogszerűségét, hogy az átszervezés befejeződött-e, azt mikor foglalták írásba, és hogy a megszüntetett munkakör feladatai egyetlen vagy több munkavállaló munkakörébe nyertek átcsoportosítást (Mt. 89. §).
Az I. és II. rendű felperes keresetében az alperes 2004. október 11-én kelt rendes felmondása jogellenessége jogkövetkezményeinek alkalmazását, valamint 2004. évre céljutalom megfizetését kérték.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az I. rendű felperes üzletviteli tanácsadó, illetve üzletviteli és üzleti információs csoportvezető, a II. rendű felperes pedig oktatási csoportvezető munkakörben dolgozott az alperesnél. A 2004. október 11-én kelt rendes felmondásokat az alperes azonos indokkal, azaz átszervezéssel, és a felperesek munkaköre megszüntetésével indokolta. Utalt az alperes tevékenységének átvilágításával összefüggésben végbement szervezeti változtatásokra, a költségtakarékosabb szervezeti felállás megteremtésére.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a szervezetkorszerűsítés már 2003-ban megkezdődött, az alperes létrehozta a Szervezetkorszerűsítési Bizottságot, amely kidolgozta a korábbi több lépcsős struktúra átalakítását. A munkaszervezet átalakításával a felperesek munkaköre megszűnt, az I. rendű felperes munkaterületén a többszintű üzletviteli és informatikai tanácsadás helyett egy fő informatikai munkatárs maradt, a felperesek munkakörére új munkavállalót nem alkalmaztak.
Mindezek alapján a munkaügyi bíróság a rendes felmondásokat jogszerűnek minősítette. A céljutalom iránti igény tekintetében nem találta bizonyítottnak az alanyi jogosultságot.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest a felperesek javára céljutalom megfizetésére, egyebekben - a rendes felmondás jogszerűsége körében - az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a bizonyítást kiegészítette, melynek keretében az alperes részletes kimutatást csatolt a létszám alakulásáról, a megbízási szerződésekről. Mindezek alapján a rendes felmondásokban hivatkozott, a felperesek munkakörét érintő átszervezések bizonyítottságára következtetett, kiemelve, hogy az átszervezés folyamatában a munkavállalói létszám csökkent.
A jogerős ítélet ellen az I. rendű felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben a keresetét elutasító részében kérte a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, a rendes felmondás jogellenessége megállapítását, és az anyagi jogkövetkezmények alkalmazását. Jogszabálysértésként az Mt. 89. § (2)-(3) bekezdései, a Pp. 3. § (3) bekezdése, és a 164. § (1) bekezdése megsértését jelölte meg, mivel megítélése szerint a másodfokú bíróság a becsatolt teljes bizonyító erejű magánokiratok ellenére nem vizsgálta a tényleges létszámadatokat, elfogadta az alperes állításait, indokolás nélkül elvetette a bizonyítás kiegészítésére vonatkozó kérelmeit, továbbá a munkaügyi bíróság nem adott kellő tájékoztatást a bizonyítási teherről. Sérelmezte, hogy a II. rendű felperes ügyével történt peregyesítés miatt a II. rendű felperest tanúként nem lehetett meghallgatni, és ez számára hátrányt jelentett. Álláspontja szerint iratellenesek az átszervezésre, a munkaköre megszűnésére és a létszámcsökkentésre vonatkozó jogerős ítéleti megállapítások, mivel az alperesi kimutatások ellentmondásosak, a munkaköri feladatai ellátására az alperes új munkavállalókat vett fel, összesen három főt, köztük Sz. L.-t. A megnevezett személyek foglalkoztatására színlelt megbízási szerződéssel került sor, ezért őket munkavállalóként kell számításba venni. Arra is hivatkozott, hogy a Szervezetkorszerűsítési Bizottság által kezdeményezett átszervezési javaslatok a munkakörére nem vonatkoztak, továbbá közgyűlési jóváhagyásra, alapszabály és SZMSZ módosítására sem került sor.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
Az I. rendű felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos.
Az Mt. 89. § (2) bekezdése alapján a rendes felmondás indokának valóságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania. Az elsőfokú bíróság széleskörű bizonyítási eljárást folytatott le, ennek keretében a felek számos bizonyítékot előterjesztettek, a felperesek minden tekintetben vitatták az alperesi nyilatkozatokat és bizonyítékokat, bizonyítási indítványaikat az elsőfokú bíróság teljesítette. A másodfokú bíróság a felperesek fellebbezése alapján a bizonyítást kiegészítette, amelynek során az alperes újabb okirati bizonyítékokat csatolt. Ehhez képest önmagában nem minősíthető az ügy érdemére lényeges kihatással lévő eljárási jogszabálysértésnek a Pp. 3. § (3) bekezdésével kapcsolatos felülvizsgálati előadás a bizonyítás körében.
A felülvizsgálati kérelem alaptalanul kifogásolta az ügyének a II. rendű felperesével történt egyesítését, mivel ennek jogszabályi feltételei fennálltak, eljárásjogi jogszabálysértés hiányában a jogerős ítélet felülvizsgálatának nincs helye [Pp. 149. § (2) bekezdés]. Mindazonáltal a felperesek - így az I. rendű felperes is - az első fokú eljárásban nem emeltek kifogást a perek egyesítésével összefüggésben.
Az I. rendű felperes felülvizsgálati kérelme egyebekben - tartalmilag - a bizonyítékok bírói mérlegelését sérelmezte, mivel álláspontja szerint az alperesi bizonyítékok nem támasztották alá a rendes felmondás indokát. A Pp. 270. § (2) bekezdéséből és a 275. § (3) bekezdéséből következően a felülvizsgálati eljárásban nem lehetséges a bizonyítékok újra értékelése, felülmérlegelése. A Legfelsőbb Bíróság egységes gyakorlata szerint az eljárt bíróságok mérlegelésében lényeges eljárási jogszabálysértésnek minősülő kirívóan okszerűtlen, logikailag ellentmondásos, illetve iratellenes következtetés nem volt megállapítható [Pp. 206. § (1) bekezdés, BH 2002/29., BH 1999/44.].
Az eljárt bíróságok a perbeli bizonyítékokból ezért törvénysértés nélkül állapították meg, hogy az átszervezés következtében az I. rendű felperes munkaköre megszűnt, és a helyére új munkavállalót nem alkalmaztak. Mindezeket alátámasztotta az alperes által csatolt 2003. november 26-ai közgyűlési jegyzőkönyv, amely szerint a testület a 2004. évi költségvetést a szervezetkorszerűsítési folyamatra tekintettel fogadta el, és foglalkozott a Szervezetkorszerűsítési Munkabizottság jelentésével is. A Felügyelő Bizottság a 2004. szeptember 28-ai ülésén 12/2004. számú határozatával tudomásul vette a szervezeti és személyi változásokról szóló beszámolót. Az alperesnél korábban fennállt vezetői szintek megszüntetését a szervezeti és működési szabályzat 2004. október 1-jétől hatályos 3. számú melléklete is bizonyította.
A több hónapig tartó lényeges mértékű átszervezési folyamatot és az I. rendű felperes munkakörének megszűnését a meghallgatott tanúk (M. T. L., az átszervezés során kinevezett új ügyvezető, Dr. K. E., a szövetség elnöke és T. D. FB tag, a Szervezetkorszerűsítési Bizottság elnöke) nyilatkozatai egybehangzóan alátámasztották. Mindezek megdöntésére nem volt alkalmas az egyes részfeladatok megbízási jogviszony keretében történt megoldása tekintetében a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott "teljes bizonyító erejű magánokiratok" tartalma. Ez utóbbiakban nyilatkozó személyek közül S. Cs. és H. B. jóval az I. rendű felperessel közölt felmondás után került megbízási szerződéses kapcsolatba az alperessel, míg É. Gy. már korábban nyugdíjba vonult. Egyébiránt a szerződés jellegének megítélésében valóban a szerződés tartalmának van döntő jelentősége, ha azonban valamely feladat mind munkaviszony, mind pedig megbízási jogviszony keretében ellátható, a felek választásától függ, hogy a munka elvégzésére melyik jogviszonyban kerül sor.
Sz. L. a per adatai szerint 2001-től állt munkaviszonyban az alperessel, a munkaszerződését 2002-ben és 2003-ban is módosították, amit nem zár ki, hogy egy másik kft.-ben ügyvezető volt. Egyébiránt a H. B. által írt "teljes bizonyító erejű magánokirat" szerint Sz. L. 2004-ben elnöki tanácsadóként dolgozott az alperesnél.
A perbeli bizonyítékokból tehát nem volt megállapítható, hogy a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott Sz. L.-t és más személyeket az I. rendű felperes munkakörébe alkalmazta az alperes.
A munkaügyi bíróság helytállóan állapította meg, hogy az átszervezés folyamatának nem szükséges befejezettnek lennie a rendes felmondás jogszerűségéhez, és annak sincs perdöntő jelentősége, hogy a szervezeti változásokat mikor foglalták írásba (BH 2000/225., BH 2004/432., BH 1998/508.). Úgyszintén nem érinti a munkavállaló munkaköre megszüntetésével járó átszervezéssel indokolt felmondás jogszerűségét, ha az átszervezés a feladatok más szervezeti keretekben, különböző munkavállalók munkakörébe szétosztva, a feladatkörök módosításával kerül megvalósításra.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletnek azt a részét, amelyben helybenhagyta az elsőfokú ítéletnek az I. rendű felperes rendes felmondás jogellenességére vonatkozó keresetét elutasító rendelkezését, hatályában fenntartotta, ezt meghaladó további rendelkezéseit nem érintette. (Mfv. I. 10.544/2007.)
196. Ha az üzemvezető feladatait a munkáltató ügyvezetője vette át, ez a munkakör megszüntetésével és az üzemvezető munkaviszonya megszüntetésével járt (Mt. 89. §).
Az üzemvezető munkakört betöltő felperes munkaviszonyát az alperes 2005. május 19. napjától kezdődő 55 nap felmentési idővel 2005. július 13. napjára rendes felmondással megszüntette. A munkáltató a felmondási idő teljes tartamára mentesítette a dolgozót a munkavégzési kötelezettsége alól. A munkáltatói intézkedés indokolása szerint "a piaci kereslet visszaesése miatt szükségessé vált egyrészről az alkalmazott munkavállalók számának csökkentése, és ennek során megvalósuló létszámleépítés, másrészről pedig a súlyozottan speciális szaktudással rendelkező szakemberek megtartása". A munkáltató közlése szerint a "létszámleépítés az Ön munkaszerződésének hatályát, illetve munkakörét is érinti. Ennek megfelelően az Ön munkakörét kénytelenek vagyunk megszüntetni." Az alperes rendes felmondása a fentieken túl hivatkozott 8 pontban a felperesnek a munkaviszonyával összefüggő magatartására is.
A munkáltatói intézkedés ellen a munkavállaló keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz, melyben kérte a felmondás jogellenességének a megállapítását, az alperesnek az ítélet jogerőre emelkedéséig elmaradt munkabér, és az Mt. 100. §-ára alapítottan 10 havi átlagkereset megfizetetésére kötelezését.
A munkaügyi bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. Az indokolás szerint a munkáltatói rendes felmondás létszámcsökkentéssel összefüggő indoka valós és okszerű, ezért jogszerűen járt el a munkáltató akkor, amikor a felperes munkakörébe tartozó feladatokat megbízási jogviszony keretében az ügyvezetőre bízta.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletében a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. Az indokolás szerint a munkaügyi bíróság a szükséges bizonyítást lefolytatta, a bizonyítékokat okszerűen értékelte, a releváns tényeket feltárta, és a helyesen megállapított tényállásra alapítottan a jogszabályoknak megfelelő döntést hozott.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének megfelelő döntés meghozatalát kérte. A felülvizsgálati kérelem indokolása szerint a "létszámleépítés a felperesi munkakör megszüntetésével" azt jelenti, hogy a munkáltató megszünteti a felperes által végzett feladatokat, ez a felmondási indok pedig nem felel meg a valóságnak, hiszen termelőüzemben a termelésvezetői feladatok nem szűnnek meg.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte annak indokai alapján.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére, csupán azt vizsgálhatja, hogy a mérlegelés körébe vont adatok megállapításánál és egybevetésénél nem történt-e iratellenes, vagy kirívóan okszerűtlen, logikátlan mérlegelés (BH 2001/197., BH 2002/29.). Az adott esetben a jogerős ítélet alapjául szolgáló ítéleti tényállás tekintetében jogszabálysértést megalapozó következtetés nem állapítható meg, ezért az a felülvizsgálati eljárásban is irányadó.
A Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint valamely tényállás, vagy kereseti követelés mértékének megalapozott feltárásához nem elegendő a bizonyítékok egyenként történő értékelése, hanem a törvénynek megfelelő mérlegeléshez szükség van a bizonyítékok egybevetésére, összességében történő értékelésére az életszerűség és a logika követelményeinek figyelembevételével. Ennek során nem állapítható meg a Pp. 206. §-a (1) bekezdésének megsértése, ha a bíróság az egyes bizonyítékok kellően és meggyőzően indokolt elfogadásával - mérlegeléssel - olyan tényállást állapít meg, amely nem áll ugyan összhangban a fél által vitatott egyes bizonyítékok tartalmával, a per egyéb adataira figyelemmel azonban nem okszerűtlen, és nem életszerűtlen [Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés, BH 2001/301.].
A felmondás indoka csak a felmondási nyilatkozatban világosan megjelölt, olyan való tény vagy körülmény lehet, amely a munkavállaló képességeivel, a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, illetve a munkáltató működésével összefüggésben okszerűen alátámasztja a munkavállaló munkaviszonyának a munkáltató által történt megszüntetését.
Az Mt. értelmében a felmondási indoknak nemcsak valónak, hanem okszerűnek is kell lennie. A Legfelsőbb Bíróság gyakorlata szerint a felmondást nem bármely, hanem csak olyan tényekkel (körülményekkel) lehet elfogadhatóan indokolni, amelyekből kitűnik, hogy a munkavállaló munkájára miért nincs szükség. A munkavállaló munkához való jogából következik, hogy a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát csak akkor mondhatja fel, ha ez a munkaviszony a konkrét esetben nem tölti be megfelelően a rendeltetését.
A felmondási oknak - tényszerű valósága mellett - egyúttal okszerűen alá kell támasztania a munkavállaló munkaviszonyának a munkáltató részéről történt megszüntetését (MK 95/I.).
Az ítélkezési gyakorlat szerint az adott munkahelyen alkalmazott munkavállalók számának csökkentése és a feladatok más módon való ellátása, illetőleg szétosztása önmagában megvalósítja az átszervezést, így kellő alapul szolgál az átszervezéssel, illetőleg a munkakör megszüntetésével indokolt rendes felmondáshoz. Az átszervezésen belül felmondási indok lehet a létszámcsökkentés. A létszámcsökkentés valósága nem vitatható, ha a munkáltató a munkavállaló munkaköri feladatai ellátására nem alkalmazott új munkavállalót, hanem a munkakört már eddig is alkalmazott munkavállaló feladatkörébe utalta munkakör összevonással (BH 2002/114.).
A perben eljárt bíróságok - a széles körben lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként - megalapozottan állapították meg, hogy nem vitathatóan a felperes munkakörébe tartozó feladatokat - a munkakör megszüntetését követően - az alperes ügyvezetője látta el megbízási jogviszony alapján. A munkakör megszűnése nem jelentette, és nem is jelenthette - ahogyan arra a felperes helyesen rámutatott - a munkaköri feladatok (termelésirányítás) megszűnését.
A munkáltatói rendes felmondásban megjelölt okok közül tehát a munkáltató eredményesen bizonyította a létszámcsökkentést, valamint az ahhoz kapcsolódó munkakör megszüntetést, és ezzel a felmondás ezen indokának valóságát és okszerűségét [Mt. 89. § (2) bekezdés].
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.570/2007.)
197. Átszervezésre alapított munkáltatói rendes felmondás esetén a felmondási jog gyakorlása jogellenessé válik, ha bizonyítottan rendeltetésével össze nem férő célból gyakorolják, illetve az ilyen eredményre vezet. Ennek megállapításához a nem felhőtlen viszony nem alapozza meg a rendeltetésellenes joggyakorlást (Mt. 89. §).
A felperes keresetében a munkáltatói rendes felmondás jogellenességének megállapítását és az ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes 2005. augusztus 9-én kelt rendes felmondása jogellenes, így a felperes munkaviszonya az alperesnél az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. Kötelezte az alperest munkabér-különbözet és nyolc havi átlagkereset kártérítéskénti megfizetésére perköltség viselés mellett, egyebekben a keresetet elutasította.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1990. május 2-ától állt a P. Rt. alkalmazásában, 1999-től banküzemi osztályvezetői feladatokat látott el. A korábbi munkáltató 2004. augusztus 31-ével szűnt meg az E. Rt.-be történő beolvadása miatt.
2004 októberében döntés született arról, hogy a továbbiakban Z.-n egy fiók működjön, és a 2005. évi engedélyezett létszámkeretet - a fiókok összeköltözése folytán - 19 főben határozták meg.
Az alperes 2005. augusztus 9-én kelt rendes felmondásával 2005. november 4. napjára rendes felmondással szüntette meg a felperes munkaviszonyát azon indokolással, hogy "az alperes és a P. Rt. jogi fúziója befejeződött és az ehhez kapcsolódó átszervezés megtörtént. A feladatok átszervezése (fiókmegszűnés miatt) és létszámleépítése miatt az Ön további foglalkoztatására nincs lehetőség".
A munkaügyi bíróság a létszámleépítést nem találta bizonyítottnak arra figyelemmel, hogy 2005 tavaszán már csak egy fővel kellett csökkenteni a fiók létszámát. V. V. 2005 júliusában közölte, hogy Sz.-re költözik, az ő helyére azonban 2005 augusztusában új munkavállaló felvételére került sor. Mivel ez a felperes munkaviszonyának megszüntetése előtt történt, az elsőfokú bíróság a felmondás létszámleépítésre vonatkozó indokát nem találta okszerűnek. A 2004. augusztus 31-én bekövetkezett beolvadást követően nem nyert bizonyítást, hogy 2005. augusztus elején még milyen átszervezési feladatok voltak az alperesnél. A fiókvezető, dr. H. I. a perben nem volt hajlandó nyilatkozatot tenni arra, hogy miért a felperestől vált meg, ez pedig megkérdőjelezi, hogy a felmondásban megfogalmazott okok nem csak ürügyül szolgáltak-e a felperes eltávolítására.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a keresetet elutasította, és a felperest perköltség fizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy az átszervezés a felperes szervezeti egységét érintette, feladatai két másik munkavállaló között szétosztásra kerültek, az intézkedések célszerűsége pedig jelen perben nem volt vizsgálható. Az előírt státusz-számot a rendes felmondás kiadásakor a fiók létszáma meghaladta, V. V. munkakörébe másik pénztárost alkalmaztak, ezen tevékenység semmilyen módon nem kapcsolódott a felperes munkaköréhez. A felperes keresetében nem hivatkozott kifejezetten rendeltetésellenes joggyakorlásra és nem bizonyított, hogy a munkaviszonya megszüntetésének valódi indoka mögött a felperes és a fiókvezető "félreértése" állt.
A felperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság ítéletének hatályában tartását, másodlagosan a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte, az alperes perköltség fizetésre kötelezése mellett. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a felmondás indokait szövegkörnyezetükből kiragadva vizsgálta, az helyes értelmezés szerint sem munkakör megszüntetésre, illetve összevonásra, sem minőségi cserére nem utal. A felperes hivatkozott arra, hogy az "alperesnek a munkaviszony megszüntetésekor tanúsított magatartása sérti a Kollektív Szerződés 4.2. pontjában foglaltakat is", így vizsgálni kellett volna, hogy a felperes további foglalkoztatására valóban lett volna-e lehetőség. A felperes álláspontja szerint a másodfokú bíróságnak a létszámleépítésről elfoglalt álláspontja is téves, az alperes által csatolt kimutatások e körben egymásnak is ellentmondóak. A felperes érvelése szerint a gyakorlatban a pénztárosi feladatokat a lakossági területen dolgozó ügyintézők felváltva látták el. A felülvizsgálati kérelem a Pp. 206. §, illetve 141. § (6) bekezdésének megsértését is panaszolta.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, nincs helye a bizonyítékok újra értékelésének, azaz felülmérlegelésnek. Az ügy érdemét érintő jogszabálysértést a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen és logikátlan, iratellenes, nem megfelelően indokolt mérlegelése valósíthat meg [Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés, BH 2001/197., BH 2002/29.].
A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a létszámcsökkentés valósága nem vitatható, ha a munkáltató a munkavállaló munkaköri feladatai ellátására nem alkalmaz új munkavállalót, hanem a munkakört már addig is alkalmazott munkavállaló feladatkörébe utalja munkakör összevonással (BH 2002/3/114.). Az eljárás során bizonyításra került, hogy a felperes munkaviszonyának megszüntetése után új munkavállalót a cég nem vett fel, az általa betöltött munkakör pedig a már korábban is alkalmazott munkavállalók részére került átadásra. A korábbi három fő helyett két munkatárs látta el a kisvállalati hitelezési feladatokat.
Helyesen állapította meg a jogerős ítélet, hogy V. V.-t pénztáros munkakörben alkalmazták, és az ő munkaviszonyának megszüntetése után O. L. került felvételre. Helytállóan fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy a felperes munkaköréhez a pénztáros munkakör nem kapcsolható, így jogellenesség a munkáltató részéről e körben sem volt megállapítható. Felülvizsgálati kérelmében utalt a felperes arra, hogy az alperesnél kialakult gyakorlat szerint a pénztárosi feladatokat a lakossági területen dolgozó ügyintézők felváltva látták el, erre vonatkozóan azonban bizonyítási indítványt nem terjesztett elő (Pp. 164. §).
A felperes keresetében nem, kizárólag fellebbezési ellenkérelmében utalt a Kollektív Szerződés 4.2. pontjának megsértésére, ezért ebben a körben bizonyítás lefolytatására már nem volt lehetőség.
Ugyancsak helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy létszámcsökkentés esetén a munkáltató mérlegelési jogkörében választhatja ki azokat a munkavállalókat, akiknek a munkaviszonyát megszünteti (MK. 95/I.).
A jogerős ítélet helyesen állapította meg, hogy a felperes keresetében kifejezetten nem hivatkozott a rendeltetésellenes joggyakorlásra a rendes felmondás kapcsán, csupán arra utalt, hogy munkaviszonyának megszüntetése a fiókigazgatóval való "nem felhőtlen" viszony eredménye volt.
Az MK 95. számú állásfoglalás kiemeli, hogy az egyébként fennálló felmondási jog gyakorlása is jogellenessé válik abban az esetben, ha bizonyítottan rendeltetésével össze nem férő célból, esetleg ártási szándékkal, bosszúból, zaklatásszerűen gyakorolják, illetve ilyen eredményre vezet. Ez esetben nem volt megállapítható a rendeltetésellenes joggyakorlás, egymagában az esetleges személyes ellenszenv, vagy "nem felhőtlen" viszony nem minősül olyan körülménynek, amely megalapozná a rendeltetésellenes joggyakorlást.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.635/2007.)