adozona.hu
Az Mt. 88. §-ához
Az Mt. 88. §-ához
Kiválasztott időállapot:
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek a felülvizsgálati kérelmükben az Mt. 6. § (3) bekezdésbe, a 87. § (2)-(3) bekezdéseibe, a 88. § (2) bekezdésébe ütköző jogszabálysértést jelöltek meg. Ezen kívül a bizonyítékok - különösen Cs. I.-né tanú vallomásának - figyelmen kívül hagyását sérelmezték. Érvelésük lényege szerint az alperes a felperesek határozott idejű munkaviszonyát nem az Mt. 88. § (2) bekezdés alkalmazásával szüntette meg. Ezt Cs. I.-né tanú vallomása álláspontjuk szerint azért támasztja alá, mert ő nyilatk...
Az Mt. 88. §-ához
EH 2000.242 Ha a határozott időre szóló munkaviszonyban álló munkavállaló munkaviszonyát a munkáltató jogellenesen megszünteti, a munkavállaló az Mt. 88. §-ának (2) bekezdése, illetve az Mt. 100. §-a alapján vagylagosan érvényesítheti igényét.
A munkában töltött teljes évekre járó rendes szabadságot a munkaviszony megszűnése esetén - a vezető állású munkavállaló kivételével - pénzben meg kell váltani [Mt. 88. § (2) bek., Mt. 100. §, Mt. 136. §].
EH 2000.243 Ha a határozott időre szóló munkaviszonyt a munkáltató az egyoldalú - rendkívüli felmondásnak nem minősülő - nyilatkozattal szünteti meg, 1995. szeptember 1-je előtt létesített jogviszony esetében a munkavállalót olyan helyzetbe kell hoznia, mintha a munkaviszonya a munkaszerződés lejártával szűnt volna meg. Ebből az következik, hogy ha a felek a határozott idő lejártával való munkaviszony-megszűnés esetére - a törvénytől eltérően - végkielégítésben állapodtak meg, a munkavállalót a végkielégítés ilyen esetben is megilleti [Mt. 88. § (2) bek.].
EH 2005.1339 Határozott idejű munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeit a bíróságnak a kereseti kérelem alapján kell elbírálnia, attól nem térhet el abból az okból sem, hogy megítélése szerint mi kedvezőbb a munkavállalóra [Mt. 88. § (2) bek., 100. § (4) és (6) bek.; 1952. évi III. törvény 215. §].
BH 2000/266. Ha a felek már a határozatlan időtartamú munkaszerződés megkötésekor - a munkaviszonynak a próbaidő elteltét követő folytatását illetően - annak határozott idejűvé történő átalakításában állapodtak meg, jogszabályt sért e munkaviszonynak rendes felmondással való megszüntetése [Mt. 79. § (2) bek., 88. § (1) bek.].
BH 2000/322. Ha a felek a határozott idejű munkaviszony megszűnése esetére - a törvénytől eltérően - végkielégítésben állapodtak meg, a munkavállalót a végkielégítés megilleti [Mt. 88. § (2) bek., 95. § (2) bek.].
BH 2004/156. Ha a kft. ügyvezetőjének munkaszerződése határozott időre szólt, azt csak a törvényben meghatározott feltételekkel lehetett megszüntetni (Mt. 88. §).
BH 2006/265. A határozott időre alkalmazott munkavállalók munkaviszonyát jogellenesen rendes felmondással megszüntető jognyilatkozatát a felszámoló egyoldalúan nem vonhatja vissza (Mt. 88. §).
BH 2007/61. A határozott idejű munkaszerződésnek érvényes az a kikötése, amely szerint - ha a megszüntetéskor egy évnél rövidebb idő van hátra - a munkavállalót megilleti munkáltatói megszüntetés esetén a 12 havi átlagkereset [Mt. 13. § (2) bek., 88. § (2) bek.].
104. Ha a határozott időre alkalmazott munkavállalók munkaviszonyát a felszámoló a jogviszonyt megszüntető felmondó nyilatkozat megküldésével jogellenesen megszüntette, ezt egyoldalúan nem vonhatta vissza (Mt. 88. §).
A felperesek a felülvizsgálati kérelmükben az Mt. 6. § (3) bekezdésbe, a 87. § (2)-(3) bekezdéseibe, a 88. § (2) bekezdésébe ütköző jogszabálysértést jelöltek meg. Ezen kívül a bizonyítékok - különösen Cs. I.-né tanú vallomásának - figyelmen kívül hagyását sérelmezték. Érvelésük lényege szerint az alperes a felperesek határozott idejű munkaviszonyát nem az Mt. 88. § (2) bekezdés alkalmazásával szüntette meg. Ezt Cs. I.-né tanú vallomása álláspontjuk szerint azért támasztja alá, mert ő nyilatkozott arról, hogy a felszámoló azt közölte a felperesekkel, miszerint munkaviszonyukat "rövid időn belül" meg fogja szüntetni. Az alperes tehát a munkaviszonyokat rendes felmondással szüntette meg, azonban a jognyilatkozatáról szóló okiratot (és a további szükséges iratokat) a felpereseknek nem adta át. A jognyilatkozatát továbbá az alperes jogszabálysértően egyoldalúan vonta vissza. Mindezek miatt a felperesek a jogerős másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését, és a határozott időből még hátralévő időre járó munkabér megfizetésére kötelező határozat meghozatalát kérték.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Azzal érvelt, hogy a másodfokú bíróság csupán a felszámoló biztosnak a rendes felmondásra irányuló szándékát állapította meg, ez azonban nem minősülhet jogellenes szóbeli munkaviszony megszüntetésnek. A felmondás ténye nem nyert bizonyítást, ezért a felperesek alaptalanul hivatkoztak az Mt. 87. § (2) bekezdésére. Mindezek miatt a jogerős ítélet a jogszabályoknak megfelel.
Az elsőfokú bíróság a következő tényállást állapította meg.
Az I. rendű felperes 2002. február 7-étől 2005. december 31-éig tartó, a II. rendű felperes 2002. február 7-étől 2005. december 31-éig tartó, míg a III. rendű felperes 2002. február 11-étől 2005. december 31-éig tartó határozott időre létesített munkaviszonyt az alperesnél.
A megyei bíróság a 2002. november 15-én jogerőre emelkedett végzésével elrendelte az alperes felszámolását. A felszámoló biztos 2002 decemberében szóban a felpereseket arról tájékoztatta, hogy a munkaviszonyukat 2002. december 31-ével meg fogja szüntetni. Ezt követően a felperesek az alperesnél munkát nem végeztek, a felszámoló biztos utasítására a munkaügyi ügyintéző a felperesek részére kiállította a munkanélküli járadék megállapítására szolgáló igazoló lapot, és azt postán további iratokkal a felperesek részére megküldte. Az iratokon a munkaviszony megszüntetés módjaként rendes felmondást jelölt meg. Ezután a felszámoló biztos írásban arról tájékoztatta a felpereseket, hogy a "felmondást", amelyet tévesen rendes felmondás címén küldtek meg a részükre, visszavonja, és a felszámolási eljárásban várható egyezség alapján a felperesek munkájára igényt fognak tartani. Ezért a felszámoló arra kérte a felpereseket, hogy a "felmondást" tekintsék tárgytalannak és a munkahelyükön munkavégzés céljából jelentkezzenek. Az I. és a II. rendű felperesek a felszámoló említett iratát megkapták, a III. rendű felperes nem kapta meg, ő a munkatársai szóbeli tájékoztatásából értesült a levélről.
A megyei bíróság végzésével a felperesek kifogásának helyt adott; a fellebbezés folytán eljárt ítélőtábla végzésével a kifogás és a vitatott hitelezői igények tárgyában indult eljárást megszüntette, az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte, és a kérelmek elbírálását a felszámolási eljárás megszűnése miatt áttette a munkaügyi bírósághoz.
A munkaügyi bíróság az Mt. 88. § (1) bekezdése alapján a bizonyítékok mérlegelésével arra következtetett, hogy a munkaviszony megszüntetéséről szóló írásbeli munkáltatói igazolás és egyéb, a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos igazolások átadása és átvétele a munkaviszony megszüntetésének nem tekinthető. Azt is kifejtette, hogy az adott esetben a munkáltató az igazolások kiadását tévesen minősítette felmondásnak, és a visszavonó jognyilatkozata - mivel az akarata nem irányult a felperesek munkaviszonyának megszüntetésére - sem bizonyítja a munkaviszonyok alperes általi megszüntetését. A határozott idejű munkaviszonyok jogellenes megszüntetése hiányában ezért az Mt. 88. § (2) bekezdés szerinti jogkövetkezmény nem alkalmazható. A kifejtettek miatt a munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen a felperesek fellebbezést nyújtottak be.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. Indokolása szerint a munkaügyi bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és a jogvitát az abból levont következtetések alapján helytállóan döntötte el. A fellebbezésekkel összefüggésben a másodfokú bíróság - egyebek mellett - arra utalt, hogy sem Cs. I.-né sem D. P. tanúk vallomása nem bizonyítja a felmondások tényét, mindezt a perben a felszámoló biztos is mindvégig vitatta. A felperesek a felszámoló biztosnak a munkaviszonyuk megszüntetésére vonatkozó kifejezett, egyoldalú, határozott és egyértelmű nyilatkozatát nem tudták bizonyítani [Pp. 164. § (1) bekezdés]. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felszámoló visszavonó nyilatkozatának nincs jelentősége, munkaviszony megszüntetésének hiányában az elsőfokú bíróság helytállóan mellőzte az Mt. 88. § (2) bekezdésének alkalmazását.
A felperesek felülvizsgálati kérelme alapos.
Az elsőfokú bíróság által megállapított, és a másodfokú bíróság részéről elfogadott tényállás szerint a határozott idejű munkaviszonyban lévő felperesekkel a munkáltatói jogkör gyakorló felszámoló biztos 2002. december közepe táján szóban azt közölte, hogy a munkaviszonyukat 2002. december 31-ével meg fogja szüntetni. Ezután a felperesek nem végeztek munkát (és különböző időponttól) táppénzes állományba kerültek. A munkaügyi ügyintéző a felszámoló biztos utasítására a munkáltatói igazolást és az igazolólapot a felperesek részére postán megküldte. Ezután a felszámoló biztos a felpereseket írásban arról tájékoztatta, hogy a "munkaviszony megszüntetést" visszavonja, a felmondás tévesen rendes felmondásként került kiadásra, továbbá a hitelezővel egyezséget kívánnak kötni, a felpereseket foglalkoztatni kívánják, a "kipostázott felmondást" tekintsék tárgytalannak.
A Ptk. 207. § (1) bekezdése alapján a jognyilatkozat értelmezésénél a szavak általánosan elfogadott jelentésének, az eset összes körülményének, és a nyilatkozó feltehető akaratának van jelentősége.
Az adott esetben a felperesek tudomást szereztek az alperes cég helyzetéről, a felszámoló tájékoztatta őket a munkaviszonyuk közeli időpontban várható megszüntetéséről, ezután a részükre a jogviszonyt megszüntető írásbeli nyilatkozaton kívül a felszámoló utasítására Cs. I.-né megküldte a munkaviszonyuk megszüntetésével összefüggő munkáltatói igazolásokat. A körülmények alapján a felszámolónak ezt az eljárását a felperesek alappal tekintették a munkáltató munkaviszonyukat megszüntetni kívánó akarata kifejezésének, amelyet a felszámolónak részükre 2003. január 6-án megküldött irata is alátámasztott. Ebben az iratban a felszámoló a "kipostázott munkaviszony megszüntetés" visszavonásáról rendelkezett azzal az indokkal, hogy a felperesek határozott idejű munkaviszonyát a törvény értelmében nem lehet rendes felmondással megszüntetni. Ezért a "felmondás" tárgytalannak tekintését kérte azzal, hogy a várható egyezség miatt a munkájukra igényt fognak tartani.
Az alperes az őt terhelő bizonyítási teher ellenére nem bizonyította, hogy a felperesek a munkaviszonyuk helyreállításához hozzájárultak. Fentiek miatt a másodfokú bíróság tévesen, a bizonyítékoknak a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütköző mérlegelésével, és az ügyben alkalmazandó Ptk. 207. § (1) bekezdése figyelmen kívül hagyásával (EBH 2000/258.) állapította meg, hogy a felszámoló a felperesek munkaviszonyát nem szüntette meg, ezért a munkaviszonyuk a másodfokú ítélet meghozatalának időpontjában is fennáll.
A bizonyítás eredményének mérlegelése és a kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felperesek határozott idejű munkaviszonyát a munkáltatói jogkört gyakorló felszámoló az Mt. 88. § (1) bekezdésébe, a 87. § (2) bekezdésébe ütközően, jogellenesen szüntette meg. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta. Megállapította, hogy az alperes a felperesek munkaviszonyát 2002. december 31-ével jogellenesen szüntette meg [Pp. 213. § (3) bekezdés]. A követelések összege tárgyában az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 10.401/2005.)
105. Ha a cégvezető-igazgatót határozott időre szóló megállapodással foglalkoztatták, jogviszonyának megszüntetésénél az Mt. 88. § (2) bekezdését kellett alkalmazni. (Mt. 88. §)
A felperes keresetében a munkaviszonya megszüntetése jogellenessége jogkövetkezményeként tizenkét havi átlagkereset megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A követelés jogalapjaként arra hivatkozott, hogy az alperes a határozott idejű munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg rendes felmondással, ezért az Mt. 88. § (2) bekezdése alapján köteles megfizetni egy évi átlagkeresetét.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, és kötelezte 1 240 681 forint és kamatai megfizetésére.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes 1996-tól létesített munkaviszonyt az alperes jogelődjével, az Ú.-i G. Szövetkezetével, ahol műszaki vezetőként, majd ügyvezető elnökként dolgozott. Az alperesi Zrt. 2004. március 19-ei megalapításakor a közgyűlés a felperest öt év időtartamra cégvezető-igazgatónak választotta meg. Felette a munkáltatói jogokat az igazgatóság gyakorolta. Az alperes a 2005. december 28-án kelt határozatával a közgyűlés 20/2005. (XII. 19.) számú döntésére hivatkozással rendes felmondással megszüntette a munkaviszonyt. Az alperes határozatlan idejűként kezelte a felperes munkaviszonyát, mivel álláspontja szerint a felperes határozott időre cégvezető-igazgatói megválasztása nem érintette a határozatlan idejű munkaviszonyát.
A munkaügyi bíróság a felperes jogi álláspontját osztotta. Megállapítása szerint a cégvezető-igazgatóvá megválasztáskor a felperes és az alperes között új jogviszony jött létre, a korábbi határozatlan idejű munkaviszony megszűnt, és a tisztségre határozott időre történt megválasztással a munkaviszony is határozott időre jött létre. Utalt a Gt. 24. § (2) bekezdésére, valamint a 172. § (1) bekezdésére, amely szerint a vezető tisztségviselő jogviszonyát a társaság legfőbb szerve, illetve az alapító tag visszahívással bármikor megszüntetheti. Az Mt. 88. § (1) bekezdése viszont nem teszi lehetővé a rendes felmondást, ezért a felperes választhatott, hogy a jogellenesség jogkövetkezményeként az Mt. 88. § (2) bekezdése szerinti juttatást, vagy az Mt. 100. §-ában szabályozott jogkövetkezményt igényli. A felperes az előbbit választotta, amelybe az alperes kérte beszámítani a rendes felmondással megfizetett járandóságokat, a beszámítást a felperes sem vitatta.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és a keresetet elutasította.
A másodfokú bíróság nem értett egyet a munkaügyi bíróság azon álláspontjával, mely szerint a felperes mint cégvezető az alperes vezető tisztségviselője volt. Ezért a felperesre nem vonatkoznak a Gt.-nek a vezető tisztségviselőre irányadó szabályai, és az a körülmény, hogy öt évre cégvezetővé választották, a határozatlan idejű munkaviszonyát nem tette határozott idejűvé, és ezt a munkaviszonyt az alperes jogszerűen megszüntethette rendes felmondással.
A felperes a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, és a munkaügyi bíróság ítéletének helyben hagyása iránt felülvizsgálati kérelemmel élt. Arra hivatkozott, hogy a cégvezetővé választásakor külön írásbeli munkaszerződést nem kötött az alperessel, azonban a jogviszony tartalma alapján a munkaviszonya is határozott idejűvé vált a Gt.-nek a cégvezetői státuszra vonatkozó szabályai alapján, noha valóban nem minősült vezető tisztségviselőnek. Azzal is érvelt, hogy a cégvezetői tisztség betöltésére vonatkozó elfogadó nyilatkozata nem egyszerűen a munkakör elfogadását, hanem a munkaviszony határozott időre történő módosításának elfogadását is jelentette.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A felperes határozatlan idejű munkaviszonyban állt az alperessel, mielőtt a közgyűlés öt év határozott időre cégvezető-igazgatónak megválasztotta. A másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy az ügyben irányadó 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) 21. § (3) bekezdése értelmében nem minősült vezető tisztségviselőnek.
A felperes az új munkakört írásbeli nyilatkozatával elfogadta, ennek alapján közös megegyezés jött létre a felek között abban, hogy a felperes határozott időre másik munkakört fog ellátni. Ezzel egyidejűleg azonban nem állapodtak meg a munkakörre vonatkozó határozott idő lejártát követően betöltendő munkakörben - a per adatai szerint ilyen fel sem merült -, ezért a határozott időre másik munkakör betöltésére vonatkozó megállapodással a munkaviszony határozott időre szólóvá vált.
A perben semmilyen adat nem merült fel, hogy a cégvezetővé választáskor és azt követően a felperes munkaviszonyát határozatlan idejűnek tekintették a felek. Ezt az álláspontot akkor foglalta el az alperes, amikor felmerült a felperes munkaviszonyának megszüntetése. Önmagában ezen alperesi egyoldalú minősítés nem teszi a munkaviszonyt határozatlan időtartamúvá, a határozatlan idejű munkaviszony fenntartásának kölcsönös szándéka nem volt megállapítható.
Az előbbiekre tekintettel az elsőfokú bíróság álláspontja helytálló annyiban, hogy a határozott idejű munkaviszony rendes felmondással jogszerűen nem volt megszüntethető [Mt. 88. § (1) bekezdés], és a felperes alappal igényelhette az Mt. 88. § (2) bekezdése szerinti jogkövetkezményt. Az összegszerűség, illetve a beszámítás vonatkozásában a felek között nem volt vita. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. (Mfv. I. 10.572/2007.)
106. Ha a felek külföldön működő iroda vezetésére kötöttek munkaszerződést, azt a munkáltató egyoldalú hazarendeléssel jogellenesen szüntette meg (Mt. 88. §).
A felperes keresete alapján a munkaügyi bíróság közbenső ítéletével megállapította, hogy a felperessel szemben alkalmazott rendes felmondás, valamint a hazarendelésre vonatkozó alperesi intézkedés jogellenes, és a felperes munkaviszonya a közbenső ítélet jogerőre emelkedésekor szűnik meg.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes elnyerte az alperes P.-i K. Sz. Irodája igazgatói munkakörére kiírt pályázatot, és ennek eredményeképpen 2001. augusztus 9-én a felek munkaszerződést kötöttek. Az alperes a 2003. május 15-ei intézkedésével a felperest a külföldi munkavégzési helyéről indokolás nélkül visszahívta, a hazautazásra 2003. július 18-án került sor. A felperes ezt követően betegállományban, majd szabadságon volt, amelynek letelte után az alperes a 2004. február 4-ei rendes felmondással a munkaviszonyát megszüntette. Az indokolás csoportos létszámcsökkentésre és arra hivatkozott, hogy a felperest a képzettségének megfelelő munkával nem tudják ellátni.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a munkaszerződés 2/c. pontjában rögzített kikötés, mely szerint az alperes jogosult indokolás nélkül a felperest a külföldi munkavégzési helyről visszahívni, az Mt. 82. §-ába ütközik, ezért semmis. Álláspontja szerint a jogellenes egyoldalú munkaszerződés módosításra hivatkozással eszközölt rendes felmondás sem lehetett jogszerű, mivel annak okszerű indokául nem szolgálhatott.
A felperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét részben megváltoztatta, és a hazarendelés jogellenességére vonatkozó elsőfokú ítéleti megállapítást mellőzte, egyebekben helybenhagyta azzal, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél 2007. február 2-án szűnt meg.
A másodfokú bíróság a tényállás körében tévesnek ítélte a munkaszerződés egyoldalú módosításáról levont elsőfokú ítéleti megállapítást, mivel a munkaszerződés jogszabályba nem ütköző 2/c. pontja alapján az alperes jogosult volt a felperest visszahívni, továbbá a rendes felmondás sem hivatkozott munkaszerződés módosításra. Egyetértett viszont azzal, hogy a rendes felmondás indoka nem okszerű, mert a csoportos létszámcsökkentés a felperes munkakörét nem érintette, a felperes munkaköre nem szűnt meg.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős közbenső ítéletnek a hazarendelés jogellenessége megállapítását mellőző rendelkezése hatályon kívül helyezését, és a keresetének ebben a körben is helyt adó elsőfokú ítéleti rendelkezés helyben hagyását kérte. Álláspontja szerint a sérelmezett rendelkezés az Mt. 76. § (5) bekezdésébe és a 82. § (1) és (3) bekezdésébe ütközik, ezért az Mt. 8. § (1) bekezdése megsértésével került megállapításra, hogy a munkaszerződés adott kikötése nem semmis.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartását kérte, mivel álláspontja szerint az mindenben megfelel a jogszabályoknak.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint a felperes munkaviszonya az alperes P.-i K. Sz. Irodájának igazgatói munkakörére jött létre, erre a munkakörre pályázott, és mindvégig ezt a munkakört töltötte be. A munkaügyi bíróság ezért helytállóan állapította meg, hogy az igazgatói munkakörben való megállapodást kell a felperes munkaszerződése kötelező elemének tekinteni [Mt. 76. § (2) és (4) bekezdés]. A felperes eszerint nem kiküldetésben, külszolgálatban dolgozott, hanem a munkaszerződéses munkakörét külföldi munkavégzési helyen látta el a felek érvényes és teljesedésbe ment megállapodása alapján.
Az Mt. 82. § (1) bekezdéséből következően a munkakör és a munkavégzési hely tekintetében létrejött közös megegyezés csak a felek akarategyezésével módosítható. Az Mt. 13. § (3) bekezdése értelmében a törvény harmadik részében meghatározott szabályoktól - amelyek közé az Mt. 82. § (1) bekezdésének rendelkezése is tartozik - a felek ugyan eltérhetnek, de - más törvényi különös szabály hiányában - csak a munkavállalóra kedvezőbb feltétel megállapításával. Az Mt. 82. § (1) bekezdése az eltérésre felhatalmazást nem ad, ezért az Mt. 13. § (3) bekezdése az irányadó.
A perbeli munkaszerződés 2/c. pontja, amely a megegyezéses munkakörtől való egyoldalú megfosztást és a megállapodás szerinti munkavégzési hely egyoldalú munkáltatói módosítását kötötte ki, az előbbiekből következően semmis [Mt. 13. § (4) bekezdés]. A munkaszerződés 2/c. pontja semmisségére a munkaügyi bíróság helytállóan következtetett, ezért helytálló az ezen alapuló döntése a felperes külföldi munkavégzési helyről és a munkaköréből való hazarendelés jogellenességét illetően.
A munkaügyi bíróság a felperes munkaköréből és munkavégzési helyéről való egyoldalú hazarendelésre vonatkozó munkáltatói jognyilatkozat jogellenességéből megalapozottan állapította meg a rendes felmondás jogellenességét, mivel az előbbi jognyilatkozat jogellenességéből következik a másik jognyilatkozat (a rendes felmondás) jogellenessége. A létszámcsökkentés a felperes eredeti munkakörét nem érintette, és a jogellenes visszahívás okán jogellenes a rendes felmondás azon indokolása, mely szerint a felperes részére képzettségének megfelelő munkakör nem volt felajánlható.
Az előbbiekből következően önellentmondó is a másodfokú bíróság ítélete, mivel a hazarendelésre vonatkozó munkáltatói jognyilatkozatot a munkaszerződés 2.c. pontjában való megegyezésre hivatkozással jogszerűnek minősítette, ugyanakkor - tartalmilag - éppen a felperes pekingi igazgatói munkakörét nem érintő létszámcsökkentés miatt tartotta jogellenesnek a rendes felmondást, egyetértve ebben a körben az elsőfokú bírósággal.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítéletnek az elsőfokú ítéletet részben megváltoztató, és a hazarendelés jogellenességére vonatkozó ítéleti megállapítást mellőző (valójában ebben a körben a keresetet elutasító) rendelkezését hatályon kívül helyezte, és erre vonatkozóan a munkaügyi bíróság közbenső ítéletét helybenhagyta. Ezt meghaladóan (a rendes felmondás jogellenességét megállapító rész tekintetében) a jogerős közbenső ítéletet nem érintette, mivel azt a felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem keretei között vizsgálta [Pp. 275. § (2) bekezdés]. (Mfv. I. 10.890/2007.)