adozona.hu
Az Mt. 87. §-ához
Az Mt. 87. §-ához
Kiválasztott időállapot:
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes az 1998. március 30-án kelt intézkedéssel a munkaszerződésben kikötött próbaidőre hivatkozással 1998. március 31-ével a felperes munkaviszonyát indokolás nélkül megszüntette.
A felperes keresetében kérte a munkaviszonya jogellenes megszüntetésének a megállapítását, a munkaviszonya helyreállítását, az elmaradt munkabér, valamint nem vagyoni kártérítés megfizetését. A felperes arra hivatkozott, hogy a munkaszerződésben próbaidőt nem kötöttek ki, a munkaszerződés ezzel kapcsolatos po...
Az Mt. 87. §-ához
EH 1999.42 Ha a munkavállalónak a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére irányuló nyilatkozatát a munkáltató szóban elfogadta, ennek megfelelően a felek a munkaviszonyt a munkavállaló kezdeményezésére felszámolták, utóbb alaki okból a munkavállaló a megszüntetés jogellenességére nem hivatkozhat (Mt. 3. §, 87. §).
EH 2000.258 A Munka Törvénykönyvében nem szabályozott kérdésben a Ptk. rendelkezése alkalmazható, ha az a munkajogi elveket nem sérti. Ehhez képest a közös megállapodást célzó nyilatkozat visszavonására az ajánlati kötöttségre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni és ennek figyelembevételével kell elbírálni, hogy a nyilatkozat elfogadása alapján létrejött-e a felek között megállapodás vagy azt megelőzően visszavonta ajánlatát a fél (Pp. 275. §, Mt. 87. §, Ptk. 211. §).
EH 2001.463 A munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére irányuló szerződésnél az ajánlati kötöttség polgári jog szabályai alkalmazhatók. Az ajánlati kötöttség fennállása alatt az elfogadó nyilatkozat átvételének megtagadása jogellenes [Mt. 87. § (2) bek., Ptk. 211. §, 214. § (2) bek.].
EH 2005.1338 A munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetéséről szóló megállapodásban a felek előírhatják a rendes felmondás szabályainak (teljes vagy részbeni) alkalmazását [Mt. 13. § (3) bek., 87. § (1) bek. a) pont].
EH 2006.1438 Amennyiben a vállalkozási jogviszonyban történő foglalkoztatás legfontosabb jellemzői (a felek között e jogviszony előtt fennállt) munkaviszonynak felelnek meg, az utóbbi jogviszony alapján kell határozni annak megszüntetése jogszerűségéről (Mt. 87. §).
EH 2006.1534 A munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetéséről szóló megállapodást a munkajogi, nem a polgári jogi szabályok szerint kell elbírálni (Mt. 7. §).
BH 2002/202. A munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére irányuló megállapodásból ki kell tűnnie a megszüntetésre irányuló félreérthetetlen és valódi munkavállalói szándéknak [Mt. 87. § (1) bek. a) pont, (2) bek., 90. § (1) bek. a) pont, (2) bek. b) pont].
BH 2006/162. A határozatlan időre létrehozott munkaszerződést - ha az az ügyvezetővé választást megelőzően fennállt - az ügyvezetővé választás eredményeképpen a munkakör módosításának kell tekinteni. Az ügyvezetői tisztség megszűnése után a munkaviszony az eredeti munkakörre vonatkozóan tehát ebben az esetben nem szűnik meg [1997. évi CXLIV. törvény 24. § (1) bek.; Mt. 87. § (2)-(3) bek.].
BH 2007/270. Amennyiben a munkáltatónak módja lett volna - a próbaidő alatti munkaviszony megszüntetésre irányuló - nyilatkozata határidőben történő közlésére, és ennek elmaradásában a felperes szándékos magatartása nem hatott közre, a határidő lejárta után két nappal történt közlés jogellenes (Mt. 87. §. 6. §).
90. Ha a próbaidő január 1-jén kezdődött és március 31-én járt le, a munkáltató állítása és az általa készített egyoldalú jegyzőkönyv szerint a munkáltatói megszüntetés közlése március 31-én Budapesten megtörtént, a munkavállaló azonban ezt tagadta és állítása szerint aznap nem járt ott, hanem Egerben tartózkodott, új eljárás szükséges (Mt. 87. §).
Az alperes az 1998. március 30-án kelt intézkedéssel a munkaszerződésben kikötött próbaidőre hivatkozással 1998. március 31-ével a felperes munkaviszonyát indokolás nélkül megszüntette.
A felperes keresetében kérte a munkaviszonya jogellenes megszüntetésének a megállapítását, a munkaviszonya helyreállítását, az elmaradt munkabér, valamint nem vagyoni kártérítés megfizetését. A felperes arra hivatkozott, hogy a munkaszerződésben próbaidőt nem kötöttek ki, a munkaszerződés ezzel kapcsolatos pontja a három hónap letelte utáni prémiumfizetésre vonatkozott, továbbá a munkaviszonyt megszüntető levelet a felperes a próbaidő után, 1998. április 2-án kapta kézhez.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság megállítása szerint a felek az 1997. október 28-án kötött munkaszerződésben az 1998. január 1-jei munkába lépéstől háromhavi próbaidőt kötöttek ki, melynek letelte 1998. március 31-e volt. A felperes közvetlen felettese telefonon történt értesítésére március 31-én megjelent az alperes irodájában, ahol megtagadta a március 30-án kelt alperesi intézkedés átvételét a munkaviszonya próbaidő alatti megszüntetéséről. Erről az alperes jelen lévő vezetői jegyzőkönyvet vettek fel. Az intézkedést a felperes ezután április 2-án postán vette kézhez.
A munkaügyi bíróság e tényállás alapján arra a következtetésre jutott, hogy az alperes a munkaszerződésben érvényesen kikötött próbaidő alatt jogszerűen szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Az alperes erre vonatkozó jognyilatkozata az Mt. 6. § (4) bekezdése értelmében 1998. március 31-én közöltnek minősül. Az elsőfokú bíróság a felperes által kért tanúk meghallgatását a bizonyítani kívánt tények megjelölése hiányára hivatkozással utasította el.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indoklására hivatkozással helybenhagyta. A fellebbezés kapcsán utalt arra, hogy a tanúk meghallgatására vonatkozó felperesi bizonyítást azért mellőzte, mivel a rendelkezésre álló bizonyítékokból a tényállás megnyugtatóan megállapítható volt.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a bíróságok új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a munkaszerződés létrejötte tekintetében a Ptk. 205. § (1) bekezdésébe, az Mt. 76. § (3) bekezdésébe, a 78. § (3) bekezdésébe és a 81. § (3) bekezdésébe ütközik, továbbá megalapozatlan, mivel a bíróságok figyelmen kívül hagyták a "próbaidő mikénti értelmezése" valamint a próbaidőn túl történt közlés tekintetében a "nagyszámú tanú" meghallgatására tett bizonyítási indítványát. A felperes szerint a másodfokú ítélet továbbá érdemi indokolást nem tartalmaz.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A per adatai szerint a felperes részére az alperes 1997. október 28-án telefaxon - angol nyelven - tett ajánlatot három hónapos próbaidővel munkaviszony létesítésére, amelyet a felperes elfogadott. A felek 1997. november 27-én magyar nyelvű munkaszerződést kötöttek, mely szerint a felperest sales manager munkakörben 1998. január 1-jétől három hónapos próbaidővel alkalmazza az alperes. E munkaszerződést a felperes nem vitásan aláírta. A bíróságok tehát megalapozottan állapították meg, hogy a felek a munkaszerződésben az Mt. 81. § (1) és (2) bekezdésében előírtaknak megfelelően próbaidőt kötöttek ki, amely alatt az alperes jogosult volt a munkaviszonyt azonnali hatállyal indokolás nélkül megszüntetni. Mindezt nem érinti, hogy a felek a munkaszerződésben a próbaidő lejártával járó többletjuttatásról (bónuszról) rendelkeztek. A próbaidőnek csak a többletjuttatás miatti kikötésére vonatkozó felperesi bizonyítási indítványt a periratokhoz becsatolt egyértelmű, aggálytalan ajánlat és munkaszerződés ellenében a bíróságok tehát törvénysértés nélkül utasították el.
Helytállóan foglalt állást a munkaügyi bíróság abban is, hogy a munkaszerződés megkötése időpontjától függetlenül a munkaviszony 1998. január 1-jei kezdetéhez képest a kikötött próbaidő 1998. március 31-én járt le [Mt. 81. § (1) bekezdés]. Erről egyébként a munkaszerződés is egyértelműen - a lejárat napja megjelölésével - rendelkezett. A felperes felülvizsgálati kérelmében tehát alaptalanul vitatta a bíróságok "értelmezését" a próbaidőről.
Alapos viszont a felülvizsgálati kérelem a munkaviszonyt megszüntető intézkedés közlésére vonatkozó tényállás megalapozatlanságát illetően.
A felperes az elsőfokú eljárásban arra hivatkozott, hogy 1998. március 31-én nem járt az alperes budapesti irodájában, mivel Egerben (lakóhelyén) tartózkodott, tehát valótlan az intézkedés átvétele megtagadására vonatkozó alperesi tényállítás. Vitatta a közlésre vonatkozó jegyzőkönyvet és a meghallgatott tanúk nyilatkozatát, fellebbezésében is sérelmezte bizonyítékai mellőzését, és emiatt a tényállás megalapozatlanságát.
A bírói gyakorlat szerint a fél által kért bizonyítás mellőzése egymagában nem valósít meg eljárási jogszabálysértést. Megalapozatlan és törvénysértő azonban az ítélet, ha a bíróság az ügy eldöntése szempontjából releváns bizonyítást nem folytatja le (Pp. 6. §, 165. §, BH 1996/478).
Az adott esetben a felperes a jelenlétét vitatta, ezért a tényállás aggálytalan tisztázásához nem lett volna mellőzhető a közlés időpontjára vonatkozó bizonyítás lefolytatása, a jogerős ítélet ezért megalapozatlan [Pp. 141. § (6) bekezdés, 235. § (1) bekezdés]. A felperes 10. sorszámú beadványából, figyelembe véve korábbi előadásait is, megállapítható, hogy mely tanúk meghallgatását kérte az e.-i tartózkodására vonatkozóan.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú ítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és kötelezte a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára. A megismételt eljárásban a felperes által is felajánlott bizonyítás alapján, az összes bizonyíték együttes mérlegelésével (Pp. 206. §) feltárt tényállásból vonható le megalapozott következtetés arra, hogy az alperes a törvényesen kikötött próbaidő alatt szüntette-e meg a felperes munkaviszonyát.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (3) bekezdése értelmében a felek felülvizsgálati eljárási költségét és a felülvizsgálati eljárás illetékét csupán megállapította azzal, hogy annak viselése felől az új határozatot hozó bíróság dönt. (Mfv. I. 10.316/2000.)
91. Ha a munkavállaló maga kezdeményezte a munkaviszonya közös megegyezéssel való megszüntetését a munkavállalói rendkívüli felmondás helyett, jogszerű megtámadási ok hiányában a megállapodásos megszüntetés érvénytelenségére nem hivatkozhat (Mt. 87. §).
A felperes keresetében az 1997. május 16-án kelt közös megegyezéses munkaviszony megszüntetésről szóló megállapodás érvénytelenségének megállapítását és a rendes felmondás jogkövetkezményeinek alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a közös megegyezéses munkaviszony megszüntetésre vonatkozó megállapodás érvénytelenségét, egyebekben a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a TMK művezető munkakörben foglalkoztatott felperessel szemben büntetőeljárás indult. A jogerős ítélet felperest a sikkasztás vétsége miatt emelt vád alól felmentette. E határozat indokolása értelmében a felperes 1997. május 15-én "kétségtelenül megszegte a munkaköri leírásban előírtakat azzal, hogy a fémhulladék felpakolását, mérlegelését sem maga, sem egy általa felkért rendész nem ellenőrizte". A büntetőeljárás alapjául szolgáló előbbi eseményt követő napon, 1997. május 16-án az alperes ügyvezetője a történtekre tekintettel a felperessel közölte, hogy a munkaviszonyát azonnali hatállyal megszünteti, és a rendkívüli felmondással kapcsolatos intézkedés megtétele végett a jogi képviselőjéhez küldte felperest. A jogi képviselőtől a felperes azt kérte, hogy munkaviszonya ne rendkívüli felmondással, hanem közös megegyezéssel szűnjön meg. Ehhez végül az ügyvezető hozzájárult. A felperes 1997. június 10-én megtámadta a megállapodást, amelyet az alperes nem fogadott el. A felperes kényszerhelyzetre, illetve tévedésre hivatkozva kérte az érvénytelenség megállapítását.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a peres felek a megállapodás megkötésekor abban a téves feltevésben voltak, hogy az 1997. május 15-ei eseményekre tekintettel a felperes munkaviszonya azonnali hatállyal megszüntetendő. A munkáltatói hiba hiányában mellőzte a bíróság a rendes felmondás jogkövetkezményeit.
A peres felek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, jogi következtetésével, érdemi döntésével azonban nem értett egyet. A kényszerhelyzet címén a megtámadást azért nem találta alaposnak, mert az Mt. 7. §-ában szereplő megtámadási okok között a kényszerhelyzet nem szerepel, továbbá a munkáltatói intézkedés ellen jogorvoslati lehetőség van. A tévedésre való hivatkozást is megalapozatlannak ítélte, mivel a felperes maga kezdeményezte a közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetést, és jognyilatkozata indoka tekintetében sem tévedett, hiszen ha nem kéri a közös megegyezést, az alperes rendkívüli felmondással megszüntette volna a munkaviszonyát.
A megyei bíróság azt is kifejtette, hogy a felperest a rendkívüli felmondás jogszerűségét illetően sem tévesztette meg az alperes. A rendelkezésre álló adatokra hivatkozással a bíróság tényként állapította meg, hogy a felperes a vitatott fémhulladék értékesítéssel több vonatkozásban is megszegte a munkaviszonyból eredő kötelezettségeit, és e kötelezettségszegések súlyuknál fogva megalapozták volna a rendkívüli felmondást.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra való utasítását kérte. Azzal érvelt, hogy nem követett el a rendkívüli felmondást megalapozó minősített kötelezettségszegést. Ezt a történtek részletes előadásával indokolta. Mivel rendőrségi ügy lett a történtekből, abban a téves feltevésben volt, hogy mindenképpen mennie kell a munkáltatótól. Álláspontja szerint az ügyvezető sem győződött meg arról, hogy történt-e bűncselekmény, hanem kijelentette "ki van rúgva". Arra hivatkozott, hogy senki nem tájékoztatta kellően az adott helyzetben, ezért gondolta, hogy a "jobbik rosszat" kell választania. Mindezek miatt az akarathibás megállapodás folytán az Mt. 7. § (1) bekezdésébe és a Ptk. 237. §-ába, 1. § (1) bekezdésébe ütköző törvénysértést panaszolt.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes a munkaviszonya közös megegyezéssel való megszüntetéséről szóló megállapodást kényszerhelyzetre és tévedésre hivatkozva támadta a perben.
A kényszerhelyzet okát abban jelölte meg, hogy a munkáltató a munkaviszonya azonnali hatályú - rendkívüli felmondással történő - megszüntetése iránt akart intézkedni. A jogellenes fenyegetés folytán előállt kényszerhelyzet miatt a megállapodás megtámadható [Mt. 7. § (1) és (3) bekezdés]. A másodfokú bíróság ettől eltérő álláspontja téves.
A felperes által megjelölt, a munkaviszonya megszüntetésére irányuló munkáltatói magatartás azonban önmagában nem minősül jogellenes fenyegetésnek. Ezért az ítélkezési gyakorlat szerint (BH 1998/1/50.) a rendkívüli felmondás kilátásba helyezése miatt a jognyilatkozat sikeresen nem támadható meg. Ebből következően nincs jelentősége és konkrét intézkedés hiányában nem is vizsgálható, hogy a rendkívüli felmondás a jogszabály összes feltételeit figyelembe véve jogszerű lett volna-e. A másodfokú bíróság a bírói gyakorlat figyelmen kívül hagyásával és megalapozatlanul tett megállapításokat a felperes rendkívüli felmondást megalapozó kötelezettségszegését illetően. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az erre vonatkozó megállapításokat mellőzi a jogerős ítélet indokolásából. Ennélfogva az ezzel összefüggő, a kötelezettségszegés tényét vitató felülvizsgálati érvelés az ügy érdemét nem érinti.
A felperes a munkaviszonya közös megegyezéssel való megszüntetését - a munkáltatói intézkedés helyett - maga kezdeményezte, erre vonatkozóan a munkáltató részére téves tájékoztatást nem adott. Az pedig adott helyzetben - a felülvizsgálati állásponttól eltérően - a munkáltató részéről nem volt elvárható, hogy a rendkívüli felmondás kedvezőbb voltáról adjon számára tájékoztatást.
A "rendőrségi ügy" nem az alperes, hanem kívülálló személy bejelentése alapján indult (felperes 1997. május 16-ai meghallgatása során tett nyilatkozata szerint. A "rendőrségi ügy" miatti tévedésre vonatkozó felülvizsgálati érvelés a megtámadás szempontjából azért nem alapos, mert e tekintetben az alperes felperes tévedését nem ismerhette fel.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet érdemi döntését - a bizonyított jogszerű megtámadási ok hiányában a megállapodás érvénytelenségére irányuló kereseti kérelem elutasítását - nem találta jogszabálysértőnek.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján - az indokolás említett módosításával - hatályában fenntartotta. Az alperesnek felülvizsgálati eljárási költsége nem merült fel ezért e tárgyban határozni nem kellett. (Mfv. I. 10.331/2000.)
92. A munkáltató által kezdeményezett és a szakmai felettes, valamint az ügy kivizsgálására a munkáltató által feljogosított személy előtt tett írásbeli nyilatkozatát a munkavállaló egyoldalúan nem vonhatta vissza arra hivatkozással, hogy a munkáltató nyilatkozatát vele írásban még nem közölték (Mt. 87. §).
A felperes 1997. február 26-ától állt munkaviszonyban az alperessel értékkezelő munkakörben. A munkaviszonya 1999. február 4-én közös megegyezés címén megszűnt.
A felperes keresetében a munkaviszonya jogellenes megszüntetése és annak az Mt. 100. §-ában szabályozott jogkövetkezményei iránt élt keresettel. Arra hivatkozott, hogy a munkaviszonya közös megegyezéssel történt megszüntetésére vonatkozó megállapodást fenyegetés hatására kötötte meg, a jognyilatkozatát még aznap visszavonta, a megállapodás tehát érvényesen nem jött létre.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1999. január 29-én az alperes vezetőivel megbeszélést folytatott. A megbeszélésen közölték a felperessel, hogy az alperesnél eltűnt pénzösszegekkel összefüggésben végzett poligráfos hazugságvizsgálat felperesre kedvezőtlen eredménye miatt közös megegyezéssel szüntették meg a munkaviszonyt, mivel ez a rendkívüli felmondásnál a felperesre kedvezőbb. A felperes ekkor aláírta a közös megegyezésre vonatkozó nyilatkozatot és ebben a munkaviszonya 1999. február 4-ével való megszüntetését kérte. A felperes ezt a nyilatkozatát január 29-ei keltű, az alperessel február 2-án közölt nyilatkozatával visszavonta. Az alperes 1999. február 4-én kelt levelében közölte a felperessel, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetéshez hozzájárult, a felperes visszavonó nyilatkozatát nem fogadja el, és a munkaviszonyt közös megegyezéssel megszüntette.
A munkaügyi bíróság e tényállásból arra következtetett, hogy a felek között a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetésére vonatkozó megállapodás érvényesen létrejött. A felperest az alperes tájékoztatta a hazugságvizsgálat eredményéről, a rendkívüli felmondás kilátásba helyezése nem minősült jogellenes fenyegetésnek. A felperes elismerte, hogy a szakszervezet tanácsára "gondolta meg magát", mivel arról tájékoztatták, hogy a nyilatkozata valójában a pénzhiány keletkezésében való szerepe elismerését jelenti.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítette annak megállapításával, hogy a felperes az alperes intézkedésre jogosult igazgatói ajánlatára tette a perbeli nyilatkozatát, amelyet továbbítottak a munkáltatói jogkör gyakorló humán erőforrás igazgatónak, aki azt 1999. február 1-jén elfogadta.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint mindebből megállapítható a felek egybehangzó akarata a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére. A megállapodásnak nem feltétele a közös okiratba foglalás, továbbá az, hogy a felperes is rendelkezzen az alperes által is aláírt nyilatkozattal. A felperes tehát a saját nyilatkozatát már csak az alperes hozzájárulásával vonhatta vissza.
A másodfokú bíróság osztotta a munkaügyi bíróságnak a jogellenes fenyegetés hiányával kapcsolatos álláspontját, kiemelve, hogy a felperes a perben elsődlegesen nem erre hivatkozott. Mellőzte továbbá az elsőfokú eljárásban meghallgatott tanú által felmutatott hazugságvizsgálati okirat tartalmára vonatkozó elsőfokú ítéleti indokolást arra tekintettel, hogy ennek eredményére a perben az alperes nem hivatkozott.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását" és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte.
A felperes álláspontja szerint a jogerős ítélet az Mt. 6. § (2) és (4) bekezdésébe, valamint a 87. § (2) bekezdésébe ütköző törvénysértéssel állapította meg a perbeli megállapodás létrejöttét. A munkaviszony megszüntetésére irányuló megállapodás, illetve nyilatkozat írásban érvényes, amely akkor tekinthető megkötöttnek, ha azt az érdekeltnek átadják. Erre nem került sor, ezért a felperes visszavonó nyilatkozatára tekintettel az alperes szándékának nincs jelentősége. Az alperes szándéka ellenére az alaki kötöttség megsértésével tett nyilatkozata érvénytelen, ezért a felperes a saját nyilatkozatát érvényesen visszavonhatta.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes felülvizsgálati kérelmében nem támadta a jogellenes fenyegetés hiányára vonatkozó jogerős ítéleti megállapítást, ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelemmel érintett körben vizsgálta a másodfokú ítéletet [Pp. 275. § (2) bekezdés].
Helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a munkaviszony megszüntetésére irányuló egybehangzó jognyilatkozatok külön okiratba is foglalhatók. A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jognyilatkozata megtételekor a munkaviszony megszüntetésére irányuló szándékát közölte, amikor az alperesnek a munkaviszony megszüntetésére irányuló félreérthetetlen ajánlatát elfogadta.
A bírói gyakorlat szerint a közös megállapodást célzó jognyilatkozat visszavonására az ajánlati kötöttségre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. A felperes tehát a munkáltató által kezdeményezett és a szakmai felettes, valamint az ügy kivizsgálására a munkáltató által feljogosított személy előtt tett írásbeli jognyilatkozatát érvényesen egyoldalúan nem vonhatta vissza arra hivatkozással, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója hozzájáruló nyilatkozatát vele írásban még nem közölték (Ptk. 211. §). E körben nem hagyható figyelmen kívül a más székhelyen lévő munkáltatói jogkör gyakorlásra tekintettel a rendes körülmények között a várható válaszadási idő [Ptk. 211. § (2) bekezdés].
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. A felperes a Pp. 78. § (1) bekezdés alapján köteles megfizetni a felperes felülvizsgálati eljárási költségét. (Mfv. I. 10.345/2000.)
93. Ha a munkavállalónak módja és ideje volt a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó döntése megfontolására, a megállapodás tekintetében lényeges tévedésre nem hivatkozhatott (Mt. 87. §).
A felperes 1997. június 25-étől állt munkaviszonyban az alperesnél logisztikai asszisztens munkakörben, a munkaviszonya az 1999. június 25-én a felek által kötött megállapodás szerint közös megegyezéssel szűnt meg.
A felperes keresetében a megállapodás érvénytelenségének a megállapítását, és a munkaviszonya jogellenes megszüntetése miatt az Mt. 100. §-a szerinti jogkövetkezmények alkalmazását kérte azzal, hogy a munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedése napjával szűnjön meg. Keresetét arra alapozta, hogy az alperes "zavart lelki állapotát kihasználva, gondolkodási időt, segítség igénybevételét nem engedve erőltette rá a valóságos akaratának és érdekeinek nem megfelelő, a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetését".
A felperes keresetét a munkaügyi bíróság ítéletével elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes munkakörével összefüggésben az 1999. június 21-ei ellenőrzésnél nagy értékű hiányt állapítottak meg, és a hiány vizsgálata miatt a felperes a számítógépét nem használhatta. A felperes június 24-én az ügyvezetőtől meghallgatást kért, amelyre az ügyvezető és más vezetők jelenlétében került sor. A megbeszélés alapján az alperes elkészítette a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetésére vonatkozó megállapodást, amit a felperes a férjével való megbeszélést követően aláírt.
A munkaügyi bíróság a per adatai alapján azt állapította meg, hogy a felperes kényszert, fenyegetést, megtévesztést nem bizonyított, továbbá a megtámadást az Mt. 7. § (3) bekezdésében előírt 30 napos határidőn belül az alperessel nem közölte, ezért a megállapodás érvénytelensége nem állapítható meg.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a helyesen megállapított tényállásból levont jogi következtetést - a megtámadási határidővel és a megtámadásnak a munkáltatóval való közlésével kapcsolatos okfejtés kivételével - helytállónak találta. Ez utóbbi tekintetében utalt arra a bírói gyakorlatra, amely szerint a keresetlevél 30 napon belül történő benyújtását a törvényben előírt határidőn belüli megtámadásaként kell értékelni.
A másodfokú bíróság alaptalannak találta a felperesnek az Mt. 4. §-át sértő alperesi magatartására hivatkozását is.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a "jogszabálysértő határozat helyett" lényegében a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte, mivel álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 206. § (1) bekezdésében és a 221. § (1) bekezdésében szabályozottakat. Az eljárt bíróságok iratellenes, ellentmondó, okszerűtlen következtetéseket tettek, figyelmen kívül hagyták N. A. bérelszámoló tanúnyilatkozatát, melyből kiderült a bérelszámolónak a megszüntetéssel kapcsolatos nem megfelelő tájékoztatása. Sérelmezte továbbá, hogy az elsőfokú bíróság nem bírálta el az Mt. 4. § (1) és (2) bekezdését megsértő munkáltatói magatartást sérelmező keresetét, a másodfokú bíróság pedig kellő indok nélkül találta azt alaptalannak.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A logisztikai asszisztens munkakörben a felperes feladatai közé tartozott a beérkezett megrendelések fuvarbeszerzése, az igazolt szállítólevelek ellenőrzése, a gépkocsivezetők elszámoltatása, a kiszállításra kerülő áru ellenőrzése. A feladatok kapcsolódtak a készletek rendeléséhez és a készletmozgáshoz.
A felperes keresetében maga adta elő a munkaviszonya közös megegyezéssel való megszüntetésére vonatkozó megállapodás megkötésének előzményeit, amely szerint az alperes raktárában 1999. év elejétől sorozatosan leltárhiányok voltak, az alperes feljelentése alapján indult eljárásban a rendőrség a felperest is meghallgatta. 1999. június 21-én újabb nagymértékű leltárhiány keletkezett. Az alperes a felperest a hiány és az új raktár ajtaján elhelyezett lakat leverésével kapcsolatos magatartása miatt - mivel ezeket a munkáltatónak nem jelezte - megrovásban részesítette, majd a kiugró hiány vizsgálata kapcsán intézkedett, hogy a felperes ne férhessen hozzá a számítógépes rendszerhez.
A felperes ezt követően kérte június 24-én az ügyvezetőtől a személyes meghallgatását, amire az ügyvezető, a tolmács és a gazdasági vezető jelenlétében került sor.
A perben a felek egybehangzóan adták elő, hogy a felperes a férjét felhívta telefonon, megvárta megérkezését, majd a férjével megbeszélte a közös megegyezésre vonatkozó megállapodást, és ezek után történt meg annak aláírása.
A bíróságok mindezen bizonyítékok teljes körű egybevetésével és okszerű mérlegelésével következtettek arra, hogy a felperesnek módja és ideje volt a döntése megfontolására, a megállapodás tartalma tekintetében lényeges ténybeli tévedésre nem hivatkozhatott. A bérszámfejtő munkáltatói jogkörrel és a felperest illetően semmiféle hatáskörrel nem bírt, ezért a vele folytatott munkatársi beszélgetésen elhangzottakra a munkáltató megtévesztő magatartása bizonyítékaként a felperes alaptalanul hivatkozott. A nem vitás körülményekre, a felperes munkakörére, a sorozatos leltárhiányokra tekintettel az ügyvezető részéről a bizalomvesztésre hivatkozás a jogellenes fenyegetést ugyancsak nem támasztja alá.
Mindezekkel és a perben megállapított tényekkel szemben a felülvizsgálati kérelem akarathibával összefüggésben a jogerős ítéletet sikertelenül támadta.
A másodfokú bíróság a felek nyilatkozatai és a per adatai alapján törvénysértés nélkül állapította meg, hogy a megállapodás és a megkötésének körülményei az alperes rendeltetésellenes joggyakorlását nem támasztották alá.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.394/2001.)
94. Ha a munkavállaló osztályát egy másik osztállyal egyesítették, és felajánlották neki az új osztály vezetését, az a nyilatkozat, hogy az ov.-i állást nem tudja vállalni és eladóként történő foglalkoztatást kért, nem tekinthető a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésének (Mt. 87. §; 100. §).
A felperes azért indított keresetet az alperes ellen, mert álláspontja szerint a munkaviszonyának megszüntetésére jogellenesen került sor. Emiatt a munkaviszony helyreállításának mellőzését kérte az Mt. 95. § (4) bekezdése, a 93. § (1) bekezdése és a 100. § (4) bekezdése szerinti követeléseinek teljesítésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperes 2000. április 4-ei intézkedése jogellenessége következményeként az alperest felmondási időre járó átlagkereset, végkielégítés és kamat címén marasztalta.
A tényállásban az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a felperes 1984. október 1-jétől boltvezető munkakörben dolgozott határozatlan idejű munkaviszony alapján. Az alperes jogelődjénél konfekció-méteráru osztály vezette. 2000. február elején az említett osztályt a divatáru osztállyal összevonták. Ennek vezetésére az alperes felkérte a felperest, aki azt szóban, 45 000 forint havi díjazás mellett vállalta. Ezután azonban a 2000. március 27-ei (35 000 forint/hó díjazást tartalmazó) munkaszerződés-módosítást kapott kézhez. Ekkor írásban azt közölte a munkáltatói jogkör gyakorlójával, hogy az osztály vezetését nem tudja vállalni. Ilyen előzmények után az alperes 2000. április 4-én a felperes említett írásbeli értesítését munkavállalói felmondásnak tekintette.
A munkaügyi bíróság e tényállást értékelve arra következtetett, hogy a felperes nem volt köteles elfogadni az alperes egyoldalú munkaszerződés-módosítását [Mt. 82. § (1) bekezdés], a felperes szándéka továbbá nem irányult a munkaviszonya megszüntetésére. Ezért az alperes jogellenesen járt el, következésképpen viselni tartozik ennek jogkövetkezményeit [Mt. 100. § (1), (5) és (7) bekezdés]. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a jogsértés súlyával - figyelemmel a felperes hosszú időn át fennállt munkaviszonyára - 6 havi végkielégítés arányos [Mt. 100. § (4) bekezdés].
Az ítélet ellen az alperes fellebbezést nyújtott be.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az ítéleti tényállást kiegészítve megállapította, hogy a munkaszerződése szerint a felperesnek a 708. számú bolt konfekció osztályán állt fenn a munkavégzési kötelezettsége a boltvezető munkakörben. Az alperes munkaszerződés-módosítása a konfekció-méteráru-divatáru osztály vezetői feladatainak ellátására irányult. A felperes ehhez a munkaszerződés-módosításhoz nem járult hozzá, az ezt közlő írásbeli nyilatkozat nem minősülhet a munkavállaló felmondásának, tehát az alperes a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg azáltal, hogy a felperes jognyilatkozatát helytelenül értelmezte.
A másodfokú bíróság ítélete ellen, annak hatályon kívül helyezése, a felperes keresetének elutasítása, másodlagosan új eljárás elrendelése iránt az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt.
Álláspontja szerint a felperes jognyilatkozata felmondásnak minősül, a munkaviszony megszüntetéséről a felek szóban meg is állapodtak, ezt a felperes a munkatársai előtt elismerte, a bíróságok mindezeket tévesen értelmezve (a tanúk meghallgatását mellőzve) helytelenül következtettek.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a másodfokú bíróság ítéletének hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes az alpereshez intézett írásbeli nyilatkozatában közölte, hogy (az egyesített új osztályon) az osztályvezetői megbízást nem tudja vállalni, kérte más személy osztályvezetővé kinevezését, és eladóként való tovább foglalkoztatását. E jognyilatkozatot a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint nem lehet a felperes munkaviszonyát megszüntető jognyilatkozatnak tekinteni, erre nézve nem tartalmaz akaratnyilvánítást. Ebből következően helyesen állapította meg a másodfokú bíróság az alperes intézkedésének jogellenességét. A munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetése az Mt. 87. § (1) bekezdés a) pont szerint lehetséges, a megállapodást a (2) bekezdés értelmében írásba kell foglalni. Ilyen okirat hiányában a bíróságok helytállóan mellőzték a felek szóbeli tárgyalására vonatkozó bizonyítékok beszerzését (tanúk meghallgatása).
Az irányadó ítélkezési gyakorlat szerint a munkakör jellegének tartós megváltozása, ha ez a foglalkoztatás nem tartozik a munkaszerződéses munkakörbe, munkaszerződés-módosítással lehetséges (BH 1984/9/374.). A perben lefolytatott bizonyítási eljárás nem vonatkozott arra, hogy a boltvezető munkakörbe tartozó feladatok jellege megváltozott-e az új osztály létrehozásával, emiatt nem lehet megalapozottan megállapítani, hogy a felperes jogszerűen járt-e el, amikor az alperes szerződéses ajánlatát visszautasította, vagyis az új osztályszerkezet kialakítása igényelt-e munkaszerződés-módosítást. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítélete indokolásának a munkaszerződés-módosításra vonatkozó részét mellőzi.
A fentiekből következően a jogerős ítélet érdemi döntése helyes, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján - módosított indokolással - megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.523/2001.)
95. Ha a felek között nem jött létre a munkaviszony közös megegyezéses megszüntetéséről szóló megállapodás, a jogviszony a munkáltató felmondása alapján szűnt meg (Mt. 87. §).
A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében felmondási időre járó munkabér és végkielégítés, valamint 2000. július 11. napjától késedelmi kamat megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes az ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy a 2000. július 11-én kelt okirat tanúsága szerint a felmondását visszavonta, és a felperessel kötött szóbeli megállapodás alapján a munkaviszony közös megegyezéssel szűnt meg. A szóban forgó iratot a munkáltató képviseletében H. M. a társaság könyvelője írta alá.
A munkaügyi bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 75 500 forintot és ennek késedelmi kamatait. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította. A bíróság tényként állapította meg, hogy a felek között a munkaviszony az alperes 2000. június 15. napján kelt rendes felmondásával szűnt meg. Az alperes főkönyvelő munkakörben dolgozó alkalmazottja munkáltatói jogkörrel nem rendelkezett, ezért a felperessel a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésében nem állapodhatott meg.
Az ítélet ellen bejelentett fellebbezésében az alperes sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási indítványának nem adott helyt és mellőzte a munkaviszony megszüntetése körülményeiről tudomással bíró tanú meghallgatását. Továbbra is állította, hogy a felperes munkaviszonya közös megegyezéssel szűnt meg, amelynek alátámasztásaként a munkanélküli járadék megállapításához kiadott igazoló lap tartalmára hivatkozott.
A megyei bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a fellebbezett részét helybenhagyta. Az indokolás szerint a munkaügyi bíróság helyesen állapította meg a tényállást és helytálló az arra alapított ítéleti döntése is. Az Mt. 87. §-ának (2) bekezdése értelmében a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése csak írásba foglalva érvényes. Az "igazolás a munkanélküli járadék megállapításához" átadása és átvétele nem tekinthető a közös megegyezés írásba foglalásának, mert azon a felperes csak az okirat átvételét igazolta. Az alperes nem tudta bizonyítani, hogy a felperessel írásban a munkaviszony közös megegyezéséről megállapodott.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az alperes annak az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak új eljárásra és új határozathozatalra utasítását kérte. Sérelmezte, hogy az alperesi állítás bizonyítására irányuló indítványról az elsőfokú bíróság nem a Pp. 212. §-ának (1) bekezdésében meghatározott módon, vagyis nem végzésben döntött és ezzel jogszabályt sértett. Hivatkozott a BH 1995/680. és 1999/331. számú jogeseteire, amely szerint a megállapodás írásba foglalásának elmaradása esetén sem állapítható meg a munkaviszony megszüntetésének jogellenessége.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az Mt. 87. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint a munkaviszony megszüntetésére irányuló megállapodást, illetve nyilatkozatokat írásba kell foglalni. A jogerős ítélet ezzel kapcsolatban helyesen fejtette ki, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetéséhez mindkét fél feltétel nélküli akarat elhatározására van szükség. Ebben kifejezésre kell juttatni a munkaviszony megszüntetésére irányuló közös szándékot és annak időpontját (BH 1993/469.).
Az alperes a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetésére vonatkozó állítását a 2000. július 11-én kelt okirattal kívánta bizonyítani. A peres iratok alapján megállapítható, hogy a felek által aláírt irat tárgyát maga az alperes a következőképpen jelölte meg: "munkáltatói rendes felmondás". Az okirat utolsó mondata szerint "A munkáltatói rendes felmondás alapján a munkaviszony megszűnése 2000. 07. 31". Az okiratban egyik fél sem nyilvánította ki a jogviszony közös megegyezéssel való megszüntetésére irányuló szándékát és annak időpontját, sőt ezzel ellentétesen az okirat azt tartalmazza, hogy a munkaviszony 2000. július 31-én a munkáltatói rendes felmondás alapján szűnik meg. A munkanélküli járadék megállapításához kiállított igazoló lap a felek közötti megegyezés bizonyítására nem alkalmas, mert azon a felperes az aláírásával csupán az átvételt tanúsította. A felek között a jogviszony közös megegyezéssel való megszüntetése tárgyában írásbeli megállapodás tehát nem jött létre, és az alperes az elsőfokú eljárásban is csupán a szóbeli megállapodás létrejöttére ajánlott fel tanúbizonyítást. Az alperes fenti, 2000. július 11-én kelt okiratba foglalt saját nyilatkozatával ellentétes állítása bizonyítására irányuló bizonyítási indítványt a bíróság alappal mellőzte. Az elsőfokú bíróság nem hozott külön végzést a bizonyítási indítvány elutasítása felöl, ez az eljárási szabálysértés a fentiekre figyelemmel azonban az ügy érdemi elbírálására nem volt kihatással.
A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott eseti döntések eltérő tényállású ügyekre vonatkoztak, ennél fogva a felülvizsgálati érvelést nem támaszthatják alá.
Az irányadó tényállás alapján a másodfokú bíróság az ítéletét jogszabálysértés nélkül hozta meg, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-a (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10.963/2001.)
96. Egy liter tej védőital hazavitelének megkísérlése - az eset körülményei figyelembevételével - nem minősíthető jelentős mértékű kötelezettségszegésnek (Mt. 87. §).
A munkaügyi bíróság ítéletével felperesnek a munkaviszonya helyreállítása iránt benyújtott keresetét elutasította.
A megállapított ítéleti tényállás szerint a felperes maga kezdeményezte a munkaviszonya közös megegyezéssel való megszüntetését, miután a munkaügyi vezető közölte vele, hogy az ügyvezető a munkaviszonya rendkívüli felmondással történő megszüntetéséről döntött, mert 1999. március 22-én a munkahelyről való eltávozáskor 1 liter - védőitalként biztosított - tejet találtak nála. A felperes a megállapodás aláírása után néhány órán belül kérte, hogy inkább a rendkívüli felmondással szüntesse meg az alperes a munkaviszonyát, de az alperes ettől elzárkózott. Ezután másnap írásban megismételte kérelmét, amelyben megtévesztésre, téves tájékoztatásra hivatkozott.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani az alperes megtévesztő magatartását, és a csak a munkahelyen elfogyasztható védőital hazavitelét a munkaviszonyból eredő kötelezettség megszegésének minősítette.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét: megállapította az 1999. március 23-án kelt megállapodás érvénytelenségét és az alperest felmentési időre járó bér, valamint végkielégítés, továbbá ezek kamatai megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság a tényállásból levont jogi következtetéssel nem értett egyet. Megállapította, hogy az alperes nem biztosított gondolkodási időt felperesnek kérése ellenére, így a megállapodást kényszerhelyzetben, téves feltevésben írta alá. A megállapodás megtámadását ezért az Mt. 7. §-a alapján eredményesnek értékelte.
Az alperes felülvizsgálati - felperes csatlakozó felülvizsgálati - kérelme folytán a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati határozatával a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és új eljárásra utasította a megyei bíróságot, mert az ítélete indokolásában nem utalt azokra a bizonyítékokra, amelyen az elsőfokú ítéleti tényállástól eltérő ténymegállapításai alapultak.
A megyei bíróság - a megismételt eljárásban hozott - ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A bizonyítás kiegészítése alapján a megyei bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást helyesnek, és levont jogi következtetéseit mindenben megalapozottnak találta. Megállapította, hogy az alperes által bizonyítottan a felperes munkaviszonyát súlyos kötelezettségszegő magatartására tekintettel rendkívüli felmondással kívánta megszüntetni; a felperes pedig azt nem tudta bizonyítani, hogy a közös megegyezéses munkaviszony megszüntetésről szóló megállapodást a személyügyi vezető késztetésére írta alá. Ebből arra következtetett, hogy felperesnek a megállapodás megtámadása nem volt eredményes a tévedés, fenyegetés bizonyítása hiányában.
A felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, amelyben a jogerős ítélet "megváltoztatását", és a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte. A jogerős ítéletet megalapozatlannak tartotta, a perbeli bizonyítékok figyelmen kívül hagyására, illetve téves értékelésére, a tanúvallomások ellentmondásosságára hivatkozott. Fenntartotta álláspontját, hogy a jogszerűtlen rendkívüli felmondás kilátásba helyezésével, gondolkodási időt nem hagyva az alperes belekényszerítette a közös megegyezéses munkaviszony-megszüntetésbe, és ezzel megfosztotta az alaptalan, egy liter védőital hazavitelének megkísérlése miatti rendkívüli felmondással szembeni fellépéstől. Hangsúlyozta, hogy semmiféle szándéka nem volt a munkaviszonya megszüntetésére, így a megállapodáshoz szükséges egyező akaratnyilvánítás hiányzott. Sérelmezte, hogy a bíróság nem vett figyelembe lényeges körülményeket: a rendkívüli felmondást nem látta, a munkáltatói jogkör gyakorlójával nem beszélhetett, a védőitalt egészségi okból nem fogyaszthatta el, a személyügyi vezető is súlyosnak tartotta a rendkívüli felmondást. Az alperes rosszhiszeműségére is hivatkozott.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az peres iratok alapján megállapítható, hogy tanúvallomásában a személyügyi vezető úgy nyilatkozott; "én magam is egyetértettem azzal, hogy kicsit súlyosnak tűnik a rendkívüli felmondás, ezért felkerestem az igazgatónőt, és javaslatot tettem arra, hogy ne rendkívüli felmondással, hanem közös megegyezéssel történjen a munkaviszony megszüntetése".
A felperes a munkaviszony megszüntetéséről szóló megállapodást a személyügyi vezető tájékoztatása alapján írta alá anélkül, hogy arról előzetesen mással is tárgyalhatott volna, holott az aláírás előtt szeretett volna beszélni az igazgatónővel.
Ha a munkáltató a rendkívüli felmondás helyett a közös megegyezéses munkaviszony-megszüntetéshez azért járul hozzá, mert a munkavállaló terhére rótt kötelezettségszegést a körülményekre tekintettel maga sem tartja kellő súlyúnak a rendkívüli felmondáshoz, megtévesztő az olyan tájékoztatás, hogy a munkavállaló a rendkívüli felmondás vagy a közös megegyezés között választhat.
Az adott esetben a felperes ilyen megtévesztésre alkalmas tájékoztatást követően írta alá a munkaviszonya közös megegyezéssel való megszüntetéséről szóló megállapodást.
A másodfokú bíróságnak az alapeljárásban elfoglalt helyes álláspontját, miszerint egy liter tej védőital hazavitelének megkísérlése - az eset körülményei figyelembevételével - nem minősíthető jelentős mértékű kötelezettségszegésnek [Mt. 103. § (1) bekezdés b) pont], a hatályon kívül helyezésről szóló felülvizsgálati határozat megerősítette. A megismételt eljárásban erre vonatkozóan eltérő új bizonyíték nem merült fel. Ehhez képest az új eljárásban hozott jogerős ítélet a fenti perbeli adatok értékelése nélkül megalapozatlanul, téves következtetéssel állapította meg, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát súlyos kötelezettségszegő magatartása miatt kívánta megszüntetni, és méltányosságból járult hozzá a közös megegyezéshez.
Az előbbiekből adódóan az alperes megtévesztő tájékoztatása folytán felperes sikerrel támadta a vitatott megállapodást. A jogerős ítélet a felperes keresetét elutasító elsőfokú ítéletet az Mt. 7. §-ába ütköző törvénysértéssel hagyta helyben.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta és felperes keresetének jogalapja felől döntött: a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetéséről szóló megállapodás érvénytelenségét megállapította. Az anyagi igények tárgyában a munkaügyi bíróságot új eljárásra utasította. (Mfv. I. 11.017/2001.)
97. Ha a részlegvezető több hónapos betegállománya idején nem munkaidőben rendszeresen bejárt a munkahelyére és onnan magáncélú külföldre irányuló telefon-beszélgetéseket bonyolított le, emiatt munkaviszonyát közös megegyezéssel megszüntette, az ezt támadó keresete alaptalan volt (Mt. 87. §).
A felperes 1988. június 1-jétől állt az alperes alkalmazásában. 1999. december 17-én a felek közös megegyezéssel megszüntették a közöttük fennálló munkaviszonyt, melyet a felperes másnap vele szemben alkalmazott "lelki terrorra" és nyugtató tabletta hatása miatti döntésképtelenségre hivatkozva megtámadott. Sikertelen egyeztetést követően a felperes keresetet terjesztett elő, melyben a munkaviszonya helyreállítását kérte.
A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével megállapította, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése tárgyában a felek között 1999. december 17-én létrejött megállapodás érvénytelen.
A tényállás szerint 1999. december 17-én L. I. a Humánpolitikai Központ megbízott igazgatója és H. J. humánpolitikai osztályvezető munkáltatói jogkörgyakorló közölték a felperessel, hogy tudomásukra jutott, hogy a több hónapig tartó betegállományának tartama alatt munkaidő után, illetve hétvégén bejárt a munkahelyére és onnan magáncélú, elsősorban külföldre irányuló telefonokat bonyolított le. Vizsgálat megindítását helyezték kilátásba arra az esetre, ha a felperes az előre elkészített közös megegyezést nem fogadja el. Ezt követően a felperes aláírta a munkáltató által felajánlott megállapodást, melynek értelmében a munkaviszony 1999. december 18-án közös megegyezéssel megszűnik, és az alperes a rendes felmondás esetén kollektív szerződés szerint járó juttatásokat megfizeti. A felperes tartalmilag jogellenes fenyegetésre alapítva, utóbb a peres eljárás folyamán tévedésre is hivatkozva támadta a megállapodást.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes lényeges körülményben tévedve írta alá a közös megegyezést. A munkáltatói jogkörgyakorló megtévesztette a felperest, amikor arra hivatkozott, hogy munkaideje után csak vezetői engedéllyel léphetett volna be a repülőtér területére. Az alperes erre vonatkozóan írásos szabályzatot nem tudott bemutatni, és azt sem tudta bizonyítani, hogy az utasítás szóban kiadásra került. Nem volt bizonyított a perben az sem, hogy a munkahelyi telefonok használata szabályozva volt.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a munkáltató részéről történt megtévesztés a munkáltató területére történő belépéssel kapcsolatban alkalmas lehetett arra, hogy a felperes abban a téves feltevésben legyen, hogy esetleg valamilyen belső szabályzatot szegett meg. Az elsőfokú határozat további indokolása szerint a perben nem lehetett megállapítani, hogy rendőrség bevonásával indítandó vizsgálatot helyeztek kilátásba, és azt sem, hogy a munkáltató képviselői tudták, hogy a felperes gyógyszerek hatása alatt áll.
A közbenső ítélet ellen az alperes fellebbezett.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy a munkaügyi bíróság figyelmen kívül hagyta azt az igen lényeges körülményt, hogy az alperes nem csupán a munkaidőn kívüli jogosulatlan tartózkodást rótta a felperes terhére, hanem az ennél sokkal lényegesebb jogsérelmet okozóan, ezen tartózkodás ideje alatt bonyolított nemzetközi telefonhívásokat is. A felperes kifejezetten olyan időpontokban ment be a munkahelyére, amikor a közvetlen munkatársaival nem találkozhatott (azok munkaideje után, illetőleg hétvégeken), tehát a munkahelyi belépés kifejezetten a jogellenes, alperesnek kárt okozó magatartást célozta. Így a munkáltató közlése arról, hogy a felperes - különösen, mint humánpolitikai dolgozó - jogellenesen járt el, teljes mértékben megfelelt a valóságnak, azáltal "tévedésbe ejtés" nem valósult meg.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság közbenső ítéletének helybenhagyását kérte.
A felülvizsgálati érvelés szerint a felperes megtévesztése abban valósult meg, hogy az alperes mindkét képviselője azt állította, hogy a felperes azzal, hogy a betegállománya alatt belépett a munkáltató területére, szabályzatot szegett meg, ehhez szükség lett volna a munkáltató engedélyére. Az alperesi képviselők megtévesztették a felperest abban a kérdésben is, hogy írott szabályt szegett meg akkor, amikor telefonbeszélgetéseket folytatott. A közös megegyezésre vonatkozó okiratot a felperes az alperes megtévesztése következtében írta alá, mert abban a tudatban volt, hogy magatartásával szabálysértést követett el.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a másodfokú bíróság ítéletének hatályában történő fenntartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 270. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelmet jogszabálysértésre lehet alapítani. Nem állapítható meg jogszabálysértés, ha a felülvizsgálati kérelem a bizonyítékok okszerű mérlegelését támadja.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a feltárt bizonyítékokat a másodfokú bíróság - az elsőfokú bíróságtól eltérően - helytállóan értékelte, a jogerős ítélet a tényállás, mind az abból levont jogi következtetés tekintetében jogszerű.
A peres iratok szerint a felperes maga is beismerte, hogy a betegállománya alatt 16 óra után, illetve hétvégén bejárt a munkahelyére és onnan telefonokat bonyolított, elsősorban Németországban élő lányát hívta. A felperesnek keresőképtelen lévén munkavégzési kötelezettsége nem volt, a kollégáival nem kívánt találkozni (sőt azokat kifejezetten elkerülni igyekezett), a munkahelyére mégis bejárt, azon nyilvánvaló szándékkal, hogy az általa folytatott magántelefonok költségét a munkáltatójára hárítsa. Mivel a munkahelyre belépés kizárólag a munkáltató eszközének magáncélra történő használatára irányult, a felperes magatartása - a jogerős ítélet helytálló megállapítása szerint - jogellenes volt.
Abból a körülményből, hogy az alperes a betegállomány idején, illetve munkaidőn túli munkahelyre történő belépést szabályzatban nem tiltja, és a munkahelyi telefonok használatára sincs munkáltatói írott szabály, még nem következik, hogy a munkáltató telefonja bármikor magáncélra engedély nélkül korlátlanul használható kizárólag azon az alapon, hogy a munkavállaló a birtokában lévő belépőkártya használatával hozzáférhet "és soha senkinek a telefonszámláját nem nézték meg". Az alperes ezért a felperes magatartását kellő alappal ítélte fegyelemsértőnek, bizalomvesztőnek, és jogszerűen helyezett vizsgálatot kilátásba, melyet a felperes el kívánt kerülni, és a munkáltató méltányos feltételeket tartalmazó munkaviszony megszüntetésére vonatkozó ajánlatát elfogadta.
A felülvizsgálati kérelem tévesen állítja, hogy az alperes képviselői arra hivatkoztak, hogy a felperesi magatartás munkáltatói szabályzatba ütközött.
A tanúvallomások alapján megállapítható, hogy nem hangzott el, hogy a felperesnek nem volt joga a repülőtér területére belépni. A munkáltatói kifogás a munkaidőn túli benntartózkodásra vonatkozott. Arra nincs bizonyíték, hogy bármilyen utalás történt ezt tiltó szabályzatra, melyből a felperes téves következtetést vonhatott le. Ezt kizárólag csak a felperes állította (először hónapokkal a közös megegyezés aláírása után 2000. október 2-án érkezett előkészítő iratban).
A közös megegyezés aláírását megelőzően a hangsúly nem a betegállomány alatti munkahelyre történő belépésen, hanem a felperes által a munkahelyen folytatott magántelefonáláson volt. Kizárólag ennek bizonyítása érdekében merült fel a hosszabb ideig betegállományban lévő felperes munkahelyre történő belépésének kigyűjtése, a belépőazonosító alapján és annak összevetése a külföldi hívások időpontjával.
Az alperes ezt rótta a felperes terhére, és ezért helyezte vizsgálat megindítását kilátásba. Ez a közös megegyezés aláírásakor a felperes előtt is nyilvánvaló kellett hogy legyen. A felperes saját perbeli nyilatkozata szerint el is hangzott, hogy nem a betegállomány idején munkahelyre történő bemenetel a lényeg.
Arra pedig perbeli adat nincs, hogy bárki hivatkozott volna a munkahelyi telefonhasználat írott szabályozására. Erről a felperes a személyes meghallgatása során sem tett említést, ezt a felülvizsgálati kérelem iratellenesen állította.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemmel támadott okból, az Mt. 7. § (1) bekezdésébe ütközően nem találta törvénysértőnek, és a kifejtettek értelmében a Fővárosi Bíróság 49.Mf.25.394/2001/2. számú határozatát hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (1) bekezdés]. (Mfv. I. 11.277/2001.)
98. Ha a munkaviszonyt a munkavállaló maga szüntette meg, munkáltatói jogellenes megszüntetést nem panaszolhat (Mt. 87. §).
A felperes felülvizsgálati kérelmében a Pp. 270. § (2) bekezdés bb) pontjára hivatkozással kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a tényállást iratellenesen állapította meg, továbbá a jogerős ítélet sérti az Mt. 102. § (1) és (3) bekezdését. Jogellenesnek tartotta a munkaviszonya saját maga által történt megszüntetésére levont jogerős ítéleti következtetést. Érvelése szerint azért nem végzett munkát az alperesnél, mert az nem teljesítette a foglalkoztatási kötelezettségét, továbbá amikor a munkaviszonyáról érdeklődött az alperesnél, a munkáltató a munkaviszonya közös megegyezéssel történt megszüntetéséről kiállított igazolást küldött a részére.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálásakor nem talált alapot a felülvizsgálati eljárás elrendelésére.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint - amelyet a másodfokú bíróság a bizonyítékoknak a Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti okszerű és életszerű mérlegelésével állapított meg - a felperes az alperesi iskolaszövetkezetnél tagsági jogviszonyban és munkaviszonyban állt, az utóbbi jogviszonyában az M. Kft. keszthelyi éttermében dolgozott. Azt követően, hogy az étterem néhány hónap munkavégzés után nem megfelelő magatartásra hivatkozva közölte a felperessel, hogy nem kívánja foglalkoztatni, a felperes már nem ment dolgozni, az alperesnél a foglalkoztatása érdekében semmit nem tett, majd több mint egy hónap elteltével az alperesnél fennálló tagsági viszonyát megszüntette. Egyúttal azt is közölte az alperessel, hogy más munkáltatónál létesít munkaviszonyt.
Mindezeket a körülményeket a másodfokú bíróság törvénysértés nélkül minősítette akként, hogy a munkaviszonyt a felperes szüntette meg azzal, hogy az étteremben való munkavégzés megszűntével az alperesnél munkavégzésre nem jelentkezett, a munkaviszonyával együtt fennálló tagsági viszonyát megszüntette, és új munkaviszony létesítésére hivatkozott.
A másodfokú bíróság azt is helytállóan állapította meg, hogy a felperes magatartása folytán megszűnt munkaviszony tekintetében az alperes utólagosan kiadott igazolásának már nem volt jelentősége.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban megjelölt jogszabálysértést nem találta megállapíthatónak - a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.854/2003.)
99. A munkaviszony szóbeli megszüntetése esetén a bíróság helyesen állapított meg jogellenes megszüntetést, az ezt követő írásba foglalt nyilatkozatok már nem voltak alkalmasak joghatás kiváltására (Mt. 87. §, 89. §).
Az alperes felülvizsgálati kérelmében az Mt. 81. § (3) bekezdése megsértésére hivatkozással kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát. Álláspontja szerint a felperes munkaviszonya az alperes 2002. szeptember 26-ai szóbeli megszüntetésének érvénytelensége miatt - amit az eljárt bíróságok megállapítottak - fennmaradt, ezért azt a próbaidő alatt a munkáltató 2002. október 4-ei írásbeli jognyilatkozata jogszerűen, érvényesen megszüntethette. Az alperes "szükség esetére" 2002. október 17-én a megszüntető jognyilatkozatát írásban "megismételte", és ezáltal a munkaviszony akkor is megszűnt, ha a korábbi írásbeli jognyilatkozat esetleg érvénytelen lett volna.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes a felperes munkaviszonyát a munkaszerződésben kikötött 90 napos próbaidőn belül 2002. szeptember 26-án szóban megszüntette, amikor a cégvezető közölte a felperessel a munkáltatói jogkör gyakorlója döntését arról, hogy nem tart igényt a felperes munkájára. A felperest felszólította, hogy számoljon le, a felperes az utasításnak eleget téve megkezdte a munkaköre átadását, a nála lévő munkaeszközökkel és pénzzel való elszámolást, majd másnaptól keresőképtelen állományba került. Az alperes még a próbaidőn belül 2002. október 4-én és október 17-én írásban közölte a jogviszony megszüntetését.
A munkaügyi bíróság e tényállásból a felperes munkaviszonyának 2002. szeptember 26-án jogellenesen történt megszüntetésére következtetett, és a jogkövetkezményekben marasztalta az alperest. Az alperes által előterjesztett fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját, és helybenhagyta a munkaügyi bíróság ítéletét, megállapítva, hogy a felperes munkaviszonya 2004. április 9-én, az ítélet jogerőre emelkedésekor szűnt meg.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért a másodfokú bíróság által helybenhagyott elsőfokú ítéleti következtetéssel. A munkaügyi bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperes munkaviszonyát az alperes 2002. szeptember 26-án szüntette meg, amit nem érint a szóbeli megszüntető jognyilatkozat miatt a munkaviszony megszüntetés jogellenessége. Az ezzel ellentétes felülvizsgálati érvelés téves.
Az Mt. 87. § (2) bekezdés előírja, hogy a munkaviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozatokat írásba kell foglalni, a (3) bekezdés szerint ettől a rendelkezéstől érvényesen eltérni nem lehet. E jogszabályokból nem következik az az alperesi értelmezés, hogy a szóbeli megszüntető jognyilatkozat az érvénytelensége miatt nem alkalmas joghatás kiváltására. A perbeli esetben az alperes szóbeli jognyilatkozata a jogviszonyt ténylegesen és érvényesen, bár jogellenesen megszüntette, ezért a már megszüntetett munkaviszony tekintetében az alperes két utóbbi - bár próbaidőn belül tett - írásbeli jognyilatkozata már nem volt alkalmas joghatás kiváltására.
A felperes ezért megalapozottan igényelte keresetében a jogellenesség jogkövetkezményeiben marasztalást, amit az eljárt bíróságok helytállóan állapítottak meg, az alperes ezért tévesen hivatkozott az Mt. 81. § (3) bekezdése megsértésére.
A próbaidő alatt ugyanis az alperes jogosult volt a felperes munkaviszonya azonnali hatállyal történő megszüntetésére, ennek során azonban az Mt. 87. § (2) és (3) bekezdése megtartásával (a jognyilatkozat írásba foglalása) járhatott volna el.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - tekintettel arra, hogy az abban előadott jogszabálysértés nem áll fenn - a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.499/2004.)
100. Közös megegyezés hiányában, pusztán erre hivatkozással történt munkaviszony-megszüntetés jogellenes volt (Mt. 87. §).
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság helytelen tényállás megállapítás alapján meghozott ítéletével marasztalta a felperes javára.
Az alperes részletesen előadta, hogy álláspontja szerint a tényállás megállapítás miért volt jogszabálysértő. Ennek lényege szerint a felperes ráutaló magatartásával nyilvánvalóvá tette, hogy az akarata a munkaviszony megszüntetésére irányult (munkahelyen való meg nem jelenés, személyes tárgyak hazavitele stb.).
Az alperes álláspontja szerint a másodfokú bíróság jogi következtetése is téves, mert figyelmen kívül hagyta, hogy a felperes az "időelőtti" kereset benyújtásával az Mt. 3. § (1) bekezdésben lévő jóhiszeműség és tisztesség követelményét, valamint az együttműködési kötelezettséget megsértette. Ezen kívül a munkáltatóját nem tájékoztatta arról, hogy mi az akadálya a munkahelyen való meg nem jelenésének, távolmaradását nem mentette ki.
Az alperes az Mt. 6. § (1)-(2) bekezdés alapján arra következtetett, hogy a másodfokú bíróság tévesen alkalmazta vele szemben a jogellenesség jogkövetkezményeit, mert azzal, hogy a munkaviszonyt megszüntető iraton közös megegyezést tüntetett fel, nem jogellenesen járt el, hanem az alaki kötöttség szabályát sértette meg. Ezért vele szemben az Mt. 10. § (2) bekezdésben foglaltakat kellett volna alkalmazni. Az alperes azt is sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta miszerint a felperes a magatartásával az alperest kényszerhelyzetbe hozta, a felperes jogait nem rendeltetésszerűen gyakorolta. Végül azt is előadta, hogy a másodfokú bíróság a Pp. 7. § (2) bekezdés megsértésével adott tájékoztatást a felperesnek, valamint a Pp. 163. § (1) bekezdésbe ütközően az alperes bizonyítási indítványa ellenére csak részben vizsgálta a felperesnek a munkaviszonya megszűnését követően megszerzett tényleges jövedelmét. Mindezek alapján az alperes elsődlegesen a másodfokú bíróság ítéletének "megváltoztatását", és az elsőfokú bíróság ítéletének "hatályában tartását", másodlagosan a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
A perben nem merült fel adat arra vonatkozóan, hogy az alperes a felperest változó munkahelyre alkalmazta. Ennélfogva az alperesnek azon nyilatkozata alapján, hogy a felperest a munkavégzési helyén nem kívánta tovább foglalkoztatni, és egy másik üzletben (más helységben) ajánlott fel munkavégzési lehetőséget (2002. szeptember 30-ától számított) két nap gondolkodási idő mellett, a felperes a logika szabályai szerint helyesen értelmezte úgy, hogy a személyes tárgyait haza kell vinnie, és a munkahelyén nem jelenhet meg. Az alperes a perben nem vitatta a felperesnek azt a nyilatkozatát, miszerint azonnal közölte, nem kíván egy másik boltban dolgozni, és a munkaviszonyát sem kívánja megszüntetni. Ilyen előzmények után az alperes megalapozatlanul következtetett arra, hogy a felek a munkaviszonyt közös megegyezéssel megszüntették, emiatt a jogszabálynak meg nem felelve, tehát jogellenesen állította ki az igazolást a felperes részére ezt a megszűnési módot feltüntetve [Mt. 88. § (1) bekezdés]. Emiatt a másodfokú bíróság helyesen alkalmazta a jogellenesség jogkövetkezményeit.
Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság tényállás megállapítása, és az ebből levont jogi következtetése nem ütközik a logika szabályaiba, megfelel a bizonyítékoknak, és nem okszerűtlen [Pp. 206. § (1) bekezdés]; ez okból felülmérlegelésre a felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség (BH 1999/44.).
Mindezek miatt az alperes a felülvizsgálati kérelmében alaptalanul hivatkozott téves tényállás-megállapításra és téves következésre. A felperes a "gondolkodási idő" alatt keresetet indított az alperes jogellenes közös megegyezést megjelölő intézkedése ellen, ezt az alperes tévesen minősítette idő előtti követelésként, továbbá a fentieket is alapul véve a felperes nem tanúsított az Mt. 3. § (1) bekezdésbe ütköző magatartást, továbbá nem terhelte a munkahelyén való megjelenési, és távolmaradásának okára vonatkozó bejelentési kötelezettség.
A másodfokú bíróság tárgyalási jegyzőkönyve alapján nem bizonyított az alperesnek a Pp. 7. § (2) bekezdésben foglaltakról előadott érvelése, továbbá téves a Pp. 247. § (1) bekezdésre való hivatkozása is. A felperes e jogszabály alapján jogszabálysértés nélkül kérhette az ítélet jogerőre emelkedéséig járó bérét, illetve öt nap szabadság pénzbeni megváltását [Mt. 100. § (5) bekezdés].
A másodfokú bíróság tárgyalási jegyzőkönyvéből és az iratokból az állapítható meg, hogy az alperes a fellebbezési eljárásban nem terjesztett elő bizonyítási indítványt a felperesnek a munkanélküli ellátáson kívüli további jövedelme bizonyítására, ezért a felülvizsgálati kérelemnek a Pp. 163. § (1) bekezdése megsértéséről tett előadása nem alapos.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.203/2005.)
101. Ha a munkavállaló ittassága miatt a munkáltató rendkívüli felmondással kíván élni, ehelyett a munkavállaló közös megegyezéssel történő megszüntetés alkalmazását kéri, utóbb nem sérelmezheti az ilyen megszüntetést azon az alapon, hogy az okiratot azzal írta alá, miszerint az abban foglaltakat tudomásul vette (Mt. 87. §).
A felperes keresetében a munkaviszonya közös megegyezéssel történt megszüntetését megtámadta, állítva annak érvénytelenségét megtévesztésre, jogellenes fenyegetésre, tévedésre, az alperes által kifejtett pszichikai kényszerre hivatkozva. Kérte kötelezni az alperest elmaradt munkabére és kamata és a perköltség megfizetésére.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint a felperessel első alkalommal 2004. május 31-éig, majd módosításával 2005. május 31-éig terjedő időre kötöttek határozott idejű munkaszerződést. A bíróság megállapította, hogy az alperesi munkáltató az Mt. hatálya alá tartozik, a felperessel munkaszerződés jött létre. A bizonyítási eljárás során vizsgálta a bíróság, hogy a felperes felett a munkáltatói jogkört ki gyakorolhatta, és a csatolt okiratok, illetve tanúvallomások alapján arra következtetett, hogy ez a jogkör L. G. intézményigazgatót illette meg. A bíróság tényként állapította meg, hogy nevezett 2004 augusztusában szabadságon volt, helyettesítésére B. I. D. volt jogosult, nevezett azonban a munkáltatói jogkört nem gyakorolhatta. Tényként állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, hogy a felperessel szemben nevezett ittassága miatt "fegyelmi határozatot" hozott, és tájékoztatta őt arról, hogy L. G. munkáltatói jogkör gyakorló rendkívüli felmondással kívánja a munkaviszonyát megszüntetni, mivel ez már második fegyelemsértő magatartás volt a felperes részéről. Ekkor a felperes maga kérte, hogy inkább közös megegyezéssel kerüljön sor a munkaviszonyának megszüntetésére, mégpedig augusztus 30. napjával, amelyet az alperes elfogadott, és ennek megfelelő tartalommal intézkedett a szükséges okirat elkészítéséről. A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperesnek augusztus 15-ét követően módja volt annak mérlegelésére, hogy az általa már ismert okiratot aláírja-e vagy sem, emellett a tanúk bizonyították azt is, hogy az okirat aláírásakor a felperes fenyegetés hatása alatt nem állt és tévedésben sem volt.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. A megyei bíróság a munkaügyi bíróság által megállapított tényállást ítélkezése alapjául elfogadta, és egyetértett az abból levont jogi következtetéssel is. A csatolt iratok alapján megállapította, hogy L. G. augusztus hó 30-án mint intézményigazgató munkáltatói jogkörében eljárva írta alá a felperes munkaviszonyának közös megegyezéssel történt megszüntetését, a vezetői jogkörrel és egyúttal a munkáltatói jogkörrel az igazgatótanács ruházta fel. Rámutatott arra, hogy a felperes az elsőfokú eljárás során a megtévesztést, illetve fenyegetést a munkáltató részéről nem tudta bizonyítani, a kötelezettségszegés miatt kilátásba helyezett jogkövetkezmény alkalmazásának lehetősége pedig a jogellenességet nem alapozta meg, ezért az elsőfokú ítéletet a megyei bíróság helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes annak "megváltoztatását", és a keresetének helyt adást kért. Állította, hogy érvénytelen az a nyilatkozata, amely szerint "a fentieket tudomásul vettem", ezért a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetése jogellenes volt. Iratellenesnek tartotta az elsőfokú ítélet azon megállapítását, amely szerint a munkáltató 2004. augusztus 30. napján kelt egyoldalú intézkedése megállapodásnak minősül, mivel az a felperes nyilatkozatát nem tartalmazza. Eseti legfelsőbb bírósági döntésekre hivatkozott, amely szerint az a tény, hogy a munkáltató a munkavállalóval átveteti a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatban kiállított nyomtatványokat, egymagában nem tekinthető írásba foglalt közös megegyezésnek. Változatlanul hivatkozott arra, hogy olyan pszichikai hatás alatt állt a több vezető jelenléte miatt, hogy rákényszerült az aláírásra. Vitatta, hogy egy személyben L. G. lett volna jogosult a munkáltatói jogkör gyakorlására. Állította, hogy az 1/2003. (V. 23.) számú közgyűlési szabályrendeletet nem lehet az ő munkaviszonyára vonatkoztatni. Végül indokát adta ittas állapotának, amelyet álláspontja szerint nem lehetett volna a bíróságnak a jelen perben vizsgálnia.
A felülvizsgálati kérelemben állított, az érdemi elbírálásra kiható jogszabálysértés nem állapítható meg.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. § (1) bekezdésére tekintettel a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, nincs helye a bizonyítékok ismételt egybevetésének és értékelésének, azaz a bizonyítékok felülmérlegelésének (BH 1999/44., BH 2002/29. sz.). Ekként tehát a felülvizsgálati eljárásban az eljárt bíróságok által kialakított ítéleti tényállás az irányadó.
E tényállás alapján a bíróságok a Pp. 206. §-a szerint teljes körűen értékelték és meggyőződésük szerint bírálták el a peranyagot, és jogszerűen jutottak arra a következtetésre, hogy a periratokhoz csatolt "munkaviszony megszűnése, megszüntetése" című ügyirat a felek között a felperes munkaviszonyának közös megegyezéssel történt megszüntetését tartalmazta. Ez magából az okiratból is kitűnik, másrészt az okiratot a dátumozást és a munkáltatói aláírást követően maga a felperes is aláírta akként, hogy a fentieket tudomásul vette. Ez az aláírás nem értelmezhető akként, hogy az okiratot a felperes csupán átvette, mert annak tartalmát a bizonyítási eljárás adataiból megállapíthatóan ismerte, és nem csupán az átvételt igazolta, hanem annak tartalma tudomásul vételét is. Az okiratra észrevételt, megjegyzést a felperes nem vezetett rá. Kiemelésre érdemes az elsőfokú bíróságnak az az okszerű következtetése, hogy miután maga a felperes kérte, hogy a jogviszonyát csupán augusztus 30-ával szüntessék meg, ezért augusztus közepétől kezdődően lehetősége volt átgondolni, hogy ezt az okiratot, azaz a munkaviszonyának közös megegyezéssel való megszüntetését aláírja-e vagy sem.
Az ítélkezési gyakorlat értelmében, ha a munkavállalónak ideje és módja volt a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó döntés megfontolására, a megállapodás tekintetében lényeges tévedésre nem hivatkozhat.
Számos legfelsőbb bírósági döntés, illetve állásfoglalás mondja ki, hogy, ha a munkáltató a munkavállaló által elkövetett kötelezettségszegés vagy egyéb magatartás miatt jogszerű eljárás megindítását helyezi kilátásba, az nem tekinthető jogellenes fenyegetésnek, tévedésbe ejtésnek sem. (Például MD. I/21, MD. II/22., BH 2002/2/74.)
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján jogszabálysértés hiányában a felperes felülvizsgálati kérelmét elutasította. (Mfv. E. 10.271/2006.)
102. Ha a munkavállaló meghatározott időpontban új munkáltatónál lépett munkába és vele kötött munkaszerződést, ez nem jogosította fel a korábbi munkáltatóját arra, hogy ezen időponttal közös megegyezésre hivatkozással megszüntesse a munkaviszonyát (Mt. 87. §, 100. §).
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az I. rendű alperes jogellenesen szüntette meg a munkaviszonyát, és ennek alapján a jogkövetkezmények alkalmazását igényelte. Másodlagos keresete annak megállapítására irányult, miszerint az I. rendű alperesnél fennállt munkaviszonya a II. rendű alperesnél mint munkáltatói jogutódnál folytatódott a továbbfoglalkoztatása megvalósulásával.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az I. rendű alperes 2003. december 31-én jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, és marasztalta az alperest 90 000 forint felmentési időre járó átlagkeresetben, valamint 240 000 forint végkielégítésben. A II. rendű alperes vonatkozásában a pert megszüntette.
Az ítéleti tényállás szerint a felperes az I. rendű alperesnél 1996-tól fennállt munkaviszonyában számítógépek üzemeltetését végezte a rendszergazda utasításai szerint, 2003. február 26-ától a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) mint megrendelő és az I. rendű alperes mint vállalkozó között létrejött szerződés alapján a minisztérium H. utcai telephelyén lévő számítógépeken dolgozott. Az I. rendű alperes a 2003. augusztus 29-én a T-S. D. Kft.-vel kötött alvállalkozói szerződés alapján vállalta, hogy a GKM informatikai rendszerének a kft. által közbeszerzési pályázaton elnyert üzemeltetése "átadás-átvételében közreműködik", és erre a munkavállalói közül hat fő "személyzetet biztosít", közöttük a felperest. Ez a szerződés 2003. szeptember 1-jétől december 31-éig állt fenn. Ugyanakkor 2003. szeptember 1-jétől a T-S. D. Kft. mint új üzemeltető alvállalkozói szerződést kötött a II. rendű alperessel arra, hogy az előbbi kft. szakemberei a GKM telephelyein a rendszer üzemeltetéshez szükséges információt átadják, majd 2004. január 1-jétől a II. rendű alperes végzi a folyamatos üzemeltetést.
Az I. rendű alperes 2003. december 31-én kiadta a felperes részére a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos munkáltatói igazolásokat, a megszüntetés jogcímeként közös megegyezést tüntetett fel. A felperes 2004. január 1-jén munkaszerződést kötött a II. rendű alperessel, és továbbra is a GKM H. utcai telephelyén dolgozott változatlan munkakörben.
Az I. rendű alperes korábban a munkaviszony "jogfolytonosságáról" tájékoztatta a felperest és az érintett munkavállalókat.
A munkaügyi bíróság jogi álláspontja szerint az I. rendű alperes és a T-S. D. Kft. közötti alvállalkozói szerződés az Mt. 85/A. § (1) bekezdése szerinti munkáltatói jogutódlást nem hozott létre, amit a GKM képviselőjének, M. J.-nek a tanúnyilatkozata is alátámasztott. A perbeli esetben vagyonbevitelre nem került sor, mivel a telephely és az eszközök továbbra is a GKM tulajdonában maradtak. Ezért az I. rendű alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, és a bíróság ennek megfelelően marasztalta.
Az I. rendű alperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezését helybenhagyta.
A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú ítéleti állásponttal. A fellebbezési érvelésre tekintettel rámutatott még, hogy az I. rendű alperes csak a T-S. Kft.-vel állt szerződéses viszonyban, de átvételről, továbbfoglalkoztatásról vele sem állapodott meg, A felperes és a kft. között nem jött létre munkaviszony. Az I. rendű alperesi tájékoztatásra tekintettel írta alá a felperes a II. rendű alperessel a munkaszerződést, de mindez nem érinti, hogy az I. rendű alperes közös megegyezés hiányában jogellenesen számolta fel a felperessel fennállt munkaviszonyt.
Az I. rendű alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, a vele szemben benyújtott felperesi kereset elutasítását, és annak megállapítását kérte, hogy közte és a II. rendű alperes között munkáltatói jogutódlás történt. Érvelésének lényege szerint a munkáltatói jogutódláshoz elegendő a megállapodáson alapuló munkahely átadása és a munkavállalók továbbfoglalkoztatása, a jogutódlásnak nem feltétele, hogy a megállapodás a jogelőd és a jogutód munkáltató között jöjjön létre (BH 2003/435.). Álláspontja szerint jelen esetben a telephely, munkahely és feladatok átadására vonatkozó megállapodás - állami vagyon lévén - a GKM és az I. rendű alperes közötti vállalkozási szerződéssel, illetve annak megszüntetésével, a GKM pályázati döntésével, a T-S. Kft.-vel mint a pályázat nyertesével, valamint e kft.-nek a II. rendű alperessel történt szerződéskötésével a jogutódlás létrejött. Érvelése szerint érdektelen, hogy a felek szerződési akarata átfogta-e a munkáltatói jogutódlást. A munkáltatói jogutódlásra tekintettel a felperes munkaviszonya nem szűnt meg, így alaptalan, és az Mt. 85/A. §-ába ütközik a jogellenes megszüntetésre vonatkozó jogerős ítéleti megállapítás, és a jogellenesség jogkövetkezményeiben marasztalás.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint az I. rendű alperes a GKM megrendelése alapján végzett a GKM telephelyén, a megrendelő minisztérium eszközeivel számítástechnikai tevékenységet, informatikai üzemeltetést, a megrendelő szakmai utasításai és ellenőrzése alapján. Az I. rendű alperes ezen tevékenységében részt vevő egyik munkavállaló a felperes volt. A GKM 2003. szeptember 1-jétől a perben nem álló T-S. D. Kft.-t bízta meg - közbeszerzési pályázat elnyerése alapján - a minisztérium informatikai feladatai végzésével. A felperes és az informatikai munkában részt vevő többi munkavállaló az I. rendű alperes alkalmazottai maradtak, munkaviszonyuk az I. rendű alperessel továbbra is fennállt, azonban a T-S. Kft.-nek - az I. rendű alperessel kötött szerződés alapján - segítséget nyújtottak a pályázaton elnyert tevékenység végzéséhez (közreműködtek a kft. feladatai végzésében: 3/A/1. alatt csatolt alvállalkozási szerződés). Ez a közreműködés 2003. szeptember 1-jétől év végéig tartott.
Az előbbi tényállásból megállapíthatóan tényszerűen nem került sor az I. rendű alperes és az előbbi kft. között munkahelynek a munkavállalók továbbfoglalkoztatásával történő átadás-átvételére. Ez ugyanis az informatikai rendszer jogosultja, a GKM erre irányuló döntésével valósulhatott volna meg, a GKM tanúként meghallgatott, az adott tevékenységért felelős képviselője M. J. viszont ezzel ellentétes előadást tett. Eszerint: "én azt nem értem, hogy köthetett a T-S. D. alvállalkozási szerződést a D.-ral (I. rendű alperessel). Én most hallom először, hogy a D. alvállalkozói szerződést kötött ...az én engedélyem nélkül".
M. J. arról is nyilatkozott, hogy a T-S. Kft.-vel kötött szerződés "összetételében és minőségében ...egy más szolgáltatás teljesítésére irányult ...tartalmában más volt a szerződés ...megváltoztak a körülmények, sok mindent megváltoztattam, például a gazdálkodást kivettem ...beállításra került egy számítógépes Help Desk. rendszer, abból a hálózat üzemeltetését más vállalkozóra bíztuk".
Az előbbiekből következően nem minősült a keresetben állított jogutódlásnak az a körülmény, miszerint az I. rendű alperes szerződése megszűnése után a GKM saját telephelyén és saját eszközeivel történő különböző informatikai tevékenységek végzésére a T-S. Kft.-vel szerződött, és ez a kft. a tevékenység végzésére a II. rendű alperessel utóbb alvállalkozási szerződést kötött, a felperes pedig az I. rendű alperesnél a munkaviszonya megszűnése után a II. rendű alperessel lépett munkaviszonyba. Ez a tényállás különbözik a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott, a BH-ban 2003. évben 435. szám alatt megjelent eseti döntés tényállásától, amelyben a munkahely és a munkavállalók átvételére az önkormányzat mint tulajdonos erre irányuló döntésével valósult meg.
Az I. rendű alperes eszerint munkáltatói jogutódlás hiányában jogellenesen szüntette meg 2003. december 31-én egyoldalú intézkedésével a felperes munkaviszonyát közös megegyezés jogcímre hivatkozással. A felülvizsgálati kérelem tehát alaptalanul hivatkozott az Mt. 85/A. §-ának megsértésére, az első- és a másodfokú bíróság érdemben helytállóan foglalt állást az elsődleges keresetet illetően.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján nem érintette a jogerős ítéletnek az elsőfokú bíróság ítélete nem fellebbezett részét nem érintő rendelkezését, ezt meghaladóan a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Mfv. I. 10.749/2006.)