adozona.hu
Az Mt. 3. §-ához
Az Mt. 3. §-ához
Kiválasztott időállapot:
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes munkáltató a keresetében az alperes munkavállaló 1999. július 1-jén és 2000. február 24-én kelt munkaszerződés-módosítása érvénytelenségének (semmisségének) megállapítását és az alperesnek a felvett munkabér-különbözet visszafizetésére kötelezését kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperes ügyvezetője, aki az alperes férje, a munkaszerződést a felperes alapítójának hozzájárulása nélkül módosította.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította az említett munkaszerződés-módosítások ...
Az Mt. 3. §-ához
EH 1999.41 A munkaviszonyban (közalkalmazotti jogviszonyban) álló felek szoros kapcsolatára és az őket egymással szemben terhelő együttműködési kötelezettségre tekintettel az egyik fél a másik fél olyan jogérvényesítése ellen kifogással élhet, amely az eset körülményeire tekintettel a jóhiszeműség és a tisztesség követelményébe ütközik. E követelmény értelmében, a törvény alapján a munkaviszonyban (közalkalmazotti jogviszonyban) álló felektől megkívánható, hogy az egyik fél jogával a másik fél érdekeit figyelembe véve úgy éljen, hogy azzal annak indokolatlanul hátrányt ne okozzon és evégett különösen az eset körülményei szerint indokolt tájékoztatást a másik félnek megadja, illetve a saját korábbi magatartásával való szembekerülést mellőzze. Az ennek meg nem felelő joggyakorlás meg nem engedett és a törvény védelmében nem részesül (Mt. 3. §, Kjt. 30. §).
EH 1999.133 A munkáltató jogos gazdasági érdekeinek veszélyeztetése megállapítható abban az esetben is, ha a munkavállaló közreműködésével tevékenykedő konkurens cég azonos jellegű, de eltérő típusú terméket forgalmaz [Mt. 3. § (3) bek.].
EH 1999.134 A vezetői összeférhetetlenséget - eltérő megállapodás hiányában - a munkáltató és a másik gazdasági társaság cégjegyzékben feltüntetett tevékenységi körének egybevetésével kell vizsgálni. Ennek során egymagában nem jelentős az, hogy a cégjegyzékben megjelölt tevékenységi körbe tartozó valamennyi tevékenységet ténylegesen folytatják-e [Mt. 3. § (3) bek., 191. § (2) bek.].
EH 2001.457 A felek a munkaviszony megszűnését követő időre szóló versenytilalmi megállapodásukat módosíthatják. Ebben az esetben a megállapodásból eredő jogok és kötelezettségek elbírálásánál a módosított megállapodás az irányadó [Mt. 3. § (4) bek.].
EH 2001.559 II. A munkáltató a versenytilalmi megállapodástól való elállás jogát csak a munkavállaló teljesítését megelőzően gyakorolhatja [Mt. 3. § (4) bekezdés, Ptk. 320. § (1) bekezdés, 321. §].
EH 2002.678 Ha az üzemi tanács elnöke a testületet megillető jogosítványok folytán e tisztségében képviselőként eljár, jogait a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően, a munkáltatóval kölcsönösen együttműködve, rendeltetésszerűen köteles gyakorolni (Mt. 3., 4. §).
EH 2004.1050 Az együttműködési kötelezettség megsértésének minősül, ha a munkavállaló a véleménynyilvánítás jogával élve a munkáltatója fontos érdekét és a mértéktartás követelményét mellőzve jár el [Mt. 3. § (3) bek., 103. § (1) bek. c) pont].
EH 2005.1237 Az együttműködési kötelezettség teljesítése céljából - amennyiben a munkaköri alkalmasság megítélésénél kétely merül fel - a munkavállaló célhoz kötötten köteles hozzájárulni az orvosi adatainak az alkalmassági orvosi vizsgálatot végző orvossal való közléséhez (Mt. 3. §, 77. §).
EH 2005.1334 Ha a versenytilalmi megállapodás elállás folytán nem hatályosul, az elszámolási kötelezettséggel felvett díjelőleg visszakövetelése nem jogellenes [Mt. 3. § (6) bek.].
EH 2006.1532 A felek a versenytilalmi megállapodásban az elállás jogát kiköthetik. Az elállásra vonatkozóan a felmondás szabályai nem alkalmazhatók [Mt. 3. § (6) bekezdés; 1959. évi IV. törvény 320. § (1) bekezdés, 321. § (1) bekezdés].
BH 2001/84. A munkavállalót a munkaviszony megszűnését követően a volt munkáltató jogos gazdasági érdekeit veszélyeztető magatartástól való tartózkodás kötelezettsége csak erre irányuló megállapodás alapján és legfeljebb három évig terheli. A jogszabály helytálló értelmezése szerint a megállapodás érvényességi feltétele a munkavállaló magatartásának korlátozásához képest megfelelő ellenérték, továbbá a versenytilalom tisztességes, a munkavállaló megélhetését, a szabad piaci versenyt méltánytalanul és túlzottan nem korlátozó feltétel meghatározása. A megállapodásban kikötött versenytilalom nem eredményezhet olyan mérvű korlátozást, amely nem az információk védelmét, a munkáltató gazdasági tevékenysége veszélyeztetésének elkerülését, hanem az adott tevékenység tekintetében széles körben és területen a piaci verseny jelentős korlátozását jelenti [Mt. 3. § (4) bek., 165. § (1) bek., 1996. évi LVII. tv., Ptk. 237. § (1) bek.].
BH 2001/138. A munkavállaló munkavégzési, valamint együttműködési kötelezettségéből - kifejezett rendelkezés hiányában is - következik, hogy az akadályoztatását, különösen a munkáltató intézkedésének jogszerűségét befolyásoló keresőképtelenségét köteles a munkáltatója tudomására hozni [Mt. 3. § (1) bek., 103. § (1) bek. c) pont].
BH 2001/339. A versenytilalmi megállapodással összefüggő kockázat nem teszi lehetővé, hogy - a mentesítése érdekében - bármelyik fél utólag hivatkozzon a megállapodás megkötésénél számba venni elmulasztott körülményre [Mt. 3. § (4) bek., Ptk. 207. § (1) bek.].
BH 2005/331. A munkavállalót terheli a bizonyítás arról, hogy az engedély alapján történt eltávozás alatt jóhiszeműen és tisztességesen, az engedély alapjául megjelölt célnak megfelelően járt el [Mt. 3. § (1) bekezdés, 96. § (1) bekezdés a) pont; 1952. évi III. törvény 164. § (1) bekezdés].
BH 2005/369. A munkaviszony alanyainak a rehabilitáció, az egészségi állapotnak megfelelő munkakör biztosítása körében hatékonyan, jóhiszeműen és tisztességesen kell együttműködniük [8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet; Mt. 3. § (1) bekezdés].
BH 2005/407. Ha a jogerős ítélet - a munkáltató korábbi jogellenes rendes felmondása jogkövetkezményeként - a munkáltatót a munkavállaló továbbfoglalkoztatására kötelezte, és ezt a munkáltató akként hajtotta végre, hogy munkaszerződés-módosítással olyan munkavégzési helyre kezdeményezte a munkavállaló foglalkoztatását, ahol a létszámcsökkentés elkerülhetetlen volt, ez a munkáltató részéről rendeltetésellenes joggyakorlásnak minősül [Mt. 3. § (1) bekezdés, 4. §].
BH 2006/263. I. A munkaszerződés szerinti munkakörben történő foglalkoztatás lehetőségének megszűnésekor a munkáltatónak az új munkakörre vonatkozó ajánlata megtételénél jóhiszeműen és tisztességesen kell eljárnia [Mt. 3. § (1) bekezdés].
BH 2007/26. A munkáltató jogos gazdasági érdekének sérelme akkor is megvalósulhat, ha a munkavállaló olyan cégnél helyezkedik el, amely azonos jellegű, de eltérő típusú terméket forgalmaz [Mt. 3. § (5) bek.].
BH 2007/308. Ha a versenytilalmi kikötést vállaló munkavállaló részére a megállapodás ellenértéket nem állapított meg, továbbá az ilyen munkahelyen való elhelyezkedés lehetőségét nem tudta bizonyítani, a munkavállalót ellenszolgáltatás nem illeti meg [Mt. 3. § (2) bek.].
6. Ha az alperes tudott a férje vele szembeni munkáltatói jogkörének a taggyűlés hatáskörét gyakorló tulajdonos/tag jóváhagyásához kötött voltáról, az ismételt béremelésre irányuló szerződés-módosításokkal kapcsolatos magatartása a jóhiszeműség és tisztesség követelményébe ütközött (Mt. 3. §).
A felperes munkáltató a keresetében az alperes munkavállaló 1999. július 1-jén és 2000. február 24-én kelt munkaszerződés-módosítása érvénytelenségének (semmisségének) megállapítását és az alperesnek a felvett munkabér-különbözet visszafizetésére kötelezését kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperes ügyvezetője, aki az alperes férje, a munkaszerződést a felperes alapítójának hozzájárulása nélkül módosította.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította az említett munkaszerződés-módosítások érvénytelenségét, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint az alperes férje, mint a felperes társaság ügyvezetője az egyszemélyes alapító képviselőjének - a németországi székhelyű Kft. ügyvezetőjének, H. K.-nak - 1999. elején említette, hogy szeretné házastársát alkalmazni az üzletmenetben segítőként. 1999. február 5-én munkaszerződést kötött az alperessel PR-menedzser munkakörre, heti 20 óra munkaidővel, havi 130 000 forint alapbérrel. 1999. július 1-jén az ügyvezető és az alperes a munkaszerződést módosították úgy, hogy az alperes munkaköre humánerőforrás igazgató, heti munkaideje 30 óra, személyi alapbére havi 210 000 forint lett, és egyéb juttatásokról is rendelkeztek. 2000. év elején a tulajdonos tájékoztatta az ügyvezetőt, hogy üzletrészét szeretné eladni, mert felperes veszteséges volt. 2000. február 24-én ismét módosították az alperes munkaszerződését, havi személyi alapbérét 280 000 forintra, munkaidejét 40 órára emelték, 6 hónap felmondási időt, 6 havi végkielégítést kötöttek ki. E módosítások tartalmáról az ügyvezető az alapító képviselőit nem tájékoztatta, azokhoz hozzájárulásukat nem adták. A felperes alapítójának képviselői az üzletrész eladásáról való tárgyalások során, 2000. május 2-án értesültek a munkaszerződés-módosításokról, azokkal nem értettek egyet, közölték, hogy azokat érvénytelennek tekintik.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a munkaszerződés-módosításokat jogszabályba ütközőnek, az Mt. 9. §-a szerint érvénytelennek minősítette.
A felperesnek a kifizetett munkabér-különbözet iránti igényét - kártérítésként - a bíróság nem találta alaposnak, ezért a kereseti kérelmet elutasította.
Az alperes fellebbezésében a keresetnek helyt adó, a munkaszerződés-módosítások érvénytelenségét megállapító részében kérte az ítélet megváltoztatását, a kereset teljes elutasítását.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét fellebbezett részében helybenhagyta, lényegében helyes indokai alapján.
A másodfokú bíróság szerint a fellebbezéssel érintett részében a tényállás megállapítása helyesen történt, és az érdemi döntéssel is egyetértett.
Hangsúlyozta, hogy az alperest terhelte a munkaszerződés-módosítások jóváhagyásának bizonyítása. Ezt alperes a perben bizonyítani nem tudta. Sikertelen volt az arra vonatkozó bizonyítása is, hogy a jóváhagyásra jogosult személyek tudtak a munkaszerződés-módosításokról és azok tartalmát ismerték. Az ügyvezető munkáltatói jogkörének a Gt. 150. §-a (2) bekezdésében és az alapító okiratban is előírt korlátozását az alperes ismerte. Az ügyvezető munkaszerződés-módosítással kapcsolatos eljárását az Mt. 74. §-a (2) bekezdése szerint is érvénytelennek minősítette a megyei bíróság.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezését, és új eljárás elrendelését kérte, másodlagos kérelme a felperes keresetét elutasító határozat hozatalára irányult. A munkaügyi bíróság ítélete indokolásában szereplő súlyos ellentmondások figyelmen kívül hagyását panaszolta. Vitatta azokat az ítéleti megállapításokat, miszerint az alapító képviselői a munkaszerződés-módosításhoz nem járultak hozzá, és ő tudott, illetve tudnia kellett volna a jóváhagyási kötelezettségről. Érvelése szerint jóváhagyás hiányában emiatt - az ítélkezési gyakorlat értelmében - nem lehet érvénytelennek tekinteni a munkaszerződés-módosítást.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A jogerős ítélet csak olyan kérdésben támadható felülvizsgálati kérelemmel, amely az első- és másodfokú eljárásnak is tárgya volt (BH 1996/372). Az alperes a fellebbezésében a Pp. 163. §-a (3) bekezdése megsértése miatt az elsőfokú ítéletet nem támadta, így a jogerős másodfokú ítélet e kérdéssel nem foglalkozhatott, tehát emiatt jogszabálysértő nem is lehet.
A felülvizsgálati kérelem az elsőfokú ítéletnek egyrészt a munkaszerződés-módosítás érvénytelensége megállapításával, másrészt a kártérítési igény elutasításával kapcsolatos indokolása közötti ellentmondásra hivatkozva is jogszabálysértőnek tartotta a jogerős ítéletet.
E felülvizsgálati támadás azért téves, mert a másodfokú ítélet - arra irányuló fellebbezés hiányában - a kártérítési igény elutasítása körében az elsőfokú ítéletet nem vizsgálhatta, így nem is érintette, csupán a fellebbezett részében a munkaszerződés-módosítások érvénytelensége tekintetében hagyta helyben az elsőfokú bíróság ítéletét. Ennélfogva a fellebbezéssel nem érintett, így első fokon jogerőre emelkedett kereseti kérelem elutasításának indokolásában kifejtettekkel összefüggésben a másodfokú ítélet felülvizsgálati támadására nincs lehetőség [Pp. 271. § (1) bekezdés a) pont].
A másodfokú bíróság megalapozottan állapította meg a per adatai alapján, hogy a perben nem nyert bizonyítást a munkaszerződés-módosítások jóváhagyása, és az alperes előtt ismert volt az ügyvezető munkáltatói jogkörének korlátozása, amelyet a Gt. 150. §-a (2) bekezdésének j) pontja mellett a felperes alapító okirata is előírt. Ezek az ítéleti következtetések nem iratellenesek, és nem okszerűtlenek. Az utóbbit az alperes saját perbeli nyilatkozata alátámasztja, és az alperes humánerőforrás igazgatói munkaköréből is okszerűen következik, hogy alperesnek a munkáltatói joggyakorlásra vonatkozó rendelkezéseket ismernie kellett.
A tényállást érintő felülvizsgálati támadás tehát jogszabálysértés hiányában alaptalan.
A felülvizsgálati kérelem azzal helyesen érvelt, hogy a képviseleti jog korlátozására harmadik személlyel szemben nem lehet hivatkozni; ezért a munkaszerződés-módosítások érvénytelenségének megállapítása erre tekintettel tévesen történt (BH 1994/622., BH 2001/483.).
Az adott esetben nem volt figyelmen kívül hagyható az a lényeges körülmény, hogy az alperes - az irányadó tényállás szerint - tudott a férje vele szembeni munkáltatói jogkörének a taggyűlés hatáskörét gyakorló tag (tulajdonos) jóváhagyásához kötött voltáról. Ennélfogva az ismételt szerződés-módosításokkal kapcsolatos eljárása a - munkaviszony alanyai esetében is megkövetelt - jóhiszeműség és tisztesség követelményébe ütközött [Ptk. 4. § (1) bekezdés, Mt. 3. § (1) bekezdés]. Ez okból a szerződés-módosítások érvénytelenségére levont ítéleti következtetés érdemben helytálló.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - az indokolás előbbi módosításával - a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta, és a pervesztes alperest kötelezte a felperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére [Pp. 78. § (1) bekezdés]. (Mfv. I. 11.165/2001.)
7. Az Mt. 3. § (4), majd (5)-(6) bekezdése értelmében a felek az érvényesen létrejött versenytilalmi megállapodás tekintetében elállási jogot köthetnek ki.
A felperes keresetében az alperessel kötött versenytilalmi megállapodás alapján hat havi munkabérének megfelelő ellenérték és késedelmi kamat megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével a kereset szerint marasztalta az alperest.
A megállapított tényállás szerint a felperes 1998. szeptember 5-étől állt munkaviszonyban az alperessel. A felek a 2000. június 1-jén kelt munkaszerződés-módosítás 11. pontjában versenytilalmi megállapodást kötöttek, mely szerint a felperes a munkaviszonya megszűnését követő egy év időtartamra kötelezettséget vállalt meghatározott - az alperessel versenyhelyzetet teremtő - tevékenységtől való tartózkodásra, az alperes pedig ennek fejében a munkaszerződés megszűnésekor hat havi munkabér fizetésére. A felek kikötötték, hogy "a versenytilalmi megállapodásban foglalt kötelezettségek kölcsönös teljesítéséről a munkáltató a munkaviszony időtartama alatt írásban lemondhat".
A felperes nem írta alá 2001. március 30-án a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetéséről szóló megállapodást, mivel nem értett egyet annak 3. pontjával, amelyben az alperes a felperest a munkaszerződés 11. pontjában rögzített versenytilalmi megállapodás teljesítése alól felmentette. A felek a munkaviszonyt 2001. március 31-én megszüntették oly módon, hogy a felperes a munkaviszony közös megegyezéssel megszüntetésére vonatkozó iratokat átvette, a felek - a megállapodás aláírása nélkül - a munkaviszonyt felszámolták, a megszüntetés és annak jogcíme közöttük nem képezte vita tárgyát.
A munkaügyi bíróság ebből a tényállásból arra a következtetésre jutott, hogy az alperes 2000. június 1-jétől a munkaviszony időtartama alatt a kötelezettségek kölcsönös teljesítéséről a versenytilalmi megállapodás 11. pontja szerint írásban lemondhatott. Arra tekintettel azonban, hogy ezt a 2001. március 30-án kelt "megállapodásban" közölte a felperessel, a munkaügyi bíróság szerint a lemondási nyilatkozat az Mt. 4. §-ába ütközött, mivel az alperes "nyilvánvalóan így akart mentesülni a kikötött hat havi munkabér fizetési kötelezettség alól".
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - annak indokait elfogadva - helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a munkaügyi bíróság jogi indokaira utalás mellett arra is hivatkozott, hogy az alperes 2001. március 30-án írásban tett jognyilatkozata a Ptk. 319. § (1) bekezdése és 320. § (1) bekezdése alapján nem minősült elállásnak, mivel nem szerződésen alapult. Rámutatott továbbá, hogy a munkaszerződés-módosítás 11. pontjába foglalt megállapodás az Mt. 8. § (2) bekezdésébe ütközött. A munkavállaló az őt megillető jogokról az egyoldalú nyilatkozattal előre nem mondhat le. Az alperes lemondó nyilatkozata tartalmát tekintve a munkaszerződés egyoldalú módosítását jelenti.
A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és a felperes keresetét elutasító határozat hozatala iránt az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Az Mt. 3. § (4) bekezdése és a Ptk. 320. § (1) bekezdése megsértésére hivatkozott. Az Mt. 3. § (4) bekezdésével ellentétesnek tartotta az Mt. 4. §-ába ütközést megállapító elsőfokú ítéleti, és az Mt. 8. § (2) bekezdésébe ütközést megállapító jogerős ítéleti álláspontot. Érvelése szerint - és ezt jelölte meg a felülvizsgálatot megalapozó jogkérdésként - a versenytilalmi megállapodást nem a munkajog, hanem a polgári jog szabályai szerint kell elbírálni, ezért az elállás jogával a Ptk. 320. § (1) bekezdése szerint a megállapodásban kikötöttek alapján az alperes a munkaviszony megszűnéséig jogszerűen élhetett. Álláspontja alátámasztására a Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseire is hivatkozott.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálatát a Pp. 270. § (2) bekezdés ba) pontja alapján elrendelte azokban a jogkérdésekben, mely szerint milyen feltételekkel állhat el a munkáltató a versenytilalmi megállapodástól, továbbá mennyiben alkalmazhatók az Mt. szabályai a versenytilalmi megállapodás tekintetében.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Elsődlegesen a felülvizsgálati kérelem elkésettségére, az előterjesztő ügyvéd jogi képviseleti jogosultsága hiányára hivatkozott, fenntartotta a perbeli álláspontját az alperes rosszhiszemű, joggal való visszaélést megvalósító magatartásáról. Sérelmezte a másodfokú bíróságnak a perköltsége mellőzésére vonatkozó álláspontját.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az alperessel 2002. június 6-án közölt jogerős ítélet ellen 2002. augusztus 2-án postára adott felülvizsgálati kérelem - amelyet a 3. sorszámú ellenkérelemhez csatolt meghatalmazásban megjelölt jogi képviselő nyújtott be - nem késett el [Pp. 272. § (1) bekezdés].
Az alperes helyesen fejtette ki felülvizsgálati kérelmében, hogy nem érinti a versenytilalmi megállapodás érvényességét az a körülmény, ha azt munkaszerződés, illetve annak módosítása tartalmazza (EH 559.).
Az Mt. perbeli időben hatályos, az 1997. évi LI. törvény 1. §-ával megállapított 3. § (4) bekezdése előírta, hogy a munkaviszony megszűnését követően a munkáltató jogos gazdasági érdekeit veszélyeztető magatartás tilalma csak ilyen tartalmú, megfelelő ellenérték fejében kötött megállapodás alapján és legfeljebb három évig terheli a munkavállalót, és erre a megállapodásra a polgári jog szabályai az irányadók.
Mindezekből következően az első- és a másodfokú bíróság a jogszabályokat tévesen értelmezte a perbeli versenytilalmi megállapodás megkötése és az alperes elállása tekintetében.
Az Mt. 3. § (4) bekezdése [2001. július 1-jétől az Mt. ugyanilyen tartalmú (5) és (6) bekezdése] értelmében érvényesen létrejött versenytilalmi megállapodás tekintetében a felek elállási jogot köthetnek ki (Ptk. 320. §).
A felek a versenytilalmi megállapodásban - annak tartalma szerint - az alperes elállási jogát kötötték ki [Ptk. 320. § (1) bekezdés], az alperes erre vonatkozó jognyilatkozata tehát a felek szerződésén alapult. Az alperes eszerint jogosult volt a megállapodást a munkaviszony fennállása alatt, azaz a felperes teljesítésének megkezdése előtt egyoldalú jognyilatkozattal felbontani, amelynek következményeként a jövőre nézve a felek mentesültek a kötelezettségeik alól.
A munkaügyi bíróság ebben a körben a jogszabály helyes értelmezésével helytállóan állapította meg, hogy az alperes a versenytilalmi megállapodáson (szerződésen) alapuló - a megállapodás 11. pontja utolsó mondatának tartalma szerinti - elállási jogát a felperes teljesítése megkezdéséig, azaz a munkaviszony megszűntéig (2001. március 31-éig) jogszerűen gyakorolhatta.
Felperes a rendeltetésellenes joggyakorlás alapjaként egymagában a lemondás időpontját és az alperes által aláírt "megállapodás" keretében való közlését jelölte meg, egyéb tényállásra nem hivatkozott, bizonyítási indítványa nem volt. A megjelölt okok alapján a rendeltetésellenes joggyakorlásra a jogerős ítélet tévesen következtetett, mivel a megfelelően közölt elállásnak jogszerűen lehetett a célja a megállapodás felbontása, a "kölcsönös kötelezettségek alóli mentesülés".
A felek között nem volt vitás, hogy a munkaviszony megszüntetésére 2001. március 31-én közös megegyezéssel - a munkaviszony felszámolásával, a felperes részéről a munkaviszonyt megszüntető iratok átvételével - került sor, következésképpen az alperes által 2001. március 30-án a fentiek szerint írásban közölt elállás a versenytilalmi megállapodást felbonthatta.
Az alperes jogszerű elállása következményeként egyik felet sem terhelte a versenytilalmi megállapodásban kikötött kötelezettség, ennélfogva a jogerős ítélet törvénysértően hagyta helyben a megalapozatlan keresetnek helyt adó elsőfokú ítéletet.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította [Pp. 275. § (4) bekezdés]. (Mfv. I. 10.716/2003.)
8. A munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos járandóságokra nézve a felek a törvényhez képest kedvezőbb feltételekben is megállapodhattak (Mt. 3., 89. §).
A munkaügyi bíróság a felperes elsődleges kereseti kérelme alapján az alperest az Mt. 88. § (2) bekezdése alapján egy évre járó átlagkereset és ennek kamatai megfizetésére kötelezte, a felperes ezt meghaladó összegű, valamint a munkaszerződésen alapuló végkielégítés és átlagkereset megfizetésére irányuló keresetét elutasította. Az egy éves átlagkereset összegének megállapításánál felperesnek az alperessel fennállt munkaviszonyából csak az utolsó vezérigazgatói munkakörre szóló határozott idejű munkaviszonyát vette figyelembe. A munkaszerződés szerinti végkielégítés megállapodás alapján járó átlagkereset követelését a megállapodás jogszabályba ütköző volta [Mt. 13. § (3) bekezdés, 95. §, 1990. évi LXXXVI. tv. 5. §] miatt semmisségre hivatkozással utasította el.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva egy évre járó átlagkereset, a munkaszerződésen alapuló végkielégítés, a munkaszerződésen alapuló 4 havi átlagkereset címén meghatározott összeg és ezen összegek kamatai megfizetésére kötelezte az alperest.
Az átlagkereset számítását az Mt. 152. § (5) bekezdés alkalmazásával a másodfokú bíróság tévesnek tartotta, mert felperes alperesnél fennállt munkaviszonya nem szűnt meg az új, vezérigazgatói munkakörbe helyezéssel, az csupán módosult. A munkaszerződésben a végkielégítésre vonatkozó - mint a törvénytől kedvezőbb feltételben való - megállapodásra lehetőség volt, és az Mt. 74. § (2) bekezdése alkalmazásával a bíróság az igazgatóság által kötött munkaszerződés érvénytelenségére való hivatkozást nem fogadta el. Az Mt. 3. § (5) és (6) bekezdésén alapuló megállapodás részben jogellenes magatartástól való tartózkodásra vonatkozott, ezért a bíróság a kötelezettségvállalás fejében kikötött ellenérték felét tekintette megfelelő mértékűnek.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását és a "jogszabályokkal összhangban álló határozat" hozatalát kérte jogszabálysértésre és a Pp. 270. § (2) bekezdés ba) pontja szerinti felülvizsgálati okra hivatkozással. Elsődlegesen a munkaszerződés érvénytelensége miatt panaszolt jogszabálysértést, mert azt nem a munkáltatói jogkör gyakorlója kötötte. Másodlagosan a munkaszerződés semmisségére hivatkozott az Mt. 88. §, 13. § (3) bekezdése és az Mt. 95. § (1) bekezdése megsértése, illetve az 1996. évi LVII. törvény 2-5. §-ába, a Ptk. 200. § (2) bekezdésébe ütköző volta miatt. Az átlagkereset számítás módját az Mt. 152. § (5) bekezdés alapján tartotta jogszabálysértőnek.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 273. § (1) bekezdése szerint előzetesen megvizsgálta és ennek során a következőket állapította meg.
A munkaszerződést ugyan nem a munkáltatói jogkör gyakorlására jogosult (a tulajdonosi jogokat gyakorló kijelölt miniszter) kötötte meg, az Mt. 74. § (2) bekezdése alapján azonban a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül vette figyelembe a munkaszerződésben foglaltakat. A felperes a körülményekből (a miniszter a kinevezés, felmentés kivételével a munkáltató jogkörét átruházta az igazgatóságra, a jóváhagyott alapító okirat is ennek megfelelő rendelkezést tartalmazott) alappal következtethetett az eljáró személyek jogosultságára, ezért a munkáltató érvénytelenségre nem hivatkozhat.
A felek a munkaszerződésben - az Mt. 13. § (3) bekezdése alapján - megállapodhattak a törvényhez képest kedvezőbb feltételekben a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos járandóságokra nézve. Ezt a törvény sem az Mt. 88. § (2) bekezdése, sem az Mt. 95. §-a tekintetében nem zárja ki. Ezért a munkaszerződésben a végkielégítésre vonatkozó kikötés érvényes.
A munkaszerződés 5.4. pontjának (1)-(2) bekezdésében felsorolt magatartások csak részben esnek a jogszabály által is tiltott körbe (üzleti titok, jóhírnév megsértése, tisztességtelen verseny tilalma), így az ezt meghaladó és a (3) bekezdésben szereplő magatartásoktól való tartózkodásra a megállapodás az Mt. 3. § (6) bekezdése alapján érvényesen megköthető volt. A másodfokú bíróság az ellenérték megfelelő csökkentésével a megállapodást jogszabálysértés nélkül vette figyelembe.
Az irányadó tényállás szerint a felperes az elnök-vezérigazgatói kinevezése előtt is munkaviszonyban állt az alperessel, ezért az átlagkeresetét az utolsó négy naptári negyedévre kifizetett munkabérek alapulvételével kellett számítani az Mt. 152. § (3) és (6) bekezdése figyelembevételével. Az Mt. 152. § (5) bekezdése nem volt alkalmazható csupán azért, mert az utolsó munkaszerződés-módosítása szerint a munkaviszonya határozott időre szólt.
Az előbbiekre tekintettel az ügy érdemi elbírálására kiható jogszabálysértés hiányában a felülvizsgálat együttes törvényi feltételei [Pp. 270. § (2) bekezdés] nem állnak fenn. (Mfv. E. 10.861/2003.)
9. A versenytilalmi megállapodás egyoldalú megszüntetésére, vagy annak érdekmúlás miatti megszűnésének megállapítására nincs jogi alap [Mt. 3. § (6) bek.].
A felperes értékesítési és marketing igazgató munkakörben dolgozott az alperesnél, munkaviszonya közös megegyezés alapján 2001. augusztus 31-vel szűnt meg. Ezt követően a felperes keresettel élt versenytilalmi tartozás ellenértének megfizetése iránt, amely keresetet az elsőfokú bíróság elutasította, és perköltség megfizetésére kötelezte a felperest az alperes javára.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és kötelezte az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg a felperes részére versenytilalmi megállapodás ellenértékeként ... forintot és ennek törvényes kamatait.
A másodfokú bíróság ítéletének indokolása szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, amelyet a másodfokú bíróság csupán az utolsó havi bér összegére és számfejtésére vonatkozó adatokkal egészített ki. Nem értett egyet az elsőfokú bíróság érdemi döntésével és annak indokolásával. Felhívta a munkaszerződés megkötésekor hatályos Mt. 3. § (3) és (4) bekezdésének rendelkezéseit kihangsúlyozva, hogy a munkaviszony megszűnését követően fennálló kötelezettségre nézve kötött megállapodásra a polgári jog szabályai az irányadók. Ezért, ha a felek a munkaszerződés tekintetében annak megszüntetéséről kötnek megállapodást, ennek hatálya erre irányuló kifejezett rendelkezés nélkül a munkaszerződésben foglalt versenytilalmi megállapodásra nem terjed ki. Az elsőfokú bíróság tehát téves értelmezéssel minősítette a felek között 2001. augusztus 1. napján a munkaviszony megszüntetésére kötött megállapodást a versenytilalmi megállapodás közös megegyezéssel történő megszüntetésére is kiterjedőnek.
Rámutatott arra is, hogy az alperesnek elállási joga nem volt, minthogy a Ptk. 320. §-a értelmében erre csupán az jogosult, akit erre jogszabály vagy a szerződés feljogosít. A perben jogszabály az egyoldalú elállást nem tette lehetővé, az elállási jogot pedig a munkaszerződésben nem kötötték ki. Az elállási jogot egyébként is csak a munkaviszony megszűnését megelőzően vagy legfeljebb azzal egy időben gyakorolhatta volna az alperes, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", és a felek közötti versenytilalmi megállapodás megszűnésének megállapítását, a felperes keresetének elutasítását kérte. A felülvizsgálati kérelem szerint a jogerős ítélet jogszabálysértő, amikor csupán a Ptk. 320. §-ában szabályozott elállás jogintézményének alkalmazhatóságát vizsgálta, és nem foglalkozott a Ptk. 312. §-ában megfogalmazottak szerint a versenytilalmi megállapodás gazdasági érdekmúlás miatti megszűnésének feltételeivel. Kifejtette, hogy a munkáltató veszteséges működése miatt a versenytilalmi megállapodás teljesítése ellehetetlenült, a versenytilalmi megállapodás fenntartásához fűződő gazdasági érdek megszűnése az eljárásban bizonyítást nyert. Álláspontja szerint a versenytilalmi megállapodás fenntartása lehetetlenné válik, ha a munkáltató a veszteséges működése miatt nem folytatja azokat a tevékenységeket, amelyekre tekintettel a versenytilalmi megállapodást megkötötték. E körben több legfelsőbb bírósági eseti döntésre hivatkozott.
Állította továbbá, hogy a felek ráutaló magatartással kölcsönösen mentesítették egymást a versenytilalmi megállapodásból eredő kötelezettségek teljesítése alól, hiszen a felperesnek azt a magatartását, hogy másutt munkát keresett, és ebben az alperes is a segítségére volt, úgy kell értékelni, hogy a felek ezáltal a versenytilalmi megállapodásból eredő jogokról lemondtak [Ptk. 216. §, 319. § (1) bekezdése]. Végül kifogásolta a felülvizsgálati kérelemben az alperes, hogy az eljárt bíróságok nem észlelték hatáskörük hiányát, álláspontja szerint a versenyjogi megállapodásból eredő jogvita az általános hatáskörrel rendelkező bíróságok hatáskörébe tartozik. Indokolt lenne, hogy a tipikusan polgárjogi kérdésekben polgári bíróságok döntsenek [Pp. 28. § (2) bekezdése].
A felülvizsgálati kérelemben állított, az érdemi elbírálásra kiható jogszabálysértés nem állapítható meg.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt rámutat arra, hogy a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-ának (1) bekezdése alapján további bizonyítás felvételének, a bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye, ezért a felülvizsgálati eljárásban a rendelkezésre álló periratok alapján dönt. A Legfelsőbb Bíróság döntésénél az eljárt bíróságok által kialakított ítéleti tényállás az irányadó. Nem képezheti felülvizsgálat tárgyát olyan tényállítás vagy jogi hivatkozás, amely az alapeljárás tárgyát nem képezte (BH 1995/163., 1996/372.). Ezért tehát a felülvizsgálati eljárásban nem lenne vizsgálható érdemben az alperesnek a munkaügyi bíróság hatáskörére vonatkozó érvelése, amely egyébként minden jogi alapot nélkülöz. Magának az Mt.-nek a 3. § (4) bekezdése rendelkezik akként, hogy a versenytilalmi megállapodásra a polgári jog szabályai irányadók, amennyiben a felek ilyen kötelezettséget kötöttek ki a munkaviszony megszűnését követő időre is. Egyértelmű az ítélkezési gyakorlat, amely szerint ezen jogviták elbírálása a munkaügyi bíróságok hatáskörébe tartozik.
Ugyancsak kellő alap nélkül hivatkozott a felülvizsgálati kérelem a Ptk. 312. § (1) bekezdésében meghatározott lehetetlenülésre a fenti indokok miatt is, mivel a lehetetlenülésre az alapeljárásban nem hivatkozott. E körben a Legfelsőbb Bíróság érdemben csupán arra mutat rá, hogy a munkáltató veszteséges működése, tevékenységi körének módosulása, gazdasági érdekének megszűnése önmagában nem ad alapot az ún. lehetetlenülés megállapítására. A Ptk. 312. §-ának (2) és (3) bekezdése rendelkezést tartalmaz arra nézve is, hogy ha a teljesítés lehetetlenné vált a szerződő fél felelőssége okán, abban az esetben kártérítés követelhető.
Kellő alap nélkül hivatkozott a felülvizsgálati kérelem arra is, hogy a felek ráutaló magatartásával kétséget kizáróan megállapítható, hogy mentesítették egymást a versenytilalmi megállapodásból eredő kötelezettségek teljesítése alól. Abból a körülményből, hogy a felperes az alperes közreműködésével megkísérelt elhelyezkedni, még nem következik, hogy hozzájárult volna a versenytilalmi megállapodás közös megegyezéssel történő megszüntetéséhez. A Ptk. 207. §-ának (3) bekezdése értelmében a jogról való lemondás kifejezettnek és egyértelműnek kell lennie. A körülményekből nem lehetett arra következtetni, hogy a felperes a versenytilalmi megállapodásból eredő jogairól lemondott volna. A megállapodás egyoldalú megszüntetésére nincs lehetőség, amint erre a Legfelsőbb Bíróság már rámutatott (BH 2001/7/339.).
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az alperes felülvizsgálati kérelmét a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította. (Mfv. E. 10.548/2004.)
10. Ha a felek munkaviszonya 06. 1-jén szűnt meg, az e napon postára adott elállási nyilatkozat elkésett. Versenytilalmi megállapodástól történő elállás (Mt. 3. §; Ptk. 320. §).
A felperes keresetében hat havi alapbérének megfelelő 1 500 000 forint megfizetésére kérte kötelezni az alperest a munkaszerződésben szereplő versenytilalmi megállapodás alapján.
A megyei munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítéleti tényállás szerint a felperes 2004. március 29-én létesített munkaviszonyt az alperessel piackutatási és marketingvezető munkakörben. A munkaszerződés 14. pontja értelmében a felperes vállalta, hogy a munkaviszonya megszűnését követő hat hónapig nem létesít munkavégzésre irányuló jogviszonyt a munkáltatóval azonos tevékenységi körű céggel vagy személlyel. Ennek ellenértékeként az alperes hat havi alapbérnek megfelelő összeg megfizetését vállalta. Kikötötték, hogy ha a felperes ezen kötelezettségét megszegi, az alperes a felmerült kára megtérítését igényelheti.
A felperes 2005. május 2-án kelt rendes felmondással a munkaviszonyát megszüntette. Ezt követően az alperes a 2005. június 1. napján kelt levelében arról tájékoztatta a felperest, hogy elfogadja a felmondását, a felperes munkaviszonya 2005. június 1-jével megszűnt. Felhívta a felperes figyelmét, hogy a munkaviszonya megszűnését követően is fennáll a titoktartási kötelezettsége, azonban nem tart igényt további munkavállalásával kapcsolatban semmilyen elhelyezkedési korlátozásra.
A felperes jogi képviselője útján 2005. június 15-én felhívta az alperest a munkaszerződés 14. pontja alapján 1 500 000 forint három napon belüli megfizetésére, majd ennek elutasítását követően benyújtott keresetében kérte az alperes marasztalását. Előadta, hogy új munkaviszonyt a teljesen eltérő tevékenységet folytató Kft.-nél létesített.
Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy a felperes elhelyezkedését megelőzően a munkaviszony megszűnésekor írt levéllel már elállt a versenytilalmi megállapodástól, így az már nem kötelezte teljesítésre.
A munkaügyi bíróság a felperes keresetét az Mt. 3. § (5), illetve (6) bekezdésére hivatkozással nem találta alaposnak. Megállapította, hogy a felperes munkaviszonya 2005. június 1. napján szűnt meg, és az alperes a munkaviszony utolsó napján tájékoztatta a felperest arról, hogy a munkavállalásával kapcsolatban semmilyen elhelyezkedési korlátozásra nem tart igényt. Mivel az alperes a munkaviszony utolsó napján élt a Ptk. 320. § (1) bekezdése szerint elállási jogával, az ítélkezési gyakorlat értelmében az új munkaviszony létesítését megelőzően ezt a jogát jogszerűen gyakorolta.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és kötelezte az alperest, hogy tizenöt nap alatt fizessen meg a felperesnek 1 500 000 forintot.
A megyei bíróság a tényállás kiegészítéseként megállapította, hogy a felek a munkaszerződésben nem kötötték ki a versenytilalmi megállapodástól való elállás jogát, és a felperes nem konkurens céggel kötött új munkaszerződést az alperesnél fennállt munkaviszonya megszűnését követően.
A kiegészített tényállás alapján a megyei bíróság tévesnek találta az elsőfokú bíróság érdemi döntését a Ptk. 320. § (1) bekezdése alapján. A felek között ugyanis nem volt vitás, hogy az elállási jogra vonatkozó kikötést sem a munkaszerződés, sem egyéb, a felek között létrejött megállapodás nem tartalmazott, és az alperes nem jelölt meg olyan jogszabályt, amely az elállás jogszerűségét alátámasztotta volna. Így az alperes egyoldalúan a versenytilalmi megállapodástól való elállásra nem volt jogosult. Megjegyezte a megyei bíróság, hogy amennyiben az elállás jogát a felek kikötötték volna, az alperes ezt a jogát jogszerűen - az ítélkezési gyakorlat szerint - csak a felmondási idő megkezdéséig gyakorolhatta volna.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság ítéletének helyben hagyását kérte. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy az alperes a felperes utolsó munkanapján közölte írásban a megállapodástól való elállását, így a felhívott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a munkaviszony időtartama alatt történt elállásra tekintettel nem jár a felperesnek az általa igényelt összeg. Továbbá arra hivatkozott, hogy semmis a munkaszerződésbe foglalt versenytilalmi megállapodás, mivel a munkavállalót terhelő ellenértéket a szerződésben nem rögzítették, ennélfogva azt nem követelhetné a megállapodás megszegése esetén.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Hangsúlyozta, hogy az alperes saját felróható magatartása miatt - miután maga fogalmazta meg a versenytilalmi kikötést - előnyök szerzésére nem hivatkozhat.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
1. Az Mt. 6. § (4) bekezdése szerint az írásbeli nyilatkozat akkor tekinthető közöltnek, ha azt az érdekeltnek vagy az átvételre jogosult személynek adják át.
A fellebbezési szakban az alperes nem cáfolta a felperes azon állítását, hogy a 2005. június 1. napon kelt elállást tartalmazó levelet az alperes postán küldte meg számára. Minthogy az alperes nyilatkozata szerint is 2005. június 1. napján szűnt meg a felperes munkaviszonya, ezért a postán megküldött elállást tartalmazó és június 1-jén kelt nyilatkozatot a felperes értelemszerűen nem vehette kézhez aznap, azaz június 1. napján. Nem alapos ezért az alperes felülvizsgálati kérelmének az a hivatkozása, hogy az elállást tartalmazó nyilatkozatát a felperes munkaviszonyának fennállása alatt tette meg.
2. A másodfokú bíróság a Ptk. 320. § (1) bekezdése alapján helyesen indult ki abból, hogy az alperes elállásra hivatkozva nem mentesülhet a szerződésben vállalt ellenérték megfizetése alól, mivel elállási jog a felek ilyen megállapodása, illetve jogszabály erre vonatkozó rendelkezése hiányában nem illette meg.
A munkaszerződésnek a versenytilalmi megállapodásról szóló 14. pontja ugyanis nem jogosította fel a munkáltatót az egyoldalú elállásra.
3. Téves a versenytilalmi megállapodás semmisségére vonatkozó felülvizsgálati érvelés is. Az Mt. 3. § (6) bekezdése alapján a megállapodásban a munkavállalót terhelő kötelezettség (a munkavállalás meghatározott korlátozásának betartása) ellenértékét kell meghatározni, amely a munkáltatót terheli. Ennek az érvényességi feltételnek a felek megállapodása megfelelt.
A munkavállaló szerződésszegése esetén - erre vonatkozó külön megállapodás nélkül is - a munkáltató a polgári jog szabályai szerint kártérítést követelhet [Mt. 3. § (6) bekezdés utolsó fordulata].
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet - jogszabálysértés hiányában - hatályában fenntartotta. (Mfv. II. 10 019/2007.)
11. A versenytilalmi megállapodástól elállás érvényessége (Mt. 3. §).
A felperes keresetében munkaviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetése jogellenességének megállapítását és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, másodlagos igénye kompenzációs bérként hathavi átlagkereset megfizetésére irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította, és a felperest 200 000 forint perköltség megfizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1997. november 3-ától állt az alperes alkalmazásában behajtási menedzserként. Munkaszerződése versenytilalmi kikötése alapján a munkavállaló azt vállalta, hogy a munkaviszonyának bármely okból történő megszűnését követően egy éven belül a vezérigazgató beleegyezése nélkül nem létesít jogviszonyt a munkáltató versenytársánál, illetve olyan munkáltatónál, amely távközlési tevékenységet folytat. Kikötésre került, hogy a munkáltató kompenzációként hathavi "alapfizetésnek" megfelelő összeget fizet a munkavállalónak a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor feltéve, hogy a munkáltató a munkaviszony fennállása alatt semmilyen formában sem fegyelmi határozatot, sem írásbeli figyelmeztetést, vagy bármely más hasonló intézkedést nem foganatosított vele szemben.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes az Mt. 7. §-ának (3) bekezdése szerinti szubjektív határidőt elmulasztva támadta meg jognyilatkozatát, ezen túlmenően keresete érdemben is megalapozatlan, mert a perben nem nyert bizonyítást az, hogy a felperes kényszer, fenyegetés, megtévesztés következtében kötötte volna meg a munkáltatóval megállapodását a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetésére. A versenytilalmi szabályozással összefüggésben megállapította, hogy a felperes e-mail üzenettel írásbeli figyelmeztetést kapott, ami kizáró feltétel. Az alperes a munkaszerződésében szereplő versenytilalmi kikötéstől elállt, s bár a felperes azt állította, hogy az erre vonatkozó nyomtatványt 90%-os biztonsággal megállapíthatóan nem ő írta alá, erre vonatkozóan bizonyítást nem ajánlott fel.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az alperest 2 773 920 forint és annak kamata megfizetésére kötelezte, míg a felperest az alperesnek járó perköltség fizetése alól mentesítette. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és az alperest 210 000 forint együttes első- és másodfokú perköltség fizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság helytállónak találta az elsőfokú bíróságnak a közös megegyezéssel, mint megállapodással kapcsolatos döntését, és ezzel összefüggő okfejtését. Ugyanakkor rögzítette, hogy az ún. írásbeli figyelmeztetés stílusa és tartalma alapján sem alkalmas joghatás kiváltására, mivel olyan indokot nem tartalmazott, amelyet a hathavi kompenzációs bér kifizetésénél figyelembe lehetne venni. A munkáltató figyelmeztetésekor a jogorvoslati lehetőséget sem biztosította a felperes számára.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és a kereset elutasítására irányult a felperes perköltség fizetésre kötelezése mellett. Álláspontja szerint a munkavállalónak küldött e-mailt a munkáltató írásbeli figyelmeztetésnek tekintette és az egyértelműen meghatározta a felperes terhére rótt fegyelemsértést amikor rögzítette, hogy "erkölcstelennek nevezel", "felülbírálsz egy vezetői döntést", "nem találom megfelelő vezetői hozzáállásnak". Önmagában a jogorvoslati lehetőségről való kioktatás a figyelmeztetést nem teszi érvénytelenné.
A felülvizsgálati érvelés szerint a másodfokú bíróság ítélete egyáltalán nem foglalkozik az alperesi elállás kérdésével. A felperes az eljárás során tett olyan kijelentést, hogy a nyomtatványon 90%-os biztonsággal megállapíthatóan nem az ő aláírása szerepel, erre vonatkozóan azonban semmiféle bizonyítást nem ajánlott fel. A felperes azt sem bizonyította, hogy az elállást tartalmazó nyomtatványt csak 2004. augusztusában vette át, ezt annak átvételi példányán nem tüntette fel. A munkavállaló az utolsó munkában töltött napon a kilépő iratokkal együtt megkapta az adókivonatát is, amelyből szintén megállapítható, hogy számára a kompenzációs díjat nem számfejtették.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában tartását és az alperes perköltség fizetésre kötelezését kérte. Álláspontja szerint az alperesi állítással ellentétben az általa hivatkozott írásbeli figyelmeztetést a felperes sohasem kapta meg, és ennek ellenkezőjét a munkáltató nem bizonyította. Az elállás körében kifejtett érvelése szerint csupán 2004. augusztus 13-án értesült a számára hátrányos és jelentős anyagi veszteséggel járó alperesi intézkedésről. Ezt támasztja alá az a körülmény is, hogy a felperes 2004. július 12-én megkereste a hathavi kompenzációs díj megfizetése érdekében a munkáltatót, aki a beadványt 2004. július 23-i dátummal érkeztette. Mindebből következően az alperes jogellenesen állt el a versenytilalmi kikötéstől.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem keretei között vizsgálhatja felül [Pp. 275. § (2) bekezdés].
A másodfokú bíróság ítéletének azon megállapítását, amely szerint a közös megegyezéses munkaviszony megszüntetés során tévedés, megtévesztés, jogellenes fenyegetés az alperes részéről nem valósult meg, felülvizsgálati kérelemmel egyik fél sem támadta, ezért a jogerős ítélet erre vonatkozó megállapításait a Legfelsőbb Bíróság nem vonta vizsgálódási körébe.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint a felperes keresetének elutasítására két okból került sor, egyrészt mivel a munkáltató a munkaszerződésben rögzített versenytilalmi megállapodástól elállt, másrészt pedig a munkavállaló írásbeli figyelmeztetésben is részesült.
A felperes a fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és a kereseti kérelmében foglaltaknak való helyt adást kérte. A másodfokú bíróságnak a felperes versenytilalmi megállapodáson alapuló követelését minden szempontból vizsgálnia kellett, így értékelni kellett az esetleges munkáltatói elállást, illetve a munkavállaló részére adott írásbeli figyelmeztetést. Ebből következően a jogerős ítélet jogszabályt sértett, amikor az alperesnek a versenytilalmi megállapodásban rögzítettektől való elállását nem vizsgálta, és e körben az elsőfokú bíróság ítéletének felülbírálatát mellőzte. A dátum nélküli felmondó nyilatkozat szerint a munkáltató a versenytilalmi kikötéstől elállt, a másodfokú bíróság azonban nem értékelte, hogy ezen irat címzett, joghatás kiváltására irányuló nyilatkozatként értékelhető-e, figyelemmel annak átadása körülményeire is.
A munkaszerződésben kikötött versenytilalmi megállapodás érvényességét a felek nem vitatták, így az írásbeli figyelmeztetésen alapuló alperesi mentesítés csak azután vizsgálható, hogy ítéleti bizonyossággal megállapítást nyert az a tény, miszerint az alperes a munkaszerződésben rögzítettektől való elállása jogszerűen történt.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletének felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érintette, vagyis nem vizsgálta a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetésének jogszerűségét. Egyebekben hatályon kívül helyezte a hathavi kompenzációs bérre, perköltségre és illeték fizetésre vonatkozó rendelkezéseket és a versenytilalmi megállapodás körében a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Mfv. I. 10.516/2007.)