A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló T/3690. számú törvényjavaslat indokolása

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 
  • Jogszabály indoklása: 2001. évi XXXVI. törvény

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A hatékony állam érdekében új típusú kormányzás megvalósítására van szükség, ezért célul kell kitűzni a központi kezdeményező és összehangoló munka megerősítését, minőségének javítását, a minisztériumok munkája szakmai színvonalának emelését, támaszkodva a korszerű vezetési és teljesítmény-javító eszközökre. A törvényjavaslat (a továbbiakban: Javaslat) ezért az állami tevékenység hatékonysága érdekében nemcsak kormányzati szinten, hanem az egész köztisztviselői karra kiterjedően is fontos cél...

A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló T/3690. számú törvényjavaslat indokolása
INDOKOLÁS
Általános indokolás
A hatékony állam érdekében új típusú kormányzás megvalósítására van szükség, ezért célul kell kitűzni a központi kezdeményező és összehangoló munka megerősítését, minőségének javítását, a minisztériumok munkája szakmai színvonalának emelését, támaszkodva a korszerű vezetési és teljesítmény-javító eszközökre. A törvényjavaslat (a továbbiakban: Javaslat) ezért az állami tevékenység hatékonysága érdekében nemcsak kormányzati szinten, hanem az egész köztisztviselői karra kiterjedően is fontos célokat határoz meg: a közigazgatás megbecsülésének növelését kívánja elérni a köztisztviselők szakmai felkészültségének, etikai fegyelmének, mobilitásuk, valamint a teljesítményükhöz igazodó rugalmasabb, differenciáltabb javadalmazásuk számottevő javításával.
A Javaslat kötelezővé teszi a pályázatot a vezetők meghatározott körében, valamint bevezeti a kiemelt főtisztviselői kar intézményét; megváltoztatja és rugalmasabbá teszi a közigazgatási szervezetrendszer ügykezelőinek és fizikai alkalmazottainak jogviszonyát; kötelezővé teszi az általános vagyonnyilatkozatnak és a Köztisztviselői Etikai Kódex normáinak való megfelelést; bevezeti a köztisztviselői teljesítményértékelést, különös hangsúlyt helyez a munkateljesítményhez kapcsolva a szakmai, vezetői továbbképzésre és az idegennyelv-tudás javítására; módot ad a jegyzői kar legkiválóbbjainak fokozott megbecsülésére.
Közigazgatásunk demokratikus, euro-konform vonásainak erősítését, a szakmaiság erőteljesebb érvényesítését szolgálja a Javaslat azzal, hogy a jelenleginél sokkal részletesebben fogalmazza meg a szakember-utánpótlással és a vezető-kiválasztási eljárással összefüggésben a pályázati eljárás szabályait, a pályázat kötelező tartalmi elemeit, a hivatalos megjelentetésre vonatkozó kötelezettséget, emellett a nyilvános közzététel módját, valamint a pályázat kiírásának kötelezővé tételét a vezetők meghatározott körére vonatkozóan.
A Javaslat kibővíti a köztisztviselői eskü szövegét több új elemmel. Ilyen az emberi méltóság tiszteletben tartása - mint a demokratizmus és humánum érvényre juttatása - vagy az aktív részvétel tudatos vállalása az ország fejlődésében, gazdálkodásában. Az esküszöveg kiegészítése az eskütevő vallásos meggyőződésének kifejezését is lehetővé teszi.
A Javaslat a köztisztviselői karon belül megteremti a számos OECD ország gyakorlatából ismert kormányzati főtisztviselői kar intézményét. Meghatározza az e körbe bekerülés speciális feltételeit, módját, időtartamát, a főtisztviselők jogait és kötelezettségeit, sajátos feladataikat. Rendelkezik a főtisztviselői karral kapcsolatos munkáltatói jogok gyakorlásáról, a főtisztviselői rendszer működtetésének felelőseiről, kormányzati érdekű mozgathatóságukról és ennek feltételeiről, rendszeres külön továbbképzésükről, illetményükről, a rendelkezési állományról és annak hosszáról.
A Javaslat számos ponton újrafogalmazza, módosítja, illetve bővíti a közigazgatási vezetőkre vonatkozó szabályokat. A jegyzők számára fokozott elismerést tesz lehetővé a többletmunkáért, a tartósan kiemelkedő teljesítményért (pl. címzetes főjegyzői cím). A Javaslat következetesen érvényesíti azt az elvet, hogy többletjuttatás, rendkívüli illetményemelés kizárólag kiemelkedő teljesítmény alapján adható. Kiemelendő többlete az új szabályozási javaslatnak, hogy az anyagi és erkölcsi elismerés alapja a rendszeresen elvégzendő teljesítményértékelés egyrészt a minősítés keretében, másrészt - általában évente - a minősítések között. Ez azt is jelenti, hogy a szervezetépítéssel, karriergondozással járó vezetői felelősség és feladatok megnövekednek, s más szemléletet és nagyobb munkaterhelést kívánnak a vezetőktől a személyzeti jellegű teendők.
A köztisztviselői életpálya vonzóbbá tételét, a köztisztviselők teljesítménytől függő fokozott megbecsülését, a szervezetrendszeren belül elfoglalt helytől befolyásolt differenciálást, ezáltal a közigazgatáshoz kötődésük erősítését szolgálja a Javaslat több új szabálya. Ilyen többek között az előmeneteli pálya besorolási fokozataihoz kapcsolódó szorzószámok lényeges emelkedése, az előrehaladás dinamikájának változása, a teljesítményértékelés alapján adható magasabb illetmény.
A társadalmi párbeszéd rendszerének megváltoztatása miatt a Javaslat az országos érdekképviseletek és az országos munkavállalói érdekvédelmi szervezetek, valamint a munkáltatókat képviselő kormányzati oldal által folytatott érdekegyeztetésre a megszűnő Köztisztviselői Érdekegyeztető Fórum helyett két új testület létrehozására tesz javaslatot: a Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács, illetve az Országos Önkormányzati Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács működtetésére, meghatározza e testületek funkcióit.
A Javaslat a köztisztviselők továbbképzése és a közigazgatási vezetőképzés középtávú tervében megfogalmazott feladatok végrehajthatósága érdekében a hatályos rendelkezésekhez képest részletesebben fogalmazza meg a központi célelőirányzat nagyságával, feladatarányossá tételével kapcsolatos előírásokat, külön kitérve a főtisztviselői kar speciális továbbképzésének tervezésére és finanszírozására, valamint a központi célelőirányzat mellett más költségvetési források "becsatornázására" a továbbképzések tervezési rendszerébe.
A Javaslat értelmében közszolgálati jogviszonyból munkaviszonyba kerülnek az ügykezelők és a fizikai alkalmazottak. E kör közszolgálati jogviszony alóli "kiszervezését" indokolja, hogy alkalmazásuk rugalmasabbá, munkaszervezési-finanszírozási szempontból racionálisabbá váljon, ne terheljék őket a munkájuk jellege által nem indokolt plusz-kötelmek.
A Javaslat összességében biztosítja a feltételeket ahhoz, hogy a közigazgatás személyi állománya az ezredforduló kihívásainak megfelelni képes, korszerűen gondolkodó, etikusan cselekvő, öntudatos és a társadalom széles körének megbecsülését élvező köztisztviselői karrá váljon. Mindez a polgárok szolgálata mellett a közigazgatás nyitottságát és átláthatóságát is erősíti.
Részletes indokolás
Az 1. §-hoz
A hatékonyabb és rugalmasabb foglalkoztatás érdekében szűkíteni kell a Ktv. személyi hatályát oly módon, hogy köztisztviselőnek kötelezően csak az minősüljön, akinek közhatalmi funkciók ellátása a feladata. A köztisztviselői minőséget két tényező határozza meg: a munkaadói szervezet jellege és a közhatalmi funkció gyakorlása. Bármelyik feltétel hiánya szükségtelenné teszi a köztisztviselői minőséggel való felruházást.
Az ügykezelői és a fizikai munkakörök, illetve tevékenységek esetében az utóbbi feltétel nem áll fenn, mivel azok közvetlenül nem kötődnek a közhatalom gyakorlásához. Pusztán amiatt, hogy az e munkaköröket betöltő személyek közigazgatási szervvel állnak jogviszonyban, nem indokolt a Ktv. szervi hatályának kizárólagosságát fenntartani.
Elsősorban az ügykezelők és fizikai alkalmazottak helyzetének rendezését szolgálja, ha jogviszonyuk általános munkaviszonynak minősül. Az eddig rájuk is vonatkozó közjogias szabályozás megszüntetése elsősorban a díjazás, az alkalmazás, a próbaidő, az összeférhetetlenség és a felmondás területén csökkenti a kötöttséget, sőt indokolatlanná teszi bizonyos kötelmek érvényesítését velük szemben, pl. vagyonnyilatkozat. A gazdasági, illetve piaci hatásokat ellensúlyozva megfelelő garanciák biztosítják a munkafeltételek és a munkabér védelmét.
A vagyonnyilatkozattal összefüggésben a személyi hatályt a Javaslat kiterjeszti a köztisztviselővel közös háztartásban élő házas-, illetve élettársára és gyermekére.
A 2. §-hoz
A Javaslat értelemszerű pontosítást tartalmaz a személyi hatály tekintetében, s rendelkezik a politikus állami vezetők vagyonnyilatkozat adásának módjáról.
A 3. §-hoz
A Javaslat pontosítja azokat a Ktv.-szakaszokat, amelyeket az államtitkárra, helyettes államtitkárra, illetve a politikai főtanácsadókra, tanácsadókra kell alkalmazni.
A 4. §-hoz
A Javaslat az önkormányzati köztisztviselők juttatásaira és támogatásaira vonatkozóan szövegpontosítás mellett szigorítást is tartalmaz: e tárgyban csak a törvény keretei között ad felhatalmazást a képviselő-testületnek a rendeleti szintű szabályozásra.
Az 5. §-hoz
A Javaslat tágabb megfogalmazást ad a közszolgálati jogviszonyra, s az eddigiekhez képest jobban kifejezésre juttatja a közszolgálati jogviszonnyal együtt járó többlet kötelezettségeket és jogosultságokat.
A 6. §-hoz
A Javaslat a munkáltatói jogkör gyakorlásának átruházásával kapcsolatban egyértelműbb szabályt tartalmaz, s elrendeli az átruházás írásba foglalását.
A 7. §-hoz
A Javaslat értelemszerű pontosítást tartalmaz. Az ügykezelők és a fizikai alkalmazottak munkaviszonyával összefüggésben pontosítja a közszolgálati jogviszonyba kinevezhetők minimális iskolai végzettségére vonatkozó előírást. A központi közigazgatási szerveknél az alaptevékenységet ellátó pályakezdő diplomásoktól megköveteli az angol vagy francia vagy német nyelvből államilag elismert nyelvvizsga meglétét. Ezt indokolja, hogy széleskörű idegennyelv-ismeret birtokában a közigazgatás személyi állománya alkalmasabb lesz az Európai Unióba integrálódott ország közigazgatási feladatainak ellátására.
Előírja a köztisztviselő számára a nemzetbiztonsági követelményeknek megfelelésről nyilatkozat adását, a nemzetbiztonsági ellenőrzéshez való hozzájárulási nyilatkozat-tétel kötelezettségét a közeli hozzátartozóra is kiterjesztve, s meghatározza az ellenőrzési kötelezettséget megtagadóval szembeni szankciót.
A Javaslat a közszolgálati jogviszony létesítéséhez szükséges feltételek bővítésére is lehetőséget teremt (egészségügyi és pszichikai alkalmassági vizsgálat).
Szigorítja az alkalmazási feltételeket a vagyonnyilatkozat-adási kötelezettséggel, kiterjesztve azt a közeli hozzátartozókra is. A vagyonnyilatkozat személyes adatainak kezeléséhez, az ellenőrzéshez szükségesnek ítélt adatbekérés jogszerűségének biztosítása céljából meghatározza az érintettek nyilatkozat-adási kötelezettségét.
A 8. §-hoz
A Javaslat pontosítja a jegyzővel, főjegyzővel szembeni alkalmazási követelményeket. Oldja a hatályos szabályok merevségét a közigazgatási szakvizsgával kapcsolatban azzal, hogy közigazgatási szakvizsga nélkül is adható jegyzői kinevezés, feltéve, hogy azt egy éven belül megszerzi. Ugyanakkor egyértelműsíti letétele elmulasztásának jogkövetkezményét.
A 9. §-hoz
A Javaslat a Miniszterelnöki Hivatalnál, a Kormány által közvetlenül irányított központi közigazgatási szerveknél és a minisztériumoknál kötelezővé teszi a főosztályvezetői munkakörök pályáztatását, továbbá részletezi a pályázat minimális tartalmi követelményeit, közzétételének szabályait, a döntéshozatallal kapcsolatos szabályokat, garanciákat biztosít a pályázati eljárások tisztaságára.
A tapasztalatok szerint a személyi állomány utánpótlása jellemzően szakmai ismeretségi körből, informális kapcsolatok alapján, továbbá újsághirdetések útján, álláshirdetés hiányában is a munkáltatóhoz benyújtott önéletrajzok hasznosításával történik. Kívánatos azonban, hogy az esélyegyenlőség és a szakmaiság követelményeinek biztosítása érdekében az eddiginél szélesebb körben alkalmazzák a pályázati eljárást.
Pályázat kiírására döntően jogszabályi kötelezettség alapján kerül sor, de a munkáltatói jogkör gyakorlója mérlegelési jogkörében is írhat ki pályázatot. Ebben az esetben azonban már köteles figyelembe venni a pályázati eljárás lefolytatására vonatkozó szabályokat.
A pályázatra vonatkozó szabályozás új eleme, hogy a pályázat betöltött állásra is kiírható, de csak azzal a feltétellel, hogy az elbíráláskor az álláshelynek már betölthetőnek kell lennie. Ezzel biztosítható a szakmai munka folyamatossága.
Garanciális okok miatt a pályázati eljárás egyes mozzanatait dokumentálni kell.
A Kormány felhatalmazást kap, hogy a Külügyminisztériumra és a külszolgálatra vonatkozóan a pályázati kötelezettséget eltérően szabályozza.
A Javaslat előírásokat fogalmaz meg a jegyzői, főjegyzői pályázatok kiírására, elbírálására vonatkozóan is.
A 10. §-hoz
A Javaslat pontosításokat tartalmaz, továbbá a pályakezdő fiatalok és az aktív korú szakemberek foglalkoztatása érdekében megszigorítja a saját jogú nyugellátás melletti foglalkoztatást a közszolgálati jogviszonyban. Rendelkezik a kinevezési okmány kötelező elemeinek kiegészüléséről.
A 11. §-hoz
A Javaslat részben pontosításokat tartalmaz, másrészt szabad megállapodás tárgyává teszi a politikai (fő)tanácsadó illetményének megállapítását.
A 12. §-hoz
A köztisztviselővel szembeni követelmények szigorítása és a lelkiismereti szabadság alkotmányos jogának érvényesítése miatt az eskü szövege módosul.
A 13. §-hoz
A Javaslat pontosítja a hatályos szöveget, egyértelműen meghatározza, hogy a kinevezés érvénytelensége esetén az érvénytelenséget előidéző ok megszűnéséig a köztisztviselőt a munkavégzéstől el kell tiltani.
A 14. §-hoz
A Javaslat a köztisztviselő beleegyezése nélkül megtehető munkáltatói intézkedéseket pontosítja. A pontosítás alapján nem szükséges a köztisztviselő beleegyezése a kinevezés módosításához, ha a közigazgatási szerv személyében jogutódlás miatti változás áll be és a munkát továbbra is ugyanazon a településen kell végezni. A jegyzők áthelyezéses munkahely-változtatásának lehetővé tételét a jogalkalmazási tapasztalatok indokolják.
A 15. §-hoz
A Javaslat a közszolgálati jogviszony megszűnésének eseteit - a bírákéhoz hasonlóan - új jogcímmel, a 70. életév betöltésével kiegészítette. Ennek megfelelően a köztisztviselő közszolgálati jogviszonya a törvény erejénél fogva megszűnik, amikor a köztisztviselő a jelzett életkort betöltötte.
A 16. §-hoz
A Javaslat az értelemszerű pontosítások mellett, a jogalkalmazási tapasztalatok alapján meghatározza, milyen esetekben kötelező megszüntetni a közszolgálati jogviszonyt, a köztisztviselő védelme érdekében előírva a megszüntetés írásos indokolásának kötelezettségét a munkáltató számára.
A Javaslat lehetővé teszi a vezetői megbízású köztisztviselő számára a tisztességes visszavonulást, s megoldást nyújt arra az esetre, ha a közigazgatási szerv nem rendelkezik felajánlható üres álláshellyel.
A Javaslat a másik közigazgatási szervnél rendelkezésre álló munkakör felajánlását az érintett szerv vezetőjének egyetértéséhez köti. Az egészségi ok miatt az adott munkakörre alkalmatlanná vált köztisztviselőnek a hatályos szabályozás szerinti alacsonyabb munkakör felajánlása a jövőben nem oldható meg, tekintettel az ügykezelők és fizikai alkalmazottak munkaviszonyba kerülésére, ezért a szabály fenntartása szükségtelen.
Kimondja a Javaslat a kötelező felmentést az öregségi vagy rokkantsági nyugdíjra jogosult esetében, ha felmentését e jogcímen kezdeményezi, de ezzel a lehetőséggel a köztisztviselő csak egy alkalommal élhet.
A Javaslat a jogalkalmazás egységesítése érdekében egyértelműsíti, hogy milyen szabályokat kell alkalmazni körjegyzőség megszűnésekor. Lehetővé teszi, hogy a körjegyzőséggel kapcsolatos szervezeti változások átszervezésnek minősüljenek, s így a felmentést alkalmazni lehessen a jegyzővel, körjegyzővel szemben.
A 17. §-hoz
A Javaslat szövegpontosításokat tartalmaz. Emellett a Köztisztviselői Érdekegyeztető Fórum szerepkörének megváltozása miatt hatályon kívül helyezi a korábbi szabályokat, mivel a testület köztisztviselőkkel kapcsolatos jogosítványai a társadalmi párbeszéd megváltozott rendszeréhez kapcsolódnak, s módosul maga a szervezet is. A csoportos létszámleépítésnek minősülő esetekben a Javaslat továbbra is egybeszámítani rendeli a közigazgatási szervnél megszüntetendő létszámot, függetlenül a foglalkoztatás jellegétől. A Javaslat a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozóan az egységes jogalkalmazás érdekében pontosítja a hatályos szabályozást.
A 18. §-hoz
A Javaslat a köztisztviselő számára a hatályos szabályozáshoz képest kedvezőbb előírásokat tartalmaz a felmentési időre. Más foglalkoztatási jogviszonyban állókhoz hasonlóan a felmentés esetén a munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés időszakára a köztisztviselőnek is az átlagkeresetét biztosítja, s egyúttal oldja a más foglalkoztatási jogviszony létesítésének indokolatlanul szigorú szabályát, amely az elhelyezkedést akadályozta más munkáltatónál.
A 19. §-hoz
A Javaslat arra való tekintettel tartalmaz új szabályt, hogy az általános öregségi nyugdíjkorhatárhoz közeli években romlanak a munkavállalók munkaerő-piaci pozíciói. A Javaslat pontosítja a végkielégítés számítása alapjául szolgáló közszolgálati jogviszonyban töltött idő számítását, a mentesítési időre járó átlagkeresettel, végkielégítéssel kapcsolatos kifizetési szabályokat egyértelművé teszi.
A 20. §-hoz
A vezetői jogállásra vonatkozó szabályok módosulása miatt a jövőben szükségtelen a tartalékállomány jogintézményét a vezetőkre fenntartani.
A 21. §-hoz
A Javaslat szigorítja a köztisztviselői összeférhetetlenség, valamint a jegyzői helyettesítés szabályait.
A 22. §-hoz
A Javaslat a közigazgatás korrupciómentességének biztosítása érdekében a köztisztviselők meghatározott köre számára bevezeti az ún. vagyonnyilatkozat adásának kötelezettségét. Emellett a Javaslat valamennyi köztisztviselő számára lehetőséget biztosít vagyonnyilatkozat tételére. Az új jogintézmény bevezetése érdemben hozzájárulhat a közszolgálat átláthatóságához, elszámoltathatóságához és nyitottságának erősítéséhez.
A vagyonnyilatkozatra vonatkozó kötelezettség a köztisztviselővel közös háztartásban élő hozzátartozókra is kiterjed. Ennek megfelelően a köztisztviselő külön-külön nyilatkozik saját, illetve a vele közös háztartásban élő házas-, illetve élettársának és gyermekének vagyoni helyzetéről. A vagyonnyilatkozatra vonatkozó kötelezettség általánosan kiterjed minden köztisztviselőre, de adásának rendszerességét a Javaslat differenciáltan, beosztástól függően egy és öt év között határozza meg. Ha a vagyonnyilatkozatok összevetéséből az állapítható meg, hogy a közszolgálati jogviszonyból származó jövedelme, vagy a munkáltató által ismert egyéb törvényes forrásból származó jövedelme a vagyongyarapodásra kellő magyarázatot nem ad, az ok feltárása céljából a munkáltatói jogkör gyakorlója megkeresi a Közszolgálati Ellenőrzési Hivatalt. A Hivatal eljárása során személyeket hallgathat meg, szakértőket rendelhet ki, adatokat kérhet. Amennyiben az említett személyek a felkérésnek nem tesznek eleget, úgy a Hivatal e magatartásukat az egyéb bizonyítékokkal együtt értékeli. A Hivatal a vagyongyarapodás okának ellenőrzésén túlmenően ellátja mindazokat az egyéb ellenőrzési feladatokat, amelyekkel a belügyminiszter megbízza.
A Hivatal adatkezelésének jogszerűségét biztosítja, hogy a köztisztviselőnek - valamint hozzátartozóinak - már a közszolgálati jogviszony létesítésekor írásban hozzájárulást kell adni a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos személyes adatok kezeléséhez.
Ha a köztisztviselő a vagyonnyilatkozat adását megtagadja, vagy lényeges adat tekintetében szándékosan valótlant állít, jogviszonyát meg kell szüntetni.
A köztisztviselő és hozzátartozói vagyonnyilatkozatában szereplő adatok védelme érdekében külön rendelkezéseket fogalmaz meg a Javaslat.
A Javaslat szabályozza a Hivatal vezetője és helyettese kinevezésének rendjét, s felhatalmazza a Kormányt a Hivatal szervezete, működése, ellenőrzési eljárása részletszabályainak megalkotására.
A 23-24. §-hoz
A Javaslat szabályai minőségileg is új szabályozást hoznak a köztisztviselők jogállásának rendezésében. Ezt fejezi ki a 23. §-t megelőző cím módosulása is. A hatályos szabályozáshoz képest a Javaslat szűkíti a pálya-előmeneteli fokozatok és elnevezések számát.
A 25. §-hoz
A Javaslat az öregségi nyugdíjkorhatárt megelőző öt évre feloldja a minősítési kötelezettséget.
A Javaslat a felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselők számára a pálya-előmenetel feltételeként kötelezővé teszi a közigazgatási szakvizsgát, s a hatályos szabályozás szigorodik a szakvizsga-felkészítő tekintetében. Csökkenti viszont a Javaslat a szakvizsgához szükséges közigazgatási gyakorlati időt. Az általános vizsgakötelezettség miatt indokolatlan a szakvizsga-pótlék megtartása ösztönzőként. Ugyanakkor a Javaslat az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság elnöksége eddigi tapasztalatai alapján a szakvizsga alóli mentesítés szabályait módosítja. A tudományos fokozat közigazgatási jellege ugyanis sok esetben nem egyértelmű, ezért indokolt módot adni a teljes körű mentesítés mellett a részlegesre is. A jogalkalmazási tapasztalatok alapján a Javaslat lehetővé teszi, hogy nem közszolgálati jogviszonyban álló is szakvizsgát tehessen, de csak jogszabályi kötelezettség alapján.
A 26. §-hoz
A Javaslat azért tartalmaz pontosító szabályt, hogy megszűnjék az a diszfunkcionális helyzet, hogy a köztisztviselő egyéni továbbtanulási törekvései nem voltak összhangban a szervezeti szakmastruktúra-igényekkel, s emiatt a munkáltató olyan esetekben is a köztisztviselő I. besorolási osztályba történő átsorolására kényszerült, amikor az nem szolgálta az adott feladat jobb ellátását. A Javaslat nem kívánja korlátozni a köztisztviselők továbbtanulási szándékát általában, de azt az adott munkakörre való magasabb képesítés megszerzése irányába kívánja terelni.
A 27. §-hoz
A jogalkalmazási gyakorlat tette szükségessé annak megfogalmazását, hogy milyen továbbképzési minimum-időtartam alapozhatja meg a magasabb fizetési fokozatba sorolást. A pálya-előmeneteli fokozatok módosítása teszi szükségessé, hogy változzon az előresorolás mértékére vonatkozó hatályos szabály.
A 28. §-hoz
A Javaslat a szakvizsga-kötelezettséghez kapcsolódó eddigi szabályozást a jogalkalmazási tapasztalatok alapján kibővíti, külön bontva a tanácsosi vagy magasabb, illetve az annál alacsonyabb besorolású, szakvizsgával nem rendelkező köztisztviselőkre alkalmazandó előírást a kinevezés és áthelyezés esetében, megállapítja besorolásuk szabályait is.
A 29. §-hoz
A Javaslat pontosítja a címadományozás szabályait, amikor a feltételek közé beiktatja a kötelező szakvizsgát, s a címadományozáshoz kapcsolódó besorolási szabályokat a megváltozott besorolási fokozatok elnevezéseihez és fizetési fokozataihoz igazítja.
Az életpályára vonatkozó, a köztisztviselői presztizst erősítő szabályok közé tartozik az a módosítás, amely lehetővé teszi, hogy a nyugdíjas köztisztviselő a kiemelkedő munkájáért kapott címet, illetve a vezetői beosztására utaló megnevezést nyugdíjas éveiben is viselhesse.
A 30. §-hoz
A szakmai (fő)tanácsadói cím adományozásának feltételeit a szakvizsga-mentesítési szabályok változása miatt pontosítja a Javaslat.
A 31. §-hoz
Az önkormányzati szakmai kulcsemberek, a jegyzők erkölcsi és anyagi megbecsülésének növelését szolgálja a címzetes főjegyzői cím és adományozása szabályainak megalkotása. A visszavonásával kapcsolatos rendelkezések a folyamatos minőségi munkára és az élethosszig tartó etikus, köztisztviselőhöz méltó magatartásra ösztönöznek.
A Javaslat szerint a címzetes főjegyzői cím odaítéléséhez szükség van a képviselő-testület kezdeményezésére, a közigazgatási hivatal vezetőjének és a szakmai érdekvédelmi szervezetnek a támogató véleményére, a jegyző "kiválóan alkalmas" minősítésére és a cím odaítélést megelőzően 10 éves folyamatosan betöltött jegyzői tisztségre, körzetközponti jegyző esetében legalább 5 év körzetközponti jegyzői működésre.
A főjegyzők esetében a címzetes megjelölés indokolatlan, ugyanakkor a közülük kiemelkedően dolgozók többletteljesítményét a Javaslat azzal ismeri el, hogy a címadományozási juttatást számukra is lehetővé teszi.
A címzetes főjegyzői címre jogosultság megszűnésének eseteit azért tartja szükségesnek szabályozni a Javaslat, mivel a cím kimondottan a jegyzői munkakörhöz kötődik. A szankcionálás eseteinek felsorolása azt hivatott kifejezni, hogy ez a cím valójában csak az életpályájuk hosszabb szakaszán kiemelkedő teljesítményt nyújtó jegyzőket illeti meg.
A címzetes főjegyzői címmel kapcsolatos eljárási szabályok megalkotására a belügyminiszter kap felhatalmazást.
A 32. §-hoz
A hatályos jogszabályok ez idáig nem tartalmaztak kifejezett rendelkezést a közigazgatási szervet vezető köztisztviselő vezetői megbízására, ezért szükséges a módosítás, amelyet a Javaslat tartalmaz. A munkaköri leírással kapcsolatos kiegészítést a vezetői munkaértékelés bevezetése is indokolja.
A Javaslat a közigazgatási szakvizsga hiányában adott vezetői megbízás szabályát, a határidőben le nem tett vizsga jogkövetkezményét a 8. §-ban a jegyzőkre megfogalmazott rendelkezésekkel összhangban általánossá teszi minden vezetői megbízás esetére.
Bővül a hatályos szabályozás a vezetői megbízásról való lemondás pontosított szabályozásával, az ez esetben követendő eljárás, illetményre jogosultság mértékének és a jogkövetkezményeknek a szabályozásával.
A szakmai folyamatosság biztosítása érdekében egységessé kell tenni a vezetői tisztség megszűnésére vonatkozó szabályokat és megfelelően érvényesíteni kell a szakmai bizalom és a megfelelő végelbánás elvét. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató továbbra is indokolás nélkül visszavonhatja ugyan a vezetői megbízást, de másik megfelelő álláshely felajánlható, annak hiányában, illetve a köztisztviselő elutasítása esetén a közszolgálati jogviszonyt felmentéssel az általános szabályok szerint kell megszüntetni. Ennek előírására azért is szükség van, mert eddig a szabályok nem rendezték megfelelően azt az esetet, amikor a közigazgatási szerv nem rendelkezik felajánlható másik álláshellyel, ami miatt nem lehet a köztisztviselőt ügyintézőként besorolni.
A vezetőkkel szembeni követelményeket szolgálja a központi közigazgatásban az a javaslat, hogy öt évenként értékelni kell a vezetői munkát.
A 33. §-hoz
A kiemelt főtisztviselői kar létrehozása a magyar közszolgálati rendszeren belül az államigazgatás hatékonyságának javítását, az egyközpontú kormányzati akaratérvényesítést szolgálja. Kialakításának célja egy olyan kis létszámú, de szakmai felkészültsége és igazgatási-gazdasági-társadalmi kérdésekben szerzett széles körű tájékozottsága miatt ütőképes, távlatokban gondolkodó szakmai elit megteremtése, amely mindennapi munkáján és az e minőségében reá osztott külön feladatokon keresztül - személetében az ágazati érdekeken felülemelkedve - hatékonyan segítheti az összkormányzati munkát.
E személyi körnek a kormányzati munka vitelében játszott kitüntetett szerepköre indokolja, hogy az általánostól eltérő szabályok rendezzék kiválasztásukat, bérezésüket, mozgathatóságukat, továbbképzésüket, stabilitásuk garanciáit.
Kiválasztásuk pályázat útján a köztisztviselők közül történik, de emellett a Javaslat közigazgatáson kívülről is lehetővé teszi a bekerülést.
Tekintve, hogy a főtisztviselők többsége konkrét közigazgatási feladatkört lát el, a főtisztviselői jogállás nem érinti a közszolgálati jogviszonyt, s így a miniszteri felelősség érvényesítését és a munkáltatói jogok gyakorlását sem. Központi kormányzati szervek közötti mozgathatóságukhoz miniszterelnöki döntés szükséges. Közszolgálati jogviszonyuk nem szűnik meg feladatkörük megváltozása esetén sem, hanem - rendelkezési állományba kerülve - munkáltatójuk a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter lesz: a stabilitásukat szolgáló rendelkezési állományban öt évig maradhatnak, s ezalatt feladatukat a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter határozza meg és ellenőrzi. A rendelkezési állomány lejártát követően a köztisztviselő választhat: a felajánlott köztisztviselői állást elfogadja, s továbbra is a közigazgatásban marad, vagy felmentését kéri és ezzel az általános szabályok szerint megszűnik a jogviszonya.
A 34. §-hoz
A Javaslat a (fő)tanácsadói munkakör ellátására adható megbízás feltételeit az életpályával kapcsolatos megváltozott rendelkezésekkel összhangban határozza meg.
A 35. §-hoz
A Javaslat a közigazgatás hatékonyságának javítása érdekében a hatályos szabályozáshoz képest megszigorítja a vezetőképzésben való részvételt, a részvétel elmulasztásához anyagi szankciót kapcsolva.
A köztisztviselők továbbképzésének és a közigazgatási vezetőképzés közelmúltbeli tapasztalatai szerint a tervszerű és rendszeres továbbképzés - ezen keresztül a köztisztviselői kar európai szintű felkészítése feladatainak ellátására - csak akkor biztosítható, ha az ezt szolgáló központi célelőirányzat nagysága arányban van a kormány által célul kitűzött továbbképzési feladatokkal, s az éves ágazati továbbképzési tervek végrehajtását szolgálják egyéb, költségvetési forrásból biztosított pénzeszközök is.
A Javaslat szerint - mivel a diplomások számára kötelezővé válik - a munkáltató közigazgatási szervet terheli a szakvizsga-felkészítő tanfolyam költsége és a vizsgadíj is.
A Javaslat pontosítja a továbbképzés költségei visszatérítésének kötelezettségét.
A 36-37. §-hoz
A Javaslat a fejlett országok közigazgatásában követett gyakorlathoz igazodóan bevezeti az évenkénti, egyéni teljesítményértékelést, ami ösztönözni kívánja a felelősségteljes, szakszerű ügyintézést, a felkészültség folyamatos szinten tartását és javítását, s az értékelést összekapcsolja a teljesítmény díjazásával. Ezt a vezetők számára új, időigényes és felelősségteljes feladatot a miniszter, az MTA Titkárság vezetője és a KSH elnöke azzal segítik, hogy évente megfogalmazzák a teljesítménykövetelmények alapjául szolgáló ágazati célokat.
Mivel a teljesítményértékelés az önkormányzati köztisztviselők esetében is kötelező, ezért a Javaslat megjelöli e területen is a felelősöket.
Tekintve, hogy a teljesítményértékeléshez előny, illetve hátrány kapcsolódhat, a Javaslat lehetővé teszi a köztisztviselőnek közszolgálati jogvita kezdeményezését.
A köztisztviselői életpálya során a teljesítménytől függő differenciáltabb díjazás jár. Ennek előfeltétele azonban annak garanciákat biztosító szabályozása, hogy a teljesítményértékeléssel összefüggő munkáltatói eljárás ne lehessen önkényes, rendszertelen. A köztisztviselő érdekét szolgálja, hogy a teljesítményértékelés nem szakadhat el a minősítési eljárástól, s hogy a minősítés elkészítése "kikényszeríthető".
A 38. §-hoz
A Javaslat irányadóként, az országosan egységes gyakorlat érdekében rögzíti a munkaidő kezdő- és végpontját az egy hetes munkaidőkereten belül, s rendelkezik a rugalmas munkaidő-beosztásban dolgozók törzsidejéről is.
A 39. §-hoz
A Javaslat a hatályos szabályozáshoz képest pontosítást tartalmaz: a túlmunkáért járó ki nem adott szabadidő megváltását rövidebb határidőhöz köti, ily módon a szabadidő közvetlenül a túlmunkavégzést követően is megváltható.
A 40. §-hoz
A munkaközi szünet rögzítésével a Javaslat kiegészíti a hatályos szabályozást.
A 41. §-hoz
A életpálya előmeneteli besorolási fokozatainak megváltozása miatt az új fokozatokhoz kell igazítani a velük járó pótszabadság mértékét.
A 42. §-hoz
A jogalkalmazási tapasztalatok alapján a Javaslat pontosító rendelkezést tartalmaz.
A 4. §-ban is megfogalmazott törekvéssel összhangban a Javaslat fontos új szabályt vezet be az önkormányzatok illetményalap-megállapítási jogosultságának korlátok közé szorításával, hogy ezáltal mérséklődjék a köztisztviselői illetmények között az elmúlt években tapasztalt növekvő, a munkateljesítmények alapján nem indokolt aránytalanság.
A 43. §-hoz
A Javaslat az illetményalap megállapításával kapcsolatban a hatályoshoz képest egyszerűsíti a szöveget.
A módosítás a teljesítményértékelésre vonatkozó rendelkezéssel függ össze. A Javaslat szerint a jövőben nem lesz arra lehetőség, hogy a munkáltató a kinevezéskor az illetményrendszer szerintitől eltérően állapítsa meg a köztisztviselő alapilletményét.
A teljesítményértékelés alapján adható illetményemelés mértékét a hatályos szabályozáshoz képest a jogalkalmazási tapasztalatok alapján ésszerű mértékre csökkenti. A munkáltató számára ugyanis a ± 20 %-os eltérés lehetősége elégséges mozgásteret biztosít a teljesítménykülönbségek kifejezésre juttatására. Ezt megerősíti az a szabály, amely nem engedi meg a teljesítményértékelés alapján az alapilletmény 20 %-ot meghaladó mértékű csökkentését.
A 44. §-hoz
A Javaslat a hatályos jogszabályokhoz igazodva pontosítja egyes szervek elnevezését, illetve a közigazgatási szervezetrendszerben elfoglalt helyét, s e helytől függően rögzíti az ott dolgozó felsőfokú, illetve középiskolai végzettségű köztisztviselők illetménykiegészítésének mértékét.
A fővárosi, megyei közigazgatási hivatalok többletfeladatai indokolják az ott dolgozó köztisztviselők illetménykiegészítésének emelését.
Az egységes díjazás érdekében megszűnik a 80 %-os illetménykiegészítés.
A 45. §-hoz
A Javaslat az önkormányzati köztisztviselők önkormányzati rendeletben megállapítható illetménykiegészítésének mértékét az állami szervekéhez hasonlóan egyértelműbben határozza meg.
A 46. §-hoz
Mivel az életpálya-program alapján a köztisztviselői pálya-előmenetel egyes fokozataihoz tartozó szorzószámok a hatályos szabályozáshoz viszonyítva jelentősen megemelkedtek - kifejezve ezáltal a köztisztviselői munka fokozottabb elismerését, javítva a pálya vonzerejét, egyúttal az illetménytábla széthúzásával növelve a vezetők mozgásterét a teljesítményértékelés során megállapított teljesítmények díjazására - indokolt a vezetői alapilletményekhez tartozó szorzószámokat is megnövelni mind az államigazgatási vezetők, mind a jegyzői kar esetében.
A Javaslat az egységes jogértelmezés érdekében a Ktv. alkalmazása szempontjából meghatározza a körzetközponti jegyző fogalmát.
A 47. §-hoz
A Javaslat a vezetői illetménypótlék meghatározásához szövegpontosítást tartalmaz. Az illetménypótlékok %-os rögzítése során - a fővárosi, megyei közigazgatási hivatalok megnövekedett szerepkörére tekintettel - indokolt az egyéb vezetői beosztásokra is kiterjeszteni a pótlékrendszert.
A kormányprogramban megfogalmazott cél szellemében az önkormányzati jegyzők, főjegyzők eltérő nagyságrendű feladataihoz igazodó differenciálásra teremt lehetőséget a Javaslat az alapilletmények és a vezetői illetménypótlékok arányainak új koherens rendszerével.
A 48. §-hoz
A Javaslat pontosítja az éjszakai pótlék mértékének meghatározását.
A 49. §-hoz
A Javaslat a külföldi tanulmányok során szerzett nyelvtudás elismerésével kapcsolatban szövegpontosítást tartalmaz.
A nyelvvizsgával kapcsolatos hatályos rendelkezések módosítását és kiegészítését az európai integrációval kapcsolatos feladatok, a célirányos ösztönzés indokolja. Ez utóbbi fejeződik ki abban, hogy a három megnevezett idegennyelv-ismeret után a pótlék alanyi jogon jár, más nyelvek esetében a munkáltató mérlegelésétől függően adható. A pótlékfizetés korlátozása a belső illetményarányok megőrzését szolgálja.
Tekintve, hogy a köztisztviselő "piacképességének" növekedése miatt személy szerint is érdekelt az idegennyelv-tanulásban, a költségvetési források kímélése érdekében a Javaslat a nyelvpótlék fizetésével kapcsolatban megszorító intézkedést iktat be.
Az 50. §-hoz
A Javaslat kiegészíti a hatályos szabályozást, s ennek megfelelően kibővíti a képzettségi pótlékok sorát a tudományos fokozatéval, ezzel is kifejezésre juttatva a tudományos fokozattal a közigazgatásban munkát vállalók megbecsülését.
Az 51. §-hoz
Az egységes jogalkalmazás érdekében kívánatos, hogy a helyettesítés kérdéskörét a Javaslat a hatályoshoz képest részletesebben szabályozza, elejét véve ezzel szükségtelen munkahelyi vitáknak. A kormányrendelet egy mondatos szabálya helyett a törvényi szintű, árnyaltabb rendelkezés egyben az országosan egységesebb gyakorlatot segítheti elő.
Az 52. §-hoz
A hatályos szabályozás szerinti pálya-előmenetelt köztisztviselői életpályává kiteljesítő Javaslat fontos eleme, hogy a korábban kormányrendeletben megfogalmazott különböző juttatások körét törvényi szinten szabályozza, pontosítva, s új jogosultságokkal kibővítve az eddigieket. Ezek közül kiemelendő a lakásépítési hitellel kapcsolatos állami garanciavállalás, a szociális és kegyeleti támogatások sora - amelyek odaítélésének munkahelyi szervezeti kereteit is szabályozza a Javaslat -, s a nyugdíjas köztisztviselőkkel való fokozott törődés törvénybe foglalása.
A juttatásokkal kapcsolatban az önkormányzatokra vonatkozóan is széles körű kereteket fogalmaz meg a Javaslat, hogy az ilyen tárgyú rendeleteikben csak a törvény szabta keretek közt alkothassák meg helyi szabályozásukat.
Az 53. §-hoz
A Javaslat pontosítja a fegyelmi eljárás lefolytatására vonatkozó szabályozást.
Az 54. §-hoz
A Javaslat erőteljesen hangsúlyozza a munkáltató teljes kártérítési felelősségét a jogalap nélküli kifizetésekkel kapcsolatban, ami a jogalkalmazási tapasztalatok alapján különösen a megalapozatlan képviselő-testületi döntések egyénenkénti jogkövetkezményének kimondásával válhat visszatartó erejűvé. A kártérítési felelősség érvényesítésére a kártérítési eljárás általános szabályai az irányadóak.
Az 55. §-hoz
Az eskü új szövegében is megfogalmazott etikus köztisztviselői magatartás támogatását, a köztisztviselői kar társadalmi presztizsének erősítését, egységes magatartási normarendszer követését, s ezáltal a testületi szellem erősítését szolgálja a Javaslat azzal, hogy rögzíti az etikai eljárás legfontosabb keretszabályait és az etikai vétséget elkövetőkkel szembeni szankciókat.
A Javaslat az eljárási szabályok tekintetében mértéktartásra törekszik, nehogy - a hivatali munka rovására - folyamatos önvédelemre kényszerüljön a közigazgatási szervezetrendszer az etikai eljárások megindíthatóságának parttalansága és az eljárásban résztvevők nagy száma miatt. Ezért, s a jogi garanciák fokozott érvényesítése miatt az etikai eljárást a közigazgatási szervnél működő Etikai Bizottság elnöke rendeli el. Mindez megfelelő etikai infrastruktúra biztosítása esetén működőképes etikai rendszer bevezetését eredményezi.
A Köztisztviselői Etikai Kódex szabályai nem részei a törvénynek, nem jogi jellegűek, s tekintélyüket a közmegegyezés biztosítja. A működőképes etikai rendszer alapját az adhatja, hogy abban a munkavállalók és az érintett érdekképviseletek állapodnak meg, s a szabályokat a belügyminiszter ajánlásként teszi közzé.
Az 56. §-hoz
A Javaslat az Mt.</a> vonatkozó szabályának időközben bekövetkezett változására figyelemmel a keresetindítási határidőt a köztisztviselők esetében is harminc napban állapítja meg, illetve pontosításokat és kiegészítéseket tartalmaz.
Az 57. §-hoz
A köztisztviselői felmentések kapcsán számos olyan jogvita keletkezett, amelyek bírósági döntéssel végződtek. Ezek tanulságai alapján kívánja a Javaslat a kérdéskör több, eddig tisztázatlan részletének szabályozásával a vitatható felmentési döntéseket megelőzni, s egyúttal összhangot teremteni a Munka Törvénykönyve azonos tárgyú szabályaival.
Az 58. §-hoz
A Javaslat a köztisztviselő által jogellenesen megszüntetett közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos munkáltatói jogosítványokat szabályozza. Ha a köztisztviselő közszolgálati jogviszonyát a törvénybe ütköző módon szünteti meg, köteles a munkáltató számára a lemondási időre járó illetményének megfelelő összeget megfizetni. Ez a kötelezettség azonban nem mentesíti a köztisztviselőt a kéthavi illetményét meghaladó mértékű kár megtérítése alól, ha jogellenes eljárása a munkáltatónak ilyen mértékű kárt okozott.
Az 59-63. §-hoz
A Javaslat szerint a módosítás egyrészt törvényi szintre emeli az adatkezeléssel, adatszolgáltatással kapcsolatos felelősségi szabályokat, s meghatározza a közszolgálati alapnyilvántartás és a központi közszolgálati nyilvántartás célját, másrészt megteremti a jogi lehetőségét annak, hogy a közigazgatási hivatalok területükön érdemibb módon kapcsolódjanak be a központi közszolgálati nyilvántartás működtetésébe, s hozzáférésük legyen a megyében, (a fővárosban) alkalmazott köztisztviselők feldolgozott adataihoz. Ez várhatóan javítani fogja a szolgáltatott adatok minőségét. A módosítás összhangot teremt a központi közszolgálati nyilvántartás, a tartalékállomány, illetve a főtisztviselők információs rendszerei között.
A 64. §-hoz
A társadalmi párbeszéd rendszerének megváltozása miatt a Javaslat előírja az országos érdekképviseletek és az országos munkavállalói érdekvédelmi szervezetek, valamint a munkáltatókat képviselő oldal által folytatott érdekegyeztetésre a Köztisztviselői Érdekegyeztető Fórum helyett két új testület létrehozását. Az új testületek funkcióit a korábbinál szűkebben, de jellegüket jobban figyelembe véve határozza meg. A testületek működésével kapcsolatos titkársági feladatokat továbbra is a Belügyminisztérium látja el.
Szabályozza a Javaslat a munkahelyi köztisztviselői érdekegyeztetés kérdéskörét is.
A 65. §-hoz
A Javaslat a Ktv. szabályai változásával összefüggő pontosításokat, fogalom-megfeleltetéseket tartalmaz, illetve megjelöli, milyen szabályokat kell alkalmazni a Munka Törvénykönyve rendelkezései közül a köztisztviselőkre is.
A 66. §-hoz
A köztisztviselői munka presztízsének emelését szolgálja a Köztisztviselők Napjának munkaszüneti nappá nyilvánítása.
A 67. §-hoz
A Javaslat fogalom-megfeleltetést tartalmaz.
A 68. §-hoz
A Javaslat a költségvetési törvényben megállapított államigazgatási szervek tekintetében lehetőséget biztosít a köztisztviselői törvénytől eltérő, kivételes díjazás bevezetésére, azonban az eltérő illetmény-megállapítást miniszterelnöki jóváhagyáshoz köti.
A 69. §-hoz
A Javaslat kiegészíti a kormányrendeletben szabályozható tárgyköröket.
A 70-71. §-hoz
A kiegészítések és a módosulások a teljesítményértékeléssel, a nyilvántartás változásaival, valamint a vagyonnyilatkozat bevezetésével függnek össze.
A 72-85. §-hoz
Az egységes közszolgálati életpálya kialakítására irányuló kormányzati döntés, a két jogviszony szabályozása mind teljesebb harmonizációjának megteremtése érdekében a köztisztviselők növekvő anyagi, erkölcsi megbecsülését és ezzel összefüggésben az elvárható szigorúbb erkölcsi követelményeket a rendvédelmi szervek hivatásos állományára is indokolt kiterjeszteni. Ennek megfelelően szükség van a Hszt. különös részében egy új - valamennyi rendvédelmi szervre kiterjedő - általános követelményeket meghatározó fejezet beiktatására.
A Javaslat a vezetőkre vonatkozó szigorú vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség bevezetésével a rendvédelmi szervek tekintetében is biztosítani kívánja a korrupció megelőzését. A Javaslat a vezetői szintektől függően differenciált módon határozza meg a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget és ezzel összefüggésben annak elmulasztását a szolgálati viszony megszüntetésére vonatkozóan is szankcionálni rendeli.
A köztisztviselői törvény szabályaihoz hasonlóan a hivatásos állomány vezetői beosztásban lévő tagjai esetében is kezdeményezi a Javaslat a vezetői kinevezés - bizonyos garanciák melletti - indoklás nélküli visszavonásának bevezetését.
Az illetményrendszer reformjával összefüggésben, illetve a minősítő munka részeként kezdeményezi a Javaslat a rendvédelmi szervek hivatásos állománya munkateljesítményének évenkénti rendszeres értékelését, ennek alapján az illetmény eltérítés újbóli szabályozását.
Az európai integrációval összefüggő feladatok eredményes végrehajtását segítendő a meghatározott európai nyelvek esetében a hivatásos állomány vonatkozásában is ösztönzőbb idegennyelv-tudási pótlék bevezetését kezdeményezi a Javaslat, továbbá lehetőséget teremt az egyes rendvédelmi szerveknél más idegen nyelvek utáni kiemelt mértékű nyelvpótlék folyósítására is.
A rendvédelmi szervek hatékony működésének elősegítése érdekében a hivatásos állományra vonatkozóan "a központi tisztikar" megnevezéssel javasolja kiterjeszteni a főtisztviselői karra meghatározott szabályokat, amellyel eredményesen szolgálható a kormányzat közigazgatási, rendészeti, nemzetbiztonsági stratégiájának megvalósítása.
A Javaslat a rendőrségnél eddig is alkalmazott, a családtagokra is kiterjedő szigorú életviteli követelményeket kezdeményezi a többi rendvédelmi szerv hivatásos állományára is kiterjeszteni, ezért a szolgálati viszony létesítésekor és annak fennállása alatt is fokozott ellenőrzést határoz meg. Ezzel összefüggésben a jövőben e törvény határozná meg a kifogástalan életvitel ellenőrzésére hivatott szerv kötelezettségét, jogosítványait is.
A gazdaság teherbíró képességét is figyelembe véve a javaslat a többletköltséggel járó rendelkezéseket - tekintettel azok nagyságára - a rendvédelmi szervek tekintetében is fokozatosan, több lépcsőben kezdeményezi bevezetni, de úgy, hogy az első időszakban történjenek a nagyobb hatással járó illetményváltozások.
Az átmeneti rendelkezések tartalmazzák azon szabályokat, melyek az illetményrendszer változása következtében az érintett állomány részére garantálják a korábbi jogosultságok megtartását.
A fegyveres és rendvédelmi szervek hivatásos állományával szemben megkövetelt fokozottabb elvárások, az átlagosnál nagyobb terhek indokolttá teszik az illetményrendszer bizonyos reformját, az illetmények emelkedését eredményező, egyes beosztásokhoz kapcsolódó szorzószámok növelését.
A 86. §-hoz
A Ktv. megszületésének pillanatától kezdve mindvégig vitatott volt, hogy szükséges-e közszolgálati jogviszonyban foglalkoztatni az ügykezelőket és a fizikai alkalmazottakat. E régi vitára tesz pontot a Javaslat azzal, hogy a köztisztviselői szerepet a közhatalmi jogosítványok ellátásához kapcsolja, s mindazokat a feladatokat ellátóknál, akiknek tevékenysége ezzel nem függ össze szorosan, szükségtelennek tartja jogviszonyuk kifejezetten közjogias jellegének fenntartását.
A Javaslatban leírt módosítások az alábbi lényeges elemeket tartalmazzák:
- az ügykezelő és a fizikai alkalmazott a jövőben nem az állammal, illetve az önkormányzattal áll jogviszonyban, hanem a közigazgatási szervvel, ami kötelmeire is kihatással van (pl. szükségtelen az ügykezelő esetében az eskü kivétele, helyette elegendő a titoktartási nyilatkozat, a fizikaiak esetében még ez is szükségtelen);
- jogviszonyuk az általános munkajogi szabályok alapján keletkezik, de mivel megmarad kötődésük a feladatellátás miatt a közigazgatáshoz, indokolt a versenyszférához képest speciális szabályozás fenntartása egyes vonatkozásokban (pl. ügykezelői alapvizsga-kötelezettség fenntartása, egyes alkalmazási feltételek, stb.).
A 87. §-hoz
A főtisztviselői jogintézmény bevezetéséhez kapcsolódóan az állami vezetőkről szóló törvény módosítása is szükséges.
A 88. §-hoz
A jogszabályváltozás miatt szükségessé vált pontosításokat tartalmazza a Javaslat.
A 89-92. §-hoz
A közszolgálati jogviszony módosításával egyidejűleg biztosítani kell a köztisztviselők és a jelentős részben azonos megítélés alá eső más foglalkoztatottak jogai és kötelezettségei közötti összhangot.
A közélet tisztaságának biztosítása és a korrupció megelőzése céljából a vagyon-nyilatkozat-tételi kötelezettséget az ügyészségi alkalmazottak esetében is alkalmazási feltétellé kell tenni.
A köztisztviselői előmeneteli rendszer közszolgálati életpályává alakítása szükségessé teszi, hogy a köztisztviselők illetményével azonosan az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény hatálya alá tartozó nem ügyész ügyészségi alkalmazottak illetménye is hasonló mértékben emelkedjék.
Az ügyészségi fogalmazó, nyomozó és a tisztviselői körbe tartozó ügyészségi ügyintéző ügyészi részjogosítványokat gyakorol. A jogi szakvizsgát tett ügyészségi titkár számára az eljárási törvény jelentős részben az ügyésszel azonos jogkört biztosít. Az ügyészségi tisztviselő önálló döntési jogosítvánnyal rendelkezik. Az ügyészségi írnok pedig olyan feladatokat teljesít, amelyek más közszolgálati jogviszonyokban érdemi tevékenységnek minősülnek, például önálló felelősséggel kezeli az egyesített adatbázist.
Az ügyészségi alkalmazottak e köre jogaik tekintetében is a köztisztviselőkkel azonos megítélést igényel.
Az ügyészségi fogalmazók tekintetében a munkáltatói jogkört legfőbb ügyészségi vezető állású ügyész vagy megyei főügyész gyakorolja. Feladataikat részben a főügyészségen teljesítik. Ennélfogva helyzetük a megyei közigazgatási hivataloknál foglalkoztatott köztisztviselőkéhez hasonló.
A nem legfőbb ügyészségi tisztviselők (informatikusok, statisztikusok, pénzügyi szakemberek) esetében a munkáltatói jogkört a megyei főügyész gyakorolja. Szolgálati helyük főként a főügyészség. Esetükben a megyei közigazgatási hivataloknál foglalkoztatott köztisztviselőkkel azonos megítélés indokolt.
A fizikai alkalmazottak esetében - a közigazgatási szerveknél foglalkoztatottakkal azonosan - az alapilletményt a felek állapítják meg.
A Javaslat biztosítja a köztisztviselő és az ügyészségi alkalmazott javadalmazási rendszerének összhangját.
A 93-95. §-hoz
A köztisztviselői előmeneteli rendszer közszolgálati életpályává történő átalakításával egyidejűleg biztosítani kell a köztisztviselőkre és a túlnyomó részben azonos megítélés alá eső más állami alkalmazottakra vonatkozó szabályozás közötti összhangot. A bíróságoknál, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalánál, az Igazságügyi Szakértői Intézetek Hivatalánál és az igazságügyi szakértői intézményeknél foglalkoztatott alkalmazottakról (bírósági titkárok és fogalmazók, hivatásos pártfogók, végrehajtási ügyintézők, tisztviselők, igazságügyi szakértők és szakértő jelöltek stb.) az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény rendelkezik. Figyelemmel arra, hogy a törvény az igazságügyi alkalmazottakkal szemben - a köztisztviselőkhöz hasonlóan - magas szakmai és erkölcsi követelményeket támaszt, indokolt, hogy az egzisztenciális feltételeik is a köztisztviselőkhöz hasonlóan javuljanak. A Javaslat célja a köztisztviselők és az igazságügyi alkalmazottak javadalmazási rendszere közötti összhang megteremtése.
A Javaslat a közélet tisztaságának biztosítása és a korrupció megelőzése céljából - a Ktv. szabályainak megfelelő alkalmazásával - az igazságügyi alkalmazottak körében is bevezeti a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget. A bírák tekintetében a vagyonnyilatkozatra vonatkozó részletes rendelkezéseket a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvénybe kell beépíteni.
A 96. §-hoz
Az országos önkormányzati érdekképviselet megváltozása miatt szükséges a közalkalmazotti törvény módosítása.
A 97. §-hoz
Az országgyűlési képviselőcsoportok finanszírozását is szabályozó törvény a képviselőcsoport létszámához igazodó kötött köztisztviselői létszámkeretet határoz meg, melynek révén egy sajátos kötött bérgazdálkodás valósul meg. A jelenlegi szabályozás nem biztosítja a köztisztviselőket érintő illetménynövekedés biztosítását. Ezért a Javaslat a korábbi mindenkori illetményalap háromszorosa helyett, a mindenkori illetményalap négyszeresével történő számolást tartalmazza.
A 98. §-hoz
A Javaslat a köztisztviselői életpálya-program finanszírozási feltételeinek biztosítása céljából a kétéves költségvetési törvény kiegészítésével az új közszolgálati intézményekhez szükséges támogatások elosztására a Kormányt hatalmazza fel.
A 99-109. §-hoz
A Javaslat hatályba léptető és átmeneti rendelkezéseket tartalmaz.
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.