A köztisztviselői törvény kommentárja (1992. évi XXIII. törvény), lezárva: 2011. július 1.

adozona.hu

A köztisztviselői törvény kommentárja (1992. évi XXIII. törvény), lezárva: 2011. július 1.

Kiválasztott időállapot: Mi ez?

Jogterület(ek): Közigazgatási jog , Munkajog , Önkormányzati jog
Érvényesség kezdete: 2011.07.01
Érvényesség vége:

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Csak a jogszabály szövegének mutatása

A köztisztviselői törvény kommentárja (1992. évi XXIII. törvény), lezárva: 2011. július 1.

Kiadással kapcsolatos információk

3. kiadás

Szerzők:

A / A Munka Törvénykönyve (Mt.)

DR. KERTÉSZ ISTVÁN

DR. TALLIÁN BLANKA

(a 109., 166-187. és 199-202. §-okhoz tartozó rész)

DR. PÁL LAJOS

(a 14-70/A., 188-192/B. és 194-198. §-okhoz tartozó rész)

DR. RADNAY JÓZSEF

(az 1-13., 71-108., 110-165/A., 192/C-193/Z. és 203-212. §-okhoz tartozó rész)

B/1 / A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény (Ktv.)

DR. ZANATHY JÁNOS

B/2 / A kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény (2010. évi LVIII. tv.)

DR. ZANATHY JÁNOS

C / A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.)

DR. ÁDÁM LÓRÁNT

DR. FEKETE ZSUZSANNA

D / Egyéb jogszabályok

E / A Legfelsőbb Bíróság munkaügyi állásfoglalásai

E/1 / A Legfelsőbb Bíróság munkajogi jogegységi határozatai és elvi határozatai

Szerkesztő:

DR. RADNAY JÓZSEF

A 46. pótlás kézirat lezárva:

2011. július 1.

ISBN 963 8213 31 0

A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen könyvet, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel - elektronikus, fényképészeti úton vagy módon - a kiadó engedélye nélkül közölni.

Budapest, 2011

A HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest kiadása

Felelős kiadó: dr. Frank Ádám, a kft. ügyvezető igazgatója

Műszaki szerkesztő: Bors Kriszta

Szedés: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

A társadalom közmegbecsülését élvező, demokratikus közigazgatás feltétele, hogy a közügyeket pártpolitika-semleges, törvényesen működő, korszerű szakmai ismeretekkel rendelkező, pártatlan köztisztviselők intézzék. Ennek érdekében az Országgyűlés, figyelembe véve a Magyar Köztársaság nemzetközi kötelezettségeit is, a következő törvényt alkotja:[1]

I. Fejezet: Bevezető rendelkezések

[a Ktv. 1. §-ához]

Ha a jogi végzettségű felperes 1992-1996. években közszolgálati jogviszonyban állt az alperessel, majd ezt követően nyugdíjazták és ez alatt 1998-tól kezdődően több ízben kötött határozott idejű megbízási szerződést az alperessel, ez a foglalkoztatás - kinevezés és eskütétel hiányában - nem minősült közszolgálati jogviszonynak. (LB Mfv. I. 10.013/2002/6.)
Ha a felperes a megbízási szerződés alapján ugyanazt a munkát végezte, mint korábban köztisztviselőként, változatlan körülmények között (munkaidő, munkavégzési hely, munkáltató utasítási joga stb.), a bíróság helyesen következtetett arra, hogy ez a jogviszonya közszolgálati jogviszonynak minősült. (LB Mfv. II. 10.256/2002/4.)
Amikor a felperes igényét a megyei jogú város önkormányzatával szemben érvényesítette, a bíróság a határozatokat hatályon kívül helyezte azzal, hogy a felperest tájékoztatni kell, hogy igényét alperesként a helyi önkormányzat képviselő-testületének hivatalával szemben érvényesítheti. (LB Mfv. 10.002/2006/1.)
A köztisztviselői, illetve ügykezelői besorolás alapja a tevékenység jellege, és nem az iskolai végzettség. (LB Mfv. I. 10.365/2007.)

[a Ktv. 2-4. §-ához]

"A helyi önkormányzati képviselő-testületek alapvető alkotmányos joga a rendeletalkotás, a helyi társadalmi viszonyok jogi szabályozása. Az Ötv. az önkormányzati rendelet két típusát különbözteti meg: a képviselő-testület rendeletet alkothat törvény felhatalmazása alapján, annak helyi végrehajtására, illetőleg elsődlegesen is szabályozhat helyi társadalmi viszonyt. Az önkormányzati rendelet nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabállyal. [Alkotmány 44/A. § (2) bekezdés.]
Törvény felhatalmazása alapján alkotott önkormányzati rendelet esetén a képviselő-testület szabályozási jogköre a felhatalmazást tartalmazó törvényhez igazodik. Törvény adhat felhatalmazást végrehajtási rendelet alkotására, a felhatalmazás szólhat meghatározott kérdések helyi szabályozására. Az Ör. a bevezető rendelkezései szerint, a Ktv. 4. §-ában és a 106. § (7) bekezdésében foglalt felhatalmazásra alapozta a saját rendelkezéseit.
A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2001. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ktvm.) 2001. július 1. napjával - a korábbiakhoz képest - jelentősen módosította a képviselő-testület szabályozási jogkörét. A Ktv. 1. § (1) bekezdése szerint e törvény hatálya - többek között - a képviselő-testület hivatala köztisztviselőinek közszolgálati jogviszonyára terjed ki, bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a közigazgatási szervnél köztisztviselőnek nem minősülő munkavállaló munkaviszonyára a Munka Törvénykönyvének rendelkezéseit kell alkalmazni. A (7) bekezdés alapján e törvény alkalmazásában a képviselő-testület hivatala közigazgatási szerv. A Ktv. 4. §-a a következő felhatalmazást adja: "Az önkormányzati képviselő-testület a juttatásokkal és támogatásokkal összefüggésben e törvény keretei között rendeletben szabályozza a szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatásokat és kegyeleti támogatásokat." E rendelkezések egybevetéséből következik, hogy a képviselő-testület által alkotott rendelet hatálya a képviselő-testület hivatalának köztisztviselőire terjed ki, a köztisztviselőnek nem minősülő munkavállaló munkaviszonyára pedig a Munka Törvénykönyvének rendelkezéseit kell alkalmazni. Törvénnyel, a Ktv.-vel ellentétesek tehát az Ör. azon rendelkezései, amelyek a hivatal alkalmazottaira vonatkoznak: az Ör. 1. § (2) bekezdésének a "hivatal munkaviszonyban álló alkalmazottaira, továbbá" szövegrésze, 1. § (3) bekezdésének "és alkalmazottaira" szövegrésze, ezért ezeket a szövegrészeket az Alkotmánybíróság megsemmisítette. A helyi önkormányzati rendszer sajátosságaiból következik az, hogy a köztisztviselők tekintetében egyes kérdésekben elválik a szabályozási jog, ami a képviselő-testületé (közgyűlésé), és a munkáltatói jogkör, ami a jegyzőt (főjegyzőt) illeti. Ezért megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy a képviselő-testület hivatalában a Munka Törvénykönyve alapján foglalkoztatottak a Munka Törvénykönyvének rendelkezései szerint részesíthetők juttatásokban, támogatásokban is.
Az Ör. 9. § (2) bekezdése arra hatalmazza fel a munkáltatói jogkör gyakorlóját, hogy a rendeletben nem szabályozott, a törvény 49/H. §-a szerinti juttatást vagy támogatást - rászorultság alapján, a munkavállalói érdekképviselet javaslata vagy véleménye alapján - megállapíthat. A Ktv. 4. §-a szerint az adható, megállapítható juttatásokat a rendeletben kell megállapítani, ami normatív szabályozást igényel, vagyis nem adható a munkáltatói jogkör gyakorlójának általános felhatalmazás a rendeletben nem szabályozott juttatás, támogatás megállapítására. Ez a rendelkezés is meghaladja a felhatalmazás törvényi kereteit. Az Alkotmánybíróság következes gyakorlata szerint törvény felhatalmazása alapján kizárólag a felhatalmazás keretei között szabályozhat a képviselő-testület, a felhatalmazás kereteit túllépő, azt meghaladó önkormányzati szabályozás ellentétes a törvénnyel. [3/1999. (III. 24.) AB határozat, ABH 1999. 375, 377-378.; 39/2001. (X. 19.) AB határozat, ABH 2001. 486-489.; 18/2002. AB határozat, ABH 2002. 175-777.; 23/2002. (VI. 21.) AB határozat, ABH 2002. 305-308.; 28/2002. (VI. 28.) AB határozat, ABH 2002. 317-318.] A Ktv. 4. §-a arra hatalmazta fel az önkormányzati képviselő-testületet, hogy a juttatásokkal és támogatásokkal összefüggésben e törvény keretei között rendeletben szabályozza a szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatásokat, szociális és kegyeleti támogatásokat. A felhatalmazás tehát a törvény keretei között egyes juttatások és támogatások szabályozására szól, e felhatalmazással pedig ellentétes az Ör. 9. § (3) bekezdése, ezért azt megsemmisítette az Alkotmánybíróság." [60/2002. (XI. 28.) AB határozat].
1. A Ktv. hatálya nem terjed ki:
- a fegyveres és rendvédelmi szervekre,
- a helyi önkormányzat feladatkörébe tartozó közszolgáltatások ellátására - polgármesteri hivatalban - foglalkoztatottra,
- a közhasznú munkavégzés, a közmunka, közcélú munkavégzés keretében foglalkoztatottra, valamint az alkalmi munkavállalói könyvvel foglalkoztatott munkavállalóra (Ktv. 2. §).
A polgármester - bár tisztsége kétségtelenül közszolgálati jellegű - nem köztisztviselő. A Ktv. 1. § (7) bekezdésében meghatározza a köztisztviselő fogalmát, s ebben nem minősíti a helyi önkormányzatok polgármesterét köztisztviselőnek. A polgármesteri tisztségről külön törvény, az 1990. évi LXVII. törvény rendelkezik, amelynek alapján jogállása lényeges vonásaiban tér el a köztisztviselőkétől. Még egyértelműbbé vált a polgármesteri és köztisztviselői jogállás különbözősége az 1994. évi LXIV. törvény elfogadása után. Az új szabályozás polgármesteri foglalkoztatási jogviszonynak nevezi, és sajátos közszolgálati jogviszonynak minősíti a polgármester megválasztásával a képviselő-testület és a polgármester között létrejövő jogviszonyt. A törvénynek a 2000. évi XLIV. törvény 8. §-ával megállapított rendelkezései értelmében a polgármesteri foglalkoztatási jogviszonyra megfelelően alkalmazni kell a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) következő rendelkezéseit: 37. §-át; 39. § (1)-(2) bekezdését; 47. § (1)-(2) bekezdését; 48. §-át; 49. §-át; 49/A. §-át; 51. § (1)-(4) bekezdését; 51/A. § (2)-(6) bekezdését; 52. § (1)-(2) bekezdését (az 51-51/A. § és az 52. § alkalmazásánál a vizsgálóbiztos helyett a vizsgálóbizottság jár el); 54-55. §-át; 55/A. § (1) bekezdését [az 54. és 55/A. § (1) bekezdés alkalmazásánál a fegyelmi tanácson a képviselő-testület értendő]; 56. § (1) bekezdését, 58. §-át; 59. § (1)-(2) bekezdését, (3) bekezdés d) és f) pontját és (4) bekezdését és 71. § (2) bekezdését, kivéve a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvénynek a bekezdésben felsorolt következő rendelkezéseit: 85. §-át; 90. § (1)-(2) bekezdését; 91. §-át; 105-106. §-át; 132. § (1) bekezdését; 140. §-át; 167-168. §-át. A helyi önkormányzatok polgármesterei tehát az Alkotmány és külön törvények alapján sajátos, a közigazgatási szervek alkalmazottaitól eltérő jogállással bírnak [55/1994. (XI. 10.) AB határozat].
2. A vagyonnyilatkozattal összefüggésben a Ktv. személyi hatályát a 2001. évi XXXVI. törvény kiterjesztette a köztisztviselővel közös háztartásban élő házastársra, élettársra és gyermekre.
Téves az, hogy szűkebb értelemben köztisztviselő csak hatósági, illetve önkormányzati feladatot ellátó személy lehet. A közigazgatási szerveknek ugyanis funkcionális feladataik is vannak, és az ilyen ügykörben érdemi, illetve ügydöntő munkát végző személy köztisztviselő. (LB Mfv. II. 10.558/1997. sz.)
3. A köztisztviselő vezetői pótléka nem tartozik az egyéb juttatások fogalomkörébe. Az egyéb juttatások fogalomkörébe ugyanis a pótlék nem tartozik, minthogy a Ktv. 42. §-ának (2) bekezdése azt mint az alapilletményt kiegészítő illetményrészt határozza meg, az illetmény pedig nem tekinthető egyéb juttatásnak. (LB Mfv. II. 10.436/1996. sz.)

A jogok gyakorlásának és a kötelezettségek teljesítésének alapvető szabályai

Mt. 3-4. §

A közszolgálati jogviszonyban állók és a közigazgatási szervek részére biztosított jogok és meghatározott kötelezettségek nem öncélúak, hanem hivatkozott céloknak az elérése érdekében illetik meg, illetőleg terhelik őket. Jogaikat tehát rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolniuk, és hasonlóan kell eljárniuk a kötelezettségek teljesítése során is, hiszen valamely jog a közszolgálati jogviszony egyik oldalán - mely a jogalanyt megilleti - a jogviszony másik oldalán kötelezettségként jelenik meg.
Ha a törvényben meghatározott jogok és kötelezettségek nem érvényesülnének rendeltetésüknek megfelelően, ellentmondás alakulna ki a törvény és annak alkalmazása között, és felborulna a jogalkotó által absztrakt módon meghatározott egyensúlyi állapot a jogviszony "ellentétes" oldalán szereplő jogalanyok között.
A rendeltetésszerű joggyakorlás rendelkezésének megszegése, vagyis a jogok rendeltetésellenes gyakorlása azt jelenti, hogy a jogok gyakorlója túlterjeszkedik a részére megállapított döntési, érdekérvényesítési körön - bár úgy látszik, mintha a keretek között maradt volna. Lényegében a jog gyakorlója már úgy gyakorolja a jogát, ahogy az őt nem illeti meg.
A jogok gyakorlásának rendeltetésellenes volta megnyilvánulhat:
a) a közszolgálati jogviszony másik oldalán szereplő jogalany jogos érdekeinek csorbításában,
b) a jogalany érdekérvényesítési lehetőségének korlátozásában,
c) a jogalanyra történő pszichés ráhatásban - zaklatásban.
A törvény azonban nem elégszik meg a tilalom megállapításával, hanem rendelkezik a rendeltetésellenes joggyakorlás következményeiről is. Megállapítja azt, hogy akinek a "kárára" - és itt a kár fogalom tágan értelmezendő - a visszaélés történt, azt a hátrányos következmények alól mentesíteni kell, ami adott esetben akár az eredeti állapot helyreállítását is jelentheti, de ugyanúgy jelentheti a törvény kártérítési rendelkezéseinek az alkalmazását is.
A munkáltató létszámcsökkentés esetén maga választhatja ki azt a köztisztviselőt, akinek a jogviszonyát megszünteti, de ezt csak a rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye betartásával teheti (899. EH).
Az első- és másodfokú bíróság helyesen állapított meg, hogy a KÉT-ben kötött megállapodás nem minősült jogszabálynak, annak betartása a munkáltatóra nem volt kötelező. Ezért az attól való eltérés nem minősül rendeltetésellenes joggyakorlásnak. (LB Mfv. I. 10.385/2005/5.)
A felmentés rendeltetésellenes voltának megállapításához egymagában nem elegendő, ha a munkáltató az illetményalapot csökkentette, de az alapilletményt a törvény szerintit meghaladóan állapította meg. Hátrányos megkülönböztetés sem volt megállapítható, ha a munkáltató nehezményezés mellett a köztisztviselőre kedvező intézkedést is tett. (LB Mfv. II. 10.528/2001/3.)
Rendeltetésellenes a joggyakorlás, ha a munkáltató a létszámcsökkentés során az érintett köztisztviselőt rendeltetésellenesen választja ki. (LB Mfv. E. 10.527/2005/1.)
Nem joggal való visszaélés, ha valamelyik fél nem él a jogviszony megszüntetésére vonatkozó jogával, mert a jogviszonyt fenn kívánja tartani. Az írásbeli figyelmeztetéssel szemben az elévülési időben terjeszthető elő keresetlevél. (LB Mfv. I. 10.726/2001/6.)
(További részletes magyarázat a Munka Törvénykönyve 3. §-ához fűzött kommentárnál.)

Az egyenlő bánásmód követelménye

Mt. 5. §

Egymagában nem rendeltetésellenes joggyakorlás, ill. hátrányos megkülönböztetés, ha a képviselő-testület a legmagasabb illetményű köztisztviselő jogviszonyát szünteti meg. (LB Mfv. I. 10.028/2006/2.)
"Az Alkotmánybíróság már számos határozatában értelmezte az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdését, s kialakult gyakorlata szerint az Alkotmány e rendelkezését a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó követelményként értelmezte. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmányban meghatározott tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki, s abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem alapvető jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között." [9/1990. (IV. 5.) AB határozat. ABH 1990. 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73. 77-78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992 280-282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 197, 203.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997. 130, 138.]
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint "alkotmányellenes megkülönböztetés csak összehasonlítható jogosultak és kötelezettek között vethető fel". [4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48. 65.] "A diszkrimináció vizsgálatánál központi elem annak meghatározása, hogy kiket kell egy csoportba tartozóknak tekinteni. (...) A diszkrimináció alkotmányos tilalma csak a szabályozás szempontjából egy csoportba tartozókra vonatkozik. A diszkrimináció vizsgálatának ennek megfelelően csak az egy csoportba tartozók közötti különbségtétel vizsgálata a tárgya." (1030/B/2004. AB határozat).

A jognyilatkozatok

Mt. 6. §

1. A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény fenti általános rendelkezése magában foglalja:
- az alaki kötöttség nélküli nyilatkozattétel általános elvét, az alaki kötöttség kivételességét,
- az alaki kötöttség megsértésével tett jognyilatkozat érvénytelenségét,
- a közszolgálati jogviszonyban álló dolgozó jogát arra, hogy kérésére a közigazgatási szerv jognyilatkozatát köteles írásba foglalni.
A törvény általános szabályként megállapítja, hogy a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos jognyilatkozatokat a jogalanyok - akár a közigazgatási szerv, akár a közszolgálati jogviszonyban álló dolgozó - szabadon, alaki kötöttség nélkül megtehetik. Megtehető a jognyilatkozat szóban, írásban, de ráutaló magatartással is.
Az általános szabály alól kivételre ad lehetőséget a törvény, amikor megállapítja, hogy a közszolgálati jogviszonyra vonatkozó szabály eltérően rendelkezhet - alaki kötöttséget írhat elő. Erre tekintettel a 11. § (1) bekezdése szerint a közszolgálati jogviszony kinevezéssel és annak elfogadásával - a (2) bekezdésben foglaltak kivételével - határozatlan időre létesül. A kinevezést és annak elfogadását - továbbá minden lényeges, a közszolgálati jogviszonyt érintő jognyilatkozatot - írásba kell foglalni. Nem kell írásba foglalni a munka szervezésével, a napi munkavégzéssel kapcsolatos munkáltatói intézkedést.
Az említett szabályból következik az a rendelkezés, hogy az alaki kötöttség elmulasztása, megsértése, érvénytelenséget von maga után, és annak jogkövetkezményeit kell alkalmazni.
A közszolgálati jogviszonyban álló dolgozó védelmének igen kiemelkedő biztosítéka az a rendelkezés, amely előírja, hogy a dolgozó kérelmére, az egyébként alaki kötöttség nélkül is megtehető jognyilatkozatot is írásba kell foglalni.
2. A közszolgálati jogviszonyban az alaki kötöttséggel - írásba foglalással - tett jognyilatkozatok közül azokat, melyeket a közigazgatási szerv hozott, és ellene jogorvoslatnak van helye, köteles megindokolni. Az indokoláson túlmenően az intézkedéssel érintett dolgozó figyelmét fel kell hívni a jogorvoslat igénybevételének a lehetőségére és annak határidejére.
A kioktatási kötelezettség elmulasztása a közigazgatási szerv részéről azt jelenti, hogy a közszolgálati jogviszonyban álló dolgozó a határidő elmulasztását késedelem esetén általában eredményesen tudja kimenteni.
3. Kézbesítés a közszolgálati jogviszony alanyai írásbeli nyilatkozatainak meghatározott formában történő átadása a jogviszonyok másik oldalán szereplő jogalanyok részére. Csak szabályszerű kézbesítés eredményezhet közlést, tudomásszerzést. Az írásbeli nyilatkozatról tudomást nem szerző jogalany nem mulaszthat.
(További részletes indokolás a Munka Törvénykönyve 6. §-ához fűzött kommentárnál.)

Az érvénytelenség

Mt. 7-10. §

Érvénytelen a közszolgálati jogviszony alanyai között létrejött megállapodás (kinevezés, illetve a közigazgatási szerv és közszolgálatban álló dolgozó között létrejött, a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos egyéb megállapodás - továbbiakban megállapodás) ha a törvényben meghatározott oknál fogva nem alkalmas a célzott joghatás előidézésére.
Az érvénytelenségi okok vagy a közszolgálati jogviszony alanyainak akaratában, vagy jognyilatkozataiban, vagy pedig a jogalanyok által célzott joghatásban rejlenek.
Az érvénytelenség okának a megállapodás létrejöttekor kell fennállnia, a később beállt fogyatékosság a megállapodás érvényességére nem hat ki.
Az érvénytelenségnek két fő formája van: a semmisség és a megtámadhatóság. Az érvénytelenség, mint gyűjtőfogalom mindkettőt magában foglalja, jogkövetkezményeik is azonosak. A különbség közöttük abban áll, hogy az érvénytelenséget az érvénytelenségi ok önmagában kiváltja-e, vagy pedig csupán az okra alapozott eredményes megtámadás révén.
Semmis megállapodás esetén az érvénytelenségi ok önmagában kiváltja az érvénytelenséget, megtámadható megállapodás esetében viszont csak az érvénytelenségi okra alapított, az arra jogosulttól eredő, törvényes határidőben indított sikeres megtámadás váltja ki az érvénytelenséget.
Semmis tehát az a megállapodás, amely a törvénynél fogva érvénytelen. Az érvénytelenségi ok fennállta kiváltja az érvénytelenséget. Az érvénytelenség következményeinek levonásához semmiféle megtámadásra, más nyilatkozatra, jogvitára nincs szükség. A semmisségi okra bárki határidő nélkül hivatkozhat, azt a bíróság külön kérelem nélkül hivatalból veszi figyelembe.
A megtámadható megállapodás feltételesen érvénytelen: érvénytelensége attól függ, hogy az erre jogosított jogalany törvényes határidőn belül írásban megtámadja-e. Ha nem támadja meg, az érvénytelenség feltétele nem áll be, a megállapodás érvényes. Ha sikeresen megtámadja, a megállapodás ugyanúgy érvénytelen, mint a semmis megállapodás esetén.
Megtámadásra csak a sérelmet szenvedett jogalany és az jogosult, akinek a megtámadáshoz törvényes érdeke fűződik, mely érdeknek közvetlenül kell következnie a megállapodás érvénytelenségéből.
A megtámadás érvényességéhez írásbeli alak szükséges.
A megtámadásra nyitva álló határidő 30 nap. Ez a határidő nem jogvesztő, hanem elévülési jellegű, vonatkoznak rá az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó szabályok azzal, hogy hat hónap elteltével a megtámadás joga nem gyakorolható.
A határidő kezdő időpontja:
- tévedés és megtévesztés esetén ezek felismerése,
- fenyegetés esetén a kényszerhelyzet megszűnése.
Az érvénytelenségi ok többnyire az egész megállapodásra vonatkozik. Előfordulhat azonban, hogy a megállapodásnak csak valamelyik része, egyik vagy másik rendelkezése alkalmatlan a célzott joghatás előidézésére. A részleges érvénytelenség esetén csak az érvénytelenségi ok által érintett rész, rendelkezés válik érvénytelenné, és az érvénytelen rész helyére a közszolgálati jogviszonyra vonatkozó szabály lép - feltéve, hogy a jogalanyok a megállapodást az érvénytelen rész nélkül is megkötötték volna.
Az érvénytelenség jogkövetkezménye az, hogy az érvénytelen megállapodásból származó jogokat és kötelezettségeket úgy kell elbírálni, mintha azok érvényesek lettek volna (ex nunc hatályú érvénytelenség).
Ha a munkáltató a köztisztviselőt érvénytelen jogviszonyban alkalmazta, ezt a foglalkoztatást azonban gondos eljárással elkerülhette volna, az érvénytelenség a hibájából ered a foglalkoztatottat esetleg terhelő közreható hibára tekintet nélkül. Ennek következményeként a munkáltatói felmentés jogkövetkezményei az irányadók és a köztisztviselőt végkielégítés illeti meg (LB Mfv. I. 10 406/1996. sz.).
Az érvénytelen jogviszony felszámolásakor a jogviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeinek alkalmazása nem jöhet szóba. (LB Mfv. 10.010/2006/3.).

A közszolgálati viszonyból származó igény elévülése

Mt. 11. §

Az időmúlásnak a jogban kétféle hatása van: az igényérvényesítés elmulasztása bizonyos idő elteltével vagy magát az alanyi jogot szünteti meg, vagy az alanyi jog nem szűnik meg ugyan, de állami kényszerrel többé nem érvényesíthető. Az előbbi esetben jogvesztő határidőről, az utóbbi esetben pedig elévülésről van szó.
Jogvesztő határidőnek csak az a határidő minősül, melynek elmulasztásához a jogszabály kifejezetten a jog elenyészésének a következményét fűzi. Ilyen esetben a késedelem kimentésére nincs jogi lehetőség.
Jogvesztő határidőt állapít meg a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény az érvénytelenség keretében, amikor a megtámadhatóság végső határidejét hat hónapban állapítja meg.
Ha a jogosult a jogszabályban meghatározott idő alatt nem érvényesíti az igényét, és a jogszabály jogvesztést nem mond ki, a követelés a jogszabályban meghatározott idő elteltével elévül. Ez azt jelenti, hogy a követelést bírósági úton ugyan nem lehet érvényesíteni, maga a követelés azonban nem szűnik meg. Önkéntes teljesítés esetén a szolgáltatás nem követelhető vissza azon a címen, hogy a jogalany a teljesítéskor a követelés elévüléséről nem tudott.
A törvény a rendes elévülési időt 3 évben határozza meg. A bűncselekménnyel okozott kár esetén a hosszabb elévülési idő indoka egyrészt az, hogy sok esetben csak a büntetőeljárás során derül ki, hogy a közszolgálati jogviszonyban álló alkalmazott valóban károkozó-e, másrészt a bűncselekménnyel okozott károkozás esetére előírt szigorúbb felelősségi szabályok alkalmazása is meghiúsulna nemegyszer, ha a kártérítési igény ilyen esetben is három év alatt évülne el.
Az elévülés kezdete az igény esedékessége. Amennyiben ugyanannak a magatartásnak, intézkedésnek a nyomán több igény keletkezik, de ezeknek a keletkezési időpontja eltér, az elévülést mindegyik esetben önállóan kell elbírálni. Ilyen például az üzemi balesetet szenvedett köztisztviselőnek a balesetből kifolyólag a táppénz és az átlagkereset közötti különbözetre vonatkozó igénye, majd egy év múlva jelentkező keresetvesztesége, mert a baleset nyomán fellépett munkaképesség-csökkenés miatt korábbi munkakörét nem tudja ellátni.
Az elévülés félbeszakadását - egyebek mellett - csak írásbeli felszólítás, tiltakozás eredményezi. A közszolgálati jogviszonyban álló dolgozó szóbeli sürgetése igényének teljesítése érdekében nem szakítja félbe az elévülést.
(További részletes indokolás a Munka Törvénykönyve 11. §-ához fűzött kommentárnál.)

A határidők számítása

Mt. 12. §

A köztisztviselők jogállásáról rendelkező törvény részletesen meghatározza a határidők számításának a módját és feltételeit. A részletes szabályozás indoka az, hogy a határidőkhöz általában a jogalkotó kiemelkedő fontosságú joghatásokat fűz.
(A rendelkezések részletes kifejtése a Munka Törvénykönyve 12. §-ához fűzött kommentárnál.)

A munkaügyi (közszolgálati) kapcsolatok

Mt. 15-17. §

A szakszervezetek

Mt. 18-19/A. §
Mt. 21. §

Az Mt. 21. § (4) bekezdését a 2003. évi XX. tv. 31. § (1) bek. a) pontja hatályon kívül helyezte.
Mt. 22. §
Az Mt. 22. § új (2) bekezdésének szövegét a 2005. évi VIII. tv. 2. §-a állapította meg és a korábbi (2)-(3) bekezdés megjelölését (3)-(4) bekezdésre módosította.
Mt. 22/A. §
Az Mt. 22/A. §-át a 2005. évi VIII. tv. 2. §-a iktatta be.
Mt. 23-28. §
Az Mt. 28. § (2)-(3) bekezdésének szövegét 2005. március 20-ától kezdődő hatállyal a 2005. évi VIII. tv. 4. §-a állapította meg.

Esélyegyenlőségi terv

Mt. 70/A. §

II. A KÖZSZOLGÁLATI JOGVISZONY KELETKEZÉSE ÉS MEGSZŰNÉSE

A közszolgálati jogviszony alanyai

[a Ktv. 5-6. §-ához]

Mt. 74. §
Mt. 77. §
A munkáltató sok esetben elkülönülhet a munkáltatói jogkör gyakorlójától. Ilyen esetben a közszolgálati jogviszonyból eredő igényeket nem a munkáltatói jogkör gyakorlójával (adott esetben: a polgármesterrel), hanem a jog- és perképességgel rendelkező munkáltatóval (adott esetben: a helyi önkormányzat polgármesteri hivatalával) szemben kell érvényesíteni. (LB M. törv. I. 10 391/1992. sz., Mfv. I. 10 307/1993.)
A jegyzőnek a polgármesteri hivatal a munkáltatója abban az esetben is, ha egyes lényeges munkáltatói jogokat a képviselő-testület gyakorol felette. (LB Mfv. II. 10.266/2002/5.)
Ha az ORFK köztisztviselője tekintetében a felmentéshez az országos rendőrfőkapitány távollétében a bűnügyi főigazgató járult hozzá, ez jogszerűen történt. 19/2003. (XII. 9.) ORFK út. 89. p. (LB Mfv. II. 10.470/2006/2.).

A közszolgálati jogviszony létesítése

[a Ktv. 7. §-ához]

Lásd.: 126/2009. (VI. 15.) Korm. rendelet a közigazgatási versenyvizsgáról

1. Az (1) bekezdés rendelkezései kiterjednek minden köztisztviselőre. Az általános és - közérdekből - egységesen meghatározott követelmények rendszere a közigazgatási munkára való alkalmasság alapvető garanciális elemeit határozza meg.
A büntetlen előélet követelménye elengedhetetlen feltétel a közszolgálatban dolgozók tekintetében, hiszen az itt dolgozók az állampolgá-rokra kiható döntések előkészítői és meghozói, illetve a Magyar Köztársaság állami szervezeti rendszerének működtetői és szervezői.
A cselekvőképességre a Polgári Törvénykönyv rendelkezései (1959. évi IV. tv. 11-18. §-ai) az irányadók. Ezek értelmében cselekvőképes általában az a 18. életévét betöltött személy, aki az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel rendelkezik és nem áll cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alatt.
Az állampolgárságról szóló 1957. évi V. törvény 4. §-a szerint azt a magyar állampolgárt, aki egyben más államnak is állampolgára, mindaddig magyar állampolgárnak kell tekinteni, amíg magyar állampolgárságát elbocsátás vagy megfosztás útján el nem vesztette. A hivatkozott rendelkezés értelmében a kettős vagy többes állampolgársággal rendelkező magyar állampolgárok közszolgálati jogviszonyt létesíthetnek.
Azok a nem magyar állampolgárok, akiknek a honosítása vagy visszahonosítása folyamatban van, a magyar állampolgárság megszerzéséig közszolgálati jogviszony jogalanyaivá általában nem válhatnak.
Abban az esetben azonban, ha a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény hatálybalépése előtt nem magyar állampolgár a tanácsi apparátusban dolgozott és felmentést kapott arra tekintettel, hogy a magyar állampolgárság megszerzése iránti eljárás folyamatban van, a közszolgálati jogviszony - a magyar állampolgárság hiányára hivatkozással - felmentéssel nem szüntethető meg. (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság PK-MK 1993. EI. II. C. 24. - 1. 1993. december 6.)

Lásd: 153/2010. (V. 4.) Korm. rendelet az Országos Közigazgatási Vizsgabizottságról

Lásd: 35/1998. (II. 27.) Korm. rendelet a közigazgatási szakvizsgáról

Lásd: 51/1993. (III. 31.) Korm. rendelet a közigazgatási és az ügykezelői alapvizsgáról

A köztisztviselőnek legalább középfokú iskolai végzettséggel kell rendelkeznie.
A Ktv.-ben meghatározott képesítési feltételek alól a községi önkormányzat képviselő-testülete - jogszabály tiltó rendelkezésének hiányában - indokolt esetben felmentést adhat a Ktv. 7. §-ának (5) bekezdése alapján és annak korlátai között.
A közszolgálati jogviszony létesítésének - jogszabályban vagy jogszabály által meghatározott esetben a munkáltatói jogkör gyakorlója rendelkezésében előírt - különös feltételei az általánoson túlmenően meghatározott iskolai végzettséget, képesítést, illetve gyakorlati időt kívánhatnak meg. [Ktv. 7. § (2) bek.]
Ha jogszabály vagy a jogszabály által meghatározott esetben a munkáltatói jogkör gyakorlója alkalmazási feltételként képesítési feltételek meglétét írja elő, ezek hiánya csak akkor szolgálhat a köztisztviselői jogviszony megszűnése alapjául, ha a munkáltató azok tekintetében nem adott felmentést (LB Mfv. II. 11 003/1997/5. sz.)
A Ktv. 7. §-ának (1) bekezdése szerint közszolgálati jogviszony - egyebek mellett - csak büntetlen előéletű személlyel létesíthető. Ebből következően, ha a köztisztviselő büntetett előéletűvé válik, kinevezése a törvénybe ütközik. A Ktv. 71. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján a közszolgálati jogviszonyra is alkalmazandó Mt. 8. §-ának (1) bekezdése értelmében a fentiek szerint jogszabályba ütköző kinevezés semmis. Ezért a jogviszonyt az Mt. 10. §-ának (1) bekezdése alapján azonnali hatállyal fel kell számolni, és ha az érvénytelenség a köztisztviselő hibájából következett be, az érintett nem követelheti a felmentés jogkövetkezményeinek az alkalmazását. (LB Mfv. I. 11 015/1997/2. sz.)

[a Ktv. 8. §-ához]

A Ktv. 2007. június 30-ától hatályba lépett módosítása pontosította a jegyzővel, főjegyzővel szembeni alkalmazási követelményeket. Oldotta a korábbi szabályok merevségét a közigazgatási szakvizsgával kapcsolatban azzal, hogy közigazgatási szakvizsga nélkül is adható jegyzői kinevezés feltéve, hogy azt a kinevezett egy éven belül megszerzi. Ezzel párhuzamosan egyértelműsítette a közigazgatási szakvizsga letétele elmulasztásának jogkövetkezményeit.
Tekintettel a jegyzőnek (1994. évi LXIV. törvény) a közigazgatásban betöltött kiemelkedő szerepére a Ktv. meghatározza a jegyzői képesítési követelményeket. A törvényi szabályozás reálisan számol a községek szakember-ellátási gondjaival. Ugyancsak a gyakorlati tapasztalatok ismerete tükröződik a községi képviselő-testület hivatala egyéb szakembereinek esetében megengedett felmentés meghatározásában is. A felmentés azonban időben korlátozott, az előírt képesítés megszerzéséhez szükséges időtartamhoz igazodik. A képesítéssel nem rendelkezők kinevezése ezért csak határozott időre szólhat, és besorolásuk is eltérő szabályok szerint történhet. Ha a felmentett megszerzi a képesítést, közszolgálati jogviszonya határozatlan idejűvé alakul át, és véglegesen be kell sorolni. Abban az esetben, ha a képesítést nem tudja megszerezni, közszolgálati jogviszonya a felmentési idő elteltével megszűnik.
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról rendelkező 1994. évi LXIII. törvény 23. § (1) bekezdése szerint [mely az Ötv. 36. §-ának (1) bekezdése helyébe lépett] a képviselő-testület - pályázat alapján - a jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek megfelelő jegyzőt nevez ki. A képviselő-testület a jegyző, főjegyző javaslatára - a jegyzőre vonatkozó szabályok szerint - községben kinevezhet más önkormányzatnál kinevezett aljegyzőt a jegyző helyettesítésére, a jegyző által meghatározott feladatok ellátására. A kinevezés határozatlan időre szól.

[a Ktv. 9. §-ához]

A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény 72. § (3) bekezdésében foglalt utaló szabály alapján - a 2004. évi CXL. törvény 172. § g) pontja szerint - hozzátartozó az egyeneságbeli rokon és ennek házastársa, az örökbefogadó és a nevelő szülő, az örökbefogadott és nevelt gyermek, a testvér, a házastárs, az élettárs, a házastárs egyeneságbeli rokona, testvére, valamint a testvér házastársa.
Ha a községgazdálkodási vezetőként (köztisztviselőként) foglalkoztatott személy a polgármesterként tevékenykedő édesapjával összeférhetetlen helyzetbe került, ennek megszüntetése érdekében a közigazgatási szerv több intézkedést tett, de annak el nem fogadása miatt a helyzet nem szűnt meg, a köztisztviselő jogviszonyának megszűnését jogsértés nélkül állapították meg. (LB Mfv. II. 10.734/1999/3.)
A rokoni összeférhetetlenség (együttalkalmazási tilalom) egyértelmű meghatározása egyrészt a közigazgatási szerv vezetőinek hozzátartozóit zárja ki az általuk vezetett szerv, szervezeti egység alkalmazási köréből (abszolút kizárási ok), másrészt pedig együttalkalmazási tilalmat határoz meg olyan köztisztviselők tekintetében, ahol "összejátszás" lehetősége forog fenn akárcsak mellérendeltség esetében is (relatív kizárási ok).
A relatív kizárási okot mindig a konkrét közigazgatási szerv tevékenységi körén belül, az ellenőrzési és elszámolási munkakapcsolatok vonatkozásában kell vizsgálni.
A hivatkozott összeférhetetlenségi okok a közélet tisztasága érdekében zárják ki a közszolgálati jogviszony létesítését, s ezzel a befolyástól mentes közszolgálati munkavégzést szolgálják. Az összeférhetetlenségi okok azonban nemcsak a közszolgálati jogviszony létesítésekor merülhetnek fel, hanem a közszolgálati jogviszony fennállása során is keletkezhetnek (például házasságkötés két korábban munkakapcsolatban álló köztisztviselő között). A közszolgálati jogviszony fennállása alatt létrejövő rokoni összeférhetetlenség esetében az érintettek jogosultak eldönteni, hogy melyikük közszolgálati jogviszonya szűnjön meg, megegyezés hiányában a munkáltatói jogkör gyakorlója jogosult választani a köztisztviselők között, vagyis ő dönt, melyik közszolgálati jogviszony maradjon fenn [Ktv. 22. § (2) bekezdés].
A rokoni összeférhetetlenség folytán keletkező helyzet megoldása főszabályként a közszolgálati jogviszony létrejöttének megakadályozása, illetőleg a jogviszony megszüntetése. A Ktv. csak két esetben [Ktv. 9. § (2) bekezdése] teszi lehetővé, hogy felmentés megadásával a közszolgálati jogviszony létrejöjjön, illetőleg fennmaradjon. Mindkét esetben a közigazgatási szerv létszámával, belső szervezetével és a közigazgatási szervnél rendszeresített feladatkörökkel függ össze a felmentés.

Nyilvános közzététel és pályázat

A törvény hatálybalépésekor közszolgálati jogviszonyban állóknál a jogviszony fenntartásához nem feltétel a közigazgatási versenyvizsga. (2007. június 30.).
Az a köztisztviselő, akinek a közszolgálati jogviszonya törvény hatálybalépése előtt keletkezett és közigazgatási alapvizsgára kötelezett, de ezen kötelezettségének e törvény hatálybalépéséig nem tett eleget, 2009. december 31-éig alapvizsgát köteles tenni, kivéve ha 2009. december 31-éig az alapvizsga alól a Ktv. e törvény hatálybalépésekor hatályos szabályai szerint mentesül. Az alapvizsga költségeit a munkáltató viseli. Ha a köztisztviselő az alapvizsgát az előírt határidőig nem teljesíti, vagy az alól nem mentesül, közszolgálati jogviszonya megszűnik. A közigazgatási alapvizsga letételére előírt határidőbe nem számít be a 30 napot meghaladó fizetés nélküli szabadság, valamint a keresőképtelenség, továbbá a 30 napot meghaladó hivatalos kiküldetés időtartama.
Az, aki e törvény hatálybalépést követően, de még a közigazgatási versenyvizsga kötelezettség hatálybalépése előtt vezetői megbízást, kinevezést, köztisztviselői kinevezést kap, közigazgatási alapvizsgára kötelezett, kinevezését követő egy éven belül közigazgatási alapvizsgát köteles tenni, kivéve, ha ezen időpontig az alapvizsga alól a Ktv. e törvény hatálybalépésekor hatályos szabályai szerint mentesül. Az alapvizsga költségeit a munkáltató viseli. Ha ezen kötelezettségét ez idő alatt nem teljesíti, vagy az alól e § szerint nem mentesül, közszolgálati jogviszonya megszűnik. A közigazgatási alapvizsga letételére előírt határidőbe nem számít be a 30 napot meghaladó fizetés nélküli szabadság; valamint a keresőképtelenség, továbbá a 30 napot meghaladó hivatalos kiküldetés időtartama.

[a Ktv. 10-10/B. §-ához]

A gyakorlati tapasztalatok szerint a köztisztviselői állomány utánpótlása jellemzően szakmai ismeretségi körből, informális kapcsolatok alapján, továbbá újsághirdetések útján, álláshirdetés hiányában is a munkáltatóhoz benyújtott önéletrajzok hasznosításával történik.
A jogalkotó azonban kívánatosnak találta, hogy az esélyegyenlőség és a szakmaiság követelményeinek biztosítása érdekében szélesebb körben alkalmazzák a pályázati eljárást.
Pályázat kiírására döntően jogszabályi kötelezettség alapján kerülhet sor, de a munkáltatói jogkör gyakorlója mérlegelési jogkörében is írhat ki pályázatot. Ebben az utóbbi esetben azonban már köteles figyelembe venni a pályázati eljárás lefolytatására vonatkozó szabályokat.
A pályázatra vonatkozó szabályozás egyik új eleme, hogy a pályázat betöltött állásra is kiírható azzal a feltétellel, hogy az elbíráláskor az álláshelynek már betölthetőnek kell lennie. Ezzel biztosítható a szakmai munka folyamatossága.
A törvénymódosítás garanciális okok miatt előírta a pályázati eljárás egyes mozzanatainak írásbeli dokumentálását.

Kinevezés

[a Ktv. 11. § (1)-(2) bekezdéséhez]

Ha a köztisztviselőt helyettesítés, illetve határozott feladat nélkül határozott időre alkalmazták, a bíróság a megszüntetésnél a munkáltató hibájából eredő érvénytelenség jogkövetkezményeit alkalmazta. (LB Mfv. E. 10.328/2004/2.)
A feladat meghatározott volta következhet annak jellegéből, időtartamából és a felek megállapodásából is. Ennek körülményeit azonban az arra hivatkozó félnek kell bizonyítania. (LB Mfv. I. 10.448/2000/3.)

[a Ktv. 11. § (3)-(8) bekezdéséhez]

A 2001. július 1-jén hatályba lépett Ktv. módosítás a pályakezdő fiatalok és az aktív korú szakemberek foglalkoztatása érdekében megszigorította a sajátjogú nyugellátás melletti foglalkoztatást a közszolgálati jogviszonyban.
A hivatkozott törvénymódosítás rendelkezett a kinevezési okmány kötelező tartalmi elemeinek kiegészüléséről.
A jegyző munkakört betöltő köztisztviselő jogviszonyára, annak érvényességére, a lemondásra és annak következményeire az önkormányzatokról, a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényeket és a Munka Törvénykönyve szabályait kell alkalmazni. A Ktv. hatálybalépésétől kezdve a jegyző munkakör mellékállásban nem volt ellátható. (LB Mfv. II. 10 600/1995.)
A perbeli tényállás szerint a képviselő-testület az 1996. január 19-i ülésén két pályázó közül a felperest választotta, és 1996. február 1-jei hatállyal határozatlan időre kinevezte A. község jegyzőjévé. A határozatot a helyszínen a felperessel szóban közölték. Arra tekintettel, hogy a képviselő-testület nem tűzött ki ülést a felperes munkába lépésének napjára, a felperes az esküt a január 19-i ülésen letette. E körülményt az említett határozat jegyzőkönyve tartalmazza. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az alperes képviselő-testületének határozatát egyértelműen a felperes kinevezésének és a felperes letett, valamint írásba foglalt esküjét a kinevezés elfogadásának kell tekinteni. Ehhez képest az alperesnek az 1996. január 29-i képviselő-testületi ülésén hozott, a már említett határozat visszavonását úgy kell tekinteni, mint amellyel jogellenesen szüntette meg a felperes közszolgálati jogviszonyát. (LB Mfv. II. 10 082/1998/2.)
A Ktv. 11. §-ának (2) bekezdése lehetővé teszi a közszolgálati jogviszony létesítését határozott időre is. Ennek a törvényben meghatározott egyik eseteként a határozott idejű kinevezéssel meghatározott feladat elvégzésére kerülhet sor. A Ktv. eltérő rendelkezése hiányában a köztisztviselő által ellátandó feladatokat akként is meghatározhatják, hogy a feladatokat időbelileg körülírt módon jelölik meg a kinevezésben. (LB Mfv. I. 10.637/1995.)
Ha a felek közszolgálati jogviszonya határozatlan időre jött létre, az közös megegyezéssel sem volt módosítható határozott időre szólóvá, annak a határozott idő lejárta miatti megszüntetése jogellenesen történt. (LB Mfv. 10.564/2006/8.).
Ha sem a köztisztviselő által elvégzendő munka tartalmából, sem a felek megállapodásából nem tűnik ki az ellátandó feladat meghatározott jellege, nem állapítható meg, hogy a felek határozott időre hoztak létre közszolgálati jogviszonyt. (LB Mfv. I. 10.065/1997/3.)
A közszolgálati jogviszonyt érintő jognyilatkozatot, tehát annak megszüntetéséről szóló közös megegyezést is írásba kell foglalni. Ez megtörténhet a kinevezéssel egy tekintet alá eső, a megszüntetés tárgyában határozatában eljáró képviselő-testület üléséről felvett jegyzőkönyvben is. (LB Mfv. I. 10.813/1994/2.)
Ha a munkavállalót nem a munkáltatói jogkör gyakorlója nevezte ki, mentette fel és nem tett esküt, nem a jogviszony hiányára, hanem annak érvénytelenségére utal. (LB Mfv. II. 11.057/1998.)
A Ktv. 11. §-ának (1) bekezdése értelmében a kinevezést és annak elfogadását - továbbá minden lényeges - a közszolgálati jogviszonyt érintő nyilatkozatot írásba kell foglalni. Nem kell írásba foglalni a munka megszervezésével, a napi munkavégzéssel kapcsolatos munkáltatói intézkedéseket. A Ktv. 71. §-ának (2) bekezdése a közszolgálati jogviszonyra alkalmazni rendeli az Mt. 6-12. §-át. Az említett jogszabályokból következően a munkáltató köteles írásba foglalni a felmentést. A felmentés olyan egyoldalú jognyilatkozat, amely a közszolgálati jogviszonyt a másik fél hozzájárulása nélkül megszünteti. Ezért a szóban közölt felmentés, amelyet a felek "intézkedésnek" tekintettek, nem tekinthető olyan jognyilatkozatnak, amelynek folytán a munkavállaló közszolgálati jogviszonya megszűnik. A szóban közölt felmentés nem felel meg a Ktv. 11. §-a (1) bekezdésének, az Mt. 6. §-a (2) bekezdésének, ezért - a Ktv. 60. §-ának alkalmazása szempontjából - jogellenes. Az írásban utóbb közölt felmentés - a kifejtettek alapján már megszüntetett jogviszony tekintetében - már jogkövetkezmények kiváltására nem alkalmas. (LB Mfv. I. 10.484/1996/4.)
Ha a felek közszolgálati jogviszonya határozatlan időre jött létre, az közös megegyezéssel sem volt módosítható határozott időre szólóvá, annak a határozott idő lejárta miatti megszüntetése jogellenesen történt. (LB Mfv. II. 10.564/2006/5).

[a Ktv. 11/A-11/B. §-ához]

Az elfogadott, írásba foglalt kinevezésnek mindenképpen tartalmaznia kell a köztisztviselő munkakörét, a munkavégzési helyét és az illetményét, továbbá a Ktv. 11. § (6) bekezdésének első mondatában megjelölt adatokat, és ezen felül az egyéb kérdésekben - például a próbaidőre - létrejött megállapodásokat.
A kinevezés általában határozatlan időre, külön megállapodás alapján határozott időre történhet. A törvény értelmében határozott időre szóló kinevezésnek helyettesítés vagy meghatározott feladat elvégzése céljából, illetve a törvényben külön meghatározott esetben van helye [Ktv. 11. § (2) bek., 11/A. § (5) bek.]. Az ítélkezési gyakorlat szerint a határozott időre szóló kinevezéshez általában a végzendő feladat, illetve munka - a munka jellegéből vagy a felek megállapodásából adódó meghatározott volta - szükséges (LB Mfv. I. 10 637/1995., Mfv. I. 10 605/1997. sz.).
Próbaidő alatt a közigazgatási szerv indokolás nélkül, a köztisztviselő keresőképtelenségének ideje alatt is megszüntethette a jogviszonyt. (LB Mfv. II. 10.462/2001/4.)
Amikor a felperes más személy távolléte időtartamára, legkésőbb 2007. április 25-éig terjedő időre állt köztisztviselői jogviszonyban a munkáltatóval, melynél a próbaidő 2006. május 31-éig szólt, ezt a jogviszonyt május 29-én a munkáltató megszüntetni kívánta, melynek másnapra elhalasztását kérte a felperes, de e nappal betegállományba került, ezért az indokolás nélküli megszüntetés jogellenesnek minősült és a bíróság 2 havi átalány-kártérítést állapított meg. (LB Mfv. I. 10.852/2008.)
1992. XXIII. tv. 11/B.; 1992. XXIII. tv. 60. amikor a jegyző áthelyezéssel került az új munkáltatójához, a próbaidő kikötése nem volt érvényes, és az annak alapján történt megszüntetés jogellenesen történt. (LB Mfv. 10.398/2010.)

[a Ktv. 12. §-ához]

A közszolgálati jogviszonyban álló - a köztisztviselő - köteles esküt tenni.
A Ktv. rendelkezései szerint az eskü nemcsak egy ünnepélyes aktusa a kinevezésnek, hanem annak hatályossági feltétele is. Az eskü letételét az indokolja, hogy az erre kötelezett közszolgálati jogviszonyban állók, közhatalmi jogosítványokkal élnek, illetőleg közreműködnek a közhatalmi jogosítványok gyakorlásában. A törvény szerint a közszolgálati jogviszony a kinevezés elfogadásával létrejön, azonban azzal a felfüggesztő feltétellel, hogy kinevezéskor a közszolgálati jogviszony alanyának esküt kell tennie. Az eskü letétele alól felmentés nem adható, és az eskü letétele előtt a közszolgálati jogviszonyban álló nem állítható munkába.
A Ktv. 2001. július 1-jén hatályba lépett módosítása a köztisztviselővel szembeni követelmények szigorítása és a lelkiismereti szabadság alkotmányos jogának érvényesítése miatt az eskü korábbi szövegét módosította.

Lásd: 47/2009. (IV. 21.) AB határozat III. pont

1. Az Alkotmánybíróság először a köztisztviselői eskü szövegével és írásbeli megerősítésével kapcsolatos kifogásokat vizsgálta meg. Az indítványozók egyik része nem önmagában az eskü letételét kifogásolta, hanem az eskü szövege utáni "Isten engem úgy segéljen!" szövegrészt, és az eskü írásbeli megerősítésére vonatkozó kötelezettséget. Egy indítványozó viszont önmagában az eskütétel előírását is sérelmezte, mert egyházának hitelvei szerint tilos esküt tenni. Ezért az indítványban foglaltak szerint az egyház tagjai nem létesíthetnek köztisztviselői jogviszonyt. Az indítványozók az Alkotmány 60. §-ára és 70/A. §-ára hivatkozva kezdeményezték a Ktv. 12. §-a és a 13. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését.

2.1. Az Alkotmánybíróság áttekintette a jelen ügy elbírálásánál irányadó alkotmányossági követelményeket. Az Alkotmány 60. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára. A (2) bekezdés a lelkiismereti meggyőződésre is kiterjesztve állapítja meg a hit (meggyőződés) szabadságát és a vallásgyakorlás (vallásos cselekmények, szertartások) szabadságát, beleértve a meggyőződés kinyilvánításának mellőzéséhez való jogot is.

A lelkiismereti és vallásszabadság védelme és biztosítása az egyenlő emberi méltóság elismeréséből származik [Alkotmány 54. § (1) bekezdés; 70/A. § (1) bekezdés]. Az Alkotmánybíróság a lelkiismereti szabadság jogát a személyiség integritásához való jogként értelmezi. Az állam nem kényszeríthet senkit olyan helyzetbe, amely meghasonlásba vinné önmagával, azaz amely összeegyeztethetetlen a személyiségét meghatározó valamely lényeges meggyőződésével [először: 64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 313.]. A lelkiismereti szabadság és a vallásszabadság külön is nevesített joga azt ismeri el, hogy a lelkiismereti meggyőződés, s ezen belül, adott esetben a vallás az emberi minőség része, szabadságuk a személyiség szabad kibontakozásához való jog érvényesülésének feltétele. Az általános személyiségi jogból folyó cselekvési szabadságnak különös súlyt ad, ha a személyiség lényegét érintő lelkiismereti vagy vallási meggyőződésből fakad a cselekedet [először: 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 50-51.].

Mindebből következik, hogy a jogrendszer alkotmányosan nem tehet különbséget a vallásos és a nem vallásos lelkiismeret között. Az Alkotmány 60. §-ának bekezdéseiből tehát az is kiolvasható, hogy a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága a legtágabb értelemben a világnézet szabad megválasztását és minden egyéb módon való szabad kinyilvánítását, gyakorlását jelenti. (225/B/2000. AB határozat, ABH 2007, 1241, 1251.)

Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből és a 60. § (3) bekezdéséből vezeti le azt a követelményt, hogy az államnak vallási és a lelkiismereti meggyőződésre tartozó más kérdésekben semlegesnek kell lennie. Ennek a követelménynek a negatív oldala, hogy az állam nem ítélkezhet vallásos hit vagy más lelkiismereti meggyőződés igazságtartalmáról. Az állam sem az egyházakkal, sem valamelyik egyházzal nem kapcsolódhat össze intézményesen, nem azonosítja magát egyetlen egyház tanításával sem, továbbá, nem foglalhat állást hitbéli igazságok kérdésében. [4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 52.]

A semlegesség pozitív oldala pedig az, hogy az állam köteles az egyéni meggyőződés szabad kialakításának lehetőségét biztosítani. Mivel az állam éppen azokban a tartalmi kérdésekben nem foglalhat állást, amelyek a vallást vallássá teszik, a vallásról és egyházról csak elvont, minden vallásra vagy egyházra egyaránt alkalmazható keretszabályokat alkothat, amelyek révén ezek a semleges jogrendbe illeszkednek, s tartalmi kérdésekben a vallások és egyházak önértelmezésére kell hagyatkoznia. Éppen a semleges és általános jogszabályi keretek révén az állam és egyház szétválasztása a lehető legteljesebb vallásszabadságot biztosítja. (ABH 1993, 52.)

Az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálásakor tekintetbe vett e az Alkotmány 70. § (6) bekezdését is, amely kimondja: "Minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy rátermettségének, képzettségének és szakmai tudásának megfelelően közhivatalt viseljen." Ez a jog "a közügyek vitelében való részvétel és a közhivatal viselése, tehát a közhatalom gyakorlásában való részvétel általános alapjogát garantálja." [39/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 263, 275.; 5/2006. (II. 15.) AB határozat, ABH 2006, 153, 164.] Az Alkotmánybíróság jelen ügyben - az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével és a 60. §-ával összefüggésben - azt emeli ki, hogy a közhivatal viselésére minden magyar állampolgárnak joga van, tekintet nélkül lelkiismereti, vallási meggyőződésére.

2.2. Az antik és keresztény hagyományból származó eskü eredetileg szakrális cselekedet volt. Az eskütevő ígéretének kötelező erejét vagy állításának igazságát azzal igazolta, illetve erősítette meg hogy általa szentnek tartott dologra, istenségre utalt. A feudális hierarchiában széles körben követelték meg hűségeskü letételét, szakrális ceremónia keretei között.

A modern alkotmányos államok megőrizték azt a hagyományt, hogy a fontos köztisztséget betöltő, közhivatalt viselő, vagy más közérdekű tevékenységet végző személyek a jogviszony létesítésekor ünnepélyes nyilatkozatot, ígéretet tesznek. Az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya II. cikk 1. § (8) bekezdése az elnökre vonatkozóan így rendelkezik. "Hivatalba lépése előtt az alábbi esküt vagy fogadalmat teszi: - "Én, ünnepélyesen esküszöm (vagy fogadom), hogy az Egyesült Államok elnökének tisztét híven gyakorolom, és legjobb képességeim szerint fenntartom, óvom és megvédem az Egyesült Államok alkotmányát""

A német szövetségi alaptörvény 56. cikke "hivatali eskü" letételét írja elő a szövetségi elnök számára, amelyet "Isten engem úgy segéljen!" szöveggel vagy "vallás kinyilvánítása nélkül" lehet letenni. Az alaptörvény 140. cikke érvényesnek ismeri el a weimari alkotmányból - egyebek mellett - azokat a rendelkezéseket, amelyek szerint "a közhivatalok elnyerése független a vallási meggyőződéstől", továbbá senkit sem szabad "vallási esküforma igénybevételére kényszeríteni" (136. cikk).

Magyarországon az 1946. évi I. törvénycikk 6. §-a rendelkezett arról, hogy a köztársasági elnök a Nemzetgyűlés előtt "esküt vagy fogadalmat tesz", amelyben kinyilvánítja, hogy "Magyarországhoz és annak Alkotmányához hű" lesz. Az eskü "esküszöm az élő Istenre" szövegrészt tartalmazta, a fogadalom pedig a "becsületemre és lelkiismeretemre fogadom" szövegrészt.

A hatályos magyar Alkotmány két helyen tesz említést ilyen ünnepélyes jognyilatkozatról. A 29/D. § szerint a megválasztott köztársasági elnök "hivatalba lépését megelőzően az Országgyűlés előtt esküt tesz". A 33. § (5) bekezdése alapján a "Kormány tagjai a Kormány megalakulása után az Országgyűlés előtt esküt tesznek".

2.3. A Ktv. 12. § (1) bekezdése alapján minden köztisztviselőnek pontosan meghatározott szövegű ígéretet tartalmazó nyilatkozatot kell tennie, amit a Ktv. "eskü"-nek nevez. A Ktv. 13. § alapján az eskü nélkül a köztisztviselő nem állítható hivatalba.

Az alkotmányos demokráciákban a közhatalom gyakorlására, illetve közfeladat ellátására irányuló tisztségek betöltése előtti ünnepélyes nyilatkozatok az államhoz való hűség és az alkotmányos rend tiszteletben tartásának követelményét juttatják érvényre. A nemzetközi értelmezési gyakorlat szerint önmagában az ilyen nyilatkozat nem érinti a lelkiismereti és vallásszabadságot. A nyilatkozatok közös eleme, hogy az alkotmány és az alkotmányos intézményrendszer elismerését és védelmét írják elő. Az következik belőlük, hogy az állam nevében eljáró személyeknek tiszteletben kell tartaniuk azokat az intézményes kereteket, amelyeket - a politikai közösség demokratikus döntései nyomán - az alkotmány rögzít. A jogalkalmazók feladata, hogy feltétel nélkül betartsák az alkotmányos rendben megalkotott jogszabályokat. Akik más intézményes kereteket preferálnak, ezek között az intézményes keretek között fejthetik ki világnézeti meggyőződésüket, és az eljárási szabályokat betartva tevékenykedhetnek az intézmények megváltoztatása érdekében. [Ezeket az elveket követték például azok a spanyol és belga bírósági határozatok, amelyek szerint a republikánus meggyőződésű köztisztviselők is hűséggel tartoznak a királynak. Belgiumban: Egyeztető Bíróság (La Cour d'arbitrage) 151/2002. számú ügy, 2002. október 15.]

A magyar szabályozás szerint a Ktv.-ben előírt ünnepélyes nyilatkozat elmondásával a köztisztviselő kinyilvánítja: "hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek. Országunk Alkotmányát, alkotmányos jogszabályait megtartom." Tehát a hagyományos hűségeskü a Ktv.-ben elsődlegesen világi, alkotmányos célokat jelenít meg. [Az eredetileg vallási tartalmú szokás világi célú gyakorlattá történő átalakulásáról: 10/1993. (II. 27.) AB határozat, ABH 1993, 105, 107.]

Az Alkotmány 70. § (6) bekezdésén alapuló közhivatal-viselés fogalmi eleme, hogy a közhivatalok betöltőinek az Alkotmány és más jogszabályok szerint kell eljárniuk. Aki köztisztivselő kíván lenni, annak nemcsak el kell fogadnia az intézményes kereteket, hanem a jogszabályok érvényesülése érdekében kell tevékenykednie. A Ktv.-ben előírt ünnepélyes nyilatkozat nem zárja ki, hogy azok a köztisztviselők, akik intézményi változtatásokat támogatnak, a jogszabályi előírásokat tiszteletben tartva megjelenítsék meggyőződésüket. Ezért önmagában az ígéretet tartalmazó ünnepélyes nyilatkozat nem korlátozza az Alkotmány 60. §-ában elismert lelkiismereti és vallásszabadságot.

2.4. A Ktv. 12. § (2) bekezdése alapján az ünnepélyes nyilatkozat szövege "az eskütevő meggyőződése szerint" kiegészíthető az "Isten engem úgy segéljen!" szövegrésszel.

Az Alkotmány 60. §-ából következik egyfelől az egyén joga arra, hogy lelkiismereti, vallási meggyőződését nyilvánosan kinyilvánítsa, vagy kinyilvánítását mellőzze. Másfelől az állam kötelessége az ehhez szükséges semleges és általános jogszabályi keretek megteremtése, az egyéni meggyőződés szabad kinyilvánításának biztosítása [4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 50-51.].

Mindebből következően senki nem kényszeríthető arra, hogy lelkiismereti, világnézeti meggyőződésével ellentétes tartalmú jognyilatkozatot tegyen. A nem vallásos személyek nem kötelezhetők vallásos tartalmú nyilatkozatra. (Az Emberi Jogok Európai Bírósága döntése szerint sérti a vallásszabadságot, ha a jogszabály meghatározott valláshoz kötődő tartalmú eskü letételét követeli meg a választott tisztségviselőktől. A vizsgált esetben a "Szent Evangéliumokra" kellett esküt tenni. Buscarini and Others v. San Marino, 1999. február 18-i ítélet.)

Továbbá arra sem kényszeríthető senki, hogy lelkiismereti, világnézeti meggyőződését kinyilvánítsa. A vallásos személyektől sem követelhető meg, hogy meggyőződésükről nyilatkozzanak. (A hatályos német alkotmány részét képezi a weimari alkotmány 136. cikkének rendelkezése: "A hatóságoknak csak annyiban van joguk valamely vallási közösséghez tartozás iránt érdeklődni, amennyiben a jogok és kötelezettségek ettől függnek, vagy az törvényben elrendelt statisztikai adatszolgáltatás miatt szükséges.")

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Ktv.-beli szöveg azt biztosítja, hogy a nyilatkozattevő világnézeti meggyőződése szerint cselekedhessen a lelkiismeretének megfelelő forma választásával. A Ktv. 12. § (2) bekezdésében szereplő "meggyőződése szerint" fordulat nem írja elő, hogy az eskütevő köteles kinyilvánítani a meggyőződését. Azt teszi lehetővé, hogy meggyőződése szerint döntsön világnézeti felfogásának kinyilvánításáról. A Ktv.-ben az "Isten engem úgy segéljen" fordulat nem az esküszöveg kötelezően elmondandó része, hanem az eskü választható toldaléka, amelynek elmondása vagy elhagyása nem érinti az eskü érvényességét. (Az Amerikai Egyesült Államokban a megválasztott elnökök többsége által a beiktatáskor használt "So help me God" fordulatot az Alkotmány nem tartalmazza.)

A hazai gyakorlatban nem terjedt el, hogy a nyilatkozattevő általa szentként tisztelt tárgyat, vallási szöveget tart magánál a ceremónia alkalmával. Ha egy demokratikus államban ez a hagyomány része, ott a vallásgyakorlás szabadságából az következik, hogy például a tradicionálisan használt Biblia helyett másra (például a Koránra) is letehető az eskü. (Az Egyesült Államokban ez az alkotmányossági szempont kapott hangsúlyt az ACLU of N.C. & Syidah Matteen v. State of North Carolina ügyben.)

Mivel a Ktv.-ben a világnézeti tartalmú kiegészítés nem része a kötelezően elmondandó esküszövegnek, és annak kinyilvánítása szabadon válaszható, ezért senki nincs arra kényszerítve, hogy lelkiismereti, világnézeti meggyőződésével ellentétes tartalmú nyilatkozatot tegyen. Továbbá a törvény senkit nem kényszerít arra, hogy lelkiismereti, világnézeti meggyőződését kinyilvánítsa, vagy annak kinyilvánítását mellőzze. Az Alkotmánybíróság emiatt úgy foglalt állást, hogy a Ktv. 12. § (2) bekezdésének "az eskütevő meggyőződése szerint" és az "Isten engem úgy segéljen!" szövegrésze nem korlátozza az Alkotmány 60. §-ában elismert lelkiismereti és vallásszabadságot, és nem tesz különbséget a személyek között világnézeti meggyőződésük alapján.

2.5. A Ktv. 12. § (1) bekezdése szerint a köztisztviselő ígéretet tartalmazó nyilatkozatának neve "eskü". A 12. § (2) bekezdése szerint az eskütevőnek az "esküszöm" szóval kell kifejeznie ígéretét. Az egyik indítványozó szerint az eskü meghatározott valláshoz köthető kifejezés, ezért a fogadalom alternatívájának hiányában sérül a lelkiismereti és vallásszabadság.

Az Alkotmánybíróság ennek az alkotmányossági problémának a megválaszolásakor abból indult ki, hogy az "eskü", "esküszöm" szavak a mai magyar nyelvben szekularizált kifejezéssé váltak. Önmagukban véve nincs vallásos tartalmuk, hívők és nem hívők a legkülönbözőbb módokon használják. Ezt a megközelítést erősíti, hogy az Alkotmányban két helyen szereplő "eskü" kifejezésnek [29/D. § a köztársasági elnök esküjéről; 33. § (5) bekezdése a Kormány tagjainak esküjéről] szintén nincs vallásos jelentése. Ugyanis az állam semlegességének elvéből következően az alkotmányszövegnek nem lehet olyan értelmezése, amely vallási alapokon nyugszik. Ezért az Alkotmányt nem lehet úgy értelmezni, hogy csak az lehet köztársasági elnök és a Kormány tagja, aki az Alkotmányban előírt "eskü" letételével vallásos jelentésű ünnepélyes nyilatkozatot tesz. Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában az adott jogviszony létesítéséhez kötődő, a megelőző eljárást lezáró "ünnepélyes aktus"-nak nevezte az eskü letételét. [14/2008. (II. 26.) AB határozat, ABK 2008. február, 155, 158.] (Az Alkotmánybíróság jelen ügyben kifejtett álláspontjához hasonlóan foglalt állást a Német Szövetségi Alkotmánybíróság: az Isten megidézése nélkül teljesített eskü nem transzcendens tartalmú. BVerfGE 33, 23.)

Ugyanakkor az Alkotmánybíróság tekintetbe vette azt is, hogy egyes személyek, közösségek, egyházak olyan jelentést is tulajdoníthatnak az "eskü" és az "esküszöm" kifejezésnek, amely számukra elfogadhatatlan. Az indítványozó egyház éppen arra hivatkozott, hogy az "esküszöm" szónak olyan vallási tartalma van, amivel az egyházközösség nem tud azonosulni, mert másképpen értelmezi a hittételeket. (Tehát az egyházak egy része szerint az Isten előtt elmondott eskü egyeztethető össze a Bibliával, de van olyan egyház, amely szerint a Biblia tiltja az eskü minden formáját.)

Az állam és azon belül az Alkotmánybíróság nem foglalhat állást lelkiismereti, világnézeti meggyőződések és vallási tanítások igazságtartalmáról [4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 52.]. Ezért nem dönthet a különböző vallási felfogások közötti vitákban. Nem határozhatja meg a különböző vallások hívőinek számára, hogy mely hitelvek felelnek meg a Biblia (vagy más vallási alapvetés) előírásainak, és hogy mi a vallási szövegek helyes értelmezése. Az állam kötelessége, hogy ne alkosson és alkalmazzon olyan szabály, amelynek csak vallásos igazolása van, illetve, amely csak meghatározott vallás követői számára szolgáltat cselekvési indokokat.

Jelen esetben olyan szabályozást vizsgál az Alkotmánybíróság, amely általános kötelezettséget fogalmaz meg, elsődlegesen világi indoka és jelentése van. Ugyanakkor bizonyos lelkiismereti meggyőződést vallók számára ennek a semleges szabálynak a betartása lelkiismereti akadályokba ütközik, ezért ők kivételes megítélésre tartanak igényt. Az "eskü" kifejezés nélkül, azt helyettesítő más szóval (elsődlegesen: a "fogadom" igével) kívánják elmondani a köztisztviselői esküt. Vagyis az alkotmányossági kérdés, hogy a személyek egy csoportja mentesülhet-e lelkiismereti, illetve vallási nézetekre hivatkozva olyan törvényi szabály alól, amely minden köztisztviselővel szemben azonos kötelezettséget fogalmaz meg, viszont számukra többletterhet jelent.

Az Alkotmánybíróság a 39/2007. (VI. 20.) AB határozatban fogalmazta meg az ilyen konfliktusok eldöntésénél irányadó speciális alapjogi tesztet ("összehasonlító teher-próba"). "Egyfelől tekintetbe kell venni azt a jogállami alapelvet, hogy mindenki ugyanannak a jogrendnek jogosultja és kötelezettje, vagyis a jogszabályok mindenkire vonatkoznak, mégpedig úgy, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie. Másfelől szem előtt kell tartani, hogy az alkotmányos demokrácia egyik értéke a politikai közösségen belüli sokszínűség, az egyének és közösségeik szabadsága és autonómiája. Ezért általánosságban nem mondható ki sem az, hogy a lelkiismereti, illetve a kultuszszabadság miatt mindig kivételt kell tenni az általános törvények alól, sem az, hogy a törvények uralma teljesen kiterjed a vallási közösség belső életére.

A különböző, egymással olykor versengő alkotmányossági szempontok miatt mindig csak a konkrét ügyben felmerülő alkotmányjogi kérdés kapcsán állapítható meg, hogy a kultuszszabadságra tekintettel indokolt-e kivételt tenni az általános törvények alól. A döntésnél meghatározó jelentősége van - egyebek mellett - annak, hogy az igényelt kivétel szorosan kapcsolódik-e hittételhez, vallási szertartáshoz; a kivételes szabályozás nem járhat-e mások, így a vallási közösségen kívüli személyek jogainak sérelmével. Vagyis a konkrét körülmények vizsgálata alapján állapítható meg annak indokoltsága, hogy az érintettek mentesüljenek az általános kötelezettségek alól, illetve, hogy az állam "lehetővé tegye - ésszerű keretek között - az alternatív magatartást." [ABH 2007, 464, 493. Előzmény: 64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 313.; 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 51.]

Az Alkotmánybíróság megvizsgálta a különböző megoldási lehetőségeket. Az Egyesült Államok Alkotmánya és Magyarországon az 1946. évi I. törvénycikk szövegbeli alternatívaként jeleníti meg az "esküszöm" (swear) és a "fogadom" (affirm) kifejezéseket. A hatályos magyar jogban ennek a típusnak a példája a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény 7. § (4) bekezdése, amely elkülöníti az állampolgársági esküt ("esküszöm" igével és "Isten engem úgy segéljen" fordulattal) és az azzal egyenértékűnek elismert állampolgársági fogadalmat ("fogadom" igével, vallási fordulat nélkül). Ez a törvényhozói megoldás abban hasonlít a Ktv.-re, hogy az eskü csak a kiegészítő fordulattal együtt jelenít meg világnézeti választást. Ugyanakkor abban tér el, hogy az "Isten engem úgy segéljen" szövegrész nélküli nyilatkozat a "fogadom" igét tartalmazza. (A különböző megoldások alkotmányjogi igazolása: az állampolgári eskünél az állam úgy tesz eleget a semlegesség követelményének, hogy formailag elkülönítve biztosít egy semleges és egy világnézetileg elkötelezett választást. A Ktv. egységes, semleges formát ad, és kiegészítésként teremti meg a világnézeti választás lehetőségét.)

A hazai jogrendben eltérő megoldást tartalmaz például az egyes közjogi tisztségviselők esküjéről és fogadalmáról szóló 2008. évi XXVII. törvény. Ez a címében elkülöníti az esküt és a fogadalmat, ugyanakkor mindkét változat szövegében az "esküszöm" ige szerepel. (Vagyis ez a megoldás végeredményben azonos a Ktv. rendelkezésével.) Ezzel szemben például a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvényen belül kétféle eljárás különül el: a törvény a rendőrség hivatásos állománya részére az eskü letételét írja elő, ugyanakkor az egyéb rendvédelmi szervek és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állománya számára az eskü vagy fogadalom alternatíváját teszi lehetővé "esküszöm", illetve "fogadom" igékkel. Tehát a magyar szabályozásban nem érvényesül egységes jogalkotási gyakorlat.

Az Alkotmánybíróság tekintetbe vette azt is, hogy az "esküszöm" ige megítélésének nagy jelentőséget tulajdonít a külföldi értelmezési gyakorlat. A Német Szövetségi Alkotmánybíróság szerint a lelkiismereti szabadság alapján megtagadható a tanúvallomás, ha a jogszabály a tanút eskütételre kötelezi (schwören), és nem biztosítja azzal egyenértékű ígéret, fogadalom kifejezését. (BVerfGE 33, 23, 22-23.) Ehhez hasonlóan az olasz Alkotmánybíróság is lehetővé tette, hogy a polgári per tanúja ne esküvel, hanem ígérettel fogadja meg, hogy igazat fog mondani a bíróság előtt (149/1995.) Majd egy másik ügyben alkotmányellenesnek nyilvánította, hogy a polgári perben vita esetén az eskü bizonyító és döntő erejű (giuramento decisorio) más jognyilatkozattal szemben (34/1996.). Ugyanakkor a határozat utalt arra is, hogy az olasz alkotmány szerint az eskü nem kizárt, hanem bizonyos esetekben kötelező. Például az olasz alkotmány 54. § alapján, ha törvény előírja, a közhivatal betöltőinek. Tehát az olasz alkotmány tükrözi, és az értelmezési gyakorlat figyelembe veszi a köztisztviselőkkel és a tanúkkal szembeni elvárások különbözőségét. Következésképpen a különféle ünnepélyes nyilatkozatok alkotmányossági megítélése elsődlegesen az Alkotmány szövegétől függ, emellett jelentősége van annak, hogy kiket (perbeli tanúkat, állampolgárságot szerzőket, köztisztségek viselőit stb.) köteleznek nyilatkozattételre.

Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság a következő megállapításra jutott. A Ktv. 12. §-a az Alkotmány kifejezéseivel megegyező, és semleges módon igazolható előírást tartalmaz. A Ktv. tartalmilag különbséget tesz eskü és fogadalom között azáltal, hogy az "Isten engem úgy segéljen!" formulát elválasztja az elmondandó szövegtől, és a köztisztviselő szabadon dönthet arról, hogy azt hozzáfűzi-e a szöveghez. Mivel az "esküszöm" igének istenségre való hivatkozás nélkül nincs világnézetre utaló jelentése, a Ktv.-beli esküszöveg tartalmilag ígéretnek, fogadalomnak minősül, annak ellenére, hogy ezt a Ktv. címszerűen nem deklarálja. Következésképpen az állam minden köztisztviselőtől azonos formájú, az Alkotmány szóhasználatával összhangban lévő, semleges igazolású esküszöveg elmondását várja el.

Nem az Alkotmány 60. § (2) bekezdésében körülírt kultuszszabadságot (vallásos cselekmények, szertartások végzése egyénileg vagy közösségben, nyilvánosan vagy magánkörben) éri sérelem abban az esetben, ha valaki számára ez a fajta fogadalom, ígéret elmondása lelkiismereti okból aggályos. Ugyanis a szabályozás nem valamely vallási közösség belső életére, szertartásaira vonatkozik, hanem egy világi, állami ünnepélyes ceremónián való részvételre. A közhivatal viselése, a köztisztviselői jogállás többletkötelezettséggel és -felelősséggel jár: az állam és az alkotmányos rend iránti hűséget feltételezi, továbbá az állam szolgálatát igényli. Az eskütétel mindenekelőtt ezt a többletkötelezettséget jelképezi, amely nem tartalmazza világnézet kinyilvánítását vagy annak mellőzését. (Hasonlóan a köztársasági elnök és a Kormány tagjainak Alkotmányban előírt eskütételéhez.)

Mindenfajta szabályozás esetén felmerülhet a lelkiismereti szabadság problémája. Az állam a köztisztviselők ünnepélyes nyilatkozatának szabályozásakor nem tud olyan rendelkezést alkotni, amely egyformán összefér mindenki meggyőződésével. Az Alkotmány azt a követelményt támasztja a törvényhozóval szemben, hogy ha eskütételi kötelezettséget ír elő a köztisztviselők számára, akkor egységes, semleges szövegű eskü kerüljön tanúsításra. Ez többféle módon is megvalósítható.

A hatályos magyar jogban és a külföldi gyakorlatban többféle megoldás jelent meg. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a Ktv.-beli szabályozással a jogalkotó teljesítette az Alkotmány 60. és 70/A. §-aiból következő alapvető elvárásokat. Olyan megoldást választott, amelynek világi, semleges voltát igazolja az Alkotmány 29/D. §-ának és a 33. § (5) bekezdésének szövegezése is. A jogszabályok koherenciájának biztosítása, az indokolatlan eltérések kiküszöbölése elsődlegesen a jogalkotó feladata. Mivel az Alkotmánnyal többféle megoldás is összeférhet, az Alkotmánybíróság nem kötelezheti az Országgyűlést egy meghatározott szabályozás előírására minden területen.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a Ktv.-beli "eskü" és "esküszöm" kifejezések nem ellentétesek az Alkotmány 60. és 70/A. §-ával.

2.6. Az egyik indítványozó azért is kifogásolta a Ktv. 12. § (3) bekezdését, mert az előírja, hogy az esküt írásban meg kell erősíteni. Az indítványozó szerint ez a rendelkezés sérti az Alkotmány 60. § (2) bekezdését, mert a lelkiismereti, világnézeti meggyőződés kinyilvánítására és írásbeli rögzítésére kötelezi a köztisztviselőt.

A Ktv. 12. § (3) bekezdése kimondja: "Az esküt szóban kell elmondani és írásban megerősíteni." Az írásbeli megerősítés mikéntjéről a Ktv. nem rendelkezik. A Ktv. 64. § (1) bekezdése szerint az "esküokmány" a köztisztviselő közszolgálati jogviszonyával kapcsolatos iratok közé, azon belül a személyi anyag körébe tartozik. A Ktv. 61. § (1) bekezdése és a Ktv. 3. számú melléklete szerinti közigazgatási alapnyilvántartásban az esküokmány száma és kelte szerepel. A Ktv. azonban nem tartalmaz kifejezett rendelkezést arról, hogy fel kell-e, illetve fel lehet-e tüntetni az esküokmányban azt, hogy az esküt evő az "Isten engem úgy segéljen!" formulával vagy anélkül mondta-e el az eskü szöveget.

Mindebből következően a joggyakorlatban négyféle lehetőség jöhet számításba. 1. A Ktv. 12. § (2) bekezdésében meghatározott szövegű esküokmányt a köztisztviselő aláírja. Ez esetben a dokumentum nem utal a világnézeti választásra, csak arra, hogy az eskütételkor lehetőség volt ilyen választásra. 2. A közigazgatási szervnél kétféle esküokmány készül, az egyik tartalmazza az "Isten engem úgy segéljen" kitételt, a másik nem, és a köztisztviselő a választása szerinti okmányt írja alá. 3. Az esküokmány a Ktv. 12. § (2) bekezdésében meghatározott szöveget tartalmazza, és a köztisztviselő megjelöli (aláhúzással, áthúzással, vagy más módon), hogy elhangzott-e az esküt kiegészítő szövegrész. 4. Az esküokmány nem tartalmazza a kérdéses kitételt, de helyet hagy ahhoz, hogy a mondatot a köztisztviselő saját kezűleg ráírja az esküokmányra, és azt úgy írja alá. Az első megoldás esetén a nyilvántartásba kerülő esküokmány nem jeleníti meg a köztisztviselő lelkiismereti, világnézeti választását, a többi megoldás esetében viszont ez nem zárható ki.

Az Alkotmánybíróság az Alkotmány és az egyéb jogszabályok alapján megvizsgálta, hogy a Ktv. értelmezése és alkalmazása során milyen megoldás fogadható el. Vizsgálata során abból indult ki, hogy az Alkotmány 60. § (2) bekezdésének a "meggyőződés kinyilvánítására, illetve mellőzésére" vonatkozó szövegrésze szoros kapcsolatban áll az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében elismert személyes adatok védelméhez való joggal. Bár a Ktv. 12. § (2) bekezdése szerinti választás rögzítéséből nem következtethető ki pontosan az érintett lelkiismereti meggyőződése, de az "Isten engem úgy segéljen!" fordulat elmondása utalhat a nyilatkozó világnézeti meggyőződésére. (A lelkiismereti, vallási meggyőződést semmiféle regisztráció nem képes "pontosan" megragadni. Ugyanakkor már önmagában az istenhithez való viszonyról szóló információ is a világnézeti meggyőződésre utal.) Ezt az összefüggést jeleníti meg a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény (a továbbiakban: Lvtv.) 3. §-a:

"(1) Vallása, meggyőződése és azok kinyilvánítása, illetőleg gyakorlása miatt senkit semmilyen hátrány nem érhet és semmiféle előny nem illet meg.

(2) Állami (hatósági) nyilvántartásba vallási és más meggyőződésre vonatkozó adatot felvenni nem szabad.

(...)"

A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Avtv.) 2. § 2. a) pontja alapján "a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre" vonatkozó adatok különleges adatnak minősülnek. Ezek az adatok az Avtv. 3. § (2) bekezdése alapján vagy az érintett írásban hozzájárulásával kezelhetők, vagy akkor, ha az nemzetközi egyezményen alapul, vagy Alkotmányban biztosított alapvető jog érvényesítése, továbbá a nemzetbiztonság, a bűnmegelőzés vagy a bűnüldözés érdekében törvény elrendeli.

Az Alkotmánybíróság a jogszabályok értelmezésénél figyelembe vette továbbá azt az alkotmányossági elvárást, hogy az adatkezelésnek mindig meg kell felelnie a célhozkötöttség követelményének. "Ez azt jelenti, hogy személyes adatot feldolgozni csak pontosan meghatározott és jogszerű célra szabad. Az adatfeldolgozásnak minden szakaszában meg kell felelnie a bejelentett és közhitelűen rögzített célnak. Az adatfeldolgozás célját úgy kell az érintettel közölni, hogy az megítélhesse az adatfeldolgozás hatását jogaira, és megalapozottan dönthessen az adat kiadásáról; továbbá, hogy a céltól eltérő felhasználás esetén élhessen jogaival. Ugyanezért az adatfeldolgozás céljának megváltozásáról is értesíteni kell az érintettet. Az érintett beleegyezése nélkül az új célú feldolgozás csak akkor jogszerű, ha azt meghatározott adatra és feldolgozóra nézve törvény kifejezetten megengedi. A célhozkötöttségből következik, hogy a meghatározott cél nélküli, "készletre", előre nem meghatározott jövőbeni felhasználásra való adatgyűjtés és -tárolás alkotmányellenes." [Először: 15/1991. (IV. 13.) AB határozat, ABH 1991, 40, 42.] Ezt a követelmény rögzíti az Avtv. 5. §-a:

"(1) Személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie e célnak.

(2) Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig."

Az Avtv. 6. § (2) bekezdése továbbá kimondja:

"Az érintettet - egyértelműen és részletesen - tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is."

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a következőket állapította meg. Sem a Ktv., sem más törvény nem rendelkezik kifejezetten az esküokmányon feltüntethető adatok tartalmáról. A törvények rendelkezései nem hatalmazzák fel a közigazgatási szervet arra, hogy nyilvántartsa: az eskütevő az "Isten engem úgy segéljen!" formulával vagy anélkül mondta-e el az esküszöveget. Tehát a köztisztviselőkre vonatkozóan nincs kifejezett törvényi felhatalmazás a világnézeti meggyőződésre utaló bejegyzések, adatok nyilvántartására. Az Lvtv. ezzel összhangban kifejezetten tiltja a vallási és más meggyőződésre vonatkozó adatok állami nyilvántartásba történő felvételét.

Önmagában az Avtv. 3. § (2) bekezdése alapján - a Ktv. kifejezett előírásának hiányában - a köztisztviselő írásbeli hozzájárulásával lehetne az esküokmányon feltüntetni a köztisztviselő lelkiismereti, illetve vallási meggyőződésére utaló adatokat. Azonban a vizsgált szabályozási konstrukcióban nem a köztisztviselő szabad választásán, hanem a közigazgatási szerv jogértelmezésén és a helyben alkalmazott nyomtatvány tartalmán múlik, hogy bekerülnek-e a világnézetre utaló adatok a köztisztviselő személyi anyagát alkotó dokumentációba. A közigazgatási szerv által biztosított forma elutasítása esetén nem jön létre a köztisztviselői jogállás. Ezért önmagában a köztisztviselő aláírása az esküokmányon nem számít írásbeli beleegyezésnek a világnézetre utaló adatok kezelésébe.

A joggyakorlatban elvileg az is előfordulhat, hogy a köztisztviselő szabad választása, esetleg kifejezett kérelme nyomán válik a személyi anyag részévé a világnézetre utaló információ. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a célhozkötöttség és a tájékoztatáson alapuló beleegyezés elvét tekintetbe véve az ilyen adatok nyilvántartására sincs alkotmányos lehetőség.

A köztisztviselő különleges adatai ugyanis a hozzájárulásával is csak akkor kezelhetők a személyi anyagban (az iratok között), ha az adatkezelésnek alkotmányos indoka van. Ez esetben azonban nincs alkotmányos indoka annak, hogy a köztisztviselőkről vezetett nyilvántartásba bekerüljenek a lelkiismereti, vallási meggyőződésre vonatkozó adatok. Az esküokmány tárolásának célja a köztisztviselői jogviszonyt keletkeztető jogi tény igazolása. Az esküszöveg kiegészítéseként kinyilvánított, meggyőződésen alapuló választás dokumentálása ehhez szükségtelen. Önmagában a lelkiismereti és vallásszabadság alapján nem támasztható igény arra, hogy a közisztviselői dokumentáció részévé váljanak a világnézeti meggyőződésre utaló adatok.

Továbbá az ilyen tartalmú adatkezelésnek jövőbeli célja sincs. Ugyanis jelen esetben a lelkiismereti és vallási meggyőződésre utaló adatok nyilvántartása nem köthető sem a köztisztviselő jogainak, illetve kötelességeinek érvényesítéséhez, sem konkrét közérdekű célokhoz. Mivel pedig az adatkezelésnek nincs célja, a köztisztviselő nem tud tájékozott beleegyezést adni ahhoz.

Az Alkotmánybíróság értelmezésekor azt is figyelembe vette, hogy a lelkiismereti, világnézeti meggyőződés kinyilvánítását (Alkotmány 60. §) és a meggyőződésre vonatkozó információk kezelését (Alkotmány 59. §) különleges jogi garanciáknak kell övezniük. Az ilyen adatok azok közé a szenzitív adatok közé tartoznak, amelyek védelméhez az egyéneknek kiemelt és igazolt érdekük fűződik. Közismert történelmi tapasztalatok bizonyítják a különböző világnézeti meggyőződésű személyekkel szembeni visszaélések megelőzésének fontosságát. Az ilyen ügyek megítélésénél arra is tekintettel kell lenni, hogy a gyakorlatban a személyeket sokszor nem a tényleges világnézeti meggyőződésük miatt érte joghátrány, hanem azért, amit a lelkiismereti, világnézeti meggyőződésükről, vallási hovatartozásukról (istenhívő, vallási közösség tagja vagy ateista) feltételeztek.

Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a Ktv. alkotmányos célból, a lelkiismereti szabadsággal összhangban álló módon írja elő a köztisztviselői eskü letételét. Ugyanakkor a szabályozás nem képes teljesen megakadályozni, hogy a jogalkalmazás során ne történjenek visszaélések. Az Alkotmány 70. § (6) bekezdéséből következően minden magyar állampolgárnak lelkiismereti meggyőződésére tekintet nélkül joga van közhivatalt viselni. Alapjogsértő helyzetet eredményezne, ha a "munkáltatói jogkör gyakorlója és a munkatársak előtt" [Ktv. 12. § (3) bekezdés] lezajló eskütételkor - a konkrét körülmények miatt - a meggyőződést nem lehetne félelemmentesen kinyilvánítani, vagy mellőzni a meggyőződés kinyilvánítását. Ha ezek az információk a köztisztviselőről vezetett nyilvántartás részévé válnának, akkor az alapjogsérelem veszélye megnövekedne. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy jelen esetben nem az egyéni alapjoggyakorlás elősegítéséhez, indokolatlan hátrányok kiegyenlítéséhez vagy juttatások biztosításához nélkülözhetetlen szenzitív adatokról van szó, hanem ésszerű indok nélküli és - a többféle értelmezési lehetőség folytán - a visszaélések veszélyét magában hordozó regisztrációról. Mindebből következően az Alkotmánybíróság az Alkotmány 59. és 60. §-ainak, továbbá a releváns törvényi rendelkezések értelmezésével arra a megállapításra jutott, hogy a Ktv. nem írhatja elő az eskütételnél kinyilvánított meggyőződésre vonatkozó adatok kezelését.

Az Alkotmánybíróság a 38/1993. (VI. 11.) AB határozatban kifejtette: "Az Alkotmánybíróságnak a jogszabály alkotmányossági vizsgálata során az Alkotmány értelmezésével meg kell állapítania, hogy az adott jogszabályi rendelkezés tárgyában melyek az alkotmányos követelmények. A jogszabály alkotmányos, ha ezeknek megfelel. A megfelelés megállapítása logikailag elkerülhetetlenné teszi azonban a vizsgált jogszabály értelmezését is. Az Alkotmánybíróság mindig az Alkotmány és a vizsgált jogszabály egymásra tekintettel értelmezett megfelelését vagy ellentétét állapítja meg. A norma alkotmányosságának megállapítása egyben a norma alkotmányos értelmezéseinek tartományát is kijelöli: a norma mindazokban az értelmezéseiben alkotmányos, amelyek az adott ügyben megállapított alkotmányi követelményeknek megfelelnek. A jogrendszer egysége is megköveteli, hogy minden jogszabályt ne csupán önmagában és funkcióját tekintve, hanem mindenekelőtt az Alkotmánnyal való összhangára figyelemmel értelmezzenek, függetlenül attól is, hogy a jogszabály az Alkotmány előtt vagy után keletkezett-e." [ABH 1993, 256, 267.; megerősítve: 23/1995. (IV. 5.) AB határozat, ABH 1995, 115, 121.; 4/1997. (I. 22.) AB határozat, ABH 1997, 41.; 22/1999. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1999, 176, 201.; az újabb gyakorlatban: 22/2005. (VI. 17.) AB határozat, ABH 2005, 246.; 28/2005. (VII. 14.) AB határozat, ABH 2005, 290.; 75/2008. (V. 29.) AB határozat, ABK 2008. május, 715, 723.]

Jelen ügyben az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a Ktv.-nek az az értelmezése van összhangban az Alkotmánnyal és az Avtv.-vel, amely szerint a köztisztviselő aláírja a Ktv. 12. § (2) bekezdésében meghatározott szövegű esküokmányt, amely nem utal a világnézeti választására (az elhangzott eskü világnézeti tartalmára), csak arra, hogy az eskütételkor lehetőség volt ilyen választásra. [Ezt a megoldást lehetővé teszi az állampolgársági esküről vagy fogadalomról szóló szabályozás is. A jegyzőkönyv mintáját a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény végrehajtásáról szóló 125/1993. (IX. 22.) Korm. rendelet 9. számú melléklete tartalmazza.]

Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság megállapította: a Ktv. 12. § (3) bekezdésének alkalmazásánál az Alkotmány 59. és 60. §-án alapuló alkotmányos követelmény, hogy az esküokmány nem tartalmazhat a köztisztviselő lelkiismereti, illetve vallási meggyőződésére utaló adatot.

Ugyanakkor az Alkotmánybíróság a fent kifejtett indokok alapján a Ktv. 12. §-a és 13. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.

Ha a községbe 2000. október 1-jei hatállyal kinevezett jegyző az esküt a képviselő-testület előtt az előírt időben nem tette le, ez a jogviszonyának megszüntetésével járt, és nem hivatkozhatott arra, hogy másutt már tett esküt. (LB Mfv. II. 10.009/2008/6.).

[a Ktv. 12/A-13. §-ához]

A Ktv.-nek a 2001. évi XXXVI. törvénnyel történt módosítása pontosította a korábbi normaszöveget, egyértelműen meghatározta, hogy a kinevezés érvénytelensége esetén az érvénytelenséget előidéző ok megszűnéséig a köztisztviselőt a munkavégzéstől el kell tiltani.
A közigazgatási szerveknek - mint a közhatalom gyakorlóinak - feladatköre indokolttá teszi, hogy az e szervekkel közszolgálati jogviszonyban állók kinevezésére vonatkozóan az érvénytelenségi szabályok részletesen és szigorúan legyenek megfogalmazva A kinevezésre vonatkozó érvénytelenségi szabályok úgy viszonyulnak az általános rendelkezések között meghatározott érvénytelenségi szabályokhoz, ahogy a speciális rendelkezések az általános rendelkezésekhez.
A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény különbséget tesz a tekintetben, hogy az érvénytelenség okát a munkába lépés előtt vagy a munka megkezdése után állapítják-e meg.
Ha az érvénytelenségi okot a kinevezés után, de a munkába állítás előtt állapítják meg, és az érvénytelenségi okot nem lehet orvosolni, a törvény megtiltja a köztisztviselő munkába állítását. Abban az esetben, ha az érvénytelenségi ok a kinevezési jogkört gyakorló tudomására a munkavégzés megkezdése után jut, a köztisztviselőt az érvénytelenség orvoslásáig el kell tiltania munkavégzéstől, s amennyiben az érvénytelenségi okot nem lehet orvosolni, a közszolgálati jogviszonyt meg kell szüntetni.
A Legfelsőbb Bíróság egy konkrét ügy felülvizsgálata során értelmezte a Ktv. érvénytelenségi rendelkezéseit. A perbeli tényállás szerint a köztisztviselő 1969 óta élt Magyarországon letelepedési engedéllyel. 1974 óta állt a közigazgatási szerv alkalmazásában a magyar állampolgárság hiányának tudatában. A köztisztviselő honosítási eljárása megindult, azt a közigazgatási szerv is támogatta. A közigazgatási szerv 1993. január 1-jei hatállyal a kinevezés érvénytelenségére hivatkozással magyar állampolgárság hiánya miatt megszüntette a köztisztviselő közszolgálati jogviszonyát. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a közszolgálati jogviszony megszüntetése az adott esetben nem volt indokolt, és ez az intézkedés jogellenes volta közérdekre tekintettel. (LB Mfv. I. 10 512/1993. sz.)
Ha a köztisztviselőként foglalkoztatottak nem tettek esküt, jogviszonyuk érvénytelen volt. (LB Mfv II. 10.898/2007/3.).
A polgármester kinevezését a képviselő-testület egyoldalú intézkedésével nem változtathatja meg. (LB Mfv. I. 10.631/2007/2.)
Mt. 77. §

A közszolgálati jogviszony módosítása

[a Ktv. 14. §-ához]

Ha a földhivatali ingatlan-nyilvántartási csoportvezető főelőadó I. besoroláson túlmenően csak a kinevezését 4 évvel követően kapott munkaköri leírást, amelyet egy évvel követően a munkáltató lényegesen módosított (irányítói feladatok helyett végrehajtói feladatokat), ez a kinevezés egyoldalú módosítását jelentette. (LB Mfv. II. 10.222/2000/3.)
Ha a munkavállaló munkaidejét az ő kérésére heti 35 órára csökkentették, utóbb nem igényelheti a munkaidejének 40 órára történő felemelését. (LB Mfv. II. 10.742/2000/3.)
A kinevezés munkakör megállapítására vonatkozó része csak közös megegyezéssel, az azon alapuló munkaköri leírás egyoldalúan módosítható. (LB Mfv. II. 10.873/1998.)
A polgármester kinevezését a képviselő-testület egyoldalú intézkedésével nem változtathatja meg. (LB Mfv. I. 10.631/2007.)

[a Ktv. 14/A-14/B. §-ához]

Mt. 84/A. §

175. számú Egyezmény a részmunkaidős foglalkoztatásról

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája,
Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa hívott össze Genfbe, és amely 1994. június 7-én nyolcvanegyedik ülésszakára ült össze,
Figyelembe véve az egyenlő díjazásról szóló 1951. évi Egyezmény, a hátrányos megkülönböztetésről (foglalkoztatás és foglalkozás) szóló 1958. évi Egyezmény és a családi kötelezettségekkel bíró munkavállalókról szóló 1981. évi Egyezmény és Ajánlás rendelkezéseinek jelentőségét a részmunkaidős munkavállalókra vonatkozóan, valamint Figyelembe véve a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliség elleni védelemről szóló 1988. évi Egyezmény és a foglalkoztatáspolitikáról szóló 1984. évi Ajánlás (kiegészítő rendelkezések) rendelkezéseinek jelentőségét ezen munkavállalókra vonatkozóan, valamint
Felismerve a hatékony és szabadon választható foglalkoztatás fontosságát minden munkavállaló számára, a részmunkaidős foglalkoztatás gazdasági jelentőségét, az olyan foglalkoztatáspolitika iránti igényt, amely számításba veszi a részmunkaidős foglalkoztatás szerepét a további foglalkoztatási lehetőségek biztosításában; valamint felismerve, hogy szükség van a részmunkaidős munkavállalók védelmére a munkához jutás, a munkafeltételek és a társadalombiztosítás területén,
Miután úgy határozott, hogy különböző javaslatokat fogad el a részmunkaidős foglalkoztatásra vonatkozóan, amely kérdés az ülésszak napirendjének negyedik pontjaként szerepelt, és
Miután úgy döntött, hogy ezeket a javaslatokat egy nemzetközi Egyezmény formájában adja közre;
a mai napon, 1994. június 24-én elfogadja az alábbi Egyezményt, amely "a részmunkaidős foglalkoztatásról szóló 1994. évi Egyezmény" néven idézhető:

1. cikk

A jelen Egyezmény szempontjából:
(a) a "részmunkaidős munkavállaló" kifejezés azt a foglalkoztatott személyt jelenti, akinek szokásos munkaideje kevesebb, mint az összehasonlításként figyelembe vehető teljes munkaidős munkavállalók munkaideje;
(b) az (a) pontban említett szokásos munkaidőt heti alapon, vagy a foglalkoztatás valamilyen adott időszakának átlagára is ki lehet számítani;
(c) "az összehasonlításként figyelembe vehető teljes munkaidős munkavállaló" kifejezés olyan teljes munkaidős munkavállalóra vonatkozik, aki:
(i) ugyanolyan típusú munkaviszonyban áll;
(ii) ugyanolyan vagy hasonló munkát végez, vagy ugyanolyan vagy hasonló foglalkozású; és
(iii) ugyanannál a létesítménynél, illetve ha nincs összehasonlításként figyelembe vehető teljes munkaidős munkavállaló az adott létesítménynél, akkor ugyanannál a vállalatnál, illetve ha nincs összehasonlításként figyelembe vehető teljes munkaidős munkavállaló az adott vállalatnál, ugyanabban az ágazatban dolgozik, mint az érintett részmunkaidős munkavállaló;
(d) azok a részleges munkanélkülinek számító teljes munkaidős munkavállalók, akik gazdasági, műszaki vagy strukturális okokból, csoportosan és átmenetileg a rendes munkaidőhöz képest csökkentett munkaidőben dolgoznak, nem tartoznak a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalókhoz.

2. cikk

A jelen Egyezmény nem befolyásolja a más nemzetközi munkaügyi egyezmények által megállapított, a részmunkaidős munkavállalókra vonatkozó kedvezőbb rendelkezéseket.

3. cikk

1. A jelen Egyezmény minden részmunkaidős munkavállalóra vonatkozik. A tagállam azonban, az érintett munkáltatók és munkavállalók képviseleti szervezeteivel folytatott konzultációk után, a munkavállalók vagy a létesítmények bizonyos kategóriáit - teljesen vagy részben - kivonhatja az Egyezmény hatálya alól, amennyiben annak alkalmazása jelentős problémákat vetne fel.
2. Az a tagállam, amely a jelen Egyezményt megerősítette, és a fenti bekezdésben biztosított lehetőséggel él, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Alapokmányának 22. cikke alapján az Egyezmény alkalmazásáról készített jelentéseiben közölje a munkavállalók vagy a létesítmények azon kategóriáit, melyeket kizárt, valamint az okokat, amelyek a kizárást indokolták, vagy még mindig indokolják.

4. cikk

Intézkedéseket kell életbe léptetni annak érdekében, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók az összehasonlításként figyelembe vehető teljes munkaidős munkavállalókkal azonos védelemben részesüljenek az alábbiak vonatkozásában:
(a) szervezkedési jog, a kollektív tárgyaláshoz való jog, illetve a munkavállalók képviseletéhez való jog;
(b) munkahelyi biztonság és egészség;
(c) foglalkoztatásból és a foglalkozásból eredő megkülönböztetés.

5. cikk

A nemzeti törvényekkel és gyakorlattal összhangban lévő intézkedésekkel kell biztosítani, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalónak munkaórával, teljesítménnyel vagy darabszámmal arányos módon meghatározott alapbére nem lehet alacsonyabb az összehasonlításként figyelembe vehető teljes munkaidős munkavállalók ugyanazon módon kiszámított alapbérénél, pusztán amiatt, mert részmunkaidőben dolgozik.

6. cikk

Olyan szakmai alapú, törvény által szabályozott társadalombiztosítási rendszert kell kialakítani, amely azonos feltételeket biztosít a részmunkaidős és az összehasonlításként figyelembe vehető teljes munkaidős munkavállalók részére; ezen feltételeket a munkaidő, a hozzájárulások vagy a keresetek arányában, vagy a nemzeti törvényekkel és gyakorlattal összhangban lévő más egyéb módszerek segítségével lehet meghatározni.

7. cikk

Intézkedéseket kell életbe léptetni annak érdekében, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalókra az összehasonlításként figyelembe vehető teljes munkaidős munkavállalókkal azonos feltételek vonatkozzanak az alábbi területeken:
(a) anyasági védelem;
(b) foglalkoztatás megszüntetése;
(c) fizetett éves szabadság és fizetett munkaszüneti napok; és
(d) betegszabadság,
ahol a pénzbeli jogosultságok a munkaórák vagy a keresetek arányában kerülhetnek megállapításra.

8. cikk

1. Azon részmunkaidős munkavállalókat, akiknek munkaideje vagy keresete nem ér el egy meghatározott határértéket, a tagállam kizárhatja:
(a) a 6. cikkben említett törvényes társadalombiztosítási rendszer bármely területéről, az üzemi balesetek esetén járó ellátások kivételével;
(b) a 7. cikkben felsorolt területek vonatkozásában megtett bármely intézkedés köréből, a társadalombiztosítási rendszeren kívül biztosított anyavédelmi intézkedések kivételével.
2. Az 1. bekezdésben említett határértéket kellően alacsonyan kell megállapítani, nehogy a részmunkaidős munkavállalók indokolatlanul nagy hányada legyen kizárva.
3. Az a tagállam, amely a fenti 1. bekezdés szerinti lehetőséggel él:
(a) köteles rendszeresen felülvizsgálni az érvényben lévő határértéket;
(b) a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Alapokmányának 22. cikke alapján az Egyezmény alkalmazásáról készített jelentéseiben ismertetnie kell az érvényben lévő határértéket, meg kell indokolnia annak nagyságát, valamint be kell mutatnia, hogy tett-e lépéseket a védelem fokozatos kiterjesztésére a kizárt munkavállalókvonatkozásában.
4. A jelen cikkben említett határérték megállapítását, felülvizsgálatát és módosítását meg kell tárgyalni a legreprezentatívabb munkaadói és munkavállalói szervezetekkel.

9. cikk

1. Intézkedéseket kell hozni az olyan hatékony és szabadon választható részmunkaidős foglalkoztatáshoz történő hozzájutás elősegítése érdekében, amely mind a munkáltatók, mind a munkavállalók érdekeinek megfelel, feltéve, hogy a 4-7. cikkek szerinti védelmet biztosítják.
2. Ezen intézkedések közé az alábbiak tartoznak:
(a) azon törvények és jogszabályok felülvizsgálata, amelyek megakadályozhatják, illetve meggátolhatják a részmunkaidős foglalkoztatás bevezetését, illetve elfogadását;
(b) a foglalkoztatási szolgálatok, ahol vannak ilyenek, bevonása a részmunkaidős munkalehetőségek feltárásába és publikálásába tájékoztatási és munkaközvetítési tevékenységeik során;
(c) különleges figyelem fordítása a foglalkoztatáspolitikában bizonyos csoportok, például a munkanélküliek, a családi kötelezettségekkel bíró munkavállalók, az idős munkavállalók, a megváltozott munkaképességű munkavállalók, továbbá a képzésben vagy oktatásban részt vevő munkavállalók igényeire és preferenciáira.
3. Ezen intézkedések része lehet a kutatás és ismeretterjesztés is, olyan mértékben, amennyiben a részmunkaidős foglalkoztatás megfelel a munkaadók és a munkavállalók gazdasági és szociális céljainak.

10. cikk

Intézkedéseket kell hozni, ahol az helyénvaló, annak érdekében, hogy a teljes és részmunkaidős foglalkoztatás között oda-vissza történő átállás önkéntes alapon történjen, összhangban a nemzeti törvényekkel és gyakorlattal.

11. cikk

A jelen Egyezmény rendelkezéseit törvények, illetve rendeletek útján kell végrehajtani, kivéve amennyiben hatályukat kollektív megállapodások útján, vagy az adott országban szokásos más módon biztosítják. A munkáltatók és munkavállalók legreprezentatívabb szervezeteivel egyeztetni kell az ilyen törvények vagy rendeletek elfogadása előtt.

12. cikk

A jelen Egyezmény hivatalos ratifikációit a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal főigazgatójával kell közölni nyilvántartásba vétel céljából.

13. cikk

1. A jelen Egyezmény a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet tagállamai közül csak azokra nézve kötelező, amelyeknek ratifikációit a főigazgató nyilvántartásba vette.
2. Az Egyezmény azon időponttól számított tizenkét hónap múlva lép hatályba, amikor két tagállam részéről történt ratifikációt a főigazgató nyilvántartásba vette.
3. A továbbiakban a jelen Egyezmény minden tagállamra nézve tizenkét hónappal azután lép hatályba, hogy a tagállam ratifikációját nyilvántartásba vették.

14. cikk

1. A jelen Egyezményt ratifikáló tagállam azt a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal főigazgatójával egy nyilvántartásba vétel céljából közölt nyilatkozat útján mondhatja fel az Egyezmény első hatálybalépésének időpontjától számított tíz év elteltével. Az ilyen felmondás a nyilvántartásba vételét követő egy év elteltével válik hatályossá.
2. Az a tagállam, amely a jelen Egyezményt ratifikálta, és amely az előző bekezdésben említett tízéves időszak lejárta utáni egy éven belül nem él a jelen cikkben biztosított felmondási jogával, újabb tízéves időszakra kötelezettségben marad. Ezt követően minden tíz év elteltével mondhatja fel a jelen Egyezményt a jelen cikkben előírt feltételek szerint.

15. cikk

1. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal főigazgatója a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet valamennyi tagállamát köteles értesíteni a Szervezet tagállamai által vele közölt valamennyi ratifikálás, illetve felmondás nyilvántartásba vételéről.
2. A főigazgató a második ratifikáció nyilvántartásba vételéről küldött értesítésével egyidejűleg felhívja a Szervezet tagállamainak a figyelmét az Egyezmény hatálybalépésének időpontjára is.

16. cikk

A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal főigazgatója az előző cikkek rendelkezéseivel összhangban nyilvántartásba vett ratifikációkat és felmondásokat az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 102. cikke szerint valamennyi részletükben nyilvántartásba vétel céljából megküldi az Egyesült Nemzetek főtitkárának.

17. cikk

A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa az általa szükségesnek ítélt időpontokban jelentést terjeszt az Általános Konferencia elé a jelen Egyezmény helyzetéről, és megvizsgálja, kívánatos-e a Konferencia napirendjére tűzni az Egyezmény részleges vagy teljes módosításának kérdését.

18. cikk

1. Ha a Konferencia a jelen Egyezményt részben vagy egészében módosító új Egyezményt fogad el, az új Egyezmény eltérő rendelkezése hiányában -
(a) az új módosító Egyezmény valamely tagállam által történő ratifikálása, tekintet nélkül a fenti 14. cikk rendelkezéseire, ipso jure magában foglalja a jelen Egyezmény azonnali felmondását, amennyiben és amikor az új módosító Egyezmény hatályba lép;
(b) az új módosító Egyezmény hatálybalépésekor lezárul a jelen Egyezmény ratifikálásának lehetősége a tagállamok előtt.
2. A jelen Egyezmény jelenlegi formájában és tartalmával mindenképpen érvényben marad mindazon tagállamokra nézve, amelyek a jelen Egyezményt ratifikálták, de a módosító Egyezményt nem.

19. cikk

A jelen Egyezmény szövegének angol és francia változata egyaránt hiteles."
Lásd: 2010. évi XXXII. törvény 4. §

A Ktv. 2001. július 1-jén hatályba lépett módosítása pontosította a köztisztviselő beleegyezése nélküli munkáltatói intézkedéseket. A pontosítás alapján nem szükséges a köztisztviselő beleegyezése a kinevezés módosításához, ha a közigazgatási szerv személyében jogutódlás miatti változás állt be és a munkát továbbra is ugyanazon a településen kell végezni. A jegyzők áthelyezéses munkahely-változtatásának lehetővé tételét a jogalkalmazási tapasztalatok indokolták.
A 14. § (1) bekezdése c) pontjának alkalmazása szempontjából a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 1998. évi XXXVI. törvény 2. §-ának a f) pontjában megjelölt minisztériumokat kell az ott hivatkozott szervezetek jogutódjának tekinteni. [Lásd az 1. § (1) bekezdéséhez fűzött kommentárt.]
A köztisztviselő kinevezésének tiltott módosítását jelenti, ha a munkáltató a munkaköri feladatait - a korábbiakhoz képest - egyoldalúan, teljesen eltérően határozza meg. (LB Mfv. II. 10 485/1997/2.)
A köztisztviselő határozatlan idejű vezetői megbízása indokolás nélkül bármikor visszavonható. A vezetői megbízás, illetve annak visszavonása nem minősül a kinevezés módosításának. (LB Mfv. I. 10 870/1995/3.)
A Ktv. 14. §-ának (2) bekezdése szerint a köztisztviselőnek másik közigazgatási szervhez történt végleges áthelyezése módosítja, de nem szünteti meg a közszolgálati jogviszonyt. Az Mt.-nek a közszolgálati jogviszonyban is alkalmazandó 136. §-ának (1) bekezdése szerint a szabadságot akkor lehet pénzben megváltani, ha a közszolgálati jogviszony megszűnt, illetőleg a köztisztviselőt sorkatonai vagy polgári szolgálatra hívták be, és a közigazgatási szervnél eltöltött idővel arányos szabadságot nem kapta meg. Más esetekben nem lehet a szabadságot pénzben megváltani. Az Mt. hivatkozott rendelkezése annak ellenére, hogy az eltöltött idővel arányos szabadsággal rendelkezik, a munkavállalónak, illetőleg a köztisztviselőnek járó teljes, tehát a korábban esedékessé vált teljes, de jogszabályellenesen ki nem adott szabadságára is vonatkozik. Az ellenkező értelmezés oda vezetne, hogy a jogviszony fennállása alatt pénzben meg lehetne váltani azt a szabadságot, ami a korábbi évre járt, azonban azt valamilyen okból nem adta ki a munkáltató. Ez nyilvánvalóan a pénzbeni megváltás tilalmába ütközne, amellett ellenkezne a szabadság rendeltetésével. (LB Mfv. II. 10 936/1997/3.)

Mt. 85. §

A közszolgálati jogviszony megszűnése

Az Alkotmánybíróság 29/2011. (IV. 7.) AB határozata

[a Ktv. 15. §-ához]

Mt. 86/B-86/D. §
A Ktv. 2001. július 1-jén hatályba lépett módosítása a közszolgálati jogviszony megszűnése eseteit - a bírákéhoz hasonlóan - új jogcímmel, a 70. életév betöltésével egészítette ki. Ennek megfelelően a köztisztviselő közszolgálati jogviszonya a törvény erejénél fogva szűnik meg, amikor a köztisztviselő a 70. évi életkort betöltötte.
A Ktv. 15. §-a (2) bekezdésének a) pontja értelmében a közszolgálati jogviszony megszűnik a felek közös megegyezésével. A kialakult egységes bírói gyakorlat szerint a közös megegyezés akkor jön létre, ha a felek megállapodásából félreérthetetlenül kitűnik az a szándékuk, hogy a munkaviszonyt egy közösen meghatározott időpontban, minden egyéb körülménytől függetlenül meg akarják szüntetni. A Ktv. 11. §-ának (1) bekezdése alapján a közszolgálati jogviszonyt érintő jognyilatkozatot, tehát annak megszüntetéséről szóló közös megegyezést is írásba kell foglalni. Ez megtörténhet az 1990. évi LXV. törvény 10. §-ának b) pontja szerint a kinevezéssel egy tekintet alá eső megszüntetés tárgyában hatáskörében eljáró képviselő-testület üléséről felvett jegyzőkönyvben is. A jegyzőkönyvet azonban a köztisztviselőnek alá kell írnia. Ebből a szempontból ugyanis nem annak van jelentősége, hogy a jegyzőkönyv megfelelt-e valamely okirat törvényi kellékeinek, hanem annak, hogy a közös megegyezést - mind a képviselő-testülettel kötött megállapodást - a köztisztviselő aláírta-e. (LB Mfv. I. 10 813/1994/2.)
Önmagában az a körülmény, hogy a köztisztviselő a munkahelyén uralkodó állapotokkal elégedetlen, illetőleg a jogviszonya fenntartásában nem tartja magát érdekeltnek, nem alkalmas a jogviszonyának lemondás folytán, illetőleg közös megegyezéssel történő megszüntetése megállapítására. (LB Mfv. II. 10 148/1997.)
A 2001-ben 65. életévét betöltött köztisztviselő jogviszonyát a munkáltató 2005. 07. 01. napjával megszüntette a Ktv. 15. § (1) bek. f) pontja alapján. E korhatárt azonban 2005. 06. 12-én a 2005. évi XL. tv. 1. §-a 70. évre módosította. Ezért a 2005. 07. 01-jei megszüntetés jogellenesen történt. (LB Mfv. II. 10.647/2006.)
Amikor a munkáltató a köztisztviselő jogviszonyát 2005. 03. 30-án 2005. 07. 01-jei hatállyal felmentéssel megszüntette, mert a 65. életévét 2005. 04. 03-án betölti, az intézkedés jogellenes volt, mert e jogszabály 2005. 06. 12-én 70. évi korhatárra módosult. (LB Mfv. II. 10.145/2006.)

[a Ktv. 16. §-ához]

A közszolgálati jogviszonyról való lemondás hallgatólagosan nem történhet. (LB Mfv. II. 10.274/1999.)

[a Ktv. 16/A-17. §-ához]

Mt. 90. §
1. "A közszolgálati jogviszony egyike a foglalkoztatásra irányuló jogviszonyoknak. A köztisztviselői jogállás legfőbb specifikuma az, hogy a munkavégzés közigazgatási szerv tevékenységi körében történik, ahol a munkavállalóra az általános munkajogi szabályokhoz képest bizonyos téren szigorúbb, más tekintetben pedig kedvezőbb alkalmazási feltételek érvényesülnek. Ennek egyik megnyilvánulása az, hogy a közszolgálatban a munkáltató akaratából történő jogviszony-megszüntetés lehetősége szigorúan kötött. A közigazgatási szerv felmentéssel csak a törvényben meghatározott okból, a törvényben meghatározott jogcím alapján szüntetheti meg a köztisztviselő jogviszonyát (Ktv. 17. §). Ennek alapján rögzíthető, hogy a köztisztviselő jogviszonya teljes időtartama alatt törvényi védettséget élvez, a munkáltatói akarat szűk törvényi korlátok között érvényesíthető. Ezzel szemben az Mt. által meghatározott munkáltatói rendes felmondásra csak relatíve kötött rendszer érvényesül: a munkáltató rendes felmondását olyan való ténnyel köteles világosan indokolni, amelyből kitűnik, hogy a munkavállaló munkájára nála a továbbiakban miért nincs szükség. Ezt az általánosan érvényesülő szabályt kétségkívül szigorítja az Mt. 89. § (7) bekezdésében foglalt speciális rendelkezés, de még ez sem eredményezi azt a szintű védettséget, amelyet a köztisztviselő a Ktv. alapján a teljes életpálya alatt - ideértve a nyugdíjjogosultság elérését megelőző időszakot is - élvez.
2. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint "alkotmányellenes megkülönböztetés csak összehasonlítható jogosultak vagy kötelezettek között vethető fel". [4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993. 48. 65.] "A diszkrimináció vizsgálatánál központi elem annak meghatározása, hogy kiket kell egy csoportba tartozóknak tekinteni. [...] A diszkrimináció alkotmányos tilalma csak a szabályozás szempontjából egy csoportba tartozókra vonatkozik. A diszkrimináció vizsgálatának ennek megfelelően csak az egy csoportba tartozók közötti különbségtétel vizsgálata a tárgya." (1009/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 479, 479-480.)
3. Az idézett megállapításnak megfelelően a jelen ügyben is azt kellett vizsgálni, hogy az eltérő jogi szabályozás alá tartozó személyek homogén csoportot alkotnak-e vagy sem.
Az Alkotmánybíróság már korábban is rámutatott: az Mt., a Ktv. és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szabályozása közötti eltérések oka az általuk szabályozott életviszonyok különbözősége.
"A három törvény a munkavállalók három valóságos csoportjára vonatkozóan szab meg [...] eltéréseket, s ezek nem tekinthetők diszkriminációnak. [...] A köztisztviselők, a közalkalmazottak, s a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalók pedig olyan egymástól elkülönült csoportokba sorolhatók, amelyekre az eltérő munkajogi szabályozás alkotmányosan indokolt." (1988/1998. AB határozat, ABH 1999, 668, 669.)
Az Alkotmánybíróság a jogviszonyok eltérő jellegén túlmenően arra is rámutatott, hogy a jogviszony megszüntetése tekintetében meglévő különbözőségek sem alkotmányellenesek. "Önmagában a munkával kapcsolatos viszonyok jogi szabályozásának különbsége nem jelent diszkriminációt, nem alkotmányellenes. [...] Így önmagában az sem alkotmányellenes, hogy a munkaviszony felmondása, illetve az [az] alóli felmentés a három törvényben különböző módon szabályozott." (44/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 574. 575.)
Mivel a jelen ügyben előterjesztett indítvány éppen ezen eltérő csoportokhoz tartozó személyek közötti különbségtétel megszüntetésére irányul, a hátrányos megkülönböztetés vizsgálata értelemszerűen nem lehetséges. Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet nem állapította meg, és az indítványt elutasította" (439/E/2005. AB határozat).
"1. A közszolgálati jogviszony megszüntetése törvényi feltételeinek megváltoztatása kapcsán az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlatának megfelelően a jelen ügyben is vizsgálta az alapjog gyakorlásához szükséges feltételrendszer megfelelőségét, valamint alanyi jogi oldalon azt, hogy a foglalkozás szabad megválasztását milyen mértékben befolyásolta a módosítás.
A munkavégzésre irányuló jogviszonyokról - több más speciális jogviszonyról rendelkező jogszabály mellett - alapvetően a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.), a Ktv. és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezik. Míg az Mt. fő szabály szerint szabad és korlátozhatatlan felmondási jogkört biztosít a munkáltatónak, addig a közszférában az ún. elbocsáthatatlanság elve érvényesül, vagyis felmentésre csak a törvényben meghatározott jogcímek alapján kerülhet sor. Ezeknek a felmentési okoknak a nevesítése olyan garanciális követelmény, amely összefügg a köztisztviselők (közalkalmazottak) foglalkoztatási viszonyának sajátos jellegével, vagyis azzal, hogy a versenyszféra szabályozásával szemben a közszférában zárt (karrier) típusú rendszert hozott létre a jogalkotó. A közszolgálat zárt rendszerének törvényi szabályozása során a jogalkotó nem tekinthet el a stabilitás elvének érvényesítésétől. Nyilvánvalóan ezzel ellentétes lenne az, ha valamely közszolgálati jogviszonyt minden törvényi korlátozás nélkül - a munkáltatói jogkör gyakorlójának szabad és korlátlan döntési jogkörében - lehetne megszüntetni.
A jelen eljárásban vizsgált törvénymódosítás nem a közszolgálati jogviszony stabilitását szolgáló korlátozás megszüntetésére, hanem a korlátozásra vonatkozó szabályozás egy elemének kiegészítésére irányult. A módosítást megelőzően felmentésre - létszámcsökkentés végrehajtása címén - csak az Országgyűlés, a Kormány illetve a képviselő-testület döntése alapján volt lehetőség. A hatályos szabályozás ezen túlmenően teszi lehetővé, hogy miniszterek és néhány más - főként nem kormányzati központi - szerv vezetője is döntsön létszámcsökkentés elrendeléséről.
A felmentési jogcímek egyikének ilyen irányú és tartalmú kiegészítése a közszolgálati rendszer egészének zárt jellegét nem szüntette meg. A létszámcsökkentés elrendelése és az ezen a jogcímen történő felmentések, mint aktusok, továbbra is elkülönülnek egymástól. A Ktv. 17. § (1) bekezdés módosított a) pontjában foglalt létszámcsökkentési döntésre jogosult személyegyüttes változatlanul nem ugyanaz, mint a munkáltatói jogkört gyakorló, vagyis az egyes közszolgálati jogviszonyokat felmentéssel megszüntető személyek köre.
A létszámcsökkentés végrehajtása nem feltétlenül jár együtt a döntéssel érintett valamennyi egyedi jogviszony felszámolásával, mert a Ktv. 17. § (4) bekezdése szerint a köztisztviselő csak akkor menthető fel, ha a hivatali szervezetben vagy annak irányítása alatt álló közigazgatási szervnél a képzettségének és besorolásának megfelelő másik betöltetlen munkakör nincs, vagy ha az ilyen munkakörbe való áthelyezéséhez nem járul hozzá.
A munkához való jog gyakorlása, azon belül különösen adott jogviszony megszüntetése feltételrendszerének megteremtésén túlmenően az Alkotmánybíróság azt is vizsgálta, hogy a Ktv. 17. § (1) bekezdés a) pontjának módosítása eredményezte-e a köztisztviselői életpályától való elzárást vagy legalábbis e foglalkozás választásához rendelt feltételek nagyfokú romlását.
A magyar közszolgálati rendszer, mint munkajogi kategória a maga tagoltságában egységes egész ugyan, de ez nem jelent szervezeti egységet, nem jelenti azt, hogy akinek a közszolgálati jogviszonya megszűnik, az a rendszer egészéből véglegesen kerülne ki. A jogviszony két alanya mindig egy magánszemély, mint munkavállaló és valamelyik közigazgatási szerv, mint munkáltató. A felmentés az adott közigazgatási szervvel létrejött jogviszonyt szünteti meg, amely nem zárja el a felmentett köztisztviselőt, hogy akár azonnal vagy valamikor a későbbiekben egy másik közigazgatási szervvel közszolgálati jogviszonyt létesítsen. Csak egy esetben kerül ki a közszolgálat egészéből a köztisztviselő, akkor, ha fegyelmi büntetésként hivatalvesztéssel sújtják; igaz, akkor sem véglegesen, hanem háromévi időtartamra.
A vizsgált felmentési jogcímmel kapcsolatban az Alkotmánybíróság rámutat továbbá, hogy a módosítást megelőzően is volt lehetőség létszámcsökkentésre, amellyel a Kormány több esetben élt is. A megváltozott jogszabályi környezetben mindösszesen annyi a változás, hogy ilyen döntést az egyes miniszterek, mint költségvetési fejezet-gazdák is hozhatnak, illetve a kormányzati igazgatáson kívüli egyes központi állami szervek vezetőit is megilleti ez a jogosultság. Az indítvánnyal érintett szabályozás tehát nem eredményezte a foglalkozás gyakorlása feltételeinek olyan mérvű megváltozását, amely egyúttal a munkához való jogot, mint alkotmányos alanyi jogot is sértené.
Az Alkotmánybíróság a kifejtettekre tekintettel a Ktv. 17. § (1) bekezdés a) pontja "a költségvetési fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetője szövegrészének az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésébe ütközését nem állapította meg, és az indítványt elutasította." (833/B/2003. AB).
Az Mt. 90. § (1)-(2) bekezdését - kivéve a jogutód nélküli megszűnés esetét - azzal kell alkalmazni, hogy a védelem nem vonatkozik arra a köztisztviselőre, aki a vezetői megbízás visszavonása esetén a felajánlott munkakört nem fogadta el, s emiatt kerül sor a felmentésére, továbbá ha öregségi nyugdíjasnak minősül [e törvény 19/A. § (1) bekezdés], továbbá a 90. § (4) bekezdését azzal, hogy a felmentés közlésének, illetve a csoportos létszámcsökkentés esetén az e törvény 17/B. §-ának (4) bekezdésében meghatározott tájékoztatás időpontja az irányadó [Ktv. 71. § (2) bek. b) pontja].
A Ktv. módosításáról rendelkező 2001. évi XXXVI. törvény a jogalkalmazási tapasztalatok alapján meghatározta, milyen esetekben kötelező megszüntetni a közszolgálati jogviszonyt, a köztisztviselő érdekében előírva a megszüntetés írásos indokolásának kötelezettségét a közigazgatási szerv számára.
A módosítás lehetővé tette a vezető megbízású köztisztviselők számára a tisztességes visszavonulást, s megoldást nyújtott arra az esetre, ha a közigazgatási szerv nem rendelkezett felajánlható üres álláshellyel.
A hivatkozott módosítás a másik közigazgatási szervnél rendelkezésre álló munkakör felajánlását az érintett szerv vezetőjének egyetértéséhez kötötte.
A törvénymódosítás kimondta a kötelező felmentést az öregségi vagy rokkantsági nyugdíjra jogosult esetében, ha a köztisztviselő felmentését e jogcímen kezdeményezik, de azzal a megszorítással, hogy a köztisztviselő ezzel a lehetőséggel csak egy alkalommal élhet.
A 2001. július 1-jétől hatályos szabályok a jogalkalmazás egységesítése érdekében egyértelműsítették, hogy milyen szabályokat kell alkalmazni a körjegyzőség megszűnésekor. Lehetővé tette, hogy a körjegyzőséggel kapcsolatos szervezeti változások átszervezésnek minősüljenek, és így a felmentést alkalmazni lehessen a jegyzővel, körjegyzővel szemben is.
Az 1990. évi LXV. törvény 40. §-ának (1) bekezdése értelmében a körjegyző kinevezéséhez a körjegyzőséghez tartozó képviselő-testületek mindegyikének többséggel hozott, egybehangzó döntése szükséges. Ebből következően a felmentés tekintetében is a munkáltatói joggyakorlás a képviselő-testületeket együttesen illeti meg. (LB Mfv. I. 10 415/1995/3. sz.)
A Ktv. 37. §-ának (1) bekezdése szerint a köztisztviselő a feladatait a köz érdekében, a jogszabályoknak megfelelően, szakszerűen, pártatlanul, igazságosan köteles ellátni. A jegyzői munkakörbe tartozó feladat - egyebek mellett - különösen az önkormányzat jogszabályoknak megfelelő működésének biztosítása, az észlelt jogszabálysértések jelzése (1990. évi LXV. tv. 36. §). A jegyző által történt szabálytalan munkabér-előleg felvétele, a készpénzfizetési csekk kiállítására való jogosultságnak saját célra történő felhasználása olyan magatartás, amely a közszolgálati jogviszonyból eredő kötelezettség vétkes megszegésének minősül. Kétségtelenül ez a fegyelmi felelősség megállapításának alapjául is szolgálhat. Ugyanakkor a jogszabálysértő, erkölcsileg és súlyos megítélés alá eső magatartás - a fentebb hivatkozott törvényi rendelkezések figyelembevételével - a jegyzői (vezetői) munkakör betöltésre való alkalmatlanságra is okszerű következtetést von maga után. Alkalmatlanságot nemcsak szakmai hiányosság, hanem akár fegyelmi eljárás alapjául szolgáló súlyos magatartás is megalapozhat. Önmagában az a körülmény tehát, hogy az adott magatartás miatt fegyelmi eljárás indítása helyett a munkáltató a közszolgálati jogviszony megszüntetése iránt (köztisztviselő feladatai ellátására alkalmatlan) intézkedett, a felmentés jogszerűségét nem érinti. (LB Mfv. I. 10 202/1994/2. sz.)
A köztisztviselő alkalmatlanságát minden esetben a munkáltató által részletesen megjelölt indokok figyelembevételével, az objektív tények és nem szubjektív értékítélet alapján kell megállapítani. (LB Mfv. I. 11 009/1995/3. sz.)
Amikor átszervezés során az ellenőrzési osztály csoporttá alakult, a csoportvezetői beosztást a korábbi osztályvezetőnek felajánlották, ő azonban három héten át nem nyilatkozott, a jogviszonyának megszüntetése jogszerűen történt. (LB Mfv. I. 11.012/2006/5.).
A közigazgatási szerv nemcsak a saját hivatali szervezetén belül ajánlhat fel a köztisztviselő számára a képzettségének és besorolásának megfelelő munkakört, hanem másik közigazgatási szervnél is. (LB Mfv. I. 10 225/1997/3. sz.)
A perbeli tényállás szerint a munkáltató három köztisztviselőt mentett fel - a felperessel azonos indokolással - átszervezésre és létszámcsökkentésre hivatkozással. Ugyanezen a napon három határozott időre korábban kinevezett köztisztviselőt határozatlan idejű kinevezéssel alkalmazott (véglegesített). A Ktv. 17. §-ának (4) bekezdése szerint a köztisztviselő a munkaköréből akkor menthető fel, ha a hivatali szervezetben vagy annak irányítása alatt álló közigazgatási szervnél nincs a képzettségének és a besorolásának megfelelő másik betöltetlen munkakör, vagy ha az ilyen munkakörbe való áthelyezéshez nem járul hozzá. A munkáltatónak a Ktv. 17. §-a (4) bekezdésében előírt kötelezettsége körében fel kellett volna ajánlania a határozott idő lejárta után határozatlan időre kinevezett köztisztviselők munkakörének egyikét. (LB Mfv. I. 10 202/1994/2. sz.)
A munkáltatónak a köztisztviselőt felmentő intézkedésében elegendő az illető nyugdíjas voltára hivatkoznia, azt ezt meghaladóan nem kell megindokolni. (LB Mfv. E. 10.070/2005/5.)
Az 1106/2003. (X. 31.) Korm. határozat alapján történt létszámcsökkentésnél a Ktv. rendelkezéseit kell alkalmazni, és azokon túlmenően a megállapodásnak az a kitétele, hogy a gyermeküket egyedül nevelő anyák jogviszonya csak szakmailag rendkívül indokolt esetben szüntethető meg, nem irányadó. (LB Mfv. E. 10.161/2005/5.)
Ha a közszolgálati munkáltató a felsőbb döntéssel összefüggő létszámcsökkentést igazolta, és más megfelelő betöltetlen munkakör nem volt, a megszüntetés jogszerűen történt. (LB Mfv. I. 10.001/2005/5.)
Ha a Kormány által elrendelt létszámcsökkentés keretében történt a felperes felmentése, amely átszervezéssel is együtt járt, a felmentés jogszerűen történt, mert az indok való és okszerű volt és nem állt rendelkezésre betölthető állásra vonatkozó adat. (LB Mfv. E. 10.354/2005/2.)
Ha a munkáltató a felsőbb szerv létszámcsökkentés elrendelése iránti döntését közvetlenül megelőzően, amikor a döntésről már tudott, két új személyt alkalmazott, nem hivatkozhatott arra, hogy a döntés miatt valamely köztisztviselőjének továbbfoglalkoztatására nem volt lehetősége. (LB Mfv. II. 10.490/2000/4.)
Annak vizsgálatánál, hogy a munkáltató intézkedését az arra hatáskörrel rendelkező szerv vagy személy hozta-e meg, annak van jelentősége, hogy a jogkör gyakorlásakor a hatáskör fennállt-e, nem pedig annak, hogy az intézkedés eredményeképpen a köztisztviselő milyen beosztásba kerül. (LB Mfv. II. 10.634/2000/3.)
A nyugdíjra jogosultság szerzése címén a nyugdíjasként alkalmazott köztisztviselő is felmenthető. (LB Mfv. II. 10.527/2000/3.)
Ha a miniszter a közigazgatási szervnél 3 fő létszámcsökkentést rendelt el, a munkaügyi bíróság általában nem vizsgálhatja, hogy a létszámcsökkentés keretében a munkáltató miért éppen a felperes (jogtanácsos) jogviszonyát szüntette meg. (LB Mfv. E. 10.819/2005/2.)
A bíróság a köztisztviselő felülvizsgálati kérelmét elutasította, amikor a sérelmezett felmentés a törvényi feltételeknek megfelelt, s a KÉT-ben kötött megállapodás nem járt felmentési korlátozással. (LB Mfv. E. 10.039/2005.)
A feladatok átcsoportosítása, a munkakörök akár részbeni összevonása átszervezésnek minősül. Utóbbinál a munkáltatóra tartozik, hogy melyik munkatársat tartja meg, illetve melyik jogviszonyát szünteti meg. Jogszabálysértés hiányában elutasítás. (LB Mfv. II. 10.046/2005/2.)
A felmentésben közölt indok valóságát a jegyző sem vitatta. Önmagában az, hogy ő már a kinevezésekor is nyugdíjas volt, a később ezzel indokolt felmentést nem teszi jogellenessé. (LB Mfv. E. 10.459/2005/2.)
Ha a köztisztviselő jogviszonyának megszüntetésére az előírt csökkentést meghaladóan került sor, az intézkedés jogszerűtlen volt. (LB Mfv. E. 10.456/2005/2.)
A közigazgatási szervnél végrehajtott létszámcsökkentés során érintett köztisztviselők kijelölésére a munkáltató jogosult. (LB Mfv. E. 10.227/2006/2.)
Közszolgálati átszervezésre alapított intézkedésnél azt kellett vizsgálni, hogy az átszervezési folyamat ténylegesen megkezdődött-e. (LB Mfv. E. 10.577/2005/1.)
A Ktv. 17. § (1) bek. a) pontjára alapított felmentés indoka való és okszerű, ha a köztisztviselő felmentésére a törvényben megjelölt felsőbb döntés alapján elrendelt létszámcsökkentés keretében került sor. Az álláshely megszűnése nem szükséges, mert azt átcsoportosítással megoldhatják. (LB Mfv. II. 10.870/2005/3.)
Ha a Ktv. 17. § (1) bek. a) pontjára alapított felmentés a jogszerű felsőbb döntést és az ebből következően a munkáltatónál végrehajtandó létszámcsökkentést tartalmazza, akkor a világos indokolás követelményének megfelel. Ha azonban a bíróság a rendeltetésszerű joggyakorlást, az esélyegyenlőség megsértését, valamint a Ktv. 17. §-a (4) bekezdésének állított megsértését nem bírálta el, új eljárás szükséges. (LB Mfv. II. 10.298/2006/3).
Ha a köztisztviselő a felmentése időpontjában szolgálati nyugdíjban részesült, nyugdíjasnak minősült, és jogviszonya ennek megfelelően volt megszüntethető. (LB Mfv. E. 10.295/2003/2.)
Ha a munkáltató a köztisztviselővel szemben a felmentés jogát nem rendeltetésszerűen gyakorolta, a felmentés jogellenességét megállapító döntés megfelel a jogszabályoknak. (LB Mfv. E. 10.931/2002/2.)
Az átszervezés, mint felmondási indok valósága megállapítható akkor is, ha a munkáltatói intézkedés időpontjában az átszervezési folyamat még nem fejeződött be, de a munkakör-összevonás már megtörtént. (LB Mfv. E. 10.620/2003/1.)
Az egy munkakörbe tartozó feladatok szétosztása is átszervezésnek minősül. (LB Mfv. II. 10.440/2001/4.)
Ha a munkáltató a perben nem bizonyította a felperes felmentésének csoportos létszámleépítés keretébe eső voltát, a felmentés jogszerűségét a felmentés közlése időpontjában fennállt keresőképtelenség figyelembevételével kellett elbírálni. (LB Mfv. II. 10.638/2001/4.)
Ha a létszámcsökkentési döntés 8 főre vonatkozott és az egy személyre vonatkozó intézkedés jogellenességét a bíróság azon az alapon állapította meg, hogy 12 főt bocsátottak el, de nem tisztázta, hogy a felperes jogviszonyának megszüntetése mikor történt, így ő a hányadik megszüntetett volt, új eljárás szükséges. (LB Mfv. II. 10.754/2001/3.)
Ha a köztisztviselő felmentése időpontjában üres álláshely nem volt, a munkáltatót nem terhelte ilyen felajánlási kötelezettség. (LB Mfv. II. 10.294/2001/4.)
Ha a köztisztviselő jogviszonyának megszüntetésére a b) pont alapján létszámcsökkentés címén került sor, tisztázni kell, hogy az intézkedés idején mennyi volt a hivatal létszáma és az csökkent-e vagy sem. (LB Mfv. II. 10.029/2001/4.)
Ha a közigazgatási szerv a létszámcsökkentést megelőzően két nappal két új munkavállalót alkalmazott, a létszámcsökkentés részben elkerülhető volt, ezért arra felmentés nem volt alapítható. (LB Mfv. II. 10.488/2000/4.)
Ha a közigazgatási szerv a felmentést megelőzően hosszabb időn át túllépte a megengedett létszámot, és a közgyűlés döntését megelőzően két új köztisztviselőt alkalmazott, nem hivatkozhat arra, hogy a döntés miatt nem volt lehetőség a köztisztviselő továbbfoglalkoztatására. (LB Mfv. II. 10.489/2000/4.)
Ha a képviselőtestület a polgármesteri hivatal létszámának három fővel való csökkentését rendelte el, ezt nem érintette, hogy egyidejűleg a megszüntetettel azonos, mintegy négy évet meghaladó szolgálati idővel rendelkező, meghosszabbított határozott idejű kinevezések alapján foglalkoztatott három főt véglegesítették. (LB Mfv. I. 10.432/1999.)
Ha a munkáltató az elrendelt létszámcsökkentés iránt a egyik köztisztviselő jogviszonyának megszüntetése iránt április 28-án intézkedett, tudva, hogy azonos munkakör április 30-án megüresedik, ennek felajánlásának elmulasztása miatt az intézkedés jogellenes volt. (LB Mfv. II. 10.933/1999.)
Ha a köztisztviselő képzettségének megfelelő betöltetlen munkakör volt a felmentéskor, annak fel nem ajánlása miatt az intézkedés jogellenes. A korábban szerzett mérlegképes könyvelői oklevél felsőfokú pénzügyi-számviteli szakképesítésnek felel meg. (LB Mfv. II. 10.228/1999.)
A köztisztviselői felmentés indokát annak tartalma szerint kell elbírálni. A megfelelő jogszabályhelyre való hivatkozás elmaradása a felmentés jogszerűségét nem érinti. A nyugdíjasként alkalmazott köztisztviselő is felmenthető a nyugdíjjogosultságra hivatkozással. 1992. évi XXIII. tv. 17. § (1) bek. f) pont. (LB Mfv. I. 10.373/2000/3.)
A köztisztviselői felmentés indokát annak tartalma szerint kell elbírálni, a megfelelő jogszabályhelyre való hivatkozás elmaradása a felmentés jogszerűségét nem érinti. A nyugdíjasként alkalmazott köztisztviselő is felmenthető a nyugdíjjogosultságra utalással. (LB Mfv. I. 10.374/2000/3.)
Ha az ítélet megfelel a törvénynek, mert a munkaköri feladatok elosztása, ezek végrehajtásának időleges szüneteltetése, egyesek nem köztisztviselő által történő megvalósítása, a munkáltató mérlegelési körébe tartozó olyan kérdések, amelyek a munkaügyi jogvita körén kívül esnek, ezért a felülvizsgálati kérelmet el kellett utasítani. (LB Mfv. I. 10.476/2002/1.)
Ha a köztisztviselő annak tudatában, hogy a munkáltatónál volt általa betölthető más munkakör, mégis ezzel összefüggésben a jogviszonya munkáltatói felmentéssel történő megszüntetését kérte, az ilyen munkakörbe történő áthelyezését maga sem kívánta, ezért a munkakör felajánlás hiányára utólag sem hivatkozhat a jóhiszeműség elve alapján. (LB Mfv. I. 10.878/1998.)
A közigazgatási szerv, mint munkáltató nem mellőzhette a nyugdíjban, járadékban nem részesülő köztisztviselő jogviszonyának megszüntetése előtt a rehabilitációs eljárás lefolytatását. (LB Mfv. I. 10.616/2004/3.)
Amikor a munkaügyi felügyelő saját családi háza építését iparengedély nélkül eljáró vállalkozóval végeztette, mely munka során halálos üzemi baleset következett be, a munkaügyi felügyelő jogviszonyának felmentéssel megszüntetése megalapozottan történt alkalmatlanság miatt. (LB Mfv. E. 10.250/2006/1.)
Ha a köztisztviselő a minősítését október 20-án vette át, az abban foglalt minősítést vitatta, majd október 28-án alkalmatlanság miatti felmentést kézbesítettek neki, nem hivatkozhat a felmentés indokolása hiánya miatti jogellenességére. (LB Mfv. I. 10.869/1998.)
Az alkalmatlanságban megjelölt felmentési indok valósága és okszerűsége a konkrét hiányosságok, mulasztások vizsgálata nélkül nem állapítható meg. (LB Mfv. I. 10.107/1998.)
Ha a népjóléti irodai előadó jelentős százalékban jogszerűtlen döntést hozott, a jogviszonyának alkalmatlanság címén történt megszüntetése jogszerűen történt. 1996. szeptember 19-én nem volt szükséges az alkalmatlanságot minősítési eljárás keretében megállapítani. (LB Mfv. II. 10.812/2000/3.)
A köztisztviselő jogviszonyának az e) pont alapján felmentéssel történt megszüntetése jogszerű, ha az alkalmatlanságot a munkáltató minősítési eljárásban megállapította és azt kellő időben a köztisztviselő nem támadta meg. (LB Mfv. II. 10.690/2000/3.)
Ha a köztisztviselő munkáltatója a létszámcsökkentést az 1106/2003. (X. 31.) Korm. határozat alapján hajtotta végre, a megállapodás 4. pontjában foglaltak felmondási korlátozásként nem értékelhetőek, így a felmentés jogszerűen történt. (LB Mfv. I. 10.739/2004/6.)
Ha a közszolgálati munkáltató által közölt felmentés megfelelt a Ktv. 17. § (1) bek. a) pontjának, s minthogy a KÉT-tel kötött megállapodás nem minősül jogszabálynak, a közölt felmentés jogszerű volt. A törvény keretei között a munkáltató választja ki a felmentéssel érintett köztisztviselőt, ennél az Mt. 89. § (7) bek. nem alkalmazható. (LB Mfv. E. 10.575/2004/1.)
Ha a köztisztviselő 50%-os munkaképesség-csökkenése alapján más munkakör biztosítását, ennek hiányában jogviszonya munkáltatói megszüntetését kérte, utóbbit a munkáltató megtagadja, a bíróság úgy találta, hogy a bíróság a munkáltatónak a jogviszony egyoldalú megszüntetésére irányuló nyilatkozatát ítélettel nem pótolhatja. (LB Mfv. II. 10.233/2000/3.)
Ha a munkáltató a köztisztviselő jogviszonyát 2005. február 28-án közölt intézkedéssel annak keresőképtelensége idején szüntette meg felmentéssel, az intézkedés jogellenesen történt. (LB Mfv. II. 10.726/2006/3.).
Egymagában nem rendeltetésellenes joggyakorlás, ill. hátrányos megkülönböztetés, ha a képviselő-testület a legmagasabb illetményű köztisztviselő jogviszonyát szünteti meg. (LB Mfv. 10.028/2006.)
A közigazgatási szervet, mint munkáltatót nem mentesíti a munkakör- felajánlási kötelezettség alól, ha az adott munkakörre helyettesítés keretében határozott idejű jogviszony létesíthető. (LB Mfv. 10.963/2006.)
Ha a főosztályvezetőnek minősülő köztisztviselő munkaköre megszűnt, a felajánlott osztályvezetői állást nem fogadta el, a felmentése jogszerűen történt. (LB Mfv. II. 10.302/2006.)
Ha két község polgármesteri hivatala megszűnt, és a továbbiakban az egyiknél szervezett körjegyzőség látta el a feladatokat, ez kellő indokul szolgált a másik jegyző jogviszonyának megszüntetésére, ezért a bíróság az indok hiánya miatt hozott, jogellenességet megállapító ítélet megváltoztatta. (LB Mfv. I. 10.105/2007/3.)
Ha a köztisztviselő jogviszonyának megszüntetése azon alapult, hogy 8 fő leépítése volt kötelező, de ezek között egy már felmentési idejét töltő személy nem szerepelt, annak tisztázása szükséges, hogy a felperes még bele-, illetve kívül esett-e az előírt létszámhatáron. (LB Mfv. II. 10.449/2006.)
A KÉT-megállapodás kollektív szerződésnek nem minősül, ehhez képest a felmentés szabályainak alkalmazását nem érinti. (LB Mfv. 10.221/2006.), (LB Mfv. 10.473/2006.)
Ha a városi közigazgatásnál betöltetlen munkakör nem volt, a 4 fő létszámcsökkentés keretében a felperes jogviszonyának felmentéssel történt megszüntetése jogszerűen történt. (LB Mfv. 10.526/2006.)
Ha a Ktv. 17. § (1) bek. a) pontjára alapított felmentés a jogszerű felsőbb döntést és az ebből következően a munkáltatónál végrehajtandó létszámcsökkentést tartalmazza, akkor a világos indokolás követelményének megfelel. Ha azonban a bíróság a rendeltetésszerű joggyakorlást, az esélyegyenlőség megsértését, valamint a Ktv. 17. §-a (4) bekezdésének állított megsértését nem bírálta el, új eljárás szükséges. (LB Mfv. II. 10.298/2006.)
A Ktv. 17. §-ának megfelelően kormányhatározat a közigazgatási szervre kötelező létszámcsökkentést írhat elő. (LB Mfv. II. 10.396/2006.)
A köztisztviselő felperes munkakörét érintő létszámcsökkentésnél a munkavállaló és a felettese esetleges korábbi konfliktusa a munkáltató rendeltetésellenes joggyakorlását egymagában nem igazolhatja. (LB Mfv. E. 10.307/2006.)
A Ktv. 17. § (1) bek. a) pontja alapján létszámcsökkentés nemcsak jogszabályban, hanem adott esetben miniszter által kiadott FVM-utasításban is előírható, és megyei igazgatói értekezlet által pontosítható volt. (LB Mfv. II. 10.300/2006.)
Ha a közigazgatási szerv 2005. 01. 01-jén engedélyezett létszáma 76 fő volt, ezzel szemben a létszám 74-re csökkent, két személy és a felperes további felmentésével a munkáltató az elrendelt 11 főnyi létszámcsökkentés mértékét túllépte, és a felperes jogviszonya megszüntetését nem indokolta. (LB Mfv. II. 10.443/2007/3.)
Ha az önkormányzat képviselő-testülete elrendelte a politikai főtanácsadói álláshelyek megszüntetését, ez megfelelő üres álláshely hiányában megvalósult, mindez jogszerűen történt. Közben történt új felvétel, ezek azonban nem feleltek meg korábbi állásuknak. (LB Mfv. I. 10.452/2007/4.)
Ha a köztisztviselő a jogviszonya felmentési idő nélküli megszüntetésének jogellenessége miatt keresettel nem élt, e címen a felülvizsgálati eljárásban igényt nem érvényesíthet. (LB Mfv. I. 10.394/2007/2.)
A tartalékállományba helyezést követően a munkáltatónak nem volt kötelessége a megüresedett álláshely felajánlása, ezért - figyelemmel arra is, hogy arról a köztisztviselő tudott, erre jogot nem alapíthat. (LB Mfv. I. 10.258/2007/5.)
Ha a köztisztviselő jogviszonyát a munkáltató 2006. 02. 01-jétől 07. 31-éig tartó felmentési idővel a miniszter létszámcsökkentést előíró rendelkezése alapján jogszerűen megszüntette, az ezt megelőző, 2005. december szóbeli előzetes tájékoztatás nem minősült szóbeli felmentésnek. (LB Mfv. II. 10.216/2007/3.).
Ha a köztisztviselő a jogviszonya felmentési idő nélküli megszüntetésének jogellenessége miatt keresettel nem élt, e címen a felülvizsgálati eljárásban igényt nem érvényesíthet. (LB Mfv. I. 10.394/2007/2.).
Ha a közigazgatási szerv 2003. II. félévében üres állás-felajánlási kötelezettségét nem teljesítette, a sérelmezett felmentés jogellenesen történt. (LB Mfv. II. 10.397/2007/3.).
1106/2003. Korm. A felmentési ok valósága esetén, felmentési tilalom hiányában a felmentés jogszerűen történt, mert a KÉT-megállapodás a törvényen túlmenő, a felmentés jogszerűségét érintő, okot nem határozott meg. (LB Mfv. E. 10.568/2007/1.)
A földhivatal egyik földmérője jogviszonyának - az FVM által előírt egy főt érintő - megszüntetése, egymagában nem minősül rendeltetésellenes joggyakorlásnak. (LB Mfv. I. 10.829/2007/6.).
Ha a létszámcsökkentés miatt történt felmentéssel szemben a köztisztviselő nem bizonyította, hogy annak indoka valójában kora és egészségromlása volt, az intézkedés jogszerűen történt. (LB Mfv. I. 10.842/2007/3.).
A jogállás-változás az ÁNTSZ Észak-alföldi Regionális Intézeténél bekövetkezett, az alperes a Ktv. 17/A. §-ában előírt eljárást betartotta, s mivel a felperes a továbbfoglalkoztatás lehetőségével nem élt, a közszolgálati jogviszonyának felmentéssel történt megszüntetésére jogszerűen került sor. (LB Mfv. II. 10.911/2007/3.).
Ha a közigazgatási szervnél nem volt felajánlható munkakör, az 1106/2003. Korm. hat. alapján a létszámcsökkentés jogszerűen történt. (LB Mfv. I. 10.961/2007/5.).
Az átszervezés keretében történt, az egy munkakörbe tartozó feladatok szétosztásával megvalósuló munkakör-megszüntetést nem cáfolja a feladatok megmaradását és nem kívánja meg azok önálló betöltését. (LB Mfv. I. 11.043/2007/4.).
A munkáltató felajánlási kötelezettsége a határozott idejű és a részmunkaidős munkaviszonyokra is kiterjed. Ezért a felajánlási kötelezettség elmulasztása miatt a jogellenesség megállapítása jogszerűen történt. (LB Mfv. I. 10.127/2008/3.)
A jogszabálysértő minősítésen alapuló felmentés jogellenességét a jogerős ítélet jogszerűen állapította meg. (LB Mfv. I. 10.131/2008/6.).
Ha a létszámcsökkentésre hivatkozással történt köztisztviselői jogviszony-megszüntetést követően, a felmentési idő megkezdődése előtt ugyanabban a munkakörben mást alkalmaztak, az jogellenesen történt. (LB Mf. I. 10.282/2008/3.).
Ha az átszervezés végrehajtásakor a munkáltató az egyik távollevő álláshelyét ideiglenesen nem ajánlotta fel a felmentéssel érintett köztisztviselőnek, majd az ezt néhány hónappal későbbi átszervezésnél betöltötte, az átmeneti fel nem ajánlás nem tette a megszüntetést jogellenessé. (LB Mfv. 10.523/2008.)
Vitatható, hogy a munkáltatót hány alkalommal terheli üres munkakör felajánlásának kötelezettsége. Ha a munkáltató két üres munkakört felajánlott a köztisztviselőnek, mégis jogellenes volt intézkedése, ha annak közlésekor a rendelkezésre álló betöltetlen munkaköröket nem ajánlotta fel, illetve nem bizonyította, hogy ekkor ilyenekkel rendelkezett. (LB Mfv. I. 10.944/2008.)
Ha a képviselő-testület meghatározott időbeli hatállyal a polgármesteri hivatal 8+1 fővel történő létszámcsökkentését rendeli el, ennek érvényesítése jogszerűen történt. (LB Mfv. I. 10.625/2008.)
Amikor az osztályvezetőnek is minősített belső ellenőr köztisztviselői jogviszonyát a munkáltató kifejezetten a vezetői megbízás visszavonása és másik munkakör hiánya miatt szüntette meg, a bíróság az intézkedést jogellenesnek minősítette, minthogy a vezető állású minősítés megszüntetése egymagában nem kellő indoka a belső ellenőri jogviszony megszüntetésének. (LB Mfv. I. 10.500/2008.)
A jogszabálysértő minősítésen alapuló felmentés jogellenességét a jogerős ítélet jogszerűen állapította meg. (LB Mfv. I. 10.131/2008.)
Amikor a Magyar Bányászati Hivatal elnökének megbízatását 2002. augusztus 9-én visszavonták, majd 2003. február 11-én közszolgálati jogviszonyát megszüntették, mert a felajánlott két másik álláshelyet a vezető nem fogadta el, ez jogellenesen történt, minthogy a visszavonásról arra nem jogosult intézkedett, és ennek folytán a felmentés sem tekinthető jogszerűnek. (LB Mfv. I. 10.819/2008.)
Amikor a község lemondott az elsőfokú építési hatósági feladatok ellátásáról és azt a közeli városnak adta át, majd emiatt az építési/műszaki főtanácsosának jogviszonyát megszüntette, a bíróság a felmentést jogellenesnek minősítette, minthogy több mint hét ilyen feladatkör a munkáltatónál maradt. (LB Mfv. I. 10.857/2008.)
Olyan esetben, amikor a köztisztviselő felmentését a munkáltató a Ktv. 17. § (1) bek. a) pontjára alapította, az jogszerűnek minősült, minthogy a létszámcsökkentés nemcsak jogszabályban, hanem utasításban is előírható, arra is figyelemmel, hogy a szakszervezeti véleményezés is megtörtént. (LB Mfv. I. 10.011/2009.)
Ha a párt képviselő tagozatát támogató szakértők számát csökkentették, és ennek körében az egyik szakértő álláshelyét megszüntették, ez a jogviszony megszüntetését megalapozta. (LB Mfv. I. 10.186/2009.)
Ha a munkáltató nem bizonyította, hogy a szervezet két önálló egységre való osztása létszámcsökkentéssel járt, s az átszervezés a felperes munkakörét érintette, a megszüntetés jogellenesen történt. (LB Mfv. I. 10.751/2010.)
Amikor a városi polgármesteri hivatal egyik ügyintézője jogviszonyát megszüntette alkalmatlanság miatt, azt a bíróság hatályában fenntartotta. (LB Mfv. 11.123/2010.)
Amikor a város polgármesteri hivatala átszervezés és létszámcsökkentés címén 2008. december 20-án egy fő közszolgálati jogviszonyát megszüntette, majd 2009. június 25-étől eredeti munkakörébe visszahelyezte, utóbb 2009. augusztus 10-én az illető jogviszonyát a korábbival egyező indokkal megszüntette. Az első-, és a másodfokú bíróság azonban a tényállást kellően nem tárták fel, ezért döntésük nem megalapozott. Új eljárás. (LB Mfv. I. 10.397/2010.)

[a Ktv. 17/A-18. §-ához]

A végkielégítés

[a Ktv. 19. §-ához]

"Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére tekintettel - alkotmányellenessé csak az a szabály [nyilvánítható amely értelmezhetetlen voltánál fogva teremt jogbizonytalanságot, mert hatását tekintve nem kiszámítható és címzettjei számára előre nem látható. Csak a jogalkalmazás számára eleve értelmezhetetlen jogszabály sérti a jogbiztonságot. 36/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997 222, 232.; 754/8/1999. AB határozat, ABH 2002, 1050. 1054.; 219/B/2002. AB határozat, ABH 2003, 1488. 1492.]
A Ktv. 19. § (3)-(5) bekezdése a köztisztviselői végkielégítés mértéke meghatározásának, konkrétan a végkielégítésre jogosító, közszolgálati jogviszonyban töltött idő számításának szabályait tartalmazza. A vizsgált rendelkezés a végkielégítés szempontjából közszolgálati jogviszonyban töltött jogszerző időnek minősíti mindazon költségvetési szervnek minősülő munkáltatóknál közszolgálati, közalkalmazotti, valamint hivatásos szolgálati jogviszonyban töltött időket, továbbá 1992. július 1-jét megelőzően bármely munkáltatónál munkaviszonyban töltött időket (jogviszonyok időtartamát), amelyek a köztisztviselő áthelyezése folytán mutatnak folyamatosságot a köztisztviselő felmentése miatt végkielégítés fizetésére köteles közigazgatási szervnél fennálló közszolgálati jogviszonnyal. E szabály szövege jogi értelemben ismert, jogszabályok által definiált, illetve meghatározható fogalmakat (költségvetési szerv, áthelyezés, közszolgálati jogviszony, közalkalmazotti jogviszony, hivatásos szolgálati jogviszony, munkaviszony stb.) tartalmaz és - az indítványozó álláspontjával ellentétben - nem állítható az sem, hogy az áthelyezés feltétel előírásával, illetve az "1992. július 1-jéig" kifejezés használatával a jogalkotó lehetetlenné, illetve kiszámíthatatlanná tette volna a támadott szabály alkalmazását. A közszolgálati, közalkalmazotti és a hivatásos szolgálati jogviszonyt szabályozó törvények az áthelyezés jogintézményét ismerik, az pedig, hogy az 1992. július 1-jén hatályba lépett, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény már nem szabályozza a munkáltatók közötti áthelyezést, irreleváns, tekintve, hogy a támadott szabály ezen időpontot követően egyáltalán nem teszi lehetővé a munkaviszonyban töltött idő beszámítását.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kifogásolt rendelkezés tartalma világos és érthető, az "áthelyezés esetén" és "1992. július 1-jéig" szövegrészek nem teszik a norma címzettjei számára értelmezhetetlenné és kiszámíthatatlanná a szabály alkalmazását, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt a fenti részében elutasította.
1.2. Az indítványozó sérelmezte, hogy a Gst. alapján módosult szabályozás - a támadott szövegrészekre figyelemmel - szerzett jogokat visszamenőlegesen von el; álláspontja szerint a törvényhozó eljárása akkor felelt volna meg a jogbiztonság követelményének, ha a Gst. hatályba lépését követően létesített közszolgálati jogviszonyok esetében írta volna elő az új szabály alkalmazását.
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében elismert jogállamiság egyik legfontosabb alkotóeleme a jogbiztonság, amely - egyebek között - megköveteli, hogy a jogalanyoknak meglegyen a tényleges lehetőségük arra, hogy magatartásukat a jog előírásaihoz tudják igazítani, ennek érdekében a jogszabályok a kihirdetésüket megelőző időre nézve ne állapítsanak meg kötelezettséget, illetőleg valamely magatartást visszamenőleges hatállyal ne minősítsenek jogellenesnek. A jogbiztonság ezen alapvető követelményével ellentétes jogalkotás az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének a sérelmét eredményezi. [34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991. 170, 172.; 31/2005. (VII. 14.) AB határozat, ABK XIV. évf. 7-8. szám]
Az Alkotmánybíróság gyakorlatában visszaható hatályúnak minősül a szabályozás, ha a jogszabály hatálybaléptetése "[...] nem visszamenőlegesen történt ugyan, de a jogszabály rendelkezéseit - az erre irányuló kifejezett rendelkezés szerint - a jogszabály hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell". [57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 316, 324.; 8/2005. (III. 31.) AB határozat, ABK XIV. évf. 3. szám] Az Alkotmánybíróság a végkielégítés feltételeit és mértékét szabályozó más törvényi rendelkezések módosítása kapcsán vizsgálta a visszaható hatályú jogalkotás tilalmának érvényesülését, a 174/B/1999. AB határozatában (ABK XIV. évf. 12. szám) és az 1399/B/1995. AB határozatában ABH 1996, 589-591.) elutasította azokat az indítványokat, amelyek az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének megsértését azonos okból állították.
Az indítványozó által sérelmezett, a Gst. 97. §-ával megállapított szabály alkalmazásáról a Gst. 112. § (1) és (8) bekezdése úgy rendelkezett, hogy a 97. § rendelkezéseit a Gst. hatálybalépését követően közölt felmentések esetében kell alkalmazni. Mivel a végkielégítésre való jogosultság megszerzése a felmentés közlésének jogi tényéhez kötődik, nem állapítható meg az, hogy a kifogásolt módosítás következtében szerzett jogok visszamenőleges hatályú megszüntetésére került sor. Nincs szó ugyanis arról, hogy lezárt (már teljesedésbe ment) jogviszonyokat kellene a munkáltatóknak felülvizsgálni, és - tekintve, hogy erről a törvény nem rendelkezik - arról sem, hogy a támadott rendelkezések hatálybalépésének időpontjában már folyamatban levő jogviszonyokra (az 1995. június 30-át megelőzően közölt felmentések alapján járó végkielégítések számítására, vagy a közigazgatási szerv és a köztisztviselő között, illetve bíróság előtt vitássá tett igényekre) vonatkozóan kellene alkalmazni az új szabályozást.
Az indítványozó az "áthelyezés" szövegrészt azért tartja a szerzett jogok alkotmányos védelmével ellentétben állónak, mert "az áthelyezés ténye vagy hiánya nem minősíthet egy munkaviszonyt közszolgálatiság szempontjából". Önmagában az, hogy a törvényhozó a végkielégítésre jogosító - a törvényben felsorolt jogviszonyokban töltött - idők közötti folyamatosság meghatározása során rendező elvként választotta az áthelyezést, nem sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogbiztonság elvét.
A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az Alkotmány 2. § (1) bekezdése sérelmére alapított indítványrészeket nem találta megalapozottnak.
1.3. Az Alkotmánybíróságnak választ kellett adnia arra a kérdésre is, hogy megvalósul-e a köztisztviselők között alkotmányellenes különbségtétel azáltal, hogy a törvényhozó a Ktv. 19. § (5) bekezdés b) pontjában meghatározott jogviszonyokban töltött időt a közigazgatási szervhez áthelyezettek esetén beszámítani rendeli a végkielégítésre jogosító időbe, azon köztisztviselők esetében azonban, akiknek nem áthelyezés útján szűnt meg a korábbi munkáltatónál fennállt jogviszonya, nem.
Az Alkotmánybíróság számos határozatában értelmezte az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését. Kialakult gyakorlata szerint az Alkotmány e rendelkezését a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezte. Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy az alkotmányi tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki, abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem emberi jog vagy alapvető jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990. 73, 77-78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280. 281-282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 203-204.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997 130 138-140.; 39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 325, 342-344.; 39/2001. (X. 19.) AB határozat, ABH 2001, 691, 696.]
A végkielégítés jogintézménye szabályozásának, a jogosultság törvényi feltételei megváltoztatásának alkotmányosságával az Alkotmánybíróság már több határozatában foglalkozott. Az 1399/B/1995. AB határozatában megállapította: "A végkielégítés munkajogi jogintézmény. A végkielégítéshez való jog - a munkához, az egyenlő munkáért egyenlő bérhez, a munkához igazodó jövedelemhez való jog alkotmányos garantálásával szemben - nem szerepel az Alkotmány XII. fejezetében felsorolt alapvető jogok között." (ABH 1996, 589, 590.) Az Alkotmánybíróság más határozataiban is megállapította, hogy a végkielégítéshez való jog nem része az alapvető jogok katalógusának, ezért a végkielégítés feltételeinek meghatározásánál a jogalkotót széleskörű mérlegelési jog illeti meg, alkotmányellenesség csak egészen szélsőséges esetben állapítható meg. [2180/B/1991. AB határozat, ABH 1992. 559. 562.; 2264/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 567. 568.; 397/B/1994. AB határozat, ABH 1994, 712. 714-715.; 1399/B/1995. AB határozat, ABH 1996. 589, 590.; 1221/B/1992. AB határozat, ABH 1993. 610, 611.]
Az indítványozó által vitatott szabály a közszolgálati jogviszony felmentéssel történő megszüntetésével összefüggésben fizetendő végkielégítés mértékét befolyásoló tényező: a végkielégítésre jogosító azon idők beszámításának szabályait tartalmazza, amelyeket a köztisztviselő a közszolgálati jogviszonyt felmentéssel megszüntető közigazgatási szervnél fennállt jogviszonyt megelőző munkáltatóknál töltött - a törvény által meghatározott különböző - munkavégzésre irányuló jogviszonyokban. [A korábbi jogviszonyokban eltöltött idő beszámítása abban az esetben kihatással van magára a jogosultsága is, amikor a felmentő közigazgatási szervnél közszolgálati jogviszonyban töltött idő a Ktv. 19. § (2) bekezdés a) pontjában szabályozott jogosító minimum időtartamnál, azaz három évnél kevesebb, a korábbi jogviszonyban töltött idővel együttesen számítva viszont elérné a három évet.]
Az 1992. július 1-jét követően fennállt munkavégzésre irányuló jogviszonyokban töltött idők közül a törvény jogszerző időnek minősíti a közszolgálati, közalkalmazotti és hivatásos szolgálati jogviszonyban töltött időt, 1992. július 1-jét megelőzően pedig a munkaviszonyban töltött időt. Az 1992. július 1-jét megelőzően munkaviszonyban töltött idő beszámításának oka azonos az Alkotmánybíróság 632/B/2002. AB határozatában írtakkal (e határozatban az Alkotmánybíróság a köztisztviselők jubileumi jutalomra való jogosultsága alkotmányosságát vizsgálta): "1992. július 1-jét megelőzően a jogi szabályozás nem tett különbséget az állam tevékenységét ellátó, a köz szolgálatában munkát végző alkalmazottak és a gazdálkodó szervek alkalmazottainak jogállása között. Az állam tevékenységét végző alkalmazottak (...) a Munka Törvénykönyve (ti. a Munka Törvénykönyvéről szóló 1967. évi II. törvény) hatálya alá tartozó munkaviszony keretében látták el feladataikat. Ugyanakkor mivel - a rendszerváltásig - a gazdaság túlnyomó része is állami tulajdonban volt, a gazdálkodó szervek munkavállalóit is állami alkalmazottakként kezelte a jogi szabályozás. Az 1992. július 1-je előtt munkaviszonyban töltött időnek jubileumi jutalomra jogosító időként való elismerésével, az akkori munkaviszony e sajátosságait vette figyelembe a jogalkotó." (ABH 2004, 1620, 1625-1626.)
A vizsgált szabályállal meghatározott jogosultság tárgya a közszolgálati jogviszonyt felmentéssel megszüntető munkáltatót (közigazgatási szervet) megelőző munkáltatóknál fennállt közszolgálati, közalkalmazotti, hivatásos szolgálati jogviszonyban, illetve munkaviszonyban töltött idő jogszerző (végkielégítésre jogosító) időként való elismerése. E jogviszonyok sajátossága és közös vonása, hogy a jogviszonyokat szabályozó törvények hatálya alá tartozó munkáltatóknál jogviszonyban töltött idő a közügyek intézésében, közhatalmi funkciók ellátásában, illetve a társadalom közös szükségleteinek kielégítését szolgáló, állami, önkormányzati feladatok ellátásában való munkatevékenység folytatását jelenti. Mivel a jogi szabályozás 1992. július 1-jét megelőzően a fenti szempontok alapján jogállásukat tekintve nem differenciált a munkavállalók között, a végkielégítésre jogosító idő számítása szempontjából az 1992. július 1-je előtt fennállt munkaviszonyt is ilyenként ismerte el a törvényhozó.
Azzal tehát, hogy a törvény a közszolgálati jogviszonyt felmentéssel megszüntető közigazgatási szervnél fennállt jogviszonyon túl a fenti jogviszonyokban töltött időt is beszámítani rendeli a végkielégítésre jogosító jogszerző időbe, a korábbi, állami szolgálat körébe tartozó, illetve ilyenként elismert, inkavégzésre irányuló tevékenységgel, a köz szolgálatában, a tágabb értelemben vett "közszolgálatban" töltött időt honorálja azon köztisztviselők esetében, akik áthelyezéssel kerültek a közigazgatási szervhez.
A Ktv. hatálya alá tartozó munkáltatóhoz történő áthelyezés alapulhat egyfelől a munkáltatók és a köztisztviselő, közalkalmazott, hivatásos szolgálati jogviszonyban álló munkavállaló háromoldalú megállapodásán, továbbá - a Ktv. hatálya alá tartozó munkáltatók közötti végleges áthelyezés esetén - a köztisztviselőt foglalkoztatni kívánó közigazgatási szerv erre irányuló megkeresésén, azaz "kikérésen" is. Ez utóbbi esetben az áthelyező közigazgatási szerv az áthelyezést nem tagadhatja meg, ha a megkeresés kézhezvétele és az áthelyezés kért időpontja közötti időtartam a két hónapot meghaladja [Ktv. 14. § (2)-(3) bekezdést. A Gst. 112. § (1) bekezdése a végkielégítésre jogosító idő számítása szempontjából ezen felül áthelyezésnek tekinti az 1992. július 1-je és a Gst. hatálybalépése között a közszolgálati jogviszony közös megegyezéssel történt megszüntetését is abban az esetben, ha a köztisztviselő ismételten közszolgálati jogviszonyt létesített. Ez utóbbi rendelkezést azonban nem támadta az indítványozó.
Az áthelyezés - mint a közszolgálati, közalkalmazotti, hivatásos szolgálati jogviszonyok között kapcsolatot és folyamatosságot teremtő aktus - jogi természete a fenti jogviszonyokra gyakorolt hatását tekintve különböző. Míg a Ktv. hatálya alá tartozó közigazgatási szervhez történő áthelyezés a közalkalmazotti, szolgálati jogviszonyok megszűnését (egyben a közszolgálati jogviszony létrejöttét) eredményezi, addig a közszolgálati jogviszony esetében az áthelyezés a jogviszony fennállását nem befolyásolja. A közszolgálati jogviszonyban ugyanis a munkáltató oldaláról a jogviszony alanya az állam, illetve az önkormányzat, s - mivel a Ktv. az áthelyezést kizárólag közigazgatási szervek között engedi - az áthelyezés alapján csupán a munkáltatói jogkört gyakorló közigazgatási szerv "személyében" következik be változás. Ez a szabályozásbeli különbség azonban nem érinti az állami szolgálatban, a köz szolgálatában való munkatevékenység folytatásának folyamatosságát, azt az ismérvet, amelyet a törvényhozó az áthelyezés előírásával a korábbi jogviszonyok beszámíthatóságának feltételéül állított.
A vizsgált szabály által alkalmazott különbségtétel alapja tehát a korábban fennállt jogviszonyok megszüntetési módja, illetve a közszolgálati jogviszonyban állt köztisztviselők esetében a munkáltatói jogokat gyakorló közigazgatási szerv "személyében" bekövetkezett változás.
Az Alkotmánybíróság a jelen határozatában már utalt arra, hogy a végkielégítésre - mint alapjognak nem minősülő egyéb jogra - való jogosultság szabályozása során a törvényhozónak széles körű mérlegelési szabadsága van. Ennek alapján szabadon dönthet a végkielégítésre jogosító idők meghatározásáról, így arról is, hogy a jogszerző időbe a végkielégítés fizetésére köteles munkáltatónál jogviszonyban töltött időn túl más, korábbi jogviszonyok időtartamát beszámítani rendeli, vagy sem. Hasonlóan szabadon dönthet a törvényhozó a végkielégítésre jogosító idők szabályozásának megváltoztatásáról, a korábbi munkáltatóknál fennállt jogviszonyok beszámíthatóságának megszüntetéséről is.
A törvényhozó a végkielégítésre jogosító idők meghatározása során számos szempont szerint különböztethet is a köztisztviselők között, így pl. a korábbi jogviszonyaik megszüntetési módjai alapján, s ennek során figyelembe veheti a korábbi jogviszonyok megszüntetésének okait, és azt is, hogy arra végkielégítés fizetésével, vagy anélkül került sor. A végkielégítésre jogosító idők számítására vonatkozó döntései meghozatala során is kötik azonban az Alkotmány rendelkezései, "[...] nem járhat el önkényesen, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az esetleg eltérő egyéni szempontok megfelelő figyelembevételével kell eljárnia. [6/1997. (II. 7.) AB határozat, ABH 1997, 67, 69.]
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Ktv. 19. § (5) bekezdésében a végkielégítésre jogosító idő meghatározásánál a törvényhozó olyan ismérveket vett alapul, amelyek az ún. közszférában végezhető tevékenységek keretéül szolgáló jogviszonyok közötti folyamatosságot reprezentálják. Ilyen az áthelyezés, a jogviszonyok közötti megszakítás nélküli kapcsolatot, folyamatosságot kifejező speciális háromoldalú aktus is. Az a különbségtétel, amelyet a törvényhozó a közigazgatási szervhez áthelyezett köztisztviselők és azok között a köztisztviselők között alkalmazott, akiknek a korábbi jogviszonya egy-, illetve kétoldalú jognyilatkozattal (felmentés, lemondás, közös megegyezés stb.) került megszüntetésre, nem tekinthető önkényesnek.
A vizsgált szabályozás a közszférában működő munkáltatók által végzett tevékenység zökkenőmentes, folyamatos ellátását, e munkáltatók működésének stabilitását kívánja biztosítani, konkrétan azt, hogy az áthelyező munkáltató feladatai ellátásában az adott munkavállaló jogviszonyának megszüntetése ne okozzon fennakadást, másfelől figyelembe veszi azt az érdeket is, amely az átvevő, a Ktv. hatálya alá tartozó munkáltatónak az áthelyezett munkavállaló foglalkoztatásához fűződik. Nyilvánvaló, hogy ezeknek az érdekeknek az összehangolása nem valósul meg és nem érvényesülhet abban az esetben, ha a jogviszonyok megszüntetésére a jogviszonyban álló felek egyoldalú jognyilatkozata alapján, illetve a két munkáltató (a korábbi munkáltató és a közigazgatási szerv) bevonása nélkül kerül sor. Az indítvánnyal támadott szabályozás azzal, hogy az áthelyezésnek a végkielégítésre jogosító idő számításánál jelentőséget tulajdonít, a közszférában munkát vállalókat is ösztönzi - a körszféra zavartalan és folyamatos működtetéséhez fűződő érdekek összehangolása érdekében - arra, hogy munkavállalással, munkahely-váltással kapcsolatos döntéseik során mérlegeljék a jogviszonyok folyamatosságát biztosító megoldások, illetve megszüntetési módok alkalmazásának lehetőségét, annak kezdeményezését.
Az Alkotmánybíróság erre tekintettel megállapította, hogy a törvényhozó az "áthelyezés" feltétel előírásával nem önkényesen és nem ésszerű indok nélkül tett különbséget a kifogásolt rendelkezésben a köztisztviselők között ezért az indítványt ebben a vonatkozásban is elutasította." (661/B/1997. AB határozat).
A Ktv.-nek a 2001. évi XXXVI. törvénnyel történt módosítása arra való tekintettel tartalmaz új szabályt, hogy az általános öregségi nyugdíjkorhatárhoz közeli években romlanak a munkavállalók munkerőpiaci pozíciói. A munkáltató hibájából eredő érvénytelenség esetén a munkáltatói felmentés jogkövetkezményei megfelelően irányadók [Mt. 10. § (2) bek., Ktv. 71. § (2) bek.]. Ezt a rendelkezést az ítélkezési gyakorlat akként alkalmazza, hogy ha a munkáltató az érvénytelen jogviszonyban történő foglalkoztatást gondos eljárással elkerülhette volna, az érvénytelenség a hibájából eredt, tekintet nélkül arra, hogy terheli-e közreható magatartás, hiba a foglalkoztatottat. Ennek anyagi következményeként a munkáltatói felmentés jogkövetkezményei az irányadók, és a köztisztviselőt a törvény szabályai szerint végkielégítés illeti meg. (LB Mfv. I. 10.406/1996/3.)
A Ktv. 19. §-a szerint általános szabályként a végkielégítés mértékének meghatározásakor csak a közigazgatási szervnél közszolgálati jogviszonyban eltöltött időt lehet figyelembe venni. Ezen kívül közszolgálati jogviszonyban töltött időnek minősül az (5) bekezdés szerint a jogelőd munkáltatónál áthelyezés esetén a költségvetési szervnél közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban, ügyészségi, hivatásos szolgálati viszonyban, illetve 1992. július 1-jéig munkaviszonyban, illetőleg átminősítés esetén hivatásos szolgálati viszonyban eltöltött idő is. A rendelkezések egybevetéséből arra kell következtetni, hogy a közigazgatási szervnél közszolgálati jogviszonyban töltött időhöz kapcsolódnia kell azoknak a jogviszonyoknak, amelyeknek időtartamát a kivételes rendelkezés beszámítani rendeli. E kapcsolat megszakadását jelentheti az is, ha a köztisztviselő a köztisztviselői jogviszonyának megszűnése után két hónapig munkanélküli ellátásban részesült, majd ezt követően a korábbi közigazgatási szerv ismételten alkalmazta. (LB Mfv. II. 10.676/1997/2.)
Közszolgálati jogviszony esetén a végkielégítés összegének meghatározásakor a közszolgálati jogviszonyban eltöltött időt lehet figyelembe venni. Ismételten létesített közszolgálati jogviszony esetén csak a törvény alapján járó, a korábbi végkielégítést követően közszolgálati jogviszonyban töltött idő vehető figyelembe. (LB Mfv. I. 10.742/1997/3.)
A közigazgatási szervnél eltöltött jogviszonyon kívül olyan munkaviszony vehető figyelembe a végkielégítés szempontjából, amelyből a köztisztviselő áthelyezéssel került az alkalmazó szervhez, feltéve, hogy az áthelyező munkáltató költségvetési szerv volt. Ez áll a megelőző munkaviszonyokra is. (LB Mfv. II. 10.673/1998.)
Ha a köztisztviselőt nyugdíjjogosultságára tekintettel mentették fel az állásából, végkielégítésre nem tarthat igényt. (LB Mfv. I. 10.845/1995/4.) Ha azonban a köztisztviselő a rendelkezést megállapító 2000. évi XXXIII. törvény 2000. május 25-étől hatályos rendelkezését megelőző idő, adott esetben 1998 óta előrehozott öregségi nyugdíjban részesül, azt a különös rendelkezést kell alkalmazni, amely szerint a nyugdíjasnak minősüléshez az előrehozott öregségi nyugdíjnak 2000. május 25-ét követően történt igénybevétele is szükséges (LB Mfv. II. 10.676/2005.).
"Az Alkotmánybíróságnak az indítvány alapján arra a kérdésre kellett választ adnia, sérti-e az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt demokratikus jogállamiság elvét és az abból levezetett jogbiztonság követelményét az, hogy a törvényhozó a közszolgálati, a közalkalmazotti, valamint az Üszt., a Hszt. és az Iasztv. által szabályozott szolgálati jogviszonyokban álló foglalkoztatottak végkielégítésre való jogosultságának feltételeit és a végkielégítés mértékét a korábbi szabályozáshoz képest eltérően határozta meg.
1. A végkielégítés jogintézménye szabályozásának, a jogosultság törvényi feltételei megváltoztatásának alkotmányosságával az Alkotmánybíróság már több határozatában foglalkozott. Az 1399/B/1995. AB határozatában megállapította: "A végkielégítés munkajogi jogintézmény. A végkielégítéshez való jog - a munkához, az egyenlő munkáért egyenlő bérhez, a munkához igazodó jövedelemhez való jog alkotmányos garantálásával szemben - nem szerepel az Alkotmány XII. fejezetében felsorolt alapvető jogok között." (ABH 1996, 589. 590.)
Az indítványozó által támadott törvényi rendelkezések a közszolgálati, közalkalmazotti és szolgálati jogviszonyoknak a törvényekben meghatározott módokon történő megszüntetésével, illetve megszűnésével összefüggésben járó végkielégítés mértelvét határozzák meg. A vizsgált törvények a végkielégítésre való jogosultságot jellemzően a jogviszonyoknak a munkáltató tágabb értelemben vett működésével összefüggő okokból történő felszámolásához kötik (felmentés, rendkívüli lemondás stb.). A foglalkoztatási jogviszonyoknak ez a jellemzően a munkáltató működésével összefüggő ok miatti megszüntetéséhez kötődő, mértékét illetően pedig az illetményhez (illetve átlagilletményhez, átlagkeresethez, távolléti díjhoz) és a különböző foglalkoztatási jogviszonyok időtartamához igazodó egyszeri juttatás nem minősül bérnek, illetve illetménynek (1303/B/1996. AB határozat, ABH 1997, 693, 694.). Rendeltetését tekintve a végkielégítés a munkakeresés időszakában, az ismételt munkavállalásig terjedő időben egyfajta anyagi jellegű támogatást jelent és a megélhetés biztosítását célozza azon nyugellátásra nem jogosult foglalkoztatottak számára, akiknek a jogviszonya önhibájukon kívül (tehát nem szakmai alkalmatlanság, a szolgálatra való méltatlanná válás stb. miatt) kerül megszüntetésre. A törvényhozó ugyanis egységesen nem jogosítja a végkielégítésre azokat, akik nyugdíjjogosultságot szereztek, hiszen ebben az esetben a foglalkoztatottak további megélhetése a nyugellátás folyósításából eredően biztosított [Ktv. 19. § (8) bekezdés; Kjt. 37. § (2) bekezdés; Üszt. 33. § (3) bekezdés; Hszt. 63. § (6) bekezdés; Iasztv. 27. § (3) bekezdés].
2. Az indítványozó álláspontja szerint a törvényhozó eljárása akkor felelt volna meg a jogbiztonság követelményének, ha a Kötv. szerinti módosítások csak az 1999. április 1-jét követően létesített köztisztviselői, közalkalmazotti és szolgálati jogviszonyokra lettek volna alkalmazhatók. Az indítványozó tehát a Kötv. végkielégítésre vonatkozó új rendelkezéseit hatályba léptető szabállyal kapcsolatban tanalmilag a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát kifogásolja.
2.1. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében elismert jogállamiság egyik legfontosabb alkotóeleme a jogbiztonság, amely egyebek között megköveteli, hogy a jogalanyoknak meglegyen a tényleges lehetőségük arra, hogy magatartásukat a jog előírásaihoz tudják igazítani, ennek érdekében a jogszabályok a kihirdetésüket megelőző időre nézve ne állapítsanak meg kötelezettséget, illetőleg valamely magatartást visszamenőleges hatállyal ne minősítsenek jogellenesnek. A jogbiztonság ezen alapvető követelményével ellentétes jogalkotás az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének a sérelmét eredményezi. [34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991, 170, 172.; 31/2005. (VII. 14.) AB határozat, ABK XIV. évf. 7-8. szám]
Az Alkotmánybíróság gyakorlatában visszaható hatályúnak minősül a szabályozás, ha a jogszabály hatálybaléptetése "nem visszamenőlegesen történt ugyan, de a jogszabály rendelkezéseit - az erre irányuló kifejezett rendelkezés szerint - a jogszabály hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell "[57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994. 316, 324.; 8/2005. (III. 31.) AB határozat. XIV. évf. 3. szám]
2.2. A végkielégítésre való jogosultság megszerzése - az indítványozó által kifogásolt körben - a felmentés közlésének, azaz a jogviszonyok megszüntetésére irányuló egyoldalú munkáltatói akaratnyilatkozatok hatályosulásának jogi tényéhez kötődik (a jogosultság más esetköreivel kapcsolatban nem fogalmazott meg kifogást). Mivel a Kötv. 120. § (3) bekezdése alapján a Kötv.-nek a végkielégítés feltételeit és mértékét módosító rendelkezéseit csak az 1999. április 1-jét követően közölt felmentésekre lehet alkalmazni, nem állapítható meg, hogy a Kötv. 120. § (3) bekezdése alapján lezárt (már teljesedésbe ment) jogviszonyokat kellene a munkáltatóknak felülvizsgálni, de - kifejezett törvényi rendelkezés hiányában - az sem, hogy a támadott rendelkezések hatályba lépésének időpontjában már folyamatban levő (az 1999. április 1-jét megelőzően közölt felmentések alapján járó végkielégítések mértékére, összegére, vagy a munkáltató és a foglalkoztatott között, illetve bíróság előtt vitássá tett) jogviszonyokra kellene alkalmazni az új szabályozást.
A fentiek alapján az Alkotmánybíróság a Kötv. 120. § (3) bekezdésének a visszaható hatályú jogalkotás tilalma miatti alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
3. Az indítványozó azt is kifogásolta, hogy a vizsgált törvények módosítása folytán csökkent a köztisztviselői, közalkalmazotti és szolgálati jogviszonyban állók felmentése esetén megállapítandó végkielégítés mértéke. Álláspontja szerint a támadott rendelkezések "fennálló munkaszerződések tartalmát" változtatták meg hátrányosan, erre pedig a Ptk. 226. § (2) bekezdésére tekintettel csak kivételes okból kerülhet sor, a támadott szabályozásból azonban nem lehet olyan törvényhozói érvre következtetetni, amely a fennálló szerződésekbe való beavatkozás kivételességét indokolná.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a módosított törvényi rendelkezések egyes esetekben valóban hátrányosabban szabályozzák a végkielégítésre való jogosultság feltételeit. Egyes rendelkezések ugyanis a jogosultsághoz szükséges jogviszonyban töltött legrövidebb időt növelik, illetőleg a korábbi szabályozás szerinti végkielégítésre jogosító jogviszonyban töltött időhöz kisebb mértékű végkielégítést rendelnek. A vizsgált törvények által szabályozott munkavégzésre irányuló jogviszonyok kinevezéssel és annak elfogadásával jönnek létre, a kinevezéseknek a végkielégítés nem képezi tartalmi elemét. A munkáltatóknak a munkavégzésre irányuló jogviszonyok megszüntetése, illetve megszűnése esetköreihez kapcsolódó - a jelen alkotmányossági vizsgálat alá vont szabályokban meghatározott - fizetési kötelezettsége nem a jogviszonyban álló felek megállapodásán, hanem kógens törvényi rendelkezéseken alapul. Nincs tehát jogszabályi alapja annak a feltevésnek, hogy a végkielégítés "automatikusan" a kinevezések részévé vált volna, így nem állapítható meg összefüggés a jogállamiságból eredő jogbiztonság részét képező, a szerződéses jogviszonyokba való állami beavatkozás kivételességének elve és a támadott szabályozás között.
4. Az Alkotmánybíróságnak az indítvány alapján arra a kérdésre is választ kellett adnia, sérti-e az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elvét, így az annak részét képező jogbiztonság követelményét az, hogy a törvényhozó a köztisztviselői, közalkalmazotti és szolgálati jogviszonyokban álló foglalkoztatottak törvényben meghatározott végkielégítése mértékét - figyelemmel az indokolás III. 2. pontjában kifejtettekre - a jövőre nézve hátrányosabban szabályozta. Ezért az Alkotmánybíróság a továbbiakban azt vizsgálta, hogy a végkielégítés feltételeinek és mértékének korábbi szabályozás szerinti rendszere olyan várománynak minősíthető-e, amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének védelme alatt áll.
Az Alkotmánybíróság számos határozatában megállapította, hogy a végkielégítéshez való jog nem része az alapvető jogok katalógusának, ezért a végkielégítés feltételeinek meghatározásánál a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg, alkotmányellenesség csak egészen szélsőséges esetben állapítható meg. [2180/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 559. 562.; 2264/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 567, 568.; 397/B/1994. AB határozat, ABH 1994. 712. 714-715.; 1399/B/1995. AB határozat, ABH 1996, 589. 590.; 1221/B/1992. AB határozat, ABH 1993, 610. 611.]
A támadott szabályozás alkotmányellenessége tehát ebben a körben csak akkor lenne megállapítható, ha az ígérvény alanyi joggá válásához szükséges feltételeinek módosítása valamely más alkotmányos rendelkezés (pl. az Alkotmány 70/A. §-a szerinti diszkrimináció-tilalom) sérelmét eredményezné [1/1995. (II. 8.) AB határozat, ABH 1995, 31. 53.]. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésén kívül azonban más alkotmányos rendelkezés sérelmére nem hivatkozott az indítványozó.
A fentiek alapján a végkielégítés feltételeinek és mértékének jövőre vonatkozó olyan átalakítása, amely a jövőbeni jogosultak számára egyes esetekben hátrányosabb, nem ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogállamiság részét képező jogbiztonság követelményével, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította." (174/B/1999. AB határozat.)
A Ktv. körében a helyettesítési díj az illetményhez nem tartozó, azon felüli díjazásnak minősül, továbbá nem sérti az egyenlő bánásmódot, illetve nem érinti a Ktv. 19. § (2) bekezdésének alkalmazhatóságát az, hogy az Mt. a végkielégítés alapjául az átlagkeresetet tekinti. (LB Mfv. I. 10.347/2007/3.)

[a Ktv. 19/A. §-ához]

Ktv. 20. § (hat. kívül)
Az 1997. 08. 28-ától előrehozott öregségi nyugdíjban részesülő és 2003. 12. 05-én felmentett felperes nem minősül a végkielégítés szempontjából nyugdíjasnak (2000. évi XXXIII. tv. 23/4). A 2000. 05. 25. előtt hatályos Ktv. - az 1997. évi CI. törvénnyel megállapított - rendelkezését sem lehet alkalmazni, mert a felmentés időpontjában e rendelkezés nem volt hatályban. Az 1942. 08. 28-án született felperes az új jogszabály alapján sem minősül nyugdíjasnak [Ktv. 19/A. § (1) bek. a) p.]. Ezért a felperesnek végkielégítés jár. (LB Mfv. E. 10.083/2005/1.)
Ha a munkáltató 2003. 12. 01-jén felmentést közölt a köztisztviselővel és nem fizetett végkielégítést, mert a felmentési idő 2004. 06. 05-én telt le és ezt megelőzően május 8-án a köztisztviselő az a) pont alapján nyugdíjassá vált, végkielégítésre nem volt jogosult. (LB Mfv. E. 10.785/2004/5.)
Aki az előrehozott öregségi nyugellátást 2000. május 25-e előtt vette igénybe, annak abban az esetben nem jár végkielégítés, ha a jogviszonya megszűnésének időpontjában a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt elérte és a szükséges szolgálati idővel rendelkezik. (LB Mfv. E. 10.537/2004/2.)
Az öregségi nyugdíjjogosultság megszerzése a Ktv. 19/A. § (1) bekezdés a) pontja szerint csak a 62. életév betöltése esetén minősíti nyugdíjasnak a köztisztviselőt. (LB Mfv. I. 10.512/2006.)
A munkáltató mérlegelési jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy a nyugdíjasnak minősülés jogszabályi feltételeivel rendelkező köztisztviselők közül kinek a jogviszonyát tartja fenn. (LB Mfv. I. 10.735/2007/3.)

A tartalékállomány

[a Ktv. 20/A. §-ához]

Lásd: 292/2010. (XII. 22.) Korm. rendelet

Eljárás a közszolgálati jogviszony megszűnése esetén

Mt. 97. §
[Lásd még a 68/1993. (V. 5.) Korm. rendelet 6. számú mellékletét.]

A Ktv. 14. §-a értelmében a kinevezés megállapodáson alapuló tartalmát - tekintet nélkül arra, hogy az törvényben előírt vagy megállapodáson alapuló kérdésről rendelkezik-e - csak közös megegyezéssel lehet módosítani. Ez nem vonatkozik a törvényben meghatározott kivételekre, valamint a munkakört nem érintő feladat-megjelölésekre.
Az ítélkezési gyakorlat szerint, ha a köztisztviselőt arra utasították, hogy nemcsak egyes, hanem minden félfogadási napon lássa el az ügyfélfogadást, ez nem volt kinevezés-módosítás, hiszen a munkakörbe tartozó feladatok mennyiségének, egymáshoz való arányának megállapítása a munkáltató jogkörébe tartozik. (LB Mfv. I. 10 494/1995. sz.)
A munkaköri leírás is egyoldalúan módosítható (LB P. törv. III. 20646/1972. sz.). Ha a munkaköri feladatok túlnyomó része - más munkaköri elnevezés mellett - változatlan maradt, egymagában a vezető helyettesítésére vonatkozó feladat elhagyása nem állapított meg munkakör-módosítást, hiszen még a vezetői megbízás is egyoldalúan visszavonható. A munkaköri feladatok változatlansága mellett a szervezeti alárendeltség változása (más vezető kijelölése) sem munkakörváltozás. (LB M. törv. II. 10 333/1978; Mfv. I. 10 163/1996. sz.)
Ha viszont a zaj- és rezgésvédelmi szakértőt áthelyezésnek nevezett intézkedéssel másik osztály állományába helyezték, feladatává a munka általános értékelését tették és megtiltották részére a zaj- és rezgésmérő műszerek használatát, mindez a munkaköri feladatok olyan megváltoztatása, ami kinevezés-módosításnak minősül. (LB Mfv. II. 10 485/1997. sz.)
Ha a vezetőként történt kinevezéskor nem határoztak meg különös munkakört, a vezetői megbízás visszavonása után történő újrabesorolásnál a köztisztviselő végzettségének, képzettségének és gyakorlatának alapján a munkáltatónál ellátható feladatkör a köztisztviselő munkakörébe tartozónak tekinthető (LB Mfv. I. 10 699/1997. sz.).
A köztisztviselői jogviszony a törvényben meghatározott esetekben szűnik meg, illetve szüntethető meg [Ktv. 15. § (1)-(2) bek.]. Ezért minthogy a törvény a közszolgálati jogviszony a munkáltató által rendkívüli felmondással történő megszüntetését nem ismeri - rendkívüli felmondási intézkedéssel történt megszüntetés jogellenes (LB Mfv. I. 10 472/1995. sz.).
A közszolgálati jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetéséhez olyan befolyásmentes, feltételtől nem függő és félreérthetetlen nyilatkozat szükséges, amely a közszolgálati jogviszony megszüntetésére irányul. Ilyen kölcsönös nyilatkozat hiányában az erre alapított megszüntetés jogellenes. (LB Mfv. I. 10 813/1994. sz.)
Ha a köztisztviselő a jogviszonya megszüntetéséhez olyan munkáltatói tájékoztatás alapján járult hozzá, hogy a továbbiakban adminisztrátor foglalkoztatására nincs lehetőség, és ezzel azonos időben a polgármesteri hivatal egy helyettesítő adminisztrátort határozatlan időre kinevezett, a megszüntetéshez adott hozzájárulás érvénytelen és az azon alapuló megszüntetés jogellenes (LB Mfv. I. 10 058/1994. sz.).
Önmagában az, hogy a köztisztviselő a munkahelyén uralkodó állapotokkal elégedetlen, illetőleg a jogviszonya fenntartásában nem tartja magát érdekeltnek, nem alkalmas a jogviszonynak lemondással vagy közös megegyezéssel történő megszüntetése megállapítására (LB Mfv. II. 10 148/1997. sz.).
Ha a köztisztviselő a jogviszonyát lemondással megszüntette és ahhoz indokolást fűzött, s az ezzel kapcsolatban szükségessé vált munkáltatói intézkedésbe vett fel választ célzó indokolást a közigazgatási szerv, a köztisztviselő a saját magatartásával való szembekerülés és ezért a jóhiszeműség és tisztesség elvének megsértése nélkül nem kifogásolhatta a munkáltató intézkedését, illetve válaszát. (LB Mfv. I. 10 582/1997. sz.).
A köztisztviselővel szóban közölt felmentés jogellenes. Az írásban utóbb, a már megszüntetett jogviszony tekintetében közölt felmentés már nem alkalmas jogkövetkezmények kiváltására (LB Mfv. I. 10 494/ 1996. sz.).
A felmentés jogellenes, ha az intézkedés csak a Ktv. 17. §-ának (3) bekezdésére hivatkozik, az (1) bekezdés megfelelő pontjának megjelölése nélkül (Zala Megyei Bíróság KKMK 1993. június 21.).
Nem jogszabálysértő a kettős felmentési indokra való hivatkozás (például átszervezés és nyugdíjjogosultság), ezek közül bármelyik valósága indokolja a felmentést. (LB Mfv. I. 10 040/1996. sz.)
Ha a felmentés átszervezésre hivatkozik és az bizonyítást nyert, a megszüntetés jogszerű, bár a jogszabályi hivatkozás elmaradt, illetve téves volt. (LB Mfv. I. 10 891/1994. sz.)
Ha a jegyző a polgármester előzetes engedélye nélkül 70 000 Ft fizetési előleget vett fel, e vétkes kötelezettségszegése az e) pontban írt alkalmatlanság megállapításának alapjául szolgálhatott. (LB Mfv. I. 10 202/1994. sz.)
Az alkalmatlanság akkor jogszerű felmentési indok, ha bizonyított objektív tényeken alapul. Elégséges lehet egyetlen, jelentős objektív ok is. (LB Mfv. I. 10 995/1995; Mfv. I. 11 009/1995. sz.)
Ha a köztisztviselő közszolgálati jogviszonyát az f) pont alapján szüntette meg a közigazgatási szerv azzal, hogy a köztisztviselő a felmentési idő lejárta időpontjában nyugellátásra szerez jogosultságot, az intézkedés jogellenes, mert az indok valóságának a közlés, illetve a felmentési idő kezdetének napján kell fennállnia. (LB Mfv. I. 10 345/1994. sz.)
Tévesnek találta a bíróság azt, hogy a köztisztviselőt a nyugdíjjogosultság címén csak a nyugdíjazásakor lehet felmenteni. A felmentésre az ad lehetőséget, hogy a köztisztviselő megszerezte az öregségi nyugellátásra való jogosultságot, tehát ezen a címen ellátása biztosított. Ennélfogva a nyugdíjasként alkalmazott köztisztviselő is felmenthető az f) pont alapján. (LB Mfv. I. 10 845/1995. sz.)
A megszüntetés időpontjának közös megegyezéssel történő megállapítása vagy módosítása nem változtatja meg a megszüntetés jogcí-mét. Ezért például ha a köztisztviselő jogviszonyát december 31. napjával felmentéssel megszüntették, majd a felmentési idő kezdő időpontját közös megegyezéssel február 28-ában állapították meg, a megszüntetés jogcíme felmentés maradt. (LB Mfv. II. 10 687/1997. sz.)
Ha a köztisztviselő addigi vezetői feladatkörét a helyettes államtitkárhoz csoportosították át, emiatt vezetői megbízását visszavonták, újra besorolták és más munkakör el nem fogadása miatt közszolgálati jogviszonyát megszüntették, az intézkedés jogszerű volt. (LB Mfv. I. 11 066/1995. sz.)
A felmentés visszakeltezése jogellenes, de ez egymagában nem az intézkedés hatályon kívül helyezéséhez, hanem ahhoz vezet, hogy az abban megjelölt időket a felmentés kézbesítésétől kell számítani. A nyilatkozat a tartalma alapján minősülhet felmentésnek vagy a törvény alapján történő megszűnésnek. (59. EH)
A Ktv. 17. §-a (3) bekezdésében előírt feltétel fennállása esetén - te-hát ha felajánlható, betöltetlen munkakör a munkáltatónál nem volt - a felmentés jogszerűségét nem érinti, hogy a felmentés erre kifejezetten nem utalt. (60. EH)
A közszolgálati jogviszony megszűnésével, illetve megszüntetésével összefüggő rendelkezést tartalmaz még a Ktv. 75. §-a is.
Ha a munkavégzés alóli felmentésének ideje alatt keresőképtelen volt, illetmény nem jár. (LB Mfv. I. 10 414/1993. sz.)
Ha a köztisztviselő a munkavégzés alóli mentesítési időben változatlanul továbbdolgozott, az erre az időre eső illetménye a munkavégzésén járó illetményen felül illeti meg. (LB Mfv. II. 10 478/1997. sz.)
Közigazgatási szerv nemcsak a saját hivatali szervezetén belül, hanem másik közigazgatási szervnél is felajánlhat a köztisztviselő számára a képzettségének és besorolásának megfelelő munkakört. (LB Mfv. I. 10 225/1997. sz.)
A Ktv. 19. §-ában szabályozott végkielégítés szempontjából a közszolgálati jogviszonyban töltött időt a Ktv. 19. §-a (3)-(5) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint kell megállapítani. E rendelkezések értelmében ha a köztisztviselő hosszabb ideig állt munkaviszonyban a megyei önkormányzat hivatalával, e munkaviszonya azonban 1991. évben megszűnt, majd két hónapos kieséssel folytatódott, a közszolgálati jogviszony 1996. évben történt megszűnésekor csak az 1991. évtől kezdődő idő vehető figyelembe. (LB Mfv. II. 10 676/1997. sz.)
Végkielégítés járhat a Ktv. 60. §-ának (4) bekezdése alapján is.
A végkielégítés összegénél az illetményt kell alapul venni, vagyis az alapilletményt, az illetménykiegészítést és az illetménypótlékot (Zala Megyei Bíróság KK-MK 1993. június 21., LB Mfv. II. 10 478/1997. sz.).

Összeférhetetlenség

[a Ktv. 21-21/A. §-ához][2]

Ha a köztisztviselő volt a bt. egyetlen beltagja, vezető tisztségviselőnek minősült, ezt köztisztviselői jogviszonyának összeférhetetlenség miatti megszűnését jogszerűen állapították meg, amit nem érintett az, hogy a bt. végelszámolás alatt állt, s a végelszámoló a felperes volt. (LB Mfv. E. 10.144/2005/2.)
A köztisztviselő közszolgálati jogviszonya összeférhetetlenség miatti megszűnéséhez nem szükséges az összeférhetetlenséget igazoló konkrét tények bizonyítása, elégséges ilyen kapcsolat lehetőségének fennállása. (LB Mfv. E. 10.232/2004/2.)
A felperes által vállalkozóként a saját köztisztviselői illetékességi területén folytatott oktatói tevékenység veszélyeztette a köztisztviselő pártatlan szolgálatát. (LB Mfv. E. 10.101/2004/1.)
Összeférhetetlen, ha a köztisztviselő kisebbségi önkormányzati képviselő az őt alkalmazó közigazgatási szerv illetékességi területén működő önkormányzatnál. (LB Mfv. II. 11.118/2000/5.)
A Ktv. a jogviszonyon kívüli tevékenységet is tilalmazza, ha az a köztisztviselő hivatalához méltatlan. (LB Mfv. II. 10.826/1999/4.)
Ha a köztisztviselő azon nyilatkozata ellenére, hogy vele szemben összeférhetetlenségi ok nem áll fenn, a felerészben általa tulajdonként bírt kft. nevében 600 eFt-ot fizet ki a bírósági végrehajtásnak ingatlan vételére fejében, e cselekménye nem képez fegyelmi vétséget, ha a tulajdonát előzetesen szabályszerűen bejelentette és magatartása csupán a korábban árverésen megvásárolt ingatlan vételára utolsó részletének befizetésében állt. (LB Mfv. II. 10.440/2000/3.)
"A vezető megbízású köztisztviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok alkotmányossági vizsgálatával már foglalkozott az Alkotmánybíróság, s a 962/B/1992. AB határozatban az indítványt elutasítva a következőkre mutatott rá: "Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése alapján törvény a közhivatal viseléséhez való jogot szabályozhatja, a közhivatal betöltését feltételekhez kötheti. A törvényhozó a közhivatalviselés szabályainak során megállapíthat a köztisztviselővel szemben olyan követelményeket is, amelyek a közszolgálat tisztaságát, a közfeladatok ellátásában a pártatlan, részrehajlástól és befolyástól mentes eljárást biztosítják: (ABH 1995, 627. 629.)
A Ktv. jelen ügyben kifogásolt 21. § (2) és (3) bekezdései az elfogulatlan, pártatlan, befolyástól és részrehajlástól mentes közigazgatási tevékenységet, ügyintézést hivatottak biztosítani. Ezért állapítanak meg a vezető megbízású köztisztviselő esetén abszolút kizárási okot, más köztisztviselő esetén pedig a munkáltatói jogkör gyakorlójának mérlegelésére bízzák annak eldöntését, hogy a köztisztviselő munkavégzésre irányuló egyéb és további jogviszonya befolyásolhatja-e a köztisztviselő pártatlan, részrehajlástól mentes feladatellátását. A törvényalkotó e rendelkezésekkel azt kívánta megakadályozni, hogy a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyokból - esetlegesen - fakadó gazdasági vagy más érdekek befolyásolják a köztisztviselőt közfeladatainak, hatósági jogalkalmazó tevékenységének ellátásában, s ezzel veszélyeztessék a közigazgatási feladatok pártatlan ellátását. Az összeférhetetlenségi szabályok célja tehát a közigazgatási és a gazdasági, illetve más funkciók nemkívánatos összefonódásából eredő veszélyek elhárítása. Fokozottabb ez a veszély a vezető megbízású köztisztviselők esetében, ez magyarázza a rájuk vonatkozó szigorúbb szabályozást. Az összeférhetetlenség szempontjából pedig közömbös, hogy valaki teljes, vagy részmunkaidőben tölt be köztisztviselői, illetve vezető beosztású köztisztviselői tisztséget.
Az indítványozó a Ktv. fenti rendelkezéseit az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésébe ütközőnek véli. Az Alkotmány e rendelkezése a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához fűződő jogot rögzíti.
Az Alkotmánybíróság a fentieket figyelembe véve megállapította, hogy a Ktv. 21. § (2) és (3) bekezdéseinek kifogásolt rendelkezései nem állnak alkotmányjogilag értékelhető kapcsolatban az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésével. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság az indítványt e részében elutasította." (142/B/1998. AB határozat).

[a Ktv. 22. §-ához]

A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény 75. § (8) bekezdésében foglalt átmeneti szabály szerint a köztisztviselő az összeférhetetlenségi okot e törvény hatálybalépésétől számított 30 napon belül köteles megszüntetni. E határidő elmulasztása esetén a 22. §-ban foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.
Ha a köztisztviselő az összeférhetetlenséget a felszólítástól számított 30 napon belül nem szünteti meg, a közszolgálati jogviszonya megszűnik. (BH 1993/3/204.)
A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény 73. § (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a törvény 21. § (1) bekezdésében foglaltakat csak a törvény hatálybalépése után kiírt választásnál kell alkalmazni.
Az együttalkalmazási tilalmat - a rokoni összeférhetetlenség szabályait - a Ktv. 9. §-ának rendelkezései tartalmazzák. Jogszabályszerkesztői szempontból vitathatóan a hivatkozott jogszabályhelytől elkülönítve szabályozták az egyéb összeférhetetlenségi okokat. A 9. §-hoz fűzött magyarázaton túlmenően hangsúlyozni kell, hogy az összeférhetetlenségi okok törvényi megfogalmazásának célja a közigazgatási, valamint a pártpolitikai funkciók nemkívánatos összefonódásának a megakadályozása, továbbá a független, befolyástól mentes közszolgálati munkavégzés megteremtése.
A Legfelsőbb Bíróság egy konkrét ügy felülvizsgálata során értelmezte a Ktv. 22. §-ában foglalt rendelkezéseket. A perbeli tényállás szerint a felperes pénzügyi csoportvezető, a házastársa pénztáros volt a helyi önkormányzatnál. 1992. július 1-jéig az akkor hatályos jogszabályi rendelkezések szerinti felmentés alapján foglalkoztatták őket. 1992. július 1-jén a helyi önkormányzat felszólította a felperest, hogy szüntesse meg a közszolgálati jogviszonyát. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint minthogy a Ktv. hatálya alatt nem keletkezett összeférhetetlenség és az önkormányzat az érintettek megegyezését figyelmen kívül hagyta, a felperes közszolgálati jogviszonyát jogellenesen szüntette meg. (LB Mfv. I. 10.275/1993. sz.)
A pártsemleges és politikailag független közigazgatás érdekében a köztisztviselő nem viselhet pártban tisztséget, nem vállalhat párt nevében vagy érdekében nyilvános közszereplést. A köztisztviselői tisztséggel minden olyan tevékenység összeférhetetlen, amely veszélyeztetné az elfogulatlan és befolyástól mentes közigazgatást.
Az államhatalmi ágak szétválasztásának elvéből következik, hogy köztisztviselő nem lehet országgyűlési képviselő, polgármester, helyi önkormányzati képviselő.
Egy fegyelmi felülvizsgálati ügy kapcsán a Legfelsőbb Bíróság elvi tartalommal állapította meg, hogy a polgármester nem lehet köztisztviselő, s így rá a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény rendelkezései csak korlátozásokkal terjednek ki. Az 1990. szeptember 30-án hatályba lépett 1990. évi LXVII. törvény rendelkezett a polgármesteri tisztség egyes kérdéseiről. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény pedig többek között rendelkezéseket tartalmaz a polgármester jogállásáról, feladatairól, és az önkormányzatban elfoglalt helyéről. A köztisztviselők jogállásáról szóló - 1992. július 1-jén hatályba lépett - törvény ugyancsak tartalmaz rendelkezéseket a polgármester illetményének megállapítása, valamint az önkormányzatnál foglalkoztatott köztisztviselők irányításából adódó feladatai tekintetében.
E törvények rendelkezéseinek egybevetése alapján megállapítható, hogy a polgármester - választással létrejövő - sajátos jogviszonyban áll az önkormányzattal. A személye vonatkozásában a munkáltatói jogkört - annak lényeges elemeit - a képviselő-testület gyakorolja.
A polgármester az önkormányzat képviselő-testületének akaratát végrehajtó, a közszolgálatában álló, de nem köztisztviselőnek minősülő személy. (LB Mfv. II. 10.103/1993. sz.)
Vezetői megbízású köztisztviselő egyáltalán nem, míg az egyéb köztisztviselő csak a munkáltatói jogkör gyakorlójának az előzetes engedélyével létesíthet munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység kivételével. Ha a köztisztviselő munkavégzési kötelezettséggel járó egyéb jogviszonyban is áll, és a munkáltatója eredménytelenül szólítja fel e jogviszony megszüntetésére, a köztisztviselői jogviszonya a törvényben meghatározott időpontban megszűnik. (LB Mfv. II. 10.499/1996. sz.)
Az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) 33/A. §-ának (4) bekezdése szerint a polgármester az összeférhetetlenségi okot a megválasztásától, illetőleg az összeférhetetlenségi ok felmerülésétől számított 30 napon belül köteles megszüntetni. Ha a kötelezettségének nem tesz eleget, bármely képviselő indítványára a képviselők közül választott háromtagú bizottság javaslata alapján a képviselő-testület megállapítja az összeférhetetlenség alapjául szolgáló körülmények fennállását, és kimondja az összeférhetetlenséget, illetve dönthet a hozzájárulás megadásáról, ha a törvény azt lehetővé teszi. Az Ötv. az említetteken kívül nem tartalmaz olyan szabályt, amely szerint kizárólag az összeférhetetlenség vizsgálatáról szólhat a bizottság mandátuma, az eljárást el kell választani az esetleges fegyelmi eljárástól, és az elutasítást követően még 30 nap gondolkodásra alkalmat kell adni a polgármesternek. (LB Mfv. II. 10.997/1996. sz.)
Ha a köztisztviselő felszólítás ellenére a 30 napos határidőben nem jelentette be a gt. ügyvezetői tisztségének megszüntetését, a köztisztviselői jogviszonyának megszüntetése jogszerűen történt. (LB Mfv. E. 10.357/2006/1.)

A vagyongyarapodás vizsgálata[3]

[a Ktv. 22/A. §-ához]

Lásd: 2007. évi CLII. törvény egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről[4]

III. A KÖZTISZTVISELŐI ÉLETPÁLYA

A közszolgálati jogviszony tartalma

[a Ktv. 23. §-ához]

A Ktv. 1. §-ának (7) bekezdése szerint a törvény alkalmazásával a közigazgatási szerv feladat- és hatáskörében eljáró ügydöntő, illetve érdemi feladatot ellátó vezető és ügyintéző minősül köztisztviselőnek. A 23. § szerint a köztisztviselőt az iskolai végzettségének és a közszolgálati jogviszonyban eltöltött idejének megfelelően kell besorolni. A rendelkezések egybevetéséből következik, hogy a közigazgatási szerv dolgozója kérheti a besorolásának megváltoztatását és ezzel összefüggésben az őt megillető illetmény kifizetését, ha besorolási osztályát és fokozatát, ezzel összefüggésben az illetményét nem a Ktv. rendelkezései szerint állapították meg. Az a körülmény, hogy a köztisztviselő ilyen kérelemmel csak az átsorolását követően fordul bírósághoz, nem zárja ki az alapbesorolásának érdemi vizsgálatát, illetőleg a besorolás helytállóságának vizsgálatát nem korlátozzák a besorolás óta bekövetkezett esetleges változások. Jogerőről ugyanis a besorolást illetően akkor lehetne beszélni, ha a besorolás jogszerűségéről a bíróság már korábban döntött és az a felek viszonyában a Pp. 229. §-ának (1) bekezdése szerint ítélt dolog. (LB Mfv. II. 10 852/1996/3. sz.)
Az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. §-a sorolja fel a települési önkormányzatok feladatait, ezek között az ún. kommunális feladatokat. E feladatok ellátására az önkormányzat külön költségvetési szervet hozhat létre, de megoldásukról a polgármesteri hivatal által is gondoskodhat. Ez utóbbi esetben a polgármesteri hivatal mint közigazgatási szerv hatáskörébe tartozik, noha nem az 1957. év IV. törvény hatálya alá tartozó hatósági ügy. Az ügydöntő, illetve érdemi feladat nem szűkíthető le a hatósági feladatokra, ezen belül pedig az önálló kiadmányozás jogkörére. Ezt támasztja alá a köztisztviselők képesítési előírásairól szóló 9/1995. (II. 3.) Korm. rendelet 1. számú melléklete, amely az igazgatási feladatokat követően a II. részben a nem hatósági ügykörben foglalkoztatottak képesítési előírásait határozza meg, ezen belül a 3. pontban a műszaki és belső ellátási feladatok ellátóiét. A köztisztviselő községgazda fizikai állományúakat irányít, ezért feladatai nem szűkíthetők le a hatósági feladatokra. (LB Mfv. II. 10 434/1997/3. sz.)
A Ktv. 23. §-a értelmében a köztisztviselőt az e törvényben meghatározott feltételek teljesítése esetén - a 32. §-ban foglalt kivétellel - az iskolai végzettségének és a közszolgálati jogviszonyban eltöltött idejének megfelelően kell besorolni. Felsőfokú iskolai végzettségnek a korábban hatályban volt 1985. évi I. törvényben, majd a jelenleg hatályos 1993. évi LXXX. törvényben és az 1059/1990. (III. 21.) MT határozatban felsorolt felsőfokú oktatási intézményekben szerzett oklevelek minősülnek. Mindezekből következik, hogy a Tanácsakadémia a besorolás szempontjából sem korábban, sem jelenleg nem minősül felsőfokú oktatási intézménynek, és az ott szerzett oklevél nem igazol felsőfokú végzettséget. Az 1025/1972. (VI. 22.) Korm. határozat - amely szerint a tanácsakadémiai oklevelet a tanácsi dolgozók szakképesítése szempontjából a főiskolai végzettséggel kell egyenértékűnek tekinteni - csak azt jelenti, hogy a tanácsi dolgozó ilyen végzettséggel is betölthet olyan munkakört, amely egyébként felsőfokú végzettséget igényel. Ez azonban nem jelenti, hogy az érintett dolgozó felsőfokú végzettségű vagy olyan kategóriába lenne besorolható, amely kizárólag a felsőfokú iskolai végzettség esetén illeti meg a köztisztviselőt. (LB Mfv. II. 10 197/1997/3. sz.)

[a Ktv. 24-25. §-ához]

Ha a felek a jogviszonyt tévesen a Kjt. hatálya alá tartozónak tekintették, a munkát végző terhére nem értékelhető a közigazgatási, illetve ügykezelői vizsga hiánya. A csoportvezetői magasabb illetményre való jogosultság megállapításának szempontjai. (LB Mfv. II. 10.769/1998.)

[a Ktv. 26. §-ához]

A felsőfokú iskolai végzettség megszerzésére tekintettel az átsorolás csak az igazoló oklevél bemutatását követően igényelhető. Átsorolásnak van helye, ha a köztisztviselő felsőfokú iskolai végzettséget szerez és az egyéb feltételeknek megfelel, amelynek körébe tartozik a 9/1995. (II. 5.) Korm. rendeletben meghatározott képesítési előírás is. (LB Mfv. I. 10.138/2005/3.)
A köztisztviselők osztályba sorolásának feltételeit együttesen tartalmazza a Ktv. és a 9/1995. (II. 3.) rendelet, így a besoroláshoz először a Ktv.-ben megjelölt felteteleket, és ettől függően a Kormányrendeletben felsorolt feltételeket kell vizsgálni. (LB Mfv. I. 10.418/2008/4.)
A köztisztviselő I. besorolási osztályba sorolásához önmagában nem elegendő felsőfokú iskolai végzettség megszerzése. (LB Mfv. II. 10.956/2007/3.)
A köztisztviselő az I. besorolási osztályba csak akkor sorolható, ha a feladatkörére előírt szakirányú felsőfokú iskolai végzettséget szerzett. (LB Mfv. II. 10.436/2007/8.)
A köztisztviselők osztályba sorolásának feltételeit együttesen tartalmazza a Ktv. és a 9/1995. (II. 3.) Korm. rendelet, így a besoroláshoz először a Ktv.-ben megjelölt feltételeket, és ettől függően a Kormányrendeletben felsorolt feltételeket kell vizsgálni. (LB Mfv. I. 10.418/2008.)

[a Ktv. 27-28. §-ához]

A Ktv.-nek a 2001. évi XXXVI. törvénnyel történt módosítása a felsőfokú végzettségű köztisztviselő számára a pályaelőmenetel feltételeként kötelezővé tette a közigazgatási szakvizsgát s a korábbi szabályozás szigorodott a szakvizsga-felkészítő tekintetében. Csökkentette viszont a módosítás a szakvizsgához szükséges közigazgatási gyakorlati időt. Az általános vizsgakötelezettség miatt értelmetlenné vált a szakvizsgapótlék megtartása ösztönzőként. Ugyanakkor a módosítás az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság eddigi tapasztalatai alapján a szakvizsga alóli mentesítés szabályait módosította. A tudományos fokozat közigazgatási jellege ugyanis sok esetben nem volt egyértelmű, ezért indokolttá vált módot adni a teljes körű mentesítés mellett a részlegesre is. A jogalkalmazási tapasztalatok alapján a módosítás lehetővé tette, hogy nem közszolgálati jogviszonyban állók is szakvizsgát tehessenek, de csak jogszabályi kötelezettség alapján.
A hivatkozott módosítás azért tartalmaz a 26. §-ban pontosító szabályt, hogy megszűnjék az a korábbi diszfunkcionális helyzet, hogy a köztisztviselő egyéni továbbtanulási törekvései nem voltak összhangban a szervezeti szakmastruktúra igényekkel, s emiatt a munkáltató olyan esetekben is a köztisztviselő I. besorolási osztályba történő átsorolására kényszerült, amikor az nem szolgálta az adott feladat jobb ellátását. A módosítás nem kívánta korlátozni a köztisztviselők továbbtanulási szándékát, azonban azt az adott munkakörben való magasabb képesítés megszerzése irányába kívánta terelni.
A jogalkalmazási gyakorlat tette szükségesség a 27. §-ban annak megfogalmazását, hogy milyen továbbképzési minimum időtartam alapozhatja meg a magasabb fizetési fokozatba sorolást. A pályaelőmeneteli fokozatok módosítása tette szükségessé, hogy változzon az előresorolás mértékére vonatkozó korábbi szabály.

[a Ktv. 29-31/F. §-ához]

A Ktv. 2001. július 1-jén hatályba lépett módosítása pontosította a címadományozás szabályait, amikor a 30. §-ban megfogalmazott feltételek közé beiktatta a kötelező szakvizsgálat és a címadományozáshoz kapcsolódó besorolási szabályokat a megváltozott besorolási fokozatok elnevezéseihez és fizetési fokozataihoz igazította. Az életpályára vonatkozó, a köztisztviselői presztízs szabályai közé tartozik az a módosítás, amely lehetővé tette, hogy a nyugdíjas köztisztviselő a kiemelkedő munkájáért kapott címet, illetve a vezetői beosztására utaló megnevezést nyugdíjas éveiben is viselhesse.
Az önkormányzati szakmai kulcsemberek, a jegyzők erkölcsi és anyagi megbecsülésének növelését szolgálat a címzetes főjegyzői cím és adományozás szabályainak megalkotása a 30/B. §-ban. A visszavonásával kapcsolatos rendelkezések a folyamatos minőségi munkának és az élethosszig tartó etikus, köztisztviselőhöz méltó magatartásra ösztönöznek.
A módosítás szerint a címzetes főjegyzői cím odaítéléséhez szükség van a képviselő-testület kezdeményezésére, a közigazgatási hivatal vezetőjének és a szakmai érdekvédelmi szervezetnek a támogató véleményére, a jegyző "kíválóan alkalmas" minősítésére és a cím odaítélését megelőzően 10 éves folyamatosan betöltött jegyzői tisztségre, körzetközponti jegyző esetében legalább 5 év körzetközponti jegyzői működésre.
A főjegyzők esetében a címzetes megjelölés indokolatlan, ugyanakkor a közülük kiemelkedően dolgozók többletteljesítményét a módosítás azzal ismerte el, hogy a címadományozási juttatást számukra is lehetővé tette. A körzetközponti jegyzőnek történő címzetes főjegyzői címadományozásról szóló, a Ktv. 30/B. §-a (2) bekezdésében foglalt rendelkezést a 2006. évi XXXIV. törvény 5. § (2) bekezdése 2006. március 2. napjával hatályon kívül helyezte azzal, hogy ez a rendelkezés alapján történt címadományozást nem érinti.
A címzetes főjegyzői címre jogosultság megszűnésének eseteit azért tartotta szükségesnek szabályozni a törvénymódosítás, mivel a cím kimondottan a jegyzői munkakörhöz kötődik. A szankcionálás eseteinek felsorolása azt hivatott kifejezni, hogy ez a cím valójában csak az életpályájuk hosszabb szakaszán kiemelkedő teljesítményt nyújtó jegyzőket illeti meg. A címzetes főjegyzői címmel kapcsolatos eljárási szabályok megalkotására a belügyminiszter kapott felhatalmazást.
A 2001. július 1-je előtt hatályos Ktv. szabályai nem tartalmaztak kifejezett rendelkezést a közigazgatási szervet vezető köztisztviselő vezetői megbízására, ezért vált szükségessé a 31. § módosítása. Munkaköri leírással kapcsolatos kiegészítést a vezetői munka értékelés bevezetése is indokolta.
A Ktv. 2001. évi XXXVI. törvénnyel történt módosítása a közigazgatási szakvizsga hiányában adott vezetői megbízás szabályát, a határidőben le nem tett vizsga jogkövetkezményét a 8. §-ban a jegyzőkre megfogalmazott rendelkezésekkel összhangban általánossá teszi minden vezetői megbízás esetére.
Bővült a korábbi szabályozás a vezetői megbízásról való lemondás pontosító szabályozásával, az ez esetben követendő eljárás, illetményre jogosultság mértékének és a jogkövetkezményeknek a szabályozásával.
A szakmai folyamatosság biztosítása érdekében egységessé kellett tenni a vezetői tisztség megszűnésére vonatkozó szabályokat, és megfelelően érvényesíteni kellett a szakmai bizalom és a megfelelő végelbánás elvét. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató továbbra is indokolás nélkül visszavonhatja ugyan a vezetői megbízást, de másik megfelelő álláshely felajánlható, annak hiányában, illetve a köztisztviselő elutasítása esetén a közszolgálati jogviszonyt felmentéssel az általános szabályok szerint kell megszüntetni. Ennek az előírása azért is vált szükségessé, mert a korábban hatályos szabályok nem rendezték megfelelően azt az esetet, amikor a közigazgatási szerv nem rendelkezett felajánlható másik álláshellyel, ami miatt nem lehetett a köztisztviselőt ügyintézőként besorolni.
A Ktv. 31. §-ának (1) bekezdése nem az elkülönült szervezeti egységet vezető köztisztviselőnek ad alanyi jogot a vezetői kinevezésre, hanem a munkáltatót korlátozza a vezetői megbízás kiadásánál. Csak olyan köztisztviselőnek adhat ilyen megbízást, aki a közigazgatási szervezeten belül a munkamegosztás szempontjából különálló részt vezet. Jogszabály kötelező rendelkezése hiányában a munkáltató jogkörébe tartozik, hogy az ilyen részleget osztálynak, főosztálynak tekint, vagy annak más elnevezést ad, valamint ad-e és milyen vezetői megbízást a részleget vezető köztisztviselőnek. (LB Mfv. II. 10.462/1997/3. sz.)
Ha a munkáltató a vezetői megbízást jogszerűen vonta vissza indokolás nélkül, azt nem érinti az érintettel ugyanakkor közölt írásbeli figyelmeztetés, a sajtóközlemény, valamint más köztisztviselő vezetői megbízása visszavonásakor a felettes részére adott tájékoztatás (LB Mfv. I. 10.365/2005.).
A köztisztviselő részére a munkáltató a vezetői megbízás visszavonásakor a törvénynek megfelelő beöltetlen (üres) munkakört köteles felajánlani (BH 2005/12/440.).
A munkáltató más intézkedésében közöltek időbeli egybeesésük ellenére sem minősülnek a vezetői megbízás visszavonása indokolásának, ha arra a visszavonó nyilatkozatban a munkáltató nem hivatkozott. (LB Mfv. I. 10.365/2005/3.)
A felajánlott munkakör visszautasítása esetén általában a Ktv. 31. § (9) bek. az irányadó. Ha azonban a tényállásnak különös eleme van, amely szerint az elsődleges időpontban a köztisztviselő felmentési tilalom alatt áll, az ezt követő felmentési tilalom alá nem eső időpontban kezdődik el a felmentési idő. (LB Mfv. I. 10.130/2005/3.)
Ha a köztisztviselő vezetői megbízásának 2002 januárjában történt visszavonásával egyidejűleg egy másik vezetői munkakör is megüresedett, de azt nyomban betöltötték, e munkakört betöltés előtt nem kellett a munkáltatónak felajánlania az elsőként említett köztisztviselőnek. (LB Mfv. I. 10.531/2004/6.)
A köztisztviselő vezetői megbízása bármikor visszavonható, ezért az ilyen intézkedés nem volt jogellenes. (LB Mfv. II. 10.851/2001/4.)
A köztisztviselő vezetői megbízásának a fegyelmi eljárást követő visszavonása nem jelent rendeltetésellenes joggyakorlást, az jogszerűen helyt foghatott. (LB Mfv. II. 10.362/1999.)
Ha a közigazgatási hivatal vezetője az egyik osztály vezetésére szóló vezetői megbízást adott, annak hatályát nem érintette, hogy e költséget a hivatalvezető biztosította-e, illetve hogy a hivatal ezt követően milyen mértékben foglalkoztatta a köztisztviselőt a vezetői megbízásának megfelelően. (LB Mfv. II. 10.795/1999/3.)
Ha a vezetői megbízás visszavonása jogszerűen történt, és a felajánlott állást a köztisztviselő elutasítja, a felmentés szabályait kell alkalmazni. (LB Mfv. II. 10.244/2007/4.)
Ha a jogelőd vízügyi szerv jogutód nélkül megszűnt, annak igazgatói vezetői megbízása indokolás nélkül visszavonaható volt. (LB Mfv. I. 10.896/2007/3.)
Ha a vezetői megbízás visszavonásával összefüggésben a másik városban való álláshely felajánlása jogszerűen történt, azt a köztisztviselő alaptalanul sérelmezte. (LB Mfv. II. 10.133/2007/3.)
Ha a vezetői megbízás visszavonása jogszerűen történt, és a felajánlott állást a köztisztviselő elutasítja, a felmentés szabályait kell alkalmazni. (LB Mfv. II. 10.244/2007/4.)
Több egymást követő vezetői megbízás esetén az utolsó vezetői megbízás visszavonása után a megbízás előtti kinevezésnek megfelelő foglalkoztatást kell a besorolásnál alapul venni. (LB Mfv. I. 10.856/2007/3.)
Ha az önkormányzati irodavezető vezetői megbízását visszavonták, és adóbehajtói munkakört ajánlottak fel, amelyet a felperes visszautasított, akkor a felmentés jogkövetkezményét helyesen alkalmazta az alperes. (LB Mfv. I. 10.340/2008/7.).
Amikor a munkáltató a munkakör felajánlására vonatkozó döntését január 22-én közölte, és a törvénynek megfelelően az ötnapos határidőt nem biztosította, azt megelőzően közölte felmentését, az jogellenesen történt. (LB Mfv. 10.401/2010.)

[a Ktv. 32. §-ához]

A köztisztviselő képzése, továbbképzése

[a Ktv. 33. §-ához]

A Ktv. 2001. július 1-jétől hatályos módosítása a közigazgatás hatékonyságának javítása érdekében a korábbi szabályozáshoz képest megszigorította a vezetőképzésben való részvételt, a részvétel elmulasztásához anyagi szankciót kapcsolt.
A köztisztviselők továbbképzésének és a közigazgatási vezetőképzés korábbi tapasztalati szerint a tervszerű és rendszeres továbbképzés - ezen keresztül a köztisztviselői kar európai szintű felkészítése feladatainak ellátására - csak akkor biztosítható, ha az ezt szolgáló központi célelőirányzat nagysága arányban van a Kormány által célul kitűzött továbbképzési feladatokkal, s az éves ágazati továbbképzési tervek végrehajtását szolgálják egyéb költségvetési forrásból biztosított pénzeszközök is.
A Ktv. módosítás folytán - mivel a diplomások számára kötelezővé vált - a munkáltató közigazgatási szervet terheli a szakvizsga felkészítő tanfolyam költsége és a vizsgadíj is. A módosítás pontosította a továbbképzési költségek visszatérítésének kötelezettségét is.
Csupán hasznos, de az előmenetelhez elő nem írt képzés, továbbképzés költsége - tanulmányi szerződés hiányában - nem követelhető vissza a jogviszony megszüntetése esetében. (LB Mfv. II. 10.812/1998.)
A tanulmányi szerződésben előírt, a jogviszony megszüntetése esetén alkalmazandó visszatérítési kötelezettség kötelező áthelyezéssel történt megszüntetésnél is fennáll. (LB Mfv. II. 10.114/1999.)

A tanulmányi szerződés

Mt. 110. §

A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény 71. §-a (2) bekezdésének c) pontja úgy rendelkezik, hogy az Mt. 110-115. §-ának rendelkezéseit azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a köztisztviselő más közigazgatási szervvel, illetőleg más munkáltatóval tanulmányi szerződést csak a munkáltatói jogkör gyakorlójának előzetes engedélyével köthet.

Mt. 111-115. §

A köztisztviselő teljesítményének értékelése, minősítése

[a Ktv. 34. §-ához]

Ha a köztisztviselő minősítése nem tartalmazott teljes körű kioktatást a jogorvoslati lehetőségről, a minősítést a bíróság teljes körűen felülbírálhatta. (LB Mfv. II. 10.866/2000/4.)
Ha a teljesítményértékelésben kellően alátámasztott tényeken alapuló megállapítások nem szerepeltek, az csupán pontszámokat jelölt meg indokolás nélkül, a bíróság helyesen hagyta figyelmen kívül a teljesítményértékelést (LB Mfv. II. 10.106/02). (LB Mfv. E. 10.467/2004/1.)
A Ktv. 34-36. § ai nemcsak a kötelező, hanem minden minősítésre vonatkoznak. Ezért legalább egy évig a minősítő irányítása alatt történt munkavégzés hiányában minősítésnek nem volt helye. A minősítés jogellenessége sérelmezhető. (LB Mfv. II. 10.035/1998.)
A 2002. évre vonatkozó teljesítményértékelés közel két év múlva történő átadásával az alperes olyan késedelembe esett, amelynek alapján azt a bíróság megalapozottan helyezte hatályon kívül. (LB Mfv. 10.617/2006.)

[a Ktv. 34/A-36. §-ához]

A Ktv.-nek a 2001. évi XXXVI. törvénnyel történt módosítása a fejlett országok közigazgatásában követett gyakorlathoz igazodóan bevezette az évenkénti, egyéni teljesítményértékelést, ami ösztönözni kívánja a felelősségteljes, szakszerű ügyintézést, a felkészültség folyamatos szinten tartását és javítását, és az értékelést összekapcsolta a teljesítmény díjazásával. Ezt a vezetők számára új, időigényes és felelősségteljes feladatot a miniszter és a KSH elnöke azzal segítik, hogy évente megfogalmazzák a teljesítménykövetelmények alapjául szolgáló ágazati célokat.
Mivel a teljesítményértékelés az önkormányzati köztisztviselők esetében is kötelező, ezért a módosítás megjelölte e területen is a felelősöket.
Tekintve, hogy a teljesítményértékeléshez előny, illetve hátrány kapcsolódhat, a Ktv. módosítása lehetővé tette a köztisztviselőnek közszolgálati jogvita kezdeményezését.
A köztisztviselői életpálya során a teljesítménytől függő, differenciáltabb díjazás jár. Ennek előfeltétele azonban annak garantálása, hogy a teljesítményértékeléssel összefüggő munkáltatói eljárás ne lehessen önkényes, rendszertelen. A köztisztviselő érdekét szolgálja, hogy a teljesítményértékelés nem szakadhat el a minősítési eljárástól, és hogy a minősítés elkészítése "kikényszeríthető".
Ha a köztisztviselő minősítése nem alapult a munka értékelését alátámasztó ténymegállapításokon, azt a bíróság jogszerűen semmisítette meg. (LB Mfv. II. 10.106/2002/6.)
A törvény a minősítés bíróság előtti megtámadását szűk körben, a minősítés valótlan vagy személyiségi jogot sértő megállapítása ellen teszi lehetővé. (LB Mfv. II. 10.059/2008/3.)

Munkavégzés, pihenőidő

A munkavégzés szabályai

Mt. 102. §

A munkavégzési kötelezettségének a közszolgálati jogviszonyban álló csak akkor tud eleget tenni, ha a közigazgatási szerv a szükséges feltételeket biztosítja. E szakasz nem irányul a kötelezettségek teljes körű meghatározására, csak a közigazgatási szerv legfontosabb kötelezettségeit határozza meg.
A közigazgatási szerv köteles biztosítani a közszolgálati jogviszonyban álló munkavégzésének egészséges és biztonságos munkafeltételeit. A közszolgálati jogviszonyban állók egészségének és testi épségének védelme ki kell, hogy terjedjen az épületek megfelelő állapotának biztosítására, a gépek, munkaeszközök, anyagok biztonságos használatára, az említett követelmények megtartásának rendszeres ellenőrzésére stb.
A közigazgatási szerv továbbá köteles a közszolgálati jogviszonyban állót a munkavégzés módjára vonatkozó szükséges útmutatásokkal ellátni. Ahhoz, hogy a közszolgálati jogviszonyban álló a munka elvégzésével reá háruló kötelezettségeinek eleget tudjon tenni, elengedhetetlen, hogy a közigazgatási szerv a munkavégzés módjára a szükséges iránymutatást folyamatosan megadja. Ez nem csupán az utasítások adására vonatkozó jogát és egyben kötelezettségét jelenti, hanem ennél szélesebb körű kötelezettségét: a közszolgálati jogviszonyban álló tájékoztatását is. E tájékoztatási kötelezettségnek feltétlenül ki kell terjednie a közigazgatási szerv belső működésének szabályzataira, irányelveire, körleveleire stb.
A közszolgálati jogviszonyban állók munkavégzéséhez szükséges ismeretek megszerzését a közigazgatási szerv köteles biztosítani. E kötelezettség a közszolgálati jogviszonyban állót (a képzés, továbbképzés vonatkozásában) megillető alanyi jognak feladatkénti meghatározását jelenti. A Ktv. 33. §-ához fűzött kommentáron túl arra kell rámutatni, hogy a közszolgálati jogviszonyban állók képzése, továbbképzése az eltérő előképzettségre, a munkakörök sokféleségére tekintettel különböző képzési formák kialakítását kívánja meg. Ugyanakkor a közigazgatási szerv ezen kötelezettsége elsősorban a jogszabályok által központilag meghatározott képzési, továbbképzési módok igénybevételében kell, hogy megnyilvánuljon.

[a Ktv. 37-37/A. §-ához]

A közszolgálati jogviszonyban álló a politikai, érdekképviseleti hovatartozásától függetlenül kizárólag az alkotmányos rendnek megfelelően tevékenykedhet: a legfontosabb kötelezettsége a törvényesség megtartása és megtartatása. Munkavégzése során a közszolgálati jogviszonyban álló a jogszabályoknak és a felettesei utasításának megfelelően köteles munkáját végezni. Köteles az állami és szolgálati titkot megőrizni, e kötelezettsége megszegése esetén büntetőjogi, fegyelmi stb. felelősséggel tartozik.
A törvény szabályozza az állami, szolgálati titoknak nem minősülő adatok védelmét is akkor, amikor megtiltja, hogy a közszolgálati jogviszonyban álló arra illetékteleneknek a hivatali eljárása során tudomására jutott tényekről, adatokról felvilágosítást adjon.
A közigazgatási szerv tevékenységéhez hozzátartozik a nyilvánosság, a tájékoztatási kötelezettség, azonban a közszolgálati jogviszonyban álló a rendelkezésére álló információk nyilvánosságra hozatalával nem sértheti a közigazgatási szerv, annak dolgozója vagy bármely állampolgár jogos és törvényes érdekeit. Ugyancsak tiltja a törvény az információk kiszolgáltatását bármilyen jogtalan előny megszerzése érdekében. Ez független attól, hogy az előny anyagi vagy más jellegű, illetőleg kinek számára jelent kedvezményt. A jogszabályi rendelkezés a Büntető Törvénykönyvben a passzív vesztegetés törvényi tényállásánál szélesebb körben tiltja az előny elfogadását, és ez által is a közélet tisztaságának védelmét szolgálja.

Mt. 103. §

A közszolgálati jogviszonyban álló munkakezdésének időpontját meghatározhatja jogszabály, belső szabályzat, utasítás vagy a munkáltatói jogkör gyakorlója. A munka kezdésének időpontja és a közszolgálati jogviszonyban állónak a közigazgatási szervnél történő megjelenési kötelezettsége nem szükségszerűen esik egybe. Előfordulhat például, hogy a túlmunkáért szabad időre jogosult köztisztviselőnek a szabad időt a munkáltatói jogkör gyakorlója úgy adja ki, hogy több munkanapon keresztül néhány órával később kell a munkát elkezdenie. Ebben az esetben a közszolgálati jogviszonyban álló a rendes munkakezdési időpontnál később köteles megjelenni a közigazgatási szervnél.
Az előre meghatározott helyen történő megjelenési kötelezettség azt jelenti, hogy a közszolgálati jogviszonyban álló általában a kinevezésekor - közös megegyezéssel - meghatározott munkavégzési helyen köteles megjelenni. A munkavégzés helye rendszerint a közigazgatási szerv székhelye, ahol a közszolgálati jogviszonyban álló kinevezése megtörtént. Az úgynevezett állandó munkahelyre történő kinevezés helyett sor kerülhet változó munkahelyre történő kinevezésre is, ha a közszolgálati jogviszonyban álló munkaköri kötelezettségének teljesítése csak úgy történhet meg, hogy minden alkalommal más-más munkavégzési helyen fejti ki tevékenységét.
A pénzügyi előadói munkakörben foglalkoztatott köztisztviselőnek a számviteli alapelvek betartása munkaköri kötelezettségét képezte anélkül, hogy erre külön felhívást kapott volna. Ennek megszegésével a hivatalvesztés arányban áll. (LB Mfv. II. 11.185/2000/4.)
Ha a köztisztviselő működési engedélyt adott olyan bt.-nek, amelynek kültagja volt, saját ügyének elintézésében vett részt, ezért fegyelmi felelősséggel tartozik. (LB Mfv. II. 10.155/2001/4.)
A törvény kivételesen lehetővé teszi, hogy a közigazgatási szerv a közszolgálati jogviszonyban állót a kinevezéskor meghatározott munkavégzési helyen kívül is munkára kötelezze. Ilyen esetben azt a helyet, ahol a közszolgálati jogviszonyban állónak munkavégzés céljából meg kell jelennie, a munkáltatói jogkör gyakorlójának a külön intézkedése határozza meg.
A közszolgálati jogviszonyban álló munkára képes állapotban történő megjelenési kötelezettsége azt jelenti, hogy sem fizikai, sem pedig szellemi állapota nem gátolja és nem korlátozza a munkaköréből adódó feladatok elvégzését Természetesen a munkára képes állapotot mindig az adott munkakörhöz viszonyítva kell vizsgálni, de például munkakezdés előtt szeszes ital bármilyen kismértékű fogyasztása alkalmatlanná teszi a közszolgálati jogviszonyban állót a munka megkezdésére.
Az, hogy a közszolgálati jogviszonyban álló meghatározott helyen, időben és munkára képes állapotban a közigazgatási szerv rendelkezésére áll, még nem jelenti azt, hogy ezzel eleget tett az őt terhelő munkavégzési kötelezettségnek. Valójában csak elkezdte az őt terhelő kötelezettségének a teljesítését ahhoz, hogy annak eleget tegyen, a közszolgálati jogviszonyban álló köteles a munkaidőt a számára meghatározott helyen munkában tölteni, illetőleg mindvégig a közigazgatási szerv rendelkezésére állni. A munkavégzés tartalmi elemeit, annak milyenségét a törvényalkotó általános jelleggel úgy határozza meg, hogy a közszolgálati jogviszonyban álló munkáját:
a) a tőle elvárható szakértelemmel,
b) az általánosan elvárható gondossággal,
c) a közszolgálati jogviszonyra vonatkozó jogszabályok és belső rendelkezések maradéktalan betartásával és betartatásával,
d) a munkáltatói jogkört gyakorló jogszerű utasításait követve végezze.
A jogalkotó nem ad és nem is adhat a fentieknél részletesebb meghatározást a munkavégzés tartalmáról. Azt mindig külön-külön kell vizsgálni a konkrét közszolgálati jogviszony vonatkozásában, különös figyelemmel a köztisztviselő munkakörére.
A közszolgálati jogviszonyban állót a munkavégzése során természetesen terheli a munkatársaival való együttműködés kötelezettsége. Ez nem csak tartózkodást, passzív magatartást jelent károkozástól, veszélyeztetéstől, hanem aktív magatartást feltételez a közös cél, a közigazgatási szerv feladatainak maradéktalan és jogszabályoknak megfelelő ellátása érdekében.

[a Ktv. 38. §-ához]

Mt. 104. § (4)-(5) bek.
Az ítélkezési gyakorlat szerint a köztisztviselő munkaköri feladatainak megváltozása - eltérő megállapodás hiányában - közös megegyezéssel való megállapodást igényel. A munkáltató egyoldalúan módosíthatja a munkaköri leírást, ha az nem jár a munkakör megváltoztatásával, ezért az azonos jellegű munkaköri feladatoknak a munkaköri leírásba való felvétele vagy elhagyása felől a közigazgatási szerv egyoldalúan dönthet (LB Mfv. I. 10 163/1996; Mfv. II. 10 485/1997. sz.).
A közszolgálati jogviszonyban álló számára a felettese által adható utasítással kapcsolatban az alábbi kérdéseket kell megvizsgálni:
a) ki jogosult utasítás adására;
b) mi az utasítás tartalma;
c) az utasítás megtagadásának kötelezettsége, lehetősége, azok következményei.
A közszolgálati jogviszonyban álló általában a munkavégzéssel kapcsolatos kérdéskörben köteles a felettese - közvetlen vezetője - utasításait végrehajtani. Ezek az utasítások vonatkozhatnak a munkavégzés helyére, idejére, a munka megszervezésére, végrehajtására stb. A törvény lehetővé teszi, hogy a közigazgatási szerv vezetője a munkáltatói jogkört a hivatali szervezet vezetőjére - korlátozásokkal vagy azok nélkül - átruházza. A hivatali szervezet vezetője a közigazgatási szerv más vezető beosztású köztisztviselőjét feljogosíthatja (a főosztályvezető a főosztályvezető-helyettest, osztályvezetőt), hogy közszolgálati jogviszony létesítése, módosítása, illetve megszüntetése kivételével korlátlan utasításadási jogkört gyakoroljon az irányítása alá beosztott köztisztviselők tekintetében (korlátozott utasításadási jog szervezéstani értelemben mindenképpen megilleti).
Az utasításadási jogosultság tekintetében a munkáltatói jogkör gyakorlója az a személy, akit a közszolgálati jogviszony létesítésére, megszüntetésére, illetve módosítására is kiterjedően korlátozás nélküli jog illet meg.
Az utasítás tartalmáról a törvény nem rendelkezik. A felettes utasítási joga igen széles körű: kiterjedhet a munkavégzés bármely részletére, annak módjára, helyére, idejére is. Jogosult a közszolgálati jogviszonyra vonatkozó szabályok keretei között a végzett munka abbahagyását vagy az alkalmazott munkamódszer megváltoztatását elrendelni, a közszolgálati jogviszonyban állót más munkára, más munkahelyre beosztani, kiküldetését elrendelni stb. Nem köteles a közszolgálati jogviszonyban álló olyan utasítást végrehajtani, mely nem a munkaköre ellátására, munkavégzésére, közszolgálati jogviszonyára vonatkozik.
Az utasítás megtagadása elsősorban jelenti azt, hogy a közszolgálati jogviszonyban álló köteles megtagadni azon utasítások végrehajtását, amelyekkel bűncselekményt vagy szabálysértést valósítana meg. Ha a közszolgálati jogviszonyban álló az ilyen utasítást nem tagadja meg, akkor büntetőjogi, szabálysértési és adott esetben fegyelmi felelősséggel tartozik.
Az utasítás megtagadásának második csoportjába azok az utasítások tartoznak, amelyek végrehajtása esetén a közszolgálati jogviszonyban álló életét, egészségét, testi épségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné vagy az utasítás az érdekeit védő jogszabályba ütközik. A veszélyhelyzetnek közvetlenül és az utasítás végrehajtásának egyenes, okozati következményeként kell előállnia, és a közszolgálati jogviszonyban állóra nézve egészségének súlyos veszélyét kell előidéznie. (A közszolgálati jogviszonyban álló érdekeit védő szabály például az, hogy a terhes nőt a terhesség negyedik hónapjától nem lehet kötelezni más helységben való munkavégzésre.) Az itt említett esetekben a közszolgálati jogviszonyban állónak nem kell előzetesen kifogásolnia az utasítást, hanem a végrehajtást minden további eljárás nélkül megtagadhatja. Ezekben az esetekben ugyanis általában olyan rendkívüli helyzetekről van szó, amikor a közszolgálati jogviszonyban állónak rendszerint igen rövid idő alatt kell cselekednie.
Azokban az esetekben, amikor a közszolgálati jogviszonyban álló jogosult az utasítás végrehajtását megtagadni, de ezzel a jogával nem él, ez nem korlátozza a közigazgatási szerv felelősségét az esetleges károk megtérítése tekintetében, vagy az utasítást kiadó személy akár büntetőjogi, fegyelmi felelősségre vonását.
Az utasítás-megtagadásnak harmadik csoportjába azok az utasítások tartoznak, amelyekkel kapcsolatban a közszolgálati jogviszonyban állót figyelmeztetési kötelezettség terheli, de az utasítás végrehajtását nem tagadhatja meg. Itt olyan utasítások merülhetnek fel, amelyek végrehajtása jogszabályba ütközik - de nem minősül bűncselekménynek vagy szabálysértésnek -, illetve végrehajtásuk kárt idézhet elő.
A figyelmeztetés jelentősége ezekben az esetekben az, hogy a közszolgálati jogviszonyban álló mentesül az esetleges anyagi, fegyelmi felelősség alól, figyelmeztetés elmulasztása pedig megalapozhatja a közszolgálati jogviszonyban álló kártérítési, fegyelmi felelősségét. A figyelmeztetést a közszolgálati jogviszonyban álló akár szóban, akár írásban is megteheti, - az utóbbi forma, egy esetleges jogvita során mindenesetre megkönnyíti a figyelmeztetés megtörténtének a bizonyítását.
A figyelmeztetési kötelezettség fennállása esetén a közszolgálati jogviszonyban álló kérheti az utasítás írásba foglalását, illetőleg a különvéleményét írásban rögzítheti.
Az utasítás teljesítésének jogos megtagadása a közszolgálati jogviszonyban állót nem menti fel az alól, hogy munkavégzés céljából továbbra is a közigazgatási szerv rendelkezésére álljon. Amennyiben azonban az utasítás végrehajtásának jogos megtagadása folytán nem végez munkát, a kieső időre is megilleti az átlagkeresete, a kieső időt úgy kell tekinteni, mintha azt munkában töltötte volna.

Mt. 107. §

A közszolgálati jogviszonyban álló munkavégzési kötelezettsége jogszabályokban, illetőleg a kinevezésben foglaltaknak megfelelő keretek között mozog. A közszolgálati jogviszony olyan tartós jogviszony, amely rendszerint hosszú időre jön létre, folyamatos munkavégzést feltételez, mely munkavégzés elé azonban időnként hosszabb, rövidebb akadály gördülhet. A törvény tételesen felsorolja azokat az eseteket, illetve utal azokra, amikor a közszolgálati jogviszonyban álló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól.
(Részletes indokolás a Munka Törvénykönyve 107. §-ához fűzött kommentárnál).

A munkaidő és a pihenőidő

[a Ktv. 39. §-ához]

A Ktv. módosításáról rendelkező 2001. évi XXXVI. törvény 2001. július 1-jétől irányadóként az országosan egységes gyakorlat érdekében rögzíti a munkaidő kezdő- és végpontját az egyhetes munkaidőkereten belül.
"A helyi önkormányzat rendeletalkotási hatáskörét egyrészt az Alkotmány, másrészt az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény Ötv. szabályozza. Az Alkotmány 44/A. §-ának (2) bekezdése szerint a helyi képviselő-testület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabállyal. Az Ötv. 16. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a képviselő-testület törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá törvény felhatalmazása alapján, annak végrehajtására alkot rendeletet.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az önkormányzati rendelet vitatott rendelkezése által szabályozott munkajogi viszonyokra nézve van-e törvényi szabályozás, illetőleg kapott-e az önkormányzat törvényi felhatalmazást további helyi jogszabály alkotására.
Az Alkotmánybíróság egyik korábbi határozatában elvi jelentőséggel mutatott rá, hogy az önkormányzat rendelete nem alkotmányellenes pusztán amiatt, mert valamely törvény nem ad kifejezett felhatalmazást a helyi önkormányzat számára a rendeletalkotáshoz. A képviselő-testület önkormányzati rendeletalkotási joga ugyanis az Alkotmány 44/A. §-a (1) bekezdésének a) pontjából is közvetlenül levezethető, így a felhatalmazás magából az alaptörvényből is eredhet. [47/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995. 510., 512.]
A közigazgatás zavartalan működésének, személyi és tárgyi feltételeinek biztosítása az államnak és a helyi önkormányzatoknak együttes, közös feladata. Ennek megfelelően - a Ktv. 2001. évi alapvető módosításakor a jogalkotó által megfogalmazott egységes közszolgálatra figyelemmel - a köztisztviselők munkaidejének szabályozása a hatályos jogi szabályozás alapján nem tartozik azoknak a helyi közügyeknek a körébe, amelyekben az önkormányzatot megilletné az autonóm szabályozás joga.
A Ktv. 37-41/B. §-ai részletesen meghatározzák a munkavégzés és pihenőidő feltételeit és szabályait, s nem ad további felhatalmazást arra, hogy az önkormányzatok a munkaidő mértékében a Ktv. 39. § (1)-(3) bekezdéseinek rendelkezésein túl a munkaidő tartamát megváltoztatva kötetlen munkaidő bevezetésére még további helyi rendeletet alkossanak. Ezzel a központi jogalkotó azt juttatta kifejezésre, hogy a tárgykörben elegendőnek tartja a maga által adott szabályozást.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy van olyan hatályos törvény, amely a szabályozási körébe vonta már azokat a munkajogi viszonyokat, amelyeket az Ör. 2. §-ának tartalma közvetlenül érint. Ilyen a Ktv., amelynek 39. §-a szabályozza a köztisztviselőkre vonatkozó munkavégzés feltételeit. A Ktv. 39. § (1) bekezdése alapján a munkaidő heti negyven óra, hétfőtől csütörtökig 8-16.30 óráig, pénteken 8-14 óráig tart. A bekezdés szerint a munkaidő az (1) bekezdésben foglaltnál kevesebb is lehet, ebben az esetben az egyébként járó illetményt arányosan csökkenteni kell. A (3) bekezdés pedig lehetővé teszi, hogy a munkaidőt - az (1)-(2) bekezdésben meghatározott időtartam figyelembevételével - a munkáltatói jogkör gyakorlója legfeljebb hathavi, illetve huszonhat heti keretben is meghatározhatja. A munkaidő mértékének meghatározásánál a munkáltató a fent hivatkozott szabályokat kötelezően, kógens jelleggel köteles figyelembe venni. A Ktv. 39. § (4) bekezdése sem azt teszi lehetővé a köztisztviselő munkaidő-beosztásának a munkáltatói jogkör gyakorlója általi - az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérő - megállapíthatósága esetén, hogy a köztisztviselő a heti 40 órás munkaidőtől eltérően kötetlen munkaidőben dolgozhasson, hanem azt, hogy a hétfőtől csütörtökig 8-16.30 óráig, pénteken 8-14 óráig tartó munkarendtől eltérően, munkaidő-beosztás keretében, de a heti 40 órás munkaidő betartásával lássa el feladatát.
Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy amennyiben a munkáltató a Ktv. 39. § (3) bekezdésében foglaltak szerint a köztisztviselő munkaidejét hathavi, vagy huszonhat heti keretben határozza meg, akkor is köteles figyelembe venni a Ktv. 39. § (1) bekezdésében meghatározott heti negyven órás időkeretet. Ez azt jelenti, hogy teljes munkaidőben történő foglalkoztatáskor hathavi keret, illetőleg huszonhat heti keret esetén a köztisztviselő munkaidejének beosztását a munkáltató - a heti 40 órás munkaidő-mértékre figyelemmel - szabályozhatja, de mértékében - a Ktv.-ben szabályozott rendkívüli munkavégzés vagy készenlét elrendelésének kivételével - attól nem térhet el.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy D. Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Ör. 2. § (1) bekezdésének megalkotásával túllépte az Ötv. 16. §-ának (1) bekezdésében szabályozott rendeletalkotási hatáskörét, mert törvény által szabályozott munkajogi viszony rendezésére alkotott rendeletet, s ez sérti az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdését. Ezért az Alkotmánybíróság az Ör. 2. § (1) bekezdését a rendelkező részben foglaltak szerint megsemmisítette.
Az indítványozó az Ör. 2. § (2) bekezdését is a Ktv. 39. §-ának rendelkezéseivel ellentétesnek tartotta. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Ktv. 39. § (3) bekezdése alapján a munkaidőt - az (1)-(2) bekezdésben meghatározott időtartam figyelembevételével - a munkáltatói jogkör gyakorlója legfeljebb hathavi, illetve huszonhat heti keretben is meghatározhatja. Az Ör. 2. § (2) bekezdésének a körjegyző számára hathavi keretben kell a munkákat meghatározni. E szabályozás ellentétes a Ktv. fent hivatkozott rendelkezésével, mivel a munkaidőkeret meghatározása helyett a körjegyző által végzendő munkákat, feladatokat hathavi keretben történő meghatározását írja elő. A munkavállaló által végzendő feladatok meghatározása nem jogalkotási tárgy, hanem a munkáltató feladata egyedi aktussal a közte és a munkavállaló között fennálló munkajogi - jelen esetben közszolgálati - jogviszonyból eredően. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Ör. 2. § (2) bekezdése törvényellenes, s sérti az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdését, ezért azt megsemmisítette." [43/2002. (X. 11.) AB határozat].

Mt. 117. §
Mt. 117/B. § (5) bek.
Mt. 118. § (2) bek.
Mt. 118/A. § (4)-(5) bek.

A munkaidő beosztása

Mt. 119. § (1)-(2) bek.
Mt. 119. § (5) bek.
Mt. 120-121. §

A pihenőidő

Mt. 123-125. §

Lásd: 7/2010. (XII. 14.) NGM rendelet

[a Ktv. 40. §-ához]

Az Mt. munkaidőre és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseit 2001. július 1. napjával a 2001. évi XVI. törvény módosította, majd azokat 2002. szeptember 1. napjával kisebb mértékben megváltoztatta a 2002. évi XIX. tv. Ezzel együtt nem módosult a Ktv. 71. §-a, amely az Mt.-nek a közszolgálati jogviszony tekintetében történő alkalmazásáról rendelkezik. Ebből következik az a látszólagos ellentmondás, hogy a Ktv. 71. §-a szerint például az Mt. 123. § (2)-(3) bek., a 124. § (6) bek., a 124. § (7) bek. harmadik mondata alkalmazandó a közszolgálati jogviszonyra, ugyanakkor ennek még sincs helye, mert e rendelkezések kollektív szerződés alapján teszik lehetővé az eltérést, amely szerződés közigazgatási szervnél nem köthető meg.
A rendkívüli munkavégzés ellenértéke elsősorban szabadidő. Ennek mértéke munkanapon történt munkavégzés esetén a rendkívüli munkavégzés idejének egyszerese, heti pihenőnapon vagy munkaszüneti napon végzett rendkívüli munkavégzés esetén a rendkívüli munkavégzés idejének kétszerese [Ktv. 40. § (2)-(3) bek.]. A rendszeresen rendkívüli munkát végző köztisztviselő részére a végzendő rendkívüli munkavégzés idejével arányos, legfeljebb évi 20 munkanap szabadidő-átalány előre is megállapítható [Ktv. 40. § (5) bek.].
Ha a köztisztviselő a rendes munkaidején felül nem rendkívüli munkát végez, hanem arra készen áll (készenlétet teljesít), illetve a készenléti szolgálata alatt előforduló munkát is elvégzi (ügyeleti szolgálatot lát el), részére szabadidő jár. A munkanapon teljesített készenlét (ügyelet) esetében ennek mértékét a munkáltatói jogkör gyakorlója állapítja meg az általános munkajogi szabályok és annak figyelembevételével, hogy a megállapítható szabadidő mértékének felső határa a készenlét (ügyelet) ideje [Ktv. 40. § (4) bek. első mondata]. Pihenőnapon vagy munkaszüneti napon az ilyen rendkívüli munkavégzésre előírt szabályt kell alkalmazni, vagyis a készenlét (ügyelet) idejének kétszerese jár szabadidőként [Ktv. 40. § (4) bek. második mondata].
A szabadidőt a naptári tárgyévben kell kiadni. Ha ez a tárgyév lejártával vagy annak előtte előreláthatólag nem lehetséges, a köztisztviselőt ellenértékként a kifizetés idejekori, a szabadidőre eső illetményének arányos összege illeti meg [Ktv. 40. § (6) bek.].
A törvény rendelkezése értelmében nem jár a rendkívüli munkaidőben végzett munkáért ellenérték a vezetői kinevezéssel, megbízással rendelkező köztisztviselőnek [Ktv. 40. § (7) bek.].
A készenlét konkrét elrendelésének és a készenléti idő bizonyítottság hiányában a bíróság a készenléti díjazás iránti igényt elutasította. (LB Mfv. E. 10.056/2006/2.)
Ha a közszolgálati jogviszonyban a szabadidő kiadása a rendkívüli munkavégzést követő 30 napon belül nem lehetséges, azt meg kell váltani. Ez a megváltás a határozott idejű munkaviszony tartamát nem hosszabbította meg. (LB Mfv. I. 11.034/2001/2.)
A vezető állású köztisztviselőt a készenlét idejére díjazás nem illeti meg. (LB Mfv. E. 10.684/2005/2.)
Szabadidőre, illetve szabadidő-átalányra a vezetői kinevezéssel, megbízással rendelkező köztisztviselő készenlét teljesítése esetén sem jogosult. (LB Mfv. E. 10.165/2006/2.)
A készenlét konkrét elrendelésének és a készenléti idő bizonyítottság hiányában a bíróság a készenléti díjazás iránti igényt elutasította. (LB Mfv. E. 10.056/2006/2.).
Ha a készenléti szolgálat teljesítése nem nyert bizonyítást, az arra alapított díj- és szabadidő iránti igényt a bíróság elutasította. (LB Mfv. II. 10.483/2006.)
Ha az APEH készenléti ügyelet teljesítése nem nyert igazolást, a keresetet a bíróság elutasította. (LB Mfv. II. 10.373/2006.)
"2. A tv. 1992. július 1-jei hatálybalépésének egyik jelentősége, hogy törvényi szinten vált el a modern, karrier-típusú közszolgálati rendszer a piaci viszonyokhoz igazodó munkajogi szabályozástól. Az egységesítés ellenére azonban a közszolgálati szabályozás sok szempontból, így többek között a közigazgatási szervnél alkalmazott munkavállalók jogállása szempontjából is differenciált.
A tv. 1. § (7) bekezdésének a) pontja akként határozza meg a köztisztviselő fogalmát, hogy azt két közszolgálati munkavállalói kör megjelöléseként nevesíti ("köztisztviselő: a közigazgatási szerv feladat- és hatáskörében eljáró vezető és ügyintéző, aki előkészíti a közigazgatási szerv feladat- és hatáskörébe tartozó ügyeket érdemi döntésre, illetve - felhatalmazás esetén - a döntést kiadmányozza, szakértelemmel foglalkozik a rábízott feladatokkal összefüggő valamennyi kérdéssel, felelős saját tevékenységéért és munkaterületén a közigazgatási szerv állandó és időszakos célkitűzéseinek érvényesítéséért, a munkaköri leírásában részére megállapított, illetve a vezető által kiadott feladatokat a kapott utasítások és határidők figyelembevételével, jogszabályok és ügyviteli szabályok ismeretében és betartásával végzi").
Bár a tv. (szemben az Munka Törvénykönyvével) nem önálló fejezetben tartalmazza a vezetői megbízással rendelkező köztisztviselőkre vonatkozó speciális rendelkezéseket, a Ktv.-ben szabályozott közszolgálati munkavállalói körön belüli tagoltság így is megjelenik. A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2001. évi XXXVI. törvény 33. §-ával 2001. július 1-jei hatállyal bevezetett főtisztviselői kar intézménye folytán a köztisztviselői kar személyi kőre immár hármas tagozódást mutat.
A jelen ügyben megjelölt ún. "ügyintéző köztisztviselők" és a vezető megbízású köztisztviselőkre vonatkozó egyik alapvető szabályozásbeli különbség - többek között - a köztisztviselővé, illetve vezetővé válás, azaz a "bekerülés" feltételeire vonatkozó lényeges eltérések (pl.: vezetővé válás többletfeltétele a felsőfokú iskolai végzettség, jogi vagy közigazgatási szakvizsga léte, vagy az alól, az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság általi teljes körű mentesítés), valamint a köztisztviselői jogviszony és a vezetői megbízás, mint jogviszony tartalma és megszüntetése közötti különbségek is (az utóbbi megbízással jön létre, határozatlan időre szól, a megbízás esetén a vezető részére a vezetői beosztással kapcsolatos munkaköri leírását át kell adni, és a vezetői megbízást a munkáltató indokolás nélkül bármikor visszavonhatja [tv. 31. § (1), (5) bekezdés]. További szabályozásbeli különbség, hogy a vezetők esetében a közszolgálati jogviszony és a vezetői megbízás egymástól elkülönül (önmagában a vezetői megbízás megszüntetése (lemondás, visszavonás) nem jelenti automatikusan a közszolgálati jogviszony megszüntetését, hanem a vezető köztisztviselő végzettségének, képzettségének megfelelő másik vezetői vagy ennek hiányában köztisztviselői munkakört kell részére felajánlani [tv. 31. § (6), illetve (8) bekezdés].
Az eltérő vezetői megbízású jogviszonyhoz a tv. 45-46. §-ai alapján eltérő javadalmazási rendszer is társul. A vezetők alapilletményét a közszolgálati jogviszonyban eltöltött időtartam nem befolyásolja, kizárólag a vezető beosztás szintje határozza meg az alapilletmény mértékét tv. 45. § (1) bekezdési szemben a tv. 23. és 32. §-ában foglaltakkal, amely a köztisztviselő besorolását, s így díjazását iskolai végzettségének és a közszolgálati jogviszonyban eltöltött idejének alapul vételével határozza meg. A vezetők esetében az illetmény az alapilletményen túl speciális illetménypótlékkal, a vezetői illetménypótlékkal egészül ki, mely - a többi köztisztviselői pótléktól eltérően - nem az illetményalaphoz, hanem az alapilletményhez igazodik.
A tv. pihenőidőre vonatkozó rendelkezései is lényeges szabályozásbeli különbséget mutatnak a pótszabadság mértékét tekintve: amíg ugyanis a köztisztviselőt a besorolásától függő mértékű pótszabadság illeti meg [tv. 41. § (3) bekezdés], addig a vezető beosztású köztisztviselőt "a (3) bekezdésben szereplő pótszabadság helyett" [tv. 41. § (5) bekezdés] - attól eltérő mértékű - vezetői pótszabadság illeti meg.
A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az "ügyintéző köztisztviselők" és a vezető megbízású köztisztviselők jogállásának azonos törvényben, nevezetesen a tv.-ben történő rendezése önmagában nem jelenti a két jogalanyi kör homogenitását. A közszolgálati jogviszonyuk eltérő tartalma, az abból adódó eltért jogok és kötelességek, továbbá az eltérő jogviszonyból eredő eltérő feladataik, felelősségük alapján heterogén jogalanyi körbe tartornak, melyek nem összehasonlíthatóak. Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy a vezetőmeghízásúak eltérő tartalmú feladata és felelőssége, kiemelt díjazással, illetve nagyobb pihenőidővel is jár, amely a feladatok elvégzésével járó esetleges rendkívüli munkavégzés kompenzálására is alkalmas.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a tv. 40. § (1) bekezdése alapján rendkívüli munkát végző köztisztviselők köre nem alkot homogén csoportot a rendkívüli munkát vezető megbízású köztisztviselőként végzőkkel, azaz az indítványozó által megjelölt jogalanyi kör nem homogén.
Az Alkotmánybíróság következetes álláspontja szerint az a személyi kör, amelyben a diszkrimináció esetleges alkotmányellenes volta értelmezhető, csak homogén csoport lehet, így a diszkrimináció csak az azonos helyzetben lévők által alkotott körön belül, e csoport tagjai egymáshoz viszonyítót helyzetére vonatkozó jogi szabályozás tekintetében vizsgálható. "Nem jelent tiltott diszkriminációt a különböző státusú csoportok (...) jogállásának eltérő szabályozása, mivel ez az eltérés a különböző státus következménye." [1181/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 551. 552-553.; 269/B/1998. AB határozat, ABH 2000, 747, 749-750.; 719/B/1998. AB határozat, ABH 2000, 769, 775.]
Megjegyzi ugyanakkor az Alkotmánybíróság, hogy a tv. 40. § (7) bekezdése alkotmányellenességét - indítványi kérelem hiányában - a vezetői megbízású köztisztviselők csoportján belül (a munkáltatói jogkört gyakorló vezetők és a "közép" vezető köztisztviselők között) nem vizsgálta.
Ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a tv. 40. § (7) bekezdése - az indítványozó által vizsgálni kért jogalanyi kör szempontjából - nem sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését, így az indítványt ebben a részében elutasította.
Az indítványozó a tv. 40. § (7) bekezdése folytán az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésében megfogalmazott pihenéshez való jog sérelmét is állította.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésével összefüggésében már az 1403/B/1991. AB határozatában kifejtette, hogy az Alkotmány alapvető jogként fogalmazza meg a pihenéshez, a szabadidőhöz, a fizetett szabadsághoz való jogokat (ABH 1992, 493, 494.). Számos határozatában azonban utalt arra is, hogy az Alkotmánynak nincs olyan rendelkezése, amely a pihenéshez való jog konkrét módjait, illetve feltételeit ugyanilyen módon írná elő (1029/D/1998. AB határozat, ABH 2001, 1294.).
Ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmány 70/B. §-ának (4) bekezdésében foglalt pihenéshez való jogból mint a munkához való jog lényeges összetevőjéből önmagában nem vezethető le az, hogy a vezető rendkívüli munkavégzése esetén a vezető megbízású köztisztviselő pihenéshez való jogát szabadidő-átalány formájában kell biztosítani.
Mindezek alapján az indítványt ebben a részében elutasította.
3. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott szabályozás - az indítványozó érvelése alapján - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság jellegével, továbbá az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében foglaltakkal nem hozható érdemi összefüggésbe. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szint az érdemi alkotmányossági összefüggések hiánya az indítvány elutasítását eredményezi 698/B/1990. AB határozat ABH 1991. 716-717.; 108/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 523-524.), ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is elutasította." (1030/B/2004. AB határozat.).
Amikor az adónyomozók az ORFK és az APEH ellen főleg készenléti ügyelet címén igényeltek díjazást, azt a bíróság elutasította a túlmunkavégzés ténye, indokoltsága bizonyításának hiányában. (LB Mfv. II. 10.256/2007/6.)

[a Ktv. 40/A-40/B. §-ához]

Kihelyezés

[a Ktv. 40/D. §-ához]

Lásd: 104/2003. (VII. 18.) Korm. rendelet

[a Ktv. 41. §-ához]

A rendkívüli munkavégzés

Mt. 126-127. §
Mt. 128. § (1) bek.
Mt. 129. §

Rendes szabadság

Mt. 130. § (2) bek.
Mt. 132-133. §

A szabadság kiadása

Mt. 135-136. §

Betegszabadság

Mt. 137. §

Egyéb munkaidő-kedvezmények

Mt. 138-140/A. §

[a Ktv. 41/A-41/B. §-ához]

Ha a jogszabály a rekreációs szabadság korábbi kiadhatóságáról rendelkezett, ennek meg nem történte nem jogosítja fel a köztisztviselőt a szabadság megváltására. (LB Mfv. 10.598/2006.)

A köztisztviselő díjazása

Lásd: 352/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet

[a Ktv. 42. §-ához]

A 2001. július 1-jétől hatályos Ktv. módosítás pontosította a Ktv. korábbi 42. §-át. A 4. §-ban megfogalmazott törekvéssel összhangban a módosítás pontos új szabályt vezetett be az önkormányzatok illetményalap megállapítási jogosultságának korlátok közé szorításával, hogy ez által mérséklődjék a köztisztviselői illetmények között a korábbi években tapasztalt növekvő, a munkateljesítmények alapján nem indokolt aránytalanság.
A középiskolai végzettségű köztisztviselő a II. besorolási osztályba tartozik abban az esetben, ha helyszíni bírság kiszabására is fel van jogosítva és így érdemi feladatokat lát el. (Csongrád Megyei Bíróság 2. Mf. 20.933/1993. sz.)
A köztisztviselő besorolási osztályának megállapításánál az iskolai végzettség az irányadó. A PM Számviteli Képesítő Bizottság által kiadott felsőfokú költségvetési oklevél nem iskolai végzettség, ezért ebből a szempontból nem vehető figyelembe. (LB Mfv. II. 10.731/1997. sz.)
A besorolási osztályba sorolás feltétele az iskolai végzettség foka. Ha a köztisztviselő a középiskolai végzettsége mellett nem iskolai, hanem szakképesítő végzettséget szerzett, e képesítés a besorolási osztály megállapításánál nem vehető figyelembe. (Pl. a Pénzügyminisztérium Számviteli Képesítő Bizottsága által kiállított felsőfokú költségvetési oklevél nem tanúsít felsőfokú iskolai végzettséget.) (LB Mfv. II. 10.731/1997/2. sz.)
Ha az átsorolás során a közigazgatási szerv nem hivatkozott a Ktv. 42. §-a (4) bekezdésére, az alapilletményt nem állapíthatta meg csökkentett mértékben. (LB Mfv. II. 10.910/1998.)
Nyilvánvaló elírás esetén nincs szükség az intézkedés megtámadására, mert az nem sorolható a megtámadásra okot adó akarathibák körébe, így a kijavításnak megfelelő értelmezéssel orvosolható. Nincs akadálya annak, hogy a köztisztviselő, aki kimagasló teljesítményt nyújt, a törvényes szabályoktól eltérő személyi illetményt állapítsanak meg, vagy ehelyett nemcsak a vezetői megbízás tartamára kapja a vezetői illetmény összegével megegyező alapilletményt, hanem a megbízás esetleges visszavonását követő időben is. (LB Mfv. II. 10.523/1998.)
Ha a köztisztviselői illetményalap április 1. napjával emelkedett, ezt a február 7-étől augusztus 7-éig felmentési idejét töltő köztisztviselőnél megfelelően figyelembe kellett venni, és ezt nem érintette, hogy az esedékesség az utolsó munkában töltött nap (II. 7.) volt. (LB Mfv. I. 10.161/2007/4.)
Amikor az adónyomozók az ORFK és az APEH ellen főleg készenléti ügyelet címén igényeltek díjazást, azt a bíróság elutasította a túlmunkavégzés ténye, indokoltsága bizonyításának hiányában. (LB Mfv. II. 10.256/2007/6.)
A rendőrségi 2002. évre vonatkozó készenléti ütemterv adott esetben a készenlét elrendelését, illetve teljesítését nem igazolja. Ezért annak alapján a bíróság jogszabálysértés nélkül utasította el a készenléti díj iránti keresetet. (LB Mfv. II. 10.301/2007/2.)
Ha a készenléti szolgálatra bizonyos esetekben sor került, de a bíróság nemcsak a bizonyított napokat vette figyelembe, új eljárás szükséges.(LB Mfv. II. 10.414/2007/6.)

[a Ktv. 43. §-ához]

"Az Alkotmánybíróság elsőként a jogállamiság sérelmére vonatkozó indítványozói kifogásokat vizsgálta.
1. Az Alkotmánybíróság már több határozatában értelmezte a jogállamiság egyik kiemelkedő fontosságú összetevője, a jogbiztonság fogalmát. A 25/1992. (V. 30.) AB határozat elvi jelleggel mutatott rá a következőkre: a jogbiztonság megköveteli, hogy
- "az állampolgárok jogait és kötelességeit a törvényben megszabott módon kihirdetett és bárki számára hozzáférhető jogszabályok szabályozzák,
- meglegyen a tényleges lehetőség arra, hogy a jogalanyok magatartásukat a jog előírásaihoz tudják igazítani, ennek érdekében a jogszabályok a kihirdetésüket megelőző időre nézve ne állapítsanak meg kötelezettséget, illetőleg valamely jogszerű magatartást visszamenőleges érvénnyel nem minősítsenek jogellenesnek.
A jogbiztonság e két alapvető követelménye közül bármelyiknek a figyelmen kívül hagyása összeegyeztethetetlen az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével." (ABH 1992, 131, 132.)
Az Alkotmánybíróság kialakult álláspontja szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből vezethető le az a jogalkotóval szembeni követelmény is, hogy a jogszabály kihirdetése és hatályba lépése között "kellő idő" álljon a jogalkalmazók rendelkezésére az alkalmazásra való felkészüléshez. A 28/1992. (IV. 30.) AB határozat úgy foglalt állást, hogy a kellő idő mértékét a jogszabályba foglalt rendelkezések jellege dönti el. (ABH 1992, 155, 1158.)
Nincs alkotmányossági szempontból értékelhető jelentősége a felkészüléshez biztosított kellő időnek abban az esetben, ha a vizsgált rendelkezés valamely, már korábban hatályba lépett szabályozással azonos tartalmú.
Az Alkotmánybíróság eljárása során megállapította, hogy a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 53. §-a szerint "[a] köztisztviselők jogállásáról szóló 1992 évi XXIII. törvény 43. §-ának (1) bekezdésében foglalt, a II. besorolási osztály első fizetési fokozata szerinti illetményalap a 2001. évben 30 600 forint, 2002. évben 33 000 forint".
A Kvtv. 46. § támadott (1) bekezdésében meghatározott illetményalap mértéke tehát 2002 óta nem változott, s így e szabályozás alkalmazására a jogalkotónak nem kellett felkészülési időt biztosítania. (Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás 3 éves kereteiről szóló 2003. évi CXVI. törvény 52. § (1) bekezdésének megfelelően a köztisztviselői illetményalap mértéke változatlanul 33 000 Ft.)
1.2. Az indítványozó az illetményalap növekedéséhez fűződő várományok beteljesedésének hiányát is a jogállamiság sérelmének tekintette. Az Alkotmánybíróság fontosnak tartja felhívni a figyelmet arra, hogy alkotmányos védelemben csak a jogszabályokban biztosított jogosultságokhoz fűződő várományok részesülhetnek; politikai nyilatkozatokra, ígéretekre nem lehet alkotmányossági szempontból védhető várományt alapítani.
A vázoltakra tekintettel az Alkotmánybíróság a Kvtv. 46. § (1) bekezdésének az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe való ütközését nem állapította meg, s e tekintetben az indítvány elutasításáról határozott.
2. Az indítványozó a sérelmezett előírást az Alkotmány 70/A. §-ába is ütköztette. Az Alkotmány 70/A. § idézett (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság területén az emberi, illetve az állampolgári jogok, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül minden személyt megilletnek. Az Alkotmány e szakasza tekintetében számos határozat született, melyeknek az Alkotmánybíróság a jogegyenlőség általános elvét értelmezve megállapította, hogy a diszkrimináció alkotmányi tilalma főként az alkotmányos alapjogok terén tett megkülönböztetésekre terjed ki. Abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem emberi jog vagy alapvető jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánybíróság következetesen alkalmazott gyakorlata során ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. [9/1990. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1990. 46, 48., 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73. 77-78., 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280-282., 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 197. 203.]
A Kvtv. támadott szabályozása a köztisztviselői illetményalapot szabályozza. Az a körülmény, hogy más törvények ezt a mértéket alapul veszik eltérő foglalkozási csoportokhoz tartozók munkabérének megállapításánál is, a támadott rendelkezés vonatkozásában nem jelent alkotmányossági szempontból értékelhető diszkriminációt. A vizsgált előírás - tartalmát tekintve - a közszférában dolgozókra vonatkozik, s a versenyszektorokban foglalkoztatottakra nézve nem fogalmaz meg rendelkezést. Az indítványozónak az Alkotmány 70/A. §-a sérelmére való hivatkozásai ezért a Kvtv. 46. § (1) bekezdését illetően nem értelmezhetők, az Alkotmánybíróság tehát az alkotmányellenes diszkrimináció fennállására utaló indítványozói kifogást sem találta megalapozottnak.
3. Az indítványozó a 70/E. § sérelmét is panaszolta. Az Alkotmánybíróság utólagos normakontroll hatáskörében eljárva több ízben foglalkozott az Alkotmány 70/E. §-ának értelmezésével. Az Alkotmánybíróság már egy korai határozatában rámutatott arra, hogy "a szociális biztonság nem jelent sem biztosított jövedelmet, sem pedig azt, hogy az állampolgárok egyszer elért életszínvonala a gazdasági viszonyok kedvezőtlen alakulása következtében ne csökkenhetne. Az államnak a polgárai szociális biztonsága tekintetellen fennálló kötelezettségeit az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében foglaltak általános jelleggel nevesítik." [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146. 163.]
Az Alkotmánybíróság kialakult álláspontja szerint "az Alkotmány 70/E. § (2) bekezdésének idézett rendelkezéséből tehát csak az következik, hogy az állam a polgárok megélhetéséhez szükséges ellátáshoz való jogaik realizálása érdekében társadalombiztosítási és szociális intézményi rendszert köteles létrehozni, fenntartani és működtetni. [26/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1993, 196. 199.] Az illetményalap azonban nem tartozik a szociális ellátórendszer elemei közé, így a mértékét megállapító szabályozás alkotmányossága az Alkotmány 70/E. §-ára tekintettel nem vizsgálható.
A vázoltak alapján az Alkotmánybíróság a Kvtv. 46. § (1) bekezdése alkotmányellenességé nem állapította meg, s így a megsemmisítésére irányuló kérelmet is elutasította." (210/B/2003. AB határozat).
A módosított 43. § az illetményalap megállapításával kapcsolatban egyszerűsítette a korábban hatályos normaszöveget. A módosítás a teljesítményértékelésre vonatkozó rendelkezéssel függ össze. A módosítás szerint 2001. július 1-jétől nem lesz arra lehetőség, hogy a munkáltató a kinevezéskor az illetményrendszertől eltérően állapítsa meg a köztisztviselő alapilletményét.
A teljesítményértékelés alapján adható illetményemelés mértékét a korábbi szabályokhoz képest a jogalkalmazási tapasztalatok alapján ésszerű mértékben csökkentette. A munkáltató számára ugyanis + 30% és -20%-os eltérés lehetősége elégséges mozgásteret biztosít a teljesítménykülönbségek kifejezésre juttatására.
A köztisztviselő alapilletményének megemelése vagy csökkenése minősítési eljárás nélkül is történhetett. (LB Mfv. II. 10.016/2002/7.)
A Ktv. 43. § (6) bekezdésében írt korlátozás, amelynél fogva az alapilletmény nem csökkenthető, a vezetői megbízás visszavonásával összefüggő illetmény-megállapításnál nem irányadó. Ha a törzsgárda szabályzat a munkáltató egyoldalú döntése, azt a munkáltató visszavonhatja anélkül, hogy új szabályzatot alkotna. (LB Mfv. II. 10.031/1999.)
A munkáltatónak az alapilletmény felemelésére vonatkozó jogköre nem terjed ki az így megállapított alapilletmény csökkentésére. (LB Mfv. I. 10.406/1998.)
1997. január 1-jén a köztisztviselő alapilletmény 20%-kal csökkenthető volt minősítés, vagy fegyelmi eljárás nélkül. (LB Mfv. II. 10.476/1998.)
Az alapilletmény megemelésére, illetve csökkentésére vonatkozó jog mérlegelési jogkörben hozott intézkedés. Ha ezt a munkáltató indokolta, az indok valósága vitatható. Ha a fél az elsőfokú eljárásban rendeltetésellenes joggyakorlásra nem hivatkozott, erre a másodfokú eljárásban nem hivatkozhat. (LB Mfv. II. 10.870/1998.)
Ha a felperes teljesítményét 2004. évre vonatkozóan nem értékelték, a köztisztviselő a korábban megemelt alapilletményre, emelés hiányában a Ktv. 43. § (2) bekezdése szerinti alapilletményre jogosult. (LB Mfv. E. 10.200/2006/2.).
A munkáltató a jutalomkeret szétosztásánál differenciálhat, de az egyenlő bánásmódot meg kell tartania, amelynél a bizonyítási teher a munkáltatót terheli. (LB Mfv. I. 10.208/2007/3.)
Az illetménynek a tárgyév első napjától történő megállapítására tekintettel a késedelmes teljesítményértékelés kihat az alapilletmény megállapítására, ezt adott ügyben vizsgálni kell. (LB Mfv. I. 10.490/2007/3.)

[a Ktv. 44-44/A. §-ához]

Az illetménykiegészítésre vonatkozó rendelkezés hatályon kívül helyezése folytán csak az újonnan kinevezett köztisztviselők nem váltak jogosulttá a kiegészítésre, a korábbiaktól azonban a kiegészítés egyoldalúan nem volt megvonható. (LB Mfv. II. 11.182/2001/4.)

[a Ktv. 44/B. §-ához]

A köztisztviselői illetménynek a vezetői megbízás vissszavonását követő újbóli megállapításakor nincs jelentősége a vezetői megbízás megszűnésekori illetménynek és a különös rendelkezés nem érinti a vezetői megbízás visszavonását követő illetmény megállapítását sem. (LB Mfv. I. 10.450/2001/2.)
"Az Alkotmánybíróság ezután a Ktv.-nek az illetménykiegészítés differenciált szabályozására vonatkozó részét (44. és 44/A. §-ok) abból a szempontból vizsgálta, hogy a kifogásolt rendelkezések nem valósítanak-e meg alkotmányellenes diszkriminációt, illetve nem sértik-e az Alkotmánynak az egyenlő munkáért egyenlő bért biztosító 70/B. § (2) bekezdését. Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában már vizsgálta a Ktv. 44. § (2)-(4) bekezdései - akkor hatályos szövegének - alkotmányosságát. Az 1014/B/1997. AB határozattal elbírált ügyben az indítványozó a támadott rendelkezéseket azért tartotta az Alkotmány 70/B. § (2) és (3) bekezdéseibe ütközőnek, mert azok - véleménye szerint - az, hogy az önkormányzatok nem kapják meg a feladataikkal arányos megfelelő pénzügyi fedezetet a központi költségvetéstől. Az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította, s a következőkre mutatott rá: "Az Alkotmánybíróság szerint nem sért alkotmányos rendelkezést - sem a diszkrimináció tilalmát megfogalmazó Alkotmány 70/A. §-át, sem pedig az egyenlő munkáért egyenlő bért biztosító 70/B. §-át - az, ha a feladatok sajátosságaira, követelményszintjére, felelősségére is figyelemmel eltérő javadalmazási mérték kerül megállapításra." (ABH 1998. 780, 782.)
Az Alkotmánybíróság a központi költségvetési fedezet hiányára utalva a fenti határozatában kifejtette: "A rendelkezés az önkormányzat önálló döntésére bízza, él-e az illetménykiegészítés megállapítási jogával. Kétségtelen, hogy ezzel a lehetőséggel az önkormányzat akkor tud élni, ha az illetménykiegészítésekhez megfelelő fedezettel rendelkezik. Ez sem alapozza meg azonban az indítványozóknak azt a kifogását, amely szerint az önkormányzatok alapjogairól szóló Alkotmány 43. § (1) bekezdését, a 44/A. § (1) bekezdés c) pontját sérti az, hogy az állam nem biztosít fedezetet az önkormányzati dolgozók magasabb iskolai végzettségének illetménykiegészítéssel való elismeréséhez: (ABH 1998. 783.)
Jelen ügyben a Ktv. 44. § és 44/A. §-ának támadott szabályai az illetménykiegészítés mértéke tekintetében a köztisztviselők között aszerint differenciálnak, hogy milyen jogállású, milyen szintű, milyen hatáskörű, melyik közigazgatási szervnél dolgoznak. A vitatott rendelkezéssel kapcsolatosan - figyelemmel az idézett 1014/B/1997. AB határozatra is - nem állapítható meg az Alkotmány 70/A. §-át sértő alkotmányellenes diszkrimináció. Abból ugyanis, hogy a köztisztviselőknek - az alkalmazási helyüktől függetlenül - azonos végzettséggel kell rendelkezniük, nem következik az, hogy illetményük, illetve illetménykiegészítésük mértékét nem befolyásolhatja a végzettségen kívül semmilyen más szempont. A jogszabályban meghatározott végzettség az adott munkakör betöltésének feltétele, az illetmény megállapításának azonban csak az egyik eleme. Az illetménykiegészítés, valamint a vezetői illetménypótlék az eltérő feladat- és hatáskört, a munka átfogó jellegét, az ehhez kapcsolódó eltérő felelősség elismerését - és nem a hierarchiát - juttatja kifejezésre. Ez egyenesen következik az Alkotmány 70/B. §-ából, amely a bért nem a végzettséghez, hanem a tényleges munkához köti. Amint azt a 161/B/2000. AB határozat is hangsúlyozta: "A diszkrimináció tilalma ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy nem lehet különbséget tenni a jogalanyok között, hanem az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölése érdekében a jogalkotónak kötelessége a releváns sajátosságok figyelembevétele a szabályozás megalkotásakor." (ABH 2001, 1108, 1110.)
Az Alkotmánybíróság a fentiek figyelembevételével az indítványokat e részükben is elutasította.
3. Az Alkotmánybíróság végül azt vizsgálta, hogy alkotmányellenes diszkriminációt valósít-e meg az illetménykiegészítésnek és a vezetői illetménypótléknak az államigazgatási szerveknél, illetve az önkormányzatoknál dolgozó köztisztviselőkre vonatkozó eltérő szabályozása, valamint azt, hogy a szabályozásnak ez az eltérő jellege sérti-e az önkormányzatoknál dolgozó köztisztviselők egyenlő munkáért egyenlő bérhez, illetve a végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való jogát.
"Az önkormányzatoknál végzett köztisztviselői munka és a közigazgatás más területén végzett köztisztviselői munka ugyan összemérhető és ennyiben alkotmányos követelmény, hogy érvényesüljön a diszkrimináció tilalmának a munka világára vonatkozó alkotmányos tétele, vagyis az egyenlő munkáért egyenlő bér és a végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való jog alkotmányos alapelve, azonban minden olyan különbségtétel, ami a munkavégzés sajátosságából fakad, alkotmányosan igazolható, feltéve, hogy nem vezet a köztisztviselők személye között alkotmányellenes különbségtételre." hangsúlyozta az Alkotmánybíróság a 849/B/1992. AB határozatában. (ABH 1996, 391, 394.)
A fentiekből következően az Alkotmánybíróság megítélése szerint nem valósít meg alkotmányellenes diszkriminációt a Ktv. hatályos szabályozása, amely szerint az állami közigazgatásban dolgozó köztisztviselőknek törvény alapján, alanyi jogon jár az illetménykiegészítés, illetve bizonyos személyi körnek a vezetői pótlék, míg az önkormányzatok képviselő-testületei a törvényben meghatározott keretek között maguk állapíthatják meg azokat. A helyi önkormányzatok illetménykiegészítés-, illetve vezetői illetménypótlék-megállapítási joga lehetőséget biztosít arra, hogy a helyi érdekeknek és gazdasági lehetőségeiknek megfelelően befolyásolni tudják működési költségeik egyik tételét, a köztisztviselői kar illetményét.
Mivel az Alkotmánybíróság nem állapított meg az önkormányzatoknál dolgozó köztisztviselőket sújtó, az Alkotmány 70/A. §-át sértő hátrányos megkülönböztetést, ugyancsak elutasította az Alkotmány 70/B. §-a sérelmének megállapítására irányuló indítványt, mivel e szabály az általános diszkriminációs tilalomnak a munka világára konkretizált rendelkezése. Amennyiben ugyanis a törvényalkotó a munkavégzés sajátosságaiból fakadó, alkotmányosan igazolható különbségeket tett a közigazgatás különböző területein dolgozó köztisztviselők illetményének megállapítási szabályai között, úgy az e szabályokból következő illetmény-különbségek sem ütköznek az egyenlő munkáért járó egyenlő bér alkotmányos elvébe.
Az Alkotmánybíróság erre tekintettel az indítványokat e részükben is elutasította." (142/B/1998. AB határozat.).
Az illetménykiegészítésre vonatkozó rendelkezés hatályon kívül helyezése folytán csak az újonnan kinevezett köztisztviselők nem váltak jogosulttá a kiegészítésre, a korábbiaktól azonban a kiegészítés egyoldalúan nem volt megvonható. (LB Mfv. II. 11.182/2001/4.)

[a Ktv. 45-47. §-ához]

A Ktv.-nek a 2001. évi XXXVI. törvénnyel történt módosításának eredményeképpen az életpálya program alapján a köztisztviselői pálya-előmenetel egyes fokozataihoz tartozó szorzószámok a korábbi szabályozáshoz - június 30-áig hatályos - viszonyítva jelentősen megemelkedtek, kifejezve ez által a köztisztviselői munka fokozottabb elismerését és egyúttal indokolttá vált a vezető alapilletményekhez tartozó szorzószámokat is megnövelni mind az államigazgatási vezetők, mind a jegyzői kar esetében (Ktv. 45. §).
A Ktv. módosított 46. §-a a vezetői illetménypótlék meghatározásához szövegpontosítást tartalmaz. Az illetménypótlék százalékos rögzítése során - a fővárosi, megyei közigazgatási hivatalok megnövekedett szerepkörére tekintettet - indokolttá vált az egyéb vezetői beosztásokra is kiterjeszteni a pótlékrendszert. Az alapilletmény és a vezetői illetménypótlékok arányainak új rendszere az önkormányzati jegyzők, főjegyzők eltérő nagyságrendű feladataihoz igazodó differenciálásra teremt lehetőséget.
A 2001. július 1-jén hatályba lépett Ktv. módosítás a 47. § tekintetében pontosította az éjszakai pótlék mértékének meghatározását.
A Ktv. 47. §-ának (4) bekezdése szerint a gépjárművezetési pótlék a köztisztviselőt két együttes és egy időben fennálló feltétel esetén illeti meg: "rendszeresen gépjárművezetést is ellát" és "ezáltal külön gépjárművezető foglalkoztatása szükségtelen". (LB Mfv. II. 10.862/1996. sz.)
Ha a rendőrök a hivatali gépkocsit rendszeresen vezették, kiváltva ezzel a gépkocsivezetőt, a bíróság jogszabálysértés nélkül állapíthatta meg gépkocsivezetői pótlékra jogosultságukat. (LB Mfv. E. 10.090/2006/2.)
Az illetménypótlékra jogosító egészségre ártalmas vagy fokozottan veszélyes munka végzése a munkakör ellátásából eredő tényleges károsító hatás, nem pedig annak puszta kockázata alapján állapítható meg. (LB Mfv. II. 10.095/2000/2.)
1995-1997. években illetménypótlékra való jogosultságot az egészségre ártalmas vagy fokozottan veszélyes munka végzése alapoz meg. Ehhez a potenciális egészségügyi veszélyeztetettség nem elégséges. (LB Mfv. II. 10.541/1999.)
Az ún. adónyomozók elévülés alá nem esett gépjárművezetői pótlék iránti igéyének a bíróság helyt adott. (LB Mfv. II. 10.871/2007/7.).

[a Ktv. 48-49/A. §-ához]

A Ktv. 49/A. §-ának (1)-(2) bekezdését 2009. november 1-jei hatállyal módosította a 2009. évi LXXXV. tv. 76. §-a. A központosított illetményszámfejtésről lásd 172/2000. (X. 18.) Korm. rendeletet a II. kötet D részben.
Amikor a munkaügyi bíróság egyebek között marasztalta a megyei kormányhivatalt folyószámla költségtérítés címén, ezt a LB hatályában fenntartotta, minthogy az illetmény bankszámlára való átutalása és felvétele a köztisztviselő részére költségtöbbletet nem okozhat, a prémiumévek programban részt nem, vevő többi köztisztviselőhöz képest. (LB Mfv. 10.854/2010.)
Amikor a köztisztviselő jogviszonya 2008. szeptember 11-én megszűnt azzal, hogy a következő naptól előrehozott öregségi nyugdíjban részesül, 40 éves jubileumi jutalomra jogosult volt, mert a közszolgálati jogviszonyának megszűnése és a nyugdíjazása összefüggő folyamat volt, az nem volt szükséges, hogy a jogviszonya megszűnésekor nyugdíjasnak minősüljön. (LB Mfv. 10.153/2010.)
Ha a polgármester 40 évi közszolgálati jogviszonyából kevesebb, mint 4 év volt hátra 2008. december 25-én közszolgálati jogviszonya megszűnt, és másnaptól előrehozott öregségi nyugdíjban részesült, ezért jogszerűen részesült jubileumi jutalomban. E kérdésben a Ktv. 19/A. § (1) bekezdés nem irányadó. (LB Mfv. 10.003/2010.)

[a Ktv. 49/B. §-ához]

Jogellenes jogviszony-megszüntetés esetén elmaradt juttatásként nem igényelhető a hivatali feladatok teljesítésével kapcsolatos költségek megtérítését célzó átalány. (LB Mfv. II. 10.269/1999.)
A jegyző 2000. IV. 21-étől 2002. I. 14-éig köztisztviselő által történt helyettesítése esetén helyettesítési díj a Ktv. 49/B. §-a, ezt megelőzően pedig az Mt. 105. §-a alapján járt (Ktv. 71. §). A helyettesítési díj összegénél a jegyző díjazását jogszabálysértés nélkül vette figyelembe a bíróság. (LB Mfv. E. 10.276/2005/2.)
Amikor 2005. I. félévében a Csongrád Megyei Nyomozó Hivatal nyomozója 5 saját. és 16 Budapest és Pest Megyei Nyomozó Hivatalhoz tartozó, neki kiosztott ügyet intézett, nem látott el helyettesítést és ilyen külön díjazásra nem szerzett igényt. Elut. (LB Mfv. II. 10.671/2008.)

[a Ktv. 49/C. §-ához]

A köztisztviselőt kiküldetése esetén az illetményalap egy munkanapra eső összegének 25%-ában megállapított napidíj illeti meg. Ha a kiküldetésben töltött idő a 8 órát nem éri el, a napidíj fele jár. Amennyiben a kiküldetést azonos helységben kell teljesíteni, a köztisztviselő a ténylegesen igazolt költségeire tarthat igényt. (LB Mfv. II. 10.070/1998/4. sz.)

[a Ktv. 49/D. §-ához]

Egyéb juttatások

[a Ktv. 49/E. §-ához]

A joghasonlatosság elve alapján a közszolgálati jogviszonyba is alkalmazni kell azt az elvet, hogy a köztisztviselő nem jogosult jubileumi jutalomra, ha azt másik foglalkoztatási jogviszonyban már megkapta. (LB Mfv. E. 10.238/2006/2.).
"A jubileumi jutalom a köztisztviselőnek az őt megillető illetmény mellett, a Ktv. alapján alanyi jogon járó, a közszolgálatban töltött hosszabb szolgálati idő elismerésére szolgáló pénzbeli juttatás. Szabályozása a rendszerváltást követően több alkalommal változott. A jubileumi jutalom intézményét 1992. június 30-áig a Munka Törvénykönyvéről szóló 1967. évi II. törvény 48. § (2) bekezdése szabályozta, amely kimondta, hogy a 25, 40 illetőleg 50 évet munkaviszonyban töltött dolgozók részére jubileumi jutalom jár. A Munka Törvénykönyve végrehajtásáról szóló 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 63. § (2) bekezdése szerint, ha a dolgozónak legalább harmincöt, illetőleg negyvenöt évi munkaviszonya volt, a negyven-, illetőleg ötvenéves munkaviszonnyal járó jubileumi jutalmat nyugdíjazásakor a részére ki kellett fizetni.
Az 1992. július 1-jén hatályba lépett, az új Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény a munkaviszonyban foglalkoztatottak esetében a jubileumi jutalmat már nem szabályozta. A köztisztviselők tekintetében azonban a jubileumi jutalom intézménye 1992. július 1-jét követően is fennmaradt. Szabályait nem a Ktv., hanem a Ktv. felhatalmazása alapján a köztisztviselők munkavégzéséről, munka- és pihenőidejéről, jutalmazásáról, valamint juttatásairól alkotott 170/1992. (XII. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. R. állapította meg. A Korm. R. 4. § (3) bekezdése úgy rendelkezett, hogy a köztisztviselőnek nyugdíjazásakor ki kell fizetni a 30, illetőleg a 40 éves jubileumi jutalmat akkor is, ha a juttatásra jogosító szolgálati idejéből még meghatározott időtartam hiányzik. Ugyanez a megoldás érvényesül 2001. július 1-jétől a vizsgált rendelkezés esetében is azzal a kiegészítéssel, hogy ez a kedvezmény már nem kettő, hanem három feltétel függvénye, nevezetesen: a közszolgálati jogviszony megszűnése, a köztisztviselő nyugdíjazása és bizonyos hosszabb közszolgálatban eltöltött időtartam.
A jubileumi jutalomra vonatkozó szabályozás alakulását végig kísérve megállapítható, hogy a jogosultság feltételeit tartalmazó rendelkezések alapvetően a jubileumi jutalom funkciójának megfelelően rögzítik a jogszerző idő számításának előírásait. Jubileumi jutalomra csak az a köztisztviselő jogosult, aki ténylegesen az állam, a köz szolgálatában tölt el hosszú időt. Ezért határozza meg a Ktv. 49/E. §-a szűkebben a jubileumi jutalom megállapításánál figyelembeveendő időt, mint a Ktv. 72. § (1)-(2) bekezdése a köztisztviselő besorolásánál irányadó jogviszonyokban töltött időket. Egyúttal az is megállapítható, hogy a jogalkotó a nyugdíjazást olyan jogi tényként kezeli a jubileumi jutalom megállapításával összefüggésben, amely a jogosultat úgy hozza preferált helyzetbe, hogy a jogszerző idő tartamát - a főszabályként előírthoz képest - csökkentett mértékben állapítja meg:
2. Az indítványozó a jogbiztonság sérelmére hivatkozva a jubileumi jutalom megállapításáról szóló rendelkezések közül ténylegesen azt a szabályt kifogásolja, amely szélesebb körben - akár visszamenőlegesen is - lehetővé teszi, hogy nyugdíjazására tekintettel a köztisztviselő akkor is hozzájusson az őt megillető juttatáshoz, ha a főszabályban előírt időtartam (30, 35 vagy 40 év) még nem telt el.
Az Alkotmánybíróság számos határozatában foglalkozott az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság szerves részét képező jogbiztonság követelményével, ezen belül is különösen az indítvány által hivatkozott visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmával, valamint a normavilágosság kérdésével.
2.1. A 25/1992. (IV. 30.) AB határozatában az Alkotmánybíróság megállapította: "[a] jogállamiság egyik fontos alkotóeleme a jogbiztonság, amely egyebek között megköveteli, hogy
- az állampolgárok jogait és kötelességeit a törvényben megszabott módon kihirdetett és bárki számára hozzáférhető jogszabályok szabályozzák,
- meg legyen a tényleges lehetőség arra, hogy a jogalanyok magatartásukat a jog előírásaihoz tudják igazítani, ennek érdekében a jogszabályok a kihirdetésüket megelőző időre nézve ne állapítsanak meg kötelezettséget, illetőleg valamely jogszerű magatartást visszamenőleges érvénnyel ne minősítsenek jogellenesnek.
A jogbiztonság e két alapvető követelménye közül bármelyiknek a figyelmen kívül hagyása összeegyeztethetetlen az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, s így alkotmányellenes. Teljesen nyilvánvaló ugyanis, hogy egy jogállamban senkit sem lehet felelősségre vonni olyan jogszabály megsértése miatt, amelyet az érintett személy nem ismert és nem is ismerhetett, mivel azt vagy egyáltalán nem hirdették ki, vagy utólag hirdették ki és visszamenőleges érvénnyel léptették hatályba. Ugyanez értelemszerűen irányadó a kötelezettségek utólagos megállapítására is." (ABH 1992. 131. 132.)
Ebben az értelemben fogalmazza meg a visszamenőleges jogalkotás tilalmát a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 12. § (2) bekezdése is, mely szerint "a jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé". A fenti idézetekből látható, hogy a visszaható hatályú jogalkotás tilalma nem foglalja magába annak a jogi szabályozásnak [így a Ktv. 49/E. § (5) bekezdésének] az érvényesülését, amely lehetővé teszi bizonyos jogosultságok visszamenőleges megszerzését. A jubileumi jutalom kedvezményes módozatáról szóló rendelkezés tehát nem állapít meg a jogszabály kihirdetését megelőző időre kötelezettséget, valamint magatartást sem minősít utólagosan jogellenessé, ezért nem hozható alkotmányjogilag értékelhető összefüggésbe a jogbiztonság követelményével.
2.2. Az Alkotmánybíróság - kialakult gyakorlatának megfelelően - csak akkor állapítja meg a normavilágosság sérelméből fakadóan az alkotmányellenességet, ha a jogalkalmazói értelmezés egyáltalán nem lehetséges vagy eltérő értelmezést enged, továbbá ha a normaszöveg túl általános volta lehetőséget ad a szubjektív, önkényes jogalkalmazásra. [47/2003. (X. 27.) AB határozat, ABH 2003, 525. 536.; 10/2003. (IV. 3.) AB határozat, ABH 2003, 130. 135-136.; 1160/B/1992. AB határozat, ABH 1993. 607. 608.; 26/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992. 135. 142.]
A Ktv. 49/E. §-a, azon belül is az indítvánnyal ténylegesen érintett szabályozás tartalma világos és egyértelmű: a jubileumi jutalomra bizonyos törvényi feltételek teljesítése esetén azok is jogosulttá válnak, akik nyugdíjba vonulás nélkül a juttatást még nem kaphatták volna meg. A törvény nem tesz jogcímbeli megszorítást, ugyanis a kedvezménynek nem feltétele az, hogy a közszolgálati jogviszonyt a nyugdíjazásra tekintettel szüntessék meg; az minden olyan esetben jár, amikor a közszolgálati jogviszony megszűnésével vagy megszüntetésével egyidejűleg az érintett köztisztviselő nyugdíjba is vonul, vagy utólagosan annak minősül. Mindezeken túlmenően az Alkotmánybíróság megjegyzi: a jubileumi jutalom megállapításának ez a kedvezményes változata hosszú évtizedekre visszanyúló hagyományos munkajogi elismerés gyakorlatilag változatlan formában való továbbélését jelenti.
A vizsgált rendelkezés önkényes jogértelmezését jelentené, ha azt megszorító tartalommal, a jogosulti kör szűkítését eredményező módon alkalmaznák. Ennek teljességgel ellentmond a bírósági joggyakorlat, amelyet elvi jelleggel a Legfelsőbb Bíróság egyik határozata (EBH 2004. 1059) foglal össze. Eszerint a jubileumi jutalomra való jogosultság szempontjából a nyugdíjigény elbírálása időpontjának a jogosultságot kizáró jelentőséget tulajdonítani nem lehet.
2.3. Az Alkotmánybíróság a 2.1. és 2.2. pontokban foglalt indokolás szerint a Ktv. 49/E. §-nak az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütközését nem állapította meg, ezért az indítványt elutasította." (1157/B/2004. AB határozat.).
A köztisztviselőt a jubileumi jutalomra való jogosultságánál a nyugdíjazásra tekintettel biztosított kedvezmény a nyugdíjigény elbírálása időpontjától függetlenül megilleti, ha a nyugdíjmegállapító határozat alapján a közszolgálati jogviszonya megszűnése idején nyugdíjban részesül (1059. EH).
Amikor a köztisztviselő jogviszonyát 2004. VI. 15-ei hatállyal felmentéssel megszüntették, másnaptól előrehozott öregségi nyugdíjban részesült, a bíróság megállapította a jubileumi jutalomra való jogosultságot, mert a törvény nyugdíjazást és nem e címen történt felmentést kíván meg. (LB Mfv. II. 10.589/2005/3.)
A nyugdíjigény elbírálása szempontjából a jogosultságot kizáró jelentőséget nem lehet tulajdonítani annak, ha a nyugdíjmegállapító határozat alapján a köztisztviselő nyugdíjasnak minősül a jogviszony megszűnése esetén. (LB Mfv. E. 10.191/2003/1.)
Ha a felperesnek jogviszonya 2002. január 2-án történt megszűnésekor 39 évi közszolgálati jogviszonya volt, és január 3-ától előrehozott öregségi nyugdíjban részesült, 40 évi jubileumi jutalomra jogosult volt, mert a nyugdíjazása és munkaviszonyának megszűnése összefüggött. (LB Mfk. I. 10.459/2004/3.)
Ha a jogosult 2001. 07. 01. napján rendelkezett 35 évi közszolgálati jogviszonnyal, ennek alapján ilyen jubileumi jutalmat igényelhetett. (LB Mfv. E. 10.110/2005/1.)
A joghasonlatosság elve alapján a közalkalmazotti jogviszonyban is alkalmazni kell azt az elvet, hogy a köztisztviselő nem jogosult jubileumi jutalomra, ha azt másik foglalkoztatási jogviszonyban már megkapta. (LB Mfv. E. 10.238/2006/2.)
A jubileumi jutalom szempontjából nyugdíjazáson azt kell érteni, ha a köztisztviselőnek a munkáltatónál fennálló jogviszonya megszűnik és a nyugdíjat igénybe veszi vagy arra jogosultságot szerez. (LB Mfv. II. 10.557/1999.)
Ha a felperes a közszolgálati jogviszonya megszüntetése előtt az előrehozott öregségi nyugdíj iránti igényét előterjesztette, annak jogosultsági feltételeivel rendelkezett, a nyugdíjazás mint a 40 évi jubileumi jutalomra jogosultság feltétele adott esetben fennállt. (LB Mfv. I. 11.089/2001/3.)
Ha a köztisztviselő a közszolgálati jogviszonya megszűnését megelőző időponttól előrehozott öregségi nyugdíjban részesült, a jogviszonya megszűnésekor nyugdíjas volt, és mivel 37 évi közszolgálati jogviszonnyal rendelkezett, ezért a 40 évi jubileumi jutalomra jogosult volt. Ehhez nem volt szükséges, hogy a jogviszonya nyugdíjazás címén szűnjön meg. (LB Mfv. II. 11.313/2001/4.)
Ha a közszolgálati jogviszony megszűnésekor a jubileumi jutalomra való jogosultság feltételei fennálltak, a jogosultságot nem zárja ki az, hogy a jogviszony megszűnésekor az alkalmazott nyugdíjban ténylegesen nem részesült, azt utóbb állapították meg visszamenőlegesen. (LB Mfv. E. 10.282/2004/1.)
Ha a köztisztviselőnek a 40 éves jubileumi jutalomra jogosító idejéből kevesebb, mint négy év volt hátra a jogviszonya megszűnésekor és ekkor öregségi nyugdíjban részesült, a jubileumi jutalom megillette, a megszüntetés jogcímére tekintet nélkül. 1059. EH (LB Mfv. 10.486/2006/2.).
A felperes közszolgálati jogviszonya 2001. 04. 12-én történt megszűnésekor az előírt közszolgálati jogviszonnyal rendelkezett. A nyugdíjbiztosítási szerv 2001. 06. 12-én 2000. 10. 01-jétől állapított meg nyugellátást. A jubileumi jutalomra való jogosultság szempontjából a nyugdíjigény elbírálása időpontjának a jogosultságot kizáró jelentőséget tulajdonítani nem lehet. (LB Mfv. E. 10.476/2004/1.)
A Ktv. a jubileumi jutalomra való jogosultság feltételeként nem azt követeli meg, hogy a köztisztviselő a jogviszonya megszűnésekor nyugdíjasnak minősüljön, hanem azt, hogy a köztisztviselői jogviszony megszűnése és a nyugdíjazás összefüggjön. Ehhez nem szükséges a megszűnésnek a nyugdíjazásra tekintettel történő megszűnése. (LB Mfv. II. 10.613/2006.)
A tsz-tagként eltöltött idő a jubileumi jutalom szempontjából nem vehető figyelembe. (LB Mfv. II. 10.234/2007/2.)
Ha a helyettesítés az aljegyző munkaköri kötelezettsége volt, e címen részére helyettesítési díj nem jár. Az aljegyző nem igényelheti feltétlenül a jegyzői illetményt. (LB Mfv. I. 10.442/2008/3.)
Ha a felperes a közszolgálati jogviszonya megszűnésekor 37 év közszolgálati jogviszonyban töltött idővel rendelkezett, jogviszonya megszűnt és ezzel időben összefüggő nyugdíjazása megtörtént, így a 40 éves jubileumi jutalom kifizetésének feltételei fennálltak. (LB Mfv. II. 10.756/2007/3.)
Ha a köztisztviselő közszolgálati jogviszonyának megszűnése és a nyugdíjazása nem egybefüggő, a volt köztisztviselő utóbb történt nyugdíjazása nem ad jogosultságot kedvezményes jubileumi jutalomra.(LB Mfv. II. 10.985/2007/3.)
A Ktv. 49/E. § (5) bekezdéséből az következik, hogy a köztisztviselői jogviszony megszűnésének és a nyugdíjazásnak össze kell függnie a jubileumi jutalmazással. (LB Mfv. II. 10.618/2008.)
A kedvezményes 40 éves jubileumi jutalomra jogosultsághoz a közszolgálati jogviszony megszűnésének és a nyugdíjazásnak az összefüggése szükséges. Ehhez képest a felperest ez a juttatás megilleti. (LB Mfv. 10.327/2010.)
A tv. a 40 éves jubileumi jutalomra való jogosultság feltételeként azt követeli meg, hogy a közszolgálati jogviszony megszűnése és a nyugdíjazás összefüggjön. A jogviszonynak a nyugdíjazás miatti megszűnése nem követelhető meg. (LB Mfv. 10.176/2010.)
Amikor a prémiumévek programban résztvevő felperes közszolgálati jogviszonya 2008. 12. 7-én a határozott idő lejártával megszűnt, a felperes 40 éves kedvezményes jubileumi jutalmat igényelt és ezt a jogerős ítélet megítélte. Ezt a LB hatályában fenntartotta, minthogy a köztisztviselő közszolgálati jogviszonyának megszűnése és a nyugdíjazása összefüggő folyamat volt, ami a jubileumi jutalomra jogosultságot megalapozta. (LB Mfv. 10.492/2010.)

[a Ktv. 49/F. §-ához][5]

[a Ktv. 49/H. §-ához]

305/2009. (XII. 23.) Korm. rendelet a köztisztviselők cafetéria-juttatásának részletes szabályairól

A törvény a köztisztviselőt foglalkoztató munkáltatóra bízza, hogy a megadott mértéket túl nem lépve rendelkezzen az üdülési hozzájárulásról. Ez a juttatás az adott évben illeti meg a köztisztviselőt, ebből következően - külön rendelkezés hiányában - a tárgyév utolsó napjáig késedelem nélkül teljesíthet a munkáltató. A teljesítési határidő eltelte előtt azonban a köztisztviselő már alanyi jogosultságot szerez a munkáltató rendelkezése következtében, amennyiben a meghatározott feltételeknek megfelel. Ezt a jogosultságot a tárgyév alatt a munkáltató később nem korlátozhatja egyoldalúan, illetőleg nem vonhatja meg. (LB Mfv. II. 11.077/1995. sz.)

[a Ktv. 49/I-49/N. §-ához]

Ha a felek a határozott időre foglalkoztatott köztisztviselő határozott idejű jogviszonyának meg nem hosszabbítása esetére különjuttatásban állapodtak meg, ez nem illette meg a köztisztviselőt, ha lejárat előtt a munkáltató határozatlan időre szóló jogviszonyt is ajánlott a felperesnek, amit utóbbi nem fogadott el. (LB Mfv. I. 10.274/2008/4.)
A jutalom felől a munkáltató általában mérlegelési jogkörében dönt. A köztisztviselő akkor tarthat igényt a juttatásra, ha annak kifizetését a munkáltató kifejezetten megígérte. Ezért az adott esetben a jutalom megadását a munkáltató jogszerűen mellőzte. (LB Mfv. II. 10.461/2008.)

[a Ktv. 49/O. §-ához]

A tárgyévre előre megállapítandó teljesítménykövetelmények szempontjából a követelmények közlése előtti időszak nem vehető figyelembe, ezért a bíróság a teljesítményértékelés megsemmisítését és a jutalmazásból kizáró ok hiányában a jutalmat jogszerűen állapította meg (ORFK). (LB Mfv. E. 10.630/2005/2.)

Mt. 142/A. §
Mt. 144. § (1) bek.
Mt. 144/A. §
Mt. 151. § (2)-(4) bek.
Mt. 152. §

A költségek megtérítése

Mt. 153. §

Az illetmény védelme

Mt. 154. § (1) bek.
Mt. 155-158. §[6]

Az Mt. 158. §-át azzal kell megfelelően alkalmazni a Ktv. 71. § (2) bekezdés d) pontja szerint, hogy az (1) bekezdés rendelkezésétől a Ktv. 49/A. §-ában szabályozott fizetési módok esetén lehet eltérni.

Mt. 159-164. §
Mt. 165. § (2) bek.
A 2001. július 1-je előtti szabályozáshoz képest a pálya-előmenetelt köztisztviselői életpályává kiteljesítő törvénymódosítás fontos eleme, hogy a korábban kormányrendeletben megfogalmazott különböző juttatások körét törvényi szinten szabályozta, több helyen pontosította, és új jogosultságokkal bővítette ki. Ezek közül kiemelkedő a lakásépítési hitellel kapcsolatos állami garanciavállalás, a szociális és kegyeleti támogatások, a nyugdíjas köztisztviselőkkel való fokozott törődés törvénybeiktatása. Ezek odaítélésének munkahelyi szervezeti keretei is szabályozásra kerültek.

IV. FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉG

Fegyelmi felelősség

[a Ktv. 50. §-ához]

Ha a bíróság megállapította, hogy a hivatalvesztést kiszabó határozat jogellenes, emiatt kártérítés iránti keresetét a köztisztviselő az elévülési időben terjeszthette elő, ezért a LB új eljárást rendelt. (LB Mfv. I. 10.313/2006.)
Ha a bíróság a hivatalvesztést mérlegelési jogkörében enyhítette, ez az eset körülményeire tekintettel nem volt jogszabálysértő. (LB Mfv. II. 10.048/2007/2.)
Ha a jegyző terhére a korábban fegyelmi eljárás nélkül kiszabott fegyelmi büntetés alapjául szolgáló cselekményeken kívül újabb cselekmények voltak megállapíthatók, a hivatalvesztés kiszabása jogszerűen történt. (LB Mfv. II. 10.355/2007/3.)
Ha az anyakönyvvezető szabálytalanul ellenjegyzett, ill. utalványozott, az utólagos beszámolási kötelezettségét is elmulasztotta stb. fegyelmi vétséget követett el. (LB Mfv. II. 10.653/2007/5.)
Ha az alperes által sérelmezett felperesi magatartások nem képezték a fegyelmi vizsgálat tárgyát, azokra a vizsgálat kiterjesztése sem történt meg, e magatartásokat az értékelés köréből ki kellett rekeszteni. Jogellenes megszüntetés. (LB Mfv. 10.565/2008.)
Ha az adóellenőr a munkaköri leírást és a közszolgálati szabályzatot sértve olyan magatartást tanúsított, ami alkalmas volt a munkáltató APEH helytelen megítélésére, vele szemben a fegyelmi eljárás során kiszabott hivatalvesztés jogszerű volt. (LB Mfv. 10.374/2008.)
Amikor a körjegyzőségen különféle feladatokat ellátó köztisztviselő az iparűzési adó \ alapját két területi egység között 10-90%-os arányban osztotta meg, emiatt a köztisztviselőt hivatalvesztéssel büntették. Ezt a jogerős ítélet hatályában fenntartotta, minthogy megállapítást nyert, miszerint a Kft. adófizetésével kapcsolatban szándékosan valótlan tényt állított. (LB Mfv. 10.745/2010.)
Ha a köztisztviselőt egy fizetési fokozattal való visszavetés fegyelmi büntetéssel sújtották, mert a határozat jelentős kárt okozhatott az ügyfelek bizonyos csoportjának. (LB Mfv. 10.362/2010.)

[a Ktv. 51. §-ához]

Ha a köztisztviselővel szemben a fegyelmi eljárás megindítására az ügyfelek bejelentése alapján került sor, a megindítás egymagában nem tekinthető rendeltetésellenesnek, ezért a kiszabott fegyelmi büntetés jogszerűségének elbírálása nem mellőzhető. (LB Mfv. II. 10.511/2006.)
A megyei földhivatal vezetője utasítási jogkörrel rendelkezett az Orosházi Földhivatal vezetője felett, jogköre azonban nem terjedt ki az alárendelt földhivatal vezetője munkáltatói jogkörének megvonására és az eljárásra másik földhivatal kijelölésére ezért az ügyben hozott fegyelmi határozat hatályon kívül helyezése jogszerűen történt. (LB Mfv. 10.477/2010.)
Ha az APEH alkalmazott ellen indult büntetőeljárást azért szüntették meg mert a magántitok jogosulatlan megszerzése bűntettére irányuló cselekmény előkészületi j szakaszban maradt, ez a fegyelmi felelősségre vonást megalapozta A felperes csoportvezető vétkességének súlyát nem érinti, hogy a hivatalvezető utasítására járt el. (LB Mfv. 10.113/2010.)

[a Ktv. 51/A. §-ához]

A fegyelmi jogkör gyakorlójának személyét a fegyelmi eljárás megindításának időpontjában kell megállapítani. Közszolgálati jogvitában, minthogy a törvény a fegyelmi tanács elnökével szemben összeférhetetlenségi okot nem határoz meg, az elnök elfogultsága nem jelent kizárási okot. (LB Mfv. I. 10.032/2006/18.)
Köztisztviselővel szemben megrovás fegyelmi eljárás nélküli alkalmazásának feltételei. (LB Mfv. E. 10.511/2004/2.)
Ha a köztisztviselői fegyelmi eljárás megindítás és az eljárás során a további 12 ügyet nem jelölték meg és nem vizsgálták, ezeknek a bírói eljárásban a figyelmen kívül hagyása jogszerűen történt. (LB Mfv. E. 10.656/2004/2.)
A köztisztviselő - adott esetben a jegyző - a polgármesteri hivatallal áll jogviszonyban, még abban az esetben is, ha egyes munkáltatói jogokat a képviselő-testület gyakorol vele szemben. (LB Mfv. II. 10.592/2001/6.)
Ha a közigazgatási szerv (APEH) köztisztviselője ügyében az igazgatótól kapott jogkörátruházás alapján az igazgatóhelyettes járt el a fegyelmi tanács elnökeként, ez jogszerűen történt, tekintet nélkül arra, hogy a jogkörátruházásról kapott-e külön értesítést a köztisztviselő. (LB Mfv. II. 10.193/1999.)
Ha a fegyelmi tanács a háromnapos idézési időköz megsértésével tartja meg a tárgyalást, önmagában emiatt a fegyelmi határozat nem helyezhető hatályon kívül. A fegyelmi eljárás megindításának határideje szempontjából, ha a jogkört a képviselő-testület gyakorolta, annak és nem a jegyzőnek a tudomásszerzése az irányadó. (LB Mfv. II. 10.677/1999/3.)
Ha a fegyelmi eljárást nem az arra jogosult indította meg (a közigazgatási államtitkár helyett a miniszter), az olyan súlyos eljárási szabálysértés, aminek folytán a fegyelmi határozatot hatályon kívül kell helyezni. (LB Mfv. II. 10.763/1999/3.)
Ha a fegyelmi határozat meghozatalakor a köztisztviselő jogviszonya fennállt, a büntetést nem lehet hatályon kívül helyezni kizárólag amiatt, mert a határozatot a jogviszony megszűnését követően kézbesítették. A fegyelmi jogkört a köztisztviselővel szemben a fegyelmi eljárás megindításakor jogosult munkáltatói jogkört gyakorlót illeti meg, abban az esetben is, ha a kötelezettségszegés idején még magasabb vezető volt a jogkörgyakorló. (LB Mfv. II. 10.502/1998.)
A Ktv. 51/A. § (5) bek. b) pont esetében a köztisztviselő illetménye nem tartható vissza. (LB Mfv. I. 769/2007/2.)
Ha az eljárt bíróságok téves jogi álláspontjuk miatt a felperessel szemben kiszabott fegyelmi büntetést érdemben nem vizsgálták, a munkaügyi bíróság eljárásának megismétlése szükséges. (LB Mfv. 10.733/2010.)

[a Ktv. 52. §-ához]

A fegyelmi eljárás során történő felfüggesztés indokoltságát a fegyelmi eljárás megindításának alapjául szolgáló kötelezettségszegés szempontjából kell érdemben elbírálni. (LB Mfv. II. 10.051/2000/2.)

[a Ktv. 53. §-ához]

Ha a fegyelmi tanács összeállításánál figyelmen kívül hagyták, hogy a tanácsba csak akkor kérhető fel a képviselő-testület tagja, ha a képviselő-testület hivatalában nincs elegendő köztisztviselő, a bíróság érdemi vizsgálat nélkül hatályon kívül helyezte a határozatot. (LB Mfv. E. 10.395/2004/2.)
A fegyelmi tanács eljárásában nem vehet részt a vizsgálóbiztos, illetve akitől az ügy elfogulatlan megítélése nem várható. Ennek megszegése esetén hatályon kívül helyezésnek van helye. (LB Mfv. II. 10.845/2001/6.)
A polgármester a képviselőtestület tagjai közül felkérhet a fegyelmi tanácsba tagokat (önmagát is), de csak abban az esetben, ha a polgármesteri hivatalban nincs elegendő olyan, az eljárás alá vonttal azonos besorolású, illetve megbízatású köztisztviselő, akik közül a fegyelmi tanács elnöke kijelölhette volna a fegyelmi tanács tagjait. (LB Mfv. II. 10.049/1999.)
Az elnök elfogultsága nem kizárási ok, hanem a büntetés arányossága körében értékelhető. (LB Mfv. II. 10.965/2001/4.)
Vizsgálóbiztosnak nem lehet olyan személyt kijelölni, aki nem tagja vagy alkalmazottja a fenntartónak vagy a felügyeleti szervnek. Ennek be nem tartása a határozat hatálytalanítását vonja maga után. (LB Mfv. II. 11.134/2001/4.)

[a Ktv. 54. §-ához]

Ha a fegyelmi eljárás során a döntéshozatalban összeférhetetlen személy vett részt, a kártérítésről kártérítési eljárás nélkül hoztak határozatot, a bíróság jogszerűen helyezte hatályon kívül a fegyelmi-kártérítési határozatot. (LB Mfv. II. 10.682/2007/3.).

[a Ktv. 55-56. §-ához]

1. A köztisztviselő a feladatait a köz érdekében a jogszabályoknak és az irányító testületi döntéseknek megfelelően szakszerűen, pártatlanul és igazságosan, a kulturált ügyintézés szabályai szerint köteles ellátni. A perbeli tényállás szerint a köztisztviselő azzal, hogy egy gazdasági társaság reklámanyagát, amelyben az a szolgáltatásait ajánlja a közigazgatási szerv hivatalos küldeményei közé helyezte, ezzel súlyosan megszegte a köztisztviselőtől elvárható pártatlanságot. Ismerve a küldemények továbbításának rendszerét, tudnia kellett, hogy a címzettek azt a közigazgatási szerv küldeményeként veszik át, amiből a közigazgatási szerv támogatására következtethetnek. A köztisztviselőnek a piac szereplőivel szemben semleges magatartást kell tanúsítania, nem kelthet olyan látszatot, mintha meghatározott gazdasági társaság szolgáltatásának igénybevételét a közigazgatási szerv ajánlaná. Önmagában az a körülmény, hogy a címzettek közül csak egy érdeklődött a közigazgatási szervnél, illetőleg a leveleket csak a közigazgatási szerv illetékességi területén működő szervek kapták meg, a fegyelmi vétség súlyát nem érinti. (LB Mfv. II. 11 017/1995. sz., BH 1996/4/232.)
2. A Ktv. 51. §-ának (1) bekezdése szerint fegyelmi vétség alapos gyanúja esetén a munkáltatói jogkör gyakorlója köteles az eljárást megindítani. A Ktv. 53. §-ának (1) és (2) bekezdése szerint az ügy érdeméről háromtagú fegyelmi tanács határoz, amelynek elnöke a munkáltatói jogkör gyakorlója. A Ktv. 6. §-ának (1) bekezdése szerint a munkáltató jogokat, ha törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik, a közigazgatási szerv hivatali szervezetének vezetője gyakorolja. A fegyelmi eljárás megindításának joga a munkáltatói jogkör egyik részjogosítványa. Ha ennek gyakorlásáról törvény vagy kormányrendelet nem rendelkezik eltérően, nem lehet a kinevezési és felmentési jogra vonatkozó speciális rendelkezéseket alkalmazni, mert a kivételt mindig megszorítóan kell értelmezni. A kellő felhatalmazás nélkül megindított fegyelmi eljárás eredményeként, a szabálytalan összetételű fegyelmi tanács által kiszabott fegyelmi büntetés hiányosságai a közszolgálati jogvitában nem orvosolhatók. (LB Mfv. II. 10.853/1995. sz.)
A köztisztviselővel szemben kizárólag a Ktv.-ben meghatározott fegyelmi eljárás szabályai szerint szabható ki fegyelmi büntetés. A perbeli tényállás alapján a köztisztviselővel szemben az 1992. évi XXXIIII. törvény (Kjt.) 45. §-a (2) bekezdésének e) pontja alapján elbocsátás fegyelmi büntetést szabtak ki. A perben eljáró bíróságok megállapították, hogy a felperes nem lehetett közalkalmazott, mert munkakörét nem az önkormányzat által alapított költségvetési szervvel álló jogviszonyban, hanem az önkormányzat köztisztviselőjeként látta el. A Kjt.-ben meghatározott elbocsátás és a Ktv. szerinti hivatalvesztés büntetés legsúlyosabb büntetésként megszünteti a közalkalmazott, illetve a köztisztviselő jogviszonyát. A büntetésekhez a későbbi foglalkoztatás korlátozását kapcsolódó rendelkezések eltérései a büntetések azonos jellegét nem érintik. A két fegyelmi büntetés megfelelősége tekintetében azt kell vizsgálni, hogy a fegyelmi eljárás során a Ktv. rendelkezéseinek megfelelően jár-e el az alperes. (LB Mfv. II. 10.773/1995. sz.)
A fegyelmi eljárás lényeges szabályainak megsértése esetén a fegyelmi határozatot a köztisztviselő terhére rótt fegyelmi vétség érdemi vizsgálata nélküli hatályon kívül kell helyezni. Lényeges szabálysértésnek minősül, a vizsgálóbiztos nem megfelelő kijelölése, illetve a törvényben előírt tájékoztatási kötelezettség elmulasztása. (LB Mfv. II. 10.484/1997/3. sz.)
A köztisztviselő közérdekű bejelentőt a bejelentésben foglaltak miatt nem érheti hátrány. Ez azonban nem azt jelenti, hogy egy, a fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja esetén kötelezően megindított és lefolytatott fegyelmi eljárás eredményeként megállapított és jogszerűen kiszabott fegyelmi büntetés ellen kívánna a jogszabály védelmet nyújtani. (LB Mfv. II. 10.508/1997/6. sz.)
Ha a köztisztviselő felett munkáltatói jogkört gyakorló és az általa kijelölt vizsgálóbiztos együtt jár el a kötelezettségszegések tisztázásában, az olyan súlyos eljárási szabálysértés, amit a későbbiek során már nem lehet orvosolni. (LB Mfv. II. 10.864/1997. sz.)
A munkáltató választhat, hogy a köztisztviselő kötelezettségszegése miatt milyen intézkedést tesz: figyelmezteti vagy fegyelmi eljárást indít. Ha azonban a figyelmeztetésről döntött, az ily módon értékelt magatartás miatt nem indíthat fegyelmi eljárást. (LB Mfv. II. 10.963/1997/2. sz.)
A fegyelmi vétség összefoglaló megjelölése nem jelenti a fegyelmi határozat megalapozatlanságát. A kötelezettségszegés körülményei, így annak időpontja is, a munkáltató terhelő bizonyítás keretében tisztázhatók. Ezért a bíróság új eljárást rendelt el (1346. EH).
3. Ha a köztisztviselővel szemben folytatott fegyelmi eljárásról felvett jegyzőkönyvekből, különösen a védekezési jogának érvényesülésével kapcsolatban megállapítható, hogy a fegyelmi tanács elnöke nem volt elfogult, nincs jelentősége annak, hogy a fegyelmi eljárás alá vont a tanács elnökével szemben korábban a párttagsága alapján a párt Etikai Bizottságához bejelentést tett. (LB Mfv. II. 11.067/1995. sz.)
Önmagában a terhelő vallomás visszavonása nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a vétkes kötelezettségszegés nem következett be. Ha ugyanis a vizsgálat során egyéb terhelő jellegű bizonyíték a fegyelmi jogkört gyakorló rendelkezésére áll, és az az oksági láncolatba beilleszthető, a fegyelmi eljárásban meg lehet a vétkességet állapítani. (LB Mfv. II. 10.925/1997/3. sz.)
Az ítélkezési gyakorlat szerint - minthogy a törvény nem határoz meg az elnökkel szemben összeférhetetlenségi okot, hiszen a fegyelmi eljárás megindítója tiszténél fogva vesz részt a tanácsban - az elnök elfogultsága nem jelent kizárási okot. Ha az elnök bizonyítottan elfogult volt, ez a fegyelmi határozat megalapozottsága, a büntetés mértékének arányossága körében értékelhető (LB Mfv. I. 10.032/2006.).
4. A Ktv. 51-53. §-aiban a fegyelmi eljárás lefolytatására megjelölt határidők nem jogvesztők. Ezek eljárási határidők, ennélfogva jellegük miatt nem jelentik azt, hogy esetleges túllépésük esetén jogszabálysértő lenne a fegyelmi határozat. A határidő célja az, hogy a megfelelő idő alatt döntés szülessen a jogviszonyát vétkesen megszegő dolgozóval szemben. A rövid határidő a bizonyítékok gyors feltárását segíti elő, továbbá lehetővé teszi a büntetés céljának az elérését. (LB Mfv. II. 10.073/1995. sz.)
5. A Ktv. 56. §-ának (1) bekezdése szerint a fegyelmi határozatot az ellene benyújtott kereset jogerős elbírálásáig nem szabad végrehajtani. Ha azonban a köztisztviselő a kereset benyújtására nyitva álló határidő eltelte, vagy a kereset jogerős elbírálása előtt a közszolgálati jogviszonyát megszünteti, a határozat azonnal végrehajthatóvá válik. Az előbbi rendelkezésből következik, hogy a hivatalvesztést kiszabó büntetés esetén mindaddig fennáll a közszolgálati jogviszony, amíg a fegyelmi büntetés jogerőre nem emelkedik. Ez alól a végrehajthatóság szempontjából kivételt jelentenek az 56. § (1) bekezdésének második mondatában írt esetek. (LB Mfv. II. 10.323/1998/4. sz.)
A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény alapján fegyelmi büntetés csak a jogviszony fennállása alatt szabható ki. Ez azonban nem jelenti egyúttal azt is, hogy a határozatot a jogviszony fennállása alatt kell kézbesíteni. A kézbesítés időpontjának a jogorvoslati határidő szempontjából van jelentősége, a döntés időpontja szempontjából azonban a fegyelmi tanács ülésének a napja az irányadó. (LB Mfv. II. 10.408/1996. sz.)
Ha a köztisztviselő az ügykörébe nem tartozó ügyekkel foglalkozott, majd hatáskörét túllépve sajtónyilatkozatot tett, a hivatalvesztés jogszerű volt. (LB Mfv. II. 11.067/1995. sz.)
Ha a köztisztviselő a közigazgatási szerv nevében és költségén postázta egy bt. reklámanyagát, a bíróság a hivatalvesztést arányban állónak találta, minthogy a köztisztviselőnek a piac szereplőivel szemben semleges magatartást kell tanúsítania. (LB Mfv. II. 11.017/1996. sz.)
Amikor a népjóléti előadót megrovással büntették, mert segélyeket környezettanulmány nélkül engedélyezett és egyoldalúan vett igénybe szabadságot, a büntetés jogszerű volt és a köztisztviselő alaptalanul hivatkozott az általa megelőzőleg tett közérdekű bejelentésre, mert ilyen összefüggés nem nyert bizonyítást. (LB Mfv. II. 10.508/1997. sz.)
A kárrendezési előadó a szolgálati gépkocsinak más által is történt magáncélú használatáról tudva az ilyen utak km-eit más utakra számolta el az adatoknak a km-órával való egyezése érdekében. E cselekmény miatt a hivatalvesztés büntetés nem túl súlyos büntetés. Nem enyhítő körülmény az, hogy ilyen cselekményt a hivatalnál más is elkövetett és egyesek cselekményét enyhébben bírálták el. (LB Mfv. II. 10.819/1997. sz.)
A polgármesteri hivatal pénzügyi irodájának vezetőjével szemben kiszabott hivatalvesztést a bíróság azzal a cselekménnyel arányban állónak találta, hogy hatáskörét túllépve százmillió forintos értékben kötvények vásárlása iránt intézkedett. (LB Mfv. II. 10.765/1997. sz.)
Ha a munkaügyi felügyelő a hatósági eljárás során az ellenőrzött munkáltató munkavállalói önérzetét sértő megjegyzéseket előzetes figyelmeztetés ellenére tett, hivatalvesztés büntetés kiszabása helytállóan történt. (LB Mfv. II. 10.085/2002/10.)
Ha az APEH-tisztviselő súlyos gondatlansággal, bizonyos esetekben szándékosan szegte meg a munkaköri kötelezettségeit, a hivatalvesztés fegyelmi büntetés alkalmazása jogszerűen történt. (LB Mfv. E. 10.677/2003/1.)
Az anyagi visszaéléseket elkövető közlekedési felügyelet vezetővel szemben kiszabott hivatalvesztés jogszerű volt. (LB Mfv. II. 11.101/2001/3.)
Ha a hivatásos gondnok nem tartotta be a felettese utasításait írásbeli figyelmeztetés után sem, a megrovás fegyelmi büntetés kiszabása jogszerűen történt. (LB Mfv. II. 10.253/2001/4.)
Ha az APEH-előadó a neki kiszignált munkafeladatokat nem vette át, nem nézte át és nem készítette el, a jogviszonyának hivatalvesztéssel történt megszüntetése jogszerűen történt. (LB Mfv. II. 10.736/2000/4.)
Fegyelmi ügyben a büntetéskiszabást egymagában nem alapozza meg a fegyelmi eljáráson kívüli tényfeltáró vizsgálatra utalás, hanem konkrét kötelezettségszegés megállapítása és bizonyítása szükséges. (LB Mfv. II. 10.712/2000/4.)
A munkáltatói jogkör gyakorlója csak olyan kötelezettségszegés miatt indíthat fegyelmi járást a köztisztviselő ellen, amit a köztisztviselő ebben a jogviszonyában követett el, illetőleg ami erre a jogviszonyára tekintettel minősül fegyelmi vétségnek. (LB Mfv. II. 10.058/1999.)
Ha a köztisztviselő a számviteli előírások megszegésével lehetővé tette, hogy a csoportvezetője súlyos pénzügyi visszaéléseket kövessen el, a hivatalvesztés büntetés jogszerű. (LB Mfv. II. 10.551/1999.)
A polgármesteri hivatal civil referense élhetett a véleménynyilvánítási jogával, de nem lehetett gyalázkodó jellegű (hivatalvesztés). (LB Mfv. II. 10.949/1999/2.)
Ha az ÁNTSZ-vezető ápolónő felhatalmazás nélkül a munkáltató nevében bizományi szerződést kötött 400 000 Ft értékű anyag értékesítésére, az emiatt kiszabott hivatalvesztés nem volt enyhíthető. (LB Mfv. II. 10.343/1999.)
Ha a köztisztviselő az utasításnak eleget tett, csupán azt megelőzően ellenkezett a végrehajtással kapcsolatban, a legenyhébb büntetés kiszabása is indokolatlan. Ha a köztisztviselő állásáról lemondott, emiatt a később - még a jogviszony fennállása alatt - meghozott fegyelmi határozat nem vált végrehajthatóvá. (LB Mfv. II. 10.995/1998.)
Ha a köztisztviselő munkahelyéről 12.10 órakor eltávozott és aznap munkahelyére nem tért vissza, s másik esetben lejárt értékbecslés alapján készített eladási ajánlatot, a 13. havi fizetés megvonása túl súlyos és a megrovás jogszerű büntetés. A köztisztviselői jogviszony megszűnése (lemondás) csak a fegyelmi határozat végrehajthatóságát teszi lehetővé. (LB Mfv. II. 10.158/2000/7.)
A jegyzőt jogszerűen büntették hivatalvesztéssel, ha a testületi határozattól szándékosan eltérő, az önkormányzatra anyagilag hátrányos szerződés megkötésében vett részt. (LB Mfv. II. 10.948/1998.)
Ha a vezetői megbízás visszavonását követően a munkáltató a köztisztviselőt nem a kinevezésének megfelelően foglalkoztatja, annak megtagadásával a köztisztviselő nem követett el fegyelmi vétséget. (LB Mfv. II. 10.252/1998.)
Ha a fegyelmi jogkör gyakorlója sem a köztisztviselővel, sem pedig a vizsgálóbiztossal nem közölte, hogy a fegyelmi eljárást mely kötelezettségszegés miatt rendeli el, a határozat érdemi vizsgálat nélkül történt hatályon kívül helyezése jogszabályszerűen történt. (LB Mfv. E. 10.390/2004/2.)
A fegyelmi eljárás lényeges szabályainak megsértése esetén a fegyelmi határozatot - a köztisztviselő terhére rótt fegyelmi vétség érdemi vizsgálata nélkül - hatályon kívül kell helyezni. Ilyen szabály - többek között - a vizsgálóbiztos kirendeléséről szóló, valamint az eljárás alá vont védekezési lehetőségét biztosító rendelkezés. (LB Mfv. II. 10.377/1996., Mfv. II. 10.484/1997. sz.) Ennek megfelelően hatályon kívül helyezésre vezető lényeges eljárási szabálysértés, ha a munkáltatói jogkör gyakorlója és további személy jár el vizsgálóbiztosként. (LB Mfv. II. 10.864/1997. sz.)
Ha a fegyelmi jogkört nem arra jogosult gyakorolta, a fegyelmi eljárás ezen hiányossága nem orvosolható, ezért a fegyelmi határozatot hatályon kívül kellett helyezni. (LB Mfv. II. 10.853/1995. sz.)
A Ktv. 51/A-53. §-ában foglalt határidők nem jogvesztő, hanem eljárási határidők. (LB Mfv. II. 10.573/1995. sz.)
Ha a fegyelmi határozatot a közszolgálati jogviszony megszűnése előtt hozták meg, de a megszűnést követően kézbesítették, a fegyelmi határozat ez okból nem hatálytalanítható. (LB Mfv. II. 10.408/1996. sz.)

Kártérítési felelősség

[a Ktv. 57. §-ához]

Mt. 166. § (2) bek.
Mt. 167. § (1), (3) bek.
Mt. 168-169. §

[a Ktv. 57/A-57/B. §-ához]

Mt. 171-172. §

[a Ktv. 58. §-ához]

A 2001. július 1-jétől hatályos Ktv. rendelkezések értelmében új 57/A. § megalkotására került sor. A módosítás erőteljesen hangsúlyozza a munkáltató teljes kártérítési felelősségét a jogalap nélküli kifizetésekkel kapcsolatban, ami a jogalkalmazási tapasztalatok alapján különösen a megalapozatlan képviselő-testületi döntések egyénenkénti jogkövetkezmények kimondásával válhat visszatartó erejűvé. A kártérítési felelősség érvényesítésére a kártérítési eljárás általános szabályait kell alkalmazni.

A közigazgatási szerv kártérítési felelőssége

Mt. 174. §
Mt. 176-187. §

X/A. fejezet

A távmunkavégzés

Mt. 192/C-192/G. §
Mt. 193-193/A. §

A KÖZTISZTVISELŐK ETIKAI KÓDEXE

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 2000. május 11-én elfogadott Rec(2000)10 számú Ajánlása

A Miniszteri Bizottság, az Európa Tanács Alapszabályának 15. Cikke b) pontja alapján,
figyelembe véve az Európa Tanács célját a tagállamok közötti nagyobb egység megteremtésére;
figyelemmel a köztisztviselők demokratikus társadalmakban betöltött alapvető szerepére, valamint arra, hogy megfelelő személyei feltételekkel kell rendelkezniük a rájuk háruló feladatok szakszerű ellátásához;
figyelemmel arra, hogy a köztisztviselők a közigazgatás kulcsszereplői, akiknek különleges feladataik és kötelezettségeik vannak, továbbá akiknek megfelelő szakképzettséggel, valamint kellő jogi és anyagi háttérrel kell rendelkezniük a feladataik megfelelő ellátásához;
meggyőződve arról, hogy a korrupció komoly fenyegetést jelent a jogállamra, a demokráciára, az emberi jogokra, a méltányosságra és a szociális jogokra; továbbá arról, hogy a korrupció gátolja a gazdasági fejlődést, veszélyezteti a demokratikus intézmények stabilitását és a társadalom erkölcsi alapjait;
figyelembe véve az Európai Igazságügyi Miniszterek 19. és 21. Konferenciáján elfogadott Ajánlásokat (1994. La Valetta, 1997. Prága);
figyelemmel a Miniszteri Bizottság 1996-ban elfogadott korrupció elleni Akciótervére;
figyelembe véve az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága R(81)19 számú Ajánlását a közigazgatási szervek által kezelt adatokhoz való hozzáférésről;
figyelemmel az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a köztisztviselők jogállása Európában tárgyú Rec(2000)6 számú Ajánlására;
összhangban az Európa Tanács állam- és kormányfőinek 1997. október 10-11. között Strasbourgban megtartott második csúcstalálkozóján elfogadott Záródokumentumával és Akciótervével;
emlékeztetve az Európa Tanács tagállamain kívüli államok együttműködésének fontosságára az Európa Tanács korrupció-ellenes tevékenységében, és megköszönve hasznos közreműködésüket a korrupció-ellenes akcióterv létrehozása során;
figyelembe véve a (97)24 számú Határozatot, amely a korrupció elleni harc húsz irányelvét tartalmazza;
figyelemmel a (98)7 és (99)5 számú Határozatokra, összhangban az államok korrupció-ellenes GRECO Csoportját létrehozó Egyezmény rendelkezéseivel, amelynek célja a tagok korrupció-ellenes tevékenységének javítása, és kifejezésre juttatva elkötelezettségüket e területen;
meggyőződve arról, hogy a közvélemény érzékenyebbé tétele és az erkölcsi értékek fejlesztése fontos eszköze a korrupció megelőzésének;
ajánlja a tagállamok kormányai számára - a belső jogszabályaikkal és a közigazgatásra vonatkozó egyéb elvekkel összhangban - a köztisztviselőkre vonatkozó nemzeti etikai kódexek létrehozását, felhasználva a jelen Ajánlás mellékletében található köztisztviselőkre vonatkozó etikai kódex mintát; és
felhívja az államok korrupció-ellenes GRECO Csoportját a jelen ajánlás végrehajtásának a figyelemmel kísérésére.

Melléklet a Rec(2000)10 számú Ajánláshoz

Minta a köztisztviselők etikai kódexére

Értelmező rendelkezések és a hatály

1. Cikk

1. A jelen kódex valamennyi köztisztviselőre vonatkozik
2. A jelen kódex alkalmazásában "köztisztviselő" minden közigazgatási szervnél alkalmazásban lévő személy.
3. A jelen kódex rendelkezései kiterjedhetnek a közfeladatot ellátó nem közhatalmi szervezetek dolgozóira.
4. A jelen kódex rendelkezései nem vonatkoznak a választott képviselőkre, a kormány tagjaira és az igazságügyi szervek dolgozóira.

2. Cikk

1. A jelen kódex hatálybalépésével egyidejűleg a közigazgatási szerv köteles tájékoztatni a köztisztviselőket annak rendelkezéseiről.
2. A jelen kódex rendelkezéseinek a köztisztviselő általi megismerésétől kezdve az a köztisztviselők munkafeltételeinek a részét képezi.
3. Mindegyik köztisztviselő köteles megtenni minden szükséges intézkedést a jelen kódex rendelkezéseinek a tiszteletben tartása érdekében.

3. Cikk

A kódex célja

A jelen kódex célja a köztisztviselőkre irányadó erkölcsi és magatartási szabályok meghatározása, valamint a köztisztviselők számára a rendelkezései tiszteletben tartásához való segítségnyújtás, valamint az állampolgárok tájékoztatása a köztisztviselői karral szembeni elvárásokról.

Általános rendelkezések

4. Cikk

1. A köztisztviselő feladatait a jogszabályok, a törvényes utasítások és a tisztségére vonatkozó erkölcsi szabályok tiszteletben tartása mellett végzi.
2. A köztisztviselő politikailag semleges módon látja el feladatát, és nem helyezkedhet szembe a közigazgatási szervek célkitűzéseivel, döntéseivel, illetve törvényi utasításaival.

5. Cikk

1. A köztisztviselő hűen szolgálja a törvényes módon létrehozott nemzeti, helyi és regionális hatóságokat.
2. A köztisztviselő tisztességes, részrehajlás nélküli és hatékony. Feladatait a legjobb képességei szerint látja el a hatáskörének megfelelően szem előtt tartva a méltányosságot és a megértést, figyelembe véve a közérdeket és az ügy összes körülményeit.
3. A köztisztviselő az állampolgárokkal való kapcsolatai során udvarias, csakúgy mint feletteseivel, kollégáival és beosztottjaival szemben.

6. Cikk

A köztisztviselő feladatai ellátása során előítéletek nélkül jár el minden személlyel, személyek csoportjával szemben, továbbá figyelembe veszi mások jogait, kötelezettségeit és törvényes érdekeit.

7. Cikk

A köztisztviselő döntéshozatali eljárása során a jogszabályok tiszteletben tartásával jár el, döntési jogát részrehajlás nélkül gyakorolja, figyelembe véve az ügy összes körülményeit.

8. Cikk

1. A köztisztviselő köteles megakadályozni, hogy személyes érdekei összeütközésbe kerüljenek közhivatali feladataival. Köteles minden ilyen érdemi, valószínűsíthető, illetve lehetséges összeütközést kiküszöbölni.
2. A köztisztviselő nem használhatja fel a hivatali helyzetéből adódó előnyöket személyes érdekei céljából.

9. Cikk

A köztisztviselő köteles olyan magatartást tanúsítani, hogy megőrizze és megerősítse az állampolgároknak a közigazgatási szervek tisztességébe, semlegességébe és hatékonyságába vetett bizalmát.

10. Cikk

A köztisztviselő közvetlen felettesének tartozik felelősséggel, kivéve ha jogszabály ettől eltérően rendelkezik.

11. Cikk

Figyelembe véve a közérdekű adatokhoz való hozzáférésre vonatkozó jogot, a köztisztviselő köteles a feladatai ellátása során, illetve azzal összefüggésben tudomására jutott adatokat, dokumentumokat megfelelő módon - a szükséges titokvédelmi szabályokkal összhangban - kezelni.

12. Cikk

Bejelentési kötelezettség

1. A köztisztviselő, akit olyan jogellenes, illetve szabályellenes, valamint tisztességtelen eljárásra kérnek, amely hivatali visszaéléshez vezethet, illetve a jelen kódexben foglaltakkal egyébként ellentétes, azt a jogszabályokkal összhangban köteles bejelenteni.
2. A köztisztviselő - a jogszabályokkal összhangban - köteles az illetékes közigazgatási szervet tájékoztatni, amennyiben tudomására jutott, hogy más köztisztviselő a jelen kódexet megsértette.
3. Az a köztisztviselő, aki a jogszabályoknak megfelelően a fentiekben meghatározott esetet jelentette, és a megítélése szerint kielégítő választ nem kapott, írásban tájékoztathatja a közigazgatási szerv illetékes vezetőjét.
4. Amennyiben az ügyet az érintett tisztviselő számára kielégítő módon, a közigazgatásra irányadó eljárás és jogorvoslati eljárás keretében nem lehet rendezni, a köztisztviselő köteles a kapott jogszerű utasításokat végrehajtani.
5. A köztisztviselő köteles az illetékes hatóságot tájékoztatni minden olyan közigazgatást érintő jogellenes cselekményre, illetve bűncselekményre vonatkozó bizonyítékról, tényről, gyanúról, amely a tudomására jutott.
6. A közigazgatás köteles ügyelni arra, hogy azon köztisztviselőt, aki alapos gyanú alapján és jóhiszeműen a fent meghatározott esetben eleget tett jelentéstételi kötelezettségének, semmilyen hátrány ne érje.

13. Cikk

Az elfogultság

1. Az elfogultság olyan helyzet, amikor a köztisztviselőt személyes érdekei befolyásolják, illetve valószínűsíthetően befolyásolják hivatali feladatainak a részrehajlás nélküli és objektív módon való ellátásában.
2. A köztisztviselő személyes érdeke alatt értendő minden a számára vagy a családjára, szüleire, a barátaira és a hozzá közel álló személyekre, illetve a vele üzleti vagy politikai kapcsolatban álló személyekre, szervezetekre vonatkozó előny. Személyes érdek továbbá minden, a köztisztviselőt terhelő pénzügyi és magánjogi kötelezettség is.
3. Amennyiben egyedül a köztisztviselő rendelkezik ismerettel arról, hogy ilyen helyzet állt elő, köteles személyesen:
- ügyelni minden tényleges vagy lehetséges elfogultsági okra;
- intézkedéseket tenni az elfogultság megakadályozása érdekében;
- haladéktalanul tájékoztatni a közvetlen felettesét minden elfogultsági okról;
- alávetni magát minden olyan döntésnek, amely az elfogultság feloldására vonatkozik, vagy lemondani arról az előnyről, amelyből az elfogultság származik.
4. A köztisztviselő kérelemre köteles nyilatkozni, ha vele szemben elfogultsági ok áll fenn.
5. A kinevezésre, illetve új munkakörbe kerülő köztisztviselő által bejelentett minden elfogultsági okot a kinevezése előtt meg kell szüntetni.

14. Cikk

Az elfogultság bejelentése

Az a köztisztviselő, akit olyan feladat ellátásával bíznak meg, amelyben valószínűsíthető, hogy személyes vagy magánérdekei befolyásolhatják hivatali feladatainak ellátását, a jogszabályokkal összhangban, köteles annak természetét és terjedelmét a kinevezésekor, valamint ezt követően rendszeresen, illetve a körülmények változása esetén bejelenteni.

15. Cikk

Összeférhetetlenség

1. A köztisztviselő nem folytathat semmilyen más - akár kereső, akár nem kereső - tevékenységet, illetve nem tölthet be olyan beosztást, foglalkozást, amely összeegyeztethetetlen a hivatali beosztásával, illetve veszélyeztetheti hivatali feladatainak az ellátását. Amennyiben kétség merül fel az összeférhetetlenséget illetően, a köztisztviselő köteles kikérni felettese állásfoglalását.
2. A hatályos jogszabályok figyelembevételével a köztisztviselő köteles munkáltatóját előzetesen tájékoztatni, illetve hozzájárulását kérni más, a hivatali feladatán kívüli, bármely kereső vagy nem kereső tevékenység folytatásához, illetve ilyen beosztás, foglalkozás elvállalásához.
3. A köztisztviselő a köztisztviselői jogviszonyának fennállása alatt köteles eleget tenni minden olyan jogszabályban előírt bejelentési kötelezettségének, amely valószínűsíthetően hivatalával összeegyeztethetetlen, illetve hivatali feladatának ellátását veszélyeztető szervezethez való belépésére vagy abban való részvételére vonatkozik.

16. Cikk

Politikai- és köztevékenység

1. Az alapvető és alkotmányos jogok tiszteletben tartása mellett a köztisztviselő köteles biztosítani, hogy a politikai tevékenységekben való részvétele, közéletet érintő, illetve politikai vitákban való szerepvállalása ne befolyásolja az állampolgárok, illetve a beosztottjainak azon meggyőződését, hogy hivatalát képes részrehajlás nélkül és lojális módon ellátni.
2. A köztisztviselő hivatali beosztását nem használhatja saját pártpolitikai céljai elérésére.
3. A köztisztviselő köteles tiszteletben tartani az egyes köztisztviselői beosztásokra vonatkozó - a jogszabályokkal összhangban lévő - korlátozásokat, amelyek a hivatalával, hivatalának sajátosságaival kapcsolatos politikai tevékenységre vonatkoznak.

17. Cikk

A köztisztviselő magánéletének védelme

Minden szükséges intézkedést meg kell tenni a köztisztviselő magánéletének megfelelő tiszteletben tartására; ennek érdekében a jelen kódex alapján tett nyilatkozatok - kivéve, ha törvény eltérően nem rendelkezik - bizalmasnak minősülnek.

18. Cikk

Az ajándékok

1. A köztisztviselő nem kérhet, és nem fogadhat el ajándékot, előnyt, meghívást, vagy bármely más, számára, családjának, szüleinek, közeli barátainak, illetve vele üzleti vagy politikai kapcsolatban álló személyeknek vagy szervezeteknek ígért előnyt, amelyek befolyásolják, illetve befolyásolhatják hivatalának részrehajlás nélküli ellátását, vagy amely hivatalával összefüggésben ellenszolgáltatásnak minősül, illetve minősülhet. E rendelkezés nem érinti a szokásos vendéglátást és a kisebb ajándékokat.
2. Amennyiben a köztisztviselő nem tudja eldönteni, hogy a vendéglátás vagy az ajándék elfogadható, köteles felettese állásfoglalását kérni.

19. Cikk

A jogtalan előnyre vonatkozó ajánlattal kapcsolatos magatartás

Amennyiben felmerül a jogtalan előny ígérete, a köztisztviselő saját védelme érdekében az alábbi intézkedéseket köteles megtenni:
- visszautasítja a jogtalan előnyt; nem szükséges azt azért elfogadnia, hogy később bizonyítékként felhasználható legyen az elkövetővel szemben;
- igyekszik azonosítani azt a személyt, aki az előnyt ígérte;
- el kell kerülnie a hosszabb kapcsolatfelvételt, annak ellenére, hogy az előny felajánlásának indokáról szerzett ismeret a vallomástétel során hasznos lehet;
- amennyiben az ajándékot nem lehet sem visszautasítani, sem visszaküldeni a feladónak, amennyire lehetséges őrizze meg;
- tanúkat keressen, például a közelében dolgozó munkatársait;
- a lehető legrövidebb időn belül készítsen írásos feljegyzést erről a kezdeményezésről, és lehetőség szerint helyezze el a hivatalos nyilvántartásban;
- amint az lehetséges, tájékoztassa erről felettesét vagy közvetlenül a jogszabály végrehajtására illetékes hatóságot;
- a rendes munkamenetnek megfelelően folytassa tovább a munkáját, különös tekintettel arra az ügyre, amellyel kapcsolatban a jogtalan előnyt ígérték.

20. Cikk

A mások általi befolyásolás veszélye

A köztisztviselő köteles elkerülni az olyan helyzetet, amely alkalmas, illetve alkalmas lehet arra, hogy őt - ellenszolgáltatásként - bármely más személy vagy csoport számára előny szerzésére késztessen. Sem a politikai-, sem a magánéletében nem tanúsíthat olyan magatartást, amely alkalmas arra, hogy mások őt jogtalanul befolyásolhassák.

21. Cikk

A hivatali helyzettel való visszaélés

1. A köztisztviselő nem adhat olyan előnyt, amely bármilyen módon a köztisztviselő jogviszonyával kapcsolatos, kivéve amennyiben erre jogszerűen felhatalmazták.
2. A köztisztviselő saját céljai elérése érdekében nem kísérelheti meg más személyek, személyek csoportjának befolyásolását, beleértve más köztisztviselőket is, felhasználva hivatali helyzetét, illetve személyes előnyöket ígérve.

22. Cikk

A közigazgatási szervek adatkezelése

1. A közigazgatási szervek által kezelt adatokhoz való hozzáférésre vonatkozó hazai jogszabályok figyelembevételével a köztisztviselő csak arra a közigazgatási szervre irányadó szabályokkal és kötelezettségekkel összhangban közölhet adatokat, amelynél alkalmazásban áll.
2. A köztisztviselő köteles az általa kezelt, illetve tudomására jutott adatok biztonságának és bizalmasságának megőrzése érdekében minden szükséges intézkedést megtenni.
3. A köztisztviselő köteles tartózkodni a számára nem hozzáférhető adatokba való betekintésről. A köztisztviselő köteles tartózkodni a hivatali tevékenysége során, illetve azzal összefüggésben birtokába kerülő adatok nem megfelelő felhasználásától.
4. Ugyanakkor nem tarthatja vissza a nyilvánosságra hozandó, illetve hozható közérdekű információkat, és nem terjesztheti a tudomására jutott, illetve az alapos okkal feltételezhető pontatlan vagy téves információkat.

23. Cikk

A hivatali- és a közforrások

A köztisztviselő diszkrecionális joga gyakorlása során köteles biztosítani a rábízott személyi erőforrások, javak, berendezések, szolgáltatások és pénzügyi források hasznos, hatékony és gazdaságos kezelését, valamint felhasználását. Törvényi felhatalmazás nélkül ezen javak magáncélra nem használhatók fel.

24. Cikk

A megbízhatóság vizsgálata

1. Az utánpótlásért, az előléptetésért, illetve a kinevezésekért felelős köztisztviselő köteles figyelemmel kísérni, hogy a jelölt megbízhatóságának vizsgálata a jogszabályokkal összhangban történjék.
2. Amennyiben ezen vizsgálatokat követően kétség merül fel az eljárás jogszerűségét illetően, további vizsgálatokat kell végezni.

25. Cikk

A vezető beosztású köztisztviselő felelőssége

1. Más köztisztviselők ellenőrzésével, illetve irányításával megbízott köztisztviselő köteles e tevékenységét azon közigazgatási szerv célkitűzéseivel és feltételeivel összhangban végezni, amellyel közszolgálati viszonyban áll. Felelősséggel tartozik beosztottjai ezen célkitűzésekkel és feltételekkel ellentétes tevékenységéért, illetve mulasztásáért, amennyiben nem tette meg azon intézkedéseket, amelyek az ilyen beosztásban lévő személytől elvárhatók a tevékenység, illetve mulasztás megakadályozása érdekében.
2. Más köztisztviselő ellenőrzésével, illetve irányításával megbízott köztisztviselő köteles minden szükséges intézkedést megtenni a beosztottja hivatali feladatával kapcsolatos korrupciós tevékenységek megakadályozása érdekében. Ezen lehetséges intézkedések: figyelem felhívás, jogszabályok és egyéb szabályzatok alkalmazása, megfelelő korrupció-ellenes képzés biztosítása, pénzügyi és minden egyéb nehézség figyelemmel kísérése, amellyel a beosztott szembesülhet, továbbá köteles saját magatartására alapozva, jó erkölcsi példát mutatni.

26. Cikk

A köztisztviselői jogviszony megszűnése

1. A köztisztviselő a közhivatali feladatán kívüli munkalehetőség megszerzéséhez a közhivatalával nem élhet vissza.
2. A köztisztviselő nem vállalhat el olyan megbízást, amely hivatalával kapcsolatban érdemben, lehetséges, illetve valószínűsíthető módon elfogultságot eredményezhet. Köteles felettesének bejelenteni minden olyan érdemi megbízatásra vonatkozó ajánlatot, amely ilyen elfogultságot eredményezhet. A köztisztviselő köteles felettesének bejelenteni minden egyéb megbízatás elfogadását is.
3. A jogszabályokkal összhangban a köztisztviselő a köztisztviselői jogviszonyának megszűnését követően meghatározott ideig nem léphet fel annak a személynek, csoportnak az érdekében, amelyek ügyében a közigazgatási szerv nevében eljárt, és ettől a személytől, illetve csoporttól jelentős előnyt kapott.
4. A köztisztviselő a köztisztviselői jogviszonyának megszűnését követően nem használhatja fel, illetve nem hozhatja nyilvánosságra a hivatalával összefüggésben birtokába került információkat, hacsak ezt a jogszabályokkal összhangban nem engedélyezték.
5. A köztisztviselő köteles tiszteletben tartani minden, a rá vonatkozó jogszabályokon alapuló, a köztisztviselői jogviszonyának megszűnése utáni kötelezettségvállalásra vonatkozó szabályt.

27. Cikk

Az egykori köztisztviselőkkel való kapcsolattartás

A köztisztviselő nem részesítheti előnyben, illetve nem biztosíthat különleges bánásmódot az egykori köztisztviselőnek.

28. Cikk

A kódex tiszteletben tartása és a szankciók

1. A jelen kódexet a miniszter, illetve a közigazgatási szerv vezetőjének az engedélyével lehet közzétenni. A köztisztviselő köteles a kódex rendelkezéseinek megfelelő magatartás tanúsítására, és ennek érdekében annak tartalmát és módosításait megismerni. Amennyiben az eljárással kapcsolatban kétségei támadnak, köteles az illetékes személy állásfoglalását kérni.
2. A 2. Cikk 2. bekezdésének tiszteletben tartásával a jelen kódex rendelkezései a köztisztviselő kinevezési okmányának a részét képezik. E rendelkezések megsértése fegyelmi felelősségre vonást von maga után.
3. Az a köztisztviselő, aki más köztisztviselő alkalmazási feltételeiről folytat tárgyalásokat, köteles olyan rendelkezés bevételére, amely jelen kódex tiszteletben tartására, továbbá arra vonatkozik, hogy a kódex a kinevezési okmány részét képezi.
4. A többi köztisztviselő ellenőrzésével és irányításával megbízott köztisztviselő köteles biztosítani a jelen kódex tiszteletben tartását, és olyan megfelelő fegyelmi intézkedéseket bevezetni, illetve javasolni, amelyek alkalmasak a kódex rendelkezéseinek megsértésekor azok szankcionálására.
5. A közigazgatás a jelen kódex rendelkezéseit rendszeresen felülvizsgálja.

V. KÖZSZOLGÁLATI JOGVITA

[a Ktv. 59. §-ához]

A 2001. július 1-jétől hatályos módosítás a Munka Törvénykönyve vonatkozó szabályának időközben bekövetkezett változására figyelemmel meghatározott esetekben a keresetindítási határidőt a köztisztviselők esetében is 30 napban állapította meg, továbbá pontosította és kiegészítette a korábban hatályos Ktv. rendelkezéseket.
Ha a felek a közöttük fennálló jogviszonyt tévesen közalkalmazotti jogviszonynak tekintették, holott a jogviszony valójában közszolgálati jogviszony, a felek jogvitáját a Ktv. rendelkezései alapján kell elbírálni, nem pedig érvénytelen közalkalmazotti jogviszonyként. (LB Mfv. II. 10 452/1997/3. sz.)
A jogorvoslati tájékoztatás nem érvényességi kelléke a jognyilatkozatnak, annak elmaradása kizárólag az esetleges késedelem kimentését alapozhatja meg. [Ktv. 71. § (2) bek. a) pont, Mt. 6. § (3) bek.] (LB Mfv. I. 10 620/1996/3. sz.)
Ha a köztisztviselő a felmentés jogellenességének megállapítása iránti keresetlevelét a 30. napon postára adta, az nem késett el. (LB Mfv. II. 10.893/2000/4.)
A közszolgálati jogviszonyban az Mt. 173. § alkalmazásának nincs helye, ezért jogszabálysértő az a döntés, amely szerint a közszolgálati munkáltató a jogviszony megszűntét követően csak keresettel érvényesítheti a kárigényét. (LB Mfv. II. 10.606/2003/3.)
Ha a jegyző hivatalvesztés miatt a bírósághoz fordulás határidejét elmulasztotta, a jogerős végzés megalapozottan szüntette meg a pert. (LB Mfv. I. 10.609/2006.)
Ha a képviselő-testület felosztásáról döntött, ennek folytán a polgármesteri jogviszony feloszlás címén megszűnt. Ezért a polgármester javára további időre elmaradt illetmény nem volt megállapítható. A képviselő-testület döntésének munkajogi szempontból való értékelésére a munkaügyi bíróság rendelkezett hatáskörrel, azaz a polgármesteri jogviszony megszüntetésének jogszerűségét vizsgálat tárgyává lehet tenni. (LB Mfv. I. 10.586/2007/3.)
Ha a köztisztviselői munkáltató a polgármester jogviszonyát szüntette meg, nem igazolta azt, hogy a polgármester továbbfoglalkoztatása tőle nem várható el, a bíróság az előbbi döntést hatályában fenntartotta, és a visszahelyezésről rendelkezett. (LB Mfv. I. 10.259/2008/3.)
Ha a munkáltató nem tájékoztatta a 30 napos jogorvoslati határidőről a köztisztviselőt, a keresetbeadás késedelmét kimentettnek kell tekinteni.(LB Mfv. II. 10.279/2007/4.)
A megyei önkormányzat hivatala felmentéssel megszüntette a felperes közszolgálati jogviszonyát, minthogy a létszámot 82-ről 74-re kellett csökkenteni. Ezt a LB jogellenesnek minősítette, minthogy az irányelvek szerint elsődlegesen a nyugdíjasok jogviszonyát, és az üres álláshelyeket kellett megszüntetni, ezt a munkáltató figyelmen kívül hagyta, mert a létszámleépítési határidő alatt két új felvételes köztisztviselőt alkalmazott. (B Mfv. 11.041/2010.)

[a Ktv. 60. §-ához]

A jegyző a polgármesterrel való szakmai együttműködésre köteles, ezért mérlegelés alapján nem kizárt, hogy a felmentés jogellenessége esetén a bíróság a továbbfoglalkoztatásról rendelkezzen. (LB Mfv. E. 10.155/2006/1.).
Ha a külszolgálati titkári munkakörbe kinevezett köztisztviselő kinevezésében a határozott idejű foglalkoztatásra vonatkozó kikötés jogszabályba ütközött, az érvénytelen volt és a munkáltató jogellenesen szüntette meg a felperes jogviszonyát. (LB Mfv. II. 10.899/2006/3.).
Ha a felperes köztisztviselő eredeti munkaköri feladatai igazgatási előadói feladatok voltak, majd a módosított feladatok kizárólag az ügyiratkezeléssel függtek össze, ez egyoldalú munkakör módosítsnak minősül és jogellenesen történt. (LB Mfv. II. 10.990/2006.)
Ha a külszolgálati titkári munkakörbe kinevezett köztisztviselő kinevezésében a határozott idejű foglalkoztatásra vonatkozó kikötés jogszabályba ütközött, az érvénytelen volt és a munkáltató jogellenesen szüntette meg a felperes jogviszonyát. (LB Mfv. II. 10.899/2006.)
Ha két község polgármesteri hivatala megszűnt, és a továbbiakban az egyiknél szervezett körjegyzőség látta el a feladatokat, ez kellő indokul szolgált a másik jegyző jogviszonyának megszüntetésére, ezért a bíróság az indok hiánya miatt hozott, jogellenességet megállapító ítéletet megváltoztatta. (LB Mfv. I. 10.105/2006.)
Ha két község polgármesteri hivatala megszűnt, és a továbbiakban az egyiknél szervezett körjegyzőség látta el a feladatokat, ez kellő indokul szolgált a másik jegyző jogviszonyának megszüntetésére, ezért a bíróság az indok hiánya miatt hozott, jogellenességet megállapító ítéletet megváltoztatta. (LB Mfv. I. 10.105/2007/3.)
Ha a köztisztviselő jogviszonyának megszüntetésekor a hivatalban négy üres álláshely volt, amit a felperesnek nem ajánlottak fel, a megszüntetés jogellenes volt. (LB Mfv. II. 10.137/2007/3.)
Ha a köztisztviselő jogellenes jogviszony-megszüntetés miatt hosszabb időre kiesett illetményben részesült, ugyanerre az időre részére szabadság-megváltás nem jár. (LB Mfv. II. 10.491/2008/7.)
Ha a munkáltató a gyermekgondozás miatti távollétet (ismeret hiányában) a munkavállaló hátrányára értékelte, ez jogellenes intézkedésre vezetett. (LB Mfv. II. 10.567/2007/4.)
Az alperes a felperesek közszolgálati jogviszonyát az 1992. évi XXIII. tv. 17. § (1) bek. a) pontja alapján felmentéssel szüntette meg, de a bíróság megállapította, hogy az személyes ellentéttel, illetve fegyelmi üggyel függött össze, ezért a LB a másodfokú bíróságnak a felmentések jogellenességét megállapító határozatát hatályában fenntartotta, és az alperest bérfizetésben marasztalta. (LB Mfv. II. 10.634/2007/3.)
Ha a felperest a közszolgálati jogiszonya megszűnéséig illeti meg elmaradt illetmény, ennek mértéke kiszámításánál az elmaradt munkabér [Mt. 100. § (6) bek.] számításának szabályai szerint kell eljárni. Ilyenkor sem illetheti meg több, mint amelyben munkaviszonya fennmaradása esetén részesült volna. Ezért figyelembe kell venni, hogy jogviszonya 4-éig állhatott fenn külföldön, és az előbbi idő egy részét itthon töltötte volna el. (LB Mfv. I. 10.10.024/2008/4.)
A Ktv. módosítása értelmében a munkáltató az elmaradt illetmény … megtérítésén túl, amennyiben a jogiszony nem felmentéssel szűnt meg, a munkavégzés alóli mentesítés időtartamára járó átlagkereset megfizetésére is köteles az egészségi állapotra tekintet nélkül. (LB Mfv. II. 10.081/2008/4.)
Ha a köztisztviselő jogellenes jogviszony-megszüntetés miatt hosszabb időre kiesett illetményben részesült, ugyanerre az időre részére szabadság-megváltás nem jár. (LB MFV. II. 10.491/2008.)
Amikor 2007. 03. 01-jétől az osztályon 12 engedélyezett, illetve 11 betöltött álláshely volt, és a létszámcsökkentés 10 álláshelyet határozott meg, a 2 fővel történt létszámcsökkentés nem felelt meg a jogszabálynak, mert ez már 9 főt eredményezett, akkor, amikor további két személy jogviszonyának megszüntetése volt folyamatban. (LB Mfv. II. 10.623/2008.)
Ha a felperes közszolgálati jogviszonyának felmentéssel történt megszüntetése nemcsak azért volt jogellenes, mert a felperes közszolgálati jogviszonyának megszüntetése jogellenesen történt, hanem azért is, mert a felmentés közlésekor adott tájékoztatás a felajánlható munkakör hiányáról nem volt reális, mert tudomása volt arról miszerint azt követően hat nap múlva már rendelkezésre fog állni. (LB Mfv. 10.159/2010.)
Amikor a munkáltató jogellenesen szüntette meg a köztisztviselő jogviszonyát, és részére egyebek között öt havi átlagkeresetet állapított meg kárátalányként, az azt támadó felülvizsgálati kérelemnek a bíróság nem adott helyt, egyebek között a felperes rehabilitált munkakörben történő elhelyezkedésének esélyére figyelemmel. (LB Mfv. 10.189/2010.)
Ha a felperes a munkáltató felmentő intézkedésével szemben a keresetlevelet akkor nyújtotta be, amikor igazolási kérelem előterjesztésére már nem volt lehetőség, a keresetlevél elutasítása jogszerűen történt. (LB Mfv. 10.705/2010.)

[a Ktv. 60/A. §-ához]

Mt. 207. §
A Ktv.-nek 2001. évi XXXVI. törvénnyel történt módosítása a korábban hatályos rendelkezésekből származó, bírósági döntéssel végződő jogviták elkerülését célozza. A bírósági döntések alapján a módosítás több eddig tisztázatlan részlet szabályozásával a vitatható felmentési döntéseket kívánta megelőzni, és egyúttal összhangot teremteni a Munka Törvénykönyve azonos tárgyú rendelkezéseivel.
A módosítás eredményeképpen megalkotásra került 60/A. § a köztisztviselő által jogellenesen megszüntetett, a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos munkáltatói jogosítványokat tartalmazza. Ha a köztisztviselő közszolgálati jogviszonyát törvénybe ütköző módon szünteti meg, köteles a munkáltató számára a lemondási időre járó illetményének megfelelő összeget megfizetni. Ez a kötelezettség azonban nem mentesíti a köztisztviselőt a kéthavi illetményét meghaladó mértékű kár megtérítése alól, ha jogellenes eljárása a munkáltatónak ilyen mértékű kárt okozott.
A bírósági gyakorlat szerint közszolgálati jogvitában nincs előzetes egyeztetés. A köztisztviselő rövid határidőn belül élhet keresettel a munkáltató sérelmes intézkedése ellen, illetve igényének érvényesítése iránt. Az esetleges határidő mulasztás kioktatás hiányában kimentettnek tekintendő. Kimentésnek jogvégzett köztisztviselő esetében is helye lehet. (LB Mfv. II. 10.687/1997. sz.)
Fegyelmi határozat ellen indított jogvitában is alkalmazni kell a Ktv. 59-60. §-át. (LB Mfv. II. 10.652/1997. sz.)
A Ktv. 59. §-ának (2) bekezdése nem zárja el a köztisztviselőt közszolgálati jogvita indításától, ha a munkáltató mérlegelési jogkörben hozott intézkedése egyoldalúan módosítja a kinevezés szerinti munkakörét, sérti a szakszervezeti tisztségviselők védelmére vonatkozó rendelkezéseket vagy az intézkedés egyébként a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe ütközik. (LB Mfv. II. 10.494/1995. sz.)
A jogszabályban meghatározott, bizonyított felmentési indok esetén is megállapítja a bíróság a közszolgálati jogviszony megszüntetésének jogellenességét, ha a munkáltató a felmentés jogát nem rendeltetésének megfelelően gyakorolta. A munkáltatót megilleti az a jog, hogy maga választhatja ki a létszámcsökkentés során kinek a jogviszonyát szünteti meg, ezt azonban a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének betartásával kell tennie (899. EH).
Ha a bíróság megállapítja a hivatalvesztést kimondó fegyelmi határozat jogellenességét, a Ktv. 60. § (2) bekezdését kell alkalmazni. Ezért részére meg kell téríteni az elmaradt illetményét és egyéb járandóságát, felmerült kárát, kivéve, ha illetmény egyébként sem illette volna meg (munkaképességének elvesztése folytán). (LB Mfv. II. 10.557/2000/3.)
Ha a köztisztviselő keresete alapján a bíróság a felmentést hatálytalanítja és a köztisztviselő a jogviszony fenntartását nem kívánja, neki végkielégítés jár, ilyenkor a felmentéskor járó végkielégítésen túlmenően teljes összegű végkielégítéssel tartozik a munkáltató. (LB Mfv. II. 10.491/2000/5.)
Ha a közigazgatási szerv a köztisztviselő jogviszonyát azonnali hatályú felmentéssel szüntette meg, majd azt egyoldalúan visszavonta és hivatalvesztést szabott ki, intézkedése jogellenes volt, mert azonnali hatályú felmentésnek nincs helye, s annak alapján a jogviszony jogellenesen megszűnt. (LB Mfv. II. 10.347/1999.)
A végkielégítésnek megfelelő összeg jogellenes jogviszony megszüntetése esetén is jár. (LB Mfv. I. 10.550/1998.)

VI. A KÖZSZOLGÁLATI JOGVISZONNYAL ÖSSZEFÜGGŐ ADATKEZELÉS EGYES SZABÁLYAI, A KÖZSZOLGÁLATI NYILVÁNTARTÁS

[a Ktv. 61-62/A. §-ához][7]

[a Ktv. 63-64. §-ához]

Közszolgálati ellenőrzés

[a Ktv. 64/A. §-ához]

VII. A KÖZTISZTVISELŐI ÉRDEKEGYEZTETÉS

[a Ktv. 65 §-ához]

A köztisztviselői jogviszony megszüntetésénél a Ktv. az irányadó, a KÉT-megállapodás a törvénytől nem térhet el. (LB Mfv. I. 10.856/2006.)

A központi érdekegyeztetési fórumok

[a Ktv. 65/A. §-ához]

"Az indítványozó kifogásolta a vizsgált szövegrészt abból a szempontból is, hogy az veszélyezteti a jogbiztonságot, mert a szabályozás szintjét indokolatlanul csökkenti, a jogviszonyok stabilitását az érintett köztisztviselők egzisztenciájának váratlan lerontásával megszünteti, továbbá kiüresíti a Ktv. 65., §, 65/A. § és 65/B. § garanciális rendelkezéseit.
A szabályozás szintjével kapcsolatban az Alkotmánybíróság rámutat, hogy a Ktv. 17. § (1) bekezdés a) pontja nem további jogalkotásra vonatkozó felhatalmazó rendelkezést tartalmaz, hanem a közszolgálati jogviszony egyik felmentési jogcímét határozza meg. A rendelkezés egyrészt meghatározott szervek illetve személyek jogkörébe utal egyedi (nem normatív) döntést a létszámcsökkentés elrendeléséről, másrészt kötelezettséget ír elő ennek végrehajtására. A jogbiztonság alkotmányi követelménye bármiféle szabályozásra vonatkozóan éppen ezért fel sem merül.
A jogviszonyok stabilitásának követelményét az Alkotmánybíróság a következők szerint állapította meg: "[a] jogbiztonság jelenti továbbá - többek között - a szertett jogok védelmét, a teljesedésbe ment, lezárt jogviszonyok érintetlenül hagyását, valamint a múltban keletkezett, tartós jogviszonyok megváltoztatásának alkotmányos szabályokkal való korlátozását [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992. 77. 81.]. A 32/1991. (VI. 6.) AB határozat korábban létrejött szerződéses viszonyokra kiterjedő hatályú jogszabály alkotmányosságát vizsgálva arra mutatott rá azonban, hogy a jogbiztonság a jog viszonylagos stabilitását jelenti, de nem abszolút követelmény (ABH 1991, 146, 158.). A jog stabilitása nem vonhatja maga után a jogszabályok megváltoztathatatlanságát." (255/B/1995. AB határozat, ABH 2002, 717, 722-723.)
Tekintettel arra, hogy a munkához való alapjog (lásd Indokolás II/1.) nem azt jelenti, hogy a köztisztviselőnek valamely konkrét munkakör betöltéséhez van jogosultsága, a jogviszony stabilitása csak az alapjog gyakorlásához kialakított törvényi feltételrendszer körén belül értelmezhető. Ennek megfelelően a közszolgálati jogviszony ugyan relatíve stabil jogviszonynak számít más foglalkoztatásra irányuló jogviszonyokhoz mérve, de ez nem jelent abszolút stabilitást, mert a létrejött jogviszony - a törvényben foglalt feltételek esetén - akár egyoldalú munkáltatói döntéssel is megszüntethető. A jogállami, jogbiztonsági kritériumok, valamint a zárt közszolgálati rendszer elemei abban nyilvánulnak meg, hogy felmentés esetén a köztisztviselőt a törvény alapján viszonylag hosszabb felmentési idő és magasabb összegű végkielégítés illeti meg.
A Ktv. indítványozó által felhívott rendelkezései (65. §, 65/A. § és 65/B. §) a köztisztviselői érdekegyeztetés szabályait tartalmazzák, amelyeket azáltal vél kiüresíteni az indítványozó, hogy a létszámcsökkentéssel kapcsolatos jogkör egy része az érdekegyeztetésben nem érintett személyekhez került.
A Ktv. 65. §-a értelmében az egyeztetés valóban a Kormány, valamint a köztisztviselők országos munkavállalói érdek-képviseleti szervezeteinek tárgyalócsoportja részvételével történik. Ennek fórumait határozzák meg a Ktv. 65/A. és 65/B. §-ai, egyúttal megállapítják az egyeztetések tárgyköreit, anélkül, hogy a létszámcsökkentést külön nevesítenék.
Ugyanakkor a Ktv. 17/B. § (2) bekezdése előírja, hogy a közigazgatási szerv a csoportos létszámcsökkentés végrehajtása során köteles a közigazgatási szervnél működő munkavállalói érdek-képviseleti szerv véleményét kikérni.
A Ktv. felhívott rendelkezéseiből az következik, hogy a létszámcsökkentés elrendelését megelőzően a Kormány folytathat egyeztetést az érdekképviseleti szervekkel, de a kötelező egyeztetésre a létszámcsökkentés végrehajtásakor kerül sor. A végrehajtásra vonatkozó szabályok tehát egységesek, függetlenül attól, hogy a létszámcsökkentést az Országgyűlés, a Kormány, a költségvetési fejezet-gazda vagy a képviselőtestület rendelte el. Az érdek-képviseltek jogkör-gyakorlása tekintetében ennek megfelelően a jogbiztonságot veszélyeztető változást a vizsgált szövegrész nem eredményezett.
Az Alkotmánybíróság mindezek alapján elutasította annak megállapítását, hogy a Ktv. 17. § (1) bekezdés a) pontjának "a költségvetési fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetője" szövegrésze a Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság szerves részét képező jogbiztonság követelményébe ütközik." (833/B/2003. AB határozat.).
Szakszervezet által a PM ellen a 2007. évi OKÉT-megállapodás érvénytelensége iránt indított eljárást a bíróság jogszerűen szüntette meg.(LB Mfv. II. 10.113/2008/5.).

[a Ktv. 65/C. §-ához]

Munkahelyi köztisztviselői érdekegyeztetés

[a Ktv. 66. §-ához]

VIII. AZ ÜGYKEZELŐK KÖZSZOLGÁLATI JOGVISZONYÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

[a Ktv. 67-69. §-ához]

IX. VEGYES RENDELKEZÉSEK

[a Ktv. 71. §-ához]

A Ktv. 71. § (2) bekezdésének a) pontját 2004. május 1-jei hatállyal a 2004. évi XXVIII. törvény 7. §-a állapította meg.
A polgármesteri tisztség közéleti fontosságára tekintettel az alperes által nem vitatottan ténylegesen igénybe nem vett szabadságnapoknak megfelelően a munkáltató megváltásra köteles. (LB Mfv. II 10.970/2007/3.)

[a Ktv. 71/A-73. §-ához]

"Az Alkotmánybíróság egy korábbi indítvány alapján hasonló ügyben azt vizsgálta, hogy a Korm. h. felsorolása az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal tekintetében nem tartalmazza a területi szerveket. "A vizsgálat során az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Melléklet e részében nem szűkebb hatályú, mint a Ktv. vonatkozó szabálya. Noha a Melléklet az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal fővárosi és megyei igazgatóságait szövegszerűen valóban nem sorolja fel, ezek e nélkül is a Ktv. hatálya alá tartozónak minősülnek. ... A Ktv. 1. § (1) bekezdése értelmében a Ktv. hatálya alá tartoznak az országos hatáskörű szerv területi szervei." [16/1999. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1999. 121, 126.]
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság területi szervei, a vízügyi igazgatóságok 1996-tól nem a Ktv. hatálya alá tartozó közigazgatási szervként, hanem közalkalmazottakkal dolgozó költségvetési intézményként működtek, amelyek egyes államigazgatási hatósági hatáskörökkel is rendelkeztek. A Ktv. 1. § (1) bekezdésének 2001. július 1-jei hatállyal történő módosításával, amikor is a jogalkotó a központi hivatalokat, mint központi közigazgatási szerveket - és ezzel azok területi, helyi szerveit is - a Ktv. hatálya alá vonta, a Korm. r. 1. §-ának rendelkezése alapján a területi vízügyi igazgatóságok is a Ktv. hatálya alá tartozó közigazgatási szervvé váltak. Így a Korm. h. felsorolásában feltüntetett Országos Vízügyi Főigazgatóság mellett a területi vízügyi igazgatóságok is a Ktv. hatálya alá tartozó szervnek minősülnek." [61/2002. (XI. 28.) AB határozat.].

[a Ktv. 74-76. §-ához]

Ha a munkaviszony 1992. július 01. napjával közszolgálati jogviszonnyá alakult át, az alkalmazott illetménye nem csökkenhetett. Ebből a szempontból nemcsak a személyi alapbért, hanem a rendszeres pótlékot is figyelembe kell venni, ha a pótlék helyébe rendszeres jutalom lépett, arra is ki kell terjedni. (LB Mfv. II. 10.151/2000/3.)
A 2001. évi XXXVI. tv. által megállapított Ktv. §-a szerint az új besorolás és illetmény-megállapítás eredményeként a köztisztviselő illetménye nemcsak az első besorolásakor, hanem a közszolgálati jogviszonya fennállásáig nem csökkenthető. (LB Mfv. I. 10.076/2005/3.)

[a Ktv. 77-80. §-ához]

"A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. (a továbbiakban: Ktv.) indokolása szerint a törvény alapvető célja a közigazgatás szakmai színvonalának emelésére irányul. A közszolgálati jogviszony sajátos, közbizalmi jellegére figyelemmel a Ktv. a közszolgálati jogviszony létesítésének különös feltételeként határozza meg, hogy a köztisztviselő olyan iskolai végzettséggel, képesítéssel és gyakorlattal rendelkezzék, amelyet részére feladatainak ellátásához jogszabály előír. A Ktv. 80. § (1) bekezdés a) pontja felhatalmazza a Kormányt, hogy a köztisztviselők képesítésére vonatkozó előírásokat rendeletben szabályozza. A Kormány ezen felhatalmazás alapján alkotta meg az R.-t, amelynek 13. számú mellékletei tartalmazzák az önkormányzati és az állami közigazgatásban az egyes feladatkörökhöz meghatározott iskolai végzettségek és szakképesítések felsorolását.
A 9/1995. (II. 3.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 2. § (1) bekezdése alapján köztisztviselőnek az nevezhető ki, aki rendelkezik a feladata ellátásához szükséges, az R. 1-3. számú mellékletben a adatkörre meghatározott szakképesítések valamelyikével. Az indítvány által támadott rendelkezések az I. besorolási osztályba tartozó köztisztviselők kinevezésének, illetve foglalkoztatásának feltételéül a szakirányú egyetemi/főiskolai szintű végzettséget vagy az egyetemi/főiskolai végzettséget és szakirányú felsőfokú szakképesítést írják elő.
2. Az Alkotmány 70/B. §-a szerint a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához. Az Alkotmánybíróság több határozatában értelmezte a munkához és a foglalkozáshoz való alapjog tartalmát [21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117., 121.; 40/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997. 282., 285. stb.] E határozataiban kifejtette, az alapjog tartalmán az egyénnek azt az alanyi jogát kell érteni, hogy az anyagi létét munkával biztosítsa. A munkához való jogtól, mint alanyi jogtól, meg kell különböztetni a munkához való jogot, mint szociális jogot, s különösen annak intézményi oldalát, az állam kötelességét megfelelő foglalkoztatáspolitikára, munkahelyteremtésre. A munkához való jog azonban nem jelenti azt, hogy bárkinek is joga volna meghatározott foglalkozás gyakorlására. A 40/1997. (VII. 1.) AB határozatában az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy "indokolt esetben az állam szigoríthatja, akár többször is valamely foglalkozásba kerülés feltételeit." (ABH 1997. 282., 285.) A korszerű ismeretekkel rendelkező köztisztviselői kar megteremtése érdekében a magasabb képesítési követelmények előírása önmagában nem jelenti a foglalkozáshoz való jog sérelmét. Az Alkotmánybíróság azt is kifejtette, hogy a képesítési feltételek szigorítása nem állíthat olyan objektív korlátokat, amelyek elzárják a teljesítés lehetőségét az adott foglalkozást választók elől. A feltételek teljesítése elvileg továbbra is nyitva kell, hogy álljon mindenki előtt, a feltételek akkor nem alkotmányosak, ha nem biztosítanak kellő időt az új helyzethez való alkalmazkodásra. A folyamatszervezői szaktanfolyami végzettségűekre vonatkozó szabályozást áttekintve az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy az 1988-tól 1994-ig terjedő idő elégségesnek tekinthető az új jogi helyzethez való alkalmazkodáshoz. Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint az R.-nek az indítványozó által támadott rendelkezései nem sértik az Alkotmány 70/B. át." (552/B/2000. AB határozat.).

[a Ktv. 81. §-ához]

Ktv. 1. számú melléklet

Minősítési lap

Ktv. 2. számú melléklet

Illetményrendszer

Ktv. 3. számú melléklet

A közszolgálati alapnyilvántartás adatköre

Ktv. 4. számú melléklet

Központi közszolgálati nyilvántartás adatköre

Ktv. 5. számú melléklet

A tartalékállományba helyezett közszolgálati jogviszonyban állók nyilvántartásának adatköre

Ktv. 6. számú melléklet (hat. kívül)

Ktv. 7. számú melléklet

A toborzási adatbázis adatköre

Lábjegyzet

[1]Ktv. preambuluma

[2]A Ktv. 21. § (2) és (3) bekezdés alapján bejelentéshez, illetve engedélyhez kötötté való jogviszonyokat a törvénymódosítás hatálybalépésétől számított 15 napon belül a munkáltatói jogviszony gyakorlójának be kell jelenteni.

[3]Egyes vagyonnyilatkozati kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény.

[4]A törvényt az Országgyűlés a 2007. december 3-ai ülésnapján fogadta el.

[5]A költségvetési szervek által foglalkoztatottak éves cafetéria kerete 2011. évben nem haladhatja meg a bruttó 200 000 Ft-ot 2010. évi CLXIX. tv. 59. § (3) bek.

[6]A 2004. évi LXXXVII. törvény 2. § (2) bek. a) pontja szerint a közszolgálati jogviszonyban állót megillető jogok (Mt. 156. §) tekintetében a polgári szolgálat teljesítésének szüneteltetése esetében úgy kell eljárni, mintha a közszolgálati jogviszonyban álló a polgári szolgálatot teljesítette volna.

[7]A Ktv. 62. § (1) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatás helyett 2010-ben egyszerűsített adatszolgáltatásra kerül sor.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!

Megbízható forrás, szakértő munkatárs

adozona.hu