adozona.hu
ÍH 2026.38
ÍH 2026.38 AZ ADÓ- ÉS VÁMHATÓSÁGI JOGVISZONYBAN ÁLLÓ TISZTVISELŐK BESOROLÁSÁNAK JOGSZERŰSÉGE I. Az adó- és vámhatósági jogviszonyban álló tisztviselők besorolási kategóriákba sorolásánál a ténylegesen ellátott feladatok és nem a személyes kompetenciák bírhatnak jelentőséggel. II. Diszkrecionális jogkör akkor áll fenn, ha a döntést hozó szerv szabad belátása szerint dönthet egy jog megadásáról vagy megtagadásáról; bármelyik döntést hozza meg, az törvényes lesz. Ezzel szemben mérlegelési jogkör az, amikor a jogszabály (
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2008. március 31. napjától állt közszolgálati jogviszonyban az alperes jogelődjénél, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal R. Igazgatóságánál.
2020. szeptember 2. napjától az alperes B. Megyei Adó- és Vámigazgatósága Eljárási és Illeték Főosztály Illeték Osztály II. adóügyi kiemelt referens munkakörében foglalkoztatták, ekkor - a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény (NAV tv.) alapján - az I. besorolási osztály B besorolási kategória 6. fizetési fokozatába...
ÍH 2026.38 AZ ADÓ- ÉS VÁMHATÓSÁGI JOGVISZONYBAN ÁLLÓ TISZTVISELŐK BESOROLÁSÁNAK JOGSZERŰSÉGE
I. Az adó- és vámhatósági jogviszonyban álló tisztviselők besorolási kategóriákba sorolásánál a ténylegesen ellátott feladatok és nem a személyes kompetenciák bírhatnak jelentőséggel.
II. Diszkrecionális jogkör akkor áll fenn, ha a döntést hozó szerv szabad belátása szerint dönthet egy jog megadásáról vagy megtagadásáról; bármelyik döntést hozza meg, az törvényes lesz. Ezzel szemben mérlegelési jogkör az, amikor a jogszabály (vagy egyéb norma) szabta kereteken belül a döntéshozó több döntési lehetőség közül választhat törvényesen.
III. Az anyagi pervezetés a felek nyilatkozatai ellentmondásosságának, hiányosságának vagy következetlenségének bírói észlelését, és az ennek tisztázására irányuló bírói cselekvést jelenti. [2020. évi CXXX. törvény 129. § (4) bekezdés, 2017. évi I. törvény (Kp.) 2. § (2) bekezdése, 71. § (2) bekezdés c) és d) pont, 110. § (2) bekezdés, Kp. 71. § (3) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 237. § (1)-(2), (4) és (5) bekezdés, Kp. 78. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 279. § (1) bekezdés, Kp. 84. § (2) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 346. § (4)-(5) bekezdés]
A felperes 2008. március 31. napjától állt közszolgálati jogviszonyban az alperes jogelődjénél, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal R. Igazgatóságánál.2020. szeptember 2. napjától az alperes B. Megyei Adó- és Vámigazgatósága Eljárási és Illeték Főosztály Illeték Osztály II. adóügyi kiemelt referens munkakörében foglalkoztatták, ekkor - a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény (NAV tv.) alapján - az I. besorolási osztály B besorolási kategória 6. fizetési fokozatába sorolták be azzal, hogy összilletménye 461.868 forint.
Az alperesnél 2021. január 1. napjától a korábbi életpálya modellt új előmeneteli- és illetményrendszer váltotta fel, a jogalkotó a besorolás megváltozott keretszabályait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló 2020. évi CXXX. törvényben (a továbbiakban: NAV Szj. tv.) határozta meg. Az új illetményrendszer a korábbi több mint 300 munkakört közel 90 darab munkakörre szűkítette, a felsőfokú végzettségűekre irányadó I. besorolási osztály A, B, C, D és E besorolási kategóriáit A, B és C kategóriákra korlátozta. A NAV Szj. tv. 5. melléklete a 3. fizetési fokozatban az A besorolási kategória alapilletményének alsó határát 380.000 forintban, felső határát 500.000 forintban, a B kategóriában 460.000, illetve 580.000 forintban szabályozta; e sávokon belül a munkáltatói jogkör gyakorlójára bízta az alapilletmény összegének megállapítását a NAV Szj. tv. 145. § (1) bekezdése szerinti szempontok figyelembevételével. A 2034/2020/VEZ Szabályzat (a továbbiakban: Foglalkoztatási Szabályzat) 2021. január 1. napjától az adóügyi munkaköri csoportban az A és a B kategóriába sorolást egyaránt lehetővé tette; annak 5. számú melléklete (a továbbiakban: Segédlet) azonban rögzítette, hogy a B kategóriába sorolt munkatárs az A kategóriához képest mely "többletfeladatokat kell, hogy ellássa a részterületén". Tartalmazta azt is, hogy "az adóügyi munkakörök egyes részterületein az A és B kategória (betöltött) megosztási aránya 60% A, 40% B kategória". Az alperes Humánigazgatási Főosztályának főosztályvezetője a 2020. november 23. napján kelt átiratában (a továbbiakban: humánpolitikai átirat) arra hívta fel a figyelmet, hogy "a munkatársak a ténylegesen ellátott feladataik alapján kerüljenek munkakörbe besorolásra". A Segédlet szerinti hét többletfeladat közül az alperes B. Megyei Adó- és Vámigazgatósága Adóigazgatósági Főosztálya (a továbbiakban: Adóigazgatási Főosztály) vezetői az adóügyi munkaköri csoportba tartozó illeték szakterületen a B besorolási kategóriába kerülést négy többletfeladat valamelyikének ellátásához kötötték: a) jogorvoslati kérelmek kezelése, felterjesztése és saját hatáskörű módosító, illetve visszavonó határozatok készítése, jogorvoslati kérelem esetén javaslattétel az eljárás további irányára nézve; b) a vezetői döntésekhez támogatás nyújtása, részvétel a szakterületi kontroll adatok legyűjtésében és összegzésében, valamint a rendszeres és eseti szakterületi beszámolók, jelentések, jelzések előkészítése; c) az illeték szakterületen belül több releváns feladatkör ellátása, koordinációja; d) tapasztalatainak és szakmai ismereteinek átadásával mentori feladatok ellátása.
Az alperes a 2021. január 11. napján kelt kinevezési okmánnyal tájékoztatta a felperest, hogy kormányzati szolgálati jogviszonya 2021. január 1. napján tisztviselői státuszú adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonnyá alakult át, egyúttal kinevezte őt az Adóigazgatási Főosztály Illeték Osztály II. adóügyi referens tisztviselői munkakörébe; megállapította, hogy munkakörének besorolási osztálya I., besorolási kategóriája A, fizetési fokozata 3, alapilletménye 479.067 forint, időpótléka 28.988 forint, illetményének együttes összege 508.100 forint. Az alperes 2023. január 1. napjától a felperes alapilletményét 499.067 forintra felemelte, majd 2023. március 1. napjától - mivel központilag kivezette az adóügyi referens munkaköröknél az A besorolási kategóriát - B besorolási kategóriába helyezte, alapilletményét változatlanul 499.067 forintban rögzítette; munkaköri leírását nem módosította. A felperes adó- és vámhatósági jogviszonya 2024. május 19. napjával - létszámcsökkentés okán - felmentéssel megszűnt; végkielégítés címén hat havi távolléti díjának megfelelő összeget (alapilletmény [499.067 forint] + az időpótlék időközben megemelkedett összege [38.650 forint] ? 537.700 forint x 6 hónap = 3.226.200 forint) folyósítottak számára.
A felperes keresetében kérte az alperes kötelezését - 2021. január 1. napjától 2024. május 19. napjáig - illetmény- és végkielégítés-különbözet címén 1.907.300 forint, valamint ennek késedelmi kamata megfizetésére. A követelése jogalapja körében előadta, hogy 2021. január 1. napját követően a jogorvoslati kérelmek kezelése kivételével a Segédlet szerinti valamennyi többletfeladatot - köztük az Adóigazgatási Főosztály vezetői által kiválasztott négy többletfeladatból hármat - ténylegesen ellátta, ezért az A kategóriába sorolása jogsértő volt. Érvelése szerint nem a munkaköri leírásában foglaltaknak vagy az egyéni készségeinek, képességeinek, személyes adottságainak, hanem az általa teljesített feladatok jellegének, a feladatvégzés ténylegességének van jelentősége; ahogyan az sem perdöntő, hogy előzetesen az illeték részterületen a besorolási kategóriák milyen arányát határozták meg. Úgy vélekedett, hogy már egyetlen többletfeladat elvégzése megalapozta volna a magasabb besorolási kategóriába sorolását.
A kereseti kérelem összegszerűségének alátámasztásaként a NAV Szj. tv. 145. § (1) bekezdésére és 255. §-ára hivatkozott. A B kategóriába sorolását feltételezve rámutatott, a 2021. nyári, az egész szervezetet érintő illetményharmonizáció mindkét feltételének megfelelt: alapilletménye nem érte el a B kategória fizetési sávjának számtani közepét és illetményemelése a 2021. januári emeléssel együtt sem haladta volna meg a 20 %-ot. Abból kell tehát kiindulni, hogy helyes besorolása esetén ő maga is részesült volna az illetményemelésben, azaz alapilletménye - 2021. január 1. napjára visszamenőleges hatállyal - elérte volna az I. besorolási osztály B besorolási kategória 3. fizetési fokozat illetménysávjának középmértékét. Mindezt a tényleges illetményével összemérve adódik havi 40.900 forint illetménykülönbözet (520.000 - 479.067 forint), amelyen nem változtat sem 2023. január 1. napjától a 20.000 forintos illetményemelése, sem 2023. március 1. napjától a B kategóriába kerülése, hiszen előbbi a helyesen megállapított alapilletményén felül járt volna, míg utóbbi az illetményét - miután az a törvényi sávba esett - nem érintette volna. Kiemelte, az illetménykülönbözet a végkielégítésére is kihat, így ezen a jogcímen további hat havi összegre jogosult.
Az alperes a védiratában a kereset elutasítását kérte. A 2023. február 28. napjáig terjedő kereseti igényt összegszerűségében nem, csak jogalapjában, az ezt meghaladó követelést mind összegszerűségében, mind jogalapjában vitatta.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Álláspontja szerint az alperes mint munkáltató diszkrecionális jogkörében eljárva - a Segédletben foglaltak szem előtt tartásával - szabadon dönthetett arról, hogy kit melyik kategóriába sorol; e döntés a NAV Szj. tv. 215. § (2) bekezdése értelmében nem vitatható. Az a Segédletből nem vezethető le, hogy mindenkit, aki többletfeladatot is ellát, mindenképpen B kategóriába kell sorolni. Ezzel szemben az a helyes értelmezés, hogy a B kategóriába sorolt tisztviselőknek az adott többletfeladat(ok) elvégzése a munkaköri kötelezettségükké vált. Ennélfogva nem volt jelentősége annak, hogy a felperes is ellátta-e a Segédletben feltüntetett feladatokat; nem keletkezett alanyi joga a B kategóriába való besorolásra, mivel e személyeket a munkáltató választhatta ki. Ezt a munkáltatói döntési szabadságot az adóügyi területen az A kategória megszüntetése is alátámasztja.
A felperes a fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatásával az alperes keresete szerinti marasztalását kérte. Az elsőfokú ítélet jogértelmezésének hibájára, a tényállás-megállapítás és az indokolás iratellenességére, hiányosságaira hivatkozva fenntartotta azt az álláspontját, hogy a B kategóriába soroláshoz szükséges többletfeladatokat ellátta. Ha az alperes a jogszerű besorolást nem tudta számára biztosítani, akkor olyan feladatokkal kellett volna megbíznia, amelyek illeszkednek a kinevezési okmánya szerinti A besorolási kategóriához. Az alperes és a helyi vezetők mérlegelési joga legfeljebb arra terjedhetett ki, hogy milyen többletfeladatokat rendelnek a magasabb besorolási kategóriához. Az alperes eltért a jogi keretektől, a saját maga által meghatározott módszertantól és eljárási rendtől (Segédlet), a mérlegelési jogkörben hozott közigazgatási határozatok felülvizsgálatáról szóló 2/2015. (XI. 23.) KMK véleményre (a továbbiakban: KMK vélemény) is figyelemmel nem mérlegelt jogszerűen. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság nem tért ki arra, az alperes milyen elv alapján döntött a B kategóriába kerülő munkatársak kiválasztásáról, így figyelmen kívül hagyta az egyenlő bánásmód és az objektivitás követelményét. Részletezte, hogy az illeték szakterületen ténylegesen a Segédlettől eltérő arányszámok érvényesültek a besorolási kategóriáknál (A kategória 45 %, B kategória 35 %, C kategória 20 %), ami azt támasztja alá, hogy annak betartása nem volt kötelező erejű. Felhívta a figyelmet azon - a törvényszék által nem kellő súllyal értékelt - tény jelentőségére is, hogy 2023. március 1. napjával úgy vezették ki központilag az adóügyi - azon belül az illeték - szakterületről az A besorolási kategóriát, hogy sem a NAV Szj. tv., sem a munkaköri leírása nem változott.
Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Hangsúlyozta, a NAV Szj. tv. 129. §-a a betölthető munkakörök besorolásának keretrendszerét határozza meg, amely a felperes 2021. január 1. napi hatállyal történt kinevezésekor nem sérült, ahogyan az illetmény fogalmát meghatározó 144. § (1)-(2) bekezdései sem. A NAV Szj. tv. 145. § (1) bekezdése az illetménysávon belül a munkáltató mérlegelésére bízza a beállási szint meghatározását. A felperes illetménye 2021. január 1. napjától elérte az általa kívánt B kategória alsó határát, így utóbbiba való besorolása akár alacsonyabb alapilletményt is eredményezhetett volna. A perbeli időszakban a felperes teljesítményértékelése megfelelő minősítésű volt, így az az alapilletményének eltérítésére nem adott lehetőséget. A jogalap vitatásán túl a 2023. március 1. napjától esedékes kereseti igény összegszerűségének megalapozottságát is kétségbe vonta, annak további részletezése nélkül e tekintetben a 2024. április 20. napján kelt előkészítő iratára visszautalva.
A fellebbezés alapos.
Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 108. § (1) bekezdése alapján a fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem keretei között bírálta felül. A másodfokú eljárás kereteinek meghatározásakor figyelembe vette, hogy a felperes eljárásjogi felvetések mellett alapvetően az ítélet jogalapra vonatkozó anyagi jogi álláspontjának felülbírálatát kérte. E körben eljárva pedig az volt megállapítható, hogy a törvényszék - a besorolás jogszerűségét illetően téves jogi álláspontra helyezkedve - az ügy érdemére kiható és a másodfokú eljárásban nem orvosolható módon tekintett el a felperes által ellátott tényleges többletfeladatok vizsgálatától, az erre vonatkozó bizonyítékok értékelésétől, esetlegesen további bizonyítási eljárás lefolytatásától, mindezeket megelőzően az anyagi pervezetés eszközeinek alkalmazásától.
A Kp. 100. § (2) bekezdés b) pontja előírja, hogy a fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezést megalapozó jogszabálysértést, a jogszabályhely pontos megjelölésével, illetve azt a közzétett kúriai határozatot és annak azt a részét, amelytől az ítélet jogkérdésben eltér. A pontos jogszabályhely megjelölése, ekként a felülbírálat kereteinek meghatározása a fellebbező fél kötelezettsége. A Kp. 100. § (2) bekezdése helyes értelmezésével kapcsolatban a Kúria már több ízben (Kfv.VII.37.422/2020/8., Kfv.VII.37.651/2020/6.) hangsúlyozta, hogy ezeknek az együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis, ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait ismerteti. A felperes a tényállás-megállapítást és az elsőfokú ítélet indokolását érintő kifogásaival kapcsolatban a konkrét jogszabálysértések megjelölését elmulasztotta. Mivel azonban az eljárásjogi érveit maga is a megsértettnek vélt anyagi jogi rendelkezésekkel hozta szoros összefüggésbe, állítva, hogy a felvetett eljárásjogi hibák vezettek a NAV Szj. tv. (és a munkáltatói szabályzat, eljárásrend) besorolásra vonatkozó előírásai téves törvényszéki értelmezésére és alkalmazására, végső soron keresete elutasítására, továbbá a másodfokú bíróságnak az eljárási szabályok megtartását hivatalból is vizsgálnia kell, így nem volt akadálya az ítélet eljárásjogi szempontú felülbírálatának sem.
A másodfokú bíróságnak a fellebbezés elbírálásakor abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy helyes-e az az elsőfokú bírósági okfejtés, miszerint a besorolás kapcsán a munkáltatót diszkrecionális jog illette meg, következésképp e döntése egyrészt nem vitatható, másrészt éppen ez okból irreleváns, hogy a felperes ténylegesen milyen feladatokat végzett, ellátta-e azokat a többlettevékenységeket, amelyeket az Adóigazgatási Főosztály vezetői a B kategóriába soroláshoz követelményként megfogalmaztak. Azt is értékelni kellett, hogy a törvényszék az elbírálandó jogkérdést helyesen azonosította-e, jogértelmezése összhangban van-e a NAV Szj. tv. rendelkezéseivel, a belső szabályozókkal, és mindehhez mérten az eljárási szabályok megtartásával folytatta-e le az elsőfokú eljárást.
A perbeli - anyagi jogi - jogkérdés eldöntésénél mindenekelőtt a NAV Szj tv. 129. § (4) bekezdéséből volt szükséges kiindulni, amelynek értelmében az egyes munkakörök besorolását a NAV elnöke - a munkakör tartalmának meghatározott módszertanon és eljárási rendben végrehajtott értékelése alapján - a foglalkoztatási szabályzatban állapítja meg. A jogalkotó - a konkrét szempontok meghatározása nélkül - a munkakörök besorolását a NAV elnökére bízta, aki e kötelezettségének a Foglalkoztatási Szabályzat és az annak mellékletét képező Segédlet megalkotásával tett eleget. A besorolás jogszerűségének megítéléséhez e dokumentumok mellett figyelembe kellett venni a humánpolitikai átiratot és a NAV elnökének, valamint felsővezetőinek az új illetményrendszer bevezetését megelőzően tett - az alperes által nem cáfolt - nyilatkozatait is, amelyek tükrében egyértelműen rögzíthető: a besorolási kategóriák elhatárolásánál, az adó- és vámhatósági jogviszonyban álló tisztviselők e kategóriákba sorolásánál kizárólag az általuk ténylegesen ellátott feladatok és nem a személyes kompetenciák (esetleg szimpátiák) bírhattak jelentőséggel.
Hangsúlyozza az ítélőtábla, hogy a diszkrecionális jogkör és a mérlegelési jogkör - bár azokat az elsőfokú bíróság és a peres felek is szinonimaként használták - nem azonos fogalmak. A diszkrecionális jogkör eredeti értelemben akkor áll fenn, ha a döntést hozó szerv szabad belátása szerint dönthet egy jog megadásáról vagy megtagadásáról; bármelyik döntést hozza meg, az törvényes lesz; a döntés szempontjai jellemzően nem ismertek és jogszabályban, más normában nem rögzítettek (pl. a köztársasági elnök kegyelmezési joga). Ezzel szemben mérlegelési jogkör az, amikor a jogszabály (vagy egyéb norma) szabta kereteken belül - az ott felsorolt szempontok figyelembevételével - a döntéshozó több döntési lehetőség közül választhat törvényesen. Mindezt a perbeli ügyre értelmezve az ítélőtábla kiemeli, az elsőfokú bíróság álláspontjával szemben a munkáltatónak nem diszkrecionális, hanem mérlegelési joga volt, amely azonban csak annak meghatározására terjedhetett ki, hogy a magasabb kategóriába történő besoroláshoz milyen többletfeladatokat rendelnek. Ezeket az alperes általános jelleggel a Segédletben részletezte, ott hét ilyet nevesített, melyeket az Adóigazgatási Főosztály vezetői négy többletfeladatra szűkítettek. Az ehhez kapcsolódó tényállításuk szerint e négy feladatból a felperes ténylegesen egyet sem látott el 2021. január 1. napját követően, vagyis az A besorolási kategóriába kerülése jogszerű volt; miközben a felperes ennek ellenkezőjére hivatkozott.
Az elsőfokú bíróság nem foglalkozott azzal, hogy a felperes ténylegesen milyen feladatokat végzett, mert e körülményt a kereseti kérelem elbírálása szempontjából irrelevánsnak tekintette; a peres felek egymásnak ellentmondó érveit nem vizsgálta. Ítéletében csupán azt emelte ki, hogy a B besorolási kategóriába sorolt tisztviselőknek munkaköri kötelezettsége volt a többletfeladatok elvégzése, miközben önmagában a többletfeladat ellátása - a munkáltató mérlegelési joga miatt - nem teremtett alanyi jogot a magasabb besorolási kategóriába kerülésre. A másodfokú bíróság ugyanakkor megalapozottnak találta azt a fellebbezési érvelést, hogy a besorolás során a valós feladatellátásra kellett (volna) tekintettel lenni. Amennyiben ugyanis a munkáltató - törvényi felhatalmazás alapján - meghatározza azokat a szempontokat (a perbeli esetben a konkrét feladatokat), amelyek a besorolási kategóriák közötti elhatárolást szolgálják, azaz kijelöli maga számára a döntési kereteket, akkor ezeknek a gyakorlatban való tényleges érvényesülése számonkérhető, és a peres felek vitatása esetén a bíróság által értékelendő. Az alperesi munkáltató utasítási joga - a jóhiszeműség és a tisztesség elvének, valamint a joggal való visszaélés tilalmának megfelelően [NAV Szj. tv. 5. § (1) bekezdés, 6. § (1) bekezdés] - nem korlátlan, és nem sértheti az utasítás végrehajtása esetén az érintett díjazásra való jogosultságát.
A felperes arra is helytállóan hivatkozott, hogy az adóügyi munkakörök egyes részterületein az A és B kategória (betöltött) megosztási aránya nem képezhette volna akadályát a magasabb kategóriába sorolásának. Egyrészt az arányt részterületenként kell számításba venni, vagyis a felperes esetében kizárólag az illeték szakterületre vonatkozóan; másrészt a felperes a fellebbezésében előadta, az alperes pedig a fellebbezési ellenkérelmében nem kifogásolta, hogy ezen arányszámok ténylegesen nem teljesültek. Ugyanakkor az általa meghatározott arányszámok betartásának indokoltsága sem jogosítja fel az alperest arra, hogy - ellentételezés nélkül - olyan többletfeladatok ellátására kötelezze a felperest, amelyek nem tartoznak a besorolása (és munkaköri leírása) szerinti feladatok közé. Mindezek alapján a másodfokú bíróság megállapította, hogy a törvényszék anyagi pervezetésre vonatkozó kötelezettségei - eltérő jogi álláspontjának betudhatóan - nem teljesültek, holott a per keretének a peres felek számára is egyértelmű tisztázása elengedhetetlen az ítélet jogszerűségéhez. Ez különösen szükséges abban az esetben, ha valamelyik fél - itt a felperes - jogi képviselő nélkül jár el, és adott esetben nem mellőzhető akkor sem, ha a peres felek számára látszólag egyértelmű a bizonyítás iránya.
A Kp. 71. § (2) bekezdés c) és d) pontjai szerint az elnök ügyel arra, hogy a felek és az érdekeltek a tényállításaikat, nyilatkozataikat és bizonyítási indítványaikat időben terjesszék elő; a jogvita ténybeli és jogi vonatkozásait a felekkel megtárgyalja. Ugyanezen jogszabályhely (3) bekezdése értelmében a tárgyalás nyilvánosságára, a felvételkészítésre és a pervezetésre a polgári perrendtartás szabályait kell megfelelően alkalmazni. Anyagi pervezetésnek a közigazgatási perjogban is az eljárás irányítására vonatkozó azon bírói cselekmények minősülnek, amelyek a felek nyilatkozatainak, perbeli cselekményeinek anyagi jogi, vagyis a jogvita érdeme szempontjából történő értékelésén alapulnak. Az anyagi pervezetés a felek nyilatkozatai ellentmondásosságának, hiányosságának vagy következetlenségének bírói észlelését, és az ennek tisztázására irányuló bírói cselekvést jelenti. Célja, hogy a döntéshez szükséges lényeges tények, nyilatkozatok rendelkezésre álljanak, elsősorban a félelőadások tisztázása révén, míg annak korlátja a felek rendelkezési joga, eszközei pedig a kérdezés, tájékoztatás és felhívás. A közigazgatási bíróság anyagi pervezetési tevékenységének korlátja a kereseti kérelem és a védirat, valamint az érvényesített jog és hivatkozott jogalapja. A bíróságnak a bizonyítási szabályok érvényre juttatása érdekében is alkalmaznia kell a Kp. 71. § (2) bekezdés c) és d) pontjait, illetve a Kp. 71. § (3) bekezdése értelmében alkalmazandó, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 237. § (1)-(2), (4) és (5) bekezdései alapján az anyagi pervezetés eszközeit. Ennek keretében tájékoztatnia kell a feleket, ha valamely nyilatkozatukat ellentmondásosnak, hiányosnak tartja, illetve, ha a fél valamely lényeges tényre vonatkozóan a bizonyítékait, bizonyítási indítványait nem terjesztette elő, akkor őt fel kell hívnia ezek pótlására, és egyúttal tájékoztatnia kell a bizonyíték, indítvány előterjesztésének elmulasztása, illetve a bizonyítatlanság következményeiről. Nem elég e kötelezettség formális teljesítése, az ügyre vonatkozó egyediesített tájékoztatás szükséges (Kúria Kfv.V.35.397/2019/5.).
A peradatok alapján az ítélőtábla arra a következtetésre jutott, hogy az elsőfokú bíróság a jelen ügyben a per kereteit nem tisztázta, vagyis az anyagi pervezetéssel összefüggésben rá háruló eljárásjogi kötelezettségeket nem teljesítette. Nem tájékoztatta arról a felperest, hogy az illetmény- és végkielégítés-különbözettel kapcsolatos kereseti kérelme akkor vezethet eredményre, ha bizonyítja, hogy az Adóigazgatási Főosztály vezetői által meghatározott négy többletfeladat valamelyikét valóban ellátta. Kétségtelen, hogy a kellő tájékoztatás elmaradása az elsőfokú bíróságnak az ítélőtábláétól eltérő anyagi jogi megközelítésére vezethető vissza, és az is, hogy a felperes maga megfelelően azonosította a bizonyítandó tényeket, mégsem mellőzhető a fenti jogértelmezéshez illeszkedő anyagi pervezetés elvégzése, a per kereteinek kijelölése, a bizonyítás konkrét irányának meghatározása, mindezek miatt az elsőfokú eljárás megismétlése. A bizonyítékok ilyen szempontú értékelése után továbbá felmerülhet a bizonyítás olyan fokú kiegészítésének szükségessége, ami szétfeszítené a másodfokú eljárás kereteit.
Fentiek szerint az elsőfokú bíróság téves jogértelmezése, ebből következően az anyagi pervezetés hiánya, a bizonyítékok megfelelő értékelésének elmaradása a per érdemi eldöntésére a másodfokú eljárásban nem orvosolható módon kihatással volt, ezért a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Kp. 110. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az elsőfokú bíróságnak a megismételt eljárásban - anyagi pervezetés keretében - tájékoztatnia kell a felperest arról, hogy kereseti kérelme megalapozottságához azt kell bizonyítania, az Adóigazgatási Főosztály vezetői által meghatározott négy többletfeladat valamelyikét 2021. január 1. napját követően valóban ellátta; az alperest pedig arról, hogy védekezése részeként ennek ellenkezőjét bizonyíthatja. Fel kell hívnia a figyelmet, hogy a peres felek ebben a körben terjeszthetik elő esetleges további bizonyítékaikat, bizonyítási indítványaikat. Ezt követően lesz abban a helyzetben, hogy a 2023. február 28. napjáig terjedő követelés kapcsán a kereseti kérelem jogalapjáról, a 2023. március 1. napját követő időszakra nézve annak jogalapjáról és összegszerűségéről döntsön.
[Fővárosi Ítélőtábla 1.Kf.700.465/2024/7.]