adozona.hu
ÍH 2026.26
ÍH 2026.26 IDEIGLENES INTÉZKEDÉS ELRENDELÉSE IRÁNTI KÉRELEM TELJESÍTÉSE TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉSBŐL EREDŐ PERBEN I. Az ideiglenes intézkedés elrendelésének feltételéül megszabott, a kérelmezőt közvetlenül fenyegető hátrány fogalmi körébe a lehetséges kár és nem vagyoni sérelem tartozik A kérelmező mint kedvezményezett részére nyújtott állami támogatás visszafizetésére vonatkozó, az adóhatóság megkeresése útján adók módjára végrehajtható követelés fennállása esetén a végrehajtás eredményeként a kedvezményezettnél beálló va
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes mint kedvezményezett és az alperes jogelődje mint támogató között a 2021. október 29-én kelt támogatói okirat alapján támogatási jogviszony jött létre. Az alperes szabálytalanság megállapítását követően a támogatói okiratot módosította, a vissza nem térítendő támogatás összegét 205.750.786 forintról 174.888.168 forintra leszállította, a projekt fizikai befejezésének tervezett napját és a záró kifizetés-igénylés benyújtásának határidejét megváltoztatta, és felszólította a felperest ...
ÍH 2026.26 IDEIGLENES INTÉZKEDÉS ELRENDELÉSE IRÁNTI KÉRELEM TELJESÍTÉSE TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉSBŐL EREDŐ PERBEN
I. Az ideiglenes intézkedés elrendelésének feltételéül megszabott, a kérelmezőt közvetlenül fenyegető hátrány fogalmi körébe a lehetséges kár és nem vagyoni sérelem tartozik A kérelmező mint kedvezményezett részére nyújtott állami támogatás visszafizetésére vonatkozó, az adóhatóság megkeresése útján adók módjára végrehajtható követelés fennállása esetén a végrehajtás eredményeként a kedvezményezettnél beálló vagyoncsökkenés olyan hátránynak minősül, amely a kedvezményezettet közvetlenül fenyegeti [2016. évi CXXX. tv. (Pp.) 103. § (1) bekezdés c) pont].
II. Eltérés a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett kúriai határozattól az Európai Unió Bíróságának ítéletében kifejtettekre tekintettel [2016. évi CXXX. tv. (Pp.) 346. § (5) bekezdés, 349. § (1) bekezdés].
A felperes mint kedvezményezett és az alperes jogelődje mint támogató között a 2021. október 29-én kelt támogatói okirat alapján támogatási jogviszony jött létre. Az alperes szabálytalanság megállapítását követően a támogatói okiratot módosította, a vissza nem térítendő támogatás összegét 205.750.786 forintról 174.888.168 forintra leszállította, a projekt fizikai befejezésének tervezett napját és a záró kifizetés-igénylés benyújtásának határidejét megváltoztatta, és felszólította a felperest 30.862.618 forint tőke, valamint 1.080.620 forint ügyleti kamat 30 napon belüli visszafizetésére.A felperes a keresetében annak megállapítását kérte, hogy a támogatói okirat hatályban van és a hatályos támogatói okirat alapján visszafizetési kötelezettsége nem keletkezett. A keresetlevelében a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 103. § (1) bekezdés c) és d) pontjai alapján ideiglenes intézkedés elrendelése iránti kérelmet is előterjesztett, amely arra irányult, hogy a bíróság kötelezze az alperest, hogy mellőzze a támogatási összeg adók módjára történő behajtása iránti megkeresést. A Pp. 103. § (1) bekezdés c) pontja kapcsán közvetlenül fenyegető hátrányként azt tüntette fel, hogy az alperes a fizetési kötelezettséget azonnal, adók módjára történő behajtással érvényesítheti. A fizetőképessége megőrzéséhez fűződő érdeke pedig jelentőségében meghaladja az alperes visszafizetési kötelezettség kikényszerítéséhez fűződő érdekének ideiglenes korlátozását. A Pp. 103. § (1) bekezdés d) pontja kapcsán különös méltánylást érdemlő okként azt jelölte meg, hogy a visszafizetési kötelezettséget a tárgyi eszközeinek kényszerű értékesítéséből befolyt vételár felhasználásával tudná teljesíteni, a vállalkozásának folytatásához szükséges alapvető eszközöket elveszítené, a szerződéseit nem tudná teljesíteni.
Az alperes az ideiglenes intézkedés iránti kérelem elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a fellebbezett végzésével a felperes ideiglenes intézkedés iránti kérelmét elutasította. Határozatának jogi indokolásában kifejtette, hogy alaptalan az alperesnek a Pp. 103. § (2) bekezdésére hivatkozással előadott érvelése, mert amennyiben a felperes megállapítási keresetének helyt ad a bíróság, akkor az azt is jelenti, hogy az alperes nem követelheti vissza azon összeget, amelynek a visszafizetésére a felperest felszólította. Vagyis a felperes a megállapítási kereset alapján is jogosult arra, hogy az alperes tartózkodjék a jogosulatlanul visszakövetelt összeg behajtásától. Az ideiglenes intézkedésnek ennek ellenére nincs helye, mert a felperes nem valószínűsítette az elrendelésére okot adó feltételek fennállását, így azt, hogy az alperes által követelt összeg visszafizetése a fizetőképességét veszélyeztetné; kötelezettségét a tárgyi eszközeinek kényszerű értékesítéséből befolyt vételár felhasználásával tudná teljesíteni; a vállalkozásának folytatásához szükséges alapvető eszközöket elveszítené; a szerződéseit nem tudná teljesíteni. Nem csatolta azon iratokat (pl. mérleg, eredménykimutatás, főkönyvi kivonatok, bankszámlakivonatok) amelyek alátámasztanák ezen tényállításokat.
Az elsőfokú végzés ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben kérte annak megváltoztatását és az ideiglenes intézkedés elrendelését. A keresetlevélben előadottak megismétlését követően a Pp. 103. § (1) bekezdés c) pontja körében hivatkozott arra, hogy a visszafizetés mint polgári jogi kötelezettsége érvényesítésére az alperest jogszabályon alapuló - közhatalmi jellegű - többletjogosítványok illetik meg, amelyek a felek alapvetően mellérendelt pozíciójában egyensúlytalanságot eredményeznek, és ezen tény önmagában valószínűsíti a fizetőképessége veszélyét. Köztudomású tény, hogy a végrehajtási eljárás akár a hitelszerződései felmondását eredményezheti. Csatolta a 2024. évi mérlegbeszámolóját, főkönyvi kivonatát, és utolsó három havi bankszámlakivonatát. Rámutatott, hogy a 2025. november végi bankszámlakivonat tanúsága szerint 245.701.963,77 forint folyószámlahitel tartozása áll fenn és az esetlegesen indított végrehajtás a folyószámlahitel-szerződés felmondását és azonnali visszafizetési kötelezettséget vonhat maga után. A megkeresés kiadásától történő ideiglenes eltiltás a visszafizetés kikényszerítésének korlátozását jelenti, és egyedül ez az eszköz alkalmas arra, hogy a perben érvényesített joga alapján az őt közvetlenül fenyegető hátrány bekövetkezését elhárítsa. A jogvita gazdaságos és célszerű elbírálása is azt indokolná, hogy a per eredményétől függő végrehajtási, esetleges visszvégrehajtási eljárásokat, valamint azok költségeit elkerüljék. Ennek az alkalmas eszköze, amennyiben az ideiglenes intézkedés iránti kérelemmel azonos módon az eljáró bíróság korlátozza az alperes azon jogát, hogy végrehajtható okiratot bocsásson ki és végrehajtási eljárást kezdeményezzen a felperessel szemben.
Az alperes a fellebbezésre tett észrevételében kérte az elsőfokú végzés helybenhagyását.
A fellebbezés megalapozott.
A felperes az ideiglenes intézkedés iránti kérelmét a Pp.103. § (1) bekezdés c) és d) pontja alapján terjesztette elő, amelyek értelmében a bíróság ideiglenes intézkedést rendelhet el a kérelmezőt közvetlenül fenyegető hátrány bekövetkezésének elhárítása érdekében [c) pont], vagy egyéb, különös méltánylást érdemlő okból [d) pont]. Az elsőfokú bíróság az elutasító határozatát kizárólag arra alapította, hogy a felperes nem valószínűsítette az elrendelésére okot adó feltételek fennállását, így azt, hogy az alperes által követelt összeg visszafizetése a fizetőképességét veszélyeztetné, a fizetőképtelenség veszélyének fennállása azonban az adott esetben nem feltétele az ideiglenes intézkedés elrendelésének.
Az ítélőtábla osztotta a felperes érvelését, hogy az adóhatóság felé irányuló megkereséstől történő ideiglenes eltiltás a visszafizetés kikényszerítésének korlátozását jelenti, és egyedüli eszközként alkalmas arra, hogy az őt közvetlenül fenyegető hátrány bekövetkezését elhárítsa. Ebben a helyzetben a keresetlevélben előadott és az alperes által nem vitatott tények - a támogatási jogviszony létrejötte és a támogatás visszafizetésére vonatkozó, az adóhatóság megkeresése útján adók módjára végrehajtható követelés fennállása - jelentik az ideiglenes intézkedés ténybeli alapját. Az adóvégrehajtás útján a felperesnél beálló vagyoncsökkenés ugyanis a Pp. 103. § (1) bekezdés c) pontja szerinti hátrány, ami a felperest közvetlenül fenyegeti. Az elsőfokú bíróság tehát olyan többletfeltétel - a fizetésképtelenség veszélye - valószínűsítését várta el, aminek fennállása az ideiglenes intézkedés elrendeléséhez nem szükséges.
A Pp. indokolása alátámasztja a Pp. 103. § (1) bekezdés c) pontjának fenti értelmezést, ugyanis kifejti, hogy a törvény a régi Pp. szerinti "kár", illetve "nem vagyoni sérelem" [Ptk. 2:52. § (2) bekezdés] helyett vezette be az ideiglenes intézkedés elrendelésére okot adó feltételek közé a "hátrány" fogalmát, amivel azt "fejezi ki, hogy az intézkedés kérelmezésekor nem állapítható meg kár, illetve nem vagyoni sérelem. A megállapíthatóság több okból is hiányzik: egyrészt a bekövetkezés még csak közvetlenül fenyeget (ha már megtörtént volna a károkozás, akkor nincs mit megakadályozni, elhárítani); másrészt az ideiglenes intézkedés elrendelhetőségéhez nem szükséges a bizonyítottság, elég a valószínűsítés; harmadrészt a kár, illetve nem vagyoni sérelem fogalmi elemét képező jogellenesség kérdése sem került elbírálásra. Összességében tehát egy a jövőben valószínűleg bekövetkező, de nem bizonyított, és eshetőlegesen jogellenesnek minősülő következmény képezi az elrendelhetőség feltételét, mely körülményekre tekintettel indokolt az új fogalom bevezetése. Továbbá, az új fogalom kifejezi azt is, hogy az ideiglenes intézkedés elrendelése nem kizárólag vagyoni kárral fenyegető helyzetekben indokolt, hanem nem vagyoni sérelem fenyegetése esetén is. E két következményt együttesen fedi le a hátrány fogalom."
A hátrány fogalmi körébe tehát a lehetséges kár és nem vagyoni sérelem tartozik, ezért a végrehajtás kezdeményezését egy hátrány bekövetkezésével fenyegető alperesi magatartásként, "vagyoni kárral fenyegető helyzetként" lehet csak értelmezni, hiszen annak következménye a felperesi kár - vagyoncsökkenés - lehet.
Az alperes érvelése, amely szerint - az egyébként nem igazolt - részletfizetési megállapodás a közvetlen fenyegetettséget kizárja, nem vezethetett eredményre, mert az alperes nem jelölt meg olyan jogszabályi rendelkezést, amely alapján a részletfizetési megállapodás akadályát képezné a végrehajtás kezdeményezésének. A jelen ügyben alkalmazandó, a 2021-2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet részletfizetési szabályai (XIV. fejezet 107. alcím) ilyen rendelkezést nem tartalmaznak. A 436. § (1) bekezdés értelmében pedig az irányító hatóság akkor keresi meg az állami adóhatóságot a vissza nem fizetett támogatás adók módjára történő behajtása céljából, ha a beszámítás nem volt lehetséges vagy azt követően a kedvezményezett visszafizetési kötelezettsége továbbra is fennáll és a kedvezményezett a visszafizetési kötelezettségének nem vagy csak részben tett eleget, továbbá a 107/A. alcím szerinti eljárás (A biztosíték érvényesítése) nem vagy csak részben vezetett eredményre. Az adók módjára történő behajtás fenti szabálya tehát a részletfizetésre nem utal, ezért az alperes előadását nem alapozza meg.
Mindezek értelmében a felperes által előadott és az alperes által nem vitatott tényállás - az adóhatóság útján kezdeményezhető végrehajtás lehetősége - folytán megállapítható, hogy az ideiglenes intézkedés elrendelésének a Pp. 103. § (1) bekezdés c) pontja szerinti feltételei fennállnak.
A felperesi kérelem vizsgálatakor figyelemmel kell lenni arra is, hogy a Pp. 103. § (2) bekezdés alapján az ideiglenes intézkedés olyan magatartásra kötelezést tartalmazhat, amely magatartás követelésére a kérelmező jogosult lenne a perben érvényesített jog alapján.
Az adott esetben a kereset lényegében az eredetileg kibocsátott támogatói okirat szerinti támogatási jogviszony fennállásának megállapítására irányult azzal, hogy a felperesnek nem keletkezett visszafizetési kötelezettsége. Annyiban osztotta az ítélőtábla az elsőfokú bíróság érvelését, hogy a keresetnek helyt adó döntés esetén a támogatási szerződés eredeti feltételekkel való fennállása miatt a felperes alappal követelhetné, hogy az alperes tartózkodjon a támogatási összeg visszakövetelésétől. Ez okból tehát az ideiglenes intézkedés elrendelése nem kizárt.
Az elsőfokú végzés nem ismertette, de az alperes már az elsőfokú eljárásban hivatkozott a Pp. 103. § (2) bekezdése alapján a Kúria Gf.III.30.077/2025/2. számú végzésében foglaltakra is, amelynek értelmében a kért ideiglenes intézkedésnek azért nincs helye, mert a felek között létrejött - magánjogi és közjogi elemeket is tartalmazó - jogviszonyban az elállás esetén fennálló visszafizetés teljesítésével kapcsolatos, az alperest terhelő kötelezettségek a jogviszony közjogi elemei. A felperes ideiglenes intézkedés iránti kérelmének tárgyát így olyan magatartás képezi, amelynek gyakorlása, illetve az attól való tartózkodás a támogató okirat visszavonása jogszerűtlenségének megállapítására előterjesztett keresettel érvényesített jog alapján sem követelhetők. Ezen magatartás átmeneti, a polgári per befejezéséig terjedő megakadályozása is csak a jogviszony közjogi szabályai, illetve a végrehajtásra vonatkozó szabályok rendelkezése alapján, az arra hatáskörrel rendelkező hatóság útján történhet.
A fenti végzés precedensképes, hiszen a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétették és indokolásából egyértelműen megállapítható, hogy lényegében a perbelivel azonos tényállás és kérelem mellett született. A Kúriának egy olyan eljárásban kellett döntenie, amelyben a kereset az alperesi elállás (támogatói okirat visszavonás) jogszerűtlenségének megállapítására is irányult, a felperes pedig ideiglenes intézkedésként egyebek mellett azt kérte, hogy a bíróság tiltsa el az alperest attól, hogy kezdeményezze az állami adóhatóságnál a végrehajtási eljárás megindítását.
A Pp. 346. § (5) bekezdése értelmében a határozat jogi indokolásának egyebek mellett tartalmaznia kell azokat az okokat is, amelyek miatt a bíróság jogkérdésben eltért a Kúriának a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatától. A korlátozott precedensrendszer ezen szabályának lényege, hogy a bíróságok kötelesek a Kúria jogértelmezését követni, ugyanakkor lehetőség van a közzétett határozattól való eltérésre is abban az esetben, ha az az ügy körülményei vagy az Alaptörvénnyel való összhang érdekében szükséges. Az eltérést - vagy a félnek a Kúria közzétett határozatától való eltérésre vonatkozó indítványának elutasítását - az eljáró bíró (tanács) köteles külön indokolni.
Az adott esetben az ítélőtábla eltér a Kúria határozatától az Európai Unió Bírósága (EUB) C-510/24 Profil-Copy 2002 ügyben 2025. október 16-án hozott ítéletében kifejtett indokok alapján figyelemmel arra is, hogy a nemzeti jog uniós joggal összhangban álló értelmezésének követelménye a nemzeti bíróságok azon kötelezettségével jár, hogy adott esetben módosítaniuk kell az állandó ítélkezési gyakorlatot, amennyiben az a nemzeti jognak valamely irányelv céljaival összeegyeztethetetlen értelmezésén alapul. Következésképpen valamely nemzeti bíróság nem tekintheti megalapozottan úgy, hogy csupán azon okból kifolyólag nem tud valamely nemzeti rendelkezést az uniós joggal összhangban értelmezni, mivel e rendelkezést állandó jelleggel e joggal összeegyeztethetetlen módon értelmezték (2016. április 19-i DI ítélet, C-441/14, EU:C:2016:278, 33. és 34. pont).
Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke szerint mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz. Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja. Mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez. A Charta fenti cikkét úgy kell értelmezni, hogy a 2021/1060 rendelet végrehajtása keretében nyújtott uniós támogatás kedvezményezettjének hatékony bírósági jogorvoslattal kell rendelkeznie az uniós alapokból támogatott program irányító hatóságának olyan végrehajtható határozatával szemben, amely őt e támogatás visszafizetésére kötelezi. (C-510/24 33. pont)
A magyar jog az irányító hatóság és az uniós támogatás kedvezményezettje közötti jogviszonyt polgári jogviszonynak minősíti, és mivel a Pp. 103. §-ának (1) bekezdése felhatalmazza az illetékes polgári bíróságot arra, hogy kérelemre ideiglenes intézkedést rendeljen el, a nemzeti bíróság "feladata, hogy (...) állapítsa meg az arra vonatkozó hatáskörét, hogy felfüggessze az irányító hatóság által hozott, (...) eredetileg kifizetett uniós támogatás visszavonását elrendelő végrehajtható határozat és a visszafizettetési határozat végrehajtását. Ha ugyanis a (...) visszafizettetési határozat alkalmazását nem függeszthetné fel, az irányító hatóság elérhetné e határozat adóhatóság általi végrehajtását. Márpedig a Charta 47. cikke értelmében vett hatékony jogorvoslathoz való jog illuzórikus lenne, ha a nemzeti szabályozás lehetővé tenné, hogy egy jogerős és kötelező bírósági határozat valamely fél hátrányára hatástalan maradjon. Az ilyen nemzeti szabályozás az e 47. cikkben biztosított hatékony jogorvoslathoz való jog lényeges tartalmát sértené (lásd ebben az értelemben: 2019. december 19-i Deutsche Umwelthilfe ítélet, C-752/18, EU:C:2019:1114, 35. és 36. pont; 2025. július 3-i TOODE ítélet, C-653/23, EU:C:2025:517, 28. pont). A (...) Charta 47. cikkét úgy kell értelmezni, hogy valamely uniós támogatás kedvezményezettjének azon lehetősége, hogy egyrészt az e támogatás visszavonását elrendelő határozat jogellenességének megállapítása iránt polgári bíróság előtt indított per keretében járulékosan vitassa az őt az említett támogatás visszafizetésére kötelező végrehajtható határozatot, és másrészt e per keretében e határozat végrehajtásának felfüggesztése érdekében ideiglenes intézkedés meghozatalát kérje, hatékony bírósági jogorvoslatnak minősül." (C-510/24 44-46. pont)
A fentiek szerint tehát a hatékony jogorvoslathoz való jog érvényesülése érdekében a nemzeti szabályozás nem teheti lehetővé, hogy egy jogerős és kötelező bírósági határozat valamely fél hátrányára hatástalan maradjon. Ebből az következik, hogy - az elsőfokú bíróság határozatában megjelölt többletfeltételek valószínűsítése nélkül és a Kúria határozatában foglaltakkal szemben - helye van a Pp. 103. § (1) bekezdés c) pontja szerint az ideiglenes intézkedés elrendelésének, hiszen a Pp. ezen rendelkezése kifejezetten a közvetlenül fenyegető hátrány bekövetkezésének elhárítása érdekében nyújt lehetőséget az ideiglenes intézkedés elrendelésére.
Az ítélőtábla nem értett egyet azzal az - elsőfokú bíróság által szintén nem ismertetett, de az elsőfokú eljárásban előadott - alperesi állítással sem, hogy a Pp. 104. § (2) bekezdése zárja ki a felperes kérelmének teljesítést, mely szerint az ideiglenes intézkedés iránti kérelem elbírálása során a bíróságnak mérlegelnie kell, hogy az intézkedés elrendelése - figyelemmel az esetleges biztosítékadásra is - nem okoz-e súlyosabb hátrányt a kérelmező ellenfelének, mint annak elmaradása a kérelmezőnek. A részletfizetés engedélyezésére utalással az alperes ugyanis maga adta elő, hogy a felperes nem kerülhet olyan helyzetbe, amely a gazdasági működését ellehetetlenítené, vagy visszafordíthatatlan joghátrányt okozna, így a visszakövetelt összeg nagyságára - 30.862.628 forint - is tekintettel a költségvetés védelme, a pénzügyi érdeksérelem elkerülése nem indokolja az alperes oldalán az ideiglenes intézkedéssel bekövetkező súlyosabb hátrány megállapítását.
Mindezekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy a felperesnek a Pp. 103. § (1) bekezdés c) pontjára alapított kérelme alapos, ezért az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 389. §-a szerint alkalmazandó Pp. 383. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta és kötelezte az alperest, hogy mellőzze az adóhatóság megkeresését a támogatási összeg adók módjára történő behajtása iránt.
(Fővárosi Ítélőtábla 14.Gpkf.43.002/2026/2.)