adozona.hu
BH 2026.2.40
BH 2026.2.40 Kinevezési okiratok hiányában érdemben nem lehet állást foglalni a sajátos egyházi jogviszony fennállásáról [1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet (SzCsM rendelet) 27. § (3) bek.; 2011. évi CCVI. törvény (Ltv.) 12. §, 21. §; 2022. évi XXV. törvény (Kvtv.) 2. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] Az egyházi szerv felperes fenntartásában működő szolgáltató központ 2023. évben személyes gondoskodás keretében házi segítségnyújtást végzett. A felperes 2023. január 1. napjától 2023. december 31. napjáig terjedő időszakra a Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény (a továbbiakban: 2023. évi Kvtv.) 2. számú mellékletének I.1.3.2.4.2. pontja szerinti jogcímen vett igénybe támogatást, valamint egyházi kiegészítő támogatást.
[2] Az elsőfokú hatóság a fe...
BH 2026.2.40 Kinevezési okiratok hiányában érdemben nem lehet állást foglalni a sajátos egyházi jogviszony fennállásáról [1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet (SzCsM rendelet) 27. § (3) bek.; 2011. évi CCVI. törvény (Ltv.) 12. §, 21. §; 2022. évi XXV. törvény (Kvtv.) 2. §].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az egyházi szerv felperes fenntartásában működő szolgáltató központ 2023. évben személyes gondoskodás keretében házi segítségnyújtást végzett. A felperes 2023. január 1. napjától 2023. december 31. napjáig terjedő időszakra a Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény (a továbbiakban: 2023. évi Kvtv.) 2. számú mellékletének I.1.3.2.4.2. pontja szerinti jogcímen vett igénybe támogatást, valamint egyházi kiegészítő támogatást.[2] Az elsőfokú hatóság a fenti időszakra az igénybe vett támogatás, valamint a 2023. évi bérkompenzáció elszámolásának jogszerűségére és szabályszerűségére irányuló hatósági ellenőrzést végzett. Ennek során finanszírozási különbözetet állapított meg, mert a felperes elszámolása és az ellenőrzés megállapítása szerint az összesített éves gondozási órák száma között -17 497 óra különbözet áll fenn és ebből számítottan -69,43 fő feladat mutató eltérés rögzíthető. Hangsúlyozta, hogy a munkaviszonyban foglalkoztatott gondozók esetében a munkaszerződések tartalmazták a munkavállalók munkaidejét és alapbérét, míg a sajátos egyházi szolgálati viszonyban álló személyek kinevezése csak a napi munkaidőt tartalmazta, azonban alapbért vagy díjazást nem. A sajátos egyházi szolgálati viszonyban álló személyek többsége megközelítőleg ugyanannyi időt töltött személyi gondozással, mint a munkaviszonyban foglalkoztatottak.
[3] A felperes a sajátos egyházi szolgálati viszonyban álló gondozók esetében havonta a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 1. számú melléklete 1.9. pontja szerinti, a szociális gondozói díj éves összegének 1/12-ed részét meg nem haladó adómentes díjazást alkalmazta, vagyis 15 000 Ft/hó összeget. Az elsőfokú hatóság álláspontja az volt, hogy a fenti díjazás kizárólag társadalmi gondozóknak adható.
[4] Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helyben hagyta, az elsőfokú hatóság által megállapított visszafizetési és ügyleti kamat fizetési kötelezettségen felül 2024. augusztus 30. napjától a visszafizetés napjáig terjedő időszakra vonatkozóan további ügyleti kamat fizetésére kötelezte, akként, hogy annak összegét a felperesnek kell megállapítania.
[5] Az alperes a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek, és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény (a továbbiakban: Ltv.) 12. § (1) és (2), valamint a 8. § (2) bekezdésére utalással kifejtette, hogy mivel a foglalkoztatottak személyes gondozás keretében nyújtanak ellátást, nem egyházi személyek, így érvényesülnie kell az Ltv. 21. §-ban előírt feltételnek. Miután a sajátos egyházi szolgálati viszonyban foglalkoztatottak az Szja tv. 1. számú melléklet 1.9. pont szerinti díjazásban részesültek, az elsőfokú hatóság a jogszabályokat helyesen értelmezve sorolta át a foglalkoztatottakat az 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet 27. § (3) bekezdése alapján társadalmi gondozóvá.
[6] Kifejtette, amennyiben az alkalmazottakat sajátos egyházi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatottnak tekinti, ekkor is a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 37. § (3) bekezdés előírása szerint a minimálbér alapul vételével nyugdíjjárulékot kell fizetni. Márpedig ennek a fizetési kötelezettségének a felperes nem tett eleget.
[7] Rámutatott arra, hogy a támogatás igénybevételeinek feltételeit az egyház belső rendelkezése nem írhatja felül, a sajátos egyházi szolgálatban történő alkalmazás csak egy sajátos foglalkoztatási lehetőséget biztosít az egyház számára.
A kereset és védirat
[8] A felperes keresetében az alperesi határozat megváltoztatását kérte oly módon, hogy a bíróság fogadja el a 17 495 óra gondozási időt, és ne írjon elő visszafizetési kötelezettséget, másodlagosan az alperesi határozat elsőfokú határozatra is kiterjedő megsemmisítését kérte.[9] Vitatta, hogy a sajátos egyházi jogviszonyban álló személyek társadalmi gondozóknak minősülnének, illetve azt az álláspontot, hogy az Szja tv. 1. melléklete 1.9. pontja szerinti díjazás csak társadalmi gondozóknak adható. Szerinte ez a megállapítás ellentétes az Ltv. 13. § (2) bekezdésében foglaltakkal, melynek értelmében az egyházi személy szolgálatát sajátos egyházi szolgálati jogviszonyba látja el. Állította, hogy az alperes helytelenül értelmezte az SzCsM rendelet 27. § (3) bekezdését, és figyelmen kívül hagyta a 25/A. §-t, melynek értelmében a házi segítségnyújtás tartalmazza a személyi gondozást is. A 27. § (3) bekezdéséből következően a személyi gondozást más jogviszonyokban is lehet nyújtani, mint például a sajátos egyházi szolgálati viszony keretében. Elismerte, hogy a sajátos egyházi szolgálati jogviszonyban álló személyek kinevezése nem tartalmazta a díjazást, de annak összegét a főkönyvekből egyértelműen meg lehetett állapítani.
[10] Az alperes védiratában határozatában foglaltakat fenntartva a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság döntése
[11] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaposnak találta, erre figyelemmel az alperesi határozatot az elsőfokú határozatra is kiterjedően megsemmisítette, és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte.[12] A bíróság elsőként áttekintette a sajátos egyházi szolgálati viszony jellemzőit, melynek keretében utalt az Ltv. 12. § (1)-(2) bekezdésében és 8. § (2) bekezdésében foglalt szabályozásra, és ennek kapcsán vizsgálta a megnevezés Egyház törvénytárát, különös tekintettel a lelkészek szolgálatáról és jogállásáról szóló 2013. évi I. törvény 7. §-ában foglaltakat. Megítélése szerint a 7. § 3. pontja a vizsgált időszakban lehetővé tette egyházi szolgálati viszony létrehozását, amely nem csak lelkészi jellegű személyekre vonatkozhat. A 3. pont ugyanis az egyházi szolgálati viszonyon belül, annak egy speciális formájaként definiálja a lelkészi jogviszonyt, amely arra enged következtetni, hogy annak más formái is létezhetnek. Így arra a következtetésre jutott, hogy a felperes az Ltv. és a 2013. évi I. törvény rendelkezései alapján 2023. évben jogosult volt sajátos egyházi jogviszonyban álló személyeket foglalkoztatni, nem csak lelkészi szolgálatra, hanem egyéb szolgálatokra, így személyes gondozás ellátására is.
[13] Tévesen hivatkozott az alperes az Ltv. 21. §-ára, mert az nem a sajátos egyházi szolgálati viszonyban, hanem a munkaviszonyban foglalkoztatott személyekre nézve tartalmazza a létesítő okirat kötelező tartalmi elemeként a munkabér, a munkaidő és a pihenőidő rögzítését, amely a közalkalmazotti jogviszonyhoz igazodik.
[14] Álláspontja szerint önmagában a társadalmi gondozók díjazásával azonos mértékű díjazás nem szolgáltat jogszerű alapot a jogviszony átminősítésére. Megjegyezte azt is, hogy a Kvtv. 2. számú melléklete nem az egyházi jogi személyek, hanem a települési önkormányzatok működésének és ágazati feladatai támogatásának szabályait tartalmazza. Hangsúlyozta, hogy a felperes személyi gondozást, valamint személyi gondozást is és azzal együtt, szociális segítést végzett, amelyre az SzCsM rendelet 27. § (3) bekezdésének korlátozása nem vonatkozik, így jogszabálysértés e vonatkozásban sem állapítható meg a felperes részéről.
[15] Mindezek alapján azt állapította meg, hogy az alperes és az elsőfokú hatóság határozata a keresettel támadott körben jogszabálysértő, ezért a Kp. 89. § (1) bekezdés b) pontja, valamint a 92. § (1) bekezdés b) pontja alapján azokat megsemmisítette, és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte. A megismételt eljárásra előírta, hogy a házi segítségnyújtás keretében az ellenőrzött évben jogszerű foglalkoztatásként kell elfogadni a sajátos egyházi szolgálati viszonyban végzett tevékenységet.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[16] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az ügyben eljárt bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára történő utasítását kérte, a felperes perköltség viselése mellett.[17] Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete sérti az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 99. §-át, és ezzel összefüggésben kifogásolta az elsőfokú bíróság Tbj. 37. § (3) bekezdésével kapcsolatban tett megállapításait. A hatósági ellenőrzés az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 54. § (1) bekezdés a) pontján, valamint az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok állami támogatásáról szóló 489/2013. (XII. 18.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Átr.) 19. § (1) és (5) bekezdésén alapult.
[19] Szerinte az elsőfokú bíróság nem helytállóan értelmezte a lelkészek szolgálatáról és jogállásáról szóló 2013. évi I. törvény 1. § (2) és (3) pontját, továbbá az Ltv. 8. § (2), 12. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakat, illetve a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 165. § (1), 166. § (2) és 167. § (1) bekezdés e) pontját.
[20] Álláspontja szerint a bíróság tévesen értelmezte a 2013. évi I. törvény 7. § 3. pontját, ugyanis az egyház belső szabályozása a lelkészek szolgálatára és jogállására vonatkozik, ebből következően egyházi felettesként csakis olyan személy értelmezhető, aki a lelkész felettese, vagyis, akitől a lelkész felhatalmazás alapján kinevezést, megbízást és kirendelést kaphat. Nem tekinthető ilyennek a fenntartó képviseletére jogosult egyház közösség lelkésze, miután nem egyházi felettes. Idézte a megnevezés Egyház Alap Törvényéról szóló 2022. évi I. törvény 44-47. §-ait, különösen a 46. §-ban foglaltakat, amely kimondja, hogy a lelkészi képesítéssel nem rendelkező 44. § (2) bekezdése szerinti alkalmazottakkal írásban munkavégzésre irányuló szerződést kell kötni és jogviszonyukra az állami jogszabályok rendelkezései az irányadók. Következésképpen a szakmai szabályokat az egyház belső rendelkezése nem írhatja felül, a sajátos egyházi szolgálatban történő alkalmazás csak egy sajátos foglalkoztatási lehetőséget biztosít az egyház számára. Rámutatott arra, hogy a felperes által foglalkoztatottak nem hitéleti tevékenységbe vesznek részt, hanem személyes gondoskodás keretében nyújtanak ellátást, nem egyházi személyek, így érvényesülnie kell az Ltv. 21. §-ában előírt feltételeknek.
[21] Előadta, hogy tévesen állapította meg a bíróság azt is, hogy a 2023. évi Kvtv. 2. számú melléklete ne vonatkozna az egyházi jogi személyek támogatásának szabályaira, és ezzel összefüggésben idézte a Kvtv. 45. § (1) bekezdés a) pontját.
[23] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban fenntartását indítványozta.
A Kúria döntése és jogi indokai
[24] Az alperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint alapos.[26] A perbeli esetben a bíróságnak a 2023. évi Kvtv. alapján juttatott költségvetési támogatás felhasználásának jogszerűségét kellett megítélnie. Abban osztja a Kúria az alperes álláspontját, hogy az Ákr. 99. §-a, az Áht. 54. § (1) bekezdés a) pontja és az Átr. 19. § (1) és (5) bekezdése alapján ellenőrzési jogosultsága áll fenn a költségvetésből adott támogatásokra való jogosultsághoz előírt feltételek teljesítésnek, az igénylés alapját jelentő feladatmutatók teljesítésének és megalapozottságának, valamint a felhasználás jogszerűségének vizsgálatára, ellenőrzésére. Az Átr. 1. § i) és l) pontja ugyanakkor megadja a támogatás, működési támogatás fogalmát, mely fogalmakból kiindulva, azokat értelmezve a Tbj. törvény szerinti a gondozók után fizetendő járulékösszeg megfizetése nem tartozik bele.
[27] Az Alaptörvény VII. cikk (3)-(4) bekezdése kimondja, hogy "Az állam és a vallási közösségek különváltan működnek. A vallási közösségek önállóak. Az állam és a vallási közösségek a közösségi célok elérése érdekében együttműködhetnek. Az együttműködésről a vallási közösség kérelme alapján az Országgyűlés dönt. Az együttműködésben részt vevő vallási közösségek bevett egyházként működnek. A bevett egyházaknak a közösségi célok elérését szolgáló feladatokban való részvételükre tekintettel az állam sajátos jogosultságokat biztosít."
[28] Az Alaptörvényben fent idézett tételek részletes kifejtését a Ltv. rögzíti, melynek 8. § (2) bekezdése értelmében a vallási közösség hitelvei, belső törvénye, alapszabálya, szervezeti és működési szabályzata vagy azoknak megfelelő más szabályzata (a továbbiakban együtt: belső szabály) alapján hozott határozat érvényre juttatására állami kényszer nem alkalmazható, azt állami hatóság nem vizsgálhatja. A vallási közösség belső szabályon alapuló döntését állami szerv nem módosíthatja vagy bírálhatja felül, a jogszabályban nem szabályozott belső jogviszonyokból eredő jogviták elbírálására állami szervnek nincs hatásköre. Ennek alapján az egyházi működésbe az állam nem szól bele, így jogszabályt sem alkot, ami a közösségek belső működését normatívan szabályozná.
[29] Az egyházi személy fogalma tételesen nem meghatározott a jogrendben, hanem az egyházak autonómiájára és a vallásszabadság alkotmányos elvére épülő kategória. Az Ltv. 12. § (1) bekezdése sem tartalmaz kifejezett definíciót, ugyanakkor szabályozási rendszerével közvetetten behatárolja azt a személyi kört, akit annak tekinthetünk. Az egyházi személy státusza nem állami jogi kategória, hanem az egyház belső normái által meghatározott személyi kör. Ily módon az, hogy ki tekinthető egyházi személynek az adott egyház belső szabályainak kérdése, az egyházak belső joga szerint dől el, melybe az állam nem szólhat bele, nem minősítheti azt. Természetes személy akkor lesz csak egyházi személy, ha az adott egyházzal vagy annak belső egyházi jogi személyével valamilyen jogviszonyban áll. Az egyházi személy nem kizárólag egyházi szolgálati jogviszonyban álló természetes személy lehet, hanem egy munka-vagy megbízási szerződéssel rendelkező foglalkoztatott is.
[30] Az egyházi szolgálati jogviszonyt a Ltv. nevesíti ugyan, de ezen túlmenően nem szabályozza annak tartalmát, létrejöttére az adott egyház belső szabályai az irányadók. Az Ltv. 12. § (1) bekezdése a közcélú tevékenységet ellátó egyházi jogi személynél az ilyen feladathoz kapcsolódóan foglalkoztatottak munkaviszonyának tartalmát a munkabér, munkaidő és pihenőidő vonatkozásába a közalkalmazotti jogviszonyhoz igazítja, illetve a köznevelési intézménnyel létesített munkaviszony esetén a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény szabályaihoz, addig az egyházi szolgálati jogviszony esetében csak belső szabályozás létezik, ennek alapján dönthető el annak létrejötte, melyet erősít egyházi részről a biztosított bejelentése. [Tbj. 8. §, Art. 1. számú melléklet 3.1. pont, Szocho tv. 8. § (2) bekezdés]
[31] A Kúria álláspontja az, hogy az elsőfokú bíróság elmulasztotta azoknak a körülményeknek a tisztázását és vizsgálatát, amelyek megalapozott döntéshez vezettek volna. A felterjesztett iratok között nem volt fellelhető egyetlen olyan dokumentum sem, ami a felperes által állított az egyházi jog hatálya alá eső sajátos egyházi jogviszony létrejöttét igazolta volna. A felek ugyan utaltak ennek meglétére, a felperes a tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy rendelkeznek kinevezési okirattal, de azokat bemutatni nem tudta. Ezek hiányában a jogerős ítélet érdemi felülvizsgálatra alkalmatlan, tekintettel arra, hogy a perben a felperes állításán kívül semmi sem támasztotta alá, hogy az alperes részéről társadalmi gondozóknak minősített foglalkoztatottak sajátos egyházi jogviszonyban állnának. Emiatt nem lehetett érdemben dönteni az alperesi határozat jogszerűségéről.
[32] A fentiekre figyelemmel a Kúria a Kp. 121. § (1) bekezdés a) pontja alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatásra és új határozathozatalára utasította. Az új eljárás során fel kell hívni a felperest, hogy valamennyi vitatott gondozó esetében csatolja a kinevezési okiratot. Az elsőfokú bíróságnak a kinevezési okiratokat annyiban kell vizsgálnia, hogy azok valóban sajátos egyházi jogviszonyt hoztak-e létre a felek között, az okiratokban nem jelenik meg munkaviszonyra vagy más egyéb akár a Ptk. hatálya alá tartozó jogviszonyra utalás és gondozók valóban a kinevezési okiratban, a támogatás alapjául szolgáló tevékenységet végezték.
[33] Ha az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás keretében valamennyi gondozó esetében megállapítja, hogy a felperes egyéb egyházi jogviszony keretében foglalkoztatta, akkor ennek a ténynek a figyelembevételével kell az alperest új eljárásra köteleznie, mely eljárásban az alperes az egyéb egyházi jogviszony szerinti foglalkoztatás közjogi szabályainak (bejelentés) és támogatás egyéb feltételeinek teljesülését, összhangját ellenőrizve dönthet arról, hogy fennállnak-e a támogatás visszakövetelésének feltételei. Az új eljárásban az alperes a felperesi foglalkoztatást át nem minősítheti (az egyéb egyházi jogviszony fennállását tényként kell kezelnie) és a nyugdíjjárulék megfizetését a támogatás feltételeként nem értékelheti.
(Kúria I.Kfv.35.103/2025/9.)