adozona.hu
BH 2026.2.33
BH 2026.2.33 I. A Cstv. 33/A. § (1) bekezdés második fordulata alapján akkor állapítható meg a vezető tisztségviselő felelőssége, ha a társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetében a hitelezők érdekeit figyelmen kívül hagyva vezetői intézkedésével vagy mulasztásával a vagyoncsökkenésen kívüli, más okból hiúsíthatja meg a hitelezői igények kielégítését. II. A Cstv. 33/A. § (5) bekezdése nem önálló felelősségi szabály, hanem a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti felelősségi tényállás egyes elemei vonatkozásában re
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] Az I. rendű alaperes 2013. március 20-tól önálló képviseleti joggal rendelkező vezető tisztségviselője és egyedüli tagja volt a cégjegyzékbe 2007. december 10-én bejegyzett és 2021. május 11-i kezdő időponttal felszámolás alá került adósnak.
[2] A II. rendű alperes 2017. november 17-től 2019. január 25-ig az adós cégjegyzékbe bejegyzett, önálló aláírási joggal rendelkező cégvezetője volt munkaszerződés alapján.
[3] Az adóst a III. rendű alperes alapította, és 2013 márciusáig annak ügyve...
BH 2026.2.33 I. A Cstv. 33/A. § (1) bekezdés második fordulata alapján akkor állapítható meg a vezető tisztségviselő felelőssége, ha a társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetében a hitelezők érdekeit figyelmen kívül hagyva vezetői intézkedésével vagy mulasztásával a vagyoncsökkenésen kívüli, más okból hiúsíthatja meg a hitelezői igények kielégítését.
II. A Cstv. 33/A. § (5) bekezdése nem önálló felelősségi szabály, hanem a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti felelősségi tényállás egyes elemei vonatkozásában rendelkezik a bizonyítási érdek megfordításáról.
III. A Cstv. 31. § (1) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott kötelezettségek késedelmes teljesítése önmagában nem alapozhatja meg a Cstv. 33/A. § (5) bekezdésének alkalmazását, ha a vezető tisztségviselő nem akadályozta meg, illetve nem nehezítette az adós valós pénzügyi helyzetének feltárását [1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 31. § (1) bek. a)-d) pont, 33/A. § (1)-(5) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az I. rendű alaperes 2013. március 20-tól önálló képviseleti joggal rendelkező vezető tisztségviselője és egyedüli tagja volt a cégjegyzékbe 2007. december 10-én bejegyzett és 2021. május 11-i kezdő időponttal felszámolás alá került adósnak.[2] A II. rendű alperes 2017. november 17-től 2019. január 25-ig az adós cégjegyzékbe bejegyzett, önálló aláírási joggal rendelkező cégvezetője volt munkaszerződés alapján.
[3] Az adóst a III. rendű alperes alapította, és 2013 márciusáig annak ügyvezetője is volt, majd 2013. év elején az üzletrészét eladta az I. rendű alperesnek, aki ezt követően az adós vezető tisztségviselője lett. A III. rendű alperes 2013 májusától munkaszerződés keretében, képviseleti jog nélkül ügyvezetőigazgató-helyettesként vezető állású munkavállalóvá vált, a társaság szakmai (fuvarozási) tevékenységét irányította.
[4] A IV. rendű alperes 2013. év óta az adós könyvelője volt, egyúttal tulajdonosa és ügyvezetője az adóssal azonos telephelyen működő, szintén fuvarozással foglalkozó cég1-nek. Utóbbi cégben a szakmai vezetést a II. rendű és a III. rendű alperes végezte, a társaság korábbi tulajdonosa és vezető tisztségviselője az alapítástól 2013. év elejéig a III. rendű alperes volt.
[5] A felperes lízingbeadóként 2018. február 6-án két pénzügyi lízingszerződést kötött az adóssal, amely az e szerződésekből eredő fizetési kötelezettségének nem tett eleget. A felperes a szerződéseket 2019. július 4-én felmondta, a tartozás összege ekkor 92 298 euró volt. Az adós a lízingszerződések tárgyát képező két db nyergesvontatót 2019. augusztus 7-én átadta a felperesnek, az egyiket egy 2018. decemberi káresemény következményeként károsodott állapotban. A felperes a járművek értékesítését követő elszámolás alapján 2020. december 4-én 49 993 euró megfizetésére hívta fel az adóst.
[6] A felperes az adóssal szemben megindult felszámolási eljárásban nyilvántartásba vett hitelező, követelése 18 314 055 forint. A 2023. május 10-i fordulónappal készített II. számú közbenső mérleg szerint a nyilvántartott hitelezői igények teljes összege 50 821 197 forint.
[7] A felszámolás alatt álló adós keresete alapján a Törvényszék a 2022. február 9-én jogerőre emelkedett 6. számú bírósági meghagyásban az I. rendű alperest 203 864 000 forint és kamatai megfizetésére kötelezte. A kereset szerinti tényállítás alapján az I. rendű alperes nem tett eleget a csődeljárásól és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 31. §-a szerinti kötelezettségének, az adós vagyonával - a 2018. évi mérleg szerinti 203 864 000 forint vagyonnal - nem számolt el. A közbenső mérlegek a követelést adós vagyonaként tüntetik fel.
[8] Az I. rendű alperes a Cstv. 31. § (1) bekezdés a)-d) pontok szerinti kötelezettségét késedelmesen, 2021. december 2-án, 2023 február 3-án és 2023. július 3. napján teljesítette. A 2019. és 2020. évi beszámolókat 2022. december 23-án tette közzé.
[9] A 2021. május 10-i fordulónappal készített tevékenységzáró mérleg szerint az adós 36 452 883 forint követeléssel rendelkezett, ebből a felszámoló 17 889 809 forintot behajthatatlannak minősített. A munkavállalókkal szemben beállított 18 137 584 forint követelésből a II. rendű és a III. rendű alperessel szemben indult nyomozati eljárásban polgári jogi igényként 14 595 000 forintot jelentett be, az egyéb követelés (380 490 forint) és kölcsön (45 000 forint) címén beállított összegről információ, irat nem áll rendelkezésre.
A kereseti kérelem és az alperesek védekezése
[10] A felperes megváltoztatott keresetében a Cstv. 33/A. § (1) és (2) bekezdése alapján annak megállapítását kérte, hogy az I. rendű alperes mint az adós vezető tisztségviselője, valamint a II., III. és IV. rendű alperesek mint az adós döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorló személyek (árnyékvezetők) a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően vezetői feladataikat nem a hitelezői érdekek figyelembevételével látták el, és ezáltal a felperes 18 314 055 forint összegű követelésének teljes mértékben történő kielégítése meghiúsulhat. Hivatkozott arra, hogy az I. rendű alperes nem tett eleget a Cstv. 31. § (1) bekezdése szerinti, továbbá a beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, ezért a bizonyítási teher a Cstv. 33/A. § (5) bekezdése alapján megfordult. A Cstv. 33/A. § (5) bekezdése alkalmazhatóságának hiányában az I. rendű alperes hitelezői érdekeket sértő magatartására hivatkozva kérte a felelősség megállapítását, e kérelmét másodlagos keresetnek nevezve. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésének időpontjaként 2019. július 19-ét jelölte meg.[11] Az I. rendű alperessel szemben felelősséget megalapozó magatartásként is hivatkozott arra, hogy nem tett eleget a Cstv. 31. § (1) bekezdés a)-d) pontja szerinti kötelezettségeinek. Előadta továbbá, hogy a hitelezői érdeket sértő magatartással okozati összefüggésben 2019. június 1. és 2021. május 10. napja között az adós vagyona 203 864 000 forinttal csökkent. A II., III., és IV. rendű alpereseknek felrótta az adós "életben tartása érdekében" szükséges gazdasági intézkedések elmaradását, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet ellenére nem jelezték a tulajdonosnak a kialakult helyzetet, nem igazoltak a hitelezői veszteségeket csökkentő intézkedést. Állította, hogy az alperesek az adós pénzügyi helyzetéhez képest indokolatlan üzleti kockázatot vállaltak, a II. rendű és a III. rendű alperes nem kellő gondossággal járt el az adós szerződéseinek megkötése során. A II. rendű és III. rendű alperes az adós által lízingelt egyik nyergesvontatót totálkáros állapotban helyezte el a cég2 telephelyén egy káresemény kapcsán, erről a felperest nem tájékoztatták, a kárrendezés során vele és a biztosítóval nem működtek együtt. Egy az adós tulajdonában álló pótkocsi a felszámolási eljárás megindítását megelőzően értékesítésre került, ez a vagyontárgy azonban a felszámolási vagyon részét kellett volna, hogy képezze, így a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően az alperesek ezzel is csökkentették az adós vagyonát. Előadta a felperes azt is, hogy a IV. rendű alperes árnyékvezetői tevékenységének gyakorlása során az érdekeltségi körébe tartozó másik vállalkozás, a cég1 érdekeit tartotta szem előtt, és ezzel az adósnak, közvetett módon pedig az adós hitelezőinek vagyoni hátrányt okozott. Sérelmezte továbbá, hogy a felszámoló felszólítása ellenére a II. rendű alperes az adós pénzeszközeiből felvett 12 304 000 forintot, a III. rendű alperes pedig 2 291 000 forintot nem fizetett vissza.
[12] Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az I. rendű alperes arra hivatkozott, hogy késedelmesen, de valamennyi kötelezettségét teljesítette, ezért a Cstv. 33/A. § (5) bekezdése nem alkalmazható. Az adósnál vagyoncsökkenés szerinte nem következett be, nem sértette a hitelezői érdekeket, az adós tényleges irányítását pedig egyébként is a II. rendű és a III. rendű alperes végezte. A II., III. és IV. rendű alperesek azzal védekeztek, hogy nem voltak árnyékvezetők. A II. rendű alperes cégvezetői jogviszonya a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte előtt megszűnt. A III. rendű alperes a védekezése szerint munkaviszony alapján csak szakmai irányítást végzett, az adós tényleges vezetője az I. és IV. rendű alperes volt. A IV. rendű alperes pedig az állítása szerint könyvelőként, munkaviszonyban járt el, nem volt döntési jogköre.
Az első- és a másodfokú ítélet
[13] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.[14] Határozatának indokolásában kiemelte, hogy a felperes a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 237. § (4) bekezdésében foglalt anyagi pervezetést követően is a Cstv. 33/A. § (1) bekezdés második fordulata szerinti megállapítást kért, holott tényállítása és jogi érvelése körében vagyoncsökkenésre hivatkozott.
[15] Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet 2020. decemberében következett be. Az I. rendű alperes a per folyamatban léte alatt a Cstv. 31. § szerinti kötelezettségeit teljesítette, a beszámolókat is közzétette, a késedelemnek - törvényi rendelkezés hiányában - nem lehet következménye a rendelkezésre álló iratok figyelmen kívül hagyása, ezért az I. rendű alperessel szembeni keresetet a Cstv. 33/A. § (5) bekezdésének alkalmazása nélkül, a felperes által megjelölt magatartások szerint vizsgálta.
[16] Rámutatott, hogy a Cstv. 33/A. § (5) bekezdése nem a vezető tisztségviselői felelősség önálló alakzata, hanem a bizonyítási terhet megfordító szabály. Az, hogy a vezető nem tett eleget a Cstv. 31. § (1) bekezdés a)-d) pontja szerinti kötelezettségeinek, nem minősül a Cstv. 33/A. § (1) bekezdés második fordulata szerinti olyan más oknak, amely önmagában maga után vonja a hitelezők igényeinek teljes mértékben történő kielégítése meghiúsulását.
[17] Hangsúlyozta továbbá, hogy a Cstv. 33/A. § (1) bekezdés első és második fordulata különbözik egymástól. A hitelezői érdeket figyelmen kívül hagyó vezetői magatartásnak két egymástól eltérő lehetséges következménye lehet, egyrészt a vagyoncsökkenés, másrészt a hitelezői követelések teljes mértékben történő kielégítésének más okból bekövetkező meghiúsulása. A második fordulat alapján a vezetői felelősség akkor állapítható meg, ha a magatartás a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet alatti aktív adósi vagyon csökkenésén - az első fordulaton - kívüli más okból hiúsítja meg a hitelezői igények teljes mértékben történő kielégítését. Ezért nem tartotta vizsgálhatónak a felperes vagyoncsökkenésre vonatkozó tény- és jogállításait.
[18] Rámutatott, hogy a téves gazdasági döntések önmagukban nem vonják maguk után a vezetői felelősséget. A felperes csak az általánosság szintjén állította, hogy az adós pénzügyi helyzetéhez képest az I. rendű alperes indokolatlan üzleti kockázatot vállalt. A nyergesvontatóval kapcsolatban sérelmezett vezetői magatartás az elsőfokú bíróság álláspontja szerint nem volt összefüggésbe hozható a hitelezői igények meghiúsulásával. A pótkocsi pedig a felszámolás elrendelésekor már nem állt az adós tulajdonában, nem volt része a felszámolási vagyonnak. Az adós és a cég1 közötti személyi és gazdasági összefonódás az elsőfokú ítélet indokolása szerint valószínűsíthető, azonban a felperes nem hivatkozott olyan bizonyítékra, amelyből azt lehetett volna megállapítani, hogy a vállalkozások, illetve ügyvezetőik a hitelezők érdekeit sértő módon összejátszottak vagy a hitelezőknek vagyoni hátrányt okoztak volna. Az elsőfokú bíróság e körben utalt arra, hogy a III. rendű alperes személyes nyilatkozata nem bizonyíték, és egyébként sem volt figyelembe vehető az alperesek közötti érdekellentét miatt sem.
[19] Az elsőfokú bíróság a II. rendű alperessel szemben a keresetet azért találta alaptalannak, mert a cégvezetői jogviszonya a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte előtt megszűnt, ezért felelőssége a Cstv. 33/A. § alapján nem vizsgálható. Utalt emellett arra, hogy cégvezetőként egyébként kétségkívül árnyékvezetőnek minősült. A III. rendű és a IV. rendű alperessel szemben pedig a keresetet azért utasította el, mert a felperes nem bizonyította, hogy bármelyikük árnyékvezető volt. Kifejtette, hogy önmagában a III. rendű alperes által végzett szakmai felügyelet, és a IV. rendű alperes által végzett könyvelés nem jelenti stratégiai döntések meghozatalát, a felperes által megjelölt, a II-IV. rendű alpereseknek felrótt magatartások a felelősséget sem alapozzák meg.
[20] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében helybenhagyta.
[21] Határozatának indokolásában rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság helyesen bírálta el a keresetet a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésének második fordulatára alapított keresetként, azt ugyanis a felperes az anyagi pervezetést követően is így tartotta fenn. A felperes azon hivatkozása pedig, hogy az I. rendű alperessel szemben a Cstv. 33/A. § (5) bekezdésében foglalt feltételek fennállnak, nem teremt látszólagos keresethalmazatot, mert e rendelkezés nem felelősséget megalapozó tényállás, hanem a bizonyítási terhet fordítja át - az ott írt feltételek fennállása esetén - a vezető tisztségviselőre. Így foglalt állást a Kúria is a Gfv.30.198/2021/4. és Gfv.30.024/2023/4. számú ítéleteiben.
[22] A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban is, hogy a Cstv. 33/A. § (5) bekezdésének feltételei nem álltak fenn, mivel az I. rendű alperes az irat- és vagyonátadási kötelezettségének hiánytalanul eleget tett. A Cstv. 33/A. § (5) bekezdésének célja, hogy lehetővé tegye a hitelezők számára az eredményes perlést akkor is, ha az adós mérlegei, iratai nem állnak rendelkezésre. Ha azonban a szükséges iratok rendelkezésre állnak, nincs indoka a bizonyítási kötelezettség alperesre telepítésének, a késedelemnek nem lehet következménye a rendelkezésre álló iratok figyelmen kívül hagyása. A Cstv. 31. §-a szerinti feladatok késedelmes teljesítése nem ad alapot a Cstv. 33/A. § (5) bekezdésének alkalmazására.
[23] Ezért a felperest terhelte annak a bizonyítása, hogy az általa megjelölt időpontban az alperes fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkezett. A másodfokú bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság azt tévesen állapította meg, hogy ez a felperes által állított időponthoz képest később következett be. A rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelésével a másodfokú bíróság e körben a tényállást úgy módosította, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete már 2019. július 19-én fennállt. Ennél korábbi időpontban - a keresethez kötöttség folytán - a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet beállta nem állapítható meg. A módosított tényállásból sem lehetett azonban a másodfokú bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróságtól eltérő jogkövetkeztetésre jutni. Utóbbi helyesen tájékoztatta a felperest arról, hogy a Cstv. 33/A. § (5) bekezdés feltételei megvalósulásának hiányában a Cstv. 33/A. § (1) bekezdés második fordulatának törvényi tényállási elemeinek megfelelő történeti tényállást kell előadnia, megjelölve azokat az alperesi magatartásokat, amelyek sértették a hitelezői érdekeket, és amelyekkel okozati összefüggésben a hitelezői igények kielégítése meghiúsulhat.
[24] A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal a Cstv. 33/A. § (1) bekezdés első és második fordulatának egymáshoz való viszonyát illetően is, ezért a felperesnek a vagyoncsökkenésen kívüli más okot kellett megjelölnie az I. rendű alperes felelősségének megállapításához. Ezért az elsőfokú bíróság megalapozottan mellőzte a keresetben állított, vagyoncsökkenés előidézésére alkalmas vezetői magatartások érdemi vizsgálatát. Utalt a másodfokú bíróság arra, hogy a Cstv. 33/A. § (1) bekezdés második fordulatára alapított kereset ténybeli alapja sem lehet az adós vagyoncsökkenése, mert az ilyen keresetet csak a vagyoncsökkenésnek nem minősülő, más ok alapozhatja meg. Azok a kifogásolt vezetői magatartások, amelyek vagyoncsökkenést eredményezhettek az adósnál, kívül maradnak a felperes által érvényesített jog keretein, ezért jogi érvelésként sem foghat helyt a vagyoncsökkenésre hivatkozás, annak ugyanis a releváns tényállás és az érvényesített jog közti kapcsolatra kell rámutatnia. A felperes tényállításként az adós eszközállományának csökkenésére (értékesítés, selejtezés, amortizáció, követelések értékvesztése) hivatkozott, ami vagyoncsökkenésnek minősül, így az ezzel kapcsolatos ténybeli hivatkozás a Cstv. 33/A. § (1) bekezdés első fordulatára alapított kereset esetén vizsgálható. A keresethez és jogállításhoz kötöttség folytán a bíróság nem vizsgálhatta az alperesek felelősségét a Cstv. 33/A. § (1) bekezdés első fordulata alapján, így a felperes által hivatkozott vagyoncsökkentő magatartások érdemi vizsgálatára sem kerülhetett sor.
[25] Azzal kapcsolatban, hogy az alperesek nem kellő gondossággal jártak el az adós szerződéseinek megkötése során, a másodfokú bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy az alperesek felelősségét a fenyegető fizetésképtelenség bekövetkezte után meghozott gazdasági döntések alapozhatják meg, de csak akkor, ha nyilvánvalóan észszerűtlenek, és okozati összefüggésben állnak a hitelezői igények meghiúsulásával. Ez azonban nem volt megállapítható, a felperesi hivatkozás e körben is az általánosság szintjén mozgott, konkrét gazdasági döntés és ehhez kapcsolódóan kimutatott hitelezői igény kielégítés meghiúsulásának hiányában. Egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal a lízingtárgyakkal összefüggő magatartások értékelése körében abban is, hogy ezek az I. rendű alperes felelősségének megállapítására nem adnak alapot. A pótkocsi értékesítése egyébként is csak vagyoncsökkentő magatartás lehet, nem a hitelezői igények más okból történő meghiúsulását idézhette elő. Helyesen látta az elsőfokú bíróság a másodfokú bíróság megítélése szerint azt is, hogy ha volt is gazdasági kapcsolat és személyi összefonódás az adós, az alperesek és a megnevezett gazdasági társaság között, ez önmagában nem ad alapot annak megállapítására, hogy ezzel a hitelezői igények kielégítését meghiúsító magatartást tanúsítottak. A felperesnek ez a tényállítása is az általánosság szintjén mozgott, nem jelölt meg olyan magatartást, konkrét gazdasági eseményt, amely miatt a hitelezői igények kielégítése bármilyen módon meghiúsult volna. Önmagából abból, hogy gazdasági ügyletek zajlottak a cégek között, nem következik hitelezői igények kielégítését meghiúsító magatartás. Az eszközértékesítés egyébként is csak vagyoncsökkentésnek minősülhet a Cstv. 33/A. § (1) bekezdés első fordulatának alkalmazásában, azzal, hogy az értékesítés, a vagyoncsökkenés önmagában nem is feltétlenül hitelezői érdekeket sértő magatartás.
[26] A másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy arra is alaptalanul hivatkozott a felperes, hogy az I. rendű alperes nem igazolt olyan intézkedéseket, amelyek a hitelezői veszteségeket csökkentették volna.
[27] A másodfokú bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság helytállóan utasította el a II-IV. rendű alperesekkel szembeni keresetet. A felperes a II. rendű alperes árnyékvezetői minőségét a cégvezetői státuszára alapította, és vele szemben az elsőfokú bíróság a keresetet azért utasította el, mert a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a II. rendű alperes már nem állt cégvezetőként az adóssal jogviszonyban, ezért felelőssége nem merülhet fel.
[28] A másodfokú bíróság mindenben egyetértett az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtettekkel a III. rendű és IV. rendű alperes tekintetében. Kiemelte, hogy semmilyen peradat nem támasztja alá az árnyékvezetői minőségüket, még az I. rendű alperes személyes előadása sem. Azt ugyanis az I. rendű alperes sem állította, hogy a III. rendű alperes meghatározó befolyást gyakorolt volna az adós döntéseire, de önmagában a pertárs tényállítása egyébként sem bizonyíték. A IV. rendű alperes árnyékvezetői minőségét kizárólag a III. rendű alperes állította, ezt azonban peradat nem igazolta. Önmagában az, hogy a III. rendű és a IV. rendű alperesnek a munkaviszonyukból folyó kötelezettségeik teljesítése során szerepük volt az adós működésében, árnyékvezetői minőségüket nem alapozza meg. Ez pedig felelősségüket a Cstv. 33/A. § (2) bekezdése értelmében önmagában kizárja. Így további körülményeket - a felperes által a II.-IV. rendű alpereseknek felrótt magatartásokat - e körben nem kellett vizsgálni, ezért az ezzel kapcsolatos indokolást mellőzte.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[29] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a keresetének helyt adó döntés meghozatalát, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Állította, hogy a jogerős ítélet sérti a Cstv. 31. §-át, 33/A. § (1), (2), (4) és (5) bekezdését, valamint a Pp. 279. §-át és 346. § (5) bekezdését.[30] Érvelése szerint "a másodfokú bíróság a Cstv. 33/A. § (1) bekezdés első és második fordulatának egymáshoz való viszonyát tévesen értelmezte és alkalmazta, tévesen indult ki abból, hogy a második fordulatra alapított kereset ténybeli alapja csak az adós vagyoncsökkenésének nem minősülő más ok lehet. A helyes értelmezés szerint mindkét felelősségi tényállás, azaz a vagyoncsökkenés és a más ok is az adós vagyonának csökkenését eredményező magatartás, melyek pusztán a vezető magatartásából fakadó eredmény bekövetkezésének időpontja alapján különböznek egymástól".
[31] A felperes felülvizsgálati érvelése szerint ilyen magatartás többek között különösen a Cstv. 31. § (1) bekezdésében rögzített, az ott írt határidőben és módon történő kötelezettségek teljesítésének az elmulasztása. A Cstv. 33/A. § (1) bekezdés második fordulata szerinti kategóriába tartozik a vezető azon mulasztása, hogy nem tesz eleget a beszámoló letétbe helyezési és közzétételi, illetve a felszámolás megindulása után az iratok átadására vonatkozó kötelezettségének. Ilyenkor vezetői feladatait nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látja el, és ezzel okozati összefüggésben a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítése az aktív vagyon csökkenésén kívüli más okból hiúsul meg. Az első és második fordulat közötti különbség, hogy a vagyoncsökkenésre hivatkozásnál a "felperesnek konkrét bizonyítékokkal kell alátámasztania az állítását a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben történő vagyoncsökkenésre vonatkozóan". Iratok hiányában azonban nem tudja ezt bizonyítani, ezért az első két feltétel fennállása esetén csak arra hivatkozhat, hogy más okból - tehát nem a vagyon csökkentése, hanem például irathiány miatt - hiúsulhat meg a hitelezők kielégítése. Az a körülmény, hogy a Cstv. 33/A. § (5) bekezdése a bizonyítási teher megfordításaként szankcionálja az iratátadási vagy a letétbe helyezés elmulasztásával kapcsolatos vezetői magatartást, önmagában nem jelenti azt, hogy e mulasztások az (1) bekezdés második fordulata szerint magatartásként ne lennének értékelhetők. Ezért a felperes álláspontja szerint a "Cstv. 31. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségek elmulasztása a Cstv. 33/A. § (1) bekezdés második fordulatának egyik megvalósulási formája".
[32] Állította, hogy a másodfokú bíróságnak a Cstv. 33/A. § (5) bekezdésével és 33. § (1) bekezdésével kapcsolatos - az elsőfokú bíróságéval azonos - jogértelmezése jogszabálysértő.
[33] Hivatkozása szerint a jogerős ítélet a Cstv. 33/A. § (2) bekezdését is sérti, mivel a másodfokú bíróság a II-IV. rendű alperesek vonatkozásában annak ellenére nem állapította meg, hogy ők az adós vezetőinek minősültek, hogy a peradatok alapján az adós döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakoroltak. Az árnyékvezető a bírói gyakorlat szerint az a személy, aki a gazdálkodó szervezet döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol. A II., III. és IV. rendű alpereseknél ez a bizonyítékok alapján megállapítható, az előbbi kettő szándék- és akarategységben hozzájárult az adós vagyonának csökkenéséhez, jogosulatlanul pénzeszközöket vontak el, az üzemanyag vásárlása kapcsán pedig az I. rendű alperes nyilatkozata szerint visszaélések történtek.
[34] A Pp. 279. § (1) bekezdésének sérelmét abban látta, hogy a másodfokú bíróság "a perben jelentős tényeket nem a felek tényállításainak és perben tanúsított magatartásának, valamint nem a per tárgyalása során megismert bizonyítékoknak és egyéb peradatoknak az egybevetése, egyenként és összességében történő értékelése alapján állapította meg és számos, a per mikénti eldöntése szempontjából releváns bizonyítékot és egyéb peradatot figyelmen kívül hagyott".
[35] A II. rendű, III. és IV. rendű alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Az I. rendű alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Kúria döntése és jogi indokai
[36] A Kúria előrebocsátja, hogy az értékhatárkorlát szabály nem zárta ki az ügyben a felülvizsgálatot a Pp. 408. §-a szerint, a másodfokú bíróság pedig az elsőfokú ítéletet érdemben helybenhagyta ugyan, de részben eltérő indokolás mellett. Ezáltal a felperesnek a Pp. 408. §-a alapján engedélyezés iránti kérelmet sem kellett előterjesztenie, ezért a Kúria mellőzte annak elbírálását, a felülvizsgálati kérelem érdemben volt vizsgálható.[37] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 423. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta, és a megjelölt okokból nem találta jogszabálysértőnek.
[38] A Kúria rámutat, hogy a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében szabályozott tényállás kártérítési jellege miatt a törvényben meghatározott konjunktív tényállási elemek - az alperest legitimáló elemen túl a fenyegető fizetésképtelenség bekövetkezése és az azt követően tanúsított, a hitelezői érdekek figyelembevételét sértő, jogellenes ügyvezetői magatartás, valamint az azzal okozati összefüggésben bekövetkező társasági vagyon-csökkenés vagy a hitelezők követeléseinek más (nem a vagyoncsökkenés okából) történő meghiúsítása - együttes megvalósulása az, ami megalapozza felszámolás alá került gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjének felelősségét.
[39] A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek azt a megállapítását már nem vitatta, hogy keresetét kizárólag a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésének második fordulatára alapította. E törvényi rendelkezés sérelmét arra hivatkozva állította, hogy megítélése szerint a jogerős ítélet a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésének első és második fordulatát, és ezek egymáshoz való viszonyát tévesen értelmezte és alkalmazta.
[40] A Kúria ezzel az érveléssel nem értett egyet, az eljárt bíróságok a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésének első és második fordulata közötti alapvető különbségre helytállóan, az egységes bírói gyakorlatnak megfelelően mutattak rá. A Kúria több határozatában értelmezte már a Cstv. - jelen eljárásban is alkalmazandó - 33/A. § (1) bekezdését (Gfv.30.026/2022/5., Gfv.30.315/2021/5., Gfv.30.189/2017/5., Gfv.30.428/2023/5.). Az ott kifejtetekkel egyezően rámutat, hogy a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésének eredeti, 2006. július 1-jén hatályba lépett rendelkezése kizárólag a hitelezői érdekek elsődlegességét sértő vezetői magatartással okozott vagyoncsökkenés miatt tette lehetővé a vezető tisztségviselő felelősségének megállapítását, a jogsértő vezetői magatartás felelősséget megalapozó lehetséges következményeként a hitelezői követelések teljes kielégítésének meghiúsítását nem nevesítette. A Cstv. 33/A. § (1) bekezdésének 2009. szeptember 1-jén hatályba lépett rendelkezésében jelent meg a vezetői magatartás felelősség alapjául szolgáló következményeként a vagyoncsökkenés mellett a hitelezői követelések teljes kielégítésének meghiúsulása, illetve a környezeti terhek rendezésének elmulasztása. A felelősségi tényállás három alesetének egymáshoz való viszonyát, egymástól való elhatárolását azonban a Cstv. nem rendezte, nem végezte el. Az ítélkezési gyakorlatban ezért előfordult a vagyoncsökkenés fogalmának kiterjesztő értelmezése, illetve az, hogy a hitelezői követelések teljes kielégítésének meghiúsítását és a környezeti terhek rendezésének elmulasztását a vagyoncsökkenés egyik esetének tekintették. Csupán a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésének 2017. július 1-jén hatályba lépett módosítása tette egyértelművé, hogy a hitelezői érdekeket figyelmen kívül hagyó vezetői magatartásnak két, egymástól elkülönülő lehetséges következménye állhat fenn, egyrészt a vagyoncsökkenés, másrészt a hitelezői követelések teljes mértékben történő kielégítésének más okból, tehát a vagyoncsökkenésen kívüli okból bekövetkező meghiúsulása, illetve hogy ezek a következmények hogyan határolhatók el egymástól, mit jelentenek ezek a fogalmak.
[41] A Cstv.-nek a jelen ügyben alkalmazandó, a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról rendelkező 2017. évi XLIX. törvénnyel módosított, 2017. július 1-jétől hatályos 33/A. § (1) bekezdése értelmében a vezető tisztségviselő felelősségének megállapítására akkor kerülhet sor, ha a felszámolás kezdő időpontját megelőző 3 éven belül töltötte be vezetői tisztségét, az utóbb felszámolás alá került adós gazdálkodó szervezet fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a vezetői feladatait nem a hitelezők érdekeinek figyelembe vételével látta el, és ezzel okozati összefüggésben a gazdálkodó szervezet vagyona csökkent vagy a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítése más okból meghiúsulhat. E szabály alkalmazásában a hitelezői érdekeket figyelmen kívül hagyó tevékenységnek minősül az is, ha a vezető elmulasztotta a környezetkárosodás megelőzésére, a környezetkárosítás abbahagyására, illetve a kármentesítésre vonatkozó, jogszabályban meghatározott kötelezettségeket, és ennek következtében a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítése meghiúsulhat.
[42] A Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében szereplő felelősségi tényállás egyes alesetei tehát - az ügyben eljárt bíróságok egyező és helyes álláspontjának megfelelően - a vezető tisztségviselő magatartásának eredménye alapján különböznek egymástól. A törvényi tényállás első fordulata szerint abban az esetben felel a vezető tisztségviselő, ha a hitelezői érdekeket figyelmen kívül hagyó magatartásának a következtében az adós vagyona csökkent, a második fordulat szerint pedig akkor, ha magatartása a vagyoncsökkenésen kívüli más okból hiúsíthatja meg a hitelezői igények teljes mértékben történő kielégítését.
[43] A Cstv. 33/A. § (1) bekezdésének második fordulata alapján a vezető felelőssége akkor állapítható meg tehát, ha magatartása a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet alatti aktív adósi vagyon csökkenésén kívüli más okból hiúsíthatja meg a hitelezői igények teljes mértékben történő kielégítését. Ilyen más ok lehet például az adóst terhelő kötelezettségek, biztosítékok vállalása, adósságok felhalmozása, de idetartozik a környezetkárosodás megelőzésére, a környezetkárosítás abbahagyására, illetve a kármentesítésre vonatkozó jogszabályban meghatározott kötelezettségek teljesítésének a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében említett elmulasztása is.
[44] A fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság helytállóan ítélte meg, hogy a felperes keresetében sérelmezett vezetői magatartások többségükben az adós Cstv. 3. § (1) bekezdés e) pontja szerinti vagyona csökkenésének előidézésére lehettek alkalmasak. Az alperesek felelősségét viszont e hivatkozások alapján helyesen csak a Cstv. 33/A. § (1) bekezdés első fordulata, nem pedig a második fordulata alapján lehetett volna vizsgálni és megállapítani, erre viszont nem kerülhetett sor, mivel a felperesnek nem volt az első fordulatra alapított keresete.
[45] A felperes felülvizsgálati kérelmében tévesen állította, hogy a Cstv. 33/A. § (5) bekezdésében említett, a Cstv. 31. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségek elmulasztása a Cstv. 33/A. § (1) bekezdés második fordulatának egyik megvalósulási formája, azaz a második fordulat alkalmazási körébe tartozó olyan vezetői mulasztás lenne, amely a vezető tisztségviselő felelősségét megalapozhatná, a letétbehelyezési kötelezettség elmulasztásához hasonlóan.
[46] A Kúria rámutat, hogy a Cstv. 33/A. § (5) bekezdése kizárólag bizonyítási szabály, a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti felelősségi tényállás egyes elemei vonatkozásában a bizonyítási érdek megfordításáról rendelkezik (Kúria Gfv.30.544/2021/6.). A beszámoló letétbe helyezési kötelezettség elmulasztása, illetve az iratok felszámoló részére történő átadásának elmaradása esetén ugyanis a hitelező vagy az adós nevében eljáró felszámoló nincs abban a helyzetben, hogy bizonyítsa a vagyon sorsának alakulását, azt, hogy egyáltalán mekkora vagyonról van szó. Ezért rendelkezik úgy a Cstv. 33/A. § (5) bekezdése, hogy a hitelezői érdekek figyelembevételét - azaz a vagyon sorsának az alakulását - ilyen esetben a vezető tisztségviselőnek kell bizonyítania. Ha a Cstv. 33/A. § (5) bekezdése szerinti feltételek fennállnak, a felperesnek nem kell konkrétan megjelölnie és bizonyítania a vezető tisztségviselő jogellenes magatartását, hanem a felelősség megállapításának elkerülése érdekében a vezető tisztségviselőnek kell igazolnia, hogy nem következett be fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagy ugyan fennállt a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, de a vezetési feladatai ellátása során a hitelezők érdekeit figyelembe vette. Ez utóbbi körben a vezetőnek be kell mutatnia a vezetői időszakában kifejtett tevékenységét. A bizonyítás sikertelenségének következményei e vonatkozásban a vezető tisztségviselőt terhelik. E jogértelmezés helyességét az Alaptörvény 28. cikkében foglalt értelmezési alapelvek is alátámasztják. A jogalkotó célja ugyanis az volt, hogy a bizonyítási érdek megfordításával megnehezítse azon volt vezetők mentesülését, akik - a Cstv. 31. § (1) bekezdés a)-d) pontjaiban előírt kötelezettségük teljesítésének elmulasztásával - meghiúsították az adós valós vagyonának a feltárását. Ezekben az esetekben ugyanis a felperes - épp az alperes mulasztása miatt - nem ismerheti sem a vezetői intézkedéseket és mulasztásokat, sem pedig azoknak az adós vagyonára gyakorolt hatását, így nyilvánvalóan nem is tud megjelölni olyan más okot, amely a hitelező követeléseinek a kielégítését meghiúsíthatja.
[47] A fentiekből az is következik, hogy - amint azt a Kúria már több precedens határozatában is kifejtette (Gfv.30.198/2021/4., Gfv.30.083/2022/4.) - a Cstv. 31. § (1) bekezdés a)-d) pontjai szerinti kötelezettségek, illetve a mérleg, beszámoló közzétételének elmulasztása nem minősülhetnek egyúttal a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti, a hitelezői igények kielégítésének egyéb okból történő meghiúsulását eredményező vezetői magatartásnak is. Azok a tények ugyanis, amelyek bekövetkeztéhez a Cstv. 33/A. § (5) bekezdése a bizonyítási érdek (teher) megfordulásának joghatását fűzi, nem lehetnek azonosak azokkal a tényekkel, amelyek vonatkozásában a bizonyítási teher megfordul. A beszámoló közzétételének elmulasztása önmagában egyébként sem képes előidézni a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében meghatározott kárkövetkezményeket, a vagyoncsökkenést vagy a hitelezői igények kielégítésének meghiúsulását, mint ahogy az ellenkezője, a beszámoló megfelelő közzététele sem tudja önmagában biztosítani, hogy a társaság vagyona megmaradjon, hitelezői kielégítést nyerjenek. Az ilyen típusú mulasztások ezért eleve, jellegénél fogva sem minősülhetnek a Cstv. 33/A. §-a szerinti vezetői vagyoni felelősséget megalapozó jogellenes magatartásnak.
[48] A Kúria hangsúlyozza ezzel összefüggésben azt is, hogy a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésének felelősségátviteli szabálya a gazdálkodó szervezetnél a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben vezetői tisztséget betöltött személyeknek a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően tett, illetőleg elkövetett, a hitelezői érdekeket figyelmen kívül hagyó, a gazdálkodó szervezet vagyonának csökkenését, illetve a hitelezői igények teljes kielégítésének más okból történő meghiúsulását eredményező vezetői intézkedéseit, mulasztásait szankcionálja. A felelősség alapjául tehát csak olyan vezetői magatartás szolgálhat, amelyet a vezető a gazdálkodó szervezet fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete alatt tanúsít, aminek végső időpontja a felszámolás kezdő időpontja lehet.
[49] A Cstv. 31. § (1) bekezdés a)-d) pontjaiban előírt mérlegkészítési, irat- és vagyonátadási, valamint tájékoztatási kötelezettség viszont a vezető tisztségviselőt nem a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet alatt, hanem a gazdálkodó szervezet felszámolás alá kerülését követően terheli. Ezért e kötelezettségek teljesítésének elmulasztása - az előzőekben kifejtettek értelmében - nem minősülhet a vezető tisztségviselő Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti felelősségét megalapozó magatartásnak. A Cstv. 33. §-a egyébként a Cstv. 31. §-ában meghatározott feladatok elvégzésének elmulasztásához önálló, más jogkövetkezményeket fűz.
[50] A keresetben sérelmezett további, vagyoncsökkenést nem eredményező magatartásokat illetően pedig a felperes a felülvizsgálati kérelmében nem támadta a jogerős ítéletnek azt a jogi következtetését, hogy ezek a magatartások az I. rendű alperes kártérítési felelősségét a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésének második fordulata alapján önmagukban nem alapozták meg.
[51] A felperes a Cstv. 33/A. § (5) bekezdésének a sérelmét azon okból is tévesen állította, hogy az abban szereplő, a bizonyítási teher megfordítására vonatkozó rendelkezés alkalmazását önmagában a Cstv. 31. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségek késedelmes teljesítése is megalapozná. Ebben a jogkérdésben a Kúria a Gfv.30.068/2023/4. számú precedens határozatában már állást foglalt akként, hogy a vezető tisztségviselőt terhelő, a Cstv. 31. § (1) bekezdése szerinti iratátadási kötelezettség késedelmes teljesítése nem alapozza meg a Cstv. 33/A. § (5) bekezdésének alkalmazását, ha nem akadályozta meg, illetve nem nehezítette az adós valós pénzügyi helyzetének feltárását. A Kúria eljáró tanácsa e jogértelmezéstől a jelen ügyben sem kíván eltérni, az megfelel az Alaptörvény 28. cikkének. A bizonyítási érdek (teher) megfordítására vonatkozó rendelkezés célja ugyanis az, hogy megnehezítse azon vezetők felelősség alóli mentesülését, akik a beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettség, illetve a Cstv. 31. § (1) bekezdés a)-d) pontjaiban előírt kötelezettségek teljesítésének elmulasztásával meghiúsították az adós valós vagyonának feltárását. A beszámoló letétbe helyezésének, közzétételének, illetve az iratok felszámoló részére történő átadásának elmaradása esetén ugyanis a hitelező vagy az adós nevében eljáró felszámoló nincs abban a helyzetben, hogy megismerhesse a vezetői intézkedéseket és mulasztásokat, azoknak az adós vagyonára gyakorolt hatását, a vagyon sorsának alakulását. Ha viszont a mulasztás pótlása -a másodfokú bíróság helytálló megállapításának megfelelően a jelen ügyben is - maradéktalanul, teljeskörűen megtörtént, a beszámoló késedelmes letétbe helyezése vagy közzététele, illetve az, hogy a vezető az iratanyagot csak késedelmesen bocsátotta a felszámoló rendelkezésére, nem akadályozza meg, illetve nem nehezíti meg az adós valós pénzügyi helyzetének feltárását, aminek eljárási megoldására szolgál a bizonyítási teher megfordítását előíró rendelkezés. A Kúria rámutat arra is, hogy a Cstv. 33/A. § (5) bekezdése a Cstv. 31. § (1) bekezdés a)-d) pontjaiban előírt kötelezettségek esetében - a felülvizsgálati kérelemben kifejtettektől eltérően - azok nemteljesítéséhez (ami alatt a joggyakorlat a jogintézmény céljára, rendeltetésére figyelemmel az egyáltalán nem vagy hiányosan történő teljesítésüket érti) kapcsolja a bizonyítási teher megfordítását, a normaszöveg szűkítő értelmezésére tehát semmilyen módon került sor.
[52] A felülvizsgálati kérelem azon állítása pedig, amely szerint a másodfokú bíróság azt a megállapítást tette a jogerős ítélete indokolásában, hogy a Cstv. 31. § (1) bekezdésének alkalmazása során a teljesítési határidőket nem kell figyelembe venni, minden alapot nélkülöz, a másodfokú határozatban ugyanis nem szerepel ilyen megállapítás. Az ügyben eljárt bíróságoknak a jogvita eldöntése során a Cstv. 33/A. § (5) bekezdését kellett értelmezniük, és ennek alapján jutottak - az előzőekben kifejtettek szerint helyesen - arra a következtetésre, hogy e szabály önmagában a Cstv. 31. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségek késedelmes teljesítéséhez nem fűzi a bizonyítási teher megfordításának következményét.
[53] Azt, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkezését követően a II-IV. rendű alperesek egyike sem minősült az adós árnyékvezetőjének, a jogerős ítélet indokolásából kitűnően a másodfokú bíróság - érdemben egyetértve az elsőfokú bírósággal - a bizonyítékok mérlegelésével állapította meg tényként. Erre alapította azt a jogi következtetését, hogy nem állapítható meg a felelősségük. Ebben a körben a felperes felülvizsgálati kérelmében a Cstv. 33/A. § (2) bekezdésének sérelmét nem arra hivatkozással állította, hogy a másodfokú bíróság tévesen határozta vagy ítélte azt meg, hogy valójában mit is jelent az árnyékvezető fogalma, hanem kifejezetten a bizonyítékok mérlegelése körében támadta a jogerős ítéletet.
[54] A felülvizsgálati eljárásban azonban - a felülvizsgálati kérelem rendkívüli perorvoslat jellegéből következően - nincs helye a bizonyítékok ismételt egybevetésének és felülmérlegelésének (BH 2013.119., BH 2002.29.). A jogerős ítélet akkor tekinthető megalapozatlannak a tényállás megállapítása körében és bírálható felül jogszabálysértés miatt a Pp. 279. § (1) bekezdése alapján, ha a tényállás iratellenes, a bizonyítékok mérlegelésének eredménye okszerűtlen. A bizonyítékok mérlegelése abban az esetben tekinthető okszerűtlennek, ha az adott bizonyítékokból kizárt volt a másodfokú bíróság által elfogadott következtetés. Amennyiben a beszerzett bizonyítékok értékelésének eredményeként lehetséges volt, vagyis nem volt kizárt az adott tényállás megállapítása a logika szabályai szerint, a megállapított tényállás nem bírálható felül, akkor sem, ha a felülvizsgálati eljárásban eljáró bíróság a bizonyítékok egybevetésével más ténybeli következtetésre jutna. A felülmérlegelés tilalmát áttörni engedő hiba, nyilvánvalóan okszerűtlen következtetés tehát akkor állapítható meg, amennyiben a bizonyítékokból csak egyfajta, a felülbírált határozattól eltérő következtetésre lehetne jutni (BH 2013.119., BH 2006.403.).
[55] A másodfokú bíróság részletesen ismertette az érintett kérdésben az I. és III. rendű alperes személyes előadását, és azokat összevetette a többi alperes előadásával, a felperes tényállításaival és perben rendelkezésre álló valamennyi további bizonyítékkal. Mindezek egybevetésével és mérlegelésével következtetett arra, hogy a II., III. és IV. rendű alperesek a perben releváns időszakban az adós döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást nem gyakoroltak, ilyen magatartás tényállási elemként nem volt megállapítható.
[56] A Kúria egyetért az eljárt bíróságoknak azzal az egyező álláspontjával, hogy ezt a peradatokkal alátámasztott tényt a felperes által a felülvizsgálati kérelmében is hivatkozott körülmények és egyéb bizonyítékok, különösen az érintett - érdekellentétben is álló - alperesek egymásnak is ellentmondó előadása sem cáfolja. A Kúria megítélése szerint a Cstv. 33/A. § (2) bekezdése szempontjából releváns tényekre vonatkozó megállapításokat a felperes felülvizsgálati kérelmében hivatkozottak önmagukban ugyancsak nem döntik meg. Nem merült fel olyan bizonyíték, amely alkalmas lett volna a felülvizsgált ítélettől eltérő és kizárólagos jellegű következtetés levonására. Ennek körében a Kúria kiemeli, hogy a felperes a felülvizsgálati kérelmében is alapvetően csak az I. és III. rendű alperes személyes előadását ismételte meg, amelyekkel kapcsolatban a másodfokú bíróság részletesen kifejtette az álláspontját.
[57] Mindezek alapján a másodfokú bíróságnak az a következtetése, hogy a vezetői felelősség megítélése szempontjából releváns időszakban a II., III. és IV. rendű alpereseknek nem volt meghatározó befolyásuk az adós döntéseinek meghozatalára, kizártnak semmiképp nem tekinthető, a rendelkezésre álló bizonyítékokból okszerűen nem kizárólag a jogerős ítélet következtetésétől eltérő megállapítás tehető. Ebből következően a Pp. 279. § (1) bekezdésének megsértése nem állapítható meg. A jogerős ítéletnek nem volt a felülmérlegelés tilalmát áttörni engedő hibája: sem iratellenesség, sem logikai ellentmondás, sem pedig nyilvánvalóan okszerűtlen következtetés.
[58] A felperes felülvizsgálati kérelmében megalapozatlanul hivatkozott arra, hogy a jogerős ítélet sérti a Pp. 346. § (5) bekezdését, azaz a másodfokú bíróság megsértette az indokolási kötelezettségét. Ezzel kapcsolatban a Kúria hangsúlyozza, hogy a felülvizsgálati kérelemben e körben előadottak alapján a felperes valójában az alkalmazott anyagi jogszabályok téves értelmezését és a bizonyítékok téves mérlegelését állította - a fent kifejtettek szerint - alaptalanul.
[59] A Kúria megítélése szerint a jogerős ítélet indokolása érthető és kimerítő indokát adja annak, hogy a másodfokú bíróság megítélése szerint a konkrét esetben miért nem állapítható meg a Cstv. 33/A. § (1) bekezdés második fordulatát megalapozó vezetői magatartás fennállása, illetve az érintett alperesek árnyékvezetői minősége. A jogerős ítélet indokolása a rendelkezésre álló bizonyítékokat és a peres felek nyilatkozatait egymással összevetve indokolja a megítélése szerint megállapítható tényeket, és mindazt, amit a másodfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelése során irányadónak vett. Ennek körében maradéktalanul tartalmazza azokat az okokat is, amelyek miatt a felperes tényállítását - a felülvizsgálattal érintett körben - a másodfokú bíróság nem találta bizonyítottnak, alapvetően egyezően az elsőfokú bíróság következtetéseivel.
[60] A Kúria hangsúlyozza, hogy a peres eljárások tekintetében a bíróságok indokolási kötelezettségére nézve számos alkotmánybírósági határozat állást foglalt már. Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján az indokolási kötelezettség alkotmányos követelménye azt a minimális elvárást fogalmazza meg a bírói döntésekkel szemben, hogy a bírósági eljárásban szereplő feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálja, és annak értékeléséről határozatában számot adjon. Az Alkotmánybíróság a 3354/2020. (X. 14.) AB határozat [25] pontjában és a 3169/2019. (VII. 10.) AB határozat [32] pontjában kifejtette, a bíróságok indokolási kötelezettségéből nem következik a felek által felhozott minden észrevétel egyenként való megcáfolásának kötelezettsége, különösen nem a szubjektív elvárásaikat is kielégítő mélységű érvrendszer bemutatása.
[61] Mindezek alapján a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt, és ennek megfelelően a Pp. 423. § (1) bekezdése szerint vizsgálható okokból nem jogszabálysértő. Ezért a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 424. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Gfv.III.30.061/2025/7.)