adozona.hu
ÍH 2025.25
ÍH 2025.25
A KEZES MINT JOGUTÓD I. A kezesség jellegadó sajátossága annak kockázata, hogy a kezes a főadós helyett teljesített követelést esetleg nem, vagy nem teljes mértékben képes érvényesíteni a főadóssal szemben, önmagában erre alapítottan a kezességi szerződés jóerkölcsbe ütközése nem állapítható meg. [2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:57. § (3) bekezdés] II. Nem eredményezi a kezes által teljesített követelés kötelezettel szembeni behajthatatlanságát - és ezért a kezes szabadulását sem - az a tény, hogy a jogosult
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A 2013. október 7-én kelt közjegyzői okirat A./ pontjában foglalt bankgarancia szerződés szerint az alperes mint garantőr és a az adós / megbízó (a továbbiakban: adós) között bankgarancia szerződés jött létre az adós által 2013. október 1. napján 1 800 000 euró 5 éves futamidejű export előfinanszírozó hitel biztosítására. A bankgarancia a hitelszerződés alapján folyósított kölcsön mindenkori tőkeösszegének 60 %-ára terjedt ki. A szerződés 3.3.1. pontja szerint a garanciavállalási díj a bankga...
ÍH 2025.25 A KEZES MINT JOGUTÓD
I. A kezesség jellegadó sajátossága annak kockázata, hogy a kezes a főadós helyett teljesített követelést esetleg nem, vagy nem teljes mértékben képes érvényesíteni a főadóssal szemben, önmagában erre alapítottan a kezességi szerződés jóerkölcsbe ütközése nem állapítható meg. [2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:57. § (3) bekezdés]
II. Nem eredményezi a kezes által teljesített követelés kötelezettel szembeni behajthatatlanságát - és ezért a kezes szabadulását sem - az a tény, hogy a jogosult a kötelezett felszámolási eljárásában a hitelezői igények bejelentésére nyitva álló határidőn belül a kezest teljesítésre nem hívta fel, mert a kezesnek az általa történt teljesítést követően lehetősége van a felszámolás alatt álló adóssal szembeni követelés érvényesítésére - a 2023. június 24-e után történt teljesítés esetén jogutódként - mindaddig, amig a felszámolási eljárás folyamatban van. [2013. évi V. törvény 6:126. §, 1991. évi XLIX. törvény (Csődtv.) 28. § (2) bekezdés f) pont, 46. § (7) bekezdés]
A 2013. október 7-én kelt közjegyzői okirat A./ pontjában foglalt bankgarancia szerződés szerint az alperes mint garantőr és a az adós / megbízó (a továbbiakban: adós) között bankgarancia szerződés jött létre az adós által 2013. október 1. napján 1 800 000 euró 5 éves futamidejű export előfinanszírozó hitel biztosítására. A bankgarancia a hitelszerződés alapján folyósított kölcsön mindenkori tőkeösszegének 60 %-ára terjedt ki. A szerződés 3.3.1. pontja szerint a garanciavállalási díj a bankgarancia maximális összege, 1 080 000 euró 0,2 %-ának megfelelő egyszeri díjból, a bankgarancia aktuálisan fennálló maximum összegének évi 2,77 % mértékű időarányos díjából és évi 500 euró monitoring díjból állt.Ugyanezen közjegyzői okiratban a felperes mint zálogkötelezett és az alperes mint zálogjogosult vagyont terhelő zálogszerződést kötöttek az alperes által vállalt bankgarancia alapján teljesített követelések megtérítésének biztosítására. A szerződés 9. pontjában akként rendelkeztek, hogy a zálogtárgyakból való kielégítés a bank választása szerint bírósági végrehajtás útján történhet, vagy az alperes kielégítési jogát akként is gyakorolhatja, hogy a zálogtárgyakat a bírósági végrehajtás mellőzésével maga értékesítheti; illetve a bírósági végrehajtás mellőzésével, a zálogtárgyak értékesítésére záloghitel nyújtásával, vagy árverés szervezésével üzletszerűen vagy hivatalból foglalkozó személynek megbízást adhat. A kielégítési jog gyakorlásának bírósági végrehajtás mellőzésével történő gyakorlása esetére meghatározták a legalacsonyabb eladási ár számításának módját és a zálogtárgyak értékesítésének határidejét.
Szintén ugyanezen közjegyzői okiratba foglaltan a felperes készfizető kezességet vállalt az alperes és az adós közötti hitelfedezeti bankgarancia szerződés adós általi szerződésszerű teljesítéséért az alperes követeléseinek teljes megtérüléséig terjedő időre.
A 2017. július 25-én kelt közjegyzői okirat B./ részében az alperes, a felperes, az adós és a készfizető kezes nyilatkoztak arról, hogy közöttük 2017. június 21-én magánokiratba foglalt készfizető kezességi szerződés jött létre. Kijelentették, hogy az ezt megelőzően, 2013. október 3-án közjegyzői okiratban foglalt készfizető kezességvállalási szerződést annak 2017. június 21-én kelt 1. számú módosításával 2017. június 21-ei hatállyal közös megegyezéssel megszüntették; azt ezen készfizető kezességi szerződés váltja fel. Rögzítették, hogy a biztosított szerződés alapján az alperesnek megtérítési kamat-, a biztosított szerződés megszegéséből származó jogkövetkezményekre (például kötbér, késedelmi kamat, behajtási költségátalány, kártérítés, stb.), díj jutalék költségtérítési (ideértve az esetleges végrehajtás, vagy más, a jogérvényesítéssel kapcsolatos költségek megtérítését, az esetleges ügyvédi költségekkel együtt) és egyéb, feltétlen vagy feltételhez kötött fizetések iránti követelései állnak fenn, illetve keletkezhetnek az adóssal szemben. A szerződés 1.4. pontja szerint a kezes felperes a garancia esetleges lehívása esetén az alperesnek az adóssal szemben keletkező megtérítési igénye alapján és minden egyéb jogcímen járó összeg megfizetésére készfizető kezességet vállalt; mely a szerződés 4.2. pontja szerint visszavonhatatlan és feltételek nélküli.
A szerződés 3.2.4. pontja értelmében a felperes kifejezetten tudomásul vette, hogy a készfizető kezesség érvényesíthetőségét nem érinti sem az adós ellen indított csőd- vagy felszámolási eljárás, sem az adós tartozásai tekintetében elrendelt fizetési haladék, illetve nem érinti a csőd- vagy felszámolási eljárás során esetleg születő egyezség, kényszeregyezség sem, függetlenül attól, hogy a kezest az egyezségről előzetesen az alperes tájékoztatta-e.
Az adós 2019. október 25-én csődeljárást kezdeményezett, ami eredménytelenül zárult, a bíróság hivatalból rendelte el az adós felszámolását. A felszámolás elrendelését a Cégközlönyben 2020. július 8-án tették közzé. A felszámoló az alperes a csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Csődtv.) 49/D. szerinti kategóriába sorolt 232 218 756 forint követelését, a Csődtv. 57. § (1) bekezdés g) pontja szerinti kategóriába sorolt 28 740 396 forint követelését és a 200 000 forint regisztrációs díj befizetésével összefüggő követelését nyilvántartásba vette.
2020. március 4-én az illetékes közjegyző végrehajtási záradékkal látta el a közjegyzői okiratokat; a felperes ellen végrehajtási eljárás indult. A végrehajtó a 2022. június 23-án készített árverési hirdetményével a felperes tulajdonát képező digitális tampongyártó gép árverési értékesítését 100 000 000 forint kikiáltási áron 2020. június 16-tól 2022. szeptember 14-ig tartó vételi ajánlattételi időtartammal kitűzte akként, hogy a legalacsonyabb vételi ajánlat összege az árverés első szakaszában 75 000 000 forint, a második szakaszában 50 000 000 forint, a harmadik szakaszában 25 000 000 forint, a negyedik szakaszában 1 000 000 forint. Az árverési hirdetménnyel szemben a felperes végrehajtási kifogást terjesztett elő, melyet a bíróság jogerősen elutasított.
A felperes módosított keresetében elsődlegesen a 2017. június 21-én magánokiratba, majd pedig a 2017. július 25-én kelt közjegyzői okiratba foglalt kezességi szerződés semmisségének megállapítását kérte annak jóerkölcsbe ütközése miatt a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:96. § és 6:88. § alapján arra hivatkozva, miszerint anélkül nem kötötte volna meg a kezességi szerződést, hogy az adóssal szemben ne tudja érvényesíteni a megtérítési igényét. A kezességet nem ellenszolgáltatás nélkül vállalta, a megtérítés volt az ellenszolgáltatás. Másodlagosan a kezességi szerződés 3.2.4. pontjában rögzített rendelkezés érvénytelenségének megállapítását kérte annak jóerkölcsbe ütközése miatt.
Harmadlagos keresetében annak megállapítását kérte, hogy a Ptk. 6:426. § szerint felszabadult a készfizető kezesség alól. Érvelése szerint amennyiben az alperes a követelés esedékessé válása és a felszámolási eljárás megindulása között, illetve a felszámolási eljárás megindítása után a hitelezői igény bejelentésére nyitva álló 40 napos határidőn belül, vagy a közzétételtől számított 40 napon túl, de 180 napon belül fellépett volna vele szemben, úgy lehetősége lett volna megfizetni a kezesség alapján a követelést, majd a megtérítési igénnyel saját jogon bejelentkezhetett volna az adós elleni felszámolási eljárásba. A határidő elmulasztása a Csődtv. 37. § (3) bekezdése értelmében jogvesztéssel jár, a követelés elenyészését jelenti. Ebből következően a felszámolás alatt levő adóssal szemben az alperes hibájából a kezesként teljesített követelésével a felszámolási eljárásban a határidő elmulasztása miatt már nem tudja érvényesíteni. Hivatkozott a Ptk. 6:418. § (1) bekezdésére is.
Negyedlegesen annak megállapítását kérte, hogy az alperes a vagyont terhelő jelzálogjogot alapító szerződésbe foglalt kötelezettségét megszegte és ezzel a felperesnek 125 000 000 forint kárt okozott. Kérte, hogy a bíróság szerződésszegéssel okozott kár megtérítése jogcímén kötelezze az alperest ezen összeg és késedelmi kamatának megfizetésére. Az alperes a végrehajtást, azaz a zálogtárgyak értékesítésére irányuló eljárást elkésetten, a szerződésben a zálogtárgyak értékesítésére nyitva álló határidőn túl indította meg. A szerződés rögzítette a vagyonba tartozó ingóságok legkisebb eladási ára meghatározásának módját is, ennek ellenére a végrehajtásban a tulajdonát képező, 250 000 000 forint értékű digitális tampongyártó gépét 9 000 000 forintért árverezték el. Abban az esetben, ha a határidőn túl a végrehajtást mégis megindította, az alperesnek a a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 97. § vagy 121. § alapján a becsérték megismerését követően, de legkésőbb az árverési hirdetmény kézhezvételekor jeleznie kellett volna, hogy a szerződésben miről állapodtak meg, melynek elmulasztásával szerződést szegett és kárt okozott, kára ebből eredően 125 000 000 forint.
Az alperes az érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Az elsődleges és másodlagos kereseti kérelem vonatkozásában előadta, hogy a szerződés nem ütközik sem jóerkölcsbe, sem jogszabályba; azt felelős vezetők kötötték meg az általuk képviselt cégek érdekeit figyelembe véve.
A harmadlagos kereset tekintetében arra hivatkozott, hogy a felperes visszavonhatatlan és feltétel nélküli készfizető kezességet vállalt javára a bankgarancia szerződés adós általi szerződésszerű teljesítéséért, sortartást nem követelhetett. A szerződés 3.2.4. pontja egyértelművé tette, hogy az adós csőd- vagy felszámolási eljárásának semmilyen módon nincsen hatása az alperes felperessel szembeni igényérvényesítési jogára. Az adós elleni felszámolási eljárásban a hitelezői igényét bejelentette, azt a felszámoló visszaigazolta. Sem jogszabály, sem a szerződés nem határoz meg időbeli korlátot számára, hogy mennyi ideig jogosult érvényesíteni a követelését a felperessel szemben, alaptalanul állítja a felperes, hogy az igényérvényesítési határidőből kicsúszott, és a felperes emiatt szabadult a kezesi kötelezettség alól.
A negyedleges kereseti kérelemben hivatkozott vagyont terhelő zálogszerződésben kizárólag a kielégítési jog bírósági végrehajtás mellőzésével történő gyakorlása esetére rögzítették a legalacsonyabb eladási ár számításának módját. A szerződés szerint a zálogkötelezett tudomásul vette, hogy a kielégítési jogának megnyílta után is jogosult a követeléshez bírósági végrehajtás útján hozzájutni, mely esetre nem vonatkoztak sem a szerződésben írt határidő, sem az eladási ár meghatározására írtak. Hiányzik a felperes által a kártérítés alapjául megjelölt szerződésszegés.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.
Rögzítette, hogy a felek a 2017. évben kötött, irányadó készfizető kezességi szerződésére a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatályba lépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) 1. §-a értelmében a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni.
A Ptk. 6:96. § szerint jóerkölcsbe ütközés miatt az a szerződés semmis, amelyet jogszabály nem tilt, de az azzal elérni kívánt cél, a vállalt kötelezettség, az ellenszolgáltatás jellege vagy a szerződés tárgya miatt nyilvánvalóan sérti az általánosan elfogadott erkölcsi szabályokat. A kezességi szerződés 3.2.4. pontja a Ptk. 6:417. § (4) bekezdésével, 6:418. § (1) bekezdésével és 6:420. § c) pontjával egyezően rendelkezik arról, hogy a készfizető kezesség érvényesíthetőségét és mértékét nem érinti az adós ellen indított csőd- vagy felszámolási eljárás, sem a részére biztosított fizetési haladék. A jogszabálynak megfelelő szerződéses rendelkezés jóerkölcsbe ütközése nem állapítható meg, ekként a felperes elsődleges és másodlagos kereseti kérelme nem megalapozott.
A harmadlagos kereseti kérelem vonatkozásában a Csődtv. 37. § (2) bekezdésének felhívása mellett megállapította, hogy a felperesnek a felszámolási eljárás alatt is lehetősége van az adóssal szembeni megtérítési igénye érvényesítésére az igény keletkezésétől számított 40, illetve 180 napos határidőn belül. Nem állapítható meg ezért a felperes szabadulása a kezesi kötelemből. A felperes által felhívott 1/2010. Polgári jogegységi határozat az 1/2014. Polgári jogegységi határozat értelmében jelen eljárásban nem alkalmazható, egyébként sem a kezes megtérítési igényéről rendelkezik.
A negyedleges keresettel összefüggésben rámutatott, hogy a közjegyzői okirat a kielégítési jog gyakorlásának háromféle módját rögzítette, de csupán a végrehajtás mellőzésével alperes által, illetve az általa megbízott, üzletszerűen zálogtárgyak értékesítésével foglalkozó személy által történő értékesítés esetére írta elő a legalacsonyabb eladási ár számítási módját és a zálogtárgyak értékesítésére nyitva álló határidőt. Az alperes azonban bírósági végrehajtás útján keresett kielégítést, ekként nem követte el a felperes által állított szerződésszegést. A szerződésszegésért való felelősség Ptk. 6:142. §-a szerinti feltételei nem állnak fenn.
Kifejtette, hogy a felperes a perfelvétel lezárását követően előadott új tényállításait a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 214. § (3) és (4) bekezdésében foglalt feltételek hiányában figyelmen kívül hagyta. Mivel a becsatolt okiratok alapján a tényállás tisztázható volt, mellőzte a felek törvényes képviselőinek személyes meghallgatását. A Pp. 123. § (1) bekezdés b) pontjára utalva mellőzte az eljárás felfüggesztését a hivatali visszaélés büntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügy jogerős befejezéséig, mivel a per eldöntésének nem előkérdése, hogy a végrehajtási kifogás elbírálása során történt-e hivatali visszaélés.
A felperes fellebbezésében elsődlegesen kérte az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását. Másodlagos fellebbezési kérelme az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a keresetnek megfelelő határozat meghozatalára irányult.
Állította, hogy az elsőfokú bíróság az első- és másodlagos kereseti kérelmét iratellenesen rögzítette: a szerződés jóerkölcsbe ütközését arra alapította, miszerint azért vállalta a kezességet, mert a szakemberek véleménye szerint az adós felszámolása nem volt szükséges; ugyanakkor az alperes egy másik pénzintézet döntéséhez igazodott, nem a felszámolás elkerülésében volt érdekelt, és erről őt a kezességvállalás előtt nem tájékoztatta. Az alperes elhanyagolható ellenszolgáltatás fejében férhet hozzá a bankgarancia szerződést biztosító vagyonelemekhez. A keresetváltoztatást a perfelvételi tárgyaláson előterjesztette; az elsőfokú bíróság az okirati bizonyítékok csatolására felhívta; az ezen felhívásra csatolt előkészítő iratában foglaltakat a Pp. 214. § (5) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság nem mellőzhette volna, ezt kellően nem is indokolta.
A harmadlagos kereseti kérelmének elutasítását az elsőfokú bíróság annak ellenére alapította a Csődtv. 37. § (2) bekezdésére, hogy arra egyik fél sem hivatkozott. Az elsőfokú bíróság ezzel megsértette a Pp. 2. § (2) bekezdését, az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdését és a XXVIII. cikk (1) bekezdését, valamint a Pp. Preambulumát is.
A perfelvétel során is előadta, hogy az alperes a végrehajtási záradékolás előtt nem hívta fel kezesi teljesítésre, a hitelezői igénybejelentésről nem tájékoztatta. Az elsőfokú bíróság a Pp. 263. § (1) bekezdésének, 275. § (1) és (2) bekezdéseinek, valamint 276. §-ának megsértésével bizonyítási eljárást nem folytatott le; a felek személyes meghallgatására vonatkozó bizonyítási indítványának nem adott helyt, annak ellenére, hogy a tényállás tisztázásához szükséges lenne annak felderítése: az alperes miért nem tájékoztatta arról, hogy kötelezettségei teljesítését harmadik személy döntéseihez igazítja, illetve bankgaranciaként ténylegesen milyen összegeket fizetett meg. Az elsőfokú bíróság a Pp. 346. §-t megsértve nem is indokolta a bizonyítási indítványok elutasítását, érdemben sem tett eleget az indokolási kötelezettségének.
A negyedleges kereset vonatkozásában fenntartotta, hogy a vagyont terhelő jelzálogot alapító szerződés 9. pontjában az alperes a zálogtárgyból való kielégítés mindkét esetére (a bírósági végrehajtás és a végrehajtáson kívüli kielégítés) vállalta a legalacsonyabb ár számításának módjára és az igényérvényesítés határidejére írtakat. Az, ha a vagyona a bírósági végrehajtásban korlát nélkül elvonható, sérti a szerződéssel elérni kívánt célt; ha lényegi ellenszolgáltatás nélkül elveszíti a vagyonát, az sérti az általánosan elfogadott erkölcsi normákat is. Hivatkozott továbbá arra is, hogy a közjegyzői okiratban foglaltakra nem a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni.
Továbbra is állította, hogy a per eldöntésének előkérdése annak vizsgálata, hogy a végrehajtási kifogás elbírálása kapcsán történt-e hivatali visszaélés; ezért az eljárás felfüggesztése indokolt.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Vitatta, hogy a kezesi szerződés jóerkölcsbe ütközne, a felperes által felhívottak magát a jogintézmény létét kérdőjelezik meg. A felperes teljesíthetett volna az adós helyett, mely esetben minden lehetősége meglett volna a Ptk. alapján az adóssal szembeni igényérvényesítésre. A kezességi szerződés felperes által felhívott rendelkezései a Ptk. szabályaival egyeznek, azaz nem minősülhetnek jóerkölcsbe ütközőnek.
A felperes kifejezetten lemondott a sortartás kifogásának lehetőségéről a szerződés 3.2.2. pontjában; a szerződés 32.4. pontja alapján az is nyilvánvaló, hogy a kezesség érvényesíthetőségét és mértékét sem befolyásolja az adós elleni csőd- vagy felszámolási eljárás, amely a Ptk. rendelkezéseiből is következik. Sem a jogszabály, sem a felek szerződése nem állapít meg időbeli korlátot vele szemben a kezes elleni igényérvényesítésre, azért alaptalanul állítja a felperes, hogy határidőt mulasztott. A felperes tévesen hivatkozott az 1/2010 Polgári jogegységi határozatra; az csak az 1959. évi IV. törvény alapján elbírálandó ügyekben irányadó, továbbá annak tartalma is ellentétes a felperes értelmezésével.
Az elsőfokú bíróság ítélete a felperes harmadlagos keresete tekintetében is jogszerű, a szerződés helyes értelmezésén alapul; továbbá az elsőfokú bíróság jogszabálysértés nélkül mellőzte a felperes eljárás felfüggesztésére irányuló kérelmének és bizonyítási indítványának teljesítését; és hagyta figyelmen kívül a felperesnek a per érdemi szakaszában tett új tényállításait. A perköltséget az elsőfokú bíróság a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendeletnek megfelelően határozta meg; annak mérséklése nem volt indokolt, különös tekintettel a felperes többszöri keresetváltoztatására és a tárgyalások ennek következtében történt elhalasztására.
A fellebbezést az ítélőtábla nem találta alaposnak.
A felperes elsődleges, az elsőfokú ítélet hatáyon kívül helyezésére irányuló fellebbezési kérelmében eljárási szabálysértésként többször is hivatkozott az indokolási kötelezettség megsértésére.
A Pp. 346. § (5) bekezdésében előírt indokolási kötelezettség csak azt az elvárást támasztja a bírósággal szemben, hogy a döntés indokolása az ügy érdeme szempontjából releváns kérdésekre terjedjen ki {3169/2019. (VII. 10.) AB határozat [32]; 3159/2018. (V. 16.) AB határozat [31]}; nem következik az indokolási kötelezettségből a felek által felhozott minden észrevétel egyenként való megcáfolási kötelezettsége, különösen nem a szubjektív elvárásaikat is kielégítő mélységű érvrendszer bemutatása {26/2020. (XII. 2.) AB határozat [22]}. Az indokolási kötelezettség megszegése továbbá általában nem alapozza meg az ítélet hatályon kívül helyezését, mivel az indokolás megváltoztatásával vagy kiegészítésével rendszerint orvosolható a másodfokú eljárásban. Az indokolás hiánya - a Pp. 380.§ c) pontja alapján csak akkor teszi szükségessé az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, ha egyáltalán nem állapítható meg az elsőfokú bíróság döntésének indoka, mely jelen perben nem állt fenn.
Az elsőfokú bíróság röviden, a vonatkozó jogszabályhely felhívásával indokát adta annak, hogy mely okból mellőzte a felperes előkészítő iratában előadott tények vizsgálatát; és miért nem hallgatta meg a felek törvényes képviselőit; valamint tömören rögzítette a releváns tényállást, és a döntés alapjául szolgáló jogszabályhelyeket, azok szükséges értelmezését a felperes harmadlagos kereseti kérelme tekintetében is.
A Pp. által bevezetett osztott perszerkezetben a 183. § (1) bekezdéséből is következően a perfelvételi szakban tisztázódik, hogy a keresetben, írásbeli ellenkérelemben előadott tényállás mennyiben vitatott, a bíróságnak milyen jogkérdésekben kell állást foglalnia. A Pp. 214. § szerint a perfelvételi nyilatkozatok az érdemi tárgyalási szakban már általában nem változtathatóak meg. A felperes a perfelvételi tárgyaláson előadott keresetváltoztatása szerint elsődlegesen a teljes kezességi szerződés, másodlagosan annak 3.2.4. pontja jóerkölcsbe ütközés miatti semmisségét kérte megállapítani; a kereseti kérelmet megalapozó tényként [Pp. 170. § (2) bekezdés c) pont] ekkor csak arra hivatkozott, hogy a kezességet a megtérítés lehetősége, mint ellenszolgáltatás fejében vállalta; a megtérítési igény adóssal szembeni érvényesíthetőségének hiányában azt nem vállalta volna. A perfelvétel lezárását követően benyújtott 45. sorszám alatti beadványában ugyanakkor a jóerkölcsbe ütközés miatti semmisség megállapítását már arra alapította: azért vállalta a kezességet, mert szakemberek szerint az adós társaság gazdaságilag megmenthető volt; az alperes azonban nem ezen célt követte, hanem egy harmadik személy döntéseihez igazodott, amelyről őt előre nem tájékoztatta. A Pp. 214. § (3) bekezdése ugyanakkor a keresetváltoztatással nem járó tényállás változtatást is korlátozza, arra csak abban az esetben van lehetőség, ha fél olyan tényre hivatkozik, amely önhibáján kívül, a perfelvételt lezáró végzés meghozatala után jutott tudomására, illetve következett be; vagy a perfelvétel elzárását követően tudomására jutó, illetve bekövetkező tényre tekintettel válik a per eldöntése szempontjából jelentőssé. A felperes által 45. sorszám alatti beadványban előadottak ezen feltételek egyikének sem felelnek meg; azokat a felperes a perfelvétel lezárása előtt is ismerte; azok nem is utólag váltak jelentőssé.
A felperes a perfelvételi tárgyaláson csak bizonyítási eszközök csatolására kért határidőt, az elsőfokú bíróság a perfelvétel lezárását követően hozott végzésével kizárólag okirati bizonyítékok csatolására, azaz bizonyításra hívta fel a felperest; amely a bíróság által vizsgálandó tényállást megváltoztató, új tényállítást tartalmazó perfelvételi nyilatkozat előterjesztésére a felperest nem jogosította fel, a Pp. 214. § (3) bekezdésében írt feltételeket nem pótolta. Nem tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor a felperes első- és másodlagos kereseteit érintően előadott új tényeket figyelmen kívül hagyva, a perfelvételi tárgyaláson előadott keresetváltoztatás, és ahhoz kapcsolódó tényállítások alapján vizsgálta.
A felperes a keresetlevelében az érvényesíteni kívánt jog kifejtése körében maga hívta fel a Csődtv. 37. § (2) bekezdését; habár ahhoz jogi érvelést nem kapcsolt. A később kifejtettek szerint a felperes harmadlagos keresete nem ezen jogszabályhelyre tekintettel megalapozatlan; ezért az ítélőtábla az elsőfokú ítéletből mellőzte ezen jogszabályi hivatkozást és az arra alapított jogi érvelést.
A felperes iratellenesen állította, hogy az elsőfokú bíróság a perben nem folytatott le bizonyítást. A bizonyítás a felek és a bíróság azon jogilag szabályozott tevékenysége, amelynek célja, hogy a bíróság bizonyítékokon alapuló meggyőződést szerezzen a perben jelentős, de vitatott tényállítások valóságtartalmáról, amely a Pp. 267. §-a szerint történhet különösen tanúbizonyítás, szakértői bizonyítás, okirati bizonyítás és szemle útján. A bíróság a Pp. 276. § (1) bekezdése értelmében kizárólag a per eldöntéséhez szükséges bizonyítást köteles lefolytatni, mellőzi a bizonyítás elrendelését, ha az a jogvita elbírálása szempontjából szükségtelen [276. § (5) bekezdés], mely akkor is fennáll, ha a bizonyítandó tény valósága felől egyéb bizonyítékok alapján a bíróság már meggyőződött. Kizárólag okirati bizonyítás alapján is helye lehetett tehát a tényállás megállapításának; az nem jelenti, hogy a bíróság ne folytatott volna le bizonyítást.
Rámutat továbbá az ítélőtábla, hogy a Pp. 268. § (2) bekezdése és 279. § (1) bekezdése szerint a fél és képviselője nyilatkozata nem bizonyíték. A nem természetes személy törvényes képviselőjének meghallgatása a Pp. 288. §-a szerint nem tanúként, hanem a Pp. 230. § (2) bekezdés szerint történik; a bíróság azt akkor rendeli el, ha az a jogvita kereteinek meghatározásához, a per eldöntéséhez, illetve a tényállás megállapításhoz szükséges. Emellett a Pp. 191. § (4) bekezdése szerint a fél törvényes képviselője a perfelvételi tárgyaláson a jogi képviselő információhiányának pótlása érdekében tény- és bizonyítási kérdésekben közvetlenül nyilatkozhat. Az ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy jelen perben az érvényesített jogra tekintettel releváns tényállás megállapításához a felek törvényes képviselőinek meghallgatása nem volt szükséges. A felperes fellebbezésében pedig olyan tények tekintetében sérelmezte a felek képviselői meghallgatásának elmulasztását, amely tényállításait a már kifejtettek szerint a Pp. 214. § (5) bekezdése szerint mellőzni kellett.
A felperes a másodfokú tárgyaláson is indítványozta a törvényes képviselő meghallgatását, azonban a Pp. 74. § (1) bekezdésére figyelemmel a fél törvényes képviselőjének perbeli cselekménye és nyilatkozata hatálytalan, a per eldöntéséhez, tényállás tisztázásához a kifejtettek szerint a törvényes képviselő meghallgatása nem volt indokolt, azt az ítélőtábla mellőzte.
Az ügy érdemi eldöntésére kiható, a másodfokú eljárásban nem orvosolható lényeges eljárási szabálysértés hiányában az ítélőtábla érdemben bírálta felül az elsőfokú bíróság ítéletét. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perben releváns tényállás megállapításához szükséges bizonyítást lefolytatta, a bizonyítékok okszerű mérlegelésével rögzített tényállás alapján helytálló döntésre jutott a felperes valamennyi kereseti kérelme vonatkozásában, annak jogi indokaival is nagyobb részt egyetértett.
Ahogyan az elsőfokú bíróság is helytállóan rögzítette: a szerződés jóerkölcsbe ütközése olyan magatartások tilalmát jelenti, amelyek közérdekbe ütköző törekvéseket fejeznek ki. A kezesség úgynevezett személyi biztosítéki szerződés, amelyben a kezes annak a kockázatát vállalja, hogy a főadós kötelezettségét annak mulasztása esetén helyette teljesíti, a követelésért saját teljes vagyonával helytállni köteles. Amennyiben a kezes a főadós helyett teljesít, a Ptk. 2023. június 24-től hatályos 6:57. § (3) bekezdése alapján a követelés rá száll át, azt tehát ő érvényesítheti a főadóssal szemben. A kezesség rendeltetése ekként az, hogy a főkötelezett fizetőképességével kapcsolatos kockázatokat ne a hitelező, hanem a kezes viselje; a kezes szolgáltatásának lényegi eleme, hogy a biztosított követelés alapjául szolgáló jogviszonyban hitelezőként eljáró féllel szemben vállalt helytállási kötelezettséggel legalább részben átvállalja az adós fizetőképességével kapcsolatos hitelezési kockázatot. A kezesség jellegadó sajátossága annak kockázata, hogy a kezes a főadós helyett teljesített követelést esetleg nem, vagy nem teljes mértékben képes érvényesíteni a főadóssal szemben, önmagában erre alapítottan a kezességi szerződés jóerkölcsbe ütközése nem állapítható meg. A felperes a perfelvételi tárgyaláson szóban előadott keresetváltoztatásban nem hivatkozott arra, hogy az alperes a kezesi szerződés megkötésekor tudatában lett volna annak, hogy a főadóstól a kötelezettség teljesítése nem várható, az vele szemben nem is lesz érvényesíthető; ez ugyanakkor nem is a szerződés jóerkölcsbe ütközése, hanem tévedés vagy megtévesztés körében volna értékelendő.
Megjegyzi továbbá az ítélőtábla, hogy kezességvállaláshoz kapcsolódóan a kezes, illetve a főadós közötti úgynevezett fedezeti jogviszonyt a Ptk. nem szabályozza önálló szerződéstípusként. Nem kizárt a kezesség ellenszolgáltatás (pl. díjazás) fejében történő vállalása (pl. bankkezesség); az ellenszolgáltatás azonban nem azonos a kezes javára a Ptk. 6:57. § (3) bekezdése szerint keletkező, jogszabályon alapuló megtérítési igénnyel, mely a külön díjazás nélkül vállalt kezesség esetében is fennáll.
Az elsőfokú bíróság helytállóan rögzítette továbbá, hogy a szerződés felperes másodlagos keresetében támadott 3.2.4. pontja nagyobb részt a Ptk. készfizető kezességi szerződésre irányadó rendelkezéseit ismételte meg annak rögzítésével, hogy a kezes kötelezettségét a kötelezett ellen indult csődeljárásban biztosított fizetési haladék nem érinti; a kezest nem illeti meg a sortartás kifogása, ha a kötelezett csődeljárásban fizetési haladékot kapott vagy ellene felszámolás indult. A jogszabály szövegével egyező szerződési kikötés jóerkölcsbe ütközése nem merülhet fel. A Ptk. 6:417. § (4) bekezdése szerint ugyan a kötelezett ellen indult felszámolási vagy csődeljárásban kötött egyezség akkor nem érinti a kezes kötelezettségét, ha a jogosult a kezest az egyezség megkötését megelőzően annak feltételeiről tájékoztatta. A szerződés ugyanakkor azt rögzíti, hogy a kezes kötelezettsége független a tájékoztatás megtörténtétől; azonban a felperes sem az eljárásban, sem a fellebbezésben kifejezetten ezen eltérésre nem hivatkozott, a felek egyező akarattal a Ptk. e diszpozitív rendelkezésétől eltérhettek. A gazdasági élet professzionális szereplői esetén a felek ilyen megállapodása önmagában nem ütközik a társadalom erkölcsi felfogásába sem.
Az ítélőtábla a felperes harmadlagos, a kezesi kötelezettség alóli szabadulásának megállapítására irányuló kereseti kérelme vonatkozásában csak részben osztotta az elsőfokú bíróság indokait. Mindenekelőtt rögzíti, hogy már a felperes keresetlevélben és keresetváltoztatást tartalmazó iratba foglalt tényállítása és az általa csatolt, a felszámolási eljárásban hozott végzés indokolása is cáfolja a felperes e körben előadott jogi érvelését. A felperes maga hivatkozott ugyanis arra, hogy már a 2018. évben is vitatta az alperes követelését (amely feltételezi annak érvényesítését), az alperes a követelés érvényesítése érdekében már a 2019. évben felszámolást indított ellene. A csatolt, a felszámolási eljárást megszüntető végzés indokolása szerint az alperes két alkalommal, 2018. október 15. és 2018. november 14. napján írásban szólította fel a felperest a teljesítésre; melynek a felperes nem tett eleget, a követelést vitatta. Az igény érvényesítésének nem csupán a végrehajtás megindítása minősül; azonban a felperessel szemben a végrehajtás elrendelése is megelőzte az adós elleni felszámolási eljárás kezdő napját. Iratellenes ezért az a felperesi hivatkozás, hogy az alperes sem a követelés esedékessé válása és a felszámolás elrendelése közötti időben, sem a felszámolási eljárás megindulása utáni 40, illetve 180 napon belül nem lépett fel vele szemben.
A felperes jogi érvelése azonban ettől függetlenül is megalapozatlan. A Ptk. 6:426. § értelmében, ha a jogosult lemond a követelést biztosító valamely jogról vagy egyébként az ő hibájából a követelés a kötelezettel szemben behajthatatlanná válik vagy a behajtása jelentősen megnehezül, a kezes szabadul annyiban, amennyiben a követelést biztosító jog alapján kielégítést kaphatott volna.
Az alperes igazolta, hogy a főadóssal szembeni követelését a felszámolási eljárásban a törvényi határidőben bejelentette, azt a felszámoló a Csődtv. 57. § (1) bekezdése alapján nyilvántartásba vette. Az alperes tehát a követelés fenntartása érdekében a megfelelő jogi lépéseket megtette, a jogvesztő határidőn belül bejelentette hitelezői igényét. Ez pedig a kezes biztosítékát jelenti, hiszen amennyiben helytáll az adós helyett, úgy a 2023. június 24-ig hatályos Ptk. rendelkezések szerint az elsőfokú bíróság által felhívott jogszabályi rendelkezés értelmében, az ezt követő teljesítés esetén pedig a törvényi engedmény következtében, helytállási kötelezettségének teljesítése alapján a felszámolási eljárásban tudja érvényesíteni igényét az adóssal szemben. (Kúria Pfv.21.245/2020/9. számú ítélet [16] bekezdés - közzétéve: BH 2022.13). A kezes teljesítésével a hitelező követelésének kezes által teljesített része ugyanis a hatályos rendelkezések szerint a törvény erejénél fogva a kezesre száll át. Ez esetben nem új követelés keletkezik az adóssal szemben, hanem jogutódlás történik; a hitelezői igényként már bejelentett és nyilvántartásba vett követelésben történő jogutódlás esetén pedig a jogutód nem minősül "új hitelezőnek". A Csődtv. rendelkezései szerint hitelező az, aki bejelenti a felszámolóhoz a követelését és a megadott határidőn belül be is fizeti a nyilvántartásba vételi díjat [Csődtv. 28. § (2) bekezdés f) pont, 46. § (7) bekezdés]. A hitelezői minőség nem kötődik a bejelentőhöz, a polgári jog szabályai szerint a felszámolási eljárás alatt is lehetőség van a jogutódlásra. Ilyen esetben a már elnyert hitelezői pozícióban történik meg a jogutódlás, a követelés jogutódjának nem kell eleget tennie a hitelezői minőség eléréséhez szükséges, Csődtv. -ben előírt feltételeknek (Kúria Gfv.X.30.248/2011. - közzétéve: BH 2013.22). Helyesen járt el ezért az elsőfokú bíróság, amikor a felperes ezen keresetét is elutasította.
A felperes arra fellebbezésében helytállóan hivatkozott, hogy a vagyont terhelő jelzálogjogot alapító szerződésre a Ptké. 50. § (1) bekezdése alapján az 1959. évi IV. törvény rendelkezései irányadóak. Az ezen törvény 207. § (1) bekezdésében foglalt értelmezési szabály szerint a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. Márpedig a felek által kötött szerződés tagolásából kétséget nem tűrően az következik, hogy a zálogjogosult alperes kielégítési jogát választása szerint bírósági végrehajtás útján gyakorolhatta vagy a bírósági végrehajtás mellőzésével két út közül választhatott: 1. a zálogtárgyakat maga értékesíti; 2. arra záloghitel nyújtásával vagy árverés szervezésével üzletszerűen vagy hivatalból foglalkozó személynek ad megbízást; azzal, hogy akkor is áttérhetett a bírósági végrehajtásra, ha korábban valamely, a végrehajtás mellőzésével történő igényérvényesítést választotta. A szerződés további tagolásából, szerkesztéséből egyértelmű, hogy a "mindkét esetben" kitétel kizárólag ez utóbbi, a kielégítési jog bírósági végrehajtáson kívüli gyakorlásának esetére vonatkozik a felek szerződése szerint. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy a bírósági végrehajtás esetén a végrehajtás alá vont vagyontárgy értékének megállapítását, a legalacsonyabb vételárat is a Vht., azaz jogszabály rendelkezései alapján, az abban rögzítettek szerint a végrehajtó, vagy erre irányuló kifogás esetén a bíróság állapítja meg, A Vht. állapítja meg az árverési vételár leszállításának szabályait és mértékét is, a felek szerződési kikötése erre az esetre nem is értelmezhető.
A felperes az elsőfokú eljárás során a szerződés ezen kikötése tekintetében nem hivatkozott arra, hogy a társadalom erkölcsi felfogását sértené, ezen fellebbezési hivatkozása a Pp. 373. § (1) bekezdése szerint nem vizsgálható; ugyanakkor a bírósági végrehajtás szabályai szerinti áron történt kényszerértékesítés jóerkölcsbe ütközése kizárt.
A felperes negyedleges keresetét az 1959. évi Ptk. 318. § (1) bekezdésére alapítva szerződésszegéssel okozott kár megtérítését kérte, azonban az állított szerződésszegést az alperes nem követte el, ekként a kártérítési felelősség további feltételeinek vizsgálata nélkül a kereset elutasításáról kellett dönteni. A végrehajtással kapcsolatos büntetőeljárás eredménye - ahogyan az elsőfokú bíróság helytállóan kifejtette - a kereset elbírálása tekintetében ezért jelentőséggel nem bírt; az eljárás felfüggesztésének nem volt helye.
Mindezek alapján az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét - az indokolás részbeni módosítása mellett - a Pp. 383. § (2) bekezdése szerint helybenhagyta.
(Debreceni Ítélőtábla Gf.II.30.014/2024/6.)