adozona.hu
ÍH 2025.11
ÍH 2025.11
GYORSÍTOTT PERBEN ÉRVÉNYESÍTHETŐ SÉRELEMDÍJ I. A polgári perben eljáró bíróság a kártérítési, illetve sérelemdíj fizetési kötelezettség körében a büntetőeljárásban meghozott, bűnösséget megállapító jogerős ítéletben foglaltaktól eltérő ténymegállapítást annyiban tehet, amennyiben az a bűnösség kérdésére nem hat ki. II. A gyorsított perben kizárólag a jogerősen megállapított bűncselekmény miatt érvényesíthető sérelemdíj. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a gyorsított perben a személyiségi jogot sértő magatartásk
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A peres felek szomszédok, hosszabb ideje közöttük megromlott a viszony. Az alperes magasabb, testalkatát és fizikumát tekintve is erősebb a felperesnél, öt éves kora óta űz küzdősportot, míg a felperes csak alkalomszerűen sportol és a ház körül végez fizikai tevékenységet.
A felperes 2022. szeptember 23. napján a délutáni órákban füvet nyírt a saját ingatlana mögötti földút mellett, amikor az alperes hangosan kiabálva legalább három alkalommal dióval vagy azzal azonos méretű tárggyal dobálta...
ÍH 2025.11 GYORSÍTOTT PERBEN ÉRVÉNYESÍTHETŐ SÉRELEMDÍJ
I. A polgári perben eljáró bíróság a kártérítési, illetve sérelemdíj fizetési kötelezettség körében a büntetőeljárásban meghozott, bűnösséget megállapító jogerős ítéletben foglaltaktól eltérő ténymegállapítást annyiban tehet, amennyiben az a bűnösség kérdésére nem hat ki.
II. A gyorsított perben kizárólag a jogerősen megállapított bűncselekmény miatt érvényesíthető sérelemdíj. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a gyorsított perben a személyiségi jogot sértő magatartásként azt lehet figyelembe venni, amely a bűnösség kimondásának alapjául szolgál, másrészt olyan személyiségi jog megsértése lehet a sérelemdíj alapja, amely a bűnösség alapjául szolgáló, a büntetőügyben eljárt bíróság e körbe eső ténymegállapításaiból következik és az adott bűncselekmény védett jogi tárgyát képezi. [2020. évi LXX. törvény (Gyptv.) 2. § (1) bekezdés, 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 263. §, 264. §, 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:43. §, 2:52. §]
A peres felek szomszédok, hosszabb ideje közöttük megromlott a viszony. Az alperes magasabb, testalkatát és fizikumát tekintve is erősebb a felperesnél, öt éves kora óta űz küzdősportot, míg a felperes csak alkalomszerűen sportol és a ház körül végez fizikai tevékenységet.A felperes 2022. szeptember 23. napján a délutáni órákban füvet nyírt a saját ingatlana mögötti földút mellett, amikor az alperes hangosan kiabálva legalább három alkalommal dióval vagy azzal azonos méretű tárggyal dobálta meg. Ennek következtében a felperes jobb felkarján gyermektenyérnyi haematoma, jobb oldalán az alsó borda felett dió nagyságú haematoma és a jobb térd medialis felszínén szintén dió nagyságú duzzanat, haematoma keletkezett, amelyek sérülések nyolc napon belül szövődménymentesen gyógyultak.
A felperes mint magánvádló feljelentése alapján a fenti cselekmény miatt a Sz-i Járásbíróság ítéletével megmegállapította az alperes bűnösségét testi sértés vétségében, az alperest 2 évre próbára bocsátotta, és a felperes polgári jogi igényének érvényesítését egyéb törvényi útra utasította. Az elsőfokú ítéletet érdemében az alperes fellebbezése folytán eljárt Sz-i Törvényszék ítéletével annyiban változtatta meg, hogy a próbára bocsátás időtartamát 1 évre enyhítette, egyebekben azt helybenhagyta.
A felperes a módosított keresetében az alperest 600 000 forint sérelemdíj és ennek 2022. szeptember 23. napjától járó késedelmi kamat megfizetésére kérte kötelezni. Érvényesíteni kívánt jogként a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:43. § a) és b) pontját, 2:52. §-át, 2:53. §-át és 6:48. § (1) bekezdését, valamint a magánélet védelméről szóló 2018. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Mévt.) 10. §-át jelölte meg. Igénye elbírálását a bűncselekménnyel okozott kár, illetve sérelemdíj megtérítése iránt indított gyorsított perről szóló 2020. évi LXX. törvény (a továbbiakban: Gyptv.) szabályai szerinti eljárásban kérte elbírálni. Előadta, miközben füvet nyírt, az alperes trágár módon kiabálva dióval vagy kisebb kődarabbal megdobta, amely miatt indult büntetőeljárásban a bíróság az alperes büntetőjogi felelősségét testi sértés vétségében megállapította. Érvelése szerint ezzel az alperesi magatartással sérült a testi épséghez, magánélethez fűződő személyiségi joga. Hivatkozott arra, a sérelemdíjnak egyfelől a jogsértést kell kompenzálnia, másfelől magánjogi büntetés funkciója is van. Állította, károsulti közrehatás nincs, mivel az alperest nem provokálta a dobálást megelőzően, és a bántalmazás alatt többször kérte az alperest a jogsértő magatartás abbahagyására.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Vitatta, hogy trágár kifejezéseket használt volna, ilyen megtörténtét a büntetőügyben eljárt bíróságok sem állapítottak meg. Lényegesnek tartotta, a büntetőeljárásban meghozott ítéletek azt sem állapították meg, hogy a felperes otthonába jogosulatlanul behatolt, vagy egyéb sértő, zavaró, zaklató módon beavatkozott. Álláspontja szerint az Mévt. a magánlaksértés vétségének vagy bűntettének elkövetésétől hivatott védeni a magánéletet, ezért a felperes csak magánlaksértés elkövetése esetén tarthatna igényt sérelemdíjra. A régebben tartó haragos viszony miatt pedig a dióval történő dobálás a sértő, zavaró, zaklató módú behatolás "határán belül mozog". A testi épséghez való jog sérelme kapcsán kitért arra, annak az ember testén külső behatás által előidézett negatív változás minősül. A nyolc napon belül gyógyuló sérülések azonban nem eredményezhettek olyan negatív változást a felperesnél, amelyet a polgári jognak szankcionálni kell. Utalt arra, a sérelemdíj elsődleges célja és funkciója a jogsértés vagyoni elégtétellel történő kompenzációja, és csak másodsorban a magánjogi büntetés. Emiatt legfeljebb a nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel járó testi sértés jelenthetett volna nem vagyoni sérelmet és alapozhatta volna meg a sérelemdíj iránti igényt. A bírói gyakorlat is egységes abban, hogy bagatell, csekély súlyú, jelentéktelen nem vagyoni sérelem esetén nem állapít meg sérelemdíjat. Véleménye szerint a felperest ért jogsérelem az életvitelében, életminőségében nem eredményezett változást.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 300 000 forintot és ennek 2022. szeptember 23. napjától a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatát, amely 2022. november 10. napjától a külön jogszabályban megállapított veszélyhelyzet ideje alatt legfeljebb évi 25%-os mértékben érvényesíthető. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Határozatának indokolása szerint a perben a keresetlevél benyújtásának időpontjára tekintettel a Gyptv. szabályai alkalmazhatók voltak. Megállapította a büntetőeljárásban keletkezett okiratok alapján, hogy a felek között korábban is konfliktus volt, hosszabb ideje fennállt a rossz szomszédi viszony, a per tárgyát képező, tettlegességig fajuló vitát az egyébként is erőfölényben lévő alperes kezdeményezte és ezzel összefüggésben a felperes nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Utalt arra, a perben nincs jelentősége, hogy a felperes által bejelentett tanúra nézve a bántalmazás milyen hatással volt, mivel a pernek nem alanya a felperes tanúként megjelölt házastársa, az igénnyel ebben a perben nem élt.
Rámutatott, a bűncselekménnyel okozott kár nem önálló kárfelelősségi alakzat, a bűncselekményt is megvalósító magatartás csak akkor eredményez kártérítési felelősséget, ha annak a polgári jogi feltételei fennállnak. A jogerősen elbírált bűncselekmény vagyonjogi következményeiről való döntés során azonban nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt, amely azt is jelenti, hogy nem lehet megállapítani a büntető törvényi tényállás valamely szükségszerű elemének, illetve az arra utaló tények hiányát. A büntetőügyben meghozott ítélet tehát a bűncselekmény elkövetése és az annak alapjául szolgáló tények körében is köti a polgári perben eljáró bíróságot. Emiatt megállapíthatónak találta a testi épséghez, egészséghez fűződő személyiségi jog sérelmét.
Kifejtette a Ptk. 2:43. § b) pontja kapcsán, a magánlakás a természetes személy életének szokásos színtere, ahol személyisége általában jobban megjelenik, kibontakozik mint más közösségi helyszíneken. Ezért a törvény a magánlakás védelmét a személyiségvédelem körében szabályozza. A magánlakáshoz fűződő jog megsértésének tipikus formái a tulajdonos akarata ellenére történő behatolás vagy bennmaradás, saját lakásban, kertben az adott személy hozzájárulása nélkül kép- vagy hangfelvétel készítése. Ugyanakkor a magánlakáshoz való jog a dologi jogi birtokvédelemmel párhuzamos sajátos személyiségjogi oltalom: ennek megfelelően a törvény általánosságban tilt minden olyan magatartást mások részéről, amely a magánszemélyt a lakásában, ingatlanában az ehhez tartozó helyiségekben, illetve az udvarban folytatott és belátása szerint alakított életvitelében zavarja vagy akadályozza. Ezért a perbeli eset nem csak a birtokvédelemre, hanem a személyiségi jog védelemre is tartozó kérdés. Miután az alperes cselekménye alkalmas volt arra, hogy a felperes magánszférájához tartozó területen békésen végzett tevékenységében megzavarja, és a saját ingatlana zavartalan, háborítatlan használatában akadályozza, a magánlakás védelméhez fűződő személyiségi jog megsértése megvalósult.
Úgy ítélte, az alperes megsértette a felperes magánéletéhez fűződő jogát, mivel a felperes szabad cselekvéséhez való jogát magánlakása területén, annak udvarában a magánélete során kifejtett tevékenységében zavarta, akadályozta, amikor hangos kiabálással, dobálással a békésen, saját ingatlanán végzett tevékenységében megzavarta.
A sérelemdíj kapcsán rögzítette, a Ptk. 2:52. § (2) bekezdésének "a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkezésének bizonyítása nem szükséges" fordulata ugyan mentesíti a felperest a hátrány bizonyításának kötelezettsége alól, de a sérelemdíj csak nem vagyoni sérelemért követelhető, vagyis szükséges, hogy az legalább a köztudomás alapján megállapítható legyen. A sérelemdíj egyik funkciója az okozott hátrány kompenzációjaként a személyiségi jogában sértett fél anyagi kárpótlása, míg a másik vagy egyfajta magánjogi büntetésül szolgálna hasonló jogsértések megelőzésére.
A sérelemdíj összegének meghatározásakor értékelte, hogy a felperes nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, az alperes magatartása megzavarta, megakadályozta a saját ingatlanában a kerti munkák békés, zavartalan elvégzésében. A sérülés ugyanakkor nem volt súlyos, de az atrocitás alkalmas volt arra, hogy felzaklassa nem csak a felperest, de a házastársát is. Az esemény így a felperes környezetére is kedvezőtlenül hatott. Mérlegelte azt is, nem állapítható meg, hogy a felek közötti korábbi konfliktusokat melyik fél kezdeményezte. Mindezeket és a sérelemdíj magánjogi büntetés funkcióját is figyelembe véve 300 000 forintban határozta meg a sérelemdíj összegét.
Az elsőfokú ítélettel szemben az alperes terjesztett elő fellebbezést, elsődlegesen annak részbeni megváltoztatását és a kereset teljes elutasítását, másodlagosan részbeni megváltoztatását és a sérelemdíj 100 000 forintra történő leszállítását. Harmadlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte.
Álláspontja szerint nem sérült a felperes testi épséghez, egészséghez fűződő személyiségi joga. Nem tartotta a magánlakáshoz fűződő személyiségi jogot sértő magatartásnak egy dió vagy dió nagyságú tárgy szomszéd ingatlanára történő átdobását. Ezesetben a zavarással érintett személynek birtokvédelmi igénnyel kell élnie. Vitatta, hogy a felperest hangos kiabálással zavarta volna, ez a tény nem volt bizonyított sem a büntetőeljárásban, sem az elsőfokú eljárásban. Nem történt továbbá hangos szóváltás, és a felperes házastársát sem zavarta meg az otthonában végzett tevékenységében. Hivatkozott arra, a büntetőeljárásban meghozott ítéletek nem állapították meg, hogy a felperes otthonába jogosulatlanul behatolt, vagy egyéb sértő, zavaró, zaklató módon beavatkozott.
Kiemelte a sérelemdíj kapcsán, e jogintézmény funkciója elsősorban a jogsértés vagyoni elégtétellel történő kompenzációja, az csak másodsorban magánjogi büntetés. A személyiségi jogsértés megállapítása, valamint az objektív szankciók megítélése mellett a bíróság el is utasíthatja a sérelemdíj iránti keresetet, ha a sérelmet szenvedett felet nem érte olyan nem vagyoni sérelem, amely sérelemdíj megítélésére adhatna alapot. Véleménye szerint pedig a nyolc napon belül gyógyulú testi sértés jelenthet nem vagyoni sérelmet és alapozhat meg sérelemdíjat.
Utalt arra, nem ad alapot sérelemdíjra, ha a sérelem az élet általános velejárója, kockázata, a személyiségi jogsértés intenzitását el nem érő mindennapi kellemetlenség. Megítélése szerint a felperest ért jogsérelem életvitelében, életminőségében érdemi változást nem okozott.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. Érvelése szerint a perbeli eset nem minősíthető bagatellnek amiatt, hogy a büntető ügyben eljárt bíróság nem szabott ki büntetést. A büntetőeljárásban ugyanis nem csupán az elkövetett cselekmény tárgyi súlyát, annak társadalmi veszélyességét vizsgálja a bíróság, hanem az elkövető személyi körülményeire, így az alperes büntetlen előéletére is figyelemmel volt. Hangsúlyozta, a felek között a perbeli esetet megelőzően és azóta is történtek hasonló jellegű konfrontálódások, és egy újabb büntetőeljárás is folyamatban van. Előadta, az eset óta félelemmel telve megy ki a saját kertjébe, tartva attól, hogy újabb támadás fogja érni az alperes részéről.
Álláspontja szerint a magánlakás megsértésének tilalma nem csak a tárgyak, személyek fizikai behatásával szemben véd, de a lakás belátás szerinti használatát jogtalanul akadályozó környezeti, zaj és egyéb behatásokkal szemben is védelmet nyújt. Megjegyezte, a házastársa ugyan nem felperes a perben, de az ő magánéletét is hátrányosan érintette a felperessel szemben kifejtett alperesi magatartás. A testi épséghez való személyiségi jog megsértése kapcsán lényegesnek tartotta, az alperes büntetőjogi felelőssége könnyű testi sértés vétségében került megállapításra, és így a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 264. § (1) bekezdése alapján nem állapítható meg polgári perben a büntető törvényi tényállás valamely szükségszerű elemének, illetve arra utaló tényének a hiánya.
A fellebbezés alaptalan.
A Pp. 370. § (1) bekezdése szerint a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörét az erre irányuló fellebbezési kérelemre, csatlakozó fellebbezésre, ellenkérelemre, azok korlátai között gyakorolja. Ilyen korlátnak minősülnek a fellebbezés 371. § (1) bekezdésében megjelölt tartalmi követelményei körében előadottak. E jogszabályi rendelkezésből következik, hogy korlátot nemcsak az képez, hogy a fellebbező fél milyen tartalmú másodfokú döntést kér, hanem az is, hogy ezt milyen indokkal teszi, melyik eljárási vagy anyagi jogszabály megsértésére hivatkozik.
Az alperes fellebbezésében mind az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatását, mind annak hatályon kívül helyezését kérte. A Pp. 383. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a másodfokú bíróság - ha az ítélet hatályon kívül helyezésére e törvény szerint nincs szükség - az ügy érdemében dönt. E jogszabályi rendelkezésből az következik, hogy az ügy érdemében abban az esetben lehet dönteni a másodfokú eljárás során, amennyiben nem áll fenn az ítélet hatályon kívül helyezését eredményező ok. Ezért amennyiben a fellebbezés az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatására és hatályon kívül helyezésére is irányul, a másodfokú bíróságnak először a hatályon kívül helyezés iránti kérelmet kell vizsgálnia, és csak ennek megalapozatlansága esetén dönthet az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásra irányuló fellebbezési kérelemről. Az alperes fellebbezésében nem jelölt meg az ítélet hatályon kívül helyezését a Pp. 379-381. §-ai szerint megalapozó valamely okot, ilyet az ítélőtábla sem észlelt. Erre figyelemmel az ítélőtábla - az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére okot adó körülmény hiányában - a továbbiakban a Pp. 369. § (3) bekezdés c) és d) pontja szerinti felülbírálati jogkörében vizsgálta az elsőfokú ítélet anyagi jognak való megfelelőségét.
Nem vitatottan az alperes legalább három alkalommal dióval vagy azzal azonos méretű tárggyal dobálta meg a felperest, amely következtében a jobb felkarján gyermektenyérnyi haematoma, jobb oldalán az alsó borda felett dió nagyságú haematoma és a jobb térd medialis felszínén szintén dió nagyságú duzzanat, haematoma keletkezett, ezt a büntetőügyben eljárt bíróság jogerős ítélete is megállapította.
A Pp. 263. § (1) bekezdése a bizonyítás körében alapelvként a tényállás szabad megállapításának elvét fogalmazza meg, amely magába foglalja egyrészt a bizonyítás lefolytatásának formai szabadságát, másrészt annak lehetőségét, hogy a bíróság bármely alkalmas eszközt bizonyítékként felhasználjon. Ennek megfelelően rendelkezik a Pp. 263. § (2) bekezdése akként, hogy - főszabály szerint - a bíróságot határozatának meghozatalában más hatóság döntése vagy a fegyelmi határozat, illetve az azokban megállapított tényállás nem köti. Ez alól jelent kivételt - egyezően a korábban hatályos polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 4. § (2) bekezdésével - a Pp. 264. §-a, amelynek (1) bekezdése értelmében, ha a jogerősen elbírált bűncselekmény vagyoni jogi következményeiről polgári perben kell határozni, a bíróság határozatában nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. E ténymegállapítási kötöttség a bűnösség megállapításának alapjául szolgáló tényekre is kiterjed (Pfv.III.20.126/2018/17.). Vagyis a polgári perben eljáró bíróság nemcsak azt nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem volt bűnös a bűncselekmény elkövetésében, hanem azt sem, hogy nem tanúsította azt a magatartást, amely miatt a bűnösségét megállapították (BH 2020.150.). Ez azt is jelenti, hogy amennyiben az elítélt bűnösségét olyan bűncselekményben állapították meg, amelynek tényállási eleme az elkövetési magatartás és a bekövetkezett eredmény közötti okozati összefüggés megléte, a polgári perben a károkozó magatartás és a beállott eredmény közötti okozati összefüggés fennállása már nem vitatható (BH 2020.70.). Ha a polgári bíróság vizsgálhatná és kimondhatná, hogy a vád tárgyává tett cselekmény nem valósult meg, azzal a büntetőbíróságtól eltérően döntene, hiszen a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) 4. § (1) bekezdése alapján a bűncselekmény egyik fogalmi eleme, a tényállásszerűség hiányzik. Következésképpen a polgári perben eljáró bíróság a kártérítési, illetve sérelemdíj fizetési kötelezettség körében a büntetőeljárásban meghozott, bűnösséget megállapító jogerős ítéletben foglaltaktól eltérő ténymegállapítást, eltérő mérlegelést annyiban tehet, amennyiben az a bűnösség kérdésére nem hat ki.
Jelen esetben az alperes bűnösségét könnyű testi sértés bűncselekményében állapította meg a büntetőügyben eljárt bíróság. A Btk. 164. § (1) és (2) bekezdése értelmében könnyű testi sértés vétségét az követ el, aki más testi épségét vagy egészségét sérti, és az azzal okozott sérülés vagy betegség nyolc napon belül gyógyul. A könnyű testi sértés bűncselekménye megállapításának tényállási eleme tehát a testi épség vagy egészség megsértése, és az ezzel összefüggésben bekövetkező nyolc napon belül gyógyuló sérülés vagy betegség. A testi épség és egészség a Ptk. 2:43. § a) pontja alapján személyiségi jognak minősül, és azok megsértése személyiségi jogsértést jelent. Ezért a Pp. 264. § (1) bekezdésére figyelemmel a bűnösség kimondásának alapjául szolgáló, a büntetőügyben eljárt bíróság e körbe eső ténymegállapításai (testi épség, egészség megsértése, a nyolc napon belüli sérülés és az ezek közötti okozati összefüggés fennállta) a jelen perben eljáró bíróságot is kötik. Helyesen állapította meg ezért az elsőfokú bíróság, hogy az alperes magatartásával megsértette a felperes testi épséghez és egészséghez fűződő személyiségi jogát.
Nem értett egyet ugyanakkor az ítélőtábla az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, miszerint jelen perben más személyiségi jog megsértése is vizsgálható a követelt sérelemdíj alapjaként. A felperes keresetében egy magatartás miatt nem keresethalmazatként előterjesztve, de több személyiségi jogának megsértésére hivatkozott a követelt sérelemdíj alapjaként. A Gyptv. 2. § (1) bekezdése értelmében gyorsított perben az a bűncselekménnyel okozott kár, illetve sérelemdíj megtérítése iránti igény érvényesíthető, amely esetében a bíróság jogerősen megállapította a bűncselekmény elkövetését, és nem került sor polgári jogi igény megítélésére, továbbá polgári per megindítására. A gyorsított perben tehát kizárólag a jogerősen megállapított bűncselekmény miatt érvényesíthető sérelemdíj. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a gyorsított perben a személyiségi jogot sértő magatartásként azt lehet figyelembe venni, amely a bűnösség kimondásának alapjául szolgál, másrészt olyan személyiségi jog megsértése lehet a sérelemdíj alapja, amely a bűnösség alapjául szolgáló, a büntetőügyben eljárt bíróság e körbe eső ténymegállapításaiból következik és az adott bűncselekmény védett jogi tárgyát képezi. Ez az értelmezés következik a Gyptv. céljából is, amely a miniszteri indokolás általános részében foglaltakból kitűnően az, hogy eljárásjogi könnyítést kíván biztosítani azon sértettek számára, akiknek ügyében a büntetőeljárás már jogerősen befejeződött és a bűncselekménnyel okozott kár, illetve sérelemdíj megtérítése iránti igényüket polgári jogi igényként a büntetőeljárásban nem érvényesítették, valamint polgári pert sem indítottak ennek érdekében, és követelésük még nem évült el. Gyorsított perben sérelemdíj ezért olyan magatartás és olyan személyiségi jogsértés miatt követelhető, amelyek esetében a büntetőeljárásban meghozott jogerős ítéletből az alperesi pozíciót megalapozó felelősség fennállásáról egyértelmű bizonyosság nyerhető. Nem lehetett a Gyptv. célja az, hogy a büntetőeljárásban meghozott ítéletben feltüntetett, de a bűnösség kimondásának alapjául nem szolgáló magatartás és a büntetőügyben eljárt bíróság ténymegállapításaiból következő, de a bűnösség kimondásának alapjául nem szolgáló, az adott bűncselekményhez védett jogi tárgyként nem kapcsolódó személyiségi jogsértés esetén az általános szabályok által biztosított védekezési lehetőséghez képest jóval szűkebb körű védekezésre kényszerítse.
Jelen esetben a büntetőeljárásban meghozott jogerős ítélet szerinti bűncselekmény, a könnyű testi sértés vétségének törvényi tényállását megalapozó, testi épséget, egészséget sértő magatartás az, hogy az alperes legalább három alkalommal megdobta a felperest dióval vagy dió méretű tárggyal. A törvényi tényállást megvalósító magatartás körébe nem tartozik a büntető ügyben meghozott ítéletnek az a ténymegállapítása, hogy az alperes hangosan kiabált. Ezért e magatartás ebben a perben nem vehető figyelembe sérelemdíj fizetési kötelezettséget megalapozó személyiségi jogot sértő magatartásként. A testi sértés bűncselekményének továbbá védett jogi tárgya a testi épség, egészség, és bűnösség kimondásának alapját annak megsértése és az azzal összefüggő sérülés adja, amelyekből következően a testi épséghez és egészséghez fűződő személyiségi jogtól eltérő személyiségi jog sérelme gyorsított perben nem vizsgálható. Következésképpen a perben a magánélethez és a magánlakáshoz fűződő személyiségi jog megsértése nem volt figyelembevehető, így emiatt a perben a felperes sérelemdíjat nem követelhet.
A felperes a testi épséghez, egészséghez fűződő személyiségi jogának megsértése miatt a Ptk. 2:52. § (1) bekezdése alapján sérelemdíjra tarthat igényt.
A Ptk. 2:52. § (2) bekezdése értelmében a sérelemdíj fizetésére kötelezés feltételeire - különösen a sérelemdíjra köteles személy meghatározására és a kimentés módjára - a kártérítési felelősség szabályait kell alkalmazni, azzal, hogy a sérelemdíjra való jogosultsághoz a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges. Ugyanezen szakasz (3) bekezdése a sérelemdíj összegszerűségének a meghatározásához az eset összes körülményének figyelembevételét írja elő a bíróságok számára azzal, hogy különösen a sérelmet szenvedett felet ért hátrány és annak súlya, ismétlődő jellege, a felróhatóság mértéke, a jogsértésnek a sértettre és környezetére gyakorolt hatása kap jelentőséget. A sérelemdíj összegszerűségének meghatározásakor figyelembe kell venni, hogy a sérelemdíj mint a személyiségi jogsértés egyik lehetséges szankciójának a funkciója kettős: egyrészt az okozott hátrány kompenzációjaként a jogsértő és a személyiségi jogában sértett személy viszonyában kifejezett anyagi kárpótlás, és emellett magánjogi büntetésnek is tekintendő a hasonló jogsértések megelőzésének céljával (Kúria Pfv.IV.20.464/2018/8. szám). Mindezen körülmények együttes figyelembevételével kell az adott esetben a fél javára megítélhető sérelemdíj mértékét meghatározni.
A személyiségi jogsértés megállapításának nem automatikus következménye a sérelemdíj megítélése. A körülmények bírói mérlegelése adott esetben azt is eredményezheti, hogy a jogsértő nem kötelezhető sérelemdíj megfizetésére. Ezt a gyakorlatot támasztja alá a Kúria Pfv.IV.20.801/2021/5. számú ítélete is. A Ptk. 2:52. § (2) bekezdése a kialakult ítélkezési gyakorlat szerint csupán eljárásjogi szempontból rendelkezik úgy, hogy a hátrányok tekintetében külön bizonyítás nem szükséges (Kúria Pfv.IV.20.348/2023/5. szám). A bíróságnak a mérlegelés körébe vonandó fenti szempontok értékelésével kell megállapítania az adott személyt ért hátrányokat, és annak alapján eldöntenie, hogy a sérelmet szenvedett fél jogosult-e sérelemdíjra, amennyiben igen, milyen összegszerűségben. A bírói mérlegelés adott esetben arra is vezethet, hogy a jogsértő nem kötelezhető sérelemdíj megfizetésére (BH 2016.241.).
Az alperes magatartásával a felperesnek a testén három helyen okozott sérülés. Ezek rövid idő alatt gyógyultak, azonban addig is kellemetlenséget, fájdalmat okoztak. A testi épség, egészség ilyen módon történő megsértése - az alperes fellebbezési érvelésével ellentétben - kompenzálást igénylő nem vagyoni sérelmet eredményez, az nem tekinthető bagatell sérelemnek, figyelemmel arra is, hogy annak - intézkedésben megnyilvánuló, de - büntetőjogi következménye is volt.
Ugyancsak alaptalanul kifogásolta az alperes fellebbezésében a sérelemdíj összegszerűségét is. Kétségtelen, a sérelemdíj alapját a perben a magánélethez és a magánlakáshoz fűződő jog megsértése nem képezte, és hátrányként nem értéklehető a felperesnek a perben sérelemdíj iránti igényt nem érvényesítő házastársának esetleges zaklatottsága.
A rövid időn belül gyógyuló sérülések is ugyanakkor köztudomásúan fájdalommal, kellemetlenséggel járnak, az alperes magatartása akadályozta a felperes által végzett tevékenység zavartalan elvégzését és a magatartás módja félelem keltésére alkalmas. Ennek kompenzációja mellett a sérelemdíj mértékének meghatározásakor a jogintézmény büntetőfunkciójára a sértettnek okozott hátrány nagyságától függetlenül figyelemmel kell lenni. Így a bíróság a sérelemdíj mértékében akkor is kifejezésre juttathatja a társadalom rosszallását, ha a sértettnek okozott hátrány nem jelentős (BH2020. 235.). A sérelemdíj összegének továbbá olyannak kell lennie, amely a sérelem kompenzálása mellett a jogsértéstől visszatartó preventív hatás kifejtésére is alkalmas (BH2022. 302.). Ez a szempont a perbeli esetben lényeges, mivel a felek szomszédok, amely miatt napi szinten térben egymás közelében tartózkodnak. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság által meghatározott sérelemdíj összegének megváltoztatása nem volt indokolt.
A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Pf.III.20.326/2024/7.)