adozona.hu
BH 2024.12.297
BH 2024.12.297
A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 2. § 6. pontjának értelmező rendelkezése nem felelősséget telepítő szabály, hanem a felhasználó fogalmát definiálja. Ennek helyes értelmezése szerint a mindenkori tulajdonos részére - a szolgáltatást közvetlenül igénybe vevő személy mögött - felhasználói minőséget biztosít a törvény, ezért a tulajdonost attól függetlenül terheli a "mögöttes" díjfizetési kötelezettség, hogy a tényleges felhasználó szerződéses kapcsolatban állt-e a szolgáltatóval vagy
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A perbeli ingatlan az alperes tulajdonában áll, amelyen korábban több, ideiglenes jellegű felépítményt emeltek. A 295 m2 és a 270 m2 területű ideiglenes jellegű felépítmény üzemeltetése céljából az alperessel a felépítmények által elfoglalt ingatlanrészekre bérleti szerződések jöttek létre határozott időtartamra. A perben nem álló bérlő egy 2012. január 5-én kelt adásvételi szerződéssel ingóként értékesítette - a perben szintén nem álló - K. Kft.-nek a fenti felépítményeket, amiről az alp...
BH 2024.12.297 A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 2. § 6. pontjának értelmező rendelkezése nem felelősséget telepítő szabály, hanem a felhasználó fogalmát definiálja. Ennek helyes értelmezése szerint a mindenkori tulajdonos részére - a szolgáltatást közvetlenül igénybe vevő személy mögött - felhasználói minőséget biztosít a törvény, ezért a tulajdonost attól függetlenül terheli a "mögöttes" díjfizetési kötelezettség, hogy a tényleges felhasználó szerződéses kapcsolatban állt-e a szolgáltatóval vagy sem [2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:256. §, 6:155. § (1) bek.; 2011. évi CCIX. törvény (Vksztv.) 52. § (2) bek.; 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet (Vhr.) 59. § (3) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A perbeli ingatlan az alperes tulajdonában áll, amelyen korábban több, ideiglenes jellegű felépítményt emeltek. A 295 m2 és a 270 m2 területű ideiglenes jellegű felépítmény üzemeltetése céljából az alperessel a felépítmények által elfoglalt ingatlanrészekre bérleti szerződések jöttek létre határozott időtartamra. A perben nem álló bérlő egy 2012. január 5-én kelt adásvételi szerződéssel ingóként értékesítette - a perben szintén nem álló - K. Kft.-nek a fenti felépítményeket, amiről az alperes csak utóbb értesült.[2] A K. Kft. a 295 m2 területű felépítmény tulajdonába kerülése óta folyamatosan igénybe vette a perbeli ingatlanon rendelkezésre álló víziközmű-szolgáltatásokat, amelyek közül a szennyvízelvezetési szolgáltatást a felperes nyújtotta. A K. Kft. nem kötött írásbeli közüzemi szerződést a felperessel. A K. Kft. és az alperes között eredménytelen tárgyalások folytak a felépítményekkel elfoglalt ingatlanrész, továbbá azok megközelítéséhez szükséges ingatlanrész használatára vonatkozó megállapodás megkötése érdekében, amely végül nem jött létre. Az alperes többször felszólította a K. Kft.-t a felépítmények elbontására és az ingatlan kiürítésére, végül pert indított az ingatlan kiürítése iránt, majd végrehajtás során 2022 októberében az ingatlanrészt birtokba vehette.
[3] A 2018. április 10-től 2018. december 11-ig terjedő felhasználási időszakban a bekötési mérőn fennmaradt vízfogyasztásnak megfelelő szennyvízelvezetés díját és az annak megfelelő vízterhelési díjat a felperes a K. Kft.-re terhelte ki a 2018. július 15. és 2019. január 9. közötti esedékességű számlákkal. E követelés kiegyenlítetlen maradt, így a felperesnek 54 231 forint kiegyenlítetlen díjkövetelése keletkezett.
[4] A felperes a kiegyenlítetlen 54 231 forint tőkekövetelés és annak késedelemi kamatainak megfizetése iránt a K. Kft.-vel mint a 295 m2 területű felépítményt üzemeltető, ekként a felperes szolgáltatását igénybe vevő felhasználóval szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt indított perben a bíróság - 2020. június 30-án jogerőre emelkedett - 14.G.300.067/2020/8. számú bírósági meghagyással kötelezte az alperest a követelés kiegyenlítésére. A jogerős bírósági meghagyás alapján a felperes végrehajtást kezdeményezett, amelynek során a követelés behajthatatlannak bizonyult, emiatt az eljárás 2022. március 18. óta szünetel.
[5] A K. Kft. és a felperes között időközben a Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2022. szeptember 15-én jogerőre emelkedett, 3.G.301.081/2022/5. szám alatt kibocsátott bírósági meghagyással létrehozta a perbeli felhasználási helyen a folyamatos közműves szennyvízelvezetési szolgáltatás nyújtására vonatkozó közszolgáltatási szerződést, amelynek értelmében a felperes a szerződés létrehozásától kezdődően köteles volt a felhasználási helyen a K. Kft. részére közszolgáltatás nyújtására, az utóbbi pedig a közszolgáltatás díjának a megfizetésére a felperes által időszakonként kiállított számlák szerint.
[6] A felperes az eredménytelen végrehajtásra hivatkozással 2022. október 6-án eredménytelenül szólította fel az alperest mint a víziközmű-szolgáltatásba bekapcsolt perbeli ingatlan tulajdonosát arra, hogy az ingatlanát használó K. Kft. által felhalmozott 54 231 forint tőkét és késedelmi kamatát fizesse meg.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[7] A felperes keresetében 54 231 forint szennyvízelvezetési és vízterhelési díj és ezen összeg után 2022. október 21-től járó törvényes mértékű késedelmi kamat megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Keresete jogalapja körében a közte és a K. Kft. között - a bíróság bírósági meghagyás kibocsátásával - létrejött közszolgáltatási szerződésre, továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:256. §-ára, 6:155. § (1) bekezdésére, a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (a továbbiakban: Vksztv.) 52. § (2) bekezdésére és a Vksztv. egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 59. § (3) bekezdésére hivatkozott. Előadta, hogy az alperes a felhasználási helyet képező ingatlan tulajdonosa, a követelés az ingatlanrészt használó cégtől mint felhasználótól behajthatatlan volt. Azzal érvelt, hogy tulajdonosi mivoltára figyelemmel az alperes felhasználónak minősül, és mögöttesen felel a felhasználási helyet képező ingatlan vonatkozásában nyújtott szennyvízelvezetés díjának a megfizetéséért.[8] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, vitatta annak jogalapját és összegszerűségét is. Arra hivatkozott, hogy a felperes és a felépítményeket használó K. Kft. között nem jött létre a Vhr. 56. § (2) bekezdésében megkövetelt írásbeli alakban a szennyvízelvezetésre vonatkozó közszolgáltatási szerződés, ezért nem állt fenn közöttük érvényes szerződéses jogviszony a perbeli időszakban. A felperes szerződés nélkül, saját kockázatára nyújtott közműves szennyvízelvezetési szolgáltatást a felépítménnyel elfoglalt ingatlanrészt jogellenesen használó K. Kft.-nek, aki a perbeli időszakban a tényleges felhasználó volt, és a díj megfizetésére egyedül kötelezhető személy a Vksztv. 2. § 6. pontja alapján. A felperes tévesen értelmezi ezt a rendelkezést, az ingatlan tulajdonosa nem felelős más felhasználó csatornadíj-tartozásáért. A jogszabályhelyben olvasható "sorban mögötte" kifejezésből - érvelése szerint - nem következik mögöttes felelősség, mert ahol a jogalkotó ilyet kívánt létesíteni, ott erről rendelkezett is a felelősségre utaló kifejezések (pl. a helytállás vagy a kötelezettség szavak) használatával a kezesség, vagy a közkereseti társaság tagjainak a társaság tartozásaiért való felelőssége szabályozásánál.
Az első- és a másodfokú ítélet
[9] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.[10] Az elsőfokú bíróság a nem vitatott, közokirattal is igazolt tények alapján tényként állapította meg a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 203. § (1) bekezdése és 266. § (1) bekezdése alapján azt, hogy az alperes tulajdonában állt a perbeli ingatlan, amelyen ideiglenes felépítmények álltak, amelyek tulajdonosa a 2012. január 5-én kelt adásvételi szerződés alapján a perben nem álló K. Kft. lett. Utóbbi az egyik felépítmény üzemeltetésekor folyamatosan igénybe vette a felperes által az ingatlan vonatkozásában nyújtott szolgáltatást. Rögzítette, hogy a szolgáltatás igénybevételére a felperes és a K. Kft. között nem jött létre a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 387. §-ában nevesített közüzemi szerződés. Egyetértett az alperes érvelésével abban is, hogy a bírósági meghagyás e fogyatékosságot nem pótolta, mert az konstitutív jelleggel a keresettel egyezően, a bírósági meghagyás jogerőre emelkedésével hozta csak létre a felperes és a K. Kft. között a közszolgáltatási szerződést és nem a perbeli felhasználási időszakra kiható visszamenőleges hatállyal.
[11] Rámutatott, hogy a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdését a bírói gyakorlat úgy értelmezte, hogy a közüzemi szerződés megkötéséig a jogszabály szerinti fogyasztónak kell a díjat megfizetni, és az 1. § (1) bekezdése alapján a tulajdonos is fogyasztónak minősül, így a szolgáltatás díját köteles megfizetni, függetlenül attól, hogy a szolgáltatást ténylegesen nem ő vette igénybe. Kifejtette: a perbeli felhasználási időszakban, amelyben keletkezett díjtartozást a felperes az alperessel mint tulajdonossal szemben kívánta érvényesíteni, azonban már a Vksztv. volt hatályban, amely szerint a felhasználónak kell a díjat megfizetnie. A Vksztv. 2. § 6. pontja szerint a tulajdonos is felhasználónak minősült, de a felelőssége - a korábbi szabályozáshoz képest - immár csak sorban mögöttesen áll fenn a szerződéses jogviszonyban álló egyéb felhasználó (egyéb ingatlan használó) kiegyenlítetlen díjtartozása esetén. Utalt arra, hogy a 2. § 6. pontban írt "sorban mögötte" kitétel mögöttes felelősségként való értelmezésére lehet következtetni ugyanezen jogszabály 55. § (9) bekezdéséből. Figyelemmel azonban arra, hogy a K. Kft. a megállapított tényállás alapján nem minősült szerződéses jogviszonyban álló egyéb felhasználónak, helytállónak tartotta az alperes arra történt hivatkozását, hogy tulajdonosként a mögöttes felelőssége sem állapítható meg ilyen ténybeli és jogi alapon a felperes által megjelölt időszakban keletkezett és behajthatatlan díjtartozásért.
[12] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és kötelezte az alperest 54 231 forint tőke, kamatai és perköltség megfizetésére.
[13] A másodfokú bíróság indokolása szerint a jogvita elbírálása szempontjából annak van döntő jelentősége, hogy ki minősül felhasználónak. E körben a felperes álláspontját osztotta, amely szerint felhasználó a Vksztv. 2. § 6. pontja szerint a szolgáltatást ténylegesen igénybe vevő, s amennyiben tőle nem hajtható be a követelés, akkor sorban mögötte az ingatlan tulajdonosa felel.
[14] Rögzítette, hogy a Vksztv. 2. § 6. pontja a következőmódon definiálja a felhasználó fogalmát: A víziközmű-szolgáltatást e törvény szerinti szerződéses jogviszony keretében vagy a 31/A. § (1) bekezdésében meghatározott ideiglenes szolgáltatás időtartama alatt a víziközmű-szolgáltató előzetes hozzájárulásával ténylegesen igénybe vevő természetes vagy jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki (amely) a víziközmű-szolgáltatásba bekapcsolt ingatlan használója, és sorban mögötte az ingatlan tulajdonosa.
[15] A másodfokú bíróság, kiemelte, hogy az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában utalt is arra, hogy a "sorban mögötte" kitételt a tulajdonos mögöttes felelősségeként kell értelmezni, ennek ellenére nem marasztalta az alperest mint tulajdonost, azzal az indokolással, hogy a K. Kft. nem minősült szerződéses jogviszonyban álló egyéb felhasználónak, ezért az alperes mint tulajdonos mögöttes felelőssége sem állapítható meg.
[16] A másodfokú bíróság jogértelmezése szerint ezzel szemben a Vksztv. 2. § 6. pontja egyértelműen a tulajdonos mögöttes felelősségét rögzíti - erre utal a Vksztv. 55. § (9) bekezdése is -, amelyet csak akként lehet értelmezni, hogy elsősorban az ingatlan tényleges használójának kell a díjat megfizetnie, s amennyiben az tőle behajthatatlan, akkor a tulajdonosnak. Ezért a tulajdonos mögöttes felelőssége mindaddig nem következhet be, amíg a tényleges igénybe vevővel szemben az igény érvényesíthető.
[17] A perbeli esetben nem vitatott, hogy a tartozás a tényleges használótól behajthatatlan volt, ezért a tulajdonosnak kell helytállnia a szolgáltató felé, a Vksztv. 2. § 6. pontjának második fordulata alapján. A másodfokú bíróság megítélése szerint ez még abban az esetben is így lenne, ha a tényleges használó személye ismeretlen, hiszen abból evidensen következne, hogy vele szemben nem lehet fellépni. A fentiekre tekintettel az alperes (tulajdonos) mögöttes felelőssége szempontjából teljességgel irreleváns, hogy a K. Kft. a perbeli időszakban rendelkezett-e írásbeli közüzemi szerződéssel a felperessel vagy sem.
[18] Mindezekre tekintettel úgy foglalt állást, hogy a felperes követelésének jogalapja az alperessel mint tulajdonossal szemben alapos, a kereset összegszerűségét pedig a felperes okiratokkal igazolta. Az alperes megalapozott kételyt nem fogalmazott meg a számlák tartalmával, hitelességével kapcsolatban, ezért azokat a másodfokú bíróság ítélete alapjául elfogadta.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[19] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és elsődlegesen az elsőfokú ítélet helybenhagyását, másodlagosan a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Állította, hogy a jogerős ítélet sérti a Vksztv. 2. § 6. pontját.[20] Arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság tévesen értelmezte és alkalmazta a Vksztv. 2. § 6. pontját, és ebből következően jogszabálysértő módon állapította meg az alperes mint tulajdonos felelősségét. Előadta, hogy a Vksztv. 51. § (3) bekezdése és 2. § 15. pontja alapján, mivel a tényleges felhasználó nem volt lakossági felhasználó, közötte és a felperes közötti jogviszony létrejöttéhez szükségszerűen szerződést kellett volna kötni. Álláspontja szerint a szerződéskötési kötelezettséget erősíti az Alkotmánybíróság 3196/2020. (VI. 11.) számú határozata is.
[21] Érvelése szerint a Vksztv. 2. § 6. pontjátban a jogalkotó már az értelmező rendelkezések körében is elengedhetetlennek tartotta, hogy a felhasználó ismérvei között feltüntesse azt, hogy a felhasználásra csak szerződéses jogviszony keretein belül kerülhet sor. E rendelkezés és a Vksztv. 51. § (3) bekezdéséből szerinte egyértelműen következik, hogy míg lakossági felhasználó esetében a közüzemi szerződés létrejön már a szolgáltatás igénybevételével, addig a nem lakossági felhasználó esetében szükségszerű annak szerződésbe foglalása, amit a Vhr. 56. § (2) bekezdése is megerősít. Kifejtette, hogy mindezek alapján a felhasználó és szolgáltató között a szolgáltatás igénybevétele nem alapozta meg a jogviszony létrejöttét, tehát köztük közszolgáltatási jogviszony nem állt fenn. Tekintettel arra, hogy a felek között az érintett időszakban nem létezett szerződéses jogviszony, így - álláspontja szerint - az alperes mint tulajdonos mögöttes felelősségének megállapítása sem lehetséges. Érvelése szerint az alkalmazandó jogszabály helyes értelmezése szerint az ingatlantulajdonos felelőssége csupán mögöttesen, a szerződéses jogviszonyban álló felhasználó kiegyenlítetlen díjtartozása esetén áll fenn.
[22] Az alperes a felülvizsgálati kérelemmel együtt felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmet is előterjesztett a Pp. 409. § (2) bekezdés a) pontjára hivatkozással, megjelölve azt a jogkérdést, amely a joggyakorlat egységének a biztosítása érdekében álláspontja szerint indokolja a felülvizsgálat engedélyezését.
[23] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Kúria döntése és jogi indokai
[24] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.[25] A Kúria a felülvizsgálati eljárás lényegével és korlátaival kapcsolatban előrebocsátja, hogy a felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálásának előfeltétele volt a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelem előterjesztése, ugyanis a felülvizsgálati kérelemben vitatott érték az ötmillió forintot nem haladta meg, és a jelen per nem tartozik a Pp. 408. § (1) bekezdésének második mondatában meghatározott perek közé. Az alperes engedélyezési kérelmében egyetlen jogkérdést jelölt meg, s a Kúria a Gfv.2. számú végzésével kizárólag a megjelölt jogkérdés, és az ezzel kapcsolatban megsértett jogszabályhelyként megjelölt Vksztv. 2. § 6. pontja körében engedélyezte a jogerős ítélet felülvizsgálatát a Pp. 409. § (2) bekezdés a) pontja alapján. Ebből következően a felülvizsgálati eljárás tárgya kizárólag az engedélyezéssel érintett jogkérdés volt, a felülvizsgálati eljárásban kizárólag ez volt érdemben vizsgálható.
[26] A Kúria a jogerős ítéletet a fentiek figyelembevételével a Pp. 423. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem, továbbá a felülvizsgálat engedélyezése tárgyában meghozott végzés keretei között vizsgálta, és azt a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okból nem találta jogszabálysértőnek.
[27] A felülvizsgálati eljárásban a Kúriának kizárólag abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy a másodfokú bíróság helyesen értelmezte-e a Vksztv. 2. § 6. pontját, és ennek körében helytállóan jutott-e arra a megállapításra, hogy az ingatlan tulajdonosát e rendelkezés alapján akkor is felhasználónak kell tekinteni, ha a víziközmű-szolgáltató és a víziközmű-szolgáltatást ténylegesen igénybe vevő személy között nincs a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződéses kapcsolat.
[28] A Kúria ebben a kérdésben a másodfokú bíróság által kifejtett jogi állásponttal ért egyet.
[29] A Kúria rögzíti a Vksztv. 2. § 6. pontjának értelmezése körében, hogy e rendelkezés a jogszabály értelmező rendelkezései között került elhelyezésre. Már e szerkezeti elhelyezkedéséből, egyúttal funkciójából is következően tehát a kérdéses normaszöveg nem felelősséget telepítő rendelkezés, helyette a felhasználó, felhasználók fogalmát definiálja. Ennek azért van alapvető jelentősége, mert a Vhr. 59. § (1) bekezdése és a Ptk. 6:256. §-a értelmében is a felhasználó a díjfizetésre kötelezett személy, vagyis az, akit az értelmező rendelkezés mint jogi norma alapján felhasználónak kell tekinteni.
[30] A kérdéses normaszöveget a Kúria az Alaptörvény szerinti szubjektív teleologikus értelmezési szabály alkalmazásával értelmezte (Alaptörvény 28. cikk), amelynek körében elsődleges jelentőséget tulajdonított a normaszöveg indokolásának. A Vksztv. 2. § 6. pontját a jogalkotó két alkalommal módosította, és annak az első - 2012. július 14-től hatályos - módosításával nevesítette a víziközmű-szolgáltatást ténylegesen igény vevő személy mögött felhasználóként az ingatlan tulajdonosát is. E rendelkezést a 2012. évi CVI. törvény 11. §-a iktatta be a Vksztv.-be, amelynek a vonatkozó ponthoz fűződő indokolása szerint a szolgáltatást közvetlenül igénybe vevő személye és az ingatlan tulajdonosa gyakran egymástól eltérő személyek, így a víziközmű-szolgáltatást alapvetően meghatározó, ingatlanhoz kötődő jogi jellegére tekintettel indokolt, hogy a mindenkori tulajdonos részére is - a szolgáltatást közvetlenül igénybe vevő személy mögött - felhasználói minőséget biztosítson a törvény.
[31] A jogszabályhely módosítására irányuló javaslatból tehát egyértelműen azonosítható az új, módosított tartalmú normaszöveg célja. Ez pedig az volt, hogy a jogszabály alapján a víziközmű-szolgáltatást alapvetően meghatározó, ingatlanhoz kötődő jogi jellege miatt a mindenkori tulajdonos is felhasználónak minősüljön a szolgáltatást közvetlenül igénybe vevő személy mögött. Következésképpen érdektelen a felhasználói minőség szempontjából, hogy a szolgáltatás tényleges igénybe vevője létrejött és érvényes szerződés keretében veszi-e igénybe a szolgáltatást, avagy anélkül. A mögöttes, díjfizetési kötelezettséget kiváltó felhasználói minőség alapvető (eredendő) indoka ugyanis kizárólag az, hogy a víziközmű-szolgáltatást meghatározó jellemzője annak az ingatlanhoz kötődő jellege, és kizárólag ebből, azaz a tulajdonosi minőségből fakad a mögöttes felhasználói pozíció. Emiatt ezen felhasználói pozíció szempontjából is - a törvényszöveg módosításának indokolásából egyértelműen megállapíthatóan - kizárólag a tulajdonosi minőségnek van jelentősége, vagyis érdektelen, hogy a tényleges igénybe vevő szerződéses jogviszony keretében veszi-e igénybe a víziközmű-szolgáltatást. Ezért felhasználó a tényleges igénybe vevő és mögötte az ingatlan tulajdonosa. A Kúria megítélése szerint ez a jogértelmezés következik a normaszöveg nyelvtani értelmezéséből is.
[32] A Vksztv. 2. § 6. pontjának helyes értelmezése szerint tehát a jogalkotó nem kívánta az ingatlan tulajdonosának mögöttes felhasználói pozícióját csak arra az esetre korlátozni, amikor a tényleges igénybe vevő és a szolgáltató között szerződéses kapcsolat áll fenn. A vizsgált normaszöveg helyes értelmezése szerint a mindenkori tulajdonos részére - a szolgáltatást közvetlenül igénybe vevő személy mögött - önmagában a tulajdonosi pozíciójából fakadóan biztosít felhasználói minőséget a törvény, ezért a tulajdonost attól függetlenül terheli a "mögöttes" díjfizetési kötelezettség, hogy a tényleges felhasználó szerződéses kapcsolatban állt-e a szolgáltatóval vagy sem.
[33] A kifejtettek alapján a másodfokú bíróság a Vksztv. 2. § 6. pontját helyesen értelmezte, és ebből következően jogszabálysértés nélkül kötelezte a felhasználónak minősülő alperest a víziközmű-szolgáltatás díjának a megfizetésére.
[34] Mindezek alapján a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt és érdemben is vizsgálható okból nem jogszabálysértő, egyebekben pedig a Kúria - a felülvizsgálati kérelemhez kötöttség elvéből következően - a határozat jogszerűségét nem vizsgálhatta.
[35] Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 424. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
Kúria Gfv.III.30.089/2024/5.