adozona.hu
ÍH 2024.145
ÍH 2024.145
ÍTÉLT DOLOG I. Az anyagi jogerőhatás (ítélt dolog) együttes feltételei a félazonosság, a tényazonosság és az érvényesített jog azonossága. A félazonosság az anyagi jogerőhatás személyi, míg a tény- és jogazonosság a tárgyi terjedelmét határozza meg. II. Az anyagi jogerő tárgyi terjedelme kapcsán a keresettel érvényesített jognak és az elbírált tényalapnak van jelentősége. III. Közigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget akkor lehet megállapítani, ha a kárt közhatalom gyakorlásával vagy annak elmul
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes és a további perben nem álló személyek által az M. B. Zrt.-vel kötött kölcsönszerződésből eredő követelés biztosítására zálogjogot alapítottak a H. A. zálogkötelezett tulajdonában álló B. …./7. és …/8. hrsz.-ú ingatlanokra, amelyek utóbb H. Gy-né tulajdonába kerültek. A H. Gy-né adós ellen indult végrehajtási ügyben az alperes a végrehajtó megkeresésére adó- és értékbizonyítványt állított ki. A 2018. március 8. napján kelt számú adó- és értékbizonyítvány a B. …/7. hrsz.-ú ingatlan ...
ÍH 2024.145 ÍTÉLT DOLOG
I. Az anyagi jogerőhatás (ítélt dolog) együttes feltételei a félazonosság, a tényazonosság és az érvényesített jog azonossága. A félazonosság az anyagi jogerőhatás személyi, míg a tény- és jogazonosság a tárgyi terjedelmét határozza meg.
II. Az anyagi jogerő tárgyi terjedelme kapcsán a keresettel érvényesített jognak és az elbírált tényalapnak van jelentősége.
III. Közigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget akkor lehet megállapítani, ha a kárt közhatalom gyakorlásával vagy annak elmulasztásával okozták, és a kár rendes jogorvoslattal, továbbá közigazgatási perben nem volt elhárítható.
IV. A közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt érvényesített igény esetében a tényalap különbözőségét nem eredményezi, hogy azonos magatartás és kár megjelölése mellett a felperes a rendes jogorvoslattal való elháríthatatlanság kapcsán ad elő más érvelést és azt megalapozó tényeket. [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 360. § (1) bekezdés; 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:548. §]
A felperes és a további perben nem álló személyek által az M. B. Zrt.-vel kötött kölcsönszerződésből eredő követelés biztosítására zálogjogot alapítottak a H. A. zálogkötelezett tulajdonában álló B. …./7. és …/8. hrsz.-ú ingatlanokra, amelyek utóbb H. Gy-né tulajdonába kerültek. A H. Gy-né adós ellen indult végrehajtási ügyben az alperes a végrehajtó megkeresésére adó- és értékbizonyítványt állított ki. A 2018. március 8. napján kelt számú adó- és értékbizonyítvány a B. …/7. hrsz.-ú ingatlan értékét 5 200 000 forintban, míg a 2018. március 10. napján kelt adó- és értékbizonyítvány a B. …/8. hrsz.-ú ingatlan értékét 45 000 000 forintban határozta meg.A végrehajtó az ingatlanokat 2021. január 29. napján árverés útján értékesítette, a B. … /8. hrsz.-ú ingatlant 23 142 000 forint, a B. …/7. hrsz-ú ingatlant 6 500 000 forint árverési vételáron.
A hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban a B.-i Járásbíróság 0403-19.Vh…/2017/73. számú végzésében a felperes által a becsérték megállapítása ellen benyújtott végrehajtási kifogást elutasította. Határozatának indokolásában megállapította, a felperes 2021. február 5. napján az árverési jegyzőkönyvekből szerzett tudomást arról, hogy az ingatlanok milyen becsértéken kerültek árverésre. Az árverési jegyzőkönyvek ellen benyújtott kifogásaiban az ingatlan becsértékét nem vitatta. Erre első alkalommal 2021. október 1. napján hivatkozott, ezért a végrehajtási kifogás elkésett. A Gy.-i Törvényszék 9.Pkf…./2021/2. számú végzésével az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetet nyújtott be, amelyben kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 50 000 000 forint és annak késedelmi kamata megfizetésére kártérítés címén. Érvényesíteni kívánt jogként a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:548. §-át, 6:518-522. §-ait, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 41. § (1) bekezdését, 84. § (1) bekezdését és 95. § (1) bekezdését jelölte meg. Állította, az alperes ügyintézője mindkét ingatlant illetően valótlan forgalmi értéket állapított meg az adó- és értékbizonyítványban. A B. …/8. hrsz.-ú értéke nem lehet az adó- és értékbizonyítványban feltüntetett 45 000 000 forint, a forgalmi értékben a parkoló és út nem szerepelhet, mert ezek értéke önmagában 35 000 000 forint, így a valós érték 115 000 000 forint. A B. …/7. hrsz.-ú ingatlanra vonatkozó adó- és értékbizonyítvány feltünteti ugyan az aszfalt burkolatú utat, a parkolót azonban nem, holott a területen összközművesített parkoló található, az ingatlan értéke helyesen 35 200 000 Ft. Ezért az ingatlanok értékesítése során minimálisan befolyó összeg 75 100 000 forint lett volna, és mivel azok nem a minimális értéken keltek el, legalább 50 000 000 forinttal magasabb lett volna a befolyt összeg, és így a pénzintézet felé ennyivel kevesebb tartozása állna fenn.
A Gy.-i Törvényszék 14.P…./2023/18/I. számú ítéletével a keresetet elutasította. Határozatának indokolásában kifejtette, a becsértéket határidőben támadó kifogással, majd pedig szakértő bevonásával az árverezett ingatlanok becsértéke tisztázható lett volna, és ezzel a felperes által állított károsodás elkerülhető lett volna. Emiatt a közhatalmi jogkörben okozott kártérítés feltétele hiányzik.
Az ítélettel szemben a felperes fellebbezést terjesztett elő, amelyben hivatkozott arra, hogy a végrehajtási ügy irataiba nem tekinthetett be, részleteit nem ismerhette meg, a becsértéket a végrehajtó vele sohasem közölte. Ezért a végrehajtási kifogás előterjesztésére a három hónapos jogvesztő határidő miatt nem volt lehetősége. Mivel a három hónapos jogvesztő határidő már eltelt, nem volt reális lehetősége a becsérték szabály szerinti vitatására, végrehajtási kifogással való megtámadására. Emiatt rendes jogorvoslattal a becsértékkel kapcsolatos sérelmet már 2021. februárjában sem érvényesíthette volna a jogvesztő határidő miatt.
A Sz.-i Ítélőtábla Pf.II…/2023/5. számú ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Határozatának indokolásában rögzítette, a felperes csak a perorvoslati kérelmében tett arra vonatkozó tényállítást, hogy a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 217. § (2) bekezdésében meghatározott objektív határidő elteltét követően a becsértéket vitató végrehajtási kifogás mint rendes jogorvoslat nem alkalmas a kár elhárítására. Ezért ezt olyan új tényállításnak tekintette, amelynek a Pp. 373. § (2) bekezdésében írt jogszabályi feltételek hiányában a másodfokú eljárásban nincs helye, így azt az elsőfokú ítélet felülbírálata során figyelmen kívül hagyta. A kártérítési felelősség további jogszabályi feltételei fennálltát nem vizsgálta, ugyanis a fellebbezés az elsőfokú ítéletnek az alperes kártérítési felelőssége fennálltának speciális feltételei hiányával kapcsolatos megállapítását megalapozottan nem támadta.
A felperes keresetében 50 000 000 forint és annak 2022. február 1. napjától járó késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Érvényesíteni kívánt jogként a Ptk. 6:548. §-át, 6:518-522. §-ait, valamint a Mötv. 41. § (1) bekezdését, 84. § (1) bekezdését és 95. § (1) bekezdését jelölte meg. Hivatkozott arra, az alperes által fenntartott polgármesteri hivatalban a jegyző jogkörében eljárva az ügyintéző valótlan forgalmi értékeket állapított meg az adó- és értékbizonyítványban a B. …/8 és 13161/7 hrsz-ú ingatlanokra vonatkozóan. Ezen adó- és értékbizonyítványok voltak a vele szemben is fennálló tartozások miatt folytatott végrehajtási eljárásban az árverési vételár alapja. Érvelése szerint amennyiben megfelelő és valóságos állapotokat tükröző adó- és értékbizonyítvány készül, magasabb becsértéket kellett volna közölni, és így a végrehajtási eljárásban magasabb lett volna a kikiáltási ár és az árverési vételár is. Ezáltal a keresetében megjelölt összeg térült volna meg a tartozásából.
Kitért arra, az ingatlanok becsértékének közlése 2021. februárjához képest több, mint három hónappal korábban történt. Ezért a becsértékkel szembeni kifogás előterjesztésére a Vht. 217. § (2) bekezdésében meghatározott jogvesztő határidő eltelte miatt nem volt jogosult 2021. februárjában, amikor a végrehajtásról tudomást szerzett. A becsértékeket vele a végrehajtó nem közölte, így sosem volt abban a helyzetben, hogy határidőben a becsértékkel szemben kifogással éljen. Ezáltal nem tartotta lényegesnek, hogy a 2021. februárjában előterjesztett végrehajtási kifogásában sérelmezte-e a becsértéket.
Az elsőfokú bíróság végzésével a keresetlevelet visszautasította. Határozatának indokolása szerint a felperes az alperes ellen ugyanilyen tényállás mellett, ugyanilyen jogalapon már korábban keresetet indított ugyanezen összeg iránt, amely a Sz.-i Ítélőtábla Pf.II…./2023/5. számú ítéletével jogerősen elbírálásra került. Ezért a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 176. § (1) bekezdés d) pontját alkalmazta.
A végzéssel szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per lefolytatására való utasítását kérte. Álláspontja szerint az általa korábban indított per tényállása eltérő. Abban ugyanis azt adta elő, hogy a kártérítés előzetes feltételét teljesítette, mivel jogorvoslati kérelmet adott be a becsértékkel kapcsolatban. Jelen eljárásban azonban azt állította, hogy a jogorvoslat kezdeményezésének nincs jelentősége, miután a 2018. évben közölt becsérték esetében erre 2021. évben nem volt lehetőség a Vht. 217. § (2) bekezdése szerinti három hónapos jogvesztő határidő miatt. Ezt a tényállítását pedig a korábbi perben nem vették figyelembe, így újabb eljárásban azt érvényesítheti. Utalt arra, a korábbi perben meghozott elsőfokú ítélet indokolásának ismeretében vált szükségessé a becsérték közlésének beszerzése.
A fellebbezés alaptalan.
A Pp. 370. § (1) bekezdése szerint a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörét az erre irányuló kérelemre, csatlakozó fellebbezésre, ellenkérelemre, azok korlátai között gyakorolja. Ilyen korlátnak minősülnek a fellebbezés 371. § (1) bekezdésében megjelölt tartalmi követelményei körében előadottak. E jogszabályi rendelkezésből következik, hogy korlátot nemcsak az képez, hogy a fellebbező fél milyen tartalmú másodfokú döntést kér, hanem az is, hogy ezt milyen indokkal teszi, melyik eljárási vagy anyagi jogszabály megsértésére hivatkozik.
A felperes fellebbezésében az elsőfokú végzés hatályon kívül helyezését kérte, ugyanakkor kifejtette, hogy álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által megjelölt okból a keresetlevél visszautasításának nincs helye. Ezért a Pp. 110. § (3) bekezdésében szabályozott "tartalom szerinti elbírálás elve" alapján és a fellebbezés egyértelmű céljának megfelelően - figyelemmel a Kúria 1/2019. Polgári Jogegységi határozatára - az ítélőtáblának arról kellett döntenie, hogy az elsőfokú végzés megváltoztatásának és a keresetlevél visszautasítása mellőzésének van-e helye.
A Pp. 360. § (1) bekezdése értelmében a keresettel és az ellenkövetelés fennállta tekintetében érdemben elbírált beszámítással érvényesített jog tárgyában hozott ítélet jogereje kizárja, hogy ugyanabból a tényalapból származó ugyanazon jog iránt ugyanazok a felek - ideértve azok jogutódait is - egymás ellen új keresetet indíthassanak, vagy az ítéletben már elbírált jogot egymással szemben egyébként vitássá tehessék. Az anyagi jogerőnek - mint hivatalból figyelembe veendő, feltétlen perakadálynak - e jogszabályi rendelkezésben rögzített hatása pozitív és negatív hatásként értelmezhető. A pozitív az ítélet tartalmának irányadó voltát jelenti: a feleket megillető jogokat és az őket terhelő kötelezettségeket végérvényesen meghatározottnak kell tekinteni; ahhoz a felek, a bíróság és más hatóságok egyaránt kötve vannak. A negatív hatás az újabb per, illetőleg újabb bírói döntés tilalmát jelenti: az a tilalom, amely értelmében kizárt, hogy a felek és jogutódaik ugyanabból a tényalapból származó ugyanazon jog iránt keresetet indíthassanak (6/2022. Jogegységi határozat [26] bekezdése). Az anyagi jogerőhatást a bíróságnak hivatalból kell figyelembe venni, és a Pp. 176. § (1) bekezdés d) pontja értelmében a keresetlevél visszautasítását, illetve ennek elmaradása esetén a Pp. 240. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárás megszüntetését eredményezi, ha a felek között ugyanabból a ténybeli alapból származó ugyanazon jog iránt indított más perben a perindítás joghatása már beállt vagy annak tárgyát már jogerősen elbírálták.
Az anyagi jogerőhatás (ítélt dolog) együttes feltételei a Pp. 360. § (1) bekezdése alapján a félazonosság, a tényazonosság és az érvényesített jog azonossága. A félazonosság az anyagi jogerőhatás személyi, míg a tény- és jogazonosság a tárgyi terjedelmét határozza meg. A félazonosság azokat a személyeket jelöli ki, akikre nézve a jogerőhatás az újabb perlést kizárttá teszi. Az anyagi jogerő tárgyi terjedelme kapcsán a Kúria Pfv.I.20.378/2022/6 számú, BH2023. 127. számon is közzétett ítéletében kifejtette, annak megítélése szempontjából a keresettel érvényesített jognak és az elbírált tényalapnak van jelentősége. Az anyagi jogerőhatás tárgyi terjedelmét meghatározó elemek (tény- és jogazonosság) nem választhatók szét: a jog- és tényazonosság egymásra rávilágító részei elválaszthatatlan egységben fejezik ki a kereset tárgyát, a jogi tényeken alapuló jogot. A konkrét perben ugyanis az alanyi jogot keletkeztető tényekkel összefüggésben határozható csak meg a perben érvényesített és a jogerős ítéletben elbírált jog.
Jelen esetben - a felperes által nem vitatottan - az előzményi perben és az újabb keresetlevélben a felek személye azonos, mint ahogyan a határozott kereseti kérelem és a felperes által megjelölt érvényesíteni kívánt jog is. Egyezően jelölte meg továbbá az alperes jogellenesnek tartott magatartását és az azzal okozati összefüggésben állónak tekintett kára mibenlétét. Az alperes fellebbezésében ugyanakkor hivatkozott arra, hogy a tényazonosság nem állapítható meg, mivel keresetlevelében az előzményi pertől eltérő előadást tett a rendes jogorvoslattal való elháríthatatlanságot illetően.
A Ptk. 6:548. § (1) bekezdése értelmében közigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget akkor lehet megállapítani, ha a kárt közhatalom gyakorlásával vagy annak elmulasztásával okozták, és a kár rendes jogorvoslattal, továbbá közigazgatási perben nem volt elhárítható. E jogszabályi rendelkezés a kártérítési felelősség speciális feltételeként a rendes jogorvoslattal vagy közigazgatási perben való elháríthatatlanságot határozza meg. A rendes jogorvoslattal való elháríthatatlanság a kártérítési igény érvényesítésének törvényi feltétele, de - mint ahogyan arra a Kúria a Pfv.VI.21.079/2022/4. számú ítélete indokolásának [50] bekezdésében rámutatott - az olyan speciális rendelkezés egyben, amely ezekben a jogviszonyokban a kármegelőzés általános szabályai helyébe lép. Amennyiben a kár rendes jogorvoslattal elhárítható, a kártérítési felelősség nem állapítható meg. Az ilyen felelősségi alakzatban a kártérítési kötelezettség törvényi tényállásának része ezért, hogy van-e a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslat, és amennyiben igen, azt a felperes kimerítette-e. Ezt a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti kereset elbírálásakor szükségképpen vizsgálni kell.
Lényeges, a rendes jogorvoslattal való elháríthatatlanságot a kárhoz és az annak okaként megjelölt intézkedéshez vagy mulasztáshoz mérten lehet megítélni, ezért a kártérítés speciális feltétele a kártérítési felelősség ezen lényegi elemeivel összefügg, azoktól nem különíthető el. A rendes jogorvoslattal való elháríthatatlanságot tehát mindig a keresetben megjelölt magatartásra és kárra nézve lehet és kell vizsgálni. A közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti igény esetében így az anyagi jogerő tárgyi terjedelem szempontjából a magatartásnak és a kárnak van meghatározó jelentősége. Következésképpen a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt érvényesített igény esetében a tényalap különbözőségét nem eredményezi, hogy azonos magatartás és kár megjelölése mellett a felperes a rendes jogorvoslattal való elháríthatatlanság kapcsán ad elő más érvelést és azt megalapozó tényeket. A rendes jogorvoslattal való elháríthatatlanságra vonatkozóan új tény vagy érvelés előadásának - az erre vonatkozó jogszabályi feltételek fennállta esetén - fellebbezésben, perújítási kérelemben vagy felülvizsgálati kérelemben van helye.
A felperes keresetlevelében az előzményi perbelivel egyező alperesi magatartás és kár miatt érvényesített kártérítési igényt, ezért ugyanazon magatartás és kár esetében kell vizsgálni a Ptk. 6:548. § (1) bekezdése szerinti felelősségi alakzat speciális feltételét, a rendes jogorvoslattal való elháríthatatlanságot. Ezért a rendes jogorvoslatot érintő eltérő tényelőadás ellenére a felperes ugyanabból a tényalapból származó jog iránt indította keresetet. Az előzményi per jogerős ítéletének anyagi jogerőhatása így kizárja a jelen perben érvényesített igényre új kereset indítását. Helyesen jutott tehát az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a Pp. 176. § (1) bekezdés d) pontja alapján a keresetlevél visszautasításának van helye.
A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 389. §-a folytán alkalmazandó Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Pkf.III.20.273/2024/3.)