adozona.hu
BH 2024.8.188
BH 2024.8.188
A hitelező érvényes, visszterhes és általa teljesített szerződésből eredő követelése nem sorolható a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pont hf) alpontjába amiatt, mert a hitelező rendelkezik az adóssal szemben egyéb, ingyenes szerződésből eredő követeléssel is. A hitelező visszterhes szerződésekből eredő követelése besorolását mindig az adott hitelezői követelés alapjául szolgáló szerződés alapján kell megítélni [1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 57. § (1) bek. h) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] Az adós 1991. december 4-én alakult, tevékenységét elsősorban autóbuszok és teherszállító járművek vizsgálata, javítása és műszaki vizsgáztatása képezte. Az adós évek óta üzleti kapcsolatban állt a hitelezővel, amelynek során a hitelező autóbuszok javítására, karbantartására vállalt kötelezettséget az adós részére. A felek között éveken keresztül fennálló keretszerződéses jogviszony alatt hozzávetőleg 5000 db számla került kiállításra, melynek egy kisebb részét, mintegy ezer számlát az ad...
BH 2024.8.188 A hitelező érvényes, visszterhes és általa teljesített szerződésből eredő követelése nem sorolható a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pont hf) alpontjába amiatt, mert a hitelező rendelkezik az adóssal szemben egyéb, ingyenes szerződésből eredő követeléssel is. A hitelező visszterhes szerződésekből eredő követelése besorolását mindig az adott hitelezői követelés alapjául szolgáló szerződés alapján kell megítélni [1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 57. § (1) bek. h) pont].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az adós 1991. december 4-én alakult, tevékenységét elsősorban autóbuszok és teherszállító járművek vizsgálata, javítása és műszaki vizsgáztatása képezte. Az adós évek óta üzleti kapcsolatban állt a hitelezővel, amelynek során a hitelező autóbuszok javítására, karbantartására vállalt kötelezettséget az adós részére. A felek között éveken keresztül fennálló keretszerződéses jogviszony alatt hozzávetőleg 5000 db számla került kiállításra, melynek egy kisebb részét, mintegy ezer számlát az adós nem egyenlített ki, míg több mint háromezer-háromszáz számla esetében késedelmesen teljesített a hitelezőnek. Az előbbiek mellett a 2017-2018-ban megkötött eseti vállalkozási szerződések alapján hitelezői ellenszolgáltatás nélkül 171 db számlát fizetett ki az adós.[2] A hitelező 2019. július 22-én benyújtott kérelme alapján az elsőfokú bíróság 2019. december 5-i kezdő időponttal rendelte el az adós felszámolását.
[3] A hitelező a felszámolóhoz 2020. január 13-án hitelezői igényt terjesztett elő, amely két részből állt: 1010 db számla esetén tőkét, késedelmi kamatot és behajtási költségátalány követelést érvényesített, míg 3364 db adós által megfizetett számla után késedelmi kamatot és behajtási költségátalányt kívánt érvényesíteni. Az összesen 599 523 843 forint összegű hitelezői igénye az alábbi tételekből tevődött össze: a ki nem egyenlített számlák alapján: 511 393 487 forint tőkeösszeg, 18 003 558 forint késedelmi kamat, 13 185 144 forint behajtási költségátalány. A kiegyenlített számlák után: 14 312 527 forint késedelmi kamat, 42 629 128 forint behajtási költségátalány.
[4] A felszámoló a hitelező követelését mint vitatott hitelezői igényt az alábbiak szerint vette nyilvántartásba: 567 207 758 forintot a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 57. § (1) bekezdés f) pontjába, 200 000 forint nyilvántartásba vételi díjat szintén a Cstv. 57. § (1) bekezdés f) pontjába, míg 32 316 085 forintot a Cstv. 57. § (1) bekezdés g) pontjába sorolt be.
[5] A hitelező 2020. április 2-án kérte a felszámolót, hogy követelését a Cstv. 57. § (1) bekezdés d) pontja szerint sorolja be. A felszámoló ennek nem tett eleget, a hitelezői igényt a Cstv. 57. § (1) bekezdés f) és g) pontjában igazolta vissza, amivel szemben a hitelező nem élt kifogással.
[6] A felszámoló a hitelező igényét vitatott hitelezői igényként beterjesztette a bíróságra elbírálás végett, arra hivatkozással, hogy a felszámolási eljárás elrendelését megelőzően 2019. november 27-én az adós beszámítási nyilatkozatot közölt a hitelezővel, az állítása szerint ellenszolgáltatás nélkül kiegyenlített eseti szerződések alapján kiállított 173 számlára figyelemmel 645 976 655 forint összegben, így a hitelező követelése a beszámítás erejéig megszűnt.
[7] Az adós a törvényszéken pert indított a hitelezővel szemben, amely perben a bíróság 159. sorszám alatt első fokon jogerőre emelkedett ítéletében (a továbbiakban: előzményi per) kötelezte a hitelezőt az adós javára 630 944 200 forint tőke és ezen összeg késedelmi kamata megfizetésére. A jogerős ítélet indokolása szerint a felperes (adós) által becsatolt 173 számla megfizetésének alapjául szolgáló egyedi vállalkozási szerződésekben 171 esetben a hitelező bizonyítható módon nem végzett tényleges javítási tevékenységet, ezért a számlák ellenértékeként teljesített összegek kifizetésével a Cstv. 40. § (1) bekezdés b) pontja szerinti vagyoncsökkenés bekövetkezett. A bíróság megállapította továbbá, hogy az adós által megjelölt szerződések érvénytelenek, és az eredeti állapot helyreállításaként marasztalta a keresettel egyezően az alperest (hitelezőt). Az előzményi perben eljárt bíróság rámutatott arra is, hogy a perben egyidejűleg a megítélt összegnek az alperes hitelezői igényébe való beszámításáról azért nem rendelkezhetett, mert ez a kérdés a felszámolási eljárásra tartozik.
A hitelező kérelme, az adós ellenkérelme
[8] A hitelező a bejelentett hitelezői igényét változatlanul fenntartotta. Álláspontja szerint az előzményi perben meghozott ítélet nem befolyásolja a felszámolást, a két eljárásban elbírált, illetve vizsgálandó kérdések egymástól teljesen függetlenek. Az adós eredetileg a beszámítás alapján vitatta a hitelezői igényét, majd a felszámoló beszámítással már nem kívánt élni, így hitelezői igényét nem vitatott hitelezői igényként kell nyilvántartásba venni, a részbeni utólagos vitatásnak sincs helye.[9] A felszámoló a hitelezői igénnyel szembeni álláspontját az előzményi perben meghozott ítéletre figyelemmel módosította. Úgy nyilatkozott, hogy az ítélethez kapcsolódó res iudicata hatásra tekintettel az adós nevében a beszámítás jogával nem kíván élni. Ezért a továbbiakban nem vitatta a követelést a ki nem egyenlített számlák után 511 393 487 forint tőkeösszeg, 18 003 558 forint késedelmi kamat és 13 185 144 forint behajtási költségátalány tekintetében.
[10] A kiegyenlített számlák utáni követelést részben vitatta. A már kifizetett számlák utáni késedelmi kamat 14 312 527 forint összegéből nem vitatott 14 112 357 forintot, míg 200 170 forint vonatkozásában arra hivatkozott, hogy a felszámolás kezdő időpontját megelőzően az adós által kifizetett számlák közül a hitelező olyan számlák után is számított fel késedelmi kamatot, amelyek alapjául szolgáló szerződésekről az előzményi perben meghozott jogerős ítélet megállapította, hogy azok érvénytelenek. Az így kiállított számlák után a hitelező késedelmi kamatot nem számíthat fel, éppen neki kell e számlák tőkeösszegét késedelmi kamattal növelten visszafizetnie az adósnak. A hitelező utóbb ezt el is ismerte. A már kifizetett számlaértékek után követelt 42 629 128 Ft behajtási költségátalányból a felszámoló elismert 9 569 237 forintot, míg a behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. tv. (Bktv.) 3. § (2) bekezdése szerinti egyéves jogvesztő határidőre hivatkozva vitatta a 2019. január 6. napja előtt kifizetett 33 059 891 forintot.
[11] A felszámoló úgy nyilatkozott, hogy az elismert hitelezői igényt az előzményi perben hozott jogerős ítéletre tekintettel a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pont hf) alpontja szerinti kategóriájába kívánja átsorolni azzal, hogy a regisztrációs díjat továbbra is a Cstv. 57. § (1) bekezdés f) pontjában tartja nyilván.
Az első- és a másodfokú bíróság határozata
[12] Az elsőfokú bíróság kijavított végzésével kötelezte a felszámolót, hogy a hitelezői igényt a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pont hf) alpontjába sorolva 566 263 783 forint összegben vegye nyilvántartásba, ezt meghaladóan a kérelmet elutasította.[13] Határozatának indokolása szerint a felszámolónak lehetősége volt arra, hogy a vitatott hitelezői igény elbírálása során a jognyilatkozatát a számára utóbb ismertté vált tények ismeretében módosítsa. Beszámítás hiányában a vitatott hitelezői igényeket 511 393 487 forint tőkeösszegben, 18 003 558 forint nem vitatott tőkeköveteléshez kapcsolódó késedelmi kamat-összegben, 13 185 144 forint bejelentett, rendezetlen számlaérték utáni behajtási költségátalány összegben, 9 569 237 forint felszámolást megelőzően kiegyenlített számlák utáni behajtási költségátalány összegében és 14 112 357 forint felszámolást megelőzően kiegyenlített számlák utáni késedelmi kamatban állapította meg.
[14] Az elsőfokú bíróság rámutatott, hogy a 200 000 forint regisztrációs díjon kívül a felszámoló által elismert hitelezői igények besorolása is vitatottá vált. A felszámoló az előzményi perben meghozott ítéletben megállapított tényállásra alapítva módosította a nyilatkozatát és a hitelező követelését a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pont hf) alpontjába, ingyenes szerződések alapján kedvezményezett szervezet követeléseként kívánta besorolni.
[15] Az elsőfokú bíróság a jogszabály nyelvtani értelmezéséből azt a következtetést vonta le, hogy a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pontjában foglalt felsorolás célja a visszaélések elkerülése, ennek érdekében határozza meg azt az alanyi kört, amelyeknek a kielégítése a kielégítési sorrendben hátrébb sorolandó az általános szabályoktól eltérően. A ha)-he) alpontokban a feltételek az alanyra (hitelezőre) vonatkoznak, a hf) alpontban megfogalmazott feltétel a felek között létrejött szerződésekre vonatkozó feltétel, ugyanakkor a "szerződések idősíkját a jogalkotó nem pontosította". Kifejtette, a ha)-he) alpontokban használt fogalmakat más jogszabály megtölti tartalommal, a hf) alpont azonban nem utal más jogszabályra, a Cstv. szabályozása pedig nem egyértelmű. Kiemelte, hogy az általános jogelvek alapján a jogtól való megfosztás, illetőleg az általános szabálytól eltérő hátrány esetén a jogszabály nem értelmezhető kiterjesztően. Mivel a jogszabály nem tartalmazza egyértelműen, hogy a felszámolás elrendelését megelőzően kötött ingyenes szerződések közül melyek képezik az igény alapját, így szűkítően értelmezve csak a felszámolási eljárással közvetlenül érintett szerződések esetében vizsgálható azok ingyenes jellege, nem lehet a szabályt kiterjesztően értelmezni más, a felszámolási eljárással nem közvetlenül érintett szerződésekre.
[16] Az előzményi perben eljárt bíróság a Cstv. 40. § (1) bekezdés b) pontja szerint minősített 171 db, az adós és a hitelező közötti szerződést, így azok a felszámolással közvetlenül érintetté váltak, ezért vizsgálta az elsőfokú bíróság, hogy azok ingyenes szerződésnek minősülnek-e. Kiemelte, hogy a Cstv. 57. § az ingyenesség fogalmát nem határozza meg, azonban ezt a fogalmat a Cstv. máshol is tartalmazza, így a 40. § (1) bekezdés b) pontja is említi. Mivel az előzményi perben eljárt bíróság ítéletében a Cstv. 40. § (1) bekezdés b) pontjára alapítottan minősítette érvénytelennek a szerződéseket, az elsőfokú bíróság megállapította, hogy ezek a szerződések a felszámolási eljárásban ingyenes szerződésnek minősülnek. Mindezekből azt a következtetést vonta le, hogy a hitelező a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pontja szerinti alanyi körbe tartozik, hiszen a felszámolási eljárásban a Cstv. 40. § (1) bekezdés b) pontja alapján közvetlenül érintett 171 db adóssal kötött ingyenes szerződés kedvezményezettje, ezért az ő hitelezői igénye a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pont hf) alpontjába sorolandó.
[17] A hitelező fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzésének megfellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta, és kötelezte a felszámolót, hogy a hitelező határidőben bejelentett hitelezői igényéből 511 393 487 forintot és 200 000 forint nyilvántartásba vételi díjat a Cstv. 57. § (1) bekezdés f) pontjába, míg 54 870 296 forintot a g) pontba soroljon be. Egyebekben az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
[18] Határozatának indokolásában rögzítette, hogy a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX törvény (a továbbiakban: Pp.) 369. § (3) bekezdés c) pontja szerinti felülbírálati jogkörében eljárva azt vizsgálta, hogy az elsőfokú bíróság helyesen jutott-e arra a következtetésre, hogy a hitelező igényét a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pont hf) alpontjába kell besorolni. A hitelező fellebbezésében nem sérelmezte a hitelezői igénye nyilvántartásba vételére irányuló kérelmét részben elutasító elsőfokú rendelkezést, csupán a nyilvántartásba venni elrendelt összeg Cstv. 57. § (1) bekezdése szerinti besorolásának megváltoztatását kérte.
[19] A másodfokú bíróság rámutatott, a jogalkotó a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pontjának és 57. § (3) bekezdésének újraszabályozásával (módosításával) egyértelművé tette, hogy az adóssal törvényileg meghatározott összefonódásban álló személyek igényét - ideértve a felszámolási költségnek minősülő követeléseket is - ki kívánja zárni a felszámolási költségként való érvényesítésből, arra e személyek nem tarthatnak igényt privilegizáltan, csak a kielégítési rangsor utolsó helyén. A hitelező álláspontjától eltérően ugyanakkor a másodfokú bíróság véleménye szerint a szoros személyi összefonódás a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pont hf) alpontjában nem csupán az adóssal szervezeti vagy hozzátartozói viszony alapján fennálló szoros személyes összefonódást takar, hanem más, egyéb, az adóssal üzleti kapcsolatban álló vagy azzal jogtalan előnyszerzés végett kapcsolatba kerülő ingyenes juttatásban részesülő személy vagy szervezet vonatkozásában is fennáll. Az előbbiekből következően önmagában nem megalapozatlan az elsőfokú bíróság által megállapított besorolási rangsor, annak ellenére, hogy a hitelező szervezeti vagy hozzátartozói viszonyban nem áll az adóssal, szoros személyi összefonódás nem állapítható meg közöttük.
[20] Nem értett egyet ugyanakkor az elsőfokú bíróság által levezetett ingyenességgel kapcsolatban. Az adós ugyanis az 511 393 487 forint összegű hitelezői követelés alapjául szolgáló kiállított számlák mögötti teljesítést nem vitatta, a hitelező állításával egyezően nyilatkozott a felszámoló az adós törvényes képviselőjeként a törvényszékhez benyújtott keresetében is. Az előbbiekből következően a felszámoló sem tekintette a vitatott hitelezői igény alapjául megjelölt számlákat hitelezői ellenszolgáltatás nélkül kiállított okiratoknak, vagyis elismerte, hogy ezekben a számlákban megjelölt hitelezői szolgáltatások valós munkákat, karbantartást takarnak.
[21] Az elsőfokú bíróság a hitelező követelését azért tekintette az adós ingyenes szerződései alapján előterjesztett hitelezői igénynek, mivel az előzményi perben eljáró bíróság az előtte lefolytatott perben megvizsgált 171 db vállalkozási szerződésről megállapította, hogy azok színlelt, ingyenes szerződések voltak, a megkötésük időpontjában érvénytelenné váltak. Az elsőfokú bíróság ugyan rögzítette, hogy az ingyenes szerződések körét szűken kell értelmezni, csak a felszámolási eljárással közvetlenül érintett szerződések esetében vizsgálható azok ingyenes jellege. Megalapozatlanul minősítette ugyanakkor az előzményi perben érvénytelenné nyilvánított ingyenes szerződésekkel azonosnak a hitelező által a felszámolási eljárásban bejelentett hitelezői igényeket. A felszámoló fenti nyilatkozatait figyelmen kívül hagyva vont párhuzamot a perben érvényesített ingyenes szerződések és a felszámolási eljárásban bejelentett ellenszolgáltatással ellentételezett hitelezői követelések között. Önmagában a felszámoló által a Cstv. 40. § (1) bekezdés b) pontjára hivatkozással indított perben megállapított érvénytelenség ugyanis nem eredményezi az adós és a hitelezője között más szerződésekből eredő követelések érvénytelenségét is, különös tekintettel arra, hogy a felszámoló korábban maga is elismerte, hogy a számlákban megjelölt munkákat a hitelező elvégezte.
[22] A másodfokú bíróság megítélése szerint az előbbiekre figyelemmel tévesen sorolta az elsőfokú bíróság a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pont hf) alpontjába a hitelező felszámoló által összegszerűségében nem vitatott hitelezői igényét.
[23] A hitelező ugyanakkor alaptalanul kérte a teljes, felszámoló által nem vitatott hitelezői igény átsorolását a Cstv. 57. § (1) bekezdés f) pontjába, mivel a követelésének egy része a Cstv. 57. § (1) bekezdés g) pontja szerint minősülő késedelmi kamat, illetőleg behajtási költségátalány, amit a másodfokú bíróság a Cstv. 57. § (1) bekezdés g) pontja szerint minősülő, a keletkezés idejétől és jogcímétől függetlenül késedelmi kamat és késedelmi pótlék jellegű tartozásnak minősített, és a hitelező követelésének tőkeösszegen felüli részét e pontba sorolta át.
A felülvizsgálati kérelem
[24] Az adós felülvizsgálati kérelmében - tartalma szerint - a jogerős végzésnek az elsőfokú bíróság végzését a hitelezői igény besorolásra vonatkozó részében megváltoztató rendelkezése hatályon kívül helyezését és e vonatkozásban az elsőfokú végzés helybenhagyását kérte. Állította, hogy a jogerős végzés sérti a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pontját.[25] Hangsúlyozta, hogy nem volt vita közte és a hitelező között abban, hogy a hitelező jelen eljárásban nyilvántartásba venni kért követelése érvényes és teljesített szerződéseken alapul. Ettől függetlenül azonban fenntartotta és megismételte azt a jogi álláspontját, hogy a jelen eljárás tárgyát képező hitelezői igényt is a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pont hf) alpontjába kell besorolni.
[26] Arra hivatkozott, hogy e vonatkozásban a Cstv. 57. § (1) bekezdéséből kell kiindulni, amely akként rendelkezik, hogy a h) pont hf) alpontjába tartoznak azok a követelések, amelyek jogosultja az adós ingyenes szerződései alapján kedvezményezett szervezet (személy). A bírói gyakorlat a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pontját akként értelmezi, hogy a jogalkotó az adóssal a Cstv-ben meghatározott összefonódásban álló személyek igényét ki kívánta zárni a felszámolási költségként történő érvényesítésből, arra e személyek nem tarthatnak igényt privilegizáltan, csak a kielégítési rangsor utolsó helyén (Fővárosi Ítélőtábla 31.Fpkhf.44.457/2015/3., ÍH 2015.170). A Cstv. egyetlen kivételt ismer, a Cstv. által taxatív módon meghatározott bérjellegű követelés 57. § (1) bekezdés h) pontjában meghatározott részét, ami azonban a jelen eljárásban nem releváns. Az adóssal összefonódásban álló személyek követelései a jogosult személyében rejlő speciális jellemzőre tekintettel kerültek a kielégítési sorrend utolsó helyére, függetlenül attól, hogy azok milyen jogcímen állnak fenn. Abban az esetben tehát, ha a hitelező az adóssal a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pont ha)-hf) alpontjai szerinti viszonyban áll, akkor a hitelező bármely - a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pontjában felső korláttal megjelölt munkabér jellegű kivételen túli - követelése a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pontjába sorolandó. A h) pontba történő besorolást kizárólag a jogosult személye határozza meg, függetlenül a követelés jogcímétől.
[27] Ezért a következetes - a Cstv. előírásának és a jogalkotói szándéknak megfelelő - álláspont esetén a másodfokú bíróságnak is azt kellett volna vizsgálnia, hogy a hitelező a hitelezői igénye keletkezésekor a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pont hf) alpontjába sorolható személyi körbe tartozott-e, vagyis megállapítható-e az a feltétel, hogy az "adóssal üzleti kapcsolatban álló vagy azzal jogtalan előnyszerzés végett kapcsolatba kerülő ingyenes juttatásban részesülő személy vagy szervezet", azaz az adós ingyenes szerződései alapján kedvezményezett szervezet volt-e. Az előzményi perben meghozott ítéletből következően a hitelező egyértelműen ilyen, az adós ingyenes szerződései alapján kedvezményezett szervezetnek minősül, ezért a másodfokú bíróság tévesen rendelkezett az igénye besorolásáról.
[28] A másodfokú bíróság tévesen állítja jogerős végzésében, hogy az elsőfokú bíróság a hitelező igényét az adós ingyenes szerződései alapján előterjesztett hitelezői igénynek minősítette, mert ettől eltérően a hitelező, mint jogosult személyét azonosította akként, hogy a felszámolási eljárással időben és tárgyát tekintve is szoros kapcsolatban álló 171 ingyenes (és jogtalan előnyszerzésre irányuló) szerződés a hitelező személyét minősíti, mégpedig adós ingyenes szerződései alapján kedvezményezett szervezetként.
[29] A jogerős végzés indokolásával szemben sem az elsőfokú bíróság nem állapította meg és az adós sem állította, hogy az érvénytelenné nyilvánított szerződések más "követelések érvénytelenségét" eredményezték. Az adós állítása szerint abban az esetben, ha megállapítható, hogy a hitelező az adós ingyenes szerződései alapján kedvezményezett szervezetnek minősül, úgy ezen hitelezőnek a felszámolási eljárásban hitelezőként bejelentett valamennyi igényét - a hitelező mint jogosult személyében rejlő speciális jellemzőre tekintettel, más hitelezők védelme érdekében - a kielégítési rangsor utolsó helyén kell kielégíteni, függetlenül attól, hogy a konkrét hitelezői igény adott esetben teljesített szerződéseken alapul.
[30] Álláspontja szerint a jogalkotói szándékkal ellentétes a másodfokú bíróság azon következtetése, miszerint a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pont hf) alpontját oly módon kell értelmezni, hogy a hitelezői igény hátrasorolásának az (is) a feltétele, hogy a konkrét hitelezői igénynek kell ingyenes szerződésen alapulnia. Ez a jogértelmezés lényegében kiüresíti a vonatkozó jogszabályi rendelkezést. A Cstv 57. § (1) bekezdés h) pont hf) alpontjának hatályos előírása - szemben a korábban hatályos jogszabályszöveggel - egyértelműen fogalmaz. A jogszabályszöveg nyelvtani és logikai értelmezése alapján egyértelműen az állapítható meg, hogy az "azok a követelések, amelyek jogosultja (…) az adós ingyenes szerződései alapján kedvezményezett szervezet (személy)" megfogalmazással a jogalkotó az ingyenes szerződésen alapuló követelés kedvezményezettjére kíván utalni, és nem arra, hogy a konkrét követelésnek kell ingyenes szerződésen alapulnia.
A Kúria döntése és jogi indokai
[31] A Kúria a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelemmel támadott részében a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 423. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta, és azt a hivatkozott indokok alapján nem találta jogszabálysértőnek.[32] A Kúriának a felülvizsgálati eljárásban abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy miként kell értelmezni a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pont hf) alpontját.
[33] A Kúria megítélése szerint a másodfokú bíróság helyesen értelmezte a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pont hf) alpontját, és ebből helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felszámolónak a hitelező jelen eljárással érintett - nem vitásan nem ingyenes, hanem érvényes és teljesített szerződésből eredő követelését - a Cstv. 57. § (1) bekezdés f) és g) pontjába kell besorolnia és nyilvántartásba vennie, függetlenül attól, hogy adott esetben a hitelezőnek van-e egyéb, a jelen eljárásban nem érintett olyan követelése is az adóssal szemben, amely fogalmilag megfeleltethető az adós ingyenes szerződései alapján fennálló követelésnek. Ezért jogszabálysértés nélkül kötelezte a felszámolót az utóbb összegszerűségében már nem vitatott hitelezői igény besorolására. A Kúria maradéktalanul egyetért a másodfokú bíróság végzésének kifejtett indokaival, amelyekre azok megismétlése nélkül - a Pp. 424. § (2) bekezdése alapján - visszautal. A felülvizsgálati kérelemmel támadott végzés helyes megállapításainak megismétlése nélkül a Kúria a felülvizsgálati kérelemben foglaltak miatt csupán az alábbiak kiemelését tartja szükségesnek.
[34] A Cstv. jelen eljárás szempontjából releváns rendelkezéseit a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi LI. törvény 38. § (1) bekezdése módosította. Az irányadó, 2009. szeptember 1. napjától hatályos szabály megfogalmazásában valóban némileg eltér a korábbi szabályozástól, amely egyértelműen akként rendelkezett, hogy a kielégítési rangsor utolsó helyére sorolandók - egyebek mellett - az adós ingyenes szerződései alapján fennálló követelések. E korábbi normaszöveg alapján fel sem merülhetett olyan jogértelmezés, hogy a hitelező visszterhes szerződései alapján fennálló követelését is a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pontjába kellene besorolni csak azért, mert a hitelező egyébként rendelkezik az adóssal szemben ingyenes szerződés alapján fennálló követeléssel is.
[35] A Kúria megítélése szerint ilyen következtetésre a hatályos normaszöveg alapján sem lehet jutni. Ezzel kapcsolatban kiemeli, hogy a hatályos normaszöveget beiktató módosító jogszabály indokolása még csak nem is utal arra, hogy a szövegezésbeli változtatásnak ilyen jellegű, a korábbi szabályozástól eltérő célja lett volna. A Kúria jogértelmezése szerint - a felülvizsgálati kérelemmel foglaltakkal szemben - a hatályos normaszöveg nyelvtani és logikai értelmezéséből is a korábbi szabályozással megegyező - a jogerős végzésben elfoglalt - álláspont következik. A Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pont ha)-he) alpontjainak a rendelkezései azok, amelyek a követelés besorolása tekintetében kizárólag annak tulajdonítanak jelentőséget, hogy ki a követelés jogosultja. Ezek helyes értelme szerint, amennyiben a felszámolási eljárásban bejelentett követelésnek a ha)-he) alpontokban meghatározott speciális jogosultja van, akkor önmagában ezen tény miatt - a követelés jogcímétől vagy jellegétől, azaz annak visszterhes vagy ingyenes szerződésen alapuló voltától függetlenül - az ilyen igény jogosultjának követelése csak a kielégítési rangsor utolsó helyére sorolható. E rendelkezés jogpolitikai indoka kizárólag a követeléssel rendelkező hitelező és az adós között fennálló kapcsolat jogi jellege, az "összefonódás" maga.
[36] A Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pont hf) alpontja azonban a fentiektől - egyúttal az adós felülvizsgálati érvelésétől is - eltérően a követelés utolsó kielégítési kategóriába történő besorolását nem függetleníti a követelés jellegétől, és nem is a jogosult személyének (annak az adóssal fennálló összefonódó jellegének) tulajdonít jelentőséget. Ellenkezőleg, a besorolás alapjaként kizárólag a követelés jellegét, annak ingyenes szerződésen alapuló voltát határozza meg. Ebből pedig egyenesen következik, hogy a hitelező - visszterhes, érvényes és teljesített szerződésből eredő követelése - nem sorolható a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pont hf) alpontjába önmagában amiatt, hogy a hitelező rendelkezik olyan más követeléssel is az adóssal szemben, amely fogalmilag megfeleltethető az adós ingyenes szerződései alapján fennálló követelésnek. Utóbbi körülmény nem teszi a hitelezőt általánosan olyan jogosulttá, amely alapján minden, azaz a visszterhes szerződésekből eredő követelése is csak a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pont hf) alpontjába sorolható. A besorolást az adott hitelezői követelés alapjául szolgáló szerződés alapján kell megítélni.
[37] Ez az értelmezés nem ellentétes a jogalkotói szándékkal sem. Az ugyanis abban azonosítható, hogy a kielégítési sorrend utolsó helyére kell besorolni egyrészt azokat a követeléseket, amelyeknek a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pont ha)-he) alpontjaiban meghatározott jogosultja van, függetlenül a követelés jellegétől, másrészt az adós ingyenes szerződései alapján fennálló követeléseket, függetlenül attól, hogy annak ki a jogosultja. Ennek jogpolitikai indoka pedig az, hogy vagy a jogosultja, vagy a követelés jellege (kifejezetten annak ingyenes volta) miatt a jogalkotó feltételezi a visszaélés lehetőségét a többi hitelező kárára, amely miatt a követeléseket az utolsó kielégítési kategóriába rendeli sorolni. Ilyen jogpolitikai indok az egyébként a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pont ha)-he) alpontjaiba nem tartozó, de egyéb ingyenes szerződésen alapuló követeléssel is rendelkező hitelező visszterhes szerződésein alapuló követelés mellett nem hozható fel, a módosító rendelkezés indokolásában sincs erre vonatkozó utalás.
[38] A fentiek szerinti értelmezés nem üresíti ki a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pont hf) alpontját, mert annak helyes értelmezése szerint minden olyan hitelezői igény, amely ingyenes szerződésen alapul, ebbe a kielégítési kategóriába sorolandó. Ugyanakkor a visszterhes szerződéseken alapuló követelés - amennyiben annak jogosultja nem a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pont ha)-he) alpontjaiban meghatározott jogosult - nem sorolható az utolsó kielégítési kategóriába, annak besorolásáról a Cstv. 57. § (1) bekezdés a)-g) pontjaiban foglaltak szerint kell dönteni.
[39] Tekintettel arra, hogy a felülvizsgálati eljárásban sem volt vitatott, hogy a hitelező jelen eljárás tárgyát képező követelése visszterhes, érvényes és teljesített szerződésen alapult, a másodfokú bíróság annak besorolásáról - a kifejtettek szerint - jogszabálysértés nélkül határozott.
[40] Mindezek alapján a Kúria a jogerős végzésnek a felülvizsgálati kérelemmel támadott részét a Pp. 424. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Gfv.III.30.025/2024/5.)