adozona.hu
BH 2024.5.126
BH 2024.5.126
I. Nem jelenti a korkedvezményre jogosító munkakörök (munkahelyek) jegyzékében felsorolt munkakör-meghatározások kiterjesztő értelmezését a munkakör leírás szerinti, a munkakörhöz szükségképpen hozzátartozó kiegészítő tevékenységek figyelembevétele. II. A munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett történő foglalkoztatás esetén előfordulhat, hogy a munkavállaló az egyik munkanapon napi nyolc óránál rövidebb, a másik munkanapon napi nyolc óránál hosszabb munkaidőben végez
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes 2009. január 19. napjától a Kft1-gyel, jogutódlás folytán 2017. április 1. napjától a Kft2-vel állt munkaviszonyban határozatlan időtartamra, teljes munkaidőben, autóbuszvezető munkakörben.
[2] Az alperes adategyeztetési eljárás eredményeképpen 2023. március 7. napján kelt BP/L100/19559-25/2021. számú határozatában megállapította, hogy a felperes az 1979. szeptember 1. napjától 2021. december 31. napjáig terjedő időszakra 40 év 54 nap nyugdíjjogosultság elbírálásához figyelemb...
BH 2024.5.126 I. Nem jelenti a korkedvezményre jogosító munkakörök (munkahelyek) jegyzékében felsorolt munkakör-meghatározások kiterjesztő értelmezését a munkakör leírás szerinti, a munkakörhöz szükségképpen hozzátartozó kiegészítő tevékenységek figyelembevétele.
II. A munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett történő foglalkoztatás esetén előfordulhat, hogy a munkavállaló az egyik munkanapon napi nyolc óránál rövidebb, a másik munkanapon napi nyolc óránál hosszabb munkaidőben végez munkát. Ez a körülmény azonban nem jelenti azt, hogy a munkavállaló azon a munkanapon, amikor napi nyolc óránál rövidebb (pl. négy órás) munkaidőben dolgozott, ne teljes munkaidőben végezte volna a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet 1. számú mellékletének (a jegyzék) 11. pontja szerinti munkakör leírásban rögzített tevékenységét [1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 8. § (1)-(5) bek., 8/A. § (1)-(3) bek.; 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet (Tny.vhr.) 2. § (5) bek., 1. számú melléklete].
A felülvizsgálati eljárás alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes 2009. január 19. napjától a Kft1-gyel, jogutódlás folytán 2017. április 1. napjától a Kft2-vel állt munkaviszonyban határozatlan időtartamra, teljes munkaidőben, autóbuszvezető munkakörben.[2] Az alperes adategyeztetési eljárás eredményeképpen 2023. március 7. napján kelt BP/L100/19559-25/2021. számú határozatában megállapította, hogy a felperes az 1979. szeptember 1. napjától 2021. december 31. napjáig terjedő időszakra 40 év 54 nap nyugdíjjogosultság elbírálásához figyelembe vehető szolgálati idővel rendelkezik, amelyen belül 12 év 15 nap korkedvezményre jogosító időt szerzett. A határozatban foglaltak szerint a felperes 1997. január 7. napjától 2009. január 18. napjáig dolgozott korkedvezményre jogosító munkakörben.
[3] A felperes hatósági bizonyítvány kiállítása iránti kérelmet terjesztett elő az alperesnél a nyugdíjbiztosítási nyilvántartásba bejelentett adatokról. Az alperes 2023. március 7. napján kelt BP/L100/18946/2021. számon hatósági bizonyítványt bocsátott ki, amelyben igazolta, hogy a felperes 40 év 54 nap nyugdíjjogosultság elbíráláshoz figyelembe vehető szolgálati idővel rendelkezik, amelyen belül 12 év 15 nap korkedvezményre jogosító időt szerzett.
A felperes keresete és az alperes védirata
[4] A felperes keresetében kérte elsődlegesen a fenti határozatok megváltoztatását, a Kft1-nél 2009. január 19. és 2014. december 31. között fennállt munkaviszonya korkedvezményre jogosító időként elismerését, másodlagosan a határozatok megsemmisítését és az alperes új eljárás lefolytatására kötelezését.[5] Arra hivatkozott, hogy határozatlan időtartamú, teljes munkaidős munkaviszony keretében, havi munkaidőkeret alkalmazásával, autóbuszvezető munkakörben (FEOR 8418) foglalkoztatták. Az általa vezetett tömegközlekedésben részt vevő autóbuszjáratokat 2008. évtől kezdődően alvállalkozók részére szervezték ki, azonban a munkáltató személyének a megváltozása a munkavégzésben érdemi változást nem idézett elő, ugyanazon a forgalmi viszonylaton, útvonalon végzett menetrendszerű tömegközlekedésben személyszállítási tevékenységet, a korábbi munkavégzésével mindenben megegyező tartalommal. Hivatkozott továbbá arra, hogy a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 2012. január 1-jét megelőző időszakban hatályos 8. § (1)-(5) bekezdéseiben, a 8/A. § (1)-(3) bekezdéseiben, valamint a Tny. végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Tny.vhr.) 1. számú melléklete (a továbbiakban: jegyzék) 11. pontjában, a menetrend szerinti személyszállítás fogalmát meghatározó személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 2. § 24. pontjában, az autóbusszal végzett menetrendszerinti személyszállításról szóló 2004. évi XXXIII. törvény 2. § b) pontjában foglalt rendelkezések alapján korkedvezményre jogosult. Az alperes nem tett eleget a tényállás tisztázási kötelezettségének; tévesen értelmezte az irányadó jogszabályokat; a korkedvezmény elismerésének nem feltétele a korkedvezmény-biztosítási járulék megfizetése, illetve az, hogy napi 8 óra időtartamban autóbuszt vezessen menetrendszerű tömegközlekedés keretein belül; nemcsak az autóbuszvezetési és utasszállítási, hanem a munkakörhöz kapcsolódó valamennyi tevékenység (karbantartás, takarítás, bevétel elszámolása, stb.) is a munkaidő része; a munkakör jellege jogosítja a munkavállalót a korkedvezményre. Csatolta az iratokhoz a Győri Törvényszék 4.K700.417/2020/8., és 4.K700.418/2020/16., 6.K700.419/2020/12., a Budapest Környéki Törvényszék 1.K700.817/2020/14., 16.K700.292/2022/6., 6.K702.566/2021/7. számú jogerős ítéleteit annak alátámasztására, hogy a vizsgált munka akkor is korkedvezményre jogosító munkakörnek minősül, ha a buszvezetői tevékenység tényleges tartama a napi 8 órát nem éri el.
[6] Az alperes védiratában a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint csak azok a napok ismerhetőek el korkedvezményre jogosító időként, amelyeken az autóbuszvezetők 8 órán át menetrendszerű tömegközlekedésben autóbuszt vezetnek, és a jegyzék 11. pontja szerinti munkakör leírásban feltüntetett tevékenységeket végzik (utasok szállítása, fel-és leszállás figyelemmel kísérése). Amikor az autóbuszvezető nem vagy nem teljes munkaidőben vesz részt a menetrendszerű tömegközlekedésben, korkedvezményre nem jogosult. Hivatkozott arra, hogy munkaköri leírása szerint a felperesnek nemcsak buszt kellett vezetnie, hanem jegy és bérletárusítást is kellett végeznie, szükség szerint az utasok csomagjait is kezelnie kellett, a járművet naponta takarítani, átvizsgálni, tankolni, javításra leadni. Hivatkozott továbbá az Mfv.III.10.824/2008/4. és az Mfv.III.10.430/2009/6. számú kúriai döntésekre is.
A bíróság ítélete
[7] Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatait megsemmisítette és az alperest új eljárásra kötelezte. Döntését a Tny. 8. § (1)-(2) bekezdéseiben, a 8/B. § (1) bekezdésében, a Tny.vhr. 1. számú mellékletének 11. pontjában, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: régi Mt.) 118/A. §-ában és a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: új Mt.) 93. §-ában foglalt rendelkezésekre, valamint a Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszeréről szóló 7/2010. (IV. 23.) KSH közlemény (a továbbiakban: FEOR) 8418 autóbuszvezető fogalmi meghatározására alapította.[8] Megállapította, hogy a felperes menetrendszerű tömegközlekedésben autóbuszvezetői feladatokat látott el, határozatlan időtartamra szóló, teljes munkaidős munkaviszonyban, havi munkaidőkeretben foglalkoztatták. A munkaidőkeret alapján történő foglalkoztatást a régi Mt. 118/A. §-a és az új Mt. 93. §-a egységesen teljes munkaidőként szabályozza, a jegyzék 11. pontja az autóbuszvezető munkakörnél munkaidőre vonatkozóan rendelkezést nem tartalmaz, ezért korkedvezmény kizárólag a teljes munkaidőben történt munkavégzésre tekintettel jár, amely a perbeli esetben a felperes tekintetében megvalósult. A felperes a napi munkaidején belül az autóbuszvezetési tevékenység mellett ellátott ugyan olyan, a munkaszerződésben rögzített feladatokat, amelyeket a korkedvezményre jogosító jegyzék kifejezetten nem nevesít, ezek azonban olyan szorosan kapcsolódnak az autóbuszvezetési feladatokhoz, a munkakörhöz, annak mintegy szerves részét képezik, hogy azokat nem lehet olyan feladatnak minősíteni, amelyek kizárják a munkakör teljes munkaidőben történő ellátásának megállapíthatóságát. Fogalmilag kizárt és életszerűtlen, hogy az autóbuszvezető ezen feladatokat nem a munkaidejében, hanem a 8 órás, "tiszta" gépjárművezetés előtt vagy után végezze. Az elsőfokú bíróság az Mfv.III.10.824/2008/4. számú kúriai döntést a perbeli esetben nem tartotta irányadónak, mert annak tényállása a perben megállapított tényállástól eltérő, csatornatisztító szakmunkás munkakörre vonatkozik.
[9] Az elsőfokú bíróságnak a megismételt eljárásra vonatkozó iránymutatása szerint a felperes szolgálati idejét és azon belül a korkedvezményre jogosító idejét az alperesnek úgy kell megállapítania, hogy a Kft1 alkalmazásában autóbuszvezető munkakörben eltöltött idejének egészét köteles elismeri korkedvezményre jogosító időként.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[10] Az alperes felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására, új határozat hozatalára utasítását. Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet az ügy érdemére kiható módon sérti a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 84. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 346. § (5) bekezdését, a Tny.vhr. 2006. december 31-én hatályos 2. § (5) bekezdésének első mondatát, a jegyzék 11. pontját, valamint eltért a Kfv.III.45.243/2022/6., az Mfv.III.10.824/2008/4., az Mfv.III.10.520/2012/5. (BH 2013.315.), az Mfv.III.10.430/2009/6. és a Kfv.V.35.239/2017/7. (EBH 2018.K.13.) számú kúriai döntésekben foglaltaktól.[11] Álláspontja szerint a bíróság jogszabálysértő módon értelmezte az autóbuszvezető által ellátandó, korkedvezményre jogosító tevékenységként a kiegészítő tevékenységeket (pl. a jegyeladást, a tankolást, a csomagok ki-bepakolását, az utasok tájékoztatását), mert ezek végzése nem jár az egészséget megterhelő, károsító hatással. A bíróság nem volt figyelemmel az Mfv.III.10.824/2008/4. számú kúriai döntésben foglaltakra, amely szerint az olyan munkaköri tevékenységek, amelyeknek végzése során a dolgozó az egészséget veszélyeztető ártalmaknak nem volt kitéve, nem ismerhetők el korkedvezményes időszaknak. Utalt arra, hogy abban az esetben, ha a jegyzékben a korkedvezmény hatálya rovatban a munkaidőre vonatkozóan külön feltétel nem szerepel, kizárólag a teljes munkaidőben történő munkavégzés esetén jogosult a dolgozó korkedvezményre (Mfv.III.10.430/2009/6.), amennyiben a dolgozó napi 8 óránál rövidebb munkaidőben dolgozik, korkedvezményre nem jogosult.
[12] Az alperes hivatkozott arra, hogy a felperes a munkaszerződése szerint egyhavi munkaidőkeretben végezte a munkáját, munkaideje egyenlőtlenül is beosztható volt, voltak olyan napok, amelyeken napi nyolc óránál kevesebb időben végezte a jegyzék szerinti tevékenységet, amely nem jogosít korkedvezményre. A korkedvezményre jogosultságnak az a feltétele, hogy a felperes a jegyzékben felsorolt tevékenységeket végezte teljes munkaidőben, hitelt érdemlően nem bizonyított. Az eljárás során csak a felperes munkaszerződése, munkaköri leírása, illetve a pótszabadságra vonatkozó megállapodás, valamint a hóvégi fizetési jegyzékek álltak rendelkezésre, amelyekből nem állapítható meg, hogy a felperes a jegyzék szerinti tevékenységet végezte teljes munkaidőben. A felperes korkedvezményre jogosultsága helyszíni ellenőrzés során a menetlevelek, forgalmi munkalapok, kollektív szerződések, a dolgozók keresőképtelenségére és szabadságolására vonatkozó nyilvántartások vizsgálatával lett volna megállapítható, azonban a hatósági eljárás során az iratanyag nem volt beszerezhető, mert a munkáltató megszűnt, a munkavállalók átkerültek a Kft2-höz, amely felszámolás alatt áll, a felszámoló részére a bér- és munkaügyi iratokat nem adták át.
[13] Az alperes kifogásolta, hogy a bíróság a felperes tanúbizonyítási indítványainak nem adott helyt, nem tisztázta kellőképpen a tényállást, ezért döntése megalapozatlan a Kfv.III.45.243/2022/6. számú, valamint az Mfv.III.10.520/2012. számú (BH 2013.315.) kúriai döntésekben foglaltakra figyelemmel. A bíróság a felperes tanúbizonyítási indítványának mellőzését nem indokolta, holott az alperes a tanúbizonyítást nem ellenezte, ezért a jogerős ítélet sérti a Pp. 346. § (5) bekezdését és az Kfv.V.35.239/2017/7. kúriai döntésben foglaltakat.
[14] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában fenntartását. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást az ügy eldöntéséhez szükséges mértékben feltárta, a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket helyesen értelmezte és megalapozott döntést hozott. Kiemelte, hogy az autóbuszvezető korkedvezményre jogosító munkakörkénti elismerésének nem feltétele, hogy az autóbuszvezető napi nyolc órán keresztül kizárólag autóbuszt vezessen, elegendő a teljes munkaidőben történt foglalkoztatás. A teljes munkaidőnek a munkaszerződés tartalma és a munkavégzés jellege alapján az autóbuszvezetési tevékenység, és az ahhoz kapcsolódó tevékenységek (karbantartás, takarítás, stb.) együttes és teljes időtartama értendő. A "teljes munkaidő" tehát nem a munkaidőben végzett munka jellegét vagy a munkakört határozza meg, hanem a munkaidő hosszát. Ezt az értelmezést támasztja alá véleménye szerint a Debreceni Törvényszék 13.K.703.000/2020/27. számú határozata, valamint az Mfv.III.10.430/2009/6. kúriai döntés, amelyekből következően a vezetési idő és a munkaidő nem szinonim fogalmak.
[15] Az alperes által megjelölt Mfv.III.10.824/2008/4. számú kúriai döntés nem alapozza meg a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, mert a perbeli ügyben csak az a megállapítása irányadó, hogy "amennyiben a foglalkoztatott által végzett munka megfeleltethető, azonosítható a munkaköri leírás címszó alatt felsorolt feladatokkal, úgy jogosult korkedvezményre". Ennek megfelelően a jegyzékben rögzített autóbuszvezető munkakör valamennyi fogalmi eleme teljesül.
[16] Hivatkozott továbbá a Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság - szám szerint meg nem jelölt - jogerős ítéletében foglaltakra, amely szerint a FEOR alkalmazását nem írja elő jogszabály, azonban annak eldöntése érdekében, hogy a jegyzék szerinti fogalmi meghatározás pontosítása elvégezhető legyen, kiegészítő szabályként a FEOR 8418 autóbuszvezető fogalmi meghatározása segítségül hívható. Az ebben rögzített felsorolás életszerűen tartalmaz olyan kiegészítő tevékenységeket is, amelyeket a jegyzék nem rögzít. A távolsági autóbuszvezetői munkakör ellátásának nélkülözhetetlen része kell, hogy legyen az utasok fel- és leszállásának biztosítása mellett a jegy árusítása, a bevétellel, jegyekkel történő elszámolás és - a munkaszerződés függvényében - az autóbusz átadás-átvétele, illetve annak karbantartása, takarítása.
[17] A felperes utalt arra, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 18/B. § a) pont aa) alpontja szerint a közúti személyszállítási tevékenységre fordított teljes időbe beleértendő a vezetési idő mellett az utasok be- és kiszállásánál való segédkezéssel töltött idő, a jármű takarításával és karbantartásával töltött idő, valamint a jármű vagy az utasok biztonságával kapcsolatos tevékenység ideje és a vonatkozó előírások teljesítésére fordított idő is.
[18] A felperes szerint nem változtathatja meg a munkaviszony jellegét, az ellátott munkakör megítélését és a korkedvezményre való jogosultságot az, hogy a munkaköri leírásban szereplő feladatok részletesen, a korkedvezményre vonatkozó jegyzék leírásánál részletesebben rögzítik a munkavállaló által ellátandó feladatokat.
[19] Az elsőfokú bíróság a tanúk meghallgatását jogszerűen mellőzte, a Pp. 346. §-át nem sértette meg, mert az alperes nem vitatta, hogy menetrendszerű tömegközlekedésben autóbuszvezetői feladatokat látott el, továbbá a jogerős ítélet [20] bekezdésében a tanúbizonyítás mellőzését szabályszerűen megindokolta. Az Mfv.III.10.014/2017/5. számú kúriai döntésre hivatkozással a felperes előadta, hogy a Tny., valamint a háttérjogszabályok a szabad bizonyítás elvét követik, ezért nemcsak az alperes által hivatkozott bizonyítási módok (helyszíni ellenőrzések, menetlevelek áttekintése) alapján lehet egy adott ügyet elbírálni, hanem tanúbizonyítás alapján is, továbbá a fél és a hatóság nyilatkozatainak egyezősége esetén (amely ebben a perben is fennáll) szükségtelen a tényállás tisztázásához további tanúbizonyítást lefolytatni.
A Kúria döntése és jogi indokai
[20] A felülvizsgálati kérelem megalapozatlan, az alábbiak szerint.[21] A Kúria a jogerős ítéletet a Kp. 115. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó Kp. 108. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem keretei között bírálta felül, azt vizsgálta, hogy az elsőfokú bíróság megsértette-e a Pp. 346. § (4) és (5) bekezdését, a Tny.vhr. 2006. december 31-ig hatályos 2. § (5) bekezdés első mondatát, a jegyzék 11. pontját, illetve az elsőfokú bíróság eltért-e a Kúria követendő határozataitól.
[22] A Kúria mindenekelőtt rögzíti, hogy a közzétett kúriai határozat fogalmát a követendő kúriai gyakorlat (pl. Kfv.VII.38.217/2021/2.) szerint a Kp. 99. § (1) bekezdésére, illetve a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés b) pontjára és a 41/B. § (1) bekezdésére figyelemmel úgy kell értelmezni, hogy az alatt a Kúria által - azaz 2012. január 1-je után - meghozott és a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatot kell érteni. Erre - továbbá az ügyazonosság (Jpe.I.60.002/2021/7., Jpe.II.60.019/2021/18., Jpe.I.60.006/2020/11.) hiányára - figyelemmel az Mfv.III.10.824/2008/4., Mfv.III.10.520/2012/5., Kfv.III.45.243/2022/6., a Kfv.V.35.239/2017/7. kúriai határozat ebben a perben nem alkalmazható. A hivatkozott határozatokban a Kúriának eltérő tényállású ügyekben és részben eltérő jogkérdések megválaszolásával kellett döntenie. Az Mfv.III.10.824/2008/4. számú ügyben a Kúria a korkedvezményre jogosultságról a Tny.vhr. Melléklete "Munkakör leírása" rovatban kijelölt munkavégzési hely (zárt csatorna, stb.) beazonosításával foglalt állást. Az Mfv.III.10.520/2012/5. számú ügy elbírálása során a Kúria az ionizációs sugárzás hatása alatt végzett munkaköröket vizsgálta, nem a munkakör leírás tartalmát, szemben a perbeli üggyel, amelyben az autóbuszvezető munkakör leírás tartalmát kellett vizsgálni. A Kfv.III.45.243/2022/6. számú ügyben az öntő-formázó, öntvényátadó I., öntvénytisztító III. munkakörben foglalkoztatott munkavállaló tekintetében a Kúria - egyebek mellett - azt vizsgálta, hogy az elsőfokú bíróság a Kp. 78. § (2) bekezdése szerinti, a bizonyítékok értékelésére vonatkozó kötelezettségét teljesítette-e. A Kfv.V.35.239/2017/7. számú ügy elbírálása során a Kúria fémkereskedelmi tevékenység folytatásának engedélyezésével kapcsolatos perben vizsgálta, hogy a bíróság valamennyi kereseti kérelem tárgyában határozott-e; a perbeli esetben az alperes nem vitatta, hogy a bíróság valamennyi kereseti kérelemről döntött, csupán arra hivatkozott, hogy a felperes tanúbizonyítási indítványának mellőzését nem indokolta.
[23] A Kúria - a Tny.vhr. rendelkezéseinek helyes értelmezése körében - utal az Mfv.III.10.106/2019/5. számú (EBH 2020.M.3.), a perbeli esetben is követendő határozatára, amelyben a Tny.vhr. 2006. december 31-én hatályos 1. számú melléklete alkalmazása kapcsán korábban már rámutatott arra, hogy a jogalkotó "A korkedvezményre jogosító munkakörök jegyzéke" cím alatt a munkakörök megjelölésével, valamint azok tartalma és a korkedvezmény hatálya meghatározásával rendelkezett a korkedvezményre való jogosultság részletes feltételeiről. A "Munkakör" alcím alatt a jogalkotó mindenekelőtt azokat a munkavégzési körülményeket foglalta külön pontokba, és azokat a munkaköröket sorolta fel, amelyekben a munkavállalókat jellemzően egészségkárosító hatások érhetik, "A munkakör leírása" alcím alatt pedig, a feladatok felsorolásával, a munkakör azonosításához adott szempontokat; a "Korkedvezmény hatálya" alcím alatt további, az ágazatra, valamint az egészségi ártalomnak való kitettségre (munkaidő meghatározott része, üzem kapacitása, stb.) vonatkozó egyéb feltételeket tartalmaz.
[24] A fenti Mfv.III.10.106/2019/5. számú döntés értelmében tehát a jegyzék hatálya alá tartozó helyen végzett munka alapján korkedvezményre a jegyzékben felsorolt munkakörökben dolgozó, a "Munkakör", és a "Munkakör leírása" cím alatt felsorolt munkatevékenységeket végző személyek válhatnak jogosulttá (a korkedvezmény hatályára előírt feltétel teljesülése esetén).
[25] A Tny.vhr. 2. § (5) bekezdése szerint a korkedvezményre jogosító munkakörök (munkahelyek) jegyzékében felsorolt munkaköri meghatározásokat kiterjesztően értelmezni nem lehet. Az abban használt meghatározástól eltérő megjelölésű munkakört csak akkor lehet korkedvezményre jogosító munkakörnek tekinteni, ha
a) az eltérő megjelölés a jegyzékben felsorolt munkakörnek szűkített meghatározása, vagy
b) az eltérés csak az elnevezésben mutatkozik, maga a munkakör - a munkaköri leírásból megállapíthatóan - a jegyzékben felsorolt munkakörrel azonos.
[26] A korkedvezményre jogosító munkakörök jegyzékének 11. pontja szerinti munkakör megnevezése: "Járművezető-, oktató járművezető, (autóbusz-, villamos-, metró-, trolibusz-, HÉV motorvezető, fogaskerekű és FAV vezető)"; Munkakör leírása: "Kötött, részben kötött vagy nem kötött pályán közlekedő jármű vezetése, utasok szállítása, fel- és leszállás figyelemmel kísérése, teherszállítás lebonyolítása"; Korkedvezmény hatálya: "Menetrendszerű tömegközlekedésben (személyszállításban) a jogszabályban meghatározott feltételekkel".
[27] A Kúria a Kfv.VII.45.095/2023/5. számú határozatában a fenti rendelkezések értelmezése során kimondta, hogy a Tny.vhr. 2. § (5) bekezdés rendelkezéseiben foglaltak értelmében a korkedvezményre jogosító munkakörök (munkahelyek) jegyzékében felsorolt munkakör meghatározások kiterjesztő értelmezése tilos. Ha a munkakör elnevezésben eltérés mutatkozik, a munkakör leírásban foglaltak alapján kell megállapítani, hogy a munkakör a jegyzékben felsorolt munkakörrel azonos. Másképpen fogalmazva, a kiterjesztő értelmezés tilalmára vonatkozó rendelkezés a munkakör meghatározásra, nem a munkakör leírás értelmezésére vonatkozik, a munkakör leírásban foglaltak értelmezésére vonatkozó korlátozó rendelkezést a Tny.vhr. nem tartalmaz.
[28] A perbeli esetben nem volt vitás, hogy a felperest az autóbuszos személyszállítást végző munkáltatók az elismerni kért időszakban autóbuszvezető elnevezésű, a jegyzék 11. pontja szerinti munkakör megnevezéssel azonos munkakörben, tömegközlekedésben foglalkoztatták, ezért a perben nem a munkakör meghatározása és a korkedvezmény hatálya, hanem a jegyzék 11. pontja szerinti munkakör leírásban foglaltak alapján az autóbuszvezető munkakörbe tartozó, korkedvezményre jogosító feladatok köre volt tisztázandó.
[29] A Kúria a Kfv.VII.45.095/2023/5. számú határozatában megállapította azt is, hogy a FEOR a foglalkozásokat a tevékenységek szakmai jellegének megfelelően tartalmazza az adott foglalkozás gyakorlásához szükséges szakképzettség, szakértelem figyelembevételével kialakított csoportosításban (FEOR 1. §); melléklete a "FEOR-08 NÉGYSZÁMJEGYES RENDSZERES JEGYZÉKE" körében csak a "8418 Autóbuszvezető" foglalkozás megnevezést tartalmazza, az autóbuszvezető munkakörbe tartozó feladatokat és a kiegészítő tevékenységeket nem sorolja fel. A Tny. és a Tny.vhr. a jegyzékbe foglalt munkakör leírások tartalmának vizsgálata során nem rendeli alkalmazni a FEOR-t, erre tekintettel a jegyzék 11. pontjában rögzített autóbuszvezető munkakör leírás tartalmának megállapítására nem alkalmas.
[30] Az elsőfokú bíróság a fentiekre figyelemmel a jogerős ítélet indokolása [25] bekezdésében megalapozatlanul sorolta fel a FEOR 8418 szám alatti autóbuszvezetői feladatként az autóbusz előre meghatározott útvonalon vagy meghatározott célállomásra való vezetését, az utasok fel- és leszállásának biztosítását, a fűtés, szellőzés, világítás szabályozását, a menetjegy árusítást, a menetjegyek és bérletek érvényességének ellenőrzését, az utasok tájékoztatását, a csomagok be- és kipakolását, a menetokmány vezetését, az elszámolást a menetjegyekkel és bevételekkel, az autóbusz átvételét, leadását, az autóbusz műszaki állapotának ellenőrzését, a tankolást. Helytálló azonban az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy a jegyzék 11. pontja szerinti munkakör leírásban megjelölt autóbuszvezetői feladatok teljes munkaidőben, a tömegközlekedésben történő ellátásának "nélkülözhetetlen része" a felsorolt tevékenységek végzése, a jegyzék 11. pontja szerinti munkakör leírás azonban nem valamennyi kiegészítő tevékenységet rögzíti. A bíróság, illetve a felek által a FEOR felsorolásának tulajdonított tevékenységek az autóbuszvezető munkakörhöz tartozó, szükségképpen elvégzendő kiegészítő tevékenységek lehetnek. Azt, hogy a tevékenységek olyan kiegészítő tevékenységnek minősülnek-e, amelyek az adott munkakör korkedvezményre jogosító munkakörként elismerését nem érintik, esetenként kell elbírálni.
[31] A fentiek alapján a felperes korkedvezményre jogosultságát nem lehet kizárni azon az alapon, hogy az autóbuszvezető munkakörbe tartozó, ahhoz szükségképpen kapcsolódó, a munkakör jellegét nem érintő kiegészítő tevékenységeket is kellett végeznie. Nem jelenti a korkedvezményre jogosító munkakörök (munkahelyek) jegyzékében felsorolt munkakör meghatározások kiterjesztő értelmezését a munkakör leírás szerinti, a munkakörhöz szükségképpen hozzátartozó kiegészítő tevékenységek figyelembevétele. Az alperes ettől eltérő jogértelmezésének elfogadása esetén a jegyzék 11. pontja szerinti munkakör leírást, a korkedvezményre jogosító szabályokat az autóbuszvezetők közül senkire sem lehetne alkalmazni.
[32] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében tévesen hivatkozik a Kkt. 18/B. § a) pontjának aa) alpontjában foglaltakra, a Kkt. fenti rendelkezését ugyanis a Tny. és a Tny.vhr. a jegyzék 11. pontjában foglalt munkakör leírás tartalmának vizsgálata során nem rendeli alkalmazni (az abban foglalt rendelkezések nem a jegyzék szerinti munkakör leírás tartalmának megállapításával összefüggésben, hanem a munkaidőbe tartozó tevékenységekkel kapcsolatban adnak eligazítást). Ugyanakkor a Kkt.-ban felsorolt munkaidőbe tartozó tevékenységekre is irányadó - a fentiekben kifejtettekre figyelemmel -, hogy a felperes korkedvezményre jogosultságát nem lehet kizárni azon az alapon, hogy az autóbuszvezető munkakörbe tartozó, ahhoz szükségképpen kapcsolódó, a munkakör jellegét nem érintő kiegészítő tevékenységeket is kellett végeznie.
[33] A munkaidő mértékére (a teljes munkaidőre) és a munkaidő beosztására (a munkaidőkeretre) vonatkozó szabályok együttes, egyidejű alkalmazása esetén figyelemmel kell lenni arra, hogy a munkáltató a munkavállaló által a munkaszerződése alapján teljesítendő munkaidőt munkaidőkeretben is meghatározhatja. A munkaidőkeretben teljesítendő munkaidőt a munkaidőkeret tartama, a napi munkaidő és az általános munkarend alapul vételével kell megállapítani [régi Mt. 118/A. § (1) bekezdés, új Mt. 93. § (1)-(2) bekezdés]. A munkaidőkeretben foglalkoztatás a munkavállaló teljes munkaidejének mértékét nem érinti, csupán a munkaidő-beosztást teszi rugalmassá. A munkaidőkeretben történő foglalkoztatás lehetőséget teremt a munkáltató számára, hogy az általános munkarendtől eltérő, egyenlőtlen - naponta, illetve hetente eltérő - munkaidő-beosztás keretében foglalkoztassa a munkavállalót.
[34] A munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett történő foglalkoztatás esetén előfordulhat, hogy a munkavállaló az egyik munkanapon napi nyolc óránál rövidebb, a másik munkanapon napi nyolc óránál hosszabb munkaidőben végez munkát. Ez a körülmény azonban nem jelenti azt, hogy a munkavállaló azon a munkanapon, amikor napi nyolc óránál rövidebb (pl. négy órás) munkaidőben dolgozott, ne teljes munkaidőben végezte volna a jegyzék 11. pontja szerinti munkakör leírásban rögzített tevékenységét.
[35] A peres felek egyező előadása szerint a munkáltatók autóbuszvezető munkakörben, menetrendszerű tömegközlekedésben, teljes munkaidőben, havi munkaidőkeretben foglalkoztatták a felperest. Nem vitatott peradat, hogy a munkáltatók a havi munkaidőkeretben teljesítendő munkaidő mennyiséget a teljes munkaidő mértéke (napi nyolc óra) figyelembevételével állapították meg. A fentiekre figyelemmel megalapozott és jogszerű az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy a felperes a jegyzék 11. pontja szerinti munkakör leírásban rögzített tevékenységet (az autóbuszvezetést) teljes munkaidőben végezte, amely alapján korkedvezményre jogosult.
[36] Mindezekre tekintettel a Tny.vhr. 2006. december 31-ig hatályos 2. § (5) bekezdés első mondatában, a jegyzék 11. pontjában foglalt rendelkezések megszegése és a Kúria közzétett határozataitól jogkérdésben eltérés nem volt megállapítható.
[37] A Kp. 84. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó a Pp. 346. § (5) bekezdése értelmében a jogi indokolás tartalmazza - egyebek mellett - azokat az okokat, amelyek miatt a bíróság a felajánlott bizonyítást mellőzte.
[38] Az alperes felülvizsgálati kérelmében arra is hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság azzal, hogy a peres eljárás során a felperes tanúbizonyításra vonatkozó indítványának nem adott helyt, bizonyítás lefolytatása nélkül hozta meg ítéletét, nem tisztázta kellőképpen a tényállást, ezért döntése megalapozatlan. A döntés megalapozatlanságára vonatkozó állítását az alperes megfelelően nem indokolta és nem bizonyította, csupán a Kfv.V.35.239/2017/7. (EBH 2018.K.13.) számú kúriai döntésben foglaltaktól eltérésre utalt, amely hivatkozása - a fentiekben kifejtettekre (az ügyazonosság hiányára) figyelemmel - alaptalan. Az elsőfokú bíróság a felperes tanúbizonyítási indítványának mellőzését valóban nem indokolta, a tényállást azonban az ügy eldöntéséhez szükséges mértékben feltárta; az ítélet indokolása tartalmazza, hogy döntését milyen tényekre, bizonyítékokra alapította. A felek között olyan vitás kérdés, amelynek alapján a tényállás tisztázása érdekében további (tanú)bizonyítás elrendelése vált volna szükségessé, nem merült fel. A bíróságnak a perben jogkérdésekben kellett állást foglalnia, ezért a hivatkozott eljárási szabályszegés [Pp. 346. § (5) bekezdés] az ügy érdemére nem hatott ki.
[39] Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet - az indokolás fentiek szerinti pontosításával - hatályában fenntartotta [Kp. 121. § (2) bekezdés].
(Kúria Kfv.VII.45.126/2023/8.)