adozona.hu
ÍH 2024.28
ÍH 2024.28
BANKGARANCIA LEHÍVÁSÁNAK JOGSZERŰSÉGE, A BANKGARANCIÁVAL VALÓ ELSZÁMOLÁSI KÖTELEZETTSÉG I. A bankgarancia szerződésben - amely a bank és a kötelezett között jön létre, a jogosult és a kötelezett közötti jogviszony biztosítására - a bank önálló kötelezettséget vállal, hogy a jogosult felhívására a bankgarancia szerződésben meghatározott feltételek fennállása esetén fizet a kötelezett helyett a jogosultnak II. A lehívott bankgarancia összegéből a jogosult csak a kötelezettnek a bankgaranciával biztosított köt
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes mint megrendelő és a felperes által vezetett S. Konzorcium mint vállalkozó között 2010. február 12. napján vállalkozási szerződés jött létre az A., S. utcai általános iskola építésére a szerződésben, valamint a mellékelt dokumentumban részletezett műszaki tartalom szerint, 1.679.005.734 forint átalányáron.
A vállalkozási szerződés 2.2. pontjának utolsó két bekezdése szerint a vállalkozó kijelentette, hogy a kivitelezés helyszínét ismeri, állapotát szemrevételezte, az ajánlati árat...
ÍH 2024.28 BANKGARANCIA LEHÍVÁSÁNAK JOGSZERŰSÉGE, A BANKGARANCIÁVAL VALÓ ELSZÁMOLÁSI KÖTELEZETTSÉG
I. A bankgarancia szerződésben - amely a bank és a kötelezett között jön létre, a jogosult és a kötelezett közötti jogviszony biztosítására - a bank önálló kötelezettséget vállal, hogy a jogosult felhívására a bankgarancia szerződésben meghatározott feltételek fennállása esetén fizet a kötelezett helyett a jogosultnak
II. A lehívott bankgarancia összegéből a jogosult csak a kötelezettnek a bankgaranciával biztosított kötelezettségével kapcsolatban jogszerűen és ténylegesen felmerült költségeit elégítheti ki, ezt meghaladó összeget elszámolás után a kötelezett részére vissza kell fizetnie [1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 248. §, 249. §; 2007. évi CXXVII. tv. (Áfa tv.) 55. § (1) bekezdés]
Az alperes mint megrendelő és a felperes által vezetett S. Konzorcium mint vállalkozó között 2010. február 12. napján vállalkozási szerződés jött létre az A., S. utcai általános iskola építésére a szerződésben, valamint a mellékelt dokumentumban részletezett műszaki tartalom szerint, 1.679.005.734 forint átalányáron.A vállalkozási szerződés 2.2. pontjának utolsó két bekezdése szerint a vállalkozó kijelentette, hogy a kivitelezés helyszínét ismeri, állapotát szemrevételezte, az ajánlati árat a feladat és a helyszín ismeretében adta meg, a szerződéskötés előtt a munkák helyszínét és a tervdokumentációt szakembertől elvárható módon átvizsgálta, az ajánlati ár az 1. számú pontban meghatározott kivitelezéshez szükséges mindenfajta munkák megvalósítását tartalmazza. Továbbá a vállalkozás szerződésszerű megvalósításához szükséges adat és információ a rendelkezésére áll, illetve hiánytalanul a rendelkezésére lett bocsátva.
A 2.3. pontban vállalkozó kijelentette, hogy az engedélyezési és kiviteli terveket, műszaki leírást ismeri, a terveket és a kiírásban szereplő mennyiségeket ellenőrizte és ajánlatát a szerződésnek megfelelő komplett műszaki tartalom alapján tette meg. Felek megállapodtak abban, hogy a jelen szerződés részét képező mennyiségek a beruházás becsült (tájékoztató jellegű) mennyiségei, nem kell és nem lehet a vállalkozó által a szerződéses kötelezettségei teljesítéseként kivitelezendő munkák tényleges és pontos mennyiségeként tekinteni. Vállalkozó kijelentette, hogy az átalányárat a tervek és a helyszín ismeretében adta meg.
A vállalkozási szerződés 3.2. pontja alapján a befejezési határidő 2011. február 15. napja.
A vállalkozási szerződés 4.15. pontja rögzítette, hogy a kiviteli terveket készítő cég a P. S. Kft. A kiviteli tervek módosítását csak ez a cég végezheti el, amelynek költségét a vállalkozó ajánlati ára kell, hogy tartalmazza.
A 4.16. pont azt tartalmazza, hogy minden egyes tervet, amely a szerződéshez alapul szolgál, továbbá minden olyan tervdokumentációt, amely a kivitelezés megkezdése előtt vagy annak során kerül átadásra, vállalkozó saját felelősségére köteles ellenőrizni. Ha vállalkozó hibát, pontatlanságot állapít meg, akkor azt a terv átvételétől számított 3 munkanapon belül köteles megrendelővel írásban közölni. Annak elmaradása esetén a terveket elfogadottnak kell tekinteni. Az értesítés elmaradása esetén megrendelővel szemben semmilyen igény érvényesítésére nem jogosult. Terveket vagy konstrukciót vállalkozó csak és kizárólag megrendelő írásos hozzájárulásával módosíthat, illetve ugyanígy térhet el a jóváhagyott tervektől. A létesítmény dokumentációinak módosításai csak írásban érvényesek.
A 4.21. pontjában a felek megállapodtak abban, hogy vállalkozó a kivitelezés során csak a szerződésben és annak mellékleteiben meghatározott fajtájú és minőségű anyagokat használhat és csak a tervekben, egyéb dokumentumokban, illetve megrendelő utasítása szerinti eljárás vagy módszer alkalmazásával járhat el.
A vállalkozási szerződés 7.9. pontja értelmében jótállási biztosítékként vállalkozó a bruttó vállalkozási ár 5%-át lefedő jótállási bankgarancia benyújtására kötelezett 60 hónapos időtartamra, a végszámla benyújtásával egy időben.
A 7.11 pont rendelkezik arról, hogy megrendelő jogosult a fenti összeghatárig harmadik személlyel elvégeztetni azokat a - szavatosság és jótállás körébe tartozó - munkákat, amelyek élet- és vagyonvédelmi okokból azonnali javítást igényelnek és vállalkozó azonnali bejelentés után azokat haladéktalanul nem javítja ki, valamint az üzemelést zavaró hibákat és azokat, amelyeket vállalkozó megrendelő bejelentése ellenére nem végez el egy elvárható műszakilag szükséges határidőn belül.
A szerződés 8. pontja szerint a 60 hónapos jótállási időtartam lejártát megelőző 60. napig felek újabb utó-felülvizsgálati eljárást tartanak, melyet követően vállalkozó 30 napon belül köteles kijavítani a fennálló hibákat, de olyan időben, hogy a kijavítás még a 60 hónap letelte előtt megtörténjen. Amennyiben a jótállási időtartam lejártát megelőzően nem történik meg a sikeres utó-felülvizsgálat, megrendelő jogosult a hibákat harmadik féllel, vállalkozó bankgaranciájának terhére kijavíttatni. Sikeres utó-felülvizsgálat és a javítási munkák átadás-átvétele esetén a jótállási bankgarancia fel nem használt összege vállalkozó számára felszabadul.
A vállalkozási szerződést a szerződő felek először 2011. február 11. napján módosították azzal, hogy az építési munkákat 2011. március 31. napjáig kellett befejezni. Ezt követően 2016. április 29. napján a vállalkozási szerződést akként módosították, hogy jótállási biztosítékként vállalkozó a bruttó vállalkozási ár 5%-át lefedő érvényes jótállási bankgarancia nyújtására 2016. szeptember 15. napjáig kötelezett.
Az átadás-átvételi eljárás 2011. április 4. napján kezdődött, a műszaki átadás-átvételre 2011. május 2. napján került sor.
Az I. B. 2011. május 17. napján és 2011. június 21. napján jótállási bankgaranciát vállalt a felperes megbízásából az alperes javára és kötelezettséget vállalt arra, hogy 83 940 630 forintot meg nem haladó mértékben kifizetést teljesít, ha az alperes igénybejelentésében kijelenti, hogy a vállalkozó a garancia érvényességi időszakában az alperes közvetlen felhívása ellenére a szerződésben vállalt jótállási kötelezettséget a jótállási idő alatt nem teljesítette.
A bankgaranciát utóbb 2016. szeptember 15. napjáig meghosszabbították.
A műszaki átadás-átvétel során, majd azt követően 2016-ig több hibalista készült. Az alperes 2013. január 14. napján, 2013. október 7. napján, 2015. június 11. napján tájékoztatta a felperest, hogy a parketta több teremben, a javított helyeken is mozog, kiemelkedik, szétválik, elvált, a parketta javítása szükséges. Az alperes a 2016. március 7-i, 2016. április 6-i, 2016. április 20-i, 2016. április 28-i felszólító leveleiben felhívta a felperest a szétnyíló, mozgó parkettaelemek javítására azzal, hogy a parketta lokális javítását nem fogadja el, kérte a parketta felszedését megfelelő ragasztóval történő ragasztását.
A felperes a parkettát több helyen javította, 2016. április 22-i levelében vállalta a parketta javítását, amennyiben javítási kötelezettsége fennáll, azonban a javítást nem végezte el. A parketta újra rakását nem fogadta el, mert álláspontja szerint a javítási felület három helyiség kivételével nem érte el a felület 1%-át. A felperes 2016. június 3-i és 2016. június 13-i válaszlevelében arról tájékoztatta az alperest, hogy a parketta felújítását vállalja, illetőleg azt 2016. június 20. napján megkezdi, azonban az alperes a 2016. május 31-i válaszlevelében azt közölte, hogy a munkakezdéshez nem járul hozzá.
Az alperes a 2015. június 11-i hibalistában jelezte, hogy a homlokzat több helyen repedezett, majd a 2016. március 7. napján kelt felszólító levelében felhívta a felperest a homlokzati repedések és zöldülések javítására. A felperes a 2016. március 10-i levelében a vakolat foltszerű javítását a repedéseknél vállalta, míg a zöldülés miatti javítást nem, míg a 2016. április 6-i levelében vállalta a homlokzat azon részeinek javítását, ahol szerkezeti, illetve hajszálrepedések találhatóak, illetve körülbelül 1000 m2-en ahol zöld színűvé vált. Az alperes 2016. április 13-i levélben a hibák javítására vonatkozó felperesi javaslatot elfogadta azzal, hogy a munkavégzéshez szükséges feltételeket az iskolai tanítási időben is tudja biztosítani.
Az alperes 2016. április 20. napján a felperesnek hibalistát küldött és sérelmezte, hogy a felperes a homlokzat javítását meg sem kezdte, amely álláspontját 2016. április 28-i levelében megismételte. A felperes további 300 m2 területen vállalta a vakolat javítását, azonban azt meg sem kezdte, a homlokzatot nem javította ki.
Az alperes a 2016. március 7-i levélben szólította fel a felperest a homlokzati faburkolati elemek cseréjére, a 2016. április 27-i tervezői levél pedig kifogásolta, hogy a faburkolati lemezek hátoldali kezelése nem készült el, a javítás során ezt is pótolni kell.
A felperes a 2016. március 10-i és 2016. április 22-i levelében arra az álláspontra helyezkedett, hogy a homlokzati faburkolati elemek elszíneződése nem garanciális hiba, ezért azokat nem javította.
Az alperes 2016. augusztus 1. napján összesen 83 940 630 forint bankgaranciát hívott le.
Az alperes 2016-2017. évben 1200 m2 területen a parkettát más vállalkozóval kicseréltette, amelynek anyagköltsége bruttó 8 932 243 forint és munkadíja bruttó 32 511 695 forint volt. 2017-2018. évben a homlokzati vakolatot és faburkolatokat javíttatta, illetve cseréltette, melynek bruttó költsége 53 883 014 forint volt.
A 2016. szeptemberi árszinten a parketta cseréjének költsége bruttó 41 646 232 forint, míg 2018. évi árszinten a homlokzat javításának költsége bruttó 15 906 232 forint és a homlokzati faburkolat cseréjével kapcsolatos költség bruttó 21 818 420 forint.
A felperes keresetében 78 816 847 forint és ezen összeg után 2016. augusztus 2. napjától a kifizetés napjáig járó késedelmi kamat megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Álláspontja szerint az alperes jogellenes módon a jogszerűen érvényesíthető, az előzetes bizonyítás során kimunkált hibás teljesítés mértékét meghaladó összegben hívta le a bankgaranciát. Ezzel megszegte a bankgarancia nyújtására vonatkozó szerződést, valamint a felek között létrejött vállalkozási szerződést, és így számára kárt okozott, mivel a bankgaranciát nyújtó pénzügyi intézmény a lehívott garancia összegét vele szemben érvényesítette.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Vitatta a bankgarancia lehívásának jogszerűtlenségét, mivel a felperes hibásan teljesített, amely tényét részben nem ismerte el, a kijavítását nem vállalta, míg amely esetben a kijavítást vállalta, azt több alkalommal eredménytelenül kísérelte meg. Előadta, a bankgarancia terhére a kijavítási költségek megtérítésére vonatkozó igényét érvényesítette.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 11 346 832 forintot és ennek 2016. augusztus 2. napjától a kifizetés napjáig járó minden naptári félév teljes idejére a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat 8 százalékponttal növelt mértékű kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Határozatának indokolása szerint a felek között létrejött építési szerződésből az alperes a parketta, a homlokzati vakolat és a külső faburkolat kapcsán a jótállási időszak alatt jótállási igényét a felperes felé hiánytalanul bejelentette, felszólította a felperest a javítási munkák elvégzésére, azonban a felperes vagy csak részben vállalta a javítást, vagy vállalta, de meg sem kezdte, illetve jótállási kötelezettségét vitatta. Megállapította, hogy a felperes hibásan teljesített a parketta lerakása, a homlokzatvakolat és a faburkolat tekintetében, és a lerakott teljes parketta cseréje, a teljes homlokzatra dübelezéssel rögzített üvegháló erősítésű új hidrofób és algásodást gátló adalékos kéregvakolat felhordása, valamint a teljes faburkolat cseréje szükséges, amelyeknek javítási költsége összegét 72 593 798 forintban határozta meg.
A homlokzati faburkolat tekintetében a felperes hibás teljesítését amiatt állapította meg, hogy a Finnforest táblákat közvetlenül a fal felé lejtő bádogozásra ültették rá, a táblák alja így a folyamatos nedvesség hatására gombásodni kezdett. A burkolótáblák mögötti nútféderes illesztésű téglákból készült kitöltő falazat továbbá nincs bevakolva, ami lég- és párazárás szempontjából elfogadhatatlan, másrészt a táblák hátoldalán többletnedvesség terhelést jelent, a Finnforest táblák közötti szellőző légréteg intenzív átszellőztetése csak részlegesen biztosított, a hátoldalon lecsapódó nedvesség nem tud kiszáradni. A Finnforest táblák több rétegű védőbevonattal való kezelését érintően annyit állapított meg, hogy a natúr táblák kezelését a kivitelező az építés helyszínén fedett térben saját maga végezte el, azonban az építési naplóban dokumentált időtartamban a fatáblák teljes felületén a felületkezelést nem lehetett elvégezni, ezért M. A. tanúvallomását nem fogadta el. Utalt arra, a leszerelt lemezek hiányában nem állapítható meg, hogy az előírt felületkezelő anyagot a fatáblák mindegyik oldalán alkalmazták-e, és a szakértői testület véleménye szerint F. É. szakértő azon megállapítása, hogy a falemezek hátoldala a helyszíni feltárás során egészséges volt, nem informatív, mivel nem ad választ arra, hogy a felületkezelés megtörtént-e. Kitért arra, a faburkolat betervezése nem tervezői hiba, inkább nem következetesen átgondolt tervezői koncepció, ugyanis a tervező olyan homlokzatburkolatot tervezett, amelynek teljes felületi védelmét két évenként meg kell újítani, amely jelentős anyag-, munkadíj és állványozási költséggel jár.
Az összegszerűség kapcsán nem fogadta el a felperes arra való hivatkozását, hogy a parketta javításának költsége csökkenthető lenne, mert az alperesnek ennyi idő elteltével karbantartási kötelezettsége lett volna a parketta csiszolása és lakkozása.
A parketta cseréjéhez kapcsolódó költségek viselésére ugyanis a felperes hibás teljesítése miatt köteles, a teljes parkettacsere, az ahhoz kapcsolódó összes munkafolyamat együttesen biztosítja a hibás teljesítés orvoslását és hozza az alperest olyan helyzetbe, mintha a felperes hibátlanul teljesített volna.
A homlokzat és a faburkolat esetében a szakértő által megállapított összeget vette figyelembe, mivel szakértői módszerrel nem volt megállapítható az elvégzett munka pontos mennyisége, így nem volt eldönthető, hogy annak költsége a piaci viszonyokat figyelembevéve reális volt-e. Mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy az alperes a javítási költségek erejéig (bruttó 41 646 232 forint + bruttó 13 488 100 forint + bruttó 17 459 466 forint), azaz 72 593 798 forintig jogszerűen hívta le a bankgaranciát, míg a lehívás 11 346 832 forint erejéig jogalap nélkül történt.
Az ítélet ellen mindegyik peres fél fellebbezést terjesztett elő.
A felperes jogorvoslati kérelmében elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a marasztalási összeg 50 710 906 forintra történő felemelését, másodlagosan annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasítását kérte. Érvelése szerint az általános forgalmi adó összegével nem lehet növelni a szakértői véleményben meghatározott javítási költség összegét, mivel az általános forgalmi adót az alperes visszaigényelheti az állami adóvisszatérítés keretében, és az alperes nem is igazolta az általános forgalmi adó fizetési kötelezettségét sem.
Véleménye szerint a Finnforest anyagválasztása tervezési hibának minősül, amelyet nem kellett felismernie. A tervezésnek ugyanis ki kell terjedni a megfelelő, funkció szerinti anyagválasztásra. Bizonyítottnak tartotta, hogy a faburkolat felületkezelését megfelelően elvégezte, azt alátámasztja M. A. tanúvallomása, amelynek figyelmen kívül hagyását az elsőfokú bíróság nem indokolta. Megítélése szerint az alperes jogellenes módon értéknövekményhez jut azzal, ha a teljes parkettacsere időpontjában az őt egyébként is terhelő csiszolási, felújítási költséget is meg kellene fizetnie. Utalt arra, vakolási munkákat nem is kellett végeznie az építési szerződés szerint, és a javításkor azt az alperes sem készítette el, az nem is műszaki szükségszerűség.
Az alperes fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset teljes elutasítását, másodlagosan részbeni megváltoztatását és a marasztalási összeg 4 569 746 forintra és annak 2018. augusztus 27. napjától járó késedelmi kamatára való leszállítását kérte. Harmadlagosan az összegszerűség vonatkozásában az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és e körben az elsőfokú bíróság újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasítását kérte. Negyedlegesen a kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontjának az ítélet jogerőre emelkedésének napjára vagy 2018. augusztus 27. napjára való, míg mértékének a felek közötti jogviszony létrejöttének időpontjában hatályos szabályoknak megfelelő megváltoztatását kérte.
Álláspontja szerint a bankgarancia lehívása jogszerű, amennyiben a bizonyítás eredményeként megállapítható, hogy a vállalkozó teljesítése a megrendelő esetleges mulasztásától függetlenül hibás. A bankgarancia szabálya szerint pedig jogszerű lehívás esetén a bankgaranciát a hibák kijavítására kell felhasználni, és azzal el kell számolni a vállalkozó, azaz a felperes felé. Állította, e kötelezettségének eleget tett, az eljárásban igazolta, hogy a hibák kijavításának tényleges költsége meghaladta a bankgarancia összegét. Kiemelte, nem egy jövőben megvalósuló javítási munka feltételezett várható költségét kell meghatározni, hanem azt, hogy a ténylegesen és bizonyítottan felmerült javítási költségek indokoltak-e. Hivatkozott arra, a parketta cseréjének, valamint a homlokzati vakolat és faburkolat javítása érdekében közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződések alapján elvégeztett javítási munkák piaci viszonyoknak nem megfelelő voltára vonatkozó bármilyen megállapítás fogalmilag kizárt.
Amennyiben a javítási költségek nem a ténylegesen felmerült költségeikkel egyezően kerülhetnek elszámolásra, a homlokzat javítása és a faburkolat cseréje esetében nem a 2016. szeptemberi árszint figyelembevételét tartotta indokoltnak, mivel a tényleges javítások elvégzésére az alperesnek nem felróható okból később került sor. Az akkori piaci viszonyoknak megfelelően pedig a szakértői testület 1. számú kiegészítése szerint a teljes költség 79 370 884 forint, amely folytán legfeljebb 4 569 746 forint visszafizetésére lehet köteles. A javítások során az alperes által elvégeztetett munkálatok mennyiségének ellenőrzése szükségessége esetére kifejtette, a közbeszerzési eljárás lefolytatását követően elvégzett javítási munkálatok szerződését, árazott költségvetését és ezek módosítását átadta, kérte a szakvélemény e körben való kiegészítését is. Lehetőség van így az egyes tételeknek a hibás teljesítéssel való összefüggésének vizsgálatára, valamint a javítás során alkalmazott mennyiségek felülvizsgálatára.
A késedelmi kamat kapcsán előadta, az elszámolásra nem kerülhetett sor a javítási munkák elvégzésénél korábban, így az elszámolást a felperes keresete alapján indult eljárásban a bíróság ítélete pótolja, ezért az elszámolás időpontja nem lehet korábbi, mint a bíróság ítéletének jogerőre emelkedésének napja, de semmiképpen sem eshet korábbi időpontra az utolsó javítási munka elvégzésének napjánál. A késedelmi kamat mértéke kapcsán kérte figyelembe venni, hogy a felek jogviszonyára a régi Ptk. 301/A. § (1) és (2) bekezdésének a vállalkozási szerződés létrejöttekor hatályos szabálya irányadó, amely szerint a kamat mértéke a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat hét százalékkal növelt összege.
A felperes fellebbezése kisebb részben, az alperes fellebbezése részben alapos.
Az alperes mint megrendelő és a felperes által vezetett konzorcium mint vállalkozó között a régi Ptk. 402. § (1) bekezdése szerinti vállalkozási szerződés jött létre, amelynek hibátlan teljesítéséért a felperes jótállást és ennek biztosítékaként bankgarancia nyújtását vállalta. Ezen utóbbinak megfelelően a Bank Magyarországi Fióktelepe mindösszesen 83 940 630 forint összeghatárig bankgaranciát vállalt, amelyet az alperes 2016. augusztus 1. napján lehívott, amelyet követően az alperes javítási munkákat más vállalkozóval végeztette el.
A régi Ptk. 249. §-a értelmében a bankgarancia vállalója meghatározott ideig nyilatkozattal arra kötelezi magát a pénzkövetelés jogosultjával szemben, hogy annak felhívására meghatározott feltételek szerint fizet a kötelezett helyett. A szerződésben a bank önálló kötelezettséget vállal, azaz a bankgarancia nem járulékos jellegű biztosíték, azonban az mindig valamilyen, e szerződéstől elkülönülő másik jogviszony biztosítására szolgál. A bankgarancia szerződés tehát hárompólusú jogviszony, két szerződéses kapcsolattal. Az egyik szerződés a jogosult és a kötelezett között jön létre, míg a bankgaranciára, mint mellékkötelezettség teljesítésére irányuló megbízási jellegű megállapodás az előző szerződés kötelezettje és a bank között jön létre, amelyben a jogosult szerződő félként nem kell, hogy részt vegyen. A jogosult - a két szerződés alapján - a feltételek teljesülése esetén a bankkal szemben léphet fel igényének érvényesítése végett. Követelheti, hogy a bank a szerződéseknek megfelelő összeget részére fizesse meg. Teljesítése esetén pedig a bank léphet fel a kötelezettel szemben a jogosultnak kifizetett összeg megtérítése iránt. A bankgarancia rendeltetéséből következik, hogy a lehívott bankgarancia tekintetében a jogosultat elszámolási kötelezettség terheli a bankgaranciát nyújtó kötelezettel szemben, a lehívott bankgarancia összegéből a jogosult csak a bankgaranciával biztosított szerződésszegésből eredően ténylegesen felmerült költségeit elégítheti ki, ezt meghaladóan a kötelezett részére vissza kell fizetnie.
A felperes - amint azt a Kúria Pfv.V.21.190/2022/4. számú hatályon kívül helyező végzésében megállapította - keresetében annak tartalmából, tényállításaiból kiindulva a bankgaranciával kapcsolatban elszámolási igényt terjesztett elő. Ezért a perben a felperes keresete alapján nem csupán arról kellett dönteni, hogy az alperes a bankgaranciát lehívhatta-e, hanem arról is, hogy a lehívott bankgarancia összegéből az alperes a bankgaranciával biztosított szerződésszegésből eredő igénye alapján milyen összegű, ténylegesen felmerült költségeit elégítheti ki, és van-e ezt meghaladóan általa visszafizetendő összeg.
Jelen esetben a bankgarancia a felperes jótállási kötelezettségét biztosította, ezért azt az alperes a jótállásból eredő igénye érvényesítésére használhatta fel. A felek között létrejött vállalkozási szerződés 7.11. pontja szerint az alperes jogosult a bankgarancia összeghatáráig - egyebek mellett - harmadik személy által elvégeztetni a jótállás körébe tartozó olyan munkákat, amelyeket a felperes az alperes bejelentése ellenére nem végez el, egy elvárható műszakilag szükséges határidőn belül. A vállalkozási szerződés 8. pontja is lehetővé tette, hogy az alperes a bankgarancia terhére a hiba kijavításához más személyt vegyen igénybe azzal, hogy a jótállási bankgarancia fel nem használt összege a javítási munkál átadás-átvételét követően szabadul fel. Az alperes tehát a felperes által vállalt jótállás folytán jogosult volt hibás teljesítése esetén a hibát a felperes mint kötelezett költségére mással kijavíttatni, és ehhez használhatta fel a bankgaranciát. Következésképpen a lehívott bankgarancia elszámolása körében azt kell elbírálni, hogy milyen összegű az indokolt, tényleges javítási költség, amelyre az alperes igényt tarthat. Az elszámolás körében ehhez - a felperes fellebbezési ellenkérelmében foglalt álláspontjával ellentétben - beszámítási kifogás vagy viszontkereset nem szükséges, mivel maga a javítási költség iránti követelés a bankgarancia lehívását megelőzően keletkezett, és az nem kártérítési követelés.
Elsőként azt kellett vizsgálni a lehívott bankgarancia elszámolását illetően, hogy a felperes hibásan teljesített-e, mivel a bankgarancia jótállási kötelezettség biztosítéka. Ugyanezen okból a jótállásra kötelezett felperesnek kellett azt bizonyítania, hogy nincs hibás teljesítés, azaz a hiba oka a teljesítés után keletkezett [régi Ptk. 248. § (1) bekezdés].
Az alperes a bankgaranciát a parkettával, a homlokzattal és a homlokzati faburkolattal kapcsolatos hibás teljesítés miatt hívta le, amely hibás teljesítések tényét az elsőfokú bíróság megállapította. A felperes fellebbezésében a hibás teljesítés fennálltát már kizárólag csak a homlokzati faburkolat tekintetében vitatta, amely esetében az ítélőtábla az elsőfokú bíróság álláspontjával egyetért.
Kétségtelen, a szakértői testület szakvéleménye utal arra, hogy a homlokzati faburkolat betervezése nem volt átgondolt, mivel annak nagy a karbantartási igénye. A szakértői testület azonban a teljes faburkolat cseréjét szükségessé tevő hibákat alapvetően nem ezzel hozta összefüggésbe, hanem a nem megfelelően történt kivitelezéssel: a Finnforest táblák fal felé lejtő bádogozásra ültetésével, a burkolótáblák mögötti nútféderes illesztésű téglákból készült kitöltő falazat bevakolásának hiányával, a megfelelő védőbevonat felvitelének elmulasztásával. A szakértői testület szakvéleménye a Finnforset táblák hátoldalán lecsapódó nedvesség kapcsán az elsőfokú ítéletben írtaktól (nem tud kiszáradni) eltérően valóban azt tartalmazza, hogy nehezen tud kiszáradni, azonban ennek nincs jelentősége, mivel a szakvélemény az abban foglaltakkal is megállapította a hibás teljesítést. A faburkolat alatti vakolás szükségességét pedig alátámasztja a szakértői testület szakvéleménye, ugyanis abból kitűnően a vakolás a lég- és párazárás, továbbá a nedvesség megelőzése miatt indokolt, és az alperes fellebbezési ellenkérelmében hivatkozott 2010. július 30-i tervezői levél is felhívja erre a figyelmet.
A védőbevonatot érintően - a felperes fellebbezési érvelésével ellentétben - az elsőfokú bíróság megfelelően értékelte a bizonyítékokat. Az építési naplóban a védőbevonat festésének munkáját egy napra dokumentálták, amely időtartam alatt azt - a szakértői testület szakvéleményének 2. számú kiegészítésének felperes által sem vitatott megállapítása szerint - nem lehetett elvégezni. A felperes állításától eltérően az előzetes bizonyítás során kirendelt F. É. szakértő szakvéleménye (34. sorszám alatt) nem tartalmaz egyértelmű és határozott választ e munka elvégzésére, csupán azt írja le, hogy feltételezhető a felületkezelés megtörténte, azonban feltételezésen nem alapulhat egy perben jelentős tény megállapítása. M. A. tanú a vallomásában elmondta, hogy a faburkolatot védőbevonattal ellátták, azonban ő volt a felperes azon képviselője a vállalkozási szerződés alapján, akinek az építési naplóba kellett bejegyzést tennie, amely bejegyzéshez képest tett az eljárás során, tizenegy év elteltével eltérő tartalmú vallomást. Nem adta ugyanakkor annak magyarázatát, hogy az építőipari kivitelezés tevékenységről szóló 191/2009. (IX.15.) Korm.rend. 24. § (2) bekezdésében az elvégzett munka adatainak, menetének rögzítésére vonatkozó előírással ellentétben miért nem a tanúvallomásában elmondottaknak megfelelően rögzítette a védőbevonattal kapcsolatos munkák elvégzését. E körülmények M. A. tanúvallomását kétségessé teszik, így az önmagában nem elegendő annak bizonyítására, hogy a faburkolat védőbevonattal való ellátása megtörtént, és annak tényét a már kifejtettek szerint más bizonyíték nem támasztja alá. Ezért ebben a körben sem bizonyította a felperes, hogy a hiba oka a teljesítést követően következett be.
Mindezek alapján megállapítható volt, hogy a bankgarancia lehívását megalapozó felperesi hibás teljesítés történt, amely kapcsán a fellebbezési eljárásban nem volt vitás, hogy a felperes a hibát nem javította ki és az sem, hogy annak kijavítását - akár részben - megfelelő határidőre nem vállalta. Ezért az alperes a bankgaranciát jogszerűen hívta le, mivel ahhoz kizárólag az volt szükséges, hogy a bank felé arról kellett nyilatkoznia, hogy a felperes a szerződésben vállalt jótállási kötelezettségét a jótállási időben nem teljesítette.
Ezt követően a fellebbezések kapcsán azt kellett vizsgálni, hogy milyen összegű a hibák kijavításának indokolt tényleges költsége.
A felperes fellebbezési érvelése szerint a parketta javítását érintően a csiszolási és lakkozási munkák nem vehetők figyelembe. Tény, a szakértői testület a szakvéleményében a parketta javítása esetében annak költségeihez nem tartotta hozzászámíthatónak a csiszolás, lakkozás költségét. A szakvéleménye kiegészítésében ennek indokát abban jelölte meg, hogy az egyes épületszerkezetek és azok létrehozásánál felhasználásra kerülő termékek kötelező alkalmassági idejéről szóló 11/1985. (VI. 22.) ÉVM-IpM-KM-MÉM-BkM együttes rendelet 3. §-a parkettára öt éves kötelező alkalmassági időt határoz meg, amely időtartam eltelt. E jogszabályból azonban nem következik, hogy a kötelező alkalmassági idő azt jelentené, hogy annak elteltét követően az adott épületszerkezet vagy termék ne lenne használható, vagy azon mindenképpen karbantartási munkálatokat kellene végezni, az csupán a szavatossági jogok érvényesítése körében alkalmazható (Legfelsőbb Bíróság Pfv.VII.20.351/2010/6. szám). Ebből a jogszabályból tehát nem következik, hogy az alperesnek a felperes hibás teljesítése nélkül is merült volna fel költsége, így arra nem alapítható olyan megállapítás, hogy a kötelező alkalmassági idő leteltét követően szükséges valamilyen karbantartási munka elvégzése. A szakértői testület szakvéleményének 1. számú kiegészítése is utal arra, hogy a feltételezett tényleges felújítási szükségesség időpontja nem határozható meg, minden becslés csak spekuláció lenne (169. sorszám alatti irat 13. oldal 2. bekezdés). A szakértői testület azt pedig nem is állapította meg, hogy a jogszabályi értelmezéstől függetlenül a parketta olyan állapotban lett volna, hogy annak csiszolását, lakkozását el kellett volna végezni a hibás teljesítés kijavításától függetlenül is, ilyet a felperes sem állított. Egyebekben a hiba pedig a kötelező alkalmassági időn belül jelentkezett, azaz a javítás szükségessége már azt megelőzően fennállt. A parketta csiszolásának, lakkozásának költsége így a hibás teljesítés kijavításával összefüggésben merül fel, azt tehát figyelembe kell venni a javítási költség számításakor.
Az alperes előadta, hogy a parketta hibájának kijavítására összesen 41 443 938 forintot, míg a homlokzat vakolat javítására és a Finnforest lapok cseréjére 53 883 014 forintot fordított, amelyeket alátámasztó vállalkozási szerződéseket csatolta is. Ezek a szerződések azonban - a jótállásra kötelezett, azaz a felperes vitatása esetén - önmagukban nem támasztják alá a hibák kijavításának indokolt költségét. Ezért az alperes fellebbezési érvelésével ellentétben csupán a vállalkozási szerződésben foglalt összegekre figyelemmel nem volt megállapítható javítási munkák költsége.
A parketta javítási költségét a szakértői testület szakvéleménye alátámasztotta, amely körében a már kifejtettekre figyelemmel a parketta újracsiszolásának költsége is beleszámít (41 646 232 forint). E szakvélemény azonban nem tartotta indokoltnak a homlokzati vakolat és a Finnforest lapok cseréjére az alperes által megkötött vállalkozási szerződésben foglalt összegeket, mivel a vállalkozási szerződés tartalmát képező munkálatok pontosan nem állapíthatók meg. Az alperes fellebbezésében hivatkozott arra, hogy az eljárás során benyújtotta ezen munkálatokkal összefüggésben a közbeszerzési eljárás lefolytatását követően elvégeztetett javítási munkálatok szerződését, az árazott költségvetést és azok módosításait, és erre tekintettel szükségesnek tartotta a szakvélemény kiegészítését. Ezeket az iratokat az alperes 29. és 171. sorszám alatti beadványaihoz is mellékelte. A szakértői testület szakvélemény kiegészítésekben nyilatkozott arról, hogy a rendelkezésre álló iratok - így az alperes fellebbezésében is hivatkozottak - nem adnak elegendő információt az alperes által elvégeztetett munkákról, az azokban foglalt adatok nem ellenőrizhetők (168. sorszám alatti szakvélemény kiegészítés 21. oldal e) pont, 194. sorszám alatti szakvélemény kiegészítés 7. oldal). Ezért nem volt szükséges a szakvélemény további kiegészítése, és a homlokzat, valamint a Finnforest lapok javításának költségeként a szakértői testület szakvéleményében meghatározott összeget lehetett figyelembe venni.
Egyetértett ugyanakkor az ítélőtábla az alperesnek azzal a fellebbezési érvelésével, miszerint a homlokzat és a fa falburkolat javítási költségére a 2018. évi árszint irányadó. Ezeknek a hibáknak a kijavítása ugyanis 2018. évben történt meg, és a már kifejtettek szerint az alperes a tényleges javítási költségre jogosult, függetlenül attól, hogy a bankgarancia lehívása korábban történt meg. Ezt támasztja alá az is, hogy a felek között létrejött vállalkozási szerződés 8. pontja szerint a javítási munkák átadás-átvételét követően szabadul fel a bankgarancia, azaz akkor, amikor a javítás már megtörtént. A tényleges javításokat pedig az alperes többszöri közbeszerzési eljárás lefolytatását követően tudta elvégezni, és ennek kapcsán a felperes sem állított indokolatlan késedelmet. A homlokzat és a fa falburkolat javítási költségét 2018. évi árszinten a szakértői testület szakvéleményének első kiegészítése meghatározta (a homlokzat javítása 15 906 232 forint, a Finnforest lapok cseréje tekintetében 21 818 420 forint összegben), és ezen időtartamra vonatkozóan a szakvélemény későbbi kiegészítése nem tartalmaz eltérést, abban a javítási költségek tekintetében azért van eltérés, mert azok 2016. évi árszinten kerültek meghatározásra az elsőfokú bíróság 174. sorszámú végzése alapján. Nem tekinthető hiányosnak ezért az alperes fellebbezése amiatt, hogy nem tért ki arra, miért nem vette figyelembe a szakértői testület szakvéleményének utóbbi, a 2018. évi árszintre megállapítást nem tartalmazó kiegészítését. Az alperes a fellebbezésében pedig a 2018. évi árszint figyelmebevétele indokát megjelölte, nevezetesen azt, hogy ebben az időben történt meg a munkák elvégzése. A 2018. évre számított költségeket önmagában az összegszerűségében a felperes fellebbezési ellenkérelmében nem vitatta, nem állította, hogy a 2018. évi árszinten más lenne a javítás költsége.
Alaptalanul hivatkozott a felperes a fa falburkolat javítási költségét illetően arra, hogy a régi Ptk. 344. § (3) bekezdés a) pontja alapján kármegosztásnak lenne helye. E jogszabályi rendelkezés ugyanis kizárólag kártérítés esetében alkalmazható, azonban az alperes nem ilyen követelés érdekében hívta le a bankgaranciát, így az elszámolás során nem a kártérítés szabályai szerint kellett megítélni a javítási költségeket.
A felperes fellebbezésében vitatta, hogy a javítási költségek általános forgalmi adó tartalma is figyelembe vehető a felek közötti elszámolás során. Kétségtelen, az alperes az általa elvégeztett javítási munkákról számlá(ka)t nem csatolt az eljárás során. Benyújtotta ugyanakkor az általa elvégeztetett javítási munkákkal kapcsolatos szerződéseket, amelyekből kitűnően az összegeket általános forgalmi adóval együtt fizette meg. A szerződések tehát igazolják, hogy a javítási költségeket általános forgalmi adóval terhelten kellett megfizetni, amely összegek megfizetésének hiányát a felperes nem állította. A felperes által a megismételt másodfokú eljárásban hivatkozott határozatokból pedig az nem következik, hogy a javítási költségek általános forgalmi adó tartalmát kizárólag számlával lehetne bizonyítani, vállalkozási szerződéssel nem. A Kúria Pfv.V.20.193/2012/4. számú határozata nem tartalmaz olyan megállapítást, miszerint az általános forgalmi adó fizetési kötelezettséget keletkeztető termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás alapján képező szerződés ne lenne bizonyítéknak tekinthető. A Kúria e határozatában idézett BH 2006.111. számú eseti döntés is úgy fogalmaz, hogy a bizonyítás alapvetően számlával történik, de azt nem tekinti kizárólagos bizonyítéknak. Lényeges tovább, hogy Legfelsőbb Bíróság Pfv.VIII.21.342/2004. számú ügyben hozott határozatára, a Pfv.VIII.21.476/2009/3. számú és Pfv.VIII.20.143/2010/7. számú ítéletei az általános forgalmi adót szabályozó már nem hatályos törvényt alkalmazták. A hatályos ÁFA törvény 159. § (1) bekezdése alapján pedig ugyan az adóalany köteles a termékértékesítésről vagy szolgáltatásnyújtásról számlát kiállítani, azonban az ÁFA törvény 55. (1) bekezdése értelmében főszabály szerint az adófizetési kötelezettséget annak a ténynek a bekövetkezése keletkezteti, amellyel az adóztatandó ügylet tényállásszerűen megvalósul. Az ÁFA törvény 55. § (2) bekezdése csupán arról rendelkezik, hogy ugyanezen szakasz (1) bekezdése szerinti joghatás beáll akkor is, ha teljesítés hiánya ellenére számlakibocsátás történik, amely joghatás alól a jogszabályi feltételek bizonyítása esetén mentesülni lehet. A hatályos ÁFA törvény tehát egyértelművé teszi, hogy a tényállásszerű megvalósulás, valójában a teljesítés az, ami az adófizetési kötelezettséget kiváltja (BH 2019.236).
A felperesnek az általa vállalt jótálláson alapuló kijavítási költség fizetési kötelezettségét tehát a vállalkozási szerződés alapján létrejött polgári jogviszony alapozza meg, amelyre nincs hatással, hogy az alperest adóigazgatási jogviszony keretében milyen jogok illetik meg és milyen kötelezettségek terhelik. Az adózás rendszerében, az arra irányadó jogszabályok az általános forgalmi adó visszatérítésének kedvezménye mellett az alperes számára kötelezettségeket is megállapítanak. A polgári jog szabályai szerint létrejött kötelezettségek teljesítése szempontjából azonban mindezek közömbösek, és egyik félnek sem szolgálhatnak előnyére vagy hátrányára (hasonlóan: EBH 2004.1032.). Ezért a felek közötti elszámoláskor figyelembe kell venni javítási költségeket terhelő, a javítási munkák elvégzése érdekében megkötött szerződésekkel igazolt általános forgalmi adó összegét.
Annyiban alapos volt ugyanakkor a felperesnek az általános forgalmi adó összegét érintő fellebbezése, hogy a parketta javítási költsége esetében 202 294 forint esetében sem számla, sem vállalkozási szerződés nem igazolja az általános forgalmi adó tartalmat. Az alperes által előadott és szerződésekkel is alátámasztott összeghez (bruttó 41 443 938 forint) képest a szakértői testület szakvéleménye ennyivel magasabb összegben (bruttó 41 646 232 forint) állapította meg a javítási költséget. Ezért a 202 294 forint általános forgalmi adó tartalma, azaz 43 007 forint nem illeti meg az alperest. A különbözet általános forgalmi adóval csökkentett összege (159 287 forint) azonban az elsőfokú ítélet nem fellebbezett részéhez tartozik, mivel a felperes a parketta javítását illetően az általános forgalmi adó összegén túlmenően csupán a parketta újracsiszolásának költségét vitatta, az elsőfokú bíróság által a parketta javítására a szakértői testület szakvéleménye alapján számított összeg leszállítását és emiatt a részére visszajáró összeg felemelését nem kérte azért, hogy a szakvélemény szerinti összeg meghaladja az alperes által előadott összeget.
Mindezek alapján a hibák javításának az indokolt tényleges költsége a következő:
parketta javítása: 41 603 225 forint
homlozat javítás: 15 906 232 forint
Finnforest lapok cseréje: 21 818 420 forint
Mindösszesen: 79 327 877 forint
Ezért az alperes ezt az összeget elégítheti ki a lehívott bankgarancia 83 940 630 forint összegéből, amelyre figyelemmel az alperes 4 612 753 forintot köteles visszafizetni a felperesnek.
A felek között létrejött vállalkozási szerződés 8. pontja értelmében a lehívott bankgarancia fel nem használt összege a javítási munkák átadás-átvételét követően szabadul fel, ezért a fel nem használt összeg visszafizetése a javítási munkák befejezését követően válik esedékessé. Ezért a régi Ptk. 298. § a) pontja alapján ettől az időponttól, azaz - a munkák befejezésének tényét illetően a felperes által nem vitatott - 2018. augusztus 27. napjától esett késedelembe az alperes a fel nem használt összeg visszafizetéssel.
A visszafizetendő összeg utáni késedelmi kamat mértékét az ítélőtábla leszállította az alperes fellebbezésével egyezően a felek közötti vállalkozási szerződés létrejöttének időpontjában hatályos régi Ptk. 301/A. § (1) bekezdése szerinti mértékre, amelyet a felperes is elismert a fellebbezési ellenkérelmében.
A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján a rendelkező részben foglaltak szerint részben megváltoztatta, míg egyebekben helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Gf.III.30.126/2023/8-II.)