adozona.hu
BH 2022.11.300
BH 2022.11.300
I. Ha egy másik cég részére könyvviteli szolgáltatást végző gazdasági társaság kerül felszámolás (vagy kényszerintézkedések hatálya) alá, a cég vezetőjének ilyen helyzetben is minden intézkedést meg kell tennie annak érdekében, hogy hozzájusson a cég irataihoz és egy másik könyvviteli szolgáltatást végző személy segítségével tegyen eleget a vagyon kezelésével kapcsolatos kötelezettségének. II. A vezető tisztségviselő nem mentesülhet a felelősség alól arra hivatkozással, hogy azért nem tudta megtenni a szüks
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] Az alperes volt a T. Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: adós) önálló cégjegyzési joggal rendelkező vezető tisztségviselője annak megalapításától kezdődően. Az adós tagjai az alperes és az I. rendű felperes volt. Az adós 2017. november 8-tól felszámolás alá került. A felszámolási eljárásban négy hitelező jelentett be hitelezői igényt összesen 430 383 801 forint összegben. Az egyik hitelező az I. rendű felperes volt 414 417 787 forintos igényével. A törvényszék a 2020. február ...
BH 2022.11.300 I. Ha egy másik cég részére könyvviteli szolgáltatást végző gazdasági társaság kerül felszámolás (vagy kényszerintézkedések hatálya) alá, a cég vezetőjének ilyen helyzetben is minden intézkedést meg kell tennie annak érdekében, hogy hozzájusson a cég irataihoz és egy másik könyvviteli szolgáltatást végző személy segítségével tegyen eleget a vagyon kezelésével kapcsolatos kötelezettségének.
II. A vezető tisztségviselő nem mentesülhet a felelősség alól arra hivatkozással, hogy azért nem tudta megtenni a szükséges intézkedéseket, mert a cég iratai a könyvviteli szolgáltatást végző személynél voltak [1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 33/A. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az alperes volt a T. Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: adós) önálló cégjegyzési joggal rendelkező vezető tisztségviselője annak megalapításától kezdődően. Az adós tagjai az alperes és az I. rendű felperes volt. Az adós 2017. november 8-tól felszámolás alá került. A felszámolási eljárásban négy hitelező jelentett be hitelezői igényt összesen 430 383 801 forint összegben. Az egyik hitelező az I. rendű felperes volt 414 417 787 forintos igényével. A törvényszék a 2020. február 17-én meghozott 10.Fpk.985/2017/33. számú végzésével az adós felszámolási eljárását egyszerűsített módon befejezte, az adóst megszüntette és megállapította, hogy az adós vagyonának hiányában nincs lehetőség a hitelezői igények kielégítésére és a felszámolási költségek megfizetésére. Az adóst a cégbíróság 2020. május 5-i hatállyal törölte a cégnyilvántartásból.Az I. rendű felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[2] Az I. rendű felperes 2019. szeptember 23-án a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 33/A. § (1) bekezdése alapján keresetet terjesztett elő az alperes felelősségének megállapítása iránt, állítva, hogy a magatartása folytán csökkent az adós vagyona, amelyre tekintettel a kielégítetlenül maradt hitelezői igényekért összesen 27 691 576 forint erejéig felelősséggel tartozik.[3] Keresetében a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének időpontját 2015. július 16. napjában jelölte meg. A felelősség megállapítására okot adó magatartásként arra hivatkozott, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően az alperes az adós követeléseinek érvényesítése iránt semmiféle intézkedést nem tett, a követeléseknek az egyes kötelezettek felszámolási eljárásában hitelezői igényként való bejelentéséről nem gondoskodott. Az adósnak okozott vagyonvesztést a Q. Kft. "f.a." vonatkozásában legalább 26 700 000 forintban, míg a T. D. Kft. "f.a." tekintetében 949 827 forintban jelölte meg. Ezeknek az adósoknak a felszámolási eljárásában a fennálló követelés hitelezői igényként való érvényesítése esetén az adós legalább ilyen összegű kielégítésben részesülhetett volna. A kielégítéshez azért nem jutott hozzá, mert az alperes nem gondoskodott a hitelezői igény bejelentéséről. Nem intézkedett emellett a társaság taggyűlésének az összehívása iránt annak ellenére, hogy a 2014. gazdasági év beszámolója szerint a társaság saját tőkéje veszteség folytán a jegyzett tőke alá csökkent.
[4] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Nem vitatta az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének az I. rendű felperes által megjelölt időpontját. Az alperes és az I. rendű felperes, mint az adós tagjainak viszonyát illetően előadta, hogy megállapodás alapján az I. rendű felperes biztosította a gazdálkodáshoz szükséges forrásokat és az eszközöket, míg az alperes, mint személyesen közreműködő tag felelt a tevékenység ellátásához szükséges alkalmazottak kiválasztásáért, illetve mint vezető tisztségviselő az I. rendű felperes számviteli apparátusának felhívására eleget tett a számviteli jogszabályokban írt kötelezettségeknek. Úgy vélte, hogy a 2015. és 2016. üzleti évi, valamint a felszámolás kezdő időpontjával készítendő zárómérleg elkészítésére önhibáján kívül nem volt lehetősége, és emiatt nem tudta a felszámolási eljárásban az iratanyagot a felszámoló részére átadni. Erről tájékoztatta a felszámolót, és a részleges iratátadási kötelezettségének eleget tett. Úgy ítélte meg, az adott helyzetben tőle elvárható feladatait a hitelezői érdekek figyelembevételével látta el. Kitért arra is, hogy a gazdálkodási függőségi viszony folytán az adós bankszámlájának tulajdonosa az I. rendű felperes volt. A vezetői tisztségéről 2015. március 27-én lemondott, a nyilatkozatát a társaság másik tagja, az I. rendű felperes részére postai úton megküldte. A lemondás 2015. április 1-jén az I. rendű felperes székhelyén átvételre került, ezáltal ügyvezetői jogviszonya 2015. május 26-án megszűnt. Nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az I. rendű felperes az adósnak nem csupán hitelezője, hanem jelentős gazdasági erőfölénnyel bíró, kvázi uralkodó tagja is volt. A vagyonvesztés tényét és összegszerűségét is vitatta.
Az első- és a másodfokú bíróság határozata
[5] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a lemondás nem felel meg a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 3:25. § (3) bekezdésében előírt követelményeknek, ezért a lemondás nem hatályosult, az alperes az adós vezető tisztségviselőjének tekintendő.[6] Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint a felelősség vizsgálata szempontjából meghatározó jelentőségű, hogy a felperes nemcsak a hitelezője, hanem jelentős befolyással rendelkező tagja is volt az adós társaságnak, illetve az ún. Quaestor-botrány kirobbanása és ennek eredményeként az, hogy az alperes a társaságban ezt követően milyen tevékenységi lehetőségekkel rendelkezett. A bizonyítási eljárás eredményeként megállapította, hogy az alperes az ügyvezetői feladatait megkísérelte ellátni annak ellenére, hogy önhibáján kívül nem rendelkezett a társaság iratanyagával, illetve a keresetben megjelölt adósok tekintetében a hitelezői igények érvényesítéséhez szükséges regisztrációs díj megfizetése pénzeszközök hiánya miatt hiúsult meg.
[7] Az alperes bizonyította, hogy feladatait a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján látta el, azaz a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése érdekében olyan magatartást tanúsított, amely általában a vezető tisztségviselőtől az adott helyzetben elvárható, és minden elvárható intézkedést is megtett. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az alperes ügyvezetői feladatainak ellátására kihatással és befolyással bírt az I. rendű felperes és az alperes közötti munkamegosztás, az I. rendű felperesnek e körben betöltött szerepe, illetőleg befolyással bírt az ún. Quaestor-botrányként megnevezett esemény.
[8] Mindezekre tekintettel megállapította, hogy az alperes nem tanúsított olyan magatartást, amely megalapozná a felelősségét. Erre figyelemmel nem vizsgálta az esetleges vagyoncsökkenést, mivel a vagyoncsökkenés és a vezető tisztségviselő vezetői feladatainak nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével történő ellátása között okozati összefüggésnek kell fennállnia.
[9] A felperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy az alperes az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének 2015. július 16-án történt bekövetkezését követően ügyvezetési feladatait nem a hitelezők érdekeinek a figyelembevételével látta, és ezzel okozati összefüggésben az adós vagyona 27 691 576 forinttal csökkent.
[10] Az ítélet indokolásában elsőként leszögezte: az elsőfokú bíróság a szükséges körben a tényállást feltárta, azonban a másodfokú bíróság nem értett egyet a levont jogi következtetéssel.
[11] A kereset elbírálására a Cstv. 2017. július 1. napjától hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni. Az irányadó jogszabály biztosítja a vezető számára a felelősség alóli kimentés lehetőségét, azonban az (5) bekezdés szerint, ha a vezető a felszámolás kezdő időpontját megelőzően neki felróhatóan nem vagy nem megfelelően tett eleget a gazdálkodó szervezet éves beszámolója külön jogszabályban meghatározott letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, vagy nem teljesíti a 31. § (1) bekezdés a)-d) pontja szerinti beszámolókészítési, irat- és vagyonátadási, továbbá tájékoztatási kötelezettségét, neki kell bizonyítania, hogy a vezetői tisztségének időtartama alatt nem következett be a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagy ha ilyen körülmény fennáll, a vezetési feladatai ellátása során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette. Az e jogszabályhelyhez fűzött indokolás szerint a hitelezőnek elegendő a vezetőt terhelő mulasztást bizonyítania. A vezető kimentheti magát, de a bizonyítási teher megfordul, a jogszabály e körben az alperesre terheli a bizonyítási kötelezettséget.
[12] Az I. rendű felperes keresetében az alperes felelősségének a megállapítására okot adó magatartásként arra hivatkozott, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően az alperes, mint az adós vezető tisztségviselője az adós követeléseinek érvényesítése érdekében intézkedést nem tett, az adósai felszámolási eljárásaiban a hitelezői igények bejelentéséről nem gondoskodott, de nem kezdeményezte a taggyűlés összehívását sem.
[13] Az adott ügyben a felek között nem volt vitás a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésének időpontja (2015. július 16.), illetve az, hogy az alperes nem teljeskörűen tett eleget a felszámoló felé az iratátadási, valamint a mérleg letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének a felszámolást megelőzően. A Cstv. 33/A. § (5) bekezdésében foglalt bizonyítási kötelezettség alapján az alperesnek kellett azt bizonyítania, hogy ezt követően a vezetési feladatai ellátása során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette.
[14] Az I. rendű felperes helytállóan érvelt a fellebbezésében azzal, hogy az elsőfokú bíróság által a felelősség alóli mentesülés körében értékelt körülmények nem eredményezhetik a felelősség hiányának a megállapítását. Az ugyanis, hogy az I. rendű felperes nemcsak hitelezője, hanem tagja is volt az adósnak, az adott tényállás esetén nem értékelhető a vezetői felelősség körében. Az pedig, hogy az I. rendű felperes által kétségbe nem vont feladatmegosztás volt a tagok között, szintén nem bír jelentőséggel. A vezető felelősségi körébe tartozik ugyanis a társaság ügyeinek az intézése, a munkamegosztás megszervezése, és amennyiben úgy látja, hogy a tag magatartása nem szolgálja a hitelezők érdekeit, mint vezetőnek, a szükséges intézkedéseket meg kell tennie. A másodfokú bíróság hangsúlyozta, arra vonatkozó adat nem merült fel, hogy az I. rendű felperes mint tag eljárása okozta a vagyoncsökkenést és a hitelezői igény kielégítésének a meghiúsulását. Az pedig, hogy az I. rendű felperes tagként felhagyott az általa biztosított szolgáltatások ellátásával, nem eredményezi a vezetői kötelezettségek megszűnését, ugyanis a jogszabály az adott helyzetben az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható valamennyi intézkedés megtételét várja el a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése érdekében. A másodfokú bíróság egyetértett az I. rendű felperessel abban, hogy az ún. Quaestor-botrány kirobbanása és az I. rendű felperes által biztosított tevékenységek beszüntetése után az alperes által tanúsított magatartás nem tekinthető elégséges, a vezető tisztségviselőtől ilyen helyzetben elvárható intézkedésnek. Szintén nem eredményezheti a felelősség alóli mentesülést az arra való hivatkozás, amely szerint az I. rendű felperes lényegében a szó hétköznapi értelmében, a működésére nézve rendelkezett jelentős befolyással, különös tekintettel arra, hogy azt az alperes sem állította, hogy a tag bármire is utasította. Önmagában a társaságok működésének az összefonódása nem hat ki a vezetői felelősségre.
[15] Megalapozottan hivatkozott az I. rendű felperes arra is, hogy az alperesnek lehetősége lett volna a taggyűlés összehívására a döntéshozó szerv intézkedéseinek kezdeményezése érdekében adott körülmények mellett is. E körben az alperes alaptalanul érvelt azzal, hogy a felperesi vezető 2015. március végétől kényszerintézkedés hatálya alatt állt, így nem volt lehetőség taggyűlés tartására, ugyanis azontúl, hogy a felügyeleti biztos, majd a felszámolóbiztos a szükséges képviseleti joggal rendelkezett, a Ptk. 3:191. §-a értelmében határozatképtelenség esetén megismételt taggyűlést kell tartani. Az alperesnek a rá vonatkozó jogszabályok, a Ptk. 3:189. § (1) bekezdése alapján össze kellett volna hívnia a taggyűlést, nem mérlegelhette volna a megtarthatóságát, és a (2) bekezdésében írtak szerinti határozatot kellett volna meghoznia a vezetőtől elvárt felelősségteljes eljárás során. A taggyűlés összehívásának hiányát nem pótolja az I. rendű felperes foglalkoztatottak megkeresése, illetve tájékoztatás kérése.
[16] A másodfokú bíróság nem osztotta az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját sem, amely szerint az alperes "megkísérelte" ellátni a feladatait, bár önhibáján kívül nem rendelkezett az iratanyaggal. Az I. rendű felperes végezte az adós könyvelését. Az alperes előadása szerint a lezárt tárgyévek iratanyagát az I. rendű felperes őrizte, míg a tárgyév dokumentumai a székhelyen voltak. A nem vitatott tényállítás szerint a 2014. évre vonatkozó mérleget még az I. rendű felperes dolgozói készítették el, azonban az ezt követő időszakban már mérleg, illetve tevékenységet lezáró mérleg nem készült. Tény - amit a meghallgatott tanú vallomása, illetve a csatolt levelezés is megerősített -, hogy az alperes megkísérelte felvenni a kapcsolatot az I. rendű felperes dolgozóival, majd az I. rendű felperes felszámolójával, beszerezni a szükséges iratokat, amely részben eredménnyel is járt, azonban a másodfokú bíróság megítélése szerint az alperesnek ez az eljárása nem elegendő a felróhatóság hiányának az igazolására a mulasztás körében. Az alperes ugyanis elismerte, hogy tudomással bírt arról, hogy az adós tekintetében a szükséges beszámolók nem készültek el 2014. évet követően, azonban e tárgyban konkrét intézkedést nem tett, és az iratok beszerzéséről is csupán 2017. novemberében intézkedett az adós érdekében a meghallgatott tanú. A csatolt levelezés azt igazolja, hogy az alperes felhagyott az ügyvezetői tevékenység ellátásával, és bár tudta, hogy az I. rendű felperes alkalmazottai már nem végezték el a szükséges feladatokat, ennek ellenére e körben nem tett intézkedést.
[17] Az alperesnek - éppen az ún. Quaestor-botrányra való tekintettel - gondoskodnia kellett volna az adós vagyonának megőrzéséről, követelései behajtásáról. A felelősségét nem menti, hogy a feladatmegosztás szerint a szakmai vezetés volt a feladata, míg a könyvelési és adminisztrációs feladatokat az I. rendű felperes alkalmazottai végezték, ugyanis a feladatmegosztás nem megfelelő működése esetén a vezető feladata a szükséges intézkedések megtétele. Nem foghat helyt az a hivatkozása sem, hogy a pénzeszközök hiánya akadályozta a hitelezői igény bejelentését, a követelések érvényesítését. Az alperes ugyanis meg sem kísérelte akár fizetési felszólítás útján a követelések behajtását, nem intézkedett a regisztrációs díj megfizetése érdekében a döntéshozó szerv intézkedésének a beszerzéséről sem.
[18] Adott tényállás mellett az, hogy bár az alperes tudomással bírt az I. rendű felperes által vállalt feladatok ellátatlanságáról, valamint a bevétel elmaradásáról, azonban nem tett konkrét, határozott intézkedést a cég iratainak a beszerzése és a követelései behajtása érdekében, ezek elmaradása a vezetői felelőssége megállapítását eredményezi. Pusztán az iratok hollétéről, illetve a tennivalókról való tájékozódás nem elegendő az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható valamennyi intézkedés megtételének az igazolására.
[19] A fentiek alapján a beszámoló közzétételének, illetve az iratátadásnak az elmaradása tekintetében a felróhatóság hiánya nem állapítható meg, mint ahogy az alperes azt sem bizonyította, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését követően a vezetőtől elvárható valamennyi intézkedést megtette, de nem fogadható el a legfőbb szerv összehívása elmaradásának indokolása sem. Mivel az alperes nem bizonyította azt sem, hogy vezetési feladatai során a hitelezők érdekét is figyelembe vette, ezért a másodfokú bíróság nem osztotta az elsőfokú bíróságnak az az álláspontját, amely szerint az alperes sikerrel mentette ki magát a felelősség alól. Ezért az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelmek
[20] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében - tartalma szerint - a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte.[21] Az ügy érdemére kiható jogszabálysértésként a Cstv. 33/A. § (1) és (2) bekezdésének, valamint a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 279. §-ának és a 346. § (4)-(5) bekezdésének a megsértését állította. Álláspontja szerint az adósban meghatározó befolyást gyakorló személy az I. rendű felperes törvényes képviselője volt. A másodfokú bíróság kivette az okozati láncból az I. rendű felperes közrehatását, s az eredmény tekintetében kizárólag az alperest tette felelőssé. Csakhogy az I. rendű felperes felelőssége pont az okozati lánc megszakítása lett volna. Az I. rendű felperes gondoskodott az adósnak a "közjog körébe tartozó" feladatai ellátásáról, ezért e körben kellett azt is értékelni, hogy az alperes személyét nem érintő büntetőjogi tényállásba ütköző cselekménysor miatt megindult büntetőeljárásban végrehajtott nyomozati és biztosítási cselekmények megszüntették az alperes cselekvési lehetőségét, hiszen az alperes nem rendelkezett adattal arról, hogy milyen hitelezői érdeket kell figyelembe vennie.
[22] Jóllehet nem hívta össze a taggyűlést, de egy ilyen taggyűlés nem lett volna képes "olyan döntést hozni, majd egy cselekménysort megindítani, mely a hitelezők érdekeinek védelmét elősegíti".
[23] A Cstv. 33/A. § (4) bekezdése vonatkozásában állította, hogy a maga részéről mindent megtett, amikor kirobbant a pénzügyi botrány, már nem volt cselekvési helyzetben. Az nem várható el az ügyvezetőtől, hogy a saját vagyonából állja a társaság kiadásait, az eljárási költségeket.
[24] Álláspontja szerint a perben nem volt külön értékelt a Cstv. 33/A. § (5) bekezdés szerinti felelősség, így arra nem kell kitérni. A bíróságoknak a Cstv. 33/A. §-a alkalmazása szempontjából releváns jogi tényeket kellett mérlegelniük, a jogerős ítélet az okszerű mérlegelés követelményét sérti [Pp. 279. § (1)-(2) bekezdés, 346. § (4)-(5) bekezdés].
[25] A 2014. évi mérleget 2015 májusában kellett előterjeszteni, de mivel 2015 márciusában már megszűnt a cselekvési lehetősége, a másodfokú bíróság okszerűtlenül, a köztudomású tényekkel szemben tette felelőssé a mérleg kapcsán.
[26] Az adós vagyonának megőrzésére a társaság számviteli iratainak ismeretében lett volna lehetősége. A másodfokú bíróság nem utalt arra, hogy milyen magatartással tehetett volna eleget e törvényi követelménynek.
[27] Álláspontja szerint irreális, életszerűtlen a másodfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy a taggyűlés érdemben megtartható lett volna, hiszen az I. rendű felperes működésképtelenné vált.
[28] Logikailag kizárt, hogy az I. rendű felperes saját ügykörében felmerülő körülmények okozta helyzetet az ő terhére értékeljék. Az I. rendű felperes a saját felelősségét fedi el a perrel.
[29] Utalt arra is, hogy a másodfokú bíróság a vagyoncsökkenés mértékét a mérlegadatokból levont következtetéssel állapította meg, az érvényesíteni kívánt követelések megalapozottsága, illetve behajthatósága azonban kétséges.
[30] A jogerős ítélet meghozatalát követően az I. rendű felperes a követelését a II. rendű felperesre engedményezte, aki a perbe önként belépett. A Kúria megállapította, hogy a korábbi felperes I. rendű felperesként, míg a perbe lépett jogutód II. rendű felperesként jár el.
[31] A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben az ügy érdemét illetően a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérték. Hangsúlyozták, hogy a 2014-es mérleg elkészült, az alperesnek felrótt mérleghiány (2015-2016) pedig még arra az időszakra esik, amikor az alperesnek lehetősége volt eleget tenni az ügyvezetői kötelezettségeinek.
A Kúria döntése és jogi indokai
[32] A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 423. § (1) bekezdése szerint.[33] E körben kiemeli, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében nem találta megállapíthatónak a vezető tisztségviselő jogellenes magatartását, ezért nem foglalkozott a felelősség további tényállási elemeinek vizsgálatával. A másodfokú bíróság megállapította a vezetői felelősség valamennyi tényállási elemét, ezek közül a felülvizsgálati kérelemben az alperes alapvetően a jogellenes magatartás, illetve a kimentés, valamint szűk körben a vagyoncsökkenés mértéke vonatkozásában állította a jogszabálysértést. Ezért a Kúria a további tényállási elemet egyáltalán nem vizsgálhatta, és az érintett tényállási elemeket is csak a felülvizsgálati kérelemben megjelölt szempontból.
[34] A felülvizsgálati kérelemben előadottakra tekintettel rámutat, hogy a vagyoncsökkenés összegét, vagyis a be nem jelentett követelések értékét a másodfokú bíróság nem kizárólag a mérlegadatokból kiindulva határozta meg. Az elsőfokú eljárás iratanyagában (a keresetlevél mellékletei között) rendelkezésre állnak ugyanis azok, az érintett követelések kötelezettjeinek felszámolási eljárásából, illetve felszámolóitól származó okiratok, amelyekből megállapítható, hogy a követelések - bejelentésük esetén - mennyiben térültek volna meg. A vagyoncsökkenés mértékének meghatározása során tehát nem történt jogszabálysértés, azt a rendelkezésre álló bizonyítékok megfelelően alátámasztják.
[35] Az nem volt vitatott az eljárásban, hogy az adósnál meghatározó befolyást gyakorló személy az I. rendű felperes akkori törvényes képviselője volt, ez azonban a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezése után röviddel megváltozott, hiszen az I. rendű felperes felszámolás alá került. Ettől kezdődően az alperes számára egyértelművé kellett válnia annak, hogy az I. rendű felperes korábbi törvényes képviselője nem járhat el és az adós tevékenységét le kell zárni.
[36] A Kúria egyetért a másodfokú bírósággal abban, hogy a vezető tisztségviselő felelőssége az adós szabályos működéséért fennáll akkor is, ha a meghatározó befolyást korábban más személy gyakorolta az adós vonatkozásában. E személy felelőssége azért nem merülhetett fel az adott esetben, mert az I. rendű felperes a vagyoncsökkenést olyan magatartásokra hivatkozással állította, amelyek felmerülésekor az I. rendű felperes vezetője már semmilyen módon nem gyakorolhatta a befolyását az adóssal kapcsolatban, ebből következően ebben az időszakban - az adós felszámolásának a megindulásáig - kizárólag a vezető tisztségviselő (alperes) volt az a személy, akinek a kötelezettsége lett volna az adós nevében való fellépés. Az I. rendű felperes ebben az időszakban - 2016. február 16-tól - már felszámolás hatálya alatt állt, az alperesnek pedig mindent meg kellett volna tennie azért, hogy birtokába jusson az adós iratainak, és szabályosan lezárja az adós gazdasági kapcsolatait.
[37] Nem vitásan az adós működése során az I. rendű felperes látta el a könyvelés, nyilvántartás feladatait, valójában az I. rendű felperes egyik feladatának a "kiszervezése" történt az adós létrehozásával. Attól kezdve azonban, hogy az I. rendű felperes a tevékenységét már nem tudta végezni, az alperes nem hivatkozhat arra, hogy az I. rendű felperes feladata lett volna az adós "közjog körébe tartozó" feladatainak az ellátása, mert az adós jogszabályban előírt kötelezettségeinek az ellátását neki kell biztosítania. Azt a hiányosságot, hogy az alperes nem rendelkezett adattal arról, milyen hitelezői érdeket kell figyelembe vennie, az alperesnek kellett volna pótolnia, neki kellett volna megszereznie az iratokat és megfelelő módon kezelnie az adós vagyonát, arról elszámolnia.
[38] A taggyűlés összehívásával az alperes a jogszabályban előírt kötelezettségének tett volna eleget, annak pedig az ezzel kapcsolatos mulasztás megállapíthatóságának szempontjából nincs jelentősége, hogy a taggyűlés tudott volna-e olyan döntést hozni, majd egy cselekménysort megindítani, amely a hitelezők érdekeinek a védelmét segítette volna elő. Az adós vagyonának hiányában a taggyűlésen kezdeményezhette volna a pótbefizetés előírását, abból fedezhetők lettek volna az eljárási költségek. Megjegyzi a Kúria, hogy a vezető tisztségviselő valóban nem kötelezhető a saját vagyonából az eljárási költségek fizetésére, de az alperes mint tag pótbefizetéséből az eljárási költségek - vagy egy részük - fedezhető lett volna.
[39] Tévesen hivatkozott arra is az alperes, hogy nem lehetett volna megtartani a taggyűlést, hiszen az I. rendű felperesnek - függetlenül attól, hogy kényszerintézkedés hatálya alá került - folyamatosan volt olyan képviselője, aki a tagságból eredő jogait gyakorolni tudta volna.
[40] A Kúria megítélése szerint nem sértette az okszerű mérlegelés követelményét a másodfokú ítélet, a rendelkezésre álló adatokból - a jogszabályok helyes alkalmazásával - a jogerős ítéletben levont következtetés megállapítható a felülvizsgálati kérelemmel érintett tényállási elem tekintetében [Pp. 279. § (1)-(2) bekezdés; 346. § (4)-(5) bekezdés].
[41] Tévesen hivatkozott az alperes arra is, hogy 2015 márciusában a cselekvési lehetősége megszűnt, mert az alperesnek mint az adós vezető tisztségviselőjének mindent meg kellett volna tennie az iratok megszerzése érdekében. A Kúria hangsúlyozza, hogy ha egy könyvelést végző társaság felszámolás (vagy kényszerintézkedések hatálya) alá kerül, az a társaság, amelynek a részére a könyvelést végezte, nem hivatkozhat arra, hogy emiatt nincs már cselekvési lehetősége. A társaság vezetőjének mindent meg kell tennie azért, hogy hozzájusson az irataihoz, és egy másik könyvelést végző cég segítségével tegyen eleget a vagyon kezelésével kapcsolatos kötelezettségének.
[42] A felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból tehát a jogerős ítélet nem jogszabálysértő. Más jogszabálysértésre pedig az alperes nem hivatkozott, a Kúria ezért, mivel a felülvizsgálati kérelemhez a Pp. 423. § (1) bekezdése értelmében kötve van, a jogerős ítéletet egyebekben nem vizsgálhatta felül.
[43] A fentiekből következően a Kúria a jogszabálynak megfelelő jogerős ítéletet a Pp. 424. § (2) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Gfv.VI.30.461/2021/7.)