adozona.hu
BH 2022.9.253
BH 2022.9.253
Ha az adóhatóságnak az Art. 59. § (1) bekezdés b) pontja szerinti értéket kell megállapítania, az e körben kifejtett jogi álláspontjával összhangban kell eljárnia az ingatlan forgalmi értékének meghatározásakor is [1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 72. § (4) bek., 91. § (1) bek.; 2017. évi CL. törvény (Art.) 6. § (3) bek., 59. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes édesapja adózó (a továbbiakban: adózó), akinél az elsőfokú adóhatóság 2015. május 1. és 2017. március 31. közötti időszakra vonatkozóan 2018. február 13-i kezdettel adóellenőrzést folytatott, melynek eredményeként - új eljárásban - az adózó terhére 28 302 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg, 56 604 000 Ft adóbírságot szabott ki és 952 000 Ft késedelmi pótlékot számított fel. Az adózó fellebbezése alapján eljárt alperes a 4328207913 számú, 2020. június 22-...
BH 2022.9.253 Ha az adóhatóságnak az Art. 59. § (1) bekezdés b) pontja szerinti értéket kell megállapítania, az e körben kifejtett jogi álláspontjával összhangban kell eljárnia az ingatlan forgalmi értékének meghatározásakor is [1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 72. § (4) bek., 91. § (1) bek.; 2017. évi CL. törvény (Art.) 6. § (3) bek., 59. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes édesapja adózó (a továbbiakban: adózó), akinél az elsőfokú adóhatóság 2015. május 1. és 2017. március 31. közötti időszakra vonatkozóan 2018. február 13-i kezdettel adóellenőrzést folytatott, melynek eredményeként - új eljárásban - az adózó terhére 28 302 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg, 56 604 000 Ft adóbírságot szabott ki és 952 000 Ft késedelmi pótlékot számított fel. Az adózó fellebbezése alapján eljárt alperes a 4328207913 számú, 2020. június 22-én kézbesített határozatával az elsőfokú döntést helybenhagyta. Az adózó fizetési kötelezettségének 2020. július 7-ig önként nem tett eleget, ezért vele szemben az elsőfokú adóhatóság végrehajtási eljárást kezdeményezett. Az elsőfokú adóhatóság a végrehajtás során 2020. október 12-én 5 000 Ft végrehajtási költségátalányt és 5 000 Ft végrehajtási költségminimumot számított fel. A végrehajtás nem vezetett eredményre, és a tartozás továbbra sem került kiegyenlítésre.[2] A végrehajtási eljárás során az elsőfokú adóhatóság - egyebek mellett - megállapította, hogy az adózó a korábban tulajdonában volt … belterület … hrsz. alatti, a természetben … szám alatti ingatlanát a 2018. március 23-án kelt ajándékozási szerződéssel elajándékozta 1 arányban a felperesnek és 1 arányban az adózó házastársának. Az ajándékozási szerződés alapján az ingatlan-nyilvántartásban a tulajdonosváltozást átvezették. Az ajándék értékét a szerződésben 28 millió forintban jelölték meg, a haszonélvezeti jog értékének figyelmen kívül hagyásával. A szerződés szerint az ajándékozással egyidejűleg a felperes és édesanyja haszonélvezeti jogot alapított az ajándékozó (adózó) javára. Megállapítást nyert továbbá, hogy az ajándékozási szerződés megkötésekor az adózóval szemben az adóhatósági ellenőrzés már folyamatban volt és azzal az adózó tisztában volt.
[3] A felperes édesapja a tartozását nem fizette meg és azt tőle behajtani nem lehetett, ezért az elsőfokú adóhatóság a 4958790465 számú határozatában az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 59. § (1) bekezdése alapján megállapította a felperes mögöttes felelősségét és kötelezte őt 14 millió forint megfizetésére.
[4] A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2021. január 18-án kelt 6421865751 iktatószámú határozatával az elsőfokú határozatot az indokolás kiegészítésével helybenhagyta. Indokolása szerint az elsőfokú adóhatóság helyesen állapította meg az Art. 59. § (1) bekezdés b) pontja és az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Air.) 127. § (1) bekezdése alapján, hogy adózótól a követelést behajtani nem lehet, ezért a hatósági átutalási megbízásokat és a jövedelem-letiltást 2020. november 3-án visszavonta, továbbá megállapította, hogy az adózó személyét érintően a behajthatatlanság időpontja 2020. november 3. Ezt követően kötelezte a felperest és a felperes édesanyját, az adózó házastársát. A közhiteles ingatlan-nyilvántartás adatai kétséget kizáróan alátámasztják azt, hogy az adózó a 2018. március 23-án kelt szerződéssel elajándékozta a b.-i ingatlant. A felperessel szemben a kötelezésre 2020. november 10-én került sor és mivel a behajthatatlanság megállapítása 2020. november 3., az elsőfokú adóhatóság nem folytatott párhuzamosan végrehajtási cselekményt az adózó és a felperesi kötelezett vonatkozásában. Az adózóval szembeni végrehajtási eljárást a mögöttes kötelezés nem szünteti meg, mivel nem tartalmaz ilyen rendelkezést az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény (a továbbiakban: Avt.) 18. §-a.
[5] Az adózóval szemben fennálló, adóellenőrzésből eredő követelések eredeti esedékessége 2015. május 1. és 2017. március 31. közötti időszakra (azaz a vizsgált időszakra) estek. Az önadózás következtében az adózónak a jogszabályban meghatározott eredeti esedékesség szerinti időpontban kellett eleget tennie adóbevallási és befizetési kötelezettségének. Az egyes adók esedékessége időpontjának elteltével az adók az igény állapotába kerültek. Mivel az adózó adókötelezettségét a jogszabályok szerint nem teljesítette, azt utólagos adómegállapítás keretében az elsőfokú adóhatóság állapította meg, de az utólagos adómegállapítás nem jelenti azt, hogy az adókötelezettség e határozattal keletkezett volna, mivel az esedékes adót az adózó nem fizette meg. A megállapított adóhiányt úgy kell tekinteni, hogy a vizsgált időszakban már felmerült, akkor már az adóhatóságot megillette csak annak befizetése maradt el. Az adóhatóság általi utólagos adómegállapítás nem negligálja az adó eredeti esedékességének időpontját. Ezért ezen időponthoz képest kellett vizsgálni, hogy az adózó adókötelezettsége keletkezését követően juttatták-e a felperes részére az ajándékot. Az elsőfokú adóhatóság a felperest, mint adózó adótartozásának megfizetésére kötelezhető személyt kötelezte. Az Air. 11. § (3) bekezdése értelmében a kizárólag az adó megfizetésére kötelezett személy is gyakorolhatja a törvény szerint az adózót megillető jogokat.
[6] Az elsőfokú adóhatóság helytállóan állapította meg az ajándék értékét, mivel azt az ajándékozási szerződés kifejezetten rögzítette és a szerződés alapján egyértelmű, azt a szerződő felek határozták meg. Ezért az Air. 6. §-a nem sérült.
A felperes keresete és a védirat
[7] A felperes keresetében elsődlegesen kérte az alperes határozatának az elsőfokú határozatra is kiterjedő megsemmisítését és az alperes új eljárásra kötelezését, másodlagosan az alperes határozatának megváltoztatását, a kötelezés mértékének az ajándék tiszta értékében való megállapítása és a végrehajtási költségekkel való csökkentése mellett. Eljárási kifogást is előterjesztett, mivel szerinte az adóhatóság az ügyében az új Art.-t és az új Air.-t nem alkalmazhatta volna, mivel az eljárás a régi Art. hatálya alatt indult. Sérelmezte, hogy az adóhatóság megbontotta a 14 000 000 Ft-ot és kétszer 2 500 Ft-os végrehajtási költséget is beleszámított, amit nem tehetett volna, mert a felperes az adózó adótartozásáért tartozik helytállni. Másrészt sérelmezte, hogy az ajándékozási szerződésben szereplő teljes vételárat vette figyelembe az adóhatóság és nem vonta le az ajándék értékéből az adózó mint ajándékozó haszonélvezeti jogának értékét, valamint az özvegyi jog értékét, ami fennállt az ingatlanon az ajándékozáskor. Szerinte a felelősség a juttatott ajándék értékéig áll fenn, az adóhatóságnak pedig azt meg kellett volna határoznia.Az elsőfokú ítélet
[9] Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Indokolása szerint az eljárásjogi és az anyagi jogi szabályok közül azt kellett alkalmazni, amely a mögöttes felelősség megállapítására irányuló eljárás megkezdésekor hatályban volt, nem pedig a korábban az adózó adóellenőrzése idején hatályban volt szabályokat.[10] Az új Art. 59. § (1) bekezdés b) pontja, valamint a 6. § (2) bekezdés a) pontja és a 6. § (3) bekezdés a) pontja alapján leszögezte, hogy az "adó megfizetésére" fordulatba beleérthető az adózó eljárásával felmerült végrehajtási költség is. Másrészt az "ajándék értékének erejéig" fordulat volt a felek között a vitás. E körben előadta, hogy a perbeli esetben rendelkezésre állt az ajándékozási szerződés, továbbá a felperes a perben benyújtotta a szerződés szerkesztését megelőzően az okiratot szerkesztő ügyvéd által felvett tényvázlatot. Ez tartalmazza, hogy "kérdésre a felek úgy nyilatkoznak, hogy az ajándékozott ingatlan értéke 28 000 000 Ft, amelyet nem csökkent az ajándékozó haszonélvezeti jogának értéke, valamint az arra bejegyzett özvegyi jog értéke, amit egyébként a szerződés nem érint". Az ajándékozási szerződés és a tényvázlat alapján kétséget kizáróan meg lehet állapítani a felek szerződési akaratát, amire az alperes okszerűen hivatkozott mind a határozatában, mind a tárgyalási nyilatkozataiban.
[11] Az alperes által a mögöttes felelősség és kötelezés körében alkalmazott rendelkezés nem csupán azt tartalmazza, amit a felperes abból kiragadott ("juttatott ajándék értékének erejéig"), hanem ennél bővebb. Konkrét döntés megjelölése nélkül hivatkozott a Kúria ítélkezési gyakorlatára, mely szerint, ha az ajándékozásra az adófizetési kötelezettség keletkezését követően kerül sor és az adós nem fizet, a megajándékozott az ajándékba kapott ingatlan erejéig felel az adó megfizetéséért. A felperes, mint megajándékozott, az ajándékozási szerződésben megjelölt 28 000 000 Ft felének megfizetésére volt kötelezhető, mivel két megajándékozott szerepelt a szerződésben azonos szerzési arány mellett (1-1).
A felülvizsgálati kérelem és az ellenkérelem
[12] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte. A felperes a végrehajtási költségek megfizetésére való kötelezés tárgyában, illetve az ajándék értéke, mint a kötelezés összegszerűsége tárgykörében támadta az elsőfokú bíróság döntését.[13] A végrehajtási költségek tekintetében nem vitatta az elsőfokú bíróság azon ítéleti álláspontját, miszerint a végrehajtási költség adónak minősül, azonban értékelnie kellett volna az elsőfokú bíróságnak, hogy az Art. 59. § (1) bekezdés b) pontja szerinti rendelkezés egyéb tartalmi eleme is megvalósul-e. A jogszabály szerint ugyanis csak annak a költségnemnek a viselésére lehet kötelezni a megajándékozottat, amely az ajándékozási szerződést megelőzően keletkezett. A végrehajtási költség keletkezése pedig 2020. október 12. keltezésű, még az alperesi védirat szerint is, azaz későbbi, mint a 2018. március 23. napi ajándékozási szerződés kelte. Hivatkozott a Kfv.I.35.561/2009/5. számú és a BH2014.257. számú döntésre is.
[14] A felperes keresetében kérte a végrehajtási költségekben történő marasztalás jogszerűségi felülvizsgálatát, azonban az elsőfokú bíróság e körben helytelen következtetésre jutott. A felperes álláspontja az, hogy mind az ajándékozási szerződés, mind az ügyfelek szerződéses akaratát rögzítő ügyvédi tényvázlat azt tartalmazza, hogy a forgalmi értéket (azaz az ajándék tárgyának értékét) jelölték meg a felek 28 000 000 Ft összegben és nem az ajándék értékét. Az ajándékozási szerződés 2.) pontjában foglaltak alapján a felek az ingatlan 1-1 tulajdoni illetőségének haszonélvezeti joggal nem terhelt értékét határozták meg 14 000 000 Ft-14 000 000 Ft, azaz mindösszesen 28 000 000 Ft összegben.
[15] Meg kell különböztetni azt, hogy a felek forgalmi értékként mit határoznak meg egy szerződésben és azt, hogy az adóhatóság az Art. 59. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt törvényi felhatalmazás alapján, milyen összeg tekintetében jogosult a mögöttes felelősséget megállapítani. A szerződésben meghatározott érték egy támpont, amelyet az adóhatóság jogosult figyelembe venni, de nem teheti a felek akaratnyilatkozatának pontos értelmezése nélkül. A felek a szerződésben kifejezetten az ajándék tárgyának értékét, azaz az ingatlan forgalmi értékét határozták meg, ami tárgyi esetben a terheltségre figyelemmel nem azonosítható az ajándék értékével. Az ajándék értéke az, amivel a megajándékozott gazdagodott. A gazdagodás, vagyongyarapodás mértéke nem ugyanakkora egy terhelt és egy tehermentes ingatlan esetében. A felperes mint megajándékozott haszonélvezeti joggal és özvegyi joggal terhelt ingatlannal gazdagodott. A felperes az állag tulajdonosa lett, akinek a tulajdonába kerülő állagot vagyoni értékű jogok terhelik, melyek a forgalmi értékhez képest csökkentik a felperesi ingatlan állagértékét. Ezért jogszerűtlenül járt el az elsőfokú bíróság, amikor nem tett különbséget az ajándék értékének és az ajándék tárgya értékének meghatározása között. Az ajándék értéke akkor egyezik meg az ajándék tárgyának értékével, amikor az ajándék nem terhelt. Az ajándék értékének (és nem az ajándék tárgya értékének) kiszámításánál, miután az adóhatóság a felek által meghatározott értéket elfogadta, le kellett volna számítani a teher, azaz a holtig tartó haszonélvezeti jog és az özvegyi jog értékét, hiszen a megajándékozott e jogok értékével nem, csupán e jogok értékével csökkentett értékkel gazdagodott.
[16] Az elsőfokú eljárás folyamán a felperes a bíróság felhívására meg is határozta, hogy az ingatlant terhelő vagyoni értékű jogokat az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 72. §-a szerint milyen összegben kell figyelembe venni és levonni a terhekkel nem csökkentett forgalmi értékből (a haszonélvezeti jog értékeként 8 400 000 Ft összeget, míg az özvegyi jog értékeként 560 000 Ft összeget). Annyiban a felperes osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, hogy következetes a bírósági ítélkezési gyakorlat abban, hogy a megajándékozott az ajándékba kapott ingatlan értékének erejéig felel az adó megfizetéséért. A felperes azonban nem látja az ítélkezési gyakorlatban egzaktan meghatározottnak azt, hogy mi tekinthető az ajándék értékének a mögöttes kötelezettek tekintetében és mik az ajándék értéke meghatározásának szempontjai.
[17] Az elsőfokú eljárás során hivatkozott az Itv. fogalmi rendszerében használt tiszta érték fogalomra és indokoltnak tartja az Itv. 13. § (2) bekezdése szerint alkalmazandó tiszta érték, tehát a terhekkel csökkentett érték figyelembevételét. Azzal, hogy az adóhatóság a felek általi, a terhek figyelmen kívül hagyásával meghatározott összeget vette a kötelezés alapjául, amelyet az első fokon eljáró bíróság elfogadott, a törvényi feltételeken túl terjeszkedett. Hivatkozott a Kúria Kfv.35.498/2017/6. számú döntésében foglaltakra is, különösen annak [4] pontjára.
A Kúria döntése és jogi indokai
[19] A felülvizsgálati kérelem alapos.[21] A felülvizsgálati kérelem az elsőfokú bíróság jogerős ítéletét a mögöttes felelősség alapján történő végrehajtási költségek megfizetésére való kötelezés, valamint az ajándék értékének meghatározása, a kötelezés összegszerűsége körében támadta.
[22] Ha az adózó az esedékes adót nem fizette meg és azt tőle nem lehet behajtani, az adó megfizetésére határozattal kötelezhető a megajándékozott, az adózó által az adókötelezettsége keletkezését követően okirattal juttatott ajándék értékének erejéig, kivéve, ha az ingyenes előnytől neki fel nem róható módon elesett [Art 59. § (1) bekezdés b) pont]. A körben, hogy a mögöttes felelősség alapján a felperes kötelezhető-e az adózó elleni végrehajtási eljárás során felmerült végrehajtási költség megfizetésére, az elsőfokú bíróság az Art. 6. § (3) bekezdés a) pontjára hivatkozott, amely kimondja, ha e törvény másként nem rendelkezik, az adóelőleg, az adóelőleg-kiegészítés, továbbá a bírság, a pótlék és a költség tekintetében az adóra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Azonban arra hivatkozott a felülvizsgálati kérelemben a felperes, hogy amennyiben a végrehajtási költség egy tekintet alá esik az adó fogalmával, annak megfizetésére a felperes azért nem köteles, mert a végrehajtási költség fizetési kötelezettség az ajándékozási szerződés megkötését megelőzően keletkezett, ezért nem állnak fenn az Art. 59. § (1) bekezdés b) pontja szerinti feltételek.
[23] A Kúria hangsúlyozza, hogy az Art. 6. § (3) bekezdés a) pontja értelmében a felmerült végrehajtási költség vonatkozásában a felek által sem vitatottan az adóra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Ebből következően az Art. 59. § (1) bekezdés b) pontja alapján a mögöttes felelősségre alapozva a végrehajtási költség megfizetésére határozattal a megajándékozott csak akkor kötelezhető, ha az adózó végrehajtási költség fizetési kötelezettsége keletkezését követően következett be az ajándékozás. A jelen ügyben azonban 2020. július 7. napját követően, az adózó önkéntes teljesítésének hiányában indult végrehajtási eljárás során merült fel végrehajtási költség (2020. október 12.), azaz később, mint ahogy a 2018. március 23-i ajándékozási szerződést a szerződő felek megkötötték. Ezért jogszabálysértően kötelezte az adóhatóság a végrehajtási költség megfizetésére a felperest és jogszabálysértő az elsőfokú ítélet is e körben.
[24] Az elsőfokú ítélet és a felülvizsgálati kérelem szerint sem volt vitatott a felek között, hogy az adózónak fizetési kötelezettsége keletkezett, annak nem tett eleget és az sem, hogy a felperesnek mögöttes felelőssége áll fenn. A kötelezés mértéke, vagyis az ajándék értéke azonban vita tárgyát képezte. Az ajándékozási szerződés 2. pontja és a tényvázlat alapján, mind az adóhatóság, mind az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az ajándékozott ingatlan értéke az ajándékozó haszonélvezeti jogának, illetve a bejegyzett özvegyi jog értékének figyelmen kívül hagyásával került 28 000 000 Ft-ban meghatározásra, ezért ezt az összeget tekintették az Art. 59. § (1) bekezdés b) pontja szerinti értéknek (ajándék értékének erejéig). A peres felek között a vita abban állt, hogy az ajándék értékének meghatározásánál a 28 000 000 forintos értéket a vagyoni értékű jogokkal csökkenteni kell-e a felek megállapodása alapján. E körben az adóhatóság döntése ellentmondásos.
[25] Az ingatlan tulajdonjogának, valamint az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jognak a megszerzését (megszüntetését) az ingatlanügyi hatósághoz kell bejelenteni illetékkiszabásra az azt tartalmazó szerződés (okirat), valamint az állami adóhatóság által erre a célra rendszeresített - a felek adóazonosító számát vagy az ennek hiányára utaló nyilatkozatot is tartalmazó - nyomtatvány benyújtásával, az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre irányuló kérelemmel egyidejűleg, az illetékkötelezettség keletkezését követő 30 napon belül [Itv. 91. § (1) bekezdés].
[26] A B400-as adatlapot az illetéktörvény szerint bejelentésre kötelezett személynek kell ingatlan ajándékozása vagy ingatlan visszterhes vagyonszerzés útján történő megszerzése esetén a vagyonszerzést megalapozó okirat ingatlanügyi hatósághoz történő benyújtásával egyidőben, kitöltve benyújtania. A nyomtatványon az ingatlan vagyonszerző által megszerzett tulajdoni hányadának forgalmi értékére vonatkozó rész kitöltésének elsődleges célja, hogy a vagyonszerző az adatlap kitöltésével tegyen eleget forgalmi érték bejelentési kötelezettségének. A vagyonszerző azt az értéket köteles feltüntetni, amely érték a valós forgalmi értéknek felel meg, tehát amilyen ellenértékben egymástól független felek az adott ingatlan/tulajdoni hányad értékesítésekor megállapodnának. Abban az esetben, ha a vagyonszerzés alapjául szolgáló okiratban a felek ellenértéket kötöttek ki, vagy az ingatlan értékét meghatározták, akkor fő szabály szerint forgalmi értékként ezen értéket kell rögzíteni.
[27] Ha az adóhatóság az adózó által bejelentett forgalmi értéket elfogadja, úgy az illeték kiszabása ezen érték alapulvételével fog történni. Amennyiben az adóhatóság a bejelentett értékkel nem ért egyet, a forgalmi értéket a jogszabály által meghatározott módon az adóhatóság állapítja meg [Itv. 69. § (1) bekezdés]. Arra nincs lehetősége az adóhatóságnak, hogy az ingatlan forgalmi értékét a fennálló vagyoni értékű jogok figyelmen kívül hagyásával állapítsa meg, mert ez az eljárás ellentétes az Itv. 72. §-ában foglaltakkal. Az adásvételi szerződésből egyértelműen következik, hogy a szerződő felek a bejelentett értéket a tehermentes ingatlant terhelő forgalmi értékkel egyezően határozták meg. Ezt figyelembe véve szükséges az Itv. 72. § (4) bekezdése alkalmazása, tehát a vagyoni értékű jogok értékével csökkenteni kell a forgalmi értéket.
[28] A jelen ügyben az adóhatóságnak az Art. 59. § (1) bekezdés b) pontja szerinti értéket kellett megállapítania, azonban az illetékmentesség ellenére is meg kellett állapítania az ingatlan forgalmi értékét. Ennek meghatározásakor - a fentiek szerint - figyelembe kellett volna vennie az ingatlant terhelő vagyoni értékű jogokat is. Ezzel összhangban, azonos jogértelmezés mentén kellett volna meghatároznia az Art. 59. § (1) bekezdés b) pontja szerinti értéket. Csak így lehet az ingatlan értékét ellentmondásmentesen meghatározni. A felülvizsgálati tárgyaláson az alperes egyértelműen úgy nyilatkozott, hogy a B400-as adatlapon bejelentett 28 000 000 Ft-os értéket az ingatlan forgalmi értékeként elfogadta, azt nem kívánta vitatni. E tény ellentmondásban áll az Art. 59. § (1) bekezdés b) pontja szerinti érték meghatározásakor kifejtett adóhatósági állásponttal, mely szerint "jelen ügyben az ajándék értéke bír relevanciával, mely az ajándékozási szerződés alapján egyértelmű, illetve az sem kétséges, hogy ezen érték meghatározásánál a haszonélvezeti jog figyelmen kívül hagyásra került". Ezen álláspont mellett az adóhatóság a bejelentett 28 000 000 forintos forgalmi értéket nem fogadhatta volna el, azt a vagyoni jogok értékével növelt mértékben kellett volna meghatároznia.
[29] Mindezek alapján a Kúria az elsőfokú bíróság ítéletét a Kp. 121. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta és az alperes határozatát az elsőfokú határozatra kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Az új eljárásban az elsőfokú adóhatóságnak a Kúria jelen ítéletében kifejtettek alapján kell az új döntést meghoznia és az Art. 59. § (1) bekezdés b) pontja szerinti érték és az ingatlan forgalmi értékének meghatározásakor az elfoglalt jogi álláspontjával összhangban kell eljárnia.
(Kúria Kfv.V.35.049/2022/8.)