adozona.hu
ÍH 2022.27
ÍH 2022.27
VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ FELELŐSSÉGE, VAGYONI BIZTOSÍTÉK I. A Cstv. 33/A. §-ának (5) bekezdésére alapított kérelem esetén a felperesnek a speciális bizonyítási szabály alkalmazását megalapozó tényeken kívül egyéb, a hitelezői érdekekkel ellentétes (konkrét) ügyvezetői magatartást nem kell sem megjelölnie, sem bizonyítania. Ebben az esetben a mentesülése érdekében a vezető tisztségviselőnek kell megjelölnie és bizonyítania azokat a konkrét intézkedéseket, amelyekkel azt kívánja bizonyítani, hogy a vezetési fela
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes 2013. november 20-tól kezdődően önálló cégjegyzési joggal rendelkező ügyvezetője volt az adós gazdasági társaságnak (a továbbiakban: adós).
Az adós ellen 2018. november 29-én előterjesztett hitelezői kérelemre indult felszámolási eljárásban a törvényszék 2019. március 11-i kezdő időponttal elrendelte az adós felszámolását. A felszámolási eljárásban a kijelölt felszámoló a felperes hitelezői igényét 2 338 308 forint összegben, az összes hitelezői igényt pedig 15 133 555 forint össz...
ÍH 2022.27 VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ FELELŐSSÉGE, VAGYONI BIZTOSÍTÉK
I. A Cstv. 33/A. §-ának (5) bekezdésére alapított kérelem esetén a felperesnek a speciális bizonyítási szabály alkalmazását megalapozó tényeken kívül egyéb, a hitelezői érdekekkel ellentétes (konkrét) ügyvezetői magatartást nem kell sem megjelölnie, sem bizonyítania. Ebben az esetben a mentesülése érdekében a vezető tisztségviselőnek kell megjelölnie és bizonyítania azokat a konkrét intézkedéseket, amelyekkel azt kívánja bizonyítani, hogy a vezetési feladatai ellátása során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette. [Cstv. 33/A. § (1) és (5) bekezdés]
II. A vagyoni biztosíték nyújtása nem csupán egyetlen hitelező, hanem az adós elleni felszámolási eljárásban kielégítetlenül maradt valamennyi hitelező követelésének a kielégítése céljából kérhető. [Cstv. 33/A. § (9) és (11) bekezdés]
Az alperes 2013. november 20-tól kezdődően önálló cégjegyzési joggal rendelkező ügyvezetője volt az adós gazdasági társaságnak (a továbbiakban: adós).Az adós ellen 2018. november 29-én előterjesztett hitelezői kérelemre indult felszámolási eljárásban a törvényszék 2019. március 11-i kezdő időponttal elrendelte az adós felszámolását. A felszámolási eljárásban a kijelölt felszámoló a felperes hitelezői igényét 2 338 308 forint összegben, az összes hitelezői igényt pedig 15 133 555 forint összegben vette nyilvántartásba.
A felszámoló 2020. május 19-én elkészítette az adós egyszerűsített zárómérlegét és záró jelentését. Ebben a felszámoló - egyebek mellett - arról tájékoztatta a bíróságot, hogy az alperes a "A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról" szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 31. §-ában foglalt kötelezettségeinek nem tett eleget, a felszámoló megkeresésére ugyan írásban reagált, azonban a kapcsolatot vele nem vette fel, az adós iratanyagát és tevékenységzáró mérlegét nem bocsátotta a rendelkezésére, ugyanakkor 280 000 forint céltartalékot a felszámolóbiztos részére átadott. A felszámoló közölte továbbá, hogy az adós vagyona a várható felszámolási költségek fedezetére sem elegendő, az iratok hiányában pedig a felszámolási eljárás az általános szabályok szerint technikailag lebonyolíthatatlan, ezért az eljárás egyszerűsített módon történő befejezését kérte.
Az adós ellen indult felszámolási eljárás 2020. augusztus 14-én befejeződött, a cégbíróság pedig az adóst 2020. augusztus 27-i hatállyal törölte a cégjegyzékből.
A felperes az elsőfokú bírósághoz 2020. június 30-án benyújtott keresetlevelében annak megállapítását kérte, hogy az alperes, mint a felszámolás alatt álló adós vezető tisztségviselője, az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkezését követően feladatait nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látta el és ezzel okozati összefüggésben a felperes 2 338 308 forint összegű hitelezői követelésének teljes mértékben történő kielégítését meghiúsította. Kérte továbbá, hogy a Cstv. 33/A. §-ának (9) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság 2 338 308 forint összegű vagyoni biztosíték nyújtására kötelezze az alperest.
A felperes a keresetében a Cstv. 33/A. §-ának (5) bekezdésében foglaltak alkalmazását kérte, amely kérelmét azzal indokolta, hogy az alperes egyrészt elmulasztotta az adós 2018. évi beszámolójának letétbe helyezésére és közzétételére vonatkozó kötelezettsége teljesítését, másrészt - az adós felszámolójának a felszámolási zárójelentésben rögzített nyilatkozata szerint - nem teljesítette a Cstv. 31. §-a (1) bekezdésének a)-d) pontjaiban előírt kötelezettségeit. Az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkezésének időpontjaként 2017. július 3-át jelölte meg arra hivatkozással, hogy az adós ettől az időponttól kezdődően nem teljesítette az ellene indult végrehajtási eljárásban számára engedélyezett részletfizetési kötelezettségét.Az általa előadottak alátámasztására a keresetleveléhez mellékelte - egyebek mellett - az adós felszámolója részéről 2020. május 19-én készített egyszerűsített zárómérleget és jelentést.
Az alperes az ellenkérelmében a felperes vagyoni biztosíték nyújtására irányuló kérelmének az elutasítását kérte. Vitatta a Cstv. 33/A. §-ának (5) bekezdésébe foglalt szabály jelen eljárásban történő alkalmazhatóságát, aminek indokaként egyrészt arra hivatkozott, hogy a 2018. évi beszámoló letétbe helyezésének és közzétételének elmulasztása nem róható a terhére, mivel az adott esetben az adós felszámolásának jogerős elrendelésére még a beszámoló letétbe helyezésére és közzétételére megállapított törvényi határidő (2019. május 31-e) előtt sor került. Másrészt állította, hogy az irat és vagyonátadási kötelezettsége teljesítése érdekében a felszámolóval a kapcsolatot felvette, ennek során tájékoztatta a felszámolót az adós vagyonát képező eszközökről és az adós iratainak átadását is megkísérelte, ami azért hiúsult meg, mert a felszámoló - arra hivatkozással, hogy az adós vagyonát képező ún. lábas házak nem megfelelően szerepelnek a könyvelésben - azok átvételét megtagadta. Ennek az állításának a bizonyítására tanúk meghallgatását indítványozta. Az alperes vitatta a felperesnek azt az állítását is, hogy az adós 2017. július 3-ától fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt. Álláspontja szerint önmagában az a körülmény, hogy az adós a felperes felé fennállt tartozása egy részletének teljesítésével késedelembe esett, még nem bizonyítja a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete fennállását. Állítása szerint az adós amiatt került fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe, mert az általa megvalósított beruházás befejezését követően az ahhoz igénybe vett pályázati támogatás visszafizetésére kötelezték egy rajta kívülálló formai szabálytalanság miatt. Az adós ugyan pert indított a támogatási szerződés jogellenes megszüntetésének megállapítása iránt, azonban a keresetét az eljárt bíróságok jogerősen elutasították. Állította, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete csak a per jogerős befejezését követően következett be. Az ellenkérelméhez csatolta - egyebek mellett - a felszámolóval folytatott levelezését, az adós 2017. évi beszámolóját és tárgyi eszköz listáját, a 2018. évi mérleget és főkönyvi kivonatot, továbbá a 2019. március 10-i fordulónappal elkészített zárómérleget, valamint a 2019. évi főkönyvi kivonatot.
Az elsőfokú bíróság a 2020. december 16-án meghozott végzésében kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a törvényszék Gazdasági Hivatala letéti számlájára 2 338 308 forint vagyoni biztosítékot. A döntését azzal indokolta, hogy a felperes az iratokhoz csatolt zárójelentéssel igazolta, hogy az alperes nem tett eleget a Cstv. 31. §-a alapján fennálló kötelezettségének, nem adta át az adós iratanyagát és vagyonát, továbbá, hogy a hitelezői követelése teljes mértékben történő kielégítése meghiúsulhat. Ezzel pedig a felperes az alperes felelősségének megállapításához szükséges tényállási elemeket valószínűsítette, amelyre tekintettel az elsőfokú bíróság az alperest a Cstv. 33/A. §-ának (9) bekezdése szerinti vagyoni biztosíték nyújtására kötelezte.
Ez ellen a végzés ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, amelyben elsődlegesen annak megváltoztatását kérte akként, hogy az ítélőtábla a felperesnek a vagyoni biztosíték nyújtására kötelezés iránt előterjesztett kérelmét utasítsa el. Másodlagosan pedig az elsőfokú bíróság végzésének a hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte "A polgári perrendtartásról" szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 381. §-a és a 384. §-a (2) bekezdésének b) pontja alapján.
Előadta, az elsőfokú bíróság arra hivatkozással kötelezte őt vagyoni biztosíték nyújtására, hogy a felperes a Cstv. 33. § (5) bekezdése szerinti körülményeket valószínűsítette, ezért az elsőfokú bíróság az alperest a Cstv. 33/A. § (9) bekezdés szerint vagyoni biztosíték nyújtására kötelezte. Álláspontja szerint azonban az elsőfokú bíróságnak ez a hivatkozása jogszabálysértő, mivel a vagyoni biztosíték nyújtására irányuló kérelem elbírálása során a bíróságnak nem a Cstv. 33/A. §-ának (9) bekezdése szerinti feltételeket, hanem a Cstv. 33/A. §-ának (1) bekezdése szerinti feltételek valószínűsítettségét kell vizsgálnia. A jelen ügyben pedig - állítása szerint - a Cstv. 33/A. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, a vezető tisztségviselő helytállási kötelezettségét megalapozó feltételek valószínűsítettségét nem lehet megállapítani. Ezzel összefüggésben kiemelte, hogy az elsőfokú bíróság végzése egyrészt nem tartalmazza, hogy a bíróság a felelőssége megállapításának alapjául szolgáló melyik feltételt fogadta el valószínűsítettnek és milyen bizonyítékok alapján, másrészt nem tartalmazza a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésének a bíróság által elfogadott időpontját. Előadta továbbá, hogy az eljárás során állította és bizonyította is, hogy a felszámolóval a kapcsolatot felvette, a környezetvédelmi nyilatkozatot átadta, a céltartalékot megfizette és tájékoztatta a felszámolót az adós vagyonáról is. Állította továbbá, hogy az adós könyvelési anyagát is át kívánta adni a felszámolónak, azonban a felszámoló annak átvételét megtagadta. Mindezekre tekintettel az adott esetben a Cstv. 33/A. §-ának (5) bekezdése szerinti, a bizonyítási teher átfordulására vonatkozó szabály nem alkalmazható.
Az alperes álláspontja szerint azonban a vagyoni biztosíték nyújtására kötelezése a Cstv. 33/A. §-ának (5) bekezdésébe foglalt szabály alkalmazhatósága esetén is jogszabálysértő. Az elsőfokú bíróságnak ugyanis ebben az esetben is értékelnie kellett volna a felek nyilatkozatait és az általuk szolgáltatott bizonyítékokat, amelyek alapján helyesen azt a jogi következtetést kellett volna levonnia, hogy a jelen esetben a Cstv. 33/A. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, a vezető tisztségviselő felelősségét megalapozó feltételek egyike sem következett be, ezáltal a vagyoni biztosíték megfizetésére kötelezés feltételei sem állnak fenn. Ezzel összefüggésben hivatkozott arra, hogy az elsőfokú eljárásban a felperes képviselője nem vitatta, hogy a 2016. évi mérlegben rögzítettekhez képest az adós vagyona nem csökkent a felszámolás kezdő időpontjáig. Márpedig ez - figyelemmel a Kúria Gfv.30.189/2017/5. számú eseti döntésében (közzétéve: BH2017.306.) foglaltakra - elengedhetetlen feltétele a Cstv. 33/A. §-ának (1) bekezdése szerinti felelősség megállapításának. Előadta továbbá, hogy a felperes olyan konkrét, a hitelezői érdekeket sértő alperesi magatartást sem jelölt meg, amely okozati összefüggésben állt volna a hitelezői igények teljes mértékű kielégítésének meghiúsulásával. Hitelezői érdekeket sértő konkrét ügyvezetői magatartás, illetve mulasztás hiányában pedig az alperes felelőssége nem állapítható meg. Hivatkozott az alperes a fellebbezésében arra is, hogy a vagyoni biztosíték nyújtására kötelezése azért is jogszabálysértő, mert az adott esetben a Cstv. 33/A. §-ának (4) bekezdése szerinti mentesülését eredményező körülmények fennállása is kétséget kizáróan megállapítható. A felperes ugyanis az elsőfokú eljárásban nem vitatta azt sem, hogy az alperes a 2017. februári fizetési könnyítés iránti kérelem beadását meghaladóan semmit nem tett az adós működésével kapcsolatban, így indokolatlan üzleti kockázatot sem vállalt. Álláspontja szerint önmagában az a körülmény, hogy a 2017. évet követően az adós nem termelt nyereséget, nem értékelhető akként, hogy ő nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben tőle elvárható lett volna. Állította, hogy az adós tagjait rendszeresen tájékoztatta a társaság helyzetéről, és taggyűlés tartására is sor került a 2016. és 2017. évi beszámolók elfogadásáról. Az ellenkérelméhez mellékelt főkönyvi kivonatok pedig azt is bizonyítják, hogy az adós tagjai összesen 6 165 462 forint tagi kölcsönt nyújtottak az adósnak, ami ugyancsak a felelősség alóli mentesülését támasztja alá.
Sérelmezte az alperes a fellebbezésében a vagyoni biztosíték összegét is, mivel álláspontja szerint az általa megfizetett 280 000 forint összegű céltartalékot abban az esetben is le kellene vonni a vagyoni biztosíték összegéből, ha a felperes kérelme megalapozott lenne.
A felperes a fellebbezésre tett észrevételében - tartalma szerint - az elsőfokú bíróság végzésének a helybenhagyását kérte.
Mindenekelőtt kiemelte, hogy a bíróság a vagyoni biztosíték nyújtásáról szóló döntése meghozatalakor nem ügydöntő határozatot hoz, hanem csupán annak lehetőségét vizsgálja, hogy eredménytelen alperesi védekezés esetén a kereset megalapozott lehet-e, és a biztosíték nyújtása hiányában a felperesi követelés későbbi megtérülése részben vagy egészben meghiúsulhat-e. Ezzel szemben az alperes fellebbezésében előadottak olyan, a per érdemére vonatkozó állítások, amelyek megalapozottságáról a bíróságnak az érdemi határozatában kell majd döntenie. Hangsúlyozta, hogy azt az alperes maga sem vitatta, hogy a Cstv. 31. §-ában előírt irat- és vagyonátadási kötelezettségét nem teljesítette. Ez a mulasztása pedig önmagában megalapozza a Cstv. 33/A. §-ának (5) bekezdésébe foglalt szabály alkalmazását. Hivatkozott arra is, hogy időközben az adós ellen indult felszámolási eljárás befejeződött, az adóst jogutód nélkül törölték a cégjegyzékből. Az adós vagyonát képező ún. lábas házakat - mivel azok az állaguk sérelme nélkül nem voltak elszállíthatók - a földterület tulajdonosa szerezte meg. Erre tekintettel pedig már nem helytálló az alperesnek az a hivatkozása sem, hogy az adós vagyona fedezetet nyújt a hitelezői követelésekre.
Az ítélőtábla a fellebbezést nem találta megalapozottnak.
A Cstv. 33/A. §-ának (1) bekezdése szerint a hitelező vagy - az adós nevében - a felszámoló a felszámolási eljárás alatt keresettel kérheti a 6. § szerint illetékes bíróságtól annak megállapítását, hogy azok, akik a gazdálkodó szervezet vezetői voltak a felszámolás kezdő időpontját megelőző 3 évben, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a vezetői feladataikat nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látták el és ezzel okozati összefüggésben a gazdálkodó szervezet vagyona csökkent, vagy a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítése más okból meghiúsulhat.
A Cstv. 33/A. §-ának (5) bekezdése szerint, amennyiben a vezető a felszámolás kezdő időpontját megelőzően neki felróhatóan nem vagy nem megfelelően tett eleget a gazdálkodó szervezet éves beszámolója külön jogszabályban meghatározott letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, vagy nem teljesíti a 31. §-a (1) bekezdésének a)-d) pontja szerinti beszámolókészítési-, irat- és vagyonátadási-, továbbá tájékoztatási kötelezettségét, neki kell bizonyítania, hogy a vezetői tisztségének időtartama alatt nem következett be fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagy ha ilyen körülmény fennállt, a vezetési feladatai ellátása során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette.
A Cstv. 33/A. §-ának (9) bekezdése kimondja továbbá, hogy az (1) bekezdés szerinti eljárásban biztosítéknyújtása is kérhető a hitelezők követelésének kielégítése céljából. A biztosíték nyújtására irányuló kérelemben a biztosítéknyújtás indokoltságát alátámasztó körülményeket valószínűsíteni kell… A bíróság a biztosíték nyújtása iránti kérelmet soron kívül bírálja el.
A Cstv. 33/A. §-ának (9) bekezdése tehát "a biztosítéknyújtás indokoltságát alátámasztó körülmények" valószínűsítése esetén teszi lehetővé a vezető tisztségviselő kötelezését vagyoni biztosíték nyújtására.
Azt azonban, hogy melyek azok a körülmények, amelyek megalapozzák a biztosítéknyújtásra kötelezés indokoltságát, a jogszabály nem határozza meg, ezért a biztosíték nyújtásra kötelezés feltételeinek meghatározása a bírósági gyakorlatra hárult. A bíróságok pedig a Cstv. 33/A. §-a (9) bekezdésének alkalmazása körében azt a gyakorlatot alakították ki, hogy a vezető tisztségviselő a felelőssége megállapításához szükséges tényállási elemek valószínűsítése esetén kötelezhető vagyoni biztosíték nyújtására (EBD2018.G.2.).
Ez pedig azt jelenti, hogy a biztosíték nyújtása iránti kérelem elbírálása során a bíróságnak abban kell állást foglalnia - mégpedig soron kívül -, hogy a vezető tisztségviselő felelősségének megállapításához szükséges tényállási elemeket a felperes valószínűsítette-e.
Téves az alperesnek az a fellebbezési állítása, hogy az elsőfokú bíróság - jogszabálysértő módon - a Cstv. 33/A. §-ának (9) bekezdése szerinti feltételek valószínűsítése miatt találta megalapozottnak a felperes vagyoni biztosíték nyújtása iránti kérelmét.
Tény, hogy az elsőfokú bíróság a végzése utolsó előtti bekezdésében azt rögzítette, hogy "figyelemmel arra, hogy a felperes a Cstv. 33. § (5) bekezdése szerinti körülményeket valószínűsítette, a bíróság az alperest a Cstv. 33/A. § (9) bekezdése szerint vagyoni biztosíték nyújtására kötelezte". E megállapításnak és az elsőfokú végzés harmadik oldalának utolsó előtti bekezdésében tett megállapításoknak az egybevetéséből azonban megállapítható volt, hogy az elsőfokú bíróság valójában a Cstv. 33/A. §-ának (1) bekezdésében meghatározott feltételek valószínűsítésére tekintettel találta megalapozottnak a felperes vagyoni biztosíték nyújtása iránti kérelmét.
Alaptalanul sérelmezte az alperes a fellebbezésében az elsőfokú bíróságnak a Cstv. 33/A. §-ának (5) bekezdésében meghatározott speciális bizonyítási szabály alkalmazhatóságára vonatkozó megállapítását is.
A felperes ugyanis az adós felszámolója által elkészített egyszerűsített zárójelentés csatolásával igazolta, hogy az alperes - azon túl, hogy felvette a kapcsolatot a felszámolóval és átadta részére a céltartalék összegét - nem teljesítette a Cstv. 31. §-a (1) bekezdésének a)-d) pontjaiban előírt irat- és vagyonátadási kötelezettségét.
Tény, hogy az alperes az ellenkérelmében vitatta a felszámolónak ezt az előadását és bizonyítási indítványt terjesztett elő annak igazolására, hogy az iratok átadására azért nem került sor, mert a felszámoló megtagadta azok átvételét. Tekintettel azonban arra, hogy a Cstv. 33/A. §-ának (9) bekezdésében foglaltak alapján a bíróság a vagyoni biztosíték nyújtása iránti kérelemről soron kívül köteles dönteni, a jogszabály pedig csupán a feltételek valószínűsítését kívánja meg a kérelemről való döntés körében, az elsőfokú bíróság nem követett el jogszabálysértést azzal, hogy az alperes által indítványozott bizonyítás lefolytatása előtt, csupán a felperes által csatolt okirati bizonyítékok alapján döntött a felperes vagyoni biztosíték nyújtása iránt előterjesztett kérelméről, figyelemmel arra is, hogy ezzel a bíróság még nem érdemben bírálta el a felperes keresetét, hanem csupán biztosítékot képzett egy esetleges marasztaló ítélet teljesíthetősége érdekében.
Az adott esetben tehát az elsőfokú bíróság helyesen találta alkalmazhatónak a Cstv. 33/A. §-ának (5) bekezdésébe foglalt rendelkezést, ami azt eredményezte, hogy a bizonyítási teher megfordult és a Cstv. 33/A. §-ának (1) bekezdésében meghatározott felelősség tényállási elemei közül az alperesnek kell bizonyítania, hogy a vezetői tisztségének időtartama alatt nem következett be fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagy ha ilyen körülmény fennállt, vezetési feladatai ellátása során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette.
Nem vitás, hogy az elsőfokú bíróság a végzésében nem rögzítette az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkezésének időpontját, azonban a végzésnek ez a hiányossága - az adott esetben - nem indokolta az érdemben helyes döntés megváltoztatását vagy hatályon kívül helyezését. Azt ugyanis, hogy az adós az ő ügyvezetői tevékenységének időtartama alatt került fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe, az alperes maga sem vitatta [annak időpontját a támogatási szerződés megszüntetése miatt indított per jogerős befejezésének időpontjában (2017. november 8.) jelölte meg]. Erre tekintettel pedig az adott esetben az alperes csak azzal mentesülhetne a felelősség megállapítása alól, ha bizonyítja, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezése után a vezetési feladatai ellátása során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette.
Téves az alperesnek az a fellebbezési állítása, hogy önmagában az a tény, amely szerint a felperes a perben nem vitatta azt az állítását, hogy a 2017. februári fizetési könnyítés iránti kérelem beadását követően semmit nem tett a társaság működésével kapcsolatban, így kockázatot sem vállalt, megalapozná a felelősség alóli mentesülését.
A Cstv. 33/A. §-ának (5) bekezdésére alapított kérelem esetén a felperesnek a speciális bizonyítási szabály alkalmazását megalapozó tényeken kívül egyéb, a hitelezői érdekekkel ellentétes (konkrét) ügyvezetői magatartást nem kell sem megjelölnie, sem bizonyítania. Ebben az esetben a mentesülése érdekében a vezető tisztségviselőnek kell megjelölnie és bizonyítania azokat a konkrét intézkedéseket, amelyekkel azt kívánja bizonyítani, hogy a vezetési feladatai ellátása során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette. Ezek a körülmények azonban - ahogyan erre a felperes is helyesen hivatkozott a fellebbezésre tett észrevételében - a per érdemi eldöntése körében vizsgálandó és értékelendő körülmények.
Alaptalan az alperesnek az a fellebbezési hivatkozása is, hogy akadályát képezi a felelőssége megállapításának az a tény, hogy a felperes azt az állítását sem tette vitássá, amely szerint az adós vagyona nem csökkent a 2016. évi mérlegadatokhoz képest. Az adott esetben ugyanis a felperes a keresetét a Cstv. 33/A. §-a (1) bekezdésének második fordulatára (a hitelezői követelések kielégítésének meghiúsulására) alapította, így az alperes felelőssége megállapításának nem feltétele (tényállási eleme) a vagyoncsökkenés bekövetkezése. Emiatt a jelen esetben a felperesnek nem vagyoncsökkenést kell bizonyítania, hanem azt, hogy az adós ellen indult felszámolási eljárásban a hitelezői követelések kielégítése meghiúsulhat. Ezt pedig a felperes az általa csatolt okiratokkal igazolta, amit maga az alperes sem vitatott a perben.
Alaptalanul kifogásolta az alperes a fellebbezésében az elsőfokú bíróság által megállapított vagyoni biztosíték összegét is. A Cstv. 33/A. §-ának (9) és (11) bekezdésében foglaltakból következően ugyanis a vagyoni biztosíték nyújtása nem csupán egyetlen hitelező, hanem az adós elleni felszámolási eljárásban kielégítetlenül maradt valamennyi hitelező követelésének a kielégítése céljából kérhető. Ebből következően pedig a vagyoni biztosíték összege nem csupán a megállapítási pert megindító hitelező követelésének összegéig, hanem a felszámolási eljárásban kielégítetlenül maradt hitelezői igények teljes összegéig terjedhet, ami az adott esetben több mint 15 000 000 forint volt. A Pp. 342. §-ának (1) bekezdésébe foglalt rendelkezésre tekintettel azonban az elsőfokú bíróság a felperes kérelméhez kötve volt, így csak az abban megjelölt összegben kötelezhette az alperest vagyoni biztosíték nyújtására.
Mindezekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 389. §-a alapján alkalmazott Pp. 383. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Debreceni Ítélőtábla Gpkf.IV.30.031/2021/2.)