adozona.hu
ÍH 2022.25
ÍH 2022.25
SZERZŐDÉS FELMONDÁSA - FELMONDÁSI JOG GYAKORLÁSA A szerződést azonnali hatállyal megszüntető felmondás jogintézményének célja az, hogy ha egy szerződésszegés olyan súlyú, hogy amiatt a megállapodás fenntartása már nem szolgálja a másik fél érdekét, úgy lehetősége legyen a kötelem megszüntetésére. Nem jogszerű a felmondás akkor, ha a fél a felmondási okról való tudomásszerzést követő észszerű határidőn belül nem gyakorolja a felmondás jogát. A szerződésszegő fél sem tartható indokolatlanul bizonytalanságban
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az I. rendű felperes keresetében 429.000.000 forint és annak 2011. június 3-tól járó járulékai megfizetésére kérte kötelezni az alperest kártérítés címén. Keresete jogi alapjaként a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 312. § (2) bekezdését, a 313. §-át, a 318. §-át, a 339. §-át és a 355. § (4) bekezdését jelölte meg. Állította, hogy az alperes magatartása a Ptk. 4. §-ában foglalt jóhiszeműség és tisztesség, valamint a kölcsönös együttműködés követelményét, továbbá az 5....
A II. rendű felperes keresetében a jogutódként való perbe lépéséig megtett I. rendű felperesi nyilatkozatokat, kérelmeket és indítványokat saját maga által előterjesztettnek kérte tekinteni.
Az alperes alaki védekezése a per megszüntetésére, érdemi védekezése a kereset elutasítására irányult. Vitatta az I. rendű felperes aktív perbeli legitimációját, mivel álláspontja szerint nem minősül az eredeti szerződő fél jogutódjának. Állította, hogy a kártérítési igény elévült. Tagadta, hogy a G. Kft. tulajdonosi struktúrájában bekövetkezett változásokról tájékoztatást kapott volna, és azt is, hogy ahhoz a hozzájárulását adta. A felmondás jogszerű volt arra is figyelemmel, hogy a felperesi jogelődnek tartozása állt fenn, amelyet az előzményi perben dr. S. Á. elismert. A szerződés 7. számú mellékletének 4. pontja kizárta a beszámítást, ezért nincs relevanciája a felperesi jogelőd esetleges követelésének. A G. Kft. brendje nem sérült a felmondás okán, amelyet alátámaszt a Fővárosi Ítélőtáblának a védjegybitorlással kapcsolatos perben született 8.Pf.20.555/2013/18. számú határozata is.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
Határozatának indokolásában tényként állapította meg, hogy a felperesek jogelődje a G. Kft. mint forgalmazó és az alperes, mint márkajogosult 2004. november 1-jén forgalmazói szerződést kötöttek O. márkájú személygépkocsik forgalmazására és a kapcsolódó márkaszerviz tevékenységek elvégzésére határozatlan időre. Az 5.1 pont szerint a forgalmazó vezetőjének vagy a forgalmazó tulajdonosainak megváltoztatásához szükség van az O.-hez intézett 60 nappal korábbi írásbeli értesítésre és az O. jóváhagyására. A 15.1.1. pont értelmében az O.-nek betekintési, ellenőrzési és vizsgálati joga van a forgalmazó forgalmazói tevékenységgel összefüggő szerződései, nyilvántartásai és üzleti könyvei felett. A 19.3.1.3. pont értelmében az O. a szerződést a forgalmazónak küldött írásos értesítéssel felmondhatja, a felmondás az értesítésben megadottak szerint lép hatályba anélkül, hogy minimális felmondási időre lenne szükség. A 19.3.2. pont szerint az O. felmondhatja a szerződést bármely olyan esemény vagy cselekedet esetén, amely alapjaiban, oly mértékben érinti a szerződést, és oly mértékben ellentétes a szerződés szellemével és céljaival, hogy a körülmények, valamint a forgalmazó és az O. érdekeit figyelembe véve az O.-től nem lehet elvárni, hogy a szerződés alapján fenntartsa az üzleti kapcsolatot a forgalmazóval. Ilyennek minősül a 19.3.2.d) pont értelmében, ha a forgalmazó az esedékesség időpontjában a fizetéseket az O., egy társvállalat, bármely más hitelező részére elmulasztja átutalni, feltéve, hogy ez a mulasztás az O., társvállalat vagy a hitelező által a forgalmazónak küldött felszólítás után is folytatódik, a 19.3.2.e) pont értelmében a forgalmazó a fizetéseinek felfüggesztése vagy az erre irányuló kérelme esetén, míg a 19.3.2.n) pont alapján a forgalmazó tulajdonosi struktúrájában bekövetkezett változás esetén, kivéve, ha azt a szerződés kifejezetten megengedi. A 20.1 pont értelmében, ha a szerződés a 19.3.2. pont alapján szűnik meg, a forgalmazónak nincs joga ellentételezésre vagy kártalanításra a megszűnés következtében.
A forgalmazói szerződés 7. számú melléklete - amely a gépkocsik értékesítési és szállítási feltételeit tartalmazta - 4.3. (1) pontja a forgalmazó fizetési késedelme, és ellene fizetésképtelenség miatti kérvény benyújtása esetére előírta, hogy a teljes fennmaradó összeg, amellyel a forgalmazó tartozik, azonnal esedékessé válik. A 4.5 (2) pont szerint a forgalmazó nem igényelhet beszámításokat, és nem érvényesítheti a fizetés visszatartásának jogát az O.-nek járó összegekkel szemben, kivéve, ha a forgalmazó ellenkövetelését az O. nem vitatja és annak kifizetése esedékes, vagy létezik ilyen értelmű végrehajtható ítélet vagy okirat. A 11. számú melléklet 5. pontja alapján a forgalmazó azonnal visszafizeti az O. részére azon szállítással kapcsolatos igények, jóváírás, engedmény, vagy fizetés iránti kérelmek forgalmazóra történt visszaterhelését, amelyet a forgalmazó részére kifizettek, vagy jóváírtak és később megállapították, hogy nem helyesen került kifizetésre.
Az alperes a 2010. december 13-án kelt levelével tájékoztatta a felperesi jogelődöt, hogy megítélése szerint a működő tőkéje nem elégséges a folyamatos és elvárható üzletmenet biztosításához, továbbá jelentős tartozásokat halmozott fel, amellyel sérti a szerződés 19.3.2.c), d) és e) pontjait. Ezért nem fogad el a továbbiakban megrendelést a felperesi jogelődtől és a forgalmazói szerződés 19.3.2.q) pontjára hivatkozással kérte, hogy ne vegyen fel további megrendelést a potenciális vásárlóktól. "Meglepődve" tapasztalta továbbá, hogy a felperesi jogelőd tulajdonosa és ügyvezetője is engedélye nélkül megváltozott, amit nem tart elfogadhatónak, és az azzal kapcsolatos következményekről később fog értesítést küldeni.
A fentieket követően az alperes a 2011. június 8-án kelt levelével - 2011. június 30-i hatállyal - felmondta a forgalmazói szerződést. Arra hivatkozott, hogy a felperesi jogelőd megszegte annak 5.1. pontját, egyúttal kimerítette a 19.3.2. pontjában foglalt súlyos szerződésszegést, amikor előzetes hozzájárulása nélkül 2010. augusztus 27-i hatállyal megváltoztatta a tulajdonosi összetételét akként, hogy tagjai eladták az üzletrészüket a T. Kft.-nek. továbbá súlyosan megszegte a 19.3.2.d) és e) pontokat, amikor többszöri írásbeli felszólítására (legutóbbi fizetési felszólítás 2011. május 13-án kelt) sem teljesítette az esedékes tartozását, melynek mértéke 50.099.966 forint.
A felperesi jogelőd a 2011. június 24-én kelt válaszában a tartozásokkal kapcsolatban kifejtette, hogy azok nagy részét az alperes idézte elő szándékos és rosszhiszemű magtartásával, mivel 2010 decemberében előzetes figyelmeztetés és indok nélkül megszüntette az elektronikus rendelési rendszerhez történő közvetlen csatlakozási lehetőséget, amellyel károkat is okozott. Levelében arra is hivatkozott, hogy 2010 szeptemberében megfelelően tájékoztatta az alperest a cégben bekövetkezett személyi változásokról.
Az alperes a 2011. december 16-án közzétett közleményében tájékoztatta a vásárlóit, hogy annak érdekében, hogy maradéktalanul eleget tudjon tenni a törvény által megkövetelt jótállási kötelezettségeinek, értesít minden O. gépkocsitulajdonost/üzembentartót arról, hogy változás történt az O. márkaszerviz hálózatában, a G. Kft. és a G. A. Kft. nem szerződött partnerei. A G. Kft. és a G. A. Kft. nem szerződött O. márkaszerviz P. városában, így nem jogosultak az új O. gépjárművekkel kapcsolatos hivatalos márkaszerviz tevékenységre és garanciális javítások végzésére.
A felperesi jogelőd által a jelen eljárásban is érvényesíteni kívánt kártérítés iránt indított peres eljárást (a továbbiakban előzményi per) a törvényszék a 2014. április 17-én jogerőre emelkedett végzésével megszüntette. Az eljárás folyamatban léte alatt a felperesi jogelőd alapítója által készített szétválási terv eredményeképpen az I. rendű felperes a perbeli igény jogosultja lett. A felperesi jogelőd 2013. május 21-től felszámolás alatt állt, majd a cégnyilvántartásból - a felszámolási eljárás befejezésével - 2019. március 8-án törölték. 2019. június 30-án az I. rendű felperes a perbeli követelését a II. rendű felperesre engedményezte. Az I. rendű felperes 2019. október 4-től áll felszámolás alatt.
Az elsőfokú bíróság ítéletének jogi indokolásában megállapította, hogy az engedményezésre figyelemmel az I. rendű felperesnek nincs kereshetőségi joga a perbeli igény vonatkozásában, ezért a keresete nem alapos. Alaptalannak találta az alperes alaki védekezését, majd kifejtette, hogy a II. rendű felperes megfelelően bizonyította az I. rendű felperes jogutódlását a perbeli igény vonatkozásában. Minderre tekintettel vizsgálta az alperes elévülési kifogását, azonban megítélése szerint a keresetlevél 2018. október 3-án történt kézbesítésekor az elévülés még nem következett be.
A II. rendű felperes keresete tekintetében rögzítette, hogy a teljesítés megtagadása körében azt kellett bizonyítania, hogy az alperes a forgalmazói szerződés teljesítését megtagadta jogos ok nélkül [Ptk. 312. § (2) bekezdés, 313. §]. A II. rendű felperes azonban az anyagi pervezetést tartalmazó kérdésére a 2021. február 26-án tartott tárgyaláson sem tett konkrét tényelőadást arról, hogy az alperes pontosan mikor szüntette meg a hozzáférést az elektronikus rendszerhez és az milyen módon hatott ki jogelődje működésének ellehetetlenítésére. Nem volt vitás ugyanakkor, hogy a 2010. december 13-i levelében tájékoztatta az alperes a felperesi jogelődöt, hogy az új gépkocsik forgalmazására használt működő tőkéje elégtelen a folyamatos üzletmenet biztosításához és ezért nem fogad el további megrendeléseket. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság vizsgálta, hogy az alperes ezen magatartása szerződésszerű volt-e és alkalmas-e a II. rendű felperesi tényállás alátámasztására. A forgalmazói szerződés 13.3.3. pontja szerint, ha hiányosságokat fedeztek fel, az alperes meghatározhatott egy intézkedési tervet, amelyet a forgalmazónak be kell tartania. Ezt egybevetve a 15.1.1. ponttal megállapítható, hogy az alperes jogosult volt arra, hogy a felperesi jogelőd elektronikus úton leadott megrendeléseit a pénzügyi teljesítés hiányosságaira tekintettel leállítsa, a megrendelések teljesítését ne engedélyezze, ezért eljárása nem szerződésellenes. A forgalmazói szerződés II. rendű felperes által hivatkozott 7. számú mellékletének 2.3. pontja szerint a megrendelések az alperes általi elfogadástól függenek, így az alperes eldönthette, hogy mely megrendeléseket fogadott el. Önmagában tehát az, hogy a felperesi jogelőd megrendeléseit nem fogadta el, nem teljesítette, nem minősíthető a teljesítés megtagadásának. A felperes által e körben bizonyítékként csatolt 2010. április 3-i, 2010. augusztus 6-i és 2010. szeptember 10-i elektronikus levelek szintén alkalmatlanok az alperesi teljesítés megtagadásának bizonyítására, ez utóbbi levélben a felperesi jogelőd éppen az alperes segítőkészségére utal, ismételten azt kérve, figyelemmel arra, hogy már ekkor sem vitatta, hogy tartozása áll fenn. Szükségtelennek találta az elsőfokú bíróság G. T. tanúkénti kihallgatását, mivel azon tény, hogy az alperes a felperesi jogelőd megrendelését 2010. december 13-tól nem teljesítette, nem volt vitatott és annak eldöntése, hogy arra a forgalmazói szerződés szerint volt-e lehetősége jogkérdés, a II. rendű felperes pedig további tényállás bizonyítására a tanú kihallgatása szükségessége körében nem hivatkozott.
A II. rendű felperes nem adott elő olyan számszakilag levezett tényelőadást, amely azt igazolta volna, hogy a rendelések leállítása miatt halmozódtak volna fel a felperesi jogelődnek kifizetetlen számlái az alperes felé. Ebből következően nem állapítható meg, hogy fizetési nehézségei a rendelések leállításával okozati összefüggésben merültek fel. Az általa megjelölt elektronikus levelek sem utaltak arra, hogy gazdasági nehézségei az alperes őt hátráltató, ellehetetlenítő magatartására lennének visszavezethetők, mivel egyéb harmadik személy magatartását és külső okot, a válságot nevezte meg.
Mivel a II. felperes sem hivatkozott arra, hogy a felmondásban szereplő tagváltozás a forgalmazói szerződés alapján megengedett volt, így abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a felperesi jogelőd a tagváltozást - melyre a cégnyilvántartás adatai szerint 2010. augusztus 27-én és 30-án került sor - bejelentette-e előzetesen és ahhoz az alperes hozzájárult-e. A II. rendű felperes egyrészt azt állította, hogy az alperes ráutaló magatartásával tudomásul vette azt, másrészt a szerződés 5.1. pontját akként kell értelmezni, hogy az ott megjelölt 60 napos határidőn belül kell a jóváhagyást is megadni, amelynek elmulasztása a hozzájárulás megadásának tekintendő. Dr. S. Á. tanú vallomása szerint a tulajdonosváltozást K. T.-nek szóban említette, melyből következően a tanúvallomás nem támasztotta alá a II. rendű felperes azon állítását, hogy a tagváltozást az alperes ráutaló magatartással vette tudomásul, hiszen a tanú attól eltérően nyilatkozott akként, hogy szóban kapott hozzájárulást. Felperes a tanú vallomása alapján további indítványt - a 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 220. § (1) bekezdés b) pontja szerint - nem terjesztett elő. Ráutaló magatartásként a 2010. december 13-i felszólításban írtak sem értékelhetők, hiszen abban az alperes egyértelműen sérelmezte a tudta nélkül megtörtént tagváltozást és további szankciót helyezett kilátásba. A forgalmazói szerződés 5.1 és 5.1.1 pontja is a forgalmazóra, azaz az alperessel szerződő fél részére írt elő előzetes bejelentési kötelezettséget, illetve amennyiben a tulajdonosváltozás engedélyezése megtörtént, a tulajdonosváltozástól számított 60 napon belül ismételten nyilatkoznia kellett a szerződés 3.1 pontjában foglaltakról. Ezen szerződéses rendelkezések nyelvtani és logikai értelmezéséből sem lehet arra következtetni, hogy az alperesnek a bejelentett változás tudomására jutásától 60 nap állt rendelkezésére a jóváhagyásra és a határidő elmulasztása annak megadását jelenti. A II. rendű felperes tehát nem bizonyította, hogy az alperes a változásról való tudomásszerzést követően ráutaló magatartással hozzájárult volna ahhoz, ezért felmondása megfelelt a forgalmazói szerződés 19.3.2.n) pontjának.
Kiemelte az elsőfokú bíróság, önmagában az, hogy a felszólításban és a felmondásban eltérő összegek szerepelnek a tartozást illetően, még nem teszi jogszerűtlenné a felmondást. A felmondás lehetőségét tartalmazó szerződéses rendelkezés előzetes figyelmeztetés nélküli felmondási jogot biztosított az alperesnek, ezért annak sincs jelentősége, hogy az alperes a korábbi felszólításában milyen összegű tartozást jelölt meg. Mindebből következően az volt perdöntő, hogy a felmondás időpontjában volt-e tartozása az alperessel szemben. Annak sincs jelentősége, hogy a felmondásban megjelölt tartozás összegszerűen pontos-e, hiszen a tévesen rögzített összeg a felmondás jogszerűségét nem érinti. A felperesi jogelőd felszámolójának a követelés behajthatatlanságára vonatkozó nyilatkozatában elismert követelés ugyanakkor nem bizonyítja kétséget kizáróan, hogy a tartozás a felmondás időpontjában fennállt, mivel az a követelés, illetőleg annak egy része keletkezhetett a felmondást követően is a szerződő felek elszámolási rendszerére tekintettel.
Alperes arra is hivatkozott, hogy dr. S. Á. a felperesi jogelőd ügyvezetőjeként elismerte, hogy a társaság tartozik alperesnek a 2011. február 24-i levelében írtak szerint körülbelül 80.000.000 forinttal, amelyre részletfizetés engedélyezést kérte akként, hogy a tartozás felét 2011. június 30-ig, a többit pedig 2012. június 30-ig tudja teljesíteni. A levél szövegéből nem vitatható, hogy a felperes jogelődjének ebben az időpontban állt fenn tartozása az alperes felé, és saját ütemezése szerint is 2011. június végéig csupán annak felét tudta volna megfizetni. Az általa megjelölt 80.000.000 forint második részlete - még amennyiben az eltelt három és fél hónapban a vállaltakat teljesítette is - 2011. június 8-án, a felmondás időpontjában még mindig fennállt. Ez az összeg hozzávetőleg 40.000.000 forint, amely ugyan eltér a felmondásban megjelölt összegtől, de az nem vitatható, hogy a felperes jogelődje a felmondás időpontjában tartozott az alperesnek. Az előzményi perben a 2012. augusztus 30-án tartott tárgyaláson dr. S. Á. a levél elétárása után akként nyilatkozott, "a 80 millió forintos tartozás lehetséges, hogy akkor fennállt, de ezt audit állapította meg, és az O.-lel történő későbbi együttműködés reményében írtam meg ezt a levelet". Mindezekből megállapíthatóan dr. S. Á. tanúvallomásában is elismerte, hogy volt a felperes jogelődjének tartozása: annyi, amennyit a levélben írt. Az alperes márkaszervizekkel szembeni magatartására, illetőleg a tartozás felhalmozására vonatkozó megjegyzései pedig nem relevánsak, mivel a fent kifejtettek szerint a II. felperes nem tudta bizonyítani, hogy a felperesi jogelőd fizetési hátraléka alperesi magatartás következménye lenne.
A II. r. felperes - dr. K. R. által készített szakértői véleményen alapuló - tényelőadása szerint az alperes által kimutatott, 2011. május 27-én fennálló 50.099.996 forint alapjául szolgáló 67 tételből 3 tétel vitatható, összesen 26.216.101 forint összegben. A szakvélemény 20. oldalán található levezetésből azonban az állapítható meg, hogy II. rendű felperes sem vitatta, hogy a fenti két összeg különbözete a felperes jogelődjének tartozásaként fennállt a felmondás időpontjában. Ezzel szemben - a vélemény 19. oldalán - 56.248.929 forintot a felperes jogelődjének követeléseként állított az alperes követelésével szemben, amelyből 20.410.591 forint valós követelés, 23.412.049 forint vitatott követelés, míg 12.426.289 forint audit kifogás, amely összegeket az alperes figyelmen kívül hagyott a felmondás időpontjában. E körben a II. rendű felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az alperes tartozásaira figyelemmel a felmondás szerződésellenes volt.
A forgalmazói szerződés 7. számú mellékletének 4.3. (1) bekezdése, a 4.5. (2) bekezdése, a 11. számú mellékletének 5. pontja alapján arra a következtetésre jutott az elsőfokú bíróság, hogy felperesi jogelődnek a tartozását attól függetlenül teljesítenie kellett, hogy vitatta esetlegesen az audit megállapításokat vagy jutalék, illetőleg más címen igénye állt fenn az alperessel szemben. Mivel a felperes jogelődje tartozott az alperesnek a felmondás időpontjában, de azzal szemben nem volt beszámítási és fizetés visszatartási joga, ezért nincs jelentősége a II. felperes állításainak a jogelődje alperessel szembeni igényeit illetően, így mellőzendők voltak az elszámolás módjára vonatkozó tanúbizonyítási indítványok, valamint a felperesi jogelőd esetleges alperessel szemben fennálló követeléseinek szakértői bizonyítása is. Mindezek okán mellőzte az alperes kötelezését a 2007-2011. közötti könyvelési anyagának benyújtására, mivel a jutalék elszámolásnak sem volt jelentősége a felmondás időpontjában fennálló felperesi jogelődi tartozás megállapíthatósága szempontjából.
Az ítélet fő tárgya tekintetében a II. rendű felperes terjesztett elő fellebbezést.
A II. rendű felperes elsődlegesen kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatását és az alperes kártérítési felelőssége megállapítása tárgyában közbenső ítélet hozatalát, míg az összegszerűség körében az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára történő utasítását. Másodlagos fellebbezési kérelme az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára történő utasítására irányult.
Érvelése szerint az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást a kereshetőségi jog és az elévülés kérdésében, ugyanakkor a bizonyítékokat részben tévesen mérlegelve, megalapozatlanul következtetett a felmondás jogszerűségére.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelése során részben figyelmen kívül hagyta dr. S. Á. tanúvallomását, amelyből megállapítható, hogy a forgalmazói szerződés nem mellérendelt viszonyrendszert takar. Az alperes egyoldalúan határozta meg a szerződés tartalmát, abban nem engedett módosítást, jelentős erőfölényben volt. A szerződés alapján a felperesi jogelődnek szinte kizárólag kötelezettségei voltak, az alperesnek pedig csak jogai.
A szerződő felek tényleges gyakorlata eltért "a szerződéses jogviszonytól", és ezen gyakorlat alapján kell megítélni, hogy történt-e szerződésszegés. Dr. S. Á. tanúvallomásából ugyanis megállapítható, hogy a tagváltozást az "eltelt húsz év alatt" a felperes jogelődjének soha nem kellett írásban kérelmeznie. Ez a gyakorlat a forgalmazói szerződés részévé vált. Mindezt figyelmen kívül hagyta az elsőfokú bíróság. Az alperesnek kellett volna bizonyítania, hogy a korábbi tagváltozásokat a felperesi jogelőd írásban bejelentette. A tagváltozás 2010. augusztus végi időpontjához képest azt az alperes csak három hónappal később kifogásolta. Életszerűtlen, hogy az alperes a tagváltozásról való tudomásszerzést követően 10 hónapig gazdasági kapcsolatban marad az állítólagos szerződésszegő féllel. Valójában arról van szó, hogy a felek szerződéses gyakorlata szerint szóban bejelentette a tagváltozást, amit az alperes engedélyezett, de annak hiányában is tudomásul vett ráutaló magatartással. A 2010. december 13-i alperesi levél nem is említi a felmondást, hanem csak "lebegteti" a következményeket.
Tévesen értelmezte az elsőfokú bíróság a forgalmazói szerződés 5.1. és 5.1.1. pontjában írt 60 napos határidőt is, mivel annak elmulasztása a jóváhagyás megadásaként értékelendő a Ptk. 4. § (1) bekezdésében rögzített alapelvekre is figyelemmel. Sérti a jóhiszemű és tisztességes joggyakorlás, illetőleg a kölcsönös együttműködés elvét, ha a szerződő fél egy magatartást vagy egy tényhelyzetet határidő nélkül és utólag minősítsen szerződést sértő magatartásnak. A tagváltozásra alapított felmondási ok már önmagában azért jogellenes, mert arra a tudomásszerzéstől számított 10 hónappal később nem lehet jogszerűen felmondást alapítani.
Tévesen tekintette irrelevánsnak azt is az elsőfokú bíróság, hogy az alperes a fizetési felszólításban, a felmondásban és a felszámolási eljárásban eltérő összegű tartozásokat jelölt meg, mivel abból az következik, hogy a tartozás fennállása és összege kétséges. A tartozás összegének valótlanságát bizonyítja dr. K. R. szakértő által készített - a II. rendű felperes nyilatkozataként figyelembe venni kért - szakvéleménye is.
Dr. S. Á. tanú előadta, hogy a felek között folyamatos volt a beszámítás, a követelések összevezetése, amely tényleges szerződéses gyakorlat "felülírja" a forgalmazói szerződést, melyből következően nem állapíthatta volna meg az elsőfokú bíróság, hogy a felmondás időpontjában a felperesi jogelődnek állt fenn tartozása az alperessel szemben, amelyet a bizonyítási teher megfordulására tekintettel az alperesnek kellett volna bizonyítania. Az alperes sem vitatta, hogy a felmondást követően is teljesített kifizetéseket, mely alátámasztja, hogy egyes tételeket nem vettek figyelembe a tartozás összegének meghatározásakor. Ha nem is fordult meg a bizonyítási teher, akkor sem mellőzhette volna e körben az alperesi könyvelési iratok benyújtására és az azzal kapcsolatos igazságügyi szakértő kirendelésére, továbbá tanúkihallgatásra vonatkozó bizonyítási indítványait, hiszen azok bizonyították volna a felek - elsőfokú bíróság által figyelmen kívül hagyott - tényleges gyakorlatát a követeléseik összevezetésére vonatkozóan. Visszaélésszerű joggyakorlást valósít meg az alperes azzal, hogy egy folyamatos elszámoláson alapuló jogviszonyban "kiragad" egy időpontot és úgy állítja a felperes jogelődjének a tartozását, hogy közben a saját tartozását figyelmen kívül hagyja.
Dr. S. Á. tanúvallomását az előzményi perben elé tárt e-mailek kapcsán tévesen értelmezte az elsőfokú bíróság, hiszen a tanú elmondta, hogy kényszerhelyzetben volt az e-mailek megírásakor, mivel a 20 év munkájával felépített céget akarta megmenteni.
Nem adta indokát annak az elsőfokú ítélet, hogy dr. S. Á. tanúvallomásával szemben milyen okból nem látott korrelációt az elektronikus rendelés alperes általi leállítása és a felperes jogelődje tartozásának fennállása között. Az alperesnek kellett volna e körben bizonyítania azt, hogy nem visszaélésszerűen gyakorolta a felperesi jogelőd elektronikus rendelési rendszerhez való hozzáférési jogosultságának megszüntetéséhez való jogát. A nehéz pénzügyi helyzetbe került többi forgalmazónál az alperes nem élt ezzel a jogával, amely bizonyítja a visszaélésszerű magatartását, amit azért tanúsított, mert a II. rendű felperes akkori ügyvezetője és az alperes ügyvezetője között személyes konfliktus alakult ki.
Kifogásolta azt is, hogy az elsőfokú bíróság mellőzte G. T. kihallgatására vonatkozó bizonyítási indítványát.
Amennyiben a fentiek alapján nem lenne megállapítható a kártérítési igény jogalapja, úgy az ítélet hatályon kívül helyezését látta indokoltnak a Pp. 381. §-a alapján, mivel a bizonyítási indítványok mellőzésével megvalósított lényeges eljárási szabálysértés az ügy érdemi eldöntésére kihatott és a bizonyítási eljárás kiegészítése a másodfokú eljárásban nem észszerű és nem is lehetséges, mivel akkor egyfokúvá válna az eljárás. Az eljárás megismétlése a bizonyítás kiegészítése érdekében kizárólag a felmondás jogszerűségének, illetőleg jogellenességének eldöntése körében indokolt. Az e körben kiegészített bizonyítási eljárás eredményeképpen pedig szükséges a tényállás kiegészítése, illetőleg részbeni módosítása.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében kérte az elsőfokú ítélet helybenhagyását annak helyes jogi és ténybeli indokai alapján. Állította, hogy közbenső ítélet hozatala kizárt, mivel a keresetnek nincs jogalapja. Az elsőfokú bíróság lényegében maga válogatta ki az előzményi per irataiból a releváns iratokat, amely iratokra a II. rendű felperes - felhívás ellenére - nem nyilatkozott érdemben.
Nem adta indokát a II. rendű felperes, hogy a forgalmazói szerződés egyértelmű rendelkezései milyen okból lennének figyelmen kívül hagyhatók. A felek a szerződést nem módosították, ezért alaptalanul hivatkozott az egyébként bizonyítatlan gyakorlatra.
Dr. S. Á. a 2020. január 24-i tárgyaláson elismerte, hogy a felmondás előtt a felmondásban feltüntetett tartozást elismerő levelet írt, ahogy az előzményi perben is elismerte a tartozás tényét. A felek szerződése a beszámítást kizárta, ezért nincs annak jelentősége, hogy a II. rendű felperes szerint jogos követelése volt az alperes követelésével szemben. A felperes jogelődje tehát egyértelműen szerződésszegő magatartást tanúsított, hiszen az elismert fizetési kötelezettségét nem teljesítette, melyből következően a felmondás jogszerű volt.
Dr. S. Á. tanúvallomásából az is egyértelműen megállapítható, hogy a felperes jogelődje nem kért engedélyt a tulajdonosi struktúra megváltoztatásához, az hónapokkal később derült ki és arra utólag sem kapott jóváhagyást.
Az elsőfokú ítéletnek jogerőre emelkedett rendelkezése nem volt, ezért azt az ítélőtábla teljes terjedelmében vizsgálta felül.
A II. rendű felperes fellebbezése alaptalan.
A fellebbezés hatályon kívül helyezésre is irányult a Pp. 381. §-a alapján, az ítélőtábla elsődlegesen ezt az indítványt vizsgálta, mert annak megalapozottsága az érdemi felülbírálatot kizárná. Ebben a körben abból kellett kiindulni, hogy a Pp. 381. §-a értelmében a hatályon kívül helyezésnek akkor van helye, ha az elsőfokú eljárás lényeges szabályainak megsértése miatt szükséges a tárgyalás megismétlése, illetve kiegészítése. A felperes fellebbezésében arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat okszerűtlenül mérlegelte, továbbá a bizonyítási indítványai részbeni elutasítását, a bizonyítási eljárás lefolytatásának részbeni mellőzését sérelmezte ebben a körben. A később kifejtettek szerint azonban az elsőfokú bíróság a bizonyítékoknak a Pp. 279. § (1) bekezdésének megfelelő értékelésével hozta meg döntését, így a hatályon kívül helyezés ezen okból nem volt indokolt. Az ítélőtábla a szintén a később kifejtettekre figyelemmel maradéktalanul egyetértett az elsőfokú bíróságnak a bizonyítási indítványok elutasítására vonatkozó indokaival is, hivatalból figyelembe veendő eljárási hibát pedig nem észlelt, ezért az elsőfokú ítéletet érdemben vizsgálta.
Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a rendelkezésre álló iratok alapján kiegészítette a következőkkel.
A forgalmazói szerződés 5.1.1. pontja szerint a forgalmazó tulajdonosa jogosult átruházni a forgalmazóban lévő tulajdoni érdekeltségét bármely más O. forgalmazóra vagy bármely más O. forgalmazó tulajdonosára. Ilyen körülmények között az új forgalmazó a tulajdonátruházástól számított 60 napon belül megerősíti a jelen szerződés 3.1 cikkében leírt nyilatkozatokat és szavatosságvállalásokat az O. részére.
A forgalmazói szerződés 8.3. pontja értelmében a forgalmazó megrendelései az O., vagy az általa kijelölt források általi elfogadástól függenek. Az O., vagy kijelölt forrásai minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a gépkocsikat az O. forgalmazók között méltányos és egyenlő alapon osszák el.
A fentieket meghaladóan az elsőfokú bíróság a releváns tényeket megállapította, az ítélőtábla a keresetet elutasító rendelkezésével egyetértett, annak indokait azonban csak részben osztotta.
A felek nem támadták az elsőfokú bíróság jogi indokolását a jogutódlást, a II. rendű felperes kereshetőségi jogát, valamint az elévülést illetően, ezért a felülbírálat során ezen kérdéseket az ítélőtábla nem vizsgálta.
A felmondás jogszerűségével összefüggésben rámutatott az ítélőtábla, hogy a szerződéses jogviszony tartalma szempontjából nem vizsgálhatta azt a II. rendű felperesi hivatkozást sem, hogy a szerződő felek nem voltak egyenrangúak a jogviszonyban, szinte kizárólag a felperesnek voltak kötelezettségei, az alperesnek pedig jogai, és az alperes erőfölényben volt. Maga a II. rendű felperes sem adott elő ugyanis határozott tényállítást arra nézve, hogy ez az írásba foglalt forgalmazói szerződés tartalmát érintette volna, és, ha igen, akkor mennyiben. Ehhez kapcsolódóan jogállítást nem tett és jogi érvelést sem adott elő.
A II. rendű felperes azt is állította, hogy a felek tényleges gyakorlata eltért "a szerződéses jogviszonytól", és e gyakorlat alapján kell megítélni, hogy történt-e szerződésszegés. A tulajdonosi struktúra megváltozásához kapcsolódó szerződésszegés tekintetében azt állította, hogy az alperesnek kellett volna bizonyítania, hogy korábban volt erre vonatkozó írásbeli bejelentés a felperesi jogelőd részéről és az elsőfokú bíróság nem értékelte a felek 20 éves gyakorlatát. Ezzel összefüggésben azonban a fellebbezésében nem jelölte meg, hogy a hivatkozott 20 év alatt mikor és milyen változások történtek, amelyeket az alperes úgy hagyott jóvá, hogy azokról nem kapott írásbeli bejelentést. Tényállítás hiányában pedig az eltérő gyakorlat létrejöttét megállapítani, ezzel kapcsolatban bizonyítási eljárást lefolytatni nem lehetett.
A forgalmazói szerződés tartalma szempontjából az alperes más partnerekkel folytatott gyakorlatának nincs jelentősége, a szerződő felek gyakorlatának pedig csak akkor, ha abból következtetni lehet arra, hogy az írásban foglaltaktól eltérő megállapodás jött létre közöttük. A II. rendű felperes azonban nem adta elő, hogy milyen jogalapon, milyen jogi érvelés mentén látja megállapíthatónak, hogy a szerződő felek általa állított és eltérő szerződéses gyakorlata miként eredményezhette azt, hogy az "felülírja" a forgalmazói szerződést, illetőleg annak részévé vált és az írásba foglalt megállapodást nem lehet alkalmazni a jogviszonyukban.
A fentiekből következően az írásba foglalt szerződés tartalmát kellett irányadónak tekinteni a felek jogvitájának elbírálásakor.
A szerződés 5.1. és 5.1.1. pontjában foglaltakat az elsőfokú bíróság helyesen értékelte. E körben az ítélőtábla csak utal az elsőfokú ítélet helyes indokaira. A hivatkozott kikötések nem értelmezhetők akként, hogy az alperesnek 60 napja lett volna a bejelentés tudomásul vételére és ezen határidő elmulasztása a jóváhagyás megadásaként értékelendő.
A II. rendű felperes a fellebbezésében fenntartotta, hogy a jogelődje egyrészt szóban bejelentette a tagváltozást és azt az alperes engedélyezte, de ennek hiányában is ráutaló magatartással tudomásul vette. A ráutaló magatartást bizonyítja a folyamatos gazdasági kapcsolat. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság nem értékelte ebben a körben dr. S. Á. tanúvallomását és arra sem adott magyarázatot, hogy miért mellőzte a felek húszéves gyakorlatát.
Ezzel szemben az elsőfokú ítélet dr. S. Á. tanúvallomását részletesen értékelte. Idézte azon előadását, hogy a tulajdonosváltozást K. T.-nek szóban említette még a 2010. december 13-i levél keletkezése előtt, aki ezt tudomásul vette, a felszólító levél megtekintése után pedig akként nyilatkozott, hogy a korábbi 20 éves működése során soha nem kellett írásban kérelmet előterjesztenie, azt az alperes mindig tudomásul vette. Ezen előadásokat értékelte úgy, hogy nem támasztják alá a II. rendű felperes azon állítását, hogy az alperes a tagváltozást ráutaló magatartással tudomásul vette. A tanú eltérően nyilatkozott a II. rendű felperesi előadástól, hiszen azt állította, hogy szóban kapott hozzájárulást, míg a II. rendű felperesi előadás az volt, hogy erre ráutaló magatartással került sor. Az elsőfokú bíróság rámutatott arra is, hogy ráutaló magatartásként a 2010. december 13-i levél sem értékelhető, mivel ebben az alperes egyértelműen sérelmezte a tudta nélkül megtörtént tagváltozást és további szankciót helyezett kilátásba.
Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság jogi indokolását kiegészítette annyiban, hogy a II. rendű felperes tényállítása a keresetlevélben foglaltak szerint csak az volt, hogy tájékoztatta az alperes vezetőségét a tervezett tulajdoni változásokról és az alperes engedélyét kérte a változtatásokhoz (keresetlevél 32. pont). A tanúvallomás valóban ellentmondásos volt annyiban, hogy a tanú a bíróság kérdésére először azt mondta, hogy szóban tájékoztatta az alperest K. T. útján, aki ezt tudomásul is vette, és ez a felszólító levélben is szerepelt. A felszólító levél megtekintése után ehhez azt tette hozzá, hogy a cégbeli változásokat az elmúlt 20 év alatt írásban soha nem kellett bejelentenie és ezeket mindig tudomásul vették. Mindezek alapján helyes volt az elsőfokú bíróságnak az a következtetése, hogy a tanúvallomás alapján - figyelemmel a felszólító levélben foglaltakra is - a II. rendű felperes nem bizonyította, hogy az alperes a tulajdonosváltozást a szerződés 5.1. pontja szerint jóváhagyta, vagy akár csak utóbb - hallgatólagosan - ráutaló magatartással tudomásul vette.
A fellebbezésben foglaltakkal szemben nem állapítható meg, hogy az alperes a változásról szóló tudomásszerzést követően arra csak három hónap után utalt és tíz hónapig fenntartotta a gazdasági kapcsolatot, hiszen a bejelentés, illetve a tudomásszerzés 2010. augusztusi időpontja nem bizonyított. A 2010. december 13-i levél megírásakor az alperes a felperes jogelődjének a tagját érintő módosításokról már kétségtelenül tudomással bírt, azonban innentől kezdve csak hat hónap telt el a felmondásig.
Az alperes a II. rendű felperes állításával szemben a levélben egyértelműen utalt a felmondásra, mint lehetséges jogkövetkezményre, amikor azt írta, hogy az adott kötelezettség elmulasztása esetén jogosult a szerződést azonnali hatállyal egyoldalú nyilatkozat alapján megszüntetni. Jelezte azt is, hogy az engedély nélküli változtatásokat nem tartja elfogadhatónak és a felmerülő következményekről később küld értesítést. Ebből a felperes jogelődje számára is egyértelműnek kellett lennie, hogy az alperes a felmondást jogszerű lehetőségnek tartja az adott esetre, de még nem döntött arról, hogy kíván-e élni ezzel a jogával.
Annyiban ugyanakkor osztotta az ítélőtábla a II. rendű felperes álláspontját, hogy sérti a jóhiszemű és tisztességes joggyakorlás, de a kölcsönös együttműködés alapelvét is, ha az alperes a felmondási okról való tudomásszerzést követően csak hónapokkal később él a felmondás jogával anélkül, hogy a joggyakorlás ezen módjára és időpontjára egyébként oka lenne.
A Ptk. 4. § (1) bekezdése szerint a polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. A szerződés teljesítése során az együttműködési kötelezettséget a Ptk. 277. § (4) bekezdése írja elő, amelynek értelmében a teljesítés, illetve annak elősegítése érdekében a felek úgy kötelesek eljárni, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A Ptk. 321. § (1) bekezdése szerint, aki szerződésnél vagy jogszabálynál fogva felmondásra jogosult, e jogát a másik félhez intézett nyilatkozattal gyakorolja. A felmondás a szerződést megszünteti.
A szerződést azonnali hatállyal megszüntető felmondás jogintézményének célja az, hogy ha egy szerződésszegés olyan súlyú, hogy amiatt a megállapodás fenntartása már nem szolgálja a másik fél érdekét, úgy lehetősége legyen a kötelem megszüntetésére. Az adott esetben az alperes 2010 decemberében már biztosan tisztában volt a felperes jogelődjének azon szerződésszegésével, hogy nem jelentette be előzetesen a tulajdonosváltozást, illetve nem kérte ahhoz a hozzájárulást. Akkor járt volna el jogszerűen - a Ptk. alapelvébe is foglalt elvárásnak megfelelően - ha a tudomásszerzést követő észszerű határidőn belül gyakorolja a felmondás jogát. A szerződésszegő fél sem tartható ugyanis indokolatlanul függő helyzetben, bizonytalanságban a másik fél szándékait illetően, különösen nem egy olyan megállapodás esetén, amelynél a felek folyamatos teljesítésre kötelesek.
A fentiek miatt az ítélőtábla arra a következtetésre jutott, hogy az alperes a tulajdonosváltozás bejelentésének elmulasztásával megvalósult szerződésszegésre 2011 júniusában már nem alapíthatta jogszerűen a felmondását.
A fizetési kötelezettség megszegésén alapuló másik felmondási okkal összefüggésben a fellebbezésben foglaltakkal szemben az elsőfokú bíróság helyesen indult ki abból, hogy a felmondás jogszerűsége szempontjából a tartozás fennállásának van jelentősége. Nem teszi jogszerűtlenné a felmondást, ha abban eltérő összeg szerepel a fizetési felszólításhoz képest. A szerződésszegésre alapított felmondás jogszerűségét ugyanis a szerződés rendelkezései, valamint az irányadó jogszabályok alapján kell megítélni és a II. rendű felperes sem vitatta azt, hogy a forgalmazói szerződés szerint előzetes figyelmeztetés nélkül volt lehetősége a szerződés alapján az alperesnek a felmondásra [(19.3.2.d) pont].
Az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá, hogy a tartozás tényének, mint a felmondás alapjául szolgáló oknak a bizonyítása az alperest terheli. A tartozás fennállását két bizonyíték alapján látta megállapíthatónak. Az egyik dr. S. Á. 2011. február 24-i levele volt, melyben azt elismerte, és részletfizetést kért. A tartozás felét 2011. június 30-ig a másik felét következő év június 30-ig vállalta teljesíteni. Ebből arra következtetett az elsőfokú bíróság, hogy ha az első részletet teljesítette volna, a második részlet még mindig fennállt volna a felmondás időpontjában.
A másik bizonyíték dr. S. Á.-nak az előzményi perben, 2012. augusztus 30-án tett tanúvallomása volt. Ekkor ugyanis azt mondta, hogy lehetséges, hogy a tartozás fennállt, azt audit állapította meg és a későbbi együttműködés reményében írta a levelet.
Az ítélőtábla megítélése szerint a fentiekből helyesen, okszerűen vonta le az elsőfokú bíróság azt a következtetést, hogy a tartozás fennállását a tanú maga is elismerte a levelében, illetve a bíróságon tett vallomásában. Elismerte tehát, hogy volt tartozás, amennyit a levélben írt, míg az alperes márkaszervizekkel szembeni magatartására vonatkozó egyéb megjegyzései a tartozás megléte körében nem relevánsak, azt pedig nem bizonyította a II. rendű felperes, hogy a hátralék az alperes magatartásának következménye lenne.
A II. rendű felperes nem vitatta a fellebbezésben, hogy K. R. szakvéleményében foglaltakat a saját tényállításaként kellett figyelembe vennie az elsőfokú bíróságnak, amelyből az is következik, hogy - a fellebbezésben foglaltakkal szemben - az bizonyítékként nem értékelhető. Nem vitatta azt a megállapítást sem a felperes, hogy ennek alapján 2011. május 27-én volt tartozása és ezzel állította szembe a saját követelését.
A fentiekre tekintettel a felmondás időpontjában fennálló tartozás ténye megállapítható. Lényegében a II. rendű felperes a fellebbezésében ebben a körben csak arra hivatkozott, hogy a felek gyakorlatában működő elszámolási rendszer alapján neki is volt követelése és ez meghaladta az alperesét. Ebben a körben a bizonyítás őt terhelte, mivel az alperes a beszámítás lehetőségét a szerződés rendelkezéseire hivatkozással cáfolta.
Nem vitás, hogy dr. S. Á. a tanúvallomásában többször utalt a felek gyakorlatában működő elszámolási rendszerre. A II. rendű felperes azonban ebben a körben sem adott elő határozott, konkrét tényállítást arra nézve, hogy ez a gyakorlat az írásba foglalt szerződés tartalmát érintette, illetve hogyan érintette, mennyiben "írta felül" és ehhez kapcsolódóan nem jelölt meg jogalapot, illetőleg jogi érvelést nem adott elő. Ebből következően a gyakorlat létére vonatkozó bizonyítást helyesen mellőzte az elsőfokú bíróság és - a fentebb kifejtettek szerint - helyesen tekintette az írásba foglalt szerződés tartalmát irányadónak a felek jogvitájának elbírálásakor.
A forgalmazói szerződés elsőfokú bíróság által ismertetett tartalmából pedig kétségtelenül az következik, hogy amennyiben a felperes jogelődjének tartozása keletkezett, azt attól függetlenül teljesítenie kellett, hogy vitatta esetlegesen az audit megállapításokat, vagy igénye állt fenn az alperessel szemben. Ilyen körülmények mellett nem tekinthető visszaélésszerűnek az alperes azon magatartása, hogy a felperesi jogelőd tartozásának meghatározásakor saját - állítólagos - tartozását figyelmen kívül hagyja és az nem sérti a Ptk. 4. § (1) bekezdésében írt jóhiszemű és tisztességes joggyakorlás, illetőleg a kölcsönös együttműködés alapelvét sem.
A kifejtettek okán a felperesi jogelőd tartozására alapított felmondás alkalmas volt joghatás kiváltására, az a szerződést megszüntette a Ptk. 321. § (1) bekezdése alapján.
Az elsőfokú bíróság részletesen vizsgálta a II. rendű felperes azon állítását is, hogy az alperes azzal követett el szerződésszegést, hogy a leadott rendelését nem teljesítette, illetve megszegte a forgalmazói szerződés 7. számú mellékletének vonatkozó rendelkezéseit és ilyen módon a működését ellehetetlenítette. Megállapította, hogy a szerződés alapján az alperesnek joga volt arra, hogy a megrendelését a pénzügyi teljesítés hiányosságaira tekintettel leállítsa, a teljesítést ne engedélyezze. Helyesen következtetett ezekből arra, hogy az alperes eljárása nem volt szerződésellenes. A II. rendű felperes nem adott elő olyan tényt, amely alapján a szerződésnek a megrendelések feldolgozására vonatkozó 8.3. pontjában foglalt, illetőleg a 7. számú melléklet 2.3. pont (2) bekezdésében foglalt rendelkezését az alperes megsértette.
A hivatkozott 7. számú melléklet a rendelés feladásának módját szabályozta. Az alperes volt abban a helyzetben, hogy eldöntse, melyik megrendeléseket fogadja el. Így önmagában az, ha úgy ítélte meg, hogy a megrendeléseket nem fogadja el, nem teljesíti, nem minősíthető a teljesítés megtagadásának.
A II. rendű felperes a fellebbezésében ezen megállapításokat érdemben nem is vitatta. Az ítélőtábla ezért csak utalt arra, hogy ebben a körben is maradéktalanul egyetért az elsőfokú bíróság indokolásával. A fellebbezésben foglaltakra figyelemmel arra mutat rá, hogy a szerződésszegés ténye tekintetében nincs jelentősége az alperes más partnereivel fennálló szerződéses jogviszonyban folytatott gyakorlatnak, illetve a felek vezetői közötti esetleges személyes ellentéteknek. A szerződésszegés tényét a II. rendű felperes a kifejtettek szerint nem tudta bizonyítani.
A II. rendű felperes fellebbezésében azt is kifogásolta, hogy dr. S. Á. tanúvallomását az elsőfokú bíróság az elé tárt e-mailek kapcsán a valós jellegéből kiragadva értelmezte, hiszen kényszerhelyzetben volt az e-mailek megírásakor. A fellebbezési kérelmet azonban ezen hivatkozása sem alapozza meg, mert az e-mailek értékelésének mellőzésével sem válik bizonyítottá, hogy az alperes a teljesítést szerződésszegő módon megtagadta.
A kifejtettek alapján az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében helybenhagyta a Pp. 383. §-ának (2) bekezdése alapján.
(Fővárosi Ítélőtábla 14.Gf.40.150/2021/9.)